Szegedi Kattintós

  • Főoldal
  • Orbán Viktor
  • Simicska Lajos
  • Közéleti Ketrecharc
  • Pávatánc
  • Kaja, pia, csajok
  • Poéngyáros
  • Szeged
Íme, az Orbán-kormány öt legabszurdabb politikai húzása

Íme, az Orbán-kormány öt legabszurdabb politikai húzása

Úgy tűnik, hogy a magyar választók preferálják, ha a kormányuk irracionális intézkedések sorával nehezíti az életüket. Mi mással is lehetne magyarázni azt, hogy akkor nőtt a kormánypárt népszerűsége, amikor abszurd, sőt kifejezetten ellentmondásos intézkedések sorával teszi tönkre saját polgárai jövőjét. A Szegedi Kattintós összegyűjtött az Orbán-kormány legirritálóbb intézkedéseit az utóbbi öt évből.

vecseshirek.jpg

           Fotó: vecseshirek.hu

1. Forráskivonás az egészségügyből és az felsőoktatásból, emellett stadionok építése. Nem kell hozzá túl sok gógyi, hogy belássuk, a jövőnk záloga a színvonalas oktatás, hogy az állam olyan képzett és motivált munkaerőhöz jusson, amely képes a modern világ kihívásaival megbirkózni, előállítsa azokat a javakat, melyek egy fejlődő gazdaságban elengedhetetlenek ahhoz, hogy a nyugdíjak megőrizzék vásárlóértéküket. Ahhoz azonban, hogy a nyugdíjas éveket élvezhessük, jó egészségügyi ellátás is kell, ami épp olyan távolra került tőlünk, mint a magas szintű, egyre több fiatal számára elérhető és perspektívát jelentő felsőoktatás. Ehelyett gombamód szaporodnak a stadionok, melyek finoman szólva sem jelentik a gazdaság motorját, hiszen a foci nem úgy működik, mint egy üzem, nem termel hasznot, a stadionokat viszont fenn kell tartani, nézőket kell csalogatni a lelátókra, hogy az egyesületek működése és a létesítmények üzemeltetése minél kevesebb veszteséggel járjon. Egy normálisan működő országban nem a felsőoktatást akarják önfenntartóvá tenni, hanem a sportklubokat. A gazdaság szereplőinek nem a stadionépítéseket, hanem a felsőoktatást kell támogatniuk, hiszen az ő érdekük nem a focisták jóléte, hanem a jó szakemberek kinevelése. Az egészségügy esetében is fordítva ül a lovon a kormány. Nem elég törvényt hozni arról, hogy rövidebbnek kell lenniük a várólistáknak, hanem olyan körülményeket kell teremteni, hogy a listák rövidüljenek. Nem úgy lehet itthon tartani a nővéreket, szakápolókat és orvosokat, hogy csak hűségeskü fejében támogatjuk a tanulmányaikat, hanem olyan bért kell adni nekik, hogy eszükbe ne jusson külföldön dolgozni.

2. Kerítés építése olyan menekülő civilek ellen, akik nem akarnak itt maradni. Ebben a témában sikerült olyan tévhiteket táplálni a magyar társadalomba, melyeket csak hosszú évek alatt lehet majd helyre tenni. Olyan menekültek ellen viaskodik a kormány hónapok óta, akik rajtunk keresztül szeretnék elérni úti céljukat, Nyugat-Európát. Ráadásul azok az országok, ahová ezek a menekültek igyekeztek soha nem kérték tőlünk, hogy építsünk ellenük kerítést, sőt…Sikerült úgy egymás ellen hergelni a magyar társadalom egyes csoportjait, hogy a heves szópárbajok közepette a lényegről senki sem beszélt: ez pedig az a kérdés, hogy mennyibe is került mindez nekünk, és ki fizeti a számlát? Pintér Sándor belügyminiszter bevallása szerint csak kerítésre húsz milliárdot költött a kormány, és akkor nem beszéltünk a rendőrség, az egészségügy, a honvédség, a különböző ellátórendszerek pluszkiadásairól. Mindezt csak azért vállalata be a magyar állam, hogy azok a menekültek, akik eddig a legrövidebb, rajtunk keresztül vezető úton jutottak el céljukhoz, most kerülő úton, a szomszédaink útba ejtésével tegyék meg mindezt. Közben persze összevesztünk mindenkivel, osztottuk az észt a németeknek, az amerikaiaknak, a délszlávoknak. Arról már nem is szólunk, hogy ezt a kerítést egyszer le is kell bontani, és fogalmunk sincs arról, kinek lehet elpasszolni ennyi pengés műszaki zárat.

A magyar társadalom rendkívül érzékeny a korrupcióra, ugyanakkor a menekültválság hevében senki sem figyelt arra, milyen gyorsan tollasodott meg Tiborcz István, a kormányfő veje, illetve Mészáros Lőrinc, Orbán Viktor kebelbéli barátja.

3. Paksi beruházás hitelből teljes titoktartás mellett. Az Orbán-kormány egyik legrejtélyesebb, legátláthatatlanabb, ugyanakkor legfeleslegesebb beruházása. Eleve akkor kezdtünk barátkozni az oroszokkal, amikor minden demokratikus állam lerugdosta magáról Vlagyimir Putyint az ukrán belpolitikába való beavatkozása miatt, ráadásul Paks II megépítése nem sürgető feladat, ezért a hatalmas orosz hitel felvétele sem indokolt. A menekültválság hónapjai alatt a paksi projektről keveset hallottunk, hacsak azt nem számoljuk is, hogy fű alatt lényegében mindet titkosítottak, ami a beruházással kapcsolatos. Míg a menekültválság kapcsán világos, hogy politikai haszonszerzés volt a cél, a paksi építkezés sem gazdasági, sem politikai előnyökkel nem kecsegtet. Míg néhány éve sietve vásárolta meg az oroszoktól a magyar állam a Mol részvényeinek mintegy 25 százalékát, mondván ne legyen ilyen nagy hányad az ellenségnél, Paks esetében úgy feküdt le Orbán Putyinnak, mint pincsi kutya a dán dognak. A 2014-es választások előtt hirtelen fellángolt szerelem az oroszok iránt mostanra kissé alábbhagyott, de azért annyira kitartott, hogy a 3-as metró felújítását az előnytelenebb ajánlatot tevő ruszkik happolták el. Erős a gyanúnk, hogy a paksi beruházás valódi okairól és céljairól szinte semmit nem tudunk még, és ha csendben ejti a tervet a kormány, soha nem is fogjuk megtudni, milyen valós szándékok mozogtak a háttérben. Abban azonban biztosak lehetünk, hogy nem a magyar polgárok jövője lebegett a döntéshozók szeme előtt, mert olyan terhet jelentene az orosz hitel az egész társadalomra, amit most még fel sem tudunk fogni.  

24_hu_2.jpg

Fotó: 24.hu

4. A korrupció nyílt támogatása, a gazdagsággal való hivalkodás divattá tétele. Ez a téma igényel legkevesebb magyarázatot, hiszen míg korábban a Simicska Lajos érdekeltségeibe tartozó cégek nyerték sorra a zsíros állami megrendeléseket, most, hogy az oligarcha összekötötte a bajuszt volt kollégiumi szobatársával, Orbán Viktorral, a hatalom sorra keresztbe tesz Simicska cégeinek. Ez igazán önleleplező gesztus, hiszen azt üzeni minden magyar vállalkozásnak, hogy az itthon folyó gazdasági versengés mindenről szól, csak nem a piacgazdaságról. Csak politikai kapcsolatokkal lehet érvényesülni, és ha valaki összerúgja a port valamelyik kormánytaggal, pillanatok alatt a mélybe zuhanhat. A pályázatok kereteit folyamatosan úgy alakítják ki, hogy a kormány kegyeltjei nyerjenek, és az új arisztokrácia tagjai nyíltan parádéznak ismert kormánytagok oldalán. A gazdaság és a politika szereplői szemérmetlenül támogatják egymást, ha kell, segítik a másikat, ha egy-egy kellemetlenkedő konkurenst kell parkoló pályára tenni. Nem is csoda, hogy a politikai elit tagjai nem is szégyellik mesés vagyonukat, arcátlanságukat pedig még azokkal a képtelen magyarázatokkal tetézik, melyekkel vagyonukat magyarázzák. A magyar társadalom rendkívül érzékeny a korrupcióra, ugyanakkor a menekültválság hevében senki sem figyelt arra, milyen gyorsan tollasodott meg Tiborcz István, a kormányfő veje, illetve Mészáros Lőrinc, Orbán Viktor kebelbéli barátja.

5. Szabadságharc a beruházási forrásaink döntő hányadát biztosító Európai Unió ellen. Ez a tény szinte felfoghatatlan mélységekbe taszítja azokat, akik logikát keresnek az Orbán-kormány ténykedésében. Korábban csak beleköptek abba a tenyérbe, amely több száz milliárd eurós támogatásban részesítette az országot, most azonban lényegében harapdálják ezt a kezet. A kormány ezt most már olyan agresszívan csinálja, hogy félő, előbb-utóbb elfogy az uniós bürokraták türelme. Az Orbán-kormány lényegében egyetlen elvet tart a maga számára kötelezőnek: ami pénz jár a központi büdzséből, azt adják oda neki, és utána senki se szóljon bele, hogy mire és hogyan költötték el. Ha pedig együtt kellene működni a többi tagországgal, mondjuk a menekültkérdésben, akkor részünkről megoldottnak tekintjük a kérdést, hiszen kerítést építettünk, elvetjük a kvótarendszert, ugyanakkor egyetlen nálunk regisztrált menekültet sem engedünk ide visszatoloncolni. Magyarország az Európai Unió elit osztályának antiszociális diákja, aki kapásból mindenre nemet mond, mielőtt átgondolta volna, mire is vonatkozott a kérés. Ahogy egy ősi dakota közmondás tartja: „Ha mindenre nemet mondasz, akkor biztosan visszautasítod a latrina takarítását, de egyúttal a vacsorát is.”

478 komment Pávatánc Tovább
Íme, az Orbán-kormány öt legabszurdabb politikai húzása Tovább
Facebook Tetszik
0
478 komment

Ajánlott bejegyzések:

  • A Fidesz legfőbb célja most a pánik elkerülése A Fidesz legfőbb célja most a pánik elkerülése
  • Online harcosokkal a valós problémák ellen? - Innen szép nyerni! Online harcosokkal a valós problémák ellen? - Innen szép nyerni!
  • Mi lehet az ukrán-magyar kémjátszma hátterében? Mi lehet az ukrán-magyar kémjátszma hátterében?
  • Lázár János igyekszik hasznot húzni a Fidesz zavarodottságából Lázár János igyekszik hasznot húzni a Fidesz zavarodottságából
  • Poloskák, kullancsok, zebrák Poloskák, kullancsok, zebrák

A bejegyzés trackback címe:

https://szeka.blog.hu/api/trackback/id/tr248039356

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csak a 100 legfrissebb kommentet szeretném látni!

2015.10.31. 23:48:57

Eltűnhetne már a bánatos bús picsába ez a focibuzi kerti törpe az összes ostoba kretén aluliskolázott bratyijával együtt.
Válasz erre 

Arthur Bloch 2015.11.01. 06:33:51

Sajnos a vágyak sosem azonosak a jelennel...
Válasz erre 

megamedve 2015.11.01. 08:02:49

Azért a menekülttéma nem ennyire egyszerű. Az EU- s szabályozás alkalmatlan (nem volt felkészülve) ekkora, ilyen, és ilyen módon érkező
áradatra. Az első igazi pofont mi kaptuk, és adtuk, de azóta már kissé más a helyzet. Kellett az a kerítés, és lesz még bőven máshon is, mert még csak az előzenekar játszott.
Válasz erre 

legeslegujabbkor 2015.11.01. 17:28:50

@megamedve:
A többi téma sem egyszerű, de egy állam vezetőjének nem a lakosság csoportjainak egymás elleni hergelése a munkája, hanem valamilyen együtt mozduló közösség teremtése.
Válasz erre 

Brix 2015.11.02. 00:00:01

" menekülő civilek, akik nem akarnak ittmaradni " Hagyjuk már a polkorrekt bullshitet...A többségük fiatal férfiakból álló, gazdasági migráns, akik a jobb élet reményében erőszakosan keresztülgázolnak Európán . Valójában, minden ország szeretné megvédeni a határát, de egyedül Magyarországon volt meg a politikai akarat és erő, hogy radikálisan lépjen ebben a kérdésben
A többi ország is ugyanezt fogja tenni, csak idő kérdése...
Ugyan mi a fenének engednénk keresztül, a nyugatra igyekvő bevándorlókat? Ebből a népvándorlási folyamatból csak kára származik az országnak. Egy külün poszt témája lehetne , hogy milyen káros hatásai lehetnek az Európára törő milliós migránsáradatnak...Orbán teljesen jól kezelte a problémát, hiszen Magyarországon most nyugalom van, a többi migráció által sújtott országban pedig félelem és tehetetlenség, jó úton vannak a káosz és az anarchia felé...
Válasz erre 

pamut 2015.11.02. 00:25:48

Gyermekien naiv cikk.

Magyarország kirablása és tönkretétele csak magyar szempontból abszurd, fideszes szempontból teljesen logikus cél.

Lássuk sorban:
1. Egészségügy, felsőoktatás: pénznyelők. Ezek csak viszik a pénzt, és még lopni is nehéz onnan ahol folyamatos hiány van. Különben is: szarabb egészségügy --> több halott nyugdíjas --> kevesebb kifizetendő nyugdíj az államkasszából --> több ellopható lóvé.
Oktatás: butább emberek --> könnyebben manipulálható emberek.
Stadionok: te miből fizetnéd szívesebben a saját kényszerbetegséged, a saját pénzedből vagy közpénzből? Na ugye.

2. Kerítés: Ez a háborús hisztériakeltés eszköze. A magyaroknak rossz, de Orbánnak jó. Azt ne mondd hogy nem érted. Aki uralja és irányítja a nép félelmeit, az uralja és irányítja magát a népet is.
Idézzem a vonatkozó Göbbelszi tanokat?

3. Paks: Ezen mit nem érteni? Fideszes szemmel Paks = rengeteg, mondom RENGETEG pénz. Sokból pedig sokat lehet lopni. Rengetegből pedig rengeteget. És mivel ezt könnyen lehet titkosítani is, ezért Paks a Pénz Istenének hívei, azaz a fidesztolvajok szemével maga a Mennyország. Mintha teherautókkal száguldozhatnának aranyhegyek között, és annyi aranyat pakolhatnának fel amennyit csak akarnak. Olyan ez nekik mint egérnek a sajtraktár vagy alkesznek egy piaóceán.

4. Nyílt korrupció: Ez is csak tisztességes magyar ember szemével nézve abszurd. A kognitív disszonancia eredménye az, hogy minden bűnöző előbb-utóbb büszke lesz a rablásaira. Szégyellni nem tudná, mert az folyamatos feszültséggel, meghasonlással terhelné a személyiségét, de valahogy viszonyulnia kell hozzá, hát addig torzítja-nyomorítja az értékrendjét, hogy büszke lehessen rá. Ez a hivatásos tolvajok, rablók, bűnözők tipikus személyiségtorzulása.

5. Szabadságharc az EU ellen. Ez a kerítés mellett egy másik eszköz a félelemkeltésre, ellenségkép alkotásra a magyar nép ellen. Sok ilyen van még, újabban pl. (Csurka után szabadon) Soros is hivatalosan démonná lett nyilvánítva, úgy látszik Gyurcsánydémon kezd megkopni, azaz démon-uppgarde van
Akkor ismét: Aki uralja és irányítja a nép félelmeit, az uralja és irányítja magát a népet is. Amíg a fidesz hívei elhiszik hogy rettegni kell az EU-tól, addig Orbán madzagon rángatja őket, és annyit lop amennyit csak bír.
Válasz erre 

csonka balázs 2015.11.02. 00:35:16

Mekkora cikk. Respect!
Válasz erre 

De hová tűnt Columbo felesége? 2015.11.02. 00:36:06

@pamut:

Tökéletesen leírtad a lényeget bár azt hiszem, a nem agymosott, és az orránál távolabb is látni képes egységsugarú internetolvasó számára mindebben semmi újdonság nincs.
A poszt viszont PONTOSAN ezek miatt nem naiv. Pláne nem gyermekien az.
Nagyon is élesen világít rá a regnáló hatalom álságos hazugságaira.
Válasz erre 

Brix 2015.11.02. 00:41:31

@pamut: "2. Kerítés: Ez a háborús hisztériakeltés eszköze. A magyaroknak rossz, de Orbánnak jó " Pontosan az ellenkezője igaz: amióta kerítés van, csak napi 10-20 ember érkezik, a korábbi napi 6-8 ezerrel szemben. Orbán bezáratta a debreceni menekülttábort is, ami nem kis dolog....El lehet mondani , hogy Orbán a politikai karrierje csúcsán van a hazai és nemzetközi szintéren is
Válasz erre 

Pukka Pad 2015.11.02. 00:55:51

Öt pontba szedett szánalmas tehetetlen vergődés, ennyire nem érdemes erőlködni. Részigazságok tetszés szerinti összehajigálásából még nem lesz igazság. Különösen izgalmassá teszi az írást az a hihetetlen magabiztosság, amivel tökéletes tájékozatlanságról tesz tanúbizonyságot Frédi barátunk Paks, a Metro3 valamint a migránsügy/kerítés kérdéskörében. Azután az EU pénzeket alamizsnaként feltüntetve (vigyázat kérem, azt a pénzt bőven megszolgáltuk a 45 év igazi diktatúra alatt!) valamiféle hűséges csaholást várna el Magyarországtól. Azért a pénzért bizony megdolgoztak a szüleink meg megdolgoztunk mindannyian, akik azokban az években (1945 - től 1990 - ig) itt éltünk és dolgoztunk. Több józanságot és szebb erkölcsöket kívánok Trombitás Alfrédnak. Mert ilyen írást közrebocsájtani bizony már-már erkölcsi kérdés.
Válasz erre 

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2015.11.02. 00:58:02

évek alatt lehet majd helyre tenni"
nem mondod, hogy évekig akarjátok magyarázni ezt aZ ORDAS TÉvedést?
Válasz erre 

strucc007 2015.11.02. 01:15:36

@Brix: Igy van. Es ebben az egy temaban igaza is van. Miert is kellene akar egy orszagnak is atengednie ezt a csordat??? Lassan a nyugat is kezdi belatni, h Orbanna igaza van, es ha nem lepnek, elobb-utobb baj lesz, es meg ki tudja hanyan indulnak majd utnak.
Válasz erre 

E.Katolnai 2015.11.02. 01:44:18

csak el kell látogatni Marseilles 14-15 kerületébe ahhoz, h lássuk Orbánnak igaza volt a keritéssel. Ne jöjjenek rajtunk keresztül a mohamedán hóditók, menjenek csak szépen a horvát szlovén útvonalon, ahol a balkáni népségek tisztelik, szeretik az áramló mohamedánokat. hozzánk még ideiglenesen se jöjjön egy se!
Orbán minden tiszteletet megérdemel, h távol tartsa ezt a veszélyes csürhét hazánktól!
Válasz erre 

E.Katolnai 2015.11.02. 01:58:35

már több esetben kértem könyörögtem, h a mohamedán imádó liberális szerzők nevezzenek meg egyetlen mohamedánok által sűrün lakott nyugati nagy várost, ahol a befogadott mohamedán közösség képes volt integrálódni, ahol a mohamedánok elfogadják, tisztelik az őket befogadó népek kultúráját, törvényeit, ahol békés harmóniában képesek élni az őket befogadó néppel ,,,
De nagy a kussolás, válasz helyett törlik hsz.-emet, kitiltanak: eddig még egy libsi sem volt képes sikertörténetként megnevezni egyetlen kerületet, várost, országot sem. Helyette újból és újból hazudoznak, minden konkrét pozitiv példa emlitésétől elzárkózmak. Olvasóikat hülyének és naivnak nézik; dől belőlük a felelőtlen mohamedán imádat, az erkölcstelen mellébeszelés ...
Válasz erre 

FikkFakk 2015.11.02. 04:29:49

Most akkor 468. alkalommal josolod orban gyors bukasat?

A 2. pontod teszi hiteltelen, jellemzo liberalis fossa a posztot, az 5. meg eddig rendszeresen hulyesegnek bizonyult vadaskodas
Válasz erre 

alfacharlybravo 2015.11.02. 05:01:40

?
Válasz erre 

alfacharlybravo 2015.11.02. 05:09:29

A szerző szerintem megkaphatja az év barma díját, ennyi baromságot összeírni és ennyire nem érteni semmihez sem ez már művészet. Szerintem marslakó lehet. Hogy idegen ebben az országban, de hogy ennyire ne ismerje a népét? Vagy ennyire lenézi és magasabb rendűnek képzeli magát? Felsorol egy sor pozitívumot amin szerinte szörnyülködni kell, eszem f@szom feláll ahogy a Hollywoody filmben mondják. Vagy vélt igazságot, de lehet hogy szándékos csúsztatás nem tudom.
Válasz erre 

Rudi Kató 2015.11.02. 05:29:54

Azok a terroristák akik nem akarnak itt maradni hozzánk lesznek vissza toloncolva mivel itt lépték át az eu határt dokumentáltan! A kerítés jó megoldás volt, ezt bizonyítja, hogy azóta csak elvétve jön erre terrorista, azonban a tűzparancs hiányzott és most is hiányzik! Furcsa módon benneteket az nem zavar liberál fasiszta, rasszista, bolsevik zsidók, hogy az általatok annyira dicsért franciaország, anglia, és a többi gyarmattartó is emelt kerítést, sőt azok előbb, de az nem érdekel benneteket! Na ezért utál benneteket az egész világ!
Válasz erre 

maxval bircaman főszerkesztőhelyettes · http://bircahang.org 2015.11.02. 05:35:26

Az első pontban van igazad, a töbiben a kormány helyesen cselekedett.
Válasz erre 

Nzoltan 2015.11.02. 05:40:03

Az a baj, hogy az ellenzéki politikusaik és véleményformálóink nem ereszkednek le a választókhoz. Nem hallgatják meg őket. Ezért nem is értik miért nem megy a szekér. Egyébként Orbán nyilatkozataiban racionálisan érvel, amivel csak biztos lábakon álló ellenérvek állják meg a helyüket. És ezek rendszerint elmaranak, vagy rövid időn belül megbuknak.
Válasz erre 

kapiksz 2015.11.02. 06:10:30

Jó látni a sok józan értékítéletű kommentelőt akik nem dőlnek be az ostobán naiv cikkbe.
Válasz erre 

Kampfer 2015.11.02. 06:22:10

Harsonaszó (esetleg trombita...) - és láss csodát: a 'zorbán' ma is meg fog bukni! Épp úgy, ahogy tegnap is megbukott...!
Alfréd a Teremtőhöz: 'mindennapi orbánunkat add meg nékünk ma...!'
Vergődés, omg...
Kamp.
Válasz erre 

anyo05 2015.11.02. 06:31:12

Gondolom az ellenzékiek szívesen néznék ma a K.pu környékét, ha nem lenne kerítés!!!!! Talán már ők is lennének hatalmon:((((
Orbán nagyon jól döntött és remélem a DÖNTÉS HATÁSAKÉNT JÓ SOKÁIG FENNMARAD A KERESZTÉNY Mo.:))))
Válasz erre 

CSL 2015.11.02. 06:44:43

Orbán lop! A baloldal lop! Orbán megvédi az országot magának a baloldal meg eladná, meg teletelepítené félállatokkal...
Válasz erre 

sterimar 2015.11.02. 06:47:30

Most már az összes szomszédunk kerítést épít. Jé...
Válasz erre 

CommentR 2015.11.02. 07:00:13

Nem szeretem a személyeskedést, de az ilyen cikkek láttán már sokkal inkább az író agykapacitásáról támad kedvem értekezni, mintsem magáról a cikk témájáról.
Hányszor kell a való életnek bizonyítania egy-egy döntés jogosságát és helyességét, ahhoz, hogy egyesekben ez felülírja a vak és öncélú gyűlöletet? Sajnálom, hogy még mindíg vannak ilyenek...
Válasz erre 

midnight coder 2015.11.02. 07:02:02

Hülye cikk.

1. Az egészségügyet Feltóék építették le, ők vezették be a várólistát. Orbánék max. nem fejlesztették tovább. Mondjuk stadionok helyett valóban jobb lett volna ebbe tenni a pénzt, de az igazi megoldás a kórházak privatizálása lenne, hogy versenyezzenek a TB pénzekért és a betegekért. Az oktatást Magyar Bálinték rohasztották le, tény hogy Orbánék is elég bénák e téren, de csak folytatják azt a mélyrepülést ami a gengszterváltás óta zajlik.

2. Az egy dolog, hogy mit akarnak a bevándorlók, az egy másik, hogy nekünk mint schengeni tagországnak az a dolgunk, hogy regisztráljuk őket. Igazából ez a görögök dolga lenne, de ők szarnak rá. Ők is építettek egy kerítést - ez amúgy érdekes módon nem fáj senkinek, pedig a sok megszálló emiatt a kerítés miatt fullad a vízbe, csak ott nincsenek hazaáruló liberálisok hogy ezt felfújják a nemzetközi médiában. Aztán most már máshol is épülnek a kerítések - miután a fejlettebb tagországokban is megjelentek a migránsok, Európa rájött, hogy mégsem akar kalifátus lenni.

3. Paksot a szocik kezdeményezték. A pontos részletek pedig valahol érthető hogy nem nyilvánosak - egy ügyes terrorista ebből is össze tud rakni pár infót egy támadáshoz.

4. A magyar rendszerváltás után elég vicces amikor a baloldal emleget korrupciót.

5. Az EU nem egy külső, egységes hatalom mint mondjuk az USA, hanem egy államszövetség aminek mi is tagja vagyunk. Ebben a szövetségben az okosak védik a saját érdekeiket, a hülyék meg nem.
Válasz erre 

midnight coder 2015.11.02. 07:06:17

@pamut: Ti picit olyanok vagytok mint a Gyalog-Galopp-ban a fekete lovag, csak még nem fogtátok fel, hogy régen ideje lenne kiegyeznetek a döntetlenben.
Válasz erre 

szabadság elvtársak! 2015.11.02. 07:23:20

Már megint elakadt a tű a lemezen:)). Ha valaki nem érti szóljon. Ez a tipikus semmi sem jó ha Orbán csinálja. Az osztrák szomszédaink meg azt mondják, nekik is ilyen vezető kellene.A németek szintén Orbán-t dicsőítik. Csak itthon patás.JUUUJ! Ja! azt is mondták, hogy ő az igazi Európai vezető. Beeezony. Ki érti ezt? Mindenesetre én megreggelizem, mielőtt a WHO betiltatja a szalámit:))).
Válasz erre 

inebhedj - szerintem 2015.11.02. 07:35:19

Senki ne dőljön be a poszt látszólagos érveinek!

Ez egy Fideszes-blog, amely rosszul utánzott ál-okfejtésekkel gúnyt űz, lejáratja a demokratikus ellenzék kormánykritikáját.
Válasz erre 

AK76 2015.11.02. 07:40:07

Ejh,azok voltak a szép balliberális idők,amikor még napi 6-8 ezer migri zúdult be az országba,akkoriban még lehetett jó nagyokat rúgni az illiberális terrorrémdiktatúrát üzemeltető Orbánba,hogy a félbarbár csürhét nem ájropéer módon terelgeti a paradicsom,és a mutti ölelő karjaiba,akkoriban még nácifasiszták voltunk,az osztrák púderesdoboz holokausztról fantáziált,a horvát usztasa is bizonygatta,bezzeg ők mennyivel ájrópaibbak,meg polkorrektebbek,mint mi,gonosz nácikok...Aztán megépült a kerítés,a horvát idióta egy nap alatt hülyét csinált magából,az osztrákok előbb nyögtek,szenvedtek,mostanra a lakosság felvásárolta az összes fegyvert amit csak tudott,HC Strasse taktikai atombombát dobott az ájrópai polkorrektségre,a púdertartó meg kapucskát építget szárnyacskákkal,közben a mutti megőrült,AZZAL FENYEGETŐZIK HOGY LEZÁRJA N.O HATÁRAIT,az a kurva kerítés meg felfogja az illegális bevándorlók 99.9999 százalékát.
Ja,hülyeorbán,hülyemagyarok,mindenkimonnyolle,mert a balfasz balliberál megint,ahogy 5 éve rendesen a fasz rosszabbik végén térdel.
Válasz erre 

blexpress 2015.11.02. 07:41:21

Agyament libsi-bolsi cikkíró, ennyi baromságot összehordani ,hát az nem semmi.Mindenesetre annak azért örülök, hogy elég sok józan hozzászoló volt és biztató, azért nem mindenki olyan hülye mint ez a bolsi cikkiró.
Szörnyű...!!!!
Válasz erre 

blexpress 2015.11.02. 07:43:58

AK76-minden szavaddal egyetértek, jó kis hozzászólás,igazad van .
Üdv. neked.
Válasz erre 

marosy 2015.11.02. 07:48:59

@Trombitás Alfréd: Szájbabasztam a amigránsimádó útszéli anyádat.
Válasz erre 

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2015.11.02. 07:49:52

a heti első orbán-bukás megvót. jöhet a következő!
Válasz erre 

marosy 2015.11.02. 07:51:34

Ahol vonul ez a migráns siserahad ott szarszag terjeng.
Válasz erre 

Che21 2015.11.02. 07:51:44

"hogy azok a menekültek, akik eddig a legrövidebb, rajtunk keresztül vezető úton jutottak el céljukhoz, most kerülő úton, a szomszédaink útba ejtésével tegyék meg mindezt."

Nem menekültek, mert Szerbiában nincs háború.

Nem rajtunk vezet a legrövidebb út, hanem Szlovénián át vezető rövidebb.
Válasz erre 

Kivlov 2015.11.02. 07:53:58

"Kerítés építése olyan menekülő civilek ellen, akik nem akarnak itt maradni..."

apátok bránere! Illegálisan, papírok nélkül, ellenőrizetlenül, ráadásul 100ezrével!, a világ egyetlen orszgába sem engednek be senkit!!! Még egy civilizált helyről jövőt sem, nemhogy arabokat! majmok...
Válasz erre 

Etniez 2015.11.02. 07:57:15

Látom egyeseknek még mindig nem sikerült feldolgoznia, hogy mire is épült a kerítést.. Hihetetlen, hogy még mindig ezen rágódtok.
Nem akartak itt maradni.. És???
Nem kell a pénzünkön utaztatni, rendőrökkel felügyelni, nem hazánkon keresztül épülnek ki az útvonalaik, világos üzenetet küldtünk, hogy IDE NE. Bónuszként nem regisztráljuk őket, nem ide küldik vissza.
Ez sokkal, de sokkal többe kerülne, mint a kerítés.
Blogírók abbahagyhatnák Orbán szapulását a kerítés-menekült ügyben, mert ebben a kérdésben nem 2/3, hanem 9/10-ed ért vele egyet. A többi pont már érdekesebb.
Válasz erre 

Kivlov 2015.11.02. 07:59:14

Sőt!
konszolidáltabb helyeken az illegális határátlépés után csak kitoloncolnak. Durvábbakon lesittelnek vagy főbe lőnek. :D
Válasz erre 

Che21 2015.11.02. 07:59:48

"Közben persze összevesztünk mindenkivel, osztottuk az észt a németeknek, az amerikaiaknak, a délszlávoknak."

Nekem ugyan úgy rémlik, hogy ők osztották az észt nekünk, de biztos az én memóriám rossz.

Amióta van a "semmire se jó" kerítés, azóta faszán kimaradunk a vitákból, és csak röhögünk az ájróéper ballibsi idiótákon, ahogy küszködnek a migráncsokkal.
Válasz erre 

Etniez 2015.11.02. 08:01:10

@Brix: Az meg külön érdekes, hogy polgárháború van meg ilyenek.. Erre kik jönnek? A katonakorú férfiak. Hol vannak a nők és a gyerekek?
Nem az a normális megoldás, hogy biztonságba helyezed a családodból a nőket és a gyerekeket, te pedig mész harcolni a hazádért? Szíriában ez hogy van? Vagy talán mégsem "menekültek", hanem gazdasági bevándorlók?
Válasz erre 

Etniez 2015.11.02. 08:05:03

@Pukka Pad: És akkor ne is beszéljünk Európa felelősségéről, amikor '56-ban hergeltek minket minden csatornán, de se katonát, se fegyvert, se igazi politikai támogatást nem adtak.
USA sem, Eisenhowert megkérdezték, ő válasza az volt, hogy Jalta még érvényes. Másnap elindultak a szovjet csapatok....
Most meg itt pampognak.
Az Európa és USA történelmi bűne.
Válasz erre 

Comfortably Numb 2015.11.02. 08:05:14

@Kivlov: Hát, a németek és a svédek ezt teszik épp, de ez nem jelenti, hogy követnünk kéne őket.
A ballib pont ott veszti el a hitelességét, hogy akkor is Orbánt bírálja, amikor pont jól csinál valamit. Paksra szükség van, 10 év múlva elektromos autók százezreit kell majd tölteni, többek közt ködös januári napokon, is, mikor se szél, se napsütés nem lesz.
Korrupció mindig lesz, a mostani sokkal látványosabb, Orbánék a rajtkőről h.gyoznak az uszoda vizébe, a szocik kicsit diszkrétebbek voltak, de nem loptak kevesebbet.
EU: a mostani ciklus után vsz sokkal kevesebb pénzért várhatóan sokkal többet akarnak majd belepofázni a brüsszeli Lenin fiúk az ország életébe, szerintem ízlelgessük az Európai Gazdasági Térség fogalmat, lehet, jobb lenne nekünk az. Izland, Svájc, Norvégia van ott, de lehet hogy UK és ott lesz hamarosan.
Válasz erre 

gigabursch 2015.11.02. 08:11:32

1. Egyetértek
2. Azok nem civilek, hanem ide küldött megsemmisítők, akik ellen nem kerítés kellett volna, hanem golyószóró.
3. A titkosítás legalább annyira védhető, mint támadható. Nem vagyok képzetlen ember, de az atom nekem magas.
Az már egy másik kérdés, hogy én inkább alternatív energiarendszerben gondolkodtam volna ennyiért.
Paks I meg kitaratm amíg kitart.
4. Mondj már egy olyan országot, ahol nincs korrupció! 10-15 éve Németország a Siemens-üggyel volt tele, most meg a VW üggyel. Különbség van: Nincs!
Dettó minden más országban.
Korrupció az, amiből kihagynak téged. MOndta réges-rég Hofi.
5. Ez ellen a velejéig romlott, idióta és önmegsemmisítő EU ellen meg valódi szabadságharc kell, nem pedig himi-hümi intézkedések
A valódi szabadságharcba nálam már belefér pl. az EKÁER és társaik is, ami miatt erősen megfogyatkozott az ÁFA csalt cukor, tej, dinnye és társai.
Ha mindez kiterjedne a textilre és az összes többire, akkor végre jól működnének a KKV-k és előrébb lenne az ország.
Szóval ez az 5. pont mégiscsak tart valahol, pláne, hogy egy nagy adag bank már erősen visszább vett ténylegesen a pofájából.
Válasz erre 

Kivlov 2015.11.02. 08:14:52

@Comfortably Numb:
A ballib semmi mást nem csinál csak szajkózza az ellenkezőjét, mint vityáék.
Régóta mondom, hogy elő kéne venni valami korábbi szoci javaslatot viktoréknak, ezek azt is megtorpedóznák, utána meg az orruk alá dörgölni. :D
Válasz erre 

Nemfajtalan srác 2015.11.02. 08:16:55

Döngessétek csak tovább az üres hordót, ha ezzel elszórakoztatjátok magatokat. A migránsügyet már rég kimaxolta Orbán, mosz már csak az a kérdés, hogy a libbant ellenzék nagyot vagy még nagyobbat veszít rajta
Válasz erre 

marosy 2015.11.02. 08:19:12

Németországban létrehozzák a tranzitzonákat, ez a judeobolsevik patkányhordák és tobiás-féle tetűtámagatóik legnagyobb veresége.

index.hu/kulfold/2015/11/01/nemetorszag_menekultvalsag_migracio_megallapodas/
Válasz erre 

Balt 2015.11.02. 08:22:49

@legeslegujabbkor: Pontosan ez történt? a társadalom egészséges önvédelmi reflexei működésbe léptek (mellesleg Orbán >+10%).
Válasz erre 

Balt 2015.11.02. 08:25:08

@Pukka Pad: :) Nincs mese, le köll váltani a népet. (Szerintük.)
Válasz erre 

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.11.02. 08:27:22

@megamedve:

"Kellett az a kerítés, és lesz még bőven máshon is, mert még csak az előzenekar játszott."

Íg yigaz, ezért is vicces, amit a posztoló erről írt. Talán elkerülte a figyelmét, hogy már az osztrákok és a bajorok is fontolóra vették a kerítés építését, na persze az Willkommenszaun lesz, nem náci Zaun, mint a miénk. :D
Válasz erre 

khell 2015.11.02. 08:27:51

Még sok ilyen ballibbant cikket és meglesz az újabb kétharmad.

Már teljesen elveszitette trombitásunk a kapcsolatát a valósággal.
Válasz erre 

makkospacal 2015.11.02. 08:29:07

A nyugdíjzsarolás kimaradt
Válasz erre 

Khonsu 2015.11.02. 08:29:48

A kerítés eddig úgy néz ki bejött. A kretén propaganda nem kellett volna mellé. Még talán Paks II is hasznos lehet, de az az energiaárak alakulásától függ.

A többi teljes hülyeség, és ha lenne az országban értelmes ellenzék értelmezhető támogatottsággal már rég elkergették volna értük ezt a bandát.
Válasz erre 

Álom Polgár 2015.11.02. 08:35:36

Az Orbán gonosz a választók pedig bölcsek és jók ?
Szerintem a mostani állapotok tükröt tartanak a többségi(egész) társadalom felé. Ilyenek vagytok !!! A vezetőiteket is ti "termelitek ki" az élethez való hozzáállásotokkal a mindenféle kis mutyiba ti is te is benne vagytok ahogy alkalmatok adódik. Mindig mindenben a saját hasznot keresitek, nehezen igazodtok, kiskapuk kilincseit fogdossátok, saját érdekeiteket nem képviselitek, ego-tok mértékét
a ma ismert matematikai képletekkel nem lehet definiálni.
A kerítés egy külön fejezet. Egyrészt nagy tömegben jöttek az adminisztrációs kötöttségeket elutasítók, Hónapokig ment a menekült táboroztatás is. Közben a mai EU-ban mértékadó /sajnos/
németeknél ment a hablaty. Most kerítés van, menekült nincs.
Kinek lett igaza? ki a bölcs király? Na látjátok. 2018-ban ez egy választási győzelmet érő tett lesz. Na itt vagyunk most.
Válasz erre 

Balt 2015.11.02. 08:36:11

@FILTOL: Csak szeretnék. :)

@inebhedj - szerintem: :)) Gondolod?
Válasz erre 

Balt 2015.11.02. 08:36:56

@Balt: Jav.: Pontosan ez történt:
Válasz erre 

Void Bunkoid 2015.11.02. 08:37:41

A "menekülő civilek"....kedves szerző, gondolom túl fiatal vagy ahhoz, hogy tévét nézz - én még szoktam :)

A minap pont a nem éppen kormányhűségéről ismert RTL Klubon volt egy riportműsor (vagy híradó? tudja már a tököm...), ahol pont egy törökországi táborban ücsörgő szír "tábori kisfőnök" (gondolom mint a sitten a zárkafőnök :)) nyilatkozta, hogy amúgy az igazi menekültek többnyir bőven megállnak Törökországban, mert ott nincs hideg télen, és a török kormány igazán emberségesen bánik a menekültekkel, mégha nagy kockatáborokban is vannak. Az Európába tartók legnagyobb része - szerinte is - fiatal srác, aki azért megy, mert ő úgy hallotta, hogy ha odamegy, akkor hatalmas házakban fog lakni, dögnagy autókkal fog járni és százeurósokkal fogja a s*ggét törölni.

Na EZÉRT jönnek ide, akik idejönnek. Nagyrészt. Nagyon-nagyon kevés az igazi menekült. Az igazi menekült először is haza akar menni, másrészt már annak is örül, hogy nem hullanak bombák az égből és befogadják őket, és nem csinál cirkuszt a vasútállomáson, hogy "dzsörmeni, dzsörmeni".
Válasz erre 

♔bаtyu♔ 2015.11.02. 08:42:51

"Ön szerint meddig folytat Magyarország szabadságharcot az EU ellen?" Ez miért gond?

A kerítés Orbánék népszerűségének növelését és a ballibsik további népszerűségének csökkenését okozta. Lehet ragozni, de minek, mindenki érti.

Az eü. nagyarányú leépítése az SZDSZ-MSZP nevéhez fűződik, Orbánék nem megszüntettek, hanem felújítottak és építettek kórházakat és nyilván nem a leépítés szándékát mutatja a Bp-i nagy kórház tervezett építése sem.

Paks ellen legjobban az USA-nak van kifogása, igen, oroszok és nem USA építi. Nem Soros és levitézlett SZDSZ-es "civiljei" kellett volna nyomásgyakorlásra, hanem egy, az oroszoknál kedvezőbb áruhitel.

EU- Az EU a források java részéhez a mi befizetésünket adja vissza, ezért ez mindenképp rendelkezésünkre állna. Ugyanakkor "cserében" olyan kereskedelmi lehetőségeket kell adnunk külföldi cégeknek, amit egyébként nem adnánk meg.
Visszatérő ballibsi mantra, hogy az EU támogatja a magyar gazdaságot.
Válasz erre 

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.11.02. 08:43:07

Hihetetlen..

A ballib hazaárulóknak még mindig nem tűnik fel, hogy lassan az egész EU Orbánnak ad igazat az illegálsi bevándorlók kérdéskörében ?
Azok megállításától, a kerítés szükségességét illetően, mindenben ?

Most hogy a ballibek a béka segge alá küzdötték magukat a menekült seggnyalásban, még mindig nem esik le nekik a tantusz !?
Válasz erre 

♔bаtyu♔ 2015.11.02. 08:53:14

@Ballib Cenzúra: Ja, ezen én is csodálkozom. Most van olyan aki ma azt mondja, igen, nem kellett volna kerítés, tolják át csak a horvátok a napi tízezer bevándorlót? Ráadásul a horvátok állandó pánikban vannak, ha a németek lezárják a határaikat és abban a pillanatban az osztrákok, akár kétszázezer bevándorló is ott ragadhat náluk, mert a bevándorló visszafelé nem fog menni.
Válasz erre 

♔bаtyu♔ 2015.11.02. 08:59:17

@Álom Polgár: A választó a korrupciót globálisan veszi figyelembe, hiszen nem is tehet mást. Ő csak úgy tud a korrupció ellen harcolni, hogy előnyben részesíti a ez eredményesebb gazdaságpolitikát folytató pártokat, hiszen a jobb év végi eredmény azt is jelzi, hogy kevesebbet loptak el. Vagy sokat, de emellett legalább jól gazdálkodtak.

Kerítésügyben mindenki azt tette volna amit Orbán, én ezt nem írnám érdemének. Inkább azt, hogy ezt egy óriási ellenszélben tette meg. Ez a nehezebb része.
Válasz erre 

♔bаtyu♔ 2015.11.02. 09:03:58

@Void Bunkoid: A németek nem igazán fogták még fel, hogy több százezer "oláhcigányt" kaptak. Az útba eső államok felfogták, különösen a K-európaiak, hiszen gazdag tapasztalatokat szereztek Ceasusescu és az albán rendszer bukása után. Ezektől mindenki annyira fél, hogy a szerbek azt nem engedték meg a németeknek, hogy az őket szállító busz áthaladjon a területükön, hátha leszállnak. Csak repülő.
Válasz erre 

Lurian 2015.11.02. 09:07:50

Hogy itt mennyi kretén fasz van... Istenem...
Válasz erre 

marosy 2015.11.02. 09:10:04

@Lurian: Itt az egyedüli fasz a kurva anyádat, aki az útszélén közösül a kamionosokkal.
Válasz erre 

Lurian 2015.11.02. 09:14:08

@marosy: Na, be is jelentkezett az első. Névsorolvasás lenne? Kretén pöcsköszörű.
Válasz erre 

ob.szerver 2015.11.02. 09:15:46

Ugye senki sem lepődött meg, hogy a jól ismert nickeken kommenteló hazaáruló fideszes söpredék örül annak, hogy
- ismét 3 milliárdot költenek közpénzből a felcsúti focira, tízmilliárdokat pedig majd üresen álló stadionokra, miközben az egészségügy már alapvető funkcióit sem képes ellátni, az oktatási rendszer szétverték és egyre mélyebbre züllesztik
- a kerítés több tízmilliárdos árának töredékéből emberségesen és a többi érintett országgal egyeztetve és összhangban lehetett volna kezelni a menekültkérdést
- a 3000 milliárdra mondott, valójában a többszörösébe kerüli Paks 2-t 1000 évre titkosították, mert gazdaságilag indokolhatatlan, és egyetlen célja, hogy a fideszmaffia újabb 1000 milliárdos tételben lophassa a közpénzt
- a korrupció tekintetében már a látszatra sem adnak, és hogy a miniszterelnök saját kezűleg jelöli ki a pályázatok és beruházások nyerteseit, úgy hogy korábban kollégiumi haverja nyert mindent, annak kegyvesztése után pedig Mészáros és Garancsi nevű strómanjai
- az ellen az EU ellen folytatnak szabadságharcot, amelynek a GDP 3-4%-át kitevő támogatása akadályozza meg azt, hogy a gazdaság ne zsugorodjon minden évben, a dilettáns és voluntarista gazdaságpolitika következtében.
Haladjunk tovább, nincs itt semmi látnivaló.
Válasz erre 

STIRLITZ 2015.11.02. 09:30:41

Korrekt poszt, jók a pontok és még lehetne is folytatni a hosszan az Orbán-kormány abszurditásait. Ezek valójában kár okozások. Egyszerre valósítanak meg gazdasági, külpolitikai és morális rombolást országunkban. A külpolitikai a teljes nemzetközi elszigetelésünket jelenti, a gazdasági a hazai értékek oligarcha kezekbe juttatását, a morális pedig azt az abszurdumot, hogy a nép szisztematikus elbutításával (lásd: amit az oktatással művelnek) elfogadhatóvá tenni mindezt a tömegekkel!
Válasz erre 

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.11.02. 09:34:22

@ob.szerver:
Pár dolognak valóban örülök.

Hálás vagyok a sorsnak, hogy nem baloldali kormány regnál jelenleg, mikor Európát elözönlik a beilleszkedésre képtelen, arra hajlandóságot nem mutató muszlim hordák milliószám.
Hálás vagyok mert migráns lerakattá változtatták volna az országot, és én azt nagyon, nem szerettem volna.

Az sem utolsó szempont hogy az elkúrás, és az ország vég nélküli rommá adósítása, amit az MSZP-SZDSZ csinált 8 éven keresztül, megállt, és a GDP arányos államadósság végre csökken.

Azt is jó nézni, hogy a szocik által mgeduplázott munkanélküliségi ráta folyamatát megfordították, és egyre több a munkahély, a versenyszférában is.

Nő az ipar, a gzadaság, minden évben, és az EU közép vagy élmezőnyébe tartuzunk szinte minden gazdasági mutató szerint.
Szöfes ellentétben az elkúrók alatti időkkel, amikor szinte mindenben utolsóak voltunk, és a Szlovákok elötti szintről, 2010-re Eu utolsókká züllesztették az országot a ballibek.

A tolvajlás az egyetlen ami nem változott.
Sajnos.

De az egyenleg az elkúrók és a jelenlegi kormány között, ég és föld.
És ezt a választók is pontosan tudják.
És ettől ti nagyon szenvedtek.
Válasz erre 

ulpius66 2015.11.02. 09:35:54

népszabadság.hu

"Még nincs vége: sokba kerül Európának a menekültválság

Átlagosan havi 1000 euróra becsülik az egy menekültre eső havi állami kiadást az uniós országokban a Citi Research közgazdászai.
Az elemzők annak jártak utána, hogy a menekülthullám mit okoz az egyes európai tagállamok költségvetésének és munkaerőpiacának."

Mán megéri.....
Válasz erre 

ulpius66 2015.11.02. 09:40:23

mozgástér.hu

„Ami a bevándorlók ügyét illeti, haladunk az amerikai modell felé – náluk már elég régóta van fal –, de még nem jutottunk a végére, azaz még nem védjük tűzparanccsal a bevándorlók emberi jogait. (Épp most emeltek vádat egy határőr ellen egy tizenéves mexikói lelövése miatt.)

Apropó, épp olyan helyekről menekülnek a bevándorlók, ahol az Egyesült Államok az elmúlt években demokráciát csinált. Mi sem értjük, miért ennyire rossz az nekik....."
Válasz erre 

Comfortably Numb 2015.11.02. 09:43:52

Szerintem ez sokkal jobb cikk, a ballib Indexre persze ilyen tilos írni, belinkelni egyelőre lehet:
www.flagmagazin.hu/nagyvilag/antidogma_a_pax_americana_vege
Válasz erre 

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.11.02. 09:46:16

@Ballib Cenzúra:

Nézzük a tényeket:

GDP arányos államadósság
2002: 58,6%,
2010: 82,2%, azaz MSZP-SZDSZ +23,2% eladósítás
2015: 76,2%, azaz Fidesz -6% adósság csökkentés

Munkanélküliség ráta
2002: 5,7%
2010: 11,2%, azaz 5,5%-al nőtt a munkanélküliség
2015: 7,1%, azaz 4,1%-al csökkent a munkanélküliség.

Forrás: Euróstat, google data explorer
www.google.com/publicdata/directory

Aki ezek után, a ballibeket visszasírja az elmebeteg.
Válasz erre 

high up! 2015.11.02. 09:46:43

@Ballib Cenzúra:

jaj ti féleszü fideszkretének, most akkor Szabaccságharcot vívtok az EU ellen, vagy Életetek és véretek árán megvéditek?

Annyira édesek vagytok ti ezzel a hatalmas szellemi kongással abban a birka fejetekben. Az egész fideszes tenyészállomány olyan mint a Melegmáté: egyszer heterofideszes másszor buzifideszes. Mikor mire van izgalma. Oszt ha majd akkor fogják rá a másik énjét, amikor nem teccik, akkor majd perel.

Ja és még egy: Európa már a menekült kérdés legelején leszólt Orbaneszkunak, hogy az apja faszát védje meg, meg kerítésezze el, de ne Európát.
Konferenciák sorozatára hívták meg ezt a félázsia hibbantat, de ez egyikre se ment el. Hanem a közösségi megoldások helyett mindent egyedül elb@szott ez a félkegyelmü diktátorja amit csak lehetett. Ezzel a világon ma Magyarország, Orbaneszku meg László Petra lett a rasszista neofasizmus új jelképe.

FOLYTASSUK!
Válasz erre 

ob.szerver 2015.11.02. 09:47:07

@Ballib Cenzúra:

Arról nem tehetsz, hogy ostobának születtél. Arról viszont már igen, hogy teli pofával zabálod a kormányzati propaganda moslékát, boldogan visszhangzod a csúsztatásokat és hazugságokat anélkül, hogy vennéd a fáradtságot, hogy utánanézz az igazságtartalmuknak. Ehhez még ész sem kell, csak pár klikkelés.
Válasz erre 

marosy 2015.11.02. 09:49:23

RAKNÁM A FASZOM A LIBERÁLBOLSEVIK TETŰPATKÁNYSÁGBA.
Válasz erre 

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.11.02. 09:50:52

@ob.szerver:

Mai hír, te szerencsétlen Gyurcsány csicska..

index.hu/gazdasag/allas/2015/11/02/munkaero_mobilitas/
lassan teljesen hivatalos lesz, hogy Magyarországon munkaerőhiány van,
Válasz erre 

high up! 2015.11.02. 09:53:29

@Ballib Cenzúra:

te szerencsétlen féleszü Blogger Gézu, még a Századeges gazdik is röhögnek már évek óta ezeken a szégyen államadósági meg munkanélküliségi számokon.

A fos agyad fel se fogja, hogy inkább bújtatni és nem köztszemlére kellene tenni azt, hogy a GDP 20%-nyi lenyúlása més megszorítása után miért mindig még szinte változatlan 80% körüli az államadósság állomány, a 2014-re beígért 65% helyett. Hol a lé kreténke?

A közmunka-nélküliségi adathamitásokkal villognod meg már nem is politikai, hanem elmeorvosi kérdés. Inkább az elmeorvosodhoz kellene fordulonod ezzel a kádárjánosi statisztikáddal, hátha meg tud szabadítani a közröhej rögeszméidtöl..

FOLYTASSUK!
Válasz erre 

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.11.02. 09:55:06

@high up!:

A magadfajta bérrettegő hazaárulók ideje leáldozott.

Európa végre megvédi magát, és elkezdődnek a visszatoloncolások.
Egyre több EU-s ország beáll a sorba és megvédi a határait, a honfoglaló migráns hordától.

Még a migránsválság elején megrendelésre, Magyarországot fikázó ballib kormányok is, kényszeeredetten belátták, hogy ezt a játszmát elveszítették, és elkezdték felhúzni a saját nem kerítésüket.
Pl Osztrákok.

Hála az égnek az EU-ban élő, ott szavazó polgárok is érzik a helyzet súlyosságát, és a magdafajta ballib szarházi hazaárulókat, elkergetik egyre több országban a kormányzat közeléből is.
Válasz erre 

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.11.02. 09:56:15

@high up!:

Csak azok a fránya számok ne lennének.. :DDDDD

GDP arányos államadósság
2002: 58,6%,
2010: 82,2%, azaz MSZP-SZDSZ +23,2% eladósítás
2015: 76,2%, azaz Fidesz -6% adósság csökkentés

Munkanélküliség ráta
2002: 5,7%
2010: 11,2%, azaz 5,5%-al nőtt a munkanélküliség
2015: 7,1%, azaz 4,1%-al csökkent a munkanélküliség.

Forrás: Euróstat, google data explorer
www.google.com/publicdata/directory

Aki ezek után, a ballibeket visszasírja az elmebeteg.
Válasz erre 

♔bаtyu♔ 2015.11.02. 10:00:15

@Lurian: Te tulajdonképpen mit vártál, a bejelentkezésed után megdicsér? És még te faszozol másokat.
Válasz erre 

ben2 2015.11.02. 10:01:20

Találóbb cím lenne erre az írásra, hogy "abszurd vádak az Orbán kormány ellen".

1. Az írás ezer milliárdos tételeket vet össze több száz milliós tételekkel. Lehet feleslegesnek tartani a stadion építéseket (én is annak tartom őket), de az ilyen összehasonlítás attól még ordenáré demagógia. Pl. ennyi erővel ne kapjon lakástámogatást az, aki dohányzik, mert hú-ha mennyit költ cigire, biztos azért nem tudja fizetni a többszázezres törlesztőit. Szánalom.

2.
"Ráadásul azok az országok, ahová ezek a menekültek igyekeztek soha nem kérték tőlünk, hogy építsünk ellenük kerítést, sőt…"
Az nem zavar, hogy most már ők építenek kerítést?

3. Paks: tetszik vagy nem, 20 év múlva a magyar energiaellátás 40%-a le fog állni, ha nincs az országnak működő atomerőműve. Innentől kezdve ez egy szimpla üzlet. Az egész politikai perpatvar mögött nettó lobbiérdekek állnak, a franciák, amerikaiak, stb. szeretnék ha tőlük vennénk az atomerőművet szokás szerint nagyságrendekkel többért, mint az oroszoktól. Persze attól még lehet pincsikutyázni, 2014-ben is hogy bejött Mesterházynak.

4. Korrupció volt, van és lesz.
2010 előtt pl. az Apró családdal kellett baráti viszonyt ápolni.
Amúgy ha a cikkírónak bizonyítékai vannak konkrét ügyekben, akkor tegyen feljelentést, addig ez nem több, mint primitív hangulatkeltés.
Egyébként ha nem bízik a magyar igazságszolgáltatásban, akkor forduljon az USA nagykövethez, míg az előző rezsim sokkal durvább ügyei valahogy hidegen hagyták az amcsikat, újabban nagyon szívén viselik a magyar korrupció ügyét. (Lásd: lobbiérdek.)

5. Mikor érti már meg a magyar ballib-anarchista acsarkodó értelmiség, hogy az EU támogatásokat Magyarország nem a jó magaviseletért kapja ajándékba, hanem az EU alapszerződése alapján _járnak_ Magyarországnak?
A magyar kormánynak pedig az a dolga, hogy a magyar állampolgárok érdekeit képviselje akár más EU államokkal _szemben_ is, ha kell.
Pl. ha a magyar lakosság nem akar több tízezer arab bevándorlót ide telepíteni, akkor a magyar kormány tegyen meg minden tőle telhetőt, hogy ne települjön ide több tízezer arab. Ha ez diplomáciai feszültséghez vezet más EU tagállamokkal, akkor is.

Összességében az írás szépen csokorba gyűjtötte a balos mantrákat és még mindig abba az illúzióba kergeti magát, hogy ha eleget szajkózzák, akkor az emberek valahogy elfelejtik, hogy konkrét hazugságokról, primitív csúsztatásokról vagy összefüggéstelen féligazságokról van szó.
Ha ugyanis lehámozzuk a cikkíró mondanivalójáról a hülyeséget és a hazugságokat, akkor nem marad más, mint vérgőzös indulattal előadott szubjektív vélemény, az meg ugyebár olyan, mint a mellbimbó: mindenkinek van, de nem mindenkié érdekes.
Válasz erre 

♔bаtyu♔ 2015.11.02. 10:05:02

@ob.szerver: Tudod, még mindig jobban járunk, hogy Orbán a felcsúti focira költ hatmilliárdot, mint azzal, hogy Gyurcsányék a magadfajta hazaáruló gyurcsánycsicska söpredékre költöttek el 12-t.

vajon akkor te miért nem bontod le a kerítésedet, hiszen a töredékéből tudnál etetni élete végéig legalább 200 hajléktalant. Ennyire ostoba vagy b+ , de az arcod azért nagy.
Válasz erre 

Gandosz 2015.11.02. 10:06:10

Buta írás.
Válasz erre 

Lurian 2015.11.02. 10:07:32

@♔bаtyu♔: Nem vártam én semmit. Olvasgattam itt a hozzászólásokat, és kifakadtam. Én sem vagyok kisebb fasz mint az itt irogatók. Főleg, hogy még mindig elolvasom a sok idióta szerecsenmosdatását mindkét oldalról.
Ettől azonban egy kicsit sem változik a véleményem.
Kurvára kéne már egy atomháború...
Válasz erre 

Gandosz 2015.11.02. 10:09:57

@ben2: "Összességében az írás szépen csokorba gyűjtötte a balos mantrákat"
Nem mindet. Trafikok, föld, 8 millió éhező, 2 millió kitántorgó, gyűlöletszítás, oktatás lerombolása, generációk egymással szembeállítása, közművek tönkretétele és még van néhány.
Válasz erre 

high up! 2015.11.02. 10:09:57

@Ballib Cenzúra:

te szerencsétlen agyi kretén, az EU pontosan azt csinálja, amire Orbaneszku gazdidat kérte (de ez a hibbant országlejárátó suttyója rendre megtagadta): regisztrálja le a menedékjogot kérelmezőket, bírálja el, vagy engedje őket tovább Nyugat felé az elbírálásra. Aztán akinek nem jogos a kérleme, az vissza lesz toloncolva. Így ment ez mindig is, ezek a nemzetközi szerződések és eljárások. Amelyeket a felcsúti Neonáci führered páros lábbal rúgott fel.

És hogy a beteg fejedbe rendet rakjunk: Európa nem megvédi magát, mert nincs háború, csak a te kétosztályt végzett félázsiai birka fejedben, hanem a nemzetközi egyezmények és az Európai Charta alapelvei szerint jár el. És nem lesz kolonizálva, nem lesz bevezetve a Sharia és nem lesz a Rottenbiller uccában kikiáltva a kalifátus.

Orbaneszkut és a náci magyarjait ma az egész világ megveti. Teccik tudni ma már globális média van, így 6 milliárd ember nézi élőben azt, hogy a magyarok felrúgják meg földre teperik a menekülteket, a németek meg C. Ronaldo kézen fogva segítik őket és barátkoznak velük.

Ti fideszkrtének megint jól bemutatkoztatok a világnak.
Mondom, ez már nem politkiai hanem elmeorvosi kérdés, agyhalott fidióta tenyészbirkának lenni.

FOLYTASSUK!
Válasz erre 

♔bаtyu♔ 2015.11.02. 10:10:10

@Gandosz: Olyan szempontból azért jó ez az írás, amennyiben folyamatosan erősíti azt a gondolatot, hogy ne szavazz ballibsikre.

Ezek még abból sem tanulnak, hogy lassan a legszervilisebbek, Ausztria, Németország is bedobják a törölközőt, a menekültek most már ott is bevándorlók, a kerítést pedig egyre többen hívják ott is kerítésnek.
Válasz erre 

Balt 2015.11.02. 10:10:52

@Lurian: El köll innen menni. (Hátha azzal is kevesebb lesz.)
Válasz erre 

Balt 2015.11.02. 10:12:56

@ulpius66: Most olvasom éppen:
www.portfolio.hu/gazdasag/brutalis_kovetkezmenyekkel_jarhat_a_menekultkrizis.221824.html
Válasz erre 

Lurian 2015.11.02. 10:13:47

@Balt: Elmennék én, de valahogy az istennek sem akartok elfogyni. Mindegy, hátha orbesz megint behívja az oroszokat, és legalább lesz majd folyamatos utánpótlás. (Bár, ahogy elnézem...)
Válasz erre 

Balt 2015.11.02. 10:14:57

@high up!: Eddig vagy +15% a Fidesznek. :)

FOLYTASSÁTOK!
Válasz erre 

♔bаtyu♔ 2015.11.02. 10:15:05

@high up!: "Aztán akinek nem jogos a kérleme, az vissza lesz toloncolva. "

Hová is, te ostoba. Ráadásul addig az adófizetők pénzén eszik, alszik, kakil. Továbbá havi 360 euró. Mind a 700.000-nek.

Olyan hülye vagy b+, hogy szerintem forogsz, de azért itt szakértesz. Az egyetlen normális ötlete Orbánnak volt, Görögországba sem szabad őket engedni. Azt pedig rajtad kívül mindenki kitalálja, hogy ki pénzeli a hajókázást és kik miatt nem lehet a tengeren visszafordítani őket, a csempészhajókat, csónakokat pedig lefoglalni. Pedig ez lenne a legegyszerűbb és a legolcsóbb. A magadfajta csicska inkább menekültnek hazudja őket és természetesnek találja, hogy a "menekült" abba az országba igyekszik, ahol legtöbb a segély.
Válasz erre 

♔bаtyu♔ 2015.11.02. 10:15:55

@Lurian: Mien is fogyunk el, mert mi veled ellentétben nem tudunk hová menni, hiszen ez a hazánk.
Válasz erre 

♔bаtyu♔ 2015.11.02. 10:19:24

@high up!: "Orbaneszkut és a náci magyarjait ma az egész világ megveti."

Olvasgass csak youtube alatti hsz-eket gyurcsánycsicska és akkor láthatod, az egész világ kiket vet meg.
Válasz erre 

Lurian 2015.11.02. 10:21:35

@♔bаtyu♔: Ja, egy darabig a szír menekültek is ezt gondolták. Dagonyázhattok itthon a korrupcióban, az urambátyámozásban, meg a hülyítésben, semmi gond. Ebben igazán jó a magyar.
Végülis Kossuth is külföldön halt meg.
Válasz erre 

Balt 2015.11.02. 10:22:55

@ben2: 4.: Nem biztos, hogy akkoriban nem érdekelte az amcsikat a korrupció, legfeljebb nem volt a republikánusoknál egy Clinton-klán, melynek politikai programja a nyílt(?) beavatkozás.

index.hu/belfold/2015/04/20/magyarorszag_korrupcio_amerikai_nagykovet_april_foley_gyurcsany_putyin_gazprom
nol.hu/belfold/wikileaks__gyurcsany_csatai_a_nagykovettel-1193231
Válasz erre 

Balt 2015.11.02. 10:23:50

@ben2: Ja, egyébként +10!
Válasz erre 

Macropus Rufus 2015.11.02. 10:26:29

@Brix:
".El lehet mondani , hogy Orbán a politikai karrierje csúcsán van a hazai és nemzetközi szintéren is"
magyarán, innen már csak lefele fog menni... ennyi.
Válasz erre 

fidesz maszop dk egykutya 2015.11.02. 10:27:09

@midnight coder: hülye midnight coder

1. Tehát a geci orbánod semmivel sem jobb mint a fletóék.

3. persze egy tenorista aztán kurva sokat tud kezdeni azzal, hogy mi mennyibe kerül, ki csinálja mennyiért...

4. és ezzel el is van intézve ugye? "deagyurcsánymegabaloldal"

5. Magyarország nem védi az érdekeit, hanem hisztériázik, ellenséget gyárt.

Nagyon gerinctelen sunyi kis féreg vagy.

@Ballib Cenzúra: 2015-ben az államadósság 79,6% a vágyálmaitokkal meg kábíts mást. A forrásodat legalább megnéznéd...

@ben2: na még egy sunyi féreg...

1. persze ha már kicsi akkor nem is számít, nyugodtan szórják el, remélhetőleg majd ti, hívők döglötök bele a kórházban :)

3. még mindig nem az atomerőművel van a baj, bár elsőre jó terelésnek tűnik nektek. A baj, a szénné titkosított mutyiberuházással van...

4. sőt a korrupció egyre rosszabb lesz, mert az ilyenek kis tetvek mint te, legitimálják. Addig folytatódik, amíg ki nem hal az ország, vagy ez a birka nép fellázad.

5. nem járnak, hanem AJÁNDÉK. Amit persze szétlopnak 80%-ban az elvtársaid, és nem az ország érdekeire használják.

@♔bаtyu♔: nézmá' batyu a beszélő szar. Születésed: anyád éppen szart, és amikor megnézte mit alkotott piszlogtál. Gondolta, hogy gerinced nincs, biohulladék vagy, akkor biztos jó szolgája lesz az MSZMP-nek, és az egyik leszármazottjának a fidesznek. Így lettél tizen nicknév ura, akinek minden szava hazugság, és a párt seggnyalása :D

"én jobbikos vagyok de imádom a fideszt" :)
Válasz erre 

Lurian 2015.11.02. 10:34:39

Egyébként csak egy kérdés: a sok fideszhívő tényleg elhiszi amit mondanak neki, vagy csak el AKARJA hinni, mert a hülyeségből egy idő után már nem nagyon lehet arcvesztés nélkül kihátrálni?
Válasz erre 

khell 2015.11.02. 10:38:30

@Macropus Rufus: "magyarán, innen már csak lefele fog menni... ennyi. "

magyarán, ennél jóval kisebb támogatottsággal is 2/3-dal nyert választásokat.

És a legjobb, hogy miután rendbe rakta a migránsokat, most hátradőlhet és, ha beüt majd valami nagyobb gáz a migránsokból az eu-ban - márpedig be fog, amikor tényleg elkezdik kitoloncolni őket, vagy csak szimplán otthon kezdik érezni magukat és elkezdődnek az erőszakolások, késelések stb - akkor még nagyobbra fogják az emberek értékelni azt amit tett.
Válasz erre 

fidesz maszop dk egykutya 2015.11.02. 10:38:33

@Lurian: részben elhiszi, másrészt pedig ezért fizetik őket. Egyébként nincsenek sokan, csak pár nyomja több nicknévvel. Pl ballib cenzúra biztosan ugyan az mint a blogger géza, de valószínűleg mind2 név mögött batyuszar van, ez feltűnő az "ostobázás" miatt, amit kb csak ez a csapat használ.
Válasz erre 

Lurian 2015.11.02. 10:42:27

@fidesz maszop dk egykutya: Obassz, akkor én ugynazokkal a népekkel vitatkozom itt már évek óta? :-)
Egy igazán autentikus figura volt, aki szimplán volt hülye, és szerintem tökingyen. A Lencsés Pityu. Nem tudom, hogy kommentelget-e még, de ő tényleg imádta/ imádja a vezért. :-) Amúgy - ha jól emlékszem - felcsúti az istenadta.
Válasz erre 

marosy 2015.11.02. 10:43:01

@Lurian: De tényleg, menjél már el a kurva anyád gecis picsájába már.
Válasz erre 

marosy 2015.11.02. 10:46:07

@high up!: high up! a retkes kurva anyádba, te liberálbolsevik patkánytetű.
Válasz erre 

Lurian 2015.11.02. 10:47:10

@marosy: Jajj, ecsém, kenegessed, akkor elmúlik! De komolyan. Picit még viszketni fog a hajlatokban, de már úgyis megszoktad.
Meg a nyelvedről is lejön ám a kaki íze, csak öblögess kitartóan!
Sajnos az agyaddal nincs mit tenni. Az végérvényesen elsorvadt. Mindegy, ebben a nagy "munka alapú társadalomban" bizotsan találnak neked valami sori melót. Esetleg mehetsz Alcsútra stadiont betonozni.
Válasz erre 

marosy 2015.11.02. 10:48:10

@Lurian: Leszophatsz, a kurva anyáddal együtt. Büdösgeci.
Válasz erre 

Mészáros Laci 2015.11.02. 10:51:56

nem látok bele a részletekbe, de a szerző sem igazán.

1. az egészségügyben annyi forrás van, amennyit mi, járulékfizetők belerakunk. elég szégyenletes, hogy kb 3 millió ember fizet tényleges járulékot az OEP-be, de ellátást 10 millió szeretne.

2. a kerítés rendben van, itt a poszt szerzőjéhez lennének kérdéseim, de nem biztos, hogy értené.

3. paks. nem értek az atomenergetikához. hogy miért pont az oroszok? vagy a hintapolitika miatt, vagy azért, mert a finnek is megelégelték a nyugati konzorcium bénázását az Olkiluto-2-nél.

4. A jelek szerint nem csak a korrupció általános jelenség Magyarországon, hanem az álszentség is (a blog szerzője lehet korrupt de az állami vezetők nem).

5. Ez stratégiai kérdés, amiben én nem értek egyet Orbánnal: az EU akkor lehetne erősebb, ha olyan szoros unióvá alakulna, mint az USA.
Válasz erre 

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.11.02. 10:56:25

@fidesz maszop dk egykutya:

Na ja..

Én vagyok a Géza, meg a Batyu, meg akit akarsz még.

Lelepleztél.

A közvélemény kutatásokon pedig rohadt jól áll a ballib tábor, csak minden kutató, és megbízott engem hív. Ezerből kb 800-szor.

A szavazásokról nem is beszélve.
Minden választáson egész nap több százezerzszer megyek fülkéről fülkére, mert csak én vagyok, egyedül az országban, aki gyűlölöm a rohadt elkúró MSZP-SZDSZ-es cimboráidat.

Szóval nyugodj le, hisz lelepleződtem.
Minden blogger mögött, aki nem nyalja fényesre az MSZP és Gyurcsány seggét, én vagyok.

Huhh.. MOst hogy ezt elmondtam, megkönnyebbültem.
De azért 2018-ban ne lepődj meg nagyon !
Szerencsétlen majom! :DDDD
Válasz erre 

tralalala 2015.11.02. 10:58:30

" Kerítés építése olyan menekülő civilek ellen, akik nem akarnak itt maradni."

Hihetetlen, hogy ezt még mindig tolják a ballibák (ja elnézést most épp nem ballibák, hanem független civilek, akik ha szavazni kéne, a ballibákra szavaznának).

Orbán naponta megbukik a blogokon, oszt hol vagyunk már az államcsődtől, ami 2010-ben reális veszély volt. Olyan kibaszott uncsik vagytok ezzel, hogy ahelyett hogy arról beszélbétek, hogy mit akartok, ahelyett megy ez az orbán orbán deazorbán orbán fidesz náci deazorbán fidesz birka narancs geci orbán de orbán az orbán narancs orbán zombi orbán.
Válasz erre 

nnnnnnnn 2015.11.02. 10:59:08

2018-ban simán fog nyerni a fidesz
Válasz erre 

Lurian 2015.11.02. 10:59:39

@marosy: Bocs, tévedtem. Még betonozni sem vennének fel. Még Alcsútra sem. Ez gáz.
Pedig a nyelved tutira hosszabb, mint a pöcsöd. Az mostanság nagyon jó karrier alap. Valahogy ügyesebben kéne kamatoztatnod. Nagyobb nyelvcsapások? Mélyebbre tolni? Nem tudom, ebben nem én vagyok az expert, de gondolom annyi hasonszőrű haverod van... Tanuljatok egymástól!
Válasz erre 

fidesz maszop dk egykutya 2015.11.02. 11:02:09

@Ballib Cenzúra: Nem érdekel a "ballib" még mindig, max annyira, hogy a ti szárnyatokkal eltűnjön az MSZMP Magyarországról :D

Nem lepődöm meg 2018-on, ahogy 2014-en sem 2010-en. bevallom, 2006-on kicsit meglepődtem :)

Tudom hogy sok hozzád hasonló, húgyagyú, gerinctelen, hazaáruló hulladék van az országban, nem véletlenül működött az MSZMP/kádár rendszer nevű "tündérmese" olyan sokáig, és nem véltlenül akarjátok visszahozni.
Az ország másik fele meg egyszer ű birka, "aki jól megmondja" azzal, hogy nem megy el szavazni :D
Válasz erre 

fehérfarkas 2015.11.02. 11:02:59

@E.Katolnai:

Nézzük a tényeket. Európában Franciaország (7,5%), Németország (5%), Svédország (5%) és Anglia (4,5%) az állandóan a sajtóban szereplő országok, hogy a muszlim népesség olyan nagy, hogy az őslakossággal már összeférhetetlenek.
A valóságban a 4 ország egyike sincs benne a top 10 legnagyobb muszlim kisebbséggel rendelkező országban: Európában Oroszország (11,7% - Oroszországban több őslakos muszlim él, mint Libanon és Jordánia együttes lakossága), Bulgária (13,7%), Grúzia (10,5%), Montenegro (18,5%), Macedónia (35%) is nagyobb arányban tartalmaz muszlim lakosságot mint a 4 nyugati ország. Ciprusnak az EU-hoz tartozó része pedig még nagyobb arányban tartalmaz muszlimokat: 22,7% (a konfliktus politikai a török és görög lakta rész között, hogy a szigetország hova tartozzon)
Vagyis még itt Európában is keleti országokban a muszlim nagyobb arányban laknak mint a nyugat-európai országokban, és mégis jobban együtt tudnak élni a többiekkel - és nem alakultak ki muszlim gettók. Vagyis egyáltalán nem számít az, hogy mekkora arányban vannak jelen kisebbségként.
Sőt, Nyugat-Európában a legtöbb konfliktus muszlimok és nem muszlimok között pont Olaszországban van, ahol a legkisebb az arányuk (2,4%).
Válasz erre 

tralalala 2015.11.02. 11:04:40

@fidesz maszop dk egykutya: Akkor te Jobbikos vagy?
Válasz erre 

konrada 2015.11.02. 11:04:49

@high up!:
Szóval azt mondod, hogy ahhoz, hogy szinten lehessen tartani az adósságot az kellett, hogy a megszorítások mellett csak a GDP 20%-ot lopják el.

...Annyit semmiképpen sem, hogy szintentartáshoz még beleférőhöz, meg a megszorítások mellett még a GDP 30%-a is utána menjen.
Ebben viszont egyet kell érteni veled!

...azt meg, hogy nálad a 4265 (teljes) -250 ezer (közmunkás) = 3680-104 ezer (2010 májusi adat), azt kérd számon a tanáraidon, ne itt akarj másokat erről meggyőzni!,))
Válasz erre 

Balt 2015.11.02. 11:09:38

@Mészáros Laci: 3. "Több szocialista képviselő szerint a paksi bővítésről az Orbán-kormány mostani eljárásával ellentétben nemzetközi pályázatot terveztek. A szocialisták ugyanakkor nem tagadták, hogy ezen a pályázaton az oroszok a körülmények miatt nagy helyzeti előnnyel indultak volna. (Erre a WikiLeaks által kiszivárogtatott amerikai nagyköveti táviratok is utaltak.) "Amikor kiderült úgy 2008 körül, hogy az oroszoknak van az 1000, illetve 1200 megawattos blokktípusa, ami nekünk a legmegfelelőbb, lelke mélyén mindenki tisztában volt azzal, hogy ez kell" - mondta egy szocialista képviselő. Egy másik azt említette az orosz előnyeként, hogy "az atomenergiával foglalkozó magyar szakemberek 80 százaléka Szovjetunióban vagy Oroszországban végzett, azt ismeri, onnan vannak kapcsolatai". A harmadik érv az oroszok mellett pedig az volt, hogy miután eldőlt, hogy Pakson építenek új blokkot, drágább lenne nem orosz technológiával dolgozni.

Egy negyedik érv is szólt az oroszok mellett. Bár az amerikaiakat, a franciákat és a japánokat is érdekelte a beruházás, és érdeklődtek is a megfelelő minisztériumi tisztségviselőknél, az oroszok voltak az egyetlenek, akik a legmagasabb szinten is folyamatosan napirenden tartották a paksi bővítést. Gyurcsány Ferenc és Vlagyimir Putyin találkozóin rendre visszatérő téma volt a Malév helyzete mellett a paksi bővítés – mondta egy, a találkozók részleteit ismerő forrás. Szerinte ez mindig udvarias érdeklődés formájában hangzott el, és nem volt semmiféle követelőzés vagy gyötrés, amelyről Sólyom László volt államfő beszélt korábban."

www.origo.hu/itthon/20140124-a-paksi-bovites-elokeszitesenek-hattere.html
Válasz erre 

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.11.02. 11:10:58

@fidesz maszop dk egykutya:

Nem kell az emberekből kiábrándulni csak azért, mert nem kérnek a Gyurcsnyista hazaáruló ballib csürhéből.

Ha majd lesz más a ballib elkúrókon kívül, mint választási opció, nyilván választanak mást.

Csak annak nem fogsz örülni, mert Jobbiknak hívják.
Válasz erre 

fehérfarkas 2015.11.02. 11:11:30

@Rudi Kató:
A terroristát nem visszatoloncolni kell, hanem börtönbe zárni, vagy mint a muszlim országokban: kivégezni/halálra ítélni.
De a szír, libiai és iraki menekültek pont a terroristák elől menekülnek.
Válasz erre 

Balt 2015.11.02. 11:11:53

@Ballib Cenzúra: Ugyan, hagyd! Frusztrált jobbikos IQ-huszár, szóra sem érdemes.
Válasz erre 

Mészáros Laci 2015.11.02. 11:15:06

@Balt:

ez (hogy Putyin szorgalmazta) engem ma már inkább óvatosságra késztet.
Válasz erre 

vNHM 2015.11.02. 11:15:23

Poszter, oszinten te egyedul vagy ilyen hulye vagy tobben nyomjatok? Esetleg valami tudatmodositoszer? Mert ugy ertheto...
Válasz erre 

Balt 2015.11.02. 11:16:06

@tralalala: Az hát, a "műveltebb" fajtából. :)) (Értsd: a múltkor elütötte a borona, mikor részegen fetrengett az árokparton.)
Válasz erre 

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.11.02. 11:16:06

@Balt:
Nem beszélve arról a nem elhanygaolható tényről, miszerint egyszer volt, hogy nem az oroszok végezték Pakson a felújjítást, hanem Franciák.

Aminek az eddigi legnagyobb üzemzavar lett a következménye, ami kishíján nagyobb katasztrófába is torkollott.
www.origo.hu/itthon/20030422apaksi.html
Válasz erre 

fehérfarkas 2015.11.02. 11:23:32

@Kivlov:

A menekültekre a Genfi Egyezmény vonatkozik, és azt kell nézni, hogy a menekült országában, ahol állampolgár háborús vagy polgárháborús helyzet van-e vagy nincsen.
Válasz erre 

high up! 2015.11.02. 11:24:16

@♔bаtyu♔: "A kerítés Orbánék népszerűségének növelését okozta."

Persze hogy ezt okozta te féleszü. Csak az egy különbség, hogy Orbaneszku gazdid a magadfajta rejtőzködő néhány 100 ezres neonácik között lett népszerü, az emBeriség maradék 6 milliárdja között meg egy senkiházi fajgyülölőként lett lekönyvelve. A magyar néppel együtt.

FOLYTASSUK!
Válasz erre 

ben2 2015.11.02. 11:28:21

@fidesz maszop dk egykutya:

Alternatívát kellene nyújtani, nem ordenáré, személyeskedő stílusban hányni az epét.
Ha csak a mantrádat tolod annyit érsz el vele, hogy 2018-tól is Orbánék fognak kormányozni.
Persze ha valójában ez a cél, akkor csak hajrá.
Válasz erre 

♔bаtyu♔ 2015.11.02. 11:29:50

@Lurian: Látod milyen ostoba vagy? Kossuth az USA-ba szabályosan lépett be. Azt itt is lehet.
Válasz erre 

Álom Polgár 2015.11.02. 11:30:31

@♔bаtyu♔:
Erről írtam: vagyis nem ítéli el a korrupciót, hanem a kisebb károkat okozó tolvajt segíti a hatalomba, ez most az országban az erkölcsi szint.

Minden ok, azért a "mindenki ezt tette volna" nem vagyok benne biztos.
Az eddigi balos kormányok minden szint felett, sőt azt túlteljesítve figyelték az USA és a EU(német) zászlók libbenését is.
Orbán kisugárzása más, most abba nem megyek bele, hogy ennek mi az ok-okozati összefüggése, aki követi az eseményeket képben van.
Válasz erre 

Leylandi 2015.11.02. 11:31:49

"Kerítés építése olyan menekülő civilek ellen, akik nem akarnak itt maradni."

Aki szerint nem probléma, hogy menekültek milliói árasztják el országunkat, az vagy fizetett bérblogger, vagy sajnos, azt kell mondjam, elmekórtani eset.
Ha a hétköznapi ember nyelvére is lefordítanám ezt, hogy mindenki megértse, azt mondanám: "hülyevagyb.mmeg?????????????????? Ezek miatt NEM TUDTAM AZ OTTHONOMBA HAZAMENNI, mert hordákban vonultak az úton!!!!"
Ennyit arról, mindegy-e nekünk, ha jönnek.
Az meg külön vicces, hogy a blogger azon elmélkedik, mennyibe került a kerítés, de azon nem, hogy mennyibe kerülne őket INGYEN átszállítani az országon, inkluzíve telesz.rt buszok kitakarítása, és a sofőrök nyakához szorított kések miatti poszttraumás stressz kezelése.
Hogy miért megy valaki ennyire a józan ésszel, mint a blogger? Mért akarhatja bárki is, hogy saját problémáinkon FELÜL még menekültek millióival kelljen foglalkoznunk?
Mindenki fantáziájára bízom.
Válasz erre 

commando 2015.11.02. 11:32:45

@Mészáros Laci: Higgadt és értelmes megnyilvánulás. Egyetértek. A sok fröcsögés között egy őszinte vélemény. Gratulálok!
Válasz erre 

♔bаtyu♔ 2015.11.02. 11:33:36

@Lurian: Egy SZDSZ kormány után azt írni, hogy dagonyázhattok a korrupcióban, szerintem ultragáz. Ahol akkora volt már a korrupció, hogy a Baross tér építéséről kivonult a cég, mert "valakik" elloptak 1.7 milliárdot és ezért az építkezés 4!!!! évet ezért állt. és ma is állna, ha nem lett volna kormányváltás. Ez csak a jéghegy csúcsa, de a mértékre jól rávilágít.

Te nem gondolkodtál el azon, miért lettek kedvenceid elzavarva? Mert nem antiszemitizmus volt az oka, mint ahogy hiszed.
Válasz erre 

high up! 2015.11.02. 11:34:56

@konrada:

Kurva nehéz így neked, hogy lövésed sincs ahhoz, hogy mi is az a KSH megkérdezéses statisztika, oszt hogy mi különbség van a tény foglalkoztatottság, meg a statisztikailag összekozmetikázott foglalkoztatottság között.

Kurva nehéz úgy okoskodnod, hogy maga a KSH is elismeri, hogy az alkalmazott módszertanuk alkalmatlan a tényleges fogllakoztatottság pontos megadásra.

És biztos kurva nehéz a fidesz tenyészbirkáknak kilogikázni, hogy abban a magyar gazdaságban, amelyikben csak néhány tucat multi meg a Simlicska - Mészáros maffia cégek tud növekedni, mindenki más csak pang illetve zuhan tovább a recesszióban, ott a kutya fasza cég nem fog 100 ezrével felvenni a dolgozókat, nemde?

FOLYTASSUK!
Válasz erre 

♔bаtyu♔ 2015.11.02. 11:36:04

@fidesz maszop dk egykutya: Csak szeretnéd öregem, de nem így van. Mi tényleg ennyien vagyunk. Viszont ballibsi oldalról már nem vagytok ennyien, ott tényleg mégy öt név alatt nyomultok. Én már csak tudom:)))
Válasz erre 

Balt 2015.11.02. 11:36:28

@Mészáros Laci: Az egy dolog, hogy Putyinnak jó(?) üzlet (támadták ezért anno belföldön, hogy "ilyen gavallér Orbánnal", pedig még Ukrajna, Krím, embargó stb. a fasorban sem volt), de olvashatod: ez kb. egybehangzó szakmai vélemény atomenergetikában. Nem mellesleg a francia-német Areva-Siemens név 2003 óta nem cseng túl jól Pakson.
Válasz erre 

♔bаtyu♔ 2015.11.02. 11:39:38

@fehérfarkas: Azért itt sem mindegy, hogy cigány, vagy oláhcigány. A különbség ég és föld. A svédeknél sem az okozza a problémát, hogy muszlim, hanem az, hogy hogyan éli ezt meg. Ezért okoz ott ezredannyi muszlim jóval több problémát.
Válasz erre 

high up! 2015.11.02. 11:39:40

@♔bаtyu♔: "Kossuth az USA-ba szabályosan lépett be. Azt itt is lehet."

lehet ám itt is te féleszü. Ahogy a neonáci Orbaneszkud meghirdette: mindehhez csak annyi kell, hogy az illető fajtiszta fehérbőrü keresztény nem arab legyen.

Csendben megjegyzem, hogy az ilyenek meg minek jönnének hozzátok, a félázsiai, full-ateista sunyi lelkü magyarokhoz? Akik még ráadásul a világ egyik legfajgyülölőbb népe is??????

FOLYTASSUK!
Válasz erre 

Lurian 2015.11.02. 11:40:00

@♔bаtyu♔: Látod milyen ostoba vagy? Pont nem erre gondoltam. :-)
De ha úgy jobb, már vagy 500 ezer ember elhagyta az országot, mert valamiért nem volt jó nekik itthon. Tudod, ők azért "mehettek el" innen, mert ez "nem a hazájuk". (Ja, és nyilván gyűlölik az összes itthon maradt hazafit, és mindegyik ballibsi, gyurcsányhívő, komcsi söpredék. Itt csak ti vagytok az igaz magyarok. Mindig elfelejtem.)
Válasz erre 

Balt 2015.11.02. 11:40:12

@Ballib Cenzúra: Jaja, épp most hánytorgattam fel.

(Az egyébként nem felújítás volt, hanem az orosz technológiai utasítás megsértése miatt évről évre esedékes fűtőelem-tisztítás, amihez egy korábban nem használt német-francia technológiát használtak. www.fizikaiszemle.hu/archivum/fsz0308/szatmary0308.html)
Válasz erre 

♔bаtyu♔ 2015.11.02. 11:42:31

@Álom Polgár: Én nem indoknak írom azt, hogy mindenki ezt tette volna, hanem megállapításként. Sajnos ilyen a világ, de erre azt válaszolni, hogy nem megyek el szavazni, vagy azt választom, aki azt ígéri nem lesz korrupt biztosan rossz válasz.
Válasz erre 

high up! 2015.11.02. 11:45:27

@♔bаtyu♔: "Ezért okoz ott ezredannyi muszlim jóval több problémát."

mutass már nekem statisztikát arról, hogy hány muszlim okoz mennyivel több problémát, különösen annak a fényében, hogy Svédországban TILOS a vallási a faji és hovatartozás regsiztrálása egy büncselekménynél.

De sokkal inkább dobhatnál egy statisztikát arról, hogy az Átlaghülyemagyarja évi 500 ezer büncselekményt követ el, oszt akkor ezzel valszeg a világ legeslegnagyobb bünöző népe.

FOLYTASSUK!
Válasz erre 

fehérfarkas 2015.11.02. 11:45:37

@Etniez:
Nézd már meg a szír helyzetet.
A civilek mivel harcoljanak a totál felfegyverkezett halálbrigád terroristák ellen, akiket a nyugati hatalmak fegyverekztek fel és képeztek ki Assad rezsimje ellen? (csak aztán elszabadultak és önjárókká váltak)
Még a szír hadseregnek is csak orosz és iráni katonai segítséggel sikerült ellenük felvennie a harcot.

Egyébként pedig a szírek közül 8 millió az országon belül menekült a terroristák által elfoglalt területről a kormány által uraltra, továbbá 2 millió Törökországban, 1,2 millió Libanonba, 600 ezerél több Jorániába és 250 ezer Irak déli békés részébe. Európába kb félmillió szír és iraki menekült jött eddig.

Úgy látszik ezeket a tényadatokat a szír és iszlámellenes propagandáitok mélyen elhallgatják.

Talán nem kellene bombázni más országokat meg halálbrigádokat/terroristákat támogatni a nem velünk szövetséges kormányok megdöntésére, és akkor nem lenne ennyi menekült. Vajon miért nem menekült az elmúlt évtizedekben ennyi ember a Közel-keletről Európába?

Tegyek be neked videókat meg képeket, hogy néz ki most Szíria és hogyan nézett ki 2011 előtt? Rá sem ismersz, hogy ugyanarról az országról van.
A 2. világháborúban Magyarországot nem érte akkor háborús kár mint Szíriát az 5. éve folyó háborúban. És ez csak fokozódni fog, mert most már az oroszok is bombáznak, és az amcsik is már nemcsak bombáznak meg pénzekkel és fegyverekkel támogatják a szövetségeseiket, hanem már amcsi szárazföldi katonák is mentek a múlt héten harcolni (az USA eddig évi millió dollárral támogatta az Assad ellen harcolókat, ami 4x500 millió = 2000 millió dollár, és nem akarja kérba veszni a "befektetését";
Szíria ugyanis nemcsak Oroszország meg Irán szövetségese, hanem Oroszország egyetlen Földközi-tengeri hadikikötő Szíriában van, és ha a mostani szír rezsim bukik, és helyette amerikai bábkormány kerül hatalomra, akkor oda Földközi-tengeri katonai támaszpontja;
nem Szíriáról szól ez a háború, hanem a 2 nagyhatalom ütközőállama;
Irakban pedig az olajról szól a háború ugyanúgy, ahogy 2003-ban sem a nem létező atomfegyver meg a szintén nem létező vegyifegyver miatt támadta meg az USA).
Válasz erre 

Lurian 2015.11.02. 11:46:40

@♔bаtyu♔: Eemútnyócév? Tatárjárás? Korábbi adat nem volt? De tudod mit? Börtönbe velük! Az ÖSSZES korrupt politikussal börtönbe! Tökmindegy, hogy szdsz, mszp, fidesz, lmp, dk! Teljesen leszarom! Láncra velük, és számoltassátok el őket! Nincs kivétel! Ja, hogy ez valamiért nem akar összejönni? Hogy-hogy nem...? Sőt, még az ügynök kérdés rendezését is sikerült megfúrni? Hogy-hogy nem...? Ugyan, menj már! Msot tényleg az a nagy kérdés, hogy kinek a farka hosszabb? Hogy kinek csalt el többet/ kevesebbet a kormánya? Nem csináltok mást, csak gyártjátok a felmentéseket egy olyan garnitúrának, ami egy kicsivel sem tisztább, mint bármelyik eddigi.
Ja, és csak a tisztánlátás végett, én gyurcsány alatt hagytam el az országot, és orbán alatt jöttem haza. És hidd el, csak szarabb lett a helyzet. Tényleg kéne már egy atomháború...
Válasz erre 

♔bаtyu♔ 2015.11.02. 11:49:21

@Lurian: Nézd öregem, te nyafogsz, hogy a kormány miatt lehetetlen itt élni. Nem Orbánék adják a fizetésed, nem Orbánék kényszerítenek arra, hogy ne tanulj és nem Orbánék szülték azt a rengeteg képzetlen cigányt akiket még mindig el kell tartani és természetesen közgyógyra kaják a gyógyszert.

Mit gondolsz, ha svédországba mész, mit kell tenned. Igen, dolgozni, tanulni.
Válasz erre 

♔bаtyu♔ 2015.11.02. 11:50:19

@high up!: Neked én max. azt tudom mondani, hogy takarodj az anyádba.

Majd ha megtanultál normálisan kommunikálni, akkor kérdezhetsz gyurcsánycsicska.
Válasz erre 

high up! 2015.11.02. 11:51:09

@♔bаtyu♔:

Mikor még Kádárnak csaholtál, akkor arra voltál büszke, hogy ti komcsik vagytok a többen a zimprlistákkal szemben.
Ma meg arra vagy büszke hogy a fideszkomcsik többségben vannak a ballibsikkel szemben.

Nem változtál öreg komcsi, ma is pont olyan orránál fogva vezethető tenyészbirka vagy, mint kiszfiatal korodban.

A magadfajta fullostoba nép az álma minden diktátor genetíkájú baromnak, úgymint Kádárnak, gyúrtcsánynak, Orbaneszkunak.

FOLYTASSUK!
Válasz erre 

Leylandi 2015.11.02. 11:51:39

@high up!: "FOLYTASSUK!"

Folytassátok! Nyomjátok ezt a hülye liberálmaszlagot! Csak így tovább! Lassan csak összehozzátok azt a fidesz-3/3-ot :-) Előre a lenini úton!
Most már tényleg nem hiszem el, gecc, hogy nem fideszbérenc vagy :-o
Válasz erre 

♔bаtyu♔ 2015.11.02. 11:52:05

@Lurian: Ez van haver, tudod, ha én jól eladósítalak és te húsz év alatt sem vagy képes visszafizetni, akkor elfogadom, hogy még 20 év múlva is jogosan mutogatsz vissza rám.

Attól, hogy eltüntetek, az általatok felhalmozott adósság sajnos nem tűnt el, azt nekünk vissza kell fizetni és mivel ez nem kevés idő, addig a terheit mi álljuk.
Válasz erre 

Lurian 2015.11.02. 11:56:05

@♔bаtyu♔: Egy nagy gyártó cégnél dolgozom. Ha csak sejtenéd, hogy orbánék sok elbaszott döntése mi nehézséget okoz a termelésben, és úgy általában a működésben! 1600 fő, úgyhogy tudom miről beszélek. Valóban nem orbánék adják a fizetésem, de nekik köszönhetően csökken a cég potenciálja és veszítünk a versenyképességünkből. A közmunkának és a kivándorlásnak köszönhetően konkrétan nem tudunk embert felvenni, mert nem maradt senki. Orbánék totál szétbaszták még az oktatás maradékát is (a XXI. században kormánypropagandának használni az oktatást???), úgyhogy pár éven belül igenis ki fog derülni, hogy orbánék szülték a sok képzetlen idiótát (nem csak cigányt - tegyük hozzá; amúgy a lenyúlt CÖF pénzekről mi a vélemény?). Ha nem is Svédországban, de - ahogy írtam is - voltam pár évet nyugaton. Sok újat nem mondtál munka ügyben.
Válasz erre 

♔bаtyu♔ 2015.11.02. 11:57:46

@fehérfarkas: Leegyszerűsítve, az USA lebombázza az országot, a bevándorlóáradatot pedig lenyeleti Európával. Ahol erősek a szövetségesei ott ez megy is, ahol gyengék, ott nem megy. Viszont ott az USA nyomást gyakorol.
Válasz erre 

Kivlov 2015.11.02. 11:58:10

@fehérfarkas:
persze, mesemondó.
A jöttment araboknak a fele nem háborúból jön, és nem azért jön, mert lövik, hanem mert a markát aakrja tartani valahol.
Egyébként meg a genfi egyezményt ki "kreálta?" Ledobták az égből, mint Mózesnek a tízparancsolatot? Nem hinném. Akkor? Meg is lehet változtatni, sőt, ha idejétmúlt, meg is kellene...
Válasz erre 

fehérfarkas 2015.11.02. 11:58:17

@ob.szerver:

Igzad van :)
Én a fidesznyikek korrupciót védő magyarázataikon röhögök jó nagyokat. Ezeket nemhogy nem zavarja a Fidesz lopása, de egyesen dicsőségnek tarták és büszkélkednek vele.
Válasz erre 

high up! 2015.11.02. 11:58:32

@♔bаtyu♔:

veled kommunikálni te anya szégyene? Láttál te már olyat, hogy ha egy csótány bejön a lakásba, akkor majd kommunikálnak vele?

Azzal a mélysötét 40 IQ alatti agyaddal meg mást amúgy sem tudsz, csak Orbaneszku gazdid legordasabb hibbantságait visszaböffenteni, majd gondood, hogy itt akárki is fog egy böffentő suttyóval kommunikálni?????
Húzzál vissza a birkamenetedbe, oszt ott majd megkommunikálhatod a szellemi sorstársaiddal amit akarsz.

FOLYTASSUK!
Válasz erre 

Kivlov 2015.11.02. 11:58:39

@Lurian:
"... konkrétan nem tudunk embert felvenni.."

Ja, persze. Meg kellene fizetni a munkát, akkot lenne jelentkező.
Válasz erre 

paulettejarvi 2015.11.02. 11:59:02

@Lurian: látom, szereztél már ebben némi tapasztalatot
Válasz erre 

Szumi 2015.11.02. 12:02:01

Földbuta az, aki nem érti még a kerítés lényegét sem. A blogger ilyen.
Válasz erre 

Lurian 2015.11.02. 12:02:26

@♔bаtyu♔: Ez kicsit mellé ment. Én ugyanis nem tűntem el, sőt egyre többen "vagyok". Én vagyok az elégedetlenkedő. Aki nem szopja be a fidesz maszlagot, hányhatnéka van az szdsz/dk/mszp/ tököm maszlagtól, és nyélből lerúgja magáról a jobbikos-radikális-magyarkodós faszságokat is. Én lennék a legboldogabb, ha végre megindulna az elszámoltatás, de sosem fog. Csak ti ezt nem fogjátok belátni soha, mert vagy túl kis egerek vagytok, hogy lássátok, vagy pont, hogy fent vagytok, magasan, és nyakig benne vagytok.

Amit meg az eladósodásról írtál, arról valahogy (Isten tudja miért) Paks II jutott eszembe. Hogy a srácaim még akkor is a ti baromságotokat fogják fizetni, ha már a teljes házunk napelemről meg szélenergiáról fog működni.
Válasz erre 

laci_52 2015.11.02. 12:02:56

Még egy ostoba ballibes poszt. Hány lesz még?
Válasz erre 

konrada 2015.11.02. 12:04:58

@high up!:
..ezért írtam csak a hozzáférhető, KSH-s kozmetikázott számokat neked mindkét időszakról, hogy legyen mit összehasonlítanod, mert abban vannak számok, nem pedig csak indulat, mint a beírásodban...
(Ami szerint a különbség csak a közfoglalkoztatotságban van, ami 150 ezer főt jelent.)

...de engem meg lehet győzni.
...csak nem úgy, ahogyan te megszoktad a kocsmában, ahol ha elég hangosan höbörögsz, akkor a többiek egy idő után már nem mondanak ellenérvet.
Mert megsúgom neked, ott sem az értelmi képességekről, meg a trágárságból összefonódott - a tényeket ezzel pótolhatónak hitt - érvrendszered cáfolhatlansága az ok, hanem az: nem akarják, hogy a külső szemlélők azt higgyék, közötök van egymáshoz....
Válasz erre 

♔bаtyu♔ 2015.11.02. 12:05:23

@Lurian: Jól látható, hogy a munkaerőhiány következménye nem a cégek kivonulása, hanem a fizetések emelkedése. Még szép, hogy a céged egyre kevésbé talál ingyen rabszolgát.

"Orbánék totál szétbaszták még az oktatás maradékát is "
Innen is kiderül, hogy hülye vagy a témához, gyakorlatilag újraélesztették a technikusi képzést, érettségi után 2 éves OKJ tanfolyamok, ahol idegen nyelvet is kötelező tanulni. Még az estin is.
Azt már rád bízom, hogy keresd meg ezekből a kedvezményeseket.
Nem bölcsészre van elsősorban szükség, hanem olyanokra, akik a gép mellé állnak, vagy a szolgáltatásokban dolgoznak.
Válasz erre 

♔bаtyu♔ 2015.11.02. 12:06:27

@high up!: Te nem érted a takarodj az anyádba jelentését?
Válasz erre 

♔bаtyu♔ 2015.11.02. 12:08:17

@Lurian: ". Én ugyanis nem tűntem el, sőt egyre többen "vagyok".

Persze, annyira többen, hogy Orbán népszerűsége 10%-al nőtt, az MSZP-é 6%-al csökkent.
Válasz erre 

Lurian 2015.11.02. 12:08:21

@Kivlov: Kérlek mondd, hogy cégvezető vagy egy 1600-as cégnél, és meg tudod mondani a tutit, hogy miből is kéne ezt végrehajtani!
Van fogalmad róla, hogy bruttó 10 rugó plusz, havonta mi kiadás ennyi embernek? És tudod, hogy a terhek miatt mennyi maradna a 10 rugóból? És tudod, hogy ki miatt ekkorák a terhek? És tudod, hogy egy ekkora cégnek mennyi a kiadása, és a bejövője egy évben? És tudod hány embert kéne kirúgni, hogy egy ilyen emelés megvalósulhasson? Na mindegy, fingod sincs, csak ugatsz.
Válasz erre 

Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta 2015.11.02. 12:10:24

Nagyon remélem hogy olyan vezetője lesz az országunknak hamarosan mint az az ember akinek síremlékén a három majom látható..
Válasz erre 

Kivlov 2015.11.02. 12:11:28

@Lurian:
ha nem megy, akkor meg felesleges a síránkozás, meg a másikra mutogatás...
Válasz erre 

fehérfarkas 2015.11.02. 12:12:06

@♔bаtyu♔: "Azt pedig rajtad kívül mindenki kitalálja, hogy ki pénzeli a hajókázást és kik miatt nem lehet a tengeren visszafordítani őket, a csempészhajókat, csónakokat pedig lefoglalni."

Én nem találtam ki. Soros vagy Gyurcsány, tényleg nem tudom, hogy kettejük közül melyik :D :D :D
Válasz erre 

konrada 2015.11.02. 12:12:31

@Lurian:
...hát ezek szerint qrvára szarul van szervezve a munka nállatok, ha csak annyi bért tudtok adni a melósoknak, hogy azzal versenyképes legyen a közmunkabér, mert az annál magasabb bérnél már fasorban sem vagytok a nyugati termelőkhöz képest...
Válasz erre 

Lurian 2015.11.02. 12:12:35

@♔bаtyu♔: "Nem bölcsészre van elsősorban szükség, hanem olyanokra, akik a gép mellé állnak, vagy a szolgáltatásokban dolgoznak."

Rendben, semmi gond. Lécci küldj már felénk úgy 150-200, képzett, "gép mellé" álló embert, aki itthon maradt még. Ne kapkodj, a karácsonyi hajtásra elég lesz. A "rabszolgamunkára" pedig már reflektáltam Kivlovnak, olvasd el! Azért mert a ti kis parányi fidesz agyatokban csak kizsákmányoló karvalytőke van, a valóság nem ennyire egyszerű. Ja, és ha ennyire zavar a rabszolgamunka, szólj már lécci a fidesz legnagyobb rajongójának, Széles Gábornak, hogy fizesse kicsit jobban az embereit!
Válasz erre 

Lurian 2015.11.02. 12:14:40

@Kivlov: Semmi gond, majd ha esetleg a mostani elbalfaszkodott - de számotokra borzasztóan szimpatikus - gazdasági döntések miatt ténylegesen ki kell tőlünk rúgni párszáz embert, átküldöm az emailcímüket, hogy nekik is elmagyarázhasd a dolgokat, jó?
Válasz erre 

Kivlov 2015.11.02. 12:16:33

@Lurian:
Itt a gond: hogy a magyar állandóan a munkavállalókkal, a munkavállalókon akar spórolni.
Álatlánosságban véve, azzal akar versenyelőnyt elérni, hogy itt olcsó a munkaerő. Ez a legnagyobb gond.
Válasz erre 

high up! 2015.11.02. 12:17:51

@♔bаtyu♔: "az általatok felhalmozott adósság sajnos nem tűnt el, azt nekünk vissza kell fizetni és mivel ez nem kevés idő, addig a terheit mi álljuk."

jaj, te nemcsak atomfizika, halálbüntetés, migrációs tudományi, meg liberális szidalmazás tudományi szakember vagy, hanem államadosság szakértői is! Há ezt eddig nem tudtam, hogy Nyócc osztány nélkül ennyi kinevezést lehet kapni a fidiótáknál.

Figyelj te fidióta Vezérbirka: az államadósság növekedése 2002-től indult be, amikor a ballibsik beetették az Átlaghülyemagyarját a 100 napos programmal. Amit a te fideszmaffiád aztán két kézzel, teljes frakcióval MEGSZAVAZOTT. Meg majd utána az összes többi eladósítási törvényt is.

Ezek után adnod a hülyét a ballibsik államadóssági örökségéről, tényleg hülyére vall. De nagyon nagy hülyéről.

Az adósság szerkezezetről meg tudjad, hogy 95%-uk 3 hónap - 5 időtartamon kifut, tehát ami neked 2014-re maradt a ballibsi adósságból már csak bolhafing. 2010-től Orbaneszkud meg maTROLLcsi csinálja az államdósságot.

Orbaneszku gazdid meg pont azért nyúlta le a manyupot 8a GDP 10%-a), meg csinálja a soha meg nem szünő megszorításait, hogy ezt az adóságállományt 2014-re 65%-ra vigye le. 2018-ban meg 50%-ra. Oszt ezt Alkotmányba is akarta foglalni, teccik tudni??

Csak aztán látta, hogy bármit csinál, az Átlaghülyemagyarokból akkora túltengés van, hogy bármennyi bőrt lehúzhat róluk, ezek kitartanak mellette.

Oszt azóta Orbaneszku azzal szórakozik az ő jó Átlaghülyemagyar népével, hogy beszedi a dézsmát rajtuk, államadósság csöökentés helyett kiosztaj a haveroknak, meg a felső 10%-nak.

Te 2010 óta ezt finanszírozod, te orránál fogva vezetett Hasznos Hülye, nem pedig a komcsik által hátrahagyott (=fidesz által megszavazott) államadósság hegyet.

FOLYTASSUK!
Válasz erre 

Lurian 2015.11.02. 12:19:13

@konrada: Egy nagy cég évtizedek alatt kialakult berendezkedését, működését nem lehet egyik napról a másikra megváltoztatni. A tulajdonosi kör stratégiai döntései pedig az ő dolguk. Ha a nemzetközi piacok ide akarnak toszni egyet, akkor ide is fognak. Egyelőre még evickélünk. De ha ez a cég bezár, azt az ország nagyon meg fogja érezni. Csak, hogy érzékeld: 9200 dolgozó országszerte. Hidd el, nem te fogod megmondani a tutit ez ügyben, és igen, orbánék közmunkája az egyik legszarabb dolog, ami történhetett velünk mostanság. Na mindegy, nem is várom el, hogy értsd...
Válasz erre 

Bernik 2015.11.02. 12:22:02

Azt írja feljebb az egyik vezérpárti:
"Hálás vagyok a sorsnak, hogy nem baloldali kormány regnál jelenleg, mikor Európát elözönlik a beilleszkedésre képtelen, arra hajlandóságot nem mutató muszlim hordák milliószám."
"Baloldali"? Az államosítás, a hitleri-sztálini "munka alapú" társadalom fogalma - a nyugati jóléti helyett - , a rákosista alapszlogen két nappal ezelőtti kinyilatkoztatása: "a munka becsület és tisztesség dolga"... Csak nem a mi Kedves Vezérünk mondta szombaton -, ez a volt (?) KGB ügynök, aki épp eladta évtizedekre - a saját zsebére - a mi hazánkat a szovjet-orosz KGB vezérnek? Ez nem baloldali?! A lehető legszélsőbb baloldali, bolsevik, annyira, hogy már összeér a szélsőjobbal, ahogyan Hitler elvtárs és Sztálin elvtárs is fegyverbarátok, egy brancsbeli haramiák voltak, amíg - Lengyelország közös lerohanását követően - össze nem kaptak a szajrén.
Ahogyan Hitler képes volt viláégést elődézni, úgy Orbánnak is döntő szerepe volt - a szíriai öldöklést biztosító Putyin elvtársával, cimborájával összefogva - a helyzet elmérgesedésében, amikor elsőként és demonstratíven rúgta fel a menekültekkel szembeni kötelezettségeit.
Visszatérve a vezérpárti fent jelzett "zseniális" mondatára: "mikor Európát elözönlik" a menekültek, akkor hálás Orbánnak... Bravó! - mert mi nem Európában vagyunk?
ZseniKÉM!
Válasz erre 

Lurian 2015.11.02. 12:24:39

@Kivlov: És szerinted amúgy min lehetne még? A beszerzési forrásaink maximumra lettek járatva, a rezsin úgy tudnánk spórolni, ha a fidesz indítana pl alternatív energiás pályázatokat (amik már régóta nincsenek), az emberek meg elmennek közmunkára, mert ott lófaszt sem kell csinálni. Ennyi. Tegyük hozzá, hogy a munkaerő a rárakódó adóterhek és levonások miatt az egyik legdrágább a környéken, magyarán ha versenyképesek akarunk maradni, akkor le kell vinnünk a gyártási óradíjakat, amik viszont elviszik a profitot, és megakadályozzák a fejlesztéseket.
Válasz erre 

Lurian 2015.11.02. 12:28:37

@♔bаtyu♔: És nekem ezekhez a pártokhoz ugyan mi közöm van??
Azt egyikőtök sem vette észre, hogy orbánnak MENNYIRE jól jött ez az egész menekültügyes bullshit? Úgy beszoptátok az egészet, ahogy csak kellett. Egy sima kommunikációs fogással átbasztak, mint szart a palánkon.
Válasz erre 

Kivlov 2015.11.02. 12:29:38

@Lurian:
Hát nem azon. Nem igaz pl, hogy németben egy hentes 4szer annyit tud keresni és így is tud rentábilis lenni egy üzem. Nem szed 4szer annyi disznót, nem adják 4szeres áron, nem ad el 4szer többet, itthon nem 4szeres az adó. akkor???

Bónusz: Szanyi kapitány :D
hirtv.hu/ahirtvhirei/szanyi-europai-minimalbert-1311688
Válasz erre 

konrada 2015.11.02. 12:30:35

@Lurian:
Tényleg nem fogom megérteni, hogy miféle cég lehet az, amelyiket a munkaerő piacon lazán leversenyzi az állam a 60 ezres bérrel...
Válasz erre 

Kivlov 2015.11.02. 12:30:58

@Lurian:
az itthoni cégek 90%-a alapvetően életképtelen.
kamuzással, mismásolással, vagy rabszolgatartással tud fennmaradni.
Válasz erre 

Mészáros Laci 2015.11.02. 12:32:43

@Balt:

Putyin, tudod, kicsit olyan, mint Piszkos Fred, ha valakit a barátjának nevez, az biztos nagyon pórul ár.
Válasz erre 

fidesz maszop dk egykutya 2015.11.02. 12:38:22

@tralalala: nem 1 biteském, én elég rég óta semmilyen vagyok, csak egy normális Magyarországot szeretnék.
Szavazás szempontjából mondjuk jobbikos is vagyok, hiszen az lmp és a jobbik között szórom szét a szavazataim, hogy a MSZMP maradványok(fidesz, maszop, dk, stb) arányát csökkentsem...

@Ballib Cenzúra: én már 2002-ben kiábrándultam az emberekből, amikor visszahozták a maszopot.

Aztán végignéztem a történelmen, és rájöttem, hogy ez a nép kb reménytelenül hülye/birka. Magyarország a történelem benny hillje.

@ben2: jaj ne vetítsed nekem ezt a hülye szöveget az alternatíváról, "elvtársként" miközben pontosan azon dolgozol, hogy ne legyen alternatíva, csak a pártod...

@♔bаtyu♔: dehogy vagytok sokan te kis szar munkásőrpalánta :) még az összevissza faragott választási rendszerben is csak választóképes lakosság 25%-a szavazott a pártodra, és még annak egy része is szégyelli...

Habár ti mindig többségnek képzelitek magatokat, lásd a neveteket is: bolsevik=többség
Válasz erre 

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.02. 12:42:25

Ha román titkosógynök lennék, akinek a magyarság rombadöntése a célja, pont ezeket csinálnám az országgal, mint orbán.
Válasz erre 

konrada 2015.11.02. 12:42:44

...egyébként meg: ha már annyira orosz ellenesek az USA kormányzata, miért azon országokat b.szogatja, akiknek a gazdasága - hiába van sokkal közelebb az orosz piachoz - jóval kisebb mértékben exportál oda, mint a sajátjuk?? (Főleg, ha az még csökkent is, az általuk meghirdetett bojkott után, ellentétben az országuk cégeivel, amelyeknél nőtt??)

...vagy csak úgy vannak vele, hogy qrvára nem érdekli őket, kik hogyan élnek meg, a lényeg, hogy az ő felvevő piacuk nőjön???
Válasz erre 

fidesz maszop dk egykutya 2015.11.02. 12:44:56

@atpijkamo: ez jó :) és tényleg.
Válasz erre 

fidesz maszop dk egykutya 2015.11.02. 12:47:08

@konrada: "...vagy csak úgy vannak vele, hogy qrvára nem érdekli őket, kik hogyan élnek meg, a lényeg, hogy az ő felvevő piacuk nőjön???" sherlock te leírtad egy tetszőleges nagyhatalom filozófiáját :D
Válasz erre 

♔bаtyu♔ 2015.11.02. 12:50:32

@Mészáros Laci: Sok ballibsi politikus szeretne úgy pórul járni ahogy Orbán.
Válasz erre 

♔bаtyu♔ 2015.11.02. 12:51:58

@fidesz maszop dk egykutya: Te tényleg ennyire ostoba vagy gyurcsánycsicska? A többi nyilván rátok szavazott volna, ha elmegy:))))

Orbánnak az a szerencséje, hogy a ballibsi oldalán már csak olyanok maradtak mint te.
Válasz erre 

♔bаtyu♔ 2015.11.02. 12:53:03

@Lurian: Ja, annyira átbasztak, hogy azóta Sorosék a horvátokon át terelik a "menekülteket".

Erre inkább ti basztatok rá. Talán majd legközelebb.
Válasz erre 

Mészáros Laci 2015.11.02. 12:55:20

@♔bаtyu♔:

Az adott esetben inkább az ország szívja meg nagyon, ha sokat dörgölőzünk az oroszokhoz. Nem is tudom, a történelemben volt-e olyan, hogy jól jártunk az oroszokkal, úgy rémlik, mindig nagy pofára esés lett a vége.

Sajátosan mazochista szerelmet mutat, hogy van akinek ennyi lecke nem volt elég.
Válasz erre 

♔bаtyu♔ 2015.11.02. 12:57:00

@Bernik: Szerintem seggnyalás témában azért te annyira ne görcsölj, mert ezt nem Putyinék írták, hanem az USA:

nemzeti.net/amerikai-parancs-a-gyarmat-rabszolgainak-hat-kinek-a-kapcarongya-a-magyar-3499108.html

Arról nem is beszélve, hogy ne mindenkinek van arra szüksége, hogy feltétlenül nyalja valaki seggét. Elhiheted, ha Putyinék "ajánlják" azt Orbánéknak amit az USA, akkor velük is haragban leszünk.
Válasz erre 

♔bаtyu♔ 2015.11.02. 12:58:57

@Mészáros Laci: Megtennéd, hogy elolvasod?

nemzeti.net/amerikai-parancs-a-gyarmat-rabszolgainak-hat-kinek-a-kapcarongya-a-magyar-3499108.html

Továbbá az, hogy EZT NEM AKAROM, még nem jelenti azt, hogy az oroszoktól akarnék egy hasonlót. Azért egy ilyen stílusú beavatkozást nem hasonlítanék össze egy áruhitellel.
Válasz erre 

♔bаtyu♔ 2015.11.02. 13:02:29

@Mészáros Laci: Na most ami a leckét illeti, nem véletlenül nem szavazok soha ballibsire.
Válasz erre 

Lurian 2015.11.02. 13:04:33

@Kivlov: A német gazdaság megteheti, hogy GDP arányosan többet kér el bizonyos termékekért. Pl. hús. Ismerősök hazajöttek Írországból, nyitottak egy hamburgerezőt, és írből hozzák a húst, és a sajtot, mert ott gyakorlatilag alig van rajtuk ÁFA. Még a szállítási költséggel is sokkal-sokkal olcsóbb, mint itthon. Ez tény, nem spekuláció.
De mondok jobbat: 4-5 éve Írországban a rezsink két hónapra (fűtés, áram, minden) 250 Euró volt, fűtési szezonban. Nem tudom hogy csinálták, de megcsinálták. Rezsidémon nélkül is.
Válasz erre 

Balt 2015.11.02. 13:04:51

@Bernik: Bocs, nem én írtam ugyan, de javítom az eredeti jelzőt: "bal"oldali. Így már remélem érthető.
Válasz erre 

fidesz maszop dk egykutya 2015.11.02. 13:05:02

@♔bаtyu♔: "elvtárs", már mondtam, hogy az automatikus nagy ellenségnek beállítás nem működik. Max ti bolsik igazolhatjátok magatoknak a dolgokat.
Normális ember csak megnézi a hozzászólásaimat, és látja az igazat :)

Olyanok SE maradtak mint én, mert nem is voltam soha ott.

Egyre jobban bűzlesz szarkupac :D
Válasz erre 

Lurian 2015.11.02. 13:06:27

@Kivlov: Ja, bocsi, Szanyi meg egy populista fasz. Az EU-s minimálbérre itthon semmi esély. A cégek sosem tudnák kigazdálkodni. Gyakorlatilag a német GDP azért (is) olyan magas, mert pl itt megtermeli, otthon eladja. Mi a beszár után számoljuk a GDP-t, ők az eladási ár után. Pl. a mi szegmensünkben a beszár az eladási ár kb 30%-a.
Válasz erre 

fidesz maszop dk egykutya 2015.11.02. 13:07:27

@♔bаtyu♔: soha? Inkább már nem ugye? '89 előtt ugye az MSZMP-re meg a hazafias népfrontra szavaztál. Nem kényszerből, hanem meggyőződésből. Aztán jöttek a hornék rájuk szavaztál, aztán követted az elvtársakat a fideszbe :D
Válasz erre 

Balt 2015.11.02. 13:07:31

@Mészáros Laci: Asszem nem Putyin a lényeg jelen esetben, hanem a kétségbevonhatatlan orosz atomenergetikai szaktudás.
Válasz erre 

mortullus 2015.11.02. 13:08:13

@high up!: Így gyűlölködni csak egy mózeshitű tud. Ebben profik vagytok több mint 2000 éve.
Válasz erre 

Lurian 2015.11.02. 13:08:19

@konrada: Viszonylag egyszerű. Dolgozol 3 műszakban, napi 8 órában, nettó 80-ért, vagy nem csinálsz semmit nettó 60-ért, azt is egy műszakban, és esetleg mellette fusizol. Na, vajon melyik lesz a nyerő?
Válasz erre 

fidesz maszop dk egykutya 2015.11.02. 13:09:02

@Balt: az kétségbevonhatatlan, ezt a tényt főleg Csernobil erősíti, meg az a pár száz ember akik a tengeralattjárókon haltak meg :D
Válasz erre 

Lurian 2015.11.02. 13:10:39

@Kivlov: Kérdés, hogy az itthoni cégek 90%-ának milyen lehetőségei vannak amúgy? Minden cégnek egyszerűbb lenne tisztán dolgoztatni, de a gazdasági környezett miatt (is) mindenki ügyeskedik. Meg persze a magyar adókerülő mentalitás sem kifejezetten előny - bár a görögökhöz képest mi még sehol sem vagyunk.
Válasz erre 

fidesz maszop dk egykutya 2015.11.02. 13:12:12

@Lurian: semmilyen. Ilyen kormányokkal, mint a fidesz vagy a maszop, és ilyen adórendszerekkel, csak ügyeskedve működhet egy cég.
Válasz erre 

Mészáros Laci 2015.11.02. 13:12:19

@♔bаtyu♔:

ez konkrétan egy orosz hírportál :-)

szívem egyetlen királynője, a 2. VH után amelyik ország a nyugati érdekszférához került, jól járt. amelyik az oroszokhoz, embertelenül megszívta.

nem szeretném a hazámat és a nemzetemet még egyszer odadobni ennek az primitív, erőszakos és jobbára alkoholista bandának. aki minden történelmi és jelenlegi tapasztalat ellenére még mindig az oroszoknak nyal, hadd nevezzem tiszta szívvel hazaárulónak.

értjük egymást?
Válasz erre 

dingó29 2015.11.02. 13:13:49

@Void Bunkoid: Azt a műsort én is láttam. Nem kis öngól volt. Alapból egy migráncssajnáltató műsor lett volna, de kissé félresiklott az általad is említett interjúnak és néhány erőteljes ellentmondásnak köszönhetően(pl: nem menekültnek hanem vendégnek tekintetik őket Törökországban, majd fél perc múlva közlik, hogy a törökök ezerszám költöznek el a más vidéken élő rokonaikhoz, hogy ne kelljen a menekültek közelében élniük)
Válasz erre 

Lurian 2015.11.02. 13:17:08

@♔bаtyu♔: Hmm, lássuk csak... Orbán elkezd riogatni, és gyakorlatilag aláássa az összes lehetséges megoldást, ami működhetett volna. Aztán áttolja a szart a szomszédokra, végül meg mutogat, hogy lám, ott sem műxik.
Pár kérdés:

1.) Ha orbán a plakátozást már hónapokkal a menekültáradat megindulása előtt elkezdte, akkor felmerül a kérdés, hogy vajon milyen infói voltak jó előre?

2.) Ha voltak infói, az országot hogy-hogy letolt gatyával találta a krízis?

Egyelőre ezekre válaszolj, aztán majd igyekszem eldönteni, hogy csak én basztam rá, vagy te is, csak éppen még fingod sincs róla?
Válasz erre 

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.02. 13:20:10

@♔bаtyu♔: "nem szavazok soha ballibsire"

Kire szavazol? Olyanra, aki nem lop el a zországot, nem teljesen töketlen és nem nyilas? Mert akkor csak a Kétfarkú Kutya Párt marad.
Válasz erre 

Lurian 2015.11.02. 13:22:21

@fidesz maszop dk egykutya: Hát pont ezt mondom én is, de nem nagyon érti meg senki. Itt mindenki rezsicsökkentés-buzi, meg "gonosz multik monnyonle"-buzi. Totál beszopták a propagandát, ahogy kellett. Habonyárpi örülhet, mert tényleg működik a propagandagép.
Válasz erre 

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.02. 13:23:48

@Lurian: "az országot hogy-hogy letolt gatyával találta a krízis?"

Dehogy. csak igyekztek úgy tenni. Katonáék sokezer fős hadgyakorlatot tudnak tartani, a katasztrófavédelem is fel van készülve (legalábbis kellene) sokezer fő hirtelen elhegyezéssére, szóval napi párezer fő átutazó nem kéne, hogy gondot okozzon. Csak felfújták direkt.

Ha meg nem képesek ezt kezelni, hogy képzelik, hogy az Olimpia párszázezer látogatója ne okozna náluk végzetes őskáoszt.
Válasz erre 

Lurian 2015.11.02. 13:24:39

Aki még mindig komolyan veszi akármelyik pártképződményt, annak sok szeretettel:

ketfarkukutya.com/wp-content/uploads/2015/10/mh.pdf
Válasz erre 

fidesz maszop dk egykutya 2015.11.02. 13:26:04

@atpijkamo: ez a fideszre szavaz, mert megvédi a magyar zembereket, csökkenti a rezsit (félkézzel), "kidobta" az IMF-et (igaz, hogy előtte náluk kuncsorgott viktor), eltűntette a zállamadósságot :DD
Válasz erre 

Lurian 2015.11.02. 13:26:16

@atpijkamo: Majd Felcsút megkapja a rendezési jogokat. Tiszta Csauseszku-Land lettünk. Az csinált a saját falujában fociarénát.
Válasz erre 

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.02. 13:26:39

@Lurian: "rezsicsökkentés"

Nem rezsi-csökkentés kellene, hanem fizetés-növelés.
Válasz erre 

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.02. 13:27:51

@Lurian: "saját falujában fociarénát. "

:)) Igen, a kert végébe. Priceless.
Válasz erre 

marosy 2015.11.02. 13:28:32

@Lurian: ILYEN HOZZÁD HASONLÓ PATKÁNYTETŰK MIATT TART ITT EZ AZ ORSZÁG.
Válasz erre 

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.02. 13:30:08

@fidesz maszop dk egykutya: Azt sose értettem, hogy miért jobb a drága piaci hitel, mint az olcsó IMF. Rahedli pénzt kidobtunk az ablakon.
Válasz erre 

Lurian 2015.11.02. 13:30:16

@atpijkamo: Tudom, ezt itt most borzasztó anyázáscunamit fog elindítani, de Bajnainak volt egy jó ötlete, ti. a rezsicsökkentés helyett az otthoni alternatív energiaforrások felhasználását kellene támogatni. (Napkollektor, szélerőmű, földhő.) Pályázatok, kis-közepes magyar cégek támogatása, stb. Utána meg a szervizelésből lehetne folyamatosan bevételeket realizálni. Még egy full Paks I meltdown sem okozna akkora kieséseket.
Válasz erre 

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.02. 13:31:51

@marosy: Ha mindenáron szemályeskednést akarsz, a patkánytetű jelző inkább rád illik. @Lurian: minden szava arany.
Válasz erre 

dingó29 2015.11.02. 13:32:33

@fehérfarkas: Ezt a statisztikát nem tudom honnan vetted. De az feltűnő, hogy a montenegrói és macedóniai adatok szinte grammra megegyeznek az adott országban élő albánok arányával. Akik általában muszlimnak vannak elkönyvelve, valójában döntő többségük hithű ateista
Válasz erre 

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.11.02. 13:34:58

@Lurian:

Hülyegyerek...
A dolog nem ott kezdődött, hogy az Orbán elkezdett riogatni, hanem ott, hogy napi 1-2 ezer menekült érkezett illegálisan az országba.
Ekkor kezdődött a plakátkampány.
Amire ti és a ballibek azt hazudták hogy csak terelés.

Szerencsére Orbánék felhúzták a kerítést, így mire napi 10 ezresre duzzadt a muszlim migráns áradat, már nem erre jöttek.

Megjegyzem amíg rajtunk keresztül jöttek a migránsok, az EU itt náluk is tervezett Hot-Spotokat létrehozni, ahol százezresével tárolják a muszlimokat.
Hála az égnek nem a ballib hazaárulók kormányoznak, így ez nem valósult meg.

Szerencsére megvédtük a határokat, és mostanra már az országot ballib parancsra pocskondiázó osztrák és horváth szocik is a védelmet választják.

Mindenki rájött hogy az egytelen járható út a határaink megvédése.

Csak még ti nem.

De majd legkésőbb 2018-ban rájöttök ti is, hogy a hazaáruló migráns seggnyalás nem kifizetődő.
Válasz erre 

Lurian 2015.11.02. 13:35:47

@marosy: A hozzád hasonlók miatt még itt sem tartana. Betmen, ülj le, te komplett idióta vagy.
Jó, gondolom ez születési dolog, valószínűleg nem tehetsz róla. Komoly képzéssel lehet valaki ekkora állat, és nem hiszem, hogy te bármilyen képzésnek valaha is a közelébe szagoltál...

Ezt most nagyon lassan gépeltem, hogy te is megértsd - remélem értékeled!
Válasz erre 

Lurian 2015.11.02. 13:36:40

@atpijkamo: Van az a szint, ami után már élvezem is. :-) Köszi Uram! :-)
Válasz erre 

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.02. 13:37:13

@Lurian: Utálom a libajnait, de el kelismerni, hogy az elmúlt 25 legjobban működő miniszterelnöke volt. ovi tolvaj, gy semmittevő, meggyesi pénzsszóró, bokros tehetségtelen.

(Tudom, az elnök a pufajkás volt. Azt is érdemtelenül hájpolták. De a bokros ész nélkül, fűnyíró elven dolgoztt, mint elefánt a porcelánboltban.)
Válasz erre 

marosy 2015.11.02. 13:37:31

@atpijkamo: Elmehetnél a kurva a anyádba, büdösbogár.
Válasz erre 

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.11.02. 13:38:12

@atpijkamo:

Na ja az kéne..

De csak aközött választhatunk hogy az MSZP és Gyurcsanyista ballibek az EU legdrágább országaként mérjék a gázt és a villanyt, ahogyan a "nem lesz gázáremelés" alatt megháromszorozódott,

Avagy aközött, hogy csökkenjen a rezsi.

A toronyóra lánccal nem valós opció.
Válasz erre 

marosy 2015.11.02. 13:38:27

@atpijkamo: Elmehetnél a kurva anyádba, büdösgeci.
Válasz erre 

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.11.02. 13:41:50

@atpijkamo:
Gyurcsányra leginkább a "beazonosíthatatlan karhatalmistákkal ellenzékiek tízezreit verető" a legalkalmasabb jelző.

Megjegyzem gondolhatsz bármit, eddig csak Orbánék azok akik nem kúrták el, Horn, Medgyessy és Gyurcsány egyaránt elkúrta.

A tolvaj jelző pedig mindegyikre ráillik.

De Nézzük a tényeket:

GDP arányos államadósság
2002: 58,6%,
2010: 82,2%, azaz MSZP-SZDSZ +23,2% eladósítás
2015: 76,2%, azaz Fidesz -6% adósság csökkentés

Munkanélküliség ráta
2002: 5,7%
2010: 11,2%, azaz 5,5%-al nőtt a munkanélküliség
2015: 7,1%, azaz 4,1%-al csökkent a munkanélküliség.

Forrás: Eurostat, google data explorer
www.google.com/publicdata/directory
Válasz erre 

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.02. 13:43:57

@Ballib Cenzúra: "megvédtük a határokat"

:)) Még egy agymosott.

"napi 1-2 ezer menekült érkezett illegálisan"

Menekült nem tud illegálisan az országba jönni, mert kötelesek vagyunk menedéket biztosítani. Önként vállalta Magyarország. Azán ha alaposan megvizsgálták, és nem jogos a menekültstátuszra, akkor derül ki, hogy illegálisan jött, és ki is lehet utasítani.

De elég nagy fasság kiutasítani valakit, aki dolgozna, fogyasztana, mert így nem lesz nyugdíjad. Kérdezz meg akárki demográfust. Sajnos sem a menekültek, se a migránsok nem akarnak ilyen szar helyen maradni. Az igazat megvallva, aki olyan hülye, hogy itt akar maradni Magyarországon, az nem is kell.
Válasz erre 

Lurian 2015.11.02. 13:46:52

@Ballib Cenzúra: Jajj, édeslelkem... a te naívitásod lenyűgöz.
Napi 1-2 ezer? Ennél több turista érkezik bármelyik határra fél óra alatt. Viszont már akkor elnyomtunk kb 1 milliárdot plakátra haveri cégeknél. Aztán még 30 milliárdot kerítésdrótra ugyanott. Aztán még vagy 15 milliárdot rezsiköltségekre (tudod, ügyvédi óradíjon építeni a kerítést igazán hazafias cselekedet). Ennyi pénzből olyan infrastruktúrát építhettünk volna, ami az ár elvonulta után is használható lett volna - de nem. Még véletlenül sem.
Ja, és még valami. Ide a legtöbb migráns lóvéval érkezett. Kicsit okosabban menedzselve a dolgokat ennek a lóvénak a nagy részét itt is elkölthették volna. De megintcsak sebaj! Urak vagyunk no!

És a személyes kedvencem: "ballib parancsra pocskondiázó osztrák és horváth szocik"... Komolyan mondom, ha Pataki Attilának ekkora utánpótlása van, az Edda sosem hal meg!

Kívánom, hogy a következő (harmadik) világháború valahol a te településed közelében robbanjon ki, és amikor menekülnöd kell, ugyanúgy a szádba szarjanak a szomszédok, mint ahogy teszed te is most - válogatás nélkül. (Tudod, amikor majd elzavarnak, te pedig nem tudod megmagyarázni, hogy te valóban menekülsz, mert nem lesz kinek.)
Válasz erre 

dingó29 2015.11.02. 13:48:14

@high up!: Felébredtél gyökérfejű bibsi? Mindjárt 2 óra ne felejtsd el bevenni a gyógyszert.

U.I: Na rájöttél már ki dugja az asszonyt?
Válasz erre 

Lurian 2015.11.02. 13:48:49

@atpijkamo: A bajnai a lehető legszarabb időben, totál képzetlenül és totál naívan lett az oroszlánok közé hajítva. Szétszedték, és ennyi. Nem gondolom, hogy rosszabb lett volna, mint bármelyik mostanság.
Válasz erre 

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.02. 13:49:37

@Ballib Cenzúra: "2015: 7,1%, azaz 4,1%-al csökkent a munkanélküliség"

:)) Te ezt egészen komolyan elhiszed?

Megváltoztatták a statisztikai számítás alapját, hogy kevesebbnek tűnjön. Nálunk adják a munkanélküli segélyt a legrövidebb ideig. 400 ezer magyar migráns dolgozik nyugateurópában. A közmunkásokat is kivették a statisztikából.

A profi KSH-ról még annyit, hogy a túl sok szegény miatt nem számolnak többet szegénységi statisztukát. A seggnyalásban profik.
Válasz erre 

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.11.02. 13:50:31

@atpijkamo:

Szerencsétlen Gyurcsány csicska..

Aki idejön az nem menekült.

Aki a zöldhatáron laposkúszásba jön, papírok nélkül az pláne nem az.

Aki pedig 8 útlevéllel a zsebében Röszkén hangosbemondóval menekülteket uszít magyar határőröknek, és rendőröknek az pedig végképp nem menekült.

A menekült az jelentkezik a legális határátkelőnél, és megvárja a kérelme elbírálását.

Csak a végtelenül ostoba ballibek, esetleg a hazaáruló tetvek gondolhatják, hogy a zöldhatáron korlátlanul kell beengedni migránoskat.

A határokat meg kell védeni.
A határait Magyarország hála az ágnek megvédte.

SOHA TÖBBET, MIGRÁNS-SEGGNYALÓ BALLIB ELKÚRÓKAT !
Válasz erre 

fidesz maszop dk egykutya 2015.11.02. 13:50:48

@Ballib Cenzúra: most komolyan 2 óránként bepasteled ugyan azokat a kamukat te bölönc? :DD
Ezért külön prémiumot kapsz?
Válasz erre 

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.02. 13:50:56

@Lurian: Erkölcstelenül állt hozzá a libás feladatához, az a bajom vele. De mondjuk Hitler nagyobb kujon volt.
Válasz erre 

konrada 2015.11.02. 13:51:17

@Lurian:
Én is így gondolom.
...meg úgy, hogy azokban az országokban, ahol versenyképes fizettség 3 műszakért 280-290 dolláros havibér, azokban európai szemmel nem valami jó az életszinvonal, és Magyarországnak nem arra kéne törekedni, hogy azokkal legyen versenyképes, -már önérdekből sem.
Válasz erre 

fidesz maszop dk egykutya 2015.11.02. 13:51:24

@dingó29: mivan "elvtárs" megy a nickgyártás? :D
Válasz erre 

konrada 2015.11.02. 13:53:29

@atpijkamo:
Akkor írd le, mennyi volna 2010-es módszertan szerint a foglalkoztatottság, ha szerinted azóta változtattak rajta...
Válasz erre 

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.02. 13:54:26

@Ballib Cenzúra: "A menekült az jelentkezik a legális határátkelőnél, és megvárja a kérelme elbírálását."

Az valóban nem menült, az hülye. Tíz perc múlva kívül találja magát. Most gyorsított eljárásban dobálják ki őket.

A legjobban azt tetszett, hogy akit elfogadtak, azoknak iskolai vaktérképet nyomtak a kezükbe a job tájékozódás érdekében. Világi ötlet.
Válasz erre 

Lurian 2015.11.02. 13:54:43

@Ballib Cenzúra: Azért azt is vedd bele a GDP-s államadóssági számolgatásba, hogy párezer milliárd eltűnt ám a nyugdíjvagyonból... De végülis legyintsünk rá nagyvonalúan! Kinek kell az?

A munkanélküliségi rátába meg ugyebár 2015-ben (is) beleveszed a közmunkát, ami gyakorlatilag lófasz. Semmire sem jó.

Szóval a statisztikákba szépen belevettél két olyan tételt, ami semmi másra sem jó, csak a számok kozmetikázására. Ez igazán szép teljesítmény, valóban. (Mármint a kormánytól, nem tőled.)
Válasz erre 

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.11.02. 13:55:25

@atpijkamo:

Ezt szeretem a magadfajta agyatlan Gyurcsány csicskában.

Elé rak az ember Eurostat adatokat, melyeket minden országban azonos módszertannal készített adatok alapján mérnek.

És a barom ballib tagadja.
Tagadja a tényeket, mert Gyurcsány seggének nyalása paracncsba van neki adva.

Nézz és láss:
Konkrét grafikon, konkrét számokkal, összehasonlítható más országokkal, EU-s átlaggal.
Láthatod, hogy a szocik voltak az Eu legszarabb kormánya, Orbánék, pedig az egyik legjobbak az EU-ban.
A számok ezt mutatják:

https://www.google.com/publicdata/directory#!q=eu+unemploymnet

Hazai hírek:
www.portfolio.hu/gazdasag/munkaugy/rekord_kozeleben_a_foglalkoztatas_hihetetlen.1.188453.html?utm_source=index_main&utm_medium=portfolio_box&utm_campaign=portfoliobox
Válasz erre 

fehérfarkas 2015.11.02. 13:56:56

@Kivlov:

Szerinted, aki Irakból, Szíriából vagy Líbiából jön az miért jön el onnan? Vajon korábban miért nem jöttek el onnan százezres nagyságban, csak most?

A meghrebi arabok az 1960-90-es évek között jeöttek Európába, amikor az európai iparnak nagy számban kellett az olcsó munkaerő, és a volt gyarmatokról tömegesen engedték be az embereket olcsó munkaerőnek. A maghrebi arabok célpontja éppen ezért a volt gyarmatosítóik voltak: Franciaország és Spanyolország, meg a hozzájuk szintén közeli Olaszország és Portugália.
Ráadásul a maghrebi arabok nem kerülnének a Balkán felé, amikor nekik Gibraltárnál csak 27 km a tenger, vagy Sziciliánál szintén sokkal rövidebb a távolság mint a Balkán felé kerülni.

Akik a Balkán irányából jöhetnek még arabok: libanoniak, palesztinok, jordánok, és az Arab-félsziget arabjai. De mint látod nem ezek jönnek ide tömegesen, hanem a szírek, irakiak, líbiaiak, ne meg persze az afgánok (ahová szintén "exportáltuk a demokráciát" - persze ugyanolyan sikeresen, mint előttünk a Szovjetunió a kommunizmust: valójában háborút, bombázást, megszállást, pusztítást és halált vittünk oda)

Néhény kommentelőnek tudnám ajánlani a személyes tapasztalatot a békés és biztonságos Szíriában, Észak-Irakban és Líbiában, ahonnan nem a háború és terroristák elől menekülnek, hanem gazdasági okokból, hogy itt Nyugaton ingyen élhessenek a segélyekől.
Valójában nincs is háború Szíriában, Irakban és Líbiában, mert ezt csak a csúnya libsi média és politkusok hazudják Sorossal, Gyurcsánnyal és Merkellel az élen, mert ezzel akarják rávenni az európaiakat, hogy több millió külföldit fogadjanak be.
Válasz erre 

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.02. 13:57:05

@konrada: Nincsen meg nekem a KSH összes erőforrása. De ránézésre is sokkal több, mint 2010-ben.

“Csak abban a statisztikában hiszek, amit én magam hamisítok”
/Csörcsil/

www.urbanlegends.hu/2010/01/churchill-csak-abban-a-statisztikaban-hiszek-amit-en-magam-hamisitok/
Válasz erre 

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.11.02. 13:57:34

@Lurian:

Miért vennénk bele ?

Az MSZP alatt belevettétek az elprivatizált 1000 milliárdokat ?
Vagy az eladott MOL részvényeket, amiket a Fidesz vásárolt vissza ?

Csak a MOL részvény az plussz 500 millió az MSZP adósságához, és minusz 500 millió a Fidesz adósságához, hisz ők vették vissza.
Válasz erre 

Lurian 2015.11.02. 13:57:43

@atpijkamo: Hát, ezt nem tudom, de végülis orbán is a Rudolf Péter feleségét kúrogatta, úgyhogy erkölcstanból mindegyik 1-es akkor. Csak az utóbbi még tanítani is akarja. :-)
Válasz erre 

Lurian 2015.11.02. 13:59:12

@konrada: A versenyképességünk folyamatosan romlik. Én ezt nem statisztikákból látom, hanem az elnyert üzletek számából.
Válasz erre 

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.11.02. 14:00:45

@atpijkamo:

Szóval nem hiszel az Eurostat adatoknak.
Nem csoda.
A Gyurcsány seggnyalók nem hihetnek a valós adatoknak, mert különben lenne agyuk, azaz nem nyalnák az elkúró seggét.

https://www.google.com/publicdata/explore?ds=z8o7pt6rd5uqa6_&ctype=l&met_y=unemployment_rate#!ctype=l&strail=false&bcs=d&nselm=h&met_y=unemployment_rate&fdim_y=seasonality:sa&scale_y=lin&ind_y=false&rdim=country_group&idim=country_group:eu:non-eu&idim=country:hu&ifdim=country_group&hl=en_US&dl=en_US&ind=false
Válasz erre 

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.02. 14:03:13

@Ballib Cenzúra: Kurvára semmi közöm az idióta Gyorcsányhoz, te Orbánfasszopója!

"Elé rak az ember Eurostat adatokat, melyeket minden országban azonos módszertannal készített adatok alapján mérnek."

:)) Teljesen fogalmatlan vagy. Azok KSH adatok.

"Orbánék, pedig az egyik legjobbak az EU-ban."

Te minden fasságot elhiszel, amit a tévében mondanak. Tolvajlásban valóban a legjobbak, ezt el kel ismerni.

A személyeskedésed miatt befejeztem a veled való beszélgetést.
Válasz erre 

Lurian 2015.11.02. 14:03:45

@Ballib Cenzúra: Tudod, az van, hogy földem sosem volt, nyugdíjam meg sosem lesz. Az utóbbi miatt kicsit jobban aggódom.
De ugyan miért beszélsz rólam, és a balosokról tsz/2-ben? Nekem aztán semmi közöm a gyurcsányhoz. Én az ő ideje alatt hagytam el az országot.

Ja, és pusztán a statisztikákkal kitörölhetem a seggem. Ahogy te is.
Válasz erre 

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.11.02. 14:05:49

@Lurian:

Ezt sokat mondogasd magadban, hogy elhiggyed, mert az adatok itt is szögesen az ellenkezőjét mutatják ennek.

www.blikk.hu/blikk_aktualis/tovabb-javulhat-a-regioban-magyarorszag-versenykepessege-2404609
A nemzetközi folyamatok alapján ismét kedvezőre fordultak a körülmények az európai gazdaságok számára, így Magyarország kilátásai is javulnak: 25 százalékkal nőtt a külföldi befektetők által létrehozott munkahelyek száma - írta szerdai számában a Magyar Idők az EY nemzetközi pénzügyi tanácsadó cégtől kapott elemzésre hivatkozva. Az elemzés szerint Magyarország még mutat némi lemaradást regionális társaihoz képest, de sokszor csak csekély mértékű eltérésről van szó, a tendenciák pedig a felzárkózás felé mutatnak. 2013-hoz képest a külföldi beruházások száma 21 százalékkal, az ezekhez kapcsolódó új munkahelyek száma 25 százalékkal növekedett. Az EY szerint a világgazdasági folyamatok eredményeként nagyobb hangsúly terelődik Európára, és így a kelet-közép-európai térség is felértékelődhet. Húzóágazat lehet az infokommunikáció, az autóipar, illetve a gyógyszeripar, ezekben a szektorokban Magyarország most is nagyon jó helyzetben van.
Válasz erre 

konrada 2015.11.02. 14:06:56

@atpijkamo:
Na látod. Ezért vagy azt hisszük el, hogy a KSH tök azonos számolási módszertanával a előző kormánynál becsületesen - most meg csalva számol - és ezért senki nem szól nekik az EUSAT-nál, vagy csak annyit csal rá, amennyit lehet,
mert míg régen a pártkinevezett vezetésű KSH-tól a kormány rendelte meg az adatokat, eért azok pontosak voltak, most meg a pártkinevezett vezetésű KSH-tól a kormány rendeli meg, azért csalásos az adat.

...szóval abban egyetértünk: van kis hazugság, nagy hazugság, és a statisztika...,), de ha a módszertan azonos, akkor a tendencia jelzésére alkalmas.
Válasz erre 

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.11.02. 14:09:31

@atpijkamo:

Vedd már légysz a fáradságot, és másold be a linket a böngésződbe !
Nézd meg az adatsorok alján a feliratot:
"Data from Eurostat
Last updated: Jul 27, 2015"

Már csak az a kérdés hogy miért tagadod le az ordító tényeket ?

Melyek világosan mutatják, hogy a kedvenc elkúróid az egész EU legszarabbjai voltak, Orbánék meg az első 4-ben vannak szinte minden gazdasági mutatót tekintve az EU-ban.

https://www.google.com/publicdata/explore?ds=z8o7pt6rd5uqa6_&ctype=l&met_y=unemployment_rate#!ctype=l&strail=false&bcs=d&nselm=h&met_y=unemployment_rate&fdim_y=seasonality:sa&scale_y=lin&ind_y=false&rdim=country_group&idim=country_group:eu:non-eu&idim=country:hu&ifdim=country_group&hl=en_US&dl=en_US&ind=false
Válasz erre 

Lurian 2015.11.02. 14:09:33

@Ballib Cenzúra: Blikk? BLIKK??? :-DDD

Blikk, ami a Magyar Időkre hivatkozik???? :-DDD

Wááhhháhhháháhhhhááhhhhááhhhhhhhááááááááááá!!!!!!!!!!!! :-DD
Válasz erre 

konrada 2015.11.02. 14:10:12

@Lurian:
...tán ha elkezdesz időben olyan helyen dolgozni, ahol nem csak minimálbéren alkalmaznak, de legalábbis bejelntenek, még van esélyed rá...

...persze az is igaz, hogy azt meg is kell élni...
Válasz erre 

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.11.02. 14:11:40

@konrada:

Ez azért vicces, mert Gyurcsányék annak idején azzal kezdték, hogy kibaszták a KSH éléről Mellár Tamást, és beültették a saját strómanjukat.

Pedig a Mellár még a Gyurcsányt is tanította az egyetemen.
Ahová az MSZMP leszólt neki, ha ment a Pécsi Dialógus csoportról jelentgető Gyurcsány nevű spicli vizsgázni:
www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA
Válasz erre 

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.02. 14:11:56

Azért érdekes, hogy az orbánfasszopói érvek (illetve tanult lózungok) helyett csak személyeskedni tudnak.
Válasz erre 

Leylandi 2015.11.02. 14:12:40

@Lurian: "olyan infrastruktúrát építhettünk volna, ami az ár elvonulta után is használható lett volna"

Nyugi, az infrastruktúrát te is élvezni fogod. Ez az ár nemhogy elvonul, de még vagy száz évig növekszik! Te nem olvasol internetet? Ezek csak az előőrsök, még ott lapul ugrásra készen 1 milliárd afrikai...

"Aztán még 30 milliárdot kerítésdrótra ugyanott. Aztán még vagy 15 milliárdot rezsiköltségekre"

Ez kár.
Ha viszont Gyurcsány lenne most épp, a menekültek kezébe lökött országunk kára felbecsülhetetlen! Nem 30, de 3000 000 000 ezermilliárd veszett volna el! Vagy több. Mennyire becsülöd Erdély értékét? Mert azt anno pont az ilyen migránsok miatt vesztettük el.
Azt mondod, a rohadt Orbán, lop? Ha teszi, hát tegye! Még adok is hozzá, a zsebemből, inkább, minthogy az árokpartról nézzem, amint Gyurcsány csicskása kitűzi a házamra a félholdas lobogót! És nyugodt lehetsz, az ország népének 90 %-a most ugyanúgy vélekedik a korrupcióról. Inkább az, mint az életünk! Ti meg mehettek a gazdátokhoz!

" Ide a legtöbb migráns lóvéval érkezett. Kicsit okosabban menedzselve a dolgokat ennek a lóvénak a nagy részét itt is elkölthették volna."

MIRE???
Mert ételt-italt az állam is adott (be is dobálták a sínek közé), meg ingyen fuvarozta őket az országon keresztül. Ittmaradni nem akartak. Milyen ürüggyel húztad volna ki a nyomorultak zsebéből egész életük megspórolt pénzét, amiből Germane-ben akarnak új életet kezdeni? Nem szégyelled magad???

"ugyanúgy a szádba szarjanak a szomszédok, mint ahogy teszed te is most"

Te életedben nem láttál egyetlen térképet sem!!! Mert különben tudnád, hogy Szíria, Afganisztán NEM SZOMSZÉDAINK, ezek meg itt már NEM MENEKÜLTEK!!! Ők csak Törökországig, Iránig menekültek, onnantól már gazdasági bevándorlók!
Ha nem vagyok indiszkrét, a kiképzőtáborotoknak nem tellett egy nyomorult földgömbre??? Mert akkor küldök egyet!
Ajcsiba.
Követelem, hogy ezeknél sokkal értelmesebb felforgatókat küldjön a felforgatók ügynöksége Magyarországra, mert ez a mi lenézésünk, ilyen tudatlanokat ellenünk küldeni!!! Szégyen! Legyen beugró követelmény minimálisan az alapfokú iskola, írni-olvasnitudás, legalább a földrészek ismerete! Le a szakképzetlen, tudatlan szabotőrökkel !!!!!!!! Mi is egyenlő bánásmódot akarunk! Ne a hülyéket küldjék ide, az okosakat meg Germane-be!!!!! Ez diszkrimináció!
Válasz erre 

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.02. 14:12:44

@Lurian: :))
Válasz erre 

Lurian 2015.11.02. 14:14:02

@konrada: Nem minimálon vagyok. :-) Ha azon lennék, már nem itt dolgoznék, hanem Írországban - még mindig. :-) Én a gesztenyét kikaparom magamnak, nem várom meg, hogy majd az állam eltart.
Válasz erre 

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.11.02. 14:14:02

@Lurian:

A google data explorer-ének és Eurostat adatoknak ugyanúgy nem hisztek.
Igazából semminek nem hisztek, ami gazdasági tényeket közöl, hisz minden kimutatás szerint az MSZP-SZDSZ az egész EU legszarabb kormánya volt minden gazdasági mutató szerint.
Így kerültünk a Szlovákok elötti pozícióból az EU utolsó helyére 2010-re.

Azóta pedig minden gazdasági mutató szerint jelentős javulások történtek.

Tehát neked marad a tagadás.
A tények tagadása.
Válasz erre 

Rahman Mudzsibur 2015.11.02. 14:16:10

Nagyon jó a két fekete kéz a zászló előtt. Csak pénz helyett Nokiás dobozt kellett vón beletenni. Tényleg blogger! Amikor büdös bolsi haverjaid regnáltak miért nem irogattál ilyeneket?
Válasz erre 

dingó29 2015.11.02. 14:17:43

@atpijkamo:" Menekült nem tud illegálisan az országba jönni, mert kötelesek vagyunk menedéket biztosítani"

B+ mikor jut el a cseppnyi libsi agyatokig? Akkor nem legális ha KÖZVETLENÜL olyan országból érkezik ami nem biztonságos. KÖZVETLENÜL!! Felfognátok végre b+? Magyarországra földrajzi okokból nem érkezhet csak illegálisan, mivel minden szomszédos ország biztonságos
Válasz erre 

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.02. 14:17:52

Egtyébként ez a menekülthullám semmi. Szíria a legszekulárisabb arab ország, onnan is a képzettebbek jönnek. Majd ha egymilliárd néger elindul az afrikai szárazság elől...
Válasz erre 

fehérfarkas 2015.11.02. 14:18:32

@dingó29:

Most akkor etnikummal van bajod vagy a vallással?
Vagy szerinted az iszlám egy etno-vallási fogalom?
Csak mert akkor újabb tényeket közlök veled: több mint 1,6 milliárd muszlim él a Földön. Ennek valamivel több mint 60%-a Délkelet-Ázsiában (Indiai szubkontinensen, Indokínában, Csendes-óceáni szigetvilágban) lakik. A 3 legnépesebb muszlim ország is abban a régióban található, sőt legnépesebb muszlim ország egy szigetország (Indonézia), amely egyben az ASEAN egyik alapítója is. Az arabok (22 országban őslakosként élve: 16 országban többségben, 6 országban kisebbségben) csupán a muszlimoknak kb. 20%-át teszik ki.
Most akkor ezek után újra megkérdezem: etnikai vagy vallási problémád van? Vagy az iszlámot egy etnovallásnak tekinted?

Egyébként honnan veszed, hogy az bakáni és kaukázusi muszlimok ateisták? Az etnikumuk alapján?
Vagy mert nem úgy viselkednek mint a szélsőségesek/terroristák?
Megnyugtatlak az 1,6 milliárd muszlim 99%-a nem szélsőséges, nem terrorista, akkor ők is ateisták? Legalábbis a te logikád szerint. Vagy csak az albán etnikumű muszlimok ateisták?
Világosíts már fel lécci, had lássak tisztán :D :D :D
Válasz erre 

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.02. 14:18:51

@dingó29: :))

A humorod jó, csak a szád szaros.
Válasz erre 

Leylandi 2015.11.02. 14:22:01

@atpijkamo: "Az valóban nem menekült, az hülye. Tíz perc múlva kívül találja magát. Most gyorsított eljárásban dobálják ki őket."

Naná, hogy kidobálják, HA EGYSZER NEM MENEKÜLT! Ha már átment a békés szomszédos országán kívül még 5 másik békés országon, aszt mégse jó neki? Hát mi minden hülyét, gecit fogadjunk be? Mér? Csak?
Segélyért kuncsorgó gazdasági bevándorlókat minek fogadnánk be, ha már Merkel se akarja??? Nem hallottad, vissza fogja küldeni?! Akkor nekünk mért kellenének? Egyetlen érv, esetleg?
Válasz erre 

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.02. 14:22:30

Nem örülnék befogadni párszázezer fejkendős arabot. Van itt pármillió cigány, akiket 600 év alatt nem tudtunk integrálni a társadalomba. (Nem mintha nagyon igyekeztünk volna.) De mi az alternatíva? Kínaiak? Pár év múlva nyugdíjba megyek, nekem még lesz valami nyugdíjam, de nektek már nem.
Válasz erre 

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.02. 14:27:14

@Leylandi: "már átment a békés szomszédos országán kívül még 5 másik békés országon"

RAJTUNK IS CSAK ÁTMENNEK!

A legviccesebb az, hogy az EU országai kvótákat akarnak bevezetni, hogy egyenletesen oszoljon el a menekültáradat. A fajgyűlölő ovi tapsikolhatna örömében, hogy csak ezer menekült jutna ránk. Erre ki az az idióta, aki megtorpedózná, ha tehetné? Na? PONT az ovi. A borsónyi agyáig nem jut el, hogy ezzel pont arra szavaz, hogy mi fogadjuk be az összeset. Tényleg csak a rosszindulat süt belőle.
Válasz erre 

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.11.02. 14:27:27

@Leylandi:

Nem beszélve arról az abszurditásról, hogy úgy követeli az agyatlan ballib csürhe a befogadásukat, hogy a migráns laposkúszásba jön át a zöldhatáron.

Azaz hosszú kitartó keresgélés után, országos razia után, akiket elkaptunk, azoknak azonnali menekültstátuszt kéne adni.
Mind a többszázezer papírok nélküli migránsnak azonnal, a beteg agyszüleményeik szerint.

Merthát a menekült az nem jön legálisan értsük meg..

Ezeknek tényleg elment a józan esze ?!

Őrizetlen határokon több százezer papírok nélküli migránsnak, azonnali menekült státusz bemondásra ?

Nooormááááliiiis ??
Válasz erre 

Lurian 2015.11.02. 14:27:48

@Leylandi: Na, végre egy picivel cizelláltabb alázás, mint Misungé (vagy, hogy a tökömbe hívták). :-))

Na, akkor lássuk...

"Ezek csak az előőrsök, még ott lapul ugrásra készen 1 milliárd afrikai..."

Így van. Plusz ki ne hagyd a marsiakat, és a pirézeket sem! Főleg az utóbbiakat ne! Egészen biztos vagyok benne, hogy a másfél dolláros havi nettóból 1 milliárd afrikai azonnal indulni fog, amint a kerítés valahol kifeslik. Nyilván.

"Ha viszont Gyurcsány lenne most épp, a menekültek kezébe lökött országunk kára felbecsülhetetlen! Nem 30, de 3000 000 000 ezermilliárd veszett volna el!"

Mindenképpen írj még legalább 4 nullát a számhoz! Kiszámoltam, és annyira jön ki. Lakosonként kb 10 milliárddal kell számolni - azok után is, akik már elhagyták az országot Németország irányába.

"Azt mondod, a rohadt Orbán, lop? Ha teszi, hát tegye! Még adok is hozzá, a zsebemből, inkább, minthogy az árokpartról nézzem, amint Gyurcsány csicskása kitűzi a házamra a félholdas lobogót!"

Rendben, adj neki! És lehetőleg CSAK a te pénzedből, oké? Hogy a gyurcsány és a félholdas lobogó milyen képzettársítás alapján jött össze, azt nem tudom. Az ürge ugyanolyan populista fasz, mint a "gazdád". Nem is értem miért nem szeretik egymást jobban?

"Nem szégyelled magad???"

De, mindenképpen szégyellem magam. Én pénzért normális körülményeket biztosítottam volna (az már sajnos a te kis korrupt agyad terméke, hogy rögtön a túlárazás jusson eszedbe), ti pedig kisgyerekes szülőket tartottatok infó és bármi nélkül túlzsúfolt pesti aluljárókban. Ha nincsenek a civilek, még emberhalál is lehetett volna. Szemforgatóan álszent vagy, ugye tudod?

"Követelem, hogy ezeknél sokkal értelmesebb felforgatókat küldjön a felforgatók ügynöksége Magyarországra, mert ez a mi lenézésünk, ilyen tudatlanokat ellenünk küldeni!!! Szégyen! Legyen beugró követelmény minimálisan az alapfokú iskola, írni-olvasnitudás, legalább a földrészek ismerete! Le a szakképzetlen, tudatlan szabotőrökkel !!!!!!!! Mi is egyenlő bánásmódot akarunk! Ne a hülyéket küldjék ide, az okosakat meg Germane-be!!!!! Ez diszkrimináció!"

Követelem, hogy az ilyen idiótákat küldjük el Felcsútra stadiont építeni! Szövegértésből zéró, seggnyalásból maximális. Manapság itthon már ennek van keletje. :-)
Válasz erre 

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.02. 14:29:54

@Leylandi: "Egyetlen érv, esetleg?"

Pl. az, hogy nem segélyért kuncsorognak, hanem ideiglenes menekültstátuszt kérnek, és azt, hogy dolgozhassanak, fogyaszthassnak. Olyan fél százalékos gazdasági növekedést indukálnának ingyér.
Válasz erre 

fehérfarkas 2015.11.02. 14:30:54

@atpijkamo:
Pont ez a durva, hogy még a háború és terroristák elől menekülők sem akarnák itt maradni és nélunk letepedni. De mégis ezzel riogat a kormány, hogy elveszik a magyarok elől a munkát, meg kalifátust hoznak létre nálunk (ebben az irónikus az, hogy ezt először a Magyar Időkben nyilatkozta az a fideszes politikus, aki Pasa Park-nak elvezett lakóparkban él, török és jordán vállalkozóknak lobbizik ki állami támogatást 5. kerületi régi épületek luxus szállodává átalakítására, és közben fideszes minisztertársa az Emirátusokba, Szaúd Arábiába, Törökországba, Azerbajdzsánba, Kazahsztánba, Egyiptomba szokott menni tárgyalni, és most ősszel meg megy Iránba is - ezek után az iszlámmal és kalifátussal való fenyegetés egy kicsit álszent, képmutató és hazúg dolog;
A Fidesz tényleg hülyének nézi amagyarokat, és a kommentelők többsége igazolja is, hogy igazuk van: a magyarok többsége hagyja magát hülyének nézni)
Válasz erre 

Lurian 2015.11.02. 14:32:22

@Ballib Cenzúra: Akkor neked is lassan írok, hogy felfogd:

A statisztikákkal kitörölheted.

Megmondom, hogy mit látok: a potenciális üzleteinket sorra viszik el az orrunk elől más kelet-európai cégek. Technológiailag felkészültek vagyunk, de árban már nem tudunk velük versenyezni. Ennyi. Ja, és valós szakembergárda helyett szakmunkásokat termelünk.
Ha az autógyárak a következő években kapnának némi jobb ajánlatot picit északabbról, nekünk végünk lenne.
Válasz erre 

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.11.02. 14:33:44

@atpijkamo:

A legviccesebb az, hogy jössz a mantrával, hogy nem akar itt maradni, tehát engedni kéne menni őket tovább.

Nos pont ezt tették eddig a horvátok, szlovánek, és oasztrákok.
Ezt unták meg a kvóta ötletét kiagyaló németek.

Hogy regisztrálatlanul engedték a papírjaikat elhajigáló muszlim csürhét tovább..

Szerencsére mi megvédtük a határainkat, és nem engedtük be őket a zöldhatáron ellenőrizetlenül.
A határ ugyanis nem azért van, hogy százezresével lépjék azt át jöttmentek papírok nélkül a jobb élet reményében.

Arra azért kíváncsi lennék, hogy a kvóta által ide utalt migránsokat hogy tartanád itt ?
Leláncoljuk őket ?

Nem beszélve arról az abszurditásról, hogy a kvóta szerinti tervezett szétosztás a májusi görög és olasz migránsokról szól, és egy kukk se esett róla a balkáni úton érkezettekről, akik azóta is és folyamatosan több százezerrel lökik meg a szétosztandó létszámot.
Válasz erre 

Leylandi 2015.11.02. 14:34:33

@atpijkamo: "De mi az alternatíva?"

Növelni a gyerekvállalási kedvet, a liberális fertő felszámolásával. Pl. biztonsággal, kiszámíthatósággal, a polkorrektség kétszínűen hazug eszméjének meg a búza életmód reklámozásának betiltásával.
A saját gyereked, az talán gondoskodik rólad! De azt egészen biztosan te se hiszed, hogy EZEK a segélyre áhítozó, gyereket sínek közé lökő meg fej felett rázó, nőket állati sorban csicskáztató, dologtalan gazdasági bevándorlók teremtik elő majd a nyugdíjadat, ugye??? Mert az nem naivitás lenne, hanem...
Majdnem azt mondtam, hülyeség. De nem az. Ekkora hülyeség egészen biztosan nincs! Ezért valakik valakiknek fizetnek.
Rohadnának meg. Ez az egyetlen kívánságom.
Válasz erre 

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.11.02. 14:35:24

@Lurian:

Tudod és inkább hiszek az Eurostat statisztikáknak, mint a hozzád hasonló hivatásos bérrettegőknek.
Válasz erre 

konrada 2015.11.02. 14:36:09

@Lurian:
Na látod.,)
...oszt mégis elvárnád, hogy míg te a gesztenyét kapargatod, addig havi 80-ért 3 műszakban hordják neked össze csicskák, hogy ne kelljen túl sokat hajolgatnod érte!,)
Válasz erre 

Leylandi 2015.11.02. 14:37:25

@atpijkamo: " ideiglenes menekültstátuszt kérnek, és azt, hogy dolgozhassanak, fogyaszthassnak"

Igen.
GERMANE-ben!
Ha esetleg te nem hallottad volna: egyik se akar ittmaradni dolgozni!!!
Válasz erre 

konrada 2015.11.02. 14:43:23

@atpijkamo:
Nem kell túlfújni.
Lesz neki is nyögdíja, csak meg kell élnie. Lesz itt is 70 éves nyugdíjkorhatár - meg több is - mint a japánoknál van most.

...de ha arra várna, hogy azok tartsák el öregkorában, akiknek még soha nem volt a családjában se olyan, aki kötöttséggel dolgozott volna, úgy elég volna csak folytatni a szocialista segélyezési rendszert, azt abból is megkapta volna végeredményként...
Válasz erre 

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.02. 14:43:43

@Leylandi: "Növelni a gyerekvállalási kedvet"

A bokros alatt nejemmel láttuk, hogy itt számunkra nem nő fű, nem vállaltunk 3. gyereket. Mikor már vállalhattunk volna, késő volt. Azok a gyerekek, akik eddig nem születtek meg, nem fognak már megszületni, és az ő gyerekeik se.

A nyugatra emigrált 400 ezer nagyar migráns se fog hazajönni már, a gyerekeik mégkevésbé.

"biztonsággal, kiszámíthatósággal"

Hát ovi akkor nagyon a gyerekválalás ellen van a visszamenőleges és ötletszerű törvénykezéseivel.

"gyereket sínek közé lökő"

Nézz már utána, mi történt, ne a hazug fidesznyikre hallgass csak.
Válasz erre 

Leylandi 2015.11.02. 14:44:04

@Lurian: " a potenciális üzleteinket sorra viszik el az orrunk elől más kelet-európai cégek. Technológiailag felkészültek vagyunk, de árban már nem tudunk velük versenyezni"

Nem árban kell versenyezni, hanem tudásban!
Nem összeszerelő üzemek kellenek ide (pusztuljanak ki! nagyon helyes!), hanem innovativak, tudásalapúak, hozzáadott szellemi terméket produkálók! Ha ti kiestek, csak a gazdaság tisztul. Az irány jó, nem rabszolgatartók kellenek, mert abból nincs felemelkedés, csak a rabszolgasors konzerválása. Amelyik cég versenyelőnyét kizárólag csak a keleti bér alacsonyan tartásával tudja fenntartani, ha csak úgy működik, ha csicskáztat éhbérért, az csak hulljon ki a rostán szépen! Valójában ezek elől menekülnek a mi fiataljaink is, nem a külpolitikánk miatt... legnagyobb részt nem politikai oka van a tőlünk való kivándorlásnak, hanem simán csak gazdasági.
Válasz erre 

Lurian 2015.11.02. 14:44:51

@Leylandi: Neked valami durva fixációd van ezzel a "liberális fertő" baromsággal. :-D

Meg ez a "búza életmód" faszság! Azt ugye tudod, hogy az emberiség majd' 10%-a "búza", ugye? De miután a nagybetűs média már az orbánék kezében van, szólj nekik, hogy kicsit kevesebb ballibes-seggbekúrós reklámot nyomjanak, és gond letudva!

Jajj, és a másik gyöngyszem a "segélyre áhítozó", "dologtalan gazdasági bevándorló" mejd előteremti a nyugdíjunkat! :-DD Tudod mit? Én megköszönném nekik! Ha vikusz lenyúlta, és egy szír meg visszaadja, akkor nem vitás, hogy kit szeretek jobban! :-)
Amúgy meg az előbbi hozzászólásodban pont engem basztál le, hogy elveszem a migránsok utolsó fillérjét is, amiből új életet akartak kezdeni Germániában. Akkor most van pénzük, vagy nincs?

Úgy őszintén, te életedben találkoztál már akár egy migránssal is? Vagy mondjuk "természetes élőhelyükön", ahol még volt életük, és nem egy teszkós szatyorból öltöztek hónapokon át? Picsogsz itt, mint egy félkegyelmű, nyomod a mantrát, de egyiknek sem néztél a szemébe egyszer sem. Igazi fideszes szavazó vagy.
Válasz erre 

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.02. 14:44:56

@Leylandi: Na ugye! Menekültek, nem pedig hülyék.
Válasz erre 

Lurian 2015.11.02. 14:46:17

@Ballib Cenzúra: Haha! Hivatásos, mi? :-) Vicces vagy.
Majd a boltban is fizess statisztikával, ha megint arra jársz, jó?
Válasz erre 

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.02. 14:47:17

@fehérfarkas: "elveszik a magyarok elől a munkát"

:)) Imádtam a KKP plakátjait. asszondja, nem akarnak dolgozni, és elveszik előlünk a munkát.

Valójában munkahelyeket teremtenének.

"tényleg hülyének nézi amagyarokat, és a kommentelők többsége igazolja is, hogy igazuk van"

Na ez a nagyon szomorú! :(
Válasz erre 

Lurian 2015.11.02. 14:48:17

@konrada: Nem nekem kapargatják. Az én dolgom az, hogy megpróbáljam megoldani, hogy legyen mit és miből kapargatniuk. A 3 műszak meg azért 3, mert nincs munkaerő. Ha lenne, akkor ez egy 2000 fős cég lenne, és mindenki 1 műszakban dolgozna. Ennyi.
Válasz erre 

maxval bircaman fȍszerkesztȍhelyettes · http://bircahang.org 2015.11.02. 14:49:01

@fidesz maszop dk egykutya:

A Fidesz mióta ballibsi?
Válasz erre 

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.11.02. 14:51:31

@atpijkamo:

Ismét egy hazugság.

A gyerekvállalások száma folyamatosan növekszik.

2014-ben is, és 2015-ben is minden hónapban nagyobb volt a születések száma, mint a megelőző év azonos időszakában.
Válasz erre 

Leylandi 2015.11.02. 14:51:41

@atpijkamo: tévedés ne essék, egy szóval se állítom, hogy a fidesz-brigád meghozta volna a gyerekvállalási kedvet! Tőlem is csak elvette... Majd egy másik rendszer, talán.
Ahhoz meg, hogy a sínek közt mi történt: láttam a videót, de az egészet ám. Mikor a koszos észrevette, hogy filmezik, megragadta a nőt gyerekestül, és ledobta a sínekre. Azt is láttam, amikor a rendőrnő osztja a szendvicset, az éhes kisgyerekek elveszik, a koszos terroristák meg kiragadják saját gyerekeik kezéből!!!, és a sínek közé dobálják! És azt is látom, hogy a nyugati lakájmédia mindezt valamilyen okból nem meri bemutatni! Így már tudom is az okát...
Mocskos csürhe az, amelyik a gyereket is éhezteti, politikai okokból! Meg az is, amelyik ezt a nőcsicskáztató, gyerekterrorizáló, provokátor, élősködő bandát bármiféle ellenőrzés-vámolás nélkül beengedi, ingyen ide-oda szállítgatja (ami még nekünk, állampolgároknak se jár!), plusz eltartatja velünk!
Válasz erre 

Lurian 2015.11.02. 14:53:03

@Leylandi: A gazdaság és a politika kéz a kézben jár. Főleg itt nem szétválaszható, úgyhogy ha áttételesen is, de a fiatalok igenis az elcseszett politika miatt mennek el.
Én elhiszem, hogy nem a rabszolgamunka a menő, de ha megnézed viktorék munkálkodását, akkor észreveszed, hogy az országot éppen ebbe az irányba kormányozgatják. Neked, mint fidesz szavazónak ezt tökéletesen kéne látnod.
Kipusztulhat a cégünk, de mint írtam, az kapásból csinálna több, mint 9000 munkanélkülit Magyarországnak, országszerte (a beszállítókat nem számolva). Szépek az elveid, de a jelen körülmények között sima utópiák.
Válasz erre 

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.02. 14:54:07

@konrada: :))

Egyébként egy dolgot tehetne a mindenkori kormány, tanulni engedi a fiatalokat, minél töb diplomás, minél képzettebb munkaerő. A cigányokat is nem szegregálni kellene, hanem minden eszközzel tanulásra bírni, egyetemre segíteni. Azt nem állítom, hogy gyors és egyszerű lenne, de el kellene valahol kezdeni. A finnek pont az oktatásba fektetnek legtöbbet, mi ellenkezőleg.

Az én időmben csinálták jól, aki nem volt segg hülye, azt felvették egyetemre, aztán első félévben úgyis kiszóródott az alkalmatlan. Első matekórán annyi anyagot vettünk, mint gimnáziumban egy évben.
Válasz erre 

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.11.02. 14:55:36

@atpijkamo:

Hát igen..

Szerencsétlen ballibek olyan kevesen maradtak, hogy mindenki mást hülyének néznek, és gondolnak, ahelyett hogy magukba szállnának.

Viszont öröm látni, hogy a nemzet többsége egészséges, és a ballib média terror, és kultur-nácizmus ellenére, tudja mi az ország érdeke.
Válasz erre 

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.11.02. 14:56:47

@atpijkamo:
Ne add fel.

Kezd el a második félévet ! :DDD
Válasz erre 

Leylandi 2015.11.02. 14:57:56

@Lurian: "elveszem a migránsok utolsó fillérjét is, amiből új életet akartak kezdeni Germániában. Akkor most van pénzük, vagy nincs?"

Van. De nem arra, hogy itt lenyúld, és majd üres kézzel menjen tovább új életet teremteni... Mert ITTMARADNI NEM AKAR, mikor esik már le?

"Úgy őszintén, te életedben találkoztál már akár egy migránssal is?"

Sokezerrel.
Nem tudtam tőlük fáradságos munka után HAZAmenni! Terrorista módszerekkel megbénították egy egész országrész életét, és nem brtönözték be őket mind, pedig ha magyarok lettek volna, 10 év böri alapból! Hanem buszt adtak a valaguk alá INGYEN! Amit én szintén nem kaptam meg soha! Rohadt liberális kettősmérce, amit nyugatról ránk erőltettek!
Nos, bevallom, nem lettek ettől szimpatikusabbak. Neked talán igen???
Válasz erre 

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.11.02. 14:59:26

@Lurian:

A fiatalok a rosszabb gazdasági környezetből mennek a jobb gazdasági környezetű régióba, országba.

Tekintve hogy kedvenc elkúróid alatt kerültünk a Szlovákok elötti pozícióból, az Eu utolsó helyére, leginkább a ballib elkúrókat lehet ezügyben hibáztatni.

De tekintve, hogy a Szlovákok, CSehek, és Lengyelek se mennek arányaiban kevesebben Nyugatra, így az elkúrás mellőzése se állíthatta volna meg a fiatalokat.
Válasz erre 

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.02. 14:59:39

@Leylandi: Libamájas szendvicset az araboknak!

Auchan májpástétom libamájas, 105 g, 125 forint
Összetevők: SERTÉS szalonna 30%, víz, sertésmáj 13%, libamáj 12%, sertéshús 10%, sertés bőrke, tej, pácsókeverék, nátrium-nitrit, stabilizátorok, cukor, fűszerkömény, nátrium-glutamát, dinátrium-5-ribonukleotidok.

divany.hu/alapkonyha/2012/10/12/libamajpastetom/
Válasz erre 

fehérfarkas 2015.11.02. 15:04:55

@Leylandi: "Nyugi, az infrastruktúrát te is élvezni fogod. Ez az ár nemhogy elvonul, de még vagy száz évig növekszik! Te nem olvasol internetet? Ezek csak az előőrsök, még ott lapul ugrásra készen 1 milliárd afrikai..."

Ti gondolkodás nélkül minde hülyeséget bevesztek? Legalább az alapvető földrajzi ismereteitek lennének meg.

Összesen élnek 1,1 milliárdan Afrikában, Ha ebből 1 milliárd ide átköltözne, akkor kiürülne a kontinens.
Ráadásul Afrikában hatalmas nyersanyagtartalákok vannak, csak a kizsákmányolás helyett fejleszteni kellene. Vagy legalábbis addig amíg lehetőségünk van erre, mert Kína az elmúlt 15 évben hatalmas ütemben elkezdte Afrikában a gazdasági terjeszkedését - ami a nyugatiak rovására történik,

Az afrikai bevándorlást simán lehetne csökkenteni, ha a nyugati bányászati, mezógazdasági és olajcégek többet forgatnának vissza az ott szerzett profítjukból az adott ország fejlesztésébe. És persze nem az lenne a fő politikai szempont, hogy a saját országukat (a nyugati cégek számára) bagóért elkótyavetyélő véreskezű diktátorokat támogassunk.

Persze fognak a jövőben is ide bevándorolni afrikaiak, de nemcsak az 1 millirádos szám hülyeség, hanem még a milliós nagyságrendű is. Maradjunk százezres nagyságrendnél. Egy félmilliárdos EU-nak ez csak a 0,1-0,9% közti aránya. Ettől nem esik szét az EU, és ettől nem kerülnek az afrikaiak meghatározó többségbe. Áltolános iskolai matek + józan logika.
Válasz erre 

konrada 2015.11.02. 15:05:44

@Lurian:
Persze, tényleg vicces, hogy Afrika azon részében, ahol a megművelt területek csökkentek, az élelmiszertermelés nem nőtt, 30 év alatt megtriplázódott a lakosság száma, és nem látszik egyenlőre egyik tendencia csökkenése, lassulása sem, és hasonló demográfiai folyamatok zajlanak le Ázsia azonos övezetében is, hasonló kiszáradási, melegedési folyamataival.

...ha nem volna véresen komoly.
Ha ezeknek az embereknek hirtelen eszébe jutna, hogy gyerekek gyártása helyett inkább ipart kéne teremteniük, hogy ott meg tudjanak élni...
...ha az ebbe a növekvő mélyszegénységbe, egyre reménytelenebbé váló helyzetbe a megszületett gyerekek egy része nem akarna úgy kitörni, hogy radikalizálódnak...

...mert egyébként bármilyen vicces, meg fog ismétlődni a népvándorlás kora: azok, akiket már nem eltartani a földjük, vagy addig írtják egymást, míg az egyensúly helyre áll, vagy tovább állnak.
...de akármilyen viccesnek is tűnik neked: 1 családba 6 -10 született gyerekből max. 3-4 tud csak - még egy komoly modernizálódási folyamat után is azon területen megélni, a többi vagy kiírtja egymást, vagy keres másik életteret, ahol legalább úgy meg tud élni, ahogyan az otthon maradt 3-4 testvére...
(S ez az optimális forgatókönyv, mert ahol háború van, ott nincs modernizálás, ott már 3.-4. gyerek is túl sok a megmaradt erőforrásokhoz: azaz vagy azoknak si meg kell hallniuk a harcban, vagy menekülni...)

Ha ezt végig gondolod, nem biztos hogy lesz még kedved nevetni...
Válasz erre 

Leylandi 2015.11.02. 15:07:43

@Lurian: "Én elhiszem, hogy nem a rabszolgamunka a menő, de ha megnézed viktorék munkálkodását, akkor észreveszed, hogy az országot éppen ebbe az irányba kormányozgatják."

Van benne igazság. Az oktatást, K+F-et nem leépíteni kellene, hanem fel. De ők is oligarchák csapdájában vergődnek, azok meg pont lesz.rják, mi lesz utánuk, öregkorukra már kint van a Kajmán-ájlenden a zsé.

" Neked, mint fidesz szavazónak ezt tökéletesen kéne látnod."

Eddig nem voltam az. De ha a másik alternatíva, hogy kitesz az iszlám a házamból, akkor FELTÉTLENÜL AZ LESZEK! Mi lenne most itt, ha az amerika-csicska kormányok lennének most épp hatalmon, Úristen :-o
Sajnos ma ez a kínálat... hogy a kisebbik rosszat kell választani:-(

"Kipusztulhat a cégünk, de mint írtam, az kapásból csinálna több, mint 9000 munkanélkülit Magyarországnak, országszerte (a beszállítókat nem számolva). Szépek az elveid, de a jelen körülmények között sima utópiák."

Igen, rövid távon. Ami az ára annak, hogy hosszú távon tisztuljon a gazdaság, és jobb legyen. Te mit választanál: most legyen egy ici-picit jobb, így örökre a perifériára kerüljünk, vagy most legyen sz.r, de 1-2 évtized múltán sokáig jobb?
Amúgy épp most olvastam az indexen, hogy már hiányzik egy csomó munkaerő a gazdaságból. Hamar lenne a munkásaidnak helyük.
Válasz erre 

Lurian 2015.11.02. 15:08:20

@Leylandi: Ha nem akarnak itt maradni, akkor pl hogy veszik el a munkánkat? Callcenteres távmunka Germániából? :-)) Neked tényleg beszélni kéne a vezérrel, mert valahogy a fejedben nem álltak még össze a propaganda anyagok. :-))

"Terrorista módszerekkel megbénították egy egész országrész életét, és nem brtönözték be őket mind, pedig ha magyarok lettek volna, 10 év böri alapból!"

Mégis mit csináltak? :-) Ültek egy aluljáróban, vagy mit? Tudtommal egyetlen alkalommal történt olyan, hogy egy busz ablakát betörték. Ha pont azon a buszon ültél, az módfelett szerencsétlen, valóban.

Amúgy a buszt azért kapták, hogy eltűnjenek onnan, ahol éppen voltak. Senki sem halt volna bele, ha ki kellett volna fizetnie a normál menetdíjat, hisz pl a MÁV ennek többszörösével cseszte át őket. Köszönd meg viktornak, és add hozzá a cehhez!

De tudod mit? Ha kicsesztek a melóhelyedről, és most egy Abdullah nevű ürge ül a helyeden, akkor totál megértem a frusztráltságodat...
Válasz erre 

konrada 2015.11.02. 15:08:41

@fehérfarkas:
...és mennyi élt Afrikában 30 éve? Mennyi afrikai lehetne 30 év múlva a mostani demográfiai modell szerint?
...mert ő nem attól félt az egyébként túlzó beírásában, hogy annyi fog élni Afrikában, hanem....
Válasz erre 

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.02. 15:09:41

Bevallom, hogy 2006-ban és 2010-ben is az ovira szavaztam. Az első kormánya kicsit arrogáns volt (A Rrogán Tóni.), de végül is jó irányba vitte az országot. (Talán nem figyeltem eléggé, sokan vitatkoztak velem ezen.) Mindegy. De az az ámokfutás, ami itt 2010 óta megállás nélkül zajlik, a tolvajlással megtetézve... Álmomban nem gondoltam volna, hogy ilyen lehetséges. És a bírka nép kussol vagy tapsol. Aszittem, a gy-nál egy sültkrumpli is jobban kormányoz. Hát tévettem. De megérdemli a nép a választott vezetőjét. Hogy itt uszítással nagy népserűséget lehet szerezni, azt se gondoltam volna.
Válasz erre 

dingó29 2015.11.02. 15:09:47

@fehérfarkas:

Köszönöm a felvilágosítást, de volt szerencsém elég részletes tanulmányokat folytatni, mind történelemből mind pedig földrajzból. Te jöttél azzal hogy montenegróban meg macedóniában milyen sok muszlim van. Csodálom hogy albániát és koszvót nem vetted elő mint európai muszlim országot. Te idézted itt azt a statisztikát forrás nélkül nem én. Lényeg ami lényeg hogy a török hódoltság alatt az albánok muszlimok lettek, viszont a kommunizmus (ala Enver Hoxha) alatt elég rendesen kiirtották belőlük a vallásosságot. S e fenti eszmefuttatásommal csupán arra kívántam rávilágítani, hogy Macedóniában és Montenegróban a muszlimok aránya lényegesen alacsonyabb mint állítod. S ez teljesen független attól hogy én mit gondolok a vallásról, meg az albánokról
Válasz erre 

fehérfarkas 2015.11.02. 15:10:21

@Leylandi:

A Genfi Egyezmény alapján a menekülteknek a saját hazáját kell nézni, ahol állampolgár, hogy ott háború van-e vagy sem.
Nem a menekülése közben érintett oországokat, ahol se állampolgársága, se letelepedési engedélye, se munkavállalási engedélye, se tartozkodási engedélye nincsen.
A te logikád alapján egy menekült csak és kizárólag a saját országával szomszédos országban menekült, mindenhol máshol már gazdasági bevándorló. Még akkor is, ha azokban az országokban nem akar ottmaradni, hanem minél hamarabb kerüsztül akar jutni rajtuk, csak sajnos nem tud teleportálódni a célországba.
Válasz erre 

dingó29 2015.11.02. 15:10:47

@atpijkamo: Meg anyádé is.
Válasz erre 

Lurian 2015.11.02. 15:12:09

@Ballib Cenzúra: Nekem ugyan nem kedvencem egyik sem - ez valamiért betegesen rögzült nálad -, de tőlem aztán lehet igazad. Mint ahogy írtam, én is gyurcsány idején mentem ki. DE, ha neked úgy tűnik, hogy most annyira kurvajó itt az élet (szemben a baloslibsishazaárulóbolsevikgyurcsányista rendszerrel), akkor hogy a redves f.szba tűnik el még mindig a fiatalság? Sőt, még a leroggyant migránsoknak sem vagyunk elég jók - halkan jegyzem meg. Tán mégsincs kóbászból a kerítés?
Válasz erre 

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.02. 15:15:06

Azt mondják az okosok, hogy most összességében nagyobb háború van a Földön, mint a másodi világháború.

De sajnos nem ölik meg az embereket, csak elüldözik, meg tönkreteszik az infrastruktúrát.

Nem háború kell ide, hanem egy nagy ebola járvány, ami kiírtja a fele népességet. 3-4 milliárd embernek még éppen lakható lenne ez a bolygó.
Válasz erre 

Lurian 2015.11.02. 15:16:25

@konrada: Látom nem érted az iróniát... Sebaj.
Afrika óriási szarban van. A korrupció, a vallási fanatizmus, a szegénység, a műveletlenség, a korai halálozások, járványok mind-mind egyszerre sújtják. És éppen ezért írtam, hogy attól aztán nem kell tartani, hogy azok a tömegek megindulnak, egyszerűen azért, mert erre semmilyen módjuk sincs. 1 milliárd afrikaival riogatni felelőtlen baromság.
Válasz erre 

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.02. 15:16:50

@dingó29: Háááháááá!!! Kurvajóhumorod van! A térdemet csapkodva röhögök a vicceiden.
Válasz erre 

konrada 2015.11.02. 15:18:19

Na ja.
A Genfi egyezményt még olyan korban írták, amikor a zöldhatáron átkelést - és annak azt a módját, ahol a felszóllítás ellenére sem állnak meg, nem igazolják magukat - még a szokásos módon tűzparanccsal szabályozták - többek közt a névadó város országában is - nem gondoltak arra, hogy a menekülés nem a háború elől történik, hanem a jobb modú életbe...
Válasz erre 

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.02. 15:19:42

@Lurian: "nem kell tartani, hogy azok a tömegek megindulnak, egyszerűen azért, mert erre semmilyen módjuk sincs"

Ezt miből vezetted le?

"1 milliárd afrikaival riogatni felelőtlen"

Csak annyira, mint kósának 4millió szíriaival.
Válasz erre 

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.02. 15:23:34

@konrada: "a menekülés nem a háború elől történik, hanem a jobb modú életbe"

Az nem gondolkoztat el egy pöttyet, hogy a háború előtt nem akarták ezt a jobb modú életet azok a buta szíriaiak?

Egyébként nekem egykutya. Mindenki éljen ott, ahol akar. Én egyre kevésbé akarok itt élni ennyi idegengyűlölő fasz között.
Válasz erre 

konrada 2015.11.02. 15:26:25

@Lurian:
...Pont erre írtam, hogy a Genfi egyezményt is akkor írták, amikor nem gondolták volna, hogy lesz módjuk sok százezres tömegnek sok ezer km-re sok országon átkelve menedéket kérni...

...mert hogy: a nyomor nagy úr. Egy olyan világban, ahol ekkora gazdagság-szegénység van, ahol az értékek így elcsúsztak, 1 db vese árából 1 egész család útra tud kellni Afrikából Európába...
...s ha 1 átjutott, akkor pár havi segélyből maga után tudja hozatni a családtagja családját is (anyós-após, stb...)
Válasz erre 

Leylandi 2015.11.02. 15:26:34

@fehérfarkas: "Egy félmilliárdos EU-nak ez csak a 0,1-0,9% közti aránya. Ettől nem esik szét az EU, és ettől nem kerülnek az afrikaiak meghatározó többségbe."

Napi 10 ezer migráns x 365 nap = 3,65 millió ember/év. De ez ugye exponenciális, tehát ha jó fél év alatt napi ezerről 4-5 ezerre, havi 30 ezerről 150 ezerre nőtt a számuk - legyen mondjuk az alap mindig havonta az előző hó, emelve 1,03 kitevőre - ezzel a tempóval 2 év múlva mennyien jönnek havonta? (Súgok: 685 millióan...)
Jó, ez nyilván felülről korlátos lesz, de a korlát, a szegénységet tekintve akár többmilliárdnál is lehet!

Áltolános iskolai matek + józan logika."

Az.
Forgassál szakkönyveket.
Válasz erre 

fehérfarkas 2015.11.02. 15:26:39

@konrada:

30 év alatt Afrika kizsákmányolása helyett lehetne fejleszteni, és akkor az a kontinens lebírná a megnövekedett lakosságot is. Afrika területén a teljes Európa + USA + Kanada + Kína + Indita területe elfér. És a sivatagjai ellenére hatalmas mezőgazdasági területei is vannak.
Meg ott vannak a hatalmas bánya és nyersanyagvidékei is, amiket most a nyugati cégek zsákmányolnak ki, és a helyieknek ebből szinte semmi nem jut, fejlesztéskre meg semmit nem forgatnak vissza a nyugati cégek.
Kevesebb kizsákmányolás, és több fejlesztés az infrastruktúrába, oktatásba, K+F-be és egésségügybe és Afrika is egy élhető kontinenssé válnak (ja, meg a nyugati cégek számáért a saját hazájuk nyersanyagait és ásványkincseit elkótyavetyélő véreskezű diktátorok helyett a saját hazájuk és az emberek érdekeit néző politikusokat kellene támogatnunk).
Válasz erre 

Lurian 2015.11.02. 15:27:10

@Leylandi: Orbánék nem "vergődnek" az oligarcháktól, hanem termelik őket. Mészáros, Tiborcz, korábban Simicska és a többi. És az, hogy a balosok oligarcháit váltják éppen le, az engem cseppet sem vígasztal. Az oligarchák léte a korrupció egyik legjellemzőbb vonása. Nem akarod tudni, hogy mi pénzek/ hatalom fog viktorék kezébe áramlani ezek után. Még, hogy harcolnak az oligarchák ellen! Ugyan!

"Eddig nem voltam az. De ha a másik alternatíva, hogy kitesz az iszlám a házamból, akkor FELTÉTLENÜL AZ LESZEK!"

Na, látod, viktorunk nálad egészen pontosan elérte azt, amit ezzel az egész bevándorlós baromsággal elérni akart. Lépj hátra párat, és gondolkozz el picit! Te is tudod, hogy annak, hogy téged majd egy muszlim fog kitenni a házadból (a te életedben) nagyjából semmi reális alapja sincs. Viszont sodródsz a hisztériával, és majd újra betolod a hatalomba a fideszt, stadionostul, oligarchástul, korrupcióstul, elcseszett oktatásostul, és mindenestül.

"Te mit választanál: most legyen egy ici-picit jobb, így örökre a perifériára kerüljünk, vagy most legyen sz.r, de 1-2 évtized múltán sokáig jobb?"

Pontosan ezeket a kérdéseket kéne feltenned viktoréknak is, amikor bedarálják a nyugdíjvagyont, eladják a földeket, és Paks II-vel eladósítják még az unokáidat is.
A cégre visszatérve, kicsit más a helyzet. Nem mondhatod azt 9000 családnak, hogy bocsi, majd 1-2 évtized múlva jobb lesz, addig meg közmunka, vagy külföld. Egy cég vezetése nem kizárólag a nagy lóvék begyűjtése, de baromi nagy felelősség is. Persze könnyebb máshogy látni egy másfél szobás garzonban, de még az is jobb, mint a totális munkanélküliség.
Válasz erre 

fehérfarkas 2015.11.02. 15:31:38

@dingó29: "Te jöttél azzal hogy montenegróban meg macedóniában milyen sok muszlim van. Csodálom hogy albániát és koszvót nem vetted elő mint európai muszlim országot. "

Látom a prpganada nyomatása diszlexiát okoz. Ugyanis azon európai országokat írtam, amelyekben a muszlimok kisebbségben laknak.
Ugyanis Európában nemcsak vallási kisebbségként léteznek muszlmok, hanem vannak muszlim többségű európai országok is: Bosznia, Albánia, Azerbajdzsán, és az USA által létrehozott Koszovó. Valamit a 2 kontinensen elterülő Törökország és Kazakhsztán nyugati részei földrajzilag Európához tartoznak.
De a hozzászóláomban nem a muszlim többségű európai országokról volt szó, amert azon kommentekre reagáltam, amelyek azzal riogatnak, hogy a muszlim kisebbségek egész európában összeférhetetlenek a nem muszlim többséggel. Ezt cáfoltam, hogy ez nem így van.
CSak úgy látsik egyesek nagyon erős diszlexxiával rendelkeznek.
Válasz erre 

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.02. 15:32:20

@fehérfarkas: "30 év alatt Afrika kizsákmányolása helyett lehetne fejleszteni, és"

Sőt! El kéne foglalni, a korrupciót felszámolni, mindjárt lenne pénzük fejlesztésre. ... Ja, hogy először a saját portánk előtt kéne sepregetni egy kicsit...
Válasz erre 

konrada 2015.11.02. 15:33:39

@atpijkamo:
S te mindet megkérdezted, hogy nem akarja a 6-8 gyerekéből egyet se Európába utaztatni, mert annyira jól megy neki, hogy azok mind megélljenek?

...vagy esetleg még akkor nem robbant fel a demográfiai bomba, így a diktetúra, meg a szomszédos országok blokkolni tudták ezt a népvándorlást...

...mert ha jól utána nézel: a szír helyzet deprimálva volt, ahogyan a száhel övezet is közép-ázsiával együtt.
Elérték, elérik azt a kritikus tömeget, amit nem képes eltartani a terület, és akkor jönni fog az a többlet, aki nem kiírtani akarja a más - a területért velük versenyző - klánokat...
Válasz erre 

Lurian 2015.11.02. 15:35:08

@atpijkamo:

"Ezt miből vezetted le?"

Csak nézzük logikusan: te a szenegáli M'Govo a 25 éves afrikai munkás vagy. A heti béred átlagban 2 és fél dollár, amiből egy 3 fős családot tartasz el. Iskolai végzettséged nincs, nyelveket nem beszélsz. Az, hogy eljuss mondjuk Spanyolországba alapból kb 2000 dollárba kerülne a családnak. Ehhez csak 15 évet kell úgy dolgoznod, hogy a családod addig sem eszik semmit. Elméletileg 40 éves korodban akár el is indulhatsz. Ez persze Szenegál, de mondjuk Csád, Szudán, vagy Niger esetében valószínűleg a falu határáig sem jutnál el, mire macsetével lekaszabolnának.
Ha mindezek után tényleg reális elképzelésnek tartod, hogy majd 1 milliárd afrikai csak úgy elindul... Hááát...

"Csak annyira, mint kósának 4millió szíriaival."

Persze, hogy az. Kósa is egy fasz.
Válasz erre 

fehérfarkas 2015.11.02. 15:35:30

@dingó29:

Nem értek egyet veled. Ugyanis a balkáni muszlimokból a vallásosságot a kommunizmus nem tudta kiírtani.
Az, hogy te agyadban Iszlám vallás = az ISIS szélsőségese meg a a vahhabita Szaúd Arábia, az egyedül a te egyéni szociális probléméd. A te egyedüli sötétséged.
Szerintem te az átlagos férfi muszlimok 99%-át fel sem ismernéd ( nők közül is csak azokat, akik hordják a fejkendőt)., mert nem úgy viselkednek, ahogy az ISIS vagy a szaúdi vahhabiták.
Válasz erre 

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.02. 15:36:19

@Lurian: "@Leylandi: ..."Te mit választanál: most legyen egy ici-picit jobb, így örökre a perifériára kerüljünk, vagy most legyen sz.r, de 1-2 évtized múltán sokáig jobb?""

Rákosi azt mondta, nem szabad megenni az aranytojást tojó tyúkot. ... Aztán kiderült, hogy nem tyúk, hanem kakas.

Ja még azt is Rákosi mondta: a kisnyilast nem kell bántani, belőle jó kommunista lesz
Válasz erre 

Leylandi 2015.11.02. 15:36:29

@fehérfarkas: "A te logikád alapján egy menekült csak és kizárólag a saját országával szomszédos országban menekült, mindenhol máshol már gazdasági bevándorló."

Látom, kapisgálod. Ez van a jogszabályokban is.

"Még akkor is, ha azokban az országokban nem akar ottmaradni"

Hogy MIT NEM AKAR?????????????
Kiabúbánatosf.szomat érdekli, mit akar, ha egyszer már nincs veszélyben az élete???
Hogy az ÉN pénzemen, adómon, szociálishálómon, javaimon, életteremen, földemen, kórházamon AKAR ÉLŐSKÖDNI?
Megak...vaanyát, AZT! Ki hívta őket ide? Én mértnem "akarhatok" mondjuk az USÁban, Kanadában, Ausztráliában élni? Mert nem akarhatok, tudjuk jól!!! Ha nekem nem lehet választani, neki mért igen?
De ő "akar"! Erre csak azt tudom mondani, amit Gudrun Gudrunsson, svéd váltókezelő, amikor mindkét lábát combban levágta a vonat: "Hát a f.szom nem kéne???"
Válasz erre 

dingó29 2015.11.02. 15:36:44

@fehérfarkas: Akkor egészen pontosan:
A menedéket nyújtó ország területén jogtalanul tartózkodó menekültek

1. A Szerződő Államok az országba való jogellenes belépésük, vagy tartózkodásuk miatt nem sújtják büntetéssel azokat a menekülteket, akik közvetlenül olyan területről érkeztek, ahol életük, vagy szabadságuk az 1. Cikkben foglalt meghatározás értelmében veszélyeztetve volt, és akik engedély nélkül lépnek be területükre, illetőleg tartózkodnak ott, feltéve, hogy haladéktalanul jelentkeznek a hatóságoknál és kellőképpen megindokolják jogellenes belépésüket, illetőleg jelenlétüket.

Tehát bizony -bizony csak az első biztonságos országig menekült. Ha az első biztonságos országban nem ad be menedékkérelmet akkor bizony a távolabbi országokban már illegális bevándorló. Ez van.
Válasz erre 

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.11.02. 15:39:25

@Lurian:

A migránsok a Finneknél is tüntettek amiatt a kaja miatt, amit a kórházakban, a közintézményekben, oktatási intézményekben esznek a finn őslakosok.
Nekik a többezer alanyi jogon járó Euro kell, amit a Soros féle propaganda ígért nekik, mikor útnak indították az illegálsi bevándorlók millióit.

mandiner.hu/cikk/20151005_az_allatok_nem_esznek_ilyet_penzt_akarunk_a_penzunket_akarjuk_tiltakozas_a_finn_menekultellatas_ellen
Válasz erre 

Lurian 2015.11.02. 15:40:16

@konrada: Legyünk reálisak. 1 milliárd ember nem tud elindulni mindenféle nyom nélkül. Főleg a mostani események után. Ez szimplán nem reális. Az Uniónak, és a többi nagyhatalomnak is jól felfogott érdeke, hogy a helyzet javuljon Afrikában. Ráadásul viszonylag kis befektetett értékkel igen nagy hozamot lehetne elérni. A folyamat lassan el fog indulni, mert ez a szarógalamb mentalitás, ami most van nem vezet sehova. Erre kormányok fognak rámenni, úgyhogy a politikusok igencsak jól felfogott érdeke, hogy a helyzet normalizálódjon. (lásd Merkel) Ráadásul a problémát a gyökerénél kell majd kezelni, mert itt nem lehet.
Válasz erre 

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.02. 15:40:40

@Lurian: :)) Örülök, hogy legalább kósában egyetértünk.

Na, az van, hogy a falu, rokonok öszedobják a pénzt, oszt a legkisebb kicsi királyfi felkerekedik az Óperenciás tengeren is túlra. Vagy orrszarvúagyar eladásásból, vagy véres gyémántokból, vagy nigériai csalásból... Aztán valamennyit hazaküld, abból mehet a középső királyfi...
Válasz erre 

dingó29 2015.11.02. 15:42:09

@fehérfarkas: Boszniában nincsenek többségben a muszlimok. És remek példa a békés egymás mellett élésre :)
Válasz erre 

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.02. 15:43:16

@Ballib Cenzúra: "migránsok a Finneknél is tüntettek amiatt a kaja miatt, amit a kórházakban, a közintézményekben, oktatási intézményekben esznek a finn őslakosok"

Azért én is tüntetnék. Ízetlen főttkrumpli heringgel. Egy borzadály. Egy jó dolg van, hogy a saláta korlátlan és ingyenes.
Válasz erre 

fehérfarkas 2015.11.02. 15:43:19

@konrada:

A szírek, irakiak, líbiaiak miért nem menekültek ide tömegesen 2014 előtt? Mielőtt az ISIS elfoglalta az országuk egy részét?
És a libanoni, jordán, Arab-félszigeti, vagy a maghrebi arabok miért nem menekülnek tömegesen? Tán csak nem azért, mert nálunk az ISIS nem foglalta el az országok egy részét és így békében élhetnek?

2003 után az irakiak, és 2001 után a szírek csupána szomszédos országokba menekültek tömegesen, hogy a háború/megszállás után visszaköltözhessenek a saját hazájukba. A tömeges Európába menekülés csak az elmúlt 1 évben keletkezett, amióta az ISIS elfoglalta az országik bizonyos területeit és ott szisztematikus népírtást hajt végre és mindent rombol ami az útjába kerül, és a menekültek már reménytelennek látják a háború végét, és azt, hogy az országukat a terroristáktól és az ISIS-től bárki is megtiszítsa (az USA 1 éve hatalmas kommunikáció propagandával harcol az ISIS ellen, de a valóságban semmi érdemit nem tett és még most is Assad megdöntése a fontosabb neki mint az ISIS elleni harc)
Válasz erre 

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.02. 15:43:56

@dingó29: "remek példa a békés egymás mellett élésre"

A jugoszláv háborúra gondolsz?
Válasz erre 

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.11.02. 15:45:24

@Lurian:

Orbánék és a szocik között a tolvajlást tekintve csak annyi a különbség, hogy a szocik párszáz milláért cserébe eladták az anyjukat, elprivatizáltak mindent, kirabolták az országot, a külföldi multiknak. Kilapátolták a pénzt, és semmit nem kaptunk mi magyarok.

Orbánék pedig a klientúrájukat zabáltatják, akik itt adóznak, itt foglalkoztatnak embereket. Azaz a kiadások nagyrésze ugyanúgy a hazai gazdaságba kerül vissza.

Megjegyzem kb ez az oka, hogy a szocik alatt rommá adósodtunk, mert mindenki csak vitte ki a pénzt, és senki nem hozta.
Orbánék ugyan lopnak, zabáltatják a klientúrát ugyanúgy, de itthon marad a pénz, és csorog a gazdaságba annyi, hogy nullszaltón tartják a hiányt, vagy csökkentik részben.

Szóval a ballib tetvektől valóban bármi jobb.
Ha lesz olyan, aki úgy tartja itt a pénzt az országban, hogy közben nem zabáltatja a klientúrát sem, mint Orbánék, majd váltok.
De ezeket a GYurcsanyista gazembereket öngyilkosság visszahozni.
Válasz erre 

Lurian 2015.11.02. 15:45:52

@Ballib Cenzúra: 50-60 migráns tüntetett... Ebből pedig az jön le, hogy MINDEN migráns ilyen. És tényleg. Tehát, ha egy román azt mondja, hogy a magyarok parasztok, akkor valójában minden magyar paraszt.
Válasz erre 

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.02. 15:46:01

@Ballib Cenzúra: Bocsi, hogy neked válaszoltam, figyelmetlen voltam, egy fasszal én normális esetben nem beszélek. Hagyd figyelen kívül!
Válasz erre 

Leylandi 2015.11.02. 15:46:31

@Lurian: "Lépj hátra párat, és gondolkozz el picit! Te is tudod, hogy annak, hogy téged majd egy muszlim fog kitenni a házadból (a te életedben) nagyjából semmi reális alapja sincs."

Dehogynincs! Azt hiszed, nem történhet meg? Mire alapozod ezt az optimizmust? Én meg azt állítom, a nagy történelmi folyamatoknak (népvándorlás) SOHA nem lehetett ellenállni! Nézd meg a Kárpát-medencét... Rómát... Amerikát... vagy Erdélyt... Itt is iszlám állam lesz, MERT MOST ŐK VANNAK TÖBBEN, ez tapasztalatok alapján egész biztos - csak az nem mindegy, mikor! Hát ezek megesznek minket reggelire!!!
Oké, a fidesz, a magyar oligarcha nem alternatíva. Akkor mi az?
Csak azt ne mondd, hogy a külföld-oligarcha-bérenc előző kormányok azok, akik kiárusítottak mindent, amit érdemes lett volna megtartanunk!
Mit lehet ma választani, egy ilyen alapból korrupt népnek? Hiszen a politikusaink csak annyira korruptak, amennyire mi, a nép vagyunk! Hát belőlünk vannak, a mi "elitünk".
Lehetnek illúzióid, de itt addig nem lesz jobb világ (esetleg rosszabb), amíg a NÉPET le nem tudod váltani!
Márpedig nem tudod. Csak - ahogy az ábra mutatja - mégrosszabbra.
Válasz erre 

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.11.02. 15:47:59

@atpijkamo:

Na ja...

Szerencsétlen menekültek azt kapják amit az őslakos Finnek.

Borzadály, hogy nem nyalják fényesre a migránsok seggét a Finnek, mint a hazai ballibek, hogy ott is kihajigálhassa a kaját az egyszeri szerencsétlen menekültnek hazudott megélhetési honfoglaló, mint itt a vonat ablakon.
Válasz erre 

Lurian 2015.11.02. 15:48:50

@atpijkamo: És 50 év múlva akár már hárman is kint lesznek a faluból. Éltem nyugaton. Voltak afrikai haverjaim. Mind nyelvet beszélt, többen diplomások voltak és mind dolgoztak. Biztosan volt példa az ellenkezőjére is, de ahogy az én példám csak kiragadott, és kevés az általánosításhoz, úgy a tiéd is. (A vicc, hogy volt kenyai-finn, és iraki-svéd haver is. Na és?)
Válasz erre 

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.11.02. 15:50:24

@atpijkamo:

Teljesen figyelmen kívül hagylak biztosíthatlak.
Pusztán és kizárólag a tárgyi tévedésied, nyilvánvaló hazugságaid, sorozatos ballib mantráid, javítom helyesbítem, a többi olvasó miatt.

A magadfajta ballib hazaárulók rég nem érdekelnek senkit.
Válasz erre 

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.02. 15:51:33

@Lurian: "Voltak afrikai haverjaim. Mind nyelvet beszélt, többen diplomások voltak és mind dolgoztak."

Na ugye!
Válasz erre 

dingó29 2015.11.02. 15:51:49

@fehérfarkas: Talán fél év szíriai és 3 hónap szudáni tartózkodás tapasztalataival felvétrezve meg tudnám oldani azt a felismerést.
Ami az albánokat illeti én sem azt írtam hogy teljesen kiirtották belőlük, hanem hogy elég rendesen. (nagy részben csak hogy érthetőbb legyen) S igen magam is tudom hogy nem minden muszlim terrorista. De úgy vagyok vele mint a farkasokkal. Igaz hogy 10-ből maximum egy tépne szét , de azért az összeset úgy közelítem meg hogy hátha épp az az egy az
Válasz erre 

dingó29 2015.11.02. 15:53:18

@atpijkamo: Akár. Vagy ugye koszovo. Milyen remekül jártak az őslakos szerbek.
Válasz erre 

Lurian 2015.11.02. 15:53:45

@Ballib Cenzúra: Tehát a döntően offshore cégekhez vándorló milliárdokat a fidesznek is elnézed. Elég kár. Vajon Mészáros hogy gazdagodott meg? És Tiborcz? És a többiek? Ezeknek az embereknek az elsődleges célja, hogy minél kevesebbet adózzanak. Sima piaci érdek. Ők nem hazafiak, ezt felejtsd el! És ha tényleg elhiszed ezt a maszlagot, akkor viktorunk nálad is célt ért, mint annyi másnál. A kevésbé szar neked már elég jó? Szomorú.
Válasz erre 

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.11.02. 15:54:08

@Lurian:

Mert az eset nem egyedi.

A muszlim honfoglalók már kimutatták a foguk fehérjét azon városrészekben amit már megszálltak Európa szerte, eddig is.

Most hogy több millióan megszállják az EU-t, mégtöbb hasonlü esetre kell felkészülni.

Arra kell csak vigyázni, hogy a ballib hazug kormányok ne ránk, hanem magukra húzzák rá az újkori honfoglalókat.

Mert ahová beteszik a lábukat ott, ilyen és ehez hasonló esetek történnek majd, mint az Angoloknál, Franciáknál:

www.gatestoneinstitute.org/5128/france-no-go-zones

www.gatestoneinstitute.org/5177/no-go-zones-britain
Válasz erre 

Lurian 2015.11.02. 15:54:19

@atpijkamo: Mit na ugye? Afrika 99%-a nem ilyen.
Válasz erre 

Finkelstein mondta hogy utáljam a zsidókat 2015.11.02. 15:56:34

@Ballib Cenzúra: ballibballlibballibballlibballlib sorosorosorosorosoros gyíkembergyíkembergyíkember zsidózsidózsidózsidó gonoszeugonoszusagonoszimf putyinakirálymagyarországjobbanteljesítorbánazisten
Válasz erre 

fehérfarkas 2015.11.02. 15:56:57

@Leylandi:

Hibás a számításod. Ezt nem így kell számítani.
A valóságot kell nézni: miért most, és miőrt ők menekülnek, és menniyen vannak összesen, és ebből mennyi aki tényleg külföldre menekült?

A mostani menekülthullám jelentős részét az afgán, szír, iraki és líbiai menekültek teszik ki.
(hozzájuk jön még néhány albán és koszovói is - na ők azok, akik valjban gazdasáági bevándorlók)
És miért pont szírek, irakiak, líbiaiak és afgánok? Na vajon miért?
És közülük 2014 előtt miért nem menekültek tömegesen Nyugtra a szírek, irakiak és líbiaiak? Miért csak azután, hogy az ISIS elfolalta az országuk egy részét és megkedzte a népírtást a megszállt területeken?
(pedig Iarkaban 2003 óta, Szíriában és Líbiában 2011 óta van háború - és 2014-ig szomszédos országokba menekültek tömegesen és Európába csupán az ISIS területfoglalása óta menkülnek)

A meghrebi arabok az 1960-90-es évek között jöttek Európába, amikor az európai iparnak nagy számban kellett az olcsó munkaerő, és a volt gyarmatokról tömegesen engedték be az embereket olcsó munkaerőnek. A maghrebi arabok célpontja éppen ezért a volt gyarmatosítóik voltak: Franciaország és Spanyolország, meg a hozzájuk szintén közeli Olaszország és Portugália.
Ráadásul a maghrebi arabok nem kerülnének a Balkán felé, amikor nekik Gibraltárnál csak 27 km a tenger, vagy Sziciliánál szintén sokkal rövidebb a távolság mint a Balkán felé kerülni.

Akik a Balkán irányából jöhetnek még arabok: libanoniak, palesztinok, jordánok, és az Arab-félsziget arabjai. De mint látod nem ezek jönnek ide tömegesen, hanem a szírek, irakiak, líbiaiak, ne meg persze az afgánok (ahová szintén "exportáltuk a demokráciát" - persze ugyanolyan sikeresen, mint előttünk a Szovjetunió a kommunizmust: valójában háborút, bombázást, megszállást, pusztítást és halált vittünk oda)
Válasz erre 

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.02. 15:59:47

@Finkelstein mondta hogy utáljam a zsidókat: :))

ovinak mindenről a Soros jut eszébe. Mármint negatív értelemben.

Nekem fizette egy dánia utamat, azóta is hálás vagyok érte, asszem ovinak meg angliai tanulmányát, de ez a hálátlan retardált haragszik csak.
Válasz erre 

Lurian 2015.11.02. 16:00:37

@Ballib Cenzúra: Azok nem honfoglalók. Párizsba egy csomó algír költözött még évtizedekkel korábban. Egy darabig volt meló, aztán leépítették őket, és mivel arabok nem kaptak munkát. Az X. generációs fiatalok pedig ebben nőnek fel. Meló nincs, de valójában francia állampolgárok, csak éppen másodlagosként vannak kezelve. Nem vallási alapon lázonganak, hanem az életkörülmények miatt. Az USA-ban is volt ilyen a '20-as években (ha jól emlékszem). No go zónák pedig mindenhol vannak. Itthon is. Főleg az igazán szegény részeken. Rio? Favelák? Nincs vallási különbség, mégis az első 5 percben kiterítenek. Az általad felsorolt hatalmak pedig mind-mind gyarmatosítók voltak egykor. Hogy-hogy nem, visszanyal a fagyi. Miylen furcsa.
Válasz erre 

fidesz maszop dk egykutya 2015.11.02. 16:00:37

@Ballib Cenzúra: bennetek semmiféle emberi vonás nem maradt meg. Mondták is már többen, hogy a bolsiknak nincs lelkük, se elveik, se hazájuk, csak a csapat. te ezt jól bizonyítod. És van pofád neked hazaárulózni, igazi szardarab vagy "elvtárs".
Válasz erre 

GQ 2015.11.02. 16:02:43

@sterimar: gratulálok, ez nagy érdem, te ostoba, az unión belül főleg!
Válasz erre 

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.02. 16:14:45

@fidesz maszop dk egykutya: Áííí! Ezt szépen mondtad!

@GQ: +
Válasz erre 

fehérfarkas 2015.11.02. 16:32:26

@Leylandi:

Egy is matematika: hány muszlimnak kell bevéndorlonia a félmilliárdos lakosságú EU-ba, hogy többségbe kerüljenek?
Ha a születési számokat is nézzük, akkor hány muszlimnak kell bevándorolnia a félmilliárdos EU-ba ahhoz, hogy 50 év múlva több muszlim gyrmek szülessen mint nem muszlim?
Ráadásul az EU-ba nemcsak muszlimok vándorolnak be, így a matek képletbe ezt is hozzá kell számítani (vagyis a muszlim bevándorlóknak őket is kompenzálniuk kell)
Válasz erre 

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.02. 16:48:31

Azért jó, hogy a török migránsok legalább utólag jóvátételt fizetnek.

"HÁGA: TÖRÖKORSZÁGNAK JÓVÁTÉTELT KELL FIZETNIE A 150 ÉVES URALOM MIATT"

ketfarkukutya.com/wp-content/uploads/2015/10/mh.pdf
Válasz erre 

Leylandi 2015.11.02. 17:04:22

@fehérfarkas: "Egy is matematika: hány muszlimnak kell bevéndorlonia a félmilliárdos lakosságú EU-ba, hogy többségbe kerüljenek?"

Egy kis matematika: hány %-os kisebbség is elég ahhoz, hogy a többség, vagyonát elkótyavetyélve elmeneküljön mondjuk... pl. egy borsodi faluból, mivel az - hagyományos európai értékrenddel, erkölcsökkel, életvitellel mérve - immár élhetetlen? (Segítek: gyilkosság áldozatául esni nem számít életvitelszerűnek.)
Ha nem érted, elmagyarázom.
De. Érted.
Mint ahogy azt is, hogy a síita-szunnita vallásháború közepén se lesz jó majd élni - tök függetlenül attól, ezer, vagy épp tízezer főre esik naponta egyetlen merénnylet. Márpedig az is jön, a néppel együtt! Hozzá tartozik, hogy úgy mondjam.
Mennyit fizetnek? Ne haragudj meg érte, nem a zsebedben turkálok, csak nagyságrendileg. Kb. Mennyiért éri meg csinálni ezt a sz.r melót itt a blogokon, mindennap magadat szembeköpve? Mert hinni nem hihetsz benne, annyira nem látszol debilnek. Munkanélküliség, követelődző asszony, éhes gyerekek? Ha igen, megértelek, hidd el. Ha egyet nem is tudok érteni. Ha most mondanál egy számlaszámot, küldenék egy vacsoráravalót, elvihetnéd őket a mekibe.
Sajnálom:-( Komolyan.
Válasz erre 

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.02. 17:23:39

Professzionális kampányt épített fel Orbán Viktor stábja a menekültekkel szembeni félelmekre alapozva, amely félelmeket először meg kellett teremteni, mivel bevándorlókról korábban keveset beszélt a média. Két MTA-kutató, Bernáth Gábor és Messing Vera a kezdeteket vizsgálta meg a migránsokról szóló sajtóhírek alapos áttekintésével. Részletekig kidolgozott manipuláció sejlik fel a migránsveszély felmutatásával, felnagyításával, amelynek a végén nem marad el az önigazolás.

hvg.hu/itthon/20151102_messing_bernath_interju_menekultek
Válasz erre 

Leylandi 2015.11.02. 17:53:45

@atpijkamo: bezzeg az usákok meg Ny-Európa kampánya, hogy szeresd és fogadd be azt, aki ezrével hozza létre saját földrészeden a "No go"-zónákat, meg aki szíriai menekültnek hazudja magát koszovói, meg fekete afrikai gazdasági bevándorló létére, sokkal különb!
Orbán stábja ördögi, Merkelé, Hollande-é, Junckeré angyali. A magyar könnygáz, az bestiális támadás szír gyerekek ellen, de ha a bolgár határőr agyonlő valakit, az helyes, Juncker is rögtön helyesel. A magyar kerítés kirekesztő, az osztrák csak bejárat, oldalelemekkel.
Haggyállógva, Vászka...
Hányadék, amit itt a háttérhatalmak művelnek:-( Veled is, nem veszed észre?

Egyébként csak eddig olvastam: "hogyan keresztelték el először a menekültet migránsnak, később illegális bevándorlónak, láthatjuk, hogyan lett egyre stigmatizálóbb, egyre negatívabb a megnevezés".
Ja. Mért is nem hívjuk a koszovói, bangladesi gazdasági élősködőt menekültnek, nem is értem:-( Hiszen ő csak az otthoni munka elől menekül Germane szociális hálójába, az is menekülés, nem? (Ugye megvan pl. az a törökországi menekülttáboros interjúja, ahol panaszkodik, hogy ott csak az él meg, aki dolgozik, így ő most onnan nagyon felháborodottan eljön?)
Ja, meg még ez a végén: "ma jött egy levél, hogy kapunk egy kis támogatást a folytatásra, méghozzá összehasonlító módon"
Hm. Vajon kik fizethették-fizetik ilyen töretlenül ezt a "tudományos" kutatást? Nincs valami tippetek? El nem tudom képzelni:-o De egészen biztosan egy pártatlan forrás... Nem?
BLÖÖE.
Válasz erre 

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.02. 17:58:42

@Leylandi: "Orbán stábja ördögi, Merkelé, Hollande-é, Junckeré angyali."

Ha nem így lenne, az se érdekelne. A németeknél nem élnék, kockafejű, humortalan. népség. És azt a nyelvet nem tudom megtanulni. Irtóztatóanhosszúszavaikvannak.
Válasz erre 

fehérfarkas 2015.11.02. 18:05:29

@dingó29: "De úgy vagyok vele mint a farkasokkal. Igaz hogy 10-ből maximum egy tépne szét , de azért az összeset úgy közelítem meg hogy hátha épp az az egy az "

Én ugyanezt a kollektív bűnöszést átéltem a rendszerváltáskor, amikor a "Magyarok ne lopjatok!" táblékkal találkotam Ausztriában és Olaszországban a boltok ajtajain. Nem minden magyar lopott csak néhány, de ez az osztrákokat és az olaszokat nem érdekelte, ők minden magyarban tolvajt láttak.
Perze ez még mindig jobb volt, mint a nagyszüleimnek, akiknek a Benes dekrtétumok miatt kellett a szülőföldjüket elhagyniuk, mert minden német és magyar kollektíven bűnös és fekete bárány volt a csehszlovákok szemében.

A kollektív bűnösség elvét egy civilizált, felvilágosult ember nem alkalmazza.
Válasz erre 

Leylandi 2015.11.02. 18:06:04

@atpijkamo:
www.youtube.com/watch?v=PfB_Yx37gnc
Válasz erre 

fehérfarkas 2015.11.02. 18:08:55

@dingó29:

Speciel nem a koszovóiak robbontották ki a délszláv háborút, hanem a szerbek. pontosbban Milosevics.
De a szerbeket nem ítélem el, mivel a háború alatt belgrádban emberek százezrei mentek ki tüntetni Milosevics háborús és soviniszta politikája ellen.
Ezzel szemben nálunk magyaroknál a lakosság többsége örömkönyekkel tapsol Orbán menekültellenes politikájánál, és orbánban látja nemcsak az ország, hanem egész Európa megmentőjét.
A szerbeknél legalább a fővárosi középosztály kiment tüntetni a saját soviniszta vezetői ellen. Nálunk még ez sincs.
Válasz erre 

Leylandi 2015.11.02. 18:20:30

@fehérfarkas: "A kollektív bűnösség elvét egy civilizált, felvilágosult ember nem alkalmazza."

www.youtube.com/watch?v=XxfVskpjulQ
Ha ezen röhögni tudsz, te is asszonycsicskáztató iszlám gecc vagy...
Válasz erre 

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.02. 18:22:38

@Leylandi: :))

Egy amerikai házaspár megszáll egy hotelben a 222-es szobában. Este szeretnének inni a feleségével egy rumot. Letelefonál a recepcióra: - Two rums to room two two two. - Mire a recepciós: - Taramtaramtatam, anyáddal szórakozzál!
Válasz erre 

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.02. 18:25:39

@Leylandi: :)) Hol a lavór?

Gecc vagyok?
Válasz erre 

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.11.02. 18:43:34

@Void Bunkoid:

"Nagyon-nagyon kevés az igazi menekült. Az igazi menekült először is haza akar menni, másrészt már annak is örül, hogy nem hullanak bombák az égből és befogadják őket, és nem csinál cirkuszt a vasútállomáson, hogy "dzsörmeni, dzsörmeni"."

Na meg ki az a hülye, aki elhiszi, hogy egy háborús övezetben sokezer euróért el lehet adni egy lakást vagy házat, hogy abból kifizessék az embercsempészt.

Merkel meg a ballibbantak elhiszik, de ők igencsak kisebbségben vannak.
Válasz erre 

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.02. 18:52:18

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Okosabb embereknek van megtakarítása, meg vésztartalékja.
Válasz erre 

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.11.02. 18:55:33

@♔bаtyu♔:

"Kerítésügyben mindenki azt tette volna amit Orbán, én ezt nem írnám érdemének."

Ebben nem értek egyet veled. Gyurcsány alatt már tele lennénk menekülttáborokkal meg hocpotokkal (sic!), ahol EU-s emberkék válogatnák ki a kevés használható embert Németországnak, a többit, köztük a 30% analfabétát meg rásóznák másokra, köztük ránk.
Válasz erre 

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.11.02. 19:03:08

@atpijkamo:

Okosabb ember nem jön az embercsempész rábeszélésére Európába.

Amúgy igen magas lehetett az életszínvonal Szíriában, de főleg Afganisztánban, Eritreában stb., ha képesek voltak annyit megtakarítani, amennyi egy átlagos magyar családnak sincs.
Válasz erre 

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.11.02. 19:09:06

@ob.szerver:

"a kerítés több tízmilliárdos árának töredékéből emberségesen és a többi érintett országgal egyeztetve és összhangban lehetett volna kezelni a menekültkérdést"

Talán azt is leírnád, hogyan? Hogyan lehet emberségesen teljesíteni a schengeni szerződésből ránk háruló kötelezettségeket egy együttműködni nem akaró csőcselékkel? Hogyan akarsz pl. emberségesen ujjlenyomatot venni egy ezt elutasító "menekülttől"?
Válasz erre 

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.02. 19:11:09

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "az embercsempész rábeszélésére"

Viccelsz. Ez inkább úgy megy, hogy négy éve várnak a szíriai polgárháború végére a menekülttáborban, és nem hogy javulna, de egyre szarabb a helyzet. 4 év után neked is elfogyna a cérnád. Egy éve meg felére csökkentették a fejadagot, mert drasztikusan csökkent a támogatás. Csodálom, hogy nem hamarabb indultak neki.

A magyar átlag megtakarítást meg nem minősíteném, az nem mérce semmihez.
Válasz erre 

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.11.02. 19:35:09

@Lurian:

"A közmunkának és a kivándorlásnak köszönhetően konkrétan nem tudunk embert felvenni, mert nem maradt senki."

Vagyis a közmunka nektek konkurencia? :D

Közmunkásnak ált. alacsony képzettségű emberek mennek, kevés kivétellel. Ha egy ilyen képzett vagy képzetlen ember a céged helyett a közmunkát választja, akkor nagy gáz van nálatok.
Válasz erre 

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.11.02. 19:38:40

@atpijkamo:

"A magyar átlag megtakarítást meg nem minősíteném, az nem mérce semmihez."

Vagyis azt állítod, hogy az Európába özönlő, 30%-ban analfabéta afgán vagy eritreai otthon magasabb színvonalon élt, mint az átlagmagyar?
Válasz erre 

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.02. 19:46:57

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Szír menekültekről beszélünk. És igen, már nem az első hullám jön, a legképzettebbek, de még messze nem a legalja. Ugyanúgy, ahogy egy magyarországi merítésben, a menekültek között is találhatsz mindenféle állatfajt. Ha lesznek ilyen irányú felmérések, érdekel majd az eredmény.
Válasz erre 

fehérfarkas 2015.11.02. 20:03:13

@Leylandi:

Ilyen videókat nézel szabadídóban? Nemcsoda, hogy a fideszesek és Orbán-imádók vak komondorokat tartanak otthon. Tényleg, hány parlamenti képviselőről meg önkormányzati képviselőről meg vidéki polgármesterről derült ki, hogy otthon vak komondort tart, és maradhatott tovább a pozíciójában? Sőt, a nő volt a hibás, hogy nem figyelt oda és volt mersze elesni a vak komondorban?
Az, hogy a fideszesek vagy a kádéenpések tartanak több vak komondort az egymás között vitassátok meg lécci, a belső vitátok nem érdekel, hogy kire kenitek azt a bizonyos barna dolgot.
Válasz erre 

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.02. 20:08:10

@fehérfarkas: Na, semmi rosszat nem akart azzal a videóval. Túl komolyan veszed magadat, lazíts!
Válasz erre 

fehérfarkas 2015.11.02. 20:31:17

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Ugy tudod, hogy amikor a menekülteket együttműködni nem akaróknak, meg útlevelüket eldobóknak meg hasonlóknak tituláljátok, akkor pintér Sándor belügyminiszter cáfoljátok meg és azt állítjátok, hogy Pintér Sándor a parlamenti beszámolójában hazudott?
Pintér Sándor szeptemberi parlamenti beszámolója szerint augusztus végéig több mint 170 ezer embert (bevándorlót, menekültet, mingránst, vagy akárhogy is nevezzük őket) regisztráltak idén a magyar hatóségok. Azért ez nem az együttműködés hiányát jelzi.
Az a jó bennetek propagandistákban, hogy a saját kormnyotok tagjai cáfolnak meg titeket.
Válasz erre 

fehérfarkas 2015.11.02. 20:39:36

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Azért egy szírt egy fekete afrikaival nem kellene összemosni. Látszik rajtatok, hogy míg egy fekete afrikai a bőrén fekete addig ti az agyatokban.
Teljesen más kulturáa, társadalmi berendezkedés, és civilizációs fejlettség egy Szíria mint egy fekete-afrikai ország.
És ezzel most nem minősítem erkölcsileg egyiket sem, csupán azt a tényt mondom, hogy teljesen más és összemosni csak a földrajzból teljesen megbukottak mossák össze őket egymással.

Ráadásul mosta a szírek teljesen más miatt menekülnek, mint ami miatt a fekte-afrikaiak bevándorolnak. Nem véletlen, hogy fekete Afrikából évtizedek óta folyamatos a migráció Európába, addig 2014 előtt nagyon kevés szír jött Európába. Azok többsége is olyan volt, aki vagy itt tanult egyetemen és utána itt maradt, mert munkát kapott a végzettségével, vagy pedig akik vállalkozóként jöttekide vállalkozást csinálni. Még a 2011-es háború kitörése után is csak a környező országokba menekültek, a többségük pedig az országon belül. Európába csak tavaly év végén és idén indultak meg tömegesen.
Én is, és mások is leírták ennek az okát, hogy 2014 előtt miért nem menekültek tömegesen Európba a szírek (de az irakiak és líbiaiak sem - ja, és mindhárom országnak ugyanaz az oka).

Más blogokban már a kommentjeidre válaszolva betettem neked videókat hogyan is élt a szír városi középosztály és milyen volt az élet a háború előtti Szíriában 2011 előtt. De te továbbra is fekete Afrikával mosod össze őket.
Válasz erre 

fehérfarkas 2015.11.02. 20:43:23

@atpijkamo:

Tudom én, hogy nem akart semmi rosszat
:D :D :D
Válasz erre 

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.02. 21:06:05

@fehérfarkas: És ne feledkezzünk el a befogadott ezer láthatatlan kopt keresztényről se!
Válasz erre 

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.02. 21:08:35

Mármint ezer család.
Válasz erre 

Balt 2015.11.02. 21:22:50

@atpijkamo: :))) Abból élj, amit a 103 éves afgán matróna befizet a tb-kasszába. De felőlem bazírozhatsz az ükunokájára is. Én nem teszem.
Válasz erre 

fehérfarkas 2015.11.02. 21:26:24

@atpijkamo:

Nem láthatatlanok ők, hanem csupán unortodox módon láthatóak :D :D
Válasz erre 

Balt 2015.11.02. 21:31:21

@fehérfarkas: Akkor esetleg mehetnének azokhoz, akik "elhozták nekik a demokráciát".
Válasz erre 

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.02. 21:41:26

@fehérfarkas: :)) Ez jó!

@Balt: Elég lenne nekem az életerős fiatalemberek befizetése is. Téged majd egy cigánypurdé támogat. :))
Válasz erre 

Balt 2015.11.02. 21:46:40

@atpijkamo: Itt az élő példa a kommentelők közt. Aki hazajött, ő sem tudja minek. (Én sem.)
Válasz erre 

Balt 2015.11.02. 21:51:42

@atpijkamo: Én is imádtam a KKP-KM plakátokat. Kb. 15%-ot hozott Orbánnak. :))
Válasz erre 

Balt 2015.11.02. 21:56:36

@atpijkamo: Az átkosban egyáltalán nem volt olyan könnyű bejutni a felsőoktatásba, mint a mai diplomagyárakba.
Válasz erre 

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.02. 21:58:57

@Balt: "15%-ot hozott Orbánnak"

Úgy érted, vitt. A saját gusztustalan, uszító plakátjaiból profitált sajnos. Ezeken csak röhögtünk. A KKP tényleg vicces. Menekültek, ha erre jártok, hoznátok egy épeszű miniszterelnököt?

Egyébként elmondom, miért jöttünk haza: akkor még picik voltak a gyerekek, nem akartuk a nagyszülőktől elszakítani őket. Mostani eszemmel lehet, hogy másképp döntenék.
Válasz erre 

Balt 2015.11.02. 22:11:56

@fehérfarkas: Nem véletlenül nem került szóba komolyan eddig egyik említett állam felvétele sem az EU-ba. Bár, ez még változhat, ha egyáltalán lesz még hova.
Válasz erre 

Balt 2015.11.02. 22:14:17

@atpijkamo: Ezzel picit lemaradtunk a gyarmatbirodalmaktól, de nyugi, most jön Kína.
Válasz erre 

Balt 2015.11.02. 22:17:58

@Lurian: Líbiában most is milliós nagyságrendű szenegáli, csádi, mali, ghánai stb. migráns vár, hogy végre tutajozhasson Lampedusára.
Válasz erre 

Balt 2015.11.02. 22:28:16

@Leylandi: Volt több olyan sajtóhír is nemrég Németországból, mely szerint a bevándorlók kedvéért kitettek német bérlőket az évtizedek óta bérelt állami bérlakásból.
Válasz erre 

Balt 2015.11.02. 22:34:48

@fehérfarkas: Koszovóban 15 éve háború volt. Afganisztánban több, mint 40. Milyen alapon élvez előnyt egy afgán, amikor koszovóiak 50 éve dolgozhattak Németországban?
Válasz erre 

Balt 2015.11.02. 22:45:33

@fehérfarkas: Hehe, azt ugye tudod, hogy most Milosevicsnél szélsőségesebb vezetői vannak Szerbiának? Nikolic meg Vucic is seseljista volt egykor. Érdekes módon elég jól együtt lehez működni velük nemzetközi (eu-s) viszonylatban is.
srbija.blog.hu/2015/07/21/es_ez_az_ember_szerbia_minszterelnoke
Válasz erre 

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.11.03. 07:06:32

@Balt:

Ennél durvábbat is csinál a német állam: A magán bérbeadóknak ráigér arra, amit a német bérlőik fizetnek, hogy a több pénzért betolakodóknak adják ki a lakásaikat. Ezzel egyrészt a többet fizetni nem tudó németek az utcára kerülnek, másrészt az állam szándékosan feltornéssza a bérleti díjakat, ami minden német bérlőnek fájni fog.

Vagyis Merkelnek a betolakodók a saját népénél is fontosabbak.
Válasz erre 

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.11.03. 07:08:28

@atpijkamo:

"Ha lesznek ilyen irányú felmérések, érdekel majd az eredmény."

Vannak. A német hatóságok szerint a betolakodók 10%-a fogható munkára, 30%-uk pedig analfabéta. De ezt te is tudod, csak mellébeszélsz.
Válasz erre 

Lurian 2015.11.03. 07:55:31

@Leylandi: Muszlim fennhatóság itt márpedig nem lesz. A mostani áradat után biztosan nem. A kitoloncolások szépen lassan megkezdődnek, és a határokon is erősebb lesz a szűrés. A kialakuló muszlim diaszpórákat meg figyelni fogják, pont az IS miatt. A muszlimoknak (pl az IS) rohadtul mindegy Európa. Max támadni fogják, de meghódítani nem. Lehet, hogy marha erősnek tűnnek, de sem a logisztikájuk, sem az erejük nincs meg Európa elfoglalásához. Nem a török időkben járunk. A hatalmi összetétel változott, a reakcióidők csökkentek. Szóval nem lesz itt semmiféle muszlim hódítás belátható időn belül. Félj inkább az oroszoktól, mert az reális veszély! Vagy, ha vektor továbbra is csontig nyal nekik, és megint rossz lapra teszünk mindent (ahogy mindig is), akkor félj majd a most még baráti, de akkor ellenséges országok reakcióitól! Az itt van. Nem valami ködös fantom.

Igen, valóban nincs a túloldalon alternatíva, de viktor meg egyáltalán nem az. Egy dolog a balfaszkodás, és egy dolog a szándékos károkozás. És valóban olyan az elit, mint a nép, de a magyar semmivel sem rosszabb, mint a német, angol, vagy a többi, csak megint kibaszottul rátartiak vagyunk, és arra verjük a mellünket, ami nincs is.
Válasz erre 

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.11.03. 08:01:49

@Lurian:

"Lehet, hogy marha erősnek tűnnek, de sem a logisztikájuk, sem az erejük nincs meg Európa elfoglalásához."

Épp most foglalják el. :D
Válasz erre 

Lurian 2015.11.03. 08:02:07

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Persze, hogy az. Vidéken mindenhol az - csak szólok. És persze valóban vicces, de ez van. Egy sori melós durván 80-at keres kézbe, 3 műszakban. Közmunka 60-70, 1 műszakban, valós munkavégzés nélkül, mellette a fusi lehetőséggel. Szerinted ki mit fog választani? És itt általában 8 általánossal rendelkező emberekről beszélünk. Nálunk 1600 fő dolgozik. Ha megemeled bruttó 10 rugóval a fizut, az nem kis költség, és ugyan mi az a bruttó 10? Annyiért nem marad senki. Vidéken ez a valóság. Lehet felébredni.
Válasz erre 

Lurian 2015.11.03. 08:05:57

@Balt: 450-500 ezer az a milliós nagyságrend. Ez sem kevés persze - nyilván, de mostanra elég sok hajót visszafordítanak.
Válasz erre 

Lurian 2015.11.03. 08:10:14

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Hülyeség. Ahogy azt állítani is az, hogy a terroristák tömegével érkeztek. Erre (is) rácáfoltak a nemzetközi elhárítók. (Ahogy az a TEK-es ürge is megírta.)
Válasz erre 

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.11.03. 08:30:28

@Lurian:

"Egy sori melós durván 80-at keres kézbe, 3 műszakban. Közmunka 60-70"

Ne feledd, hogy a 80 nettó, a 60-70 pedig bruttó (ha jól tudom), így nem fair az összehasonlítás. Ha a 60-70 is nettó, akkor nem szóltam.

Na meg talán a melósnak többet kellene fizetni. Annyit, hogy megérje neki nem közmunkára menni. Az állam így (is) készteti a cégeket arra, hogy legalább némileg a tisztességest megközelítő fizetéseket adjon az embereinek. Lehetne adminisztratív intézkedéssel is, a minimálbér emelésével, de akkor még jobban sírnának a cégek, és az államnak is többe kerülne, mert sok juttatás a minimálbérhez van kötve.

Azt kell belátni, hogy ha munkaerőhhiány van, akkor bizony emelni kell a béreket. Na persze az is igaz, hogy ha kicsit kevesebbet lopnának a mindenkori (NEM CSAK a fideszes) politikusok és haverjaik, akkor talán nem kellene így agyonadóztatni a cégeket. De ez nem csak a Fidesz-kormányra igaz.
Válasz erre 

Pipas 2015.11.03. 08:34:21

@Lurian: "Egy sori melós durván 80-at keres kézbe, 3 műszakban. Közmunka 60-70, 1 műszakban, valós munkavégzés nélkül, mellette a fusi lehetőséggel. Szerinted ki mit fog választani?"

Azt mondod túl sok a közmunkás fizetése? :)
Válasz erre 

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.11.03. 08:35:49

@Lurian:

Haha! Valóban hülyeség annak, aki becsukja a szemét és bedugja a fülét. Tudod, olyan vagy, mint aki a 100. emeletről zuhan le, és az ötvenediknél annak örül, hogy addig még nem volt semmi baj.
Válasz erre 

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.11.03. 08:40:22

@Lurian:

"Ahogy azt állítani is az, hogy a terroristák tömegével érkeztek. Erre (is) rácáfoltak a nemzetközi elhárítók. (Ahogy az a TEK-es ürge is megírta.)"

Azokra az elhárítókra hivatkozol, akik a WTC vagy a Charlie Hebdo nevű szennylap elleni támadást sem tudták elhárítani? Nem túl meggyőző. :D

A TEK-re meg majd akkor hivatkozz, ha maguk mögött tudnak már jópár általuk meghiúsított terrortámadást.
Válasz erre 

Lurian 2015.11.03. 08:48:38

@Kovacs Nocraft Jozsefne: A 60-70 az nettó, ha van szakképzettség, és 50, ha nincs.

Matekozzunk! Induljunk ki a mi cégünkből! Bruttó 10 rugó emelés x 1600 fő = 16.000.000 Ft/ hó. Egy évre vetítve: 12 x 16.000.000 = 192.000.000 Ft. A bruttó 10 rugó az kb 6500 Ft nettó. Azt ugye tudjuk, hogy ekkora emelés minden, csak nem versenyképes. Ennyivel nem fogsz tudni megtartani kb senkit. Szóval emelned kell még. Minden megemelt (bruttó) 1000 Forint 19.200.000 Forintjába kerül a cégnek évente. Ehhez add még hozzá az alap fizetéseket, a rezsiköltségeket, és a többit.

Szóval valóban nagyon jól hangzik ez az emeléses sztori, csak nem ártana mögé nézni a dolgoknak. Ha meg az állam kötelezően minimálbért emel, azzal max azt fogja elérni, hogy a cégek egyre kevésbé fognak tudni béremelést adni a dolgozóiknak, ergo romlik a versenyképességük. Ehhez tegyük még azt is hozzá, hogy az EU szinten is marha magas adóterheket valahol a szolgáltatási árakban is vissza kéne hozni, ami egyre nehezebb. A piac egyre kevésbé tolerálja a dolgot, mert pl. Csehországban, Szlovákiában, Lengyelországban vagy olcsóbban megkapja ugyanezt, vagy ennyiért, de magasabb hozzáadott étékkel. Ez egy sima 22-es csapdája, amit a kormány nem hogy segítene, de még folyamatosan szarabbá is tesz a populista intézkedésekkel. Persze, marha jól hangzik ez a nagy szabadságharc a multik ellen, de tudni kell, hogy ők adják Magyarországon a melók nagy részét. Elmegy a multi, elmegy a meló. Marad vektor és haverjai.
Válasz erre 

Lurian 2015.11.03. 08:51:03

@Pipas: Azt mondom túl kevés lehetőségünk van az emelésre. Ismétlem: 3 műszakban, nettó 80-at hasonlítunk össze nettó 60-nal, egy műszakban, gyakorlatilag semmi munkával.
Válasz erre 

Lurian 2015.11.03. 08:53:08

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nem, olyan vagyok, aki nem hisztériázik feleslegesen. Az EU lépni fog. Nem azért, mert az EU olyan marha hatékony, hanem mert a politikusok a saját pozícióikat féltik, és ez majd megolajozza a dolgokat. Továbbra is azt mondom: aggódj az oroszok miatt!
Válasz erre 

Lurian 2015.11.03. 08:55:02

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nem, spec a német elhárítókra hivatkozom. Amúgy az bennük a legjobb, hogy fogalmunk sincs, hogy mit és mikor hárítanak el, mert hát titkosan működnek az istenadták. :-)

A TEK meg csak azért volt hivatkozási alap, mert nekünk nincs másunk. Viktorék csinálták, biztosan fasza, nem?
Válasz erre 

Álom Polgár 2015.11.03. 08:56:27

@♔bаtyu♔: Nálam ez komoly dilemma, akár elmentem, akár otthon maradtam, az ország számára egyre rosszabb lett.
Válasz erre 

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.11.03. 09:00:44

@Lurian:

Az általad megadott plusz bérköltségek semmit nem mondanak a cég bevétele, forgalma és egyéb pénzügyi adatai nélkül.
Válasz erre 

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.11.03. 09:12:14

@Lurian:

"mert a politikusok a saját pozícióikat féltik, és ez majd megolajozza a dolgokat"

Igen, olajozottabbá teszi a betolakodók befogadását. Ui. ha mrgnézed, Merkel nyanya és az SPD a Paradebeispiel az ideológia győzelmére a józan ész fölött. És hiába zuhan a népszerűségük, még ma is választást nyernének.

Lehet, Merkelt heteken belül leváltják, de radikális változás nem lesz a németeknél, mert a radikális változást akaró politikai erők még ma sincsenek többségben. Ehhez még nem elég szar a helyzet, vagy inkább a hazug média miatt nem látszik, valójában mennyire szar.
Válasz erre 

dingó29 2015.11.03. 09:17:12

@Lurian: A 60-70 az nettó, ha van szakképzettség, és 50, ha nincs.

Az a helyzet, hogy nem az számít hogy van e a faszinak szakképzettsége, hanem hogy az adott munkához kell e szakképzettség. Így fordul elő hogy 60-90-ezret is lehet keresni közmunkásként(söt van aki 100 felett kap) de ez csak a KKP-ban van az meg az összes közmunkás kb 1 százaléka a többi 40-50 ezret kap, (és utána mehet fusizni meg kurválkodni). A fenti összegek mind nettóban értendők Ha a cégetek csak úgy tud rentábilis lenni, hogy 80-at ad három műszakra akkor húzzátok le a rolót vagy váltsatok profilt
Válasz erre 

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.11.03. 09:17:46

@Lurian:

Akkor tehát egy ismeretlen sikerességű intézményre hivatkoztál. Ez sem túl meggyőző, mert az ismertté vált terrorcselekmények hiánya azt is jelentheti, hogy EDDIG MÉG nem voltak ilyenek. Világos, hogy ezek majd a megszállás befejeződése után kerülnek sorra.

"A TEK meg csak azért volt hivatkozási alap, mert nekünk nincs másunk. Viktorék csinálták, biztosan fasza, nem?"

Ennél jobb érved nincs? Mert ez így szánalmas.
Válasz erre 

dingó29 2015.11.03. 09:25:50

@Lurian: A TEK meg csak azért volt hivatkozási alap, mert nekünk nincs másunk.

Nincs hogyne. Már hogy a vérbe ne lenne. A TEK az csak az a szervezet amit ki lehet tenni a kirakatba mint pl a SWAT
Válasz erre 

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.03. 09:26:51

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "terrorcselekmények hiánya azt is jelentheti, hogy EDDIG MÉG nem voltak ilyenek. Világos, hogy ezek majd a megszállás befejeződése után kerülnek sorra."

:)) Először megszállják Európát, és miután az övék, a saját Európájukban maguk ellen terrorcselekményeket követnek el? Ha hallanád magadat, mennyi hülyeséget összeírsz!
Válasz erre 

Lurian 2015.11.03. 09:32:50

@Kovacs Nocraft Jozsefne: PIN kódomat ne adjam meg? :-)))
De most komolyan, légy kreatív! Egy 1600 főt foglalkoztató cég nyilván milliárdos forgalmat bonyolít, nyilván milliárdos kiadásokkal. Hogy milyen árréssel azt a fantáziádra bízom, de annyit elárulhatok, hogy nem túl naggyal.
Válasz erre 

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.11.03. 09:37:18

@Lurian:

Te jöttél a te cégeddel, nem ér hoztam fel. Kiragadott, hiányos számokkal semmit nem tudsz bizonyítani. Még akkor sem, ha nagyon erőlködsz, hogy humoros légy.
Válasz erre 

Lurian 2015.11.03. 09:38:51

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Atrocitások lesznek, ahogy mindig is voltak, de a terrorcselekmények nem lesznek annyira jellemzők. (Jó, nyilván nem lehet őket kizárni.) Mondok egy érdekeset! Az elmúlt évek európai terrorakcióit egyrészt döntően nem muszlimok követték el, másrészt ahol igen, ott többedik generációs, régóta az adott országban élő emberek voltak az elkövetők. Viszont ugyebár az is tény, hogy csak Európából több ezren csatlakoztak az IS-hez, olyanok, akik még véletlenül sem rendelkeznek muszlim gyökerekkel. Szóval ha egyszer robbansz, azt lehet, hogy majd Hans Jürgen Bucholtznak köszönheted, aki megunta a WoW-ot, és kicsit katonásdit akart játszani.

"Ennél jobb érved nincs? Mert ez így szánalmas."

Kérlek, mondj még egy terrorelhárítással foglalkozó szervezetet Magyarországon, ami nem a TEK! Amint ez megvan, rögtön szánalmasnak fogom magam érezni. Ne légy pöcs...
Válasz erre 

Lurian 2015.11.03. 09:41:59

@Kovacs Nocraft Jozsefne: De nagyon Magyarországra hajaz amit írsz! Az "ideológia győzelme a józanész felett"! Priceless. :-)))
Az a vicces, hogy Németország kapja a szar nagyobbik részét az egészből, és mégsem hisztériáznak még feleannyira sem, mint ti. Majd szépen kitalálnak valamit.
Válasz erre 

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.11.03. 09:43:50

@atpijkamo:

":)) Először megszállják Európát, és miután az övék, a saját Európájukban maguk ellen terrorcselekményeket követnek el?"

Értelek. Szóval szerinted amikor valaki megszáll egy másik országot, akkor az azt jelenti, hogy az eredeti lakosságot teljesen kiirtják. Pl. amikor a németek megszállták Franciaországot, akkor egy szál francia sem maradt Franciaországban.

"Ha hallanád magadat, mennyi hülyeséget összeírsz!"

Kiskócsag, te hülyébb vagy a sok évi átlagnál. :D Kifogytál az érvekből, aztán jössz a személyeskedéssel és a mellébeszéléssel. Részemről befejeztem veled a vitát.
Válasz erre 

Lurian 2015.11.03. 09:45:18

@dingó29: Mondom, ez elméletben nagyon szép, de ha egy cég több, mint 9000 dolgozóval országosan így határozta meg az üzletpolitikáját, akkor nincs mit tenni. Még egy 1600 fős esetében sem működnek úgy a dolgok, hogy majd egyik napról a másikra "megváltozik" a profilja. Sehol sem így működik. És amúgy mit szólna pici führerünk, ha lehúznánk a rolót? Hirtelen megjelenne 9000 új munkanélküli? Ugyanmár!
Válasz erre 

Lurian 2015.11.03. 09:49:29

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Te tényleg ennyire hülye vagy? :-)
A terrorelhárítás nem csak túszdrámákról szól... Kicsit kevesebbet COD-ozz, aztán majd meglesz az.

Az utolsó hozzászólásodat továbbra sem értem. Mindegy is.
Válasz erre 

Lurian 2015.11.03. 09:50:53

@dingó29: Ja, ott van még a Nemzetbiztonsági Kabinet, ami alá dolgoznak. De semmi gáz, sorolj még továbbiakat, és elfogadom.
Válasz erre 

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.11.03. 09:52:06

@Lurian:

Kérlek, írjál még nekem minél többet. Én ugyan már nem fogom látni, mert mostantól szűrlek, de te biztos élvezni fogod.
Válasz erre 

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.03. 09:52:25

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "amikor a németek megszállták Franciaországot, akkor egy szál francia sem maradt Franciaországban."

:)) Dehogyonem. És utána a németek robbantgatták a francia hidakat, vasutakat és kávéházakat. Anyám!
Válasz erre 

Lurian 2015.11.03. 09:54:40

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Továbbra is faszságokat beszélsz. Nem fogok üzleti titkokat megosztani veled. Lehet, hogy egy 5 fős cégnél máshogy mennek a dolgok, de egy nagynál így. Fogadd el! Attól, hogy nem kapsz számadatokat azokon kívül, amiket megírtam még nem változtat a tényeken. Ha szerinted alsó hangon 192 milla kiadása bármelyik cégnek semmi, akkor vizsgáltasd meg magad!
Válasz erre 

Lurian 2015.11.03. 09:57:17

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Csak szólok, hogy az IS jelenleg pontosan ezt teszi. Teljes falvakat irtanak ki, hogy a lakosság homogén legyen. Ezért is menekül egy rakás ember - ha még nem tűnt volna fel. Az a szó, hogy genocídium mond valamit?
Válasz erre 

Lurian 2015.11.03. 09:58:27

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Pedig tényleg mennyire szükségem van a hülyeségeidre... Remélem nem sírok fel álmomban... Inkább szűrj! Meg a saját baromságaidat is!
Válasz erre 

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.11.03. 10:16:00

@atpijkamo:

Azért elég sok franciát kinyírtak, nem gondolod? Talán el vagy tévedve, de az iszlám terrorcselekmények igen jelentős része emberek ellen irányul, nem tárgyak ellen. Nem tudtad?

Anyád!
Válasz erre 

dingó29 2015.11.03. 10:16:14

@Lurian: Legelsősorban a KFH, aztánj ott van még a KNBSz és a KBH elég lesz?
Válasz erre 

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.03. 10:28:45

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "elég sok franciát kinyírtak" vs. "amikor a németek megszállták Franciaországot, akkor egy szál francia sem maradt Franciaországban."

Csak trollkodsz, szándékosan kevered a genocídiumot a megszállók túlkapásaival. Nálad egy ezrelék és száz százalék ugyanaz a nagyságrend.
Válasz erre 

Lurian 2015.11.03. 11:11:58

@dingó29: Mondtam, sorolsz még párat, és elfogadom. Elfogadva.
Válasz erre 

Lurian 2015.11.03. 11:16:12

@dingó29: Attól az még nem változik, hogy a TEK-es ürge elismerte, hogy a menekültek nem jelentenek valós terrorveszélyt. (Illetve, hogy nem ők jelentik.)
Válasz erre 

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.11.03. 11:26:02

@atpijkamo:

Kiskócsag, látom, sem az értő olvasás, sem a szarkazmus felismerése nem az erősséged.

Mindegy, kicsim, te sem leszel már hülyébb.
Válasz erre 

Balt 2015.11.03. 11:40:42

@Lurian: "Értékes" (kiképzett) terrorista nyilván nem a kockázatos illegális útvonalon jön, viszont "ágyútölteték" (öngyilkos merénylő) jöhet akárhogy, ha ellenőrizetlenül özönlenek. A 2-3. generációról nem is beszélve, amennyire páratlanul sikerült a korábbi "integráció". Tényleg röhej, hogy mindeközben elveszik a körömcsipeszt a reptéren.
Válasz erre 

Pipas 2015.11.03. 11:46:20

@Balt: ""Értékes" (kiképzett) terrorista nyilván nem a kockázatos illegális útvonalon jön"

Kockázatos? Mi a fene volt a kockázatos abban, ahogyan ezek százezrével besétáltak?
Válasz erre 

Balt 2015.11.03. 11:48:11

@Lurian: A németek már több ízben fogtak terroristát:
migransnews.blog.hu/2015/10/08/iszlamista_terroristakat_fogott_el_a_nemet_rendorseg
nyomaban.blogger.hu/2015/09/18/nemet-kemfonok-terroristak-toboroznak-a-migransokat-segito-civil-szervezetekben
Válasz erre 

Balt 2015.11.03. 11:51:23

@dingó29: Mondjuk a 3 műszakban 80 nettó az már tényleg 3. világbeli gyerekmunka kategória.
Válasz erre 

Lurian 2015.11.03. 11:57:00

@Balt: Én is ezt mondom részben. Mármint, hogy max footsoldier-eket lehet így átdobni. Csakhogy ez egyrészt nem elég (ellátás, infó, fegyver, pénz, összekötő kell), másrészt semmi garancia sincs rá, hogy az ürge valóban bejut a célországba, illetve, hogy nem bukik le valahogy. Egy-egy akcióra én max szervezőket, agitátorokat dobnék át a határon (max 1-2 főt), teljesen legális úton, olyan országon át, amit a legkevésbé figyelnek. Mindezt csak hónapokon át tartó pontos szervezés után. Egy terrorszervezet szempontjából a menekülők csak használhatatlan csürhe.
Egyébként hasonló megállapításra jutottak a szakemberek is.
Válasz erre 

Balt 2015.11.03. 12:05:01

@Pipas: Megfullad, megkéselik egymást stb. Ennél már csak jobb és egyszerűbb (esetleg olcsóbb is) felszállni egy repülőre, fegyvert úgyis a helyszínen szereznek.
Válasz erre 

Lurian 2015.11.03. 12:08:59

@Balt: Igen, több ízben fogtak. Az első linkben szereplők nem migránsok, hanem a már említett x-edik generációs lakosok. Tán még ráadásul német állampolgárok is.
A másodikban pedig civil szférában "dolgozó" ügynökök próbálták a migránsokat beszervezni, ami szintén nem arról szól, hogy a migránsok terroristák lennének, hanem, hogy már - valószínűleg - jó ideje Németországban élő - nyelvtudással, kapcsolatokkal rendelkező - ügynökök tevékenykedtek, fedésben.

Én nem azt mondom, hogy nem lehet terrorizmus, hanem azt, hogy ebben nem elsősorban a bevándorlók lesznek tevékenyek/ érdekeltek.
Válasz erre 

Balt 2015.11.03. 12:12:02

@Lurian: Mondjuk a röszkei megafonos ciprusi szír felbujtó pofa (és a másik(?)) 10 útlevéllel asszem pont nem a tipikus menekült, de még illegális gazdasági bevándorlónak se nevezném.
Válasz erre 

Lurian 2015.11.03. 12:16:12

@Balt: Magyarország, vidék. A főváros már majdnem külföld kategória számunkra. Főleg, ha a bérekről beszélünk. Innen általában két helyre menekülnek a népek: Pestre, külföldre.
(És ebben igen nagy szerepe van a szar fizetéseknek - ez egyáltalán nem titok.)
Válasz erre 

Lurian 2015.11.03. 12:19:20

@Balt: Persze, hogy nem az. Azt viszont ne felejtsük el, hogy ez 1 db ember a beözönlő kb 600 ezerből. Aztán az, hogy az érkezők később esetleg radikalizálódnak, nagyban fog majd függeni az itteni bánásmódtól is. Mert ugye német ajkú, német állampolgárok is radikalizálódtak mostanság. Márpedig az ő életük egy szír menekültéhez képest minden, csak nem nehéz.
Válasz erre 

Lurian 2015.11.03. 12:22:01

@Balt: Csak kiegészítés: párizsi tüntetések 2005-ben? Vajon miért indultak el? Mert volt pár muszlim fiatal, akik már nem tudták mire elcseszni a megkeresett pénzüket, és a nagy megbecsültség ellenére Dzsihádot hirdettek? Hát nem éppen.
Válasz erre 

2015.11.03. 13:57:38

Orban korrupt, mint az osszes eddigi es az osszes ezutan jovo kormany is.
Az EU-nak nem kell mindenben lefekudni, a britek se fekszenek le, a csehek se, a lengyelek is amikor az amerikai szovetseg fontosabb, mint a nemet, akkor az amerikaiakkal bratyiznak. A nemetek mindenkire ra akarjak eroltetni a szerintuk egyedul udvozito megoldast (kvotarendszer, ami egy vegtelen szamu jovobeli migransaradatot nem tudom hogyan kezelhetne...).
Magyarorszagnak is lehetnek erdekei, egy magyar politikus meg kepviselje csak a magyar erdekeket, mas ugyse fogja Europaban.
Igen, a stadionepites felesleges, egeszsegugy, oktatas fontosabb lenne (ha demagog lennek, akkor irnam, hogy mennyi lelegeztetogepet lehetne venni egystadion arabol).

A hatarzar egy olyan lepese volt Orbannak, amivel bizonyitotta, hogy neha a jozan esz partjan is tud allni. Akarmekkora korrupt banda a Fidesz, a hatarvedelem nem bal vagy jobboldali ugy, ez egy jozan paraszti esszel belathato alapveto szukseglet. Az osszes nyugati angolszasz allam kibaszott durvan vedi a hatarait. A spanyolok is ezt teszik.
Ausztralia, USA, UK... keritesek, jarorhajok, brutalis elbanas a hatarsertokkel. Es nem szakadt rajuk az eg. Mert nekik nem szol be senki...
Franciak javekolnak, hogy Orban fasiszta, kozben etnikai alapon kitoloncoltak az unios allampolgar romaniai es bulgariai romakat Franciaorszagbol.

Lassan a nemeteknel is betelik a pohar, Merkel mar hiszterikus rohamokat kap, balkani haboruval fenyegetozik. Koveteli, hogy a dragalatos migansait masok fogadjak be egy altala szabott kvota alapjan. Nevetseges. Ha en meginvitalok egy csapat ellenszenves alakot a hazibulimba, azok szetbarmoljak a lakasomat, akkor utana nem az a megoldas, hogy felszolitom a szomszedaimat, hogy fogadjak be oket, mert nekem mar nem kellenek, ne masokkal akarja Merkel se feltakarittatni a mocskat.
Nemetorszagnak felelosen kellett volna gondolkodni, ergo nem meghivni az egesz harmadik vilagot meg a balkani jottmenteket. Mert azt ugye Merkel se gondolta, hogy majd csak a szirek jonnek hozza!? Szir utlevelet szerezni Sziriaban, Bulgariaban, Torokorszagban is lehet. Assad is szorja a polgarainak, hogy akik elegedetlenek, azok menjenek inkabb el, ne ellene harcoljanak. Az orosz titkosszolgalat meg buszoztatta a menekulteket a Balkanon.
Az ISIS is elfoglalt szir okmanyirodakat, bianko utlevelek tomeget szerezte meg, most ezekkel uzletelnek. Holnap lehet neten rendelek egy szir utlevelet magamnak. Mar az elso havi migranssegelybol visszajohet az ara Nemetorszagban vagy Svedorszagban.
Válasz erre 

2015.11.03. 13:59:44

Orban nelkul Magyarorszag nagy kakiban lenne. Korruptnak korrupt, de minden politikus az, az a lenyeg, hogy az orszagot most elkeruli a sok jottment buzulman.
Válasz erre 

Lurian 2015.11.03. 14:31:12

Ha átlépünk a migráns kérdésen egy pillanatra...
Azt észrevettétek, hogy mindeki azt mondja, hogy "hát orbán korrupt és kész". És ennyivel mindenki részéről el van intézve, hogy az ország első embere szétlopja a haverjaival a kecót. Védekezésképpen meg általában az hangzik el, hogy "de a gyurcsány meg még jobban szétlopta".
Eszményi, hogy milyen egyszerűen legyint mindenki a politikusaink nettó hazaárulására...
Válasz erre 

Balt 2015.11.03. 15:32:03

@Lurian: Friss:
www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/furcsa_modon_bukhat_meg_merkel_politikaja.605327.html
Válasz erre 

Balt 2015.11.03. 15:42:36

@Lurian: A korrupció az, amiből kimaradok. De félre a komolysággal: Ezek egyelőre egytől egyig csak rágalomjellegű vagdalkozások, ami viszont tény: az IMF-hitelt visszafizettük, a devizakitettség jelentősen mérséklődik, az büdzsé évek óta rendben van, a külker mérlegnek orbitális aktívuma van, a fogyasztás apránként növöget. Hogy emellé esetleg bevallva vagy titokban "nemzeti burzsoázia" megteremtésére is futja, az szintén pozitív, még akkor is, ha történetesen az OTP-t meg Csányit igazán nem kedvelem.
Válasz erre 

Lurian 2015.11.03. 15:44:52

@Balt: Nem vagyok meglepve, és nem is megy szembe azzal, amit már máshol is mondtam. Ezek az emberek nem azért jöttek el, mert turisták, hanem mert el kellett jönniük. Ez pedig egyáltalán nem jelenti azt, hogy maradni is fognak - ahogy a nyilatkozók is kijelentették. Ennek voltaképpen örülni kéne, nem? Ha sikerül a helyzetet legalább valamennyire stabilizálni a Közel-Keleten, a menekültek jó része visszamegy.
Egyszer - talán - az a félmillió magyar is hazajön...
Válasz erre 

Lurian 2015.11.03. 15:54:28

@Balt: Azért ezt így nem jelenteném ki. Ha le akarom csupasztani arra, amit én, mint magánszemély tapasztalok, akkor a következők jönnek ki:

- nincs, és nem lesz nyugdíjam
- az egészségügy gáz
- ebben az oktatásban inkább ne vegyenek részt a gyerekeim
- de sajnos erre nincs pénzem, úgyhogy részt fognak
- az árak a fizumhoz képest az egekben
- az egyetlen, ami az eladósodástól megmentett az az 5 év külföldi munka
- a közélet romokban, az emberek egymás torkán
- iszonyat korrupció van
- a kultúrában már csak a mélymagyar a menő
- Paks II-t az unokáim unokái is fizetni fogják
- akik remélhetőleg már külföldön járnak egyetemre, és remélhetőleg nem azért amiért a szírek most Németországban dzsemboriznak
- hülyeség volt hazajönni

Biztosan lenne még más is, de engem valahogy ezek foglalkoztatnak leginkább. A "nemzeti burzsoázia" (mitől nemzeti egyáltalán???) épülgetése, szépülgetése meg nekem nem pozitív, inkább bicskanyitogató, kaszaegyengető.
Csányinak állítólag majdnem 300 milliárdos a vagyona? Hát igen, nehéz becsületes munkával, de megéri.
Válasz erre 

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.03. 18:39:42

@Lurian: Nagyon szép és sajnos igaz felsorolás. Egyet kivéve: hülyeség volt hazajönni. Ez csak rád lehet igaz, nem általánosítható, különböző embereknek más-más oka lehet rá.
Válasz erre 

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.03. 18:40:32

@Balt: "az IMF-hitelt visszafizettük"

:)) Drágább hitelből.
Válasz erre 

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.03. 18:44:26

@tiller foch: "Orban korrupt, mint az osszes eddigi es az osszes ezutan jovo kormany is."

Ez egyrészt nem mentség, másrász különbség van abban, hogy stikában kissé belepislantasz a medencébe, vagy a trambulinról szarsz bele nagyokat.

Egy random hajléktalan százszor jobban elvezetné az országot, mint ez a pancser tolvaj bagázs. Mikor gy volt, akkor azt modtam,nála egy sültkrumpli jobb miniszterelnök lenne. Tévedtem, annál is van lejjebb, hgy nem csinál semmit.
Válasz erre 

Balt 2015.11.03. 19:05:43

@atpijkamo: Vagy nem:
privatbankar.hu/kotveny/kiszamoltak-nem-is-lett-volna-olyan-olcso-az-imf-hitel-255454
Válasz erre 

Balt 2015.11.03. 19:07:11

@atpijkamo: Képzeld el, ha még ma is gyurcsányizmus lenne. Már rég alulról szagolnánk a görögöket.
Válasz erre 

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.03. 19:21:46

@Balt: :)) Nem is hallanánk róluk. Napi párzer menekült átengedése az országon nem lehet probléma, a katasztrófavédelem sokkal nagyobb számokra van felkészülve. Nem a gy-t védem, bármely munkanélküli el tudná joban végezni a miniszterelnök munkáját, mint ez a mi "politikai elit"-ünk.
Válasz erre 

Pipas 2015.11.03. 19:27:56

@atpijkamo: "másrász különbség van abban, hogy stikában kissé belepislantasz a medencébe, vagy a trambulinról szarsz bele nagyokat"

Jönnek csávók akik nagy naívan azt hiszik, hogy az IMF hitel a piaci hitel olcsóbb alternatívája és azt állítják, hogy a kormány beleszart a medencébe.

Nem lehetetlen, semmi sem lehetetlen, de vajon miért higgyünk bizonyíték nélkül valakinek, akinek láthatólag fogalma sincs mi az a rövidlejáratú IMF hitel és miért is kellett visszafizetnünk?

Figyu! Ha az IMF hitel olyan nagyszerű, olcsó, akkor hogyan lehet, hogy a szakértő mszp kormány nyolc éven keresztül rángatta fel a piaci hitelt és kizárólag egyszer vett fel IMF hitelt, azt is akkor, amikor saját bevallásuk szerint mást nem tudtak felvenni?

Okés, az orbán egy seggfej, amiért nem vett fel IMF hitelt amikor az előző IMF hitel lejárt és vissza kellett fizetni. Tegyük fel, hogy így van. Akkor az mszp is seggfej volt 2002-ben, 2003-ban, 2004-ben, 2005-ben, 2006-ban (és így tovább) mert nem a frankó IMF hitelt vették fel?

Nem lehet, hogy az IMF hitelt azok az államok szokták felvenni, amelyek éppen be akarnak dőlni? A fideszt cseszegetni, hogy nem IMF hitelt vesz fel mint az mszp olyan, mintha a szomszédodat cseszegetnéd, hogy miért a munkabérét költi, amikor szociális segély milyen kedvező már.

De persze biztos tudod, hogy ki sz@rt bele a medencébe. :)
Válasz erre 

Pipas 2015.11.03. 19:34:40

@atpijkamo: "Napi párzer menekült átengedése az országon nem lehet probléma"

Érdekes, az osztrákok nem ezt mondták. Konkrétan azt mondták, hogy ha sürgősen nem csinálunk valamit, akkor ők építenek kerítést. Konkrétan szóltak, hogy leszünk szívesek betartani a szabályokat és nem átjáróházat csinálni európából.

Szóval igen, probléma lenne, komoly probléma, nemzetközi probléma. Volt is, de mivel látták, hogy csinálunk valamit ezért megvárták amíg végzünk.

Egyébként nem tudom, hogy hallottad -e, az osztrákok kerítést építenek. Nem a magyar határra, mert oda már nem kell. Van mellettünk vagy három ország, akik úgy gondolkodtak, ahogy te, azt mondták, hogy "nem lesz probléma". Problémáik vannak, lassan belebukik a kormányuk, sőt... olyan a kialakult helyzet, hogy németország már háborúról beszél. Nem lesz probléma, mi?
Válasz erre 

Balt 2015.11.03. 19:45:59

@Pipas: Hehehe:
index.hu/belfold/2015/11/03/ritka_palfordulast_mutatott_be_hiller_istvan_menekultugyben
Válasz erre 

Pipas 2015.11.03. 19:50:57

@Balt: Pár hét múlva ki fig derülni, hogy tőlük lopta a fidesz a kerítés ötletét. :)
Válasz erre 

Balt 2015.11.03. 20:22:41

index.hu/kulfold/2015/11/03/szogesdrotokat_raktak_le_az_osztrak_hatarnal
Válasz erre 

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.03. 20:52:47

Kizárták az Osztrák Szabadságpárt egyik képviselőjét, mert egyetértését fejezte ki egy aniszemita Facebook-bejegyzés alatt, amely pont Orbán Viktor Soros György elleni támadásához kapcsolódott.

hvg.hu/vilag/20151103_Orban_kihozta_az_antiszemitat_egy_osztrak
Válasz erre 

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.11.03. 20:53:53

@Pipas:

"olyan a kialakult helyzet, hogy németország már háborúról beszél"

Lehet, hogy Merkel nyanya félelme valós. De azt is el tudom képzelni, hogy csak a háborús ijesztgetéssel próbálja igazolni, hogy még mindig nyakló nélkül engedi be a "menekülteket".
Válasz erre 

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.11.03. 20:55:27

@Pipas:

Én már hetek óta emlegetem, hogy a baloldal hamarosan azért fogja elítélni Orbánt, amiért nem már korábban húzatta fel a kerítést.
Válasz erre 

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.03. 22:29:05

Az EU saját maga hozna menekülteket Törökországból Angela Merkel kancellár tervei szerint. A kancellár elképzelésével Horst Seehofer bajor miniszterelnök is egyetért. A német kancellár Törökország helyzetén könnyítene azzal, hogy az EU saját maga hozna törvényesen menekülteket a területére. Ehhez viszont kvóták kellenek.

www.origo.hu/nagyvilag/20151103-merkel-legalizalna-a-migraciot.html
Válasz erre 

Lurian 2015.11.04. 07:52:06

@atpijkamo: Na, ezért írtam, hogy "én, mint magánszemély". Vedd úgy, hogy csak azt írtam, hogy "én"! :-)

Amúgy mióta itthon vagyunk (4 éve már) szinte folyamatosan az a benyomásom, hogy hibáztunk. Még úgy is azt mondom, hogy a gyerekeimnek jobb életet tudtam volna biztosítani kint, hogy nincs hitelünk, és helyi szinten egészen jól keresünk. Sokan azt mondják, hogy azért jönnek haza, mert a pénz nem minden. Én pont ezért mennék vissza.
Válasz erre 

Balt 2015.11.04. 08:06:22

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ha a horvát-szlovén konfliktusra céloz a migránsválság kapcsán, akkor erősen túloz, a szer-horvát együttműködés meg mára olajozottan működik, jobban, mint az elmúlt 20 évben bármikor, tehát az "ügy" közelebb hozta a két egykori háborús fél rendvédelmi szerveit. Manapság rosszabb a német-osztrák viszony, mint bármelyik szóban forgó. (Igaz, Münchenből nézve Salzburg már a Balkán...)

Szerintem azt se tudja Merkel, miről beszél. Vagy legalábbis azt hiszi, a hallgatói nem tudják.
Válasz erre 

Balt 2015.11.04. 08:08:28

@atpijkamo: Egyelőre épp a tehénfing és -böfögés a megoldandó probléma, de az a gyanúm, hogy ebbe (is) beletörik a zEU böllérkése. :))
index.hu/kulfold/ep/2015/11/03/a_tehenfingrol_vitaztak_az_europai_parlamentben
Válasz erre 

Pipas 2015.11.04. 08:31:36

@Balt: Valami nagyon nincs rendben odafenn a hatalmasok közt.
Válasz erre 

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.04. 09:24:21

@Lurian: "Sokan azt mondják, hogy azért jönnek haza, mert a pénz nem minden. Én pont ezért mennék vissza."

Talán igazad van. És ez a legszomorúbb.
Válasz erre 

Balt 2015.11.04. 09:31:52

444.hu/2015/11/03/ugy-tunik-hogy-brusszelbol-nem-mentik-meg-a-magyarokat-az-uj-orosz-atomeromutol
Válasz erre 

Balt 2015.11.04. 09:33:42

Tegyük hozzá: Felsmann Balázs a Gyurcsány-kormány bukott államtitkára.
Válasz erre 

Lurian 2015.11.04. 09:37:27

@atpijkamo: Hát ja. Az itthoni - sosem kért - "pezsgéshez" képest Írország langyos víz volt csak. Az anyagi biztonság csak egy dolog. A nyugalom meg egy másik.
Válasz erre 

Balt 2015.11.04. 13:29:38

index.hu/kulfold/2015/11/04/migransvalsag_a_szloven_kormany_szogesdrotot_rendelt
Válasz erre 

E.Katolnai 2015.11.14. 05:45:20

@fehérfarkas: a hamis adataidra nem reagálnék, de
jó reggelt párizsi!
Felébredhetne már végre a jellemtelen, erkölcstelen liberális csürhe, mert az áldozatok halála, sebesülése annak a liberál-náci erőszakosságnak, mohamedán-imádatnak (mohamedán jogok, mohamedán betelepítés, szociális juttatások stb,) következménye, melynek megvalósításáért már évek óta küzdenek.
remélem büszkeségtől dagad minden liberális keble ...
Válasz erre 

2015.11.15. 09:56:19

Nincs még száz éve Trianonnak! Gyomorforgató a szervilizmus Francia ország iránt, amit csinálnak! Az ISIS nem pisis fürdőskurva módon siránkozó, mint a magyar! Mi meg sajnáljuk terroristáinkat! Mi voltunk első áldozatuk! Seggnyalók igyekezete észbontó! Moszkvánál is nagyobb az "uniós követelmény"? Maguknak keresték! Adjanak hálát Hollande elvtársnak! Mit vártak? Hálaimát!
Válasz erre 
Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:
Facebook

Hirdetés

Tipp-Adás a nyerő podcast!

bloghu_premium_selection_badge.png

 

szeka_logo_01-01.PNG

Ha támogatna...

Amennyiben nem tud leszokni a SZEKA Blogról, támogassa adományával!

 

Szegedi Kattintós

Szegedi és közéleti témájú blogbejegyzések gyűjteménye.

Ahol szeretnek bennünket

726e6b42-b0a7-4224-9b66-7b6bb0a61336.jpg

 

A hírek forrása

hirlogo.jpg

Top 5

  1. Itt van Simicska lopós plakátjainak 14 újabb változata
  2. Öt időzített bomba, melyek mindegyike szétvetheti a Fideszt
  3. A szakadék széléről rántotta vissza Orbánt saját frakciója
  4. Öt fideszes trükk, melyeket rendesen benyeltünk
  5. Hagyjuk, hogy Gajus Scheltema nevessen a végén!

Keresés

Reklám

Élő, online nyelvórák

Pánikkapcsoló
switch-on.png switch-on.png

süti beállítások módosítása
Dashboard