Furcsa érzés azzal szembesülni, hogy Orbán Viktor a britek uniós tagsága mellett kampányolt, és vesztett. A magyar miniszterelnök ugyanis az elmúlt hat esztendőben látszólag szinte mindent megtett azért, hogy szétforgácsolja azt az amúgy is gyengécske egységet, melyet lényegében csak a tagok számára biztosított gazdasági előnyök tartottak egyben. A britek kilépése azt a tényt égeti az agyunkba, hogy nincs egységes európai ideológia, ezért a nemzeti kormányok többsége Orbán Viktorhoz hasonlóan csak arra használta az EU-t, hogy pávatánccal csalja ki magának a gazdasági előnyöket, majd ugyanezzel a lendülettel szítsa fel a nemzeti érzelmeket Brüsszel ellen. David Cameron ráfizetett erre a mesterkedésre…
Fotó:media20.blog.hu
Az igazság pillanata érkezett el a brit népszavazással Európába. Mivel a britek úgy döntenek, hogy kihúzzák a lábukat a közös Európából, megfordulhat az a több évtizedes trend, melyben az öreg kontinens országai a közös akol melegére vágyva befelé igyekeztek, ehelyett most inkább a kívülállás ridegségét venné magára egy olyan állam, amely gazdaságilag sokat nyert, érzelmileg viszont sokat veszített a tagsággal. Az unió működése rendkívül bonyolult, ezért finoman szólva sem könnyen követhető hatásokat váltott ki az érintett országok politikusaiból és polgáraiból a kontinenshez való szoros kötődés élménye. Nehéz például megítélni, hogy a munkaerő szabad áramlásával mennyit nyertek a gazdagabb tagországok, és mennyit buktak a szegényebbek, ám az biztos, hogy mindkét régió vegyes érzelmekkel viszonyul az unión belüli szabad munkavállalás kérdéséhez.
Tény, hogy az unióból való távozás mellett kampányolók sokkal egyszerűbb helyzetben voltak, hiszen érzelmi alapon kellett megközelíteniük a kérdést, a britek nem is oly mélyen elásott nacionalizmusát, birodalmi öntudatát kellett a felszínre hozniuk azért, hogy elsöpörjék a tagság mellett szóló meglehetősen összetett érvrendszert. Orbán Viktor viszont érezte, hogy most akár vissza is nyalhat a fagyi, hiszen Magyarország (ezzel együtt a kormánya) rengeteget veszíthet a britek távozásával. Neki jó volt az Unó úgy, ahogy eddig működött: Kiszipkázta a forrásokat, egy részét terítette saját oligarchái között, ugyanakkor folyamatosan ostorozta a bonyolult brüsszeli döntéshozatali mechanizmusokat, az akadékoskodó uniós bürokratákat, és mivel folyamatosan szemben állt a központi akarattal, jóval nagyobb nyilvánosságot szerzett magának, mint amekkorát az ország és a magyar kormány súlya indokolt volna.
Fotó: masterinvestor.co.uk
Most azonban a hozzá hasonlóan erősen euroszkeptikus brit jobboldal (nem a hivatalos, hanem az attól is jobbra álló) kenyértörésre vitte a dolgot, vagyis elment a falig, sőt még azon is túl. Ez már nem pávatánc, hanem kökemény globális kihívás, hiszen itt már nem csupán az érzelmek vívnak művérre menő csatát, hanem a szinte teljesen beláthatatlan következményekkel is számolni kell. És ezek a következmények nem állnak meg Dover fehér szikláinál. Kelet-európai munkavállalók százezreit küldhetik haza, megindulhat a brit bérek átrendeződése, a brit és unós egységen látványos repedések keletkezhetnek, újabb országok kezdeményezhetnek hasonló népszavazást, az oroszok megerősödnek, az uniós reformok megrekedhetnek. És ezek csak a nagyon általánosan vett fejlemények lehetnek, és csak a közvetlen hatást jelentik. Az egész világpolitika és globális gazdaság is megszenvedheti, hogy kiderült: a britek mindenképpen belevágnak vakmerő tervükbe. Magyarország pedig semmiféle ráhatással nem lehet ezekre a folyamatokra, hiszen kicsi és viszonylag lassan fejlődő gazdaságunk rendkívüli módon kiszolgáltatott minden globális történés irányában.
Orbán érzi, hogy a pávatáncnak befellegzett, hiszen brit kollégái a tettek mezejére lépnek, és rövid távú érdekeik oltárán beáldozták talán a brit egységet is, hiszen a skótok már jelezték, hogy szeretnének az EU tagjai maradni. A britek esete arra figyelmeztet, hogy az érzelmekkel nem jó játszani, a nép komolyan veszi a demagógiát, és nem hallja meg az ész érveket, melyek túl bonyolultak, úgymond túl értelmiségiek számára. Ami kommunikációnak jó, az nem felel meg a tettek világában. Amit érdemes megtenni, nem kifizetődő kommunikálni. Vagyis, ha most valaki Orbán Viktornak szegezné a kérdést, hogy érdemes lenne-e Magyarország polgárait is megkérdezni arról, amiről most a britek szavaztak, egészen biztosan kitérő választ adna.
Fotó: www.leeds.ac.uk
A háta közepére kívánna egy ilyen voksolást, ugyanakkor harcos unióellenes kommunikációja miatt nem törhet nyíltan lándzsát az egység mellett. Épp ez a legnagyobb gond a pávatánccal, hiszen egy pillanatra sem szabad megállni, ha csak rövid ideig is állást foglal valamelyik eszmerendszer vagy érvrendszer mellett, már nem sasszézhat vissza olyan lendülettel az ellenkező oldalra. Ha lelassul a pávatánc, a kifulladás jegyei mutatkoznak, Orbán eddigi sikerének kulcsa viszont a lendület, amivel végigszambázta az utóbbi hat évet. Úgyhogy most sem tehet mást, mint becsukja a szemét, gondol valamire, és nagyon szorít azért, hogy a vágyai beteljesüljenek. Márpedig ő azt utálja a legjobban, ha mások döntenek helyette. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Szorítani nem a vécében kell, hanem a présházban, ha jó bort akarsz inni.”
