Valaha nagy tekintéllyel bíró tudósok, közéleti személyiségek, művészek segítették a Fidesz politikáját, ma viszont legjobb esetben is olyan percemberkék adnak színt a párt arculatának, akik nem tenni akarnak a kormányért, hanem hasznot kívánnak húzni az országlásából. Hihetetlen szellemi zuhanás jellemzi a legnépszerűbb magyar politikai párt szellemi nívóját a 90-es évek végétől napjainkig. Vajon meddig lehet pragmatikus csinovnyikokkal és számító bürokratákkal kormányozni? Milyen hatást vált ki ez szellemi nívótlanság a társadalomból és az ellenzékből? Fogas kérdések, melyekre nem lehet egyértelmű választ adni.

Fotó: 24.hu

Manapság már fel sem kapjuk a fejünket a hajdan nagy tekintélyű Professzorok Batthyány Körének egy-egy megnyilatkozására. Pedig a konzervatív szellemiségű egyetemi oktatókból, akadémikusokból, tudósokból álló társaság valaha komoly véleményformáló erő volt a jobboldalon. A formálisan még mindig a Fidesz politikáját támogató értelmiségi kör mostanában elég nyíltan bírálja a kormány politikáját, így legutolsó éves értékelésükben keményen odaszóltak az Orbán-kormánynak.

A szervezet szerint minden korábbinál jobban összekeveredett az országban a valóság és a látszat, és – mint ahogyan írják – természetesen a látszat uralkodik. Ebben a megállapításban nincs nagy újdonság, mégis fontos, hogy nem egy ellenzéki párt mondja ki, hanem egy Fideszhez közel álló tekintélyes társaság. A Professzorok Batthyány Köre szerint „sokakat ingerel”, hogy a kormány él („egyesek szerint alkalmanként vissza is él”) a választóktól kapott felhatalmazásával, jócskán felhasználja erejét és a rendelkezésére álló játékteret. Ezek igen kemény szavak egy olyan szervezettől, mely deklaráltan még mindig a kormányt támogatja.

Náray-Szabó Gábor elnök szerint az elemzés „kritikus szolidaritásnak” tekinthető, céljuk pedig, hogy a gondolatokat betáplálják a döntéshozók és a társadalom fejébe. Ez a megállapítás némi naivitást feltételez a professzorok részéről, mivel Orbán Viktor elég lekezelő módon szólt vissza a morgolódó tudósoknak. Egy 25 pontos listát is küldött, amely a kormányzati döntések megértéséhez szükséges, azt sugallva ezzel, hogy az idős professzorok nem igazán ismerik a körülöttük zajló eseményeket. A valós kritika élét ezzel csorbította, ugyanakkor egyértelművé tette, hogy szerinte nem ő él álomvilágban.

Így aztán számító bürokraták, arctalan csinovnyikok és üres szólamokat harsogó verőlegények terepe marad a magyar közélet.

Orbán ma már inkább hallgat Rogán Antalra, Habony Árpádra G. Fodor Gáborra, Kovács Zoltánra vagy Andy Vajnára, mint egykori minisztereire vagy a Professzorok Batthyány Köre 59 tagjára. Szívesebben köpködi a szotyit a Felcsút vagy a Videoton meccsein Mészáros Lőrinccel vagy Garancsi Istvánnal, mint olyan vállalkozókkal vagy sportvezetőkkel, akik még az ő országlása előtt szereztek elismerést maguknak. Valaha olyan nagy tekintélyű miniszterek szavait itta a miniszterelnök, mint Pálinkás József, Hámori József, Chikán Attila vagy Réthely Miklós, ma pedig Lázár János, Seszták Miklós és Szijjártó Péter viszik az ügyeket a kabinetben. Első kormányzása alatt a mindenki által tisztelt Mádl Ferencet jelölte köztársasági elnöknek, második ciklusában azonban a súlytalan, szervilizmusáról ismert Schmitt Pált. A kormányzópártban hajdan olyan meghatározó politikusok töltötték be a fontos posztokat, mint Pokorni Zoltán vagy Navracsics Tibor, ma viszont Kósa Lajos, Németh Szilárd és Pelczné Gáll Ildikó a Fidesz három alelnöke. Ugye nem kell zongorázni a különbséget!

Általában jellemző, hogy az úgynevezett „magas értelmiség” képviselőit vagy kiszorítják a politika közvetlen környezetéből, vagy önszántukból hagyják ott ezt a morálisan ingoványos területet. Ám az Orbán által meghirdetett illiberális állam, és a hozzá kötődő politikai inkorrektség eszmeisége lényegében lepattint magáról minden olyan gondolkodót, akik etikai szempontokat és mélyebb összefüggéseket is látni és láttatni igyekeznek a közéletben. A magyar politikában a Flúgos futamból ismert bunkós testvérekre hajazó Németh Szilárd-Kósa Lajos kettős sokkal komfortosabban érzi magát, mint mondjuk azok a professzorok, akik idegennek tartják egy jobboldali szellemiségű kormánytól az urizálást és az államosítást.

Ma már megmosolyogják az olyan kritikus hangokat a pártban, akik a plebejus szellemiséget kérik számon azon az Orbán Viktoron, aki 10-15 éve még büszkén vállalta ezt az értékrendet. Félresöprik azokat a vallási vezetőket és egyszerű kispapokat, akik a keresztény szellemiség fundamentumait hangsúlyozzák azzal a kormánypropagandával szemben, amely menekültek és kisebbségek ellen uszít. A magas rangú egyházi vezetők és elismert tudósok többsége persze hallgatásával asszisztál ahhoz, ami az országban történik, ám az tény, hogy ők inkább a túlélésükért küzdenek, így nincs semmi beleszólásuk a napi ügyekbe, ezért semmiféle értelemben nem tagjai a Fidesz szellemi holdudvarának. Ha egyáltalán van még ilyen.

Az viszont nem kétséges, hogy a párt szellemi színvonalának meredek zuhanásával egyenes arányban nő a haszonlesők, a tehetségtelenek, a rátartiak aránya és súlya a kormánypárt körül. Az egyetlen feltétel a megkérdőjelezhetetlen hűség a párthoz és a vezérhez. Ha ez töretlen, előbb utóbb meg lesz a jutalma bárkinek, aki nyomakodik és nyalakodik a Fidesz köreiben. Hihetetlen, hogy cirka 10 év leforgása alatt mennyi kétes alakot sikerült felszippantania annak a Fidesznek, amely ezalatt az idő alatt végig vezette a pártok népszerűségi listáját.

Fotó: friss.hu

E folyamatot látva persze logikus lenne a feltételezés, hogy a Fidesz szellemi potenciáljának csökkenésével egyenes arányban nő az ellenzék körül csoportosuló értelmiségi holdudvar minősége is. Ez sajnos nem így van, mert hiába kritikus a jobboldali értelmiség a kormánnyal, csak elvétve tűntek fel meghatározó alakjai az ellenzéki pártok környékén. Az értelmiségre amúgy is jellemző, hogy eltávolodik a politikától, mert túl cinikusnak és pragmatikusnak tartja ahhoz, hogy bármilyen kapcsolatba lépjen a közélet képviselőivel. Így aztán számító bürokraták, arctalan csinovnyikok és üres szólamokat harsogó politikai verőlegények terepe marad a magyar közélet. Hogy ez meddig tartható állapot, nem tudni, de egy dakota közmondás szerint: „Mindig van lejjebb.”