Nagyon nem akar beindulni a Fidesz kampánya, pedig egyre fogy az idő az április 12-i országgyűlési választásig. A Fidesz hatalmas anyagi- és humánerőforrással rendelkezik, így joggal feltételezik a vezetői, hogy ezt kihasználva úgymond bedarálja a Tisza Pártot a következő hetekben. Ám a kormánypártra eddig nem jellemző hibák sorozata nehezíti, hogy ledolgozza a tetemes hátrányát az ellenzékkel szemben. Az alábbiakban összefoglaltuk, mely tényezők hátráltatják a Fideszt abban, hogy előnyös helyzetét kihasználva ismét győztesen kerüljön ki a választásból.

Fotó: hvg.hu
-
Az innováció hiánya. Mintha a Fidesz nem merne kilépni azokból a klisékből, melyeket korábban sikerrel alkalmazott a kommunikációja során. „Győztes stratégián ne változtass!” - sugallja a kormánypárt központja, a szorgos és fegyelmezett közkatonák pedig ennek szellemében pufogtatják a régről ismert közhelyeket most már elsősorban a digitális térben: Brüsszel, Soros, Zelenszkij, háborúpárti ellenzék, sőt, még néha nyomokban előfordul Gyurcsány és „az elmúlt 8 év”. Pedig ezek már kiüresedett jelszavak, nem igazán tudnak áttörni a közömbösség és unalom falán. A Fidesz megszokta, hogy kijelöli azokat, akiket gyűlölni kell, és a szavazói fegyelmezetten visszhangozzák ezeket a lózungokat. Most azonban már nem elég nagy ez a tábor, és lényegében csak egymást erősítik a meggyőződéses kormánypárti szavazók. Pedig a szavazótábor bővítése lenne a cél, ám ezekre lerágott csontokra már nem ugranak tömegek.
-
Az utánpótlás hiánya. Keveset halljuk mostanában, hogy a Fidelitas bármilyen érdemi politikai akcióban részt vett volna. Pedig a kormánypárt utánpótlását ennek az ifjúsági szervezetnek kéne biztosítania, nem mellesleg főként nekik kéne pultozniuk, kampányanyagokat osztogatniuk, önkéntes munkát végezniük a Fidesz érdekében. Ehelyett a kormánypárt fiatal influenszerei jelenítik meg azt a generációt, amelynek lassanként át kéne venniük idősebb párttársaik helyét az apparátusban és a közéletben. Ők azonban egyszerűen csak propagandisták, akik azon kívül hogy szajkózzák a központi üzeneteket, acsarkodnak, ha éppen erre kéri őket a párt agytrösztje, nem igazán tesznek semmi érdemit a Fidesz érdekében. Ha nincsenek úgynevezett „talpasok” egy párt környékén, akkor elveszítik a közvetlen kapcsolatot a választópolgárokkal.
Azok a szégyenteljes visszavonulások, melyek a kegyelmi ügyben majd a Pride-ban csúcsosodtak ki, azt üzenik a társadalomnak, hogy a Fidesz és Orbán Viktor sem sérthetetlen.
-
A digitális tér túlértékelése. A digitális polgári körök létrehozását azért határozta el a párt vezetése, mert azt feltételezték, hogy a Tisza Párt ezen a terepen kerekedett feléjük, és ezért itt kell visszaszerezni a kezdeményezést. Csakhogy teljesen mennyiségi kérdésként kezeli a kommunikációs központ ezt a küzdelmet, és azt gondolja, hogy lájkokkal, kommentekkel, bejegyzésekkel és megosztásokkal lehet az ellenzéki párt fölé kerekedni. Ezzel csak az a baj, hogy egyrészt ez nem pusztán mennyiségi kérdés, ugyanakkor amíg a digitális térre összpontosít a Fidesz, addig a valóságban zajló események számukra elveszítik a valós jelentőségüket. Jó példa erre, hogy amikor Lázár János egy-egy fórumon valami felháborítót mond, az a valós térben történik, amit aztán a digitális világ felerősít. Ezt aztán szintén a digitális térben próbálják menteni, holott a valóságban kéne ezt megtenni. Ide vezet, amikor egy párt vezetése teljesen elszigetelődik azoktól a polgároktól, akik nem számítanak a törzsszavazóiknak. Egy DPK rendezvényen ugyanis lehet megkérdőjelezhető dolgokat mondani, ott jó eséllyel mindenképpen tapsolni fog a közönség.
-
A külhoni magyarság ügyének leértékelése. Bár a külhoni szavazatoknak nincs meghatározó szerepük egy választás kimenetelére, annak igenis komoly hatása van, hogy miként látják a hazai választók a kormány viszonyát a határon túli magyarsághoz. Márpedig nehéz lenne tagadni, hogy különböző megfontolásokból a miniszterelnök már nem háborodik fel egy-egy külhoni magyarságot sértő politikai döntésen. Sőt, olykor kifejezetten támogat olyan politikusokat, akik az ott élő kisebbségek ellenségei. Így volt ez a román elnökválasztás második fordulója előtt, amikor Orbán Viktor azt a George Simiont támogatta, akinek magyarellenessége közismert volt az RMDSZ szavazói előtt. A kormányfő még a magyar párt vezetőivel való konfrontációt is felvállalta annak érdekében, hogy egy nacionalista elvbarátját segítse hatalomra. Próbálkozása elbukott, ahogy nagyot veszített azon is, hogy nem bírálta élesen a Fico-kormányt azért, mert megerősítette a Benes-dekrétumok érvényességét Szlovákiában.
-
Az arrogancia, mint nyomásgyakorlás. A Fidesz hozzászokott ahhoz az utóbbi 16 évben, hogy erőszakkal, zsarolással, megfélemlítéssel ellehetetlenítette azokat a politikai ellenfeleit, akik veszélyt jelentettek a hatalmára. Ezt az arroganciát ezért a magyar társadalom teljes mértékben a Fidesz egyik legfőbb ismérvének tartja. A hívek azt az erőt látják ebben, amivel mindig meg lehet akadályozni a kormányváltást, az ellenzékiek viszont olyan súlyos teherként élik meg, amit ideje levetnie a magyar közéletnek. Ez a dominancia látszik most megtörni, hiszen a Fidesz az utóbbi években többször kényszerült meghátrálni fontos ügyekben, ráadásul a Tisza Pártra gyakorolt pszichés nyomás ellenére sem tűnik úgy, hogy befolyásos embereket sikerült volna eltántorítani az ellenzéki erő támogatásától. Azok a szégyenteljes visszavonulások, melyek a kegyelmi ügyben majd a Pride-ban csúcsosodtak ki, azt üzenik a társadalomnak, hogy a Fidesz és Orbán Viktor sem sérthetetlen.
-
Gazdasági vergődés. Lényegében a 2022-es győzelem óta nem sikerül beindítani a magyar gazdaságot, így az Orbán-kormányokra a választások előtt jellemző nagy osztogatások sem segítenek érdemben a Fidesznek. Bár ezúttal sem szűkölködünk jóléti intézkedésekben, ám a társadalom zöme tisztában van azzal, hogy az állam felélte a tartalékait, így meg lesz az ára annak, hogy most olyan pénzt oszt a kormány, amit még nem keresett meg. A rendkívül lehangoló gazdasági mutatók ugyan kevésbé érdeklik az átlagpolgárokat, ám a pénztárcájuk jelzi számukra, hogy baj van. A magyar családok egy része még viszonylagos jómódban él, ám a kemény hideg idő megmutatta, hogy sokak számára szó szerint halálos fenyegetés, ha valamilyen szükséghelyzet áll elő. A kormány ugyan reagált ezekre a kihívásokra tűzifaosztással és rezsistoppal, ám az ellenzék jobban kihasználta ezt a helyzetet.
Fotó:444.hu -
Külpolitikai káosz. Az Orbán-kormány mindig rendkívül büszke volt arra, hogy milyen sikeresen épít kapcsolatokat a nagyhatalmakkal. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy amíg belső harcot vív Brüsszellel, addig egyszerre igyekszik Oroszország az Egyesült Államok és Kína vezetésének bizalmába férkőzni. Ezzel két alapvető probléma van. Az egyik, hogy saját szövetségi rendszerén belül teljesen elszigetelődött az ország, ami uniós források elvesztésével párosult, a másik, hogy rendkívül nehéz lavírozni három egymással is vetélkedő szuperhatalom között. Ráadásul nem túl megbízható partnerekkel van dolga Orbán Viktornak, így akár az amerikai, akár az orosz, akár a kínai elnök is kellemetlen helyzetbe sodorhatja. Ez már meg is történt Trump esetében, hiszen a baráti hangvétel és kölcsönös dicséretek ellenére sem teljesítette Orbán azon kérését, hogy pénzügyi védőpajzsot biztosítson Magyarország számára. Ez azért is volt rendkívül kínos, mert maga Trump cáfolta Orbánt, amikor bejelentette, hogy megkapta a pénzügyi segítséget. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Nehéz olyan dologról hazudni, amiről legalább két ember tudja, mi az igazság.”



















