Nem a szerb-magyar határra terezett 175 kilométeres kerítés egy hónap alatt történő megépítése az első olyan eset, amikor a realitásoktól elszakadva olyat ígér a miniszterelnök, aminek nincs túl sok esélye. Ha sikerül is erőltetett tempóban összehozni a határzárat, az nem Orbán Viktornak, hanem a műszaki katonák és a közmunkások áldozatos munkájának lesz köszönhető. A felelőtlen ígérgetésnek gazdag históriája van a különböző fideszes korszakokból. Lássuk ezek közül a legtanulságosabbakat!
Fotó: nol.hu
1. Egymillió új munkahely. A második Orbán-kormány a 2010-es fülkeforradalmat követően határozta el, hogy tíz év alatt egymillió adózó munkahelyet teremt. Legalább 1000 milliárd forintnyi forrást kívánt ennek a célnak érdekében bevonni a vállalkozásokba. A cél nemes, ám irracionális volt, bár a fele még megmaradt ennek a törekvésnek a megvalósítására kijelölt időnek. Ha a közmunkásokat és közfoglalkoztatottakat, illetve a külföldre járó magyar munkásokat is beleszámítjuk az adózó munkavégzők közé, akkor is igen távol állunk ettől a céltól. Az is igaz, hogy a második Orbán-kormány kormányzása kezdetén akár 10 százalékos GDP növekedést is reálisnak tartott, aztán jött a kiábrándulás, vagyis évekig csökkentek a gazdasági mutatók.
2. Olimpia. A sportmániás miniszterelnök pályafutása megkoronázásának tartaná, ha hazánk egyszer a világot fogadhatná egy budapesti olimpia rendezésével. Kár hogy ennek a terveknek az előkészítése, kommunikációja szinte semmiben sem tér el más, mutyigyanús projektekétől. Ugyanolyan keveset tudunk az olimpiai előkészületekről, mint a paksi beruházás részleteiről. A titkolózás persze annak a makacs ténynek is köszönhető, hogy Magyarország egyelőre nem rendelkezik azokkal a feltételekkel, melyek szükségesek lennének egy ilyen nagy sportesemény megrendezéséhez. Elsősorban gazdaságunk fejlettségi szintje kevés ahhoz, hogy ilyen nagyot merjünk álmodni. Persze a projekt arra jó, hogy sok pénzt el lehet költeni, nemzeti büszkeséget lehet vele dagasztani, politikai tőkét lehet belőle kovácsolni.
3. Önfenntartó felsőoktatás. Ha létezik lázálom, akkor ez az. A felsőoktatás nem egy szabadpiaci vállalkozás, hanem egy hosszú távú befektetés az állam részéről. Pénzt áldoz állambácsi arra, hogy később jó szakemberei legyenek az állami és magánszektorban, hogy a felsőoktatási intézményekből kikerült emberek a tehetségükkel, megszerzett tudásukkal mozdítsák előre közös ügyeinket. Azt elvárni a magyar lakosságtól, hogy önmaga finanszírozza meg ennek a hatalmas, költséges intézményrendszernek a fenntartását és működését, finom szólva is az emberek anyagi lehetőségeinek félreismerését feltételezi.
4. Klik. Ugyanez a helyzet tulajdonképpen az alapszintű és a középiskolai oktatással is. Az állam érdeke, hogy jó színvonalú legyen a közoktatás. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ létrehozásával tulajdonképpen semmi más célja nem volt a kormánynak, mint megszabni, kik vezethetik az iskolákat. Több „csókos” vezető kinevezése bizonyította ezt a félelmet, ugyanakkor agyonadminisztrált, irányítani képtelen agyagóriásként képtelen ellátni az iskolai rendszer működtetését és felügyeletét a Klik. Ez is egy megalomániás álom volt, ami csúfos kudarccal végződött, hiszen forráshiánnyal, szakmai gondokkal és szervezetlenséggel küzdő szervezetként az egyik legtöbb fejfájást okozó intézmény lett a harmadik Orbán-kormány idején. Létét pusztán annak köszönheti, hogy az illetékeseknek nincs ötletük arra, hogyan csinálhatnák vissza a dolgokat.
Fotó: 168ora.hu
5. Devizahitelesek megmentése. A kormány háromszor gyürkőzött neki a bankok elpáholásának, ám hiába igyekezett Döbrögiként bemutatni a bankokat, és hiába fényezte magát Ludas Matyiként, a dolog rosszul sült el. Kizárólag abban ért el sikereket a kormány, hogy előnyökhöz juttatta azokat az adósokat, akiknek egyébként sem jelentett gondot a forint romlása következtében megnövekedett devizahiteleiket fizetni. Akik azonban fizetésképtelenekké váltak, vagy olyan súlyos teherként nehezedett rájuk a hitel, hogy nem maradt pénzük egyéb kiadásokra, vajmi keveset éreztek a mentőcsomagok jótékony hatásaiból. Erre a történetre szokták mondani, hogy nagyobb volt a füstje, mint a lángja. A probléma csak az, hogy sokszor füstmérgezésben többen halnak meg, mint a tűzben.
6. Brókerbotrányok. A Questor, Buda Cash, Hungária Értékpapír károsultjainak megmentése nagyon hasonló átverés volt, mint a devizahitelesek hitegetése. A hangzatos kijelentések, a nagy csinnadrattával bejelentett törvénymódosítások ellenére a károsultak egyre haragosabbak, mert a kártalanítás finoman szólva sem teljes körű és kielégítő A botrányokat övező politikai összefüggések sem tettek jót a probléma kezelésének, úgyhogy ebben az esetben is megállapíthatjuk: Kevesebb is elég lett volna.
Fotó: origo.hu
7. A magyar foci kiemelése a trutyiból. No, ehhez tényleg merészet kellett álmodnia Orbán Viktornak. Abból a mély pöcegödörből ugyanis, amiben a magyar labdarúgás van, ennél kétszer több stadion sem húzná ki a kormány. Más kérdés, hogy először a feje tetejéről a talpára kéne állítani a problémát. Nem a stadionok korszerűsége, mérete, netán hiánya okozta a magyar foci mélyrepülését, hanem az a hozzáállás, amely szinte semmit sem változott azóta, hogy Orbán Viktor Csányi Sándoron keresztül gyakorlatilag saját hatáskörébe vonta a sportág irányítását. A magyar mérkőzések szánalmas színvonala, a nézőszám pangása, a nemzetközi porondon rendszeresen elvérző csapatok, valamint a válogatott eredménytelensége jól mutatja, hogy sem a nagy szavak, sem a sokmilliárd forintos állami támogatás nem oldotta meg ezt akudt problémát. Mert, ahogy egy dakota közmondás mondja: „Lehet nagyot álmodni, de ha az ébredéskora bilibe lóg a kezed, akkor inkább kis dolgokkal foglalkozzál.”