Minden rosszban van valami hasznosítható. Az, hogy öt éve a Fidesz-KDNP fedőnevű, jobboldalinak mondott kormány intézi Magyarország dolgait, nagyon sok tanulsággal jár azok számára, akik nem vették a nyúlcipőt, és nem futottak egészen Bécsig, Münchenig, Párizsig vagy Londonig. Becsüljük meg azt a tapasztalatot, amit itthon lehet szerezni, ugyanis, ha kitartóan gyűjtjük az információkat a Nemzeti Együttműködés Rendszeréről, és persze van elég erőnk és időnk arra, hogy ezeket a tényeket elemezzük, nagyon sok ismeretet szerzünk arról a társadalomról, melyben élünk. Íme, a legfontosabb tapasztalatok, melyek nélkül szegényebbek lenne az életünk, ha a NER nem kapott volna kétszer is kétharmados többséget a keményen dolgozó magyaroktól.

        Fotó: NÉGYmadár

1. Mindig van lejjebb. Ki emlékszik már a második Orbán-kormány első lépéseire? Kósa Lajos Rogán Antallal karöltve a göröghöz hasonlította hazánk gazdasági állapotát, amivel rendesen tönkrevágták a forintot, kilátástalan helyzetbe sodorva sok tízezer devizahitelest. Aztán az iskolákban bevezették a Trianonra emlékező napot, hogy igazán jobboldalinak tűnjön a kormány, majd bevezették a NER fogalmát, amit azóta sem értünk, ugyanakkor minden közintézményben ki kellett akasztani a falra a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatát (NENYI), amit szintén értetlenül szemléltünk, ha véletlenül megpillantottuk a munkaügyi központ falán. No, akkor mondtuk először, hogy nincs lejjebb. Ezek csak az első hónapok voltak, és azóta szinte minden hónapban elismételjük, hogy mindig van rosszabb. Most például már ott tartunk, hogy a kormány plakátkampánnyal igyekszik elhitetni velünk, hogy kormányoz, és ennek a tevékenységnek van is valami foganatja. Szóval, örök tanulság: A mélypont annyira lent van, hogy soha nem látjuk a gödör alját.

2. Szolidaritás csak nyomokban. Öt év alatt bebizonyosodott, hogy a magyar társadalmat igen sikeresen lehet atomizálni, és egy fél évtized sem volt elegendő ahhoz, hogy a különböző társadalmi csoportok, szakmai szervezetek, etnikai kisebbségek rádöbbenjenek: nem úszhatják meg a hatalom arroganciáját azzal, hogy tétlenül nézik mások ellehetetlenítését. Máig él a magyar társadalom közösségeiben az a tévhit, hogy alá lehet merülni, ki lehet bekkelni nehéz időszakokat, és csupán az jelent megoldást, ha nem vállalunk közösséget azokkal, akikre rászáll a hatalom. Ékes példái ennek a rendvédelmi dolgozók, akiket pellengérre állított a kormány, mielőtt elvette tőlük a kedvezményes nyugdíj lehetőségét, vagy vegyük a munkanélküli segély idejének radikális lecsökkentését, illetve az erre az időszakra járó juttatás megnyirbálását. De tétlenül nézte a magyar társadalom többsége a diákmegmozdulásokat is, mintha semmi közük nem lenne ahhoz, hogy sunyi módon fizetőssé tette a felsőoktatás jelentős hányadát az a párt, melyik ellenzékben népszavazással akadályozta meg ennél jóval szerényebb tandíj bevezetését. A Fidesz rájött arra, hogy minden csak kommunikáció kérdése, illetve jól egymás lehet uszítani társadalmi csoportokat, és amíg egymásra acsarkodnak, el lehet tőlük venni forrásokat és jogokat. Egyetlen kivétel adódott, melyet eddig senki sem tudott ész érvekkel megmagyarázni: az internetadó elleni össznépi fellépés. Ez az eset azt mutatja, hogy van a társadalmunknak egy olyan rejtett vonása, melyet még az igen tapasztalt fideszes kommunikációs gépezet sem tapogatott le pontosan.

3. Az érvelés hosszú és nehézkes. Ez elsősorban az ellenzéki pártok sikertelenségének oka. A Fidesz mindig nagy mestere volt az érzelmi alapon való politizálásnak. A logika, a döntések részletes elmagyarázása, a kormány cselekedeteinek érvrendszere teljesen másodlagos, hiszen az érzelmi szál az, melyet szinte magyar polgár érzékel, és elfogad. Vegyünk egy példát a legutóbbi időkből: A kerítésépítés lényegében teljesen logikátlan, hibás és felesleges művelet a déli határon, ám ezek a tények eltörpülnek amellett az érzelmi vonulat mellett, hogy a kormány gyorsan cselekedett, és azt a látszatot kelti, hogy a saját népét menti az idegenekkel szemben. Ha csak a tényeket vesszük, akkor világos, hogy egy milliós emberáradatot nem állít meg egy kerítés, de ha így is lenne, akkor megkerülik azt, és ugyanúgy Magyarországon keresztül jutnak el Nyugat-Európába, mint eddig. Az is tény, hogy ezek az emberek nem maradnak itt, és ha valaki maradna is, sokkal kevesebb az érkező, mint ahányan elhagyják az országot. Ezek a száraz tények azonban teljesen eltörpülnek abban a hisztérikus légkörben, ami önmagában is probléma, de a Fidesz propaganda gépezete rá is segít erre, ami finoman szólva sem olyan magatartás, melyet felelős kormányoktól vár el az ember. Csak az számít, hogy olyat mondjon és tegyen a kormányzat, ami népszerűséget hozhat, ezért a szakmailag megalapozott döntések - sok más esethez hasonlóan - a menekültkérdésben sem jellemzik Orbán Viktor kabinetjét. A pillanatnyi előnyökért eljátsszák a hosszú távú megoldások lehetőségeit.

Kép: NÉGY madár

4. Just like szocializmus. Ahogy elnézzük az Orbán-kormány ténykedését, megértjük, miért lehetett olyan hosszú életű az egypártrendszer Magyarországon. Ha van egy olyan spirituálissá váló vezető, mint Orbán Viktor, aki egymaga fanatizálni tud legalább kétmillió embert, akkor Kádár János tündöklése (és persze bukás) sem tűnik valószerűtlennek. A Fidesz Orbán Viktor, Orbán Viktor a Fidesz, így az emberek nem a korrumpálódott alsóbb szintű vezetőkre szavaznak, hanem a vezérre. Ez az előnye, egyben a hátránya is egy, a személyi kultusz hagyományaira épülő pártnak. Ha Orbán Viktor egyben tudja tartani a pártot és a híveket, akkor a győzelem borítékolható, ha személye elhasználódik, netán korrumpálódik, elveszti szakrális jellegét, akkor a párt hiába költ milliárdokat kampányra, hiába emel ki az ismeretlenségből új politikusokat, nincs esély a győzelemre. A Fidesz abból él öt éve, hogy egyedül neki van vezére, az ellenzéki oldalon különböző okok miatt ez a személy nem jelent meg, így lényegében komolyabb politikai teljesítmény nélkül sikerült hatalmon maradnia a kormányzó pártnak. Nagy veszélye azonban ennek az állapotnak, hogy a döntések lényegében egyetlen személytől függenek, legyenek azok a párt belügyei, kormányzati stratégiai kérdések vagy fontos nemzetközi ügyek. Jó példa volt erre az internetadó miatt kialakult válság, amikor meg kellett várni, hogy Orbán Viktor haza érkezzen Svájcból, és eldöntse, hogy visszavonják-e az intézkedést. A vezér mögött azonban nagy a tülekedés, a belső konfliktusokat nem lehet sokáig a szőnyeg alá söpörni, és az is komoly gond, hogy Orbán nem bízik senkiben, hiszen amint megerősödik valaki a második vonalban, azonnal trónkövetelőnek tűnik, és megy a süllyesztőbe. Simicska Lajos erre a sorsra jutott, és ez fenyegeti Lázár János karrierjét is.

5. A látszat csal. A Fidesz kirakatvilágot (Patyomkin-falut) épített maga köré, amivel nem csak híveit, hanem önmagát is becsapja. Olyan színben tünteti a kormányt, mintha tagjai tévedhetetlenek lennének, és ezért az alkalmatlan miniszterek, államtitkárok kirúgása is úgy zajlik, mintha az csak egy kerti mulatság előjátéka lenne. Orbán saját tévedhetetlenségi mítoszát kivetítette a teljes állami apparátusra, a pártja vezetőire, sőt az őt támogató sajtóra is. Nincsenek felelősségre vonások, nincs beismerés, nincsenek nyilvánosság előtt zajló viták, mintha ez életszerű lenne egy kormányzásban. Ez is a szocializmust idéző eljárás, ami persze sokakban ébreszt nosztalgiát, mert a rossz híreket jobb elhallgatni, mint elgondolkodni a kiváltó okokról. Mégis, ez a mentalitás teljesen idegen a fejlett demokráciáktól, olyan látszatot kelt, mintha a tehetséget, a rátermettséget pártalapon osztogatnák, így az ellenzékiek ostobák, gonoszok és még csak nem is magyarok, ők viszont szépek, okosak és tévedhetetlenek. Ősi marxista felfogás szerint lehet a politikát jókra és rosszakra, nemzetiekre és nemzetellenesekre felosztani, ám Magyarországon ez a felfogás olyannyira beépült az emberek mindennapjaiba, hogy képesek saját családtagjaikkal is késhegyig menő vitát folytatni azért, hogy megvédjék Orbán Viktor megosztó politikáját. Teljesen világos, hogy a regnáló miniszterelnök a társadalom több csoportjáról lemondott (elsősorban a szegényekről), az ellenzéket támogató szavazókkal nem kommunikál, és egyetlen célja, hogy az éppen aktuális választások előtt összegereblyézzen magának 2-2,5 millió szavazót, akiknek a támogatásával a jelenlegi választási rendszerben akár kétharmadot is szerezhet. Azt írtuk, hogy világos ez a cél, ám rögtön hozzá kell tennünk, hogy Orbán Viktornál senki sem játszik szívhez szólóbban a magyar polgárok érzelmein, és ezzel el tudja feledtetni azt a tényt, hogy a kormányzás érdemi részével vajmi keveset törődik. Ahogy egy ősi dakota közmondás nagyon cirkalmasan megfogalmazza: „Múkodik!” Tegyük gyorsan hozzá: Egyelőre.        

Frédi és Béni