Szegedi Kattintós

  • Főoldal
  • Orbán Viktor
  • Simicska Lajos
  • Közéleti Ketrecharc
  • Pávatánc
  • Kaja, pia, csajok
  • Poéngyáros
  • Szeged
Öt dolog, melyekre az Orbán-rendszer döbbentett rá bennünket

Öt dolog, melyekre az Orbán-rendszer döbbentett rá bennünket

Minden rosszban van valami hasznosítható. Az, hogy öt éve a Fidesz-KDNP fedőnevű, jobboldalinak mondott kormány intézi Magyarország dolgait, nagyon sok tanulsággal jár azok számára, akik nem vették a nyúlcipőt, és nem futottak egészen Bécsig, Münchenig, Párizsig vagy Londonig. Becsüljük meg azt a tapasztalatot, amit itthon lehet szerezni, ugyanis, ha kitartóan gyűjtjük az információkat a Nemzeti Együttműködés Rendszeréről, és persze van elég erőnk és időnk arra, hogy ezeket a tényeket elemezzük, nagyon sok ismeretet szerzünk arról a társadalomról, melyben élünk. Íme, a legfontosabb tapasztalatok, melyek nélkül szegényebbek lenne az életünk, ha a NER nem kapott volna kétszer is kétharmados többséget a keményen dolgozó magyaroktól.

negymadar_1.jpg

        Fotó: NÉGYmadár

1. Mindig van lejjebb. Ki emlékszik már a második Orbán-kormány első lépéseire? Kósa Lajos Rogán Antallal karöltve a göröghöz hasonlította hazánk gazdasági állapotát, amivel rendesen tönkrevágták a forintot, kilátástalan helyzetbe sodorva sok tízezer devizahitelest. Aztán az iskolákban bevezették a Trianonra emlékező napot, hogy igazán jobboldalinak tűnjön a kormány, majd bevezették a NER fogalmát, amit azóta sem értünk, ugyanakkor minden közintézményben ki kellett akasztani a falra a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatát (NENYI), amit szintén értetlenül szemléltünk, ha véletlenül megpillantottuk a munkaügyi központ falán. No, akkor mondtuk először, hogy nincs lejjebb. Ezek csak az első hónapok voltak, és azóta szinte minden hónapban elismételjük, hogy mindig van rosszabb. Most például már ott tartunk, hogy a kormány plakátkampánnyal igyekszik elhitetni velünk, hogy kormányoz, és ennek a tevékenységnek van is valami foganatja. Szóval, örök tanulság: A mélypont annyira lent van, hogy soha nem látjuk a gödör alját.

2. Szolidaritás csak nyomokban. Öt év alatt bebizonyosodott, hogy a magyar társadalmat igen sikeresen lehet atomizálni, és egy fél évtized sem volt elegendő ahhoz, hogy a különböző társadalmi csoportok, szakmai szervezetek, etnikai kisebbségek rádöbbenjenek: nem úszhatják meg a hatalom arroganciáját azzal, hogy tétlenül nézik mások ellehetetlenítését. Máig él a magyar társadalom közösségeiben az a tévhit, hogy alá lehet merülni, ki lehet bekkelni nehéz időszakokat, és csupán az jelent megoldást, ha nem vállalunk közösséget azokkal, akikre rászáll a hatalom. Ékes példái ennek a rendvédelmi dolgozók, akiket pellengérre állított a kormány, mielőtt elvette tőlük a kedvezményes nyugdíj lehetőségét, vagy vegyük a munkanélküli segély idejének radikális lecsökkentését, illetve az erre az időszakra járó juttatás megnyirbálását. De tétlenül nézte a magyar társadalom többsége a diákmegmozdulásokat is, mintha semmi közük nem lenne ahhoz, hogy sunyi módon fizetőssé tette a felsőoktatás jelentős hányadát az a párt, melyik ellenzékben népszavazással akadályozta meg ennél jóval szerényebb tandíj bevezetését. A Fidesz rájött arra, hogy minden csak kommunikáció kérdése, illetve jól egymás lehet uszítani társadalmi csoportokat, és amíg egymásra acsarkodnak, el lehet tőlük venni forrásokat és jogokat. Egyetlen kivétel adódott, melyet eddig senki sem tudott ész érvekkel megmagyarázni: az internetadó elleni össznépi fellépés. Ez az eset azt mutatja, hogy van a társadalmunknak egy olyan rejtett vonása, melyet még az igen tapasztalt fideszes kommunikációs gépezet sem tapogatott le pontosan.

3. Az érvelés hosszú és nehézkes. Ez elsősorban az ellenzéki pártok sikertelenségének oka. A Fidesz mindig nagy mestere volt az érzelmi alapon való politizálásnak. A logika, a döntések részletes elmagyarázása, a kormány cselekedeteinek érvrendszere teljesen másodlagos, hiszen az érzelmi szál az, melyet szinte magyar polgár érzékel, és elfogad. Vegyünk egy példát a legutóbbi időkből: A kerítésépítés lényegében teljesen logikátlan, hibás és felesleges művelet a déli határon, ám ezek a tények eltörpülnek amellett az érzelmi vonulat mellett, hogy a kormány gyorsan cselekedett, és azt a látszatot kelti, hogy a saját népét menti az idegenekkel szemben. Ha csak a tényeket vesszük, akkor világos, hogy egy milliós emberáradatot nem állít meg egy kerítés, de ha így is lenne, akkor megkerülik azt, és ugyanúgy Magyarországon keresztül jutnak el Nyugat-Európába, mint eddig. Az is tény, hogy ezek az emberek nem maradnak itt, és ha valaki maradna is, sokkal kevesebb az érkező, mint ahányan elhagyják az országot. Ezek a száraz tények azonban teljesen eltörpülnek abban a hisztérikus légkörben, ami önmagában is probléma, de a Fidesz propaganda gépezete rá is segít erre, ami finoman szólva sem olyan magatartás, melyet felelős kormányoktól vár el az ember. Csak az számít, hogy olyat mondjon és tegyen a kormányzat, ami népszerűséget hozhat, ezért a szakmailag megalapozott döntések - sok más esethez hasonlóan - a menekültkérdésben sem jellemzik Orbán Viktor kabinetjét. A pillanatnyi előnyökért eljátsszák a hosszú távú megoldások lehetőségeit.

negymadar1.jpg

Kép: NÉGY madár

4. Just like szocializmus. Ahogy elnézzük az Orbán-kormány ténykedését, megértjük, miért lehetett olyan hosszú életű az egypártrendszer Magyarországon. Ha van egy olyan spirituálissá váló vezető, mint Orbán Viktor, aki egymaga fanatizálni tud legalább kétmillió embert, akkor Kádár János tündöklése (és persze bukás) sem tűnik valószerűtlennek. A Fidesz Orbán Viktor, Orbán Viktor a Fidesz, így az emberek nem a korrumpálódott alsóbb szintű vezetőkre szavaznak, hanem a vezérre. Ez az előnye, egyben a hátránya is egy, a személyi kultusz hagyományaira épülő pártnak. Ha Orbán Viktor egyben tudja tartani a pártot és a híveket, akkor a győzelem borítékolható, ha személye elhasználódik, netán korrumpálódik, elveszti szakrális jellegét, akkor a párt hiába költ milliárdokat kampányra, hiába emel ki az ismeretlenségből új politikusokat, nincs esély a győzelemre. A Fidesz abból él öt éve, hogy egyedül neki van vezére, az ellenzéki oldalon különböző okok miatt ez a személy nem jelent meg, így lényegében komolyabb politikai teljesítmény nélkül sikerült hatalmon maradnia a kormányzó pártnak. Nagy veszélye azonban ennek az állapotnak, hogy a döntések lényegében egyetlen személytől függenek, legyenek azok a párt belügyei, kormányzati stratégiai kérdések vagy fontos nemzetközi ügyek. Jó példa volt erre az internetadó miatt kialakult válság, amikor meg kellett várni, hogy Orbán Viktor haza érkezzen Svájcból, és eldöntse, hogy visszavonják-e az intézkedést. A vezér mögött azonban nagy a tülekedés, a belső konfliktusokat nem lehet sokáig a szőnyeg alá söpörni, és az is komoly gond, hogy Orbán nem bízik senkiben, hiszen amint megerősödik valaki a második vonalban, azonnal trónkövetelőnek tűnik, és megy a süllyesztőbe. Simicska Lajos erre a sorsra jutott, és ez fenyegeti Lázár János karrierjét is.

5. A látszat csal. A Fidesz kirakatvilágot (Patyomkin-falut) épített maga köré, amivel nem csak híveit, hanem önmagát is becsapja. Olyan színben tünteti a kormányt, mintha tagjai tévedhetetlenek lennének, és ezért az alkalmatlan miniszterek, államtitkárok kirúgása is úgy zajlik, mintha az csak egy kerti mulatság előjátéka lenne. Orbán saját tévedhetetlenségi mítoszát kivetítette a teljes állami apparátusra, a pártja vezetőire, sőt az őt támogató sajtóra is. Nincsenek felelősségre vonások, nincs beismerés, nincsenek nyilvánosság előtt zajló viták, mintha ez életszerű lenne egy kormányzásban. Ez is a szocializmust idéző eljárás, ami persze sokakban ébreszt nosztalgiát, mert a rossz híreket jobb elhallgatni, mint elgondolkodni a kiváltó okokról. Mégis, ez a mentalitás teljesen idegen a fejlett demokráciáktól, olyan látszatot kelt, mintha a tehetséget, a rátermettséget pártalapon osztogatnák, így az ellenzékiek ostobák, gonoszok és még csak nem is magyarok, ők viszont szépek, okosak és tévedhetetlenek. Ősi marxista felfogás szerint lehet a politikát jókra és rosszakra, nemzetiekre és nemzetellenesekre felosztani, ám Magyarországon ez a felfogás olyannyira beépült az emberek mindennapjaiba, hogy képesek saját családtagjaikkal is késhegyig menő vitát folytatni azért, hogy megvédjék Orbán Viktor megosztó politikáját. Teljesen világos, hogy a regnáló miniszterelnök a társadalom több csoportjáról lemondott (elsősorban a szegényekről), az ellenzéket támogató szavazókkal nem kommunikál, és egyetlen célja, hogy az éppen aktuális választások előtt összegereblyézzen magának 2-2,5 millió szavazót, akiknek a támogatásával a jelenlegi választási rendszerben akár kétharmadot is szerezhet. Azt írtuk, hogy világos ez a cél, ám rögtön hozzá kell tennünk, hogy Orbán Viktornál senki sem játszik szívhez szólóbban a magyar polgárok érzelmein, és ezzel el tudja feledtetni azt a tényt, hogy a kormányzás érdemi részével vajmi keveset törődik. Ahogy egy ősi dakota közmondás nagyon cirkalmasan megfogalmazza: „Múkodik!” Tegyük gyorsan hozzá: Egyelőre.        

Frédi és Béni

 

97 komment Közéleti ketrecharc Tovább
Öt dolog, melyekre az Orbán-rendszer döbbentett rá bennünket Tovább
Facebook Tetszik
0
97 komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Mi lehet az ukrán-magyar kémjátszma hátterében? Mi lehet az ukrán-magyar kémjátszma hátterében?
  • Lázár János igyekszik hasznot húzni a Fidesz zavarodottságából Lázár János igyekszik hasznot húzni a Fidesz zavarodottságából
  • Poloskák, kullancsok, zebrák Poloskák, kullancsok, zebrák
  • Olyan zavaros lett az USA irányvonala, hogy még Orbán sem tudja lekövetni azt Olyan zavaros lett az USA irányvonala, hogy még Orbán sem tudja lekövetni azt
  • Így néz ki Trump és Orbán gazdasági semlegessége Így néz ki Trump és Orbán gazdasági semlegessége

A bejegyzés trackback címe:

https://szeka.blog.hu/api/trackback/id/tr317728126

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nyíregyházi betti 2015.08.23. 18:01:04

Nagyon jó írás, gratulálok.
Válasz erre 

2015.08.23. 18:02:43

Én többre döbbentem rá mint 5 .
Válasz erre 

Uni1002 2015.08.23. 18:04:05

Nagyon tetszik az írásod.
A torkánál ragadtad meg a kérdést, ahogy Virág elvtárs mondotta.
Tanulságos összefoglalás.
Válasz erre 

MHE 2015.08.23. 19:47:35

Annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy a netadós tüntetés nem ilyen hirtelen jött, megmagyarázhatatlan valami volt. Ugyanis voltak előzményei. Az újabb kétharmadot nem biztos, hogy idevenném, de lehet, hogy benne volt a pakliban. A győzelmük nem volt meglepő, csak az újabb kétharmad. Amit még a Fidesznek is el kell ismernie, hogy csak az új választási rendszer miatt sikerült.
Nyáron kezdtek el szívózni az RTL Klubbal, amikor a reklámadótörvényt egyenesen ellene írták. És ekkor történt meg a csoda: az RTL Klub felvette a kesztyűt, és elkezdett visszavágni.
Aztán ott volt a Norvég Alapos botrány, amikor szeptemberben a rendőrség razziázott az Ökotárs Alapítványnál; később kiderült, teljesen jogellenesen.
Ez idő tájt az amerikaiak szemét már nagyon szúrta egy-két dolog, emlékezzünk vissza, amikor Obama az egyik beszédében megemlített minket, mint olyan országot, ahol problémák vannak a demokráciával.
És ami végül tényleg beütött, az a kitiltási botrány volt, amit a Fidesz sikeresen saját magára robbantott.
És erre jött a netadó, amit szerintem sokan a szólásszabadság elleni közvetlen támadásnak vettek, és ami aztán nagyon sok tüntetést elindított.

Szóval szerintem nem volt váratlan, hirtelen, illetve előzmények nélküli, egyszerűen ekkor telt be a pohár.

És most valaki segítségét szeretném kérni. Lehetne-e Polt Péter legfőbb ügyész ellen hivatali mulasztás vétsége miatt eljárást indítani, amiért még mindig nem küldte el a jogsegélykérelmet az Egyesült Államoknak a kitiltási ügyben? Ha nem is most, hanem később.
Válasz erre 

Lanchaster2 2015.08.23. 20:18:00

@MHE: Te még mindig komolyan elhiszed, hogy létezik kitiltási botrány?? :-))) Nem tűnt fel, hogy egy elcseszett őszi kormánybuktatási próbálkozás után, Goodfriendet vihargyorsan hazarendelték "családi okokból", kaptunk egy "igazi" nagykövetet, és azóta nagy kuss van az egész ügyről? Mi több, augusztus 20.-a alkalmából, Obama olyan nyájas (majdnem nyálast írtam :-)) üzenetet küldött, mint ha nálunk puszibb pajtása nem lenne a kerek világon. Meglesz az ára, efelől kétségem nincs, de egyelőre nincs se kitiltási botrány, se mosolyszünet. Talán, majd ha nagyon szívózunk a Szabadkereskedelmi Egyezmény miatt, eszükbe jut újra valami megbocsájthatatlan bűnünk a demokrácia ellen, amit az orrunk alá akarnak dörgölni. Elvégre náluk a demokrácia szent és sérthetetlen, ha beledöglenek is azok, akik helyett védik...
Válasz erre 

2015.08.23. 20:21:35

Fidesz =MSZMP újratöltve
Válasz erre 

MHE 2015.08.23. 20:40:21

@Lanchaster2: Igen. Kormányt úgy szokás buktatni, hogy titokban kitiltok embereket. Majd egy kormányhoz közel álló lap hozza nyilvánosságra az egészet. Igen, így dolgozik a CIA a Soros pénzéből, amit a norvégokon keresztül kapunk meg.
Annyi Fideszes legenda van már, hogy abból egy új Régi magyar mondákat is ki lehetne adni.
Várom, hogy a reptiliánok és az inszektoidok mikor indítanak támadást a haza ellen, amit Pataky Attila előre fog látni.
Válasz erre 

2015.08.23. 21:07:05

@MHE: PA csak a plejádokkal áll szóba, így sosem fog kiderülni a titkos honfoglalás .
Válasz erre 

Lanchaster2 2015.08.23. 22:07:49

@MHE: Megpróbálták nálunk is, ami a cseheknél bejött. Ukrajnánál még mindig jobban jártak... Melyik kormányhoz közeli lap írt róla először? Én az Origo-n olvastam, egy-két nappal azután, hogy Goodfriend belengette. De mindegy, ha lenne valami valóság alapja, nem tűnt volna el nyom nélkül napirendről. Már az ellenzék(?) sem emlegeti,pedig ők aztán szeretik rágni a gumicsontot.
Válasz erre 

MHE 2015.08.23. 22:41:11

@Lanchaster2: Napi Gazdaság. Október 16-án.
www.napigazdasag.hu/cikk/25771/
Fenti linken megtekinthető.

Szerinted úgy buktatnák meg a kormányt, hogy a Századvég tulajdonában álló lapban jelentetnek meg egy ilyen hírt? Ráadásul a cikk az elején teljes mértékben hazudott, ugyanis az ellenkezőjét állította annak, mint ami történt, s a cikk a további részében pedig Clintont és Obamát ekézte.
Na most két lehetőség lehet:
1. Ez vagy egy csel volt, a tudom azt, hogy tudja, amit én tudok, de nem tudja azt, amit én tudok kategóriájából.
2. Vagy a Fidesz próbált megint okos lenni, csak éppen nem sikerült neki, és a fagyi kinyitotta a hűtőajtót.
Ha így próbálna valaki kormányt buktatni, az előbb bukna meg a cipőfűzőjében, nemhogy elérné a célját.

Szóval a legendagyártást be kellene fejezni, mert öt év múlva már a Seal Team Six is benne lesz, akit a TEK futamított meg.

Egyébként más dolgok is eltűntek nyom nélkül a napirendről, pl. a Quaestor-ügy. Amiben Tarsoly Csaba, minisztériumok, és a tőzsdecápa miniszterelnökünk szerepel.
Válasz erre 

Csaba Szikora 2015.08.24. 07:54:14

Úr Isten.Mekkora baromság.
Aki ezt elhiszi,sem normális.
Válasz erre 

Csaba Szikora 2015.08.24. 07:59:36

@MHE: A megbuktatásról csak annyit,hogy a legfrissebb kutatás szerint:Fidesz 22%,Jobbik 13% MSZP10%,a többi 5% alatt,aztán lehet FRÖCSÖGNI.
Válasz erre 

program készítő 2015.08.24. 08:03:40

"Ki emlékszik már a második Orbán-kormány első lépéseire? Kósa Lajos Rogán Antallal karöltve a göröghöz hasonlította hazánk gazdasági állapotát, amivel rendesen tönkrevágták a forintot, kilátástalan helyzetbe sodorva sok tízezer devizahitelest. "
Erre pontosan emlékszünk! Előtte nyújtottuk be az L.C.M Növekedési pályázatát,a MANYUP pénzek fedezetkénti elfogadására.(bármilyen hitelállomány esetére)
Orbán a lengyelekkel közösen az EU-ban tárgyalt a MANYUP pénzek GDP beszámításáról--a következményeket mindenki tudja.
Válasz erre 

gmihaly 2015.08.24. 09:30:40

A szolidaritást a "színeváltó" "reformközgizdálnak" szervilis komprádorságai tették tönkre, kart karöltve a neoliberó szabadmadarakkal, akik elárulták a szociálisan érzékeny SZETÁ-s irányultságot. A pontot az i-re Bokros Lajcsika közgizdai arroganciája tette föl. És hát az agyonfényezett EU kutyaütőségeire is fény derült. És talán a történelmi távlatú vizsgálódásban az újkor hajnalát és a nem agyonhazudott, nem is "sötét" középkort is górcső alá kellene venni. És észre kellene venni a tudatosan a szőnyeg alá söpört, de máig hatóan kártékony eszméket is, pl. az "neo-össz-szlávizmust"(pánszlávizmust), amit 40-45 év elvtársvilága alatt állandóan letagadtak a szovjet elvtársak és hazai csatlósaik a testvéri tankok fenyegető árnyékában. Könnyű ex has befejezetté nyilvánítani történelmi "ügyeket", a "perújítás" elkerülése végett. És a "felülvizsgálati kérelem" ideája is a negatívra hangolt "revizionizmus" bolsevisztikus vádjával lett egykoron lebunkózva.
Válasz erre 

zsebatya 2015.08.24. 11:13:04

@gmihaly: És akkor tényleg történelmi perújításra kéne ráhajtani? "Történelmi ügyek"? "Felülvizsgálati kérelem"? Szvatopluk? Avar kaganátus? Augsburg? Magyar önálló nemzeti állam hivatalosan 1946-ban jött létre újra Mohács és a három részre szakadás után. (A Horthy-érát e szempontból figyelmen kívül kell hagyni, mert a rendszer per forma a királyság alapján állt, amelynek "kormányzója" az emlegetett kenderesi úriember volt.) Pech, hogy ezt a fordulatot a kommunisták uralták, különösen 1947-48 után. Eközben viszont sok száz éven át mindenféle furcsa királyságok-császárságok részei voltunk. Bassza meg, próbáljunk már végre normálisan gondolkodni! Ezt az országot jobbról-balról állandóan izélgetik. Gyönyörű Kárpát-medencénk Európa egyik legszebb természeti kincse, de a mindennapos politikában az állandósult zsákmányszerzés célterülete. Mi pedig ebben a helyzetben rendre hülyén, néha megalkuvóan, máskor teljesen felesleges hősi pózban hisszük azt, hogy mi mekkora önálló nemzetállam vagyunk. Igazságot követelünk állandóan, pedig mi sem tudjuk igazából, mi is az igazság. Írom ezt olyan családból származva, amely - ha egyáltalán van ilyen - valóban "mélymagyar. Legyen már eszünk is.
Fejemre hamut, arcomba sót.
Válasz erre 

MHE 2015.08.24. 12:29:22

@Csaba Szikora: És ezzel mit szeretnél mondani?
Válasz erre 

István Tamasi 2015.08.24. 12:39:59

@Csaba Szikora:
Príma. Folyhat tovább a narancsmaffia szabadrablása.
Válasz erre 

Kalmár 2015.08.24. 13:20:42

Néha azt hiszem, hogy az ilyen cikkeke az MSZP székházban írják és csak párttagok helyeselnek.
Másképpen értelmetlen az egész!
Válasz erre 

MACISAJT 2015.08.24. 16:29:18

" így az ellenzékiek ostobák, gonoszok és még csak nem is magyarok, "

Maguk mondták. Én csak aláírom.
Válasz erre 

MACISAJT 2015.08.24. 16:32:24

@MACISAJT:

És hogy Orbán szakította szét az országot?:P
Muhaha.

Szegény Antall Jóska ha ezt megérte volna... Szdsz-ES taxisblokádostól, vagy a fasiszta/irredenta stb. minősítésekre emlékezve, amit a "lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke vagyok" c. kijelentése miatt kapott "ezektől"....

Vagy nézzük végig a ballibák bevándorlási politikáját.
Ha fiktív és határon túli magyarokról van/volt szó , akkor ajvé córesz, beözönlik 2002-ben a 23 millió román illetve 2004 december 5-én 800 ezer erdélyi nyugdíjas. És elveszik az itteniek munkáját, nyugdíját, a beste férgek.
Nosza nyomtattak Szekelyudvarhelyen (!) 16 őldalas felvilágosító füzetet, a határon túli magyarok képzeletbeli beözönlésének veszélyeiről.

Ha meg nem fiktív hanem tényleges és koszovói albánok, szírek, afgánok etc. tíz -és százezrei ömlenek befelé a zöldhatáron...
akkor keblemre testvér, várnak a civil szervezetek az MSZP székházban...
Na ne már.
Erre a dokumentált ballib nemzetárulásra emlékezzünk, egy perces ünnepélyes néma falállással:

lorandusz.blogspot.hu/2012/11/nyolc-eve-szuletett-meg-felelos-dontes.html
Válasz erre 

Netuddki. 2015.08.24. 16:41:37

@MHE: A kisköcsög ritkán szól hozzá, de akkor is az orbán valagát nyalja.

"Csaba Szikora 0 bejegyzést írt és 71 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban. 2014.11.20. óta tag."
Válasz erre 

Netuddki. 2015.08.24. 16:42:27

@MACISAJT: Na itt meg a másik köcsög orbánfarturkász...
Válasz erre 

MHE 2015.08.24. 17:07:57

@bértrollbosszantó_kovi1970: Köszönöm. Legalább most már tudom, hogy szándékosan nem veszi figyelembe azt a a tényt, hogy a Fidesznek csak relatív többsége van, illetve, hogy az ország 2/3-a nem kíváncsi a Fideszre (igaz az ellenzékre sem, de az ellenzék legalább nem kérkedik a hatalmas támogatottságával).
Válasz erre 

igazi hős 2015.08.24. 17:13:33

@Lanchaster2: "kormánybuktatási próbálkozás" Paranoia rulez avagy Bástya elvtársat már meg sem akarják ölni? Ki akarná onnan messziről megbuktatni Orbánt? 5 éve pitizik, hogy bejuthasson a Fehér Házba, hiába. Ennél többet nem foglalkoznak velünk: mindegy mit csinálunk a homokozónkban, amíg szót fogadunk a nagyfiúknak. A menekültügynél ékesebb példa nem kell: megy a néphülyítés ezerrel, de szép csendben megcsinálunk mindent: szállást, egészségügyi ellátást. Még a kötelező oltást is helyesnek gondolom, szerintem ezt is nyugatról "javasolták", hogy úgy is hozzájuk mennek tovább, akkor legalább egészségesebbek legyenek.
Válasz erre 

Ma Baker 2015.08.24. 17:25:03

Jah, mindennél van lejjebb. Csak éppen évek óta nő a Magyarok reálbére, többen dolgoznak, a devizahitelükön is könnyítettek, a család is sokkal kedvezményesebben adózik és a rezsi sem olyan magas. Magyar kézbe adták a dohánykiskert, a közműveket és nyomják kifelé a külföldi kiskermultikat is, miközben egyre-másra nyílnak a termelő vállalatok gyárai. Emellett próbálják élesztgetni a magyar öntudatot is határon innen és túl, próbálják védeni a hagyományos családmodellt a kultúránkat és a vallásunkat a más kultúrájúaktól.
Tudom, aki szélsőséges neoliberális vadkapitalista a romkocsmából, annak ez mind ocsmány és elítélendő, de a hétköznapi embereknek mégis nagy eredmény.
Válasz erre 

ogli dzsí 2015.08.24. 17:25:48

Mi lenne? CSŐD
Válasz erre 

fidesz maszop dk egykutya 2015.08.24. 17:37:29

@Ma Baker: hohó hol vannak azok az egyre másra nyíló termelő vállalatok gyárai? Ott ahol a többi kamu amit írtál? (papíron).

A hétköznapi ember röhög/sír az "eredményeiteken", mert ennyi kárt az országnak kb csak a tatárjárás tudott okozni.
Válasz erre 

♔bаtyu♔ 2015.08.24. 17:59:16

Mi lenne? Kb. mostanában vennénk fel a negyedik IMF hitelt.
Válasz erre 

♔bаtyu♔ 2015.08.24. 18:04:08

Ábrándozzatok csak ballibsik:))))
Válasz erre 

KUHULIN 2015.08.24. 18:26:03

Na, ma is megbukott azorbán, pedig még nincs is kedd!
Válasz erre 

2015.08.24. 18:27:34

"A kerítésépítés lényegében teljesen logikátlan, hibás és felesleges művelet a déli határon, ám ezek a tények eltörpülnek amellett az érzelmi vonulat mellett, hogy a kormány gyorsan cselekedett, és azt a látszatot kelti, hogy a saját népét menti az idegenekkel szemben. Ha csak a tényeket vesszük, akkor világos, hogy egy milliós emberáradatot nem állít meg egy kerítés, de ha így is lenne, akkor megkerülik azt, és ugyanúgy Magyarországon keresztül jutnak el Nyugat-Európába, mint eddig. Az is tény, hogy ezek az emberek nem maradnak itt, és ha valaki maradna is, sokkal kevesebb az érkező, mint ahányan elhagyják az országot."

Ti beszéltek a logikus érvelésről, de csak néhány mondatos megnyilatkozásokra vagytok képesek, amik mögé odaírjátok, hogy ezek a tények. Alátámasztás az úgy minek...

De mi lenne, ha bevándorlókérdésben hanyagolnátok a jósolgatásokat?

2015. február 8. Amikor menekültek potyognak az égből
szeka.blog.hu/2015/02/08/amikor_menekultek_potyognak_az_egbol

"A magyar hatóságok lázas gyorsasággal gyártottak bizonyítékot arra, hogy a hazát gazdasági menekültek ezrei ostromolják naponta. Pechesek voltak azok a koszovóiak, akik éppen akkor próbálták elhagyni országunkat, amikor az illetékesek kiadták rájuk a kilövési engedélyt."

[...]

" A miniszterelnök a párizsi mészárlást követően beszélt először arról, hogy Magyarország nem kér a gazdasági menekültekből, főleg akkor nem, ha azok egy másik kulturális háttérrel rendelkező országból érkeznek. Akkor sokan - jómagam is - úgy gondoltuk: Orbán belföldi fogyasztásra, szavazatszerzésre használt fel egy tragikus, nemzetközi eseményt."

[...]

""Többen gyorsan fel is világosították a miniszterelnököt, hogy ez a veszély minket momentán nem fenyeget: “csak” tranzitország vagyunk, átmeneti szállásaink szinte konganak az ürességtől"

[...]

"Nem kell telezsúfolnunk a menekülttáborokat, nem kell etetnünk ezeket a potenciális terroristákat. Menjenek csak szépen Nyugatra, majd ott kínlódnak velük tovább! Közben azonban megváltozott a direktíva! Most már el kell kapni őket, bizonyítandó, hogy Orbán nem beszél összevissza, ha úgy tetszik, bizonyítékot gyárt a magyar hatóság egy korábbi állításhoz."

Most nagyon nem az általatok jósoltakat ("a tényeket") látjuk megvalósulni. Esetleg valami magyarázat?
Válasz erre 

nemecsekerno_007 2015.08.24. 18:40:46

Úgy látszik még mindig nincs elég közmunka. Sokan vannak akik kurvára ráérnek :)
Válasz erre 

gmihaly 2015.08.24. 18:55:49

@zsebatya: Pedig nem ártana átgondolni az egész hóbelevancot a Palckytól Benesen és a szovjet elvtársi "testvéri" tankok segítségével terjesztett és a lusta és poszt-marxista hazai történészek munkássága nyománl ma is tartó össz-szlávos eredetű hamisítások és máig sulykolt megbélyegzések és agyonhallgatások "felülírásával". Benestől a "Zúzzátok szét Ausztria-Magyarországot" című brosúrát pl. mindenképpen elolvashatnád, ha még eddig nem tetted meg,.
Válasz erre 

gmihaly 2015.08.24. 19:02:25

@zsebatya: Ja és az újabb történettudományos munkákat is átnézhetnéd, amelyek az eddigi narratívák fényében akár "eretneknek" is tűnhetnek, pl. Borhi Tibor könyvét az USA Magyrország-politikájáról. Egy pár, a kvázi-marxisták által is szívesen hangoztatott meskete pl. most megy a levesbe a német megszállás valós okait illetően.
Válasz erre 

gmihaly 2015.08.24. 19:03:39

@zsebatya: Mert a legjobban az ilyesmi tudja mérgezni a lelkeket, Te is azért írsz ilyesmiket.
Válasz erre 

Nzoltan 2015.08.24. 19:17:36

Csak a hülyék hisznek abban, hogy a baloldal nem döntötte volna be a gazdaságot. Sokan éveken át azért hülyézték a devizahiteleseket, mert devizában adósodtak el. Na, a szakértő bajnai mit csinált?
Naugye....
Válasz erre 

Nzoltan 2015.08.24. 19:20:42

Szakadjunk már le a szolidaritásról. Magyarország az adója révén egész jó helyen áll a szolidaritási ranglétrán az EU-n belül. Aki lúzer, azzal úgysem lehet mit kezdeni. A más pénzét is ugyanúgy elkúrja. Ebben mi az igazságos?
Válasz erre 

Toadwart66 2015.08.24. 19:30:51

Jó írás. A Fidesz előbb utóbb saját fogja felemészteni. Egyszer ennek a lakodalomnak is vége lesz. Orbánnál korruptabb politikus nincs. Putyin azt hiszem talán még megelőzi. Büszkeség önthet el minket. A kollaboránsok persze örvendezhetnek. Nekik lesz a legnagyobb pofájuk, hogy ők ellenálltak. Mindig ez van.
Válasz erre 

fidesz maszop dk egykutya 2015.08.24. 19:45:00

@♔bаtyu♔: ehelyett a sokadik orosz hitelt vesszük fel. Mindjárt jobb úgy :D
Válasz erre 

♔bаtyu♔ 2015.08.24. 20:07:27

@fidesz maszop dk egykutya: Az elsőt , ráadásul atomerőművet, kapsz érte, nem pedig Sorosékat.
Válasz erre 

2015.08.24. 20:13:33

@Nzoltan: mit csinált bajnai? Az IMF hitelt Gyurcsány tárgyalta le. Bajnai megőrzött egyharmadot, tartalékot töltött fel, hogy ne lehessen támadni a forintot, és egyharmada ment el....
Miben veszi fel most a hitelt a fidesz? Ja, rubelben....öcsém, te hülye vagy, így megfelelsz a NER követelménynek.
Válasz erre 

nemecsekerno_007 2015.08.24. 20:14:40

@fidesz maszop dk egykutya: rinyálás, meg hőbörgés helyett azon kéne agyalni, hogy fogjuk kitermelni az a pénzt ami az EU-ból nem jön 2020-tól. Milyen ötleted v. terméked van ami exportképes? A sok elmélkedés, meg morfondírozás nem fog sehova se vezetni. Azt a pénzt nem O.V. fogja megkeresni. De nem is a nagyon okos MSZP-sek v. a DK-sok. Neked kéne, meg nekem. Vazz!!!!
Nem tudom mit akarunk mi EU-s béreket, amikor olyan idióta, kontraproduktív a gondolkodásunk, hogy azt még 100 év alatt se nőjjük ki... :( Ez itt a baj és nem O.V. vagy a többi. Az már csak következmény... Kádár alapos agymosást végzett...
Válasz erre 

2015.08.24. 20:15:52

@♔bаtyu♔: Ugye, az megvan, hogy az atomerőmű drágán termeli majd az áramot, MERT HITELBŐL ÉPÜL? Ugye az sem kerülte el figyelmedet, hogy a megtermelt áram költségét ki kell forgatni? Ha a bevételből nem lehet, akkor extra adókkal....batyu, teher vagy az emberiség hátán.
Válasz erre 

2015.08.24. 20:20:05

@♔bаtyu♔: figyelj, mert csak egyszer mondom: a Paks 2 nem termel többlet energiát. ugyanis az egyest be kell zárni. Tehát a jelenlegi bevételt fejeli meg a hitel. Amihez önrészt kell betolni, és a megvalósulásig, amikor tényleg termelni is fog, van még hátra....öööö nyolc? tizenkettő? huszonöt? év!
Válasz erre 

2015.08.24. 20:22:28

@Nzoltan: A "más pénzét is ugyanúgy elkúrja. Ebben mi az igazságos? "
igaz, semmi. szerintem is le kéne állítani az eu támogatásokat. amit leadózik az ember nyugaton, azt te meg a többi ingyenélő lerabolja.
Válasz erre 

fidesz maszop dk egykutya 2015.08.24. 20:24:33

@♔bаtyu♔: sokadik, a visszautasíthatatlan ajánlatokról (pl metrófelújítás) nem is beszélve, és kapok egy elavult hulladékot, aminek a hasznossága is erősen kétséges.

@nemecsekerno_007: én nem fogom kitermelni a kommerek által ellopandó összeget. Egy nagy lófaszt. Nem én baszom el a pénzt, hanem jelenleg a viktorod.
Válasz erre 

nemecsekerno_007 2015.08.24. 20:26:20

@fidesz maszop dk egykutya: "én nem fogom kitermelni a kommerek által ellopandó összeget."

az a te dolgod, de akkor csóró maradsz. nem lesz ingyenes eü. ellátás, se nyugdíj.
Válasz erre 

nemecsekerno_007 2015.08.24. 20:29:13

@fidesz maszop dk egykutya: "én nem fogom kitermelni a kommerek által ellopandó összeget."

hanem csak a szád jár. remek. elvárod, hogy más megtermelje. Na ez az amit a többség tud. tényleg remek. így nem lesz nyugathoz felzárkózás. tök mindegy, hogy leváltják-e O.V.-t v. nem.
Válasz erre 

fidesz maszop dk egykutya 2015.08.24. 20:39:21

@nemecsekerno_007: éppen azért nem maradok csóró, mert elkerülöm a pénzem fekete lyukba kerülését (magyar állam). Milyen ingyenes EÜ ellátás? Arra gondolsz, amiért havonta 7 ezret fizetek, úgy, hogy nem használom?
Nyugdíj amúgy sem lesz, folyamatosan ellopják, az mnyp megtakarításomat is ellopták.

Persze majd hülye birkaként fizessem be a pártodnak továbbra is a pénzem nagy részét, hogy dőzsölhessenek a tovább? Lófaszt.
Válasz erre 

Behajtó70 2015.08.24. 21:17:13

Frédi és Béni? Szerintem inkább - ahogy Mr Ford Fairlane mondaná - fasz és szopó....már bocs
Válasz erre 

nemecsekerno_007 2015.08.24. 21:27:15

@fidesz maszop dk egykutya:

akkor te egy szimpla adócsaló vagy? mert amit leírtál az nagyjából az.
Válasz erre 

Nzoltan 2015.08.24. 21:58:35

@Könnyen elkaptuk, uram!: Ez nagyon szar duma. Mi azért az iparunk 92 százalékát adtuk oda bagóért.
Válasz erre 

tomwar 2015.08.24. 21:59:23

@nemecsekerno_007: Adocsalo talan, de utoljara jarulekfizetesrol beszelgettetek...
Azert azt elmeselhetned, miert lett szocialis ado a jarulekbol, ha nem azert, hogy ellopjak.
Miutan az elmult evtizedben kb. 40.000-be kerultem az egeszsegugynek (elotte is csak par tizezer) es betoltam a tb-nek bo 10 milliot, azert igyekezz jol ervelni! :-)
Válasz erre 

Nzoltan 2015.08.24. 22:00:53

@nemecsekerno_007: Vargáék fokozatosan nem számolnak vele. Erről már szó van egy ideje. Csak erre az ellenzék süket.
Válasz erre 

Nzoltan 2015.08.24. 22:03:25

@fidesz maszop dk egykutya: A metró drága. csakhogy a régi szerelvényekkel nem kell kicserélni az egész infrastruktúrát. Az alstom szerelvények sem voltak rózsásak. csomó szerkezeti elemet cserélni kellett, már a próbafutások alatt. Pl torzult a váuzszerkezet, stb... majdnem visszadobták az egészet.
Válasz erre 

fidesz maszop dk egykutya 2015.08.24. 22:18:13

@nemecsekerno_007: nem csalok én vele, azt a pártod teszi (ellopja), én egyszerűen nem pakolom be a feneketlen zsákba...

@Nzoltan: milyen infrastruktúrát? Mióta kell infrastruktúrát cserélni szerelvénycserénél? Az alstomok is ezerszer rózsásabbak, mint a 70-es évek technikája (megnyugodhatsz, a felújítással is marad azon a szinten). Soros egyenáramú motor, ellenállásokon elfűtött fékenergia. So '70s...
Válasz erre 

mizrolist 2015.08.24. 22:34:13

@Ma Baker: ez a "többen dolgoznak" azért vérzik pár sebből. Pl. beleszámolják azokat, akik magyar állampolgárok, de külföldön dolgoznak. Meg ott van az a minimum 2300 ember, akiket kirúgtak, aztán az eredeti fizetésük harmadáért-negyedéért visszavettek közmunkásként... Na és azt se felejtsük el, hogy akkor számítasz "dolgozónak", ha minimum hetente 1 órát dolgoztál. Azt azért nem nevezném foglalkoztatásnak, ha havi 4 órát melózik valaki.
Válasz erre 

fidesz maszop dk egykutya 2015.08.24. 23:38:19

@mizrolist: szerintem értelmetlenül fáradozol. Ezeket az ilyen apróságok nem érdeklik. A számok megvannak PAPÍRON, és azt reklámozzák.
Válasz erre 

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.08.25. 05:45:33

A Fidesz nem azért nyer, mert egyszemélyi vezetése van (ezt nevezi a szerző "személyi kultusznak" manipulatív céllal), hanem mert a legnépszerűbb párt.

Tudom, hogy a ballib agytrösz szerint diktatúrának számít, ha a legtöbb szavazatot kapott párt van hatalmon a ballibek helyett, dehát ez legyen az ő bajuk...
Válasz erre 

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.08.25. 05:49:04

@MHE:

Netadós tüntetés: a résztvevők zöme fideszes, jobbikos és egyéb, a ballibekre sosem szavazó ember volt. Amint a ballibek megpróbáltak az elégedtlenségből politikai tőkét kovácsolni, kidreült: a tömeg nem áll mellettük. A következő tüntetésre már csak a szokásos 1200 fizett norvég Soros-katona ment el.

Kitiltási botrány: az USA látványosan visszakozott az ügyben, André V. Badfriendet sürgősen hazapaterolták.
Válasz erre 

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.08.25. 05:54:42

Ami a kerítést illeti, ez Orbán nemzetközileg is elismert hatalmas sikere.

Torlódnak már a bevándorlók a macedón-görög határon, s Horvátország érzi: egyre többen mennek arrafelé. Hamaarosan Szlovénia is nyögni fog. Azaz csökken a migrációs nyomás Mo-ra. S a problémát kénytelen lesz az EU megoldani, azt nem hárítva a szegényebb tagállamokra.

A ballibák érzik is vesztüket. Ezért mostanábna határvédelemtől öngyilkosságot elkövető földikutyákról hallucinálnak.
Válasz erre 

nu pagagyí 2015.08.25. 07:28:21

Az Orbán-kormány gazdaságilag és morálisan is meggyengítette az országot. Az elkövetett törvénytelenségek következményeitől tartva újabb és újabb törvénytelenségeket fog elkövetni. Hosszabb távon csak a nyílt erőszak tarthatja életben a rezsimet.

Egy komolyabb lázadás leveréséhez már nem elég a fizetett csőcselék mozgatása és az ellenállás potenciális vezetőinek levadászása, erre példa az internetadó elleni megmozdulás.

A Békemenet kifingott, a radikális jobboldal egyre kevésbé irányítható, mert kinyílt a csipájuk. Egy lázadás potenciális vezetőinek beazonosítása is nehézkes, mert nem a domesztikált ellenzék, hanem végsőkig elkeseredett és megalázott emberek (pl. "fekete ruhás nővér) egyéni akciói generálják. Nem tudni melyik veszélytelennek induló tiltakozás fog átfordulni tömeges elégedetlenségbe. A hatalom el fog szigetelődni a társadalomtól és csak a nyílt erőszak marad, hogy képviselői megtarthassák a koncot.
Válasz erre 

nu pagagyí 2015.08.25. 07:36:48

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: A trianoni határokat kijelölő kerítés sikerét csak a gazdasági szárnyalás pipálja le.
Válasz erre 

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.08.25. 08:11:56

@nu pagagyí:

A gazdaság toporog ill. enyhén növekszik - ugyanaz, mint a ballibek alatt.

A trianoni - pontosabban a párizsi - határ Mo. határa, ennyi. Tök mindegy, hogy mivel van kijelölve.
Válasz erre 

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.08.25. 08:12:37

@nu pagagyí:

Ha lázadás lenne az országban, az jobbikos érzelmek mentén lesz, semmiképpen sem ballib érdekek mentén.
Válasz erre 

♔bаtyu♔ 2015.08.25. 08:47:21

@fidesz maszop dk egykutya: Azért te sem gondolod komolyan, hogy egy kereskedelmi és egy IMF hitel ugyanaz a kategória?

Indulj már ki magadból. Mikor veszel pld. egy teherautót vagy kombájnt hitelből és mikor veszel fel egy Provident hitelt.

Kurva nagy különbség.
Válasz erre 

♔bаtyu♔ 2015.08.25. 08:48:55

@mizrolist: Elmondanám, hogy a közszolgálatból nem lehet valakit kirúgni és közmunkásként vissza venni.
Válasz erre 

♔bаtyu♔ 2015.08.25. 08:49:39

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: Ezzel egyetértek. Senki nem fog azért lázadni, hogy visszatérjen az infláció és az IMF hitelek kora.
Válasz erre 

konrada 2015.08.25. 09:38:50

@fidesz maszop dk egykutya:
Kicsit olvass azért ennek utána, mert informáltság hiányában elég sekélyesnek látszanak érveid....
Válasz erre 

fidesz maszop dk egykutya 2015.08.25. 09:43:09

@♔bаtyu♔: aham hvg.hu/itthon/20150514_Kilktrukk_kirugjak_a_kozalkalmazottakat
Válasz erre 

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2015.08.25. 09:43:16

gyerekek csak ballibezés,gyurcsányozás egy se?
Mi lesz így a prémiummal?
Válasz erre 

fidesz maszop dk egykutya 2015.08.25. 09:48:27

@konrada: Te beszélsz az én alulinformáltságomról? Egyszerűen mivel ellentmondtam a pártnak, automatikusan ellenkezel, pedig fogalmad sincs miről írtam.
Válasz erre 

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.08.25. 09:50:58

@MACISAJT:

Az MSZP-s munkásőr egylet rendszerváltás óta diktatúrázik, nácizik, fasisztázik, mikor épp nincsennek az MSZMP KB Gyurcsyanyista üdvöskéi hatalmon.

Elkúrták és ez fáj nekik.

Utolsó lehetőségként, az országra kényszerítenek több százezer illegális bevándorlót, minnél rosszabb az országnak annál jobb nekik alapon.

Mert meglehetősen egyértelmű, hogy az EU-s szomszédaink lezárják a határokat, nem engednek át senkit, és akik átmentek azokat visszaküldik majd.

Azaz a bevándorló párti majmok alsó hangon évi kétszázezer illegális bevándorlót szabadítanak az ország nyakába.
Válasz erre 

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.08.25. 09:54:09

A poszter hazudozásai túl szembeötlőek.

Ugyanis mindenki tudja, hogy az elkúrók az egész EU legszarabb gazdasági mutatóit produkálták végig.

Így fordulhatott elő, hogy 2002-ben amíg a Szlovákok elött voltunk, 2010-re a Görögökkel egszintre züllesztették az országot.

Azóta már kilábaltunk a válságból, miközben a görögök csődbe mentek, a deviza hitelek forintosítva lettek, és a gazdasági mutatók tekintetében az EU első felébe tartozunk.

Ez nem azt jelenti hogy a Fidesz jó, hanem hogy az MSZP-s ballib szarkeverőknél inkomtensebb bagázs EU szerte nincs.
Válasz erre 

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.08.25. 09:58:14

@nu pagagyí:

Nocsak..

Máris feladtátok a 2018-as választást ?

Az elkúró ballibek itt már nem kormányoznak akárhogyis lázítod azt a kétszáz fizetett HaHa-s majmot.
Válasz erre 

fidesz maszop dk egykutya 2015.08.25. 10:24:26

@Ballib Cenzúra: "Az MSZP-s munkásőr egylet rendszerváltás óta diktatúrázik, nácizik, fasisztázik, mikor épp nincsennek az MSZMP KB Gyurcsyanyista üdvöskéi hatalmon."

Nem mindegyik, hiszen legalább a fele a fideszben "reformok működnek" és "magyarország jobban teljesít"-ezik, és néha komcsizik ha éppen ők vannak hatalmon ;)
Válasz erre 

fidesz maszop dk egykutya 2015.08.25. 10:27:33

@fidesz maszop dk egykutya: amikor meg nincsenek hatalmon, akkor pedig szintén diktatúráznak a fideszes munkásőr/mszmp/kisz tagok.

De egy valami soha sem változik, az MSZ(M)P és a fidesz, mindig egymás kezét fogva szavazzák le az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát, hiszen mindkét párt jelentős része ügynök és besúgó volt.
Válasz erre 

nu pagagyí 2015.08.25. 10:36:49

@Ballib Cenzúra: Milyen választás? Egy diktatúra nem választáson szokott megbukni. Rákosi elvtársat sem a szavazófülkékben döntötték meg, de Kádár elvtárs alól is szertespriccelt előbb a párt. Ti is így buktok majd meg, vagy elsöpör benneteket az elégedetlenség vagy saját magatok "gyilkoljátok" meg a vezér elvtársat, hogy mentsétek a bőrötöket.
Válasz erre 

mikerbiker 2015.08.25. 10:53:17

Kiegészíteném egy 6. pontal( Eperjes után szabadon):
Namost, hogy a többi elvtársak honnan jönnek...balról avagy jobbról...Azt nemtudjuk!De jönnek!

Lehet hülyeségeket beszélni,de a tények nagyon makacs dolgok.
Válasz erre 

nu pagagyí 2015.08.25. 10:56:13

@Ballib Cenzúra: Megnyugtatlak, hogy 2010-2014-es időszak alatt szintén az "egész EU legrosszabb mutatóit" produkáljuk. Pont ezért sikerült lecsúsznunk azokhoz képest is, akiket 2009-ben még megelőztünk.
Válasz erre 

nu pagagyí 2015.08.25. 11:02:07

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: A kifosztott, megalázott emberek fognak lázadni, nem kérdezik meg kiért csak azt tudják miért.
Válasz erre 

konrada 2015.08.25. 11:04:31

@fidesz maszop dk egykutya: "Mióta kell infrastruktúrát cserélni szerelvénycserénél?"

Tán ha fikázás helyett utána olvasnál, rájönnél, hogy más gyártású-rendszerű szerelvények más biztosítási-irányítási rendszert igényelnek, mint ahogyan a végállomások kocsiszínjeiben is igen komoly változtatásokat kell végrehajtani.
Mindezek összességében sok, valszeg 10mrd-okban számolható összeg...

...lehet, hogy a racionális gondolkodást kevered te össze a pártpolitizálással?
Válasz erre 

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.08.25. 12:21:12

@nu pagagyí:

Tehát te is tudod, hogy a ballib hazaárulók nem tudnak már labdába rugni.

Örülök hogy elismerted végre.

Innentől kezdve marad a 200 fős fika forradalom, amit Gyurcsány vezet majd.

Sok sikert hozzá.
Válasz erre 

citrix 2015.08.25. 12:30:35

Már elnézést de a NER egyszerűen csak a a 40 év szocializmus koppintása Orbánra szabva. Sok új nincs benne. Ars poeticája a következő: ha nem működsz együtt Orbánnal akkor megnézheted magad. A magyar választók a cuculizmusban a hazafias népfront jelöltjeire szavaztak, a NER alatt értelemszerűen a NER (fidesz) jelöltjét választják. Ragaszkodunk a pártállamhoz bármi áron.
Válasz erre 

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.08.25. 12:38:16

@nu pagagyí:

Lehet, de ez nem a ballibeket fogja erősíteni.
Válasz erre 

prosperitas 2015.08.25. 13:17:24

@nu pagagyí: igazad van. 2009-ben minden régiós országot megelőztünk. Nekünk kellett először imf hitelért kuncsorogni, - beleértve a görögöket, ukránokat-mert a piac olyan jónak értékelte a magyar gazdpolt, hogy még 13%os kamat mellett sem volt hajlandó egy petákot sem adni a bérek és nyugdíjak kifizetésére. Nem voltunk mi egy szinten a görögökkel 2010-ben, már sokkal korábban bedőltünk, mert rosszabb helyzetben voltunk, mint ők.
Válasz erre 

MHE 2015.08.25. 13:53:24

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: A tüntetők zöme nem Fideszes és Jobbikos volt (Fideszes főleg nem lehetett, mert az szentségtörés lett volna), hanem igazi, valódi, pártfüggetlen ember. Tudom, hogy furcsa szó Magyarországon a pártfüggetlen, de képzeld el, egyre többen vannak (most épp a nem szavazók táborát erősítik, ami már 50%!).
És ezért nem engedték meg, hogy a baloldali pártok rájuk telepedjenek, mert ezek az emberek senkiből sem kértek. Sem a jobból, sem a balból.

Hogy a norvégok és a Soros György már megint, hogy kerül ide én nem tudom, de ez már egyre betegebb. Egyszer a zsidók, máskor a kommunisták, most Soros György. Új magyar mondák, b+!
Válasz erre 

fidesz maszop dk egykutya 2015.08.25. 14:27:52

@konrada: miért igényelne mást? A biztosítórendszert nem a járműhöz igazítják, hanem fordítva szokás... Még is milyen változtatás kellene egy kocsiszínben? Mondj valami konkrétumot.

De teljesen mindegy, mert az észtek is ugyan azokat a szerelvényeket újították volna fel, az is jobb lett volna, mert a mai kornak megfelelővé tette volna. Ellenben elfogadták a legszarabb ruszki ajánlatot, ami nyilván előre el volt rendezve.
Válasz erre 

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.08.25. 14:37:31

@MHE:

Ezen nem fogunk összeveszni: a lényeg, hogy NEM ballibek voltak a tüntetők.
Válasz erre 

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.08.25. 14:39:00

@MHE:

Soros űgy kerül ide, hogy az egyik legaktívabb szereplő a liberális Mo-ért való harcban. Ahogy a norvégok is.

Mi köze ennek a zsidókhoz vagy a kommunistákhoz? Semmi.
Válasz erre 

mizrolist 2015.08.25. 15:02:37

@♔bаtyu♔: hol beszéltem én közszolgálatról?
Válasz erre 

MHE 2015.08.25. 15:19:19

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: Csak annyi, hogy most ő az ellenségkép. Először a tüntetések mögé áll, utána már az ellenzéket is finanszírozza, most meg már a menekülteket is ő pénzeli.
Egész egyszerűen most ő a Jolly Joker, akit elő lehet húzni, ha valakinek valami nem illik bele a világképébe.
Válasz erre 

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.08.25. 16:02:15

@MHE:

Egyszerűen tény felforgató tevékenysége az egész térségben.
Válasz erre 

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2015.08.26. 08:01:58

@Ballib Cenzúra: Mert a viktorod aztán nem ilyen!őőőő neeem!
Válasz erre 

gmihaly 2015.08.26. 09:50:22

@zsebatya: Csőlátókám, nem magyar, hanem európai kontextusban kellene gondolkodnod. De másoknak is. Nem leragadni az expánszláv, exmarxista magyar történetírás csúsztatásainál. Egyetemes európaiban gondolkozz, te zseni!!!
Válasz erre 

pervie but hot (törölt) 2015.08.27. 15:29:02

@Ballib Cenzúra: @♔bаtyu♔: @maxval bircaman megbízott szerkesztő: @nu pagagyí:

A legfontosabb dolog, amire az Orbán-rendszer döbbentett rá bennünket:

A Fidesz-Orbán-nemzetikorrupció-rendszere rossz, de olyan helyzet nem fordulhat elő, hogy a magyar emberek valaha is visszaszavazzák a hatalomba a Gyurcsány-Bajnai-Strabagdemokrata-ajvékoló-idegenszívű-magyargyűlölő klikket.

Ez az ország tragédiája, hogy a Fidesz meg a Jobbik a legjobb opció, de még azok is sz@rok. A rosszabb lehetőség kétség kívül a ballibák visszatérése a hatalomba.
Az emberek a kisebbik rosszat választják. Nem jókedvükben, hanem mert nincs jobb lehetőség. Azokra csak nem szavazhatnak, akik gyűlölik a magyarságot! Így a két korrupt politikai oldal közül marad az, amelyik legalább nem gyűlöli nyíltan a szavazóit, a magyarokat.
Magyarország egy elég szegény ország vokt, az is marad még évtizedekig. De nincs háború, nincs muszlimokat és afrikai hordákat befogadó multikulti hangulat és ez hosszútávon élhetőbbé teszi az országot.
Válasz erre 

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.08.27. 16:03:47

@pervie but hot:

Én pl. alavetően BALOLDALI ember vagyok, jobboldali állásponton szint kizárólag erkölcsi kérdésekben állok (vallás, házasság, stb.), s nagyon szeretnék végre egy normális antiliberális baloldalra szavazni.
Válasz erre 
Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:
Facebook

Hirdetés

Tipp-Adás a nyerő podcast!

bloghu_premium_selection_badge.png

 

szeka_logo_01-01.PNG

Ha támogatna...

Amennyiben nem tud leszokni a SZEKA Blogról, támogassa adományával!

 

Szegedi Kattintós

Szegedi és közéleti témájú blogbejegyzések gyűjteménye.

Ahol szeretnek bennünket

726e6b42-b0a7-4224-9b66-7b6bb0a61336.jpg

 

A hírek forrása

hirlogo.jpg

Top 5

  1. Itt van Simicska lopós plakátjainak 14 újabb változata
  2. Öt időzített bomba, melyek mindegyike szétvetheti a Fideszt
  3. A szakadék széléről rántotta vissza Orbánt saját frakciója
  4. Öt fideszes trükk, melyeket rendesen benyeltünk
  5. Hagyjuk, hogy Gajus Scheltema nevessen a végén!

Keresés

Reklám

Élő, online nyelvórák

Pánikkapcsoló
switch-on.png switch-on.png

süti beállítások módosítása
Dashboard