Orbán Viktor fennakadhat a saját kerítésén. Mivel továbbra is vehemensen küzd a migránsok ellen, és váltig állítja, hogy nincs az a szíriai, iraki vagy eritreai menekült, aki rajtunk keresztül eljutna Nyugat-Európába, így nem igazán tudja emocionálisan alátámasztani azt a tervét, hogy a terrorveszélyre hivatkozva lényegében akkor kapjon különleges felhatalmazást a kormány, amikor jónak látja. Mivel a TEK-nek nem sikerült eddig összevakarnia egyetlen valamire való terroristát sem az országban, majd kiötölnek valami más indokot arra, miért jobb félni, mint megijedni.
Fotó: index.hu
Lényegében a Jobbikon múlik, hogy megkaphatja-e a kormány a különleges felhatalmazásokat egy terrorfenyegetettségnek minősített helyzetben, vagy sem. A kétharmados többségét elvesztő Orbán-kormány ugyanis most csak úgy módosíthatna a gránitszilárdságú alaptörvényen, ha kívülről kap támogatást. Erre a többi ellenzéki párt nyilván nem lesz hajlandó, és a Jobbiknak is alaposan meg kell fontolnia, hogy milyen jogosítványokkal ruházza fel a kormányt. Nem az az igazán veszélyes (bár számos aggályt vet fel), hogy korlátozhatnák az állampolgárok jogait, nyílt cenzúrát vezethetnének be a sajtóval szemben, illetve lényegében teljhatalmat kapna Orbán Viktor, hanem, hogy meglehetősen tágan értelmezhetné a kormány, mikor, mi számít terrorfenyegetettségnek.
A gumijogszabályok nagyon veszélyesek más területeken is, ám ilyen kérdésekben szinte öngyilkosság az ellenzék számára, ha asszisztál a kormány önkényéhez. Abban az esetben ugyanis, ha elfogadják a törvénymódosítást, és néhány hét múlva fülön csípnek két szír kebabost, amint Orbán Viktorról és Allahról sutyorognak a pult mögött, és ezt terrorfenyegetésként értelmezi a kormány, akkor életbe lépnek azok a statáriális intézkedések, melyek lényegében egy hadban álló országra jellemzőek. Ha nem is következik be ilyen helyzet, akkor is ez a kiegészítés komoly lehetőség a kormány kezében, hogy bármikor az ellenzék vagy saját renitens polgárai torkára lépjen. Erősen megfontolandó tehát, hogy feladja-e az ellenzék azt az előnyét, hogy a súlyos 2014-es választási vereség után legalább annyit elért három időközi választáson, hogy megfosztotta a kormánypártot az önkényes alkotmánymódosítás lehetőségétől.
Orbán maga is elismerte, hogy nem áll jól az ügyük, hiszen az ellenzék mindent el fog követni annak érdekében, hogy megakadályozza a miniszterelnök eddig is igen tág hatáskörének ilyen drasztikus kiterjesztését. Orbán Viktor 2010 óta módszeresen igyekszik lebontani azokat a politikai és jogi korlátokat, melyek itthon és az Európai Unióban akadályozták abban, hogy saját akaratát érvényesítse. Számára a politika nem más, mint küzdelem a demokratikus intézményrendszerek kontrollja ellen úgy, hogy a gazdag és biztonságos nyugati politikai közösség tagja maradjon. Ezt a mutatványt nevezte el ő pávatáncnak. Most azonban ennél több többről van szó: teljes felhatalmazást akar, totális kontrolt az általa vezetett ország fölött. Ha Kínában lennénk, azt mondanánk erre, hogy most következik „a nagy ugrás”.
Ez a szint ugyanis már más, mint az uniós intézményekkel szájkaratézni, Moszkvában üzletelni Putyinnal, távol-keleti diktátorokkal parolázni. Ha Orbán szabad kezet kap, akkor a törvény égisze alatt csaphat le a sajtóra, figyeltethet meg civileket, politikai ellenfeleket, vethet be katonaságot és adhat utasításokat a titkosszolgálatoknak. Talán két kebabosnak sem összehajolnia ahhoz, hogy a kormány úgy ítélje meg, hogy megvalósult terrorfenyegetettség, és onnantól nem csak szírek, irakiak, pakisztániak retteghetnek, hanem mindenki más, mert a törvény szigora mindenki esetében érvényesül, szülessen az Damaszkuszban, Mogadisuban vagy Kiskunlacházán.
Fotó: index.hu
Eddig szinte minden Orbán kezére játszott, hiszen a migránsügy visszahozta őt az európai politikai porondra, itthon megerősödött, igaz menekültpolitikája még messzebb sodródott a közös uniós elvektől, mint ahol eddig állt, de ő ezt nem éli meg kudarcként. Komoly fejfájást okoz viszont számára, hogy a kerítésépítéssel lényegében elzárta magát attól a problémahalmaztól, melynek radikális kezelésével annyi politikai tőkét tudott gyűjteni, hogy még azt sem hánytorgatják fel neki a választói, hogy közben szép lassan összeomlik az egészségügy, az oktatás, hogy a cimborái hatalmas állami földterületeket szereztek meg, és egyre több magyar fiatal hagyja el az országot.
Orbán olyan politikus, aki szeret kockáztatni, és tudja, hogy most jól áll a kártyapartiban, de ha két rossz lapot húz, dől minden. Ha már nem tudja tovább hajtani a migráskereket, akkor szembesülnie kell azzal, hogy a kerítésen kívül ugyan látszólag mindent megoldott, de a kerítésen belül tovább súlyosbodtak a problémák. A mostani alaptörvény-módosítással igyekszik még egy utolsót csavarni a menekültügyön, és olyan előnyökhöz jutni a hazai politikai színtéren, melyre nagy szüksége lehet a következő választásokig. Ahogy egy dakota bölcsesség mondja: „Ha egyszer megfutamítottad az ellenséget, addig üldözd, amíg a lovad bírja, mert ha elől már nem hallják a lódobogást, azt fogják hinni, hogy megelégedtél egy kis győzelemmel is.”
