Úgy tűnik, keményen osztja egymást az szocialisták miniszterelnök-jelöltje és a Demokratikus Koalíció elnöke, de a pengeváltás mögött jól kitapintható taktikai megfontolások húzódhatnak meg. Botka László érdeke ugyanis az, hogy lerugdossa magáról Gyurcsány Ferencet, ám a DK számára sem feltétlenül rossz, ha látszólag háborúban állnak a szocialistákkal. Közben a Momentum Mozgalom megjelenése is megkeverte a lapokat egy kicsit, és ez nem jött olyan rosszul a két legnagyobb baloldali tömörülésnek. Lássuk, egy évvel a választások előtt hogyan számolgatnak azok, akik ki akarják ütni a nyeregből Orbán Viktort és csapatát!
Fotó: 24.hu
Noha már hetek óta tudni, hogy Botka László a szocialisták miniszterelnök-jelöltje, a Fidesz karaktergyilkoló gépezete még alig ejtett néhány karcolást a szegedi polgármester imázsán. A Fidesz most inkább a Momentum Mozgalmon vezeti le a dühét az elbukott olimpiai pályázat miatt, pedig a most szerveződő párt egyelőre kis hal a magyar közélet akváriumában. A jelenség mögött egyrészt taktikai hibát lehet sejteni, hiszen az indulatok vezérlik az eddig mindig precízen, célszerűen, központilag irányított kormánypárti kommunikációs gépezetet, másrészt komoly politikai vakságot feltételez a Fidesz részéről, ha készpénznek veszik azt, hogy az MSZP és a DK egymást nyírja ki a választási kampány megkezdése előtt.
Az MSZP választási szakértői és politikai tanácsadói, és nem utolsó sorban Botka László miniszterelnök-jelölt ugyanis jól számolták ki, hogy mintegy egymillió új szavazót kell bevonniuk a baloldalon ahhoz, hogy ellensúlyozzák a Fidesz jelenlegi 2-2,5 milliós táborát. Ez pedig nem fog menni akkor, ha Gyurcsány pártjával közösködnek, hiszen az egykori kormányfő még mindig százezrek kedvét veszi el a baloldalra szavazástól. A DK-nak ugyanakkor van olyan stabil szavazótábora, hogy önállóan is bejut a Parlamentbe, de esélye sincs az egyéni körzetekben, ha a szocialisták és lehetséges szövetségeseik is indítanak jelöltet ugyanott. Gyurcsány tehát pontosan tudja, hogy egyedül az egyéni jelöltek ügyében kell együttműködnie a szocialistákkal, nyugodtan lehet önálló listája, és indulhat pártja nevében miniszterelnöki posztért.
A szavazatoptimalizálás mindkét ellenzéki politikai tömörülés esetében akkor a lehatásosabb, ha a programjaikban is ellentmondanak egymásnak. Botka a "harmadik utas" szociáldemokráciát ostorozza, mely nem mentes a kapitalizmus vadhajtásaitól, programjába pedig beemelte a feltétel nélküli alapjövedelem elképzelését, és a vagyonadó tervezetét. A szociális elemeket inkább csak a retorikájában emlegető Gyurcsánnyal szemben Botka a programjában is képviseli a leszakadó rétegek érdekeit, vagyis Magyarország gazdasági leszakadásának egyik legfontosabb feltételének a társadalom szétszakadásának megállítását tartja. Gyurcsány szavazói nem hívei sem a vagyonosok radikális adóztatásának, sem az alapjövedelem feltétel nélküli megadásának. Ezek komoly ellentétek, ám a baloldali szavazótábor két pólusát lefedő kérdéseket és válaszokat foglalják magukba.
Fotó: magyarhirlap.hu
Botka azt is tudja, hogy lehetséges szövetségesei, a kis liberális pártok paradox módon sokkal szívesebben beállnak az ő szociális központú programja mögé, minthogy támogatnák Gyurcsány neoliberális gazdasági elképzeléseit. A DK megjelenésével létrejött ugyanis egy olyan baloldali párt, amely a Tony Blair-féle „harmadik utas” szociáldemokráciát képviseli, ezáltal kissé eltávolodott a hagyományos balos értékektől, és sokkal megengedőbb az Orbán által favorizált pragmatikus politizálással szemben, mint a szocialisták. A Demokratikus Koalíció sikere azonban azt mutatja, hogy van fogadókészség Magyarországon egy ilyen politikára, bár azzal a 6-8 százalékos támogatottsággal, mellyel rendelkezik, meghatározó kormányzati tényező nem lehet. Egyelőre azonban nem a programok egymáshoz igazítása zajlik, hanem a taktika kidolgozása ahhoz, hogy miként lehetne eltávolítani a hatalomból Orbán Viktort és a Fideszt.
Botka azt is tudja, hogy amennyiben egyezségre jutna Gyurcsánnyal, nem csak a baloldali szavazók és a bizonytalanok büntetnék, hanem a Fidesz is keményen rászállna. Ugyanakkor nyitott az LMP felé, amely ugyan elutasította az együttműködést, de ebben az esetben inkább a szándék volt fontosabb, mint a konkrét eredmény. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje nem akar Bajnai Gordon sorsára jutni, aki képtelen volt kiszabadulni abból a ketrecből, melyet a Fidesz kampánygépezete ácsolt köré. Ha a szegedi polgármester folyamatosan szájkaratézik a DK első emberével, nem démonizálhatja őt úgy a jobboldali média, mint Gyurcsány Ferenc láncos kutyája, így elkerülheti a karaktergyilkosság legkellemetlenebb momentumait.
Fotó: csepel.info
És, ha már a Momentumnál tartunk! Mind Gyurcsány, mind Botka sokat köszönhet annak, hogy az olimpiás aláírásgyűjtéssel a kis párt elvonta a kormányzati gőzhenger figyelmét a választási szövetségek ügyéről. Az olimpiai népszavazás kezdeményezése ugyanakkor megmutatta, hogy ügyek mentén sokkal hatékonyabb az együttműködés, mint programok egyeztetésével. Az ellenzéki tábort egyetlen nagy ügy vezérli, ami mentén mindenképpen együtt fognak működni, és ez a kormány leváltásának szükségessége. A 106 egyéni választókerületnek legalább a felét meg kell nyerniük az ellenzéki jelölteknek ahhoz, hogy ezt a célt elérjék, így a közös jelöltek állítása minden ellenzéki párt szimpatizánsai számára megmagyarázható szükségszerűség. Ahogy egy dakota közmondás tartja:„Az ellenséged ellensége addig a barátod, amíg le nem győzitek a nagy, fehér főnököt .”