Szegedi Kattintós

  • Főoldal
  • Orbán Viktor
  • Simicska Lajos
  • Közéleti Ketrecharc
  • Pávatánc
  • Kaja, pia, csajok
  • Poéngyáros
  • Szeged
Borkai közlegény megmentése

Borkai közlegény megmentése

Bár a Borkai-ügy nem ejtett végzetes sebet a Nemzeti Együttműködés Rendszerén, arra mindenképpen jó volt, hogy rávilágítson az Orbán-rendszer leggyengébb pontjaira. Egyértelművé vált például, hogy az egyszemélyi vezetés komoly hátrány olyan helyzetekben, amikor gyors, ugyanakkor megfontolt döntést kell hozni. Borkai szexvideója is kezelhető probléma lett volna, amennyiben nem várja mindenki a pártvezér-kormányfő döntését. Ebben az esetben azonban nem csupán a késlekedés okozott problémát, hanem az is, hogy Orbán rosszul ítélte meg a helyzetet, és nem áldozta be Győrt a többi nagyváros megmentése érdekében.

magyar_hang_1.jpg

Fotó: Magyar Hang

Talán tényleg igaza van Orbánnak abban, hogy sok magyar ereiben csörgedezik kipcsak vér, és - mit az a sztyeppei népeknél szokás -, ezért vár a kormánypárti tábor szinte mindig a törzsi vezér döntésére. Korábban többször megénekeltük már azt a meggyőződésünket, hogy a párt autokrata vezetési berendezkedése egyszer megbosszulja magát. Ez a rendszer ugyanis arra épül, hogy a vezér tévedhetetlen, ugyanakkor bármilyen kérdésben megkérdőjelezhetetlen az ítélőképessége. Orbánnak tényleg jó a politikai érzéke, ugyanakkor többször bizonyította már, hogy egy sajátos szűrőn keresztül látja a világot, ami megkérdőjelezi az egyszemélyi döntések helyességét.

A 2018-as parlamenti választási győzelem óta a hatalom koncentrációja soha nem látott mértékben épült ki, és tulajdonképpen egyetlen értékelhető szellemi ellenpólus nem maradt Orbán környezetében. Talán Lázár János volt az utolsó, aki hangot adhatott még a véleményének, és kancelláriaminiszterként meg is volt a kellő hatalma ahhoz, hogy érdemben befolyásolja a döntéshozatali mechanizmusokat, akár a miniszterelnök ellenében is. Lázár háttérbe szorulása után azonban a pártban és a kormányban is csak csinovnyikok maradtak, akik a véleményüket rendszerint úgy fogalmazzák meg, hogy azt többféleképpen is lehessen értelmezni.

Ez azonban kétélű fegyver, hiszen sokan gondolják majd azt a Fideszben, hogy a vezér mindenki esetében így jár el, és nyugodtan lehet tivornyázni, vagy a köz vagyonát dézsmálni.

Borkai esetében is felröppentek kormányzati és pártbéli álláspontok, ám ezek teljesen marginálissá váltak azt követően, hogy Orbán – ha késlekedéssel is – meghozta a döntését. Azzal, hogy a győri polgármestert nem vették le a sakktábláról, komoly sanszot biztosítottak az ellenzéknek, amellyel sikerült élnie is több nagyváros esetében. Leginkább Tarlós Istvánnak volt vesztenivalója, ezért ő nem is cicomázta különösebben a véleményét, hiszen egyértelműen azon az állásponton volt, hogy meg kell szabadulni a vállalhatatlanná vált Borkai Zsolttól.

Orbán sem két nappal a választás előtt, sem két nappal az önkormányzati voksolás után nem látta helyesen a képletet. Valószínűleg úgy érezte, hogy pártja olyan erős, hogy Borkai ügyeit is kibírja, a választási blama után pedig igyekszik elhitetni hűbéreseivel, hogy a győri polgármester kilépése a pártból megold minden problémát. Nyilván sokan vannak a kormányfő környezetében olyanok, akik pontosan tudják, hogy nem egészen egy hét leforgása alatt Orbán kétszer is nagyot tévedett. Az elsőnek már megitták a levét, a második hibának azonban valószínűleg súlyos következményei lesznek.

24_52.jpg

Fotó: 24.hu

Borkai ugyanis egy olyan ballaszt már a Fidesz hajóján, melytől teljesen meg kéne szabadulni, és e teher átcímkézése nem lesz elegendő még a saját tábor számára sem. Mivel nem ellenzéki akció következtében került a győri polgármester ilyen kiszolgáltatott helyzetbe, a hagyományos eszközökkel nem lehet semlegesíteni azt az időzített bombát, mely Borkai alatt ketyeg. Itt komoly belső harcról van szó, a javak újraosztásáról, olyan Fideszhez közel álló vállalkozók érdekcsoportjairól, akik már lenullázták Borkai politikai karrierjét, hiába nyerte szűken a választást, és hiába adott neki öt évre újra bizalmat Orbán Viktor.

A kormányfő természetesen nem ok nélkül döntött Borkai megmentése mellett, hiszen a Fideszben épp az a vonzó sokak számára, hogy nem hagyja az út szélén az embereit. Gyurcsány Ferenc kormánya azért hullott szét, mert a szocialisták belső harcai a nyilvánosság előtt zajlottak, és egymást jelentették fel különböző érdekcsoportok, amikor totális volt a káosz a baloldalon. Orbán azt akarja üzenni ebben a kiélezett helyzetben, hogy velük ez nem fordulhat elő akkor sem, ha többet visz, mint hoz egy-egy bajba került káder megmentése. Ez azonban kétélű fegyver, hiszen sokan gondolják majd azt a Fideszben, hogy a vezér mindenki esetében így jár el, és nyugodtan lehet tivornyázni, vagy a köz vagyonát dézsmálni.    

Az, hogy Orbán nem elég rugalmas a döntéshozatalokban, illetve bizonyos elveihez olyankor is ragaszkodik, amikor az már komoly károkat okoz a saját táborának, arra utal, hogy kezd túlságosan kiszámítható, és ami ennél is fontosabb, sebezhető lenni. Nem véletlenül emlegették korábban kormányzati körökben: Orbán számára az önkormányzati választások tétje az, hogy megtörik-e a varázs, vagyis továbbra is el tud-e hitetni az emberekkel olyan dolgokat, melyek kizárólag a Fidesz érdekeit szolgálják. Kérdéses így például, hogy a korábban megpendített alkotmánymódosításokba belevág-e a kormányfő, illetve, bevállal-e olyan fájdalmas és népszerűtlen megszorításokat, mint a kistelepülések postáinak bezárása.

olimpia_hu.jpg

Fotó: olimpia.hu

Akárhogy is szemléljük a történteket, azt mindenképpen meg kell állapítanunk, hogy Borkai Zsoltnak sokat köszönhet a magyar közélet. Egyrészt olyanok számára is egyértelművé tette a magyar politikai elit kétszínűségét, akik eddig egy keresztény-nemzeti ködfátylon keresztül szemlélték a világot, másrészt rámutatott arra, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere csak addig fontos a haszonélvezői számára, amíg az profitot termel számukra. És a legfontosabb tanulság csak ez után jön: Bebizonyította, hogy egy olyan pártban, amelyben lényegében minden döntést egy személy hoz meg, a legmagasabb szinten állók sem tudják (és nyilván nem is akarják) meggyőzni a vezért arról, hogy tévedett. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Ha véletlenül meglátod, hogy megbotlik a törzsfőnök lova, ne fordítsd el a fejed, hanem figyelmeztesd rá, új paripa után kéne néznie.”

 

291 komment Orbán Viktor Pávatánc Közéleti ketrecharc Tovább
Borkai közlegény megmentése Tovább
Facebook Tetszik
0
291 komment

Ajánlott bejegyzések:

  • A Fidesz legfőbb célja most a pánik elkerülése A Fidesz legfőbb célja most a pánik elkerülése
  • Online harcosokkal a valós problémák ellen? - Innen szép nyerni! Online harcosokkal a valós problémák ellen? - Innen szép nyerni!
  • Mi lehet az ukrán-magyar kémjátszma hátterében? Mi lehet az ukrán-magyar kémjátszma hátterében?
  • Lázár János igyekszik hasznot húzni a Fidesz zavarodottságából Lázár János igyekszik hasznot húzni a Fidesz zavarodottságából
  • Poloskák, kullancsok, zebrák Poloskák, kullancsok, zebrák

A bejegyzés trackback címe:

https://szeka.blog.hu/api/trackback/id/tr8715225738

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csak a 100 legfrissebb kommentet szeretném látni!

Cycmen 2019.10.16. 14:44:05

Borkai ha akar akkor marad, ugyanis megválasztották.
Válasz erre 

mikimackó 2019.10.16. 14:45:48

naponta adideadidit buli...., az finom lesz !
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.10.16. 15:16:11

A jó tábornok nem bünteti túl szigorúan a hűséges tisztet, amikor az súlyos hibát vétett.
Válasz erre 

Bryan élete 2019.10.16. 15:45:15

ne felejtsétek: felkészül Rogán.
hááát...nem is tudom, hogy a milliókkal jól kitömött "üzletasszony" Cilin kívül létezik-e nő, aki öklendezés nélkül magára engedi ezt az undorító férget..
Válasz erre 

Tzp 2019.10.16. 15:55:14

A Borkai-ügy a bizonyíték rá, hogy a Fidesz számára nincs erkölcsi megfontolás, csak a hatalmi szempont.
Válasz erre 

Célkereszt 2019.10.16. 16:15:38

@MAXVAL bircaman közíró: Milyen tábornok? Ne röhögtess már!
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.10.16. 16:51:53

@Célkereszt:

Orbán a marsall, Borkai meg kb. egy alhadnagy.
Válasz erre 

Gordiusz 2019.10.16. 17:08:22

Ennél fontosabb a, hogy a Borkai-féle blog egy olyan fegyvert villantott fel, ami megmutatta, hogy milyen egyszerű eszközzel meg lehet rogyasztani a NER-t.
Úgy lehet anonim módon, szinte költség nélkül, leleplező információkat adagolni és közzétenni, hogy az milliókhoz eljut, és azzal szemben a Fidesz hatalmi gépezete teljességgel tehetetlen. Szerintem az eset után a Fidesz legnagyobb félelme, hogy ezt az az eszközt a 22-es választások előtt valaki tudatosan használja, mert azzal olyan károkat tud okozni, amire senki nincs felkészülve.
Válasz erre 

Cycmen 2019.10.16. 17:59:42

@Tzp: "A Borkai-ügy a bizonyíték rá, hogy a Fidesz számára nincs erkölcsi megfontolás, csak a hatalmi szempont."

Teljesen igazad van most, egyetértek! Látom van érzéked az erkölcshöz, ezért téged kérdezlek, hogy mi a véleményed a Wittinghoff ügyről, a Karácsony által elmondottakról és a kispesti szocikról?
Válasz erre 

Cycmen 2019.10.16. 18:03:56

@Gordiusz: "Szerintem az eset után a Fidesz legnagyobb félelme, hogy ezt az az eszközt a 22-es választások előtt valaki tudatosan használja, mert azzal olyan károkat tud okozni, amire senki nincs felkészülve."

Majd ők is használják! Lesz anyag bőven ne aggódj, ismerem a szocikat.
Válasz erre 

Fidesz bérszámfejtés 2019.10.16. 18:27:22

@Cycmen: Ezért megvonjuk a mai napidíját.
Válasz erre 

2019.10.16. 18:41:26

borkai sorsa csak a csutkányon múlik, ha az euban továbbra is a basztatják a jogállamiság hiánya miatt, akkor borkaiért jön a fekete autó, ha az eu bizonyítékként megelégszik a csutkány legújabb trükkjével, a látszólagosan tisztességes önkormi választással, akkor marad
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.10.16. 19:00:26

A győri fidesz szavazók most hogy értékelik magukat?
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.10.16. 19:01:23

@Cycmen: "ne aggódj, ismerem a szocikat." - mivel párttag voltál az MSZMP-ben, nyilván.
Válasz erre 

paráznabillegető 2019.10.16. 19:03:18

@MAXVAL bircaman közíró: te is kezdesz már kiszámítható lenni. lassan oda a varázs. hamarost te is többet viszel majd, mint hozol...
Válasz erre 

Cycmen 2019.10.16. 19:16:09

@Fidesz bérszámfejtés: Jól van, nagyon tréfás zsidógyerek vagy!
Válasz erre 

taqma 2019.10.16. 19:17:19

@MAXVAL bircaman közíró: de a közlegényeknek reszeltek,és nem kicsit ők döntik el a háború végkimenetelét
Válasz erre 

Cycmen 2019.10.16. 19:18:00

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: nemmondod!
Válasz erre 

taqma 2019.10.16. 19:18:27

@MAXVAL bircaman közíró: de a közlegényeknek reszeltek,és nem kicsit ők döntik el a háború végkimenetelét
Válasz erre 

röf 2019.10.16. 19:20:52

Sivár majmok, lefordítom nektek, mi történt Győrben.
Aszonta a helyi mezei, hogy inkább a korrupt és vállalhatatlan Borkai, mint a dékás gyurcsányista.
Értitek?
És értitek, hogy így, ez a szitu ezerszer gázabb a dk-s csajra nézve, mint Borkaira nézve...?
Nem értitek, nem is várja el senki....
Válasz erre 

pepin_nymburk 2019.10.16. 19:38:07

@röf: te vagy a majom, szerinted az M1, kossuth rádió, Kisalföld vonalon mozgó lakosok mennyit tudtak az esetről? Semmit
Válasz erre 

legeslegujabbkor 2019.10.16. 19:40:03

"A kormányfő természetesen nem ok nélkül döntött Borkai megmentése mellett, hiszen a Fideszben épp az a vonzó sokak számára, hogy nem hagyja az út szélén az embereit. Gyurcsány Ferenc kormánya azért hullott szét, mert a szocialisták belső harcai a nyilvánosság előtt zajlottak, és egymást jelentették fel különböző érdekcsoportok, amikor totális volt a káosz a baloldalon"

A hatalmon lévők nem titkolhatják el a lépéseiket.
Erre voltak a független ellenőrző testületek, amiket FIDESZ rögtön felszámolt.

Remélem a nyitottság magával hozza a nyílt vitákat és az ellenőrzést.

Tudom, hogy nehéz ajándék krumpli miatt szavazókat megszólítani, de ez most a feladat
Válasz erre 

Brix 2019.10.16. 19:55:39

A borkai- ügy kissè túl van bulvárosítva már, sokkal súlyosabb dolgok is törtèntek az elmúlt napokban , mellette...Először Orbán arról beszèlt, hogy " Mutassuk meg a világnak , hogy milyen is az igazi mèly, ès magasabb rendű èlet, amelyet a keresztènyszabadsag eszmèjère èpítünk" Pár napra rá, pedig hitett tettek az embergyilkos diktátor , Erdogán politikája mellett, sőt ,Orbán cimbizett ezzel az ördögfajzattal, miközben a hódító török hadsereg és a vele szövetsèges türk milíciák , ártatlan nőket ès gyerekeket gyilkoltak meg Rojavában, keresztènyeket is...Orbán a gyilkossal nemcsak egyetèrt, hanem barátkozik is....Na ezért igazán gusztustalan, álszent , cinikus , hányinger rendszer ez, nem Borkai miatt...Szègyellnivaló ,az a fèreg politika, amit Orbán a nemzetközi szinten művel ès teljesen ellentètes a keresztèny szellemisèggel..Nekik a kersztènysèg csak egy hatalomtechnikai eszköz, nem èrtèkvilág...
Válasz erre 

nemecsekerno_007 2019.10.16. 20:00:51

Még egy kicsit rúgózhattok Borkain meg a választáson, utána jöhetnek a szürke hétköznapok és a meló...
Meglátjuk ott is ennyi eszetek lesz-e mint eddig... Könnyü mindig, mindenért a Csúnya Nagy Nyulat hibáztatni... (hogy Monty Python-t idézzek)
Válasz erre 

Brix 2019.10.16. 20:05:33

ja, ès Orbán azt ígèrte Erdogánnak , hogy segíti Törökország EU- csatlakozását....82 millió potenciális migráns, a muszlimok legerőszakosabb fajtájából...Orbán a nyugati világ ès Európa ellensège, ne legyen senkinek sem illúzíója, a teveszaros turkoman diktátorok között èrzi jól magát , nem a szofisztikált nyugati kultúrában....
Válasz erre 

kacsapuszi 2019.10.16. 20:19:28

Teljesen mindegy, hogy Borkait matróznak nevezik-e vagy utasnak, ha a hajón marad, mindenki szagolni fogja.
Válasz erre 

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.10.16. 20:47:22

"Orbán rosszul ítélte meg a helyzetet, és nem áldozta be Győrt a többi nagyváros megmentése érdekében."

Győr ill. Borkai feláldozása sem javított volna az országos és a budapesti eredményeken. Orbán helyesen döntött, hogy nem lépett a választás előtt - amúgy a Borkai-ügynek nem létezett jó kezelési módja a választás előtt.
Válasz erre 

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.10.16. 20:51:03

@pepin_nymburk:

"szerinted az M1, kossuth rádió, Kisalföld vonalon mozgó lakosok mennyit tudtak az esetről? Semmit"

Nyilván semmit, hiszen vidéken az internet is ismeretlen szó, a híreket a Mari néni hozza.
Válasz erre 

Belzebubo 2019.10.16. 20:53:31

@röf: tévedsz, egyszerûen az a helyzet, hogy akinek tellett egy luxus jachtra, pár( minimum 6) luxus prostira/ 1500€, meg a kokóra ( nem tudom milyen árfolyamon), annak nem gond pár száz szavazatot vennie szavazat/zsák krumpli árfolyamon...
Válasz erre 

Ballib vagyok mert rettegek 2019.10.16. 20:57:55

Nagyot bukott a ballib mert kiderült hogy:

Nem is az ő puci segge volt a szex videon hanem Sorosé!
Ráadásul Borkai keresztény nőket kúrt, tehát valójában kitüntetést érdemelne mert ilyen erőfeszitéseket tesz a keresztény faj fennmaradásáért.

Megint megbukott tehát a csak hazudozni tudó ballib hazugság gépezet. Origót meg Századvég közvéleménykutatást kell olvasni, onnan tudja meg az ember az alternativ valóságot.
Válasz erre 

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.10.16. 21:03:27

@Ballib vagyok mert rettegek:

"Nem is az ő puci segge volt a szex videon hanem Sorosé!"

Úgy érted: Soros nyíltan homokos fiáé, szőke női parókában.
Válasz erre 

Belzebubo 2019.10.16. 21:08:37

@Kovacs Nocraft Jozsefne: jobb, ha tudod, hogy vidéken csak azért van bekötve a net, mert csomagban van az M1-gyel, a Szabad néppel, meg a telefonnal, és a Mari néninek csak azért van smartphonja, hogy a Skypeen beszélgethessen a végromlásban 2000 €-ért senyvedô unokájával...
Válasz erre 

Ballib vagyok mert rettegek 2019.10.16. 21:09:26

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Igen, a magyar vidék még tudja, hogy ki a vezére, kire kell szavazni, ott még magyarok laknak, nem pedig városi migráns keverékek. Szerencsére vidéken az emberek nem azzal töltik az idejüket hogy iskolákba járnak és így Magyar Bálint agymosását kellene 10 évig tanulniuk. Ehelyett már 14 évesen elmennek dolgozni és nem felejtik el a szavazáskor hogy örök hálával tartoznak a nekik közmunkát adó fideszes tanácselnököknek. Ez mentette meg most is Magyarországot és Erópát a lippsi-migráns lehódítástól. Ezt a vidéki szellemi háttérországunkat minden eszközzel meg kell tartanunk, ha kell kerítést kell építeni köréjük, nehogy behatoljanak hozzájuk a lippsi hírek.
Válasz erre 

Punxsutawney Mormota 2019.10.16. 21:11:33

@Bryan élete: Hétvégén találkoztam Cilikével... Ne higyj a bulvársajtó képeinek. Többet dolgozik a ps mágus a csajon, mint egy tucat restaurátor a sixtusi kápolnán. Teljesen jellegtelen egér, akin nem segít sem a pénz, sem a plasztika. Tónink jobb kiállású pasiban, mint Cili nőben.
Válasz erre 

Belzebubo 2019.10.16. 21:12:04

@Belzebubo: Végromlás alatt értem Német, Svéd, Holland, stb országot + Ausztriát, Belgiumot, stb...
Válasz erre 

Ballib vagyok mert rettegek 2019.10.16. 21:14:12

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Ez nagyon jó! Terjesszük akkor azt, hogy Soros buzi fia kúrta Borkait, nem pedig fordítva! Borkai a Soros terv áldozata volt! Na erre köpni nyelni nem tudnak majd a lippsik.
Válasz erre 

Gordiusz 2019.10.16. 21:15:36

"Majd ők is használják! Lesz anyag bőven ne aggódj, ismerem a szocikat."

Persze, csakhogy nem 2011-t írunk, hanem 2019-t 9 évnyi Fidesz uralommal a hátunk mögött. Akkor még a szocik voltak a fő ellenfelek, de azóta törpe pártá váltak, jelentéktelen politikusokkal. Ki a répát érdekel már, hogy anno ki mennyit lopott közülük? A NER gépezete minden létező módon lejáratta már az ellenzéket, mindezt olyan töménységben és minősíthetetlenül alacsony színvonalon, hogy a szavazók jelentős része egyszerűen már immunis rá, vagy egyenesen épp kontraproduktív az egész propaganda (ld. Hódmezővásárhely). Borkai és hasonló potentátok urizálása, korrupciója találkozik a többség percepciójával, ezért hírértéke van, soka elégtételt is éreznek miatta. Egy szoci mit veszíthet még? Egy NER lovag annál többet - vagyont, hatalmat, védettséget. Ráadásul minél magasabb van, annál valószínűbb, hogy a bukása az egészt bagázst is magával rántja. Úgyhogy bőven a Fidesznek van nagyobb félnivalója.
Válasz erre 

Punxsutawney Mormota 2019.10.16. 21:15:36

@Ballib vagyok mert rettegek: +1 :D :D :D Ez jó volt! Utoljára Kósa nyilatkozatán röhögtem ennyit.
Válasz erre 

Péter 2 2019.10.16. 21:22:21

@MAXVAL bircaman közíró: Aki pont ugyanazt a pénzkimentési csatornát használhatja, mint Tiborcz, az alhadnagynál több.
Válasz erre 

Sir Galahad 2019.10.16. 21:24:48

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Egyetértek, kb ugyanez az eredmény lett volna akkor is.
Válasz erre 

kvadrillio 2019.10.16. 21:30:47

A KURVA ANYJÁT ENNEK A TETÜ-FAROKNAK !!!!! A MAGYAR EMBEREK ADÓJÁBÓL DROGOZIK KURVÁZIK ! ÉS EZ A TETŰ KAP MÉG OLIMPIAI MÁSFÉLMILLIÓS HAVI JÁRANDÓSÁGOT ???! EGYBKÉNT SZINTE AZ ÖSSZES JÁRADÉKOS OLIMPOKON A MILLIÓKAT KOKAINRA (IS) KÖLTI !!!!!!! MIKÖZBEN MILLIÓK DOLGOZNAK HAVI 100-150 EZERÉRT, EZREK FAGYNAK MEG A LAKÁSUKBAN, MERT NINCS PÉNZÜK TÜZELŐRE, MINDEN ÉVBEN ZAJLANAK A CSALÁDOK KILAKOLTATÁSAI..., EZ A DROGOS FAROK MEG ÉLI A VILÁGÁT AZ ÖSSZEKAPART KORRUPCIÓS MILLIÁRDOKBÓL MEG A HÜJJE KORMÁNYUNK ÁLTAL ADOTT KÖZTISZVISELŐI MILLIÓS JÖVEDELEMBŐL, OLIMPIKON-JÁRADÉKBÓL ! REMÉLEM MEGDÖGLIK HAMAROSAN KOKAIN- TÚLADAGOLÁSBAN ! ( A FELESEGGE MEG A MÁSIK DROGOS KURVA!)
Válasz erre 

kvadrillio 2019.10.16. 21:40:27

BORKAI A MADZSAR EPSTEIN........LEGALÁBB ANNYIRA ABERRÁLT SZEXMÁNIÁS DROGOS FAROK.......AZ IJJJJENEK MEGMARADTAK A FEJLŐDÉS ÁLLATI SZÍNTJÉN.
Válasz erre 

morph on deer 2019.10.16. 21:49:50

@röf:
“Nem értitek, nem is várja el senki....”

Ahogy azt sem vitatja senki, hogy igazából te vagy Napoleon.
Hát van ez így, na.
Válasz erre 

morph on deer 2019.10.16. 22:05:20

@Brix:
“...ártatlan nőket ès gyerekeket gyilkoltak meg Rojavában, keresztènyeket is...”

A kurdok között meglepően sok keresztény van, akiket őfőgecisége szemrebbenés nélkül beáldoz, ráadásul a “keresztény szabadság” nevű elmebaj keretein belül!

Tehát Európa DNS-e, és a kereszténység védelmezője egy muszlim(!!!) diktátort támogat a keresztények elleni hadjáratban!

Amit egyetlen épeszű európai ország vezetője sem tesz meg, sőt, még olyan félnótás is, mint Trump, az offenzíva leállítását sürgeti!

Halló!
Van még egyáltalán egyetlen normális keresztény a magyar kormányban, vagy ott már csak az orbánfaßszopó cselédség található, mint pl Szijjártó testvér?

Vagy mi is van most, elvtársak?
Válasz erre 

2019.10.16. 22:06:11

@MAXVAL bircaman közíró: Nem Orbán mondta egyszer, hogy "nem szereti a pocakos tábornokat"?
Válasz erre 

2019.10.16. 22:09:26

"...hogy megtörik-e a varázs, vagyis továbbra is el tud-e hitetni az emberekkel olyan dolgokat, melyek kizárólag a Fidesz érdekeit szolgálják."
Remekül elmondtad a cigány mágia lényegét. Mivel a cigányok álmodók, azaz sosem hazudnak, csak akkor vannak bajban, amikor a valóság fekvenciáira kerülnek, mert nem minden álom képes átfordulni a valóságba.
Válasz erre 

morph on deer 2019.10.16. 22:09:28

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
“Úgy érted: Soros nyíltan homokos fiáé, szőke női parókában.”

Szerinted az, aki homokost kúr, az maga micsoda? Csak mert tudomásom szerint heterók nem tesznek ilyet.
Tehát?
Válasz erre 

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.10.16. 22:11:17

@Ballib vagyok mert rettegek:

"Terjesszük akkor azt, hogy Soros buzi fia kúrta Borkait, nem pedig fordítva!"

Ezt sajnos senki nem fogja elhinni, mert Soros fia nem top, hanem bottom. Az viszont hihető lenne, ha azt terjesztjük, hogy Soros fia nőnek öltözve análra vette rá a részeg (NEM bekokainozott!!!) Borkait. Így Borkait továbbra is Soros áldozataként lehet beállítani, miközben a sztori is hihetőbb marad.
Válasz erre 

morph on deer 2019.10.16. 22:11:45

@Punxsutawney Mormota:
“Tónink jobb kiállású pasiban..”

Jééézus!
És mit mondtak, kihevered?
:D
Válasz erre 

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.10.16. 22:21:27

@Brix:

"ártatlan nőket ès gyerekeket gyilkoltak meg Rojavában, keresztènyeket is"

Tudom, cinikusan hangzik, de nem többet, mint amennyit a Törökország által visszatartott 4 millió szír közé elvegyült terroristák ölnének meg, ha Erdogan ráeresztené őket Európára.

Mellesleg igencsak csúsztatás a megölt keresztényekre hivatkozni, amikor köztudott, hogy az iszlám terroristák az iszlám országokban leginkább azokat a saját hittársaikat gyilkolásszák, akik kicsit másképpen imádják Allahot és Mohamedet, az ő prófétáját. Európában persze leginkább a keresztényeket.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.10.16. 22:38:54

@röf: Ami történt: fideszes tett alá fideszesnek. Semmi köze az egészhez a győri ellenzéknek. Ez bizony azt mutatja, hogy rothad a narancs.
Te, disznófejű, lehetsz ma nagyúr holnap töpörtyűt csinálnak belőled, kisütik a zsírod ugyanazok.
Érted, kucu?
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.10.16. 22:44:07

@Kovacs Nocraft Jozsefne: húha, ilyen szinten lealacsonyodni, ahogy te megtetted, nem valami keresztényi. Gyónhatsz majd a hétvégén...
Amúgy honnan tudod, hogy Soros fia buzi? Mert nem mozdult rád?
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.10.16. 22:51:50

@Kovacs Nocraft Jozsefne: While Soros’ pals are formidable in the world of politics, his son Alexander, 32, counts A-listers such as Usher and George Clooney among his friends.

The playboy and philanthropist – who is the son of George and his second wife – is famous for the lavish slumber parties with models he threw at “Camp Soros”, a rented $72million estate in the Hamptons in 2016
Válasz erre 

morph on deer 2019.10.16. 22:54:33

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
“ Tudom, cinikusan hangzik, de nem többet, mint...”

Ez még csak nem is cinikusan hangzik, ez fideszesen hangzik!

Most ezt komolyan gondolod?

Szóval ha orbán támogatottja nem gyilkol(tat) meg több keresztényt, mint amennyit a dzsihadista idióták tesznek el láb alól, akkor ez teljesen rendjén van?

Darab = darab, és csak az számít?
Ugye ez csak nyelvbotlás volt?
Ugye az?
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.10.16. 22:56:21

@Kovacs Nocraft Jozsefne:Heine’s Pantheism: The Gay Science and the Death of God (a lecture delivered by Alex Soros on May 8, 2017, at IWM Vienna): Watch Here

Tehát írt egy értekezést Heinéről, akkor buzi!
Isten is szerepel benne, akkor isten?
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.10.16. 23:04:06

@Kovacs Nocraft Jozsefne: tehát azért jó, hogy a törökök gyermekeket ölnek, mert addig sem ereszti ránk ugyanaz a török a terroristákat. Keresztényi!
Annak a keresztény gyermeknek az apja és lehet, az anyja is azért harcolt, hogy a muszlim terroristák ne tehessék meg, hogy robbantgassanak, de most, hogy a törökök megtámadták őket, ennek vége, a terroristák ismét megerősödhetnek. Te ennek örülsz, mert Orbán megmondta.
Azon gondolkodtál már, hogy a terroristák nem a török menekülttáborokból jönnek, hanem az isis kiképzőközpontjaiból?
Válasz erre 

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.10.16. 23:05:21

@morph on deer:

Ha nem érted, amit írtam, az gáz, mert akkor hülye vagy.

Ha érted, az sajnos még nagyobb gáz.
Válasz erre 

simonpali 2019.10.16. 23:06:39

@Gordiusz: "Egy szoci mit veszithet még?"
Azért erről Gajdát, Tóth Csabát és a zuglói szoci nagyágyúkat illetve Botkát és szeviépes körét is kérdezd meg.
Válasz erre 

mgdé 2019.10.16. 23:23:45

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Ej, ej! Ha erkölcsi alapon nézzük, bármelyik örmény, kis-ázsiai görög, vagy szír kaldeus/arameus/jakobita élete tisztább és értékesebb, mint az általad tükörben látotté.
Válasz erre 

mgdé 2019.10.16. 23:27:15

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

B+, te mindent értő, csak nem az azeri baltás gyilkos keresztanyja vagy???

Netán még Molotov unokája is?
Válasz erre 

John Brennan 2019.10.16. 23:34:47

Orbán naponta megbukik, tudjuk.
Válasz erre 

VT Man 2019.10.16. 23:39:34

Lehet, hogy ez Orban zsenialias taktikaja.

Hagyta, hogy Borkai miatt bukjon sok polgarmester jelolt... De az igazi cel, hogy most 2022-ig van meg 2 ev, az alatt csak lopni fog ez-az a baloldali polgarmester, biztos lesz egy kis korrupcio.

Na, azt majd szepen hasonloan elo lehet rantani 2022-ben.
Válasz erre 

ember100 2019.10.16. 23:45:17

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Helló !

Gondolom felköptek és aláálltak !
Válasz erre 

Brix 2019.10.17. 00:27:51

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Kamu narratíva...Először is : a menekültek többsège nem Rojava területèről származik, azaz, ha oda telepítenèk őket, akkor egy soha vèget nem èrő etnikai háború kezdődne...Erdogán szarik a menekültekre, neki háború csak arra kell , a hogy összerántsa a hatalmas válsággal küzdő Törökországot ès megerősítse a megingott belpolitikai helyzetèt...A baj most az, hogy Erdogán nèpirtani ès területet foglalni ment Kurdisztánba, ölik a gyereket a nőket , válogatás nèlkül ès a segèdcsapatok is ezt teszik...Erdogán egy mocskos tömeggyilkos, mindig is az volt...Aki ezzel cimborál az egy erkölcsi hulla a ahogy Orbán is azzá vált ezzel a barátsággal...
Válasz erre 

Brix 2019.10.17. 00:35:39

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Akkor mèg folytatom..Mit mondott Orbán...Segíteni fogjuk Törökország EU csatlakozását ....Èn erre azt mondom , hogy a ló...szt Orbán seggèbe....Egy 82 milliós , agresszív, terjeszkedő muszlim országot az EU - ba? Megőrült , vagy csak segget nyal? ..Mit mondott Erdogán 2017 -ben : Minden európai török csináljon 5 gyereket 3 helyett, változtassák meg Európát , mert ők Európa jövője...Azaz, Erdogan Európa ellensège....Ha Erdogán Európa ellensège , akkor Orbán is Európa ellensège! A keresztèny erkölcsről meg ne is beszèljünk , mert köpök egyet Orbán (ál)keresztènyi magatartására..
Válasz erre 

mgdé 2019.10.17. 00:37:01

@Brix:

A néni a kedves Enver pasát is nagyon tiszteli és szereti ...
Válasz erre 

Etniez 2019.10.17. 00:59:08

@John Brennan: jaja, elment kampányolni néhány helyre, az összes jelöltje megbukott. Ciki.
Válasz erre 

Etniez 2019.10.17. 01:08:43

@Cycmen: Wittinghoff független, honnan kellene kilépnie? Kurvázott. Saját pénzből. Nem szép dolog, az biztos.
Borkai? Kurvázott. Kokózott. Közpénzből. Sőt. Eu-s pénzből. A bűntársaival. Közben papolt családról és keresztényi értékekről, stb.
Érzed, hogy nem ugyanaz?
Szocikra visszatérve: ezért lettek 5%-os párt.
Válasz erre 

Kőműves Kellemetlen 2019.10.17. 03:17:49

Kimaradt a választási lehetőségek közül, hogy lop tovább, mint eddig.

Egyébként nagyon túlértékelik mindkét oldalon a Borkai-ügy hatását.
Anélkül is ugyanez történt volna, ami így történt. A legtöbb helyen több fideszes ment el szavazni, mint 5 éve, csak most összefogott az ellenzék, és az addigi 15-20%-okat most egy ember kapta. A korábbi választáson se sok helyen ért el 50%-nál többet fideszes, csak az ellenzék széthúzása miatt akkor sok helyen a 35% is elég volt a polgármesterséghez. Most meg nem.

És most lehet elküldeni a teljes ellenzéket (mármint a pártvezetőket, főleg azokat, akik a parlamentbe azért beültek a biztos havi 1-2 milla tiszta meg 10-20 milla lopott pénzért, mert ne legyen kétségünk, hogy minden párt minden embere ezt csinálja főállásban, aki csak ott van) a büdös kurva anyjába azért, hogy ha ezt megcsinálták volna tavaly tavasszal, akkor most nem az O1Gecigány lenne a kormányfő, pláne nem 2/3-dal.

Botkának kurvára igaza van, hogy ő már 2,5 éve is ezt az összefogást sürgette, ennyi idő alatt esett le az ellenzéki vezetőknek, hogy mit kell tenni.
Válasz erre 

Kőműves Kellemetlen 2019.10.17. 03:53:11

@Bryan élete:
Már ő sem, Cilit Valton szekurity Lajos kúrja már vagy 2 éve.

@MAXVAL bircaman közíró:
Te meg a bolgár buzi.

@Cycmen:
Seggfejkém, Wittinghoff nem milliárdos közpénzekből kurvázott, hanem a sajátjából, nem rongyrázóan, meg nem kokózta magát szarrá, és közben nem ugat folyton a keresztény erkölcsökről. Tudjuk rólad, hogy imádod a fideszesek fosos seggét nyalni, de ezt a mértéket talán már tőled sem várta senki.

@Punxsutawney Mormota:
Szerintem összekeverhetted valakivel. A következő 200 ezer Nobelt biztos nem ő nyeri, de kinézni kurva jól néz ki még mindig.

@Gordiusz:
Most lehet arra várni, hogy milyen atombombák vannak Símacskánál. És persze időben kell őket ledobni. Nem hónapokkal korábban, mert azt addigra mindenki elfelejti. Ez pont jó időzítés volt. Kivéve Győrt és a helyben zsák krumpliért megvásárolható Cycmen-féle cigányokat.

@morph on deer:
"Van még egyáltalán egyetlen normális keresztény a magyar kormányban"
Miért, volt valaha is? Akár csak olyan leosztásban is, hogy vagy normális, vagy keresztény (merthogy ez a kettő egymást kölcsönösen kizáró fogalom)?
A magukat kereszténynek hazudó tolvaj, seggnyaló geciket ne soroljuk a keresztények közé (Semmilyen Zsolt, Harrach Péter - ezek velejükig rohadt őskomcsik keresztény jelmezben).

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Jaja, maga fölé teperte, ráadásul hátulról, az aljasul benarkóztatott és - hogy menekülni se tudjon - egy jachtra hurcolt Borkait. Elég hihető.
Egyébként te honnan tudsz róla ilyeneket? Voltatok közös buzipartin, és ezt tapasztaltad?

@Én de genere Mi:
A Hodzsát?
Egyébként kb. úgy néni ő, ahogy te.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.10.17. 04:25:15

@taqma:

A közleglények az alap. Ha róluk nem gondoskodik a tábornoki kar, a háború elveszett. Mindig, minden időben így volt ez.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.10.17. 04:29:58

@paráznabillegető:

Mindig kiszámítható voltan. Ahol a természetes jó küzd, ott állok én is.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.10.17. 04:33:23

@Legfelelősebben gondolkodó felelőtlen ember:

Ez csak a fegyveres erőknél számít, ahol fizikai erő is kell, s már ott is egyre kevésbé.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.10.17. 04:39:31

@Brix:

A török EU-csatlakozás támogatása kb. olyan, mint a Holdra szállás jogának beírása az alkotmányba: gond nélkül megtehető, semmi realitása. A nyugat zöme nem akar török EU-tagságot, s a török nép többsége se. Így ilyen támogató nyilatkozat bármikor tehető, hiszen semmi súlya.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.10.17. 04:43:42

@VT Man: "Lehet, hogy ez Orban zsenialias taktikaja." - beszarok. Szóval direkt vesztett Tarlós? :-))
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.10.17. 04:44:32

@John Brennan: Ilyen rövid a munkaidőd? Csak ennyire futotta?
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.10.17. 04:45:57

@Brix:

A kérdés ennél sokkal bonyolultabb.

A törökök híresek arról, hogy sose tudtak hosszú távban gondolkodni. Most is ezt teszik: amikor még megyezhetnének a törökökkel, a saját, török érdekek mentén, ezt nem teszik. Majd 20-30 év múlva sokkal rosszabb feltételekkel fogják megkapni az "egyeszséget".

A török vezetés most látott egy kis lehetőséget, s agyatlanul belementek. Jelenleg ugyanis a szíriai kurdok csak az oroszokra és az irániakra számíthanak, azok pedig nem fognak harcoilni a törökök ellen, mert nem érdekük. A nyugat meg, melyre a kurdok számítottak, halkan a törökök oldalára álltak, mert nekik az a kisebb rossz.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.10.17. 04:51:40

@morph on deer:

A szíriai kurdok 99 %-ban szunni muszlimok. Csak elvétve vannak kerestzények, azok is Irakban.
Válasz erre 

chrisred 2019.10.17. 05:46:03

@morph on deer: Mi több, az etnonacionalizmus egyik fő ideológusa támogatja, hogy arabok tömegeit telepítsék a kurdok közé. Erdogan lényegében azt tervezi, amit Ceausescu csinált Erdélyben a románok betelepítésekor.
Válasz erre 

chrisred 2019.10.17. 05:50:33

@MAXVAL bircaman közíró: Azt is tedd hozzá, hogy azért, mert a szíriai polgárháború során tömegével menekültek külföldre. Most az ő elhagyott hazájukba telepíti Erdogan az arabokat.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.10.17. 05:52:23

@chrisred:

Irakból. Nem Szíriából. S irakban is szinte minden kurd muszlim.
Válasz erre 

HaD 2019.10.17. 06:52:52

Nem kalkulálta el magát egyáltalán....egyrészt alapvetően egy olyan időszakkal számol amikor jóval kevesebb lesz az eju pénz amit szabadodon osztogathat...az eju egyetértésvel(kell az ócsó melós meg aki megveszi a levetett autókat meg a kicsit kötőszövetesebb danon-nak is kell a piac:):)). Másrészt simán a kivárásra játszott tudván hogy a magyar morális érzék olyan mélypontra lett nyomva köszönhetően az emút 30(meg az ezelőtti 40) év agit propos tevékenysége révén hogy mindent benyel a nép(borkai esetében szó szerint is:))...a minden csoda három napig tart az nem indián bölcsesség de attól még működik. Harmadszor ezek simán és keményen csak a pénzre mennek és a borkai klán eddig jól tejelt...az a kutyakomédia hogy most már nem lesz fideszes az meg ezeket oly krvára nem érdekli mint a csatt....a lényeg a zs...és abban a kialakított rendszerbe belenyúlni veszélyes és költséges...ha a győri balfaszok netán mást gondoltak volna akkor kényszerhelyzetbe került volna de a beszédje arra is meg volt írva ne legyen kétség:)
Válasz erre 

HaD 2019.10.17. 07:01:04

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: hát ha mondjuk nem lesz zs...mert itt a nagy válság és stb..ok az lesz ne legyen kétség:)...akkor lesz a fasza kis komcsiknak pár szenvedős éve ....amikor az fidszes komcsik majd vidáman mutogathatnak hogy lám ezt is elkúrták és aztán a választásokon már 3/4-et is behúzhatnak...ez a "játék" zajlik már 30 éve barátom...az ál bal meg a ál jobb szereposztósdija birnbaum meg finkeltsein recept alapján....
Válasz erre 

midnight coder 2019.10.17. 07:16:19

Szerintem durván túl van tolva ez az egész Borkai ügy. Egy hónap múlva már kb. senki nem fog emlékezni a dologra, kivéve talán a győri ellenzéki politikusokat. Amúgy pedig a választásokban szvsz kb. semennyi szerepe nem volt. Akik Orbánékat elküldték a ... -ba, nem ezért tették.

Az igazság az, hogy az elmúlt 30 év után az átlagpolgárt különösebben az sem zavarná, ha Orbán minden nap a Kossuth téren nyílt színen személyesen tenne magáévá közpénzen 30 kurvát, ha ezért cserébe beérnénk az osztrák életszínvonalat. Ami a polgárt zavarja az szerintem nem a borkai ügy, hanem az egészségügy, oktatás helyzete, a stadionépítések, a lopások. Borkaival sem a kurvázás a legnagyobb probléma.
Válasz erre 

Punxsutawney Mormota 2019.10.17. 07:23:05

@morph on deer: :D Beütött a házi kipcsák pálesz. Halál komolyan gondolom, de felesleges ízlésről vitatkozni. ;-)
Válasz erre 

Punxsutawney Mormota 2019.10.17. 07:25:28

@Kőműves Kellemetlen: Háááát, fene az ízlésedbe! :D Most már legalább nőnek néz ki, de pár évvel ezelőttig még azt sem nagyon lehetett elmondani róla
Válasz erre 

chrisred 2019.10.17. 08:12:01

@MAXVAL bircaman közíró: A szíriai polgárháború miatt Irakból?
Válasz erre 

Etniez 2019.10.17. 08:19:58

@midnight coder: Borkai karrierjének vége, rosszul ítéled meg a helyzetet.
Ezt még lenyomja, utolsó ciklusa. Politikai hulla.
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.10.17. 08:19:59

@Cycmen: Gyurcsányt is.
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.10.17. 08:20:50

@MAXVAL bircaman közíró: "A jó tábornok nem bünteti túl szigorúan a hűséges tisztet, amikor az súlyos hibát vétett."

az ilyen tábornok hülye tábornok. hűséges idiótái lesznek, akikkel elveszti a háborút.
Válasz erre 

Etniez 2019.10.17. 08:23:26

@midnight coder: jah, a fidesz most már szarban van. Volt egy jogos kétharmadja, amit jogi manipulációval kibővített 3-ra, de most már annyi tyúkszemre ráléptek, hogy Budapesten 23 csimpánzt is megszavaztak volna, csak nem a Fidesz. "Krumpliföldeken" még erős, meglátjuk meddig.
Az autógyárak elkezdték alkalmazni a rabszolgatörvényt, azt amiről a sok fideszes szétkamuzta az agyát, lesz belőle gond.
Válasz erre 

Cycmen 2019.10.17. 08:30:58

@Brix: Menj már a picsába Erdogannal! Mi a kurva anyádat akarsz, szólj a nyugati zsidó disznóknak, hogy miért fegyverezték és használták fel a kurdokat, aztán hagyták cserben, Törökország prédájául?
Időrendi sorrendben úgy volt, hogy felfegyverezték az iszlám államot Irak, meg Szíria, meg a faszom tudja még ki ellen, majd felfegyverezték a kurdokat az elszabadult iszlám állam ellen, majd elhagyták a faszba a kurdokat amikor a kurdellenes Törökország ideges lett az erősödő kurdok miatt, egyébként joggal, hiszen régebben rendszeres volt a Törökországban elkövetett kurd terrorakció! Ezt most csak így dióhéjban, remélem azért felfogható még egy olyan baromnak is, aki csak arra koncentrál hogy Orbán találkozott Erdogannal.
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.10.17. 08:32:47

@Gordiusz: ezt eddig is tudatosan használták, a kérdés az, hogy milyen botrányok vannak, és milyen anyag van ezekről a botrányokról. Borkai esetében is Fideszes emberek pakoltak ki. ez sajnos nem minden nap fordul elő. nem mindegyik kurválkodós buliról vannak fényképek és felvételek, pláne nem az ellenzéknek.
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.10.17. 08:35:14

@Cycmen: Wittinghof nem közpénzből lopott maffiapartin volt az Adrián. van különbség.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.10.17. 08:36:02

@chrisred:

Nem, az iraki háború miatt. S onnan se a kurdok menekültek elsősorban, hanme az ARAB keresztények és az asszírok.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.10.17. 08:37:15

@math0:

Nem veszti el.

Az veszti el, aki:
- nem bünteti meg a hűtlenséget,
- nem nézi a kiskatonák érdekeit.
Válasz erre 

Cycmen 2019.10.17. 08:37:27

@math0: "Gyurcsányt is."

Borkiait közvetlenül választották meg, Gyurcsány csak listán került kvázi megválasztásra, ergo doktorságod ellenére megint buta voltál, sötét és barom!
Esküszöm elmegyek oda ahol doktoráltál, mert ott én minimum docensi címmel indítok! :D Ekkora faszt!
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.10.17. 08:39:03

@Etniez:

Alapvetően jókor jött a pofon Sorostól. Most 2 évig béken lesznek hagyva a ballibák, így ha nincs ellenük külső erőszak, mindig összevesznek. Aztán az utolsó 1 évben meg támadás. 2022-re így szét lesz zúzva a ballba haderő.
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.10.17. 08:40:21

@paráznabillegető: ő mindig többet vitt, mint hozott. általában még a Fideszes hülyék is belátják, hogy ő talán a leghülyébb, és ignorálják. egy bizonytalan szavazó meg miért szavazna a Fideszre azért, mert egy Fideszes aspergeres elmebeteg idehány egy csomó idiótaságot?!
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.10.17. 08:41:47

@röf: ez inkább a győri mezeiekre nézve gáz. de egyébként ne felejtsük, hogy ehhez a jobbik árulása is kellett, kellett két "független" képviselő is.
Válasz erre 

Cycmen 2019.10.17. 08:42:59

@math0: Nincs különbség, mert lebukott. Vagy-vagy basszátok meg, ne magyarázkodjatok ha megszorongatnak benneteket a baszás az baszás a közpénz duma meg szintén savanyú, hiszen egy hajóbérlés az Adrián kétségkívül nem olcsó, de egy középmenedzseri lóvéból már abszolválható,, tehát ez önmagában nem bizonyítja a korrupciót és én a kokaint sem láttam sehol, az a szoci képviselők videóján volt!
Válasz erre 

konrada 2019.10.17. 08:43:33

Hiába áldozta volna be Győrt, ha egyszer Borkai fideszes polgármesterként tette azt, amit, nem hiszem, hogy lett volna az ellenzéki szavazók közt olyanok, elhitték volna, hogy az ügy egyedi, és zorbán valóban erkölcsös.

Azaz az alig 100-200-as különbségek kivételével nem lett volna más az eredmény: ez onnan is sejthető, hogy a kicsivel elbukó polgármesterek területén is a fideszes képviselők nagyobbat buktak, mint a vezetőjük: ti. ezekben a városokban-kerületekben stabil és erős többséget szerzett az összefogás.

Magyarán: annyit ért volna csak el, hogy Győrt is elbukja.
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.10.17. 08:44:42

@legeslegujabbkor: "a Fideszben épp az a vonzó sokak számára, hogy nem hagyja az út szélén az embereit."

a mezei szavazó elég hülye, ha amiatt örömködik, hogy a Fidesz kitart a bűnözői mellett. mi jó van ebben a szavazónak?! a szavazókat a Fidesz simán cserben hagyja. a szavazók nem mennek kurválkodni az Adriára, hogy ilyen védelemre szorulnának, mint Borkai.

a szavazóknak pontosan az a jó, ha a pártok olyanok,mint az MSZP, ahol a bűnözőknek esélyük van kiesni. csak hát túl sok a hólye Magyarországon, és fordítva "gondolkodnak".
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.10.17. 08:46:20

@nemecsekerno_007: "Könnyü mindig, mindenért a Csúnya Nagy Nyulat hibáztatni... "

nyuszikám, ti 16 éve Gyurcsányoztok, és elmútnyócéveztek, kapjál már magadhoz, te elmebeteg!
Válasz erre 

Pierr Kardán 2019.10.17. 08:46:54

Birka, Birka, mi van azzal a pár hetes jóslatoddal, hogy az ellenzék bukni fog? (Ne mond, hogy nem emlékszel ilyen kijelentésre, több blogban is leírtad hozzászólásként!). Vagy Bulgáriában csak az M1 tv fogható, onnan vetted a közvéleménykutatási adatokat?
Válasz erre 

konrada 2019.10.17. 08:47:10

Ja és annyit még hozzá, valóban az a ciki, hogy egy nyugat-magyarországi nagyvárosban annyira vállalhatlannak látták a DK-s jelöltet, hogy orrbefogva szavaztak...
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.10.17. 08:47:53

@Kovacs Nocraft Jozsefne: a normális kezelés a lemondás lett volna. normális, demokratikus pártoknál ez így is szokott lenni. és de, lett volna különbség, de hát a csuti geci ezt is elbaszta.
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.10.17. 08:50:43

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "vidéken az internet is ismeretlen szó, a híreket a Mari néni hozza. "

nagyjából.

itt egy látlelet a hülye Fideszesekről

index.hu/video/2019/10/15/gyor_borkai_valasztas_bejelentes_mit_szolnak_a_helyiek/?fbclid=IwAR1gYYqBDKxSDsGxt3bjI5UNOM24PSCscXiKIJRzHTwPxGOpVeu4sPCoZNM

Borkai bevallotta, hogy megtörtént, de a hülye Fideszes azt hiszi, hogy nem. hiába internet, szennylapoktól nem lesz tájékozott az idióta Fideszes. azt olvassa, amit a szennylapok az orra alá dugnak, önállóan nem néz utána, nem gondolkodik.
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.10.17. 08:52:15

@Belzebubo: így van, még ez is hozzájön a sok idióta, Fideszes szavazóhoz, akik azt hiszik, hogy a Föld lapos, mert a szennylap azt írta.
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.10.17. 08:53:26

@Kovacs Nocraft Jozsefne: te is nagyon jó példa vagy, hiába van neked az internet, csak az idiótaságot veszed ki belőle, mert te magad is egy idióta elmebeteg vagy. az olyan idiótáknak, mint te, az internet csak agymosásra jó, az megy bele a fejetekbe, amit a szennylapok beleöntenek.
Válasz erre 

illiberális 2019.10.17. 08:56:27

Az azért érdekes hogy a konzervatív vidéken ahol azt hinné az ember hogy a Borkai video jobban "kiveri a biztosítékot" magasan nyert a FIDESZ míg a liberális nagyvárosokban ahol azért elfogadóbb még a "félrekúrással" is az átlagszavazó ekkorát buktak?! Én nem hiszem hogy Borkai miatt szavaztak a városokban a FIDESZ ellen szerintem ez most kapóra jött a városi kampányt "elkúró" FIDESZ apparátusnak most Borkai viszi el a balhét és nem Habony meg csapata.
Válasz erre 

Brix 2019.10.17. 08:56:35

@Cycmen: Neked a mocskos kurva anyádat, te aljas , zsidógyűlölő, náci fèreg! szopd le Erdogán faszát ,ha idejön nov 7- èn...
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.10.17. 08:57:17

@morph on deer: Trump olyannyira félnótás, hogy minden másnap szembeköpi az előző napi nyilatkozatát, és totál ellenkezőt mond.
Válasz erre 

konrada 2019.10.17. 08:57:23

@chrisred:
Én a kurdok mellett vagyok, mert felvilágosultabbak, világiasabbak, mint az arrafelé élő arabok, de!

Azért nem árt tisztában lenni a tényekkel: A török támadások java nem a kurdok által lakott területeket érinti, hanem olyan arab területeket, amely a hatalmi vákuum során kerültek a kurdok kezébe, és pont hogy ők blokkolták ezért a szírek visszatérését, hogy megváltoztassák a terület etnikai mérlegét.
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.10.17. 09:00:21

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "nem többet, mint amennyit a Törökország által visszatartott 4 millió szír közé elvegyült terroristák ölnének meg, ha Erdogan ráeresztené őket Európára."

de többet. egész konkrétan egyetlen olyan terroristát sem tudsz megnevezni, aki így gyilkolt.

"Mellesleg igencsak csúsztatás a megölt keresztényekre hivatkozni, amikor köztudott, hogy az iszlám terroristák az iszlám országokban leginkább azokat a saját hittársaikat gyilkolásszák, akik kicsit másképpen imádják Allahot és Mohamedet, az ő prófétáját. Európában persze leginkább a keresztényeket. "

ebben mégis mi a logika, te elmebeteg? ha muszlim országokban muszlim terroristák gyakran ölnek meg másik szektabeli muszlimot, az hogy a jó édes kurva anyádban menti Orbánt, aki azt támogatja, hogy egy muszlim diktátor szisztematikusan irtson keresztény civileket?!

már megint nem vetted be a gyógyszeredet, te selejt!
Válasz erre 

Pierr Kardán 2019.10.17. 09:01:07

@math0: Az interneten minden fent van, meg mindennek az ellenkezője is fent van! Mindenki azt olvassa ki belőle, ami az ő gondolatait támasztja alá. Ha győri fideszes lennék, akkor én se hinném el, hogy a szeretett jó Polgármester, azzal a kezével, amivel velem is kezet fogott, egy horvát kurva sunáját fogdosta.
Válasz erre 

Brix 2019.10.17. 09:02:42

@MAXVAL bircaman közíró: A nyugat többsège nem állt a törökök mellè, sőt a republikánusok többsège is elítèlte Trumpot
www.aljazeera.com/news/2019/10/house-rebukes-trump-approves-measure-opposing-syria-decision-191016184102288.html
Válasz erre 

Cycmen 2019.10.17. 09:07:11

@Brix: Jól van biboldó, nyugoj le, mert még leversz valamit!
Válasz erre 

nemecsekerno_007 2019.10.17. 09:09:53

@math0: Na, kiengedtek a futkisóról?!?!
Mint írtam, lehet bizonyítani. Kicsit nagy lett a Fidesz arca, kellett ez a saller, de ettöl az ellenzék nem lett vállalhatóbb...
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.10.17. 09:22:49

@Brix:

Ez rossz álláspont. Amerika menjen csak haza onnan, Trump kivonulása jó lépés.
Válasz erre 

konrada 2019.10.17. 09:23:28

@Brix:
Na ja. Kb. úgy, mint a XVI. században, 1702-ben, 1956-ban a magyarok mellé...
A szöveg az megy, de pénz beszél, a kutya ugat..., s ezért azt nézik, mi az, ami fenntartja a számukra is kedvező status quo-t.
...de persze ha beszélni kell, akkor mind nagyon elvhűek és legalább olyan mélyen demokratikus humanitáriusok, mint amennyire Orbán, vagy Borkai keresztény, de nem véletlen tartja úgy a mondás, azt kell nézni, mit tesznek, nem azt: mit mondanak, ez árulja el, mi az igaz..
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.10.17. 09:24:51

@Pierr Kardán:

Az ellenzék bukott, csak kevésbé, mint amire számítottam.
Válasz erre 

chrisred 2019.10.17. 09:28:07

@konrada: 1686 kimaradt a felsorolásból.
Válasz erre 

chrisred 2019.10.17. 09:28:44

@MAXVAL bircaman közíró: Felfelé buktak, ahogy a jó káderek szoktak.
Válasz erre 

sas70 2019.10.17. 09:30:59

@MAXVAL bircaman közíró: Ja, Budapesten tényleg óriásit buktak! Meg a fekete is fehér, csak hidd el!
Válasz erre 

mgdé 2019.10.17. 09:31:37

@Kőműves Kellemetlen:

A hodzsa az Naszreddin. :)

Enver pasa az ifjútörök mozgalom egyik vezetője, szélsőséges nacionalista, Pántürk_Birodalom-álmodó, de ami a legfontosabb: az örmény holocaust fő felelőse. Szóval a mostani basinak pont megfelelő példakép.

(Mondjuk Envert az oroszok végül megölték.)
Válasz erre 

konrada 2019.10.17. 09:44:22

@chrisred:
Nem véletlen. Az az abszolutizmus kora volt.
Nyugat (pontosabban a német-római birodalom országai a Habsburg császári vezetés alatt) nem a magyarok megsegítésére fogott össze, hanem arra, hogy a meggyengült török birodalomtól területeket foglaljanak el maguknak.

Azt meg azért még sem lehet egy érdek nélküli, emberbaráti segítségként beállítani...;)
Válasz erre 

chrisred 2019.10.17. 10:00:14

@konrada: Ez még érdekesebb megközelítés. Tehát Lipót, aki nem csak német-római császár, hanem magyar király is volt, ezek szerint nem a magyar alattvalóin akart segíteni, hanem egy bizonyos Magyar Királyság nevű országát akarta növelni a törököktől elfoglalt területekkel.
Válasz erre 

Pierr Kardán 2019.10.17. 10:02:18

@MAXVAL bircaman közíró: Igazad lehet, mert a LOKÁL újság is pont azt írja, amit te mondasz. Életemben sem vettem a kezembe LOKÁL-t, de a héten mindig megnéztem. Egy szó sincs benne arról, hogy a LOKÁL fő terjesztési területén, Budapesten átrendeződött a politikai térkép. A LOKÁL szerint az ország narancssárga, kivételekről pedig szó sincs :-))
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.10.17. 10:56:35

@chrisred:

Növelték a súlyukat, de nem nyertek.
Válasz erre 

Brix 2019.10.17. 10:59:49

@MAXVAL bircaman közíró: Szerintem nem jó lèpès , mivel most újabb ezrek fognak meghalni , vagy tízezrek, vagy százezrek... Már 300 ezer menekül a török offenzívát miatt....Inkább a " Pax Americana " - mint a további háború, káosz ès anarchia...Vagy akkor menjenek oda az oroszok, engem az sem èrdekel , csak legyen bèke , ne halljanak meg ártatlan civilek, ès èrvènyesüljön a nèpek önrendelkezèsi joga...Inkább az oroszok, mint a törökök ellenőrizzèk ezt a területet...
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.10.17. 11:00:44

@sas70:

Az országos szintről beszéltem.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.10.17. 11:02:24

@Én de genere Mi:

Pont ebben az ügyben ezt felesleges említeni. A kurdok voltak az örmény népirtás fő végrehajtói. Ebben a kérdésben a kurdok és a törökök teljes egyetértesben voltak annak idején.
Válasz erre 

konrada 2019.10.17. 11:02:33

@chrisred: Pontosan.
...mivel az abszolutizmus lényege pont az volt, hogy az uralkodók magukénak tekintették az alájuk tartozó országokat, így qrvára nem érdekelte őket az ott lakók sorsa.
...nem véletlenül tört ki bő évtized múlva az a függetlenségi háború, melyet szintén csak külföldről behozott csapatokkal vert le. (Olyan tábornokok vezetésével, akik - szerinted internacionalista - segítségével űzték ki a törököket.;)
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.10.17. 11:03:20

@Pierr Kardán:

Egyszer láttam életemben a Lokált.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.10.17. 11:19:19

@Brix:

Kellene fog 1-2 év, míg a NATO-agresszió következményeit meg lehet oldalni.
Válasz erre 

chrisred 2019.10.17. 11:38:27

@konrada: Nem véletlenül tört ki a Rákóczi szabadságharc, a történelemben ismertek az előzményei, Frangepán, Zrínyi, Thököly, még jócskán 1686 előtt. Mindkét oldalon harcoltak olyan hadvezérek, akik ott voltak Buda ostrománál, nem tudom, hogy ez mire lehet érv.
Válasz erre 

chrisred 2019.10.17. 11:41:05

@MAXVAL bircaman közíró: A NATO védelmi szövetség, a NATO agresszió kifejezés értelmetlen. Egyetlen NATO tagállam sem felelős egy másiknak a támadó hadműveleiért.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.10.17. 11:43:46

@chrisred:

A NATO egy agresszív katonai tömb.
Válasz erre 

chrisred 2019.10.17. 11:48:11

@MAXVAL bircaman közíró: Ha mások félnek tőle, az nagyon helyes, a leghatékonyabb védelmi módszer az elrettentő erő.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.10.17. 11:51:32

@chrisred:

Ez nyilvánvaló, de nem erről van szó.
Válasz erre 

Brix 2019.10.17. 11:55:48

@MAXVAL bircaman közíró: Az USA jót akart, mert meg akarta szabadítani Szíriát Aszad rezsimjètől, hogy egy nyugati típusú demokrácia jöjjön lètre. De, az USA nèlkül is kitört volna az arab tavasz, mert megèrettek rá a társadalmi-gazdasagi feltètelek: túlszaporodott , munkanèlkülsèggel ès èletszínvonal- csökkenèsel sújtott arab világ ès a Közel- Kelet már nem èlhetett tovább a korábbi elnyomó , autoriter rezsimekben. A fiatalok többsège már a nyugati módon szeretne èlni, ezt próbálják meg elnyomni az újra szerveződött rezsimek..Valójában Törökország is iszonyú válságban van, a líra 1-2 èv alatt lefelezte èrtèket a munkanèlkülsèg nő, ahogy a társadalmi elègedetlensèg is, azèrt háborúznak...
Válasz erre 

kewcheg 2019.10.17. 11:57:54

Nem lehetne már ezt a témát hagyni?Van egy kiváló sportoló, vezető, minden szempontból példakép.Miért is kéne lemondatnia?A PM helyesen döntött, hogy megtartja.Az is világos, hogy persze csakis Ő tud dönteni, mint legokosabb tapasztalt vezető.A repülőn, vagy a hajón is, ha vészhelyzet van, a kapitány veszi át a vezetést, nincs többé demokrácia, hanem az ő szava dönt.Jól is néznénk ki ha mindenki azt csinálna amit akarna....Ki fogja tölteni az idejét, ha pedig szabadságra megy jahtra - amihez joga van - akkor pedig ki kell pakoltatni a mobilokat méga píren...
Válasz erre 

Brix 2019.10.17. 12:01:35

Most kellene egy közös európai , ütőkèpes haderő, hogy rendet tegyünk a Közel- Keleten ès nem csak passzív szemlèlőkènt nèzni a nagyhatalmak harcát...
Az árát mindennek Európa fizeti meg utólag...
Most Ördogant kellene tèrdrekènyszeríteni , pl mèg egy" kört " adni a líranak...Ha tovább szegènyednek a törökök, akkor elzavarjak Erdogánt...Az èrtelmesebbek , Isztambulban , Izmirben már ki nem állják , most is csak a vallásilag fanatikus, műveletlen , falusi lakosságra támaszkodik , nem a polgárságra...
Válasz erre 

konrada 2019.10.17. 12:11:32

@chrisred:
Arra akartam rávilágítani, hogy az nem polgárháború volt, hanem függetlenségi, magyarán:
A habsburg csapatok nem azért jöttek ide, hogy a magyaroknak kiűzzék a törököket, hanem azért, hogy a birodalom határait kiterjesszék.
...és erre meg nem érv az, hogy együtt harcoltak a közös ellenség ellen.
(hogy értsed: a fidesz ellen összefogott ellenzékben egy győztes polgármester ha mondjuk dk-s, akkor nem azért fogott össze a jobbikkal, mert az volt a célja, hogy nemzetiskedhessen, és fordítva: a jobbikos meg nem azért, hogy még több Európát....)
Válasz erre 

konrada 2019.10.17. 12:14:36

@Brix: " Az USA jót akart, mert meg akarta szabadítani Szíriát Aszad rezsimjètől"

Hány éves vagy királyfi???;))
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.10.17. 12:27:23

@Brix:

Az USA ilyen "felszabadításait" ismerjük. Mint amikor Vietnámot akarta "felszabadítani" a vietámiak uralmától.

Szíria népe nemet mondott az USA-agresszióra, s évekig ellenállt. Mára levonta az USA a tanulságot, s el is kotródik a területről.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.10.17. 12:29:21

@Brix:

"A fiatalok többsège már a nyugati módon szeretne èlni"

Igen, életszínvonalban, de nem politikában és ideológiában.

Az ÖSSZES szabad arab választáson csúnyán buktak a nyugati modell hívei, s mindenhol a különnféle színezetű iszlamisták nyertek.

Az arabok nem akarnak nyugati típusú iberális demokráciát.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.10.17. 12:37:05

@Brix:

Jobban ismerem nálad a török viszonyokat.

Három tábor van: 15-20 % liberális, 30-40 % iszlamista, 30-40 % nacionalista, a török lakosság közt, s van külön a kurd tényező.

A 3 török tényező utálja egymást, de az iszlamisták és a nacionalisták közösen jobban utáéják a liberálsiokat, mint egymást.

Erdoğan sikerének titka: iszlamista, de nem szélsőséges, így elfogadható a nacionalista tábornak is, a szélsőségeseket leszámítva.
Válasz erre 

chrisred 2019.10.17. 12:38:51

@konrada: Is-is. A magyar szabadságharcok (Rákóczi, 1848, 1956) közös jellemzője volt a függetlenség kivívása mellett a belső társadalmi-hatalmi ellentétek megoldása. De ez semmit nem változtat azon, hogy a török elleni 1686-os hadjárat arra irányult a magyar uralkodó részéről, hogy az országa idegen uralom alatt álló területeit felszabadítsa. Írok egy szerintem találóbb példát: a déli államok az amerikai polgárháborút függetlenségi harcnak nevezték, mert különböző okok miatt el akartak szakadni az északiaktól. De ez nem változtat azon, hogy egy évszázaddal korábban közösen harcoltak az angolok ellen a függetlenségük kivívásáért.
Válasz erre 

Brix 2019.10.17. 13:11:53

@MAXVAL bircaman közíró: " Igen, életszínvonalban, de nem politikában és ideológiában."

Csakhogy nem lesz más lehetőségük, ha nyugati életszínvonalat akarnak, vagy inkább az eddigit fenntarni, mit hogy elfogadják a nyugat társadalom szervező elveit: a szabadságot, a jogállamiságot, a demokráciát
Erdogán egy bukás szélén álló diktátor, azért háborúzik. Volt olyan év , amikor több tízezer embert börtönzött be, és százereket rugott ki az állásából, miközben ő maga 1000 nm-es elnöki palotába költözött, páratlan luxusban...
A török gazdaság összeomlott, a líra a felét éri, a munkanélküliség nő, az életszínvonal csökken..
A nyugat térdre fogja kényszeríteni ezt az elnyomó diktátort is, és odakerül ahová való: a történelem szemétdombjára és a gyilkosok közzé....A városi ,tanult lakosságnak már elege van belőle, leginkább az elmaradott, vallásos , szegény kelet-török területeken támogatják..
Válasz erre 

konrada 2019.10.17. 13:17:34

@chrisred:
...de azért nem volt igazuk, mert ott amerikaiak háborúztak amerikaiakkal, míg az általad felsorolt magyar szabadság(függetlenségi)-harcokban külföldi csapatok harcoltak a magyar csapatok ellen.
...és én nem is írtam azt, hogy ez a tény valamiféleképpen felülírja azt a tényt, hogy a közös ellenség ellen előtte együtt harcoltak.
...s alapvető különbség: az amcsik a függetlenségi harcukban az államok azért fogtak össze, hogy elűzzék a megszálló csapatokat, majd mindenki szépen hazament a saját országrészébe, és csak később kezdett ez elfajulni, amikor az erősebb észak kezdte átvenni a déli részek irányítását.
Na ez nem valósult meg Magyarország esetén, mert eleve azzal kezdődött, hogy a felszabadítók maradtak megszálló csapatként.

...ha mindenképpen párhuzamot keresel: a lengyel honi hadsereg a szovjetekkel közösen űzte ki a németeket, de ettől még a felszabadító szovjet csapatok ott maradtak megszállóként..
Válasz erre 

Brix 2019.10.17. 13:18:06

Orbánnak sikerült " belehúzni " az országot, ebbe a nemzetközi konfliktusba, a török agresszió melletti kiállással...
www.aljazeera.com/news/2019/10/turkey-military-operation-syria-latest-updates-191017051518215.html
Válasz erre 

morph on deer 2019.10.17. 13:32:01

@kewcheg:
“Van egy kiváló sportoló, vezető, minden szempontból példakép.”

Valóban. Ha például eddig nem tudtad volna, hogy keresztényi értékrendet valló családapaként hogyan is kell kokainban pácolt kurvákat töcskölni közpénzből, egyúttal lejáratni a feleségedet, gyerekeidet, az élsportolói múltadat meg a hivatalodat egyszerre, akkor ő példaképként ezt világosan megmutatta.

Ahogy azt is, hogy kikből is áll a jelenlegi hatalmi elit!
Igen, ez minden szempontból példaértékű, ahogy mondod...
Válasz erre 

szobatars 2019.10.17. 13:48:17

@Kőműves Kellemetlen:

Botka is bekaphatja. 2009-ben még ő sem volt vevő semmiféle összefogásra pedig már akkor elég nyilvánvaló volt, hogy a 2010-es választásnak egy valódi tétje van: Lesz-e Fidesz 2/3 vagy nem lesz.
Válasz erre 

chrisred 2019.10.17. 13:52:34

@konrada: Ja, csak ők azt mondták, hogy nincsenek amerikaiak, csak a független államok polgárai, akik maguk döntenek, hogy melyik másik állammal lépnek államszövetségre. 48-ban két, egymással perszonálunióban álló ország hadserege küzdött egymással, míg 56-ban mindkét oldalon harcoltak magyarok. Más kérdés, hogy aztán mindkét esetben a külső segítségként hívott oroszok döntöttek.

A példa rossz, mert Sztálinnak semmi jogcíme nem volt Lengyelország megszállására, míg Lipót törvényes magyar uralkodó volt, attól függetlenül, hogy az általad említett abszolutista intézkedések általános társadalmi érdeksérelmet okoztak az országban.
Válasz erre 

morph on deer 2019.10.17. 14:03:03

@Brix:
“ Orbánnak sikerült " belehúzni " az országot, ebbe a nemzetközi konfliktusba, a török agresszió melletti kiállással...”

Hát bizony törődni is kell vele, hogy legyenek újra menekülők, hiszen közelegnek a huszonkettes választások, és itt állunk egy árva migráncs nélkül!

Hát hogy lesz ebből újra rettegés így?!

Na ezért igyekszik ez a drága jó keresztény - ... hmmm, már majdnem azt mondtam, “ember”- miniszterelnökünk, nem kevésbé Európa DNS-e, besegíteni kicsit!
Az, hogy véreskezű muszlim haverja közben keresztényeket is gyilkoltat, a jelek szerint legkevésbé sem zavarja, ahogy az sem, hogy a kurdok is egy szétszakított nép, akik ugyancsak az autonómiájukért küzdenek, ahogy pl az erdélyi magyarok, ez mind nem számít orbánnak..!

A lényeg csak az, hogy nyíltszíni fellációval biztosítsa Erdogan barátságát, hogy legyen elég menekült megint, akiktől meg lehet védeni Európát, és ezt elérje bármi áron!
Muszáj valamit lépnie, mert olyan szinten a perifériára került, és rendesen magára maradt az illiberális faszságaival, hogy egy nagy dobás nélkül maholnap a kutyát sem fogja érdekelni dicső vezérünk, és még a végén kénytelen lesz felfedezni a magyar-etióp rokonságot is, hogy legyen aki szóba áll vele...

Hát itt tartunk, drága elvtársak...
Válasz erre 

kewcheg 2019.10.17. 14:13:36

@morph on deer: mivel járatta le?A felesége megvan vele elégedve, megbocsájtott, együtt mentek mosolyogva szavazni.Egy boldog kiegyensúlyozott család.A sportot nem járatta le, minden sportolóba túlteng a tesztoszteron, nincs olyan sportoló, aki nem szexelt volna legalább száz másik emberrel, ez a sportolósággal együtt jár....Attól még minden héten templomba jár és hetente bérmálkozik .
Válasz erre 

kvadrillio 2019.10.17. 14:16:21

A CSALÓ DEMSZKÁJT NEM ! HA MÉGIS, ...BUX !
Karácsony arról is beszélt, hogy vissza kell adni Budapest megtépázott becsületét, és úgy érzi, hogy semmi akadálya nincs annak, hogy ezzel kezdjék meg a munkát. Bejelentette, már az új Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésén kezdeményezni fogja, hogy

Budapest új, szabad 30 éves önkormányzatisága alkalmából elődeit, Demszky Gábort és Tarlós Istvánt is a főváros díszpolgárává tegyék.
Válasz erre 

colonel Tigh 2019.10.17. 14:20:49

Hánynom kell ettől a sok fideszes idiótától (tisztelet a kivételnek). Ilyenekre szavazzak? rtl.hu/rtlklub/hazonkivul/balhe-a-hataron-tuli-szavazok-miatt-az-ukran-hatar-menten-2019
És még ezek hazaárulóznak. Gusztustalanok vagytok. Jobboldalinak mondjátok magatokat? Hol vannak a konzervatív értékek? Ezek a mostani ügyek, mindennél jobban rávilágítanak milyenek vagytok. Borkai, Erdogan, kipcsak... Utolsó cigány középázsiai tempó, amit a pohos vezetőtök előad. 127 milliárdos hitelkeret a Türk tanácsnak? Erre a pénzre keresztet lehet vetni. Egy jó része vissza lesz csorgatva a Fidesz kasszába, egy részéből a propaganda lesz finanszírozva, és gondolom jut majd a zsebekbe is. Ami a Türköknél maradhat, azt meg majd megadják valamikor. Vagy nem. Majd adnak cserébe "azon az értéken" valamit, mondjuk türk know-howt az ökológiai állattartásról. Tízmillió eurós befizetés az orosz banknak csúfolt kémfészekbe? A Varga meg az bírja mondani, hogy ez a magyar munkavállalók helyzetének javulását várják tőle? Azt. Kíváncsi vagyok ezért mit kap cserébe Orbán, vagy ez csak a kötelezően befizetendő védelmi pénz? De nyilván majd kap cserébe titkosszolgálati munkát, olyat amit nem mer a hazai szolgálatokkal megcsináltatni, mert már azoknak is mocskos. Jobboldal, az... ez egy nemzeti szocialista-irányított kapitalista hibrid, de igazából az sem. Orbán rendszere a tökéletes semmi. Semmi, ill minden. Egy szélkakas, ill szélpáva rendszer, liberális, demokrata, polgári, konzervatív, kereszténydemokrata, jobboldali konzervatív, széljobb, itt minden játszott már, de egyik sem tud lenni igazából, a tökéletes gerinctelen köpönyegforgató, aki mindig arra hajlong amerre a szél -a lóvé, és az éppen aktuális rövidtávú érdek-) fújja. Olyan messze vagyunk a konzervatív jobboldaliságtól, mint Makó Jeruzsálemtől. És akkor rengetegen azért szavaznak Orbánra, mert jobb oldali.... ostoba ország, megérdemli a sorsát. A románoknál pl többet keresnek a tanárok, mint nálunk, de pl ott az ápolási díj a mindenkori minimálbér, és teljes értékű munkának számít, tehát beleszámítják a nyugdíjba. A román fizetés vásárlóértéke már lekörözte a magyarét, az ottani minimálbérbél több árút, szolgáltatást tud venni. Ezek mutatják meg, hol áll egy ország, nem a kamu a kamu gdp, meg egyéb mutatók, amit úgy számol ahogy neki kényelmes. Átlagbér, ja, amiben benne van Mészáros Lőrinc, meg az összes oligarcha teljes súllyal, ugyanmár... nyugodtan csapjátok be továbbra is magatokat, lesz még lejjebb is, fiúk. Oda tartunk, ahol Ukrajna van: lesz egy pár oligarcha, akik kezében van minden, a többi meg vegetál. Hajrá.
Válasz erre 

Casaba 2019.10.17. 14:23:38

@MAXVAL bircaman közíró: tehát Orbán segget csinál a szájából, hogy kapjon egy simikét Erdogantól? :)
ha szerinted Orbáncsak l'ar pour l'ar nyalja a janicsár seggét, akkor elég ferde az ízlése a vén kujonnak, ha viszont komolyan gondolja, akkor nettó muszlimsimogató. P.S. lehet, hogy Orbán egyik őse már a középkorban is Jumurdzsákék szekerét tolta?
en.wikipedia.org/wiki/Orban
Válasz erre 

morph on deer 2019.10.17. 14:43:27

@szobatars:
“ 2009-ben még ő sem volt vevő semmiféle összefogásra”

Olyannyira, hogy 2014-ben ő rúgta szét az akkor már lényegében letárgyalt összefogást, amikor kinevezte magát miniszterelnök-jelöltnek, és kijelentette, hogy be lehet állni ő mögé, és majd ő megmondja, hogy mit és hogyan.

Nem igazán egy kooperatív típus, hogy úgy mondjam.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.10.17. 14:44:18

@Brix:

"ha nyugati életszínvonalat akarnak, vagy inkább az eddigit fenntarni, mit hogy elfogadják a nyugat társadalom szervező elveit"

S akkor miért van egy rakás szegény ország, mely elfogadta a nyugat társadalom szervező elveit?
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.10.17. 14:45:57

@Casaba:

Miért kellene Mo-nak törökellenes álláspontot elfoglalnia?
Válasz erre 

morph on deer 2019.10.17. 14:54:06

@colonel Tigh:
“ Tízmillió eurós befizetés az orosz banknak csúfolt kémfészekbe? A Varga meg az bírja mondani, hogy ez a magyar munkavállalók helyzetének javulását várják tőle? ”

Pedig így van! Ennek fejében a magyar ügynökök pl gumicsizmát is kapnak, hogy sáros terepen is felvehessék a tempót a szíájével, meg usánkát télire, hogy ne fázzon a fülük!
Ez igenis komoly előrelépés, megér minden kopejkát!
Válasz erre 

sas70 2019.10.17. 15:23:27

Borkai minden tekintetben vállalhatatlan figura lett, csak még használják egy kicsit. Nem kérdés, hogy meg fogja kapni a selyemzsinórt, csak az a kérdés, hogy mikor? Neki meg az a kérdése, hogy hagyják-e békésen visszavonulni, mint Simicskát? Az biztos, hogy az általa preferált vállalkozói körnél már izzanak a bankszámlák, na meg az iratmegsemmisítők, mert fogadok, hogy még ők sem tudják, hogy milyen infók kerültek ki és azoknak mi lesz a következménye.
Válasz erre 

Halibuli 2019.10.17. 15:34:52

Nincs itt semmi látnivaló. Orbán egyszerűen csak szereti a kokós,korrupt, kurvapecéreket.Főleg, ha "hithű keresztény Fideszes", mint ő.
Válasz erre 

John Brennan 2019.10.17. 16:04:53

@Etniez: Na és? Ott kampányolt, ahol gyengén álltak.
Válasz erre 

John Brennan 2019.10.17. 16:05:55

Borkai az Szdsz Fideszbe beépített embere volt, feladatát most már teljesítette.
Válasz erre 

kvadrillio 2019.10.17. 16:10:10

Orbán azt mondta, ő, magánéleti dolgokba nem ugat bele. NU, AKKOR, HA BORKAI 10 SZAMARAT SEGGBEBASZ, AKKOR SEM ÉRDEKLI ŐT ??? :o)))))
Válasz erre 

BaliBa 2019.10.17. 16:13:23

Borkai azért maradhatott polgármester, mert a szexvideo miatt több liberális/libertinus szavazott át rá mint amennyi keresztyén-konzervatív pártolt el tőle. :-))
Válasz erre 

kvadrillio 2019.10.17. 16:14:57

AZT KÉNE VÉGRE TUDOMÁSULVENNI, HOGY EZ ITTEN-E-E-E, NEM A RÓMAI BIRODALOM ! AHOL MINDENKI BASZIK-KÚÚÚÚR JOBRRA-BALRA MINDENKIVEL-AKIVEL, DROGOZIK-PIÁL BASZÁS KÖZBEN ÉS SZOPATTYA MAGÁT ORRBA-SZÁJBA, HŰANEM ITTEN-E-E-E DOLGOZNI KELL A NÉPÉRT, ELSŐSORBAN A MAGYAR TÁRSADALOMÉRT..........AKI EZT NEM ISMERI FEL, AZ LE LESZ FOKOZVA, FOKOSSAL, OCCT ANNYI !
!!!!!

BORKAI MEG TŰŰŰNNNYÖN EL A BIBIRCSÓKÓS, REDVES FASZBA MINÉL ELŐBB ! ....legjobb, ha felül a repcsijére és eltűnik, mint a maláj-gép.
JA....ÉS NEM JÁRKÁLUNK KI TENERIFÉRE, LIXEMBURGBA....., MEG EGYÉB HELYEKRE AZ ÖSSZEHARÁCSOLT INGATLANJAINK ügyintézésére, namegaz adóparadicsomokba, offshore-számláink székhelyeire.....PLÁNE NEM MUNKAIDÓKBEN (MUNKAALAPÚ TÁRSADALOM...UGYEHHH!!!!!). MERA NÍÍÍP , NEM EZÉÉÉÉÉ VÁLASZTOTT MEG BAZMEG !
EZ ITTEN-E-E-E NEM A RÓMAI BIRODALOM, ....HANEM A CSÓRÓ MAGYARORSZÁG !
EHHEZ IDOMULJANAK AZOK, AKIK POLITIKUSNAK SZEGŐDNEK !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

HA NEM MEGY NEKIK, EL LESZNEK TÜNTETVE !
Válasz erre 

Kőműves Kellemetlen 2019.10.17. 16:20:33

@Punxsutawney Mormota:
Én ismertem kb. 18 éves korában, amikor még sportolt.
Hidd el, kurva jó csaj volt.

@Én de genere Mi:
Te nem tudod, ki volt Enver Hodzsa? Ajjaj...

@morph on deer:
Kösz, hogy ezt megírtad helyettem.

@szobatars:
A 2010-es választás menthetetlen volt, Gyurcsányék annyi mindent elbasztak előtte. Mélyhegedű ugyan valamit helyrerakott ezekből, de az kevés volt ahhoz, hogy jelentősen befolyásolja a választást. Más kérdés, hogy én már akkor is óvtam a sok barmot attól, hogy a Fideszre szavazzon, pont a 2/3 miatti félelemből. Én akkor csak azért mentem el szavazni, hogy a Fidesznek ne legyen 2/3-a, sajnos, nem jött össze.
És annak idején szavaztam Tarlósra is Demszky ellenében. Nem azért, mert szeretem Tarlóst, hanem mert Demszky a pofátlan lopás és a semmittevés lehető legrosszabb elegye volt, és Tarlós volt az egyetlen másik lehetőség. Demszkynél sokkal jobb is lett, csak hát igazán ő se nagyon csinált jól semmit, lásd pl. metrófelújítások, időalapú BKV-jegy, elektronikus jegyrendszer - utóbbi 2-re kevés volt 9 év, röhej.
(Még amikor ellenzékben volt, beszélgettem vele egyszer a BKV-jegy- és bérletárakról nemzetközi összehasonításban. Tarlós legalább fogadott, meg úgy tett, mintha érdekelné, meg megígérte, hogy ha ők kerülnek hatalomra, akkor ez lesz az elsők egyike, amivel foglalkozik, mert szerinte is igazam van (mondjuk nem volt nehéz erre az eredményre jutnia a kimutatások alapján, amiket készítettem). Demszky nem is válaszolt a megkeresésemre.)

@kewcheg:
Te agyatlan barom, Borkai vagy 20 éve sportolt utoljára, ma én többet edzek egy héten, mint ő, mi a faszomtól lenne sportoló?
Másrészt ez a "sportolókban túlteng a tesztoszteron" tévhit, jóval kevésbé aktívak az ágyban, mint egy nem sportoló átlagjóska. Volt néhány olyan csajom, aki előtte élsportolóval járt, az élsportolóknál szerintük heti 1 dugás már soknak számított. És huszonéves emberekről beszélünk, nem 50-esekről, mint Borkai.
A felesége meg mellett maradt a pénz miatt.

@colonel Tigh:
Nem a Fidesz-kasszába megy az, hanem az Orbán-cigánygaleri zsebébe. Szerintem ő még a Fidesz-kasszából is lop. Meg bárhol, ahol tud. Benne van a cigányvér.
Válasz erre 

Punxsutawney Mormota 2019.10.17. 16:31:49

@Kőműves Kellemetlen: Jó, megadom neked :) Amúgy sem érdemes ízlésről vitatkozni.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.10.17. 16:42:16

@John Brennan: Orbán is a Soros beépített embere lehet, mert ahol kampányolt ott bukott a Fidesz.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.10.17. 16:43:36

@MAXVAL bircaman közíró: "S akkor miért van egy rakás szegény ország, mely elfogadta a nyugat társadalom szervező elveit?" - melyek lennének ezek?
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.10.17. 16:45:15

@szobatars: Milyen összefogás lett volna 2009-ben?
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.10.17. 16:47:19

@MAXVAL bircaman közíró: "Jobban ismerem nálad a török viszonyokat." - nyilván, hiszen sok török buzi jár a Bratovan utcai gőzfürdőbe. Otthon nem merik magukat felfedni.
Válasz erre 

John Brennan 2019.10.17. 17:03:07

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Orbán eleve vesztes helyeken kampányolt, és sikeres volt, mert növelte a jelöltek támogatottságát.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.10.17. 17:24:51

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Pl. Botswana, Zöld-foki-szk., Namíbia, Kiribati, Belize, hogy csak 5-öt mondjak.
Válasz erre 

mgdé 2019.10.17. 17:53:19

@MAXVAL bircaman közíró:

Max, ezt hagyjuk, ezt lebeszéltük már.
1. A népirtást részben a török katonaság végezte, jellemzően kurd nemzetiségű katonákkal - akkor még összefogta őket a vallási egyetértés -, lévén a képzettebb rétegekből származó török katonák a frontokon harcoltak, a belső rendfenntartásra a német iskola elveinek kevésbé megfelelő, fegyelmezetlenebb, rendetlenebb, jelentős részben kurd származású egységek maradtak. A népirtás másik részét a török állami vezetés - s NEM a kurdok - által a börtönökből szabadon engedett bűnözőkből álló, az állam által felfegyverzett szabadcsapatok végezték.
2. A törökök a környező kisebb népekkel szembeni embertelen könyörtelensége, aljassága általános volt, nem csak az örményeket érintette. Bőven tudsz erre példákat te magad is, de ha kell, szívesen segítek ... S ezeknek csak egy részében voltak közreműködők a kurdjaik, s sohasem ők a kezdeményezők, ill. értelmi szerzők.

Szóval ők sem bűntelenek, DE a törökök sokkal-sokal nagyobb csomagját felesben velük cipeltetni próbálni nagyon nem korrekt. Mint ahogy a cserkeszekkel, albánokkal, bosnyákokkal szemben sem lenne az.
Válasz erre 

kewcheg 2019.10.17. 18:09:22

@Én de genere Mi: igaz. Ės ami a legnagyobb bűn: hogy 1920ban Konstantinápolyt a törökök kezén hagyták az europai nagyhatalmak, csak nehogy orosz vagy görög város legyen....majd 500 év utan felszabadulhatott volna...
Válasz erre 

mgdé 2019.10.17. 18:10:56

@Kőműves Kellemetlen:

Enver, a Bunkerépítő? Nálamnál biztos jobban ismerted. :D

De a törökök kapcsán azért továbbra is Enver pasa a magától értetődőbb megfejtés.

(Tudod, nálunk pl. az "István király" szavak hallatán hallatára elsőre Szent István ugrik be, s nem az angolok Blois Istvánja. :P )
Válasz erre 

mgdé 2019.10.17. 18:13:05

@kewcheg:

Egyetértünk! Bár Birca biztos jobb szerette volna bolgár városként ...
Válasz erre 

mgdé 2019.10.17. 18:16:08

@kewcheg:

(Úgy emlékszem, még legyen belőle önálló városállam ötlet is felmerült, de abba se mentek bele a "nagyok". Pedig ...)
Válasz erre 

Brix 2019.10.17. 18:16:45

@MAXVAL bircaman közíró: Te Birca, ezt jól benèzted, ezeknek az országoknak egy rèsze már gazdagabb, mint Magyarország, ha az egy főre jutó átlagbèreket tekintjük...
www.numbeo.com/cost-of-living/country_result.jsp?country=Namibia&displayCurrency=EUR
www.numbeo.com/cost-of-living/country_result.jsp?country=Belize

Ahol igazi szegènysèg ès diszfunkcionáló gazdaság van , azok az illiberális demokráciák - Törökország, Oroszország...
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.10.17. 18:34:58

"A magyar miniszterelnök 2015-ben az Országházban fogadta az iraki kurdisztáni régió elnökét és a közös sajtótájékoztatón kijelentette:

Meggyőződésünk, hogy ahhoz, hogy az Európában jelentkező bevándorlási nyomást, amely egyre nő, kezelni tudjuk, ahhoz stabilizálni kell a helyzetet Közel-Keleten és Észak-Afrikában. Nekünk stabil Irakra és stabil Kurdisztánra van szükségünk, stabil kurd régió és iraki régió nélkül Európában sem lehet stabilitást teremteni."

Bazz, egy pörgő neutroncsillag nem fordul ilyen gyorsan 180 fokot.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.10.17. 18:39:36

@MAXVAL bircaman közíró: Nagyon komoly példákat mondtál. És ezek mennyiben nyugati társadalmi modellek is? Röhejes vagy. Namíbia, mint nyugati társadalmi modell. Ahol 30 éve még háború dúlt orosz katonai tanácsadókkal. Te olyan hülye vagy hogy az elképesztő.

"Az 1988 májusa óta Angola, Dél-Afrika és Kuba között folytatott tárgyalások fegyverszünethez vezettek. Egy keretterv megállapodásai szerint a dél-Afrikai csapatokat kivonják Angolából és a vele szomszédos Namíbiából, a kubai csapatok pedig elhagyják Angolát. Ezzel véget érne a 1975 óta tartó angolai háború. Roellof Botha, dél-afrikai külügyminiszter a fegyverszünet pretoriai nyilvánosságra hozatalakor kijelentette, hogy kormánya szeptember 1-ig be kívánja fejezni a csapatok kivonását. Eddig kell kidolgozni az Angolában tartózkodó 50 ezer kubai katona kivonásának menetrendjét, azért, hogy november 1-jén a 435-ös ENSZ-határozat értelmében megtegyék az első lépést Namíbia függetlenségéért. Amíg a SWAPO, a namíbiai felszabadítási szervezet a tárgyalások eredményeit, elfogadja, és bejelenti a harci cselekmények szeptember 1-jei beszüntetését, addig a jobboldali irányzatú, az angolai marxista kormány ellen fellépő gerillaszervezet, az UNITA folytatja katonai akcióit. Sem a SWAPO, sem az UNITA nem vett részt a megbeszéléseken. Az angolai háború 1975-ben kezdődött, amikor a Dél-Afrika és az USA által támogatott Jonas Savimbi vezette UNITA harcba lépett a kubai hadsereg által hatalomra segített, és a Szovjetunió által is támogatott José Eduardo dos Santos vezette MPLA Egységpárt kommunista kormánya ellen. Azóta kb. 6000 UNITA-tag, 50 000 kubai és 3000 dél-afrikai katona harcolt Angolában. A háború több mint 100 000 halottat követelt, és romba döntötte Angola gazdaságát."
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.10.17. 18:42:28

@John Brennan: "és sikeres volt, mert növelte a jelöltek támogatottságát." - és hogy mennyire voltak előtte támogatottak azt honnan tudod? Csak nem azoktól a közvélemény kutatóktól, akik nem látták előre ezt a hatalmas budapesti fidesz buktát? :-))
Istenem, hogy ti mennyire hülyék vagytok. Még normálisan érvelni sem vagytok képesek.
Válasz erre 

Casaba 2019.10.17. 18:59:19

@MAXVAL bircaman közíró:
Miért kell a csúti zsírdisznónak egyedül Európában támogatni a muszlim török törekvéseket?
Mi történt 2015 óta? Mit tudhat Putyin Orbánról, hogy Orbán mindig a szájába veszi Putykó hátsó felét? Vegyük észre, hogy ez a mini Napóleon mindig úgy cselekszik, hogy bontsa az EU egységét, és szopja Putykó f**át!!
444.hu/2019/10/17/orban-2015-ben-stabil-kurd-regio-nelkul-europaban-sem-lehet-stabilitast-teremteni
Válasz erre 

exterminador 2019.10.17. 20:02:19

@Casaba: úgy tűnik, Erdogan is tudhat róla valamit...
Válasz erre 

Indriq 2019.10.17. 20:13:12

@exterminador: nem, ovi putyonka utasítására térdel erdogan elé
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.10.17. 20:17:47

@MAXVAL bircaman közíró: hülye vagy, ha azt hiszed, hogy hülye tábornokokkal lehet háborút nyerni. de hát régóta tudjuk, hogy elmebeteg vagy, nincs ebben semmi újdonság.
Válasz erre 

exterminador 2019.10.17. 20:48:47

@Indriq: már bocs, de Putyin éppen most tesz keresztbe Erdogannak Szíriában. Ne láss már ott is összeesküvést, ahol nincs.
Válasz erre 

exterminador 2019.10.17. 20:50:23

@math0: én éppen ezért nem reagálok semmilyen baromságára már egy fél éve. Szegény diagnosztizált elmebeteg. Autista. Nem tehet róla. Inkább sajnálni kell.
Válasz erre 

BéLóg 2019.10.17. 21:12:52

@Tzp: A Borkai ügy azt bizonyítja, hogy a győriek még egy q....vapecér kúrógépet is INKÁBB látnak a városuk élén, mint az ellenzéki moslékkoalíció bármely tagját.
Ez ennyire egyszerű.

Azon túlmenően, hogy az ember a MAGÁNHAJÓJÁN (vagy más hajóján) AZT TÖCSKÖL akit akar, kábszer pedig nem is látszik a videón.

Ellentétben a kispesti Lacknernél, ahol a "fehér port" szépen kikockázzák, ahogy a "filmeknben" van és Lackner többszázmillió ellopott forintról beszél.
És a szocialistákat se lóf. Azt érdekelte.
Válasz erre 

BéLóg 2019.10.17. 21:21:50

@colonel Tigh: Szerencsétlen agyfasz, KISPALÁNKON b+ egy egyébként 220 fős faluba behívott 380 ukrán eldöntötte a polgármester székét és te ezt mint szörnyűséges borzalom tálalod, miközben 90ezer magyarul sem tudó, ide lóf. Azkötődésű gyökértelen, milliókat (!) kereső KÜLFÖLDI KÉTMILLIÓ BUDAPESTI sorsát döntötte el.

Én nagyon remélem hogy K1G (Kari-Egy-Geri b+) úgy halálra szopatja azokat, akik megválasztották, hogy kb. a 3. évben meglincselik.

Éljen az ingyen BKV, a CT-k minden kerületbe, metró Káposztásmegyerig, 1000 Ftos óránkénti parkolójegy, fákat a ferihegyi kifutóra, GYALOGOS rakpartot és havi ötezer Ft dugódíjat minden autósnak. Sőt, kitiltani a dízeleket és a kisebbik körúton belül minden autót.
B+ EZ kell neked meg a klímavészhelyzetes Budapestnek, adjaisten hogy megcsinálja, ámmmmen!
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.10.17. 21:26:41

@BéLóg: Na és az a szerinted 90 ezer magyarul nem tudó, hogy került ide a nagy migránsok elleni védekezésben? Mesélj te agyatlan barom!
Válasz erre 

Brix 2019.10.17. 22:52:06

@BéLóg: Ne remènykedj! A Budapestiek soha nem fogjak támogatni Orbán ès a Fidesz politikáját ès megyei jogú városokban is jelentős pozíciókat vesztettetek! A 20 ezernèl nagyobb lakosságú városokban is záródik az olló...Ennek a választásnak az volt tanulsága , hogy a polgárok azt mondták: elèg a lopasból ès a Borkai fèle , velejèig korrupt, nemzeti , fideszközeli "elitből" , a parasztok meg azt mondták , hogy lopjatok csak tovább...Mèg az őskonzi budai kerületekben is kikaptaktok! Mi van , repedezik autoriter , egypárti rendszer ès beszartatok? A nagy tekintèlyű, mèrsèkelt konzervatív tudósok- Pálinkás József vagy Csaba László mind elpártoltak tőletek, maradtak a megzavarodott rendszer- seggnyalók, akiknek zèró társadalmi hatása van, mivel bohócot csináltak magukból, hiteltelennè váltak. Ifj Lomnici, Mráz Ágoston, Boros Bank, G Fodor G ès társai , akik 1000x elhajtották mantra szerűen , hogy Karácsony alkalmatlan ès 7-13% - al fogja Tarlós megverni...Ehelyett, a budapesti emberek beba....tak a pofájukba- ès Orbán elleni protestáláskènt - elzavarták Tarlóst...
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.10.17. 23:24:17

@Brix: És azt ne feledd, hogy a budapesti nagy szavazó körökben sokkal nehezebb a csalást megszervezni. A láncszavazás sokkal jobban kiszúrható, sokkal több a széles körben tájékozott ember és mindenütt van ellenzéki választási biztos. Ezekben nehéz eljátszani, hogy több az érvénytelen szavazat mint amivel nyert a fideszes.
Válasz erre 

mgdé 2019.10.18. 00:40:25

"
"Amikor megláttam a testét, csak behunytam a szememet. Egy könnycsepp sem hagyta el a szememet, egyszerűen nem megy"- mondta a brutálisan meggyilkolt kurd politikus, Hevrin Khalaf édesanyja. A holttestét megerőszakolva találták az országúton, miután a hajánál fogva egy autóhoz kötötték és úgy vonszolták. Még az Iszlám Állam sem követett el ilyen állatias gaztetteket. Egy harmincöt éves, gyönyörű fiatal nő, akit aljas disznók hordája kínzott halálra... Egyedüli "bűne", hogy a kurdok és az arabok békés egymás mellett élésén fáradozott. A Törökország által támogatott és fizetett iszlamista milícia gyilkolta meg, Erdogan közvetlenül felelős a haláláért, valamint a többi áldozat haláláért is, akik az invázió során vesztették életüket. "Szép volt, okos és bátor. Nem sajnálom, hogy politikus lett, és emiatt kellett meghalnia. Remélem, hogy a példája sokak számára jelent majd biztatást az egész világon", folytatta az édesanya.
"

A basi kipcsak örök barátja most végre boldog?
Válasz erre 

Etniez 2019.10.18. 01:47:46

@John Brennan: Nagy sikerrel :D
Egyébként hülyeséget beszélsz, nem kell felszopni Viktort.
Oda ment, ahol volt esély. Aztán azzal, hogy odament, minden esély elszállt.
Válasz erre 

Brix 2019.10.18. 01:48:04

@Én de genere Mi:
m.facebook.com/amiidonk/
Ezèrt kell kimenni november 7- èn az Erdogán ( ès Orbán ) bűnei- a Kurdisztáni nèpirtasok ellen szervezett tüntetèsre. A fő cèl az lenne , hogy akkora tömeg gyűljön össze, hogy meg tudják zavarni az " örgög " látogatását ...Esetleg el is lehetetleníteni a látogatást , pl. autókkal a közlekedèst megbènítani, az utakat lezárni, ahol mozogni fognak...
Válasz erre 

Kőműves Kellemetlen 2019.10.18. 05:19:53

@Én de genere Mi:
Jaja, mi még hallgattuk a magyarra fordított beszédeit katonaként, amikor röhögni akartunk.

Nekem az István, a királyról Király Pista nevű ismerősöm ugrik be. Jó gyerek, de szentnek azért nem nevezném.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.10.18. 05:45:13

@Én de genere Mi:

A lényeg: Mo-nak semmi érdeke a török-kurd vitában részt vennie.

Aki egyébként a törököknek rosszat akar, az kívánja azt: ne álljanak le a kurdok ellen. Ugyanis hosszú távon az idő a kurdoknak dolgpzik. Török szempontból ez ugyanúgy egy megnyerhetetlen csata, ahogy zsidó szempontból a palesztín kérdés.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.10.18. 05:53:48

@Brix:

Mindegy szegényebb Mo-nál, de a kérdés nem ez vot, hanem az: miért nincsenek nyugat-európai szinten?
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.10.18. 05:55:38

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Atya Isten, téged megvett a Zorbán! Nem hiszel a FÜGGETLEN Freedom House-nak, mely ezeket az országokat évtizedek óta dicséri és jól működő liberális demokráciákként határozza meg???
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.10.18. 06:01:45

@Casaba:

Nem támogatja a török törekvéseket. Szóval eleve értelmetlen a kérdésed.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.10.18. 06:05:37

@Casaba:

S persze Putyin se támogatja a török célokat. Egyszerűen most leckét kell adni a kurdoknak, legközelebb ne szövetkezzenek a nyugattal. Már meg is értették: több helyre is behívták a szíriai haderőt segítségnek. A kurdok lassan megértik Szíriában: csak a legitím kormányzatban bízhatnak meg.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.10.18. 06:08:01

@math0:

Már megint kirúgott a DK, ezért vagy durcás? Nem fognak visszafogadni, ne reménykedj, az aljas kis trágár pedókat Gyurcsány se szereti. Szóval hiába abudapesti győzelem gazdáitoknál, neked megint csak jönnek a szürke munkanapok az áruházban...
Válasz erre 

morph on deer 2019.10.18. 06:50:41

@BéLóg:
“az ember a MAGÁNHAJÓJÁN (vagy más hajóján) AZT TÖCSKÖL akit akar”

Vagy inkább: akit meg tud fizetni! Pénzért, és/vagy ellenszolgáltatás fejében, mint tudjuk. Hű, de férfias, azta..! Igazi macsó az ilyen, semmi kétség... :))
Mindeközben adidejadidit, lyukas zokniban, hogy emelje az alkalom színvonalát!

Hát ha nem ilyen a lehető legjobb polgármester, faguriga legyek.

Büszke lehet rá a család, a gyerekek, barátok, munkatársak, a helyi hívők, meg Győr, úgy egészében!

Mindez azt is jelenti, hogy a fideszben NINCS egyetlen tisztességes, tisztakezű, és erkölcsileg feddhetetlen személy sem, aki alkalmas lehetett volna egy ilyen tróger helyett, ugye!

Ajánlom Fekete Pákót, ha nem is fideszes polgármesternek, - mert szerintem annyira még ő sem alacsonyodna le, - de győri díszpolgárnak, minimum, mindazért az értékes munkáért, amit a kampány során végzett Borkai érdekében!
Megérdemelné, komolyan!
Válasz erre 

halaloszto 2019.10.18. 07:28:21

@Cycmen: megmutatnád a vagyonbevallásából a jövedelem részt?
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.10.18. 07:30:18

@exterminador: én meg reagálok, mert fontos másoknak világossá tenni, hogy beteg, fontos rámutatni, hogy a Fideszesek a társadalom selejtjei, a betegek. továbbá azért, hogy autista lehet sajnálni, de annyira hülye már ne legyen valaki, hogy elmebeteg létére idejön, és égeti magát! ezért nem tudom sajnálni. pontosabban két eset lehet.

1) vagy felfogja, és fáj neki, akkor hagyja abba, és akkor pontosan elértem a célom
2) vagy annyira hülye, hogy még ezt se fogja fel, akkor nem fogja fel, de lásd fent, másokkal tudatni kell, hogy ő beteg.
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.10.18. 07:31:28

@MAXVAL bircaman közíró: sose voltam DK-s, te kis autista elmebeteg! erről is csak hazudozni tudsz. ennyit tudnak a Fideszesek.
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.10.18. 07:34:03

@MAXVAL bircaman közíró: "Mo-nak semmi érdeke a török-kurd vitában részt vennie"

ehhez képest az idióta csuti parasztod beszállt, és a rossz oldalon. már megint elbaszta a kis elmebeteg miniführered.
Válasz erre 

chrisred 2019.10.18. 07:41:53

@MAXVAL bircaman közíró: Ilyen logika szerint akar a nyugat leckét adni Orbánnak, hogy többé ne szövetkezzen Putyinnal.
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.10.18. 07:42:54

@BéLóg: "Szerencsétlen agyfasz, KISPALÁNKON b+ egy egyébként 220 fős faluba behívott 380 ukrán eldöntötte a polgármester székét és te ezt mint szörnyűséges borzalom tálalod, miközben 90ezer magyarul sem tudó, ide lóf. Azkötődésű gyökértelen, milliókat (!) kereső KÜLFÖLDI KÉTMILLIÓ BUDAPESTI sorsát döntötte el."

azt felfogod, te Fideszes agyhalott selejt, hogy mekkora különbség van a két eset között, és a hogy pofán szartad magad? két nagy különbség van:

1) Kispalánkon az arány 220 versus 380, azaz több az idegen, mint a helyi. Budapesten azt mondod, hogy az arány 90 ezer versus 2 millió. itt eleve idióta az az állításod, hogy a 2 millió ember sorsát 90 ezer szavazó döntötte el.

2) Kispalánkon idegen, nem ott élő embereket hívtak be, te is elismerted, Budapesten az a 90 ezer szavazó meg OTT ÉL.

felfogod, te agyatlan, Fideszes társadalmi hulladék?!
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.10.18. 07:46:18

@BéLóg: "az ember a MAGÁNHAJÓJÁN (vagy más hajóján) AZT TÖCSKÖL akit akar, "

1) a hangoztatott közerkölcs szerint a feleség megcsalása és megalázása nem egy erkölcsös cselekedet. persze a Fideszes, keresztény erkölcs, az más.
2) erkölcstelen embert polgármesternek csak agyhalott, idióta, elmebeteg, pszichopata Fideszesek akarnak
3) Borkai közpénzből töcskölt, ez pedig már explicit, közvetlenül közügy.

agyhalott, hazudozós, pszichopata selejt vagy, ezért vagy Fideszes, ti vagytok a társadalom hulladéka.
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.10.18. 07:53:01

@MAXVAL bircaman közíró: "Miért kellene Mo-nak törökellenes álláspontot elfoglalnia? "

mert az a helyes. Törökország minden elfogadható ok nélkül megtámadott egy másik országot. az egyetlen nem elfogadható oka az, hogy ott olyan népek laknak, akiket utálnak. ez kb olyan, mintha ROmánia megtámadna minket azzal, hogy Erdélyben vannak magyarok, és jobb, ha a nem erdélyi magyarokat is kontrollálják. no, ezt támogatja a pszichopata csuti gecid.
Válasz erre 

chrisred 2019.10.18. 07:53:58

@chrisred: És ilyenformán Putyin és Erdogan közösen ügyködik az Iszlám Állam feltámasztásán, amit a kurdoknak adott nyugati támogatás nélkül nem lehetett volna megfékezni.
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.10.18. 07:55:13

@kewcheg: "mivel járatta le?A felesége megvan vele elégedve, megbocsájtott, együtt mentek mosolyogva szavazni."

attól még le van járatva. a lejáratás külső szemlélők véleményétől függ, te kis elmebeteg!
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.10.18. 08:00:43

@MAXVAL bircaman közíró: Szíria népe nemet mondott Oroszország agressziójára, s évekig ellenállt.
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.10.18. 08:02:44

@kewcheg: "Van egy kiváló sportoló, vezető, minden szempontból példakép.Miért is kéne lemondatnia?"

korrupt, erkölcstelen, csal, lop, hazudik. az, hogy sportoló volt, az meg a politikában kurvára tök mindegy.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.10.18. 08:18:22

@math0:

Ne hazudj, nem fox senit se átverni, mindenki ismer téged, s tudja: aljas féreg vagy.

A sajátjaid is utálnak téged, csak megtűrtek a kampány alatt.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.10.18. 08:19:19

@math0:

Nem szállt be sehol, majmom.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.10.18. 08:20:03

@chrisred:

Így igaz, erről szólnak az utóbbi évek.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.10.18. 08:20:56

@math0:

Buta vagy.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.10.18. 08:26:20

@chrisred:

Az IÁ ellensége mind a török, mind az orosz vezetésnek.

A töröknek azért, mert az IÁ jobban utálja az Erdoğan-féle mérsékelt iszlamistákat, mint a nyugatot. Nekik ő nagyobb konkurrencia. Tudod mint ahogy Hitlernek is nagyobb baja volt a félvérekkel, mint az idegen fajokkal.

Az orosz államnak meg közvetlen veszély az IÁ, egy rakás kaukázusi iszlamista radikális harcolt az IÁ oldalán, azaz ez közvetlen biztonsági kockázat is.

A szíriai kurd vezetés most megpróbál jó oldalra állni: ismépt rádöbbentek hogy számukra Szíriában a legkisebb rossz az Aszad-féle szekuláris arab nacionalista irányzat, mert az ellentét vagy a kurdokat gyűlölő szíriai török kisebbség vagy az arab radikális iszlám, az egyik nemzeti, a másik vlallási okból irtaná a kurdokat.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.10.18. 08:27:26

@math0:

Pár iszlamista terrorista állt ellen, akik gyprsan le is épültek, miőta Amerika nem ad elég pénzt.
Válasz erre 

exterminador 2019.10.18. 08:27:56

@math0: az ő esetében a második eset áll fenn. Mikor még vitatkoztam vele, ez teljesen világossá vált.
Válasz erre 

Brix 2019.10.18. 08:43:07

Az Orbán- rendszer mèg a választási eredmènyek megtorpedózásában is hasonlatossá vált , az erdogani diktatúrához:
444.hu/2019/10/17/a-ferencvarosi-jegyzo-nem-engedte-baranyi-krisztinanak-hogy-atvegye-a-polgarmesterseget
444.hu/2019/10/17/az-i-es-a-viii-keruletben-is-megtamadtak-az-ellenzeki-gyozelmet

3 helyen akadályozzzák, az ellenzèki\ független polgármestereket, hogy ávegyèk a tisztsègüket. Isztambulban láttunk hasonlót, ahol meg kellett ismètelni a választást , de a hatalom jelöltje újra elbukott...
Válasz erre 

Világít a torony 2019.10.18. 08:48:37

A NERisztokrácia diszkrét bája.
Válasz erre 

paráznabillegető 2019.10.18. 09:01:27

@MAXVAL bircaman közíró: "..Ahol a természetes jó küzd, ott állok én is..."
ez tök jó!
de, izé... mégis melyik oldalon?
Válasz erre 

konrada 2019.10.18. 09:04:03

@morph on deer:
Mivel látom, nem igazán vagy tisztában a folyamattal (ami egyébként furcsa, mert te is itt lógsz, de ezek szerint csak a hírek egy részét olvasod el, hát van ilyen!;) ezért leírom neked:

2019.09.09.: "Hétfő délután négy órakor lejárt az ajánlásgyűjtési és jelöltállítási határidő az októberi önkormányzati választásra.
A választáson csak azok indulhatnak polgármester- vagy képviselőjelöltként, akiknek eddig az időpontig sikerült összegyűjteniük a jegyzők által korábban településenként meghatározott számú ajánlást az ajánlóíveken, leadták azokat a választási bizottságnál, és a testületek az ajánlások ellenőrzése után a jelöltet hivatalosan nyilvántartásba vették."

Borkai botrány kirobbanása: október 5.

Azaz abban igazad van, hogy nincs olyan ember, akivel le lehetett volna akkor cserélni, de ennek az oka alapvetően törvényi.

(S nem Borkait védem, mert egy f.sz, és remélem, minél hamarabb eltávolítják a posztjáról - csak segítséget nyújtani neked abban, hogy tisztában legyél a választási szabályokkal, mert látom azokat nem nagyon ismered!;)
Válasz erre 

paráznabillegető 2019.10.18. 09:09:17

@math0: tevékenysége leginkább a hozzászólások "ritmusának" megtörésében, a fórum minőségének látványos csökkentésében merül ki. legalábbis ez a szándéka, ezt értem.
megfigyeltem, hogy csak a politikai fórumokon vehemens, amely topik valamennyire már szakmaibb, ott nem politikai kommentjeivel vagy elvérzik, vagy ki is tiltják... bár azért gondolom, nem fizenek neki, oda csak hobbiszinten jár, végül is neki is kell egy kis relax...
Válasz erre 

chrisred 2019.10.18. 09:13:41

@MAXVAL bircaman közíró: Az IÁ ellensége mindenkinek, de Erdogannal azért üzleteltek.

"Tudod mint ahogy Hitlernek is nagyobb baja volt a félvérekkel, mint az idegen fajokkal."

Nem tudom, hogy jön ez ide, azt viszont igen, hogy nem igaz.

"Az orosz államnak meg közvetlen veszély az IÁ, egy rakás kaukázusi iszlamista radikális harcolt az IÁ oldalán, azaz ez közvetlen biztonsági kockázat is."

Ezért volt nekik dupla nyereség az IÁ, nem csak hogy a többi nagyhatalom érdekei ellen tevékenykedett, ráadásul az oroszországi terroristákat is a Közel-Keletre vonzotta.

"A szíriai kurd vezetés most megpróbál jó oldalra állni..."

A kurd vezetés mindig is a kurdok oldalán állt, de most rá kellett jönniük, hogy rajtuk kívül már senki nem áll azon az oldalon.
Válasz erre 

konrada 2019.10.18. 09:15:51

@Brix:
...vagy akár Győrben is, de akár 2014-ben is, amikor kunhalmiék számoltatták újra...

...talán nem kéne diktatórikusnak nevezni egy olyan választási szabályt, ami pont azt védi ki, hogy valaki egy esetleges elszámolási hiba (vagy szándékosság) miatt nyerjen, illetve veszítsen, elvégre te sem mostad most össze Erdogánnal glázerékat, nagyon helyesen, mert egyébként úgy gondolod te is, hogy az újra számlálás a demokrácia része, csak a hát a qrva gerenda a szemedben kicsit megzavart a látásodban!;))
Válasz erre 

chrisred 2019.10.18. 09:17:53

@konrada: Tök egyszerű, a képviselőtestület fideszes többsége kihátrál mögüle, és új választást írnak ki.
Válasz erre 

konrada 2019.10.18. 09:21:57

@paráznabillegető:
A jellemzés találó, bár nem tudom melyikre írtad, birkára vagy a kettőspont előtti nicknév definíciójaként.
...de mindegy is, mert igaz. (Pont úgy, mint azokra is, akik a téma helyett a másik hülye kommentelővel foglalkozik mint például én vagy....;))
Válasz erre 

chrisred 2019.10.18. 09:24:31

@konrada: Csak ott nem az volt, hogy előbb gratuláltak a győztesnek, majd a jogorvoslati határidő utolsó pillanatában kérték az újraszámlálást. Ez nyilvánvalóan arra megy ki, hogy az új testületek minél később állhassanak fel. Mert valljuk meg, arra kisebb az esély, hogy a volt fideszes vezetés által biztosított szavazóbizottságokban pont a Fidesz hátrányára "számolják el" a szavazatokat.
Válasz erre 

konrada 2019.10.18. 09:26:52

@chrisred:
Na ugye. Te legalább tudod a választ, ellentétben azzal akinek a választási szabályok nincsenek meg...;)

(Szvsz.: inkább az fog történni, hogy "rájön", ez annyira megcsócsálta családi életét, hogy inkább velük szeretne több időt eltölteni. ...de ez azért több hónap lesz.

...vagy marad. A politikában már rég nincs tisztesség, lásd: Gyurcsány pártja lassan a legerősebb ellenzéki párt lesz..:((
Válasz erre 

konrada 2019.10.18. 09:31:58

@chrisred:
...azért volt már itt 2002 is, szóval én bármit elképzelhetőnek tartok!;)
(Na jó, ebben igazad lehet, mert a politikában - mint írtam - nincs tisztesség...)
Válasz erre 

morph on deer 2019.10.18. 09:45:53

@konrada:
“... mert látom azokat nem nagyon ismered!;)”

Annyi szemed van, mint a sasnak!
Tényleg nem!
Válasz erre 

chrisred 2019.10.18. 09:50:32

@konrada: Inkább az utóbbira tippelek, és ez így kontextusba helyezi Orbán beszédét a Fidesz választmányi gyűlésén: "A bajtársiasság több ennél, jóval túl van ezen. Azt jelenti, akkor is lojális vagyok hozzád, amikor te tévedsz, és akkor is számíthatok rád, amikor én tévedek, fogalmazott Orbán. És melyikünk nem tévedett még az elmúlt 30 év során. De összetartottunk, őszinték voltunk egymáshoz, és végül minden nehézségből kilábaltunk."
Válasz erre 

John Brennan 2019.10.18. 10:18:38

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
A korábbi választási eredményekből tudható, hogy Orbán olyan helyeken kampányolt, ahol nem volt esélye a Fideszes jelöltnek. Orbán kampánya sikeres volt, mert növelte a Fideszes jelölt támogatottságát, de nem annyira, hogy győzni tudjanak.

A logikád szerint Borkai kampánya és szexbotránya sikeres volt, mert Borkai nyert. Ezzel szemben az a tény, hogy Borkai 2014-ben 61%-ot kapott, most meg csak 45%-ot.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.10.18. 10:22:13

@MAXVAL bircaman közíró: O.K. Te mondtad, a Freedom House hiteles.

hvg.hu/itthon/20190205_Freedom_House_Magyarorszag_mar_csak_reszben_szabad
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.10.18. 10:24:03

@John Brennan: Na álljunk meg! A mozgósításnak köszönhetően a fidesz szinten mindenhol többet kapott mint eddig.
Válasz erre 

Cycmen 2019.10.18. 10:43:59

@halaloszto: megmutatnád a vagyonbevallásából a jövedelem részt?.............

Nem kell vagyonbevallást csinálnom, nem esetleg az adóbevallásra gondolsz? Már ha egyáltalán tudod hogy mit beszélsz, amit kétlek! Amúgy meg ja, persze, felrakom ide neked hülyegyerek! A faszom nem kéne? Mindenesetre van egy olyan érzésem, hogy többet adózok mint te!
Válasz erre 

Cycmen 2019.10.18. 10:45:26

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Hogyhogy itt vagy,, megint varrni kellett az ánuszodat és otthon lábadozol??
Válasz erre 

konrada 2019.10.18. 10:58:00

@John Brennan:
A szopacs inkább az, hogy a DK-s csaj ennek ellenére sem nyert, mert az ott lakók még ezek után is rosszabb választásnak látták...
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.10.18. 12:24:28

@paráznabillegető:

A természetes jónak csak 1 oldala van.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.10.18. 12:28:23

@chrisred:

Nem lehet úgy a saját érdekekért küzdeni, hogy közben azokkal szövetkezel, akiknek érdekei nem esnek egybe szinte semmiben a tieiddel.

A nyugatnak a kurdok csak addig kellettek, míg lekötötték az IÁ erőit. Miután az IÁ le lett győzve, nincs értelme támogatni a kurdok.

Jelenleg egyedül a zsidók érdeke a kurd ügy, de a zsidók se fognak miattuk bevatkozni. Izraelnek nyilván jó lenne egy részeire omlott Szíria.

S részben a kurd ügy segíti az oroszokat és a perzsákat is. De ők se akarnak független kurd államot.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.10.18. 12:30:13

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Szerintem a FH egy kamuszervezet, de hogy te se hiszel nekik, az már furcsa... nem vagy te látens antiszemita komcsináci zorbánfasiszta putyinügynök???
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.10.18. 12:54:44

@MAXVAL bircaman közíró: Mit hazudozol birca? Te hivatkoztál a Freedom House-ra!
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.10.18. 12:56:51

@Cycmen: Nem, csak akkorát fostam az arcodba, hogy sok papír kellett a kitörléséhez.
Válasz erre 

chrisred 2019.10.18. 12:59:46

@MAXVAL bircaman közíró: "Nem lehet úgy a saját érdekekért küzdeni, hogy közben azokkal szövetkezel, akiknek érdekei nem esnek egybe szinte semmiben a tieiddel."

Kár, hogy nem éltél 80 évvel korábban, mert ezt megmondhattad volna Horthynak. A kurdok viszont nem lehettek finnyásak, mert éppen a saját létükért küzdöttek az IÁ ellen. Tehát nekik jól jött a nyugati segítség, még ha ideiglenes is volt.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.10.18. 15:03:09

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Szóval szerinted a FH hazudik???
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.10.18. 15:04:50

@chrisred:

Legközelebb majd hosszabb távon fognak gondolkodni.

Ezt a hibát elkövették 100 éve is. Éppen az akkor erős törökök mellé álltak, majd amikor azok leszarták őket, amikor már kellettek nekik, meglepdtek. Most ezt a hibát a nyugattal vétették el.
Válasz erre 

Cycmen 2019.10.18. 17:32:19

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Persze kisfiam, lengesd csak a pofádat, te is tudod, hogy ha elém kerülne a segged, az surranóval lenne átalakítva!
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.10.18. 18:31:46

@MAXVAL bircaman közíró: Idlib még mindig ellenáll, kis idióta, autista elmebeteg!
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.10.18. 18:32:22

@MAXVAL bircaman közíró: "Miért kellene Mo-nak törökellenes álláspontot elfoglalnia? "

mert az a helyes. Törökország minden elfogadható ok nélkül megtámadott egy másik országot. az egyetlen nem elfogadható oka az, hogy ott olyan népek laknak, akiket utálnak. ez kb olyan, mintha ROmánia megtámadna minket azzal, hogy Erdélyben vannak magyarok, és jobb, ha a nem erdélyi magyarokat is kontrollálják. no, ezt támogatja a pszichopata csuti gecid.
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.10.18. 18:33:14

@MAXVAL bircaman közíró: "Mo-nak semmi érdeke a török-kurd vitában részt vennie"

ehhez képest az idióta csuti parasztod beszállt, és a rossz oldalon. már megint elbaszta a kis elmebeteg miniführered.
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.10.18. 18:34:12

@MAXVAL bircaman közíró: Ne hazudj, nem fogsz senkit se átverni, mindenki ismer téged, s tudja: aljas féreg vagy.

A sajátjaid is utálnak téged.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.10.18. 18:36:09

@Cycmen: Nagyon erős vagy az internet sötétjéből. :-)) Te a seggek átalakítását bircával szoktad intézni egyébként.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.10.18. 18:37:46

@MAXVAL bircaman közíró: Várjunk csak! Te hoztad h a FH szerint Namíbia nyugati berendezkedésű társadalom, vagyis te szerinted hiteles, ha forrásként használod.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.10.18. 19:18:04

@math0:

Nem számít, pedofil makákóm.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.10.18. 19:21:02

@math0:

Amikor az USA támadta meg Szíriát, bezzeg kusoltál gyermekmegrontó szar!
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.10.18. 19:21:26

@MAXVAL bircaman közíró: Ezt te mondod akik szerint a gyerekekkel történő közösülés normális?
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.10.18. 19:22:26

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

A liberális adatok alapján érveltem neked. Mi a gond?
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.10.18. 19:23:04

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Nem mondtam soha ilyet.
Válasz erre 

Kőműves Kellemetlen 2019.10.19. 02:20:19

@Brix:
Ebből mondjuk az I. meg a VII. kerületet még értem is, mert csak pár száz szavazattal nyer az ellenzék, de a IX.-et nem, ott Baranyi agyonverte a Bácskai nevű tolvaj faszkalapot, valami 4000 szavazattal.

Egyébként ha jól hallottam, a fellebbezéseket mind elutasította a Főváros Választási Bizottság.
Ez ellenzékét is, mert pár helyen (pl. Csepel) az ellenzék is fellebbezett, csak erről a független újságírás erős bástyája, az Index elfelejtett írni a nagy függetlenség jegyében.

(Én is utálom a Fideszt, mint a szart, nagyon örülök, hogy végre megint elpaskolták kicsit a szájukat, de az Index az írástudatlan barmaival, akik a saját független újságírást (narancsszínű alapon) reklámozó, úttörő-fogadalom szintű szlogenjeiket sem bírják helyesírási hibák nélkül leírni, szintén elég messze van a függetlenségtől.)
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.10.19. 05:31:33

@MAXVAL bircaman közíró: Döntsd már el az FH hiteles vagy sem!
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.10.19. 05:32:12

@MAXVAL bircaman közíró: De bizony fejtegetted, hogy a gyerekek iránt érzett szexuális vágy természetes. Emléxünk. Tudjuk hogy te azt hiszed hogy van pedofília világnapja és az egy egyházi ünnep.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.10.19. 06:12:13

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Számomra nem az.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.10.19. 06:12:54

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

"a gyerekek iránt érzett szexuális vágy természetes"

Nem igaz.
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.10.19. 08:48:43

@MAXVAL bircaman közíró: az USA az Iszlám Államot támadta meg, te elmebeteg, autista köcsög!
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.10.19. 08:50:40

@math0:

Buta vagy.
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.10.19. 08:50:47

@MAXVAL bircaman közíró: Idlib még mindig ellenáll, kis idióta, autista elmebeteg! hiába pedofilozol, az hazugság. az, hogy te egy autista elmebeteg vagy, az viszont nem hazugság, azt te bevallottad. csak ha ilyen selejtes vagy, akkor neked kussolni kéne. te magad írtad azt is, hogy a beteg emberek takarodjanak a fenébe, és ne reklámozzák a betegségüket. ehhez képest pont ezt csinálod, te kis selejtes hulladék!
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.10.19. 09:22:55

@math0:

Kirúgott a fiúd?
Válasz erre 

paráznabillegető 2019.10.19. 11:05:04

@MAXVAL bircaman közíró: hát persze.
amelyik fizet.
világos.
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.10.19. 11:07:53

@MAXVAL bircaman közíró: Kirúgott a fiúd?
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.10.19. 11:08:28

@MAXVAL bircaman közíró: Kirúgott a fiúd?
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.10.19. 11:09:09

@MAXVAL bircaman közíró: Idlib még mindig ellenáll, kis idióta, autista elmebeteg! hiába személyeskedsz hazugságokkal. az, hogy te egy autista elmebeteg vagy, az viszont nem hazugság, azt te bevallottad. csak ha ilyen selejtes vagy, akkor neked kussolni kéne. te magad írtad azt is, hogy a beteg emberek takarodjanak a fenébe, és ne reklámozzák a betegségüket. ehhez képest pont ezt csinálod, te kis selejtes hulladék!
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.10.19. 11:11:54

@MAXVAL bircaman közíró:

te azért személyeskedsz, mert nincs igazad, nincs érved, pofán szartad magad, frusztrált vagy, és hazugsággal akarod levezetni. olyan hazugságokkal, amelyeknek semmi köze ahhoz, hogy kinek van igaza.

én viszont, amikor rámutatok arra, hogy egy elmebeteg autista vagy, akkor olyan dologra mutatok rá, amit bevallottál, ami látszik az itteni teljesítményeden, és ami összefügg azzal, hogy miért irkálsz ennyi idiótaságot, és, hogy nincs igazad. én nem önélűen személyeskedek, hanem ontopic.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.10.19. 12:11:26

@paráznabillegető:

Csak egy oldala van és az mindig fizet.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.10.19. 12:12:14

@math0:

Csak aljas szarokkal szoktam személyeskedni, velükis csak néha.
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.10.19. 12:37:34

@MAXVAL bircaman közíró: az aljas szar te vagy

te azért személyeskedsz, mert nincs igazad, nincs érved, pofán szartad magad, frusztrált vagy, és hazugsággal akarod levezetni. olyan hazugságokkal, amelyeknek semmi köze ahhoz, hogy kinek van igaza.

én viszont, amikor rámutatok arra, hogy egy elmebeteg autista vagy, akkor olyan dologra mutatok rá, amit bevallottál, ami látszik az itteni teljesítményeden, és ami összefügg azzal, hogy miért irkálsz ennyi idiótaságot, és, hogy nincs igazad. én nem önélűen személyeskedek, hanem ontopic.
Válasz erre 

István Tamasi 2019.10.19. 13:47:28

Kipcsakok és fideszbirkák! Sürgősen kezdjétek tanulni a Koránt.
Válasz erre 

2019.10.20. 03:43:21

@exterminador:
"Féltudású magyar elit" című írása.
2007. március huszonhatodikán jelent meg az Index.hu-n Publius Hungaricus (Orbán Krisztián)
A féltudású elitet lassan leváltja a kilencedtudású illetve a teljes mértékben tudásmentes és erre nagyon büszke új elit, valóban eljött a rettenthetetlen hülyék kora.
Néhány idézet az írásból:
"A sort folytathatnánk a késő Kádár-kor hazai politikai műveltségénél megakadt riporterekkel, a marxizmus és bármilyen divatos nyugati elmélet sajátos katyvaszát tanító egyetemi professzorokkal, a nemzetközi szinten is értékelhető teljesítményre képtelen tudósokkal vagy a minden problémát huszonöt éve ugyanazokra az okokra visszavezető írókkal, költőkkel, filozófusokkal."
"Miközben a közemberek a kilencvenes években óriási teret nyerő nagy külföldi cégeknél vagy azok talpon maradó hazai konkurenseinél elsajátították (mert el kellett sajátítsák) szakmájuk nemzetközi színvonalát, addig az elit döntő többségét semmi sem kényszeríttette hasonló fejlődésre. Itt nem csak a magukat mindenfajta önirónia nélkül „nagy generációnak” nevező kiöregedett polbeatfiúkról van szó. A jelenség éppen úgy tetten érhető a jelenlegi ötvenes és negyvenes korosztály megannyi tagjánál, akik megtehették, hogy a „Magyarországon ez máshogy van” gondolat jegyében az elmúlt tizenöt évben meg se próbálják ledolgozni a nyugati kollégáikkal szemben meglévő szakmai és intellektuális lemaradásukat."
" Mivel a megfelelő pillanatban ők voltak helyzetben, ők tudtak vagyont, pozíciót és tekintélyt szerezni. Ma ők a Politikusok, az Írók, a Tévés Személyiségek, a Nagy Nevettetők, a Színészek, a Filozófusok, a Tudósok és a Szakértők. És dicsérik egymást megállás nélkül. Egymás szemében ők a világszínvonal."
"Nincs egyetlen normális közéleti vita. Nincsenek a tényekhez ragaszkodó, bátor és következetes közszereplők és orgánumok. Nincs, aki rámutatna, hogy annyira azért mégsem egyediek a problémáink. Nincsenek gondolatok, amik a magyar határokon túl is izgalmasnak bizonyulnak. Nincs egy szakma, amelyik folyamatosan világszínvonalat termelne. Nincs minőség, stílus és ízlés.
"Új utat kell találnunk, lehetőleg nélkülük. A nyolcvanas évek hamis tanulságaival meg nem fertőzött következő generációnak át kell lépnie a mai magyar eliten. Nem foglalkozhat az előbbi köldöknéző vitáival, és nem fogadhatja el középszerű idoljait, és el kell utasítania annak megannyi rossz kompromisszumát. Ehhez azonban új tanítómesterek is kellenek. Van már néhány itthon is, de nagyszámban egyelőre csak külföldön találni méltót. El kell menni, hogy megtanuljuk kívülről látni magunkat, hogy a nyolcvanas évek belterjes perspektívái és félig rágott módszerei ne determinálják a mi gondolkodási kereteinket is."
Válasz erre 

2020.02.06. 06:46:05

@Casaba:
Mai ima: Orbán formula: Orbán Isten tökéletes, azt értjük, hogy minden alkotása és cselekedete a legjobb és a leghelyesebb, valamint az eszközök is, melyeket törvényeinek teljesítésére felhasznál, mindig a legalkalmasabban vannak megválasztva.
Válasz erre 
Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:
Facebook

Hirdetés

Tipp-Adás a nyerő podcast!

bloghu_premium_selection_badge.png

 

szeka_logo_01-01.PNG

Ha támogatna...

Amennyiben nem tud leszokni a SZEKA Blogról, támogassa adományával!

 

Szegedi Kattintós

Szegedi és közéleti témájú blogbejegyzések gyűjteménye.

Ahol szeretnek bennünket

726e6b42-b0a7-4224-9b66-7b6bb0a61336.jpg

 

A hírek forrása

hirlogo.jpg

Top 5

  1. Itt van Simicska lopós plakátjainak 14 újabb változata
  2. Öt időzített bomba, melyek mindegyike szétvetheti a Fideszt
  3. A szakadék széléről rántotta vissza Orbánt saját frakciója
  4. Öt fideszes trükk, melyeket rendesen benyeltünk
  5. Hagyjuk, hogy Gajus Scheltema nevessen a végén!

Keresés

Reklám

Élő, online nyelvórák

Pánikkapcsoló
switch-on.png switch-on.png

süti beállítások módosítása
Dashboard