Másfél hónappal újbóli hivatalba lépése után Donald Trump egyértelművé tette, hogy az első elnöki ciklusánál is kaotikusabb négy évre lehet számítani. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy ezúttal nemcsak ő, de alvezérei is az improvizációkban látják a kormányzati munka lényegét. Pedig a kiszámíthatóság volt az alapja az eddigi a világrendnek, amelyben ugyan rengeteg a hiba és ellentmondás, de legalább stabilitást biztosított a bolygónk legtöbb régiójában. Ennek köszönhetően Európában és Észak-Amerikában viszonylagos jólétben és demokráciában élhettek az emberek, a gazdaság virágzott, a nagy politikai és katonai hatalommal rendelkező nyugati országok pedig hol nyomásgyakorlással, hogy diplomáciai trükkökkel garantálták a békét. Ennek a világnak vethet most véget Putyin és Trump barátsága, és ehhez az áramlathoz igyekszik közel sodródni Orbán Viktor is.

Fotó: 444.hu

Nemcsak hogy nem vetett véget az orosz-ukrán háborúnak, de újabb háborús tűzfészkeket hozott létre Donald Trump. Az elnöki székben töltött első néhány hete tele volt meghökkentő bejelentésekkel, egymásnak ellentmondó intézkedésekkel, sőt olykor letagadott olyan kijelentéseket, melyeket néhány nappal korábban tett. A világ kezdi újra megszokni azt, hogy Donald Trump önimádó, labilis személyisége alapjaiban határozza meg a világpolitika hétköznapjait, és soha senki sem érezheti magát biztonságban, amíg egy ilyen kiszámíthatatlan elnöke lesz az Egyesült Államoknak. Nincs ugyanis garancia arra, hogy akit eddig barátnak tekintet az elnök, az holnaptól nem lesz ellenség, akit pedig eddig le akart győzni, abban nem látja meg benne a potenciális szövetségest. A legtöbb ország vezetői most úgy érzik, hogy egy lengő teher alatt kell a munkájukat végezni, ami miatt meglehetősen ideges légkörben zajlanak a nemzetközi megbeszélések.

Ez komoly fejtörést okoz olyan politikusoknak is, akik már évek óta ott legyeskedtek Trump körül, és úgy gondolják, az Egyesült Államok régi-új elnökének segítségével megvalósíthatják régóta dédelgetett terveiket. Ezek között az első Orbán Viktor, aki most, hogy két régi szövetségese kezd egymásra találni, úgy érzi magát, mint egy kerítő, akinek a vőlegény és a menyasszony is hálával tartozik. Trump ígéretei még a levegőben lógnak, de Orbán biztos, hogy a hála nem marad el. Ami Vlagyimir Putyint illeti, ő is adósa még Orbánnak, de legalább kiszámítható partner, hiszen az álláspontja évek óta változatlan Ukrajnával és az EU-val kapcsolatban. Véleménye szerint ugyanis mindkettőt el kell törölni a föld színéről. Ebben lényegében egyetértettek Orbánnal, aki olykor még a lehetőségein felül is segítette ezt a törekvést.

Vagyis olyan vazallus állammá válnánk, amelyben a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak nem maradna feladata, hiszen nyugati befolyás nem maradna, a keletit pedig nem vizsgálhatná.

Más tészta azonban Trump, aki hiába kezdi magáévá tenni Orbán és Putyin álláspontját, lobbanékony, kiszámíthatatlan természete miatt sok mindennel lehetne vádolni őt, csak következetességgel nem. Ez sok fejtörést jelent Orbánnak és Putyinnak egyaránt, de most koncentráljunk inkább a magyar miniszterelnökre. A fő gond az, hogy nehéz egy fő irányvonalat felfedezni a Trump-adminisztráció eddigi tevékenységében, ezért nehéz is azt hűségesen követni és következetesen támogatni. Amikor például vámok kivetésével fenyegeti meg az EU-t az elnök, akkor kutyaszorítóba kerül a magyar kormány, hiszen, ha tetszik, ha nem mi is elszenvedjük ezt. Ezt el is ismerte az iparkamara gazdasági évnyitóján mondott beszédében, igaz, szerinte az amerikaiak valahogy majd kompenzálják a magyar gazdaságot.

Ennél komolyabb gond, hogy Magyarország olyanokkal barátkozik, akik szálkát jelentenek az amerikai vezetés szemében, bár ezeket a súrlódásokat sikerült eddig fű alatt rendezni. Nem pusztán az Orbán-kormány Kínával ápolt mély barátsága zavarja a Fehér Ház urait, de az is, hogy a magyar miniszterelnök olyan magánakciókba kezd, amelyekről korábban nem egyeztetett Trump embereivel. Kirívó példa erre az az akció, amit Bosznia-Hercegovinában, pontosabban annak szerb részén hajtott végre a TEK. A szeparatizmussal vádolt és első fokon börtönbüntetésre ítélt Milorad Dodik, a Boszniai Szerb Köztársaság elnöke sajtóhírek szerint lényegében megegyezett Orbán Viktorral arról, hogy a magyar terrorelhárítók kimenekítik az országból, amennyiben a helyi hatóságok le akarnák tartóztatni.

Erre azért nem került sor, mert egyrészt Dodik fellebbezett az ítélet ellen, másrészt az amerikaiak egyértelművé tették, hogy nem támogatnak semmilyen akciót, ami aláássa Bosznia-Hercegovina stabilitását. Bár a TEK különítménye semmilyen akciót nem hajtott végre, a magyarok iránti bizalomvesztés eredményeként a boszniai hatóságok kérték a magyar békefenntartó egységek kivonását az országból. Orbán természetesen eltolta magától az ügyet, hiszen itt élesen szembement az amerikai érdekekkel, de jól mutatja ez az eset is, hogy nehéz egyszerre Putyin érdekeit szolgálni és megfelelni az amerikaiak elvárásainak. Az oroszok ugyanis évek óta igyekeznek aláásni a velük ellenaséges balkáni országok stabilitását, és ebben a magyar kormány hathatós segítséget nyújt nekik az EU-n belülről.

Orbán régi vágya ennek ellenére teljesült, hiszen Trump és Putyin közeledése lehetővé teszi számára azt, hogy helyet foglaljon a nagyok asztalánál. Egyelőre azonban elmaradt a nagy áttörés, hiszen az amerikai elnök nem igazán képes nyomást gyakorolni az oroszokra annak érdekében, hogy előbb tűzszüneti megállapodás jöjjön létre a felek között, majd tető alá hozzák az orosz-ukrán békét is. Trump és emberei ugyanis egyrészt nem igazán értik ennek a konfliktusnak a lényegét, másrészt minden más területhez hasonlóan itt is az erő nyelvét használják az ukránokkal és az oroszokkal folytatott tárgyalásokon is. Arról nem is beszélve, hogy Európáról úgy akarnak megegyezni az oroszokkal, hogy az érintett országokat és az EU-t teljesen kihagynák a tárgyalásokról. Orbán most abban reménykedik, hogy ez alól ő kivétel lesz.

A magyar kormányfő lényegében ehhez az elhibázott stratégiához asszisztál, holott neki is pontosan tudnia kell, hogy Ukrajna stabilitása és Európa biztonsága azon múlik a következő évtizedekben, hogy Oroszországgal szemben milyen katonai és gazdasági erőt tudnak felmutatni a kontinens országai. A magyar miniszterelnök már nyíltan hangoztatja azt a nézetét, hogy örülne az EU szétesésének és Ukrajna megcsonkításának, ám amennyiben újra az orosz befolyási övezetbe kerülnénk, az lenne a jutalmunk a nagyhatalmi törekvések támogatásáért, mint Fehéroroszországnak. Vagyis olyan vazallus állammá válnánk, amelyben a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak nem maradna feladata, hiszen nyugati befolyás nem maradna, a keletit pedig nem vizsgálhatná.

Fotó:hvg.hu

Bár Orbán víziója Európa, illetve a világ jövőjéről koherensebb, mint Trumpé, egyelőre inkább csak azt látjuk ebből, mit szeretne elpusztítani, de arról, hogy milyen lenne az általa elképzelt új világrend, még keveset árult el. Tudjuk, hogy gyűlöli a liberális demokráciákat, kedveli a nacionalizmusra vagy vallási fundamentalizmusra, esetleg a kommunista autokráciára épülő diktatúrákat, ám ezek egymással is sok tekintetben ellentétben állnak. Az is elképzelhető, hogy Putyin és Trump barátsága se tart sokáig, és akkor neki is döntenie kell, melyik barát fontosabb számára. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „A barátom barátja lehet az ellenségem is.”

Annyira kiszámíthatatlanná vált az amerikai külpolitika Donald Trump hivatalba lépését követően, hogy a magyar kormánypárt prominensei sem igazán tudják lekövetni az USA diplomáciai vargabetűit. Pedig az Orbán-kormány mindent elkövet annak érdekében, hogy az új elnök minden lépését nagy sikerként értékelje. Az eléggé egyértelműnek tűnik, hogy a Trump-adminisztráció rögtönzések sorozatával igyekszik minél jobban összekuszálni a dolgokat, és egyelőre az sem világos, hogy melyik kormányzati vezető szavait kell komolyan venni, és kik azok, akik csak tesztelik a nemzetközi közvéleményt. Azért nagy általánosságban össze lehet foglalni, hogy mi is az új amerikai politika lényege, így az is nyomon követhető, hogy Orbán Viktor milyen reményeket fűz Donald Trump új elnöki ciklusához.

Fotó: 444.hu

Szimbolikus helyszínen zajlott az idei év eddigi legfontosabb globális politikai eseménye. A Müncheni Biztonságpolitikai Konferenciától ugyanis sokan azt várják, hogy végre körvonalazódik az a diplomáciai terv, amely megteremti a békét Ukrajnában, véget vetve a lassan három éve tartó öldöklésnek és rombolásnak. A konferencián felszólaló politikusok közül többen emlékeztették az amerikai küldöttség tagjait, hogy Európában korábban már egyszer megegyeztek a nagyhatalmak egy olyan ország sorsáról, amelyet nem hívtak meg a tárgyalásokra, amelynek helyszíne történetesen München volt. A következményeket ismerjük: Csehszlovákia feldarabolása, Hitler ígéreteinek be nem tartása, a második világháború kitörése.

Az európaiak még jól emlékeznek az 1938-ban aláírt müncheni egyezményre, amely akkor nagy megkönnyebbülést jelentett a kontinens lakossága számára, ám a német hadi gépezet egy év múlva mégis rátámadt Lengyelországra, majd rövid időn belül lángra lobbant az egész kontinens. Hasonló a helyzet most is, amikor az új amerikai vezetés egyezkedni próbál Vlagyimir Putyin orosz elnökkel arról, miként vessenek véget az ukrajnai háborúnak. A konferencián felszólaló ukrán elnök is arra figyelmeztetett, hogy a történelmi párhuzamokat érdemes komolyan venni. Volodomir Zelenszkij egyértelművé tette, hogy Ukrajna és az európai országok részvétele nélkül nem lehet alkudozni az agresszor ország vezetőjével, mert az nem a békét fogja elhozni, hanem megteremti egy új konfliktus alapjait.

Ilyen lenne például Ukrajna megcsonkítása, így ha amerikai beleegyezéssel vihetne el megszállt területeket Putyin, akkor véget érne az oroszok nemzetközi elszigetelődése. Kína esetében Tajvan jöhetne szóba, amit koncként odavethetne a kommunista nagyhatalomnak, hiszen amerikai támogatás nélkül a szigetország nem tudná megvédeni magát.

Az amerikai küldöttség tagjai ennek ellenére meglehetősen arrogánsan láttak neki a konfliktus lezáráshoz, és többször lekezelően beszéltek az európai vezetőkkel. Bizonyára nem szeretnének úgy hazamenni a főnökükhöz, hogy nincs a kezükben a megoldás kulcsa. Ezért a Trumpnál már megszokott vadnyugati stílusban igyekeztek falhoz állítani azokat a diplomatákat, akik óva intettek attól, hogy komoly engedményeket adjanak Putyinnak. Zelenszkij pedig egyenesen arra figyelmeztetett, hogy az orosz elnöknek semmit sem szabad elhinni, bármikor, bárkit hajlandó becsapni annak érdekében, hogy elérje a céljait.

Ezt a figyelmeztetést akár Orbán Viktornak is szánhatta, aki éppen a napokban jelentette ki, hogy az oroszok mindig betartják az ígéreteiket. A magyar kormányfő most már tényleg leplezetlenül gazsulál Vlagyimir Putyinnak, ugyanakkor nyíltan ostorozza azokat az európai vezetőket, akik Ukrajna további gazdasági, humanitárius és katonai támogatását szorgalmazzák. Orbán ma már olyannyira egyértelműen oroszbarát politikát folytat, hogy már azokkal a szélsőjobboldali politikusokkal sem áll szóba, akik Putyint ellenségnek tekintik. A magyar miniszterelnök most úgy látja, hogy politikai éleslátását azzal igazolhatja legfényesebben, ha az ukrajnai konfliktus lezárását két közeli szövetségese, Donald Trump és Vlagyimir Putyin mutyizza le egymás között az agressziót elszenvedő ország és európai szövetségesei részvétele nélkül.

Erre egyelőre kevés az esély, de a Trump-adminisztráció szinte naponta változtatja az álláspontját ebben a kérdésben, úgyhogy semmit sem lehet kizárni. Van azonban egy távolabb mutató víziója az amerikai elnöknek a globális szövetségi rendszerek átalakításáról, ami talán fogódzót adhat a kezünkbe, ha a jövőt próbáljuk kitapogatni. Ez nagy vonalakban a következő: Trump enyhíteni akarja a nagyhatalmak közötti feszültségeket, sőt stratégiai szövetségre törekszik olyan szereplőkkel, mint például Kína és Oroszország. Ennek egyik oka, hogy belátta, túl sokba kerülnek a katonai konfliktusok, ugyanakkor az intenzív gazdasági együttműködés ilyen nagyhatalmakkal fellendítheti a gazdaságát.

Azonban szögezzük le, hogy Trump igazi vadkapitalista, vagyis csakis a haszon érdekli, így nem számítanak nála sem morális, sem ideológiai megfontolások. Ez történetesen azt jelenti, hogy nem azért akar véget vetni a globális konfliktusoknak, mert rengetegen halnak meg vagy válnak földönfutóvá ezekben a háborúkban, hanem mert ártanak a biznisznek. Az amerikai elnök autokrata szemlélete ráadásul nem sokban tér el a kommunista kínai és a nacionalista orosz modelltől. Trump úgy szeretné vezetni az Egyesült Államokat, mint egy globális céget, amely nem ódzkodik üzletelni háborús bűnösökkel és kommunista diktátorokkal. Ráadásul egy ilyen kvázi szövetséggel semlegesíthetné az örök ellenség Iránt és Észak-Koreát is, és talán az elé sem gördítenének akadályt a lehetséges szövetség tagjai, hogy tengerparti nyaralóövezetté alakítsa a Gázai övezetet, miközben kipaterolja onnan a palesztinokat.

Csakhogy egy ilyen fordulat nem megy olyan simán, mintha elcsavarnánk egy gombot a gázsütőn. Egyrészt hatalmas a bizalmatlanság Oroszország és az USA, valamint Kína és az amerikaiak között, másrészt jól kitapintható érdekellentétek is feszülnek e nagyhatalmak között. Trump és csapata ezért is hajlandó lehet arra, hogy gesztusokkal enyhítse ezeket az ellentéteket. Ilyen lenne például Ukrajna megcsonkítása, így ha amerikai beleegyezéssel vihetne el megszállt területeket Putyin, akkor véget érne az oroszok nemzetközi elszigetelődése. Kína esetében Tajvan jöhetne szóba, amit koncként odavethetne a kommunista nagyhatalomnak, hiszen amerikai támogatás nélkül a szigetország nem tudná megvédeni magát.

Fotó: index.hu

Nagyon emlékeztet ez a globális vízió Orbán gazdasági függetlenségére, amiről még nemzeti konzultációt is indított. A magyar kormányfő tehát nyakló nélkül üzletelne akár véres gyémántokkal is, ha megfelelő nemzetközi partnereket találna hozzá. Ő tehát Trumphoz hasonlóan nem azért szeretne békét a világban, mert megrázza az emberek szenvedése, hanem, mert az árt az üzletének. Ők ketten egy igazságtalan békét is ráerőltetnének egy országra, csak azért, hogy a biznisz jobban pörögjön. Nem a humánum irányítja őket tehát, hanem az, hogy merről csurran-cseppen egy kis pénz. Aki így gondolkodik, már régen elfelejtette az 1938-as müncheni egyezmény tanulságait. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Ha már leölted a lovadat, ne csak a húsát edd meg, hanem főzd meg a patáját is!”

November óta nem volt oka sok örömre a Fidesz élcsapatának, hiszen Donald Trump választási győzelme óta nem csupán a hazai népszerűségvesztés, hanem a külföldi szövetségesek vergődése is sok problémát okoz a magyar kormánypárt számára. Különösen Szlovákiára és Szerbiára érdemes odafigyelni, hiszen Orbán Viktor közeli szövetségesei komoly belső bajokkal küzdenek, a politikai túlélésük pedig egyáltalán nem garantált a következő hónapokban. A nagy nemzeti, konzervatív, unióellenes szövetség tagjai tehát egyelőre belső problémáikkal küzdenek, így az amerikai politika új hullámaira sem sikerült eddig felkapaszkodniuk.

Fotó: index.hu

Az oroszok ukrajnai inváziójának kezdete óta gyakorlatilag teljesen szétesett a visegrádi négyek szövetsége. Magyarország és Szlovákia lényegében elkötelezte magát Vlagyimir Putyin agressziója mellett, és vezetőik nyíltan ki is mondják, hogy több problémájuk van Ukrajnával, mint Oroszországgal. Nemzeti érdekekre hivatkozik Orbán Viktor és Robert Fico is, noha soha nem magyarázták meg, hogy miért is olyan fontos országaik számára, hogy függésben maradjanak az orosz energiahordozóktól. Lengyelország és Csehország ugyanakkor Ukrajna elkötelezett támogatói, és büszkén vállalják, hogy leváltak az orosz gázról és kőolajról.

A V4 országok nemhogy nem működnek együtt az utóbbi években, de gyakran egymással is komoly vitákba keverednek. Az addig harmonikusan működő cseh-szlovák és lengyel-magyar kapcsolatok is nagyon megszenvedték ezt az időszakot, ráadásul ez utóbbi viszonyra komoly árnyékot vet, hogy a magyar kormány menedékjogot adott a bukott lengyel kormány egyik magas rangú tisztségviselőjének, aki ellen komoly bűncselekmények gyanúja miatt eljárás folyik hazájában. Mindeközben Orbán és Fico egymással verseng Vlagyimir Putyin barátságáért, amit sem a szlovák, sem a magyar közvélemény nem néz jó szemmel.

Különösen Robert Ficonak áll rosszul a szénája, hiszen a szlovák kormánykoalíció recseg-ropog, amit a kormányfő is rosszul visel. Hatalmas tömegtüntetések zajlanak országszerte, a kormányzó szociáldemokraták koalíciós partnerei pedig sakkban tartják a kormányfőt. Mintha Robert Fico megirigyelte volna Orbán Viktort, aki unióellenes retorikájával elnyerte mind a kínai, mind az oroszvezetők, mind az új amerikai elnök szimpátiáját. Kevésbé zavarja, hogy országa lakosságának többsége elkötelezett az EU integrációs politikája és Ukrajna támogatása mellett. Nem igazán látszanak a távlati céljai, hiszen jobbára kormánya politikai túléléséért küzd, miközben nem igazán jövedelmez számára semmit Orbán Viktor vagy Vlagyimir Putyin barátsága.

Ez utóbbi kormányra kerülése Orbán számára akkora öröm lenne legalább, mint Donald Trump győzelme az Egyesült Államokban.

Nincsenek túl fényes kilátásai Aleksandar Vucicnak sem, hiszen a Szerbiát több mint 10 éve vaskézzel irányító elnök is jobbára csak lavíroz abban a politikai zűrzavarban, amelybe az ország süllyedt a 15 halálos áldozatot követelő tavaly novemberi újvidéki tragédia óta. Ráadásul nem az ellenzéki politikai pártok szervezik azokat a tömegtüntetéseket, melyek hatására már lemondott a miniszterelnök és Újvidék polgármestere is, hanem főként a diákok, azok közül is leginkább az egyetemisták. Az újvidéki vasútállomásnál történt tragédia csak begyújtotta a szikrát, ugyanis a korrupció burjánzása már régóta borzolja a szerb polgárok idegeit, így ez az eset jóval távolabb mutat annál, hogy felelősségre vonják az állomás betonkoronkoszorújának leszakadásáért felelős vezetőket.

Vucic azonban egyelőre kitart, legalábbis lebegteti, hogy új kormányt nevez-e ki, esetleg előrehozott választásokat ír ki. A szerbiai autokrácia sokban hasonlít a magyarhoz, hiszen ott is van egy igen erős, politikai vagy családi alapon a hatalomhoz kötődő oligarcha réteg, amely haszonélvezője a jelenlegi rezsim regnálásának. A kormánypárt legfőbb bázisát a magyarhoz hasonlóan ott is főként az alacsony iskolázottságú, jellemzően kis településeken élő idős emberek adják, akik választásról választásra biztosítják Vucicnak a többséget az elaprózódott ellenzékkel szemben. Ha az elnöknek mégis távoznia kell hivatalából, az főként a korrupcióba, az oroszok feltétel nélküli támogatásába belefáradt fiataloknak lesz köszönhető.

Nem csoda, hát, ha Orbán Viktor szívesebben néz most dél és észak helyett nyugatra, ahol minden jel szerint egyik szövetségese alakíthat majd kormányt. Herbert Kickl ugyanis - aki szabadság párti miniszterelnök-jelöltként megbízást kapott az új osztrák kabinet megalakítására - most buzgón próbál tető alá hozni egy konzervatív kormánykoalíciót. A szélsőjobbos előretörés Németországban sem zárható ki, hiszen az előrehozott választások egyik nagy esélyese az AfD, vagyis az Elon Musk, amerikai technológiai guru által támogatott neonáci párt. Ez utóbbi kormányra kerülése Orbán számára akkora öröm lenne legalább, mint Donald Trump győzelme az Egyesült Államokban.

Fotó: 444.hu

Két egymással ellentétes folyamatot látunk tehát Európában. Orbán, Fico és Vucic gyengélkedése azt jelzi, hogy a korrupt, autokrata rendszerek csak olyan prosperáló gazdasági környezetben lehetnek sikeresek, ami feledteti az emberekkel a politikusok kapzsiságát, az állam visszaéléseit, a jogaik csorbítását. Ha azonban a saját bőrükön érzik ennek negatív hatásait, akkor hajlandók fellázadni a vezetőik ellen. A szélsőséges, idegenellenes, megbélyegző retorika már nem olyan hatásos olyankor, amikor a társadalom többsége úgy süllyed egyre mélyebbre, hogy közben a politikai elit szélsebesen tollasodik. A demagógia szlogenjei tehát elkopnak, az emberek pedig valós problémákra várnak reális megoldásokat. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Az élet nem egy habos Bindzsi-szelet.”

Néhány nappal a Biden-kormány leköszönése előtt frissítette az Egyesült Államok Pénzügyminisztériumának Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatala (OFAC) azt a listát, melyen a Különlegesen Kijelölt Állampolgárok és Blokkolt Személyek szerepelnek. Rejtélyes módon ezen most feltűnt az Orbán-kormány egyik kulcsembere, Rogán Antal, aki érdemben azóta sem reagált erre a fejleményre. Pedig a vád súlyos, hiszen az úgynevezett SDN-listán azok a személyek, vállalatok és szervezetek szerepelnek, akiket az Egyesült Államok kormányzata különféle okokból pénzügyi és gazdasági szankciók alá helyezett.

Fotó: 24.hu

Két komoly hazugságba is belekényszerült a magyar kormány azóta, hogy kiderült, az egyik legnagyobb hatalommal rendelkező minisztere felkerült az Egyesült Államok SDN-listájára, ami példátlan fejlemény még a jelenleg igen feszült magyar-amerikai viszonyban is. Az egyik hazugság az, hogy az intézkedés a leköszönő amerikai nagykövet kicsinyes bosszúja, ugyanis közismerten rossz volt David Pressman és az Orbán-kormány közti viszony a hivatali ideje alatt. Ez azért nem életszerű, mert egy nagykövetnek semmiféle befolyása nincs kormányzati döntésekre, főleg úgy, hogy az ominózus listát nem a külügy, hanem a pénzügyminisztérium állítja össze. Igaz, hogy a döntést Pressman jelentette be Budapesten, de egy nagykövetnek ez a kötelessége, akármilyen viszonyban van az adott ország kormányzatával.

A másik hazugság csak vélhetően van összefüggésben a Rogán-üggyel. Néhány nappal ugyanis Donald Trump elnöki beiktatása előtt kiderült, hogy Orbán Viktor nem lesz ott Washingtonban a ceremónián. Ez annál is meglelőbb, mert Orbán már az elnökjelöltség megszerzése előtt is igen kedélyes viszonyt ápolt a régi-új elnökkel, és nagy várakozással tekintett a január 20-a után induló új elnöki ciklusra. A kormány folyamatosan azt kommunikálta, hogy nem hívták meg az eseményre a magyar kormány egyetlen képviselőjét sem. A kormánymédia magyarázata szerint az amerikai elnök beiktatása hagyományosan a hatalom békés átadását ünneplő esemény, nem pedig külföldi méltóságok összejövetele. Később azonban kiderült, hogy mindez csak porhintés, Orbán Viktor igenis szerepelt a meghívottak listáján, de ő inkább egy konferencián fog előadni a magyar EU elnökség tapasztalatairól.

Elég egyértelműnek tűnik tehát, hogy valamit takargat a kormány, amikor hajánál előrángatott indokokkal akarja megmagyarázni Orbán távolmaradását egy olyan amerikai elnök beiktatásáról, akivel szinte baráti a viszonya. Ez olyan magyarázat, mintha valaki azzal utasítaná el barátja esküvői meghívását, hogy inkább nem megy el, mert ott túl sokan lesznek, így ott nem tudnának nyugodtan beszélgetni. Valami nagyon komoly oka lehet tehát annak, hogy Orbán lemond a reprezentálásról a világ legnagyobb hatalmú embere mellett, és helyette inkább egy meglehetősen sikertelen periódus tanulságairól tart előadást egy budapesti konferencián.

Bármi is az ellentét alapja, Orbán a távolmaradásával jelzi, hogy többet várna el az új amerikai elnöktől.

Anélkül, hogy megalapozatlan találgatásokba bocsátkoznánk, érdemes megjegyezni, hogy a magyar kormányzati politikusok nem intézték el a Rogán-botrányt azzal, hogy az új amerikai vezetés majd úgyis leveszi a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetőjét az SDN-listáról. Ha ugyanis bíznának abban, hogy a Trump-adminisztráció néhány nap alatt elsimítja az ellentéteket a magyar kormány és az USA pénzügyminisztériuma között, akkor ezt kommunikálnák éjjel-nappal. Az ügy azonban valószínűleg ennél jóval összetettebb, és amennyiben valóban amerikai érdekeket sértett Rogán és köre, akkor az új elnök sem fogja lehúzni a szégyenlistáról. Orbán távolmaradása a beiktatási ceremóniától tehát akár összefüggésben is lehet a Rogán-botránnyal.

Az mindenesetre valószínűsíthető, hogy vége a mézes heteknek Orbán és Trump között. Nem tudhatjuk, miről egyeztettek az új amerikai elnök floridai birtokán, amikor még nem lépett hivatalba, és ehhez képest mi változott közvetlenül a beiktatása előtt. Orbán nyilván nem fogja kiteregetni a szennyest, de több olyan terület is lehet, ahol a súrlódások elkerülhetetlenek az amúgy is szeszélyes elnökkel és köreivel. Ilyen például az oroszokhoz és főleg a kínaiakhoz fűződő baráti viszony, illetve Trumpmak az a terve, hogy alaposan megadóztatja az EU-ból érkező termékeket. Az sem töltheti el nagy örömmel Orbánt, hogy Trump radikálisan növelné a NATO tagországok hadi kiadásait, ami Magyarország esetében felérne egy katasztrófával. Bármi is az ellentét alapja, Orbán a távolmaradásával jelzi, hogy többet várna el az új amerikai elnöktől.

Fotó: 444.hu

Még meg kell említenünk egy olyan közszájon forgó pletykát is, mely szerint Trump egy amerikai segélyprogramot ígért Orbánnak, hogy talpra állítsák a gyengélkedő magyar gazdaságot, és elképzelhető, hogy ebből sem lesz semmi. Orbán dörzsölt politikus, és pontosan tudja, hogy egy olyan vezetőtől, aki mindent alárendel a saját érdekeinek, nem számíthat túl sok jóra. Trump szeret nagyokat mondani, és mivel a világ legerősebb katonai- és gazdasági hatalma, ezekből annyit tart be, amennyit jónak lát. Számára jól jött Orbán barátsága és támogatása a kampányban, ám elnökként már nem tartozik elszámolással egy olyan kis ország vezetőjének, mint Orbán. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „A medve addig barátja a lazacnak, amíg meg nem éhezik.”

Bár a következő parlamenti választást mai tudásunk szerint 2026-ban rendezik Magyarországon, 2025-ben valószínűleg már tudni fogjuk, hogy 15 év regnálás után megbukik-e az Orbán-rendszer. Nem kell ugyanis Nostradamusnak lenni ahhoz, hogy megjósoljuk: ha folytatódik a Fideszben idén elkezdődött erózió, akkor csak egészen extrém módszerekkel tudja a kormány megakadályozni az ellenzék térnyerését, ami másfél év múlva az erőviszonyok teljes átrendeződéséhez vezethet. Ehhez persze lesz még egy-két szava Orbán Viktornak, de egyelőre nem látszik semmilyen innováció a kormány kommunikációjában, vagyis a régi panelek pufogtatásán kívül nincs ötletük arra, hogyan állítsák meg Magyar Pétert és pártját. A szeka bolg ezredeik bejegyzése következik 2024 végén.

Fotó: hvg.hu

Erőtől duzzadt a Fidesz 2024 első heteiben, hiszen minden mutatóban javult a párt és a kormány megítélése a közvélemény-kutatások adatai szerint. Az ellenzéki pártok csak vergődtek, egyedül a magányos harcosként küzdő Hadházy Ákos tudta érdemben bosszantani a NER-t azzal, hogy a felszínen tartotta a korrupciógyanús ügyeket. A magyar társadalom apátiája azonban olyan mély volt, hogy szinte már mindenki beletörődött a rendszer megváltoztathatatlanságába. A kormánypárt letarolta azokat az intézményeket, melyek eredeti funkciója az állam kontrollálása, a kételyek megfogalmazása lett volna. Orbán emberei irányították az ügyészséget, az Alkotmánybíróságot, a bíróságok erős nyomás alatt dolgoztak, a köztársasági elnök a kormányfő bábjaként szinte csak reprezentált, a sajtóban pedig olyan erős volt az állampárt túlsúlya, hogy a nagy politikai botrányokat is gyorsan elnyomta a többség ereje.

Így érkeztünk meg az úgynevezett kegyelmi botrányhoz, amely első látásra csak egy szúnyogcsípésnek tűnt a NER hátsó felén. Ez a kis seb azonban rövid idő alatt elfertőződött, és azon kaptuk magunkat, hogy február elején távozni kényszerült posztjáról Novák Katalin köztársasági elnök és Varga Judit igazságügyi miniszter. Talán itt véget is ért volna a történet, ha Varga volt férje nem írt volna egy felháborodott bejegyzést a közösségi médiában. Magyar Péter azt kérte számon a kormányon, miért olyan közszereplőkön verik el a port, akik csak végrehajtották a központ utasításait? Mindenki tudta már akkor is (hisz ez a rendszer lényege), hogy azok mentették magukat a kirúgásokkal, akiknek felelősséget kéne vállalniuk azért, hogy K. Endre, egy pedofília miatt elítélt intézeti vezetőt mentegető elítélt kegyelmet kapott Novák Katalintól.

A kormányhoz hű közszolgálatinak csúfolt televízió természetesen gunyorosan visszautasította Magyar ajánlatát, hogy beugrik Sulyok helyett az év első néhány percében, ám így is biztos az ellenzéki politikus taktikai győzelme 2025 első politikai csörtéjében.

Az a bizonyos szúnyogcsípés azonban továbbra sem akart begyógyulni, mert az ügy minden korábbi esetnél világosabban rámutatott az Orbán-rendszer kétszínűségére. Az sem tett jót a Fidesz népszerűségének, hogy hosszas kasztingolás után egy olyan színtelen, szagtalan, mélyen szervilis köztársasági elnököt sikerült találni Novák helyett, mint Sulyok Tamás. A volt alkotmánybíró még Schmitt Pálnál, Áder Jánosnál és Novák Katalinnál is jobban kiüresítette a köztársasági elnöki pozíciót, így Sulyok lényegében Orbán hű fegyverhordozójaként tengeti napjait a Sándor-palotában azóta is.

Ennél is nagyobb gond volt a rendszer számára, hogy a semmiből induló Magyar Péter mozgalma gyorsan és biztosan kezdett erősödni. Magyar sikere elsősorban lényegre törő rendszerkritikájának köszönhető, vagyis kimondta azt, amit sok millió magyar gondolt az elmúlt 14 évről, nem kímélve a hagyományos ellenzéki pártokat sem. Mintha mégsem vették volna eléggé komolyan a Tisza párt erősödését a Karmelitában, hiszen Orbán és Rogán már annyi hasonló krízist megoldottak már lejáratással, fenyegetéssel, esetleg megvesztegetéssel, hogy fel sem merült bennük a helyzet eszkalálódásának lehetősége. A NER látszólag annyira biztos alapokon nyugodott, hogy egy egyszemélyes párt nem okozhatott számára gondot akkor sem, amikor közvetlenül az EP- és önkormányzati választások előtt a felmérések szerint már látható távolságba került a Fideszhez Magyar Péter politikai alakulata.

A júniusi választásokat ugyan hozta a Fidesz, de ez a győzelem közel sem látszott annyira a Holdról, mint a korábbi nagy diadalok. A Fidesz vezetőinek arcáról leolvasható volt a választási éjszakán, hogy a párt megtorpanása, sőt visszaesése határozottabb cselekvésre fogja sarkallni őket. Ezt követően vetették be Magyar ellen az igazi nehéztüzérséget, aminek kicsúcsosodása Menczer Tamás kommunikációs igazgató magánszáma volt, amikor a pécsi gyerekotthonnál tett látogatása alkalmából rontott rá a tiszás politikusra. A Fidesz agytrösztje még ekkor sem jött rá arra, hogy az ilyen és hasonló lejárató akciók Magyar esetében visszaütnek. Egyrészt az ellenzéki párt vezetője igazi harcos karakter, amit Orbán is folyamatosan hangoztat magáról, ám Magyar többszöri felszólítására sem hajlandó érdemi vitát folytatni vele, másrészt épp ez az agresszivitás teszi ellenszenvessé sok millió magyar számára a Fideszt.

Így érkeztünk el az év végéhez, amikor a független közvélemény-kutatók szerint már a hibahatáron túli előnnyel vezet a Tisza párt a Fidesz előtt. Ráadásul Sulyok Tamás hivatala súlyos hibát vétett azzal, hogy a karácsonyi ünnepi időszakra hozta előre a köztársasági elnök szokásos újévi beszédét, így a szemfüles Magyar Péter bejelentkezett a fennmaradt műsoridőre. A kormányhoz hű közszolgálatinak csúfolt televízió természetesen gunyorosan visszautasította Magyar ajánlatát, hogy beugrik Sulyok helyett az év első néhány percében, ám így is biztos az ellenzéki politikus taktikai győzelme 2025 első politikai csörtéjében.

Fotó: Keleten.hu

És, hogy mi lesz a folytatás? Fontos kérdés, a Fidesz meddig hajlandó elmenni a rendelkezésére álló eszközök felhasználásában, hiszen tudjuk, hogy még mindig hatalmas az erőfölényük mind a politikai eszközök, mind az anyagi források tekintetében. Sok múlik Magyar Péter és híveinek kitartásán, hiszen, ahogy közeledik majd a választás éve, a rezsim egyre nagyobb nyomás alatt igyekszik tartani az ellenfeleit. És persze sok minden múlik azon is, hogy a hagyományosnak nevezett ellenzéki pártok miként viszonyulnak majd a megváltozott helyzethez. Sok hosszú politikai pályafutás végére tehet pontot az, ha végleg kétpólusúvá válik a magyar közélet, de kérdés, hogy a közérdek és a magánérdekek között megtalálják-e az egyensúlyt az érintettek. És ez vonatkozik a Fidesz potentátjaira is. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha becsukódik egy sátor bejárata, kinyílik egy másik.”

A magyar kormánypárt már korábban is kimutatta a foga fehérjét azzal, hogy az erőt politikája középpontjába állította, de Menczer Tamás kommunikációs igazgató ámokfutása egy új szintre emelte a politikai agresszió fogalmát. Az utcai harcos módjára támadó fideszes potentát ráadásul büszke is arra, amit tett. A magyar kocsmákban mindennapos stílus ugyanakkor megágyaz egy olyan durva kampánynak a 2026-os választások előtt, amire a magyar történelemben aligha volt példa.

Fotó:24.hu

Amikor idén augusztusban Fásy Ádám megkapta a Magyar Érdemrend lovagkereszt polgári tagozat kitüntetést, sokan azt gondoltuk, hogy ennél már nincs lejjebb. Az elmúlt napok eseményei azonban bebizonyították, hogy a Fidesz képes lemenni a bányászbéka feneke alá is. Menczer Tamás ugyanis a verbális erőszak olyan szintjére kapaszkodott fel, amit az amúgy nem túl békés magyar közélet sem igazán látott az utóbbi 30 évben. A Fidesz kommunikációs igazgatójaként kocsmai stílusban rontott Magyar Péterre, aki éppen a pécsi gyermekotthont próbálta meglátogatni.

Menczert nem zavarta az sem, hogy a hosszas szájkarate után feljelentést tettek ellene garázdaság miatt. Sőt, rendkívül büszke volt arra, amit tett, és azt írta a közösségi médiában: „Csak a gyenge és a gyáva ember menekül a politikai ellenfele elől a bíróságra.” A kormányfő is megdicsérte pártja kommunikációs igazgatóját, így lényegében zöld lámpát adott a fideszes tábor tagjai számára ahhoz, hogy a jövőben hasonló stílusban rontsanak neki az ellenzéki pártok politikusainak.

Több kérdést is felvet az, ami Pécsett történt. Egyrészt, hogy Menczer partizánakciójáról volt-e szó, esetleg a főnöke kifejezetten utasította arra, hogy minél durvább stílusban rontson neki a Tisza Párt vezetőjének? Orbán dicsérő szavai azt sugallják, hogy a Fidesz legfelsőbb vezetése ezt főzte ki végső kétségbeesésében. Azonban nem szabad elvetnünk azt a lehetőséget sem, hogy Menczer szervilizmusa olyan szintre ért, hogy önként és dalolva sétált bele ebbe a kínos helyzetbe. Bármi is az igazság, most úgy tűnik, hogy a kormánypárt meghatározó vezetői felsorakoztak Menczer mellé, így lényegében legalizálták a verbális agresszió eszközét a politikai küzdőtéren.

Ami még szintén zavarhatja Orbánt, hogy a Tisza Párt elnöke korábban a fideszes káderek második vonalához tartozott, és rendkívül megalázó lenne számára, ha egy korábbi közkatonájával kellene nyílt vitába bocsátkoznia.

Érdemes azonban elgondolkodni a történetnek egy másik aspektusán. Mivel Menczer egy pitbull elszántságával tapadt Magyar Péterre, és valószínűleg nem ez volt az utolsó akciója a Tisza Párt elnökével szemben, az is előfordulhat, hogy Rogán Antal boszorkánykonyhájában a párt kommunikációs szakemberei valami egészen más célt tűztek maguk elé, mint szimplán felidegesíteni Magyart. Azzal, hogy Menczer-Magyar csörtéről írnak a sajtóban és a közösségi médiában, a Tisza Párt vezetőjét valószínűleg le akarják rántani arra a szintre, ami már a kocsmai dulakodás terepe. Ezzel egyrészt Menczer szintjére nyomják le az ellenzéki politikust, másrészt Orbán Viktor továbbra is úgy viselkedhet, mint aki számára rangon aluli egy ellenzéki politikussal szóba állni.

Magyar Péter meg is érezte ennek a veszélyét, és a pécsi csörte után azonnal vitára hívta Orbánt. A miniszterelnök természetesen semmit sem reagált erre, ellenben nagy piros pontot írt be stréber diákjának Menczer Tominak. Nem lehet egyelőre megjósolni, Orbán számára meddig áll rendelkezésére a hárítás lehetősége, de elérkezhet az az idő, amikor már inkább viszi a szavazatokat egy ilyen magatartás, mint hozza. Orbánnak ugyanis egyszer fel kell vennie a kesztyűt, hiszen állításával szemben Menczer nem állította meg Magyart. Erre csak ő lenne képes, ám ahhoz nyílt, korrekt, kiegyensúlyozott vitára lenne szükség közte és legfőbb kihívója között.

Orbán kezd azonban úgy viselkedni, mint egy öregedő bokszbajnok, aki ragaszkodik bajnoki övéhez, és ezért nem hajlandó tudomást venni fiatalabb kihívóiról. A hatalomban megcsontosodott kormányfő persze sokat kockáztatna egy ilyen nyílt vitával, hiszen lassan 15 éve egy burokban él, nem voltak érdemi vitái politikai ellenfeleivel, és nem adott interjút ellenzéki vagy független sajtóorgánumoknak. Elképzelhető, ő maga is tisztában van azzal, hogy berozsdásodott, ráadásul Magyar kemény stílusa sem feküdne neki. Ami még szintén zavarhatja Orbánt, hogy a Tisza Párt elnöke korábban a fideszes káderek második vonalához tartozott, és rendkívül megalázó lenne számára, ha egy korábbi közkatonájával kellene nyílt vitába bocsátkoznia.

Fotó: index.hu

Menczer viszont a Fidesz egy középszerű, ám annál lojálisabb kádere. Ha sűrűn emlegetik együtt a nevét Magyar Péterével, azzal ő a valós értékénél feljebb, míg Magyar lejjebb kerül. A kormánypárt kommunikációs igazgatójaként nem kéne utcai csetepatékon részt vennie, ám ő megtiszteltetésnek érzi, hogy a főnöke helyett bunyózhat. Menczer tipikus példája azoknak a fideszes kádereknek, akik lelkesedésükkel igyekeznek pótolni a hiányzó tudásukat és politikai tapasztalatukat. Ha azonban kapnak egy feladatot, gyakran túl lőnek a célon, és valószínűleg esetünkben is ez történt. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „A buta bölény addig próbálja felöklelni a társát, amíg neki nem rohan egy fának.”

Ismét robog a kormány nemzeti konzultációs vonata. A 11 szájbarágós kérdés közül a legelső az úgynevezett gazdasági semlegességre vonatkozik. Ebben a kormány szembe állítja saját álláspontját Brüsszelével, miszerint nem szabad politikai szempontok szerint válogatni a kereskedelmi partnerek között. Ezzel lényegében azt állítja, hogy teljesen külön választható az a szempont, hogy politikailag, kulturálisan és katonai szempontból milyen szövetségi rendszerhez kötődik egy ország, és hogy kikkel kereskedik. Ez egyrészt nem igaz, másrészt eddig sem írta elő egyetlen szövetségesünk sem, hogy kikkel létesítsünk gazdasági kapcsolatokat, és kikkel ne.

Fotó: 24.hu

Orbán Viktor a keleti országok nagy csodálója volt már 2010-es újbóli kormányra kerülésekor is, hiszen már ekkor meghirdette az úgynevezett keleti nyitás politikáját. Ez egyrészt politikai közeledést jelentett olyan országok felé, mint Azerbajdzsán, Kína, Vietnam, és természetesen Oroszországgal is egyre inkább elmélyítette együttműködést ezen a téren amellett, hogy az addigi energiafüggőségünket tovább erősítette a világ legnagyobb alapterületű országától. Orbán mostani állítását, miszerint társadalmilag és kulturálisan más hagyományokkal rendelkező országokkal úgy is lehet üzletelni, hogy azokkal nem alakítunk ki szoros politikai együttműködést ő maga cáfolta azzal, hogy az említett országokhoz diplomáciailag is egyre közelebb kerül Magyarország.

Orbán és csapata főleg a nemzeti konzultáció eszközével érik el azt, hogy a kormány gondolkodása rendkívül racionálisnak és logikusnak tűnjön. Az emberek számára első látásra nagyon egyértelmű dolgot állítanak ugyanis, amit a kormány képvisel, ellenben az ellenfeleink nyakatekert gondolkodásából nem sül ki semmi jó. Csak néhány nagyon egyszerű tény említésével szeretnénk érzékeltetni: attól, hogy valami nagyon logikusnak tűnik, még nem biztos, hogy igaz, és a bonyolultnak tűnő állítások is lehetnek rendkívül ésszerűek. Például, nem lehet egyszerre jóban egy kormány Iránnal és Izraellel, ugyanis ez a két ország halálos ellenségei egymásnak. Orbán azért próbálkozott megfelelni mindkét ország vezetésének, de a közel-keleti konfliktus kiszélesedésével le kellett tennie a voksát Izrael mellett. Végül eljutott oda, hogy a nemzetközi elfogatóparancs kiadása után meghívta Benjámín Netanjáhút Magyarországra, amivel nemcsak Irán, de más muszlim országok haragját is kiváltotta, úgyhogy az arab világban sem fogunk egy darabig sikeres üzleteket kötni.

Nem Brüsszel indított kereskedelmi háborút a keleti országok Kína és Oroszország ellen, hanem a kormány által napokig ünnepelt újraválasztott amerikai elnök kampányolt ezzel. Donald Trump emellett büntetővámot vetne ki az európai termékekre is, ami végképp betenne a magyar gazdaságnak, ha e szavakat tettek követik.

Oroszországgal kapcsolatban is meg lehet említeni egy ellentmondást. A háborús agresszor számára rendkívül fontos annak fitogtatása, hogy nem sikerült elszigetelnie teljesen az EU-nak, hiszen Magyarország és részben Szlovákia továbbra is javában üzletel vele, ugyanakkor nem igazán látszik ennek sem a gazdasági, sem a diplomáciai haszna Orbánék számára. Ez főként igaz akkor, ha azt látjuk, hogy a gazdasági együttműködés egyre mélyebb politikai szövetséggel párosul az orosz-magyar viszonylatban. Vagyis a gazdasági semlegesség fogalma csak egy lózung, ha nem párosul politikai együttműködéssel, nem tart sokáig.

Fordítsuk meg ezt a kérdést úgy, hogy miként alakulnak a gazdasági kapcsolataink azokkal az országokkal, melyektől politikai értelemben egyre inkább távolodunk? Kétségtelen, hogy a legfontosabb kereskedelmi partnerünk általában az EU, azon belül pedig kiemelkedik Németország. A magyar GDP nagyban függ a nálunk működő német autógyárak teljesítményétől, ezért is rossz hír, hogy ez a szektor gyengélkedik mostanában. A korábban nagy csinnadrattával beharangozott német gyárépítések helyett ma már a kínai akkumulátor- és autógyártók érkezésétől hangos a kormányzati média. Míg visszaesés látszik a nyugati országokkal folytatott kereskedelemben, addig egyre több keleti beruházást igyekszik bevonzani a kormány.

A gazdasági semlegesség tehát csak egy olyan szóösszetétel, amit Orbán Viktor igyekszik pozitív üzenetként felmutatni. Ennek oka, hogy egyre nyilvánvalóbb a magyar gazdaság vergődése, és kell egy csodafegyver, aminek bevetésétől a magyar választók fordulatot várhatnak. Csakhogy ez fából vaskarika. Az Orbán-kormány regnálása óta lényegében az a gazdasági irányelv, hogy minél több uniós forrást kell lehívni, ki kell használni az EU-s tagsággal járó kereskedelmi előnyöket, ugyanakkor a globális Déllel és Kelettel is üzletelni kell. A Fidesz által irányított gazdaságpolitika tehát eddig is csupán a hasznosság elve alapján kötött kereskedelmi megállapodásokat különböző országokkal, az ideológiai, kulturális és politikai szempontok alig számítottak valamit.

Végül hadd világítsunk rá a friss nemzeti konzultáció első pontjában megbúvó hazugságokra! Az első bekezdésben ugyanis ez szerepel: „Brüsszel kereskedelmi háborút indított a keleti országok, elsősorban Kína és Oroszország ellen. Véleményük szerint minden uniós országnak csatlakoznia kell a meghirdetett szankciós politikához és kereskedelmi büntetőintézkedésekhez, akkor is, ha ez kárt okoz az adott ország gazdaságának.” Nem Brüsszel indított kereskedelmi háborút a keleti országok Kína és Oroszország ellen, hanem a kormány által napokig ünnepelt újraválasztott amerikai elnök kampányolt ezzel. Donald Trump emellett büntetővámot vetne ki az európai termékekre is, ami végképp betenne a magyar gazdaságnak, ha e szavakat tettek követik.

Fotó: infostart.hu

Ezen kívül teljesen félrevezető egymás mellett emlegetni úgy általában a keleti országokat, Kínát és Oroszországot. Az EU ez utóbbi ellen valóban szankciókat vezetett be, mert nemzetközi egyezményeket felrúgva megtámadta Ukrajnát. Kína ellen viszont nem folyik kereskedelmi háború, sőt a francia elnök és a német kancellár nemrég tárgyalt Pekingben a legfelsőbb kínai vezetéssel. És, hogy milyen keleti államokra gondolnak még a konzultáció szerzői, melyek ellen kereskedelmi háborút indított az EU? Indiára, Japánra, Indonéziára, esetleg Dél-Koreára? Az orbáni nyelvezet épp olyan általánosan beszél Keletről, amilyen általánosan ellenségnek nevezi a Nyugatot az orosz propaganda. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Lehet szürke lova egy sziúnak és egy dakotának is, ettől még nem barátok.”

Három korábban kegyvesztett fideszes politikus is visszatért az utóbbi napokban a közélet második vonalába. Nemrég Szájer Józsefről számoltak be a híradások, aki Schmidt Mária felkérésére megalapítja a Szabad Európa Intézetet. A napokban Varga Judit volt igazságügyi miniszterről derült ki, hogy Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért nevű szervezet rendezvényén vett részt a magyar küldöttség tagjaként. Novák Katalin bukott köztársasági elnök pedig még hetekkel ezelőtt jelentette be, hogy az XY Worldwide nevű szervezet vezérigazgatója lesz. Vajon miért pont most engedte Orbán Viktor visszaszivárogni azokat a volt bizalmasait, akiktől politikai okok miatt korábban megvált?

Fotó: mandiner.hu

Ismerjük és értjük a Fidesz üzenetét a saját emberei számára: Senkit nem hagyunk az út szélén. Ez egy rendkívül hasznos kohéziós erő, ami meg is látszik a párt hatékony működésén. Hétköznapi nyelvre lefordítva ez annyit tesz, hogy bárki hibázhat, ám a korábban szerzett érdemeire való tekintettel mindenkiről gondoskodik a Fidesz abban az esetben, ha nem fordul nyíltan a párt ellen. Orbán ezzel egy olyan biztonsági zónát nyitott minden harcostársa számára, amelyben akár évtizedekig is elvegetálhattak, és nem kellett az egzisztenciájuk vagy a felelősségre vonás miatt aggódniuk.

A most visszatérőkben sok a közös, de még több a különbözőség. Szájer József például már négy éve kiszállt a politikából annak köszönhetően, hogy meglehetősen méltatlan körülmények között próbált elmenekülni egy olyan brüsszeli meleg partiról, amire lecsapott a belga rendőrség. A legendás ereszcsatornás lecsúszást követően Orbán Viktornak nem maradt más választása, mint kivonni régi barátját és harcostársát a közéletből, ám a visszatérését sokan kezdeményezték azóta is a párt berkein belül. Úgy tűnik, végül Orbán is beadta a derekát, és bár háttérembernek, de végül visszahívta a politikai küzdőtérre a Fidesz alapítóját, aki saját bevallása szerint az Alaptörvényt maga írta meg Brüsszel és Budapest között a vonaton.

Novák Katalin fél évet bírt ki közéleti tevékenység nélkül. Nagyon ügyelt rá, hogy „száműzetése” idején semmilyen dehonesztáló dolgot ne mondjon a kormány politikájával kapcsolatban, így végül olyan területre evezhetett, amit ugyan nem felügyel közvetlenül a magyar állampárt, de azért nehéz elképzelni, hogy Orbán Viktornak nem kellett rábólintania Novák új pozíciójára. Varga Judit egyelőre csak egy delegáció tagjaként tűnt fel egy meglehetősen súlytalan rendezvényen, ám a Mathias Corvinus Collegium áll a háttérben, ami Orbán Balázs felségterülete, így nyilván a miniszterelnök is értesült arról, hogy a kegyelmi botrányba belebukott egykori igazságügyi miniszter újra aktív.

Ez főleg akkor sürgető, amikor a Tisza Párt újabb kínos ügyek kiteregetésével igyekszik gyengíteni a kormánypártot.

A legérdekesebb kérdés az a három eset kapcsán, hogy miért pont most engedte reaktiválódni három egykori emberét Orbán Viktor? Valószínűleg van egy olyan üzenete Szájer, Novák és Varga újra csatasorba állításának, hogy a Fidesz tagsága érezze, a párt mindenkiről gondoskodik, aki továbbra is hűséges Orbánhoz. A Fidesz támogatottságának csökkenése, valamint a Tisza Párt előretörése indokolhatta ezt a lépést, hiszen bizonyára sokan elbizonytalanodtak a párt tagjai és a szimpatizánsok közül. A kormányfő ezzel azt is üzenhette, hogy most mindenkire szükség van a fedélzeten, mert különben el is süllyedhet az a hajó, ami 14 éve a felszínen tartja ezt a közösséget.

Van azonban egy másik lehetséges indok is az időzítésre. Most ugyanis rendkívül intenzív a hazai és nemzetközi politikai élet, hiszen Magyarország EU elnökségétől az amerikai elnökválasztásig rengeteg fontos eseményre fókuszált a közvélemény az utóbbi hetekben. Már korábban is láttunk rá példát, hogy a Fidesz ilyen intenzív időszakokra időzített kellemetlen bejelentéseket, hogy az kevésbé kösse le az emberek figyelmét. Ilyen volt például Csák János miniszternek a júniusi EP -és önkormányzati választásra időzített lemondása. Orbán tehát valószínűleg régóta várta megfelelő pillanatot arra, hogy zöld utat adjon azoknak az embereknek, akik részben az ő hibájából kerültek ki a pikszisből.

Van egy harmadik lehetséges ok is, amire talán kevesen gondolnak, pedig eléggé kézen fekvő. A Fideszben ugyanis fojtogató az utóbbi években a káderhiány. Nem olyan karrieristákról, propagandistákról, talpnyalókról van szó, akik mindenen és mindenkin átgázolva próbálnak előre jutni, hanem azokról a magasan kvalifikált szakemberekről, akikre Orbán a legfontosabb döntései meghozatalakor támaszkodhat. Szájer minden hibájával együtt egy szakmai mérce volt a párton belül, akinek lojalitása megkérdőjelezhetetlen volt, és kisebb mértékben, de ugyanez elmondható Novákról és Vargáról is. Ez főleg akkor sürgető, amikor a Tisza Párt újabb kínos ügyek kiteregetésével igyekszik gyengíteni a kormánypártot.

Fotó: hvg.hu

Orbán tehát nem engedheti meg ilyen kihívásokkal teli időszakban magának azt, hogy parkolópályán hagyjon jól kipróbált, tapasztalt és hűséges pártembereket. Jól tudja, hogy bizonyos mértékig bárki pótolható, ám a minőségi romlást máris megérzi a kormánya. Egyelőre csak a másodosztályban engedi focizni Szájert, Novákot és Vargát, de ezzel esélyt adott nekik arra, hogy kitartó munkával visszadolgozzák magukat a belső körbe. Ez üzenete azoknak is, akik továbbra is „büntiben” vannak, hiszen talán egyszer Farkas Flóriánt, Kaleta Gábort vagy Völner Pált is visszaengedi a küzdőtérre, ha jól viselkednek. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Rövid pórázon tartsd a lovat, de néha engedd meg azt, hogy érezze az állat, hogy lehet ez jobb is.”

Teljesen új szerepkörben találta magát néhány hónap alatt Orbán Viktor. Eddig ugyanis teljesen uralta a közbeszédet, mindenki fontosnak tartotta, mit mond, beszédeiben milyen irányvonalat jelöl ki. Még az ellenzék számára is meghatározók voltak a miniszterelnök nyilvános szereplései, hiszen ezek alapján fogalmazták meg a kritikáikat. Ám, mióta Magyar Péter berúgta a magyar politika ajtaját, Orbán megnyilvánulásainak már nincs olyan meghatározó szerepük, sőt, sokszor az az ember érzése, hogy ő csak az előzenekar, a Tisza Párt vezére pedig a fő produkció. Ez a szereposztás még soha nem rajzolódott ki olyan élesen, mint az idei '56-os megemlékezéseken.

Fotó: 444.hu

Orbán Viktor sokáig el tudta kerülni, hogy kimondja legfőbb ellenlábasának nevét, illetve érdemben foglalkozzon a személyével. Mostanra azonban már elkerülhetetlen számára, hogy Magyar Pétert felemelje arra a szintre, ahol már nem lehet csendben elsurranni mellette. A miniszterelnök mentális állapotán jól lemérhető, hogy az új kihívó megjelenése komoly fejfájást okoz számára. Az utóbbi 18 évben a közvélemény-kutatások élén tanyázó kormánypárt ráadásul azzal szembesül, hogy beérte egy olyan politikai erő, amelynek februárban még se híre, se hamva nem volt.

Az események felgyorsultak, Rogán Antal és csapata pedig nem tud lépést tartani a történésekkel. Úgy tűnik, hogy a régi, jól bevált sablonokhoz ragaszkodó kormánypropaganda egyelőre inkább segíti Magyar Péter pártjának felemelkedését, mintsem ellehetetlenítené azt. Most üt vissza az, hogy a kommunikációban igen ügyes Fidesz az elmúlt 14 évben sikeresen elfedte a valóságot, a problémákra nem adott érdemi válaszokat, így már csak azokat tudja megszólítani, akik a késő Kádár-kor leegyszerűsített világképében szocializálódtak.

Orbánnak komolyan meg kéne fontolnia egy kormányátalakítást, de ezzel is csak erősítené az emberekben azt az érzetet, hogy valami nagy baj van.

Az ugyanis már nem igazán érdemi válasz napjaink kihívásaira, hogy Nyugat rossz, Kelet jó, vagy, hogy: Nekünk senki se mondja meg, hogy mit kell tennünk! A legfrissebb közvélemény-kutatásoknak nem az a legfőbb tanulsága, hogy a Tisza Párt beérte, és talán már le is előzte a Fideszt, hanem, hogy a fiatalabb generáció számára teljesen idegen az a retorika, amivel a kormánypárt igyekszik meggyőzni a választókat a maga igazáról. Komoly bizalmi deficittel küszködik a Fidesz a 40 év alattiak körében, és már hiába lenget be újabb adókedvezményeket, a többség tudja, hogy ezzel csak a kormány a számára kedvezőtlen tendenciát igyekszik megfordítani, az érdemi változtatásokhoz hiányzik a politikai akarat és a pénz.

Mintha a Fidesz el is szokott volna a komolyabb kihívásoktól, így amikor tényleg keményen meg kéne küzdeniük a választópolgárok bizalmáért, csak fölényesen leszólják az ellenfelüket, de a kesztyűt sem veszik fel a földről. A miniszterelnök érzi, hogy baj van, de a régi sztereotípiák ismételgetésén túl semmit nem képes nyújtani azoknak akik az érdemi válaszokat várják tőle. Nem kétséges, a Fidesz elkopott a 14 éves kormányzás alatt, és ez akkor is komoly probléma lenne, ha kézzel fogható eredményeket is fel tudnának mutatni, és nem csupán kommunikációs zsonglőrmutatványokkal terelték volna el az emberek figyelmét a bajokról.

Különösen az lehet fájó Orbánnak, hogy épp akkor kell élet-halál harcba kezdenie saját hátországában, amikor nemzetközi színtéren kezd „beérni” a munkájának a gyümölcse. A magyar kormányfő ugyanis sokat tett azért az elmúlt években, hogy szélsőjobboldali elvbarátai előre törjenek saját országaikban. Lényegében őt tekintik az új radikális jobboldali politika atyjának, és szellemi vezérként tekintenek rá Hollandiában, Észak-Macedóniában, Ausztriában és Németországban is azok a szélsőséges pártok, melyek parlamenti vagy tartományi választásokat tudtak nyerni az utóbbi hónapokban. Orbán ezt a vezető szerepet kockáztatja azzal, ha idehaza megrendül a hatalma.

A kormányfő most mintha úgy érezné, hogy épp azért csúszott ki az ellenőrzés a kezéből, mert túl sok energiáját emésztette fel a külföldi szövetségesek istápolása. Van ebben valami, hiszen érdemi megszólalásai alig voltak a vergődő közösségi közlekedéssel, egészségüggyel, oktatással kapcsolatban. A gazdasági bajok megoldását rábízta Nagy Mártonra, akin láthatóan túl nő a feladat, de a miniszter ambíciói egy cseppet sem lettek kisebbek azáltal, hogy a pénzügyi bajok egyre egyértelműbben jelentkeznek. Orbánnak komolyan meg kéne fontolnia egy kormányátalakítást, de ezzel is csak erősítené az emberekben azt az érzetet, hogy valami nagy baj van.

Fotó: propeller.hu

Így aztán meglehetősen nehéz helyzetben találta magát a Fidesz a mostani parlamenti ciklus félidejében, és komolyan számolnia kell a kormánypártnak azzal, hogy a 2026-os választási kampánynak hátrányból kell nekivágnia. Ez egy teljesen új szituáció, hiszen már a 2010-es kampány hajrájának is hatalmas előnnyel indultak neki a fideszes politikusok, így a magabiztosság volt az egyik legfőbb fegyverük. Ők diktálták a tempót, ők jelölték ki a fő témákat, rájuk kellett reagálnia minden más politikai erőnek. Ha ezt az előnyt elveszíti Orbán Viktor pártja, akkor komoly gondban lehet két év múlva. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Hiába indulsz egy korábban sikeres lóval a versenyen, ha már kiöregedett, a fiatalabbak lehajrázzák, akár tehetségesek, akár nem.”

Nem lehet sokáig titkolni, ha egy politikai közösség tagjai bort isznak és vizet prédikálnak. Jó példa erre a februárban kipattant kegyelmi ügy, Bese Gergő tündöklése és bukása, de a legszemléletesebben Orbán Balázs minapi elszólása bizonyítja e tétel igazságát. Minél tovább tart ugyanis az orosz-ukrán háború, annál nehezebb lesz ész érvekkel megmagyarázni, hogy Magyarország kormánya miért segíti minden rendelkezésére álló eszközzel az agresszort céljai elérésében. Ezért nem is oly meglepő, hogy a miniszterelnök politikai igazgatója egy baráti médiában elszólta magát, és most valahogy el kell csendesítenie azt a botrányt, amit opportunizmussal álcázott hazaárulásával robbantott ki.

Fotó: amerikainepszava

Vannak olyan kijelentések, melyek félreérthetők, és vannak olyanok, melyek nem. Csak a pontosság kedvéért érdemes idézni Orbán Balázs ide vonatkozó mondatait, hogy el tudjuk dönteni, a miniszterelnök politikai igazgatójának kijelentése melyik kategóriába esik: „Pont 56-ból kiindulva mi valószínűleg nem csináltuk volna azt, amit Zelenszkij elnök csinált 2,5 évvel ezelőtt, mert felelőtlenség, mert látszik, hogy belevitte egy háborús védekezésbe az országát, ennyi ember halt meg, ennyi területet vesztett...Mondom még egyszer, az ő joguk, szuverén döntésük, megtehették, de ha minket megkérdeztek volna, akkor mi nem tanácsoltuk volna, azért, mert 56-ban az lett, ami lett.”

A kormány kommunikációja a szomszédunkban dúló kegyetlen háborúval kapcsolatban eddig is elég kaotikus volt, de mostantól kezdve a tökéletes zavarodottság jellemzi mindazt, amit a békével kapcsolatban mondanak a kormány illetékesei. Szijjártó Péter külügyminiszterrel az élen folyamatosan kerülik a konfliktus lényegéről való diskurzust, ami lehetetlenné teszi, hogy a béke feltételeiről és az odáig vezető útról érdemben mondjanak valamit. A lényeg ugyanis az, hogy ezt a területszerző, nemzetközi egyezményeket figyelmen kívül hagyó brutális háborút Oroszország indította, ezért lényegében a moszkvai rezsimen múlik, mikor, milyen körülmények között lesz vége a konfliktusnak.

Amennyiben tehát Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin úgy dönt, hogy megkíméli saját országát és Ukrajna népét attól, hogy további emberéleteket, otthonokat, ipari létesítményeket, mezőgazdasági területeket áldozzon fel olyan célokért, melyek a jelenlegi nemzetközi helyzetben erősen utópisztikusnak tűnnek, akkor vége lesz a háborúnak, amennyiben azonban ragaszkodik a rögeszméihez, tovább fog tartani az öldöklés, és ennek hatásait bizony mi továbbra is érezni fogjuk. Orbán Balázs és főnöke bizonyára jól tudják, hogy már eddig is túl nagy árat fizetett Oroszország, Ukrajna és Európa azért, hogy Putyin a céljait elérje, ezért aposztrofálják magukat két és fél éve a béke apostolaiként. Ez jól hangzó szlogen, ám a béke nem egy elvont fogalom, konkrét fogalmak hozzárendelése nélkül csak kiüresedett vágyálom marad.

Az opportunizmusnak tehát határt szabnak olyan morális szempontok, melyekről egyetlen demokratikus állam vezetői sem feledkezhetnek meg.

Az igazságos béke megteremtéséhez áldozatokat kell hozniuk az ukránoknak, akárcsak a magyaroknak 56-ban. Mi az ukránok célja? Megvédeni az országuk integritását, a katonák és civilek életét, az infrastruktúrát, az állam működőképességét. Ezek a célok adják meg egy agressziót elszenvedő ország erejét, ebből formálódik az az identitás, amit az agresszor minden áron el akar pusztítani. Ezek a célok rokonítják a magyar forradalmat, az ukránok honvédő háborújával. Minden normálisan működő logika szerint ezért kell támogatnunk egy olyan országot, amelyet egy ilyen szintű támadás ér, és ezért lenne törvényszerű, hogy az európai országok többségéhez hasonlóan támogassuk szomszédunk honvédő háborúját.

Ezzel szemben Oroszország imperialista háborút vív egy olyan ország ellen, amely az igyekszik megszabadulni a befolyásától, olyan politikai és katonai szövetségekhez szeretne csatlakozni, melyek garantálják a függetlenségét. Putyin képtelen elfogadni a tényt, hogy az Ukrajna területén élő többmilliós orosz kisebbség tagjai beleszippanthatnak a nyugati demokráciák szabadabb levegőjébe, és esetleg ezzel az ő birodalmára is átterjednek azok az eszmék, melyek ellen Lenin és Sztálin után ő is tűzzel-vassal küzd. Az orosz elnök képtelen elfogadni, hogy változik a világ, és az egykori Szovjetunió utódállamai többsége fölött nem gyakorol gazdasági és katonai kontrollt. Egy ilyen politikai vezető céljait támogatni bármilyen eszközzel, az az 56-os szellemiség nyílt elárulása.

A magyar kormány és az állampárt szellemi holdudvara azonban már annyira magáévá tette azt a haszonelvű politizálást, melyet Orbán Viktor korábban pávatáncként aposztrofált, hogy sokaknak fel sem tűnik az eszmék és elvek fontossága a nemzetközi diplomáciában. Ezek mentén szerveződnek ugyanis a különböző emberi csoportok, így az államok is, és ezek a kötőelemei különböző politikai, gazdasági és katonai szövetségeknek. Nem írhat felül tehát semmilyen politikai vagy gazdasági haszon bizonyos erkölcsi szempontokat. Például, hogy nem üzletelhetnek liberális demokráciák olyan diktátorokkal, melyek üldözik, börtönbe zárják, netán meg is ölik a politikai ellenfeleiket, egy másik ország területén pedig háborús bűnöket követnek el. Az opportunizmusnak tehát határt szabnak olyan morális szempontok, melyekről egyetlen demokratikus állam vezetői sem feledkezhetnek meg.

ezalenyeg.hu

Ezért kell Orbán Balázs nyilatkozatának minden ide vonatkozó betűjét visszautasítania a magyar jóérzésű magyar állampolgároknak, és kifejeznie azt az álláspontját, hogy egy ilyen erkölcsi érzékkel rendelkező ember nem maradhat a miniszterelnök bizalmas munkatársa. Itt nem csupán arról van szó, hogy szembe köpte azt a kurucos dacosságot, ami a magyar nemzeti karakter fontos eleme, hanem egyértelművé tette egy világhatalom számára, hogy egy esetleges agresszió esetén ez a kormány nem fog ellenállást tanúsítani. Valahogy más megvilágításba helyezi ez a nyilatkozat azt a maszatolást is, amit Szijjártó Péter művelt azok után, hogy orosz hekkerek betörtek a külügyminisztérium levelezési rendszerébe, és feltehetőleg fontos információkat szereztek meg onnan. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Engedd be az apacsot, kiver a sátradból.”

Fél évvel ezelőtt mentális problémákra gyanakodtunk volna, ha valaki azt vizionálja, hogy Magyar Péter mozgalma még az idén olyan közelségbe kerül a kormánypárthoz, hogy az pánikot vált ki a Fideszben. Pedig lényegében ez történt, hiszen a mértékadó felmérések szerint a két párt közti különbség a hibahatáron belül mérhető. A Fidesz számára az egyetlen örömteli fejlemény, hogy a Tisza Párt úgy növelte ilyen gyorsan a támogatottságát, hogy közben lényegében felfalta a többi ellenzéki pártot. Rossz hír viszont a kormánypárt számára, hogy ezzel olyan kétpólusú politikai erőtér kezd kialakulni, amelyben a kétharmados többség megszerzése szinte lehetetlen.

Fotó: hvg.hu

A teljes népesség körében 30 százalék alá esett a Fidesz támogatottsága, a biztos pártválasztók között pedig egy százalékkal a 40-es határ alá mérte az IDEA Intézet a kormánypártot. Ez lélektanilag megviselheti Orbán Viktort és csapatát, hiszen ilyen rosszul régóta nem állt a párt. Ennél is riasztóbb a Fidesz számára, hogy ezekben a mutatókban a Tisza Párt 23, illetve 34 százalékot ért el. A két párt között egyre kevésbé nyílik az olló, mióta a Magyar Péter mozgalmából kinövő ellenzéki erő idén tavasszal lendületesen elkezdte gyűjteni a támogatóit.

A Fidesz pedig mindent megtett annak érdekében, hogy teljesen ellehetetlenítse Varga Judit egykori igazságügyi miniszter egykori férjét. A kormánymédia jól bevált módszereket alkalmazva megpróbálta lejáratni Magyart, ám ám ezek a kísérletek visszafelé sültek el. Minél jobban támadta ugyanis a Tisza Párt elnökét a kormány propagandagépezete, annál hitelesebbé vált az ellenzéki szavazók számára. Ráadásul az ellenzék is besegített Magyarnak, hiszen ezek a pártok is nekiestek az új konkurensüknek, így idegenítve el maguktól korábbi szavazóikat.

Összességében elmondhatjuk, hogy Magyar Péter pártjának szélsebes nyomulását az ellenséges és a baráti tűz is nagyban segítette. Valahogy egyik oldalról sehogy sem sikerült pacifikálni a Tisza Pártot, ami egyrészt Magyar és csapatának ügyes kommunikációjának, másrészt a Fidesz és az ellenzék rossz helyzetértékelésének köszönhető. Azok ugyanis, akik nem a kardcsörtetésben látták a megoldást a Magyar Péter-jelenségre, legalább az esélyt megtartották maguknak arra, hogy híveik ne szivárogjanak át a Tisza Párthoz.

Ha azonban egy masszív tömbbel kerül szembe, amely ott liheg a nyakában, ez az előnye elveszik, ráadásul szinte teljesen elszokott a Fidesz a kiélezett politikai harcoktól, így rossz döntések sorát hozhatja meg.

Többen is kifejtették már azt a nézetüket, hogy Magyar Péter és pártjának felemelkedése elsősorban annak köszönhető, hogy az elemzők csak kullognak az események után. Ez a jelenség arra utal, hogy a magyar politikai analízisben kialakult sémák a Fideszre és a vele szemben álló kis ellenzéki pártokra alkalmazhatók, ám olyan társadalmi szituációkban, mint amilyen idén tavasszal kialakult, fabatkát sem érnek. A Fidesz ugyanis addig lényegében minden botrányt túlélt komolyabb veszteségek nélkül, az ellenzék pedig hiába erőlködött, sehogy sem tudott fogást találni a kormánypárton.

Ehhez kellett a társadalom apátiája is, amely lényegében a Fidesz hatalmon maradásának kulcsa volt az úgynevezett kegyelmi ügy kirobbanásáig. Ekkor azonban valami elpattant a választók többségében, így, amikor megjelent Magyar Péter a színen, ez az apátia lassan kezdett politikai aktivitásba átcsapni. Érdekes megfigyelni, hogy a hagyományosan ellenzéki szavazók többsége épp olyan kárörvendve szemlélte a korábbi ellenzéki pártok kétségbeesését, mint a Fidesz pánikolását. Magyar ugyanis el tudta hitetni a szavazók jelentős részével, hogy a Fidesz és az ellenzék lényegében egymásból él, és igazi változást az hozhat, ha a kormányt és a hagyományos ellenzéki pártokokat egyszerre váltják le.

Kétségtelen, hogy minél sokszínűbb egy ország politikai palettája, annál virágzóbb demokráciát lehet benne fenntartani. Igen ám, de Magyarország sok szempontból különbözik az európai országok többségétől. Nálunk ugyanis nemcsak egyetlen párt kormányoz lassan 15 éve, hanem ennek a politikai erőnek parlamenti ciklusok óta kétharmados többsége és egy autoriter vezetője van. A szétaprózódott ellenzék Orbán számára könnyű ellenfél volt, hiszen olyan választási rendszert formált mindig, ami az adott szituációban garantálta a Fidesznek az átütő választási sikereket. Ha azonban egy masszív tömbbel kerül szembe, amely ott liheg a nyakában, ez az előnye elveszik, ráadásul szinte teljesen elszokott a Fidesz a kiélezett politikai harcoktól, így rossz döntések sorát hozhatja meg.

Fotó: RTL

Az igazi gond viszont akkor következik be a kormánypárt számára, ha a szavazói közül meghatározó arányban kezdenek átpártolni a Tisza Párthoz. Ez egyelőre még nem jellemző, hiszen Magyar Péter politikai rendszere elsősorban a hagyományos ellenzéki pártok kárára erősödik. A Fidesz még bízhat abban a masszív választói bázisban, amely a nagyobb botrányok ellenére is kitart mellette, ám bekövetkezhet egy olyan fordulat, amikor már egyértelművé válik, hogy a Fidesz elveszítheti a hatalmat 2026-ban, és akkor sokak Orbán Viktorba vetett hite elpárologhat. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Sok lúd disznót győz.”