Úgy tűnik, hogy nagyon egyszerű kérdésre kell választ adniuk a magyar választópolgároknak április 12-én. Ez pedig a következőképpen hangzik: Magyarország a moszkvai vagy a brüsszeli utat választja? Hogy ennyire élesen vetődik fel a kérdés, elsősorban a Fidesz kormányzásának köszönhető, illetve annak, hogy a mostani éles kampányban már nem moshatja el úgy az irányultságát, mint a korábbi voksolások idején. Még két hét van a választásokig, de nem valószínű, hogy finomítana a hangvételén a kormány, így már olyan durván konfrontálódik az EU intézményeivel, az elvben szövetséges tagországokkal, és olyannyira barátságos és megértő Putyin Oroszországával, hogy nem kétséges, újabb győzelme esetén merre fordítaná a kormányrudat. Ez elég sötét jövőt vetít előre azok számára, akik továbbra is a nyugati szövetségi rendszerekben képzelik el az ország jövőjét. Számukra egy lehetőség maradt: leváltani Orbán Viktor kormányát.

Fotó: Magyroszág Kormánya

Napjaink turbulens közéletében aligha az volt a legfeltűnőbb hír, hogy az orosz katonai bíróság távollétében életfogytiglani börtönre ítélte a Magyar hívójelű Robert Brovdit, az ukrán fegyveres erők dróncsapatának parancsnokát. Ő az a katona, akit példátlan módon Magyarország kitiltott a területéről, miután a Barátság kőolajvezeték oroszországi szakaszát támadta az egysége. Brovdi több kitüntetés birtokosa, a legismertebb és legmagasabb beosztású magyar származású katona az ukrán hadseregben.

A személyéhez való orosz és magyar viszony jól példázza a két állam ideológiai hasonlóságát, illetve stratégiai szövetségét. Az oroszok gyűlölik, mert sikeresen felépített egy olyan új fegyvernemet, amelynek köszönhetően ellensúlyozni tudja Ukrajna az oroszok fölényét a hagyományos fegyvernemekben. A magyar kormány szemében azért szálka személye, mert éppen ellentéte annak, amit a Fidesz évek óta próbál a magyar polgárok elméjébe beleverni. Vele ugyanis nehéz lenne szemléltetni az ukránok magyarellenességét, ugyanis nemzetisége ellenére magasra jutott a katonai ranglétrán, az ukránok szemében pedig egy igazi hős.

Brovdi Róbert személyén keresztül csak egy kis szeletét mutathatjuk meg annak az egyre mélyülő orosz-magyar együttműködésnek, amelynek gyökereihez egészen 2014-ig vissza kell forgatnunk a két ország történelmének kerekeit. Az akkori parlamenti választás előtt néhány héttel ugyanis Orbán Viktor Moszkvába utazott, és szinte a semmiből egy nukleáris együttműködési megállapodás született a két fél között. Ez lényegében azt jelentett, hogy a magyar kormány megbízta az orosz felet a Paks II beruházás megvalósításával. Fontos megjegyezni: bejelentették azt is, hogy Oroszország 10 milliárd eurós hitelt nyújt Magyarországnak az atomerőmű bővítésére.

Ekkor még senki sem gondolta azt, hogy az addig meglehetősen fagyos államközi kapcsolatok viharos sebességgel válnak barátivá és intenzívvé. Miután a Fidesz tükörsimán, újabb kétharmaddal lehozta a tavaszi választásokat, az új kormány külkapcsolati és külügyminisztere az Szijjártó Péter lett, akit még a Fideszen belül is sokan kétkedve fogadtak. Gyorsan kiderült, hogy a lényegében külkereskedőként kavaró új tárcavezető és a rutinos orosz külügyminiszter között működik a kémia, vagyis Szijjártó minden tekintetben megfelel az oroszok céljainak.

Szergej Lavrov mint egy gondoskodó nagybácsi kezelte fiatal magyar kollégáját, és ez a két ország közti viszonyt is meghatározta. Mint ahogy a nagyhatalmi pozícióból tárgyaló Putyin is kissé lekezelően viszonyult Orbán Viktorhoz, aki bár látványosan feszengett ebben a szerepében, egyetlen félmondattal sem kritizálta orosz kollégáját. Merthogy lett volna mivel támadni Putyint és kormányát. A 2014-es Putyin-Orbán találkozó közvetlenül a Krím-félsziget orosz megszállása előtt zajlott le, ami ellen Európa több országa felemelte a szavát, és néhány szankciót is életbe léptetett az EU az agresszor ellen.

A magyar kormány részéről azóta sem hangzott el olyan nyilatkozat, amely akár részben is cáfolta volna, hogy Moszkva és Budapest között a hagyományos diplomáciai kapcsolatoknál erősebb a kötelék. Egyedül azt tagadták, hogy Putyin elküldte a választások befolyásolásában gyakorlott embereit, hogy megtolják a Fidesz botladozó kampányát.

Putyin számára ekkor lett igazán értékes partner Orbán, aki persze egyetlen szóval sem kritizálta Putyint az európai stabilitás veszélyeztetése miatt. A következő 12 év eseményeit már jól ismerjük. Orbán és Szijjártó rendszeresen vendégeskedtek a Kremlben, ami az Ukrajna elleni kirobbantott 2022-es háború után vált igazán irritálóvá az európai szövetségesek és akkor még az Egyesült Államok kormánya számára is. Ahogy eszkalálódott a háború Ukrajnában, úgy vált egyre nyilvánvalóbbá, hogy a magyar kormány az oroszok lekötelezettje, így természetes módon egyre távolabb sodródott az uniós értékektől és érdekektől. Még Trump megválasztása és Orbán új elnökhöz való dörgölőzése sem tudott változtatni ezen a felálláson, hiszen a magyar kormány eddig nem került olyan helyzetbe, hogy választania kellett volna a szövetségesei között.

Az eddig leírtak mellett gyorsan jegyezzük meg, hogy időközben lezajlott a kormánypárton belül egy rövid, ám annál intenzívebb belső harc, aminek kiinduló pontja szintén az átalakuló magyar-orosz kapcsolatok környékén keresendő. Körülbelül egy évvel azután, hogy Orbán Putyin markába csapott Moszkvában, kirobbant az a belső háború a Fideszen belül, aminek kezdetét Simicska Lajos híres mondata indított el. Anélkül, hogy idéznénk ezt, a G-nap kifejezés mindenki számára felidézi azokat a napokat, amikor a kormánypárt mindenható gazdasági vezetője hadat üzent az érinthetetlennek hitt miniszterelnöknek.

A két egykori harcostárs viszonya már a 2010-2014 közötti parlamenti ciklus alatt is kezdett feszültté válni, ám az újabb kétharmados győzelem után Orbán újra akarta osztani a lapokat. Simicska visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy Orbán Viktor felvázolta neki az új médiapolitikát. A milliárdos a 24.hu-nak azt mondta: Orbán Viktor azt is felvetette, hogy “meg akarja vásárolni az RTL Klubot”, amit aztán meg tud szüntetni. A kormányfő azt is megkérdezte tőle, hogy szerinte mennyibe kerülne a csatorna. Simicska 100 milliárd forintra saccolta az összeget, mire állítása szerint Orbán Viktor erre azt mondta: “Nem baj, megveszi majd nekem a Roszatom.”

Mindez nem sokkal az ominózus moszkvai látogatás után történt, vagyis a miniszterelnök nem csupán Paksról egyezett meg Putyinnal, hanem a hazai médiát érintő kérdésekről is. Vagyis Orbán annyira elkötelezetté vált az oroszok irányába, hogy egy kétes kimenetelű belső háborút is megkockáztatott lázadó oligarchája ellen, csakhogy ráléphessen a putyini útra. Mindez 12 éve történt, és az azóta eltelt időszak csak egyre növeli a gyanúnkat, hogy az a bizonyos 2014-es moszkvai látogatás sokkal többről szólt, mint új gazdasági együttműködésekről és orosz hitelek nyújtásáról. A magyar történelem egyik legrejtélyesebb diplomáciai eseményévé vált ez a moszkvai látogatás, de hála a felpörgő idei kampánynak, kicsit közelebb kerültünk ahhoz, hogy meglássuk az események igazi mozgatórugóit.

Panyi Szabolcs, a magyar kormány által erőteljesen támadott oknyomozó újságíró ugyanis nemrégiben arról számolt be, hogy nem véletlenül repült olyan gyakran Moszkvába Szijjártó Péter és Orbán Viktor az utóbbi években. A vád annyira durva, hogy Panyi is csak óvatosan fogalmazza meg, de hat NATO és EU-s tagország diplomatáinak állítására alapozva azt írta: „2016-2017 óta szállíthatnak a magyar kormánygépeken és a kormánytagokhoz köthető magángépeken készpénzt és drágaköveket Oroszországból." Az újságíró forrásai szerint "2023 óta nyomozok konkrétan azon gyanú után, hogy Szijjártó Péter és orosz tisztviselők kapcsolata esetleg túlmegy a törvényes határokon.”

Ebből az anyagból az is kiderül, hogy Lavrov és Szijjártó telefonos egyeztetéseit évek óta lehallgatják nyugati titkosszolgálatok. Teszik ezt azért, mert kiderült, hogy az uniós külügyminiszterek megbeszélései után - vagy akár közben is - Szijjártó rendszeresen felhívta orosz kollégáját, és a fejleményekről azon melegében tájékoztatta. Mindez akkor is rendkívüli és aggasztó jelenség lenne, ha az EU és Oroszország egy csapatban játszana, ám az ukrajnai háború fényében ez – Panyi kifejezésével élve - „...erősen felmerül az Oroszország érdekében végzett politikai hírszerzés és befolyásoló ügynöki magatartás gyanúja.”

Akár igaz ez az állítás, akár nem, az tagadhatatlan, hogy Orbán és Szijjártó szinte hazajárt Moszkvába az utóbbi években, ugyanakkor Putyin és Lavrov még a háború kirobbanása előtt sem sűrűn jöttek Budapestre. Ez amellett, hogy jelzi az alá-fölé rendeltségi viszonyokat, megerősíti a gyanút, hogy a szívélyes társalgásokon kívül más oka is lehetett a sűrű viziteknek. Panyi lényegében azt állítja diplomáciai forrásokra hivatkozva, hogy a magyar vezetők – különösen Szijjártó – akár anyagi juttatások fejében is támogathatták az orosz törekvéseket, melyek általában szöges ellentétben álltak saját szövetségi rendszereink, az EU és a NATO érdekeivel.

Miközben azt látjuk, hogy a választási kampányban a Fidesz próbálja felépíteni azt a narratívát, hogy a Tisza Párt mögött az ukránok és az EU szövetsége áll, egyre nyilvánvalóbb, hogy a kormánypárt nem tudja magáról eltolni azt az erős gyanút, hogy Moszkva érdekeit szolgálja. Panyi információinak megjelenése után rövid ideig tagadta ugyan Szijjártó, hogy információkkal látta el Lavrovot, de később ezt büszkén vállalta. A magyar kormány részéről azóta sem hangzott el olyan nyilatkozat, amely akár részben is cáfolta volna, hogy Moszkva és Budapest között a hagyományos diplomáciai kapcsolatoknál erősebb a kötelék. Egyedül azt tagadták, hogy Putyin elküldte a választások befolyásolásában gyakorlott embereit, hogy megtolják a Fidesz botladozó kampányát.

Fotó: Magyarország Kormánya

Ennek ellenére ez a gyanú is nagyban gyengíti a kormány álláspontjának hitelességét. Több választópolgár úgy teszi fel magának a kérdést, hogy Brüsszelt vagy Moszkvát tekintse-e a kisebbik rossznak? Ugyanakkor nehéz egy virágzó jövőképet építeni egy erőszakos, autokratikus, egyben kulturálisan idegen rezsimmel való szövetségre. Nehezen értelmezhető Orbán harcos EU ellenessége ebben a kampányban, hiszen a magyar polgárok döntő többsége támogatja az uniós tagságot, ugyanakkor rengeteg külföldön élő magyar kerülne nehéz helyzetbe, ha elhagynánk a szövetséget. Orbánékat azonban ez egyelőre nem igazán fontos szempont, ők továbbra is Nyugatban látják az ellenséget, Keletben pedig a szövetségest. De, ahogy egy dakota bölcsesség tartja: „Ha megbuksz történelemből, nem az a megoldás, hogy összetéped a történelemkönyvet, hanem, hogy újra elolvasod az elejétől a végéig.”

Nagyon nem akar beindulni a Fidesz kampánya, pedig egyre fogy az idő az április 12-i országgyűlési választásig. A Fidesz hatalmas anyagi- és humánerőforrással rendelkezik, így joggal feltételezik a vezetői, hogy ezt kihasználva úgymond bedarálja a Tisza Pártot a következő hetekben. Ám a kormánypártra eddig nem jellemző hibák sorozata nehezíti, hogy ledolgozza a tetemes hátrányát az ellenzékkel szemben. Az alábbiakban összefoglaltuk, mely tényezők hátráltatják a Fideszt abban, hogy előnyös helyzetét kihasználva ismét győztesen kerüljön ki a választásból.

Fotó: hvg.hu

1. Az innováció hiánya. Mintha a Fidesz nem merne kilépni azokból a klisékből, melyeket korábban sikerrel alkalmazott a kommunikációja során. „Győztes stratégián ne változtass!” - sugallja a kormánypárt központja, a szorgos és fegyelmezett közkatonák pedig ennek szellemében pufogtatják a régről ismert közhelyeket most már elsősorban a digitális térben: Brüsszel, Soros, Zelenszkij, háborúpárti ellenzék, sőt, még néha nyomokban előfordul Gyurcsány és „az elmúlt 8 év”. Pedig ezek már kiüresedett jelszavak, nem igazán tudnak áttörni a közömbösség és unalom falán. A Fidesz megszokta, hogy kijelöli azokat, akiket gyűlölni kell, és a szavazói fegyelmezetten visszhangozzák ezeket a lózungokat. Most azonban már nem elég nagy ez a tábor, és lényegében csak egymást erősítik a meggyőződéses kormánypárti szavazók. Pedig a szavazótábor bővítése lenne a cél, ám ezekre lerágott csontokra már nem ugranak tömegek.

2. Az utánpótlás hiánya. Keveset halljuk mostanában, hogy a Fidelitas bármilyen érdemi politikai akcióban részt vett volna. Pedig a kormánypárt utánpótlását ennek az ifjúsági szervezetnek kéne biztosítania, nem mellesleg főként nekik kéne pultozniuk, kampányanyagokat osztogatniuk, önkéntes munkát végezniük a Fidesz érdekében. Ehelyett a kormánypárt fiatal influenszerei jelenítik meg azt a generációt, amelynek lassanként át kéne venniük idősebb párttársaik helyét az apparátusban és a közéletben. Ők azonban egyszerűen csak propagandisták, akik azon kívül hogy szajkózzák a központi üzeneteket, acsarkodnak, ha éppen erre kéri őket a párt agytrösztje, nem igazán tesznek semmi érdemit a Fidesz érdekében. Ha nincsenek úgynevezett „talpasok” egy párt környékén, akkor elveszítik a közvetlen kapcsolatot a választópolgárokkal.

   Azok a szégyenteljes visszavonulások, melyek a kegyelmi ügyben majd a Pride-ban csúcsosodtak ki, azt üzenik a társadalomnak, hogy a Fidesz és Orbán Viktor sem sérthetetlen.

3. A digitális tér túlértékelése. A digitális polgári körök létrehozását azért határozta el a párt vezetése, mert azt feltételezték, hogy a Tisza Párt ezen a terepen kerekedett feléjük, és ezért itt kell visszaszerezni a kezdeményezést. Csakhogy teljesen mennyiségi kérdésként kezeli a kommunikációs központ ezt a küzdelmet, és azt gondolja, hogy lájkokkal, kommentekkel, bejegyzésekkel és megosztásokkal lehet az ellenzéki párt fölé kerekedni. Ezzel csak az a baj, hogy egyrészt ez nem pusztán mennyiségi kérdés, ugyanakkor amíg a digitális térre összpontosít a Fidesz, addig a valóságban zajló események számukra elveszítik a valós jelentőségüket. Jó példa erre, hogy amikor Lázár János egy-egy fórumon valami felháborítót mond, az a valós térben történik, amit aztán a digitális világ felerősít. Ezt aztán szintén a digitális térben próbálják menteni, holott a valóságban kéne ezt megtenni. Ide vezet, amikor egy párt vezetése teljesen elszigetelődik azoktól a polgároktól, akik nem számítanak a törzsszavazóiknak. Egy DPK rendezvényen ugyanis lehet megkérdőjelezhető dolgokat mondani, ott jó eséllyel mindenképpen tapsolni fog a közönség.

4. A külhoni magyarság ügyének leértékelése. Bár a külhoni szavazatoknak nincs meghatározó szerepük egy választás kimenetelére, annak igenis komoly hatása van, hogy miként látják a hazai választók a kormány viszonyát a határon túli magyarsághoz. Márpedig nehéz lenne tagadni, hogy különböző megfontolásokból a miniszterelnök már nem háborodik fel egy-egy külhoni magyarságot sértő politikai döntésen. Sőt, olykor kifejezetten támogat olyan politikusokat, akik az ott élő kisebbségek ellenségei. Így volt ez a román elnökválasztás második fordulója előtt, amikor Orbán Viktor azt a George Simiont támogatta, akinek magyarellenessége közismert volt az RMDSZ szavazói előtt. A kormányfő még a magyar párt vezetőivel való konfrontációt is felvállalta annak érdekében, hogy egy nacionalista elvbarátját segítse hatalomra. Próbálkozása elbukott, ahogy nagyot veszített azon is, hogy nem bírálta élesen a Fico-kormányt azért, mert megerősítette a Benes-dekrétumok érvényességét Szlovákiában.

5. Az arrogancia, mint nyomásgyakorlás. A Fidesz hozzászokott ahhoz az utóbbi 16 évben, hogy erőszakkal, zsarolással, megfélemlítéssel ellehetetlenítette azokat a politikai ellenfeleit, akik veszélyt jelentettek a hatalmára. Ezt az arroganciát ezért a magyar társadalom teljes mértékben a Fidesz egyik legfőbb ismérvének tartja. A hívek azt az erőt látják ebben, amivel mindig meg lehet akadályozni a kormányváltást, az ellenzékiek viszont olyan súlyos teherként élik meg, amit ideje levetnie a magyar közéletnek. Ez a dominancia látszik most megtörni, hiszen a Fidesz az utóbbi években többször kényszerült meghátrálni fontos ügyekben, ráadásul a Tisza Pártra gyakorolt pszichés nyomás ellenére sem tűnik úgy, hogy befolyásos embereket sikerült volna eltántorítani az ellenzéki erő támogatásától. Azok a szégyenteljes visszavonulások, melyek a kegyelmi ügyben majd a Pride-ban csúcsosodtak ki, azt üzenik a társadalomnak, hogy a Fidesz és Orbán Viktor sem sérthetetlen.

6. Gazdasági vergődés. Lényegében a 2022-es győzelem óta nem sikerül beindítani a magyar gazdaságot, így az Orbán-kormányokra a választások előtt jellemző nagy osztogatások sem segítenek érdemben a Fidesznek. Bár ezúttal sem szűkölködünk jóléti intézkedésekben, ám a társadalom zöme tisztában van azzal, hogy az állam felélte a tartalékait, így meg lesz az ára annak, hogy most olyan pénzt oszt a kormány, amit még nem keresett meg. A rendkívül lehangoló gazdasági mutatók ugyan kevésbé érdeklik az átlagpolgárokat, ám a pénztárcájuk jelzi számukra, hogy baj van. A magyar családok egy része még viszonylagos jómódban él, ám a kemény hideg idő megmutatta, hogy sokak számára szó szerint halálos fenyegetés, ha valamilyen szükséghelyzet áll elő. A kormány ugyan reagált ezekre a kihívásokra tűzifaosztással és rezsistoppal, ám az ellenzék jobban kihasználta ezt a helyzetet.

   Fotó:444.hu

7. Külpolitikai káosz. Az Orbán-kormány mindig rendkívül büszke volt arra, hogy milyen sikeresen épít kapcsolatokat a nagyhatalmakkal. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy amíg belső harcot vív Brüsszellel, addig egyszerre igyekszik Oroszország az Egyesült Államok és Kína vezetésének bizalmába férkőzni. Ezzel két alapvető probléma van. Az egyik, hogy saját szövetségi rendszerén belül teljesen elszigetelődött az ország, ami uniós források elvesztésével párosult, a másik, hogy rendkívül nehéz lavírozni három egymással is vetélkedő szuperhatalom között. Ráadásul nem túl megbízható partnerekkel van dolga Orbán Viktornak, így akár az amerikai, akár az orosz, akár a kínai elnök is kellemetlen helyzetbe sodorhatja. Ez már meg is történt Trump esetében, hiszen a baráti hangvétel és kölcsönös dicséretek ellenére sem teljesítette Orbán azon kérését, hogy pénzügyi védőpajzsot biztosítson Magyarország számára. Ez azért is volt rendkívül kínos, mert maga Trump cáfolta Orbánt, amikor bejelentette, hogy megkapta a pénzügyi segítséget. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Nehéz olyan dologról hazudni, amiről legalább két ember tudja, mi az igazság.”

Kár tagadni, hogy pocsék év volt 2025 szinte minden szempontból. Donald Trump az év elején átvette a kormánykereket az Egyesül Államokban, és úgy elkezdte azt rángatni, hogy dőlt a fedélzeten mindenki jobbra-balra. Orbán Viktor ugyan indiai meditációs úttal indította az évet, ám, ahogy visszatért a politika színpadára, újabb és újabb abszurd kampánnyal próbálta átvenni a kezdeményezést Magyar Pétertől. Az év második felében pedig eljutott a Fidesz arra a szintre, hogy ordas hazugságokról értekeznek a politikusai és tányérnyalói különböző kormánypárti médiumokban. A valóság egyre kevésbé érzékelhető a választópolgárok számára, és már abban sem lehetnek egészen biztosak, hogy lesz választás jövő év áprilisában. Rövid helyzetértékelés a lassan elmúló 2025-ös esztendőről.

Fotó: index.hu

Az emberek biztonságra, anyagi jólétre és kiszámíthatóságra vágynak a világ minden országában. A politikusok ezért papolnak folyamatosan a békéről, a szárnyaló gazdaságról és az ellenség aljasságáról. Aztán, amikor megszerzik a hatalmat, egészen mást tesznek, mint amit addig ígértek. Béketeremtés helyett újabb háborús gócpontokat hoznak létre, növelik a társadalmi különbségeket, és sok esetben lepaktálnak azokkal, akiket korábban ellenségnek tartottak. Donald Trump második elnöki ciklusának kezdetére ráillik ez a leírás, amibe bele is remegett a világ 2025-ben.

Divat lett a nagyotmondás, a nyílt hazudozás, a korábbi szövetségesek megszégyenítése, és elvtelen kompromisszumokra kényszerítése. Ebben a miliőben nemcsak Donald Trump érzi jól magát, de Orbán Viktor is ficánkol, aki meg van győződve arról, hogy az ő személye garantálja a békét, a biztonságot és az anyagi jólétet a magyarok számára. Nem zavarja különösebben, hogy háborús bűnösökkel üzletel, hogy meghatározó szerepet játszik egy olyan politikai közösség szétverésében, amely egyrészt esélyt nyújtott az országának, hogy visszatérjen a nyugati civilizációba, másrészt az egyetlen szövetségi rendszer, amely ellent tud állni a feléledő orosz nacionalizmusnak.

A világban ma azok a legnagyobb hangú politikusok, akik semmibe veszik azokat az írott és íratlan szabályokat, melyek garantálják a stabilitást és a népek önrendelkezési jogát még akkor is, amikor súlyos agressziót kell elszenvedniük más országoktól. Menő dolognak számít kilépni olyan nemzetközi szervezetből, mely korlátozni kívánja a háborús bűnösök mozgásterét, és amennyiben bíróság elé kerülnek ezek a személyek, elnyerik méltó büntetésüket a tetteikért. Magyarország vezetői még azzal is kérkednek, hogy más országokban elítélt vagy bírósági eljárás alatt álló politikusoknak nyújtanak menedéket, ha azok hasonló nézeteket vallanak mint a kormánypárt.

Ha van valami, amit pozitívumként fel tudunk mutatni az idei esztendőből az az, hogy bebizonyosodott a rendszer sérülékenysége, ami most szembesült emberek tömegének azon meggyőződésével, hogy civilizált országokban nem lehet gyerekekkel így bánni.

Egyre több vezető lát üzletet abban, hogy hasznot húznak a háborús helyzetekből. Már nem csupán a fegyvercsempészek terepe ez, hanem olyan politikai és gazdasági vezetőké is, akik felismerve a lehetőséget, olyan termékekkel kereskednek, melyekhez most olcsón juthatnak hozzá. Gyorsan meglátta az orosz-ukrán háborúban rejlő lehetőséget a magyar vezetés, és mindenféle átlátszó indokkal elérte azt, hogy továbbra is vásárolhasson földgázt és kőolajat az agresszortól. Az oroszok trójai falovaként így Magyarország ugyan folyamatosan konfrontálódik az EU-val, de üzleti nyereséggé alakítja azt a politikai tőkét, amit egy teljes jogú tagság jelent számára.

A 2025-ös esztendő halvány esélyt sem adott a józan észnek, a jó erkölcsnek és a szolidaritásnak ahhoz, hogy elviselhetőbbé tegye olyan népek szenvedését, melyek ellen még hergelnek is azok a kormányok, melyek bort isznak és vizet prédikálnak. A magyar kormány például négy év után eljutott odáig, hogy magát a háborút is az ukránok kezdték, és csak azért nincs még vége még, mert az ország vezetése nem akar békét. A legtragikusabb azonban az, hogy ilyen abszurd hazugságokat csak azért terjeszthet a magyar kormány, mert van elég ember ebben az országban, aki elhiszi ezeket az ostobaságokat.

Miben reménykedhetünk hát 2026-ban? Talán abban, hogy végre lelepleződnek az Orbán-kormány hazugságai, melyeket lényegében 16 évig minden következmény nélkül terjesztettek politikai ellenfeleikről és általuk kipécézett társadalmi csoportokról? Ennek voltak már jelei 2025-ben, hiszen egyre nagyobb a társadalmi felháborodás azzal kapcsolatban, ami kiderült a hazai nevelőotthonok belső viszonyairól. De ez csak egyetlen megnyilvánulása annak a hatalom által vezérelt gondolkodásnak, ami a Fideszt jellemezte országlása eddigi 15 évében. Ennek lényege, hogy bármit megtehetnek, és bármit a szőnyeg alá söpörhetnek, mert a hatalmi struktúra minden szintjén az ő embereik vannak.

Eljutottunk oda, hogy Orbán Viktor megvalósította a „következmények nélküli ország” tökéletesnek hitt modelljét. Ám még mindig maradtak jóérzésű hivatalnokok, civil polgárok és az igazságért tenni is kívánó politikusok, akik olykor kitépnek egy darabot ebből a mélyben szerveződő hálózatból, és fel tudják mutatni mindazok számára, akik nem akarnak az idők végezetéig egy ilyen országban élni. Ha van valami, amit pozitívumként fel tudunk mutatni az idei esztendőből az az, hogy bebizonyosodott a rendszer sérülékenysége, ami most szembesült emberek tömegének azon meggyőződésével, hogy civilizált országokban nem lehet gyerekekkel így bánni.

Fotó: hvg.hu

Olyan országot hagy a háta mögött a 2025-ös év, amelyben senki sem felhőtlenül elégedett és boldog függetlenül attól, hogy a kormányra vagy az ellenzékre adja majd a voksát. Van némi bizakodás mindkét oldalon, de mindenkiben ott motoszkál a felismerés, hogy az elherdált évek miatt mindenkinek benyújtja majd a számlát a következő kormány. Maximum abban bízhatunk, hogy erkölcsileg megerősödve zárhatjuk majd a 2026-os esztendőt, hiszen nem tudjuk elképzelni, hogy az a morális mélyrepülés, ami eddig jellemezte az országot, tovább tartson a tavaszi voksolás után is. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Mindig van lejjebb, de az is igaz, hogy minden gödörnek van alja.”

Az elnyomó rendszerek előszeretettel alkalmazzák a másként gondolkodókkal szemben a megfélemlítés módszerét. Ezzel igyekeznek elejét venni mindenféle társadalmi elégedetlenség megnyilvánulásának, a tüntetések szervezésének, az ellenzéki politikai mozgalmakban való aktív részvételnek. Hozzánk legközelebb Beloruszban, illetve Oroszországban használja a politikai vezetés legerőteljesebben ezt a módszert, ami az emberek túlélési ösztönét igyekszik a saját hasznára fordítani. Magyarország kormánya pedig egyre több kipróbált eljárást vesz át ettől a két rezsimtől.

Fotó: index.hu

Ha másként gondolkodsz, ellenség vagy. Ez a felfogás a fasiszta és kommunista diktatúrákon átívelő hatalmi módszer alapja napjainkig. Abból indul ki, hogy az államot irányító politikai vezetőknek mindig, mindenben igazuk van, és ha valaki ezt megkérdőjelezi, az az adott ország ellensége. A jelenlegi orosz rezsim mindenesetre ezt vallja, ezért is tartanak nyilván évek óta olyan személyeket, akiket „külföldi ügynöknek” bélyegeznek. Ezeknek a polgároknak csak annyi a bűnük, hogy nem értenek egyet Vlagyimir Putyin politikájával.

Magyarország jelenlegi vezetése egyre több elemet emel át az orosz államirányítási rendszerből és azokból a módszerekből, melyek segítségével szoros ellenőrzés alatt tartják az ország összes állampolgárát. Most, hogy komoly kihívója akadt a lassan 16 éve kormányzó állampártnak, Orbán Viktor egyre nyíltabban hirdeti az orosz minta átvételének szükségességét. Ennek eklatáns példája az úgynevezett adatszivárogtatási botrány, amelynek nem titkolt célja, hogy megfélemlítse a Tisza Párt jelöltjeit és szimpatizánsait.

Ennek a botrányos történetnek az a legszomorúbb üzenete, hogy a politikai ellenfelek nyílt fenyegetése már nem is tűnik olyan rendkívüli eseménynek a magyar politikai életben. Kétségtelen, hogy korábban sem állt messze a Fidesztől, hogy fenyegetően lépjen fel azokkal szemben, akiket veszélyesnek tartott saját hatalmára nézve, ez azonban egy olyan szintlépés, amelynek komoly következményei lehetnek a közeljövőre nézve. Egyrészt jóval elfogadottabbá teszi a politikai agressziót a magyar közéletben, másrészt végképp ketté szakítja a társadalmat.

Nem hagy kétséget afelől, hogy mindenkit ellenségnek tart, aki nem hajlandó tudomásul venni, hogy a Fidesz évtizedekre biztosítani kívánja a hatalmát Magyarországon.

Még az Orbánnal viszonylag jó kapcsolatot ápoló európai vezetők sem tudják elképzelni, hogy saját országukban olyan szélsőséges módszereket alkalmazzanak a politikai ellenfeleikkel szemben, mint amelyet a magyar kormányfő meghonosított hazánkban. Egyszerűen abszurd, hogy az Európai Unió teljes jogú tagjaként egy országban az ellenzék tagjait olyan szinten fenyegessék, hogy azok bármikor számíthatnak az állami szervek megtorlására. Amikor a Fidesz egy magas tisztséget betöltő tagja a Tisza egyik szimpatizánsának háza előtt azzal fenyegetőzhet, hogy tudja, hol lakik, akkor ez a fellépés már az erőszak kapuját döngeti.

El kell gondolkodnunk azon, hogyan juthatott el a magyar közélet ebbe az állapotba? Hogyan áshatta be magát a Fidesz ilyen mélyen az állami hivatalokba, és miért nem akadt egyetlen jelentősebb kormánypárti politikus sem, aki azt mondta volna évekkel ezelőtt, hogy ez az út kivezet bennünket a civilizált európai demokráciák közösségéből? Amikor idén tavasszal a kormány elhalasztotta az orosz mintára megalkotott úgynevezett külföldi ügynöktörvény parlamenti elfogadását, akkor talán néhányan fellélegeztek az állampárt szimpatizánsai közül is, ám ma már látszik, hogy ez csak egy ideiglenes megtorpanás volt Orbán részéről, és a nyílt elnyomás útján tovább kíván haladni.

Magyar Péter pártjának megjelenése azt a reményt ébresztette fel a magyarokban, hogy a szabadságjogok egyre súlyosabb korlátozása ellenére is meg lehet nyerni egy parlamenti választást, vagyis a demokrácia keretei között leváltható Orbán Viktor rezsimje. A Fidesz most ezt a reményt igyekszik kiölni az emberekből, és a lopakodó diktatúra jellegzetes módszereivel igyekszik hosszú időre bebetonozni a hatalmát. Nem hagy kétséget afelől, hogy mindenkit ellenségnek tart, aki nem hajlandó tudomásul venni, hogy a Fidesz évtizedekre biztosítani kívánja a hatalmát Magyarországon.

Fotó: privatbankar.hu

Van azonban egy másik üzenete is a Fidesz látványos és nyílt agressziójának, amit a választók jelentős tömegei is érzékelnek. Mivel a gazdaság vergődik, a választás előtti osztogatás pedig nagyrészt hitelből történik, egyre nyilvánvalóbb, hogy a kormánypárt egy korrekt keretek között megtartott voksolást nem tudna megnyerni. Az is egyértelmű, hogy retteg a hatalom elvesztésétől a rezsim, ezért nemcsak a falig hajlandó elmenni, hanem azt le is dönti, ha abban látja a megoldást. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Ha lerántanak a lovadról, nem kiálthatod oda az ellenségednek: Túl gyáva vagy ahhoz, hogy harcolj.”

Szinte mindent elárult a mai magyar közélet borzalmas állapotáról az, ami a nemzeti ünnepen és közvetlenül utána történt. Egyrészt a Fidesz görcsösen igyekezett bebizonyítani, hogy még mindig nagyobb táborral rendelkezik, mint a Tisza, másrészt olyan szélsőségek irányába indult el, ami a kormánypárt eddigi durva módszereihez képest is szokatlan. Amikor az ország megosztottsága szinte az elviselhetetlen szintre ért, Orbán Viktor tovább tekeri a propaganda erősítőjének gombját, mert szerinte ez a helyes irány. Pedig már a sajátjai közül is néhányan azt mondják, ezt már nagyon nem kéne...

Fotó: hvg

Szabó Zsófi több más fideszes híresség társaságában biodíszletként ott ült Orbán Viktor mögött a kormányfő október 23-i ünnepi beszéde alatt. Előtte szelfizett a Békemeneten, ahol Orbán Viktort ábrázoló pólóban feszített, fölötte a felirat: Pride. A műsorvezető egyetlen pillanatra sem tagadta eddig sem, hogy a kormánypárt lelkes támogatója, de ezúttal rendesen kirakta magát a politika vitrinjébe, és az sem zavarta, hogy a rajta virító szemüveg Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő szerint több százezer forintot ér.

Ugyanez a Szabó Zsófi azonban némi kritikát is megfogalmazott arról a politikai családról, amelybe önmagát is sorolja. A Balzac nevű diákújság ugyanis interjút készített vele, amelyben rákérdeztek, mit szól ahhoz, hogy az összes megyei napilap egy olyan fotót közölt, melyen egy mesterséges intelligenciával készített képet közöltek. Ezen Magyar Péter négykézláb, a Manfred Weber néppárti elnök által tartott pórázon látható. A műsorvezetőnél ez már kiverte a biztosítékot, ezért azt válaszolta: „Szerintem semmi ilyen nem fér bele. Bármilyen is a politika, ilyen nem fér bele”.

Majd azt is hozzátette: „Pálcát nem törünk egy nő felett sem, ha nála van egy értékes dolog, amit ő meg akar osztani másokkal.”

Időről időre meg-meg szólaltak eddig is fideszes potentátok arról, hogy szerintük a kormánypárt olykor úgymond „túltolja a biciklit”, amikor az ellenfeleit akarja lejáratni, de ezek mindig is elszigeteltek maradtak, hiszen a pártból ilyenkor rendre leszóltak, hogy nem kéne megkérdőjelezni a központi direktívát. Most azonban már az őrület határát súrolja az, amit Rogán Antal minisztériumában kifőztek annak érdekében, hogy a Tiszát eltakarítsák az útból. Elég csak arra utalnunk, hogy a megtévesztésektől, sőt hazugságoktól eddig sem riadt vissza a kormánypropaganda, de most már a mesterséges intelligenciával gyártatják le azokat a videókat, melyek köszönő viszonyban sincsenek a valósággal.

Vegyük csak az imént említett képet, amelyen a háttérben az egyik oldalon magyar zászlókat lengetve áll egy „kétharmados tömeg”, a másik oldalon ott sorakoznak a „maradék egyharmad hazaárulói” ukrán lobogók alatt. Ez annak a hosszú hónapok alatt felépített ukránellenes gyűlöletkampánynak a végterméke, amelynek az az üzenete, hogy Magyar Péter ukrán zsoldban áll. Mindezt az a kormány próbálja elhitetni az emberekkel, amely sem március 15-én, sem október 23-án nem meri kimondani, hogy a magyar szabadságot mindkét alkalommal az orosz fegyverek tiporták el.

Bár finoman szólva sem Szabó Zsófi véleménye az a lakmuszpapír, amin átszűrődik a magyar társadalom átlagos véleménye az ilyen leegyszerűsítő, ráadásul durván hazug kampányokról, de azért a Fidesz soraiban is érzik, hogy a magyar embereket nem szabadna ennyire lenézni, mert azzal nemhogy javítanak, de inkább rontanak a kormánypárt helyzetén. Orbán ráadásul az ünnepi beszédében megtévesztett polgároknak nevezte azokat, akik nem rájuk akarnak szavazni jövő tavasszal. Ezzel kissé eufemisztikusan lehülyézte azokat, akik nem a NER-t támogatják.

Rendkívül kiélezett jelenleg a politikai küzdelem Magyarországon, amitől elszokott a Fidesz az utóbbi 15 évben, aminek az az egyik következménye, hogy jól kirajzolódnak a kormánypárti szavazók között eddig is létező, ám nem igazán látványos törésvonalak. Vannak, akik gondolkodás nélkül követik vezérüket, és bármennyire etikátlan egy olyan ország lejáratásával kampányolni, amely egy agresszor ellen vívja már lassan negyedik éve az élet-halál harcát, nem látnak ebben semmi kivetnivalót. Mások azonban csendben meghúzódva igyekeznek ebből az ármánykodásból kimaradni, esetleg finoman jelzik, hogy nekik már nem fél bele az, hogy az ellenzék vezérét láncos kutyaként ábrázolják.

A Fidesz táborán belüli zavarodottságra utal az is, amit Nagy Feró a Békemenet alatt nyilatkozott az Alap nevű Tik-Tok csatornának a Szőlő utcai javítóintézetben az utóbbi években történt botrányos eseményekről. Az intézmény volt igazgatóját emberkereskedelem és kényszermunka gyanúja miatt tartóztatták le, és hathatós közreműködésével vélhetően intézeti fiúk és lányok nyújtottak szexuális szolgáltatásokat állítólag magas rangú politikusoknak is. A vén rocker meglehetősen cinikusan válaszolt a kérdésre: „Ő csak kereste a pénzt ezzel, lányokat futtatott, a lányok is kerestek pénzt – mindenki jól járt, nem?” Majd azt is hozzátette: „Pálcát nem törünk egy nő felett sem, ha nála van egy értékes dolog, amit ő meg akar osztani másokkal.”

Fotó: index.hu

Aki ennyire érzéketlen a fiatalok sérelmére elkövetett bűncselekmények iránt, az sokak szerint nem érdemes arra, hogy a legmagasabb állami kitüntetések egyikét birtokolja. Márpedig Nagy Feró 2021-ben Kossuth-díjat kapott, ami akkor is nagy felhördülést okozott ellenzéki körökben, de talán még a Fidesz tagok között is volt, aki szerint nem jó üzenet egy morálisan ilyen kétes figurát ezzel az elismeréssel megjutalmazni még akkor sem, ha Orbán Viktor elkötelezett támogatója. Az elkövetkező napok eseményei eldöntik, hogy bármit is számítanak-e a Fideszen belül a morális szempontok, vagy - ahogy Karácsony Gergely jósolta - ezúttal is bevédik a saját emberüket. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „A barát az barát marad akkor is, ha részegen a kocsmapultra vizel.”

Nehéz lenne az utóbbi napok kormányzati megnyilatkozásai között olyat találni, amely teljes egészében fedné a valóságot. Eddig sem arról volt híres a Fidesz kommunikációja, hogy pontos, precíz információkkal látnák el a választópolgárokat, ám, ami most zajlik az elmúlt 15 év gyakorlatához képest is rendkívüli. Azért látványos a mostani hazugságzuhatag, mert a belföldi félretájékoztatás mellé felzárkózott a külpolitikai handabanda is, így bármiről is nyilatkoznak a Fidesz potentátjai, biztosak lehetünk benne, hogy messzire fogják kerülni az igazmondást. A bőséges kínálat miatt most csak néhány hamis állításról értekezünk.

Fotó: index.hu

Eddig sem állt távol a miniszterelnöktől, hogy olyan adatokkal dobálózzon, melyek hitelességét finoman szólva is meg lehet kérdőjelezni, ám most már napi rendszerességgel dob be teljesen megalapozatlan statisztikákat és kimutatásokat. Korábban a svéd bűnügyi statisztikákat írta át a saját szája íze szerint, a szeptember 22-i parlamenti szezonnyitón mondott beszédében pedig csakúgy záporoztak a hamis állítások. Nem stimmeltek a felsorolt születési adatok, az orvoslétszám, de a gázárak EU-s országokkal való összehasonlításába is hiba csúszott. Orbán amúgy is szereti a statisztikai adatokat abból az irányból megközelíteni, ahogy az adatsorok számára a legkedvezőbben festenek, de azért keverhetett volna néhány önkritikus megállapítást a győzelmi jelentése mondatai közé.

A kormányfő a nagypolitikában is mestere a kisebb-nagyobb füllentéseknek. Például azt mondta Donald Trumpnak, hogy Magyarország azért függ teljes mértékben az orosz energiahordozóktól, mert nincs tengerünk, amelyen keresztül közvetlenül kaphatnánk más országoktól földgázt és kőolajat. Persze nem az a hazugság, hogy Magyarország partjait nem mossa három tenger, hanem, hogy a hazai kikötő hiányában kénytelenek vagyunk Oroszországtól beszerezni az energiahordozókat. Könnyű ezt az állítást cáfolni például azzal, hogy hozzánk hasonlóan sem Csehországnak, sem Ausztriának nincs tengere, mégis leváltak az orosz olajról és gázról, ráadásul semmivel sem adják drágábban az üzemanyagot és a gázt a szolgáltatók náluk, mint nálunk.

Akkor csatlakozott főnökéhez egy meglehetősen átlátszó füllentéssel Szijjártó Péter külpolitikáért is felelős külgazdasági miniszter, amikor a horvátok jelezték, hogy az Adria-kőolajvezetéken keresztül el tudnák látni az országot nem az oroszoktól származó nyersanyaggal. Szijjártó magából kikelve ostorozta a horvát miniszterelnököt, aki szerinte nem is ért a témához, hiszen nem tudja, hogy ennek a vezetéknek nem elegendő a kapacitása a magyar igények kiszolgálására, ráadásul, olykor karbantartási munkálatok miatt le kell állítani a szállítást. Nem tette hozzá, hogy érvényes a Barátság kőolajvezetékre is.

Ráadásul a Harcosok Klubja digitális verőlegényei felerősítik majd azt a gyakorlatot, amit a kormánymédia másfél évtizede alkalmaz. Ennek lényege, hogy a cél szentesíti az eszközt, vagyis nem számít, mi az igazság, ha a tények elferdítésével választásokat lehet nyerni.

A magyar kormány és a MOL illetékesei minden valós tény elferdítésére hajlandóak annak a palástolására, hogy lényegében véres gyémántokkal kereskednek. Az olajipari cégnek és a fő tulajdonos államnak ugyanis hatalmas bevétele van abból, hogy a kedvezményes áron elérhető orosz kőolajat vásárolják. Ezzel a legfőbb gond az, hogy Magyarország ezzel az orosz háborús gépezetet finanszírozza, de az sem elhanyagolandó szempont, hogy mivel háborús zónában fekszik a vezeték, akár az oroszok, akár az ukránok bármikor képesek megszakítani az ellátást. Ezzel teljesen kiszolgáltatottá teszik a magyar gazdaságot olyan országok felé, melyek céljaik megvalósítása érdekében nyomást gyakorolhatnak a magyar államra.

A kormány harmadik erős embere sem maradhatott el a füllentésekben a miniszterelnöktől és a külügyminisztertől, annál is inkább, mert Lázár János az egyetlen fideszes politikus, aki kimerészkedik a nép közé, hogy ott kellemetlen kérdésekre válaszoljon. Ezt a küldetést nem hajthatná végre hatékonyan, ha nem rendelkezne a mellébeszélés képességével, illetve egyetlen arcizma rándulása nélkül ne tudna belehazudni az újságírók képébe. Az utóbbi napokban volt lehetősége csiszolni ezeket a képességeit, hiszen a hódmezővásárhelyi rendőrkapitány öngyilkosságával kapcsolatban jó néhány kellemetlen kérdésre kellett válaszolnia.

Tagadta természetesen, hogy a kapitány lejáratására írt, szerző feltüntetése nélkül publikált cikkhez bármi köze lenne, sőt azt is egyértelművé tette, hogy a szöveget közlő Promenád24 című laphoz sem köti semmi. Persze hivatalosan nincs résztulajdona abban a cégben, amely kiadja az internetes portált, de a tulajdonosi kör tagjai mind személyes barátai, és itt jelennek meg azok a hirdetések is, melyek a Lázár érdekeltségi köréhez tartozó cégektől érkeznek. Volt azonban egy olyan cinikus hazugsága is, amire kevesen kapták fel a fejüket. Ő ugyanis azt állította, nem tudja, ki az a hölgy, akivel viszonya volt a kapitánynak, holott az illető már akkor is a polgármesteri hivatalban dolgozott, amikor Lázár volt a polgármester. Ráadásul a kormánymédia képet is közölt az illetőről, úgyhogy a miniszter finoman szólva is mellébeszélt a témában.

A hazugságáradat azonban továbbra is hömpölyög, mert szorult helyzetében a Fidesz ezt a megoldást látja a legkifizetődőbbnek. Rövidesen jön az újabb nemzeti konzultáció ami nyilván olyan állításokat fog tartalmazni, melyeknek kevés közük van az igazsághoz, így garantált, hogy a válaszok azt sugallják majd, amire a kormány számít. Ráadásul a Harcosok Klubja digitális verőlegényei felerősítik majd azt a gyakorlatot, amit a kormánymédia másfél évtizede alkalmaz. Ennek lényege, hogy a cél szentesíti az eszközt, vagyis nem számít, mi az igazság, ha a tények elferdítésével választásokat lehet nyerni.

Fotó: hvg.hu

Nem lehetnek illúzióink, a 2026-os választási kampány egészen biztosan brutálisabb lesz bármelyiknél, amit 1990 óta átéltünk. A Fidesz ugyanis már ott tart, hogy a hazugságait már csak úgy képes életben tartani, ha újabb hazugságokkal támogatja meg azokat. De meddig lehet ezt még fokozni? És meg lehet-e szokni azt, hogy a valóságot teljesen lezüllesztik olyan kommunikációs úthengerekkel, melyekkel a kormány rendelkezik? Ez nem építés, hanem pusztítás, nem okos, kreatív, kritikus embereket ad a társadalomnak, hanem tévelygőket, akik csak bóklásznak a hazugságok sötét erdejében. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Ha túl sokáig maradsz részeg, elkezdesz félni a józanságtól.”

Egyre kellemetlenebb Magyarország és Szlovákia számra, hogy energiabiztonságuk lényegében egyetlen kőolajvezetéktől függ, amely ráadásul két egymással véres konfliktusban álló országon halad keresztül. Röviddel az orosz-ukrán háború kirobbanása után az európai országok többsége hozzálátott az alternatív beszerzési útvonalak felderítésébe és új kereskedelmi kapcsolatok kiépítésébe, de ez a két ország valamiért továbbra is ragaszkodott a szovjet időkben kiépített Barátság kőolajvezetékhez, amelyet ma már akkor és ott támadnak meg az ukránok, amikor és ahol csak tudják. Nem beszélve arról a kockázatról, hogy az oroszok is bármikor elzárhatják a csapokat, ha éppen nem tetszik nekik az, amit ez a két kormány képvisel.

Fotó: hvg.hu

Minél inkább eszkalálódik a háború, annál világosabb, hogy igen vékony jégen próbál átkelni az a két kormány, amely továbbra is nagyban függ az orosz gáztól és kőolajtól. Már az is meglehetősen abszurd, hogy a szállítmányok Ukrajna területén haladnak át, de az kifejezetten kockázatos, hogy a beszerzést több mint három év alatt sem diverzifikálta Magyarország és Szlovákia. Így fordulhatott elő, hogy gazdasági és politikai értelemben egyre inkább kiszolgáltatottá válik ez a két ország, hiszen a hadban álló felek érdekeiknek megfelelően az energiahordozókon keresztül tudnak nyomást gyakorolni a két kormányra.

Főként Magyarország esetében szembetűnő, hogy semmilyen érdemi lépést nem tett annak érdekében, hogy leváljon az orosz kőolajról, hiszen Szlovákiával egyetemben ideiglenes felmentést kapott az agresszor országtól való beszerzés tilalma alól. Ezt az engedményt azonban azzal a feltétellel kapták meg ezek a kormányok, hogy időközben igyekeznek alternatív megoldásokat találni. Itt ugyanis nem pusztán gazdasági szükségszerűségekről van szó, hanem egy jelentős morális problémáról is. Azzal ugyanis, hogy Magyarország és Szlovákia milliárdokat fizet az orosz energiahordozókért, lényegében finanszírozza a szomszédja elleni agressziót, amit az európai országok túlnyomó többsége aggályosnak tart.

Magyarország külügyminisztere azonban sokszor büszkélkedik is azzal, hogy a kormánya továbbra is Oroszország fontos stratégiai partnere, így lényegében egy pusztító agresszió anyagi fedezetéhez járul hozzá. Az ukránok évekig szemet hunytak e fontos tény felett, gondolván, hogy a jószomszédi viszony megőrzése fontosabb, mint a magyarok sajátos politikai pávatánca, ám a két ország viszonya az elmúlt hónapokban annyira elmérgesedett, hogy szinte törvényszerűen következtek be a Barátság kőolajvezetékre mért csapások. Az orosz energetikai struktúra elleni hadviselés ráadásul fontos része az új ukrán stratégiának, ugyanis azokat az eszközöket igyekeznek megrongálni vagy elpusztítani, melyek biztosítják az orosz háborús gépezet mozgásban tartását.

Ez a lépés biztosan nem tett jót az amúgy is romokban heverő ukrán-magyar kapcsolatoknak, ráadásul nagyon rossz üzenet a magyar kisebbség számára, hogy az egyik legismertebb katonájukat bünteti az Orbán-kormány.

Szijjártó Péter külügyekért is felelős külkereskedelmi miniszter felháborodása azért is érthetetlen, mert az ukránok már korábban is mértek csapást a vezetékre, igaz, ezek inkább csak figyelmeztető támadások voltak. A szomszédos ország arra szerette volna emlékeztetni ezekkel a magyar kormányt, hogy egyrészt rendkívül sérülékeny az a gazdaság, amely egyetlen vezetékre építi a jövőjét, másrészt az agresszorral való együttműködés nem maradhat következmények nélkül egy kiélezett háborús helyzetben. A magyar kormány azonban inkább tovább hergelte a saját lakosságát az ukránok ellen, minthogy megpróbált volna egy új beszerzési útvonalat kiépíteni magának.

Ebben persze nyilván szerepe volt az oroszoknak is, hiszen amíg ennyire függ tőluk gazdaságilag Magyarország és részben Szlovákia, addig ezt jól tudják kamatoztatni a politikai erőtérben. Nem tudni pontosan, mivel tartja sakkban e két kormányt a Kreml, de vélhetően árkedvezményekkel motiválják a két kormányt, amit esetleg kiegészítenek más ígéretekkel is. A nyerészkedésnek azonban súlyos ára van, hiszen a mostani leállás is bizonyítja, hogy néhány nap alatt összeomolhat egy ország energiaellátása, ha ennyire egyoldalú a beszerzése. Így - akár tetszik, akár nem -, Ukrajnától legalább annyira függ a magyar gazdaság, mint Oroszországtól.

E kettős kiszolgáltatottságon nem változtat az sem, ha kitiltják Magyarországról azt a kárpátaljai magyar parancsnokot, aki levezényelte a kőolajvezeték elleni dróncsapást. A támadás koordinátora ugyanis Robert „Magyar” Brovdi, az Ukrán Fegyveres Erők Pilóta Nélküli Rendszerek Parancsnoka volt, aki kemény szavakkal bírálta a magyar külügyminisztert a szankció miatt. Ez a lépés biztosan nem tett jót az amúgy is romokban heverő ukrán-magyar kapcsolatoknak, ráadásul nagyon rossz üzenet a magyar kisebbség számára, hogy az egyik legismertebb katonájukat bünteti az Orbán-kormány.

Fotó: blikk.hu

Az eset rávilágított arra is, hogy az európai országok kormányai, sőt maga az USA elnöke is elengedte a füle mellett Szijjártó Péter dohogását. Megüzenték ugyanis neki, hogy az ne várjon el szolidaritást másoktól, aki az agresszorral üzletel, és soha nem fejezte ki együttérzését Ukrajnával akkor sem, amikor az orosz rakéták időseket és gyerekeket gyilkoltak. Magyarország és részben Szlovákia rendszeresen különleges elbírálásra tart igényt az EU-n belül, ugyanakkor a legtöbbször rácsapja az ajtót az uniós partnerekre, amikor az Oroszország elleni szankciókról kell szavazni. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha éjszakánként elvágod a szomszédod sátorkötelét, ne várd azt, hogy meghívjon magához, amikor a vihar elfújta felőled a saját sátrad.”

Divat manapság azt írni Orbán Viktorról és a Fidesz vezető politikusairól, hogy elvesztették a kapcsolatukat a valósággal, ám a helyzet az, hogy ez már évekkel ezelőtt is így volt. Csakhogy akkor még nem létezett olyan politikai erő Magyarországon, amely próbára tette volna az állampártot. Most, hogy komoly kihívója akadt a Fidesznek, az ellenreakciók ügyetlensége rávilágít a párt korifeusainak gyenge realitásérzékére. Nem igazán tudják ugyanis, mi jár azoknak a választópolgároknak a fejében, akik nem követik évek óta hűségesen őket, bármilyen blődséggel kampányoltak, így fogalmuk sincs, hogyan szerezzék vissza azokat, akik kiábrándultak a 15 éve hatalmon lévő Orbán-rendszerből. Pedig a választók egy részének visszacsábítása nélkül a 2026-os parlamenti választás komoly kudarccal fenyeget számukra.

Fotó: nepszava.hu

A digitális polgári körök létrehozása végképp bebizonyította, hogy Orbán Viktor csapatának fogalma sincs arról, mi is a baj a Fidesz kormányzásával. Abból indulnak ki ugyanis, hogy alapvetően minden rendben van, csak az online térben vesztettek teret a Tisza párttal szemben. Orbán gyakran hangoztatja, hogy a Tisza csak egy digitálisan szerveződő közösség, a valóságban nincsenek is politikusai, így kormányzati szerepre totálisan alkalmatlan ez a szerveződés.

A helyzet azonban az, hogy a Tisza előbb online szervezte közösséggé szimpatizánsait, majd erre építve a való világban is megelőzte a Fideszt. A kormánypárt stratégái ugyanakkor a valóságból a digitális térbe költöztetik a pártot, mintha ezzel ellensúlyozni tudnák a Tisza térhódítását. A hibás diagnózis azonban általában azzal jár, hogy félrekezelik a beteget, ezért érdemes lenne átgondolnia a fideszes agytrösztnek, hogy mit csináltak rosszul a legutóbbi években.

Merthogy ez lenne a kulcsa annak, hogy hatékonyan küzdjenek meg a semmiből érkezett, de egyre erősebb kihívóval. Ahelyett, hogy oldalakon keresztül sorolnánk, mennyi hibát követett el a Fidesz ezen időszak alatt, most elég legyen csak annyit írnunk, hogy szinte mindent elrontottak. És miért nem büntették ezért korábban a választók a kormányt? Mert mindig volt olyan téma, amivel elterelték a figyelmet ezekről a súlyos hibákról, illetve mindig találtak olyan bűnbakokat (Soros, Gyurcsány, migránsok, Brüsszel, liberálisok stb.), akikre rá lehetett fogni, hogy miattuk döcög a szekér.

Szijjártó évek óta félreértelmezi a külpolitika lényegét, ugyanis nem képes felfogni, hogy a nagy szövetségi rendszerek azért vannak, mert azok egyrészt megvédik az olyan kicsi országokat, mint hazánk, másrészt ezek egy ideológiai közösségek is, ahol elvárják az elvek következetes gyakorlását.

Persze, a jól bevált módszerek akár működhetnének most is, hiszen például az ukránokat már sikerült annyira megutáltatniuk a magyarok többségével, hogy akár az inflációt vagy a nemzeti bank vagyonának elherdálását is rájuk lehet fogni, csakhogy ez most nem lesz elég. A Fidesz ugyanis annyiszor kiáltott már farkast, hogy most, amikor a vérszomjas lompos tényleg a kertek alatt jár, már nem veszik elég komolyan. Valószínűleg a Fidesz hűséges szavazói is érzik, hogy az ukránok gonoszságán kívül azért van még néhány oka annak, hogy Magyarország gyengén teljesít. És az is lehet, hogy néhányuknak eszébe ötlik az a dakota mondás, amit évekkel ezelőtt még Orbán Viktor idézett: Ha észreveszed, hogy halott lovon ülsz, szállj le róla!

Ha már az ukránoknál tartunk, érdemes megjegyezni, hogy ezúttal a külpolitikai folyamatok sem kedveznek igazán Orbánnak és csapatának. Nem következett be például Donald Trump és Vlagyimir Putyin nagy egymásra borulása, sőt egyre élesebb az ellentét az amerikaiak és az oroszok között. Még az is bekövetkezhet, hogy az oroszokat sújtó szankciók visszaütnek Magyarországra, hiszen most az amerikaiak úgy akarnak nyomást gyakorolni Moszkvára, hogy a velük kereskedő országokat büntetik vámokkal.

Orbán ráadásul azzal sem dicsekedhet az amerikai elnök előtt, hogy jó kapcsolatokat ápol a Kínai Népköztársaság vezetőivel. A kommunista ország ugyanis egyre inkább az amerikaiak célkeresztjébe kerül azzal, hogy a háttérben támogatja Oroszországot, és bevallott érdeke az orosz-ukrán konfliktus meghosszabbítása. Nehéz Orbán külpolitikai stratégiájában logikát találni, hiszen egyszerre akart jóban lenni három olyan nagyhatalommal, melyek egymás ellenfelei, de legalábbis komoly érdekellentétek állnak fenn köztük.

A máskor igen aktív és harsány Szijjártó Péter külügyekért is felelős külkereskedelmi miniszter szokatlanul csendben van, ugyanis amikor a három barátinak hitt nagyhatalom egymással vív szócsatát, jobb, ha nem foglal állást, mert akkor vagy Kína vagy Oroszország vagy az Egyesület Államok orrol meg ránk. Szijjártó évek óta félreértelmezi a külpolitika lényegét, ugyanis nem képes felfogni, hogy a nagy szövetségi rendszerek azért vannak, mert azok egyrészt megvédik az olyan kicsi országokat, mint hazánk, másrészt ezek egy ideológiai közösségek is, ahol elvárják az elvek következetes gyakorlását.

Fotó: mandiner.hu

Mindent egybevetve kijelenthető, hogy saját csapdájában vergődik most a Fidesz, hiszen – képletesen szólva – magának ásta azt a digitális vermet, amibe most belekényszerült. Az online térben való csatározás most olyan pótcselekvés, ami elhiteti a rajongók táborával, hogy Orbán Viktor még mindig egy megbízható, karizmatikus vezető, akire érdemes lesz szavazni 2026-ban. Azonban egy másik dakota közmondás szerint: „Nem azért temetik a harcos mellé a kedvenc lovát, hogy megegye azt, hanem, hogy az örök vadászmezőkön is együtt legyen vele.”

Összetartó, elkötelezett és politikailag aktív közösség képét igyekszik mutatni a Fidesz, amivel a saját szavazótáborát próbálja meggyőzni arról, hogy nincs baj. Orbán Viktor és vezérkara tisztában van azzal, hogy a kormánypárt aranytartaléka az a mintegy 1,5-2 milliós tábor, amelynek tagjai rendületlenül hisznek a miniszterelnök éleslátásában, illetve, akik a legzavarosabb időkben is hajlandók támogatni a Fideszt. Most az a legfontosabb feladata az Orbán-kormánynak, hogy megállítsa a Tisza Párt térnyerését, illetve stabilizálja a saját szavazótáborát. A módszereik azonban kissé idejét múltnak tűnnek, ráadásul komoly hibákat is vét a kormánypárti propagandagépezet.

Fotó: nepszava.hu

A fiatalokat célozza a kormány legújabb intézkedése, az Otthon Start Program, amely kedvezményes kamatozású hitelt kínál azoknak, akik lakásvásárlásra vállalkoznak a nehéz ingatlanpiaci viszonyok között. Nem véletlenül büszkélkedett egyik legutóbbi közösségi médiás bejegyzésében a miniszterelnök ezzel a hírrel, hiszen a felmérések arról tanúskodnak, hogy a fiatalok számára egyre kevésbé vonzó a kormánypárt politikája. A bejegyzésben a miniszterelnök kitért a Tisza Pártra is, amely szerinte már nem árad, hanem apad, amit az is bizonyít, hogy a napokban távozott az ellenzéki párt fővárosi frakcióvezetője.

Orbán továbbra is magabiztos a kommunikációs térben, és néhány homályos célzáson kívül nem tett említést arról, hogy pártja több évtized után először veszítette el vezető helyét a közvélemény-kutatásokban. Sőt, a kormánypárthoz ezer szállal kötődő Nézőpont Intézet előrukkolt egy olyan győzelmi jelentéssel, amin még az elkötelezett Fidesz szavazók is elméláznak egy kicsit, hiszen minden más kutatásban komoly előnnyel vezet a Tisza. Egyértelmű, hogy kormányzati oldalról most a legfontosabb feladat a pánik megakadályozása, így tartva egyben azt a közel kétmilliós szavazótárbort, amely az utóbbi 15 évben garantálta a Fidesz dominanciáját a politikai térben.

Eközben a politikai elemzők egy része már arról értekezik, hogy a jelenlegi választási szabályok keretein belül 2026-ban akár kétharmaddal is győzhet a Tisza Párt az országgyűlési választáson. Ez óriási lehetőség lenne az ellenzék számára, hogy leváltsa a legfontosabb intézmények éléről azokat a fideszes kádereket, akik meg tudnának akadályozni egy hatékony kormányzást a Tisza győzelme esetén. A tendenciákat figyelve erre jövő tavasszal komoly lehetőség lenne, amennyiben a Fidesz egy váratlan huszárvágással át nem írná a szabályokat, netán egy jó kampányhajrával a maga javára nem fordítaná az esélyeket.

Most épp ezt próbálják a Tisza Párt elnökével megjátszani, akit a korábban kitartóan lejáratott Zelenszkijjel párosítanak.

Márpedig erre most még van lehetősége a Fidesznek, hiszen a kétharmad „áll, mint a cövek” annak ellenére, hogy a kormánypárt néhány kérdésben meghátrálni kényszerült az utóbbi hónapokban. Például az utolsó pillanatban kihátrált az úgynevezett ügynök-törvény mögül, ami lehetővé tenné a kormánykritikus civil szervezetek, magánszemélyek és sajtóorgánumok ellehetetlenítését. Az erőfitogtatásban oly nagy rutint szerző Fidesz végül vereséget szenvedett a Pride betiltásával is, és most utóvédharcokban próbálja kiköszörülni a csorbát.

Úgy tűnik, hogy a Harcosok Klubja nevű mozgalom sem hozott új lendületet a Fidesz számára, bár a miniszterelnök lelkesen posztol ezen a digitális terepen, továbbra is csak azok támogatására számíthat, akik korábban a Béke menettel rótták Budapest utcáit és tereit. Orbán „Hahó! Harcosok!” megszólítása egyébként is meglehetősen furcsa egy olyan közönség számára, amely a „békepártiságáról” híresült el, ráadásul a digitális harcosok jelentős része nyugdíjas. Jól kitapintható az a törekvés a kormány részéről, hogy az Orbán tévedhetetlenségébe vetett hit egy pillanatra se rendüljön meg a megmaradt szavazótábor tagjaiban.

Pedig, ahogy Orbán is követett el hibákat, úgy a Rogán Antal vezette propagandagépezet is akadozik az utóbbi hónapokban. Az a végtelenségig lebutított mechanizmus, amely lényegében minden szituációban meghozta a kívánt eredményt az utóbbi 15 évben, most lefagyni látszik. Ennek lényege, hogy ki kell jelölni egy ellenséget, (Gyurcsány, Brüsszel, Soros, migránsok, most az ukránok) kitartó lejárató kampánnyal olyan démont kell faragni belőle, akit (amit) a többség utál, majd a közvetlen ellenséget (jelen esetben Magyar Pétert) összemosni ezzel a démonnal. Most épp ezt próbálják a Tisza Párt elnökével megjátszani, akit a korábban kitartóan lejáratott Zelenszkijjel párosítanak.

Fotó: rtl.hu

Amellett, hogy gyomorforgató ez a kampány, rámutat arra a tényre is, hogy mostanában nem tudnak kifőzni új ötleteket a Fidesz boszorkánykonyhájában. Újra és újra ugyanazt a mechanizmust próbálják feléleszteni, mintha nem hinnék el, hogy ez a módszer már elavult, így a magyar lakosság csak egy kis szeletére hat ez fajta propaganda. Az meg sem fordul a fejükben, hogy talán érdemes lenne érdemi problémákkal foglalkozni annak ellenére, hogy azok csak hosszú távon hoznának szavazatokat, de legalább nem szórnának ki az ablakon milliárdokat arra, hogy butaságokkal tömjék az emberek fejét. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Az olcsó whiskytől épp úgy be lehet rúgni mint a drágától, csak utóbbitól nem fáj a fejed másnap.”

Régóta közismert tény a kommunikációs szakemberek a szociológusuk és pszichológusok körében, hogy a digitális térben gerjesztett erőszak a való életben komoly kockázatokat idéz elő, vagyis az online termékek mélyén terjedő indulatok előbb-utóbb felcsaphatnak a hétköznapjainkban. Nem valószínű, hogy ezt mérlegelte a Fidesz kommunikációs agytrösztje, amikor kiagyalta a Harcosok Klubja névre keresztelt projektet, de ha mégis, az komoly probléma. A hazai közélet légköre ugyanis enélkül is elég puskaporos, és ha az agresszió egy újabb lökést kap a kormányzati oldalról, akkor ennek könnyen az utcákon tapasztalhatjuk meg a következményeit.

Fotó: index.hu

Sokan, sokfélét írtak és mondtak már a Fidesz által indított Harcosok Klubjáról, ami lényegében annak a megnyilvánulása, hogy a kormánypárt prominensei érzik a bajt, ezért minden lehetséges eszközzel igyekeznek aktivizálni a saját táborukat. Ezúttal a digitális térben szeretnék lenyomni elsősorban a Tisza Párt szimpatizánsait. Tipikus egész pályás letámadás, igaz, nem a valós, hanem az online térben, ami persze nem azt jelenti, hogy az ott bevitt ütések kevésbé fájnak, mint a fizikai valóságban. És erre veszélyre még kevesen hívták fel a figyelmet.

Nem véletlen, hogy a közélet szereplői, zenészek, tudósok, művészek egymás után szólalnak meg az ügyben. A Fideszhez közel állók örvendeznek, és többek között azt mondják, a projekt által gerjesztett indulatok igazolják a Harcosok Klubja létjogosultságát. Ők valószínűnek már azt nagy eredménynek tartják, hogy a kormánypárt szavazótábora egy kicsit kimozdult a komfortzónájából, hiszen az utóbbi 15 év egy kissé elkényelmesítette ezt a közösséget. Ám most nem Békemenetre szólítja őket a párt vezetése, hanem arra, hogy váljanak digitális harcossá, ami persze kényelmesebb, mint kutyagolni Budapest utcáin forróságban vagy hidegben.

A kormánnyal kritikus hangok viszont azt nehezményezik, hogy a Fidesz továbbra is a társadalom pólusainak szétfeszítésében látja a politikai túlélésének zálogát, holott már most is szinte elviselhetetlenek az ellentétek a különböző véleményen lévő emberek között. Az is komoly ellenérzéseket szül, hogy a békepártiságát hangsúlyozó Orbán-kormány a harcot, sőt az erőszakot propagálja minden megnyilvánulásában, pedig a magyar társadalomnak most tényleg békésnek és egységesnek kellene lennie, hiszen komoly gazdasági nehézségekkel és egyre erősödő külső fenyegetésekkel kell megküzdenie az országnak.

Kétségtelen tény, hogy Magyar Péter személyében egy valós- és online térben is jól kommunikáló politikus veszélyezteti a Fidesz 15 éve tartó regnálását, aki ráadásul jól ismeri az őt féken tartani igyekvő hatalom belső viszonyait és működését.

Azzal, hogy másokat külföldi ügynöknek bélyegeznek, hogy ellehetetlenítik azokat a kritikus hangot megütő szerkesztőségeket, szakmai- és civil szervezeteket, melyek felhívják a figyelmet a kormány tevékenységében jelentkező visszásságokra és ellentmondásokra, hogy egyre inkább putyinizálódik a politikai rendszer, nem oldódnak meg Magyarország legfőbb problémái, legfeljebb meghosszabbítják néhány évvel a Fidesz kormányzását. Valójában az úgynevezett nagytakarítási törvény és a Harcosok Klubja is pótcselekvések, melyek segítségével a kormány igyekszik elszabotálni a valódi reformok elindítását.

Nem az a baj ugyanis ma Magyarországon, hogy léteznek még a hatalom nyomásának ellenálló sajtótermékek és civil szerveződések, de nem is az, hogy a véleménynyilvánításnak még megmaradtak különböző formái a Fidesz megbélyegző politikája ellenére, hanem, hogy leépült az egészségügy, az oktatás, hogy a kormány számára fontosabb a jogállamiságot sértő törvények megtartása, mint az uniós források, és persze az is egyre nagyobb gond, hogy az elhibázott gazdaságpolitikának köszönhetően egyre nehezebb finanszírozni az állam működését.

A kormány azt gondolja, hogyha nem lesznek olyan sajtótermékek, melyek folyamatosan emlékeztetik az embereket és a kormányt ezekre a problémákra, akkor azok maguktól megoldódnak. Több kormánypárti politikus is azt nyilatkozta korábban, hogy olvassák az úgynevezett ellenzéki sajtót, és nem azért teszik ezt, mert tudni akarják kik ellen küzdenek, hanem, mert már csak ott érhetők el a valós tények. Épp ezeket a valós tényeket szeretnék kiszorítani a hétköznapokból a Szuverenitásvédelmi Hivatal csinovnyikjai, és ezt a célt szolgálja a Harcosok Klubjába toborzott trollsereg is.

A kormánypárt prominensei szerint tehát van alapja annak a mondásnak, mely szerint amiről nem tudunk, az nincs is. A hatalom mind erőszakosabbá válása annak a jele, hogy a hagyományos eszközökkel már nem tudja féken tartani az elégedetlenkedőket, akik ráadásul most találtak maguknak egy olyan vezért, aki valós alternatívája lehet Orbán Viktornak. Kétségtelen tény, hogy Magyar Péter személyében egy valós- és online térben is jól kommunikáló politikus veszélyezteti a Fidesz 15 éve tartó regnálását, aki ráadásul jól ismeri az őt féken tartani igyekvő hatalom belső viszonyait és működését.

Fotó: budapestkornyeke.hu

A kifinomult eszközök ideje tehát lejárt, a kormánypárt most a nyílt agressziót hívja segítségül, ahogy azt már Menczer Tamás Magyar elleni utcai inzultusából sejteni lehetett. Kérdés, hogy a nyugalomra és békés egymás mellett élésre áhítozó többség mennyire fogja ezt tolerálni, és az erőszak az online térből valóban átlép-e a való világba? Ha ez utóbbi megtörténik, az nem tesz jót sem a Fidesznek, sem az ellenzéknek, sem azoknak a polgároknak, akik mindeddig igyekeztek távol tartani maguktól a pártpolitikát. Mert, hogy egy dakota mondás tartja: „Ha eldugják a békepipát a törzsfőnökök elől, előbb-utóbb háború lesz.”

Egészen abszurd fordulatok borzolták a kedélyeket az utóbbi napokban a magyar kül- és belpolitika színpadán. Egyrészt Magyar Péter bedobott a közösbe egy hangfelvételt, ami arról árulkodik, hogy a magyar kormány egy éve már nem is annyira békepárti, másrészt egy állítólagos magyar kémhálózatot leplezett le Kárpátalján az ukrán elhárítás. Már ez is egészen rendkívüli esemény egy NATO tagország esetében, ám az ukránok vádjai a sokat látott magyar elemzőket is meglepték. Ezek szerint ugyanis a kémek feladata az volt, hogy információkat gyűjtsenek Kárpátalja régió katonai biztonságáról, felderítse a térség földi és légvédelmi rendszerének sebezhetőségeit, valamint tanulmányozza a helyi lakosság társadalmi-politikai nézeteit: különösen azt, hogy milyen viselkedési forgatókönyveket követnének, ha magyar csapatok lépnének be a régióba. Ezek az információk egy magyar katonai akció lehetőségét vetítik előre.

Fotó: hvg.hu

Gyurcsány Ferenc távozásának bejelentése a magyar politikai életből nem is történhetett volna szerencsétlenebb időpontban. Egyrészt ekkor választották meg az új pápát, aki a XIV. Leó nevet vette fel, másrészt - Magyar Péter megfogalmazásában – „az Orbán-kormány őszödi beszéde” került nyilvánosságra. A hangfelvételen Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter azt mondja, hogy az ötödik Orbán-kormány eldöntötte, hogy egy valóban ütőképes magyar haderőt épít fel. Ez azt jelenti, hogy szakítanak az eddigi béketevékenységeikkel és békementalitásukkal.

Első hallásra nem volt olyan eget rengető ez a bejelentés, ám az ukrán elhárítás nem sokkal később bejelentette, hogy egy magyar kémhálózat tagjaira csapott le, akiket rövidesen le is tartóztattak. Annyit lehet egyelőre biztosan tudni az ügyről, hogy két egykori katonáról van szó, akik az ukrán hadseregben szolgáltak. A nyomozás szerint katonai bázisokat derítettek fel, a kárpátaljai magyar közösség hangulatát monitorozták, és minderről jelentettek egy magyar katonai összekötőtisztnek.

Ezek önmagukban is rendkívül súlyos vádak, ám, ha mellé tesszük a Magyar Péter által közzétett hangfelvételt, akkor egy egészen abszurd történet kezd kirajzolódni. Tegyük hozzá, hogy korábban is szárnyra keltek olyan pletykák, melyek szerint Magyarország azért segíti meglehetősen egyértelműen és hatékonyan Oroszország invázióját, mert arra számít, hogy területeket szerezhet meg a darabjaira hulló Ukrajnától, ám ez egy olyan összeesküvés-elméletnek tűnt, amit valós tényekkel nem igazán lehetett megtámogatni. Most azonban felmerültek olyan összefüggések, melyek abba az irányba mutatnak, hogy a magyar kormány nem a valódi indokait kommunikálja, amikor Ukrajnát ellenségnek, Oroszországot pedig barátnak nevezi.

Arról nem is beszélve, hogy a terület 1,3 millió lakója közül csak 150 ezer magyar, így Magyarországhoz csatolása teljesen megváltoztatná hazánk nemzetiségi összetételét, ráadásul gazdaságilag egy meglehetősen elmaradott vidékről van szó, aminek felzárkóztatására rengeteg erőforrást kéne biztosítani.

Ehhez a kommunikációhoz most is ragaszkodik az Orbán-kormány, hiszen Szijjártó Péter külügyminiszter szándékos provokációról beszélt, ami elsősorban az ukránok magyarellenes propagandájának része, ezért a bejelentést óvatosan kell kezelni. A szokásos diplomáciai csörte részeként nagykövetségi diplomatákat utasítottak ki kölcsönösen a vitában álló felek, ám az ügy lényegéről továbbra is kevés információ szivárgott ki. Persze, ez érthető, hiszen a kémügyek lényege, hogy az igazán fontos információkat a felek nem osztják meg a nyilvánossággal. Érdemes azonban a fejlemények fényében visszatekintenünk az utóbbi három év magyar külpolitikájára, és kicsit alaposabban megvizsgálni az Oroszországhoz, illetve Ukrajnához fűződő viszonyt.

Az egyik fontos megjegyzés ezzel kapcsolatban, hogy a magyar kormány lényegében a háború kezdete óta Ukrajna ellen hangolja a közvéleményt, ami egy combos feladat volt a Rogán-féle propagandaminisztérium számára, hiszen egy agressziót elszenvedő országot állított célkeresztbe. Ám a kitartó és persze javarészt hamis tényekkel operáló kommunikáció olyan eredményes volt, hogy még a Tisza Párt hívei körében sem éri el a 60 százalékot Ukrajna EU-s csatlakozásának támogatása. Nem véletlen, hogy Magyar Péterről folyamatosan azt kommunikálja a kormány, hogy Ukrajna érdekeit szolgálja, sőt Kijevből pénzelik a pártját.

A Fidesz propagandagépezete felmérte, hogy olyan sikeresen járatták le Zelenszkij elnököt, és olyan eredményesen mosták tisztára Vlagyimir Putyint, hogy még az ellenzéki táborban sem mernek ukránbarát szlogeneket hangoztatni, mert az azonnal meglátszana a népszerűségi mutatókon. Ez az egyik oka annak, hogy az Orbán-kormány egyre közelebb sodródik Moszkvához, és egyre távolodik attól az EU-tól, amelyik az amerikai szerepvállalás radikális csökkenésére reagálva Ukrajna közvetlen támogatását szorgalmazza. A magyar kormány Ukrajna EU-s csatlakozásáról szóló nemzeti konzultációjával is azt igyekszik üzenni Európának, hogy belpolitikai hasznot kíván húzni a magyar lakosság ukrán-ellenességéből.

De mik is a külpolitikai szempontok? Először is vizsgáljuk meg, a Magyar Péter által publikált hanganyag időpontját! Körülbelül egy éve rögzítették egy egyelőre nem ismert helyszínen Szalay-Bobrovniczky Kristóf mondatait. Ekkor valós veszély volt, hogy összeomlik az ukrán védelem, ráadásul akadoztak az amerikai fegyverszállítmányok is. Ennél talán fontosabb, hogy reális lehetőségként merült fel Donald Trump visszatérése a Fehér Házba, és ez Orbán Viktor számára igen jó hír volt.

A magyar kormányfő a feltételezések szerint ekkor lényegében közvetítő szerepet töltött be Putyin és Trump között. Ő tehát már egy éve tudhatta, hogy Trump hajlandó területi engedményekre annak érdekében, hogy Ukrajna és Oroszország között béke szülessen. Vagyis, felcsillant annak a lehetősége, hogy az asztalról lehulló morzsákból ő is felcsipegessen valamennyit. Orbán lényegében úgy tekintett Ukrajnára, mint most Trump, aki kihasználva az ukránok szorult helyzetét, rátette a kezét az ország erőforrásainak egy részére. Nem ördögtől való tehát a feltételezés, hogy Orbán egy feltételezett Trump-Putyin alku részeként területeket szeretne megszerezni Ukrajnától.

Ezt az elméletet gyengíti, hogy egyre kevesebb az esély arra, hogy Trump és Putyin megegyezzen egymással, de, ha ez be is következne, nem lehet figyelmen kívül hagyni az Európai Unió, Ukrajna és Kína érdekeit. Annak tehát, hogy Kárpátalja érett gyümölcsként Orbán Viktor ölébe hulljon, nem igazán reális opció. Arról nem is beszélve, hogy a terület 1,3 millió lakója közül csak 150 ezer magyar, így Magyarországhoz csatolása teljesen megváltoztatná hazánk nemzetiségi összetételét, ráadásul gazdaságilag egy meglehetősen elmaradott vidékről van szó, aminek felzárkóztatására rengeteg erőforrást kéne biztosítani.

Fotó: 444.hu

De ezeknél is lényegesebb akadály, hogy Magyarország az Európai Unió tagországaként nem annektálhat kénye-kedve szerint területeket egy szomszéd országtól. És persze a NATO-nak is lenne néhány szava ahhoz, ha a jelenlegi biztonsági egyensúlyt egy ilyen kalandor akcióval, ráadásul Oroszország támogatásával vinne véghez Magyarország. Még ezeknél is van egy fontosabb ellenérv: A magyar hadsereg még úgy is kicsi és gyenge lenne egy ilyen akció sikeres végrehajtásához, hogy Ukrajna katonai erejét keleten és délen leköti az oroszokkal vívott háború. Ám Orbán Viktor fékezhetetlen ambícióit ismerve nem zárhatjuk ki, hogy még mindig egy ilyen tervet dédelget a keblén. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Lehet nagyot álmodni, de aztán kicsit fel kell ébredni.”