A kormány népszerűségének biztosan jót tesz, ám az inflációt egészen biztosan nem fogja érdemben mérsékelni a kormánynak az a döntése, hogy hat élelmiszer árát befagyasztják. Orbán Viktor most olyan módszerrel hajszolja a népszerűséget, amit néhány évtizede még olcsó kampányfogásnak minősített. Egyre inkább úgy tűnik, hogy olyan választókra vetette ki a hálóját, akik nosztalgiával gondolnak vissza a rendszerváltás előtti tervgazdálkodás időszakára, illetve az állam közvetlen gazdasági beavatkozásának gyakorlatára.

Ftó: alfahir.hu

Már kezdtük elfelejteni azt a kifejezést, hogy hatósági ár, hiszen kifejezetten az állampárti időket idéző módszert jelöl. A baloldali kormányok gyakorlata általában a világban, amikor a piaci folyamatokba úgymond a lakosság érdekében beavatkozik az állam, ezzel mesterséges szinten tartja néhány termék vagy szolgáltatás árát. Ám Orbán Viktort ez nem nagyon zavarja, hiszen az április 3-ra kiírt országgyűlési választás előtt szeretné maga mögött tudni azoknak a támogatását, akik megszokták a gondoskodó állam szerepvállalását az életükben.

Azon túl, hogy a közgazdaságtan csak egészen kivételes esetekben támogatja az állam ilyen szintű beavatkozását a piaci folyamatokba, azt se árt tisztázni, hogy azt a látszatot kelti, miszerint lényegében olyan áron lehet áruba bocsátani a termékeket, amilyen az államnak és polgárainak megfelel. Ilyen logika alapján döntött a kormány a rezsicsökkentésről, a benzin árának maximálásáról, most pedig hat élelmiszer fogyasztói árát fagyasztotta be.

Egy általános ÁFA csökkentés ugyan jelentős kiesést jelentene az államkasszának, ugyanakkor hatékonyan szorítaná le az elszabaduló árakat, és csökkentené az inflációt.

Csakhogy a piaci folyamatoknak nem szabhat hosszú távon gátat egyetlen kormány sem, hiszen azt a veszteséget, ami a beszerzési ár és az eladási ár között keletkezik, valakinek ki kell csengetnie. És ez nem várható el huzamosabb ideig sem a szolgáltatóktól, sem a kereskedőktől, sem a termelőktől. A kristálycukor, búzafinomliszt, napraforgó-étolaj, sertéscomb, csirkemell, 2,8 százalékos tehéntej esetében pedig meg kell jegyezni, hogy még a jéghegy csúcsának sem számítanak a kínálatban, hiszen több ezer termék árát továbbra is a piaci folyamatok alakítják. Vagyis nincs túl nagy hatása az infláció alakulására, ráadásul a kereskedők könnyedén kompenzálhatják a veszteségeiket azzal, ha néhány más termék árát megemelik.

Egyértelmű tehát, hogy Orbán Viktor csak óvatosan nyúlt bele a piaci folyamatokba, arra azonban jó volt, hogy ismét felidézze a paternalista állam gesztusait a választópolgárok felé. Az eszébe se jutott ugyanakkor, hogy akár az általános forgalmi adó ideiglenes csökkentésével is segíthetné a vásárlókat, és üzenhetne hadat az inflációnak. Ezt tette például a lengyel kormány, amely más esetekben szoros szövetségese az Orbán-rezsimnek. Egy általános ÁFA csökkentés ugyan jelentős kiesést jelentene az államkasszának, ugyanakkor hatékonyan szorítaná le az elszabaduló árakat, és csökkentené az inflációt.

Fotó: propeller.hu

Orbán azonban most nem engedheti meg magának a jelentősebb engedményeket, hiszen az államháztartás komoly gondokkal küzd, a költségvetés hiánya pedig rekordokat döntöget. A populista intézkedésekre viszont szükség van, hiszen egyelőre elég szorosnak tűnik a verseny az egységes ellenzékkel, és a kormányfő tudja, hogy most különösen nagy szüksége van a nyugdíjasok szavazataira. Ez az a választói réteg ugyanis, amely érzékenyen reagál az áremelésekre, így értelemszerűen ők méltányolják legjobban, ah az állam segítő kezet nyújt feléjük. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Ha évekig csak kölest adsz a családodnak, nagyon megörülnek majd, amikor egyszer szarvashússal térsz haza.”

Akár a NER történetének utolsó fejezete is lehet a következő néhány hónap, de az is elképzelhető, hogy soha nem látott módon megerősödik a Fidesz a tavaszi választásokat követően. A bizonytalanság tapintható mindkét térfélen, a védők és csatárok egyaránt úgy gondolják, hogy soha nem volt még olyan fontos szerepük egy mérkőzés végkimenetelében, mint most. Az elemzők sok tényezőt mérlegelnek, ám elképzelhető, hogy egy olyan esemény fogja eldönteni, merre halad tovább az ország a következő években, amelyre most még senki se gondol.

Fotó: infostart.hu

A politikusok szeretnének mindent előre tudni, hiszen így fel tudnának készülni a várható eseményekre, de épp a napokban Kazahsztánban zajló események bizonyítják, hogy a legváratlanabb időpontokban és helyszíneken robbannak ki konfliktusok a világban. A politológusok, tanácsadók és közvélemény-kutatók hiába igyekeznek megadni a politikusoknak azt a mire leginkább vágynak, azt senki se tudja megjósolni pontosan, mi jár majd az emberek fejében 3-4 hónap múlva, illetve, milyen reakciókat vált majd ki a tömegekből a parlamenti választás eredménye.

Egy dologban tehát biztosak lehetünk: a bizonytalanságban. Ez az állapot egyszerre nyújt reményt és kételyeket. Hajlamosak vagyunk ilyenkor a legjelentéktelenebb információknak, eseményeknek, megnyilvánulásoknak is túl nagy jelentőséget tulajdonítani. Az emberek ösztönösen nyúlnak valós vagy csak képzelt kapaszkodók után, hogy a saját reményeiket vagy elképzelésüket erősítsék. Ilyenkor túlértékeljük a közvélemény-kutatások mutatóit, túl nagy jelentőséget tulajdonítunk egy-egy bejelentésnek, túlbecsüljük a politikusok ballépéseit.

Pedig van egy stabil adatbázisunk, amelynek mutatói alig változnak hónapok óta. Mióta egy tömbbé formálódtak a jelentősebb ellenzéki pártok, majd lezajlott az ellenzéki előválasztás, a kormányt leváltani szándékozó választópolgárok száma stabilizálódott. Ez a tömb körülbelül ugyanannyi elszánt szavazót számlál, mint a Fideszt támogató mintegy kétmilliós tömeg. Ez a két egymásnak feszülő csoport a mostani választási rendszerben a döntetlenhez hasonló eredményt hozhat ki a tavaszi választásból.

A nemzetközi szervezet elemzése nem csak azért tűnik reálisnak, mert meglehetősen pontos előrejelzést adtak már 2021-re is, hanem azért is, mert tisztában van azzal, hogy Orbán Viktor a hatalmát csak nagyon szélsőséges körülmények között lehet megtörni, és valószínűleg nem elegendő ehhez egy demokratikus választáson megszerzett szűk ellenzéki többség.

 

Érdemes itt idéznünk az European Council On Foreign Relations (Európai Külkapcsolatok Tanácsa) nevű uniós külpolitikai kutatóintézet éves előrejelzését, mely szerint Orbán Viktor pártja elveszíti a választásokat, mégis hatalmon marad a jelenlegi kormánypárt. Bár nem részletezik, mire alapozzák ezt a jóslatot, de egyértelműnek tűnik, hogy szerintük a választás végeredménye szoros lesz, így a kormány manipulációval vádolhatja meg ellenfeleit, ő maga pedig manipulálhatja a végeredményt.

A külkapcsolati szakértők Trump elnök reakciójához hasonlítják a Magyarországon várható helyzetet, vagyis csalással, külföldi befolyással, antidemokratikus módszerek alkalmazásával vádolják majd meg az ellenzéket a Fidesz vezetői, aminek hatására polgárháborús helyzet alakulhat ki. A jóslat szerint azonban Trumppal ellentétben Orbán meg is tudja majd tartani a hatalmát, ami természetesen éles konfliktushoz vezet majd az Európai Unióval.

Ez a szcenárió rendkívül pesszimista, hiszen arról árulkodik, hogy Magyarországon lényegében ugyanúgy hatalmon lehet maradni egy elvesztett vagy elcsalt választás után, mint Fehéroroszországban. A nemzetközi szervezet elemzése nem csak azért tűnik reálisnak, mert meglehetősen pontos előrejelzést adtak már 2021-re is, hanem azért is, mert tisztában van azzal, hogy Orbán Viktor a hatalmát csak nagyon szélsőséges körülmények között lehet megtörni, és valószínűleg nem elegendő ehhez egy demokratikus választáson megszerzett szűk ellenzéki többség.

Fotó: hvg.hu

Mielőtt kezdenénk felkészülni a polgárháborús állapotokra, meg kell jegyezni, hogy - mint azt a bejegyzés elején jeleztük - jöhetnek olyan váratlan események még a következő három hónapban, melyek teljesen átírják ezt a pesszimista forgatókönyvet. Nem lehet tehát kizárni sem a magabiztos ellenzéki, sem a fölényes kormánypárti győzelmet. Azonban, ha érdemben nem változik a két nagy választói tömb nagysága, akkor tényleg hatalmas feszültség alakulhat ki a magyar közéletben, aminek bármilyen végkimenetele lehet. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Ha belovagolsz a sűrű ködbe, ott épp úgy találkozhatsz a gonosz szellemekkel, mint a jóakaróiddal.”

Nehéz lenne vitatni, hogy a 2022-es parlamenti választások végkimenetele alapjaiban határozza meg Magyarország politikai, szellemi, gazdasági, sőt kulturális jövőjét is. A tét tehát hatalmas, amivel tisztában vannak ellenzéki és kormányzati oldalon is. Az év végén és az idei esztendő elején tett politikai nyilatkozatok lényegében élet-halál kérdésként tálalják, hogy megszakad-e Orbán Viktor 12 éve fennálló regnálása, vagy az ellenzék szab egy teljesen más irányt az országnak. Mindenki saját értékrendje szerint választ a két opció közül, ugyanakkor nem szabad megfeledkeznünk arról a lehetőségről sem, hogy akár a kompromisszumos kormányzás is kényszere is előállhat.

Fotó: hvg.hu

A forgatókönyv ezúttal is hasonló, mint 2010 óta minden parlamenti és önkormányzati választás idején: a felek azzal érvelnek saját politikájuk támogatása mellett, hogy abban az esetben, ha az ellenfél győz, az felér egy tragédiával az ország számára. A szekértáborok kialakulása főként a Fidesz erősen konfrontatív kommunikációjának köszönhető, ugyanakkor az utóbbi években az ellenzék is ráérzett annak a kommunikációnak az előnyeire, amely a választópolgárokat sokkal inkább hívőként kezeli, mint önálló értékrenddel rendelkező egyénekként.

A mostani választási évhez úgy jutott el a magyar társadalom, hogy az egymással ellentétben, (sokak szerint inkább háborúban) álló nagy politikai közösségeknek van körülbelül 2 millió masszív híve, és e két nagy tömb között szinte semmilyen átjárás nincs. A Fidesz úgy reagált erre a helyzetre, hogy pénzügyi kedvezményeket igyekezett nyújtani a társadalom minden rétege számára, amit az ellenzék egyszerűen csak osztogatásként aposztrofál. Ha ezeknek a juttatásoknak a zöme nem egyszeri, illetve átmeneti lenne, a kormány jogosan utasítaná vissza a pénzen vett szavazatok vádját, de az ellenzéknek kétségtelenül igaza van abban, hogy komoly árat kell majd fizetni a következő kormánynak azért, hogy a Fidesz most lényegében kisöpörte a kasszát.

Például el tudják-e magyarázni az embereknek, hogy a kormány járvány elleni védekezése miért volt kudarc, illetve hogy a sokat ajnározott gazdasági fejlődés jóval nagyobb lehetett volna, ha az uniós forrásokat hatékonyabban használják fel, illetve ha nem a kormány környékén sertepertélő oligarchák gazdagodására fordítják annak jelentős részét.

Az erősen érződik a kormánypárt kommunikációján, hogy a következő négy év uralása létkérdés számára, ezért szinte semmi se drága a Fidesznek e cél elérése érdekében. Az ellenzék ugyanakkor apokaliptikus hangulatot kelt saját hívei körében annak érdekében, hogy elhitesse: ez tényleg az utolsó lehetőség arra, hogy megállítsák Orbán Viktor ámokfutását. Valójában a miniszterelnök játszik a kezükre azzal, hogy folyamatosan hergel különböző társadalmi csoportok ellen, és a Brüsszel ellen folytatott szabadságharca eljutott odáig, hogy sokan már az ország unióból való kiléptetését vizionálják abban az esetben, ha a Fidesz marad a kormányrúdnál 2022 tavasza után is. Az EU-hoz fűződő viszonyunk tehát az egyik legfontosabb választóvonal a két nagy tömb között, ugyanakkor szinte fel sem vetődik annak a lehetősége, hogy harcias hangvétel ellenére ebben a kérdésben valamiféle kompromisszumra jussanak.

A legfontosabb hívószó mégis a korrupció elleni fellépés az ellenzéki oldalon. Ezt az adut is a kormány adta Márki-Zay Péter és a mögötte álló politikai szövetség kezébe. Jól érzékelhető az az évek óta tartó tanácstalanság a kormány oldalán, miként tolják el maguktól a gátlástalanul tollasodó politikai haszonlesők imázsát. Egy darabig el lehetett hitetni a szavazók többségével, hogy a lopás lényegében a politika szerves része, hiszen az előző kormányok lelkét is hasonló bűnök nyomják, ám 12 év országdúlás után már tényleg csak a feltétlen hívek gondolják azt, hogy a korrupcióval együtt is a Fidesz a legjobb választás a következő kormányzati ciklusra. Ilyen háttérrel nehéz elképzelni, hogy egy szoros választási eredmény következményeként akár egy koalíciós kormányzás lehetősége is felvetődne a felekben.

Az idei esztendő nagy kérdése, hogy a közpénzekkel megtámogatott kormányzati sajtóbirodalom továbbra is fenn tudja-e tartani annak az alternatív valóságnak a képét, amit a Fidesz 12 éve építget, és a gyakran jelentkező repedések ellenére eddig egyben tudott tartani. Az is nagy hatással lehet a választás végeredményére, hogy az ellenzék képes lesz-e szembesíteni a magyarokat a realitásokkal. Például el tudják-e magyarázni az embereknek, hogy a kormány járvány elleni védekezése miért volt kudarc, illetve hogy a sokat ajnározott gazdasági fejlődés jóval nagyobb lehetett volna, ha az uniós forrásokat hatékonyabban használják fel, illetve ha nem a kormány környékén sertepertélő oligarchák gazdagodására fordítják annak jelentős részét.

Fotó: portfolio.hu

A Fidesz kommunikációja azért volt sikeres az elmúlt években, mert az emberek többsége tényleg érzett valamit abból a prosperitásból, ami az egész világgazdaságra jellemző volt az elmúlt évtizedben. Mindezt az Orbán-kormány érdemeként beállítva azt a látszatot keltette a központi propaganda, hogy Magyarország az egyik legélhetőbb hellyé vált a kontinensen, és ez a gyarapodás csak egy hosszú út kezdete. Az ellenzék feladata az, hogy figyelmeztesse a választópolgárokat azokra a veszélyekre, amelyek egy ideológiailag végletesen megosztott társadalomra, egy külpolitikailag elszigetelődő országra, és egy sérülékeny gazdaságra leselkednek. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Egy kellemes álomból akkor a legrosszabb felriadni, amikor körülötted lángol a sátrad.”

Egészen sajátos gazdaságpolitikát talált ki a magyar kormány annak palástolására, hogy a választás előtti osztogatásnak nincs megfelelő pénzügyi háttere. Ez az unortodox módszer lényegében azt jelenti, hogy egyszerre osztogat a kormány és vezet be megszorításokat. Az egész lényegében a kommunikáció kedvéért van, ugyanakkor rendkívül veszélyes játék olyan bizonytalan gazdasági helyzetben, mint a mostani. Azt is látnunk kell, hogy a választás előtti juttatások nagyobb része eseti, ugyanakkor a megszorítások legnagyobb vesztesei ismét azok az önkormányzatok, melyek vezetése ellenzéki.

Fotó: piac és profit

Meglehetősen átlátszó a Pénzügyminisztériumnak az az indoklása, amivel a 750 milliárdos megszorító csomagot vezette elő. Először is nem megszorításnak, hanem megtakarításnak nevezi, másodszor a valódi okot elfedve a hiánycél megvalósítását nevezte meg célként. Márpedig, ha egy költségvetésből zárolnak egy ilyen hatalmas összeget, azt nem lehet másként értelmezni, mint megszorításként, ami rámutat arra a tényre, hogy az Orbán-kormány a választások közeledésével tovább nyújtózkodott, mint ameddig a takarója ért.

Valójában Orbán Viktor számára édes mindegy, hogy az idei GDP arányos hiány 5,9 vagy 4,9 százalék lesz. A megszorítás valódi oka az, hogy abból a töménytelen pénzből, melyet a választások előtt kihajított az egyik ablakon, valamennyit visszafújjon a szél a másikon. Ez egyrészt némileg stabilizálja a költségvetést, másrészt jelzést küld a piacoknak, hogy amennyiben szükséges a kormányzat hajlandó kiadáscsökkentő intézkedéseket hozni. Ez az üzenet azért is fontos, mert amennyiben a hitelminősítő cégeknél rontják az ország adósságbesorolását, akkor igencsak romlik a költségvetés finanszírozhatósága.

Persze Orbán Viktor nem lenne Orbán Viktor, ha nem használná ki ezt a szemfényvesztő mutatványt arra, hogy üssön megint egyet Budapesten és persze azokon a vidéki városokon, melyek ellenzéki vezetés alatt állnak.

Márpedig hitelekre szüksége lesz a kormánynak, akár nyer a Fidesz ősszel, akár az ellenzék kerül hatalomra. Az a hihetetlen mértékű rongyrázás ugyanis, amit a koronavírus miatti válság ellenére az utóbbi hónapokban mutatott a kormány nem maradhat következmények nélkül. Itt nem csak a gyermeket nevelő családoknak adott adókedvezményre, a nyugdíjasoknak járó pluszjuttatásokra kell gondolni, hanem az elszabadult árak miatti állami beavatkozásokra, melyeket valakiknek meg kell fizetniük. És ne legyenek kétségeink, azt is a magyar adófizetők fogják végül kiszurkolni.

Az osztogató politikának az az üzenete, hogy annyira jól teljesít Magyarország, aminek következtében a kisgyerekektől a nyugdíjasokig mindenki érezheti az életszínvonal emelkedését, csak akkor hiteles, ha közben a költségvetés kiegyensúlyozott marad, és ehhez nem kell bizonyos területekről pénzt elvonni. A jelenlegi helyzet azonban nem ez, sőt inkább egy kötéltáncos veszélyes mutatványának tűnik. Persze Orbán Viktor nem lenne Orbán Viktor, ha nem használná ki ezt a szemfényvesztő mutatványt arra, hogy üssön megint egyet Budapesten és persze azokon a vidéki városokon, melyek ellenzéki vezetés alatt állnak.

A Pénzügyminisztérium persze nem győzi hangsúlyozni, hogy mind a korábban bejelentett 350 milliárdos, mind az ünnepek előtt közzé tett 750 milliárd forintos költségcsökkentés a pénzügyi stabilitást, valamint az államadósság csökkentését szolgálják. Ismerve az Orbán-adminisztráció módszereit, valószínűleg nem fog jelentősen csökkenni az ország GDP arányos adóssága - ami most is 80 százalék körül mozog -,hanem azt a pénzt próbálják a kasszában tartani, amit még ki sem termelt a gazdaság. És még nem beszéltünk arról, hogy a járvány miatti bizonytalanság újabb költségnövekedést, illetve bevételkiesést eredményezhet jövőre.

Fotó:privatbankar.hu

Nem kell tehát meglepődnünk azon, hogy a kormány utólag teremti elő azt az összeget, amit a választási kampányban megígért. A legnagyobb gond ezzel az, hogy ismét azoktól a területekről von el pénzt, amelyekkel eddig is igen mostohán bánt a kormány. Az önkormányzatok mellett ugyanis az egészségügy, valamint az oktatás lehetnek a legnagyobb kárvallottjai ennek a brutális pénzelvonásnak. És, hogy lássuk, mekkora a baj, még a pécsi focistadion megépítését is elhalasztotta a kormány. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ne a szomszédodat hibáztasd, ha el kell adnod a kedvenc tőrödet, azért, hogy ki tudd fizetni a kártyaadósságodat.”

Igazi Jolly Joker Orbán Viktor számára Novák Katalin. Szóba került már szegedi polgármester-jelöltként, dolgozott a fiatalokat és a családosokat megcélzó tárca nélküli miniszterként, a nők jogaiért küzdő mosolydiplomataként, és volt egy darabig a Fidesz alelnöke is, de kevesen gondolták, hogy a miniszterelnök Áder János utódjának jelöli egyszer. Novákról mindenki tudja, hogy lojalitása megkérdőjelezhetetlen, Orbán tehát méltán számíthat rá akkor is, ha megnyeri a tavaszi választást, és akkor is, ha elveszíti azt.

Fotó: 24.hu

Azért vállalta be az év utolsó kormányinfóját Orbán Viktor, hogy személyesen jelenthesse be, kit jelöl a köztársasági elnöki posztra. Éreztetni akarta a sajtóval, hogy számára igen fontos ez a jelölés, egyúttal jelezte, hogy számra a legideálisabb jelölt az a Novák Katalin, aki a nőket korábban sokszor leszóló kormánypárton belül hihetetlen gyorsasággal repült a csúcsra. Viszont sok tényezőnek kellett együtt állnia ahhoz, hogy Orbán eljusson ehhez a döntéshez.

A legfontosabb, hogy a korábban felmerült jelöltek valami oknál fogva nem jelentettek volna ideális megoldást Orbán számára. Volt szó például Trócsányi Lászlóról, akinek a karrierje már megbicsaklott egyszer, amikor az EU-ban nem fogadták el jelölését az Európai Bizottságba. Közszájon forgott Kövér László neve is, ám ő egyre inkább egy elszabadult hajóágyúként viselkedik, noha hűsége megkérdőjelezhetetlen a vezérhez és a párthoz. A legfontosabb körülmény mégis az, hogy most fiatal és mosolygós arc kell a pártnak, a fent említett férfiak viszont finoman szólva sem felelnek meg ennek az elvárásnak.

Novák viszont újgenerációs fideszes, aki eredetileg a párt szerethetőbb arcát hívatott megjeleníteni. Tárca nélküli miniszterként szinte mindig akkor lépett a nyilvánosság elé, amikor valamilyen új támogatást vagy emelést kellett bejelenteni. Már ekkor sejteni lehetett, hogy Orbánnak nagy tervei vannak vele, hiszen nem engedte ki a nyílt küzdőtérre, így nem használódott el az ellenzékkel folytatott csatározásokban.

Orbán szép suttyomban felhagyott tehát azzal a macsó szemlélettel, amely pártját sok fiatal és családanya számára ellenszenvessé tette.

Elkísérte viszont a főnökét olyan külföldi utakra, ahol jól jöhetett számára egy friss arc, aki ráadásul jól beszél idegen nyelveket. Novák lényegében Orbán szárnysegéde volt már akkor is, amikor a párt komoly konfliktusok után elhagyta a kereszténydemokraták gyűjtőpártját, az EPP-t. Ő kísérte el főnökét olyan fontos egyeztetésekre is, amikor az európai jobboldali populista pártok egy csapatba toborzása volt a cél. Az már nem az ő hibája, hogy egyelőre ebből a tervből nem lett semmi.

Mintha titokban építette volna fel Novákot Orbán az utóbbi években, hiszen a miniszter térnyerése ellenére sem gondolták komolyan a pártban, hogy a kormányfő végül egy nőt fog javasolni a köztársasági elnöki pozícióba. Mindenki emlékszik még ugyanis Orbán azon megjegyzéseire, melyek a nők nem igazán bírják a politikával járó feszültséget, és kevésbé terhelhetők, mint a férfiak. Ezért lényegében töltelékként kezelte őket saját frakciójában és kormányában.

Csakhogy ezúttal tanult a hibáiból a miniszterelnök. Rájött, hogy a nőket leginkább a nők tudják megszólítani, az embereknek meg úgy általában is elegük van a kakaskodó férfiakból a politika színpadán. Talán tanult az ellenzéktől is valamit, ugyanis olyan sikeres női politikusok nőttek ki a túloldalon ebből a mérgező politikai légkörből, mint Szél Bernadett, Donáth Anna vagy Dobrev Klára. Orbán szép suttyomban felhagyott tehát azzal a macsó szemlélettel, amely pártját sok fiatal és családanya számára ellenszenvessé tette.

Fotó: azonnali.hu

Novák Katalin jelölése mindazonáltal kifejezetten kampányfogás, hiszen egy Áder Jánosnál és főleg Schmitt Pálnál jóval szerethetőbb figurát emel a magasba. Jelöltje persze ízig-vérig pártember, így nem igazán felel meg annak a kívánalomnak, hogy jelképezze a nemzet egységét, személye pedig jelenítse meg sok millió magyar ember érdekeit. Ilyet persze naivitás is lett volna Orbán Viktortól várni, de azért húzott egy váratlant, amire az ellenzéknek sürgősen reagálnia kell, ha komolyan meg akarja fosztani a hatalmától a kormánypártot. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Attól hogy részegen rossz lóra ülsz fel, még simán hazavisz, csak ne rugdosd szegény állatot.”

Egy komoly tekintéllyel és befolyással bíró nyugati politikusnak kellett Magyarországra látogatnia ahhoz, hogy Orbán Viktor szembesüljön a nemzetközi realitásokkal. Emmanuel Macron főleg gesztusokkal demonstrálta, hogy nem tartja helyesnek azt az utat, melyen Orbán halad évek óta. A magyar kormányfő kellemetlen perceket élt át azon a sajtótájékoztatón is, melyen francia újságírók faggathatták az aktuális magyar viszonyokról. A magyar ellenzéki médiát bojkottáló miniszterelnök talán bele is kényelmesedett abba a helyzetbe, hogy neki az utóbbi években nem kellett szembesülnie a kritikus sajtó erejével.

Fotó: Népszava

Gyakrabban jöhetnének Magyarországra hivatalban lévő francia elnökök. Nicolas Sarkozy 2007-es vizitje óta nem járt ilyen magas rangú vezető nálunk az Európai Unió második legerősebb államából. A magyar külpolitika a 2010-es fülkeforradalom óta arra épít, hogy Németország kiemelt diplomáciai és gazdasági partnere az országnak, ezért ha az aktuális kancellárral jó vagy kielégítő Orbán Viktor kapcsolata, akkor nagy baj nem lehet. Ez meglehetősen egysíkúvá tette a magyar külpolitikát az utóbbi 10 évben, ugyanakkor azt a látszatot keltette, hogy a német vonal minden szituációban iránymutató lehet a magyar politika számára.

Macron látogatása a V4-ek mostani értekezletén egyrészt annak szólt, hogy röviddel Merkel kancellár távozása után a francia elnök kihasználja azt a pillanatnyi előnyét, hogy az új német kormány még saját indulásával van elfoglalva. Macron kompromisszumkészsége most olyan gesztusokkal párosult, melyek üzenetértékűek olyan kormányok számára, melyek gátolják az EU fúziós törekvéseit, és ennek következményeként folyamatosan megkérdőjelezik az összeurópai értékeket. Ezeket a jelzéseket természetesen elsősorban a magyar és lengyel kormányoknak küldte.

A tény, hogy egyelőre nem sikerült tető alá hozni az európai jobboldali, populista pártok koalícióját igen erősen gyengíti Orbán tárgyalási pozícióit a nemzetközi porondon, így joggal érzi magát a senki földjén, amikor egy Macron kaliberű politikussal kell tárgyalnia.

Orbán számára nyilván kínos volt Macronnak az a gesztusa, hogy ellátogatott Heller Ágnes sírjához. A jelenlegi kormányt folyamatosan bíráló nemzetközi hírű filozófus életében is rengeteg fejtörést okozott Orbánnak, de az emlékét ilyen demonstratív módon ápoló francia elnök ezzel a gesztussal egyértelműen jelezte, hogy nem barátkozni jött, és kemény tárgyalásra számíthat a magyar kormányfő. Macron ugyanakkor egyenrangú partnerként kezelte a magyar ellenzék vezetőit is, amivel nyilván szintén alaposan felbosszantotta Orbán Viktort.

Macron ügyelt arra is, hogy jelenlétével ne emelje a házigazda magyar kormányfő fontosságát a V4-es tárgyalásokon, ugyanakkor ne is legyen ellenséges se vele, se a többi közép-kelet-európai vezetővel. A partnerséget azonban nem úgy kezelte, ahogy korábban Angela Merkel, vagyis nem puhította elveit annak érdekében, hogy gazdasági előnyökre tegyen szert. Macron tudja, hogy Franciaország soha nem lesz olyan fontos Magyarország számára, mint Németország, és talán ezért is érhet el némi eredményt a jogállamiság kérdésében Orbánnál.

Nem tudhatjuk, hogy a színfalak mögött végül milyen egyezségek születtek, de a közös sajtótájékoztató megmutatta, hogy Orbán kénytelen kilépni a komfortzónájából, ha egy olyan vezető érkezik hozzá, aki nagyobb hatalommal rendelkezik nála, ráadásul nincs arra kényszerítve, hogy kompromisszumra törekedjen vele. A mostani találkozó is jól mutatta, hogy Orbán a nemzetközi elszigetelődés felé halad, amit csakis önmagának köszönhet. A tény, hogy egyelőre nem sikerült tető alá hozni az európai jobboldali, populista pártok koalícióját igen erősen gyengíti Orbán tárgyalási pozícióit a nemzetközi porondon, így joggal érzi magát a senki földjén, amikor egy Macron kaliberű politikussal kell tárgyalnia.

Fotó: index.hu

Mindemellett nem pufogtathatta azokat a szólamait, melyek szerint külföldi hatalmak igyekeznek beavatkozni a magyar választásokba. A szociáldemokrata vezetéssel felálló német kormánynak ő maga üzent hadat, noha az még egyetlen konkrét intézkedést nem jelentett be, amely hátrányosan érintette volna kormányát, ezért Orbán számára most kiemelten fontos, hogy ne izmozzon a franciákkal, ha nem muszáj. Most már talán világosan látja azt, hogy saját dolgát nehezíti meg a választások előtt, ha az Európai Unióval és annak legfontosabb vezetőivel permanens háborúban áll. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha minden szomszédodat magadra haragítod, a saját törzsed se fog megbízni benned.”

A miniszterelnök beleegyezése nélkül biztosan nem kerülhettek volna nyilvánosságra annak a nyomozásnak az eredményei, melyben érintett Völner Pál, az igazságügyi miniszter helyettese. Ez már csak így szokás egy olyan rendszerben, melyben egyetlen ember akaratán múlik, hogy valaki felemelkedik vagy elbukik a közéletben. Völner régi fideszes káder, az ellene folyó nyomozás azonban bizonyos értelemben jól is jött Orbán Viktornak. Egyrészt demonstrálni tudja, hogy Polt Péter ügyészsége akkor is teszi a dolgát, amikor kormánypárti emberek érintettek egy lehetséges bűncselekményben, másrészt az államtitkár elvihet egy másik kínos balhét is.

Fotó: BudaPestkornyeke.hu

Néhány hónappal a parlamenti választások előtt nem tűnik jó ötletnek kilövési engedélyt adni egy olyan államtitkárra, aki eddig szürke eminenciásként tette a dolgát, és egy olyan miniszter mögött állt, aki meglehetősen domináns alakja Orbán Viktor kormányának. Nem véletlen, hogy az ellenzék hangosan követeli Varga Judit lemondását is, akinek persze esze ágában sincs távozni posztjáról. A kormányfő valószínűleg az ügy gyors lecsengésére számít, ezért adott most engedélyt arra, hogy a Völner-ügy nyilvánosságra kerüljön.

Az államtitkár ellen szóló vádak valószínűleg eléggé megalapozottak, hiszen, ha nem lennének azok, nem bolygatta volna meg a hangulatot saját köreiben a miniszterelnök. A gyanú szerint Völner Pál a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől hosszabb időn keresztül rendszeresen, alkalmanként 2–5 millió forintot kapott, a jogtalan előny ellentételezéseként – felügyeleti, hatósági, igazgatási jogkörével visszaélve – vállalta, hogy konkrét ügyeket intéz a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke kérésének megfelelően.

Nagy tehát annak az esélye, hogy a Pegazus-ügy egyik kulcsfiguráját áldozták be most, bár egyáltalán nem biztos, hogy egy államtitkár jóváhagyása elegendő volt egy ilyen súlyú utasítás kiadásakor.

Elég valószínűtlen, hogy a hónapokkal korábban elindult nyomozást úgy lehetett volna lezárni, hogy a képbe kerülő parlamenti képviselő, egyben államtitkár szerepét a korrupciós cselekményekben eltussolták volna a hatóságok. Így aztán nem maradt más a kormány számára, mint szükségből erényt kovácsolni. Völnert az oroszlánok elé vetették - mint korábban Mengyi Rolandot, Boldog Istvánt vagy Simonka Györgyöt -, így javítanak valamit Polt Péter erősen megkopott renoméján, ugyanakkor az Európai Unió illetékesei felé is olyan jelzés ez, hogy nem elfogult az igazságszolgáltatás Magyarországon.

Az igazság viszont az, hogy az államtitkár is csak egy feláldozható sakkfigura Orbán játszmájában, olyan háttérember, akinek nevét valószínűleg most hallotta először sok magyar választópolgár. Főnöke, Varga Judit ráadásul korábban azt állította, hogy aláírásával Völner hagyta jóvá azokat a megfigyeléseket, melyeket egy izraeli vállalattól beszerzett Pegazus kémszoftverrel hajtottak végre hazai újságírók, politikusok, közéleti személyek és civilek ellen. Nagy tehát annak az esélye, hogy a Pegazus-ügy egyik kulcsfiguráját áldozták be most, bár egyáltalán nem biztos, hogy egy államtitkár jóváhagyása elegendő volt egy ilyen súlyú utasítás kiadásakor.

Fotó: azonnali.hu

A mostani ügy tehát lényegében egy gumicsont, amit az ellenzéki pártoknak és a kormánykritikus sajtónak dobott Orbán Viktor. Simonka György és Boldog István esetei is mutatják, hogy elhúzódó eljárásra lehet számítani, ugyanakkor a Völner-ügy hullámai is elülnek a választási kampány indulásáig. Ha pedig tovább feszegetik a Pegazus-ügyet az ellenzék oldalán, akkor csak annyit kell mondani, hogy a valódi felelős ellen már zajlik egy eljárás, ezért a főnökei nyugodtan tagadhatnak mindent. Abban mindenki biztos lehet tehát, hogy mielőtt kiadta a kilövési engedélyt az államtitkárra, Orbán Viktor gondosan mérlegelt mindent, és úgy ítélte meg, a veszteség és nyereség arányban lesz egymással, ha Völnert leszedi a sakktábláról. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha kisebesedik a feneked a nyeregtől, az nem feltétlenül a ló hibája.”

Egyre szűkül az Orbán-kormány mozgástere amiatt, hogy ragaszkodik egy olyan tervhez, amely lényegében végrehajthatatlan. A kormányfőről régóta tudjuk, hogy nem híve a járvány miatti korlátozásoknak, hiszen az ront a közhangulaton, ráadásul bevezetésük nyilvános beismerése lenne annak, hogy kizárólag az oltásokra nem lehet bízni a kór visszaszorítását. A legfőbb indok mégis az, hogy megakaszthatja a beígért gazdasági felpörgést egy olyan intézkedési csomag, amely egyszerre korlátozza a fogyasztást és a termelést.

Fotó: 444.hu

A kormány továbbra sem látja indokoltnak olyan intézkedések bevezetését, melyek segítenék a járvány visszaszorítását, ehelyett hónapok óta az oltási program felpörgetésében látják az egyetlen megoldást az egyre aggasztóbb helyzetre. Most az sem számít, hogy az eddig Magyarország kihelyezett laboratóriumának tekintett Ausztriában is bevezették azokat a lezárásokat, melyek nyilván érzékenyen érintik az emberek közérzetét, és visszavetik a gazdaság teljesítményét is. Pedig a sógoroknál messze nem voltak olyan rosszak a járványügyi mutatók, mint most nálunk.

A Fidesz azonban mániákusan ragaszkodik ahhoz a kommunikációs tervhez, amelyet még idén tavasszal dolgoztak ki Rogán Antal propaganda minisztériumában. Ennek lényege, hogy a járvány ellenére dübörög a gazdaság, az ország működik, mostanában pedig „Magyarország előre megy!” A jelszavak tehát most fontosabbak annál, hogy a realitásokkal foglalkozzon a kormány. Nyilván hatalmas érvágás lenne a gazdaság számára, ha a karácsonyi vásárlási láz kellős közepén korlátoznák a kereskedelmi egységek forgalmát, és a vendéglátósokat és szállodaipart is hatalmas veszteségek érnék, ha az ünnepi időszakban be kéne zárniuk.

A kormány ugyanis igyekszik elmaszatolni azt a tényt, hogy az oltás önmagában nem fogja vissza a vírus terjedését - hiszen az oltottak is fertőződhetnek és továbbhatják a kórt -, így az emberi érintkezések korlátozása nélkül a következő hetekben szinte semmi esély nem lesz a helyzet normalizálódására.

De meddig lehet feszíteni a húrt, amikor látványosan romlanak a járványügyi mutatók? Meddig lehet eljátszani, hogy tulajdonképpen nincs semmi baj, hiszen lehet moziba, színházba, kávézóba járni, az operatív törzs pedig az eddigi gyakorlattal szemben ezúttal teljesen a háttérben marad, mintha nem is lenne komoly szerepe ilyen helyzetekben? Ha nem lennének választások fél éven belül, valószínűleg úgy tenne Magyarország kormánya, ahogy szlovák, osztrák, szlovén, cseh és német kollégáik, de Orbán Viktor most úgy érzi, egy újabb négy éves ciklus megszerzése érdekében érdemes 19-re lapot húznia.

Nem túlzás ugyanis azt állítani, hogy a járványkezelés magyar változata komoly hazardírozás. Komoly korlátozások nélkül ugyanis a vírus terjedése nem állítható meg, és a felpörgetett oltási program sem tudja majd megakadályozni, hogy a következő hetekben újabb egészségügyi krízishelyzet alakuljon ki. A kormány ugyanis igyekszik elmaszatolni azt a tényt, hogy az oltás önmagában nem fogja vissza a vírus terjedését - hiszen az oltottak is fertőződhetnek és továbbhatják a kórt -, így az emberi érintkezések korlátozása nélkül a következő hetekben szinte semmi esély nem lesz a helyzet normalizálódására.

Fotó: nepszava.hu

Az Orbán-kormány most saját ígéretei csapdájába került, ezért inkább hisz a nyájimmunitás kialakulásában, mint saját intézkedéseiben. Ha ugyanis túl lép a maszkviselés és a munkáltatókra terhelt kötelező oltások világán, akkor egyrészt beismeri saját járványkezelésének kudarcán, másrészt veszélybe kerül az a gazdasági csoda, melyet oly magabiztosan ígért meg még a nyáron, és amelynek következtében a választások előtt nagy pénzosztások jöhetnének. Lényegében az egész kormányzati kampányt ki lehet dobni az ablakon, ha a tények és a vágyálmok már nem lesznek összeegyeztethetők. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Addig szívd ki a kígyó mérgét a karodból, amíg az el nem keveredik a véreddel!”

Ismét bebizonyosodott a tétel, mely szerint, ha egy szimfonikus zenekar minden tagja ugyanazt a dallamot játssza, a produkció erőtlen, unalmas sőt, hallgathatatlan lesz. Minden kormány, amely úgy gondolja, hogy a sajtóban a mennyiségi változás minőségibe csap át, hatalmasat téved, hiszen a papagáj-effektus csak egy bizonyos pontig hozza a népszerűséget. Most, hogy lefejezték a magyar kormány legfontosabb médiakolhozának teljes vezetését, fel kell tennünk a kérdést: Rogán Antal vajon megértette, hogy nem a lapátra tett káderek hibáztak, hanem az ő utasításai voltak rosszak?  

Fotó: hvg.hu

A Médiaworks Hungary Zrt. ugyan jóval kisebb cég, mint a KESMA (Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány), melynek részeként tevékenykedik, ám a félezer fejű kormányzati óriás legfontosabb eleme. Ez a Mészáros Lőrinchez és köreihez köthető médiabirodalom birtokolja a többek között a Magyar Nemzetet, a Nemzeti Sportot, a Bors című bulvárlapot, valamint az összes megyei napilapot. A lapbirodalom joggal nevezhető a KESMA ékkövének, már ha azt vesszük alapul, milyen fontos szerepet játszik az Orbán-kormány népszerűsítésében.

Amellett, hogy hatalmas potenciál lapul egy ilyen kiterjedt médiabirodalomban, az a veszély is fenyegeti az ilyen vállalkozásokat, hogy az általa kiadott termékek egysíkúak, unalmasak, elfogultak lesznek. Mivel a KESMA lényegében a Rogán Antal által irányított propagandaminisztérium közvetlen irányítása alatt áll, ezek a gyermekbetegségek mindjárt az indulásnál felütötték a fejüket. Nem kell messzire mennünk ennek demonstrálására, hiszen mindenki jól emlékszik még azokra az „ünnepi” számokra, amikor minden megyei napilap címoldalán Orbán Viktor fotója díszelgett, ami mellett szóról szóra ugyanaz az interjú volt olvasható a miniszterelnökkel Szobtól Bácsbokodig, Lőkösházától Nemesmedvesig.

Nehéz eldönteni, hogy ha ezek a kiadványok nem hozzák az elvárt olvasottságot, akkor ki tehető felelőssé ezért, hiszen a cégcsoportot csak részben irányítják a vezetői, a stratégiai döntéseket a fölötte lévő minisztérium hozza meg. Most, hogy kirúgták a Médiaworks szinte teljes vezetését, teljesen egyértelmű, hogy a felelősséget Rogán Antal teljesen áthárította azokra a káderekre, akik jobbára csak végrehajtói voltak a minisztériuma által hozott döntéseknek.

Ezt az ellentmondást volt képtelen feloldani a most lapátra tett menedzsment, de a fölöttük álló Rogán Antal se találta eddig a megoldást.

Magyarán, ha bezuhant a céghez tartozó lapok olvasottsága, akkor az elsősorban azoknak a felelőssége, akik papagáj kommandónak tartják a sajtót, minden színt, eltérő véleményt kiirtanak belőle, és büntetik azokat, akik a szakma szabályai szerint szeretnének dolgozni. Ilyen értelemben teljesen mindegy, hogy Szabó Lászlónak vagy Kálmán Erikának hívják a lapcsoport vezérigazgatóját, amíg Rogán és csapata ragaszkodik a sajtó és a propaganda elegyéhez, addig nem lesznek népszerűek a cég termékei a magyar választók körében. És itt nem pusztán a bizonytalan szavazókra vagy ellenzéki érzelműekre gondolok, hanem a kormányzati mantrába beleunt kormánypártiakra is.

Ehhez hozzá kell tenni, hogy az Orbán-kormány médiafelfogása teljesen idegen a korábban itthon megszokott piaci viszonyoktól. Egyrészt egy ilyen hatalmas kiadóvállalat óriási erőfölényre tesz szert a hirdetési piacon, másrészt a rengeteg kormányzati hirdetésnek köszönhetően el is kényelmesedik. Amikor nem kell megküzdeni minden egyes fillérért, és a cég fennmaradását a nagy működési költségek ellenére is garantálja az Orbán-kabinet, akkor csak a megfelelni vágyás, a lojalitás kényszere szab irányt a vezetésnek. Ezt az ellentmondást volt képtelen feloldani a most lapátra tett menedzsment, de a fölöttük álló Rogán Antal se találta eddig a megoldást.

A fő érv a választások előtti vezetőváltás mellett az volt, hogy a cég sajtóorgánumai nem tudták megszólítani a fiatalokat. Ez egy álságos indok, hiszen a Fidesz politikája nem igazán alkalmas arra, hogy a modern trendeket felhasználva kapcsolatokat építsen a legifjabb generációkkal. Egyszerűbben fogalmazva: ha valaki a nyugdíjasok szavazataira hajt elsősorban, az nehezen tud megszabadulni olyan témáktól, mint a rezsicsökkentés, migránskérdés, illetve a homofóbia különböző megnyilvánulásainak támogatása. Márpedig a fiatalságot elsősorban nem ezek a témák érdeklik, ráadásul nem jellemző rájuk, hogy megyei napilapokat böngésszenek, vagy hogy a Ripost kormányzati propagandával átitatott bulvárhíreit olvasgatják.

Fotó: libarius.hu

Feltehetőleg nem is lesz komolyabb változás a Médiaworks és a KESMA kiadványok stílusában és hangnemében az új vezetés alatt sem, hiszen Rogán Antal a sulykolásban hisz, és ezt a szemléletet várja el a kormányzati médiakolhoz munkatársaitól is. Önmagában az az elvárás, hogy lassan 12 év kormányzás és a vele járó lódítások után növekedést várnak el az általuk pénzelt médiabirodalomtól, elég abszurd, de ez már legyen az ott dolgozók problémája. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha mindig csak egy mesét ismételgetsz a gyerekednek, egy idő után átmegy a szomszéd sátorba aludni.”

Eddig is fontos szerepet szánt az osztogatásnak választási kampányokban a Fidesz, de úgy tűnik, ezúttal ez lesz a legfontosabb fegyvere a korteskedésben. Teszi ezt annak ellenére, hogy a koronavírus-járvány miatt erősen leszűkült a pénzügyi mozgástere, ám a kiadások növelésében ez sem akadályozza Orbán Viktor kabinetjét. A nyakló nélküli költekezés veszélyeire paradox módon épp az a Matolcsy György hívja fel a figyelmet, aki jegybankelnökként és gazdasági miniszterként eddig szinte mindenben támogatta a kormányfő elképzeléseit. Most azonban dupla vagy semmit játszik Orbán Viktor, ami túl nagy kockázat egy instabil gazdasági környezeteben.

Fotó: ezalenye

Felpörgő világgazdaság, szinte kiapadhatatlan uniós források, kedvező hitelfelvételi lehetőségek, és ha mindez nem lenne elég, orosz és kínai kölcsönökkel megtámogatott gigaberuházások indítása. Ez jellemezte a Fidesz kormányzásának utóbbi 10 évét, ami hatalmas lehetőség egy olyan kormány számára, amely választások környékén szeret osztogatni olyan társadalmi rétegeknek, amelyek amúgy nem igazán élvezték e rendkívül kedvező gazdasági folyamatok előnyeit.

Orbán Viktor persze eddig főleg ideológiával csábítgatta a választókat saját táborába, hiszen a migrásozás, sorosozás, újabban pedig a gyurcsányozás se hiányozhatott a palettáról. A kormánypárt stratégái azonban tudják, hogy most minden eddiginél nagyobb szerep jut a kézzel fogható eredmények felmutatásának, hiszen Brüsszel ostorozásával vagy a multinacionális cégek elleni hergeléssel nem lehet ellensúlyozni az elszabaduló inflációt, vagy a járványkezelésben mutatott gyenge teljesítményt.

Ez utóbbi olyan elem a kormány kommunikációjában, amivel nem igazán tud új szavazókat magához édesgetni. Nem csak a világszinten is igen jelentős halálozási arány, hanem a korlátozások okozta gazdasági visszaesés is komoly fejtörést okoz Varga Mihálynak és persze Orbán Viktornak. A pénzbőség látszatának fenntartása tehát kiemelt célja most a kormánynak, a miniszterelnök pedig nem először kovácsol a szükségből erényt.

A kormánylapnak számító Magyar Nemzetben ugyanis többször sugallta már azt a véleményét, hogy hitelből adakozni nem túl bölcs dolog a kormány részéről.

A trükk lényege, hogy a tavalyi nagy visszaesésnek köszönhetően az idei gazdasági növekedés időarányosan látványos számokat produkál, hiszen a bázisszám igen alacsony volt. Amikor tehát a kormány bejelentette, hogy amennyiben az idén meglesz az, 5,5 százalékos gazdasági növekedés, akkor jövő év február 15-ig visszatérítik a gyereket nevelő szülőknek az általuk 2021-ben befizetett személyi jövedelemadót, nem kockáztattak sokat. Ez mintegy kétmillió szülőt érinthet, és a költségvetésből mintegy 600 milliárd forintot osztanak vissza az érintetteknek.

Amellett, hogy nehéz lenne tagadni a rendelkezés kampányjellegét erősen megkérdőjelezhető, hogy a magyar államkincstár tudja-e nélkülözni ezt az összeget. Ez a kérdés vetődik fel a nyugdíjprémium és a 13. havi nyugdíj bevezetése kapcsán is, így a költségvetésből kieső milliárdokat most egyértelműen voksvásárlásra fordítja az állampárt. Ezt a pénzt egyrészt gazdaságélénkítésre, másrészt pedig az államadósság csökkentésére lehetne fordítani. Mivel a 13. havi nyugdíj kivételével ezek csak időszakos kiadások, az is biztosnak tűnik, hogy ennek az osztogatásnak csak hangulatjavító hatásai lesznek, ráadásul a kieső források pótlására nem született semmiféle terv.

Ennek a véleményének adott hangot már sokadszorra Matolcsy György jegybankelnök is, hiszen a pénzügyi stabilitás került veszélybe a kormány intézkedései miatt. A Magyar Nemzeti Bank komoly kockázati tényezőnek látja az infláció felpörgését, amit folyamatos kamatemelésekkel igyekszik kordában tartani, ugyanakkor felrója Varga Mihály gazdasági miniszternek (és rajta keresztül Orbán Viktornak), hogy a több évig igen jól teljesítő magyar gazdaság eredményeit nem használta fel strukturális reformokra, illetve nem csökkentette a GDP arányos államadósságot, ami régiós összehasonlításban kimagaslóan magas nálunk.

Bár Matolcsy meglehetősen ellentmondásos figura, és komoly „érdemei” vannak abban, hogy a kormány nem sokkal 2010-es hatalomra kerülése után einstandolta a magánnyugdíj-pénztári megtakarításokat, mostani éles kritikájára mégis érdemes odafigyelni. Egyrészt, mert személyében egy olyan fideszes káder támadja a kormány gazdaságpolitikáját, aki nyíltan felvállalja saját véleményét, másrészt érvei elég meggyőzőek. A kormánylapnak számító Magyar Nemzetben ugyanis többször sugallta már azt a véleményét, hogy hitelből adakozni nem túl bölcs dolog a kormány részéről.

Fotó: portfolio.hu

A kormány eddig meglehetősen feszes költségvetése épp a koronavírus-járvány gazdasági hatásai miatt engedékenyebb EU ajánlásait figyelembe véve messze meghaladja majd az eddig mérvadó 3 százalékos hiányt, és akár a 7 százalékot is elérheti. Orbán többször kijelentette, hogy nem hisz a megszorítások politikájában, ám a választások miatti pluszkiadások tovább rontják a költségvetés amúgy sem túl szívderítő mérlegét. Ez is szerepet játszik abban, hogy a forint folyamatosan veszít az értékéből, és valószínűleg a hitelminősítőknél se tartja sokig kedvező besorolását az ország. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Elnyerheted egy lány kezét azzal, ha drága karkötőket vásárolsz neki, de gyorsan ott fog hagyni, ha semmi másra nem marad pénzed.”

A Fidesz egy unalmas párt. Kétévente ugyan tartanak kongresszust, és olykor vezetőséget is választanak, de minden egy előre megírt forgatókönyv alapján történik, és soha nincs egy váratlan fordulat, ami egy kis csavart vinne a dolgok menetébe. Pedig a kormánypártban sincs minden rendben, csak hát a Fidesz sokat ad a látszatra, és egy kongresszus a legjobb alkalom arra, hogy a látszatot megerősítsék olyannak, amilyennek a vezetőség szeretné. A Fidesz szinte minden kongresszusa arról szól, hogy a vezér tökéletes, tévedhetetlen, és ami a legfontosabb, amíg ő van hatalmon, a hozzá hű tagságot nem érheti baj.

Fotó: facebook.hu

„Most komolyan, szerintetek miben különbözik egy Fidesz-kongresszus egy MSZMP-kongresszustól, ha a főnököt ellenjelölt nélkül újraválasztják, tele szájjal szidják a Nyugatot és a felforgató ellenzéket, a kerületi tanácselnök pedig elmondja, hogy még várják a választ a kellemetlen kérdésekre a pártközpontból?” Ezeket a gondolatokat Karácsony Gergely főpolgármester osztotta meg a közösségi médiában. Megállapításai nem hatnak az újdonság erejével, de azért eléggé megragadják a Fidesz működésének a lényegét. Itt nem elsősorban az a fontos, hogy az egykori állampárt működési mechanizmusai érvényesülnek a jelenlegi kormánypárt politikai sémáiban, hanem az, hogy ezt a párhuzamot érzik maguk az érintettek is, és mindent megtesznek azért, hogy a hasonlóságokat eltüntessék.

Erre az a legjobb módszer, ha pont azzal támadják az ellenfeleiket, mint ami rájuk jellemző. Ha csak Orbán Viktor beszédét vesszük, akkor szembetűnő, hogy épp olyan területeket tüntetett fel sikeresnek, melyek esetében eléggé lemaradásban van a kormány. Mintha a párt tagságára éppen nem jellemző kritikai hangoknak szeretett volna elé menni azzal, hogy sikertörténetként jelölte meg a cigányok felzárkóztatását, az adósrabszolgaság megszüntetését, illetve a munkahelyteremtést. Ehhez hozzátette, hogy a Fidesz szövetségese a valóság. Ez utóbbi kijelentést akár ironikusnak is nevezhetnénk, ha a kormánypárt padsoraiban bárki is vevő lenne az ilyen kétértelmű utalásokra.

Nem volt tehát véletlen, hogy Orbán Viktor külön kis előadást épített be kongresszusi beszédébe, amely a magyar-kínai kapcsolatok fontosságát volt hivatott megmagyarázni.  

A furcsa ellenpontozás módszeréhez tartozik persze az is, hogy az amúgy szinte idegesítően demokratikusan működő brüsszeli döntéshozatali szerveket diktatúrával vádolja meg a magyar kormány, illetve, hogy az összeesküvés-elméleteket előszeretettel gyártó Fidesz Soros György szervezeteire mutogat, amikor bűnbakokat kell találni a migráció vagy a gazdaság okozta nehézségek miatt. Orbán nem volt rest egészen a távoli múltba visszakanyarodni a sikerekért, illetve olyan beruházásokkal büszkélkedni, melyek megvalósulása nem is biztos még. Előbbiek sorába tartozik a 183 olimpiai aranyérem, meg a Nobel-díjasok sora, az utóbbihoz sorolta a V0-ás körgyűrűt, Paks 2-t, valamint, hogy visszavásárolja az állam a Liszt Ferenc Repülőteret.

Az igazán szédítő trükk mégis az, ahogy az ellenzékre kennek rá minden olyan mutatványt, ami a Fideszt jellemezte az utóbbi évtizedben. Szerintük az ellenzéki pártok viszik tovább a bolsevik és fasiszta hagyományokat, holott a kormánypárt bőven merített ezen időszakok örökségéből a közelmúltban. Ha nyíltan nem is vállalják az ideológiai párhuzamokat azokkal a történelmi időszakokkal, melyek Magyarország legsötétebb időszakai közé tartoztak, de az egyszemélyi vezetés, a szervilizmus erénnyé tétele, illetve a rasszista beidegződések rendszerszintű kiaknázása erősen rányomta a bélyegét az ország utóbbi néhány évére. És ezt bizony nem lehet a tehetetlenséggel és gyengeséggel vádolt ellenzék számlájára írni. Ennyit a valósággal való szövetségről.

Furcsa paradoxon ugyanakkor, hogy a párttagságot a mai napig erősen megosztja Orbán külpolitikája. Egyrészt úgy ostorozza a nyugati demokráciákat, akár Sztálin vagy Hruscsov a maga idejében, másrészt nyíltan felvállalja rokonszenvét olyan diktatúrákkal, melyek elvileg nem jelenthetnek mintát egy EU-s tagország számára. Az orosz kapcsolat fontosságát még csak-csak meg tudja magyarázni az energiafüggőség kényszerével, a kulturálisan, földrajzilag és politikai felfogásban még Putyinnál is jóval távolabb eső Kína istenítése azonban sok párttag számára visszatetsző, még ha ezt nyíltan nem is hangoztatják. Nem volt tehát véletlen, hogy Orbán Viktor külön kis előadást épített be kongresszusi beszédébe, amely a magyar-kínai kapcsolatok fontosságát volt hivatott megmagyarázni.  

Fotó: Mcsipos.hu

Minden párt, amely egy személy köré építi fel saját struktúráját, és köti hozzá identitását, előbb-utóbb egy fontos dilemma elé néz: Mi történik akkor, amikor ez a személy valamilyen okból eltűnik e közösség életéből? Orbán érzi ennek a kérdésnek a fontosságát, ezért is nyugtatta meg híveit, hogy hosszú távra tervez. Ez nagy megnyugvás lehetett azoknak a párttagoknak, akik annyira hisznek vezérükben, hogy lassan saját gondolatokkal se bíbelődnek, így mindent rábíznak arra az emberre, aki irányt mutat nekik. De mi van akkor, ha ezt az embert cserben hagyja a józan ítélőképessége, vagy valamilyen előre nem látható okból kénytelen lesz átadni a hatalmat másnak? Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Ha mindenki a törzsfőnök sátrában lebzsel, senki sem marad őrségben, és nem veszik észre a közelgő ellenséget.”