Szegedi Kattintós

Komoly nyomás nehezedik majd az új Orbán-kormányra

Komoly nyomás nehezedik majd az új Orbán-kormányra

A sorozatban negyedik kormányzati ciklusára készülő Orbán Viktor jelenleg épp új kabinetje névsorának összeállításán dolgozik, és a miniszterek kiválasztásánál bizonyára fontos szempont az, hogy a válságkezelés lesz a legfontosabb feladat a következő hónapokban. Az orosz-ukrán háború miatt a nemzetközi porondon komolyan elszigetelődött magyar kormánynak nem csak a diplomáciai karanténból kéne kitörnie, de meg kellene találnia azokat a forrásokat, melyek segítségével enyhíthetné a gazdasági válság hatásait.

origo_40.jpg

Fotó: origo.hu

Fura dolgok zajlanak a kormány legfőbb szócsövének számító közszolgálati televíziónál. Az országgyűlési választást követően gyanús körülmények között távozott az M1 megmondóembere, Bende Balázs, majd több ismert jobboldali propagandista jelezte, hogy ami a közszolgálati televíziónál zajlik, hosszú távon tarthatatlan. Később ráadásul megtört az az ellenzéki politikusokat bojkottáló gyakorlat is, amelynek köszönhetően kizárólag úgy kerültek szóba a Fidesz politikai ellenfelei, hogy előbb idéztek tőlük egy állítást (ami vagy igaz volt, vagy nem), majd arra egy-két kormányzati ember azzal reagált, hogy természetesen badarságokat beszélnek az illetők.

Így lett történelmi esemény az, hogy nem egészen két héttel a parlamenti választás után Márki-Zay Péter volt a vendége a 48 perc című műsornak. Bár különösebb téttel nem bírt ez a nyilatkozat, hiszen Márki-Zay mint bukott miniszterelnök-jelölt kapott lehetőséget arra, hogy kifejtse a nézeteit a magyar politikai élet aktuális eseményeiről, mégis komoly üzenete volt az eseménynek. Maga az érintett is jól tudja, hogy nem a közszolgálati tévé vezetői tértek jobb belátásra a Fidesz választási győzelme után, hanem az Európai Unió felé tett apró gesztusról van szó. Az Orbán-kormánynak ugyanis valamilyen szinten konszolidálnia kell saját hatalmát, hiszen nagy szüksége lesz a következő hónapokban a jelenleg zárolt uniós forrásokra.

Nem lesz azonban könnyű dolga Orbán Viktornak, hiszen egyrészt továbbra is szükségre lesz arra a meglehetősen masszív médiatúlsúlyra, amit főként a közszolgálati televízióban és rádióban alakított ki kormányzása 12 éve alatt, ugyanakkor az EU végre szeretne látni valami kézzelfogható változást az Észak-Koreát idéző magyar médiaviszonyokban. Amíg ugyanis ezek a sajtóorgánumok nem a közt, hanem a kormányt szolgálják, addig a jogállamiság egyik legfontosabb feltétele porlad tovább Magyarországon.

Korszerűsíteni kéne az egészségügyet, a közigazgatást, az oktatást, ugyanakkor továbbra is komoly a társadalmi igény a korrupció felszámolására.

Mivel az uniós pénzcsapok megnyitására most minden korábbinál nagyobb szüksége van az Orbán-kormánynak, van némi esély arra, hogy a felszínes gesztusokon túl érdemi lépések is történnek a sajtóviszonyok átalakítása érdekében. Ez persze Orbán Viktor korábbi pávatáncait látva még csak egy halvány reménysugár arra, hogy a sarokba szorított kormányfő hajlandó lesz valamit feladni eddigi „vívmányaiból” annak érdekében, hogy feltöltse a kasszát, amelyet a választási kampányban szinte teljesen kisöpört.

Egy biztos: hosszú távú garanciákat nem fog nyújtani Orbán Viktor arra nézve, hogy amennyiben már nem lesz rászorulva az uniós segítségre, nem tér vissza a korábbi gyakorlatához, és nem teszi ismét egyszemélyes szócsövévé a közszolgálati televíziót, és nem lehetetlenít el további független szerkesztőségeket. Ráadásul az abszurd sajtóviszonyokon túl még rengeteg probléma van Magyarországon, melyek orvoslására mielőbb sort kéne keríteni, ugyanis, ha ez nem történik meg, a 2026-os választások már olyan körülmények között zajlanak majd, amilyeneket leginkább Oroszországban és Belorussziában látunk.

Az Orbán-rendszernek azonban van egy gyenge pontja, ugyanis, csak úgy tartható fenn, ha van elegendő pénz a hatalmas gépezet mozgásban tartására. Ha az oligarchák kevesebbet keresnek, mint az előző kormányzati ciklusokban, akkor feszültségek keletkeznek, és talán néhányuk hűsége is megkérdőjeleződik. De nem pusztán az úgynevezett nemzeti burzsoáziát kell etetni, de ott vannak az állami alkalmazottak is, akiknek a fizetése jelentősen lemaradt a versenyszféra munkavállalóinak jövedelme mögött. Korszerűsíteni kéne az egészségügyet, a közigazgatást, az oktatást, ugyanakkor továbbra is komoly a társadalmi igény a korrupció felszámolására.

index_210.jpg

Fotó: index.hu

A magyar modell kifejezetten jól működik akkor, ha a világban gazdasági konjunktúra van, jönnek az uniós felzárkóztatási pénzek, és lehet üzletelni olyan autokráciákkal, mint Oroszország vagy Kína. Most azonban nagyon más a helyzet. Az orosz-ukrán háború félelmeire építve lehetett ugyan egy újabb kétharmados győzelmet aratni, azonban tény, hogy az agresszorral nem lehet úgy üzletelni, mint korábban, Kína pedig saját problémáival van elfoglalva. Az EU pedig elindította a jogállami mechanizmust, amit csak akkor állít le, ha az Orbán-kormány valamit visszaad az állampolgárainak azokból a jogokból, melyeket az előző 12 évben elvett tőlük. Ahogy egy dakota mondás tartja: „Ha egy lovat elloptál, nem adhatod vissza a gazdájának darabokban.”

Komoly nyomás nehezedik majd az új Orbán-kormányra Tovább
A Fidesz szavazóinak sejtelmük sincs arról, mire adtak felhatalmazást április 3-án

A Fidesz szavazóinak sejtelmük sincs arról, mire adtak felhatalmazást április 3-án

A harmadik választást nyeri egymás után a Fidesz úgy, hogy nem volt választási programja, a kormányalakítást követően pedig várhatóan ezúttal sem lesz leírt stratégiája, amit később számon kérhetnének a választók. Ez egyrészt rendkívül lehangoló képet mutat a magyar közállapotokról, másrészt egyértelművé teszi, hogy a Fidesz egy olyan kommunikációs párt, amely lényegében improvizációk sorozatával tartja meg masszív előnyét a vetélytársaival szemben. Orbán Viktor úgy tekint tehát a kormányzati ciklusokra, mint permanens kampányokra, melyek célja, hogy se jobbról, se balról ne tudja megelőzni egyetlen rivális se, mert így hátrányból kéne indítania a valódi kampányát.

infostart_18.jpg

Fotó: infostart.hu

Ahogy azt megjósoltuk nem sokkal a választások előtt, Orbán Viktor elkezdett kihátrálni Vlagyimir Putyin mögül. Azt is megpendítette a kormányfő, hogy a jelenlegi formájában fenntarthatatlan a rezsicsökkentés, tehát részben vagy egészben ki fog vonulni az állam az energiaárak támogatásából. A kampányban pontosan az ellenkezőjét ígérte Orbán, sőt az egyesült ellenzéket azzal vádolta, hogy meg akar szüntetni olyan szociális intézkedéseket, mint a rezsicsökkentés, családi adókedvezmények, valamint a 13. havi nyugdíj.

Mivel az ellenzéknek sem médiafelülete, sem megfelelő elszántsága nem volt ahhoz, hogy cáfolja ezeket az állításokat, komoly vereséget szenvedett április 3-án. Az igazi csapás azonban az volt, hogy az ellenzéki pártokat az orosz-ukrán háborúba való belépés szándékával vádolta meg a Fidesz. Mivel a választók fejében úgy egyszerűsödött le a kép, hogy amennyiben Orbán marad a kormányrúdnál, akkor béke lesz, amennyiben viszont Márki-Zay Péter lesz a kormányfő, akkor fegyvereket és katonákat küldünk Ukrajnába, így nem is lehetett kérdéses, hová húzzák be többen az ikszet.

A szabad és elfogulatlan sajtó alapelve az, hogy ha valakiről vagy valakikről állítanak valamit, akkor annak joga van reflektálni erre ugyanabban a médiában, ahol az állítások elhangoztak.

Mivel a kormánypárt 12 éve teljesen uralja a közmédiát, a bulvársajtó jelentős részét, és valamennyi megyei napilap a kezében van, lényegében azt hitet el a választókkal, amit csak akar. Ilyen médiaviszonyok között az ellenzéknek annyi esélye van egy választást megnyerni, mint egy összekötözött kezű embernek kiúszni a partra. Orbán ezért teheti meg, hogy nem hirdet választási programot, és amikor megnyeri a voksolást, végrehajtja azokat a lépéseket, melyekkel korábban megvádolta az ellenzéket. Ha pedig megszorításokat kénytelen bevezetni, akkor a kormánymédiának kerülnie kell a megszorítás szót, és mondjuk a "stratégiai kiigazítás" kifejezést használják helyette.  

Bár elég rémisztő leírni, de körülbelül két és fél millió ember négyévente egy biankó csekket nyújt át Orbán Viktornak, amire később azt ír, amit csak akar. Ehhez kell az az ördögi kommunikációs gépezet, amelyhez hasonló egyetlen demokratikus államban sem képzelhető el Európában. Ez ontja azt a szemérmetlen propagandát magából, amely a legutóbbi választási kampányban már nyílt hazugságokra ragadtatta magát, és mivel nincs semmiféle ellensúlya, lényegében semmi sem tarthatja vissza az etikai szabályok nyílt megsértésétől.

A hazai ellenzéket lehet bírálni, sőt lesajnálni, de egyet le kell szögezni: Ha a közpénzből fenntartott, és főként a vidéki lakosság körében népszerű hírcsatornán úgy beszélnek valakiről vagy valakikről, hogy azok négyévente 5 perc műsoridőt kapnak, hogy elmondják a véleményüket, akkor az olyan, mintha egy baráti társaságban kibeszélnek valakit, és ha megjelenik, mindenki elhallgat, és úgy viselkednek vele, mintha mi se történt volna. A szabad és elfogulatlan sajtó alapelve az, hogy ha valakiről vagy valakikről állítanak valamit, akkor annak joga van reflektálni erre ugyanabban a médiában, ahol az állítások elhangoztak.

portfolio_23.jpg

Fotó: portfolio.hu

A Fidesznek persze esze ágában sincs felszámolni ezt a kirívó aránytalanságot, hiszen így nem csak uralja a közbeszédet, hanem szinte észrevétlenül tud taktikát és hangnemet váltani, ha az érdekei úgy kívánják. Az ellenzék most a sebeit nyalogatja, a választók pedig örülnek, hogy elcsitult végre a felfokozott kampány miatti acsarkodás, így itt az alkalom lassan bevezetni a köztudatba, hogy kivezetik a rezsicsökkentést, az árstopot, és valószínűleg megy a kukába a Paks 2 beruházás is. Mert, hogy egy dakota közmondás tartja: „Ha félálomban közlöd az asszonnyal, hogy megcsaltad, később nyugodtan mondhatod, hogy az egészet csak álmodta.”

A Fidesz szavazóinak sejtelmük sincs arról, mire adtak felhatalmazást április 3-án Tovább
Orbán Viktor nem ilyen Putyint akart

Orbán Viktor nem ilyen Putyint akart

Bizonyára áprilisi tréfaként értelmezte volna Orbán Viktor, ha valaki egy éve azt mondja neki, hogy a parlamenti választás kampányát éppen Vlagyimir Putyin teszi számára nehézzé. Pedig így történt, és a kormányfő viselkedésén látszott is a zavarodottság. Bár nem jött jól neki, hogy a korábban eltervezett kampánystratégiát ki kellett hajítania az ablakon, és kényszerből egy teljesen új narratívát kellett összedobnia a stábjának, de van rá esély, hogy a vészforgatókönyv meghozza számára a kívánt eredményt. Ugyanakkor a Putyin által teremtett helyzetben nem egyszerűen pávatáncot kellett lejtenie, de mindezt egy szakadék fölött egy kötélen egyensúlyozva kellett megtennie.

portfolio_22.jpg

Fotó: portfolio.hu

Csak azok nem értik, miért olyan fontos a szimpatizánsok táborának egyben tartása Orbán Viktor számára, akik nem ismerik a kormányfő gondolkodásának legfontosabb elemeit. Az egyik ilyen, hogy a mintegy kétmilliós szavazótáborát egy hadseregként irányítja, amit bármikor be lehet vetni az ellenség ellen. A harci morál fenntartása ebben a seregben a választások idején a legfontosabb, hiszen ilyenkor mindennél nagyobb jelentősége van annak, hogy elszántak legyenek a szavazóik. Ha bármiféle kétely felmerül ilyenkor a szimpatizánsokban, megbomolhat az egység, lemorzsolódhat néhány százezer szavazó, és máris veszélybe kerül a Fidesz újabb négyéves kormányzása.

Ezért kell egy egyszerű, világos és erőteljes narratíva, amit a párt propagandistái minden rendelkezésükre álló eszközzel sulykolnak a hívek tudatába. Az üzenetek egyértelműek, ugyanakkor mindig ellentétben állnak azzal, amit szerintük az ellenzék gondol ugyanarról a témáról. Így például, ha az ellenzék a nyugati szövetségesek iránti elkötelezettségünk szükségességét hirdeti, akkor egyértelmű, hogy a keleti orientáció fontosságát harsogja a kormánymédia. Ez a stratégia jól is működött mindaddig, amíg Putyin csapatai meg nem támadták Ukrajnát, ami hirtelen zavarossá tette a Fidesz híveiben azt a képet, amit addig Oroszországról vallottak.

Orbán Viktor harmadik utas politikájának alapja az, hogy sem gazdaságilag, sem ideológiailag nem távolodhatunk el olyan fontos világpolitikai szereplőktől, mint Kína vagy Oroszország, hiszen számos előnyünk származhat abból, ha kiaknázzuk a keleti autokráciákban rejlő lehetőségeket. Orbán nem csupán energiahordozókkal és infrastrukturális fejlesztésekkel üzletel, hanem ideológiákkal is (Fudan Egyetem, CEU elüldözése, letelepedési kötvények stb.), így a hívek számára közvetített üzenetekben megjelenik az erős vezér fontossága, valamint az egység megőrzésének szükségessége. (Lásd: Békemenet)

Szinte naponta mást mond a kormányfő a konfliktus kapcsán, de a végén mindig felmondja a kötelező mantrát: Semlegesség, béke, biztonság.

Emellett persze jól jönnek az uniós támogatások, illetve a NATO nyújtotta katonai biztonság, ám olykor oda kell pörkölni a nyugatiaknak, ha demonstrálni akarja a kormány a keleti kapcsolatok fontosságát. A Fidesz propagandistái egy meglehetősen koherens világképet festettek saját híveik elé, amelynek része volt az oroszokkal folytatott baráti együttműködés hasznossága, illetve a nyugati demokráciák okvetetlenkedésének elítélése. Ha nagyon le akarjuk egyszerűsíteni ezt a képet, akkor Orbán azt üzente a híveinek, hogy a liberális demokráciák felett eljárt az idő, ezért mi lépéselőnyben vagyunk hozzájuk képest, hiszen évek óta mélyítjük a kapcsolatainkat Kelet két erős hatalmával, Kínával és Oroszországgal.

Ezen az alaptézisen ejtett hatalmas sebet az, hogy elindult az oroszok offenzívája Ukrajnában, és ezért kellett kitartania Orbánnak legalább a gesztusok szintjén Putyin mellett annak ellenére, hogy ezzel teljesen elszigetelődött a nemzetközi színtéren. Ha nyíltan szembe fordult volna ugyanis az agresszorral, akkor saját táborában okozott volna káoszt, hiszen a fideszes szavazók továbbra is Putyint tartották Magyarország szövetségesének és nem Zelenszkijt. A gyors hátraarc mindenképpen gyengítette volna azt a szavazótábort, amire most a legnagyobb szüksége van Orbánnak.

A szorult helyzet olyan módszerek bevetésére kényszerítették a kormánypártot, amit az egyébként messze nem finnyás propagandagépezet se használt korábban. Egyrészt nettó hazugságokat állítottak az ellenzékről (háborút akar, eltörli a rezsicsökkentést, az ukránokkal tárgyal stb.), másrészt gyakorlatilag semmilyen kézzelfogható ígéretet nem tettek a választóknak, még azt sem, hogy: folytatjuk! A korteskedés lényegében abból állt, hogy démonizálták az ellenséget, a Fideszt pedig a béke és biztonság zálogaként ajánlották a választók bizalmába.  

A választás közeledte tehát a remélt legkisebb rossz felé sodorta a Fidesz kommunikációját. Ez annak a hangsúlyozása, hogy mi nem támogatunk senkit, ki akarunk maradni a háborúból, és elkötelezettek vagyunk a béke iránt. Üres szólamok ugyan, ám megnyugtatják a híveket, akik látják a menekültként érkező ukránokat, akiket egyébként támogat a kormány, illetve nem lehetetleníti el azokat a segélyszervezeteket, melyeket még üldözött a 2015-ös tömeges migráció idején.

Közben Orbán Viktor pávatánca annyira felpörgött, hogy szabad szemmel már alig lehet követni. Erre azért volt szüksége, mert amellett, hogy a hazai közönséggel el kell hitetnie, hogy a Fidesz külpolitikai iránya továbbra is egyértelmű, addig a diplomáciai szalonképesség megőrzése érdekében meg kellett szavaznia az oroszokkal szembeni szankciókat, és bele kellett egyeznie egy kisebb NATO kontingens Magyarországra telepítésébe. Szinte naponta mást mond a kormányfő a konfliktus kapcsán, de a végén mindig felmondja a kötelező mantrát: Semlegesség, béke, biztonság.

24_hu_134.jpg

Fotó: 24.hu

Hogy mennyire sikerült ezzel megtartania, esetleg növelnie a kormánypárt szavazóinak számát, majd április 3-án kiderül. Az viszont biztos, hogy Orbán Viktor nem ilyen Putyint akart. Egyrészt nem sikerült túl sok gazdasági előnyhöz juttatnia az országot azzal, hogy az orosz elnök szövetségesévé vált, másrészt egy teljesen kiszámíthatatlan kalandor barátsága most kifejezetten nehéz helyzetbe hozta. Orbán ugyan mindig ügyesen lavírozott a politika aknamezőin, ám az most már biztosan ráég, hogy rossz szövetségest választott magának, akitől ráadásul az energiafüggőség miatt igen nehezen lehet szabadulni. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Ha lesántul a lovad, akkor mindegy, ki ül rá, attól még sánta marad.”

 

Orbán Viktor nem ilyen Putyint akart Tovább
Közeleg a választás, amelyhez hasonló nem volt még Magyarországon

Közeleg a választás, amelyhez hasonló nem volt még Magyarországon

Sok szempontból egészen különleges lesz az április 3-án sorra kerülő parlamenti választás. Egyrészt ekkora téttel nem bírt még egyetlen voksolás sem az elmúlt harminc évben, másrészt külpolitikai esemény még nem befolyásolt ilyen mértékben egyetlen hazai politikai megmérettetést sem. Vannak persze egyéb különlegességek is: például az, hogy jó eséllyel csak két politikai tömörülés tagjai fognak bejutni a parlamenti padsorokba, így kialakulhat egy olyan kétpólusú erőtér, amely az amerikai és a brit közéletet jellemzi.

kiskata1.jpg

Fotó: szeka

Talán soha nem volt olyan nagy szakadék a két nagy rivális tábor között, mint most. Családtagok, rokonok, barátok győzködik egymást arról, miért kell az általuk preferált pártra, pártszövetségre szavazni, holott pontosan tudják, hogy nagyon nehéz kiszakítani másokat a saját ideológiai komfortzónájukból. A magyar választók többsége véleménybuborékban él, ami az elmúlt 12 év szomorú következménye. Szinte semmiféle átjárás nincs a két rivális tábor között, hiszen a végletekig megosztott tömegtájékoztatás két különböző valóságot tár a polgárok elé, és mindenkinek magának kell eldöntenie, melyik a reális kép az ország viszonyairól.

Mondhatnánk persze, hogy az igazság valahol középen van, ám ezzel se mondanánk igazat. Tény ugyanis, hogy a megosztottságot a Fidesz 12 éve tartó politikája idézte elő, hiszen tudatosan taszította ki a nemzetből azokat, akik nem szavaztak rájuk, és attól se rettent vissza a hatalom, hogy hazugságokat állítson ellenzéki politikusokról, kormánykritikus civilekről vagy újságírókról, ha az érdekei ezt kívánták. Közben felépített egy szinte tökéletes világot, amelynek csúcsán Orbán Viktor áll, aki megold minden nehéz helyzetet, törődik a magyar emberekkel, ugyanakkor kijelöli számunkra, kik fenekednek itthon és a világban a nemzetünkre.

Ebbe a képbe rondított bele az orosz-ukrán háború, ami egy olyan váratlan helyzetet teremtett, amelyen láthatóan a mindenhatónak tartott miniszterelnök is nehezen tud úrrá lenni. Orbán Viktor külpolitikája ugyanis négy pillérre épült az utóbbi években: Közeledés Oroszországhoz, a kínai orientáció, az európai szélsőjobb egységesítése, valamint a V4 országok érdekérvényesítése az Európai Unión belül. Az orosz invázió mind a négy pillért alapjaiban rengette meg, hiszen az agresszorral sem barátkozni, sem üzletelni nem lehet a jövőben, Kína egyértelműen semleges a konfliktusban, az európai szélsőjobb ellehetetlenült, a V4-ek pedig Magyarország kivételével nyíltan kiállnak Ukrajna mellett.

Ezzel Orbán lényegében elismerte, hogy az olcsó orosz gázra alapozta azt a populista gazdaságpolitikát, amelynek célja a valódi verseny kiiktatása volt, ugyanakkor szavazatokat hozhatott számra a piaci folyamatokba való állami beavatkozás.

Nem csoda hát, ha Orbán Viktor felpörgette a pávatáncát, hiszen nem szabad elbizonytalanítania saját szavazóit, ugyanakkor nem lóghat ki nagyon a sorból sem az Európai Unióban sem a NATO-ban. A választás előtt néhány héttel veszélybe került az a narratíva, hogy Oroszország barátsága előnyös Magyarország számára, hiszen az a konzekvens kormányzati propaganda, hogy Nyugat hanyatlik, Kelet pedig felemelkedik nehezen tartható akkor, amikor olyan menekültek százezrei érkeznek a határainkra, akik Putyin bombái elől menekülnek.

Az Orbán tévedhetetlenségébe vetett hit most azért is kezd meginogni, mert a háború következményi egyértelműen rávilágítanak az elmúlt évek politikájának stratégiai hibáira. Így például arra a körülményre, hogy a magyar energiaszektor túlságosan függ az orosz gáztól és kőolajtól, noha bőven lett volna idő és lehetőség az ágazat diverzitásának kialakítására. A kormányfő most azzal utasítja el az energiahordozókra kivetendő szankciókat, hogy az a magyar rezsicsökkentést veszélyeztetné. Ezzel Orbán lényegében elismerte, hogy az olcsó orosz gázra alapozta azt a populista gazdaságpolitikát, amelynek célja a valódi verseny kiiktatása volt, ugyanakkor szavazatokat hozhatott számra a piaci folyamatokba való állami beavatkozás.

24_hu_133.jpg

Fotó:24.hu

A miniszterelnök most versenyt fut az idővel, hiszen a Putyin számára tett szimbolikus engedményekkel csak az a célja, hogy a saját táborát egyben tartsa április 3-ig. Az ugyanis borítékolható, hogy a választást követően kihátrál az orosz diktátor mögül, ugyanis az ideológiai rokonságon kívül már semmilyen érdek nem köti a világ utálatát kiérdemlő agresszorhoz. Az ellenzéknek viszont azon kell ügyködnie vasárnapig, hogy megértesse több tízezer szavazóval az elmúlt 12 év politikájának elhibázottságát, aminek következtében súlyos gazdasági problémákkal kell szembenéznie a következő kormánynak attól függetlenül, hogy az ellenzék vagy a Fidesz alakítja azt. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Ha keserű egy gyökér, teljesen mindegy, hogy melyik végén harapsz bele, az attól még keserű lesz.”

Közeleg a választás, amelyhez hasonló nem volt még Magyarországon Tovább
Nyolc ok, amiért Orbán ki fog hátrálni Putyin mögül

Nyolc ok, amiért Orbán ki fog hátrálni Putyin mögül

Egyre kevésbé használható a Fidesz számára az a retorika, amit az orosz-ukrán háború óta használ. Ennek lényege, hogy a gyakorlatban lényegében együttműködik az EU és a NATO legfőbb döntéshozóival, verbálisan azonban teljes semlegességet hirdet. A Fidesz szavazóit azonban egyre inkább zavarja az a kettős beszéd, ami ezzel a politikai felfogással szükségszerűen együtt jár, hiszen az otthonaikból kibombázott civilek képei és az agresszor hallgatólagos támogatása között egyre élesebb az ellentmondás. A kormánypárt kommunikációjának megváltoztatására a fent említett morális problémák mellett több körülmény miatt is szükség van, így hiába közelednek a parlamenti választások, Orbán rövidesen ki fog hátrálni Putyin mögül.

hang.jpg

Fotó: hang.hu

  1. A Fidesz atlantista szárnya már a háború kitörésekor is vállalhatatlannak érezte azt a magatartást, ami hivatalosan egyenlőségjelet tesz az agresszor és az áldozata között. Ezt tetézte az, hogy a Fidesz felügyelete alá tartozó sajtóorgánumokban nemhogy elítélték volna Putyin támadását, de sokszor Ukrajnát vagy az Egyesült Államokat tették felelőssé a kialakult helyzetért. Lényegében ugyanaz a mantra jellemezte a kormánypárt médiakolhozát, mint amit az előző nyolc évben harsogtak ezek az orgánumok. Vagyis: Nyugat ellenünk van, Kelet a szövetségesünk. Ez nem csupán durván leegyszerűsítő megközelítése a geopolitikai és gazdasági folyamatoknak, de teljesen hibás felfogást tükröz. Ráadásul diplomáciai skizofréniába taszítja az országot, mivel a hivatalos szövetségeseink előtt kell pávatáncot járnunk azért, hogy az agresszor szemében is megtartsuk a renoménkat. Az olyan atlantisták, mint Németh Zsolt ezért küldött a napokban egyértelmű üzenetet: Ruszkik haza!

  2. Orbán Viktor mindig a győztesek oldalán szeret tetszelegni, és egy hónappal a háború kezdete után egyre nyilvánvalóbb, hogy Oroszország nem jöhet jól ki ebből a konfliktusból. Egyrészt politikai értelemben már az első napokban elvesztette a háborút, amit ugyan katonai értelemben még megnyerhet, ám hódításait senki sem fogja elismerni, a szankciók pedig teljesen elszigetelik az agresszort a külvilágtól. Nincs már különösebb értelme olyan apró gesztusokat tenni az orosz vezetés felé tenni, mint azt hangsúlyozni, hogy Magyarország nem szállít fegyvereket Ukrajnának, a területén pedig csak bizonyos megkötésekkel lehet hadi szállítmányokat eljuttatni a szomszédos országba. Ráadásul az oroszokat sújtó embargó legfontosabb területein, főként az energiaszektorban nincs egyedül tartózkodásával a magyar fél az Európai Unión belül.

  3. Ezeknek a gesztusoknak azért sincs különösebb értelmük, mert Putyin számára így is, úgy is ellenség maradunk, hiszen a nyugati szövetségi rendszereken keresztül támogatjuk Ukrajna ellenállását. Orbán egymagában nem képes megakadályozni semmilyen komolyabb szankciót az oroszokkal szemben, így Putyin számára értéktelen sakkfigurává vált ebben a játszmában.

  4. Orbán számára ennél is nagyobb baj, hogy miután nem ítélte el nyíltan és határozottan az orosz agressziót, szinte minden eddigi szövetségese elhatárolódott tőle. Legkomolyabb vesztesége a V4-eken belüli elszigetelődése, de fájhat neki a szlovén miniszterelnök egyértelmű kiállása is Kijev mellett. Azt azonban jól látja, hogy a lengyelek kemény fellépése az oroszok ellen jól jövedelmezhet majd akár számára is, ha elfordul Putyintól, mert akkor ismét megnyílhatnak előtte az uniós források, és a jogállami mechanizmus végrehajtása is elakadhat a különleges geopolitikai helyzet miatt.

  5. Fájhat Orbán feje amiatt is, hogy Putyin agressziója szinte teljesen ellehetetlenítette az európai szélsőjobboldali pártokat. Mivel egyelőre nem lépett be egyik ilyen frakcióba se, de már komoly lépéseket tett pártja e politikai tömbbe való integrálódása felé, most ismét a senki földjén találta magát. Mivel Putyin sok esetben nyíltan támogatta az Európai Unió stabilitásának megbontására kiválóan alkalmas szélsőséges erőket, most Salvini, Marine Le Pen és Orbán árfolyama is erősen zuhant a szövetségesi piacon. Utóbbi még egy éles váltással kimenekülhet ebből a helyzetből, hiszen szerencséjére eddig nem sikerült összekalapálnia egy nagy politikai tömböt a szélsőjobbra sodródott európai pártokból, és a Fidesz sem lépett hivatalosan szövetségre egyikkel sem.

  6. A hivatalos kommunikáció ellenére Magyarországnak semmilyen gazdasági előnye nem származik abból, ha továbbra is baráti kapcsolatokra törekszik Oroszországgal. Az energiaszektorban nem okoz egyelőre semmilyen fennakadást a háború, hiszen az oroszok a gáz- és olajeladásaikból fedezik a megnövekedett kiadásaikat, és egyelőre nem látszik valószínűnek, hogy az energiahordozókra is kiterjesztené az EU az embargót. A kormány a rezsicsökkentés megvédésére alapozott kommunikációja még féligazságokat sem tartalmaz, hiszen annak a hatósági ár az alapja, és nem az orosz gáz és kőolaj. Paks 2-őt viszont lényegében elfelejthetjük, hiszen igen nehéz elképzelni, hogy a szankciókkal sújtott orosz beszállítók képesek lennének a következő években ellátni a feladatukat, ráadásul a finanszírozásban döntő szerepet játszó bank szankciós listára került.

  7. Fontos körülmény ugyanakkor, hogy a Fidesz szavazótábora megzavarodott attól, hogy az ukrajnai menekültek százezreit lényegében úgy fogadták a magyar hatóságok, mintha egy szövetséges országból érkeztek volna. Igazából nem is tehetett mást a kormány, hiszen a dehumanizálás ebben az esetben teljesen más hatással járt volna, mint a 2015-ös menekülthullám idején, amikor politikai tőkét kovácsolt a Fidesz abból, hogy a menekültek ellen hergelt. Az Ukrajnával szembeni fenntartások, melyeket korábban folyamatosan táplált a közvéleménybe a kormány, most teljesen jelentőségüket vesztették, és lényegében ugyanúgy kezelnek minden keletről érkező menekültet a hatóságok, akár magyarok, akár oroszok, akár ukránok. Ilyen ellentmondást nehéz feloldani egy fideszes szavazó fejében, hiszen évekig azt hallotta, hogy a más országokból érkezők elveszik a munkájukat, és egyébként is veszélyt jelentenek az ország biztonságára.

    444_19.jpegFotó: 444.hu
  8. Végül van egy fontos szempont, ami mindenképpen meghatározó Orbán Viktor döntésében. Putyin ugyanis bebizonyította, hogy megbízhatatlan politikai szövetséges. Ha Orbánt február eleji moszkvai látogatása alkalmával figyelmeztette volna a közelgő katonai invázióra, a magyar kormányfő fel tudott volna készülni a váratlanul előálló helyzetre. Ehelyett mindenféle hosszú távú megállapodásokat íratott vele alá, majd megnyugtatta, hogy nem lesz háború. Orbán "stratégiai nyugalma" annak az álcája, hogy teljesen lebénult Putyin lépésétől, aki egy hónappal a választás előtt teljesen új helyzetbe kényszerítette. Ez a személyes sértettség is motiválhatja Orbánt, amikor a fenti érveket mérlegelve ki fog hátrálni Putyin mögül. Kérdés, hogy mikor, és hogy időben teszi-e meg ezt. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Ha túl sokáig húzod az íjad húrját, elfáradsz, és elvéted a célt.”

Nyolc ok, amiért Orbán ki fog hátrálni Putyin mögül Tovább
Drónok harca: Itt az ellenzék nagy esélye

Drónok harca: Itt az ellenzék nagy esélye

Abban mindenképpen igazuk lesz a globális folyamatokat figyelő elemzőknek, hogy az orosz-ukrán háború poklából egy új politikai konstelláció fog kiemelkedni. Sokan mégis másra számítottak, mint ami körvonalazódni kezd előttünk. A keleti autokráciák felemelkedését ugyanis sok jobboldali elemző mellett olyan politikusok is megjósolták, akiknek érdekükben áll a kínai vagy az orosz térnyerés a világpolitikában. Közéjük tartozik Orbán Viktor is, aki egy évtizedes barátságot dobhat a kukába, ha a háború legyengíti Vlagyimir Putyin rezsimjét.

eurowes.jpg

Fotó: euronews

Van abban valami abszurd, hogy egy szovjet gyártmányú felderítő drón mintegy 40 percig úgy repült a magyar légtérben, hogy a légvédelmünk igazából azt se tudta, milyen eszközt keressen a levegőben. Ez a groteszk időutazás egyszerre megmosolyogtató és elkeserítő, hiszen rávilágít a magyar honvédség sebezhetőségére. A helyzet abszurditását az is erősítette, hogy nem a honvédelemért felelős miniszter állt ki magyarázkodni az eset után, hanem a külügyminiszter. Szijjártó Péter nem először kerül szereptévesztésbe, de úgy látszik Orbán Viktor benne bízik meg leginkább a miniszterei közül.

A horvát főváros közelében földbe csapódó drón ugyan komoly kétségeket ébreszthet bennünk afelől, hogy a magyar honvédség készen áll-e egy fegyveres konfliktusra, de reméljük, nem kell élesben szembesülniük katonáinknak a háború valóságával. Azzal viszont mindenképpen szembe kell néznie a magyar politikai vezetésnek, hogy az orosz-ukrán konfliktus eszkalálódásával muszáj lesz egyértelműen állást foglalnia. Az a kettős beszéd ugyanis, amit eddig kisebb-nagyobb sikerrel el tudott adni saját választói felé a kormány az idő előrehaladtával teljesen hiteltelenné válik.

Orbán Viktor eddig arra játszott, hogy megvárja, a felek közül ki kerekedik felül, és természetesen azt tekinti utólag majd szövetségesének, aki győztesként kerül ki a konfliktusból. Eddig abban reménykedett, hogy végül mégis győz az orosz túlerő, és a saját politikai érdekeinek leginkább megfelelő módon alakulnak a dolgok. Orbán felfogásában a történelmet a győztesek írják, így az sem zavarta különösebben, hogy az oroszok a polgári lakosságot sem kímélve egy szabad választáson hatalomra került elnök megbuktatásáért indítottak háborút.

Nem kellene egymás mellé montírozni Putyint és Orbánt, hiszen rengeteget fotózták őket olyan baráti pózban, ami mindent elárult arról, milyen bizalmi viszony volt a háború előtti utolsó pillanatig a két férfi között.

Még megtörténhet persze, hogy elbukik Ukrajna, ám az már biztos, hogy oroszoknak komoly árat kell fizetniük ezért mind politikai, mind katonai értelemben. Putyin rezsimje elveszítette a világ meghatározó vezetőinek bizalmát, az országot pedig a szankciók visszavetik a 19. század végi állapotokba. A félelmetes orosz haderőről szóló győzelmi jelentések is elveszítették komolyságukat, ráadásul az orosz elnök hazai hátországa is meggyengült amiatt, hogy egy villámháború helyett egy hónapokig elnyúló katonai konfliktusba vezette az országát.

Nem véletlen tehát, hogy a politikai elemzők már inkább arról beszélnek, hogy Putyin meggyengülve kerülhet ki a konfliktusból, így az orosz előretörésből sokkal inkább defenzívába szoruló keleti autoriter rendszerekről szólnak a vélemények. Ez veszélyezteti a kínai dominancia további erősödését épp úgy, mint Lukasenka fehérorosz elnök végső bukását. A világ békére vágyó országai ugyanakkor egyre gyanakvóbbak olyan vezetőkkel szemben, akik politikai és gazdasági előnyök reményében minden gond nélkül üzleteltek az utóbbi időben ezekkel a rezsimekkel.

Nagyon nem hiányzott tehát Orbán Viktornak ez a háború, de nagy szerencséjére húsz nap múlva lezajlik az a választás, amelyet akár el is bukhatna, ha az ellenzék kellő kommunikációs eszközök birtokában képes lenne megfelelően artikulálni a társadalom felé, hogy a nagy stratéga hírében álló miniszterelnök ezúttal nagyon elszámolta magát. Nem kellene egymás mellé montírozni Putyint és Orbánt, hiszen rengeteget fotózták őket olyan baráti pózban, ami mindent elárult arról, milyen bizalmi viszony volt a háború előtti utolsó pillanatig a két férfi között.

nepszava_32.jpg

Fotó: népszava

Annál inkább indokolt lenne Orbánt „rátolni” Putyinra, mert ezzel a módszerrel él a Fidesz is, mióta kiderült, hogy Gyurcsány Ferenc bábjaként érdemes bemutatni minden miniszterelnök-jelöltet az ellenzéki oldalon. Márpedig amíg Gyurcsány egy klasszikus megosztó személyiség, addig Putyinnál most aligha van népszerűtlenebb politikus a világon. Az sem mellékes, hogy amennyiben az ellenzék rásegítene az Orbán-Putyin barátság népszerűsítésére, nem is állítana valótlant, és sok fideszes szavazó zavarodottságát növelné a tények feltárása. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Ha egykori barátodat elűzik a törzstől, inkább te is fuss vele, mert különben veled fizettetik meg az adósságait.”

Drónok harca: Itt az ellenzék nagy esélye Tovább
Valóban Oroszország mutatja a szebb jövőt Magyarországnak?

Valóban Oroszország mutatja a szebb jövőt Magyarországnak?

Az orosz-ukrán háború komoly ideológiai zűrzavart okozott a Fidesz táborán belül, Orbán Viktor pedig mindent elkövet annak érdekében, hogy hívei számára a kérdőjelek kiegyenesedjenek. A fő problémát az jelenti, hogy lassan egy évtizede mást se hallanak a Fidesz szavazói a kormányfőtől, minthogy Nyugat hanyatlóban van, Kelet pedig fokozatosan felemelkedik. Még ha így is lenne, nehéz alátámasztani ész érvekkel azt a brutalitást, ahogy Oroszország rátámadt egy olyan országra, amelynek legfőbb bűne, hogy ugyanahhoz a két szövetségi tömbhöz szeretne tartozni, amelyeknek tagja Magyarország is.

infostart_17.jpg

Fotó: infostart.hu

Vajon tényleg annyira vonzó az a rendszer, amelyet Vlagyimir Putyin épített ki Oroszországban? Különösen élesen vetődik fel ez a kérdés egy olyan ország esetében, amelynek forradalmait orosz segédlettel verték le többször is, a szovjet csapatok pedig 40 évi „ideiglenes” tartózkodás után nem is olyan régen vonultak ki hazánkból. Orbán Viktor néhány éve fellobbant vonzódása Oroszországhoz csak úgy volt eladható a Fidesz szavazói számára, ha folyamatosan hangsúlyozták, hogy a jelenlegi orosz vezetési gyakorlata és szövetségi politikája már semmiben sem hasonlít a cári vagy sztálini elődökére.

Pedig érdemes alaposan szemügyre venni Vlagyimir Putyin elnöki tevékenységét az utóbbi húsz évben. Olyan autokrata hatalmat épített ki magának, mely nem sokban különbözik az egykori cárok vagy pártfőtitkárok gyakorlatától, ugyanakkor épp úgy leválthatatlannak tűnik, mint nagy hatalmú elődei. A körülötte sertepertélő oligarchák nem sokban különböznek az egykori bojároktól, és ha egy-két főnemes veszi a bátorságot, hogy ellent mondjon neki, épp olyan kíméletlenül lecsap rájuk az ország vezetője, mint egykoron Rettegett Iván.

Putyin hatalmát az a féligazság stabilizálta, hogy úgymond rendet csinált ebben a hatalmas, szétesőben lévő országban. Az elnök nem csak megállította a gazdasági hanyatlást, de fokozatosan visszaszerezte azoknak a területeknek egy részét, melyek a Szovjetunió szétesése után önállósodtak. A véres csecsen háborúktól kezdve a grúzok megleckéztetésén át a fehérorosz elnök vazallusi sorba süllyesztéséig terjed azoknak a lépéseknek a sora, melyek Oroszország nagyhatalmi státuszának visszaszerzésére irányultak.

Putyin rendszere tehát tud erőt demonstrálni, de amennyiben túlbecsüli saját erejét és befolyását, könnyen pórul járhat.

A legnagyobb népszerűséget mégis a Krím-félsziget visszafoglalása, valamint a kelet-ukrajnai szakadár területek önállósulása hozta Putyinnak. Már a 2014-es krími offenzíva után sejteni lehetett, hogy az orosz elnök itt nem áll meg, hiszen komolyabb nemzetközi következményei nem lettek annak, hogy egy szuverén állam területéből harapott ki egy jó nagy darabot. Tudta ezt az ukrán vezetés is, ezért igyekezett védelmet találni az Európai Unió és a NATO kötelékében. Putyin nem akarta megvárni, hogy terjeszkedésének legfontosabb célpontja olyan szövetségesekre tegyen szert, akik elrettenthetik egy esetleges katonai beavatkozástól.

Az orosz elnök arroganciája egy olyan nagyhatalmi szemléletből táplálkozik, amelyet még a cárok alapoztak meg, majd a kommunista állam vitt tovább. Ez az arrogancia sokszor párosul politikai és katonai vaksággal, így keveredhetett bele a cári Oroszország a 20. század elején előbb a japánok elleni háborúba, majd lépett be az antant hatalmak oldalán az I. világháborúba. Mindkettő súlyos következményekkel járt, csakúgy, mint a szovjet vezetés afganisztáni kalandja a '80-as években. Ez a hatalmas, emberi és természeti erőforrásokban igen gazdag ország most is olyan szánalommal szemléli a környezetét, mint például a finnek ellen indított háború idején, amikor el nem tudták képzelni Sztálin tábornokai, hogy ez a kis ország egy hétnél tovább tudja tartani magát.

Valami hasonló történik most is, hiszen Ukrajnát is egy könnyen lerohanható országnak tekintette Putyin, amelynek polgárai gyorsan át fognak állni az oroszok oldalára. Most mutatkozik meg az is, hogy a hátország ugyan rendelkezik tartalékokkal, de a gyors siker elmaradása kijózanítja azt az orosz lakosságot, amelyet már jó ideje bombáz saját propagandájával a kormánya. Nincs meg az a hatalmas gazdasági erő sem, amely elengedhetetlenül fontos lenne egy nagyhatalmi státusz demonstrálásához. Putyin rendszere tehát tud erőt demonstrálni, de amennyiben túlbecsüli saját erejét és befolyását, könnyen pórul járhat.

magyar_hang_4.jpg

Fotó: Magyar Hang

Ezek fényében nehéz megérteni, miként sikerült saját szavazótáborát oroszbaráttá varázsolnia néhány év alatt Orbán Viktornak. Nincs semmi csábító ugyanis egy olyan hatalomban, amely elnyomja a saját ellenzékét, folyamatosan fenyegeti a szomszédait, a csatlósait pedig csak addig támogatja, amíg a saját érdekei ezt szolgálják. Putyin a cári és a szovjet idők politikai örököse, aki az ideológiát és a praktikumot úgy ötvözi, hogy az csakis számára hozzon hasznot. Orbán Viktor ebben a játszmában csak egy gyalog, aki most kénytelen kódolt jelekkel üzenni a nagy hatalmú orosz vezetőnek, hogy még mindig számíthat rá. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Olyan szövetségest válassz magadnak, aki mellett nyugodtan lovagolhatsz, és nem kell félned attól, hogy oldalról ledöf.”'

 

 

Valóban Oroszország mutatja a szebb jövőt Magyarországnak? Tovább
Ukrajnai háború: Történelmi lecke a fiúknak

Ukrajnai háború: Történelmi lecke a fiúknak

Soha nem látott sebességre kapcsolt az Orbán-kormány pávatánca, mióta Putyin fővezér parancsot adott Ukrajna lerohanására. Az Európai Unió és a NATO tagjaként Magyarország ugyan szavakban kiáll Ukrajna függetlenségéért, és elítéli a katonai agressziót, ám saját szavazói felé egészen mást kommunikál. Lényegében a hivatalos orosz propagandát szajkózva Ukrajnát teszi felelőssé azért, mert kirobbant a katonai konfliktus. Most látszik igazán, milyen hatékonyan alakította át saját hívei világszemléletét Orbán Viktor, hiszen néhány napba se telt, és a kormány hivatalos álláspontját követve milliók gondolják úgy ma Magyarországon, hogy az áldozat a felelős a vérontásért.

index_209.jpg

Fotó: index.hu

A nyúl ritkán ront neki az oroszlánnak. Akik úgy gondolják, hogy a megtámadott Ukrajna a felelős azért, mert nyílt háborúba torkollt az oroszokkal fennálló vitájuk, lényegében azt állítják, hogy az agresszív nyuszi provokálta a bölcs és nyugodt oroszlánt. Orbán Viktor évek óta erősíti a magyarokban azt a gondolatot, hogy a Vlagyimir Putyin által vezetett Oroszország egy erős és megbízható szövetséges, akinek kedvéért érdemes konfliktusokat vállalni az Európai Unióval és a NATO-val is. A kormány hatalmas médiagépezete éjt nappallá téve dolgozott azon, hogy a magyar választópolgárok számára elfogadhatóvá, sőt követendővé tegye Putyin autoriter rendszerét, melyben a jogállamiságnak szinte minden eleme láthatatlanná vált.

Orbán Viktor régóta ügyködik azon, hogy saját tábora számára egyértelművé tegye harmadikutas politikájának az előnyeit. Ennek központi eleme, hogy a brüsszeli bürokratákat lényegében hasznos idiótaként csak az ingyen pénzek lehívására használja, a kínai és orosz kapcsolatot viszont gazdasági és politikai előnyök megszerzése érdekében prioritásként kezeli. Ez egy igen veszélyes hintapolitika (ha úgy tetszik, pávatánc), de amíg nem alakulnak ki olyan éles konfliktusok, mint a mostani ukrán-orosz háború, ki lehet aknázni ennek a politikának az előnyeit.

Szavakban ugyanis az európai államokkal értenek egyet, de lélekben Putyinnal és a megszálló csapatokkal vannak, mert szerintük az Magyarország érdeke, hogy az oroszok megnyerjék ezt a háborút.

Most azonban más a helyzet. Orbán Viktornak ki kellett mondania, hogy Magyarország elítéli az orosz katonai akciót, és bár ímmel-ámmal, de csatlakozott az agresszor ellen hozott szankciókhoz. Úgy tűnt az első napon, hogy ki lehet dobni az ablakon azt a stratégiát, amit évekig sikerrel működtetett a magyar kormány, hiszen néhány héttel azt követően, hogy Orbán Moszkvában kvaterkázott Vlagyimir Putyinnal most az ellenoldalon volt kénytelen kompromittálni magát egykori szövetségese előtt.

Aztán jött a jó öreg kettős beszéd, és mindjárt feloldotta a dilemmákat a kormánypárti szavazók elméjében. Azzal, hogy Putyint a kormánypárti megmondó emberek kimosták a kíméletlen agresszor szerepéből, és a felelősséget Zelenszkij ukrán elnökre hárították, lényegében összekacsintottak saját rajongótáborukkal. Szavakban ugyanis az európai államokkal értenek egyet, de lélekben Putyinnal és a megszálló csapatokkal vannak, mert szerintük az Magyarország érdeke, hogy az oroszok megnyerjék ezt a háborút.

liner_hu.jpg

Fotó: liner.hu

Ha ez a pávatánc is hatásos lesz, akkor nem kell tartania Orbán Viktornak attól, hogy az ellenzék a választási kampány finisében új témát talál, amellyel hiteltelenítheti az elmúlt évek szövetségesi politikáját. Arra mindenesetre rávilágított a kormány gyors hangnemváltásának a sikere, hogy olyan hűséges és elkötelezett szavazókra támaszkodhat Orbán, akik szinte bármit elhisznek abból, amit a központi propaganda harsog. Kérdés, hogy az orosz beavatkozásról akkor is tartható lesz-e a mostani kormányzati álláspont, ha menekültek tízezrei érkeznek a magyar határhoz, és civil áldozatok ezreiről számolnak be a menedékkérők. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha kellő távolságról szemléled a csatát, bármelyik félről kijelentheted, hogy győzött.”

Ukrajnai háború: Történelmi lecke a fiúknak Tovább
A jogállami mechanizmus az EU komoly ütőkártya a magyar választások előtt

A jogállami mechanizmus az EU komoly ütőkártya a magyar választások előtt

Naivitás lenne azt hinni, hogy amennyiben a magyar ellenzék április 3-án megnyeri a parlamenti választást, belátható időn belül helyreáll az országban a jogállamiság, az uniós források pedig azonnal áramlani kezdenek Brüsszelből. Az Orbán-rendszer kiépítése évekig tartott, így a szabályok átszabása sem valósulhat meg néhány hét alatt. Az azonban már önmagában is egy komoly fejlemény, hogy sokan gondolkodnak el azon, miképpen lehet visszaadni a jogállami intézményeknek az eredeti funkcióit, illetve, mi történne akkor, ha Orbán Viktor kormánya kapna újabb négy évet arra, hogy ezeket az intézményeket még inkább magához láncolja.

privatbankar_hu_1.jpg

Fotó: privátbankár.hu

„Reméljük, hogy a Bizottság folyamatosan dolgozott, mostanra kész a lecke, és a testület készen áll a rendelet alkalmazására. Az ítélettel fordulóponthoz értünk, a döntés a közös értékeken alapuló európai projekt támogatását jelenti. Egyértelmű üzenet az autoriter kormányoknak: az Unióban be kell tartani a játékszabályokat. A döntéssel az Európai Bíróság jogi szempontból is megerősíti a jogállamisági mechanizmus mögött álló politikai üzenetet, és támogatja az unós intézmények komoly munkáját.” – kommentálta az Európai Bíróság február 16-án kihirdetett ítéletét a spanyol Eider Gardizabal Rubial, aki az Európai Parlament szociáldemokrata frakciójának tagja.

Talán nála is keményebben fogalmazott a finn Petri Sarvamaa, aki a parlament néppárti frakciójában ül, így nem is olyan még a Fidesszel közös elvek mentén politizált. „Elhárult a jogállamiságra vonatkozó feltételrendszerről szóló rendelet előtt álló utolsó akadály. A Parlament most közvetlenül a Bizottsághoz szól, és egyértelműen akarok fogalmazni: eljött a jogszabály alkalmazásának ideje. Nem lehet ismét haladékot kérni, hanem a Bizottságnak határozottan és késedelem nélkül lépnie kell. A tények vitathatatlanok. Mindnyájan tudjuk, hogy már régóta romlik a jogállamiság minősége, és nem csak Magyarországon és Lengyelországban, hanem más tagállamokban is.”

Az úgynevezett feltételességi mechanizmus beélesítése a döntési folyamatokba lehetővé teszi, hogy az olyan országoktól, melyek nyíltan megsértik a jogállami normákat, az uniós forrásokat részben vagy egészben meg lehet vonni. Ez egy olyan jelentős változás az EU működésében, amelyhez fogható nem volt az utóbbi évtizedekben. Innentől kezdve ugyanis hiába járna jóval több pénz egy uniós tagországnak, mint amennyit befizet a közös kasszába, előfordulhat, hogy az egyenlege mínuszba fordul, vagyis ráfizet arra, hogy a politikai és gazdasági közösség tagja. A mechanizmus persze arra lett kitalálva, hogy visszatartsák a közös normák megsértésétől a tagállamokat, ám Orbán Viktorról köztudott, hogy ő előre megy, ha törik, ha szakad.

Mivel a választási kampány kellős közepén tartunk, a magyar kormány reakciója a jogállami mechanizmus beélesítésére csak felszínes ideológiai üzengetés, Orbán Viktor ugyanis az új parlamenti erőviszonyok ismeretében fogja majd kifejteni, hogy hosszú távon milyen viszonyt tervez az Európai Unióval. Korábban már belengette a Fidesz, hogy van élet az EU-n kívül is, Varga Mihály pénzügyminiszter pedig odáig ment, hogy amennyiben a következő hétéves költségvetési ciklusban már nettó befizetők lennénk, talán jobb is, ha nem maradunk tagok. A külső szemlélő számára tényleg elég egyértelműnek tűnik, hogy a magyar kormánypártot már csak az anyagi megfontolások, vagyis a bőségesen érkező ingyen pénz tartotta a közösségben, amennyiben ezek a források elapadnak, már semmi értelmét nem látják a tagságnak.

A helyzet azonban nem ilyen egyszerű. Magyarországnak az uniós forrásokon kívül még számos előnye származik abból, hogy az EU tagja. Például így jóval előnyösebb feltételek között kereskedhet a tagállamokkal, de azokkal is, amelyek még nem léptek be az unióba. Az is fontos szempont, hogy a világpolitikának is fajsúlyosabb szereplője egy ország, amely egy olyan fejlett és erős politikai és gazdasági közösséghez tartozik, mint az EU. Nem beszélve arról, hogy Oroszország és Kína számára is akkor értékes szövetséges Magyarország, ha az unió tagja, ugyanis így sokkal komolyabb befolyásra tehetnek szert, mintha hazánk egy kívülálló lenne. Orbán Viktor jól tudja ezt, így bármennyire is fárasztja a Brüsszel elleni hadakozás, a végső szakítás sokkal több hátránnyal járna, mint amennyi előnnyel számolhatna.

24_hu_132.jpg

Fotó: 24.hu

Ennek az eszmefuttatásnak persze csak akkor van igazán értelme, amennyiben április 3-án Orbán Viktor megtartja a hatalmát. Teljesen más megvilágításba kerül ugyanis Magyarország, amennyiben az ellenzéki pártok le tudják váltani a jelenlegi kormányt. Bár a Fidesz mindent elkövet annak érdekében, hogy a választások megnyerése lényegében csak kötelező házi feladatnak tűnjön számára, a hatalmas ellenszél ellenére az ellenzék is kijöhet jól ebbel a megmérettetésből. Ez sokban függ a hazai gazdasági, a nemzetközi politikai helyzettől, és talán még a járványkezelés hatékonyságának megítélésétől is. Egy biztos: Az új kormánynak mindenképpen komoly gazdasági nehézségekkel kell majd szembe néznie, és a jogállami mechanizmusnak köszönhetően az EU-s pénzeknek nagyobb súlya lesz idehaza, mint bármikor korábban. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Ne menj kölcsönért olyan szomszédhoz, akinek korábban szidtad a felmenőit.”

A jogállami mechanizmus az EU komoly ütőkártya a magyar választások előtt Tovább
Leváltható-e a Fidesz a jelenlegi választási feltételek között?

Leváltható-e a Fidesz a jelenlegi választási feltételek között?

A hatalmon lévő Fidesz érdeke, hogy négyévente olyan körülményeket teremtsen, melyek reményt adnak az ellenzéki szimpatizánsoknak a kormány leváltására. A díszletek fontosak, elfedik ugyanis azokat a tényeket, melyek szinte reménytelenné teszik a politikai fordulatot. Ugyan erősen lejt a pálya a kormánypárt felé, de lehet képviselő-jelölteket állítani, ajánlásokat gyűjteni, kampányolni, figyelni a közvélemény-kutatások eredményeit, de aztán a végén valahogy mindig a Fidesz jön ki a legjobban az egészből. Így lesz az idei választáson is?

24_hu_131.jpg

Fotó: 24.hu

Orbán Viktor már egy ideje felesleges időpazarlásnak tartja a parlamenti és önkormányzati választásokat, mégis komoly energiát fektet minden kampányba. Ha nem lennék az Európai Unió tagjai, bizonyára még annyira se ügyelne a kormánypárt a látszatra, mint most. Így 2010 óta újra és újra nekidurálja magát az ellenzék, hogy megdöntse a hatalmát, ő azonban komoly erődemonstrációt tartva kétharmados többséggel abszolválja ezeket a megmérettetéseket. Gonosz macska-egér játékot űz ellenfeleivel, hiszen mér régóta kiüresítette azokat az intézményeket, hivatalokat, melyek feladata a tisztességes és igazságos feltételek biztosítása lenne.

Orbán trükkje arra épül, hogy egyetlen ellenőrző szervet sem szüntetett meg, csak úgy alakította, hogy ezek vezetői (tisztelet a kivételeknek) az ő tenyeréből egyenek. Amikor az Állami Számvevőszéktől az Alkotmánybíróságon és a Nemzeti Választási Bizottságon át az ombudsmani hivatalokig mindenhol az ő emberei ülnek, senki sem gondolhatja komolyan, hogy a jogállami normáknak megfelelően zajlik a kormány tevékenységének ellenőrzése. Minden papíron független hivatal vezetője a kormányfő kottájából játszik, és ha ez nem lenne elegendő, maga Orbán Viktor kezében van a karmesteri pálca is. Ha pedig valaki eltéveszt egy félhangot, akkor gyorsan beül valaki más a helyére a zenekarba.

Nem véletlen, hogy az az ellenzék, amely szinte teljesíthetetlen küldetést vállal azzal, hogy szembeszáll ezzel a hatalmas és egységes gépezettel folyamatosan arról kommunikál, hogyan lehetne ezeket az intézményeket ismét függetlenné tenni? Természetesen el kéne mozdítani olyan fideszes kádereket, akiket évekre bebetonozott a posztjukba a hatalom, és meg kéne változtatni olyan törvényeket, melyek csak kétharmados többséggel írhatók át. Igen, ám, de hol van az az egyszerű többség, ami egyáltalán értelmet ad az ilyen gondolatmeneteknek? A választás megnyerése ugyanis az első lépés lenne egy komoly intézményes reform felé, de Orbán Viktor nagyon jól tudja, hogy ezt a lépést semmiképpen nem teheti meg az ellenzék.

Orbán attól is fél, hogy a külföldi erőforrások segítségével továbbra is a felszínen marad néhány ellenzéki sajtóorgánum, civil szervezet, és az ellenzéki pártok is csökkenteni tudják azt a hátrányukat a kampányban, amit a szűkös anyagi lehetőségek miatt el kell szenvedniük.

Ő tehát abban érdekelt, hogy az ellenzék lásson reményt arra, hogy leváltható a kormánya, így ugyanis maguk az ellenzéki pártok legalizálják azt a választást, ami egyébként messze nem felel meg a demokratikus követelményeknek. Hagyja, hogy hatalmas ellenszélben fáradjanak az ellenfelei, és amikor már úgy érzik, hogy közel kerültek a céljuk eléréséhez, felvonultatja azt a hatalmas hadigépezetet, amellyel valójában rendelkezik. Mindenki, tudja, hogy pénzt, paripát, fegyvert érdemben csak a Fidesz képes felmutatni, mégis újra és újra megkísérlik a lehetetlent: egyetlen nagy rohammal bevenni a kormánypárt erősségeit.

Mivel idehaza minden eszköz a rendelkezésére áll ahhoz, hogy ellehetetlenítse az ellenfeleit, Orbán Viktor már csak a külföldi ellenlábasaitól tart. Ez az alaphelyzet vezetett a Brüsszel elleni szabadságharchoz, a Soros György befolyásával való ijesztgetéshez, és ez sodorta egyre közelebb a kormányt Kínához, Oroszországhoz és több közép-ázsiai autokráciához. A hazai ellenzéket csak annyira veszi komolyan, amennyire képes megjeleníteni a hazai választók számára azokat a kritikákat, melyeket az EU vagy a NATO címez a magyar kormánynak. Orbán attól is fél, hogy a külföldi erőforrások segítségével továbbra is a felszínen marad néhány ellenzéki sajtóorgánum, civil szervezet, és az ellenzéki pártok is csökkenteni tudják azt a hátrányukat a kampányban, amit a szűkös anyagi lehetőségek miatt el kell szenvedniük.

hvg_90.jpg

Fotó: hvg.hu

Ennek ellenére jelenlegi állás szerint nem fenyegeti különösebben senki és semmi Orbán Viktor hatalmon maradását. Még az olyan nagy horderejű események sem csökkentették érdemben a bizalmat a regnáló hatalom iránt, mint a Völner-ügy vagy a Pegasus-botrány. Olyan átlátszó trükkökkel volt képes ellensúlyozni ezeket a közéleti botrányokat, mint az árbefagyasztás, személyi jövedelemadó visszatérítés, vagy a 13. havi nyugdíj rendszerének újbóli bevezetése. Orbán egy hozzá hű állami gépezettel a háta mögött még a koronavírus-járvány kezelésének amatőr hibáit is képes volt elkendőzni. Fel kell tennünk a kérdést: Ki, és mikor űzi el Orbán Viktort a hatalomból? Mert ahogy egy dakota harcos kiáltott fel a csatatéren, amikor már csak egyedül harcolt az ellenséggel: „Innen szép győzni!”

Leváltható-e a Fidesz a jelenlegi választási feltételek között? Tovább
Putyin megmutatta Orbánnak, hogy hol a helye

Putyin megmutatta Orbánnak, hogy hol a helye

A politikában döntő szerepe van annak, hogy milyen környezetben kerül sor fontos tárgyalásokra, megbeszélésekre, netán békekötésekre. A díszletek ugyanis meghatározzák a felek közti viszonyokat, befolyásolják a kommunikáció légkörét, ugyanakkor felerősíthetnek fontos folyamatokat. A nagyhatalmak vezetői ezért előszeretettel élnek a pszichológiai hadviselés eszközeivel, amire jó példa a minapi Putyin-Orbán találkozó. Amikor az erős vezető látványosan demonstrálja hatalmát a gyengébbel szemben, akkor általában el is éri a célját. Vendégszerzőnk, Derék József történelem tanár írása.

blikk_15.jpg

Fotó: blikk.hu

Amikor 1945 februárjában Jaltában Sztálin fogadta két szövetségesét, Roosevelt amerikai elnököt és Churchill brit miniszterelnököt, elrendelte, hogy utóbbit a tárgyalások helyszínétől messzebb, Alupkában, a Voroncov palotában szállásolják el. Egyrészt egy meseszép, a tatár időket idéző épületet kapott lakhelyül a brit delegáció, másrészt nekik kellett a legtöbbet utazniuk, hogy időben Jaltába érjenek a tárgyalásokra. Sztálin tudta, hogy Churchill-t a lehető legtávolabb kell tartania Roosevelttől, aki ideológiailag közelebb állt hozzá, ugyanakkor le is akarta nyűgözni a brit miniszterelnököt a csodás palotával, amit a rendelkezésére bocsátott.

Amikor a német delegáció az első világháborút lezáró versailles-i békekonferenciára utazott, a vonat olyan területeken haladt át, ahol még jól látható volt a háborús pusztítás, aztán pedig roncsolt arcút francia katonákat ültettek szembe velük. A békéről a versailles-i kastély tükörtermében tárgyaltak, ami a francia történelem legdicsőbb napjaira emlékeztette a legyőzötteket. Sorolhatnánk még a példákat arra, milyen jelentősége volt annak, kit, milyen ellátásban részesítettek diplomáciai találkozók alkalmával, és milyen környezetben került sor magára az érdemi tárgyalásokra.

Orbán Viktor is jól tudja, hogy a díszleteknek milyen nagy jelentőségük van olyankor, amikor egyszerre akarja lenyűgözni és meggyőzni a tárgyalópartnereit. A miniszterelnök hivatalának Budai Várba költöztetése is azt a célt szolgálja, hogy grandiózus történelmi díszleteket biztosítson számára minden egyes tárgyaláshoz. Amint ő és tárgyaló partnere lenéz az alattuk elterülő Budapestre a vendég úgy érezheti, hogy a kormányfő mindent szemmel tud tartani, ami a fővárosban, illetve az országban történik. Ezúttal azonban a magyar miniszterelnöknek kellett elutaznia Moszkvába, és vendégként neki kellett alkalmazkodnia a Vlagyimir Putyin által kialakított körülményekhez.

A ravasz orosz elnök pedig gondoskodott arról, hogy a régi jó kapcsolat és a több mint tíz személyes találkozó ellenére Orbán Viktor váratlan helyzetbe kerüljön. Az orosz fél ugyanis egy kishajónyi méretű asztal két végét jelölte ki a két vezető számára. Ez azt eredményezte, hogy az audiovizuális kapcsolat a lehető legkisebb hatékonysággal működött a tárgyaló felek között, ami főként annak kellemetlen, aki kisebb súlyú személy az asztal körül. Lényegében egy olyan emberrel kell ugyanis tárgyalnia, akinek sem a gesztusait nem látja rendesen, sem a hangját nem hallja kellőképpen.

A magyar vezető odáig ment a magyarázkodásban, hogy önmagát csak egy kis, jelentéktelen ország miniszterelnökének nevezte a hatalmas és befolyásos orosz elnök mellett.

Orbán Viktor lényegében nem is Putyinnal beszélt, hanem a tolmácsával, aki valamivel közelebb volt hozzá, és nyilván emelt hangon fordította azt, amit az orosz elnök mondott. Mivel a metanyelvi kommunikáció semmiféle segítséget nem nyújtott ahhoz, hogy értelmezhesse Putyin mondandóját, rendkívül megterhelő volt számára ez a párbeszéd. Ezt maga is megfogalmazta akkor, amikor néhány nappal később a rádióban értékelte a találkozót. Még életemben nem ültem ilyen hosszú asztalnál (…) Nem könnyű dolog 5 órán keresztül észnél lenni.” - fakadt ki tőle némileg szokatlan stílusban a magyar kormányfő.

Ezzel közvetve elismerte, hogy Putyin elérte azt a célját, hogy kizökkentse megszokott szerepéből. Az orosz elnök ugyanis tudta, hogy Orbán rendkívül öntudatos, sőt büszke ember, akt megvisel, ha a körülmények hatására el kell térnie az eredeti tervétől. Az asztal végére ültetve, a tolmács szavait fülelve valóban igen megterhelő lehetett az az öt óra, amit Putyin társaságában kellett töltenie. Az orosz fél valószínűleg alaposan meg is puhította a nyakas magyar kormányfőt, ám a hivatalos nyilatkozatokból nem derül ki, hogy ez milyen eredménnyel járt Putyin részéről.

Felvetődik a kérdés, hogy ha Putyin legértékesebb aduásza az EU-n belül és a NATO kötelékében Orbán, akkor miért hozta szövetségesét ilyen kellemetlen helyzetbe? Itt jön a képbe az a magatartás, amit a magyar kormányfő esetében leginkább pávatáncként szoktunk emlegetni. Putyin kihasználva Orbán szorult helyzetét egyrészt biodíszletként használta ahhoz, hogy demonstrálja erejét, másrészt jelezni szerette volna a magyar fél számára, hogy amennyiben valóban fegyveres konfliktussá fajul az orosz-ukrán konfliktus, választania kell hivatalos szövetségesei és elvbarátja között.

Orbánt szinte sokkolta az az öt óra, amit a kisbusz méretű asztal egyik sarkában kellett töltenie, mert az ebben a szituációban esélye se volt kezdeményezőként fellépni. Ő maga mentegette a helyzetet azzal, hogy egy olyan hatalmas és erős állam vezetőjére, mint Oroszország vigyázni kell a járvány idején, de tény, hogy a találkozó előtt és utána is számos olyan megbeszélése volt Putyinnak, ahol egyetlen lépés távolságból parolázott az Orbánnál sokkal alacsonyabb szintű vendégeivel. A magyar vezető odáig ment a magyarázkodásban, hogy önmagát csak egy kis, jelentéktelen ország miniszterelnökének nevezte a hatalmas és befolyásos orosz elnök mellett.

origo_39.jpg

Fotó: origo.hu

Ez is jól mutatja, hogy Orbán önérzetét meglehetős hatékonysággal törte meg Putyin, így a hatalmas asztallal valószínűleg minden fontosabb célját elérte. A magyar kormányfő számára világos lett, hogy az alárendeltségi viszony és a mély barátság között nem túl nagy a különbség a keleti autokraták értelmezésében. Valahogy úgy kell magyaráznunk Putyin viselkedését, mint egy maffiafőnökét, aki olykor szükségét érzi annak, hogy a leghűségesebb szövetségesei számára is egyértelművé tegye, kinek tartoznak elszámolással. És Orbán Viktor mégiscsak egy EU-s ország és NATO tag állam miniszterelnöke, akit nem árt néha emlékeztetni arra, hogy két urat nem lehet egyszerre szolgálni. Mert ahogy egy dakota közmondás tartja: „Attól, hogy fordítva ülsz a lovon, még ugyanúgy hazavisz, mintha rendesen megülnéd.”

Putyin megmutatta Orbánnak, hogy hol a helye Tovább
süti beállítások módosítása