Nehéz lenne az utóbbi napok kormányzati megnyilatkozásai között olyat találni, amely teljes egészében fedné a valóságot. Eddig sem arról volt híres a Fidesz kommunikációja, hogy pontos, precíz információkkal látnák el a választópolgárokat, ám, ami most zajlik az elmúlt 15 év gyakorlatához képest is rendkívüli. Azért látványos a mostani hazugságzuhatag, mert a belföldi félretájékoztatás mellé felzárkózott a külpolitikai handabanda is, így bármiről is nyilatkoznak a Fidesz potentátjai, biztosak lehetünk benne, hogy messzire fogják kerülni az igazmondást. A bőséges kínálat miatt most csak néhány hamis állításról értekezünk.

Fotó: index.hu

Eddig sem állt távol a miniszterelnöktől, hogy olyan adatokkal dobálózzon, melyek hitelességét finoman szólva is meg lehet kérdőjelezni, ám most már napi rendszerességgel dob be teljesen megalapozatlan statisztikákat és kimutatásokat. Korábban a svéd bűnügyi statisztikákat írta át a saját szája íze szerint, a szeptember 22-i parlamenti szezonnyitón mondott beszédében pedig csakúgy záporoztak a hamis állítások. Nem stimmeltek a felsorolt születési adatok, az orvoslétszám, de a gázárak EU-s országokkal való összehasonlításába is hiba csúszott. Orbán amúgy is szereti a statisztikai adatokat abból az irányból megközelíteni, ahogy az adatsorok számára a legkedvezőbben festenek, de azért keverhetett volna néhány önkritikus megállapítást a győzelmi jelentése mondatai közé.

A kormányfő a nagypolitikában is mestere a kisebb-nagyobb füllentéseknek. Például azt mondta Donald Trumpnak, hogy Magyarország azért függ teljes mértékben az orosz energiahordozóktól, mert nincs tengerünk, amelyen keresztül közvetlenül kaphatnánk más országoktól földgázt és kőolajat. Persze nem az a hazugság, hogy Magyarország partjait nem mossa három tenger, hanem, hogy a hazai kikötő hiányában kénytelenek vagyunk Oroszországtól beszerezni az energiahordozókat. Könnyű ezt az állítást cáfolni például azzal, hogy hozzánk hasonlóan sem Csehországnak, sem Ausztriának nincs tengere, mégis leváltak az orosz olajról és gázról, ráadásul semmivel sem adják drágábban az üzemanyagot és a gázt a szolgáltatók náluk, mint nálunk.

Akkor csatlakozott főnökéhez egy meglehetősen átlátszó füllentéssel Szijjártó Péter külpolitikáért is felelős külgazdasági miniszter, amikor a horvátok jelezték, hogy az Adria-kőolajvezetéken keresztül el tudnák látni az országot nem az oroszoktól származó nyersanyaggal. Szijjártó magából kikelve ostorozta a horvát miniszterelnököt, aki szerinte nem is ért a témához, hiszen nem tudja, hogy ennek a vezetéknek nem elegendő a kapacitása a magyar igények kiszolgálására, ráadásul, olykor karbantartási munkálatok miatt le kell állítani a szállítást. Nem tette hozzá, hogy érvényes a Barátság kőolajvezetékre is.

Ráadásul a Harcosok Klubja digitális verőlegényei felerősítik majd azt a gyakorlatot, amit a kormánymédia másfél évtizede alkalmaz. Ennek lényege, hogy a cél szentesíti az eszközt, vagyis nem számít, mi az igazság, ha a tények elferdítésével választásokat lehet nyerni.

A magyar kormány és a MOL illetékesei minden valós tény elferdítésére hajlandóak annak a palástolására, hogy lényegében véres gyémántokkal kereskednek. Az olajipari cégnek és a fő tulajdonos államnak ugyanis hatalmas bevétele van abból, hogy a kedvezményes áron elérhető orosz kőolajat vásárolják. Ezzel a legfőbb gond az, hogy Magyarország ezzel az orosz háborús gépezetet finanszírozza, de az sem elhanyagolandó szempont, hogy mivel háborús zónában fekszik a vezeték, akár az oroszok, akár az ukránok bármikor képesek megszakítani az ellátást. Ezzel teljesen kiszolgáltatottá teszik a magyar gazdaságot olyan országok felé, melyek céljaik megvalósítása érdekében nyomást gyakorolhatnak a magyar államra.

A kormány harmadik erős embere sem maradhatott el a füllentésekben a miniszterelnöktől és a külügyminisztertől, annál is inkább, mert Lázár János az egyetlen fideszes politikus, aki kimerészkedik a nép közé, hogy ott kellemetlen kérdésekre válaszoljon. Ezt a küldetést nem hajthatná végre hatékonyan, ha nem rendelkezne a mellébeszélés képességével, illetve egyetlen arcizma rándulása nélkül ne tudna belehazudni az újságírók képébe. Az utóbbi napokban volt lehetősége csiszolni ezeket a képességeit, hiszen a hódmezővásárhelyi rendőrkapitány öngyilkosságával kapcsolatban jó néhány kellemetlen kérdésre kellett válaszolnia.

Tagadta természetesen, hogy a kapitány lejáratására írt, szerző feltüntetése nélkül publikált cikkhez bármi köze lenne, sőt azt is egyértelművé tette, hogy a szöveget közlő Promenád24 című laphoz sem köti semmi. Persze hivatalosan nincs résztulajdona abban a cégben, amely kiadja az internetes portált, de a tulajdonosi kör tagjai mind személyes barátai, és itt jelennek meg azok a hirdetések is, melyek a Lázár érdekeltségi köréhez tartozó cégektől érkeznek. Volt azonban egy olyan cinikus hazugsága is, amire kevesen kapták fel a fejüket. Ő ugyanis azt állította, nem tudja, ki az a hölgy, akivel viszonya volt a kapitánynak, holott az illető már akkor is a polgármesteri hivatalban dolgozott, amikor Lázár volt a polgármester. Ráadásul a kormánymédia képet is közölt az illetőről, úgyhogy a miniszter finoman szólva is mellébeszélt a témában.

A hazugságáradat azonban továbbra is hömpölyög, mert szorult helyzetében a Fidesz ezt a megoldást látja a legkifizetődőbbnek. Rövidesen jön az újabb nemzeti konzultáció ami nyilván olyan állításokat fog tartalmazni, melyeknek kevés közük van az igazsághoz, így garantált, hogy a válaszok azt sugallják majd, amire a kormány számít. Ráadásul a Harcosok Klubja digitális verőlegényei felerősítik majd azt a gyakorlatot, amit a kormánymédia másfél évtizede alkalmaz. Ennek lényege, hogy a cél szentesíti az eszközt, vagyis nem számít, mi az igazság, ha a tények elferdítésével választásokat lehet nyerni.

Fotó: hvg.hu

Nem lehetnek illúzióink, a 2026-os választási kampány egészen biztosan brutálisabb lesz bármelyiknél, amit 1990 óta átéltünk. A Fidesz ugyanis már ott tart, hogy a hazugságait már csak úgy képes életben tartani, ha újabb hazugságokkal támogatja meg azokat. De meddig lehet ezt még fokozni? És meg lehet-e szokni azt, hogy a valóságot teljesen lezüllesztik olyan kommunikációs úthengerekkel, melyekkel a kormány rendelkezik? Ez nem építés, hanem pusztítás, nem okos, kreatív, kritikus embereket ad a társadalomnak, hanem tévelygőket, akik csak bóklásznak a hazugságok sötét erdejében. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Ha túl sokáig maradsz részeg, elkezdesz félni a józanságtól.”

Egyre kellemetlenebb Magyarország és Szlovákia számra, hogy energiabiztonságuk lényegében egyetlen kőolajvezetéktől függ, amely ráadásul két egymással véres konfliktusban álló országon halad keresztül. Röviddel az orosz-ukrán háború kirobbanása után az európai országok többsége hozzálátott az alternatív beszerzési útvonalak felderítésébe és új kereskedelmi kapcsolatok kiépítésébe, de ez a két ország valamiért továbbra is ragaszkodott a szovjet időkben kiépített Barátság kőolajvezetékhez, amelyet ma már akkor és ott támadnak meg az ukránok, amikor és ahol csak tudják. Nem beszélve arról a kockázatról, hogy az oroszok is bármikor elzárhatják a csapokat, ha éppen nem tetszik nekik az, amit ez a két kormány képvisel.

Fotó: hvg.hu

Minél inkább eszkalálódik a háború, annál világosabb, hogy igen vékony jégen próbál átkelni az a két kormány, amely továbbra is nagyban függ az orosz gáztól és kőolajtól. Már az is meglehetősen abszurd, hogy a szállítmányok Ukrajna területén haladnak át, de az kifejezetten kockázatos, hogy a beszerzést több mint három év alatt sem diverzifikálta Magyarország és Szlovákia. Így fordulhatott elő, hogy gazdasági és politikai értelemben egyre inkább kiszolgáltatottá válik ez a két ország, hiszen a hadban álló felek érdekeiknek megfelelően az energiahordozókon keresztül tudnak nyomást gyakorolni a két kormányra.

Főként Magyarország esetében szembetűnő, hogy semmilyen érdemi lépést nem tett annak érdekében, hogy leváljon az orosz kőolajról, hiszen Szlovákiával egyetemben ideiglenes felmentést kapott az agresszor országtól való beszerzés tilalma alól. Ezt az engedményt azonban azzal a feltétellel kapták meg ezek a kormányok, hogy időközben igyekeznek alternatív megoldásokat találni. Itt ugyanis nem pusztán gazdasági szükségszerűségekről van szó, hanem egy jelentős morális problémáról is. Azzal ugyanis, hogy Magyarország és Szlovákia milliárdokat fizet az orosz energiahordozókért, lényegében finanszírozza a szomszédja elleni agressziót, amit az európai országok túlnyomó többsége aggályosnak tart.

Magyarország külügyminisztere azonban sokszor büszkélkedik is azzal, hogy a kormánya továbbra is Oroszország fontos stratégiai partnere, így lényegében egy pusztító agresszió anyagi fedezetéhez járul hozzá. Az ukránok évekig szemet hunytak e fontos tény felett, gondolván, hogy a jószomszédi viszony megőrzése fontosabb, mint a magyarok sajátos politikai pávatánca, ám a két ország viszonya az elmúlt hónapokban annyira elmérgesedett, hogy szinte törvényszerűen következtek be a Barátság kőolajvezetékre mért csapások. Az orosz energetikai struktúra elleni hadviselés ráadásul fontos része az új ukrán stratégiának, ugyanis azokat az eszközöket igyekeznek megrongálni vagy elpusztítani, melyek biztosítják az orosz háborús gépezet mozgásban tartását.

Ez a lépés biztosan nem tett jót az amúgy is romokban heverő ukrán-magyar kapcsolatoknak, ráadásul nagyon rossz üzenet a magyar kisebbség számára, hogy az egyik legismertebb katonájukat bünteti az Orbán-kormány.

Szijjártó Péter külügyekért is felelős külkereskedelmi miniszter felháborodása azért is érthetetlen, mert az ukránok már korábban is mértek csapást a vezetékre, igaz, ezek inkább csak figyelmeztető támadások voltak. A szomszédos ország arra szerette volna emlékeztetni ezekkel a magyar kormányt, hogy egyrészt rendkívül sérülékeny az a gazdaság, amely egyetlen vezetékre építi a jövőjét, másrészt az agresszorral való együttműködés nem maradhat következmények nélkül egy kiélezett háborús helyzetben. A magyar kormány azonban inkább tovább hergelte a saját lakosságát az ukránok ellen, minthogy megpróbált volna egy új beszerzési útvonalat kiépíteni magának.

Ebben persze nyilván szerepe volt az oroszoknak is, hiszen amíg ennyire függ tőluk gazdaságilag Magyarország és részben Szlovákia, addig ezt jól tudják kamatoztatni a politikai erőtérben. Nem tudni pontosan, mivel tartja sakkban e két kormányt a Kreml, de vélhetően árkedvezményekkel motiválják a két kormányt, amit esetleg kiegészítenek más ígéretekkel is. A nyerészkedésnek azonban súlyos ára van, hiszen a mostani leállás is bizonyítja, hogy néhány nap alatt összeomolhat egy ország energiaellátása, ha ennyire egyoldalú a beszerzése. Így - akár tetszik, akár nem -, Ukrajnától legalább annyira függ a magyar gazdaság, mint Oroszországtól.

E kettős kiszolgáltatottságon nem változtat az sem, ha kitiltják Magyarországról azt a kárpátaljai magyar parancsnokot, aki levezényelte a kőolajvezeték elleni dróncsapást. A támadás koordinátora ugyanis Robert „Magyar” Brovdi, az Ukrán Fegyveres Erők Pilóta Nélküli Rendszerek Parancsnoka volt, aki kemény szavakkal bírálta a magyar külügyminisztert a szankció miatt. Ez a lépés biztosan nem tett jót az amúgy is romokban heverő ukrán-magyar kapcsolatoknak, ráadásul nagyon rossz üzenet a magyar kisebbség számára, hogy az egyik legismertebb katonájukat bünteti az Orbán-kormány.

Fotó: blikk.hu

Az eset rávilágított arra is, hogy az európai országok kormányai, sőt maga az USA elnöke is elengedte a füle mellett Szijjártó Péter dohogását. Megüzenték ugyanis neki, hogy az ne várjon el szolidaritást másoktól, aki az agresszorral üzletel, és soha nem fejezte ki együttérzését Ukrajnával akkor sem, amikor az orosz rakéták időseket és gyerekeket gyilkoltak. Magyarország és részben Szlovákia rendszeresen különleges elbírálásra tart igényt az EU-n belül, ugyanakkor a legtöbbször rácsapja az ajtót az uniós partnerekre, amikor az Oroszország elleni szankciókról kell szavazni. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha éjszakánként elvágod a szomszédod sátorkötelét, ne várd azt, hogy meghívjon magához, amikor a vihar elfújta felőled a saját sátrad.”

Divat manapság azt írni Orbán Viktorról és a Fidesz vezető politikusairól, hogy elvesztették a kapcsolatukat a valósággal, ám a helyzet az, hogy ez már évekkel ezelőtt is így volt. Csakhogy akkor még nem létezett olyan politikai erő Magyarországon, amely próbára tette volna az állampártot. Most, hogy komoly kihívója akadt a Fidesznek, az ellenreakciók ügyetlensége rávilágít a párt korifeusainak gyenge realitásérzékére. Nem igazán tudják ugyanis, mi jár azoknak a választópolgároknak a fejében, akik nem követik évek óta hűségesen őket, bármilyen blődséggel kampányoltak, így fogalmuk sincs, hogyan szerezzék vissza azokat, akik kiábrándultak a 15 éve hatalmon lévő Orbán-rendszerből. Pedig a választók egy részének visszacsábítása nélkül a 2026-os parlamenti választás komoly kudarccal fenyeget számukra.

Fotó: nepszava.hu

A digitális polgári körök létrehozása végképp bebizonyította, hogy Orbán Viktor csapatának fogalma sincs arról, mi is a baj a Fidesz kormányzásával. Abból indulnak ki ugyanis, hogy alapvetően minden rendben van, csak az online térben vesztettek teret a Tisza párttal szemben. Orbán gyakran hangoztatja, hogy a Tisza csak egy digitálisan szerveződő közösség, a valóságban nincsenek is politikusai, így kormányzati szerepre totálisan alkalmatlan ez a szerveződés.

A helyzet azonban az, hogy a Tisza előbb online szervezte közösséggé szimpatizánsait, majd erre építve a való világban is megelőzte a Fideszt. A kormánypárt stratégái ugyanakkor a valóságból a digitális térbe költöztetik a pártot, mintha ezzel ellensúlyozni tudnák a Tisza térhódítását. A hibás diagnózis azonban általában azzal jár, hogy félrekezelik a beteget, ezért érdemes lenne átgondolnia a fideszes agytrösztnek, hogy mit csináltak rosszul a legutóbbi években.

Merthogy ez lenne a kulcsa annak, hogy hatékonyan küzdjenek meg a semmiből érkezett, de egyre erősebb kihívóval. Ahelyett, hogy oldalakon keresztül sorolnánk, mennyi hibát követett el a Fidesz ezen időszak alatt, most elég legyen csak annyit írnunk, hogy szinte mindent elrontottak. És miért nem büntették ezért korábban a választók a kormányt? Mert mindig volt olyan téma, amivel elterelték a figyelmet ezekről a súlyos hibákról, illetve mindig találtak olyan bűnbakokat (Soros, Gyurcsány, migránsok, Brüsszel, liberálisok stb.), akikre rá lehetett fogni, hogy miattuk döcög a szekér.

Szijjártó évek óta félreértelmezi a külpolitika lényegét, ugyanis nem képes felfogni, hogy a nagy szövetségi rendszerek azért vannak, mert azok egyrészt megvédik az olyan kicsi országokat, mint hazánk, másrészt ezek egy ideológiai közösségek is, ahol elvárják az elvek következetes gyakorlását.

Persze, a jól bevált módszerek akár működhetnének most is, hiszen például az ukránokat már sikerült annyira megutáltatniuk a magyarok többségével, hogy akár az inflációt vagy a nemzeti bank vagyonának elherdálását is rájuk lehet fogni, csakhogy ez most nem lesz elég. A Fidesz ugyanis annyiszor kiáltott már farkast, hogy most, amikor a vérszomjas lompos tényleg a kertek alatt jár, már nem veszik elég komolyan. Valószínűleg a Fidesz hűséges szavazói is érzik, hogy az ukránok gonoszságán kívül azért van még néhány oka annak, hogy Magyarország gyengén teljesít. És az is lehet, hogy néhányuknak eszébe ötlik az a dakota mondás, amit évekkel ezelőtt még Orbán Viktor idézett: Ha észreveszed, hogy halott lovon ülsz, szállj le róla!

Ha már az ukránoknál tartunk, érdemes megjegyezni, hogy ezúttal a külpolitikai folyamatok sem kedveznek igazán Orbánnak és csapatának. Nem következett be például Donald Trump és Vlagyimir Putyin nagy egymásra borulása, sőt egyre élesebb az ellentét az amerikaiak és az oroszok között. Még az is bekövetkezhet, hogy az oroszokat sújtó szankciók visszaütnek Magyarországra, hiszen most az amerikaiak úgy akarnak nyomást gyakorolni Moszkvára, hogy a velük kereskedő országokat büntetik vámokkal.

Orbán ráadásul azzal sem dicsekedhet az amerikai elnök előtt, hogy jó kapcsolatokat ápol a Kínai Népköztársaság vezetőivel. A kommunista ország ugyanis egyre inkább az amerikaiak célkeresztjébe kerül azzal, hogy a háttérben támogatja Oroszországot, és bevallott érdeke az orosz-ukrán konfliktus meghosszabbítása. Nehéz Orbán külpolitikai stratégiájában logikát találni, hiszen egyszerre akart jóban lenni három olyan nagyhatalommal, melyek egymás ellenfelei, de legalábbis komoly érdekellentétek állnak fenn köztük.

A máskor igen aktív és harsány Szijjártó Péter külügyekért is felelős külkereskedelmi miniszter szokatlanul csendben van, ugyanis amikor a három barátinak hitt nagyhatalom egymással vív szócsatát, jobb, ha nem foglal állást, mert akkor vagy Kína vagy Oroszország vagy az Egyesület Államok orrol meg ránk. Szijjártó évek óta félreértelmezi a külpolitika lényegét, ugyanis nem képes felfogni, hogy a nagy szövetségi rendszerek azért vannak, mert azok egyrészt megvédik az olyan kicsi országokat, mint hazánk, másrészt ezek egy ideológiai közösségek is, ahol elvárják az elvek következetes gyakorlását.

Fotó: mandiner.hu

Mindent egybevetve kijelenthető, hogy saját csapdájában vergődik most a Fidesz, hiszen – képletesen szólva – magának ásta azt a digitális vermet, amibe most belekényszerült. Az online térben való csatározás most olyan pótcselekvés, ami elhiteti a rajongók táborával, hogy Orbán Viktor még mindig egy megbízható, karizmatikus vezető, akire érdemes lesz szavazni 2026-ban. Azonban egy másik dakota közmondás szerint: „Nem azért temetik a harcos mellé a kedvenc lovát, hogy megegye azt, hanem, hogy az örök vadászmezőkön is együtt legyen vele.”

Összetartó, elkötelezett és politikailag aktív közösség képét igyekszik mutatni a Fidesz, amivel a saját szavazótáborát próbálja meggyőzni arról, hogy nincs baj. Orbán Viktor és vezérkara tisztában van azzal, hogy a kormánypárt aranytartaléka az a mintegy 1,5-2 milliós tábor, amelynek tagjai rendületlenül hisznek a miniszterelnök éleslátásában, illetve, akik a legzavarosabb időkben is hajlandók támogatni a Fideszt. Most az a legfontosabb feladata az Orbán-kormánynak, hogy megállítsa a Tisza Párt térnyerését, illetve stabilizálja a saját szavazótáborát. A módszereik azonban kissé idejét múltnak tűnnek, ráadásul komoly hibákat is vét a kormánypárti propagandagépezet.

Fotó: nepszava.hu

A fiatalokat célozza a kormány legújabb intézkedése, az Otthon Start Program, amely kedvezményes kamatozású hitelt kínál azoknak, akik lakásvásárlásra vállalkoznak a nehéz ingatlanpiaci viszonyok között. Nem véletlenül büszkélkedett egyik legutóbbi közösségi médiás bejegyzésében a miniszterelnök ezzel a hírrel, hiszen a felmérések arról tanúskodnak, hogy a fiatalok számára egyre kevésbé vonzó a kormánypárt politikája. A bejegyzésben a miniszterelnök kitért a Tisza Pártra is, amely szerinte már nem árad, hanem apad, amit az is bizonyít, hogy a napokban távozott az ellenzéki párt fővárosi frakcióvezetője.

Orbán továbbra is magabiztos a kommunikációs térben, és néhány homályos célzáson kívül nem tett említést arról, hogy pártja több évtized után először veszítette el vezető helyét a közvélemény-kutatásokban. Sőt, a kormánypárthoz ezer szállal kötődő Nézőpont Intézet előrukkolt egy olyan győzelmi jelentéssel, amin még az elkötelezett Fidesz szavazók is elméláznak egy kicsit, hiszen minden más kutatásban komoly előnnyel vezet a Tisza. Egyértelmű, hogy kormányzati oldalról most a legfontosabb feladat a pánik megakadályozása, így tartva egyben azt a közel kétmilliós szavazótárbort, amely az utóbbi 15 évben garantálta a Fidesz dominanciáját a politikai térben.

Eközben a politikai elemzők egy része már arról értekezik, hogy a jelenlegi választási szabályok keretein belül 2026-ban akár kétharmaddal is győzhet a Tisza Párt az országgyűlési választáson. Ez óriási lehetőség lenne az ellenzék számára, hogy leváltsa a legfontosabb intézmények éléről azokat a fideszes kádereket, akik meg tudnának akadályozni egy hatékony kormányzást a Tisza győzelme esetén. A tendenciákat figyelve erre jövő tavasszal komoly lehetőség lenne, amennyiben a Fidesz egy váratlan huszárvágással át nem írná a szabályokat, netán egy jó kampányhajrával a maga javára nem fordítaná az esélyeket.

Most épp ezt próbálják a Tisza Párt elnökével megjátszani, akit a korábban kitartóan lejáratott Zelenszkijjel párosítanak.

Márpedig erre most még van lehetősége a Fidesznek, hiszen a kétharmad „áll, mint a cövek” annak ellenére, hogy a kormánypárt néhány kérdésben meghátrálni kényszerült az utóbbi hónapokban. Például az utolsó pillanatban kihátrált az úgynevezett ügynök-törvény mögül, ami lehetővé tenné a kormánykritikus civil szervezetek, magánszemélyek és sajtóorgánumok ellehetetlenítését. Az erőfitogtatásban oly nagy rutint szerző Fidesz végül vereséget szenvedett a Pride betiltásával is, és most utóvédharcokban próbálja kiköszörülni a csorbát.

Úgy tűnik, hogy a Harcosok Klubja nevű mozgalom sem hozott új lendületet a Fidesz számára, bár a miniszterelnök lelkesen posztol ezen a digitális terepen, továbbra is csak azok támogatására számíthat, akik korábban a Béke menettel rótták Budapest utcáit és tereit. Orbán „Hahó! Harcosok!” megszólítása egyébként is meglehetősen furcsa egy olyan közönség számára, amely a „békepártiságáról” híresült el, ráadásul a digitális harcosok jelentős része nyugdíjas. Jól kitapintható az a törekvés a kormány részéről, hogy az Orbán tévedhetetlenségébe vetett hit egy pillanatra se rendüljön meg a megmaradt szavazótábor tagjaiban.

Pedig, ahogy Orbán is követett el hibákat, úgy a Rogán Antal vezette propagandagépezet is akadozik az utóbbi hónapokban. Az a végtelenségig lebutított mechanizmus, amely lényegében minden szituációban meghozta a kívánt eredményt az utóbbi 15 évben, most lefagyni látszik. Ennek lényege, hogy ki kell jelölni egy ellenséget, (Gyurcsány, Brüsszel, Soros, migránsok, most az ukránok) kitartó lejárató kampánnyal olyan démont kell faragni belőle, akit (amit) a többség utál, majd a közvetlen ellenséget (jelen esetben Magyar Pétert) összemosni ezzel a démonnal. Most épp ezt próbálják a Tisza Párt elnökével megjátszani, akit a korábban kitartóan lejáratott Zelenszkijjel párosítanak.

Fotó: rtl.hu

Amellett, hogy gyomorforgató ez a kampány, rámutat arra a tényre is, hogy mostanában nem tudnak kifőzni új ötleteket a Fidesz boszorkánykonyhájában. Újra és újra ugyanazt a mechanizmust próbálják feléleszteni, mintha nem hinnék el, hogy ez a módszer már elavult, így a magyar lakosság csak egy kis szeletére hat ez fajta propaganda. Az meg sem fordul a fejükben, hogy talán érdemes lenne érdemi problémákkal foglalkozni annak ellenére, hogy azok csak hosszú távon hoznának szavazatokat, de legalább nem szórnának ki az ablakon milliárdokat arra, hogy butaságokkal tömjék az emberek fejét. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Az olcsó whiskytől épp úgy be lehet rúgni mint a drágától, csak utóbbitól nem fáj a fejed másnap.”

Régóta közismert tény a kommunikációs szakemberek a szociológusuk és pszichológusok körében, hogy a digitális térben gerjesztett erőszak a való életben komoly kockázatokat idéz elő, vagyis az online termékek mélyén terjedő indulatok előbb-utóbb felcsaphatnak a hétköznapjainkban. Nem valószínű, hogy ezt mérlegelte a Fidesz kommunikációs agytrösztje, amikor kiagyalta a Harcosok Klubja névre keresztelt projektet, de ha mégis, az komoly probléma. A hazai közélet légköre ugyanis enélkül is elég puskaporos, és ha az agresszió egy újabb lökést kap a kormányzati oldalról, akkor ennek könnyen az utcákon tapasztalhatjuk meg a következményeit.

Fotó: index.hu

Sokan, sokfélét írtak és mondtak már a Fidesz által indított Harcosok Klubjáról, ami lényegében annak a megnyilvánulása, hogy a kormánypárt prominensei érzik a bajt, ezért minden lehetséges eszközzel igyekeznek aktivizálni a saját táborukat. Ezúttal a digitális térben szeretnék lenyomni elsősorban a Tisza Párt szimpatizánsait. Tipikus egész pályás letámadás, igaz, nem a valós, hanem az online térben, ami persze nem azt jelenti, hogy az ott bevitt ütések kevésbé fájnak, mint a fizikai valóságban. És erre veszélyre még kevesen hívták fel a figyelmet.

Nem véletlen, hogy a közélet szereplői, zenészek, tudósok, művészek egymás után szólalnak meg az ügyben. A Fideszhez közel állók örvendeznek, és többek között azt mondják, a projekt által gerjesztett indulatok igazolják a Harcosok Klubja létjogosultságát. Ők valószínűnek már azt nagy eredménynek tartják, hogy a kormánypárt szavazótábora egy kicsit kimozdult a komfortzónájából, hiszen az utóbbi 15 év egy kissé elkényelmesítette ezt a közösséget. Ám most nem Békemenetre szólítja őket a párt vezetése, hanem arra, hogy váljanak digitális harcossá, ami persze kényelmesebb, mint kutyagolni Budapest utcáin forróságban vagy hidegben.

A kormánnyal kritikus hangok viszont azt nehezményezik, hogy a Fidesz továbbra is a társadalom pólusainak szétfeszítésében látja a politikai túlélésének zálogát, holott már most is szinte elviselhetetlenek az ellentétek a különböző véleményen lévő emberek között. Az is komoly ellenérzéseket szül, hogy a békepártiságát hangsúlyozó Orbán-kormány a harcot, sőt az erőszakot propagálja minden megnyilvánulásában, pedig a magyar társadalomnak most tényleg békésnek és egységesnek kellene lennie, hiszen komoly gazdasági nehézségekkel és egyre erősödő külső fenyegetésekkel kell megküzdenie az országnak.

Kétségtelen tény, hogy Magyar Péter személyében egy valós- és online térben is jól kommunikáló politikus veszélyezteti a Fidesz 15 éve tartó regnálását, aki ráadásul jól ismeri az őt féken tartani igyekvő hatalom belső viszonyait és működését.

Azzal, hogy másokat külföldi ügynöknek bélyegeznek, hogy ellehetetlenítik azokat a kritikus hangot megütő szerkesztőségeket, szakmai- és civil szervezeteket, melyek felhívják a figyelmet a kormány tevékenységében jelentkező visszásságokra és ellentmondásokra, hogy egyre inkább putyinizálódik a politikai rendszer, nem oldódnak meg Magyarország legfőbb problémái, legfeljebb meghosszabbítják néhány évvel a Fidesz kormányzását. Valójában az úgynevezett nagytakarítási törvény és a Harcosok Klubja is pótcselekvések, melyek segítségével a kormány igyekszik elszabotálni a valódi reformok elindítását.

Nem az a baj ugyanis ma Magyarországon, hogy léteznek még a hatalom nyomásának ellenálló sajtótermékek és civil szerveződések, de nem is az, hogy a véleménynyilvánításnak még megmaradtak különböző formái a Fidesz megbélyegző politikája ellenére, hanem, hogy leépült az egészségügy, az oktatás, hogy a kormány számára fontosabb a jogállamiságot sértő törvények megtartása, mint az uniós források, és persze az is egyre nagyobb gond, hogy az elhibázott gazdaságpolitikának köszönhetően egyre nehezebb finanszírozni az állam működését.

A kormány azt gondolja, hogyha nem lesznek olyan sajtótermékek, melyek folyamatosan emlékeztetik az embereket és a kormányt ezekre a problémákra, akkor azok maguktól megoldódnak. Több kormánypárti politikus is azt nyilatkozta korábban, hogy olvassák az úgynevezett ellenzéki sajtót, és nem azért teszik ezt, mert tudni akarják kik ellen küzdenek, hanem, mert már csak ott érhetők el a valós tények. Épp ezeket a valós tényeket szeretnék kiszorítani a hétköznapokból a Szuverenitásvédelmi Hivatal csinovnyikjai, és ezt a célt szolgálja a Harcosok Klubjába toborzott trollsereg is.

A kormánypárt prominensei szerint tehát van alapja annak a mondásnak, mely szerint amiről nem tudunk, az nincs is. A hatalom mind erőszakosabbá válása annak a jele, hogy a hagyományos eszközökkel már nem tudja féken tartani az elégedetlenkedőket, akik ráadásul most találtak maguknak egy olyan vezért, aki valós alternatívája lehet Orbán Viktornak. Kétségtelen tény, hogy Magyar Péter személyében egy valós- és online térben is jól kommunikáló politikus veszélyezteti a Fidesz 15 éve tartó regnálását, aki ráadásul jól ismeri az őt féken tartani igyekvő hatalom belső viszonyait és működését.

Fotó: budapestkornyeke.hu

A kifinomult eszközök ideje tehát lejárt, a kormánypárt most a nyílt agressziót hívja segítségül, ahogy azt már Menczer Tamás Magyar elleni utcai inzultusából sejteni lehetett. Kérdés, hogy a nyugalomra és békés egymás mellett élésre áhítozó többség mennyire fogja ezt tolerálni, és az erőszak az online térből valóban átlép-e a való világba? Ha ez utóbbi megtörténik, az nem tesz jót sem a Fidesznek, sem az ellenzéknek, sem azoknak a polgároknak, akik mindeddig igyekeztek távol tartani maguktól a pártpolitikát. Mert, hogy egy dakota mondás tartja: „Ha eldugják a békepipát a törzsfőnökök elől, előbb-utóbb háború lesz.”

Egészen abszurd fordulatok borzolták a kedélyeket az utóbbi napokban a magyar kül- és belpolitika színpadán. Egyrészt Magyar Péter bedobott a közösbe egy hangfelvételt, ami arról árulkodik, hogy a magyar kormány egy éve már nem is annyira békepárti, másrészt egy állítólagos magyar kémhálózatot leplezett le Kárpátalján az ukrán elhárítás. Már ez is egészen rendkívüli esemény egy NATO tagország esetében, ám az ukránok vádjai a sokat látott magyar elemzőket is meglepték. Ezek szerint ugyanis a kémek feladata az volt, hogy információkat gyűjtsenek Kárpátalja régió katonai biztonságáról, felderítse a térség földi és légvédelmi rendszerének sebezhetőségeit, valamint tanulmányozza a helyi lakosság társadalmi-politikai nézeteit: különösen azt, hogy milyen viselkedési forgatókönyveket követnének, ha magyar csapatok lépnének be a régióba. Ezek az információk egy magyar katonai akció lehetőségét vetítik előre.

Fotó: hvg.hu

Gyurcsány Ferenc távozásának bejelentése a magyar politikai életből nem is történhetett volna szerencsétlenebb időpontban. Egyrészt ekkor választották meg az új pápát, aki a XIV. Leó nevet vette fel, másrészt - Magyar Péter megfogalmazásában – „az Orbán-kormány őszödi beszéde” került nyilvánosságra. A hangfelvételen Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter azt mondja, hogy az ötödik Orbán-kormány eldöntötte, hogy egy valóban ütőképes magyar haderőt épít fel. Ez azt jelenti, hogy szakítanak az eddigi béketevékenységeikkel és békementalitásukkal.

Első hallásra nem volt olyan eget rengető ez a bejelentés, ám az ukrán elhárítás nem sokkal később bejelentette, hogy egy magyar kémhálózat tagjaira csapott le, akiket rövidesen le is tartóztattak. Annyit lehet egyelőre biztosan tudni az ügyről, hogy két egykori katonáról van szó, akik az ukrán hadseregben szolgáltak. A nyomozás szerint katonai bázisokat derítettek fel, a kárpátaljai magyar közösség hangulatát monitorozták, és minderről jelentettek egy magyar katonai összekötőtisztnek.

Ezek önmagukban is rendkívül súlyos vádak, ám, ha mellé tesszük a Magyar Péter által közzétett hangfelvételt, akkor egy egészen abszurd történet kezd kirajzolódni. Tegyük hozzá, hogy korábban is szárnyra keltek olyan pletykák, melyek szerint Magyarország azért segíti meglehetősen egyértelműen és hatékonyan Oroszország invázióját, mert arra számít, hogy területeket szerezhet meg a darabjaira hulló Ukrajnától, ám ez egy olyan összeesküvés-elméletnek tűnt, amit valós tényekkel nem igazán lehetett megtámogatni. Most azonban felmerültek olyan összefüggések, melyek abba az irányba mutatnak, hogy a magyar kormány nem a valódi indokait kommunikálja, amikor Ukrajnát ellenségnek, Oroszországot pedig barátnak nevezi.

Arról nem is beszélve, hogy a terület 1,3 millió lakója közül csak 150 ezer magyar, így Magyarországhoz csatolása teljesen megváltoztatná hazánk nemzetiségi összetételét, ráadásul gazdaságilag egy meglehetősen elmaradott vidékről van szó, aminek felzárkóztatására rengeteg erőforrást kéne biztosítani.

Ehhez a kommunikációhoz most is ragaszkodik az Orbán-kormány, hiszen Szijjártó Péter külügyminiszter szándékos provokációról beszélt, ami elsősorban az ukránok magyarellenes propagandájának része, ezért a bejelentést óvatosan kell kezelni. A szokásos diplomáciai csörte részeként nagykövetségi diplomatákat utasítottak ki kölcsönösen a vitában álló felek, ám az ügy lényegéről továbbra is kevés információ szivárgott ki. Persze, ez érthető, hiszen a kémügyek lényege, hogy az igazán fontos információkat a felek nem osztják meg a nyilvánossággal. Érdemes azonban a fejlemények fényében visszatekintenünk az utóbbi három év magyar külpolitikájára, és kicsit alaposabban megvizsgálni az Oroszországhoz, illetve Ukrajnához fűződő viszonyt.

Az egyik fontos megjegyzés ezzel kapcsolatban, hogy a magyar kormány lényegében a háború kezdete óta Ukrajna ellen hangolja a közvéleményt, ami egy combos feladat volt a Rogán-féle propagandaminisztérium számára, hiszen egy agressziót elszenvedő országot állított célkeresztbe. Ám a kitartó és persze javarészt hamis tényekkel operáló kommunikáció olyan eredményes volt, hogy még a Tisza Párt hívei körében sem éri el a 60 százalékot Ukrajna EU-s csatlakozásának támogatása. Nem véletlen, hogy Magyar Péterről folyamatosan azt kommunikálja a kormány, hogy Ukrajna érdekeit szolgálja, sőt Kijevből pénzelik a pártját.

A Fidesz propagandagépezete felmérte, hogy olyan sikeresen járatták le Zelenszkij elnököt, és olyan eredményesen mosták tisztára Vlagyimir Putyint, hogy még az ellenzéki táborban sem mernek ukránbarát szlogeneket hangoztatni, mert az azonnal meglátszana a népszerűségi mutatókon. Ez az egyik oka annak, hogy az Orbán-kormány egyre közelebb sodródik Moszkvához, és egyre távolodik attól az EU-tól, amelyik az amerikai szerepvállalás radikális csökkenésére reagálva Ukrajna közvetlen támogatását szorgalmazza. A magyar kormány Ukrajna EU-s csatlakozásáról szóló nemzeti konzultációjával is azt igyekszik üzenni Európának, hogy belpolitikai hasznot kíván húzni a magyar lakosság ukrán-ellenességéből.

De mik is a külpolitikai szempontok? Először is vizsgáljuk meg, a Magyar Péter által publikált hanganyag időpontját! Körülbelül egy éve rögzítették egy egyelőre nem ismert helyszínen Szalay-Bobrovniczky Kristóf mondatait. Ekkor valós veszély volt, hogy összeomlik az ukrán védelem, ráadásul akadoztak az amerikai fegyverszállítmányok is. Ennél talán fontosabb, hogy reális lehetőségként merült fel Donald Trump visszatérése a Fehér Házba, és ez Orbán Viktor számára igen jó hír volt.

A magyar kormányfő a feltételezések szerint ekkor lényegében közvetítő szerepet töltött be Putyin és Trump között. Ő tehát már egy éve tudhatta, hogy Trump hajlandó területi engedményekre annak érdekében, hogy Ukrajna és Oroszország között béke szülessen. Vagyis, felcsillant annak a lehetősége, hogy az asztalról lehulló morzsákból ő is felcsipegessen valamennyit. Orbán lényegében úgy tekintett Ukrajnára, mint most Trump, aki kihasználva az ukránok szorult helyzetét, rátette a kezét az ország erőforrásainak egy részére. Nem ördögtől való tehát a feltételezés, hogy Orbán egy feltételezett Trump-Putyin alku részeként területeket szeretne megszerezni Ukrajnától.

Ezt az elméletet gyengíti, hogy egyre kevesebb az esély arra, hogy Trump és Putyin megegyezzen egymással, de, ha ez be is következne, nem lehet figyelmen kívül hagyni az Európai Unió, Ukrajna és Kína érdekeit. Annak tehát, hogy Kárpátalja érett gyümölcsként Orbán Viktor ölébe hulljon, nem igazán reális opció. Arról nem is beszélve, hogy a terület 1,3 millió lakója közül csak 150 ezer magyar, így Magyarországhoz csatolása teljesen megváltoztatná hazánk nemzetiségi összetételét, ráadásul gazdaságilag egy meglehetősen elmaradott vidékről van szó, aminek felzárkóztatására rengeteg erőforrást kéne biztosítani.

Fotó: 444.hu

De ezeknél is lényegesebb akadály, hogy Magyarország az Európai Unió tagországaként nem annektálhat kénye-kedve szerint területeket egy szomszéd országtól. És persze a NATO-nak is lenne néhány szava ahhoz, ha a jelenlegi biztonsági egyensúlyt egy ilyen kalandor akcióval, ráadásul Oroszország támogatásával vinne véghez Magyarország. Még ezeknél is van egy fontosabb ellenérv: A magyar hadsereg még úgy is kicsi és gyenge lenne egy ilyen akció sikeres végrehajtásához, hogy Ukrajna katonai erejét keleten és délen leköti az oroszokkal vívott háború. Ám Orbán Viktor fékezhetetlen ambícióit ismerve nem zárhatjuk ki, hogy még mindig egy ilyen tervet dédelget a keblén. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Lehet nagyot álmodni, de aztán kicsit fel kell ébredni.”

Rendkívül zavaros kommunikáció, korábban elképzelhetetlen beismerések, a perspektivikus gondolkodás teljes hiánya. Röviden így lehetne összefoglalni a Fidesz elmúlt néhány hetét. Most újra felvetődik a korábban is feszegetett kérdés: Lehet-e konszolidálni a NER-t? A magyar közélet ismét izgalmas lett, komoly rivalizálás indult meg mind az ellenzéki-, mind a kormányoldalon. A képletet bonyolítja az is, hogy Donald Trump egyre nehezebb helyzetbe sodorja európai szövetségeseit, a jobboldali populista politikusokat, köztük Orbán Viktort.

Fotó: Magyar Nemzet

Lázár János meglátta a lehetőséget pártja kommunikációs zavarodottságában. Országjárásra indult, és hasonló nyilvános eseményeken igyekszik erősíteni a Fidesz pozícióit, ahogy azt Magyar Péter tette a Tisza Párttal az elmúlt időszakban. Úgy tűnik, most már a kormánypárt igyekszik tanulni Magyartól, és nem fordítva. Az a módszer ugyanis, hogy a hűséges szavazókat egy zárt körű megbeszélésre invitálják a falusi művelődési házakba, ahol elmondják nekik a tutit, már vidéken sem működik. A nyilvánosság, sőt az őszinteség lehet talán kiút abból a csapdából, amibe önmagát zárta az elmúlt 15 évben a Fidesz.

Lázár most a kormányos szerepében tetszeleg, aki a hánykódó tengeren igyekszik nyugodt vizek felé irányítani a kormánypárt hajóját. Régi rivalizálása Rogán Antallal új szintre lépett, hiszen a propagandaminisztert hátrébb vonták a frontvonaltól, az építési és közlekedési tárca első embere így jóval szabadabban mozoghat abban a közegben, amit a Fidesz jelenleg nem igazán tud megszólítani. Lázár utcafórumainak komoly hagyománya van Hódmezővásárhelyen, ahol elvileg mindenki ott lehetett, és kérdezni is lehetett a térség országgyűlési képviselőjétől. Azt a laza, odamondogatós stílust, amivel most igyekszik magához ragadni a kezdeményezést a saját szülővárosában alakította ki, és ott egy darabig működött is ez a módszer.

Ám most nagyon más a helyzet. A Fidesz elveszítette a kezdeményezést, már a kormányhoz ezer szállal kötődő közvélemény-kutatók is arról beszélnek, hogy minimum utolérte a Tisza Párt a Fideszt, de arra is céloznak, hogy Magyar Péter politikai tömörülése elhagyta a kormánypártot. Egyre több fideszes politikus kezdi feszegetni a felelősség kérdését, hiszen a tavaly februárban kipattant kegyelmi-ügytől datálható a Fidesz mélyrepülésének és Magyar Péter felemelkedésének kezdete. Sokan abban bíznak, hogyha sikerül az oroszlánok elé vetniük a valódi felelősöket, a választópolgárok szemében visszatér valamennyire a Fidesz politikájának hitelessége.

Vagyis a NER konszolidálhatatlan, ugyanis épp az a lényege, hogy titkolózik és mellébeszél.

Ám, még ettől is nagyon messze vagyunk, hiszen a legnagyobb bűnbaknak kikiáltott Balog Zoltán továbbra sem hajlandó semmilyen posztjáról lemondani, ráadásul a református egyházon belüli rendcsinálás is várat magára. Orbán Viktor hiába akarja eltolni magától a kínos ügyeket, egykori bizalmi embere és minisztere ügyében csak ő ítélkezhetne. Ez egy olyan csapda, amiből egy olyan dörzsölt politikus is nehezen tud kiszabadulni, mint a miniszterelnök. Láthatóan továbbra is azt a taktikát követi így Orbán, hogy az érzékeny kérdésekről csak elnagyoltan, többértelműen nyilatkozik, így mond is valamit, meg nem is. Erre például eklatáns példa az amikor a szövetségesnek tartott Donald Trump keményen beleszáll az európai országokba, ami Magyarországot is rendkívül hátrányosan érinti.

Ez a homályos kommunikáció jellemezte a kormányzati sajtóban szenzációként tálalt interjút is, amit Hont Andrásnak adott a kormányfő. A most induló Öt YouTube-csatorna produkciója ugyanis csak egy kósza kísérlet volt arra, hogy kellemetlen kérdésekre őszinte és nyílt válaszokat kapjon Orbán Viktortól a műsorvezető. Egyrészt nehezen nevezhető független médiának az Öt, másrészt a merésznek tűnő kérdések érdemi megválaszolása épp úgy elmaradt, mint egy szokásos péntek reggeli rádióinterjúban a közszolgálatinak nevezett rádióban. Valószínűleg maga Orbán is elhitte már, hogy soha életében nem kell majd egy valóban független, a mellébeszélést nem toleráló újságíróval beszélgetnie élő adásban.

Itt vetődik fel újra az a kérdés, hogy konszolidálható-e a NER? A valódi megoldás ugyanis az lenne a Fidesz számára, ha nem tavaszi nagytakarításról hadoválnának (amit állítólag már el is elvégeztek), hanem a párt és a kormány felső vezetői őszintén elkezdenének beszélni a problémákról, a független sajtót és a kritikus civil szervezeteket pedig nem fenyegetnék, hanem partnerként kezelnék. Valahogy az az ember érzése, hogy Orbán a volt szovjet főtitkárokhoz hasonlóan úgy vélekedik, hogy a népnek nem szabad elmondani az igazságot, mert abból csak káosz lesz. Ezzel lényegében választ is adtunk az eredeti kérdésre: Vagyis a NER konszolidálhatatlan, ugyanis épp az a lényege, hogy titkolózik és mellébeszél.

Fotó: Magyar Nemzet

És itt térjünk vissza egy kósza gondolat erejéig Lázár János országjárására! A miniszterről régóta tudjuk, hogy komoly politikai ambíciói vannak, így nem csoda, hogy pártja vergődésében meglátta a lehetőséget. Elmegy az emberek közé, hagyja, hogy szabadon kérdezzenek tőle, és ő közvetlen, hétköznapi stílusban igyekszik válaszolni nekik. Egy baj van ezzel: Lázárnak épp úgy sumákolnia kell bizonyos ügyekben, mint párttársainak, ugyanis például hiába hívja kullancsoknak a NER bizonyos szereplőit, ha nem nevezheti meg őket, akkor az egész csak porhintés. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Aki Á-t mond, mondjon B-t is, sőt, néha C-t, meg D-t is.”

Új arculattal, ám régi, kipróbált, megbízható emberekkel kíván nekivágni a 2026-os országgyűlési választás kampányának a Fidesz. Egyrészt igyekszik úgy tenni, mintha a NER 15 éve alatt felhalmozódott korrupciós ügyeknek semmi közük nem lenne a kormánypárthoz, másrészt az eddigieknél is keményebben kívánja korlátozni a politikai ellenzék, a sajtó és a kormánykritikus civil szervezetek mozgásterét. A Fidesz saját hajánál fogva igyekszik kirántani magát abból a mocsárból, amibe az utóbbi egy évben beleragadt. A bajt csak tetézi, hogy Magyar Péternek egyre több fideszes potentát segít a háttérből, így egyáltalán nem szabad félvállról venni azt, amit a Tisza Párt vezetője jövendöl a következő időszakra.

Fotó: Klubrádió

Orbán Viktor fordulatot várt attól a március 15-i beszédétől, melyben nyíltan megfenyegette ellenfeleit, akiket olyan poloskákhoz hasonlított, melyeknek sikerült áttelelniük, de a tavasz pusztulást hoz számukra. Bár nagy volt a felháborodás határon innen és túl is, mégsem ijedt meg túlságosan senki Orbán fenyegetőzésétől. A miniszterelnök erős retorikája mögött ugyanis érezni lehetett a kétségbeesést, és bár már nem kell számolnia az USA vezetőinek rosszallásával, tudnia kellett, hogy a hazai tiltakozások mellett a nemzetközi elszigeteltsége is egyre csak fokozódik, ami tovább csökkenti a mozgásterét.

A kormányfő a nehéz helyzeteket szokása szerint most is úgy próbálja kezelni, hogy radikalizálódik a retorikája, így mélyíti a gödröt hívei és az ellenségei között. Ezzel egyrészt jobban össze tudja kovácsolni a saját táborát, másrészt jelzi az ellenfeleinek, hogy semmitől sem riad vissza annak érdekében, hogy megtartsa a hatalmát. Azt a látszatot igyekszik kelteni a híveiben, hogy az ellenzék csak azért versenyképes még a Fidesszel, mert eddig külföldről támogatták a politikusait, a kormánykritikus sajtót és civileket. Donald Trump hatalomra kerülésével azonban az amerikai nagybácsi elzárta a pénzcsapokat, így a támogatások nélkül maradt ellenzék pusztulásra van ítélve.

Orbán csak arról feledkezik meg, hogy ma már nem kell a független sajtónak vagy az ellenzéki pártoknak az emberek szájába rágni a tényt, hogy a NER 15 éve alatt hatalmas vagyonok halmozódtak fel kormányhoz közeli oligarchák kezében, de ha csak azt nézzük, milyen rongyrázás folyik a kormányfő közvetlen környezetében, könnyen beláthatjuk, hogy ez a hajó már elment a Fidesz számára. A kormánypártra ugyanis végleg ráégett a korrupció, és ezen az sem segít, ha néhány túlságosan kapzsi és renitens fideszest olykor bíróság elé állítanak.

Az úgynevezett zebra-gate tanulsága, hogy egy komoly ügy élét hogyan lehet kicsorbítani egy ilyen elterelő ostobasággal.

Most is valami hasonló következhet, ám ezúttal egy igazán komoly horderejű ügyről van szó. A kormány ugyanis egy olyan „nagyvad” levadászására készül, mint Matolcsy György. A Magyar Nemzeti Bank március 1-jén leköszönt elnöke ugyanis ideális célpont egy olyan kormány számára, amely arról próbálja meggyőzni a választókat, hogy nem hagyja elveszni a közvagyont még akkor sem, ha egy korábban megbízható fideszes káderről van szó. Matolcsy azonban már évek óta szálka a kormány szemében, hiszen az utóbbi időszakban rendszeresen kritizálta annak gazdaságpolitikáját.

Mielőtt azonban a jegybank elnöke éles kritikákat fogalmazott volna meg az Orbán-kormánnyal szemben, szinte mindent elért, amit szeretett volna a legfőbb döntéshozóknál. Így történhetett meg, hogy az MNB nyereségéből (ami főként a gyengülő forint átváltásából keletkezett) olyan alapítványt hozott létre, amelyben Kósa Lajos szóhasználatával élve ez a pénz „elveszítette közpénz jellegét”. Így aztán a Matolcsy-klán teljesen átláthatatlan pénzügyi folyamatok révén a feltételezések szerint rokonoknak és haveroknak juttatott forrásokat az eredetileg közel 300 milliárd forintos tőkealapból.

Érdekes módon Matolcsy regnálása alatt nem igazán feszegették ennek az alapítványnak az ügyleteit, de az új elnök, Varga Mihály azonnal rendcsinálásba kezdett, és azt ígéri, a felelősök elnyerik méltó büntetésüket. Az igazságosztókhoz közben csatlakozott Lázár János is, aki egy kisvárdai fórumon szállt bele azokba a kormányközeli emberekbe, akik hatalmas vagyonokat harácsoltak össze az utóbbi 15 év alatt. „Azokat a NER-eseket, akik kullancs módon ránk telepedtek, és visszaéltek a megteremtett lehetőséggel, valóban eljött az ideje, hogy lesöpörjük magunkról” - mondta a miniszter.

Ha nem Lázár kelt volna ki a fénysebességgel gazdagodó fideszesek ellen, talán még hiteles is lenne a párt megújulására tett próbálkozás. Ám a hódmezővásárhelyi politikus nem is igen szégyelli a vagyonát, és urizálása régóta irritálja az ellenzéket és bizonyos kormányzati körök tagjait. Magyar Péter sem volt rest lecsapni a magas labdát: „Őt szánják az oligarchák elleni kormányzati fellépés és a Fideszen belüli megtisztulás arcának... mennyire kell cinikusnak lenni ahhoz, hogy a tízmilliárdokat, luxus áruházat, kastélyt, több száz hektáros birtokot összeharácsoló földesúr, Lázár János beszéljen a fideszes luxus visszaszorításáról?” - reagált a hírre a Tisza Párt elnöke.

                                           Fotó: Magyar Hang

Közben Orbán Viktor a cukiságban találta meg annak ellenszerét, hogy az ő és közvetlen környezetének és családtagjainak gazdagodásával foglalkozzon az ellenzék. Mivel kiderült, hogy Mészáros Lőrinc egy birtokán több egzotikus vadon élő állat mellett zebrákat is tartanak, úgy érezte, ideje elmerülnie a bulvárban, és bejelentette, örökbe fogad egy zebrát. Az úgynevezett zebra-gate tanulsága, hogy egy komoly ügy élét hogyan lehet kicsorbítani egy ilyen elterelő ostobasággal. És, hogy a bulvárhír sekélyessége tovább fokozódjon, Győzike is beszállt az ügybe, akit Orbán levélben kért meg rá, hogy találjon számára egy megfelelő állatot a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Győzike gyorsan szolgálatba helyezte magát, és alapos megfontolás után kiválasztotta Romy-t, a legszebb zebrát. Mert, hogy egy dakota mondás tartja: „Megfelelő embert kényes feladatra.”

Másfél hónappal újbóli hivatalba lépése után Donald Trump egyértelművé tette, hogy az első elnöki ciklusánál is kaotikusabb négy évre lehet számítani. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy ezúttal nemcsak ő, de alvezérei is az improvizációkban látják a kormányzati munka lényegét. Pedig a kiszámíthatóság volt az alapja az eddigi a világrendnek, amelyben ugyan rengeteg a hiba és ellentmondás, de legalább stabilitást biztosított a bolygónk legtöbb régiójában. Ennek köszönhetően Európában és Észak-Amerikában viszonylagos jólétben és demokráciában élhettek az emberek, a gazdaság virágzott, a nagy politikai és katonai hatalommal rendelkező nyugati országok pedig hol nyomásgyakorlással, hogy diplomáciai trükkökkel garantálták a békét. Ennek a világnak vethet most véget Putyin és Trump barátsága, és ehhez az áramlathoz igyekszik közel sodródni Orbán Viktor is.

Fotó: 444.hu

Nemcsak hogy nem vetett véget az orosz-ukrán háborúnak, de újabb háborús tűzfészkeket hozott létre Donald Trump. Az elnöki székben töltött első néhány hete tele volt meghökkentő bejelentésekkel, egymásnak ellentmondó intézkedésekkel, sőt olykor letagadott olyan kijelentéseket, melyeket néhány nappal korábban tett. A világ kezdi újra megszokni azt, hogy Donald Trump önimádó, labilis személyisége alapjaiban határozza meg a világpolitika hétköznapjait, és soha senki sem érezheti magát biztonságban, amíg egy ilyen kiszámíthatatlan elnöke lesz az Egyesült Államoknak. Nincs ugyanis garancia arra, hogy akit eddig barátnak tekintet az elnök, az holnaptól nem lesz ellenség, akit pedig eddig le akart győzni, abban nem látja meg benne a potenciális szövetségest. A legtöbb ország vezetői most úgy érzik, hogy egy lengő teher alatt kell a munkájukat végezni, ami miatt meglehetősen ideges légkörben zajlanak a nemzetközi megbeszélések.

Ez komoly fejtörést okoz olyan politikusoknak is, akik már évek óta ott legyeskedtek Trump körül, és úgy gondolják, az Egyesült Államok régi-új elnökének segítségével megvalósíthatják régóta dédelgetett terveiket. Ezek között az első Orbán Viktor, aki most, hogy két régi szövetségese kezd egymásra találni, úgy érzi magát, mint egy kerítő, akinek a vőlegény és a menyasszony is hálával tartozik. Trump ígéretei még a levegőben lógnak, de Orbán biztos, hogy a hála nem marad el. Ami Vlagyimir Putyint illeti, ő is adósa még Orbánnak, de legalább kiszámítható partner, hiszen az álláspontja évek óta változatlan Ukrajnával és az EU-val kapcsolatban. Véleménye szerint ugyanis mindkettőt el kell törölni a föld színéről. Ebben lényegében egyetértettek Orbánnal, aki olykor még a lehetőségein felül is segítette ezt a törekvést.

Vagyis olyan vazallus állammá válnánk, amelyben a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak nem maradna feladata, hiszen nyugati befolyás nem maradna, a keletit pedig nem vizsgálhatná.

Más tészta azonban Trump, aki hiába kezdi magáévá tenni Orbán és Putyin álláspontját, lobbanékony, kiszámíthatatlan természete miatt sok mindennel lehetne vádolni őt, csak következetességgel nem. Ez sok fejtörést jelent Orbánnak és Putyinnak egyaránt, de most koncentráljunk inkább a magyar miniszterelnökre. A fő gond az, hogy nehéz egy fő irányvonalat felfedezni a Trump-adminisztráció eddigi tevékenységében, ezért nehéz is azt hűségesen követni és következetesen támogatni. Amikor például vámok kivetésével fenyegeti meg az EU-t az elnök, akkor kutyaszorítóba kerül a magyar kormány, hiszen, ha tetszik, ha nem mi is elszenvedjük ezt. Ezt el is ismerte az iparkamara gazdasági évnyitóján mondott beszédében, igaz, szerinte az amerikaiak valahogy majd kompenzálják a magyar gazdaságot.

Ennél komolyabb gond, hogy Magyarország olyanokkal barátkozik, akik szálkát jelentenek az amerikai vezetés szemében, bár ezeket a súrlódásokat sikerült eddig fű alatt rendezni. Nem pusztán az Orbán-kormány Kínával ápolt mély barátsága zavarja a Fehér Ház urait, de az is, hogy a magyar miniszterelnök olyan magánakciókba kezd, amelyekről korábban nem egyeztetett Trump embereivel. Kirívó példa erre az az akció, amit Bosznia-Hercegovinában, pontosabban annak szerb részén hajtott végre a TEK. A szeparatizmussal vádolt és első fokon börtönbüntetésre ítélt Milorad Dodik, a Boszniai Szerb Köztársaság elnöke sajtóhírek szerint lényegében megegyezett Orbán Viktorral arról, hogy a magyar terrorelhárítók kimenekítik az országból, amennyiben a helyi hatóságok le akarnák tartóztatni.

Erre azért nem került sor, mert egyrészt Dodik fellebbezett az ítélet ellen, másrészt az amerikaiak egyértelművé tették, hogy nem támogatnak semmilyen akciót, ami aláássa Bosznia-Hercegovina stabilitását. Bár a TEK különítménye semmilyen akciót nem hajtott végre, a magyarok iránti bizalomvesztés eredményeként a boszniai hatóságok kérték a magyar békefenntartó egységek kivonását az országból. Orbán természetesen eltolta magától az ügyet, hiszen itt élesen szembement az amerikai érdekekkel, de jól mutatja ez az eset is, hogy nehéz egyszerre Putyin érdekeit szolgálni és megfelelni az amerikaiak elvárásainak. Az oroszok ugyanis évek óta igyekeznek aláásni a velük ellenaséges balkáni országok stabilitását, és ebben a magyar kormány hathatós segítséget nyújt nekik az EU-n belülről.

Orbán régi vágya ennek ellenére teljesült, hiszen Trump és Putyin közeledése lehetővé teszi számára azt, hogy helyet foglaljon a nagyok asztalánál. Egyelőre azonban elmaradt a nagy áttörés, hiszen az amerikai elnök nem igazán képes nyomást gyakorolni az oroszokra annak érdekében, hogy előbb tűzszüneti megállapodás jöjjön létre a felek között, majd tető alá hozzák az orosz-ukrán békét is. Trump és emberei ugyanis egyrészt nem igazán értik ennek a konfliktusnak a lényegét, másrészt minden más területhez hasonlóan itt is az erő nyelvét használják az ukránokkal és az oroszokkal folytatott tárgyalásokon is. Arról nem is beszélve, hogy Európáról úgy akarnak megegyezni az oroszokkal, hogy az érintett országokat és az EU-t teljesen kihagynák a tárgyalásokról. Orbán most abban reménykedik, hogy ez alól ő kivétel lesz.

A magyar kormányfő lényegében ehhez az elhibázott stratégiához asszisztál, holott neki is pontosan tudnia kell, hogy Ukrajna stabilitása és Európa biztonsága azon múlik a következő évtizedekben, hogy Oroszországgal szemben milyen katonai és gazdasági erőt tudnak felmutatni a kontinens országai. A magyar miniszterelnök már nyíltan hangoztatja azt a nézetét, hogy örülne az EU szétesésének és Ukrajna megcsonkításának, ám amennyiben újra az orosz befolyási övezetbe kerülnénk, az lenne a jutalmunk a nagyhatalmi törekvések támogatásáért, mint Fehéroroszországnak. Vagyis olyan vazallus állammá válnánk, amelyben a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak nem maradna feladata, hiszen nyugati befolyás nem maradna, a keletit pedig nem vizsgálhatná.

Fotó:hvg.hu

Bár Orbán víziója Európa, illetve a világ jövőjéről koherensebb, mint Trumpé, egyelőre inkább csak azt látjuk ebből, mit szeretne elpusztítani, de arról, hogy milyen lenne az általa elképzelt új világrend, még keveset árult el. Tudjuk, hogy gyűlöli a liberális demokráciákat, kedveli a nacionalizmusra vagy vallási fundamentalizmusra, esetleg a kommunista autokráciára épülő diktatúrákat, ám ezek egymással is sok tekintetben ellentétben állnak. Az is elképzelhető, hogy Putyin és Trump barátsága se tart sokáig, és akkor neki is döntenie kell, melyik barát fontosabb számára. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „A barátom barátja lehet az ellenségem is.”

Annyira kiszámíthatatlanná vált az amerikai külpolitika Donald Trump hivatalba lépését követően, hogy a magyar kormánypárt prominensei sem igazán tudják lekövetni az USA diplomáciai vargabetűit. Pedig az Orbán-kormány mindent elkövet annak érdekében, hogy az új elnök minden lépését nagy sikerként értékelje. Az eléggé egyértelműnek tűnik, hogy a Trump-adminisztráció rögtönzések sorozatával igyekszik minél jobban összekuszálni a dolgokat, és egyelőre az sem világos, hogy melyik kormányzati vezető szavait kell komolyan venni, és kik azok, akik csak tesztelik a nemzetközi közvéleményt. Azért nagy általánosságban össze lehet foglalni, hogy mi is az új amerikai politika lényege, így az is nyomon követhető, hogy Orbán Viktor milyen reményeket fűz Donald Trump új elnöki ciklusához.

Fotó: 444.hu

Szimbolikus helyszínen zajlott az idei év eddigi legfontosabb globális politikai eseménye. A Müncheni Biztonságpolitikai Konferenciától ugyanis sokan azt várják, hogy végre körvonalazódik az a diplomáciai terv, amely megteremti a békét Ukrajnában, véget vetve a lassan három éve tartó öldöklésnek és rombolásnak. A konferencián felszólaló politikusok közül többen emlékeztették az amerikai küldöttség tagjait, hogy Európában korábban már egyszer megegyeztek a nagyhatalmak egy olyan ország sorsáról, amelyet nem hívtak meg a tárgyalásokra, amelynek helyszíne történetesen München volt. A következményeket ismerjük: Csehszlovákia feldarabolása, Hitler ígéreteinek be nem tartása, a második világháború kitörése.

Az európaiak még jól emlékeznek az 1938-ban aláírt müncheni egyezményre, amely akkor nagy megkönnyebbülést jelentett a kontinens lakossága számára, ám a német hadi gépezet egy év múlva mégis rátámadt Lengyelországra, majd rövid időn belül lángra lobbant az egész kontinens. Hasonló a helyzet most is, amikor az új amerikai vezetés egyezkedni próbál Vlagyimir Putyin orosz elnökkel arról, miként vessenek véget az ukrajnai háborúnak. A konferencián felszólaló ukrán elnök is arra figyelmeztetett, hogy a történelmi párhuzamokat érdemes komolyan venni. Volodomir Zelenszkij egyértelművé tette, hogy Ukrajna és az európai országok részvétele nélkül nem lehet alkudozni az agresszor ország vezetőjével, mert az nem a békét fogja elhozni, hanem megteremti egy új konfliktus alapjait.

Ilyen lenne például Ukrajna megcsonkítása, így ha amerikai beleegyezéssel vihetne el megszállt területeket Putyin, akkor véget érne az oroszok nemzetközi elszigetelődése. Kína esetében Tajvan jöhetne szóba, amit koncként odavethetne a kommunista nagyhatalomnak, hiszen amerikai támogatás nélkül a szigetország nem tudná megvédeni magát.

Az amerikai küldöttség tagjai ennek ellenére meglehetősen arrogánsan láttak neki a konfliktus lezáráshoz, és többször lekezelően beszéltek az európai vezetőkkel. Bizonyára nem szeretnének úgy hazamenni a főnökükhöz, hogy nincs a kezükben a megoldás kulcsa. Ezért a Trumpnál már megszokott vadnyugati stílusban igyekeztek falhoz állítani azokat a diplomatákat, akik óva intettek attól, hogy komoly engedményeket adjanak Putyinnak. Zelenszkij pedig egyenesen arra figyelmeztetett, hogy az orosz elnöknek semmit sem szabad elhinni, bármikor, bárkit hajlandó becsapni annak érdekében, hogy elérje a céljait.

Ezt a figyelmeztetést akár Orbán Viktornak is szánhatta, aki éppen a napokban jelentette ki, hogy az oroszok mindig betartják az ígéreteiket. A magyar kormányfő most már tényleg leplezetlenül gazsulál Vlagyimir Putyinnak, ugyanakkor nyíltan ostorozza azokat az európai vezetőket, akik Ukrajna további gazdasági, humanitárius és katonai támogatását szorgalmazzák. Orbán ma már olyannyira egyértelműen oroszbarát politikát folytat, hogy már azokkal a szélsőjobboldali politikusokkal sem áll szóba, akik Putyint ellenségnek tekintik. A magyar miniszterelnök most úgy látja, hogy politikai éleslátását azzal igazolhatja legfényesebben, ha az ukrajnai konfliktus lezárását két közeli szövetségese, Donald Trump és Vlagyimir Putyin mutyizza le egymás között az agressziót elszenvedő ország és európai szövetségesei részvétele nélkül.

Erre egyelőre kevés az esély, de a Trump-adminisztráció szinte naponta változtatja az álláspontját ebben a kérdésben, úgyhogy semmit sem lehet kizárni. Van azonban egy távolabb mutató víziója az amerikai elnöknek a globális szövetségi rendszerek átalakításáról, ami talán fogódzót adhat a kezünkbe, ha a jövőt próbáljuk kitapogatni. Ez nagy vonalakban a következő: Trump enyhíteni akarja a nagyhatalmak közötti feszültségeket, sőt stratégiai szövetségre törekszik olyan szereplőkkel, mint például Kína és Oroszország. Ennek egyik oka, hogy belátta, túl sokba kerülnek a katonai konfliktusok, ugyanakkor az intenzív gazdasági együttműködés ilyen nagyhatalmakkal fellendítheti a gazdaságát.

Azonban szögezzük le, hogy Trump igazi vadkapitalista, vagyis csakis a haszon érdekli, így nem számítanak nála sem morális, sem ideológiai megfontolások. Ez történetesen azt jelenti, hogy nem azért akar véget vetni a globális konfliktusoknak, mert rengetegen halnak meg vagy válnak földönfutóvá ezekben a háborúkban, hanem mert ártanak a biznisznek. Az amerikai elnök autokrata szemlélete ráadásul nem sokban tér el a kommunista kínai és a nacionalista orosz modelltől. Trump úgy szeretné vezetni az Egyesült Államokat, mint egy globális céget, amely nem ódzkodik üzletelni háborús bűnösökkel és kommunista diktátorokkal. Ráadásul egy ilyen kvázi szövetséggel semlegesíthetné az örök ellenség Iránt és Észak-Koreát is, és talán az elé sem gördítenének akadályt a lehetséges szövetség tagjai, hogy tengerparti nyaralóövezetté alakítsa a Gázai övezetet, miközben kipaterolja onnan a palesztinokat.

Csakhogy egy ilyen fordulat nem megy olyan simán, mintha elcsavarnánk egy gombot a gázsütőn. Egyrészt hatalmas a bizalmatlanság Oroszország és az USA, valamint Kína és az amerikaiak között, másrészt jól kitapintható érdekellentétek is feszülnek e nagyhatalmak között. Trump és csapata ezért is hajlandó lehet arra, hogy gesztusokkal enyhítse ezeket az ellentéteket. Ilyen lenne például Ukrajna megcsonkítása, így ha amerikai beleegyezéssel vihetne el megszállt területeket Putyin, akkor véget érne az oroszok nemzetközi elszigetelődése. Kína esetében Tajvan jöhetne szóba, amit koncként odavethetne a kommunista nagyhatalomnak, hiszen amerikai támogatás nélkül a szigetország nem tudná megvédeni magát.

Fotó: index.hu

Nagyon emlékeztet ez a globális vízió Orbán gazdasági függetlenségére, amiről még nemzeti konzultációt is indított. A magyar kormányfő tehát nyakló nélkül üzletelne akár véres gyémántokkal is, ha megfelelő nemzetközi partnereket találna hozzá. Ő tehát Trumphoz hasonlóan nem azért szeretne békét a világban, mert megrázza az emberek szenvedése, hanem, mert az árt az üzletének. Ők ketten egy igazságtalan békét is ráerőltetnének egy országra, csak azért, hogy a biznisz jobban pörögjön. Nem a humánum irányítja őket tehát, hanem az, hogy merről csurran-cseppen egy kis pénz. Aki így gondolkodik, már régen elfelejtette az 1938-as müncheni egyezmény tanulságait. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Ha már leölted a lovadat, ne csak a húsát edd meg, hanem főzd meg a patáját is!”

November óta nem volt oka sok örömre a Fidesz élcsapatának, hiszen Donald Trump választási győzelme óta nem csupán a hazai népszerűségvesztés, hanem a külföldi szövetségesek vergődése is sok problémát okoz a magyar kormánypárt számára. Különösen Szlovákiára és Szerbiára érdemes odafigyelni, hiszen Orbán Viktor közeli szövetségesei komoly belső bajokkal küzdenek, a politikai túlélésük pedig egyáltalán nem garantált a következő hónapokban. A nagy nemzeti, konzervatív, unióellenes szövetség tagjai tehát egyelőre belső problémáikkal küzdenek, így az amerikai politika új hullámaira sem sikerült eddig felkapaszkodniuk.

Fotó: index.hu

Az oroszok ukrajnai inváziójának kezdete óta gyakorlatilag teljesen szétesett a visegrádi négyek szövetsége. Magyarország és Szlovákia lényegében elkötelezte magát Vlagyimir Putyin agressziója mellett, és vezetőik nyíltan ki is mondják, hogy több problémájuk van Ukrajnával, mint Oroszországgal. Nemzeti érdekekre hivatkozik Orbán Viktor és Robert Fico is, noha soha nem magyarázták meg, hogy miért is olyan fontos országaik számára, hogy függésben maradjanak az orosz energiahordozóktól. Lengyelország és Csehország ugyanakkor Ukrajna elkötelezett támogatói, és büszkén vállalják, hogy leváltak az orosz gázról és kőolajról.

A V4 országok nemhogy nem működnek együtt az utóbbi években, de gyakran egymással is komoly vitákba keverednek. Az addig harmonikusan működő cseh-szlovák és lengyel-magyar kapcsolatok is nagyon megszenvedték ezt az időszakot, ráadásul ez utóbbi viszonyra komoly árnyékot vet, hogy a magyar kormány menedékjogot adott a bukott lengyel kormány egyik magas rangú tisztségviselőjének, aki ellen komoly bűncselekmények gyanúja miatt eljárás folyik hazájában. Mindeközben Orbán és Fico egymással verseng Vlagyimir Putyin barátságáért, amit sem a szlovák, sem a magyar közvélemény nem néz jó szemmel.

Különösen Robert Ficonak áll rosszul a szénája, hiszen a szlovák kormánykoalíció recseg-ropog, amit a kormányfő is rosszul visel. Hatalmas tömegtüntetések zajlanak országszerte, a kormányzó szociáldemokraták koalíciós partnerei pedig sakkban tartják a kormányfőt. Mintha Robert Fico megirigyelte volna Orbán Viktort, aki unióellenes retorikájával elnyerte mind a kínai, mind az oroszvezetők, mind az új amerikai elnök szimpátiáját. Kevésbé zavarja, hogy országa lakosságának többsége elkötelezett az EU integrációs politikája és Ukrajna támogatása mellett. Nem igazán látszanak a távlati céljai, hiszen jobbára kormánya politikai túléléséért küzd, miközben nem igazán jövedelmez számára semmit Orbán Viktor vagy Vlagyimir Putyin barátsága.

Ez utóbbi kormányra kerülése Orbán számára akkora öröm lenne legalább, mint Donald Trump győzelme az Egyesült Államokban.

Nincsenek túl fényes kilátásai Aleksandar Vucicnak sem, hiszen a Szerbiát több mint 10 éve vaskézzel irányító elnök is jobbára csak lavíroz abban a politikai zűrzavarban, amelybe az ország süllyedt a 15 halálos áldozatot követelő tavaly novemberi újvidéki tragédia óta. Ráadásul nem az ellenzéki politikai pártok szervezik azokat a tömegtüntetéseket, melyek hatására már lemondott a miniszterelnök és Újvidék polgármestere is, hanem főként a diákok, azok közül is leginkább az egyetemisták. Az újvidéki vasútállomásnál történt tragédia csak begyújtotta a szikrát, ugyanis a korrupció burjánzása már régóta borzolja a szerb polgárok idegeit, így ez az eset jóval távolabb mutat annál, hogy felelősségre vonják az állomás betonkoronkoszorújának leszakadásáért felelős vezetőket.

Vucic azonban egyelőre kitart, legalábbis lebegteti, hogy új kormányt nevez-e ki, esetleg előrehozott választásokat ír ki. A szerbiai autokrácia sokban hasonlít a magyarhoz, hiszen ott is van egy igen erős, politikai vagy családi alapon a hatalomhoz kötődő oligarcha réteg, amely haszonélvezője a jelenlegi rezsim regnálásának. A kormánypárt legfőbb bázisát a magyarhoz hasonlóan ott is főként az alacsony iskolázottságú, jellemzően kis településeken élő idős emberek adják, akik választásról választásra biztosítják Vucicnak a többséget az elaprózódott ellenzékkel szemben. Ha az elnöknek mégis távoznia kell hivatalából, az főként a korrupcióba, az oroszok feltétel nélküli támogatásába belefáradt fiataloknak lesz köszönhető.

Nem csoda, hát, ha Orbán Viktor szívesebben néz most dél és észak helyett nyugatra, ahol minden jel szerint egyik szövetségese alakíthat majd kormányt. Herbert Kickl ugyanis - aki szabadság párti miniszterelnök-jelöltként megbízást kapott az új osztrák kabinet megalakítására - most buzgón próbál tető alá hozni egy konzervatív kormánykoalíciót. A szélsőjobbos előretörés Németországban sem zárható ki, hiszen az előrehozott választások egyik nagy esélyese az AfD, vagyis az Elon Musk, amerikai technológiai guru által támogatott neonáci párt. Ez utóbbi kormányra kerülése Orbán számára akkora öröm lenne legalább, mint Donald Trump győzelme az Egyesült Államokban.

Fotó: 444.hu

Két egymással ellentétes folyamatot látunk tehát Európában. Orbán, Fico és Vucic gyengélkedése azt jelzi, hogy a korrupt, autokrata rendszerek csak olyan prosperáló gazdasági környezetben lehetnek sikeresek, ami feledteti az emberekkel a politikusok kapzsiságát, az állam visszaéléseit, a jogaik csorbítását. Ha azonban a saját bőrükön érzik ennek negatív hatásait, akkor hajlandók fellázadni a vezetőik ellen. A szélsőséges, idegenellenes, megbélyegző retorika már nem olyan hatásos olyankor, amikor a társadalom többsége úgy süllyed egyre mélyebbre, hogy közben a politikai elit szélsebesen tollasodik. A demagógia szlogenjei tehát elkopnak, az emberek pedig valós problémákra várnak reális megoldásokat. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Az élet nem egy habos Bindzsi-szelet.”