Messze nincs vége az alkudozásnak a görögök jövőjéről (ha egyáltalán van még ilyen), de a tanulságokat kezdhetjük megfogalmazni. Az ugyanis teljesen világos, hogy a pávatánc hosszú távon nem vezet eredményre akkor sem, ha egy szélsőbaloldali politikus járja, és akkor sem, amikor egy úgynevezett néppárti vezér teszi ezt. Az adós akkor is adós marad, ha megszavaztatja a népét arról, hogy adósnak lenni bizony nagyon rossz dolog, és a hitelező akkor is hitelező marad, ha egyébként neki is meg van a maga baja.

Fótó: 444.hu

1. El lehet menni a falig, csak nem érdemes. Ciprasz is, mint Orbán Viktor arra a népszerű közhiedelemre alapozott, hogy ha egy hajóban ülsz a társaiddal, nem fog kihajítani onnan senki addig, amíg el tudod hitetni vele, hogy hasznodat veszi a fedélzeten. Orbánnak ez még sikerült az utóbbi időben, hiszen szállította a az EU néppárti frakciójának a fideszes szavazatokat, olykor orrát befogva még az Oroszország elleni szankciókat is megszavazta, vagyis néha felsúrolta a fedélzetet. Cipraszt azonban már félig kilógatták ebből a hajóból, mert már a súlya is nagyobb terhet jelent, mint amennyi hasznot a görögökből húzhat az Unió. Azok a kakaskodó politikusok, akik mindenáron kedvező tárgyalási pozíciókat akarnak kicsikarni olykor elhitetik magukkal, hogy a népük, a pártjuk, kormányuk, illetve saját maguk érdeke is az, hogy egészen szélsőséges ötletekkel álljanak elő, melyekből aztán lehet engedni, és cserében valami leesik nekik a közösből. Ilyen volt például Orbán rugózása a halálbüntetésen, ám miután semmi ellentételezést nem kapott azért, hogy álljon le a témával, szépen lassan kivonult ebből a pozícióból. Vesztenivalója nem volt, hiszen már jól ismerik a politikai partnerei, ő ugyanis mindent bedob a hazai népszerűsége megőrzése érdekében, a nemzetközi megítélése pedig már régóta a varangy ülepe alatt határozható meg. Ciprasz viszont friss hús volt a nemzetközi politikai térben mindaddig, amíg csibészkedésével be nem bizonyította, hogy képes Orbánnál is szélsőségesebb dolgokra. Úgy szeretett volna népszerű maradni otthon, hogy közben le akarta nyomni a hitelezők torkán a saját mentőcsomagját. Ha valaki átmegy a falon, az nagy koppanással jár!

2. A bizalom a legfontosabb tőke egy tárgyaláson. Merkel kancellár örökbecsű bölcsességét igazán megszívlelhetné a magyar miniszterelnök is, bár a figyelmeztetés görög kollégájának szólt. A görögök megbízhatatlansága, sunnyogása, sőt, hazugságai olyannyira felbőszítették az uniós vezetőket, hogy ma már az anyja életére esküdözhet Ciprasz, akkor sem fogják garanciák nélkül megmenteni az országát. A Merkel által szorgalmazott 50 milliárd eurós privatizációs alap létrehozását például azért kellene lenyelnie Ciprasznak, mert eddig szinte minden írott malaszt maradt, amit ígértek az elődei. Ismerős ez a bizalomvesztés Magyarországon is, hiszen a kormány például úgy mentette meg a nyugdíjakat, hogy az emberek által összegyűjtött pénzt államosították, a 3 ezer milliárd forint sorsáról pedig mind a mai napig alig tudunk valamit. De említhetnénk a devizahitelesek ügyét is, akiket látszólag a tenyerén hordott a kormány, rájuk való hivatkozással sarcolta a bankokat, végül rendesen megrendítette a pénzügyi rendszert, visszavetve ezáltal a hitelezést, a devizahitelesek viszont továbbra is nyögnek a súlyos terhek alatt. Nemzetközi szinten is szinte teljes a bizalomvesztés az Orbán-kormány iránt, hiszen alig vesz komolyan néhány kötelezettségszegési eljárást, fittyet hány nemzetközi szerződésekre, illetve uniós tagságunkból adódó kötelezettségeinkre.

Fotó: parameter.sk

3. A pávatánc is egyszer csúfos véget ér. Ciprász baloldali nézetei ellenére szinte a konzervatív Orbán tanítványának is vallhatta magát abban a tánciskolában, ahol a pávatáncot oktatták. Kissé túl is tett mesterén, hiszen az a népszavazás, melyet a saját tárgyalási pozíciói megerősítésére írt ki már a magyar nemzeti konzultációk képmutatását is überelte. Orbán Viktor is képes egy nap azzal kelni, hogy a Nap a barátunk, délben pedig már azt mondja, hogy túl erősen süt, meg kéne rendszabályozni, este pedig ugyanerre az égitestre ismét az élet elengedhetetlen forrásaként tekint. Néha az az érzésünk, hogy a magyar miniszterelnök csak azért mond valamit, nehogy elfeledkezzünk arról egyetlen percre is, hogy ki a legfontosabb ember ebben az országban. Persze, ez nem teljesen igaz, hiszen neki az a legfontosabb, hogy mi mindig arról gondolkodjunk, amiről ő szeretné. És ha ő azt mondja, hogy a Nap az jó, akkor mi a Napról beszélgessünk, de ha az ellenkezőjét állítja, a mi gondolataink ismét a Nap körül forogjanak. A habonyos, hablatyolós, pávatáncos kommunikáció lényege az, hogy mindig a kormány mondja meg, miről gondolkozzanak az emberek, mert így el tudja kerülni a kínos ügyek eszkalálódását. Ciprasznak is ment egy darabig ez a kommunikációs ügyeskedés, de a pávatáncnak gyorsan véget vet, ha az utcán ropjuk népes közönség előtt, és senki sem dob egy fillért sem a kalapunkba a produkciónkért.

Görög-magyar két jómadár, akik tanulhatnának egymás hibáiból.

4 Csak annyit költs, amennyit meg is tudsz termelni! A görögökkel kapcsolatban öt éve már elsütött egy bődületes hülyeséget Kósa Lajos, amikor a két ország gazdasági állapotát ugyanazon a szinten emlegette. A két gazdaság súlya valóban hasonló, népességünk is majdnem megegyezik a görögökével, és el is vagyunk adósodva rendesen. Hatalmas különbség viszont, hogy míg a görögök messze a gazdasági teljesítőképességük feletti béreket és nyugdíjakat folyósítottak évekig, addig nálunk igen alacsonyak maradtak ezek a juttatások. Nálunk azért kezelhető a viszonylag magas GDP arányos államadósság, mert az állam nemhogy emelné a szociális juttatásokat, hanem megnyirbálja azt, a béreket szinte befagyasztotta az állami szférában, ugyanakkor pénzt von ki az egészségügyből és az oktatásból is. Ez nem igazán jellemző a görögökre, hiszen már évtizedek óta többet élnek fel közös vagyonukból, mint amennyit meg tudnak termelni. Ezt tetézte a zsonglőrködés a költségvetési számokkal, no és a 2004-es olimpia, ami szintén adott egy jókora lökést a görög gazdaságnak a Taigetosz szakadéka felé vezető úton. Persze a mi mellünket sem feszíti büszkeség amiatt, hogy a keményen dolgozó magyar ember önmagán spórolta meg azt a pénzt, amit a magyar gazdaság nem tudott kitermelni. De legalább nincsenek olyan lakossági tartalékaink, melyekhez nem tudunk hozzáférni, mint ahogy ez Görögországban dívik másfél hete. Görög-magyar két jómadár, akik tanulhatnának egymás hibáiból. Ahogy egy dakota közmondás tartja: Addig jár az ógörög korsó a kútra, amíg egy német turista fillérekért meg nem veszi.