Combosodik a DK, a Jobbik metamorfózison megy át, az MSZP-t belső viták emésztik, az LMP elveszítette vezetőjét. Röviden így jellemezhetnénk a fontosabb ellenzéki erők helyzetét szűk két évvel a következő parlamenti választások előtt. Gyurcsány Ferenc pártja a jelenlegi folyamatok tükrében a legfőbb kihívónak tűnik a Fidesz ellenében, ami valakinek jó hír, vannak persze olyanok, akik egyáltalán nem lelkesednek a volt szocialista miniszterelnök visszatérésének lehetőségétől. Vegyünk azonban hat érvet, melyek azt sugallják, hogy ismét a két ősi ellenfél rivalizálásáról fog szólni a következő választás.

Fotó: valasz.hu

1. Orbán Viktor jól tudja, hogy rajta kívül a jelenlegi politikai palettán egyetlen politikus létezik, aki hozzá hasonlóan rendkívül megosztó személyiség. Ez önmagában nem erény, ám ez a tény jelzi, hogy Gyurcsánynak épp úgy van egy rajongótábora, mint neki. A gyűlölködőkkel, zsigerből elutasítókkal sem Orbán, sem Gyurcsány nem foglalkozik, szólamaik, politikai irányvonaluk nem is nekik szól, hiszen mindketten jól tudják, hogy a társadalom bizonyos szegmensében magas az elfogadottságuk, mások esetében viszont szóba se kerülhet a támogatásuk. Nekik a győzelemhez saját szövetségeseik szavazóit kell megszerezniük, akik még bizonytalanok abban, kire bízzák a gyűlölt ellenség legyőzését. Sem Gyurcsány, sem Orbán nem mondja ki, de gyakorlati lépéseik azt sugallják, hogy a volt miniszterelnök elsősorban a szocialista párt szavazóira, míg Orbán a Jobbikból kiábrándulókra vadászik. Közben persze meg kell óvniuk saját bázisukat is, ami jelenleg Orbánnak jelent nagyobb feladatot, mert a korrupciótól átitatott hatéves kormányzása sok jobboldali szimpatizáns eltántorított a Fidesztől. Ezt jelzik a legújabb közvélemény-kutatási adatok és az időközi választások eredményei is.

2. A maguk módján mindketten populisták, és rendkívül tudatosan építik fel politikai stratégiájukat a két év múlva esedékes megmérettetésig. Figyelik, mit szeretnének hallani az emberek, és ha nem is pontosan ugyanazt ígérik, de lényegében kielégítik a legszélesebb választói igényeket. Orbán például folyamatosan meg akarja védeni a magyar embereket valós és képzelt ellenségektől, Gyurcsány pedig elszámoltatást ígér, valamint a jogállam visszaállítását. Orbán úgy lehet az erős, autokrata vezető, hogy közben demokratának vallja magát, Gyurcsány viszont úgy lehet demokrata, hogy közben nosztalgiát ébreszt a kádári idők iránt. Ez persze nem áll messze Orbántól sem, de közben nyíltan antikommunista szólamokkal operál.

Fotó: Szegedi Kattintós

3. Mindketten ügyesen játszanak rá a magyarok félelmeire. Orbán a bevándorlók elleni hisztériakeltéssel arat, Gyurcsány a szociális kiszolgáltatottság keltette szorongást teszi politikai kommunikációja vezérfonalává. Jól ismerik a magyar néplélek rezdüléseit, ám mindkettőjüknek vannak olyan nehezékei, melyektől nehezen szabadulnak. Lényegében az fog a két politikus között dönteni, melyik szabadul meg sikeresebben ezektől. Gyurcsányt az öszödi beszéd, és az azt követő sikertelen kormányzása húzza lefelé, Orbánt pedig annak a közvetlen, illetve közvetett beismerése, hogy csak egy szűk kör boldogulása, illetve magasra emelése érdekli.

4. Mindkét politikus ismeri az ősi szabályt: Nem az a fontos, hogy mit csinálsz, hanem, hogy miként kommunikálod azt, amit teszel. Tudják, hogy a kormányzás körül mindig nagy port kell kavarni, hogy egy-egy kellemetlen hír ne kösse le túl sokáig a polgárok figyelmét. Gyurcsány ilyen értelemben Orbán elődjének tartható, hiszen hihetetlen aktivitása, személyiségének átütő ereje megelőlegezte a 2010 utáni Orbánt. Gyurcsány most azzal ostorozza a jelenlegi kormányt, hogy koncepciótlan (ami persze nagyrészt igaz), ugyanakkor neki nem volt kétharmada soha, így nem tudni, hogy mit tett volna ilyen kényelmes politikai környezetben. Ő mindenesetre szeretett volna reformokat végrehajtani, de a komoly belső és külső ellenállás megtörte a lendületét. Orbán Viktor - talán tanulva Gyurcsány példájából is - nem mert komolyabb reformokba kezdeni, a gazdaságot a megregulázott multik adóiból, az uniós támogatásokból és kevésbé látványos megszorító intézkedésekből tartotta szinten, ám ezzel azt kockáztatta, hogy a források elapadásával megmutatkozik a magyar pénzügyi rendszer gyengesége, illetve kiszolgáltatottsága. Egyelőre azonban szerencséje volt, nem úgy, mint Gyurcsánynak 2008-ban, amikor derékba kapott egy kiadós nemzetközi gazdasági válságot.

Orbán sem volt mindig ilyen, hiszen az első kormányzása idején több kormánypárti politikust áldozott be, főleg olyanokat, akik az útjában álltak. A 2002-es választás megmutatta azonban, hogy ez nem kifizetődő taktika.

5. Orbán és Gyurcsány a saját táborát éppen a másik démonizálásával tudja mozgósítani, így tudatosan a két pólus felé terelik a szavazók többségét. Minél nagyobb szörnyetegként tudják beállítani egymást a tömegek előtt, annál több szavazatot lesznek képesek felmutatni a maguk oldalán. Eddig Orbánnak ment ez jobban, hiszen Gyurcsány a negatív tartományból indult öt éve, amikor megalapította a Demokratikus Koalíciót, ám ma már Gyurcsány életképesebb alternatívának mutatkozik a szocialistáknál, ezért további erősödése várható. Gyurcsány nem pusztán pártot alapított, de kivédte Orbán támadását is, amikor rács mögé akarta juttatni legkeményebb ellenfelét. Orbán maga is megjárta a poklot a 2002-es és 2006-os vereségeket követően, és jól tudja, milyen nehéz újraépíteni a bizalmat a párton belül és kívül, miután beleszaladt egy váratlan pofonba. Bármilyen furcsa kimondani, de lényegében Orbán is tisztában van azzal, hogy valós politikai teljesítményt egyedül Gyurcsány Ferenc volt képes felmutatni 2010 óta.

          Fotó: mindennapi.hu

6. És akkor egy alapvető különbség a két ősi vetélytárs között, amely nem mond ellent annak, hogy ők ütköznek meg a két rivális politikai oldal vezéreként egymással két év múlva. Gyurcsányra azért neheztelnek az MSZP-ben sokan, mert miniszterelnökként nem védte meg a sajátjait, több vezetőre, polgármesterre, tisztségviselőre adta ki a kilövési engedélyt. Orbán ezzel szemben a legnyilvánvalóbb ügyekben sem lép, sőt, egy-egy erősen korrupciógyanús személy megvédésével azt üzeni a híveinek, hogy amíg ő áll a kormányrúdnál, a Fidesz egyetlen emberét sem szolgáltatja ki az igazságszolgáltatásnak. Orbán sem volt mindig ilyen, hiszen az első kormányzása idején több kormánypárti politikust áldozott be, főleg olyanokat, akik az útjában álltak. A 2002-es választás megmutatta azonban, hogy ez nem kifizetődő taktika. Gyurcsány most úgy érzi, nincs oka változtatásra, hiszen a Fidesz korrupciós ügyei bizonyítják, hogy a párt belső kohézióját meg lehet óvni egy ilyen politikával, ám a társadalom bizalmát igen gyorsan el lehet játszani. Erre az elvi (egyben erkölcsi) kérdésre a választóknak kell választ adniuk 2018-ban. Ahogy egy régi dakota közmondás tartja: „Nem tudsz az ellenségre koncentrálni, ha roham közben állandóan a hátad mögé kell lesned,hogy melyik bajtársad vágja a hátadba a tomahawkját.”