Szegedi Kattintós

  • Főoldal
  • Orbán Viktor
  • Simicska Lajos
  • Közéleti Ketrecharc
  • Pávatánc
  • Kaja, pia, csajok
  • Poéngyáros
  • Szeged
Miért nem tud mit kezdeni a Fidesz a Momentum Mozgalommal?

Miért nem tud mit kezdeni a Fidesz a Momentum Mozgalommal?

Van egy végtelenül egyszerű válasz erre a kérdésre, ami így szól: mert olyanok, mint ők voltak 27 évvel ezelőtt. Ennél azért összetettebb a kérdés, de a kiindulópont mégis egy generációs szembenállás. A Fidesz ugyanis valóban a fiatal demokraták pártja volt valaha, melyből mára középkorú, pocakos és nagybajszos autokraták gyűjtőhelye lett. Elképzelhető, hogy egyszerű a recept a Fidesz legyőzésére, ugyanis a Momentum nem tesz mást, mint tükröt tart Orbán Viktor és barátai elé.

nepszava_17.jpeg

Fotó: nepszava.hu

Nehezen dolgozza fel a kormánypárt az újabb fiaskót, melyet olyan politikai környezetben volt kénytelen elszenvedni, melyben lényegében minden körülmény mellette szól. Hatalmas parlamenti fölénye van ugyanis a Fidesznek, bár a kétharmados többséget a második kormányzati ciklus elején elvesztette. A pénzügyi ellehetetlenítéssel és baráti oligarchák felvásárlásaival a perifériára sodorta az ellenzéki médiumokat, a kormánypárti sajtó pedig szinte kifogyhatatlan forrásokkal rendelkezik. Az ügyészséget teljesen begyűrte maga alá, a közhivatalok élén az ő embereik állnak, a bíróságokra pedig olyan nyomást gyakorol, hogy csoda, ha néha nem a Fidesz számára kedvező ítéletek születnek. Mindeddig képesek voltak ellehetetleníteni minden népszavazási kezdeményezést is, ám az utóbbi hónapokban háromszor is lyukra futottak ezen a területen.

A Momentum Mozgalom olimpiai népszavazást kezdeményező akciója váratlanul érte a kormányt, pedig számos múltbéli példa volt már arra, hogy egy kis csatacirkáló is komoly károkat tud okozni a Fidesz monumentális anyahajójában. Korábban például Schmitt Pál köztársasági elnököt lényegében egyetlen tényfeltáró újságcikk buktatta meg, pedig a Fidesz akkor még a mostaninál is erősebb volt. A komoly pénzügyi és szervezeti háttér nélkül létező Magyar Kétfarkú  Kutya Párt pedig olyan komoly kampányt rittyentett a kormány kommunikációs gőzhengerével szemben, hogy nagyrészt nekik volt köszönhető a kvótanépszavazás kudarca. Ezek a találatok persze még nem ütöttek olyan nagy léket a Fidesz anyahajójának testén, hogy süllyedni kezdjen, ám az mindenképpen figyelemre méltó, hogy olyan helyekről kapja a legfájóbb sebeket a kormánypárt, ahonnan is számít rá.

Az olimpiáért lelkesedő sportolók, sportvezetők, civilek, újságírók nyilatkozataiból kihallani azt a csalódottságot, amit nem elsősorban a Momentum akciója miatt éreznek, hanem amiatt, mert a mindig harcias miniszterelnök elfutott egy olyan csata elől, melyet akár meg is nyerhetett volna.

Orbán Viktor mindig tutira megy, ezért is vonja vissza csapatait azonnal, ha a láthatáron feltűnik egy maroknyi ellenfél, melynek harcmodorát nem igazán ismeri. A Momentum Mozgalmat nem vették komolyan, amikor elkezdte az aláírásgyűjtést, hiszen nem volt ellenkampány, noha hihetetlen nagy anyagi és infrastrukturális fölényben volt a kormány a kicsi, főként fiatal aktivistákból álló szervezettel szemben.  Ugyanúgy közönnyel és némi megvetéssel figyelték az aláírásgyűjtés folyamatát, ahogy a kutyapárton is inkább szánakoztak, mintsem komolyan vették volna a kampányuk hatását. Amikor látszott, hogy meglehet az elegendő számú aláírás, akkor pedig már túlreagálták a dolgot a fideszes szimpatizánsok és a kormány egyaránt. Előbbiek borosüveget vágtak az aktivisták fejéhez, aláírásgyűjtő pultokat rúgtak fel, a kormánymédia lehazaárulózta azokat, akik kézjegyükkel látták el az íveket, vélhetően kormányhoz közeli erők pedig rendőrsorfalat és szippantós autót vezényeltek az aláírásgyűjtő helyszínekre.

Számára a politikai korrektség azért szitokszó, mert amennyiben tartaná magát a nyugati demokráciák elvi politizálásához, bele kellett volna vágnia a népszavazási csatározásba, de tudva azt, hogy ez már nem igazán az olimpiáról szólna, hanem a kormánya korrupciós ügyeiről, már nem volt érdeke kiállnia a kisszámú, ám annál elszántabb ellenféllel szemben.

Mindent egybevetve, látványosan elbénázta a kormány az olimpia ügyét, és most igyekszik elverni a port azokon, akik élve a maradék demokratikus jogukkal megteremtették a lehetőséget arra, hogy társadalmi vita kerekedjen erről a fontos kérdésről. Az olimpiáért lelkesedő sportolók, sportvezetők, civilek, újságírók nyilatkozataiból kihallani azt a csalódottságot, amit nem elsősorban a Momentum akciója miatt éreznek, hanem amiatt, mert a mindig harcias miniszterelnök elfutott egy olyan csata elől, melyet akár meg is nyerhetett volna. Akik nem jártasak a politika világában, nem igazán értik, miért dobta el Orbán magától ilyen könnyedén az olimpia ügyét, hiszen a pénze, paripája és fegyvere is megvolt ahhoz, hogy megküzdjön ezért az ügyért. Nem értik, hogy a politikai célszerűség miért ír felül egy évek óta dédelgetett álmot, mert nem akarják elhinni, hogy Orbán Viktor számára az olimpiai is csak egy politikai termék volt.

Azzal, hogy a kormány meghátrált egy maréknyi fiatal elől nagy szívességet tettek a Momentum Mozgalomnak, hiszen sokkal erősebbnek tünteti fel a most megalakuló politikai erőt, mint amilyen. Ennél nagyobb szívességet csak akkor tettek volna nekik, ha felvállalják a kampányt és a népszavazást, hiszen akkor egy sikeres témában tudta volna uralni a közbeszédet a momentumos csapat. Eljutottunk odáig, hogy Orbán Viktornak két rossz közül kellett választania, és ezzel visszakapta azt, amire a kvótanépszavazáson kényszerítette a magyar polgárokat. Ott sem volt ugyanis jó válasz és rossz válasz, csak egy hazugságoktól hemzsegő kérdés volt, mellyel nem lehetett mást tenni, mint bojkottálni. Számára a politikai korrektség azért szitokszó, mert amennyiben tartaná magát a nyugati demokráciák elvi politizálásához, bele kellett volna vágnia a népszavazási csatározásba, de tudva azt, hogy ez már nem igazán az olimpiáról szólna, hanem a kormánya korrupciós ügyeiről, már nem volt érdeke kiállnia a kisszámú, ám annál elszántabb ellenféllel szemben.

index_79.jpg

Fotó. index.hu

A Momentum Mozgalom persze jól szervezett háttér és elszánt aktivisták nélkül nem vihette volna sikerre az ügyet, no és az is a malmukra hajtotta a vizet, hogy az emberek szerették volna valahogy kifejezni felháborodásukat a kormány cinikus stílusa és korrupciógyanús ügyei miatt. Mivel fiatalok, a karaktergyilkosság nem is mehet olyan simán, mint régi, ismert politikusok esetében. A Momentum aktivistái korábbi önmagukra emlékezteti a Fidesz vezetőit, és így bármi rosszat mondanak rájuk, az előbb-utóbb visszahullik rájuk. Ahogy dakota találós kérdés fogalmaz:” Mi az? Ha feldobják barna, ha leesik csupa bölényszar a pofád.”

 

105 komment Orbán Viktor Pávatánc Közéleti ketrecharc Tovább
Miért nem tud mit kezdeni a Fidesz a Momentum Mozgalommal? Tovább
Facebook Tetszik
0
105 komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Mi lehet az ukrán-magyar kémjátszma hátterében? Mi lehet az ukrán-magyar kémjátszma hátterében?
  • Lázár János igyekszik hasznot húzni a Fidesz zavarodottságából Lázár János igyekszik hasznot húzni a Fidesz zavarodottságából
  • Poloskák, kullancsok, zebrák Poloskák, kullancsok, zebrák
  • Olyan zavaros lett az USA irányvonala, hogy még Orbán sem tudja lekövetni azt Olyan zavaros lett az USA irányvonala, hogy még Orbán sem tudja lekövetni azt
  • Így néz ki Trump és Orbán gazdasági semlegessége Így néz ki Trump és Orbán gazdasági semlegessége

A bejegyzés trackback címe:

https://szeka.blog.hu/api/trackback/id/tr2512300451

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szeretném látni az összes kommentet! (105)
Az utolsó 100 komment:

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.28. 22:22:03

@werecke: Hogyne emlékeznék! Kupa Mihályból és egy titkárnőből állt. Arra már nem emékszem, mikor múlt ki.

Emlékeztek az SZDSZ pártra? Nem ? Na ugye....
Válasz erre 

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2017.02.28. 22:36:21

Zorbán, Rezsibiztosalelnök, Huszituszualelnök, Helikopterescilibácsi,..
vs
Momentumos srác, Momentumos lány (a nevüket sajnos még nem tudom)
=
Röhely / értelem!
A baj csak az, hogy közel 2 millabirka kórót zabálva vidáman béget a karámban és észre sem veszi, hogy a Gazda tehenei a kövér legelőn kolbászolva legelnek.
Válasz erre 

pamut 2017.02.28. 22:42:08

Aranyos, naiv cikk.

A valóság: Orbán életműve az, hogy létrehozott egy óriási pusztító fegyvert, egy országos méretű karatergyilkos gépezetet. Ez Orbán Szuperfegyvere. Orbán karaktergyilkos fegyvere áll a pártjából, több tucat újságból, tv-ből, rádióból, portálból, rengeteg álcivil "szakértőből", komplett intézményekből, stb.

Ez a gépezet ugyanúgy ki fogja nyírni a Momentumot, mint annyi mást is kinyírt már.
Kár ámítania magát bárkinek, simán bemocskolják majd a fiatalokat is, minél szürreálisabb hazudozással, annál könnyebben.

Orbánnak van pénze és fegyver-infrastruktúrája folyamatosan azt hazudni, rágalmazni, mocskolni a Momentumról amit csak akar, úgy uszítani ellen, úgy kelteni gyűlöletet, ahogy csak akar, ahogy szokott.

Egy szó: rutinmunka.

Ráadásnak sok év melójával zombisereggé züllesztett hívei teljesen nyitottak a gyűlölködésre, sőt el is várják, erre lettek rászoktatva, rászocializálva.
Mint drogos a kokóra, úgy igényli fideszes a gyűlöletet. Már függők.
És meg is kapja, minden egyes nap, szóvivőktől, tv-k, újságok, stb. tucatjaitól. Sok-sok éve.

Szóval adott a közönség, adott a fegyver, adott a pénz, adott minden.
A Momentum úgy szét lesz rágalmazva, trollkodva, levadászva, meghekkelve, hogy csak na.
Válasz erre 

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.28. 22:59:06

@pamut: Kubatov fideSSdasszopó trolljai már megkezdték a miniszdsz-ezést. Poénkodnak majd a családneveken. A komcsi múlt kilőve, de a szülőkkel fognak vádolni. Ha liberálisok lesznek, akkor egy második LMP lehet belőlük legfeljebb. Ha szocialisták, akkor DK2. A centrum nem markáns. Marad a jobboldal, ott most úgysincs párt. Akkor a szélsőjobbról visszahúzódik orbán, a Jobbik fellélegezhet. A momentumosoknak a korrupciót kell ütnie, 1. az nincs elhasználva 2. a fideSS nyakig benne van, 3. a momentumosok nem voltak még hatalmon. Majd előszedik a bolti csokilopásokat. Ha gazdag helyen laknak, az lesz baj, ha szegényen, az lesz.
Válasz erre 

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.28. 23:06:58

@pamut: Orbánnak az a legnagyobb erőssége, hogy GECI. Mi el nem tudunk képzelni olyan mértékű geciséget, ha 300 évig gondolkodunk, sem.
Válasz erre 

Duplaxiii 2017.02.28. 23:08:41

Baszki ennyire hazug neoliberális porsztot ritkán olvas az ember. Pontosan olyan, mint amit a közmédia ad folyamatosan ellenkező előjellel!
Ti most azt állítjátok, hogy a fidesz bukott, meg vergődik, mert egy pici közösség meglovagolt egy társadalmi problémát? A fidesz most nem tud lopni, nem tudja másképp kivenni a milliárdokat és nincs fölényben? Ti ezt komolyan írjátok?
Hányinger kerülget, de a fidesz gond nélkül behizza 18-at, mert minden mögötte van! A hatalom, a pénz, a média, a torz választási rendszer!
És ellene a mszp csat ilyen botka-féle neo-KISZ-est tud felmutatni, aki mindenkivel kapásból lekezelően összeveszik, a picik egymás falják fel! Ma még ha az összes - a jobbik is - összefog, még akkor is kérdéses a többség.
A momentum semmit nem ért el, a fidesz tudatosan rúgta ki alóla a sámlit, elvette a következő hónapok habzásának a lehetőségét. Visszatolta a momentumot egy pici rétegpárttá. Az lmp igazolja, hogy az ilyen gyülekezeteknek nincs és nem is lehet tömegbázisa! Középkorúak nem fognak "gyerekekre" szavazni, még több lesz, aki otthon marad.
Ti itt örömködtők, pedig sírni kellen, mert valójában minden ellenzéki párt kijátszotta és eljátszotta az utolsó kártyáit. Mind csak bejutni akar, nem akar hatalmat és felelősséget és csak egymástól veszik el a szavazóikat.
A fidesz röhög, a döntő többség meg otthon kesereg és csomagol költözni más országba.
Válasz erre 

Duplaxiii 2017.02.28. 23:14:26

"simán bemocskolják majd a fiatalokat is"
Még nem is kell ezt tenniük!
Azokat mocskolja, akik mögött veszélyes társadalmi réteg van. A tanár palit, mert mögötte a becsapott bedagógusok vannak, Sándo Máriát, mert mögötte a tönkretett egészségügyisek vannak.
De a momentum mögött mi áll? Ha nincs olimpiai ügy, akkor? Mit akarnak? csak általános demagógiát hallok, és semmiféle tervet ehhez.
A kutyában több lehetőség ven, ők az egyetlenek, akik - ha nem állnak össze msá mára lejáratódó csoporttal -, akik még megmozfíthatnák a 60% fölötti passzív réteget.
Környezetemben felnőtt és tudatos emberek vannak, és akik nem járnak már választani, kizárólag a kutyára mennének el! A momentum meg teljesen hidegen hagy mindenkit, csak legyintenek rájuk.
Brodyval élve: Ezek ugyanazok...
Válasz erre 

pamut 2017.02.28. 23:17:06

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Pontosan.

Csak azt nem értem miért nem bírja ezt még mindig felfogni egy csomó ember, pláne akit érdekel is a politika. Illetve értem: mert az alapvetően jó emberek egyszerűen képtelen még csak el is képzelni hogy valaki egy velejéig romlott, gátlástalan szar alak. Annyira másképp működnek, annyira távol áll tőlük ez, hogy ezt nem tudják igazán felfogni, ezek csak szavak nekik.

De tényleg van az örök naivitásnak, örök értetlenkedésnek egy olyan foka ami már fárasztó, főleg hogy a valóság nap mint nap, sőt óránként cáfol, és mégis...
Válasz erre 

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.28. 23:20:35

@pamut: Az emberek alapvetően jók és becsületesek.
Válasz erre 

pamut 2017.02.28. 23:31:40

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Sokáig én is így gondoltam. Már már kicsit árnyaltabban látom. Részint egy részük nyilván nem az, hanem rossz és becstelen, legfeljebb eljátssza-titkolja hogy nem az, mert ez az érdeke. De ez a kisebb része a dolognak, bár ebből is nagyon sok van. Ami viszont fontosabb hogy az emberek jó része végtelenül rugalmasan kezeli a jóság és becsület fogalmát, teljesen következetlenül mindig az épp aktuális érdekéhez igazítva, és eszükben sem jut hogy következetlenek. És ez működik bármeddig. Ez nem jelenti hogy rosszak, főleg ha nincs ellenérdekeltségük/önérdekük, akkor jók. Hogy úgy mondjam amikor önmaguk számára nincs különösebb tétje, akkor defaultból jók. De amint érdekeltté válnak, akkor egyből másképp látják. A többség minden tettére tud egy pillanat alatt ideológiát, erkölcsi önigazolást gyártani, még akkor is ha korábban más ugyanilyen tettét elítélte.
Na mindegy, túlmagyaráztam pedig még épp csak belekezdtem :) A lényeg hogy átlagemberi mentalitástól (legyen az a maga kicsi szintjén mégoly labilis-rugalmas erkölcsű) olyan fényévnyi távolságra van a tudatos, érdekvezérlet fideszes aljasság és a fanatikus, tudatosan politikai tábor építésére és hiszterizálására szított mesterséges gyűlölet, hogy valahol érthető hogy nem tudják fel sem fogni azt.
Válasz erre 

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.03.01. 00:00:22

"MIÉRT NEM TUD MIT KEZDENI A FIDESZ A MOMENTUM MOZGALOMMAL?"

Nem kell semmit kezdenie vele, magától is kimúlik, ahogy kimúlt a Milla és társai is. Egy másik blogban említették Uj Péter tavalyi írását a 444-en, az tökéletesen illik a Momentumra is.
Válasz erre 

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.03.01. 00:03:55

.
Válasz erre 

glad az egyetlen 2017.03.01. 00:05:16

Dehogy nem tud mit kezdeni a Fidesz a Momentummal , ők viszik sikerre. :)
Gyakorlatilag a népszavazás se jött volna össze ha nem kezdenek jönni a hírek az aljas támadásokról, rendőr sorfalról, stb. Ahogy látta a nép, hogy milyen fontos ez a fidesznek, mindjárt megjött a szavazó kedv. Most elmenetek országot járni, az érdeklődés alig több mint a nulla. Mit csinál a fityesz? Pártkatonákat küld tüntetni, embereket fotózni. Borítékolható, hogy a következő vidéki találkozón 2x-3x annyi momentum szimpatizáns lesz már.

Ez már anno is igaz volt, hogy a korábbi választásokat nem az mszp nyerte meg hanem a fidesz veszítette el. Ehhez nagyon értenek!
Hajrá fidesz, csak így tovább az orbáni úton! :)
Válasz erre 

tnsnames.ora 2017.03.01. 00:49:22

Jól összeszedett a poszt én mégis ellenvéleményen vagyok.
Egyetértek azokkal, akik a Momentumban egyelőre potenciális rétegpártot látnak csak.
Nincs még itt az örömtüzek gyújtásának ideje.
A Momentum rendkívül heterogén széles spektrumot lefedő csapatnak látszik.
Miközben az aláírásgyűjtés alapvetően kézenfekvően konszenzusos,
ugyanakkor tagadó/protest hackelés-célú volt.
Lehetett politikusi erényeket csillogtatni, de a kritikus tömeg áttörése még arrébb van
és a pálya sem látszik hozzá egyelőre.
Ha majd jönnek a nehezebb kérdések, vagy pozitív konstruktív válaszokat megkövetelő felvetések az már jóval nehezebb pálya lesz.
Miközben a Momentum kommunikációjában (vasútak, Paks2) máris vannak problémás pontok, a vidéklátogatás sem az a kimondott fáklyásmenetnek látszik eddig.
Az aláírásgyűjtés hiába 30 napig tartott a megelepetések miatt pillanatnak hatott, amit záráskor egy pillanat alatt meghackelt Orbán (Tarlósra tolással kezdve).
Most viszont az alvó oroszlán már felébredt (igaz egyelőre látszik zavar az erőben rendesen),
miközben sok hónapos/éves kemény több frontos iszapbirkozás látszik hatalmas ellenszélben,
ha marad a status quo (extrém esemény nélkül).
Válasz erre 

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.03.01. 01:12:31

@tnsnames.ora:

Alapvetően a Momo a párttá válással egy lesz/lett a sok baloldali törpepárt között. Mivel a meglévő baloldali pártocskák - az MSZP kivételével - mind a parlamentbe jutásért küszködnek, a Momentum számukra legyőzendő rivális.

Továbbá egy pártnak nem pusztán egy dologban (olimpia) kell állást foglalnia, hanem egy egész csomóban, ahol már nem lesz egységes a nekik aláírók csoportja. Vagyis megosztók lesznek, ahogy a többi is az.

Talán azt is érdemes belátni, hogy az aláírók egy része nem a Momo _mellett_, hanem az olimpia _ellen_ mondott véleményt. Ezek nem feltétlenül fognak majd a Momóra szavazni. Valahogy úgy, ahogy a kvótanépszavazástól távolmaradók sem mind a baloldal bojkottfelhívása miatt nem szavaztak.

Végül nem hiszem, hogy a vidéki szavazók mindenáron egy Nagykörúton belüli csoporttól várják a megváltást a napi problémáikra. Szadesz-effektus.
Válasz erre 

Kata Nagy56 2017.03.01. 01:34:31

@Duplaxiii: Magam is ezt látom azzal a kiegészítéssel, hogy engem a M. ifjai, inkább az SZDSZ-re, pontosabban a párttá alakulásuk előtti Szabad Kezdeményezések Hálózatára emlékeztet. Politikai, így a szavazók megtévesztésére szánt trükk, hogy az ifjú Fideszhez hasonlítják, talán annak reményében, hogy a Fidesz-szimpatizánsok hátha nem lesznek olyan elutasítók velük szemben, főleg vidéken. M-t feltehetően az LMP segéderőnek hozták létre, hogy azokkal együtt, biztosan ugorják át a parlamenti küszöböt, így 3-4 frakcióra (Fidesz-KdNP, Jobbik, MSZP, LMP-Momentum) redukálva parlamenti pártokat. Az DK, Együtt-PM, Bokros-MoMa, Fodor-féle liberálisok pedig mennek a levesbe, egyik ballib párt sem fogja hátán és saját listájukon bevinni őket a parlamentbe.
Válasz erre 

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.03.01. 01:50:45

@Kata Nagy56:

"feltehetően az LMP segéderőnek hozták létre, hogy azokkal együtt, biztosan ugorják át a parlamenti küszöböt"

Két pártból álló pártszövetség esetén a bejutási küszöb nem 5%, hanem 10%. Tehát az LMP számára semmi értelme nem lenne egy ilyen szövetségnek - kivéve, ha biztos abban, hogy a Momo-ra 5%-nál többen szavaznának.
Válasz erre 

Kata Nagy56 2017.03.01. 01:55:16

@glad az egyetlen: Tévedsz, mert pl. LMP-nek a megalakulásuk óta (8 éve), máig nincs tömegbázisa vidéken annak ellenére, hogy a M-nál az LMP valamivel szerencsésebben/ügyesebben indított. Momentum már most hiteltelen és a kampány hajrájában még hiteltelenebb lesz.
Válasz erre 

glad az egyetlen 2017.03.01. 02:24:34

@Kata Nagy56: Azért ezt így megállapítani még nagyon korai. Majd kiderül választáskor. Még nagyon az elején vannak.
Válasz erre 

Kata Nagy56 2017.03.01. 02:26:38

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ez igaz, de akkora mellényűek, főleg Momentumosok, hogy még 2018-ban, egyenesen kormányváltó pártnak képzelik magukat és pár zorbán-fóbiás (már az erdőt sem látják a fától típusúak) esetleg csatlakozhat hozzájuk egy dac-szavazás erejéig. A Bajnai-féle Együtt tömörülésnek is ez a tévképzet tett be. Az összes kispárt, így a M. is abban a téveszmében vannak, hogy a szavazásra jogosultak többsége eddig azért nem ment szavazni, mert nem talált magának megfelelő pártot. Frászt! A távol maradók egy része zsigerből elutasít mindenféle pártot/párturalmat, tehát nem várnak/vágynak semmilyen új alakulókra. A pártjukból kiábrándult, szavazásra el sem menők pedig alapban bizalmatlanok a régi-új pártokkal szemben. A maradék 10-15%, akik soha nem voltak semmilyen szavazáson, ezután sem fognak menni, kimozdíthatatlanok.
Válasz erre 

Kata Nagy56 2017.03.01. 02:40:49

@glad az egyetlen: Igen, az elején vannak, de a nagy szembesülés v. pofára esés a választás napján lesz. Lásd. a tüntiszervezéseket is! Pl. Eseményhirdetéskor még 1-200 v. 1-2000 fellelkesült ígéri, hogy ott lesz és eseményen rendre az ígérők 10%-a jelenik meg.
Válasz erre 

glad az egyetlen 2017.03.01. 02:47:17

@Kata Nagy56: Azért a Momentum egyenlőre nem hasonlítható egyetlen korábbi mintát adó esethez se. Azért elég erősen indítottak ezzel a szavazással és itt van ugye Paks is. Ha azt is sikerre viszik akkor pláne kiesnek a viszonyítási keretből. Szóval ne kapkodjunk a jóslatokkal. Araboknál se sejtette senki az arab tavasz előtt, hogy lehetséges olyan aztán egyszer csak átszakadt a gát. A fidesznek mostanra sok mocska gyült fel, olyanok is amit már sok szimpatizánst is zavar. Én se állítom, hogy tuti sikerük lesz persze, de korai még temetni őket. Nagyon korai. :)
Válasz erre 

odamondó 2017.03.01. 03:45:06

@glad az egyetlen: mi van paksal?
Válasz erre 

glad az egyetlen 2017.03.01. 03:49:59

@odamondó: Szavazást akarnak indítani arról is.
24.hu/belfold/2017/02/24/az-olimpia-utan-paks-lehet-az-uj-celpont/
Válasz erre 

Kata Nagy56 2017.03.01. 05:28:29

@glad az egyetlen: Az nézőpont kérdése, hogy "kinek mennyi mocska gyűlt össze", ugyanis ennek racionális megítéléséhez min. 70-80 év politikai, gazdasági, történelmi eseményeinek beható ismerete szükséges. Ítéletet ráadásul zömmel alulinformált - elemi ismeretekkel sem rendelkező - emberek hangoztatnak, olyanok akik a saját életük irányítására is képtelenek. Az ilyen emberek mégis hogy lennének nagyobb egységet átlátni, megítélni? No de ebbe nem mennék bele, hiszen a vitaindító írás nem erről szól.
Válasz erre 

midnight coder 2017.03.01. 06:58:39

A momentum pont olyan hasznos Orbánnak, mint a Milla, Tanítanék, stb. azaz a baloldal aktuális reménységei. Amíg a baloldal reménykedik, addig sem gondolkodik. Igaz, ez utóbbi tevékenységet a baloldaliság már eleve kizárja, úgy hogy Orbánnak nemigen van mitől tartania. Ha valaki felmegy a Momentum weblapjára, a Jövőképünk alá, azt látja hogy az öt pontból amiben vázolják hogy mégis mi a fenét akarnak, egyedül az egészségügy van kifejtve, de az is úgy, ami egy középiskolás diáknak sem igen válna dicsőségére.

Igen, az olimpia megakadályozása sikeres volt, de ez egy viszonylag könnyű győzelem: ezt még jobboldalról is sokan aláírták, köztük jómagam is. De kétlem, hogy ezt a győzelmet sikerülne aprópénzre váltaniuk.
Válasz erre 

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2017.03.01. 07:53:34

Mert Orbán beijedt, és holnap lemond!
Holnap is!
Ahogy minden nap megírjátok az igazmondo index címlapján... Holnap is!
Válasz erre 

Netuddki. 2017.03.01. 08:22:22

@19540511: "Le a kalappal a srácok előtt! Kitartást és erőt kívánok nekik, remélem találkozunk 2018-ban!"

Ezzel azt akarod mondani, hogy majd kikaparják neked a gesztenyét?
Válasz erre 

Netuddki. 2017.03.01. 08:25:16

"Van egy végtelenül egyszerű válasz erre a kérdésre, ami így szól: mert olyanok, mint ők voltak 27 évvel ezelőtt."

Ez szerintem sértés a momentumosokra nézve.

"a kormánypárti sajtó pedig szinte kifogyhatatlan forrásokkal rendelkezik."

Az az adófizetők pénze, és pontosan ezért kell egy olyan új párt, amelyik elszámoltatja a közpénztolvajokat.
Válasz erre 

Netuddki. 2017.03.01. 08:34:17

@pamut: Ez nem így működik. Hiába becsületes valaki, ha nincs elég hatalma ahhoz, hogy a tolvajokat elzavarja.
Ez az "elzavarás" is egy olyan folyamat, ahol egy kicsit becstelennek kell lenni. Ezt kellene felismerni, hogy vannak bizonyos áldozatok amit meg kell hozni Magyarország kiganajozásáért.

De, pontosan ez a tulajdonság ami miatt az orbánék a liberálisok fejére szarhatnak. Ugyanis nem ütnek vissza ha megütik őket, mert akkor feladják a liberális eszmét ha erőszakot alkalmaznak. Fel kéne már nőni, és megérteni mit takar az önvédelem fogalom. Nem kell semmilyen megaláztatást, erőszakot eltűrni senkitől. Még akkor se ha ez ideiglenesen az elvek feladását jelenti.
Válasz erre 

stim 2017.03.01. 09:08:58

Egy olyan alakulatot amelyik azzal fenyegetőzik, hogy "felakasztunk a sáladnál fogva" azonnal be kell perelni, hogy minden hasonló terrorizáló megnyilatkozástól nekik és azoknak akik követnék őket elvegyék a kedvüket. Ez a hangnem NEM TOLERÁLHATÓ. Ez nem véleménynyilvánítás, ez nyílt fenyegetés. Vagy nem ér semmit a szavuk és akkor pont ennyire kell/lehet őket komolyan venni vagy ha számít valamit a szavuk akkor ez egy fenyegetés. Ismerős ez a hangnem valahonnan. Az a kommunizmus amit Nyugaton még mindig mentegetnek az a valóságban terrorizmussal kezdte, folytatta és tartotta fenn a pályafutását. Sok olyan ítélet született az elmúlt időszakban ami a bíróság igazságérzetét és a tisztesssélg iránti elkötelezettségét megkérdőjelezi de úgy gondolom, hogy minden tisztességes bírónak akinek van egy kis képzelőereje, hogy ez hova futhat ki ha tolerálják el kell rajta gondolkoznia, hogy a másik ember nyílt egyértelmű megfenyegetése az a szólásszabadság kategóriába tartozik-e? Mert mit szólnának, hogyha nekik is felajánlanák ezt a lehetőséget egy-egy vérlázító bírói ítélet után? Mit szólnának hozzá ha ez a hangnem hétkköznapivá válna? A másik ember szóban terrorizálása elfogadhatatlan. Mert a gondolatok határozzák meg a szavakat és a szavak határozzák meg a tetteket. Nagyon figyeljünk oda, hogy mi az ami belefér a kommunikációba.

hu.wikipedia.org/wiki/Lenin-fi%C3%BAk
Válasz erre 

stim 2017.03.01. 09:34:57

Gyurcsány sem hazudott az MSZP-vel együtt éjjel-nappal, két évig hanem igazságbeszédet tartott ami sajnos kiszivárgott Ez a srác sem utálja a vidákéieket vagy a MOMA sem kíván akasztani meg munkatáborba küldeni embereket a kommunista diktatúra emléknapján. Még el sem kezdték a politizálást de már megbuktak hitelességből. Vannak akiknek évekbe telik, hogy hiteltelenné váljanak, ők ezt hamar az elején elintézték.
Válasz erre 

stim 2017.03.01. 09:46:02

Egy normális országban a bíróság a jog és a rend mellett áll, az állampolgárai életét és vagyonát jogrenddel védi. Elvárom, hogy mindenféle terrorizálástól a bíróság a jog eszközeivel védjen meg. Ez a hangnem egyértelmű fenyegetés.
Válasz erre 

stim 2017.03.01. 09:50:22

amennyiben a bíróság nem teszi a dolgát és rendszeresen a közösség igazságérzetével nem összeegyeztethető ítéleteket hoz, a bíróságot felül kell vizsgálni mert a feladatát nem vagy rosszul látja el. Ha az emberek igazságérzetének a kielégítésére a bíróság alkalmatlan azt önbíráskodás és zűrzavar követi. Amiben egyesek fel kívánnak akasztani másokat a sáluknál fogva vagy munkatáborba kívánják őket küldeni mint ahogy a kommunisták tették.

Korábban volt már rá elképzelés, hogy néhány bírót elküldjenek nyugdíjba. A hitvány ítéletek lehet, hogy ezt indokolttá tennék.
Válasz erre 

legális 2017.03.01. 10:20:40

Miért? Nem tud?
Válasz erre 

sőőtnagyonis 2017.03.01. 10:28:58

A sport háromszor annyi hasznot hoz orbánéknak, mint más befektetés.
Ők mondják. Én el hiszem nekik.:DDD
Válasz erre 

stim 2017.03.01. 10:36:28

példa a magántulajdon és a személyes biztonság NEM megvédésére pl. a vörösiszap katasztrófa. Az a bíró aki hatályon kívül helyezte az ítéletet akkora gyomrost adott a bírói tekintélnyek mint amekkora jellemtelen, erkölcsi deficites ember ő maga. Az ilyen ítéletek szégyent hoznak az egész testületre és az emberek nem jegyzik meg a bírók nevét. A testület vagy közösen viseli az igazságérzet hiányának és a szakmai tekintély hiányának a terhét vagy a sajtónak ízekre kell szednie azt a bírót amelyik ezt megengedte magának. Emberek haltak meg, egész életben összehordott vagyonok mentek kárba és nincs felelős. Következtetés. Ezt lehet csinálni mert nincs jogi következménye. A bíróság nem preveciót alkalmaz hanem bátorít az elkövetésre. A bíróság megérett sok ilyen eset kapcsán a felülvizsgálatra. Hogy olyan hiteles bírók maradhassanak csak a testületben amelyik nem bomlasztja és kiszolgáltatottá teszi a közösséget és benne az embereket hanem megvédi az életet, az emberi méltóságot és a vagyont. A jog eszközeivel törekszik a békesség és igazságosság, a harmónia fenntartására.
Válasz erre 

Andy73 2017.03.01. 10:42:56

A Fidesznek semmit nem kell tennie ezzel a társasággal. 1 százalékos a támogatottságuk, azokban a felmérésekben, ahol egyáltalán kimutathatóak. Miután az olimpiát megfúrták, a fő ügyüknek vége, innen már csak lefelé vezet az út.
Az pedig, hogy a szakállas fickó hasonlít a fiatal Orbánra, csak annyit jelent, hogy egy olyan kis rétegpárt, mint annak idején a Fidesz volt. Annak idején az MDF alakított kormányt, nem a Fidesz, és az MDF-ben is többségben voltak a középkorúak, de a korösszetétel vegyes volt a fiataloktól az idősebb korosztályig. Egy fiatalokból álló alakulat csak marginális rétegpárt lehet. Önállóan semmi esélyük bekerülni a parlamentbe. Ha még létezni fognak jövő év elején, a választások előtt, akkor hosszas alkudozások után esetleg a szakállas fickó kerülhet majd a baloldali listára, ahogy a múltkor Fodor Gábor a Liberálisok egyszem képviselőjeként.
Válasz erre 

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2017.03.01. 10:56:56

már lefújták a meccset?
tényleg?
Válasz erre 

stim 2017.03.01. 11:06:08

nade mit várunk egy olyan bíróságtól akinek a szellemi előképe Biszku Béla? Aki 56 megtorlásában aktívan részt vett, emberek tucatjait küldte akasztófára és mindezek után köszönhetően a magyar bíróságnak büntetlenül élt és büntetlenül halt?
Válasz erre 

2017.03.01. 11:09:06

A Momentum sikerének oka az is lehet, hogy Orbán a híres intuíciójával megsejtette, hogy ha nem történik valami, lógni fognak. Hát történik!
Válasz erre 

konrada 2017.03.01. 11:33:36

A válasz kétféle is lehet:
A jobbik eset: nem is akar. Nekik hasznos, ha tovább osztódik az ellenzéki tábor, és egy új párt tovább csökkenti az esélyét a Botka mögötti összefogásnak, illetve annak az esélyét, hogy a változást akarók Botka mögé sorakozzanak fel jobb hiányában...

A rosszabbik (remélem ez már konteos mániákusság): Nagyon is tud vele kezdeni valamit, és a látszólagos béna kommunikációjukkal az első esetben elérhető hasznosságukra akarnak ráerősíteni...

...mert az biztos: 2018-ban még nem a Momentum lesz a kormányváltó erők vezetője, de ha azok akarnak lenni 22-ben, úgy nem egyezhetnek ki az utódpárt osztódásaival, mert azok megennék őket, mint tették a többi frissen fel-, majd eltűnt kezdeményekkel...
Válasz erre 

stim 2017.03.01. 11:35:26

... és mivel ez a vélemény kissé harapósra sikerült azért szeretném megjegyezni, hogy nyilván van sok tisztességes bíró aki tisztességes, igazságos döntéseket hoz. De kérdem tisztelettel. Van-e egy bírói kamara vagy olyan testület ami ezekkel a hibás ítéletekkel egyetért/nem ért egyet? Vannak-e bírók akik felemelik a szavukat ha ilyen ítéletek születnek? Azért én úgy gondolom tettesek közt cinkos aki néma. A bírói talár becsülete nem biztos, hogy elviseli ezt a fajta nemtörődömséget.

Én nem hiszem, hogy bírókat, ügyeket nem lehet kritizálni. Ezt egy tévedésnek tartom. A bírók sem állnak a törvény felett és igenis lehet őket kritizálni, sőt ha ilyen döntések születnek kell is. Igenis mindenkinek lehet véleményt mondani a munkájáról és ha valaki súlyos kárt okoz a döntéseivel akkor kell, hogy legyen rá lehetőség, hogy felmentsék a hivatala terhe alól ha annak nem tud vagy nem akar megfelelni.
Válasz erre 

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2017.03.01. 11:42:50

ha lenne kedvem a pöcében turkálni előszedném mit írtatok anno amikor épp Bajnai volt az aktuális megmentő...akitől be van/volt szarva a fidesz és orbán.
Válasz erre 

Amorphis 2017.03.01. 11:47:32

A Fidesznek nem is kell kezdeni vele semmit, kinyírják majd őket a többi ellenzéki törpepárt. Jelenleg ugyanis csak egy újabb osztó tényező az ellenzéki oldalon, ami úgy kell oda, mint pestisjárvány a lepratelepen. Orbánt EGY egységes ellenzéki tömörülés tudja leváltani tartós jelleggel, ami lehetőleg egy, max 2 pártból áll.
Ha már itt tartunk: mi a markáns különbség mondjuk a PM, Együtt, LMP, Liberálisok, MOMA és MOMO között? Naugye, hogy semmi...
Botka jól látja amúgy, hogy egyetlen esély (2022-re!) ha gatyába rázza az MSZP-t és megpróbálja integrálni a kisebb pártokat (DK szavazók jöhetnek, Feri nem...), a vállalhatatlan arcokat meg elhajtja a picsába. (nem szép dolog a szalámizás, de ez az egyetlen esély, Orbánnak is ezért van 10 éve kétharmada).
A Momentumnak megvolt a 15 perc hírnév, de arra még nagyon kevesek, hogy mint kormányváltó erőről beszéljünk róluk. Az olimpián kívül más fontosabb közéleti témájuk egyelőre nincs is. Ha a Fidesz beleáll egy masszív olimpiai népszavazási kampányba akkor kicsit feljebb jöhettek volna, de nem állt bele, így elvette a Momós gyerekektől a dömpert a homokozóban...
Paksról pedig jelen állás szerint nem nagyon lehet népszavazást tartani a nemzetközi szerződésben való érintettsége miatt...
Válasz erre 

korupisti 2017.03.01. 11:53:46

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Nem szoktam tartozni, most lerovom a legutóbbit, egyben megköszönöm.hogy sikerült (átmenetileg)letiltani a blogról!
A cikk többi része megtekinthető az adatlapon küldött email-ben. Okulásként, ködszurkálás és talmi "komment folyam" helyett.
magyaridok.hu/belfold/meglepo-reszletek-derultek-ki-magyar-szarmazasu-tozsdespekulansrol-1418416/

MEGLEPŐ RÉSZLETEK DERÜLTEK KI A MAGYAR SZÁRMAZÁSÚ TŐZSDESPEKULÁNSRÓL
AMERIKÁBAN MEGMONDANÁK, HOVA IS MENJEK AZ ALAPÍTVÁNYAIMMAL, ISMERTE EL SOROS GYÖRGY · MACEDÓNIÁBAN HÚSZ ÉV ALATT 180 FOKOT FORDULT AZ ÜZLETEMBER MEGÍTÉLÉSE
Kárpáti András
Soros György több mint harminc éve jelen van a magyar belpolitikában. Alapítványbirodalma reflektorfénybe került a közelmúltban, azonban személyét jórészt homály fedi. Jótékonykodó emberbarát, vagy kíméletlen tőzsdei spekuláns? Társadalomfilozófus, vagy a világpolitikába észrevétlenül beavatkozó politikai háttérember? Az elvek embere, vagy nyughatatlan opportunista? Ezeket a kérdéseket is árnyaló képet fest róla Connie Bruck amerikai újságíró részletes, mélyreható portréjában.
Az amerikai közéleti személyiségeket bemutató írásaiért több díjat is elnyerő publicista Soros-portréja a The New Yorker magazinban jelent meg. Annak ellenére, hogy a 23 oldalas angol nyelvű cikk 1995-ben készült, a hazai olvasóközönség számára sok új információ található benne, amelyek a milliárdos személyes oldalát, a magánember kontúrjait rajzolják élesebbre mind az üzleti, politikai tevékenységén, mind pedig magánéletének, élettörténetének eseményein keresztül.
ZSIDÓ LÉT ÉS NYÍLT TÁRSADALOM
Bár a nemzetállamisággal szembeállított „nyílt társadalom” eszméjét a filozófus Karl Popper elmélete nyomán tűzte zászlajára Soros, zsidó származásának tapasztalatai is ebbe az irányba terelték. Kevesen tudják, hogy az üzletember nagyrészt a zsidókat tartja felelősnek az antiszemitizmusért, és Izrael államot sem kívánja támogatni semmilyen formában. Addig nem lehet leküzdeni az antiszemitizmust, míg törzsként viselkednek a zsidók: „az egyedüli út a törzsiség feladása”, idézik Sorost.

Forrás: ReutersAz üzletember úgy látja, az antiszemitizmust addig nem lehet leküzdeni, amíg a zsidók törzsként viselkednek
A meghatározó gyerekkori emlékekről pedig azt nyilatkozta: „Anyám eléggé antiszemita volt, és szégyellte, hogy zsidó. A kultúrában, amiben éltünk, a zsidó lét erős megbélyegzettséget, egyfajta hendikepet jelentett, éppen ezért mindig is bennem volt a vágy, hogy meneküljek attól, túljussak rajta.” A nyílt társadalom eszméjében is az egyetemesség gondolata vonzotta, „hogy az egyetemes eszmék által meneküljek az egyeditől”. Mint ismert, Soros György a nyílt társadalom eszméjének támogatásával a nemzetállamok és az általuk képviselt nemzeti-konzervatív értékrend ellen foglalt állást.
SOROS A SAJÁT KÉPÉRE FORMÁLNÁ A VILÁGOT
Ahhoz, hogy a Soros György által támogatott szervezetek valós céljait és jelentőségét megértsük, magát a „birodalom” vezetőjét kell megismernünk.A KÜLÖNC
„Hajlamos magáról egyes szám harmadik személyben beszélni” – mondta el a cikk írójának Byron Wien, egy Sorost közelről ismerő befektető. Az emberi kapcsolatok önmagukban nem adnak neki kielégülést, hanem mint csereügyletekre tekint azokra. Ezt illusztrálja egy incidens, ami a második, 25 évvel fiatalabb feleségével tervezett egybekelésekor történt: annak ellenére, hogy házassági szerződést íratott alá jövendőbelijével, mikor a pap után kellett volna ismételnie a „megosztom veled minden földi javamat, jóban-rosszban” mondatot, a közelben tartózkodó ügyvédjéhez fordult és eltorzult arccal megkérdezte, hogy mondhatja-e ezt anélkül, hogy az kötelezné bármire.
Feleségein kívül a szüleivel való viszonyát sem a feltétel nélküli szeretet határozta meg. Ezt illusztrálja apja halálának története is, amelyet Soros maga osztott meg többekkel: mikor az idős ember halálos beteg lett és az operáció mellett döntött, azt mondta, hogy nem szeretne tovább élni, ha a műtét után nem lesz már önmaga, ha nem lesz ép a tudata. Végül bekövetkezett, amitől féltek, viszont apja továbbra is ragaszkodott az élethez. „Ekkor csalódtam benne és leírtam. Amikor pár hét múlva meghalt, ott voltam, mégis hagytam magányosan meghalni. Láttam, de nem értem hozzá. Másnap bementem az irodámba, de nem mondtam el senkinek, mi történt” – fogalmazott Soros.
Később jött csak rá, egy pszichológiai szakkönyvet olvasva, hogy segíthetett volna apjának azzal, ha fogja a kezét. Viszont „azóta megbocsátottam már magamnak, mert annak idején nem telt tőlem több” – tette hozzá.
Édesanyjára pedig rendkívül mérges lett, miután az idegösszeomlást kapott az irataik eredetiségét firtató zsidóüldöző hatóságok keresztkérdezései után. Bár az asszony a kihallgatás közben fia tetszését elnyerő „bravúros előadást” mutatott be, miután elengedték, nem tudta már tartani magát, ez pedig bosszantotta az akkor tinédzser Sorost.
Válasz erre 

korupisti 2017.03.01. 11:59:55

@korupisti: folytatás
HIDEG INTELLEKTUS
A Magyarországon ismert közgazdász és Oxfordban oktató egyetemi tanár, Róna Péter is nyilatkozott a portré készítőjének a milliárdosról, aki egy „rendkívül elvont elme, már-már embertelennek nevezhető. Az absztrakciók világában érzi igazán elemében magát, viszont az olyan dolgokon nehezen igazodik el, amelyekre nincs tudományos hipotézis.”
Róna, bár magas tudományos fokozat birtokosa, maga is érezte Soros intellektusának nyomását: mindig valami új, eredeti gondolatot követelt, ha pedig beszélgetőpartnerei nem szolgáltak valami formabontó mondanivalóval, akkor egyből kitalálta, mi lesz a mondat vége, és nem hallgatta tovább a hozzászólót.
A professzor szerint a milliárdos nem sokat érez egy igazi beszélgetésnek egy átlagember számára átélhető öröméből. „Nehezen tudok magamra Soros György barátjaként gondolni” – tette hozzá Róna kapcsolatuk tranz­akciós, csereügylet jellegére hivatkozva. Egy korábbi alkalmazott szerint a tőzsdespekuláns egyenesen iszonyodik az intimitástól.
Érzelemmentes intelligenciájával könnyen megtalálta beosztottjai gyenge pontját is: szarkasztikus megjegyzéseivel előszeretettel keltett versengést beosztottjai között. Egy volt alkalmazottja visszaemlékezése szerint ez a cégen belüli rivalizálás elégedettséggel töltötte el Sorost, aki azt mondta erre, „sosem állok egy lábon”.
A korábbi munkatársat az orosz forradalom előtti cárokra emlékeztette főnöke: minden döntés az ő kezében futott össze. Többen csak néhány napig vagy hétig bírták ki a brókercégénél; annak ellenére, hogy jól meg voltak fizetve, felőrlődtek.
A HATALMAS
Gyerekkora óta dédelgetett bizonyos messianisztikus illúziókat, amelyek az emberfelettiség érzésével töltötték el. Ezeket „illetlen kis titokként őriztem egészen addig, míg igazából sikeres nem lettem”, vallotta meg Soros. Később, a kelet-európai alapítványbirodalmának fénykorában viszont már bátrabban ünnepeltette magát: a portré készítőjének kifejtette, hogy több tulajdonságban is osztozik az Ószövetség istenével. „Láthatatlan – elég láthatatlan voltam jómagam is. Jótékony – én is eléggé jótékony voltam.
Mindent látó – próbáltam én is az lenni.” Egy másik hozzá közel álló pedig azt idézte fel, hogy előszeretettel tekintett magára úgy, mint a Napra, amely körül a többi bolygó kering. Nehezére esik vele egyenrangúként tekinteni bárkire is, nem is beszélve arról, ha valaki felette áll valamiben – nyilatkozott egy Václav Havellel közös ismerőse. Thomas Simons Jr., egy koordinációs asszisztense pedig megjegyezte: Sorosban van valami megalománia.
Üzleti sikerei csúcsán a milliárdos úgy döntött, hogy a politikába invesztál. Tudatosan felépítette magát celebritásként is, PR-asszisztenst bérelt és rendszeresen tévés talk show-kban tűnt fel. A nagy áttörés a Clinton-kormányzat hatalomra kerülésével következett be.
A demokratává avanzsált Soros olyan politikai befolyásra tett szert, amely elképzelhetetlennek tűnt korábban. Újonnan nyitott washingtoni irodáját alternatív külügyminisztériumként emlegették, emlékezett vissza egy üzlettársa.
Új hatalmi tényezőként sokakat megijesztett a tevékenységi körét rendkívüli gyorsasággal kiterjesztő üzletember, akinek megítélése nem volt ellentmondásoktól mentes: külpolitikai nézetei, melyeket sokszor a befektetéseiben is irányadó intuícióira alapozott, nem sok tapasztalatról árulkodtak a közvélekedés szerint.
Ettől függetlenül virtuóz módon elérte, hogy a hivatalban lévő elnöktől eltérően ne korlátozza semmilyen fék vagy ellensúly: olyan világot épített ki, amelyben senki által sem volt felelősségre vonható.
Strobe Talbott akkori külügyminiszter-helyettes úgy írta le Soros külpolitikáját, mint „ami nem esik egybe az amerikai kormány által képviselt irányvonallal, azonban összeegyeztethető vele”. A milliárdossal való kapcsolattartást pedig olyan viszonyként jellemezte, amelyet „egy szövetséges, baráti féllel, ha éppen nem kormánnyal megszokott fenntartani.
A külügyminisztériumban megpróbáljuk összhangba hozni politikánkat arról, hogy Nagy-Britanniával, Németországgal, Franciaországgal és Soros Györggyel közösen hogyan viszonyuljunk a kommunista országokhoz”, mesélte mosolyogva. Talbott, aki jelenleg a Külkapcsolatok Tanácsának tagja, pozitívként értékelte ezt a fajta szerepvállalást: „mivel a kormányok már nem rendelkeznek olyan akarattal vagy eszközökkel, mint egykoron, ezért nem képesek megtenni a megfelelő lépéseket különböző ügyekben”.
Az így kialakult űrt pedig csak a magánszektor tudja kitölteni. Sorosról mint ilyen típusú szereplőről beszél, aki szerinte értékes nemzeti erőforrás, sőt nemzeti kincs.
A LELEMÉNYES MANIPULÁTOR
A nemzetközi politika világában Soros, a kívülálló végre megtalálta azt a klubot, ahová igazán tartozni akart, a korábban említett kontrollálatlanságot pedig virtuóz módon kihasználta a milliárdos. Habozás nélkül, megérzéseire hallgatva avatkozott be országok belügyeibe a világ különböző részein.
Válasz erre 

korupisti 2017.03.01. 12:01:33

Például a balkáni konfliktusok egyik csomópontja Bulgária, Macedónia, Albánia és Görögország között húzódott, és Soros, miután meghallgatta három ország vezetőjét – a görög álláspontra nem is volt kíváncsi –, rögtön a macedónok pártjára állt, holott „semmit sem tudott Macedóniáról”, állította Ljubica Acevska, a balkáni ország egykori washingtoni képviselője. Soros élvezte azt a helyzetet, hogy a tőzsdével ellentétben a politikában nincsen világosan jó vagy rossz, ahol semmi sem fekete vagy fehér, és azt az elvet vallotta, hogy „ha eleget költök egy ügyre, akkor az előbb-utóbb biztosan rendben lesz”.
A portré készítőjének pedig azt nyilatkozta az 1994-es macedón választások előtt nem sokkal, hogy ha kétsége lett volna támogatottja, Kiro Gligorov győzelmét illetően, rögtön odautazott volna, hogy segítse.
A két legnagyobb ellenzéki párt egyébként választási csalással gyanúsította a nagy többséggel elnökké választott Gligorovot.
Bár az ily módon stabillá tett Macedónia üdvözlendő volt, mert ezzel megelőzték a szláv–albán feszültségek belobbanását, a tőzsdeguru beavatkozása mégsem tudta a feloldás irányába terelni a konfliktusokat. Egyes szereplők – mint Gligorov – idealizálása, mások démonizálása súlyos problémákat okozott a portré készítője szerint: Connie Bruck úgy látja, hogy Soros fanatizmusa és a burjánzó alapítványok csak nehezebben átláthatóvá tették Macedóniát.
És talán pont ebben az országban látható a legjobban, hogy egyes, akkor hasznosnak mondható intézkedések ellenére hosszabb távon mély erjedést okozott a Soros-jelenlét: Macedóniából indult ki nemrég a Stop Operation Soros (SOS) mozgalom, amely a leghatározottabban foglal állást az alapítványokon keresztül gyakorolt befolyás ellen.
CINIZMUS
Ismerői szerint a milliárdos tudatában volt annak, ha átlépett bizonyos határokat. Több ízben is elismerte – annak ellenére, hogy a hozzá köthető szervezetek kézzel-lábbal tagadják manapság –, hogy az alapítványok kiépítése egy szolidabb módja a célország belpolitikájába történő beavatkozásnak.
Ezek történhettek egyértelmű romboló szándékkal, mint például a Szovjetunió esetében, vagy finomabb eszközökkel, mint például Budapesten, ahol részben különböző kiadványok terjesztésével alakították a közvéleményt, mondta Jaksity György, a Concorde Értékpapír alapító elnöke. Soros arra is kitért, hogyan éri el, hogy az általa pénzelt „civilek” valóban a magukévá tegyék a szponzorált ügyet: „Úgy kell érezniük, hogy az alapítvány az övék.”
Ugyanakkor elismeri, hogy bizonyos – talán erősebb szuverenitású – helyeken, mint például az Egyesült Államok, nem tolerálnának ilyenfajta tevékenységet: „jól megmondanák nekem, hogy hova is menjek”, idézi Sorost a portréíró.
Annak ellenére, hogy a tőzsdespekuláns hangzatos programokat tűzött alapítványainak zászlajára, saját magát érdekes módon kivonja a fair play szabályai alól. Bruck említi, hogy a milliárdos a törvényi szabályozás által nyitva hagyott kiskapukat kihasználva egészen 1987-ig nem fizetett adót brókercége profitja után.
A Soros György személyiségének mélyén húzódó kettősséget elgondolkodtató módon ábrázolja régi harcostársához fűződő viszonya.
Aryeh Neierben, a Human Rights Watch társalapítójában, aki hosszú ideig Soros alapítványbirodalmának második embere volt, józan és elkötelezett vezetőként sokan az alapítványok lelkiismeretét látták. Mégsem volt kérdés: ha Sorossal szemben is érvényesítette volna az etikai álláspontot, rögtön véget ért volna megbízatása.
Ezzel együtt az amerikai cikk írója egy olyan oldalát is megmutatja az üzletembernek, amelyben mint magáról az életről is elvontan gondolkodó, rezignáltan szemlélődő ember jelenik meg. Az alapítványaival a földet behálózó spekuláns született kívülállóként emberi kapcsolatokat kívánt építeni – nem egyes emberekkel, hanem a maga módján, kollektívákkal. Ez a kísérlet Soros saját szavaival magának „az emberi állapotnak a feltérképezéséről is szól”, arról, hogy rájöjjön, kicsoda ő maga.
korupisti
@korupisti:
Válasz erre 

Andy73 2017.03.01. 12:02:04

@Amorphis: "Orbánnak is ezért van 10 éve kétharmada"
7 éve van Orbánnak kétharmada, bár momentán pont nincs neki, ha jól tudom. Ha arra gondolsz, hogy már 10 éve kétharmaddal nyert volna, abban valószínűleg igazad van. Annak viszont semmi köze a szalámizáshoz, annál több Öszödhöz.
Válasz erre 

Amorphis 2017.03.01. 12:17:58

@Andy73: Tudom mikor voltak a választások, nyilván arra gondoltam, hogy mióta van meg a párt szavazói bázisa. A Fidesz sikerének pedig a baloldal balfaszkodásai és magas labdái mellett markáns része, hogy jobboldalon sincs alternatívájuk a KDNP, MDF, Kisgazdák integrálása óta. Egy óriási mamutpárt. A Jobbik esetleg, de ők a széljobb skatulyából egy darabig nem fognak tudni kitörni, bármennyire is szeretnének.
Magyarán amíg a baloldal csak tovább osztódik és marakodik a koncon, addig Orbán Viktor csak egy kávét kér...
Válasz erre 

Namir 2017.03.01. 12:21:30

Tegyék fel maguknak a kérdést: lehet más a politika?
Válasz erre 

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.01. 12:23:03

@FILTOL: "Bajnai volt az aktuális megmentő...akitől be van/volt szarva a fidesz és orbán."

Hát ha a libajnaitól be volt szarva, akkor a momentumoksoktól megáll a szíve.
Válasz erre 

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.01. 12:27:29

@korupisti: Köszi!

Érdekes, hogy a kormány hazug szócsövében megjelent írás, mégis milyen pozitív képet ad Sorosról. Így nem merek most már független elemzést elolvasni róla, mert azonnal intellektuális szerelmbe esnék vele.
Válasz erre 

korupisti 2017.03.01. 12:48:14

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Nem ide való a sejtelmes áthallásos zöngedelem, kivételesen nem túl sok vitatkozni való van rajta, de talán segít a reális megítélésben. Nem a szócsőnek van primátusa, hanem az eredeti megjelen(tet)ésnek! Magam tartózkodok a szócsövek minősítésétől, hiszen az egyik "kormány oldali", a másik úgymond "kormányellenes". Oszt akkor mi van? Középről nézve hazudik mind a kettő oldal!
Egy az ellenzéknek kedvező választások után a titulusok maradnak, "csak" a beltartalom változna meg. Jótékonykodó emberbarát, vagy kíméletlen tőzsdei spekuláns? Társadalomfilozófus, vagy a világpolitikába észrevétlenül beavatkozó politikai háttérember? Az elvek embere, vagy nyughatatlan opportunista? Ezeket a kérdéseket is árnyaló képet fest róla Connie Bruck amerikai újságíró részletes, mélyreható portréjában. Ha ez sem elég "független", akkor képtelenség "olyanabbat" találni, de ha mégis szívesen elolvasnám.
Az amerikai közéleti személyiségeket bemutató írásaiért több díjat is elnyerő publicista Soros-portréja a The New Yorker magazinban jelent meg.
Írva vagyon a THE NEW YORKER-ben !
Bízok abban, hogy a fentiek olvastán végre EGYÉRTELMŰ, hogy NEM GYŰLÖLÖM SOROS GYÖRGYÖT, igaz nem is kedvelem. De a LEGFONTOSABB: MÉG MINDIG NEM VAGYOK HAZUG TOLVAJ!
Válasz erre 

Andy73 2017.03.01. 12:50:56

@Amorphis: A KDNP-t nem teljesen integrálták, hanem pártszövetségben kormányoznak, ami a KDNP-nek is előnyös, pl. a miniszteri és államtitkári posztok és a politikájukból is sok mindent bevezettek. De egyébként igazad van.
A baloldalon egyébként összefogással sem tudnának nyerni, ahogy már 3 éve sem. A kis baloldali pártoknak viszont csak úgy van esélyük bekerülni a parlamentbe. Kivéve az LMP-t, de nekik is rezeg a léc.
Amúgy meg szórakoztatóak ezek a posztok, amelyek arról irogatnak, hogy milyen nagy bajban van a Fidesz, miközben tényleg immár 10 éve konstans kétharmad közelében van.
Válasz erre 

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.01. 13:05:38

@Andy73: "A KDNP-t nem teljesen integrálták, hanem pártszövetségben kormányoznak"

:))
Válasz erre 

$pi$ 2017.03.01. 13:08:20

@Andy73: "Az pedig, hogy a szakállas fickó hasonlít a fiatal Orbánra"

Az nem szakáll. :D
Válasz erre 

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.01. 13:09:46

@korupisti: "az egyik "kormány oldali", a másik úgymond "kormányellenes""

Amit te kormányoldalinak mondasz, az lopott közpénzből fenntartott hazug fideSS propaganda. Amit te kormányellenesnek mondasz, az a független magánsajtó. Csak megjegyzem, mert hazug módon úgy próbálod feltüntetni, mintha az érem két oldala lenne.
Válasz erre 

korupisti 2017.03.01. 13:51:22

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Mire való elbeszélni a dolog mellett? Talán nincs képben az egykori nem FideSS kormánysajtó, lett légyen szó akár az MSZP, vagy éppen SZDSZ irányultságról, sajtó befolyásoló módszereiről, (pénz)eszközeiről? A függetelen(MAGÁN) sajtó délibáb, csalfa vak remény, bármelyik oldalról beszélünk, a (ko)médiában sincs ingyenebéd! A mindenkori kormányok ugyanúgy használják a propagandát és mindig közpénzből(is).Annak muzsikál a cigány aki a zenét(sajtó) rendeli, fizeti. Ez még a "független német sajtóra" pl. FAZ, Die Welt stb. is igaz. Az USA-beli "liberális-független" sajtóról inkább ne beszéljünk! Aki mást mond, vagy vak, vagy naív, vagy rosszhiszemű, ne adj Isten hülyének nézi a másikat. Bizony az éremnek két oldala van, az csillog erősebben, amelyik hatalmon van. De ezt a minden alapot nélkülöző hazugozást (fixa idea?) jó lenne mellőzni, hiszen magam legalább elfogadom az ellenérdekelt fél érveit, elvégre a csak egyetlen, akár "kormányhű", akár"kormányellenes" , ((ko)média önmagában, egyedül nem ér egy rakás szart sem a másik nélkül, még akkor sem ha kifelé a saját kizárólagosságát próbálja beleverni az átlagpolgár fejébe. Szentül meggyőződve a maga igazáról.
Ez eddig se ment, ezután sem fog menni.
Válasz erre 

ben2 2017.03.01. 14:00:52

Miért kellene a Fidesznek bármit is kezdenie a Momentummal? A Momentum jelenleg nem a Fideszre jelent veszélyt, hanem a ballib ellenzékre.
A Fidesznek csak annyiban érdemes foglalkoznia a Momentummal, hogy lehetőleg ne hódítsanak el kormánypárti törzsszavazókat, ezért mondta be Orbán jó előre, hogy az SZDSZ újjáélesztéséről van szó.
A többit már elvégzik a ballibek, mert vagy a keblükre ölelik a Momentumot és akkor szépen beszorulnak a balos szekértáborba (amivel igazolják Orbán-t, hogy tényleg egy új SZDSZ-ről van szó), vagy kiutálják őket és akkor mennek a lecsóba a Milla meg a PM mellé.

Amúgy értem én, a Momentum pont abban más, hogy a szekértábor logikából próbál kitörni, de ez a rendszerváltás során _egyetlen_ szervezetnek sem sikerült.
A Fidesz próbálkozott vele 90-94 között, akkor kis híján kiesett a parlamentből. Schiffer is próbálkozott az utóbbi időben, ő már bedobta a törülközőt, az LMP meg nagy valószínűséggel nem kerül be a következő parlamentbe.

A Momentum legnagyobb esélye tehát, ha önként bevállalja az "SZDSZ stigmát". Ezzel megkapja a ballib értelmiség támogatását és a megfelelő médiafelületet.
Ha a következő ciklusban nem tolják fullban a neoliberális kretént, akkor a jobbközép szavazók számára is elfogadhatóvá válhatnak, amivel be tudnák húzni a bizonytalanok egy jelentős részét és akkor a következő ciklus végére már valóban foglalkoznia kell velük a Fidesznek.

A legnagyobb veszély jelenleg nem a Fideszben leselkedik rájuk, hanem hogy a balliberális elit támogatása könnyen egy szélsőliberális, LMBT, kisebbségvédő, stb. törpepárt szerepébe kényszerítheti őket, és ha ki akarnának ebből törni, akkor a végén őket is ugyanúgy lenácizzák, mint 93-ban Orbánt, vagy a legutóbb Schiffert.
Válasz erre 

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.01. 14:04:16

@ben2: "Talán nincs képben az egykori nem FideSS kormánysajtó"

A Népszabadság nincs. Jó, hogy említed. MSZMP-s pártállami orgánumből független média lett, de orbánnak csípte a szemit, hogy szeretetett arogánjának hazudozásait kiteregette, ezért egyik napról a másikra bezárta.
Válasz erre 

HaD 2017.03.01. 14:04:19

Nehéz olyannak lenni mint a "régi" fides. Nincs mszmp háttér(mint pl. a fidesnél a stumpf apósa volt anno a nagy "forradalmi" időkben),nem gondolom hogy a soros fizette az angliai kiképzésüket mint a fidesét,és főleg nem egy váltópárt szereposztást kaptak az mszmp-s moguloktól(mint a fides/mszp). Leginkább az a sanszos hogy ezeket is a választások előtt felfuttatják hogy minél jobban megosszák az esetleges tényleges elégedetlenkedőket(erre vona már nem alkalmas ő kifutotta ezt a szerepet),majd az mszp-s haverokkal jókat röhögve(a médiában persze csúnyákat mondva egymásra) továbbra is eszegetik a zsákmányt.
Válasz erre 

ben2 2017.03.01. 14:12:34

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
(MIÉRT NINCS MINDEN BIZONYÍTÉKOK NÉLKÜL RÁGALMAZÓ BÖRTÖNBEN)

Úgy tűnik megragadtál a 90-es években. Ezt a "nálunk csak jobboldali média van meg független" mantrát maga I. Gyurcsány Ferenc cáfolta az öszödi beszédben.

A kománypropagandával szemben jelenleg a "mindegy mi van, csak keressetek ellenük terhelőt" mentalitás áll, ami ugyanúgy hazug, mint a fizetett propaganda (mert hogy az is fizetett propaganda).
Egyébként máshol sincs ez másként, elég megnézni mit művelt az amerikai "független" mégia az elnökválasztási kampányban vagy hogyan kényszerítette bele az önsorsrontó migráns politikába a német és az osztrák politikai elitet a német és az osztrák "független" sajtó.
Válasz erre 

konrada 2017.03.01. 14:13:40

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
" MSZMP-s pártállami orgánumből független média lett"

;-DDDDDDD

...tudtam én, hogy van humorod, ha pont nem osztályharcolni akarsz...;)
Válasz erre 

ben2 2017.03.01. 14:19:14

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

A Népszabadság végig az MSZP pártalapítványának tulajdonában volt, amíg el nem kellett adniuk. Addig a ballib kormányok tömték pénzzel, pont ugyanúgy, mint ahogy most a kormány tömi a Magya Időket. Mára elapadt a pénzcsap, a ballib tábor összetöpörödött, politikai véleményformálóként a lap jelentéktelenné vált, a tulajoknak nem érte meg finanszírozni a veszteséget. Nem kellett ahhoz Orbán vagy Rogán, hogy egy életképtelen őskövület ne bírja a tempót, ha valós piaci körülmények között kell túlélnie.
Válasz erre 

glad az egyetlen 2017.03.01. 14:19:58

@Kata Nagy56: Ja ne legyél már nevetséges! Miért a választásokkor vagy adott pillanatban "70-80 év politikai, gazdasági, történelmi eseményeinek beható ismerete szükséges" ismeretbe dönt? Nem. Látnak pillanatnyi dolgokat, aztán eljön az a pont, hogy van az a tömeg aki nem a stabil pártkatona, hanem "billenő" átszavazó és úgy gondolja "ha a tizede igaz, akkor már az is sok". Aztán ikszel egyet szavazáson.
És ez rettentően ingatag dolog, mert van úgy hogy egyik pillanatban egy párt sikeres (sok szavazója van), aztán egy balhé sorozat után néhány hónap alatt leamortizálja magát. Ez utóbbi a fidesznek nagyon megy. Persze sok pár akár véglegesen ki tudja csinálni magát, de fidesz sorra iszonyú irritáló embereket tud előtérbe nyomni.
Válasz erre 

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.01. 14:28:54

@ben2: "BIZONYÍTÉKOK NÉLKÜL"

A fideSS maga is elismeri a tolvajlásokat, csak orbán legelvakultabb hívői nem akarnak róla tudomást venni. A javukra írom, hogy szégyellik a vezérüket.

"cáfolta az öszödi beszédben"

Bár elsősorban ő tehet róla, de akkor még nem tudhatta, milyen elnyomás jön 2010 után.

"keressetek ellenük terhelőt"

Nem kell keresni. Hadházy hetente mutatja be egy-egy pofátlanabb lopás bionyíékait.
Válasz erre 

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.01. 14:32:47

@ben2: "A Népszabadság végig az MSZP pártalapítványának tulajdonában volt, amíg el nem kellett adniuk."

Csórikáim nem loptak eleget, míg hatalmon voltak.

"életképtelen őskövület"

A legnagyobb példányszámú közéleti napilap. Plusz online médium.
Válasz erre 

sZulamith 2017.03.01. 14:35:16

"....melyet akár meg is nyerhetett volna." Igen, akár. Szerintem, közben a Fidesz rájött, hogy túl nagy fába vágta a fejszét. Jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok, tartja a népi bölcsesség, meg a Fidesz:)
Válasz erre 

konrada 2017.03.01. 14:56:45

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
...a kúlcsszó "legnagyobb példányszámú közéleti napilap".
Ami annyit jelent, hogy 20-40 ezer példányt tudott eladni abban a szűk szeletben, miközben a gazdaságossághoz kb 70-100 ezer példány lett volna szükséges.
...s mivel csak a támogatók pénztárcájától lett független, a piac nem tudta eltartani. (Nem véletlen vette meg Puch villámgyorsan a szintén "független" Népszavát....
(S tudom, az 30-40 ezer is többszöröse a Magyar Időknek, vagy a Magyar Nemzetnek. No ha azok ugyanazon újságíró állománnyal, közönséggel lennének hirtelen függetlenek, hát még kevesebb példányt élnének meg...;)
Válasz erre 

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2017.03.01. 14:57:57

A nagy különbség a Momentum és az egykori Fidesz között, hogy előbbiek már belekóstoltak a munka világába, beleláttak a magyar valóságba, tehát van valós élettapasztalatuk, míg utóbbiak soha életükben nem dolgoztak egyetlen percet sem, mert az egyetemről kikerülve azonnal a politikában találták magukat.
Nem véletlen a fideszesek ordító tájékozatlansága; az emberminiszterük rácsodálkozik, hogy milyen kevés a sürgősségi orvos; Orbán komolyan elhiszi a söralátét méretű adóbevallást (ő valószínűleg sosem töltött ki egyet sem); gőzük nincs se az oktatás, se a közlekedés helyzetéről és gyanítom, hogy egyik sem tudná megmondani, körülbelül mennyibe kerülhet egy kiló kenyér, vagy egy liter tej. A fideszesek többsége a való világban legfeljebb közmunkára lenne alkalmas. :)
Válasz erre 

ChemZso 2017.03.01. 14:59:43

@Amorphis: Az ellenzék - legyen annak akármelyik pártja is - ha nem tud mozgosítani kb. 1 millió jelenlegi nem szavazót semmi esélye nem lesz. A biztos szavazók pártválasztása túlságosan kőbevésett ahhoz, hogy egymástól kritikus tömegben csábítsanak el szavazókat. Én az MSZP helyében errefelé indulnék el, és egyedül, lerázva a kényelmetlen, egyszer már semmit sem érő "szövetségeseket".
Válasz erre 

konrada 2017.03.01. 15:03:52

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
...visszaérünk oda, miért kell egy pártnak úgy lopni, hogy magyar legyen strómanja, holdköre.
...egy magyar oligarcha ezerrel tapos és ruház be az érdekköreit előnybe hozókba, hogy azokat visszahozza hatalomba saját önös érdekből,
...addig egy francia legfeljebb nyomat neki egy plecsnit, és úgy dobja el, mint a s..rt, ha már nincs rá szüksége. Nekik ott a világ....
....a nekik meg addig hasznot hozó párt meg ott marad pénz, paripa, fegyver nélkül...
Válasz erre 

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.01. 15:06:06

@konrada: "a kúlcsszó "legnagyobb példányszámú közéleti napilap""

Igen. Nagy értéket képviselt, nem kellett volna eltaposni.
Válasz erre 

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.01. 15:14:36

@konrada: "egy magyar oligarcha ezerrel tapos és ruház be"

Nem. Azonnal kiviszi ofsór cégekbe. Ha leveszed az EU támogatást, akkor orbán alatt 0,2%-ot bővült évente átlag a GDP. SEMMIT!!! Ebből is látható, hogy az ellopott EU-s pénzek nem itthon termelnek GDP-t, hanem modjuk a franciáknak.
Válasz erre 

Skankhunt42 2017.03.01. 15:14:36

a fidesznek nem kell semmit csinálnia, majd a déká kinyírja
Válasz erre 

konrada 2017.03.01. 15:20:01

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
...hülye olvasók eltaposták. Nem vették elegen....
Válasz erre 

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.03.01. 15:32:57

@Skankhunt42:

Meg Szanyi és az MSZP

www.hirado.hu/2017/02/27/gulyas-marton-feregnek-nevezte-szanyi-tibort/
Gulyás Márton indulatait az korbácsolta fel, hogy Szanyi Tibor szerint egy olyan szervezetet, mint a Momentum, nem lehet a nulláról megszervezni, sok idő és főleg sok pénz kell hozzá.

---

Azaz Szanyi szerint a Momentumot a DK és Együtt grundolta, vagy a Fidesz.

A DK és Együtt kapcsán persze nincs kétségem ilyenekről, hisz Majtényit is így jelölték, ahogyan azt Gyurcsány elkottyinottta:
spiler.blog.hu/2017/02/08/a_lotyaszaju_gyurcsany_csunyan_lebuktatta_a_kamucivil_allamfojeloltjuket
Majtényi László felkérése az hónapok óta zajló folyamat volt. Mi ezt ismertük, láttuk, részt vettünk benne, egyeztettük, hogy végül az a megoldás született, hogy Majtényi Lászlót először civilek ajánlották és kérték, hogy a demokratikus ellenzéki pártok támogassák.
...
az ő ajánlását egy ilyen folyamaton kell keresztül kell megkonstruálni, hát én erre mindig azt szoktam mondani, nekem úgy is jó. Volt olyan találkozója a pártelnököknek Majtényi Lászlóval, amikor részleteket egyeztettünk, hogy ki, mikor, melyik testület tudja ezt elfogadni és mögéállni.
Válasz erre 

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.03.01. 15:48:45

@Ballib cenzúrázók réme 24:

Persze egyikről se írtak a ballibhírhamisítók, így az Index, HVG, 444 vagy az RTL nevű ballib szennycsatorna se.
Válasz erre 

Larry Silverstein 2017.03.01. 15:50:01

Nem kell velük mit kezdeni. Az első kudarc után elmennek dolgozni.
Válasz erre 

Amorphis 2017.03.01. 15:58:11

@ChemZso: A kb. 8 millió szavazóból mindig lesz kb. 3 millió aki nem megy el szavazni/bizonytalan. Az eddigi választások tapasztalati legalábbis ezt mutatják. Ez a 3 millió fő azonban nyilván folyamatosan cserélődik, aki ma elkötelezett szavazó, az holnap bizonytalan lesz, és ez persze fordítva is működik. Szóval a bizonytalanok megszólítása folyamatosan történik most is, ezért erre az ismeretlen halmazra nem nagyon lehet építeni.
A baloldalon rengeteg törpepárt van, akik könnyen behelyettesíthetők egymással. Ha eltűnik 1-2, akkor a szavazóik nagy része szívbaj nélkül átszavazhat egy hasonló formációra. Minnél több lesz azonban belőlük, annál több szavazat megy majd a kukába 5% alatt.
Erre kezdenek rájönni az ellenzéki oldalon, ezért mostanában nem nyomatja már senki se a nagy összefogósdit, mindenki megpróbál önállóan érvényesülni. Ki a bejutásért, ki az ellenzék vezető pozíciójáért. 18-ban nagy szűrés lesz köztük. Aki túlél, az esetleg felépítheti magát 22-re. Többre jelenleg nincs esély. Egy tucatnyi mozaikból összerakott esetleges kormányváltó koalíciótó meg amúgy is több kárt csinálna, mint hasznot.
Válasz erre 

Zsoltbacsi 2017.03.01. 15:59:55

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Mar megint hazudozol

"A legnagyobb példányszámú közéleti napilap."

A 3. helyen allt. Peldaul a Kisalfoldet tobb mint 2x annyian vettek

"Plusz online médium."

Ja, az auditalt top 50be epphogy bekerult... De ha belevesszuk a nem auditaltakat is, meg a top 200 se lett volna meg. Az utolso teljes honapjaban (16 szeptember) napi 65k latogato volt, mig a kurucinfo a fenykoraban lazan hozta a tizszereset, vagy az index csoport/origo csoport/nlcafe is millio folott van/volt

Szerintem felejtsd el a szamokat, az 50 milliardos kampannyal es a 900 ezer kivandorloval mar sulyosan beegtel. Maradj a fidessfasszopozasnal, azzal nem lehet lebukni :)
Válasz erre 

GallaiG 2017.03.01. 16:02:17

A tavalyi százezres, kockás inges tüntetésnek nem lesz folytatása március 15-én? Amiről majd valódi, nem manipulatív beállítású fényképeket kell készíteni! Amilyeneken tavaly látszott volna, hogy az Andrássy utat teljes szélességében kitöltő tömeg már rég átért az Oktogonon, amikor a vége még a Hősök terén állt. Valami fura okból hasonló fotók - a kisebb tömegről - csak a békemenetről jelentek meg a sajtóban. Állítólag 15-én megint lesz "béke"-menet, az osztályellenséggel szembeni elvtársi békeharc jegyében. Remélhetőleg a demokrácia hívei is ébredeznek!
Válasz erre 

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.01. 16:10:31

@Zsoltbacsi: ""A legnagyobb példányszámú közéleti napilap."
A 3. helyen allt."

Örülhecc, bazmeg, elrontottam. Rejszolj rá! Remélem nem ez a legnagyobb örömöd.

A legnagyobb példányszámú országos közéleti napilap.
Válasz erre 

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.03.01. 16:10:58

@GallaiG:

Persze hogy ébredezünk.

Megyünka kormánnyal ünnepelni, és ismét mindent megteszünk, hogy az elkúrók hamvába holt rendzavarási kísérletei elbukjon.
Válasz erre 

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.01. 16:11:15

@konrada: "hülye olvasók eltaposták."

Csuti geci olvasta? Nem hiszem el! :))
Válasz erre 

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.01. 16:14:46

@GallaiG: "manipulatív beállítású fényképeket"

Aj, láttad az okt. 23-i orbán beszédet? Volt egy maroknyi tömeg a grandiózus emelvény előtt. :))

Több volt a fütty, mint az ember. A csuti geci, ordított, mint a fába szorult féreg. Beszart galambként topogott kínjában.
Válasz erre 

Zsoltbacsi 2017.03.01. 16:23:13

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Olyan jo latni, amikor megsargulsz az irigysegtol :)

A futtyos elvtarsaid tuntetesen voltak vagy 50en, es ebben mar benne vannak a biztosito rendorok meg az ujsagirok :)
De az okt 23.-it meg az index se merte 1500 fole hazudni. Allitom, hogy egy szerda reggeli fel 8as csucsidoben tobb ember megfordul a blahan, mint az elqroid tuntijen :)

Szoval irigykedj csak, mas ugyse maradt neked. ja, megsem. Meg az az apro oromod megvan, hogy minden kedden megbukik a patas es csutortokon jon a menetrendszeru allamcsod :)
Válasz erre 

GallaiG 2017.03.01. 16:24:52

@Ballib cenzúrázók réme 24:
Félreértett továris, azaz товарищ! A demokrácia hívei alatt természetesen nem a vörös gúnyát "nemzeti" színűre cserélt, átvedlett bolsevikokat értjük. Akik az ország egy részének naiv csoportját képesek évek óta átverni a hazugságaikkal. A lényeg, hogy a vörös vöröseket, meg a "nemzeti" vöröseket is ki fogjuk söpörni. A főnök továrisnak meg szólhatnál, hogy egy alaposabb magyar nyelvtanfolyamra írasson be! Így túlságosan kilóg az ördög, Sztálin elvtársi patája.
Válasz erre 

Larry Silverstein 2017.03.01. 16:27:27

@GallaiG: Apád faszát fogod te kisöpörni, Orbán meg 3/4-et kap megint. Ásít.
Válasz erre 

GallaiG 2017.03.01. 16:36:01

@Larry Silverstein:
Á, most elszóltad magad továris, azaz товарищ! Szóval attól lettél ilyen izgatott, hogy a vörösöket fogjuk kiseprűzni! Érthető, ha egyszer tőlük kapod a fizetésedet. Lebuktál. Pedig biztosan tanították neked a moszkvai magyar nyelvtanfolyam "Apád fasza" leckéje után, hogy az ügynök legalapvetőbb hibázása, ha dekonspirálódik. Drukkolok neked, hogy a gazda elvtársad meg ne tudja. Ja, és Orbán már 3/4-et is kapott? Az mikor volt?
Válasz erre 

Traktoros lány 2017.03.01. 16:39:56

Emlékezzetek! Valamikor Orbán is cuki szakállas liberális fiatalember volt!
Aztán mi lett belőle?
Ezt a háromnevűt is még most kell agyonütni, amíg még kis cuki és nem védi a TEK! :D
Válasz erre 

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.01. 16:48:52

@Traktoros lány: :))
Válasz erre 

-JzK- 2017.03.01. 18:20:16

tutiblog.com/csillogo-szemu-fiatal-fuggetlen-civilek-orban-ellen-i-resz/

Ismert forgatókönyv, egyre megy az összes. Aki buziházasságista-cigányimádó, az már alapból csak egy hazaáruló gazember lehet.
Válasz erre 

Francois77 2017.03.01. 19:17:20

Rossz az alapvetés, a Fidesznek ugyanis nincs dolga a Momentummal. Őket a baloldal fogja kinyírni, vagy ők a baloldalt. Aztán majd aki túlélte, azt, akkor, a Fidesz. De addig még sok víz lefolyik...
Válasz erre 

Nagyorrú Barbi 2017.03.01. 21:11:23

Momentán... Köhög a bolha. Nulladékok.
Válasz erre 

a nemzet fogatlan provokátora 2017.03.01. 21:19:04

Milla, 4k, E-14, most épp Momentum. 1-2 százalékos kis társaság. Nem sok vizet zavar. Arra viszont elég lehet, hogy az LMP kiessen a parlamentből '18-ban. Persze ehhez azért folyamatosan gerjesztenük kell a feszkót, mert komolyanvehető programjuk nincs. Várhatóan továbbra is aláírásokat fognak gyűjteni valami ellen. Ehhez értenek, máshoz nem..
Válasz erre 

a nemzet fogatlan provokátora 2017.03.01. 21:34:12

@Nagyorrú Barbi: Nekem meg az jutott eszembe, hogy "Miért köhög a bolha, ha tüdeje nincsen"-csak azt nem tudom, hogy melyik irodalmi figura mondta
Válasz erre 

Skankhunt42 2017.03.01. 22:30:10

@Ballib cenzúrázók réme 24: gulyás úr egy hiteltelen senki
Válasz erre 

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.01. 22:43:21

Azrt vicces, hogy egyszer azon sápítoznak a fideszesek, hogy a momentumosok beleverték a gazdájuk orrát a saját szarába, másszor meg lesajnálják őket.

Dönsétek már el! :))
Válasz erre 
Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:
Facebook

Hirdetés

Tipp-Adás a nyerő podcast!

bloghu_premium_selection_badge.png

 

szeka_logo_01-01.PNG

Ha támogatna...

Amennyiben nem tud leszokni a SZEKA Blogról, támogassa adományával!

 

Szegedi Kattintós

Szegedi és közéleti témájú blogbejegyzések gyűjteménye.

Ahol szeretnek bennünket

726e6b42-b0a7-4224-9b66-7b6bb0a61336.jpg

 

A hírek forrása

hirlogo.jpg

Top 5

  1. Itt van Simicska lopós plakátjainak 14 újabb változata
  2. Öt időzített bomba, melyek mindegyike szétvetheti a Fideszt
  3. A szakadék széléről rántotta vissza Orbánt saját frakciója
  4. Öt fideszes trükk, melyeket rendesen benyeltünk
  5. Hagyjuk, hogy Gajus Scheltema nevessen a végén!

Keresés

Reklám

Élő, online nyelvórák

Pánikkapcsoló
switch-on.png switch-on.png

süti beállítások módosítása
Dashboard