Szegedi Kattintós

  • Főoldal
  • Orbán Viktor
  • Simicska Lajos
  • Közéleti Ketrecharc
  • Pávatánc
  • Kaja, pia, csajok
  • Poéngyáros
  • Szeged
Orbán Viktor felemás éve

Orbán Viktor felemás éve

Egyre jobban elszigetelődik a magyar kormány a nemzetközi politikában, és itthon is jelentősen csökkent a támogatottsága az áprilisi parlamenti választás óta. Mégsem beszél senki arról, hogy kutyaszorítóba került volna Orbán Viktor, és a 13 éve követett kommunikációs stratégia csődöt mondott. Úgy tűnik, a Fidesz társadalmi beágyazottsága olyan mértékű, hogy még olyan komoly kihívások sem kezdik ki a kormánypártot, mint a gazdasági nehézségek, vagy a korábbi jóléti intézkedések visszavonása. Az Orbán-kormány bukása azonban nem elképzelhetetlen a közeljövőben, ami akár már 2023 első felében megtörténhet.

nepszava_37.jpg

Fotó: nepszava.hu

Nem volt diadalmenet a 2022-es esztendő a magyar kormány számára, noha tavasszal fényes győzelmet aratott a Fidesz az országgyűlési választáson. Valójában két párhuzamosan futó eseménysornak tudható be, hogy a nehézségek ellenére stabilnak látszik a kormánypárt helyzete. Egyrészt a régi, jól bevált módszerek segítettek megőrizni a hatalmat áprilisban, ugyanakkor váratlan kihívásokkal kellett megküzdenie Orbán Viktor kabinetjének.

A bevált módszerek leglátványosabb eleme a fiktív valóság megteremtése azok számára, akiket nem zavar a Fidesz autoriter politikája, és elhiszik mindazt, ami a kormányközeli sajtóorgánumokból és a közösségi médiából zúdítanak rájuk. A választási kampányban például sikerült elhitetni több millió magyar polgárral azt, hogy az ellenzék háborút akar, és amennyiben hatalomra kerülne, gond nélkül küldené harcba a fiatalokat. A hatalmas kormányzati médiaúthenger teljes erővel tolta ezt a képtelenséget annak ellenére, hogy még az ellenség kilétét sem tisztázták.

Ez persze akkora hülyeség, hogy még a Holdról is látszik, de a Rogán Antal által irányított propagandagépezet már olyan egyszerű, mégis hatásos módszereket alkalmaz, hogy ezt a képtelenséget is sikerült áttolni a fikció világából a látszatvalóságba. Az áprilisi választások nagy tanulsága, hogy a 13 éve tartó agymosás már lehetővé tette akár az ostobaságok hitelesítését is, így gyakorlatilag bárkiből és bármiből lehet ellenséget és barátot is kreálni.

Az egyik legjobb példa erre az, hogy a markánsan oroszellenes magyar lakosság egy részét néhány év alatt sikerült Vlagyimir Putyin politikájának és eszmerendszerének elfogadására, sőt támogatására bírni. A mintegy 40 évig tartó megszállás és a jelentős kulturális különbségek ellenére sokan gondolják már azt Magyarországon, hogy jó dolog egy autoriter, katonai erővel terjeszkedő rezsim szövetségesének lenni. Ha másért nem is, de az olcsó energiahordozók megszerzéséért érdemes beáldozni nyugati identitásunkat, valamint lebontani a liberális demokráciákra jellemző jogállami struktúrákat.

Orbán Viktor azért konfrontálódik folyamatosan az Európai Unió intézményeivel, mert a számára mintául szolgáló keleti autokráciák világfelfogása sehogy sem egyeztethető össze a fékek és ellensúlyok nyugati eszményeivel. Ő olyan államfelfogást preferál, amelyben a döntéshozó és végrehajtó hatalom teljes összhangja mellé felsorakozik a kormányt ellenőrizni hivatott intézmények teljes kontrollja, vagyis lényegében ugyanannak a személynek jelentenek a politikai hatalmat gyakorlók, valamint a hatalmat korlátozni és ellenőrizni hivatott intézmények vezetői.

Nincs egyszerűen félni valója, hiszen az ellenzék darabokra hullott az áprilisi választási vereség óta, a civil társadalom pedig nem elég erős ahhoz, hogy igazi kihívás elé állítsa a kormányt.

Így működik az orosz elnöki autokrácia, és hasonló felfogásban irányítja az államot a Kínai Kommunista Párt legfőbb vezetése is. Magyarország elindult ezen az úton, és amennyiben nem lenne az Európai Unió tagja, valószínűleg sokkal előrébb tartana a jogállam felőrlése. Azért ne legyünk túlságosan boldogok attól, hogy az ingyen pénz reményében Orbán Viktor hajlandó volt bizonyos engedményekre, és az év végére eljutott odáig, hogy akár törvényi garanciákat is hajlandó felmutatni bizonyos területeken e folyamat visszafordításának bizonyítására. Tudjuk jól ugyanis, hogy Orbán soha nem lesz demokrata, és konszolidálni sem fogja a rendszerét.

Hogy miért nem? Mert rögeszméjévé vált, hogy az állam csak akkor működik hatékonyan, ha nem korlátozzák olyan belső és külső mechanizmusok, melyek a döntéshozatalt és a végrehajtást nehezítik. Orbán csak az olyan államokat és szövetségeket tart hatékonynak, melyek megszabadultak a plurális demokrácia koloncaitól. Ő vezetni akar, és nem egyezkedni, nem megoldani, akar, hanem keresztülvinni. Ezt a felfogást soha nem fogja feladni, ezért az általa ígért reformok is csak arra jók, hogy ne vágják el teljesen az uniós forrásoktól.

Év végére tehát patthelyzet alakult ki az EU intézményei és Orbán között. Ez az állapot az, amely a két fél számára elfogadható kompromisszumokon nyugszik. Az EU nem vágta el teljesen a köldökzsinórt, így újabb reformok és engedmények révén pénzhez juthat Magyarország, Orbán pedig abban a szerepben tetszeleghet, hogy ismét elment a falig, és végül engedtek neki. Ez persze nem igaz, hiszen a nyakörvet nem vették le a magyar félről, a büntetésnek így számos eszköze az uniós döntéshozók rendelkezésére áll.

Az viszont tény, hogy továbbra is a valódi súlyánál többet foglalkoznak az EU-ban Magyarországgal, hiszen a sorozatos vétók és a jogállamisági problémák minduntalan Orbán Viktor kormányára irányítják a reflektorfényt. Bár ez kétes dicsőség, itthonról azonban úgy látszik, hogy a magyar kormányfő erős befolyással bír a nemzetközi folyamatokra, amit korábbi hazai miniszterelnökökről nem lehetett elmondani. Orbán tehát kihasználja a marketingnek azt az törvényszerűségét, hogy a rossz reklám is reklám, hiszen az a fontos hogy beszéljenek róla.

Ez az egyik legfontosabb magyarázata annak, hogy bár megkopott a Fidesz tábora, még mindig bőven vannak olyanok, akik szerint Orbán Viktor nélkül képtelenek lennénk megbirkózni a politikai és gazdasági nehézségekkel. A kormány ezért packázhat a pedagógusokkal, ezért toldozgatja az egészségügyet, és emiatt adagolja a kormányzati támogatásokat továbbra is a hozzá közel álló oligarcháknak. Nincs egyszerűen félni valója, hiszen az ellenzék darabokra hullott az áprilisi választási vereség óta, a civil társadalom pedig nem elég erős ahhoz, hogy igazi kihívás elé állítsa a kormányt.

portfolio_26.jpg

fotó: portfolio.hu

A viharfelhők azonban ott gomolyognak a kormányzati szereplők felett, hiszen a gazdaság minden valószínűség szerint recesszióba fordul jövőre. Az uniós pénz továbbra is csak az ablakban van, Oroszországnak és Kínának pedig most kisebb gondja is nagyobb annál, minthogy megtámogassa Orbán Viktor rendszerét. A NER működtetéséhez azonban pénz kell, és ha ezt nem szerzi meg valahogy a kormány, komoly gondba kerülhet. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Szép szavakkal és hamis ígéretekkel ki lehet húzni egy darabig, de üres gyomorral fellázad a törzs, és a főnök jobban teszi, ha nem várja meg, hogy elsöpörjék."

293 komment Orbán Viktor Pávatánc Közéleti ketrecharc Tovább
Orbán Viktor felemás éve Tovább
Facebook Tetszik
0
293 komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Lázár János igyekszik hasznot húzni a Fidesz zavarodottságából Lázár János igyekszik hasznot húzni a Fidesz zavarodottságából
  • Poloskák, kullancsok, zebrák Poloskák, kullancsok, zebrák
  • Olyan zavaros lett az USA irányvonala, hogy még Orbán sem tudja lekövetni azt Olyan zavaros lett az USA irányvonala, hogy még Orbán sem tudja lekövetni azt
  • Így néz ki Trump és Orbán gazdasági semlegessége Így néz ki Trump és Orbán gazdasági semlegessége
  • Orbán a pácban Orbán a pácban

A bejegyzés trackback címe:

https://szeka.blog.hu/api/trackback/id/tr2618007000

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csak a 100 legfrissebb kommentet szeretném látni!

törppicur 2022.12.20. 17:50:07

Hát bátya, eddig jutottam, itt feladtam:
"Az egyik legjobb példa erre az, hogy a markánsan oroszellenes magyar lakosság egy részét néhány év alatt sikerült Vlagyimir Putyin politikájának és eszmerendszerének elfogadására, sőt támogatására bírni."
markánsan oroszekllenes??
Putyin eszmerendszerének támogatása??
Értem én, hogy nincs véleményszabadság, de akkor hogy lehet ekkora marhaságokat leírni?
Válasz erre 

gigabursch 2022.12.20. 17:51:36

Visszavonták azon jóléti intézkedések egy részét, ami ellen folyamatosan pampogtatok.
Most akkor hol a baj?

Amúgy meg.
Olybá tűnik, hogy a brüsszeli korrupció vetése kezd beérni és lassan ekég nagy vihar lesz belőle...
Csak az érdekes, Fájcer Ursula és haveri köre olyan szinten játssza a korrupciót, hogy hozzá képest a minden kedden megbukó vektor és népes csapata gyenge kezdő.
Ettől nagyobb gond, hogy a periféria gyöngyszemei nem is most kezdték.
S ettől még nagyobb gond, hogy olybá tűnik, ezzel szembe is kell nézzenek...
Válasz erre 

gigabursch 2022.12.20. 17:53:09

@törppicur:
Elnyomás van, rezsim van, jogállamiság nincs.
Punktum!
Aki nem ennek a eLMeBeTeQ lobbinak tapsol, az meg az Ollyópaji Jujjdejó elveszejtője.
Válasz erre 

F1őr 2022.12.20. 18:42:45

Tehát 2023 első felében bukik. Ez a lényeg a többi nem számít.
Válasz erre 

ulpius66 2022.12.20. 19:42:03

Immáron 13 éve Orbán egyre jobban és jobban elszigetelődik!!!!!!!

A SZEGEDI BEKATTANTNAK MEG BELELÓG A BILIBE A KEZE........
Válasz erre 

ulpius66 2022.12.20. 19:46:09

A ballibsiknek az a fő baja, hogy Magyarországon DEMOKRÁCIA VAN!

Itt mindenki nyugodtan kimondhatja/leírhatja azt amit gondol.

Ennél sokkal, sokkal nagyobb baj lenne, HA NEM MONDHATNÁ EL, HOGY MIT IS GONDOL AKÁRMIRŐL!

Franciaországban, Angliában, az EU vezetésében ilyen nem fjordulhat elő!!!!!! ott rend van, ott mindenkinek megmondják mit mondhat el!!!!!!

EZZEL SZEMBEN MAGYARORSZÁGON DEMOKRÁCIA VAN, ITT MINDENKI NYUGODTAN ELMONDHATJA MIT IS GONDOL..... ELMONDHATJA A NÉMETH SZILÁRD, MEG ELMONDHATJA A SZEGEDI BEKATTANT IS........MEG AZ ÖSSZES KOMMENTELŐ....

NA, ILYEN A LIBERÁLIS DEMOKRÁCIÁKBAN NEM LÉTEZIK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

OTT, AKI NEM A SZÉLSŐSÉGESEN BALLIBSI MANTRÁT FÚJJA, AZ AZONNAL NÁCI!!!!!!!!!

EBBŐL IS TISZTÁN LÁTSZIK, HOGY MAGYARORSZÁGON DEMOKRÁCIA VAN, AZ EU-BAN MEG FASIZMUS!!!!!!!
(DE SZÓLÁSSZABADSÁG AZ BIZTOS NINCS!!!!!!!!!)
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.12.20. 19:50:30

A szó szerint magyar ellenzék szeretne ilyen felemás évet:))))))
Válasz erre 

ulpius66 2022.12.20. 20:46:51

Ezt nem hiszem el!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

ILYEN NINCS!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

PEDIG A HVG.HU ÍRTA MEG!!!!!....OTT PEDIG SOSEM HAZUDNAK!!!!!
(na jó, ez vicc volt........)

"Szeretettel Bécsből: Politikusokkal összejátszó főszerkesztők botrányaitól hangos Ausztria"

Nagytekintélyű főszerkesztők vesztették el állásukat Ausztriában, többükről kiderült, hogy saját előnyök reményében, megengedhetetlenül összefonódtak a politikai elittel."

A BALLIBSIK AZÉRT MINDENÜTT BALLIBSIK........

... ÉS MÉG VAN, AKI HISZ NEKIK........
Válasz erre 

ulpius66 2022.12.20. 20:49:39

"Egymás karrierjét egyengető újságírókról és politikusokról."

HOGY AUSZTRIÁBAN MIK VANNAK?
Válasz erre 

ulpius66 2022.12.20. 20:51:18

Magyarországon egy ilyenről tudok:

a gyurcsányi seggnyaló Kálmánról.....
Válasz erre 

ulpius66 2022.12.20. 20:52:17

Na, jó!

Persze Kálmán hülye mindenhez, mért pont a politikához értene.....
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.12.20. 20:53:52

@ulpius66: addig húzzák ezt a szart az usakok amíg világháború lesz. És ez mindenhol lesz mert a balliberálisok fogják vívni a konzervatívok ellen
Válasz erre 

ulpius66 2022.12.20. 20:55:45

A holnapi Orbán évértékelőnek két témája lesz:

- a dollár milliárdokkal támogatott magyar ballibsi pártok

- az EU legfelső vezetésében lévő korrupció

A KÉRDÉSEK FELTEVÉSÉRŐL A SAJTÓ GONDOSKODNI FOG!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Válasz erre 

ulpius66 2022.12.20. 20:58:50

Magyar benzin-ársapka ------ ROSSZ!!!!!!!

EU gáz-ársapka ------- JÓ!!!!!!!!

VAN RAJTA SAPKA, VAGY NINCS RAJTA SAPKA???????
Válasz erre 

ulpius66 2022.12.20. 21:01:46

2022. Karácsonya...

Eljutottunk idáig is!

Orbán az "IGAZODÁSI PONT, MIND MAGYARORSZÁGON, MIND EURÓPÁBAN!!!!!!"
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.12.21. 05:31:22

Amikor a világ rossz irányba halad, jó dolog elszigetelődni tőle.
Válasz erre 

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2022.12.21. 14:02:34

"Ha másért nem is, de az olcsó energiahordozók megszerzéséért érdemes beáldozni nyugati identitásunkat, valamint lebontani a liberális demokráciákra jellemző jogállami struktúrákat."

A nyugati identitásunk azzal még nincs beáldozva, hogy megpróbálunk jó üzleti viszonyt kiépíteni másokkal is. Tudom, hogy a brüsszeliták ezt nem értik, pedig sokszor próbáltuk megmagyarázni nekik. Az EU tagjának lenni, ez nem jelenthetné azt, hogy az EU-n kívül mindenkit utálunk. Pár uniós ország mostani vezetése ezt játssza el, de nem kell mindenkinek ilyen korlátoltnak lennie.

De rendben, mondjuk, hogy beáldoztuk, a kérdés az, hogy megérte-e. Sajnos ez kétséges. Brüsszel ma rendszeresen azzal szórakozik, hogy bennünket rugdos, viszont valóban van energiánk. Hosszú távon rosszul járunk, ugyanakkor ma minden uniós ország rövid távra gondolkodik, és a telet akarja megúszni, esetleg a jövő évet, többet senki nem sejthet.

Azt viszont nem értem, hogy szerinted milyen jogállami struktúrát kellett LEBONTANI az oroszokkal való elfogadható üzleti viszonyért.
Válasz erre 

Fidesz bérszámfejtés 2022.12.21. 14:29:04

Gratulálok az elvtársaknak! @Androsz: @ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: @ulpius66: @a nagy hohohorgász: @F1őr: @törppicur: @gigabursch: Sikerült úgy megszállniuk a posztot, hogy a ballibbantak még szóhoz sem jutottak. Mindenkinek jár a krumplijegy!
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.12.21. 14:30:52

@Fidesz bérszámfejtés:

Én sültkrumpli jegyet kérek. Ha jól tudom, a McDonald`s már Zorbáné, persze strómanokon keresztül.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.12.21. 14:33:47

@ulpius66: "Nagytekintélyű főszerkesztők vesztették el állásukat Ausztriában, többükről kiderült, hogy saját előnyök reményében, megengedhetetlenül összefonódtak a politikai elittel"

Elvesztették állásukat. Na, ez neked tényleg sokkoló lehet.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.12.21. 14:35:19

@ulpius66: Magyar benzin-ársapka ------ ROSSZ!!!!!!!

EU gáz-ársapka ------- JÓ"

Nem ugyanaz. Ráadásul csúsztatsz, idegbeteg üvöltözős barátom.
Válasz erre 

birkamenet 2022.12.21. 14:37:40

orbánnak ez a Teljes Sz.opás éve volt!

Tövig leszopta putyin gazdáját, odzt se ócsó gázt nem kapott, se olajat.

A Brüsszel elleni szabaccságharca annyra sikeres volt, hogy sikerült megállitania 6 milliárd eurót el is vettek tőle azonnal hogy el ne lopja. A Felcsúti Kisputyintehát jól megszivatta magát.
Válasz erre 

birkamenet 2022.12.21. 14:40:36

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Mit keres orbán öccse Sóher Norbi cégében te NER diszhülyéje?
Csak nem orbán öccse a valódi fitness guru, Sóher neg csak stróman??
Válasz erre 

birkamenet 2022.12.21. 14:41:39

@Androsz:

Oszt mióta van neked nyugati identitásod te Moszkva Hangja????
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.12.21. 14:42:35

@birkamenet:

Zorbán strómanja a HiperZorbán.
Válasz erre 

birkamenet 2022.12.21. 14:47:29

@gigabursch:

Bulgárbirka és mi újság a fidernyák LMBTQ-val? A kétmillió fidesses b.uzival, akik egész nap putyin meg orbán f.arkát szopjàk?
Mikor lesz a legközelebbi fidess Pride?
Válasz erre 

birkamenet 2022.12.21. 14:51:38

@gigabursch:

Véget ért a fidess kommunizmus bulgár birka, levették az ársapkát a fejedről?

Háigy télen meg fogsz fázni, különösen a nem bekapcsolt 17-szeres rezsicsökkentett fűtésed mellett.
Válasz erre 

birkamenet 2022.12.21. 14:55:46

@ulpius66: "Nagytekintélyű főszerkesztők vesztették el állásukat, többükről kiderült, hogy saját előnyök reményében, megengedhetetlenül összefonódtak a politikai elittel."

Húha te értelmi fofyatékos, hogy mered fenyegetni a HirhamisitóTV-t, az origot, az M1-M115-öt meg a többi orbánsegglakó fidernyák lakájmédiás?
Válasz erre 

Fidesz bérszámfejtés 2022.12.21. 14:58:48

@birkamenet: Kérem szépen, ne zaklassa a munkatársaimat! Fontos feladatot látnak el, éjjel nappal hazudoznak.
Válasz erre 

ulpius66 2022.12.21. 15:29:43

Legalább a DK-soknak jó!!!!!!

NEKIK LEGALÁBB VAN ÁRNYÉK-KORMÁNYUK!!!!!!

BEEEEEEEE!!!!!! A TÖBBIEKNEK MÉG ILYENJÜK SINCS!!!!!!
(a DK támogatottsága meg eléri mán a 15%-ot is....)
Válasz erre 

ulpius66 2022.12.21. 15:31:21

@Fidesz bérszámfejtés: "Fontos feladatot látnak el, éjjel nappal hazudoznak."

Na, bérszámfejtőkém, akkor fejtsd mán ki azt is, hogy az előző kommentemben mi a hazugság.

Előre is köszike!
Válasz erre 

ulpius66 2022.12.21. 15:38:45

@Fidesz bérszámfejtés:

Az a kibaszott nagy helyzet, így 2022 Karácsonyakor, hogy nincs Magyarországon ellenzék.....

Hiába van az országgyűlésben 7 ellenzéki frakció, meg a függetlenek, MÉGSINCS ELLENZÉK....

TALÁN MÉG A "FÜGGETLENEK" A JÁKOB PETYA, MEG A HATHÁZI A LEGÉRTELMESEBBEK....
(Magyarországon az ellenzéket a liberál-fasiszta SoroSS-elvtárs kezében lévő szélsőségesen balliberális firkászok, blogírók és egyéb média-munkások jelentik........)
Válasz erre 

ulpius66 2022.12.21. 15:41:32

@ulpius66: "TALÁN MÉG A "FÜGGETLENEK" A JÁKOB PETYA, MEG A HATHÁZI A LEGÉRTELMESEBBEK...."

Az előző kommentemben leírtakat visszaszívom.....

Kálmán értelmesebb, mint a Jákob Petya vagy a Hatházi.....
(na jó, ez meg vicc volt.....)
Válasz erre 

luis5 2022.12.21. 15:46:48

Mit is tudtunk meg? Hogy OV nem demokrata tehát diktátor. Amúgy meg hülye is.
Már csak az a kérdésem hogy tudja ezt a sok belpesti zsenit atverni x éve?
Válasz erre 

ulpius66 2022.12.21. 15:55:37

@luis5:

Magyarországon akkora diktatúra van, hogy ilyet még a világ nem látott!!!!!!

Ennek ellenére Magyarországon mindenki nyugodtan elmondhatja véleményét pl.
a francia válogatottról, amelyik a vb-döntőt úgy fejezte be, hogy a kapuson kívül minden "francia" nigger volt......

MAGYARORSZÁGON ERRŐL NYUGODTAN ELMONDHATÓ, HOGY EZ NEM EGY FRANCIA,
HANEM EGY NIGGER-VÁLOGATOTT!!!!!

NA, MOST AZ IGEN-IGEN FEJLETT LIBERÁL-DEMOKRATIKUS NYUGAT-EURÓPÁBAN ILYEN NEM HANGOZHATNA EL!!!!!!

AKI SZÓVÁ MERI TENNI, HOGY PL. MBAPPÉ AZ NEM FRANCIA
(AKINEK AZ APJA KAMERUNI AZ ANYJA ALGÉRIAI) AZT AZONNAL LENÁCIZZÁK!!!!!!

NA, KB. EZ A KÜLÖNBSÉG A MAGYAR ÉS AZ "EU-SZÓLÁS-SZABADSÁGA" KÖZÖTT......
Válasz erre 

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2022.12.21. 16:43:50

@Fidesz bérszámfejtés: @birkamenet: @Igazamvanvagyigazamvan?: index.hu: "A HVG megbízásából készült kutatásból az is kiderült, hogy ... már csak 26 százalék válaszolta, hogy akkor is az agresszor megbüntetését pártolná, ha emiatt »Magyarország gazdasági fejlődése lelassulna, tovább nehezülne a megélhetés«."

Nő a "szarunk az ukránok bajára" látásmód népszerűsége, figyelitek? Azt csak a libsik tutulják, hogy mindenki vagy az ukránokat, vagy az oroszokat imádja, valójában egyre több ember rühelli mindkettőt. De enni azért mindenki szeretne, legyintenek hát a ti ügyetekre. Ti még azoknak gályáztok, akik szerint csakis az EU árulóinak lehet közös az érdeke az oroszokkal, de szorul a hurok, már a HVG szerint is egyre kevesebben izgatják magukat ilyen mondvacsinált probléma miatt. Tudom, ti addig fogtok baromságokat hörögni, amíg Putyin le nem kapcsolja a világon az internetet, sajnos még attól sem kell félnetek, hogy egyszer eltöri a fejszenyelet a hátatokon egy türelmetlenebb helyi lakos, de azért kicsit szar lehet azt látni, hogy hiába ugattok, a világ a másik irányba halad. Egyszer a főnökötök is rá fog jönni, hogy erről ti magatok is tehettek.

"Sikerült úgy megszállniuk a posztot, hogy a ballibbantak még szóhoz sem jutottak."

Talán kitiltotta valaki innen a fajtátokat? Lám, amint riadóztattad a kreténeket, máris megjelentek. Ennyit a megszállásról. Fogynak az embereitek, csak ennyiről van szó. Ideje lesz újabb dollárokat rendelni.
Válasz erre 

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2022.12.21. 16:44:43

Megismétlem: posztoló, szerinted milyen jogállami struktúrát kellett LEBONTANI az oroszokkal való elfogadható üzleti viszonyért?
Válasz erre 

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2022.12.21. 16:55:24

@ulpius66: "AKI SZÓVÁ MERI TENNI, HOGY PL. MBAPPÉ AZ NEM FRANCIA
(AKINEK AZ APJA KAMERUNI AZ ANYJA ALGÉRIAI) AZT AZONNAL LENÁCIZZÁK!!!!!!"

Elég nagy lépéselőnyre tettek szert a színesek Franciaországban, de most még lehet reménykedni a franciák híres nacionalizmusában. A francia paraszt sosem bírta a színeseket, ezt már a gaullisták idején is megmutatták, és még nem halt ki az a makacs jobbos irányzat, amely jelenleg csak a dühét nyeli. Csoda, hogy a színeseket ilyen jól eltűrik mindenfelé, működik a libsi propagandaágyú, de a rendőrség ezért nem is kürtöli szét a lassan terjedő ultranacionalisták dolgait. Még lehet háborúra tippelni, túl sok füstös és fekete áll sorba a bevándorlásért. Itt béke van, de oda én nem költöznék.
Válasz erre 

Fidesz bérszámfejtés 2022.12.21. 17:36:22

@Androsz: Sajnálom hogy kevesli a krumplijegyet. Nem áll jól az államháztartás.
Válasz erre 

Fidesz bérszámfejtés 2022.12.21. 17:38:45

@Androsz: "Itt béke van, de oda én nem költöznék." - nem értem a logikai összefüggést. Rohadt volt a krumpli, hogy így összezavarodott a nertárs? Nem szereti a békét? Értsem úgy?
Válasz erre 

Fidesz bérszámfejtés 2022.12.21. 17:42:16

@ulpius66: A léted maga hazugság. Anyád szülésekor, amint meglátták az eredményt, úgy megrémültek hogy rögtön a veszélyes biológiai hulladékgyűjtőbe dobták. Helyette leborotváltak egy majmot és ez vagy te most.
Válasz erre 

а nagy hohohorgász 2022.12.21. 17:43:28

@ulpius66: Hát ezt most jól megkaptad. Hahaha
Válasz erre 

Fidesz bérszámfejtés 2022.12.21. 17:55:00

@ulрius66: Nyugodjon le a kolléga! Internet mentes estéken lesz ideje krumplilevest főzni.
Válasz erre 

ulpius66 2022.12.21. 18:03:12

@Fidesz bérszámfejtés:

De ha nem lesz internett, akko' hogyan fogom a kultúrát terjeszteni?
(írogatnom kell a ballibsi újságoknak "olvasói leveleket" hogy hirdethessem a valóságot?????
De aztán meg az is meglehet, hogy a ballibsi firkászok/főszerkesztők nem teszik közhírré az "olvasói levelemet"......akko' hiába írtam????)
Válasz erre 

Fidesz bérszámfejtés 2022.12.21. 18:05:16

@ulpius66: Nem hiszem. A felvételi papírján az áll hogy nem ismeri a folyóírást.
Válasz erre 

ulpius66 2022.12.21. 18:07:59

@Fidesz bérszámfejtés:

Én internettó nélkül mán félkezű döglött oroszlán lennék!

Honnan tájékozódnék!

Újra a Kossuthról vagy az M1-ről venném a híreket......ahogy mindenki más....
Válasz erre 

Fidesz bérszámfejtés 2022.12.21. 18:10:50

@ulpius66: Nem maga, egy leborotvált majom, banán nélkül.
Válasz erre 

Fidesz bérszámfejtés 2022.12.21. 18:13:12

@ulpius66: Javítás.

Nem, maga egy leborotvált majom, banán nélkül.
Válasz erre 

ulpius66 2022.12.21. 18:29:39

"Soha nem látott áramkimaradásokra készülnek a svédek

2022. december 21. 17:49

A svéd háztartásoknak és vállalatoknak fel kell készülniük arra, hogy ezen a télen eddig nem tapasztalt mértékű áramkimaradásokat okoznak az atomreaktorok leállásai, a hideg és az orosz gázszállítások elmaradása következtében fellépett európai energiahiány"

..ÉS AKKO' INTERNETT SEM LESZ?????

NEM SZERETNÉK SVÉDORSZÁGBAN ÉLNI!!!

INTERNETT SINCS, BANÁN SINCS, ÁRAM SINCS....DE SÖTÉTSÉG AZ VAN!!!!!
Válasz erre 

ulpius66 2022.12.21. 18:35:14

hu.meteotrend.com/sunrise-sunset/se/stockholm/

Stockholm 6 óra világosság, 18 óra SÖTÉTSÉG!

...ÉS MÉG ÁRAM SEM LESZ!!!
Válasz erre 

gigabursch 2022.12.21. 19:01:37

@Androsz:
Nézem kiknek válaszoltál.
Ebből egy talán nem Brendel...
Legalábbis a többi biztosan az.
Amúgy kár nekik észérvvel bármit is erőlködni, reménytelen eset.

Egyszerűbb szűrésre tenni őket.
Válasz erre 

pincébezuhanási tudományok doktora · http://youtu.be/mymvU1Yydvw?t=640 2022.12.21. 19:15:59

@gigabursch: Matyi vagyok.
Válasz erre 

6.Lеnin a blog bohóca 2022.12.21. 19:17:04

@gigabursch: Nem tudsz te olyan gyorsan szűrésre tenni ahogy én új nicket csinálok. Egyébként is csak utána tudod szűrni, ha újon jövök.
Válasz erre 

Nick alapító 2022.12.21. 19:27:26

@gigabursch: Kevés vagy te ide.
Válasz erre 

Boldeone2 2022.12.21. 19:40:21

Ami Orbánnak felemás èv volt, az országnak tragèdia: európarekord infláció, megèlhetèsi válság, rezsiválság, ikerdeficit, önkormányazok kivèreztetèse, adóemelèsek, rendeleti kormányzás meg társai...A kvázi pártállami rezsim minden eddigi szinteknèl erősebb, a pluráis demokrácia halott , de maga a normál èlet is egyre nagyobb kihívások èrik: az egèszsègügy , oktatás 12 èv kornányzás után is vegetál, alapvető èlelmiszerekből hiány van
A propaganda által kitalált "elmúlt 100 èv 10 legjobb tíz ève " helyett hirtelen a legsebezhetőbb OECD ország lettünk , a megèlhetèsi válság itt dörömböl az átlagember ajtaján
A magyar társadalom iskolázatlanabb rèszèt , maga alá gyűrte a szisztematikus rezsimpropaganda, Orbán csalárd , populista narratívái, az állami mèdiák által gerjesztett nyugat- ès liberalizmus- ellenes lègkör, a hazug ès irányított kèrdèsekkel megkonstruált ( először Hitler által alkalmazott ) nemzeti konzultációk ...
Mára megèrkeztünk az erkölcsi vègpontba: a társadalom jelentős rèsze fasizálódott, konteo-hivő, ostoba tudománytagadó, gyűlölködő ( gyűlölünk mindenkit )

De, ami mindennek az alja: a fèlbarbár ruszki rezsimet támogatják a nyugati világgal szemben , azokat a muszkákat , akik számtalanszor megalázták őseinket, a nárcisztikus pszichopata diktátorral együtt ...

Ennèl már nincs lentebb, erkölcsileg ...
Válasz erre 

Nick alapító 2022.12.21. 19:46:03

@Boldeone2: Kifelejtetted, hogy az EU-ban a második legkevesebb bér van az o1g rezsim alatt.
Válasz erre 

Ééén vagyokh azz, a Púúúzó! 2022.12.21. 20:49:47

Felemás orbáncfing!
Válasz erre 

birkamenet 2022.12.21. 21:05:50

@ulpius66:

Te NER diszhülyéje, itt röhögtetek nyáron vezényszóra, amikor a németek rákészültek egy esetleges áramkimaradásra, ősztől meg a németek röhögnek rajtatok fidessbirkákon, hogy nem birjátok a rezsiszámlát, zárják be az iskolákat, közintézményekrt mert 5 fokos fűtésben vacog a magyar birkák foga. Orbanisztán Jobban teljesit a szétfagyásban!
Válasz erre 

birkamenet 2022.12.21. 21:08:00

@Androsz:

Te értelmi fogyatékos palaver szökevény, ti hazaáruló fidernyákok nem kereskedtek a ruszkikkal, hanem eladtátok nekik az országot és tövig szopjátok putyin farkát. Fogod a Valóságot te debil?
Válasz erre 

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2022.12.21. 21:08:58

@Boldeone2: "a pluráis demokrácia halott"

Na, ebben igazad van. Ebben az országban ma mindössze egyetlen politikai erő működik, az, amelyik kormányoz. Az összes többi politikai csökevény csak úgy csinál, mintha lenne. A szájuk jár, vagyis nem vette le a hangot senki, ennyi biztos, de eközben nem mondanak semmit. Például mi a faszt csinál nyár óta a híres Árnyék? Fletó nagyon fenekedett, nagyon készült, jöttek a szép nagy tablók a derék seregről, de tettek azok keresztbe egy szalmaszálat is? Már akkor sem értette senki, hogy ezeknek mi az elképzelése, azóta meg még annyira sem. Elfogadom, a demokrácia működött, annyian szavaztak a kormányra, mint még soha senkire, így aztán elkedvetlenedtek az ellenzékiek, mert észérvekkel próbálkozni a hasonlóan korlátolt kormánypártnál szemlátomást derogál nekik. Ők csak követelni tudnak, amikor meg ezt kiröhögik, akkor nem szólnak többé egy mukkot sem. Pedig ha hallanánk tőlük végre valami okosat, akkor elkezdődhetne a tömegbázis építése. Szinte a nulláról.

Így nem lehet itt pluralizmus, mert ahhoz minimum két tetterős résztvevő is kéne. De akkor hol a másik? Ímmel-ámmal hazaárulgatnak egy kicsit, megszokásból, aztán annyi. Fölveszik a fizetést, kicsit pampognak az ATV-ben, és kész, befejezték. Milyen pluralizmust hiányolsz, jóbarát?

"a hazug ès irányított kèrdèsekkel megkonstruált ( először Hitler által alkalmazott ) nemzeti konzultációk"

Hát ezen nagyot röhögtem. Jössz azzal a baromsággal, hogy Hitler alkalmazta ELŐSZÖR - neked erre nyilván bizonyítékod is van, betéve tudod az elmúlt pár ezer év komplett világtörténelmét -, és teszed mindezt abban a mondatban, amelyben a hazug és irányított propagandát, a csalárd és populista narratívát ostorozod. Beszarás, komolyan. Igaz, hogy Matyi képes ezt is védelmébe venni, ahogy lesz még más is, akinek nem bántja az orrát ez a bűzlő ökörség, és elkezdi mondogatni, hogy bizony úgy van.

Ehhez képest a Szele, aki a Forgókínpadon az imént tett érzelmes hűségnyilatkozatot a kiváló ukrán haderő hősei mellett, még egy komoly ember. Ő még azt hiszi, hogy aki az ukránoktól csak köpni tud, az az oroszokat szereti, de egyszer talán majd még rájöhet a tévedésére. Te már nem, te egyszerűen hülye vagy.
Válasz erre 

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2022.12.21. 21:12:07

@birkamenet: Eladtuk az országot, te leértékelt majom? Azt tudom, hogy mi mit kapunk az oroszoktól, de szerinted az oroszok vajon mit kapnak ettől a nyeszlett országtól? Hol van nekik ebben a biznisz?
Válasz erre 

birkamenet 2022.12.21. 21:16:25

@Boldeone2:

És azt hozzà kell tenni hogy ez a kétharmad annyira értelmi fogyatékos hogy esély sincs rá, hogy felfogják, hogy ők értelmi fogyatékosok.

Hiába, alkoholizmusban, nihilista önsorsrotásbana magyar mindig világelső volt!
Válasz erre 

birkamenet 2022.12.21. 21:21:02

@Androsz: "szerinted az oroszok vajon mit kapnak ettől a nyeszlett országtól?"

Te értelmi fogyatékos, ti fidessbirkák egész életetekben az a sirámotok hogy az EU meg a multik gyarmatai vagytok, ők rabolják el az ország vagyonát. Háakkor hülyét csináltàl magadból, nerháugye, "szerinted az EU meg a multik vajon mit kapnak ettől a nyeszlett országtól?"
Válasz erre 

birkamenet 2022.12.21. 21:23:07

@Androsz:

Kiscica, ebben az országban PUTYIN kormányoz, teccik tudni?
Orbán gazdád csak a végrehajtója.
Válasz erre 

birkamenet 2022.12.21. 21:26:16

@Androsz:

Kiscica, Budapest fidessmentes övezet, vidéken meg lehet lukasenkoi választási csalásokat csinálni. Na meg a külhoni magyar szavazatokt házilag gyártani.
Válasz erre 

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2022.12.21. 21:31:11

@birkamenet: Három megszólalás, de egyikben sem mondasz semmit. Tudom, Matykó, hogy néha tudsz viszonylag értelmesen is beszélni, nem futnál neki még egyszer?
Válasz erre 

Boldeone2 2022.12.21. 21:56:49

@Androsz: Na, ebben igazad van. Ebben az országban ma mindössze egyetlen politikai erő működik, az, amelyik kormányoz."

- Vagyis akkor elismered: nem működik a plurális demokrácia, helyette egypárti rezsim van, Orbán egyeduralma !

Az összes többi politikai csökevény csak úgy csinál, mintha lenne"

- Ugyan , mi mást kellene csinálniuk? A Parlament egy bábszínház, rendeleti kormányzas van, ha nem vetted èszre...Indok mindig van , covid vagy most a ruszki háború...Ilyen ország nem sok van a világon...

Nagyjából mindenkinek világos : ez egy pártállami rezsim , nincs egyenlő politikai verseny , a Fidesz mögött az összes parthű közjogi mèltóság, a saját maguk által fabrikált választási rendszer, a közmèdia ès a KESMA több száz millirdos agymosó propaganda gèpezete

demokrácia működött, annyian szavaztak a kormányra, mint még soha senkire, így aztán elkedvetlenedtek az ellenzékiek, mert észérvekkel próbálkozni a hasonlóan korlátolt kormánypártnál szemlátomást derogál nekik.

- A magyar választas azt mutatta meg, hogy a demokrácia itt nem működik. A kormánypárt hazugságokkal nyerte meg a választást: "MZP háborúba vinnè az országot " Orbán a bèkegalamb...Miközben brutálisan elhazudták a valós gazdasági helyzetét
Persze , Putyin is óriasi győzelmet aratott , meg az Egyesült Oroszország ..
Ezek beteg országok , beleèrtve Magyarországot

Így nem lehet itt pluralizmus, mert ahhoz minimum két tetterős résztvevő is kéne. "

- Csak Orbán által szètbax...ott választasi rezsimben kell csak kèt erős párt , de ez nem a westminsteri rendszer volt, hanem elvileg egy nèmet típusú, arányos , plurális . Az kellene ma is
Orbán a saját rendszerèben leválthatatlan ...
Válasz erre 

Boldeone2 2022.12.21. 22:08:51

@Androsz: Hát ezen nagyot röhögtem. Jössz azzal a baromsággal, hogy Hitler alkalmazta ELŐSZÖR - neked erre nyilván bizonyítékod is van"

- Nèzz utána jobban ! Ezt bizony a náci Nèmetország alkalmazta . Konzultació = ordas , propaganda kamu !
A kèrdèsek megfogalmazása is fondorlatos !

Vajon miért van az, hogy a nèpszavazas intèzmènyèt kiherèltèk????

Az ellenzèk kèrdèsei közül hány ment 12 èv alatt nèpszavazásra?

Alkotmánybíróság = Orbán csicskasai által feltöltött, funkcióiban kiherèlt taláros bohócok
Ügyèszsèg = volt fideszes, vagy orbánista partkatonák
OBH>>OBT a bírók zsarolása politikailag
A jogrend sunyi átlakítasa : lopakodó precedensjog = mindenről az Elúria dönt

Persze, azok az emberek akik Orbánt megszavazzák , mindezt nem látják

De, Tiborc meg ifj Matolcsy ügyeit sem....

Buda lett a leginkább orbánellenes...Èppen a legjobb módú rèsze az országnak ....
Válasz erre 

ulpius66 2022.12.21. 22:12:29

@Boldeone2:

Akkor hogyan lehet Budapest főpolgija Kamugeri??????

Ha Magyarország olyan lenne, amilyennek leírtad, akkor itt SOHASEM LEHETNE BALLIBSI FŐPOLGI!!!!!!!
(és még több tucat városban ballibsi polgármester.....)
Válasz erre 

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2022.12.21. 22:13:04

@Boldeone2: Sajnos az a kretén MZP tényleg háborúba vitte volna az országot, no nem közvetlenül, nem hadat üzent volna Oroszországnak, hanem csak ellenséggé tett volna minket, aztán várjuk, mit döntenek rólunk az oroszok. Ne aggódj, nem ezért veszítettetek ilyen nagy gólaránnyal.

"Miközben brutálisan elhazudták a valós gazdasági helyzetét"

Én árgus szemmel figyeltem. Tudtam, hogy Gyurcsány már megcsinálta, mindenki tudta, épp ezért figyeltem, hogy megismétlik-e ezek is a bűnt. Neked elkedvetlenítő lehet, de nem voltak rajtakaphatók. Persze lehet, hogy azért sem, mert én a saját szememmel láttam a helyzet egy részét, és ha mást mondtak, talán csak legyintettem rá. De ha Orbán leutánozta volna Gyurcsányt, akkor szerinted nem ez lett volna a jelszó, amit a libsik a vérbe mártott zászlóra tűznek? Nem történt ilyen. Higgy a szemednek. Orbán nem kapható rajta ilyen primitív bűnökön, ennél, úgy látszik, okosabb. Keress más fogódzót a lelkednek.

Egyébként ismételgetsz üres balos propagandaszólamokat, tények nélkül. Ezt már hallottuk, nem győzött meg senkit, döntetlen. Kéne egy másik lemez. Meghallgatnám, komolyan mondom.
Válasz erre 

ulpius66 2022.12.21. 22:14:50

@Boldeone2:

A 2022-es választást elsősorban nem a Fidesz nyerte el, hanem a ballibsi Összefosás baszta el!!!

ÉLÜKÖN AZZAL A BALFASZ MZP-VEL, PERSZE LUDAS BENNE GYURCSÁNYINÉ DOBREVA, ÉS KAMUGERI IS......MEG PERSZE A JÁKOB PETYA!!!

OTT LETT ELBASZVA AZ ELLENZÉKI ÖSSZEFOSÁS, HOGY BEVETTÉK A JOBBIKOT!!!!!!
Válasz erre 

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2022.12.21. 22:24:29

@Boldeone2: "Az ellenzèk kèrdèsei közül hány ment 12 èv alatt nèpszavazásra?"

Na, ez egy nagy fájdalmatok. Az, hogy Orbán meghátrált, amikor kellett, és ti diadal nélkül kaptátok az öletekbe, amit elragadni szerettetek volna. Megkaptátok, lehet vasárnap plázázni, nincs olimpia. Ajándékba kaptátok, ez vele a baj. Ti nem eredményt akartok, hanem mindössze győzni szeretnétek végre valamiben. Szarosok vagytok.

Nem érted? Tavasszal több ember szavazott Orbánra, mint eddig bármikor. Mondogathatod magadnak, hogy persze, mert Orbán elcsalta, de te tudod, titokban, hogy ez hazugság, mert Orbán csalás nélkül kapta ajándékba az országot a hülye fajtádtól. Mert akkora köcsögök vagytok, hogy ezt a segghülye Makizajt egy képzelt "egység" érdekében hajlandóak voltatok a vágóhídra küldeni. A saját fajtáddal sem értesz szót, és Orbánt akarsz reggelizni? Ha a Fegyőr kijelenti, hogy picsába az egységgel, a Makizaj neki nem miniszterelnök-jelöltje, mert egy fasz, akkor a fegyőr kapott volna pár szavazatot, és állva halt volna meg. Most meg ott kepeszkedik a szopórolleren minden nap, kutyába sem veszik. A te fajtád, miért nem neki olvasol be? Ők árultak el téged, nem én. Orbán ajándékba kapta tőletek a hatalmat, ezek után ne rinyálj, mert azt csinál, amit akar. Főleg azért ne, mert pár fontos dologban azt csinálja, amit a rá szavazók is akarnak. Vesztettél. Amikor Gyurcsány nyert, mindenki ugatott, hogy demokrácia van, tessék kussolni. Hát most itt van ugyanaz, tessék kussolni. Vagy ne, sírjátok tele egymás párnáját, de ne mutogassatok másra, ti voltatok a faszok, és még most is ennek a pár hazaáruló szardarabnak szurkoltok. Mit csinált eddig az Árnyékkormány, ezt mondd el! Mit tesz a fajtád azért, hogy az országnak jobb legyen?
Válasz erre 

Boldeone2 2022.12.22. 00:01:18

@Androsz: nem hadat üzent volna Oroszországnak, hanem csak ellenséggé tett volna minket, aztán várjuk, mit döntenek rólunk az oroszok. "

- Ez baromság! A többi ukránokat támogató országról mit döntöttek az oroszok ? Semmit. Mi milyen előnyöket köszönhetünk annak, hogy Orbán Putyin csicskája lett? Nagyjából semmilyet ! Leszerződtek titokban nyáron , a leszarabb áron ...

Orbán nem kapható rajta ilyen primitív bűnökön, ennél, úgy látszik, okosabb. "

- Csak okosabb? Azt hittem , inkább becsületesebbnek kellene lennie...Orbán zsivány ...A falutársa az ország leggazdagabb embere , a veje 100 milliárd körül tart , az apja, testvére milliardos állami megbízásokból èlnek ..
Hol van itt összeferhetelensèg? Ez egy haveri kapitalizmus ...Orbán rokonai és haverjai kaszálnak ...
Annyi a vagyonuk, hogy Gyurcsány csak kisinas hozzájuk kèpest ....

Egyébként ismételgetsz üres balos propagandaszólamokat, tények nélkül. "

Ne viccelj már ember ! 100- ban a tènyeket mondom!

Nèzzük pontról , pontra !

- Van a KESMA- hoz hasonló szazmillirdos állami mèdia propaganda gèpzet ? Nincs
- Mennyi műsoridőt kapott az ellenzèk a 120 millirdos köztv- Ben ? MZP 5 percet ! Napi 22 óra fidesz propaganda megy , ellenzèki politikus karakterölès, hazugsággyár ! Le is buktak , hogy a kormányt kell szolgálni !
- Mèdiatanács ...Hány ellenzèki tag van? Nulla ...
- Közjogi "mèltatlanságok" Ki az aki ami nem volt fideszes pártpolitikus ? Novák Kata, Polpot Peti?
- Egyetemek autónómiája ???? Fidesz potentátok kuratóriuma vezet, kvázi tulajdonol mindent ...
- Birósági rendszer átalkítása, OBH zsaroló szerv. Bírók politikai nyomása.

Ezek mind cáfolhatlan tènyek !
Válasz erre 

Boldeone2 2022.12.22. 00:18:41

@Androsz: Mit csinált eddig az Árnyékkormány, ezt mondd el! Mit tesz a fajtád azért, hogy az országnak jobb legyen?"

- Nem az a lènyeg hogy mit tett az árnyèkkormány , hanem hogy mit tett az Orbán - kurmány : a csőd , a megèlhetèsi válság szèlère juttatta az otszágot ! A te buta fajtád meg asszisztált ehhez !
Bmeg ! Ti mèg 20 múlva is Gyurcsányt fogjátok azért a csődèrt okolni, ami itt van Magyarországon ???
Gyurcsánynak kb 1\1000 hatalma volt Orbánhoz kèpest , mèg saját pártja sem volt mögötte . Egyèbkènt soha nem szavaztam Gyurcsányra mielőtt ballibeznèl

Mert akkora köcsögök vagytok, hogy ezt a segghülye Makizajt egy képzelt "egység" érdekében hajlandóak voltatok a vágóhídra küldeni. "

- Az emberek választották ki MZP- T, te köcsög , azok , akik változást akartak , ráadásul a vezető èrtelmisèg is mögè állt, mint Pálinkás akadèmikus , illetve az összes nyugat- európai ország a támogatásáról biztosította

Az más kerdès, hogy az ocsmány rezsimmèdia minden erejèvel azon volt , sikeresen , hogy egy 3 diplomás, 3 nyelven beszèlő embert lekaraktergyilkoljon
Erről szól ez hatalmi rezsim , amit az EU parlament is kimondott : hibrid választasi rezsim
Válasz erre 

Boldeone2 2022.12.22. 00:23:46

@Androsz: Vagy ne, sírjátok tele egymás párnáját, de ne mutogassatok másra, ti voltatok a faszok, és még most is ennek a pár hazaáruló szardarabnak szurkoltok"

A legnagyobb hazaáruló szardarab Orbán , hiszen ő árusította ki az országot a ruszkiknak 100 èvre , meg a kínaiak seggèt is nyalja

MZP eddig semmi rosszat nem tett Magyarországnak , ahol polgármester, ott jól vezet , Orbán viszont Európa egyik legszegènyebb ès kiszolgáltatott országot csinált Magyarországból , a sleppje meg lerabolta a közforrasokat!
Válasz erre 

6.Lenin 2022.12.22. 07:44:28

Szerintem valaki szűrő listára tett, azért nem megy a szarás. Más oka nem is lehet.
Válasz erre 

6.Lеnin a blog bohóca 2022.12.22. 10:25:04

@6.Lenin : basszus! birca síkosítójába pillanatragasztót tett valaki.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.12.22. 10:31:59

@Androsz: ugyan, ne légy már olyan naiv, hogy azt hidd, az orosz majd kivételt tesz velünk, mert hűséges csatlósai vagyunk.
Pont úgy kezelnek minket, mint bármrly más országot. NATO tag, EU tag.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.12.22. 10:49:01

@Androsz: "már csak 26 százalék válaszolta, hogy akkor is az agresszor megbüntetését pártolná, ha emiatt »Magyarország gazdasági fejlődése lelassulna, tovább nehezülne a megélhetés«."

Nő a "szarunk az ukránok bajára" látásmód népszerűsége, figyelitek"

Te tényleg sérült vagy?
A kettő nem ugyanaz.
A háború menete ilyen.
Igen, az ország gazdasága belassult, a kérdésre válaszolók javának fogalma sincs, ez mit jelent.
És végül: a gazdaság már tavaly belassult, amikor még nem volt háború. A lakosság problémáit csak részben okozzák a háborús események. Matolcsy ezt kifejtette részletesebben.
Varga szintén elismerte.
De te, megszállottan orbanista nyilván ezeket nem olvastad.
Nos, nagyon rosszak az adataink. Hátulról a második?
Pedig itt volt ársapka, mert Orbán atyánk vigyáz reánk, itt olcsó a gáz, mert Putyin megmondta, negyed áron kapjuk, de a tények mindig hiányoznak a propagandából: az ársapka növeli az inflációt, a gázt utólagos elszámolással vesszük, ezért júliustól ITT A LEGDRÁGÁBB A GÁZ BESZERZÉSI ÁRA!

Ráadásul a beruházók is meggondolják, ide hozzák-e a pénzüket. Eddig a forint zuhanása vonzó volt számukra, a jelen gazdasági helyzetben azonban minden más.
Ja, azt tudtad, hogy a gázimport tilalom miránk nem vonatkozik???
Mert az a mocsok EU így döntött? Mi továbbra is vehetjük az olcsó orosz gázt.
Csak tudnám, miért drágább, mint a hajón szállított???
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.12.22. 11:18:26

@Androsz: Orbán öccse fegyverkereskedő cég vezérigazgatója lett. Gratulálunk, szakmai múltja, szakértelme fel is jogosítja erre.
Volt katona egyáltalán?

A gáz ára jövőre nem fog emelkedni.
Mi van??? Máshol csökken. Tudod, egy vállalat a veszteségeit máshol kell, hogy pótolja.

A kádárrendszer három dologba bukott bele:
Orosz kötődés
Ársapka/ régen hatósági árszabályozás
Hű elvtársak kinevezése
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.12.22. 11:32:49

@Androsz: ja, Európában sehol sincs háborús vészhelyzet, csak nálunk. Miehet az oka? Nem vagyunk baráti ország az oroszok számára? Avagy az ukránok készülnek valamire? Nem létezik, hisz befogadunk, támogatunk. Legutóbb Ikarusokat küldtünk. Ja, biztos Brüsszel! Nem, azok pénzt küldtek.
Akkor Soroooos! Gyurcsáááány!
Szánalmasak vagytok, ti NER nyomorultjai.
Válasz erre 

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2022.12.22. 14:01:25

@Igazamvanvagyigazamvan?: "Pont úgy kezelnek minket, mint bármrly más országot."

Mi kapunk tőlük olajat és gázt is. A németek és a svédek nem, csak például. Szerintem ez elég lényeges különbségtétel. Kár, hogy ezért törleszkedni vagyunk kénytelenek az oroszokhoz, de fontos érdek köt hozzájuk. A Nyugat pánikol, mert nem jönnek ki a tartalékból, a híres LNG-t pedig nem tudják hol átvenni. Mi nem pánikolunk, csak takarékoskodnunk kell, mert nem tudjuk, mit hoz a holnap.

"Ja, azt tudtad, hogy a gázimport tilalom miránk nem vonatkozik???
Mert az a mocsok EU így döntött?"

Úgy csinálsz, mintha az EU-ból nem kizsarolni kellett volna ezt az engedményt. Szerinted amikor az ársapkát elkezdték belengetni, akkor jószívűen úgy döntöttek, hogy oké, kivéve a magyarokat? Ne legyél nevetséges. Szeresd a Brüsszelieket, ha neked ez hiányzik, de azért ne csinálj úgy, mintha nem megküzdeni kellene velük minden csepp jóért.

"Európában sehol sincs háborús vészhelyzet, csak nálunk."

Ugyan már, szerinted a lengyelek, a szlovákok, a románok csak úgy üldögélnek, és nézik a meccset? Ha olvasnánk a sajtójukat, mint ahogy te sem olvasod, akkor tudnánk, hogy ők hogyan nevezik a saját pánikjukat. Belgiumban mitől lenne háborús vészhelyzet? Ők kényelmes távolságban vannak a háborútól, veszélytelenül követelhetnek erősebb beavatkozást az ukránok oldalán, őket csak egy világháború érné el, és azt nem értik, hogy a követeléseikkel pont a világháború felé akarnak közelíteni. Á, hagyjuk, te teljesen belezúgtál a Nyugatba, órási túlzásokba esel, és bizony nincs igazad vagy nincs igazad.
Válasz erre 

ulpius66 2022.12.22. 14:55:25

Aztán mostan meg mit olvasok!

Brüsszel teljesen behódolt Orbánnak!

Brüsszel kénytelen-kellettlen mindent aláírt, amit Orbán eléjük tett!!!!!!!

TÖBB, MINT 23 MILLIÁRD EURÓ JÖN MAGYARORSZÁGNAK, A MAGYAR EMBEREKNEK,
VÁLLALKOZÁSOKNAK, ÖNKORMÁNYZATOKNAK, STB-KNEK....!!!!!

ENNÉL NAGYOBB SIKERT SZÁZ ÉVE NEM ÉRT EL MAGYAR POLITIKUS!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Válasz erre 

ulpius66 2022.12.22. 14:58:11

Kedves ballibsi elvtársak!

Itt a nagy alkalom, lehet fikázni Orbánt, hogy mért vette ismét totál hülyére
ezeket a brüsszeli barmokat......
(mondjuk nem volt nehéz dolga, a brüsszeliták az orruknál nem látnak tovább......)
Válasz erre 

ulpius66 2022.12.22. 15:00:14

Orbán ezt is elintézte!!!!!!

IDEI MÉLYPONTJÁN VANNAK A GÁZÁRAK!!!!!!!
Válasz erre 

ulpius66 2022.12.22. 15:08:09

"Ismét kétszámjegyűre csökkent a következő hónapi földgáz megawattóránkénti jegyzése a holland gáztőzsdén, miután a vártnál enyhébb decemberi időjárás mellett a kínálattal kapcsolatos aggodalmak is mérséklődtek az elmúlt napokban.

A délelőtti órákban 5,3 százalékos mínuszban van a következő hónapi földgáz ára, a mostani 92 euró körüli szint pedig már mintegy 44,2 százalékkal van alacsonyabban a
decemberi 165 eurós megawattóránkénti csúcshoz viszonyítva."

LEGUTÓBB PEDIG 2022. JÚNIUSÁBAN ÁLLT ILYEN ALACSONY SZINTEN A JEGYZÉS."

ORBÁN VIKTOR EZT IS ELINTÉZTE!!!!!
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.12.22. 15:09:35

@ulpius66: Te olyan undorító vagy hogy még a felfújható guminőd is öngyilkos lenne tőled.
Válasz erre 

ulpius66 2022.12.22. 15:13:55

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Vezérparaszt!

Na, na... pórbáljál meg örülni is valaminek......

Itt van pl. mindjárt Orbán Viktor!!!!!!

Megint totál hülyét csinált Brüsszelből, jönnek az euró milliárdok, amúgy meg elintézte, hogy a kőolaj és a gáz világpiaci ára padlót fogott......

ÖRÜLJ NEKI!
Válasz erre 

ulpius66 2022.12.22. 15:18:28

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Vezérparaszt!

Akkor örülj annak, hogy tévedtél!!!

Mit összeörömködtetek tik ballibsik, hogy nem jönnek az euró milliárdok Orbán miatt, mert jogállamiság, meg ilyesmik......

MOST, HOGY ORBÁNNAK PAPÍRJA VAN ARRÓL, HOGY MAGYARORSZÁG JOGÁLLAM, MEG JÖNNEK AZ EURÓ MILLIÁRDOK, MOST MEG NEM TUDTOK ENNEK ÖRÜLNI.....

AZÉRT NE LEGYETEK ÖNGYILKOSOK AMIATT, HOGY A MAGYAR EMEBREK MEGKAPJÁK A NEKIK JÁRÓ EURÓ MILLIÁRDOKAT.......
Válasz erre 

ulpius66 2022.12.22. 15:22:52

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Meg még azok az állandójan tüncikéző vadbarom tanárok is jól járnak..... (SAJNOS)

MOST MEGKAPJÁK A NAGYOBB BÉREMELÉST!

LEGALÁBB ENNEK ÖRÜLJ!!!!!!!!!!
Válasz erre 

ulpius66 2022.12.22. 15:33:36

Vezérparaszt!

Legalább annak örülj, hogy a tanerők nagy fizetés-emelést kapnak, és véget érnek a tanáros tüncikék.
Válasz erre 

ulpius66 2022.12.22. 15:35:09

Amelyik tanerő meg továbbra is tüncikézik, az nem fizu-emelést kap, hanem elbocsátó szép üzenetet.
Válasz erre 

ulpius66 2022.12.22. 15:52:43

Vezérparaszt!

Tele van a világ jó hírekkel.... te meg nem tudsz örülni semminek!
Válasz erre 

ulpius66 2022.12.22. 15:54:35

"Jövőre is marad a 20 százalék körüli infláció, a kormánynak nem érdeke az antiinflációs politika"

hirklikk.hu/kozelet/jovore-is-marad-a-20-szazalek-koruli-inflacio-a-kormanynak-nem-erdeke-az-antiinflacios-politika/408870/

Na,.... legalább ennek örülj.....
Válasz erre 

Bᶏndibacsi34 2022.12.22. 15:57:38

@ulpius66: én annak örülök, hogy buzi vagy. Felhúzlak, mint Szergej a jegesmedvét.
Válasz erre 

ulpius66 2022.12.22. 16:01:41

@Bᶏndibacsi34:

Kedves ÁL-Bandi bátyám!

Aztán meséljél mán, hogyan húzta fel a Szergej a jegeset.....
Válasz erre 

ulpius66 2022.12.22. 16:05:10

@Bᶏndibacsi34:

Kedves ÁL-Bandi bátyám!

Elég a nick-nevedre kattintani... és máris kilóg a lóláb!!!!!!!!!

AVAGY MITÓL MÁSABB NÁLAD AZ "A' BETŰ, MINT AZ IGAZI Bandibácsinál......

Egyebekben tizedszer kérdezem tőled, te kisszerű nick-tolvaj....
TE MÉRT NEM MERSZ A SAJÁT NEVEDEN KOMMENTELNI???????
Válasz erre 

ulpius66 2022.12.22. 16:07:00

@Bᶏndibacsi34:

De persze ilyenek vagytok tik ballibsik!!!!!!

A SAJÁT NEVETEKBEN TÚLSÁGOSAN ÉGŐ LENNE MEGSZÓLALNATOK......
Válasz erre 

ulpius66 2022.12.22. 16:10:05

@Bᶏndibacsi34:

EZ VOLT A LEGSZARABB TROLLKODÁSOD MÁS NEVÉVEL......

AZ "A" BETŰBŐL EGYBŐL LÁTSZIK, HOGY TE CSAK ÓCSKA NICK-TOLVAJ VAGY....
(abból is a leghülyébb...mondjuk értelmes ballibsit én még nem láttam.....)
Válasz erre 

birca szerint a meghalt két t · https://wagmg.blog.hu/2022/12/17/orosz_hirek_a_szankciokrol#c41718126 2022.12.22. 16:26:11

@ulpius66: Megint rádjött a roham?
Válasz erre 

ulpius66 2022.12.22. 17:03:09

@birca szerint a meghalt két t: "@ulpius66: Megint rádjött a roham?"

Aha.....
Válasz erre 

Kangörcsös TSZ elnök 2022.12.22. 17:04:48

@birca szerint a meghalt két t: Olyan büdös a pofája, hogy a legelvetemültebb török kamionsofőrt sem szophatja le pedig már ő fizetne érte. Ettől aztán frusztrált a kicsike és idejár őrjöngeni. Ha ember lenne, azt mondanád rá, idegesítő de így akár csodálkozni is lehet rajta, "Nézd már, beszélő kutyaszar!"...
Válasz erre 

uIpius66 2022.12.22. 17:06:39

@Kangörcsös TSZ elnök: Hazudol! Tegnap is leszoptam kettőt. Igaz, ingyen de mink mán így karácsonyozunk.
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.12.22. 17:57:59

@uIpius66: úgy látszik az eu pénzek erkezesevel megszaladt a nick lopás
Válasz erre 

kajakibrahim 2022.12.22. 18:04:56

@a nagy hohohorgász:

fideszjobbágy, a csutigeciék lopása szalad meg, te faszkalap!
Válasz erre 

ulpius66 2022.12.22. 18:07:17

@a nagy hohohorgász:

Ja!

Szegény szerencsétlenek mán nem tuggyák miben éljék ki magukat!

SAJNA, VISZONT AZ VAN, HOGY AZ EU-PÉNZEK ÉRKEZÉSÉVEL EZEK A VADBAROM BALLIBSIK IS JÓL JÁRNAK.....

Két évig ment ez a ballibsi mantra, hogy "Orbán miatt nem jönnek az EU-pénzek!!!!"

MOST, HOGY JÖNNEK AZ EU PÉNZEK MÁR SZEMBE KÖPNI SEM ÉRDEMES MAGUKAT....
Válasz erre 

ulpius66 2022.12.22. 18:13:56

Pedig a ballibsik minden, de minden követ megmozgattak azért, hogy Magyarország, a magyar emberek ne kapják a nekik járó pénzeket!!!!!!!

A magyar ballibsik az EU Parlamentben minden téglát megmozgattak, hogy még véletlenül se kapjanak a magyarok a nekik járó pénzeket.....
MERT EBBE BIZTOS, HOGY BELEBUKIK A PATÁS!

MOST, HOGY ITT A BALLIBSIKNEK AZ ÚJABB POFÁRA ESÉS, EKKORA ÉGÉS MÉG A BALLIBSIK KÖZÖTT SEM VOLT AZ UTÓBBI 12 ÉVBEN....

HIÁBA!

ORBÁN MINDENEK FELETT!!!!!!!!!!!!
Válasz erre 

ulpius66 2022.12.22. 18:17:54

Most, hogy a magyar emberek megkapják a nekiK járó mintegy 23 ezer milliárd forintot
(gyengébbek kedvéért: 23.000.000.000.000.- forintot)
A BALLIBSIK KÖZÜL TÖBBEN ÖNGYILKOSOK LESZNEK, HISZEN NEM EZÉRT "KÜZDÖTTEK" HÓNAPOK ÓTA....
Válasz erre 

birca szerint a meghalt két t · https://wagmg.blog.hu/2022/12/17/orosz_hirek_a_szankciokrol#c41718126 2022.12.22. 18:17:55

@ulpius66: Látom örülsz, kapsz extra krumpli fejadagot. :-))
Válasz erre 

ulpius66 2022.12.22. 18:20:24

@birca szerint a meghalt két t: "@ulpius66: Látom örülsz, kapsz extra krumpli fejadagot. :-))

LÁTOM, TE VISZONT NEM ÖRÜLSZ, HOGY A MAGYAROK MEGKAPJÁK A NEKIK JÁRÓ PÉNZEKET!!!!

AZT A MINTEGY 23 EZER MILLIÁRD FORINTOT.....
Válasz erre 

Sancho12 2022.12.22. 18:21:55

@ulpius66: Te gyökér, már csak 27 akadálya van, hogy küldjék is!!!
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.12.22. 18:22:08

@birca szerint a meghalt két t: mikor rúgják ki Magyarországot az eubol???? Na mesélj csak:))))))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.12.22. 18:23:56

@Sancho12: szerinted kitől veszi majd Németország a kőolajat???? Olyan buta vagy mint a segg:))))
Válasz erre 

ulpius66 2022.12.22. 18:24:39

Néhány nap alatt Orbán romba döntötte a ballibsik által éveken keresztül épített hiedelmet,
miszerint
- AZ EU NEM AD PÉNZT AZ ORBÁNNAK
- ITTEN ÉHSÉGLÁZADÁSOK LESZNEK
- ITTEN A TÉLEN MINDANNYIAN ÉHENFAGYUNK
Válasz erre 

ulpius66 2022.12.22. 18:26:59

@Sancho12: "Te gyökér, már csak 27 akadálya van, hogy küldjék is!!!"

REMÉNYKEDJ!!!!!!

REMÉNYKEDJ TOVÁBBRA IS, HOGY A MAGYAR EMBEREK NEM KAPJÁK MEG A NEKIK JÁRÓ PÉNZEKET!!!!!!

TUDOD: A "REMÉNY HAL (SÜL) MEG UTOLJÁRA!"
Válasz erre 

Sancho12 2022.12.22. 18:33:17

@a nagy hohohorgász: Te pöcs hamarabb lesz nekik mint nekünk.
Válasz erre 

Sancho12 2022.12.22. 18:34:52

@ulpius66: Buzikám már csak ilyen akadályok vannak többek közt.
„Magyarország úgynevezett gyermekvédelmi törvényének rendelkezései, valamint
a tudományos élet szabadságát
és a menedékjogot
Válasz erre 

ulpius66 2022.12.22. 18:37:25

@Sancho12:

"Mindent aláírt Brüsszel, jöhetnek az uniós pénzek Magyarországra"

index.hu/gazdasag/2022/12/22/fejlesztespolitika-brusszel-europai-bizottsag-unios-forrasok-navracsics-tibor/

jó olvasgatást!!!!
(mán ha tudsz olvasni.... és esetleg fel is fogod, amit olvasol....)
Válasz erre 

Sancho12 2022.12.22. 18:39:42

@ulpius66: Gyökér a lengyelek mióta is várnak a lére???
Válasz erre 

ulpius66 2022.12.22. 18:41:45

@Sancho12:

További jó drukkolást a magyarok ellen!!!!!
(egyebekben te kivel vagy????? a magyarokkal, vagy nigger-buzi seggnyaló brüsszelitákkal??)
Válasz erre 

Kangörcsös TSZ elnök 2022.12.22. 18:42:12

@ulpius66: Te isten legszerencsétlenebb barma, aztán mit látnak majd a magadfajta szerencsétlen jobbágyok abból a pénzből?
Semmit. Végignézhetitek, hogy lopja el a gazdátok ti meg ehettek krumplihéjat...ha jut...
Válasz erre 

Sancho12 2022.12.22. 18:42:37

@ulpius66: Arról a fél stadionnyi pénzről beszélsz.
a megállapodással 130 milliárd forintnyi előleg érkezhet, „meg tudjuk kezdeni a pályázatok kiírását, és el tudjuk indítani azokat a fejlesztéseket, amelyeket az európai uniós forrásokkal támogatni tudunk”.
Válasz erre 

ulpius66 2022.12.22. 18:43:19

@Sancho12:

Te nem hazudtolod meg önmagad!

TE IGAZI BALLIBSI VAGY!!!!

NEKED MINDEN ROSSZ, AMI JÓ A MAGYAROKNAK!!!!

HAJRÁ!!!!!! CSAK ÍGY TOVÁBB!!!!!! TIK VAGYTOK A JÖVŐ!!!!!!!
Válasz erre 

kajakibrahim 2022.12.22. 18:44:55

@ulpius66: munkásőr, aki nem a csutigecivel van az a magyar.

te nem vagy az!
Válasz erre 

Sancho12 2022.12.22. 18:45:03

@ulpius66: Gyökér kevés még a stadion kell a lové???
Válasz erre 

Kangörcsös TSZ elnök 2022.12.22. 18:46:23

@ulpius66: Anyád a kerület legótvarabb kurvája volt, mégis messze magasabban volt erkölcsileg mint te.
De tényleg, mi a narkós kurva anyád ritkánmosott retkes picsájáért óbégatsz itt egész este? Ennyire szar életed van, ennyire nincs benne semmi?
Ritka szánalmas egy szarkupac vagy, horgász nicktolvaj haveroddal együtt.
Válasz erre 

ulpius66 2022.12.22. 18:54:19

@Kangörcsös TSZ elnök: "Ennyire szar életed van, ennyire nincs benne semmi?"

DE!!!!!!!!!!!!!!!!!

Tele vagyok sikerélménnyel!

Kibaszott jól esik, hogy Orbán ismét totál hülyére vette az egész EU vezetést szőröstől-bőröstől,
kibaszott jól esik, hogy a magyar ballibsik ismét pofára estek,
kibaszott jól esik, hogy 23.000.000.000.000.- forint EU-s pénzeket kapunk...

PRÓBÁLJ MÁN MEG TE IS ÖRÜLNI VALAMINEK!
(példának okáért örülhetnél annak, hogy ismét 400 forint egy euró....Orbán ezt is elintézte...)
Válasz erre 

Kangörcsös TSZ elnök 2022.12.22. 18:56:28

@ulpius66: Mondani is akartál valamit vagy csak a szar folyik a szádból?
Válasz erre 

Sancho12 2022.12.22. 18:57:22

@ulpius66: Nehéz avval a csökött agyaddal felfogni???

Aláírták, jöhetnek az EU-s pénzek, de ameddig a feltételek nincsenek teljesítve addig egy cent sem.
Válasz erre 

kajakibrahim 2022.12.22. 18:59:10

@ulpius66:

munkásőr, szerinted az vicces, hogy egy pöcegödör lett az országunk?
Válasz erre 

ulpius66 2022.12.22. 19:01:04

@Kangörcsös TSZ elnök:

Jól van na.....

Tudom te annak örülsz, ha szívatja az EU Orbánt, ha a magyar ballibsik elárulják Magyarországot, a magyarokat, meg annak is örülsz, ha a magyar emberkék nem kapják meg a nekik járó pénzeket.....

HÁT MOST ILYEN IDŐK VANNAK!

NEKED NINCS MINEK ÖRÜLNÖD!!!!!
(gondolom azért vagy ennyire frusztrált.. azért ne légy öngyilkos.. bár emberéletben nem esne kár)
Válasz erre 

ulpius66 2022.12.22. 19:02:55

@Sancho12:

"@ulpius66: Nehéz avval a csökött agyaddal felfogni???

Aláírták, jöhetnek az EU-s pénzek, de ameddig a feltételek nincsenek teljesítve addig egy cent sem."

MINT TÖBBSZÖR ÍRTAM VOLT: REMÉNYKEDJ!

A REMÉNY HAL (SÜL) MEG UTOLJÁRA!
Válasz erre 

ulpius66 2022.12.22. 19:03:43

Kedves ballibsi elvtársak!

REMÉNYKEDJETEK!
(mán csak ez maradt nektek......)
Válasz erre 

Sancho12 2022.12.22. 19:05:57

@ulpius66: Te fasz örüljek a 100%-os áremelésnek, örüljek ilyen szopógépeknek, hogy ide jutott az ország!!!
Válasz erre 

ulpius66 2022.12.22. 19:06:09

@Sancho12:

Most, hogy így egymás közt vagyunk... elárulhatnád nekem... mért jó az neked, ha Magyarország, a magyar emberek NEM KAPJÁK MEG A NEKIK JÁRÓ PÉNZEKET????

ELŐRE IS KÖSZÖNÖM VÁLASZOD!
Válasz erre 

ulpius66 2022.12.22. 19:12:32

Mondjuk szerintem az a negatív hozadéka az EU-s pénzeknek, hogy jelentősen megemelik a tanárok bérét...

SZERINTEM AZ EU-S PÉNZEKBŐL NEM A TANÁROK BÉRÉT KÉNE MEGEMELNI, A TANÁROKNAK NEM BÉREMELÉS KELL, HANEM KB. 20%-T KI KÉNE BASZNI!!!!!!!!!!!

Látod, én sem értek mindenben egyet, hogy mire is költsük az EU-s pénzeket........
(avagy te is a tanerők béremelése ellen vagy????)
Válasz erre 

Sancho12 2022.12.22. 19:13:47

@ulpius66: Gyökér a válaszom, szerinted a többi ezer milliárd eurók hol vannak?Matolcsi,vejkó,gázszerelő preputynál a többit lehetne sorolni csak nincs annyi hely.
Válasz erre 

Sancho12 2022.12.22. 19:15:08

@ulpius66: Látom zavarnak a tanárok, írásaidat olvasva nem csodálom.
Válasz erre 

Kangörcsös TSZ elnök 2022.12.22. 19:20:58

@ulpius66: Még mindig csak a szar folyik a szádból...
Tele vagy sikerélménnyel? Aha..., ma te értél előbb oda a kukához és elhappoltad a penészes kenyércsücsköt pecás elől?
Micsoda siker...
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.12.22. 19:23:44

Tobzodnak a balliberálisok:)))))
Válasz erre 

ulpius66 2022.12.22. 19:26:41

@Kangörcsös TSZ elnök:

Na, akkor azt ki is tárgyaltuk, hogy nekem milyen sikerélményeim vannak, akár a politikában, akár a kukáknál......

Azt hiszem, most rajtad a sor!

Meséljél mán neked mik a "sikerélményeid"......
(az nem ér, hogy leszoptad a buzi-niggerek faszát....)
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.12.22. 19:27:37

@Kangörcsös TSZ elnök: az éhező balliberálisoknak van egy jó hírem,: Steiner Kristófka es alföldi roberta minden balliberálist meghiv kóser gecilakomara hanukara:)))) mekkora aljadekok vagytok:)))) visits matyiba bújt kurt úrfi:)))))
Válasz erre 

Sancho12 2022.12.22. 19:28:46

@a nagy hohohorgász: Csak nem a kedves család tagja vagy????
Válasz erre 

Kangörcsös TSZ elnök 2022.12.22. 19:29:40

@a nagy hohohorgász: Te ma így jártál gyökér...
Ma este ulpiusé a nagyobb falat. Eriggy, nézz körúl a kuka mögött is, hátha valamelyik guberáló elejtett valamit(de csak halkan, lehet, anyád oda vackolt be ma éjszakára)
Válasz erre 

ulpius66 2022.12.22. 19:31:12

@a nagy hohohorgász:

Ja!

A két ballibsi idol, mondhatnám ballibsi legenda, az Alföldi Roberta és a Steiner Kristófka egymással nyilvánosan szexel......

Kedves ballibsi elvtársak!!!!

Mehettek az Alföldi Roberta faszát szopni!
(ő úgyis azt szereti, ha a pasik szopják....)
Válasz erre 

Kangörcsös TSZ elnök 2022.12.22. 19:32:44

@ulpius66: Nyuszifül, a fasz szopás neked sikerélmény, aznapra megvan a fehérje adagod és nèha még egy kis aprót is kapsz érte(anyád feljelentett, hogy kétszáz forintért szopsz, rontod az üzletet)
Válasz erre 

ulpius66 2022.12.22. 19:33:20

Kedves ballibsi elvtársak!

mért zavar az benneteket, ha valakiről kimondjuk azt, ami...

Ha Alföldi Roberta és Steiner Kristófka zsidó buzi.... akkor ezzel mi a baj?????

Mert mindkettő zsidó, és mindkettő buzi!!!!!
Válasz erre 

Sancho12 2022.12.22. 19:35:31

@ulpius66: Gyökér neked a csatorna tetszik mert jó vastag Máté gyerek vajon , hogy van(tudod a hugyos).
Válasz erre 

Kangörcsös TSZ elnök 2022.12.22. 19:36:58

@a nagy hohohorgász: Gyökér, ne siess a lakomára, az összes jegyet megvette szájer, azt adja karácsonyra a többi fideszes buzinak. Kocsis máté, semjén, kaleta, szijjártó már kapott, te legfeljebb felszolgáló lehetsz a buliban(anyád lesz a wécésnéni, a feleséged a lábtörlő)
Válasz erre 

ulpius66 2022.12.22. 19:45:53

@Sancho12: és @Kangörcsös TSZ elnök:

Külön köszönöm, hogy ennyire véditek a ballibsi legendákat!!!!

Fideszes buzi = rossz buzi

Ballibsi buzi = jó buzi!!!!
Válasz erre 

Bᶏndibacsi34 2022.12.22. 20:31:12

@ulpius66: "Kedves ÁL-Bandi bátyám!

Aztán meséljél mán, hogyan húzta fel a Szergej a jegeset....."

Úgy, mint téged az apád: a faszára!
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.12.22. 20:40:51

Hajrá Magyarország Hajrá magyarok:)))))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.12.22. 21:13:18

@Bᶏndibacsi34: téli szünet van és a tanárok nem tüntetnek???? Ejnye bejnye. Biztosan készülnek a holnapi órára:))))))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.12.22. 21:17:21

Mondja már meg egy fő fasz balliberális hogy egy matektanarnak vagy bármelyik tanárnak mit kell éjszaka tanulni a következő órára????? Hahaha
Egy találós kérdés : mennyit kell tanulnia valakinek hogy annyi esze legyen mint a ballibsiknek hogy 1/3>2\3? Hahaha. Na huzzatok hanukazni
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.12.22. 21:20:34

Bircamannak üzenem, hogy apád atbaszott!!!! Apád besugo nevét hasznalod nickednek??? :)))
Válasz erre 

а nagy hohohorgász 2022.12.22. 21:31:08

Szemétség volt apádtól, hogy a síkosító helyett pillanatragasztót sózott rám. Összeragadt a seggem és három napig nem tudtam szarni.
Válasz erre 

а nagy hohohorgász 2022.12.22. 21:32:37

@ulpius66: De ők nem csúsznak le ereszen és nem írnak alaptörvénynek gúnyolt szart.
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.12.22. 21:33:27

@а nagy hohohorgász: szemétség volt az eutól hogy a magyar balliberális szavaókat abban a hitben ringatták hogy megbuktatják orbánt :))))))))))))))))))) 10 hétig röhögök :)))))))
Válasz erre 

6.Lеnin a blog bohóca 2022.12.22. 21:34:40

@а nagy hohohorgász: Kínodban röhögsz, te nyomorék! :-))
Válasz erre 

а nagy hohohorgász 2022.12.22. 21:35:38

Annyit röhögtem, hogy mindennap összeszartam magam.
Válasz erre 

а nagy hohohorgász 2022.12.22. 21:37:02

@Kangörcsös TSZ elnök: De megelőztem és még előtt kinyaltam a használt kotonokat.
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.12.22. 21:37:05

mekkora lehet a szopás ballibsi oldalon, nem bukott az orbán pedig már 700 kedd is bőven eltelt.... :)))))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.12.22. 21:39:33

kurt urfi neked mi volt a besúgó neved????? :)))))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.12.22. 21:43:00

a köcsög unió szembemegy a piaccal, ÁRSAPKA!!!!!! :)))))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.12.22. 21:54:19

@Kangörcsös TSZ elnök: te most az eu illiberalis vagy Orbán liberális???? Most mi van??? Hahaha
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.12.22. 21:59:02

@Kangörcsös TSZ elnök: ha lenne egy kis eszed te fasszopo, akkor rajonnel hogy o1g ugy kell az eunak mint Orbánnak qurcsany!!!! De te nem látsz az egészből semmit!!!!! Ugyanazt a játékot jatszak! Az eu sem és Magyarország sem fejlődik semmit!
Válasz erre 

а nagy hohohorgász 2022.12.22. 22:07:18

Már egy ballibsi sem alacsonyodik le hozzám? pedig úgy leszopnám őket!
Válasz erre 

а nagy hohohorgász 2022.12.22. 22:08:54

Most tényleg teljesen egydül hatytatok? FÉLEK!!!!!! ballibsik nélkül maradtam!!!! Üres az éeletem!!!
Válasz erre 

а nagy hohohorgász 2022.12.22. 22:12:39

A szeka blog kitölti az életem!!!!!! Ez itt a mindenség.
Válasz erre 

а nagy hohohorgász 2022.12.22. 22:16:01

Karácsonykor is itt fogok ülni várva a ballibsiket. Ti lesztek az ajándékom. Csak elugrok az ételosztásra és várlak titeket.
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.12.22. 22:24:07

Kurt úrfi, döntsd már el hogy a ner tart el engem vagy a nepkonyha???? Hahaha
Baszod neked nem volt gyerekszobad???? Nincs meg a hazug ember sánta kutya mese???? Te koszhadek:)))) mondtam már hogy senki vagy? :))))
Válasz erre 

а nagy hohohorgász 2022.12.22. 22:29:32

Ballibsiket akarok!! Meg a Kurtot leszopni!
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.12.22. 22:32:14

@а nagy hohohorgász: 3mrd forintból csak ennyi tellik???? Hahaha. Dollár baloldal:))))
Válasz erre 

а nagy hohohorgász 2022.12.22. 22:33:06

A ner csak krumplit ad, de a népkonyhán van egy kis hús a levesben. De a rohadt Kurt direkt úgy meri nekem a levest, hogy kevés jusson nekem belőle. Azt mondja büdös vagyok.
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.12.22. 22:36:45

@а nagy hohohorgász: szegény balliberálisok:) ,szar lehet nektek:))))))))
Válasz erre 

а nagy hohohorgász 2022.12.22. 22:37:45

:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
Válasz erre 

а nagy hohohorgász 2022.12.22. 22:50:20

Még több vigyorjelet!
:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
Válasz erre 

Bᶏndibacsi34 2022.12.22. 22:52:40

@а nagy hohohorgász: mè nekem írgálsz te buzu? Há mi közöm nekem a tanárokhó? Sose jártam iskolába.
Válasz erre 

a nagy hohohohorgász 2022.12.22. 23:10:27

Elfogyott a tréfarépa :(((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((
Válasz erre 

Elszabadult birca fingja 2022.12.23. 07:10:18

Ügyesen szétfingjátpk ezt a posztot is mindenkit megdicsérek.
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.12.23. 09:00:35

na a balliberálisok megint hazudtak és meggyőzték egymást hogy igazat mondanak :))))
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.12.23. 10:52:20

@ulpius66: te tényleg hülye vagy. Miután Orbán feladta és teljesíti az EU direktíváit, nyilván aláírják a pénz kifizetését.
Ezt úgy előadni, hogy győztünk, komoly agysérülésnek számít. Nem vagy te NER kompatibilis?
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.12.23. 10:56:54

@ulpius66: "Orbán ezt is elintézte!!!!!!

IDEI MÉLYPONTJÁN VANNAK A GÁZÁRAK!"

Kivéve Magyarországon. Mert itt a 3 hónappal korábbi áron kapjuk a gázt, abból is a kénes , szar minőségűt, pont télre...
Te önmagad szopatod, idióta.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.12.23. 11:12:11

@Androsz: hogy felvilágosítsalak: háborús vészhelyzet csak Magyarországon lett kihirdetve. Ukrajnában háború van, a Lengyelek nem hirdettek vészhelyzetet ki.

Nem, mi azért kapjuk az orosz gázt, amiért a szlovákok is. Nincs tengeri kapcsolatunk.
A tények: nem lesz gázhiány Európában. A gáz ára folyamatosan esik, kivéve Magyarországot.
Ja, és a gáz ára azért esik, mert annyi van betárolva, hogy már nem tudják átvenni. Azaz, nagyobb a kínálat, mint a kereslet.
Árulkodó, hogy Orbán sem az orosszal való kapcsolat fenntartásában gondolkodik. Gárt, áramot beszerezni más országokból?
Csak te nem veszed észre, hogy változnak a nézőpontok?
Mondjuk még senki nem magyarázta el, miért kell nekünk áramot importálni, egy kurvadrága tenger alatti vezeték kiépítésével, ha az orosz barátaink építik nekünk Paks kettőt, ha Mészáros biztosítja a napelemparkját, és ha mégse itt épül föl Európa legnagyobb elektromos autó akkumulátorgyára???

Tehát, válaszolj kérlek, Paks és az olcsó orosz gáz( áramtermeléshez), valamint Mészáros napelemparkja mellett, minek fektetünk be egy kurvadrága vezetékbe, ami más ország napelemparkjából lesz betáplálva, mire ide ér, nyilvánvaló veszteséggel, veszélyes területeken átívelve?
Válasz erre 

Kangörcsös TSZ elnök 2022.12.23. 12:45:55

@Igazamvanvagyigazamvan?: Már ne is haragudj,de Te vagy a hülye...
Komolyan azt hiszed, hogy ulpius, ez az idomított majom, a fogyatékos, opni szökevény nerjobbágy egy szót is megért, egyáltalán meg akar érteni abból, amit írsz?
Válasz erre 

Kangörcsös TSZ elnök 2022.12.23. 12:48:30

@Igazamvanvagyigazamvan?: De aranyos...nálunk befagyasztották a gázárakat "nehogy megdráguljon"...a fidióták meg tapsikolnak örömükben.
Csak éppen a gáz ára megyen lefelé ezerrel...persze nem nekünk...
Válasz erre 

ulpius66 2022.12.23. 13:00:13

@Kangörcsös TSZ elnök:

"Karácsony előtt ugyanakkor komoly esés indult a gázár, a péntek délelőtti tőzsdei kereskedésben a hazánk számára is irányadó TTF gáz ára megawattóránként 85 euróig zuhant. Ez jóval alacsonyabb, mint a háború előtti érték, de egy évvel ezelőtt is 90 euró feletti árakat láthattunk."

Aztán tik mért nem örültök, hogy zuhan a gázár????

Ez a 85 eurós szint MWh-ként, ez átszámítva forintra (1 euro = 400 forint) azt jelenti,
hogy egy köbméter gáz ára 340 forint....

REMÉLEM ENNEK AZÉRT ÖRÜLTÖK!
Válasz erre 

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2022.12.23. 13:18:52

@Igazamvanvagyigazamvan?: "A tények: nem lesz gázhiány Európában."

Index.hu, két napja: "A svéd háztartásoknak és vállalatoknak fel kell készülniük arra, hogy ezen a télen eddig nem tapasztalt mértékű áramkimaradásokat okoznak az atomreaktorok leállásai, a hideg és az orosz gázszállítások elmaradása következtében fellépett európai energiahiány – jelentette ki Carl-Oskar Bohlin svéd polgári védelmi miniszter." Szóval nincs igazad.

"Nem, mi azért kapjuk az orosz gázt, amiért a szlovákok is. Nincs tengeri kapcsolatunk."

És szerinted ez az oroszokat érdekli? A németek összeszarták magukat ijedtükben, mert az orosz gáz nem ment oda többé. Vajon az oroszokat ez meghatotta?

A németek egyébként remek fajta, mihelyt megtöltötték máshonnan összekapart gázzal a tárolóikat, rögtön hozzájárultak, hogy nálunk uniós gázársapka legyen, amivel kapcsolatban Putyin már elmondta, hogy akkor nincs gáz.

"A gáz ára folyamatosan esik, kivéve Magyarországot."

Tegnap még annyi volt a gáz ára, amennyit az uniós gázársapka megenged. Igen, esik, most ér vissza a sapkáig.

A gázárról egyébként az elmúlt két hónapban senkinek sem sikerült még használható adatot adnia. Mindenki mást mond, mert mindenki máshogy számolja a különféle árakat.

"Árulkodó, hogy Orbán sem az orosszal való kapcsolat fenntartásában gondolkodik."

Mi az, hogy árulkodó? Mindenki ezt követeli tőle.

"minek fektetünk be egy kurvadrága vezetékbe, ami más ország napelemparkjából lesz betáplálva"

Inkább szélerőművekből. Hogy minek, azt még nem tudom. De még négy-öt év, mire elkészül. Az EB mindenesetre 2,3 milliárd euróval támogatja a dolgot, vagyis valószínűleg nem halott ötlet. Egyébként a Paks 2 csak 2030-ra lehet üzemképes, szóval nem lehet csak arra bízni magunkat.
Válasz erre 

ulpius66 2022.12.23. 13:27:02

@Kangörcsös TSZ elnök:
"De aranyos...nálunk befagyasztották a gázárakat "nehogy megdráguljon"...a fidióták meg tapsikolnak örömükben."

Göcsörtös Tsz vezérem!

Kapaszkodj meg!!!!

Én és az összes ismerősöm (családom, rokonaim, barátaim, stb-im)
PONTOSAN UGYANANNYIT FIZETÜNK A GÁZÉRT (ÉS EGYEBEKBEN AZ ÁRAMÉRT IS)
MINT FIZETTÜNK TÍZ ÉVE, MEG ÖT ÉVE, MEG AMENNYIT FIZETTÜNK TAVALY IS!!!!!

EZEN MI A TÖKÖMET NEM BÍRSZ FELFOGNI?
Válasz erre 

Ééén vagyokh azz, a Púúúzó! 2022.12.23. 14:17:17

@ulpius66: mi nem annak örülünk (Vincent), ha a gázár zuhan, hanem annak, ha te zuhansz, szép testvérem.
Válasz erre 

Kangörcsös TSZ elnök 2022.12.23. 14:20:46

@ulpius66: Te fogyatékos húgyagyú istenbarma. Mivel a putritokba se a gáz, se a villany nincs bevezetve természetes, hogy ugyanannyit fizetsz.
Akinek meg van, az soha nem fizetett ugyanannyit mert éves korrigálás volt az általánydíjon. Úgyhogy ez a hazugság se jött össze te kis buzi.
Egyébként én kevesebbet fizetek a gázra, mint tavaly, az áramra minimálisan többet, úgyhogy kurvára nem érint a dolog, de aki vállalkozóként sokszorosát fizeti a tavalyinak, annak nem lesz őszinte a mosolya attól, hogy jelenlegi szinten befagyasztják az árakat miközben a gáz ára zuhan lefelé.
Meg se kérdezem, mit nem tudsz ezen felfogni te ner díszhülyéje, tudom a vàlaszt:semmit.
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.12.23. 14:27:18

@Kangörcsös TSZ elnök: vinnyogjatok csak:))))
Válasz erre 

Kangörcsös TSZ elnök 2022.12.23. 14:38:41

@a nagy hohohorgász: Kis hülye...én halászlét főzök ti meg kruplihéjat rágcsáltok...csak vinnyogj nyugodtan, nyüszíts, hátha megszán valaki.
Nem kellett volna meginnod azt a kannást hülyegyerek, szemmel láthatóan lejtmenetben vagy agyilag.
Pedig már fél éve is az volt a diagnózisod, hogy ennél nincs lejjebb...
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.12.23. 14:40:27

@Kangörcsös TSZ elnök: halászlé baszod???? Oszt bajait vagy szegedit? Vagy woke halászlé?
Válasz erre 

Bᶏndibacsi34 2022.12.23. 14:44:45

@a nagy hohohorgász: én halból főzöm, te hülye buzi :)))))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.12.23. 14:46:31

@Bᶏndibacsi34: a nickek helyett a kaját keverd boomer:)))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.12.23. 14:49:29

@Bᶏndibacsi34: és hogy akarsz éhséglázadni papa???? Tele a bendőd mióta Orbán téged sem hagy az utszelen!!!!!
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.12.23. 14:57:40

@Kangörcsös TSZ elnök: papa azért a farkadat ne verd a lábasba, hogy tej is legyen benne:)))))
Válasz erre 

ulpius66 2022.12.23. 16:14:08

@Kangörcsös TSZ elnök: " Te fogyatékos húgyagyú istenbarma. Mivel a putritokba se a gáz, se a villany nincs bevezetve természetes, hogy ugyanannyit fizetsz.
Akinek meg van, az soha nem fizetett ugyanannyit mert éves korrigálás volt az általánydíjon."

Lehet, hogy gázom sincs, meg villanyom sem....veled ellentétben annyit azért még én is tudok,
hogy olyan nincs, hogy "általánydíj" csak olyan van, hogy átalánydíj!!!!!

Szívesen!

Csak azért, hogy ne hülyén halj meg!
(meg ne nézzen mindenki totál hülyének, ha még ezt az alap magyar szót sem ismered......)
Válasz erre 

Kangörcsös TSZ elnök 2022.12.23. 16:22:22

@a nagy hohohorgász: Te szájbakúrt barom, halászlét írtam, az csak Bajai lehet.
Válasz erre 

Kangörcsös TSZ elnök 2022.12.23. 16:24:25

@ulpius66: Ezzel akarsz kibújni a szánalmas hazudozásból te kretén kis buzi?
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.12.23. 16:46:29

@Androsz: nem veszel észre egy kicsiny problémát az érvelésedben? A gáz ára a sapkáig esett vissza. Tehát a sapka nem korlátoz semmit. Innentől, hogy az atomreaktorok termelését hogyan csökkenti a gáz nem létező hiánya, számomra rejtély.
Válasz erre 

taga20 2022.12.23. 16:47:48

@ulpius66:

munkásőr, te geci buta vagy, ahogy az a 2,5 millió agyhalott, aki a fityeszmaffiára szavazott!
Válasz erre 

ulpius66 2022.12.23. 17:31:05

@taga20: "te geci buta vagy, ahogy az a 2,5 millió agyhalott, aki a fityeszmaffiára szavazott!"

Csak a tények kedvéért: 3.047.000 agyhalott savazott a fityeszmaffiára.....
Válasz erre 

ulpius66 2022.12.23. 17:32:04

@Kangörcsös TSZ elnök:

Remélem azért megjegyezted egy életre, hogy nem "általánydíj" hanem átalánydíj!!!!

örülj neki, így legalább nem hülyén halsz meg!
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.12.23. 18:28:20

@Kangörcsös TSZ elnök: az gyufa tészta paprikas vízzel te igénytelen ! Amúgy tök jó látni hogy balliberáliskent mennyire tiszteled a nem bajait te pondro:))))) a lényeg hogy a szaftod töröld le a szadrol mert fröcsögsz:))))(
Válasz erre 

Bᶏndibacsi34 2022.12.23. 18:59:51

@a nagy hohohorgász: faszkalap, mért akarnák én éséglázadni? Itt Piyterben bazdmeg, kaviárt eszünk lilahagymával.
Válasz erre 

taga20 2022.12.23. 19:27:40

@a nagy hohohorgász:

csutigecijobbágy, ha a csuti istened bukik, akkor bocsánatot kérsz tőlünk, normális magyaroktól?
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.12.23. 19:54:19

@taga20: 2/3 :)))))))
Válasz erre 

taga20 2022.12.23. 20:00:54

@a nagy hohohorgász:

lesz az még 1/13 is, meg 1/23.

asztán, ha menekülnöd kell nigger, én bujtatni foglak:)))
Válasz erre 

Kangörcsös TSZ elnök 2022.12.23. 20:06:41

@a nagy hohohorgász: Ebből is látszik, milyen ostoba fideszjobbágy vagy öcsém. A gazdátok szeméttel, hulladékkal etet benneteket, ehez vagytok szokva mígnem magatok is azzá váltok. Miért lenne ez másként a halászlénél? A hulladékot beledarálják a mosogatólébe aztán azt kapjátok halászlé gyanánt és örvendeztek, hogy milyen sűrű és tartalmas.
Válasz erre 

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2022.12.23. 20:08:05

@Igazamvanvagyigazamvan?: "A gáz ára a sapkáig esett vissza. Tehát a sapka nem korlátoz semmit. Innentől, hogy az atomreaktorok termelését hogyan csökkenti a gáz nem létező hiánya, számomra rejtély."

Számomra is. Nem tudom, hogy ezt honnan szeded. De az atomerőműveket már leállították Németországban és Svédországban, holott egy évük lett volna, hogy meggondolják magukat, de a zöldek ereje sajnos irracionálisan nagy, ahogy a buzilobbi diadalútját sem tudom megérteni. A gázársapka pedig az orosz gázra van kivetve, amihez kevés köze van a holland gáztőzsde értékeinek. Ezért a két dolog összekapcsolása elég fölösleges.
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.12.23. 20:21:46

@Kangörcsös TSZ elnök: @Bᶏndibacsi34: @taga20: nem érzitek rosszul magatokat hogy az ukrán hazaarulok 50mrd dollárt kaptak ti magyar hazaarulok meg csak 3at???? :)))))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.12.23. 20:22:29

@Kangörcsös TSZ elnök: tudom, ti mertek kicsik lenni:)))))))
Válasz erre 

taga20 2022.12.23. 20:23:35

@a nagy hohohorgász:

szarházi, mi van?
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.12.23. 20:38:05

@taga20: mi lenne??? Szoptok szokás szerint:)))))
Válasz erre 

taga20 2022.12.23. 20:54:53

@a nagy hohohorgász:

mi lenne a szopás tárgya?
Válasz erre 

Ééén vagyokh azz, a Púúúzó! 2022.12.23. 21:00:42

Na most befingtam a takaró alá, és nem merek kikelni a ágyból, mert akkor büdös lesz nagyon.
Válasz erre 

a nagy hohohohorgász 2022.12.23. 21:03:40

@taga20: a szopás tárgya többnyire, fő szabályként a fasz. De többen a lófasszal is megpróbálkoznak. A birca meg... á ezt le se írom.
Válasz erre 

taga20 2022.12.23. 21:18:50

@a nagy hohohohorgász:

vicces vagy hülyegyerek, de inkább nem!
Válasz erre 

a nagy hohohohorgász 2022.12.23. 21:27:44

@taga20: mit nem?! Le akartál cidázni, te szemét?!
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.12.23. 21:29:45

@taga20: elarulod megint magad kurafi, te szarkupac:))))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.12.23. 21:32:22

@taga20: megkerdezi a tanár a nebulot, akarsz tanulni? Persze hogy nem. Maga akar tanítani? Persze hogy nem! Akkor menjünk tüntetni, a hazaarulokat jól fizetik:)))))
Válasz erre 

Kakajibrahim 2022.12.23. 22:20:23

@a nagy hohohorgász: ejj de vagy magadra ezért a poénért, idáig hallatsta sípoló röhögés. Csak le ne nyeld a protkót.
Válasz erre 

Kangörcsös TSZ elnök 2022.12.23. 23:13:33

@a nagy hohohohorgász: Fidernyákoknak meg a lendvai utcában döntik el, adott héten kinek a faszát kell szopni. Orbánfasz, putyinfasz standard oszt opciónak ott vannak orbán aktuális barátai, a világ szemetje. Berlusconi megvolt már, kisbuzi? És erdogan? Vagy ezeket ki kell érdemelni, nektek, legalja csicskáknak maradnak a hazai fidernyákok? Szájerhez jártok meg tömjénzsótihoz?
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.12.24. 00:33:45

@Androsz: nos, akkor nézzük: gázhiány lesz. Mert a tartalékok maximumon, nem tudnak többet betárolni. Ez az oka a gázár esésének. Ebből hogy lesz hiány, nem világos .
Az orosz gáz ára mindig alacsonyabb, mint a tőzsdei ár. Tehát, ha a tőzsdén a gázár a sapka alatti, akkor tök mindegy, van-e rajta sapka, vagy nincs, az orosz a sapka alatt fogja árazni. Ugyanis minősége messze alatta van a piacon megjelenő gáznak. Kénes. A kén pedig a levegő párájával kénessavat alkot. Ezért kénteleníteni kell. Erre nincs minden fogadó állomás felkészülve. Kéntelenítve sajna megeszi a gázkészülékeket. Kérdezz meg egy magyar gázost, elmeséli neked, miért kell a gázkészülékben cserélni az alu csöveket.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.12.24. 00:36:12

@a nagy hohohorgász: "hazaarulokat"

Ez mi? Magyarul nem beszélsz? Hülye giliszta, neked agyad sincs, csak idegdúcod, miből gondolod, hogy magyar ember vagy? Hogy magyar szarral etetnek? Az igazi neved Tubiflex tubiflex.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.12.24. 00:37:24

@a nagy hohohohorgász: "szopás tárgya többnyire, fő szabályként a fasz"

Neked így van. Normális helyeken a cici.
Válasz erre 

a nagy hohohohorgász 2022.12.24. 06:53:03

@Igazamvanvagyigazamvan?: nincs igazad vagy nincs igazad. A csöcsött nyalogatni, nyelvezgetni kell. A par excellance szopás tárgy a fasz. Hacsak nem a babákra gondolsz, de csak nem (nem te vagy a birca).
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.12.24. 09:05:57

@a nagy hohohohorgász: nyalogatni? Nyelvezgetni?
Mit ki nem találsz, hogy be ne kelljen vallanod, egetverő hülyeséget beszélsz!
És , te gyári idióta, jó esetben többet volt a szádban anyád cicije, mint apád fasza.
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.12.24. 11:01:39

Boldog karácsonyt fasszopo buzeransok! Amúgy ti mi a fasznak tartotok karácsonyt????
Válasz erre 

Kakajibrahim 2022.12.24. 11:07:31

Uraim, kedves buzik, legalább karácsonykor hogy a jó kurva anyátok!
Válasz erre 

a nagy hohohohorgász 2022.12.24. 13:56:20

@Igazamvanvagyigazamvan?:
"a nagy hohohohorgász: nyalogatni? Nyelvezgetni?
Mit ki nem találsz, hogy be ne kelljen vallanod, egetverő hülyeséget beszélsz!"

Nem kell semmit kitanálnom, csak én voltam már nővel. Szemben veled, incelkém.
Válasz erre 

taga20 2022.12.24. 15:19:12

@a nagy hohohorgász:

haver, ez komoly, vagy csak vicc vot ez részedről?

www.youtube.com/watch?v=bk0tn9BFfqs
Válasz erre 

taga20 2022.12.24. 15:42:38

@a nagy hohohorgász:

csak azé, hogy az olyan faszszopó keresztények, mint te, vagy a szájerjózsi, tugyátok hegyezni a cerkátokat!:)))
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.12.24. 16:12:31

@a nagy hohohohorgász: velem szemben? Nem tudtam, hogy bármelyik csajom is galandférges lett volna.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.12.24. 16:16:13

@a nagy hohohohorgász: ugyan, még a csöcsött is két tével írtad, olyan régen volt. Mellesleg azt se tudod, mi az.
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.12.24. 16:20:24

:))))))))))))))))))))))))))))))))
Válasz erre 

taga20 2022.12.24. 17:24:07

@Igazamvanvagyigazamvan?:

tusé!:))))
Válasz erre 

taga20 2022.12.24. 17:24:46

@a nagy hohohorgász:

nesze cici, te kisbuzi!:)))

78.media.tumblr.com/2883513a8e1d893fe2e9a1a96264ea88/tumblr_p1a7h0rs3X1u5itpoo1_400.gif
Válasz erre 

Kakajibrahim 2022.12.24. 20:17:36

@taga20: kösziiii
Válasz erre 

Ééén vagyokh azz, a Púúúzó! 2022.12.25. 07:34:02

Nézék. Itt egy jhézusska-fing. Tudósnak
Tüdőzzék le, szagulgassák. A demokratikus princípiun nem métely. Szarszagú.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.12.25. 10:45:30

@taga20: és boldog Karácsonyt!
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.12.25. 10:47:24

@a nagy hohohorgász: boldog Karácsonyt. Mit kaptál? Egy órát?
Hogy összepakolj és eltakarodj.
Válasz erre 

a nagy hohohohorgász 2022.12.25. 11:05:35

@Igazamvanvagyigazamvan?: egy beöntést, hogy végre kiürüljön a belem. Meg a kurvaanyád.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.12.25. 11:32:59

@a nagy hohohohorgász: nem, a beöntéssel te ürülsz ki, galandféreg.
Válasz erre 

a nagy hohohohorgász 2022.12.25. 14:06:53

@Igazamvanvagyigazamvan?: az óvodában is kalandféreg volt a jelem, de mostmár húzd le magad a vécén!
Válasz erre 

taga20 2022.12.25. 19:48:17

@Igazamvanvagyigazamvan?:

neked is!
ja és, hogy fityesztálibokat is felbasszam, boldog hanukát;)
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.12.26. 01:16:16

@a nagy hohohohorgász: inkább téged húzlak le. Hülye girnyó.
Válasz erre 

a nagy hohohohorgász 2022.12.26. 07:37:23

@Igazamvanvagyigazamvan?: mert ezek szerint előtte felhúztál,te buzzancs?
Válasz erre 

Ééén vagyokh azz, a Púúúzó! 2022.12.26. 14:20:57

Te fasztalan seggtorlasz!
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.12.26. 14:50:21

@a nagy hohohohorgász: ez mire utalás? Hogy vekker vagy, vagy hogy köcsög?
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.12.26. 14:50:54

@taga20: ès a te lelkeddel.
Válasz erre 

a nagy hohohohorgász 2022.12.26. 15:26:28

@Igazamvanvagyigazamvan?: te vagy a homár, te szálkafaszú szarbojler. Annyira átlátszó. Mi lenne ha legalább karácsonykor magadba néznél.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.12.26. 21:19:12

@a nagy hohohohorgász: " mert ezek szerint előtte felhúztál,te buzzancs"

Ezt írtad, te làtens.
Én azt írtam, lehúztalak a vécén.
Azaz, ez a te coming out-od volt, galandféreg.
És akkor én még mindig abban gondolkodtam, hogy esetleg vekker vagy. De nem, te egyértelműsíted, köcsög.
Nyelvezgesd a konnektort, lehet belőled még díszkivilágítás is.
Válasz erre 

a nagy hohohohorgász 2022.12.26. 21:38:09

@Igazamvanvagyigazamvan?: te akartál felhúzni, te aberrált, lyukasfaszú leprafészek! Hiába magyarázkodsz.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.12.26. 21:54:53

@a nagy hohohohorgász: "inkább téged húzlak le. Hülye girnyó."

Hàt, vannak gondok a memóriáddal. Persze az a két hasi idegdúc sokra nem képes.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.12.26. 21:55:55

@a nagy hohohohorgász: mi az, hogy lyukasfaszú? A tiéd be van nőve? Csúnya trippered lehetett.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.12.26. 21:57:10

@a nagy hohohohorgász: "Igazamvanvagyigazamvan?
20 órája
@a nagy hohohohorgász: inkább téged húzlak le. Hülye girnyó.
válasz erre

a nagy hohohohorgász
14 órája
@Igazamvanvagyigazamvan?: mert ezek szerint előtte felhúztál,te buzzancs"

Tehát te álmodoztál arról, hogy felhúztalak.
Válasz erre 

a nagy hohohohorgász 2022.12.26. 22:36:33

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Te ködmönbe bújtatott, gennyesszájú, szultán udvarát megjárt faszkalap! Te álmodoztál róla, én meg lelepleztelek. Nem baj, hogy homi vagy, de ne propagáld.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.12.26. 23:04:55

@a nagy hohohohorgász: te benőttfaszú véglény, te álmodozol arról, hogy felhúzlak. Én nem tennék ilyet, mert undorítò vagy. Egy NER giliszta. Fidesz féreg. Putyini tubiflex tubiflex.

Hiába tekeregsz, kettőnk közül csak te beszéltél arról, hogy húzzalak már fel. Szeretnéd, de hiába, undormány vagy, egy buzi gyűrűsféreg.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.12.26. 23:06:20

@a nagy hohohohorgász: "Te álmodoztál róla, én meg lelepleztelek"

Kopizd ide, vagy kénytelen leszek azt feltètelezni, hogy hazudsz.
Válasz erre 

a nagy hohohohorgász 2022.12.27. 07:30:51

Te pisaszagú, peremesfaszú, szarszájú lugnya! Te orbitálisan hülye, rivalizáló buzeráns! Aberrált csöcsfej.
Válasz erre 

Toportyán Zsóti 2022.12.27. 10:55:27

Börtön helyett az államcsödöt választotta szegény luzer ,elhegedálta az összes lovettát... Manapság szoporolleren tengeti az életit,vakegerei hisznek csak nekije.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.12.27. 11:12:24

@a nagy hohohohorgász: tehát hazudsz.
Válasz erre 

a nagy hohohohorgász 2022.12.27. 12:25:02

@Igazamvanvagyigazamvan?: Te hazudsz, te döbbenetesen segg nyalábfasz! Lyukasbelű, átbaszott kuki! Sikoltozásokba öltöztetett, fasztalan csöppszar! Faszkedvelő animalsex-mániás! Irdatlanul köcsög seggszőr!
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.12.27. 12:47:31

@a nagy hohohohorgász: tehát hazudsz.
Válasz erre 

a nagy hohohohorgász 2022.12.27. 12:57:51

@Igazamvanvagyigazamvan?: Te irdatlanul köcsög, lyukasfaszú fospumpa! Szálkafaszú, kétszer agyonbaszott oltári nagy fasz! Te hülye valagváladék! Duplafaszú, szarnivaló szar! Te náci, fölcsinált, mikrotökű fasztolvaj!
Válasz erre 

a nagy hohohohorgász 2022.12.27. 20:28:43

Na, anyázunk még egy kicsit?
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.12.27. 23:15:39

@a nagy hohohohorgász: mondanivalód van?
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.12.27. 23:19:07

@a nagy hohohohorgász: nem vagy túl következetes. Úgy tűnik, pszichésen terhelt vagy. Mikrofaszú, nagy fasz....az milyen?
Tudod, ennyi baromságot nekem nem kell összehordanom. Elég, ha leírom: fideszes.
Válasz erre 

a nagy hohohohorgász 2022.12.27. 23:31:04

@Igazamvanvagyigazamvan?: jól van, legyen. Te rivalizáló, suttyó szuperbuzi! Te tyúkfasznyi, hígagyú nyúlszar! Te lyukasbelű, aprófaszú gennygóc! Hugyagyú, aszaltfaszú leprafészek!
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.12.28. 10:03:14

@a nagy hohohohorgász: jó lesz , fideszes. NER sérült rohadt narancs.
Válasz erre 

a nagy hohohohorgász 2022.12.28. 11:16:31

@Igazamvanvagyigazamvan?: kurvaanád! Te műfaszú vadfasz! Te lucskos, nagyfejű nuncóka! Gecinyelő, szifiliszes, agyatlan nyelestojás! Geciszaró buzikurva! Te kimondhatatlan pöcs faszpörgettyű!

Kérsz még?
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.12.28. 12:46:57

@a nagy hohohohorgász: ennyire depis vagy?
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.12.28. 12:52:30

@a nagy hohohohorgász: megèrtem, szar lehet neked. Matolcsy nyíltan szembe megy a fidesz gazdasàgpolitikájával, Orbán sorra kapja a pofonokat eddigi szövetségeseitôl, a nagy cáratyuska le se szarja, az amerikai szélsőjobb kipakol, hogyan csalt a választásokon, te meg itt vagy, és nem kapod az instrukciókat, mi legyen a véleményed....hja, ilyen az, ha a horgászkészség rossz oldalán vagy, giliszta. Nem marad más, mint a kurvanyád.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.12.28. 12:54:13

@a nagy hohohohorgász: "Te műfaszú vadfasz! Te lucskos, nagyfejű nuncóka"

Erről álmodsz...
Válasz erre 

a nagy hohohohorgász 2022.12.28. 12:56:34

@Igazamvanvagyigazamvan?: ki beszélt itt matolcsiról, buzzancs? Te gyennyszopó céda! Te szarosvalagú rőfös fasz!
Válasz erre 

a nagy hohohohorgász 2022.12.28. 12:57:12

@Igazamvanvagyigazamvan?: Te kiherélt, átbaszott faszfészek!
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.12.28. 16:24:01

@a nagy hohohohorgász: perverz àlmaid vannak. Nagyon ki lehetsz éhezve. Matolcsyról én beszéltem.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.12.28. 16:25:37

@a nagy hohohohorgász: neked az a bajod, hogy nem kapod az instrukciót, mi legyen a véleményed. Ettől teljesen elment az eszed. Igaz, nem is volt.
Válasz erre 

a nagy hohohohorgász 2022.12.28. 20:41:32

@Igazamvanvagyigazamvan?: Te pisaszagú, megfingatott tikszar! Te picsameresztő, aberált kakamatyi! Látom semmi nem elég. Te dobseggű fospisztoly! Mikrotökű, ritka fogú faszváladék! Áruld már el, hogy mi bajod van teneked?
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.12.28. 22:20:45

@a nagy hohohohorgász: nekem semmi. Neked ömlik a szádból a fos.
Válasz erre 

a nagy hohohohorgász 2022.12.29. 07:47:59

@Igazamvanvagyigazamvan?: micsoda egy rongyember vagy te. Te ki-bebaszott szar! Leírhatatlanul segg szarjankó! Te szálkafaszú, geciszaró, ordenálé tyúkszar! Picsameresztő kakamatyi!
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.12.29. 09:19:37

@a nagy hohohohorgász: hazudsz.
Válasz erre 

a nagy hohohohorgász 2022.12.29. 14:29:17

@Igazamvanvagyigazamvan?: melyik jelzőm nem tetszik, rongyember? Én leirtam rólad a tényeket, egyetlen érved nem volt eddig, hogy melyik ne lenne igaz, egyiket sem cáfoltad meg.Te fütyinyalogató nyelestojás!
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.12.29. 22:01:15

@a nagy hohohohorgász: miért kéne cáfolnom a magömlésedet, hazug?
Válasz erre 

a nagy hohohohorgász 2022.12.29. 22:22:26

Azért mert egy tetves, félrebaszott, lyukasbelű valag vagy. Egy szűzhártya-repedéses, büdösszájú puncivirág. Te rézhasú, ionizált faszú tyúkszar! Cseszett szarcsimbók! Hogy a nagytalpú kurvaistenedet.
Válasz erre 

a nagy hohohohorgász 2022.12.30. 14:24:39

@Igazamvanvagyigazamvan?: na mivan, lipsi, kijózanodtál?
Válasz erre 
Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:
Facebook

Hirdetés

Tipp-Adás a nyerő podcast!

bloghu_premium_selection_badge.png

 

szeka_logo_01-01.PNG

Ha támogatna...

Amennyiben nem tud leszokni a SZEKA Blogról, támogassa adományával!

 

Szegedi Kattintós

Szegedi és közéleti témájú blogbejegyzések gyűjteménye.

Ahol szeretnek bennünket

726e6b42-b0a7-4224-9b66-7b6bb0a61336.jpg

 

A hírek forrása

hirlogo.jpg

Top 5

  1. Itt van Simicska lopós plakátjainak 14 újabb változata
  2. Öt időzített bomba, melyek mindegyike szétvetheti a Fideszt
  3. A szakadék széléről rántotta vissza Orbánt saját frakciója
  4. Öt fideszes trükk, melyeket rendesen benyeltünk
  5. Hagyjuk, hogy Gajus Scheltema nevessen a végén!

Keresés

Reklám

Élő, online nyelvórák

Pánikkapcsoló
switch-on.png switch-on.png

süti beállítások módosítása
Dashboard