Szegedi Kattintós

Olyan módszerrel próbálkozik Orbán, amiben nincs semmi új, és az Index esetében nem is hatékony

Olyan módszerrel próbálkozik Orbán, amiben nincs semmi új, és az Index esetében nem is hatékony

Kis túlzással azt állíthatjuk, hogy az Indexet azért ejtette foglyul az Orbán-rezsim, mert a saját kommunikációs gépezete csődöt mondott. Ha ugyanis a KESMA (Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány) beváltotta volna a hozzá fűzött reményeket, nem kellett volna elfoglalnia a kormánynak azt az internetes hírportált, amely ugyan kritikus volt vele szemben, ám kínosan ügyelt arra, hogy a függetlenségét egyik politikai oldalról se roppantsák meg. Ha az a kormány célja, hogy az Indexen keresztül új szavazókat vonzzon magához a Fidesz, akkor nagyon rossz úton jár, ha viszont az, hogy provokálja az ellenzéki érzelmű szavazókat, akkor ennél hatásosabb módszert nem is találhatott volna.

heti_valasz_2.jpg

    Fotó: Heti Válasz

Régóta dúl az a vita politikai elemzők, újságírók, kommunikációs szakemberek köreiben, hogy mennyire lehet a sajtón keresztül befolyásolni a különböző szavazótáborokat, illetve érdemben alakítható-e a választói aktivitás a médián keresztül. Senki se vitatja, hogy komoly hatása van az emberek politikáról alkotott képére az, ahogy a rádiókból, újságokból, internetes portálokon, tévécsatornákon keresztül eljutnak hozzájuk azok az információk, melyek alapján véleményt alkotnak a közéletről, illetve az azt alakító személyekről. Más kérdés, hogy a szavazópolgárok többsége eleve szelektál e médiatermékek között, mivel korábban kialakult politikai nézeteihez igazítja saját információs környezetét.

Ez lényegében azt jelenti, hogy a sajtón keresztül érdemben nem igazán lehet befolyásolni olyan emberek pártszimpátiáját, közélethez való viszonyát, esetleg világnézetét, akik elkötelezték már magukat a kormány mellett, illetve azzal szemben foglalnak állást. Volt olyan példa Magyarországon, hogy egy ellenséges hangvételűnek tartott sajtóorgánum megszerzésével próbálták úgymond „átvezetni” az addig zömében ellenzéki olvasókat a kormányoldalra, ám ez - főként az Origó példáján lemérve – meglehetősen kis hatékonysággal működött. Amikor pedig bezáratnak egy ellenzéki újságot - ahogy azt a Népszabadsággal tette a Fidesz -, egyszerűen fogják magukat az olvasók, és keresnek maguknak egy másik kritikus hangvételű lapot. Persze, ezt csak addig tehetik, amíg vannak ilyenek...

Ő tehát hisz abban, hogy a szavazókat úgymond „át lehet nevelni” azzal, ha új szellemiségű tartalmakat kínálnak a jól ismert indexes logó alatt.

Ilyen előzmények ellenére is elszánta magát a Fidesz arra, hogy bedarálja az Indexet, amely amellett, hogy a sajtószabadság eszményének egyik utolsó hazai zászlóvivője (volt?), az ország legolvasottabb hírportálja. Ennek legfőbb okát a tavaly októberi önkormányzati választások végeredményében, illetve a kormány csúfos kudarcáért nagyban felelős kormánypárti médiakolhoz, a KESMA nevű torzszülött gyenge teljesítményében kell keresnünk. Orbán Viktor többször is célzott rá, hogy nem elégedett saját médiabirodalmának teljesítményével, és ennek látványos megnyilvánulásaként ki is rúgta Liszkay Gábort, a médiakolhozt létrehozó, és sokáig vezető bizalmasát.

Orbán mindenképpen igyekszik elmozdulni a holtpontról, vagyis érdemben szeretné növelni szavazóbázisát a 2022-es parlamenti választásokig, és úgy tűnik, ennek a célnak a megvalósításához nem lát elegendő garanciát a kormánypárti sajtóban. Amellett, hogy új irányt vár a KESMA mintegy 500 sajtóterméket egyesítő propagandagépezetétől, igyekszik megszerezni (illetve szakmailag és gazdaságilag) ellehetetleníteni az ellenzék számára oly fontos Indexet. Ő tehát hisz abban, hogy a szavazókat úgymond „át lehet nevelni” azzal, ha új szellemiségű tartalmakat kínálnak a jól ismert indexes logó alatt.

index_188.jpg

Fotó: index.hu

Arra azonban ügyelnie kell Orbánnak, hogy maradjon néhány nyíltan kormánykritikus sajtótermék a piacon, ugyanis az Index lerohanása miatt keletkezett belföldi és külhoni botrány csak úgy csillapítható, ha rámutat még néhány szerkesztőségre, melyek (egyelőre) írhatnak a kormány zűrös ügyeiről. A kormányfő kénytelen egyelőre betartani olyan szabályokat, melyeket ugyan a háta közepére kíván, de az Európai Unió pénzforrásait nem kockáztathatja azzal, hogy teljesen felszámolja Magyarországon a szabad sajtót. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha kirabolod a kocsma vendégeit, néhánynak hagyd meg az óráját, mert ők majd melletted tanúskodnak, ha a seriff elkap.”

Olyan módszerrel próbálkozik Orbán, amiben nincs semmi új, és az Index esetében nem is hatékony Tovább
Orbán nagy zsugás, de a blöff most nem biztos, hogy elég lesz neki a győzelemhez

Orbán nagy zsugás, de a blöff most nem biztos, hogy elég lesz neki a győzelemhez

Nagyon úgy tűnik, hogy Orbán Viktor újabb bűvészmutatvánnyal szeretné elkápráztatni a világot és saját választóit, ám a siker kulcsa most nem az ő kezében van. Ha azonban meg tudja őrizni azt a látszatot, hogy Magyarországon a koronavírus-járvány messze nem okozott olyan gazdasági problémákat, mint a világ többi részén, akkor megerősítheti pozícióit itthon és külföldön egyaránt. Egyelőre azonban azt is nehéz megjósolni, vajon mennyibe került nekünk eddig a járvány, azt pedig végképp lehetetlen megmondani, milyen következményekkel járna egy második fertőzési hullám.

24_hu_113.jpg

Fotó:24.hu

Orbán Viktort nehéz kimozdítani szokásos magabiztosságából, ám a koronavírus-járvány hazai begyűrűzésének kezdetén látszott rajta, hogy kezd kicsúszni a kezéből az irányítás. Aztán a kormány propagandagépezete összehozott egy kommunikációs stratégiát, amelynek segítségével ismét megtalálta a kapaszkodókat ebben a bizonytalan helyzetben. Lényeg, hogy az emberek azt gondolják, a kormány ura a helyzetnek, ha pedig valami balul sülne el, akkor a felelősséget áttolják az önkormányzatokra. Főleg az ellenzéki vezetésű városokban.

A kormányfő ismét meglátta a propagandában azt a lehetőséget, ami csak olyankor kínálkozik a politikai vezetők számára, amikor krízishelyzeteket kell kezelniük. Ilyenkor a bizonytalanság, a késedelem, a másoktól való függés rengeteget ront a politikus megítélésén, ám, ha határozott, gyors döntéseket hoz, ráadásul úgy tesz, mintha még ő segítene más országoknak, akkor nő az ázsiója a választók között. Azt már megszoktuk, hogy Orbán ördögi gyorsasággal reagál a nehéz helyzetekre, de továbbra is bizonytalan, hogy a csillogó felszín alatt mit rejt a mély.

Jól látszik, hogy egy lapra tett fel mindent, mert ha az ingyen pénz nem érkezik, akkor csak rossz megoldások jöhetnek.

Azt ugyanis erősen elmaszatolja a kormány, hogy mekkora rést ütött a költségvetésben a járvány, hány ember veszítette el a munkáját, milyen vállalkozások mentek tönkre, illetve hogy van-e terve a kormányra arra az eshetőségre, ha a járvánnyal sokáig együtt kell még élnünk? Úgy is mondhatnánk, hogy Orbán előremenekül, vagyis úgy tesz, mintha gyors futással maga mögött hagyhatná a járvány minden következményét. Mintha megoldaná a problémákat az, hogy ugyanolyan szédületes tempóban szórja a pénzt a kormány focira, NER lovagok bizniszeire, látványberuházásokra, mint a koronavírus megjelenése előtt. Mindez azonban csak a problémák elkendőzésére jó, ráadásul az állam elszórja azt a pénzt, amire nagy szükség lenne az év második felében.

Mert ne legyen kétségünk, a neheze csak most jön. Nemcsak azért, mert újra nő a fertőzöttek száma, hanem azért is, mert az emberek lelkéből nem tűnt el egyik pillanatról a másikra a kétség és a félelem. Nem rohannak újra éttermekbe, nem nyaralnak annyian se itthon, se külföldön, mint korábban, a háztartások és vállalkozások pedig most inkább spórolnak, mint költekeznek, mert bizonytalannak látják a jövőt. Nem úgy, mint a mindig magabiztos kormány, amely semmiféle visszafogottságot nem tanúsít, amikor szórni kell a közpénzt a számára fontos területeken. Mindez azt eredményezi, hogy a szükségesnél kevesebb folyik be az államkasszába, és sokkal több folyik ki onnan.

Mintha arra számítana Orbán Viktor, hogy a sokat szapult Európai Unió majd ad annyi pénzt, amennyire csak szüksége lesz, hogy ezt az ellentmondást feloldja. Mintha máris elköltené a dúsgazdag nagybácsi pénzét, pedig azt se tudja, hogy kap-e valamennyit a gazdag rokon örökségéből. Mindezt csellel, zsarolással, esetenként hízelgéssel szeretné elérni a magyar kormányfő. Jól látszik, hogy egy lapra tett fel mindent, mert ha az ingyen pénz nem érkezik, akkor csak rossz megoldások jöhetnek. Például hitelfelvétel, megszorítások, esetleg újabb sarcok kivetése olyan gazdasági szereplőkre, melyek amúgy is komoly bajban vannak.

magyar_idok_1.jpg

Fotó: Magyar Idők

Orbán nagy zsugás, de azért ne higgyük, hogy teljesen tisztában van azzal, hogy ebben a partiban milyen lapok vannnak a többiek kezében. Igyekszik átsétálni a parázson úgy, hogy ne vegyék észre a nézők a szandálját. De a tűz így is megégeti a lábát, mert a járvány, és a vele járó fájdalom is közös, így senki se úszhatja meg sérülések nélkül. Úgy tesz, mintha nem került volna kiszolgáltatott helyzetbe, pedig abban van. Kérdés, hogy az EU vezetői tudják-e ezt, és ha igen, kihasználják-e a kínálkozó lehetőséget, hogy megizzasszák azt a politikust, aki bankautomatának tekintette eddig az Európai Uniót. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja:”Ha úgy sétálsz át a tavon, hogy nem lesz vizes a lábad, akkor vagy csaló, vagy szellem vagy.”

Orbán nagy zsugás, de a blöff most nem biztos, hogy elég lesz neki a győzelemhez Tovább
Orbán Viktor nyíltan hadat üzent a jogállamiságnak

Orbán Viktor nyíltan hadat üzent a jogállamiságnak

Amikor a közös bajt arra használja valaki, hogy a saját pecsenyéjét sütögesse, a közösség tagjainak össze kell fogniuk, és kiközösíteniük az illetőt. Ez lenne logikus lépés az EU részéről is, amikor a tagállamok vezetői azt látják, hogy Orbán Viktor a kormánya ellen folyó jogállamiságot vizsgáló eljárás lezárásához köti a gazdasági mentőcsomag megszavazását, ám nem lehetünk biztosak abban, hogy sikerül megakadályozni a magyar kormányfőt terve végrehajtásában.

index_187.jpg

Fotó: MTI

A magyar kormány számára a lehető legrosszabbkor vette át az EU soros elnöki posztját Németország, hiszen több olyan forró téma is nehezíti az elvileg szövetséges országgal való együttműködést, melyekben nehéz lesz kompromisszumot elérni a felek között. Ilyen például a Magyarország ellen folyó hetes cikkely alapján indított jogállamisági eljárás, mely kezd egyre kínosabb lenni Orbán Viktor számára. A kormányfő ügyes taktikusként tisztában van azzal, hogy akár a maga javára is fordíthatja a helyzetet. Ha ugyanis úgy szűnik meg a kormánya ellen folyó eljárás, hogy érdemi kompromisszumot nem sikerül elérnie az Európai Unió vezetésének, vagyis Magyarországon továbbra is egy hibrid rezsim kénye-kedve szerint alkotnak törvényeket, üldözhetnek el egyetemeket, hozhatnak lehetetlen helyzetbe civil szervezeteket, tüntethetnek el független sajtótermékeket, akkor győztesnek érezheti magát.

Ha Orbánnak zsarolással sikerülne elkerülnie a felelősségre vonás meglehetősen hosszú és kellemetlen procedúráját, azzal felbátoríthatná európai szövetségeseit, akik alig várják, hogy lemásolhassák Orbán rendszerét a saját országukban. A magyar kormányfő olyan éket próbál verni a különböző felfogású, ám az uniós értékek tekintetében alapvetően egyetértő politikai erők közé, mely nem feltétlenül az ideológiák mentén jönne létre. Orbán ugyanis egyaránt barátkozik szélsőjobboldali és kommunista vezetőkkel Európában, ha az érdekeik közösek. Ilyen például a fékek és ellensúlyok rendszerének kritikája, így nem csoda, ha Orbán nagy csodálói közé tartoznak a cseh kommunisták és a német neonácik is.

A ravasz magyar kormányfő mindig is nagy élvezettel ugrasztotta egymásnak a földrajzilag és ideológiailag is rendkívül sokszínű uniós frakciókat. Most éppen Antonió Costa, baloldali portugál kormányfővel próbál megegyezni, mert tudja, hogy Európa dél-nyugati csücskében nagyon nagy szükség lenne a koronavírus-járvány miatt megtépázott gazdaság pénzügyi megsegítésére. Ha a Costához hasonló politikusok kényszerből támogatják Orbán alkuját, akkor az EU legfőbb fegyverét hatástalanítják, mellyel valamennyire kordában lehetett eddig tartani a populistákat.

Amennyiben ugyanis az uniós forrásokat a jogállamiság állapotához kötik, akkor féken lehet tartani a lengyelországihoz és magyarországihoz hasonló autoriter rendszereket, ám amennyiben továbbra is külön kezelik a gazdasági és a politikai kérdéseket, akkor az a gyakorlat folytatódik, mely lényegében az ilyen rezsimek finanszírozását eredményezi. Németországnak tehát nagyon résen kell lennie, ha a jogállamiság legfőbb védelmezőjeként akarja vezetni a következő fél évben az EU-t. Meg is üzenték Orbánnak, hogy vége annak a gyakorlatnak, amikor a közösség elveit semmibe vevő országok vezetői voltak a leghangosabbak azokon a tárgyalásokon, amikor az uniós pénzügyi forrásokról döntöttek.

napi_hu_14.jpg

Fotó: napi.hu

Nyugodtan állíthatjuk tehát, hogy igazán komoly tétje lesz a pénteken kezdődő uniós csúcsnak. Amennyiben ugyanis Orbánnak nem sikerül zátonyra futtatnia azokat a reformokat, melyek jogállami feltételekhez kötnék az uniós támogatások folyósítását, akkor elég kemény üzenetet küldenének a mérsékelt politikai erők azoknak a populistáknak, akik csak arra várnak, hogy Orbán kikaparja nekik a gesztenyét. Fordított esetben viszont Orbán megdicsőülne, és ezzel egyértelművé tenné, hogy érdemes elmenni a falig, az EU vezetői az utolsó pillanatban úgyis mindig visszavonulót fújnak. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha valakivel elszívod a békepipát, utána pedig rátámadsz, mondd azt, hogy te csak azért pipáztál, mert erős dohányos vagy.”

Orbán Viktor nyíltan hadat üzent a jogállamiságnak Tovább
Ilyen az, amikor Orbán Viktor kettős mércét alkalmaz

Ilyen az, amikor Orbán Viktor kettős mércét alkalmaz

Orbán Viktor újfent bebizonyította, hogy nem akar minden magyar állampolgár miniszterelnöke lenni, legfeljebb azt szeretné, ha minden választó tőle függene. A kettő között hatalmas a különbség, ugyanis az első esetben kizárólag azok érdekeit képviseli, akik potenciális támogatói lehetnek, a második esetben viszont rá akarja kényszeríteni az akaratát olyanokra, akiknek jelenleg esze ágában sincs rá szavazni. Ami a magyar sajtó utolsó független műhelyeivel és az ellenzéki vezetésű településekkel művel, épp azt bizonyítják, hogy kettős mércét alkalmaz, és nyíltan különbséget tesz állampolgár és állampolgár között.

nepszava_14.jpg

Fotó: Népszava

A magyar kormányfő gyakran sérelmezi, hogy az Európai Unióban kettős mércét alkalmazva bírálják a tevékenységét. Nehezen tud megbarátkozni a gondolattal, hogy az uniós tagsággal járó előnyök ellentételezéseként illik tiszteletben tartani a közös normákat, illetve hogy nem illik beleköpni abba a tenyérbe, amely éppen ki akar rántani bennünket egy mély gödörből. A járvány kapcsán például halálra sértődött azon, hogy bírálatot kapott a határozatlan időre szóló rendkívüli felhatalmazás miatt, de a koronavírus-járvány elleni védekezésre kapott támogatást minden fenntartás nélkül elfogadta.

Orbán azonban azt sem rejti véka alá, hogy számára jóval fontosabbak azok a magyar polgárok, akik kormánya potenciális támogatói, azoknál, akik esetében ennek épp az ellenkezője igaz. Bünteti például azokat a városokat, melyek élére ellenzéki vezetést választottak a helyiek, illetve kárpótolja veszteségeik miatt azokat az önkormányzatokat, ahol a Fidesz potentátjai kaptak bizalmat tavaly október 13-án. A koronavírus-járvány elleni védekezés indokával megsarcolt önkormányzatok esetében a kettős mérce úgy rajzolódik ki, hogy a kormányhívő városvezetők valamilyen csatornán visszakapják azt a pénzt, amit korábban egységesen elvettek az önkormányzatoktól, ám az ellenzékieknek főhet a fejük, honnan teremtik elő a kormány által elvont összegeket.

Mindezt annak fényében teszi a kormány, hogy az önkormányzatoktól elvont összeg az országos költségvetés arányait tekintve nem túl fajsúlyos tétel, ugyanakkor azoknak a helyhatóságoknak elég fájó veszteség, melyek kénytelenek elszenvedni a rekvirálást. Ne feledjük, hogy a kormány az ellenzéki önkormányzatokon keresztül olyan megszorításokat visz végbe, melyek a helyben élők számára attól függetlenül jelentenek nehézséget, hogy ők kormánypárti vagy ellenzéki szimpatizánsok. Orbán logikája tehát az, hogy az ellenzéki városvezetőkre tolja át a felelősséget, hátha ezáltal végre elhiszik neki a választók, hogy csakis kormánypárti jelöltekre érdemes szavazni ebben az országban.

A gazdasági machinációkkal, megfélemlítéssel, ellenséges felvásárlással megszerzett független sajtótermékek mögött álló választó se ér annyit a kormányfőnek, hogy tiszteletben tartsa azt a világszemléletet, mely egy platformra hozza az olvasót és azokat a szerkesztőségeket, melyek ellenállnak a kormány nyomásának. 

Ha elemezzük a kormányfő megszólalásait, akkor is egyértelmű, hogy a választók esetében is csak ellenségben és barátban képes gondolkodni. Budapest esetében a legegyértelműbb ez az üzenet. Ha tetszettek volna továbbra is támogatni Tarlós Pista bácsit, már dőlne a pénz a Lánchíd felújítására, illetve a közösségi közlekedés megújítására! - szól a leplezetlen fenyegetés a főváros esetében. Egyértelművé teszi, hogy bünteti azokat a választópolgárokat, akik saját akaratukból vagy mások szavazatainak köszönhetően ellenzéki vezetésű városban élnek. Ebben az esetben nehéz megjósolni, hogy mi lesz az érintettek reakciója, de több példát is láttunk arra az utóbbi években, hogy az ellenszélben kormányzó helyi politikusok megerősödtek azáltal, hogy ellenálltak a hatalom zsarolásának.

Orbán azonban nem képes gesztusokban, kompromisszumokban gondolkodni, ezért a járvány megjelenésétől kezdve az volt a mesterterve, hogy a helyzetet kihasználva megrogyasztja az ellenzéki vezetésű városok költségvetését, a hatalmas kormányzati médiatúlsúly segítségével pedig szerencsétlenkedő helyi politikusokként állítja majd be azokat a polgármestereket, akik valahogy igyekeznek majd kikecmeregni a szorult helyzetből. Ebben a szemléletben a választópolgár csak egy statisztikai adat, akinek mindenképpen el kell szenvednie a hatalom arroganciáját, legfeljebb nem a kormány nyakába varrja a problémákat, hanem a helyhatóság vezetőit teszi majd felelőssé.

És nem feledkezzünk meg arról sem, hogy Orbán azokat a ma még függetlennek számító sajtóorgánumoknak is hadat üzent, melyek olvasóit szintén ellenségként kezeli. A gazdasági machinációkkal, megfélemlítéssel, ellenséges felvásárlással megszerzett független sajtótermékek mögött álló választó se ér annyit a kormányfőnek, hogy tiszteletben tartsa azt a világszemléletet, mely egy platformra hozza az olvasót és azokat a szerkesztőségeket, melyek ellenállnak a kormány nyomásának. 

nyugati_feny_1.jpg

Fotó: Nyugati Fény

A komoly kormányzati támogatással működtetett Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (röviden KESMA) termékeinek olvasói tehát megérnek Orbán számára annyit, hogy komoly közpénzeket csoportosítson át ennek a veszteséges médiakolhoznak a fenntartásához, ugyanakkor az ellenzéki szemléletű választókat meg akarja fosztani saját rádióiktól, tévéiktől, újságjaiktól. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Ne csak az a ló legyen fontos számodra, amelyik a kezedből eszi a kockacukrot, hanem az is, amelyik mindig feléd csap a farkával, ha édességgel akarod etetni.”

Ilyen az, amikor Orbán Viktor kettős mércét alkalmaz Tovább
Ha erős ellenfelet kap Orbán Viktor, akkor mindent bele kell adnia, ha nyerni akar

Ha erős ellenfelet kap Orbán Viktor, akkor mindent bele kell adnia, ha nyerni akar

Orbán Viktor tart a karakteres, kitartó, keményen küzdő ellenfelektől, ezért időben igyekszik elvenni a kedvüket attól, hogy ellene induljanak a 2022-es választáson. Tartja magát a városi legenda, mely szerint többször megüzente Karácsony Gergelynek, hogy leszáll róla (és Budapestről), amennyiben garantálja, hogy nem tör miniszterelnöki babérokra, de állítólag a hódmezővásárhelyi polgármester ringbe szállásának se örülne. Márki-Zay Péter mellett akár Botka László vagy más népszerű ellenzéki polgármesterek is veszélyt jelentenek a rezsimre, ezért is szipolyozza ki a megyei jogú városok többségét a Fidesz a járványhelyzetre hivatkozva.

index_186.jpg

Fotó: index.hu

Az ellenzék váratlan sikere a tavalyi önkormányzati választáson felülírt egy sor olyan forgatókönyvet, melyeket Orbán Viktor már előkészített a 2022-es országgyűlési választási kampányra. Megdőlt például az az állítás, hogy az ellenzéki választók nem szavaznak át olyan pártok jelöltjeire, akiknek értékrendje messze áll az övéktől. Október 13-án bebizonyosodott, hogy a Fidesszel és a miniszterelnökkel szembeni ellenérzések (igyekeztünk finoman fogalmazni) igen nagy kohéziós erőt biztosítanak az ellenzéki tábor számára, így például egy DK-s simán szavaz egy jobbikos jelöltre, ha annak az a jelszava, hogy zavarjuk el a fideszes kiskirályokat.

A másik keserű pirula az volt az állampárt számára, hogy nem vette a nép többsége azt a kampánybablát, hogy az ellenzéki oldalon csak alkalmatlan figurák vannak. Karácsony  Gergely esetében ez a szlogen lényegében olyan fegyver volt, amely amellett, hogy célba se talált, még vissza is rúgott gazdája kezében. A helyi polgármesterek általában jól helyt álltak a koronavírus-járvány elleni védekezésben, és a kormány hiába mantrázza, hogy a fővárosi önkormányzat hibázott az idősotthonok esetében, ezt csak a nagyon elhivatott fideszesek veszik készpénznek. Ugyanez a helyzet a Lánchíd felújítása ügyében is, így Orbán egyelőre nem tudja meghátrálásra kényszeríteni az elszántan hadakozó Karácsonyt.

A magyar fiatalok körében ugyanis meglehetősen népszerűtlen az állampárt, az idősebb generációk viszont abban a szocialista rendszerben szocializálódtak, melyhez egyre jobban hasonlít a rezsim által felépített modell, így nem csoda, ha a nyugdíjasok többsége támogatja az Orbán-kormányt.

Orbán jól tudja, hogy a megyei jogú városok ellenzéki vezetőire is kell figyelnie. Mivel ezeken a településeken általában megbízható közgyűlési többséggel rendelkeznek a polgármesterek, minden esélyük meg van arra, hogy a kormányzati sarc ellenére is rátermett vezetők imázsát alakítsák ki magukról. Maga a Fidesz is a 2006-ben nagy fölénnyel megnyert önkormányzati választásra alapozva építette fel magát annyira, hogy a 2010-es fülkeforradalommal lényegében letarolta a teljes magyar vidéket. A kormányfő tehát pontosan tudja, mennyire veszélyes számára néhány sikeres város ellenzéki vezetése.

Orbán ezért az anyagi ellehetetlenítés és a központi propaganda jól ismert lejárató elemeinek segítségével igyekszik csapást mérni az ellenzéki gócpontokra. A múlt tapasztalatai viszont a kormányfő ellen szólnak, ugyanis eddig mindig érvényesült a „Teher alatt nő a pálma” közmondás igazsága. Így minél jobban üti az ellenzéki városok vezető politikusait, annál inkább igazságtalannak fogja érezni a magyar kormány ténykedését az ott élők többsége, ezért nemhogy híveket, de újabb ellenségeket fog szerezni ezekben a városokban a Fidesz.

Mondhatnánk erre, hogy Orbán hatalma a kisvárosok és községek lakosainak támogatásától függ, hiszen a statisztikák szerint minél kisebb (és a legtöbbször fejletlenebb) egy település, annál több babér terem ott a Fidesz számára. Itt a lakosság átlagéletkora is magasabb, mint a nagyvárosokban, ezért egy másik tendencia is egyre távolabb viszi a városi és falusi lakosságot. A magyar fiatalok körében ugyanis meglehetősen népszerűtlen az állampárt, az idősebb generációk viszont abban a szocialista rendszerben szocializálódtak, melyhez egyre jobban hasonlít a rezsim által felépített modell, így nem csoda, ha a nyugdíjasok többsége támogatja az Orbán-kormányt.

napi_hu_13.jpg

Fotó: napi.hu

A Fidesz utóbbi 10 évében igyekezett erősíteni azt a hiedelmet, mely szerint csakis Orbán Viktor képes irányítani az országot, az ő váteszi képességeivel senki se veheti fel a versenyt. Ha azonban az ellenzék fel tud mutatni egy olyan miniszterelnök-jelöltet, aki már bizonyította rátermettségét, politikai érzékét, akkor Orbán minden hibája felértékelődik. Eddig ugyanis épp azért sikkadtak el a kormányfő tévedései, mert karakteres ellenfél hiányában nem kapott megfelelő kritikát minden egyes ilyen eset után. Mert, ahogy egy dakota bölcsesség tartja: „A mokaszin azért praktikus viselet, mert senki se tudja meg, hogy nem tanultál meg cipőfűzőt kötni.”

Ha erős ellenfelet kap Orbán Viktor, akkor mindent bele kell adnia, ha nyerni akar Tovább
Magyarország dolgos népe a csúcsra juttatta a Puskás Akadémia csapatát

Magyarország dolgos népe a csúcsra juttatta a Puskás Akadémia csapatát

Úgy lett egy kicsi magyar településnek nemzetközi kupában induló focicsapata, hogy annak költségeit túlnyomórészt a magyar adófizetők állták. Az Orbán-rezsim cinizmusát jelzi, hogy pénzt és energiát nem kímélve végül olyan magasra emelte a pöttömnyi Felcsút csapatát, hogy az rövidesen nívós külföldi klubokat fogadhat a Pancho Arénában. A Fidesz már régen kisajátította magának a magyar sportot, de most egy olyan szintre lépett, amit már nem értékelhetünk a miniszterelnök sajátos hobbijának melléktermékeként.

maszol.jpg

             Fotó: maszol.hu

Elképzelhető, hogy az európai fociporondon a legkisebb lakossággal rendelkező település Felcsút, amely nemzetközi kupaszereplést vívott ki magának. Egy külföldi - aki nem járatos a magyar belpolitikai viszonyokban - akár csettinthet is, hogy milyen heroikus teljesítmény egy 1800 főt számláló község részéről, hogy csapata a magyar élvonalban a harmadik helyen végzett. Mi, akik ebben az országban élünk pontosan tudjuk, hogy a kormánypárt egyre karakteresebben kirajzolódó térfoglalásának egyik szegmensével állunk szemben.

A miniszterelnök szülőfalujának csapata, a Puskás Akadémia ugyanis olyan hihetetlen pénzösszegből gazdálkodhatott az utóbbi években, amiről nagy múltú élcsapatok se álmodhatnak. Előfordult korábban, hogy egy-egy cég vagy helyi vállalkozó beszállt kisebb települések egyesületeinek támogatásába, ám a Puskás Akadémia esetében nem túlzás azt állítani, hogy a nagylelkű szponzor maga az állam, és azon keresztül a magyar adófizetők voltak az utóbbi években.

Az állam nyíltan belenyúl a versengésbe a támogatások átstrukturálásával, illetve irányításával, mégis úgy tesz mindenki, mintha sportszerű versengés folyna a pályákon.

Nehéz megfejteni a magyar néplélek működését, (Orbán Viktor azt állítja, hogy neki sikerült) ezért nem is vállalkoznánk arra, hogy az ellenzéki szavazókon kívül a bizonytalan és kormánypárti tömegek hite miért nem rendül meg az Orbán-rendszerben azt látva, hogy a közpénzeket Mészáros Lőrinc egykori gázszerelőből lett milliárdoson keresztül miként pumpálták egy olyan futballklubba, amely nevétől eltérően nem az ifjú hazai focisták tehetségének gondozásával, sokkal inkább méregdrága külföldi játékosok szerződtetésével vívta ki a nem túl acélos hazai mezőnyben a nemzetközi kupaszereplést érő harmadik helyet.

Nem csoda, ha a miniszterelnök úgy érzi, szinte minden belefér már az ő politikájába. Nem igazán tudnánk ugyanis olyan politikust említeni az utóbbi 30 évből, akitől ilyen könnyen elfogadnák, hogy a szülőfaluja focicsapatára 9 év alatt közel 70 milliárd forint közpénzt áldoztak különböző központi forrásokból. A közpénzjellegét a kormányzati kommunikáció állításaival ellentétben sem elveszítő TAO támogatási rendszer nem csupán arra jó, hogy felpumpálja Orbán kedvenc csapatának költségvetését, de az adományozó cégek is így bizonyíthatják hűségüket a rezsimhez.

Mondhatnánk, hogy a Puskás Akadémia az Orbán-éra kirakatcsapata, de a NER meghatározó alakjai gyakorlatilag letarolták a magyar fociklubokat, így a felcsúti pénzeső ellenére se lehetett egyelőre arról álmodnia Orbánnak, hogy „nemzeti összefogással” magyar bajnoki címhez segíti falucskája csapatát. A magyar labdarúgásban épp olyan szürreális állapotok uralkodnak tehát, mint a magyar közéletben. Az állam nyíltan belenyúl a versengésbe a támogatások átstrukturálásával, illetve irányításával, mégis úgy tesz mindenki, mintha sportszerű versengés folyna a pályákon.

nol_hu_23.jpg

     Fotó: nol.hu

Ha valaki megfejti, hogy a magyarok miért fogadják el a politika által leplezetlenül irányított sportéletet, akkor talán arra is rá fog jönni, miért tudja uralni az élet szinte minden területét ebben ez országban a Fidesz annak ellenére, hogy hazugságaikba, kicsinyes machinációikba, ellentmondást nem tűrő nyomulásukba lépten-nyomon belebotlunk. Vagy valamit nagyon tud Orbán Viktor, vagy mi valamit nagyon nem tudunk. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha tudnék a sámán fejével gondolkodni, én magam lennék a sámán.”

Magyarország dolgos népe a csúcsra juttatta a Puskás Akadémia csapatát Tovább
Orbán Viktor végső rohamra készül a független intézmények megmaradt bástyái ellen

Orbán Viktor végső rohamra készül a független intézmények megmaradt bástyái ellen

Egyre aggasztóbb hírek érkeznek a magyar sajtóban uralkodó állapotokról, ugyanakkor nyílt háborúba kezdett az ellenzéki vezetésű önkormányzatok ellen az Orbán-kormány. Úgy tűnik, a Fidesz úgy szeretne nekifeszülni a 2022-es parlamenti választások kampányának, hogy nem maradjon a színen egyetlen olyan erő se, amely veszélyeztethetné az újabb kétharmad megszerzését. Orbán szokásához híven szemernyi kétséget se szeretne hagyni a választókban afelől, hogy végső célja a kontroll nélküli hatalom megszerzése.

168_12.jpg

Fotó: 168ora.hu

Régóta ácsingózik az ország legolvasottabb internetes hírportáljára Orbán Viktor és köre, ugyanis jól tudják a Fidesz potentátjai, hogy ha megszerzik az Index feletti ellenőrzést, azzal két legyet ütnek egyetlen csapásra. Egyrészt ellehetetlenítenek egy olyan orgánumot, amely eddig sikeresen ellenállt a kormány bekebelezési akcióinak, másrészt egy jól bejáratott, eddig főként ellenzéki identitású olvasók által látogatott portálra tehetik rá a kezüket. Az Index és csatolt részeinek megszerzése tehát erős üzenet lenne az ellenzéknek, hiszen a független sajtó talán legfontosabb bástyáját vehetné be Orbán és köre, így hozhatná meglehetősen reménytelen helyzetbe a politikai ellenfeleit.

A magyar politikát 10 éve uraló Orbán Viktor azonban több fronton támad, és igyekszik behozhatatlan előnyt szerezni magának, mielőtt maga a versengés elkezdődne. Jelenleg az ellenzéki vezetésű önkormányzatok jelentik számára a legnagyobb kihívást, ugyanis ezeken a bázisokon jól ki lehet építeni egy hatékony ellensúlyt a kormánnyal szemben. A koronavírus-járvány adta lehetőségeket meglovagolva Orbán már márciusban hozzálátott ahhoz, hogy megfossza erőforrásaitól azokat a helyhatóságokat, melyek potenciális fenyegetést jelentenek számára.

A kormányfő most tehát valójában vérre menő kétfrontos harcot vív, bár látszatra csak kisebb csetepatékba bocsátkozik a hazai ellenállási gócok vezetőivel.

Főként Budapest esetében élesedik a küzdelem, ugyanis Karácsony Gergely főpolgármester már nem csupán szálka, de lassan gerenda Orbán szemében. A fővárosi önkormányzat megtörése, a kerületi polgármesterek ellehetetlenítésének szándéka mozgatja a kormány döntéseinek nagy részét, így nem csoda, ha a választók Budapest és a magyar kormány ádáz harcaként élik meg a magyar közéletet. Orbán már a látszatra se nagyon ügyel, így kardcsörtető politikája egyértelműen azt üzeni, hogy nem akar valós versengést a két év múlva esedékes választáson, inkább szeretné kiterítve látni ellenfeleit minél korábban.

Ne feledjük, hogy az utóbbi néhány évben a kormányfő figyelme sokkal inkább a nemzetközi politikára irányult, mint a belföldi politikai csatározásokra. Mivel azonban nem sikerült áttörést elérnie az Európai Unión belül, ráadásul pozíciókat vesztett a tavalyi önkormányzati választásokon, most fokozott jelentősége lesz annak, hogy meg tudja-e törni hazai és nemzetközi ellenlábasait, vagy folytatódik a térvesztése itthon és külföldön egyaránt. A kormányfő most tehát valójában vérre menő kétfrontos harcot vív, bár látszatra csak kisebb csetepatékba bocsátkozik a hazai ellenállási gócok vezetőivel.

index_185.jpg

Fotó: index.hu

Mindenesetre nagy vadakra megy, így ha sikerülne megszereznie az Indexet, illetve anyagilag és politikailag ellehetetlenítenie a nagyobb ellenzéki városok vezetőit, azzal alaposan megágyazna egy 2022-es választási sikernek. Más kérdés, hogy a tapasztalatok szerint a tönkretett ellenzéki vagy független médiák, illetve az ellehetetlenített önkormányzatok nem hoznak új szavazókat a kormánypárt táborába, legfeljebb többen legyintenek, hogy semmit sem ér a szavazatuk, mert a Fidesz úgyis elintézte már magának, hogy a hatalom birtokosa maradhasson. Mert, ahogy egy dakota bölcsesség tartja: „A törzsfőnökök nem arról híresek, hogy a demokrácia nagy barátai, mert egy esetleges választáson akár meg is bukhatnának.”

 

Orbán Viktor végső rohamra készül a független intézmények megmaradt bástyái ellen Tovább
Valóban semmi sem lesz olyan, mint amilyen a járvány előtt volt?

Valóban semmi sem lesz olyan, mint amilyen a járvány előtt volt?

Orbán Viktor miniszterelnök és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is előszeretettel hangoztatta a járvány hónapjai alatt, hogy semmi sem lesz úgy, ahogy az a koronavírus előtt volt. Hogy pontosan mire gondoltak, nem tudjuk, de az valószínű, hogy saját érdekeik előtérbe tolását remélték a krízishelyzettől. Most, hogy jelen állás szerint nagyobb döccenők nélkül lemenedzselték a járványt, jöhet a nagyobb falat, a gazdasági visszaesés kezelése. Nem kell hozzá nagy jóstehetség, hogy ennek megoldása, esetleg megoldatlansága dönti majd el a 2022-es országgyűlési választások végkimenetelét.

ubi.jpg

Fotó: hvg.hu

Talán azért grasszált egy vödör kovászos uborkával néhány hete a magyar kormányfő, hogy megvillantsa azt, hogy mi marad a régi a járvány után is. Az általa összepancsolt savanyúság ugyanis az állandóságot sugallta a járvány idején, ami nyilván megnyugtató üzenet volt mindazok számára, akik aggódtak a Fidesz hatalmának esetleges megingása miatt. Azonban uborka ide, kovász oda, a járvány tanulságait összegezve ma már tudjuk, hogy nem a halálos áldozatok nagy száma miatt kell elsősorban aggódnia a kormánynak.

A költségvetés megrogyása ugyanis minden eddigi távlati elképzelést felülírt a Fidesz stratégái körében. Hiába szórja bőkezűen a kormány továbbra is a pénzt hazai és külföldi focicsapatoknak, hiába pörgeti fel a Mészáros Lőrincnek és köreinek szánt állami projekteket, azt tudjuk, hogy a kasszában messze nem lesz annyi pénz az idén, és valószínűleg jövőre sem, amennyivel nyugodtan vághatnának bele a választásokkor immár megszokott osztogatásokba. Ez mindenképpen változás lesz a 2018-as választásokhoz képest, úgyhogy ebben az értelemben igaz volt az állítás, hogy a vírus után sok minden megváltozik.

Itt is inkább az elhallgatás, süketelés, a sumákolás tapasztalható, mint a konkrét cselekvés, pedig a dolgok maguktól nem fognak megjavulni.

Azonban úgy látszik, hogy a Bourbonokhoz hasonlóan semmit sem tanultak, és semmit sem felejtettek a Fidesz korifeusai, hiszen nem elsősorban rajtuk múlott, hogy a kivéreztetett magyar egészségügy meg tudott birkózni a járvány kihívásaival, mégsem érzik úgy, hogy tanulva az esetből, több pénzt kéne áldozni erre a stratégiai fontosságú ágazatra. Valahogy úgy tekintenek erre a területre, mint amikor nagy árvizek elmúltával pillanatok alatt elfelejtették, hogy a baj idején komoly pénzeket ígértek a gátak, védművek rendbetételére.

Az egészségügyi dolgozók tehát elfelejthetik azt a vágyukat, hogy radikális javulás történjen a munkakörülményeikben, ahogy a pedagógusok sem reménykedhetnek abban, hogy a járványhelyzet végeztével több megbecsülésben lesz részük. Pedig ez is egy igazán neuralgikus pontja a magyar intézményrendszernek, mely valahogy túlélte a digitális oktatás viszontagságait, de a különleges helyzet felszínre hozta az ellentmondásokat, felerősítette a kritikus hangokat, és rávilágított arra, hogy a végtelenségig fokozott központosítás nem jelent megoldást az akut problémákra.

Itt volt a lehetőség, hogy élesben tesztelhessük az ellátórendszerek és fontos intézmények stresszállóságát, de úgy tűnik, a megismert tanulságokat inkább a szőnyeg alá szeretné söpörni a kormány, mintsem orvosolná azokat. És akkor még nem beszéltünk a legnagyobb gondról, a gazdaság hirtelen megtorpanásáról, a munkahelyek tömeges elvesztéséről. Itt is inkább az elhallgatás, süketelés, a sumákolás tapasztalható, mint a konkrét cselekvés, pedig a dolgok maguktól nem fognak megjavulni.

magyar_narancs_7.jpg

                       Fotó: magyarnarancs.hu

Összegezve tehát inkább az állapítható meg, hogy a kormány potentátjai hiába hangoztatták folyamatosan, hogy egy új világ köszönt ránk, a jelek arra mutatnak, hogy egy újabb nemzeti konzultáció nem a jövőbe, hanem a múltba repít vissza bennünket. A kérdéssorokban ugyanis visszatérnek a régi klisék, vagyis a kormány utólag szeretné legalizálni a járvány alatt meghozott döntéseit, illetve ismét visszatérne a Soros Györgyöt, a multinacionális cégeket, Brüsszelt, és természetesen a magyar ellenzéket szapuló kommunikációjához. Mert, ahogy egy dakota bölcsesség tartja: „Ha egyszer jól esett leköpnöd valakit, akkor valószínűleg másodszorra se esik majd nehezedre bő nyállal megismételni ezt a nemes tettet.”

Valóban semmi sem lesz olyan, mint amilyen a járvány előtt volt? Tovább
Orbán Viktor addig sztyeppézik, amíg hívei tényleg elhiszik, hogy semmi közük sincs Európához

Orbán Viktor addig sztyeppézik, amíg hívei tényleg elhiszik, hogy semmi közük sincs Európához

A magyar miniszterelnök ismét megvillantotta legendás lavírozó képességét, amikor Igor Matovič szlovák miniszterelnökkel tartott közös sajtótájékoztatót. Egyrészt nem feszegette a szlovák-magyar viszony problémás fejezeteit, ugyanakkor ismét emlékeztetett arra, hogy a sztyeppék népe vagyunk (jelentsen ez bármit is), így igazolva azt a „különutas politikát”, mellyel sokszor borzolja uniós kollégái idegeit. Az a probléma ezzel, hogy a sztyeppézést sok kormányhívő választó komolyan veszi, pedig ez az utalás valószínűleg csak szimbolikus különállást jelent a nyugati politikai hagyományokkal szemben.

444_13.jpeg

Fotó: 444.hu

Tényleg igaz, amit néhány hónapja írtunk Orbán Viktorról: Minél idősebb, annál inkább kipcsak. Egyszerűen nem tud leszakadni a türk gyökerekről, ami persze fontos eszmei kötődés lehet egy autokráciát építő politikusnak, ám nem veszi figyelembe azt a tényt, hogy hivatalosan is a nyugati kultúrkör tagjai lettünk akkor, amikor beléptünk az Európai Unióba. A kormányfő legendás pávatánca tartja működésben azt a kettős beszédet, ami a magyar politikát jellemzi a Fidesz 2010-es fülkeforradalma óta.

Orbán az utóbbi időszakban fokozottan játszik rá a magyaroknak arra a régi sérelmére, hogy őket a kutya se érti meg a művelt nyugaton, ezért kicsit úgy tekintenek ránk, mint egy kóbor kutyára, amelyet befogadott egy jómódú család. A Fidesz kommunikációjában gyakran kerül elő ez a motívum, amellyel például alátámasztják azt az igényünket, hogy az EU ne legyen szűkmarkú, amikor a támogatások kiosztásáról van szó, illetve hogy adják meg a tiszteletet nekünk, amikor számon kérik rajtunk a közös európai értékek betartását.

Orbánnak mindig különösen jó érzéke volt ahhoz, hogy a sértett magyar néplélek húrjain pengessen érzelmes dalokat. Ehhez mindig jól jött a magyar őstörténet sajátos értelmezése, a sztyeppei hagyományok felemlegetése. Ehhez asszisztálnak az olyan vallási vezetők is, akik nem igen adnak hangot annak az aggodalmuknak, hogy azoknak a pogány hagyományoknak a képviselői, melyeket most a kormányfő piedesztálra emel a kereszténység ellen küzdöttek, amíg végül nyugati segítséggel le nem gyűrte őket Szent István király.

Nem ez az egyetlen ellentmondás az Orbán-rendszer ideológiájában, de amíg szolgálni tud valami újdonsággal és vigasszal saját hívei számára, és amíg életben tudja tartani a magyarok kurucos dacolását a gazdagabb nyugatiak kritikáival szemben, addig ez a kommunikációs stratégia hatékony lesz. Pártunk és kormányunk vezetője azonban mintha túl tolná a sztyeppés irányvonalat saját propagandagépezetén belül. Néha nem ártana arról is beszélni, hogy számunkra fontosak olyan értékek, mint a törvény előtti egyenlőség, a társadalmi szolidaritás, a jogbiztonság, vagy a szabad sajtó.

nemzeti_net_1.jpg

Fotó: nemzeti.net

Azzal, hogy Orbán folyamatosan a kipcsakokhoz, türkmének, azeriekhez fűződő barátságunkról papol, azt is üzeni minden magyarnak, hogy az egyszemélyű vezetés nem ördögtől való dolog, és szíve szerint ő is úgy kontrollálná saját népét, mint a türkménbasi, aki lényegében élet és halál egyszemélyi ura saját országában. De itt van ez a fránya Európai Unió, amelyik eléggé el nem ítélhető módon csak akkor akar pénzt adni, ha visszafogja magát, és nem veszi át a sztyeppei népek vezetőinek gyakorlatát. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Azt, amit a prérin művelsz, csak a prérifarkasok látják, de azt, amit a városban, az összes járókelő megjegyzi majd.”

Orbán Viktor addig sztyeppézik, amíg hívei tényleg elhiszik, hogy semmi közük sincs Európához Tovább
Egy újabb nemzeti konzultáció, amely csak a kormány számára fontos

Egy újabb nemzeti konzultáció, amely csak a kormány számára fontos

Az előző nemzeti konzultációk bugyuta, irányított kérdéseihez hasonlítva akár konstruktívnak és hasznosnak is nevezhetnénk a legújabb kormányzati kérdéssort, ám a látszat ezúttal is csal. A lényeg ugyanis ezúttal is az, hogy egyrészt utólag igazolja a kormánynak a járvánnyal kapcsolatban meghozott döntéseit, másrészt támogatást szerezzen a már meghozott intézkedéseihez. A hab a tortán persze ezúttal is Soros György ármánykodásainak leleplezése, no meg a nemzetközi nagytőke megregulázása.

index_184.jpg

Fotó: MTI

Sikerült a koronavírus-járvány elleni védekezésből is igazi nemzeti ügyet fabrikálnia a magyar kormánynak. A totószelvénynek is beillő 13 kérdés ugyanis koncepciózusan megrajzolja azt az ideológiát, melyet járvánnyal vagy anélkül képvisel Orbán Viktor és köre. Előtérbe kerül például a protekcionizmus ügye a gazdaság járvány utáni irányának kijelölésénél, hiszen arra próbálja rávenni a magyar polgárokat néhány irányított kérdéssel, hogy támogassák a hazai termékek vásárlását, és lehetőleg itthon költsük el a nyaralásra félretett pénzünket is.

Orbán elővette harcos antikapitalista retorikáját is, hiszen a kérdések egy részével azt sugallja, hogy a külföldi nagytőke fel akarja vásárolni a magyar vállalatok egy részét. Ez persze klasszikus utánlövés, hiszen a felvásárlást korlátozó jogszabály már megszületett, és Palkovics innovációs miniszterre bízta, hogy eldöntse, egy-egy ilyen kontraktus mennyire zavarná a magyar kormányt. Ezzel meghagyta azt a kiskaput, hogy esetleg néhány baráti ország esetében kivételt tegyenek, ugyanakkor durván sérti a szabad tőkeáramlásra vonatkozó uniós alapelvet ez a rendelkezés.

Ezek persze csak apróságok ahhoz képest, Brüsszel megint virtuális sallert és kokit kapott Orbán Viktortól a csattanóként a legvégére hagyott kérdéssel. Klasszikusokat csak pontosan szabad idézni, így következzen szó szerint a legfrissebb nemzeti konzultáció legdurvább kérése: Ön egyetért azzal, hogy a magyar kormány a Brüsszellel való nyílt konfliktus árán is tartson ki a bevándorlást tiltó szabályok mellett?”

Egyszóval, az Orbán-kormány szokásos cinizmusa és kétszínűsége szépen kirajzolódik ebből a 13 kérésből, ugyanakkor nyilvánvaló, hogy továbbra is csak a saját tábora egyben tartása a célja a milliárdos költségvetésű, és lényegében semmi érdemi visszacsatolást nem feltételező össznépi hülyítésnek.

Itt érhető tetten leginkább, hogy Orbán propagandagépezete a nemzeti konzultáció segítségével próbálja ismét átállítani a kommunikációs vágányokat a régi irányba. Az első néhány kérdés ugyanis tényleg a járvány elleni védekezésről, a várható gazdasági visszaesés következményeinek kezeléséről szól, aztán szépen jönnek a gonosz nyugati tőkések, akiket meg kell állítani, majd azok koronázatlan (?) királya, Soros György kerül a célkeresztbe, és legvégül a csattanós befejezés, amely odavág Brüsszelnek és a migránsoknak egyaránt.

Úgy is mondhatnánk, hogy tökéletes lenyomata ez a kérdéssor Orbán Viktor világképének, ugyanakkor jelzi, mennyire görcsösen ragaszkodik azokhoz a témákhoz, melyek eddig sikert hoztak számára. Abban bízik, hogy például Soros György esetében az emberek elfelejtik, hogy a milliárdos üzletembert nem kevés pénzzel támogatta Budapestet a járvány idején, míg a magyar kormány forrásokat vont el a fővárostól és más önkormányzatoktól, amikor a legnagyobb szükség lett volna a pénzügyi segítségre. Azt se felejtsük el, hogy a most újfent szidalmazott Európai Unió gigantikus segélycsomagja nélkül Magyarország sokkal rosszabb gazdasági helyzetben lenne, mintha ezt megtagadták volna tőle ideológiai okokra hivatkozva.

Egyszóval, az Orbán-kormány szokásos cinizmusa és kétszínűsége szépen kirajzolódik ebből a 13 kérésből, ugyanakkor nyilvánvaló, hogy továbbra is csak a saját tábora egyben tartása a célja a milliárdos költségvetésű, és lényegében semmi érdemi visszacsatolást nem feltételező össznépi hülyítésnek. Lehet majd hirdetni a kormányhoz hű sajtóorgánumokban, plakátokat lehet majd ragasztgatni az utcákra, melyek eljuttatják a kormány soviniszta, rasszista üzeneteit a sajátjaihoz. Ugyanakkor elgondolkodtatja majd a baloldali szavazók egy részét arról, vajon nem kéne támogatniuk egy olyan kormányt, amely ilyen elszántan küzd a nemzetközi nagytőke ellen?

infostart_13.jpg

Szokásához híven tehát az Orbán-adminisztráció egy csomó legyet szeretne lecsapni egyetlen nemzeti konzultációs ívvel. Abban bízik, hogy a koronavírus és annak kedvezőtlen gazdasági hatásai egyre kevésbé fogják foglalkoztatni az embereket, és a kommunikációs gépezet végre visszatérhet ahhoz a verklihez, melyet olyan eredményesen működtettek az elmúlt öt évben. A képlet azonban egyelőre zavaróan sokismeretlenes, így elképzelhető, hogy a nemzeti konzultáció légüres térben próbálja majd kifejteni hatását. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „A bölény nem folyó, ezért ne várd, hogy mindig ugyanabba az irányba legelje a füvet.”

Egy újabb nemzeti konzultáció, amely csak a kormány számára fontos Tovább
Miből fog Orbán Viktor egy nagy gazdasági mentőakciót finanszírozni?

Miből fog Orbán Viktor egy nagy gazdasági mentőakciót finanszírozni?

A rémisztő áprilisi gazdasági adatok mellé magabiztosan költekező kormány képe társul a napokban. Ezt is inkább a központi propaganda stratégiájának kell tekintenünk, mint véletlen egybeesésnek. Orbán Viktor ugyanis igyekszik bebizonyítani a kételkedő magyarok számára: a gazdasági erőnk lehetővé teszi, hogy a járvány okozta veszteségek ellenére is lehet pénzt fordítani olyan beruházásokra, melyek hosszú távú stratégiai haszonnal nem kecsegtetnek. A háttérben közben számolgatnak, és valószínűleg rövidesen rájönnek a kormány potentátjai, hogy a járvány gazdaságai hatásain nem eshetünk túl úgy, mint egy egyszerű megfázáson.

hvg_77.jpg

        Fotó: hvg.hu

A kiszámíthatatlannak tartott járvánnyal szemben úgy próbál csatát nyerni a magyar kormány, hogy precízen, hetekkel előre kijelöli a védekezés fázisait. A korlátozó intézkedések fokozatos feloldását ugyanis csak részben indokolják a járványügyi adatok, a kormány illetékesei inkább arra koncentrálnak, hogy mérsékeljék az elmúlt hetek leállásai miatt keletkezett gazdasági veszteségeket. Orbán Viktor közben igyekszik erőt mutatni, amihez azt a módszert választotta, hogy a nehézségek ellenére is pénzzel tömte az úgynevezett nemzeti arisztokrácia képviselőinek vállalkozásait.

Nem csoda hát, hogy a költségvetés számaiból igen nehéz kiolvasni a valós helyzetet. Igaz, hogy látványosan spórolt a kormány az úgynevezett megelőző intézkedésekre fordított összegekkel, ráadásul az önkormányzatoktól rekvirált pénzt is becsatornázta a központi büdzsébe, ettől még dőreség lenne azt hinni, hogy alaposan feltankoltak pénzzel Varga Mihály emberei arra az időszakra, amikor igazán sok forrást kell biztosítani a nagy bajba került cégek megmentésére, és a munka nélkül maradt tízezrek (százezrek?) álláshoz juttatására.

Ezért egyelőre ne várjunk látványos állami segítséget a kormánytól, a rendelkezésére álló források egy részét ugyanis most inkább saját klientúrájának megtámogatására fordítja az állampárt.

Nyilván számítanak a sokat szidott EU gigantikus mentőcsomagjára, ugyanakkor felpörgették a hazai devizakötvény kibocsátást is, így tovább növelték a pénzügyi stabilitás fenntartásának esélyeit. A kormány által preferált belső eladósodás azonban valószínűleg nem lesz elegendő ahhoz, hogy Orbán Viktor látványos mentőakciókkal rukkoljon elő a 2022-es választások előtt. Ezért kezdték emlegetni a napokban egy IMF hitel lehetőségét, ami ugyan kínos lenne azután, hogy Matolcsy György korábban kiebrudalta a globális pénzügyi szervezetet hazánkból, de mint mondani szokás: csak ügyes kommunikáció kérdése az egész, és persze a pénznek továbbra sincs szaga a Fidesz számára, ha azzal politikai előnyökre lehet szert tenni.

Most úgy tűnik, a kormány minél hosszabb ideig szeretne kivárni anélkül, hogy komoly összeget kelljen a gazdaság különböző szektoraiba öntenie. Orbán logikája szerint ugyanis minél közelebb kerülnek a 2022-es választáshoz, annál jobban felértékelődnek majd a kormány gesztusai. Lényegében már a nyugdíjasoknak beígért 13. havi nyugdíjjal megtette az első lépést ebbe az irányba, és hasonló módon igyekszik majd lekenyerezi azokat is, akik a járvány gazdasági hatási miatt veszítették el az állásukat. Ezért egyelőre ne várjunk látványos állami segítséget a kormánytól, a rendelkezésére álló források egy részét ugyanis most inkább saját klientúrájának megtámogatására fordítja az állampárt.

index_183.jpg

Fotó: index.hu

A nyár tehát inkább a lehetőségek felméréséről szól majd kormányoldalon, mint a konkrét lépések megtételéről. Vannak persze még bizonytalansági tényezők, melyek miatt valóban indokolt az Orbán-adminisztráció óvatossága. Ezek közül talán a legfontosabb, hogy lesz-e a koronavírus-járványnak újabb hulláma, ami minden eddigi kormányzati forgatókönyvet felülírhat. Azért ne feledjük: Orbán Viktor hűvös számítása, hogy a szorult helyzetet a saját javára fordítsa elég sok ember számára azt jelenti, hogy elveszíti a munkáját, vagy ha már állás nélküli, esélye se legyen belátható időn belül újra bekapcsolódni a munka világába. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha sokáig vered a fogadhoz a garast, levered a fogzománcot.”

 

Miből fog Orbán Viktor egy nagy gazdasági mentőakciót finanszírozni? Tovább