Szegedi Kattintós

Orbán Viktor elkezdett távolodni Moszkvától

Orbán Viktor elkezdett távolodni Moszkvától

Mintha lassan kezdenék áthangolni a magyar diplomácia hangnemét az orosz-ukrán háború kapcsán. Ennek legegyértelműbb jele Novák Katalin kijevi látogatása, és az ott tett kijelentései. A köztársasági elnök vizitjével szinte egyszerre jelentettek be egy nagy összegű magyar pénzügyi támogatást Ukrajna számára, ráadásul lecserélték hazánk ottani nagykövetét is. Orbán Viktor persze nem fordított teljesen hátat Vlagyimir Putyinnak, de az érdekei most azt diktálják, hogy gesztusokat tegyen Ukrajna irányába.

korona_ro.jpg

Fotó: korona.ro

Nehéz megmondani, mi indította el a magyar diplomácia közeledését a kijevi vezetés felé, de valószínűleg a V4 országok vezetőinek csütörtöki találkozója nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Magyarország gesztusokat tegyen Ukrajna felé. Sok információ nem szivárgott ki a szlovák, lengyel, cseh és magyar miniszterelnökök megbeszéléseiről, az viszont egyértelmű, hogy alaposan megszorongatták Orbán Viktort egykori szövetségesei.

Nem pusztán az Orbán nyakában a minap feltűnő nagy-magyarországos sál miatt fenték a fogukat a kormányfőre a visegrádi országok vezetői, hanem azért is, mert rendszeresen akadályozta az Oroszország ellen hozott szankciók elfogadását az EU-s intézményekben. Orbán eddig úgy használta a szankciók bírálatát és bojkottját, mint olyan kényszerítő eszközt, melynek segítségével kiharcolhatja a Brüsszel által befagyasztott uniós pénzek felszabadítását, de inkább azt érte el, hogy elmélyült az ellentét Magyarország és az EU-s országok többsége között.

Különösen fájdalmas ez a fejlemény a visegrádi országok esetében, hiszen ezek a közép-európai kormányok igen hatékonyan léptek fel egymás érdekeiért mindaddig, amíg ki nem tört idén februárban az orosz-ukrán háború. Míg a szlovák, lengyel és cseh diplomácia teljes támogatásáról biztosította Ukrajnát az agresszorral szemben, addig Magyarország olykor nyíltan, olykor pedig közvetve az orosz érdekek szolgálatába állt, így lényegében szétesett a V4-ek szövetsége. Orbán Viktor a háború kilenc hónapja alatt egyszer sem nevezte agresszornak Vlagyimir Putyint, és úgy kezdeményezett békét a két fél között, hogy nem tette egyértelművé, ez csak az orosz csapatok Ukrajnából történő kivonulása esetén képzelhető el.

Eddig nem volt egyértelmű Orbán Viktor számára, hogy kevesebb haszna van Putyin támogatásából, mint amennyi kára származik belőle?

Közben viszont egyre égetőbb kérdés lett Magyarország számára a jogállami problémák miatt blokkolt uniós forrásokhoz való hozzáférés. Ugyanakkor Magyarország zsarolásra épülő szankciós magatartása nem érte el a célját. Valószínűleg mostanra érett meg a helyzet arra, hogy a szlovák, lengyel és cseh vezetők Orbán értésére adják, az Oroszországot támogató kormánya nem igazán számíthat a brüsszeli bürokraták jóindulatára a jogállamiság helyzetének magyarországi megítélésében.

Persze, ez túl egyszerű annak, hogy az Orbán dublőrjének számító köztársasági elnök éppen most ült fel a kijevi vonatra, és találkozott Volodomir Zelenszkij ukrán elnökkel. Az viszont tény, hogy nem hozott sokat a magyar kormány konyhájára az eddigi különutas politika. El lehetett terelni a figyelmet a belpolitikai problémákról, hibáztatni lehetett a szankciókat a magas inflációért és a forint gyengüléséért, de az oroszok részéről azon kívül, hogy nem zárták el a Barátság kőolajvezetéket és nem állították le a gázszállításokat, nem sok jele volt a hálának.

Nyilván nem a Fidesz stílusának megfelelő reakció erre a helyzetre, hogy a kormány beismeri a tévedését, ám a diplomáciai nyitás Ukrajna felé elég egyértelművé teszi, hogy a visegrádi országok nyomást gyakoroltak Orbánra, és valószínűleg megígérték neki, segítenek majd neki hozzáférni a brüsszeli pénzekhez. Felmerül azonban egy fogas kérdés ebben a helyzetben: Eddig nem volt egyértelmű Orbán Viktor számára, hogy kevesebb haszna van Putyin támogatásából, mint amennyi kára származik belőle?

rtl_3.jpg

Fotó: rtl.hu

Nem először téved a magyar kormányfő a világpolitikai folyamatok megítélésében, hiszen például Donald Trump vagy Jair Bolsonaro szövetségesének lenni sem igazán kifizetődő magatartás napjainkban, de ő sokszor a személyes szimpátiát és a világnézeti hasonlóságokat előrébb helyezi a praktikus megfontolásoknál. Biztosak lehetünk tehát abban, hogy Zelenszkij elnök sem lett a szíve csücske, és szívesebben ücsörögne Putyin hatalmas asztala végén, minthogy Novák Katalinnal kimondassa, hogy Oroszország az agresszor ebben a háborúban, ám a szükség most nagy úr. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Soha nem fogja elengedni az adósságodat az az uzsorás, akinek a hátába lövöd a nyiladat, mert a rokonai úgyis be fogják hajtani a pénzt.”

Orbán Viktor elkezdett távolodni Moszkvától Tovább
Orbán Viktor Katarban, az oktatás meg zavarban

Orbán Viktor Katarban, az oktatás meg zavarban

A csütörtöki pedagógus élőlánc egyik résztvevője Hódmezővásárhelyen azt mondta, hogy a kormány úgy tesz, mintha az oktatás problémája nem létezne, sőt a miniszterelnök egyértelművé tette, hogy a foci vébé jobban érdekli, mint a tanárok demonstrációja. Orbán Viktor szokása szerint a futball nagy világeseményei idején nemcsak elutazik a meccsek helyszíneire, de erre az időre némileg el is veszíti az érdeklődését a hazai politikai események iránt, így valamivel csendesebb hetekre készülhetünk a belpolitikában.

168ora_15.jpg

Fotó: 168ora.hu

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) vendégként részt vesz Orbán Viktor miniszterelnök a vasárnap kezdődő katari világbajnokságon. Nincs ebben semmi meglepő, hiszen a magyar kormányfő már az 1998-as franciaországi vébén is ott virított a díszpáholyban. A focibolond Orbánt az sem zavarja különösebben, hogy a katari világbajnokság már akkor is sötét árnyékot vetett a világ labdarúgására, amikor még csak megkapta a rendezés jogát a kicsi, ám annál gazdagabb arab ország. A korrupció, az emberi és munkavállalói jogok megsértése, a szabad véleménynyilvánítás és a sajtó munkájának korlátozása mind olyan dolgok, melyek még csak meg sem érintik a magyar miniszterelnököt.

A kormányfő a közösségi médiában is egyértelművé tette, hogy most legfőbb hobbijára, a futballra fog összpontosítani néhány hétig. Bár Szerbia nem tartozik az esélyes csapatok közé, Orbán szerint mégis déli szomszédunk nyeri a vébét. Ez a jóslat kevésbé szól a realitásokról, mint inkább a politikai szimpátiától. Szerbia kormánya maradt ugyanis lényegében az egyetlen, amellyel a szomszédos országok közül baráti, sőt bizalmas viszonyt ápol Orbán Viktor. Ha már a magyar csapat a fociba ölt százmilliárdok ellenére sem jutott ki a focivilág legnagyobb versengésére, legalább annak az Alekszander Vucicnak tesz gesztust, aki mindig szívesen látja Belgrádban, ha kedvük támad szidni az EU-t, vagy egy jó ízűt akarnak migránsozni.

Orbán tehát most beletemetkezik a katari torna eseményeibe, ezért most valószínűleg kevesebbet fog migránsozni, sorosozni, brüsszelezni és szankciózni. És természetesen még az eddiginél is kevésbé érinti meg majd a magyar közoktatás helyzete. Pedig a gond óriási, hiszen, ha csak a pedagógus szakma elöregedését vesszük alapul, néhány éven belül a katedrákon a tanárok helyét átvehetik a képesítés nélküliek, a gondnokok, esetleg az iskolaőrök. Már nem csak a pedagógusok küldik a vészjelzéseket, de a diákok és a szülők is, ám a Pintér Sándor alá besöpört közoktatás esetében továbbra is az időhúzás a kormány taktikája.

Orbántól senki sem vár szolidaritást, hiszen megszoktuk már, hogy az őt kevésbé érdeklő problémákat a lehető legalacsonyabb szintre utalja a saját kormányán belül, de az vérlázító, hogy a demonstrációk sokasága ellenére sem hajlandó érdemben megszólalni a magyar közoktatás helyzetéről.

Bár a jövőnk a tét, hiszen az óvodától a felsőoktatásig húzódó oktató, nevelő munka színvonala alapjaiban határozza meg Magyarország versenyképességét, nem tartunk attól, hogy Orbán Viktor fejében nyugtalanító gondolatok forognának a nyitó mérkőzés alatt. Bár valószínűleg most nem fog szotyihéjat köpködni maga elé, mint a házi stadionjában teszi a Felcsút meccsei alatt, a labdát kergető afrikai, európai vagy dél-amerikai focisták teljesítménye sokkal inkább érdekli majd a következő hetekben, mint az, hogy kik fogják tanítani a kémiát vagy a fizikát két év múlva a magyar iskolákban.

A felelős kormányzásról sokszor papoló miniszterelnököt olyannyira nem érdekli, hogyan küzd meg az ország az energiaválsággal, hogy egy általános iskolai szintet is nehezen megütő nemzeti konzultációval elintézettnek véli a dolgot. Számára valószínűleg fontosabb kérdés az, hogy melyik ország válogatottja emelheti magasba a győztesnek járó kupát, mint az, miként vészelik át a telet a kis- és középvállalkozások és a pénzügyi tartalékok nélkül kiszolgáltatott helyzetbe került magyar háztartások. Orbántól senki sem vár szolidaritást, hiszen megszoktuk már, hogy az őt kevésbé érdeklő problémákat a lehető legalacsonyabb szintre utalja a saját kormányán belül, de az vérlázító, hogy a demonstrációk sokasága ellenére sem hajlandó érdemben megszólalni a magyar közoktatás helyzetéről.

rtl_2.jpg

       Fotó: rtl.hu

Tudjuk, hogy a Fidesz folyamatosan méri saját táborának véleményét a legfontosabb ügyekről, és nyilván észrevették már azt, hogy a kormánypárti szavazók jelentős része is gyalázatnak tartja azt, amit a pedagógusokkal művel a kormány. Orbán azonban még élezi egy kicsit a helyzetet, mert ha jönnek a hideg napok, majd elmegy a kedvük a tanároknak, a diákoknak és a szülőknek is attól, hogy élő lánccal tiltakozzanak a kormány cinizmusa ellen. Ő addig is jó melegben lesz, mert Katarban télen sem kell fűteni. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Csak a sápadtarcúak olyan bolondok, hogy a nyári melegben is nadrágban és zubbonyban indulnak harcolni.”

Orbán Viktor Katarban, az oktatás meg zavarban Tovább
Biztos, hogy olyan jól érezte magát Orbán Viktor Szamarkandban?

Biztos, hogy olyan jól érezte magát Orbán Viktor Szamarkandban?

Ha egyszer évek múlva már nem Orbán Viktor vezeti Magyarország kormányát, és esetleg egy szőke, kék szemű, nyurga miniszterelnökünk lesz, furcsán fog mutatni a Türk Államok Szervezetének csoportképén. Most az alacsony, köpcös, barna hajú miniszterelnökünk van, aki elég jól el tud vegyülni az úgynevezett türk államok vezetői között, akik külsőre sokban hasonlítanak Orbán Viktorra, persze, ha nem számítjuk a jellegzetes ázsiai vonásaikat. Ennek ellenére mégis kakukktojásnak számít a magyar kormányfő a türkök között, hiszen rajta kívül mindegyikük muszlim államot vezet, és az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban is külön utakon jár.

hirstart_1.jpg

Fotó: hirstart.hu

Orbán Viktor nem rejti véka alá, hogy Keletre mindig szívesebben utazik, mint Nyugatra. Láthatóan élvezi a pompás külsőségeket, akár Moszkvába, akár Pekingbe, akár Szamarkandba visz az útja. Az sem mellékes körülmény, hogy hasonló hatalomfelfogással találkozik ezekben az országokban, mint amilyeneket ő maga vall. Orbán a hatalomgyakorlást kemény, férfias dolognak tartja, amelyben az elvek rendre kiszolgálják az érdekeket, így a közép-ázsiai posztszovjet államok vezetőivel igen jól megértik egymást.

Garantált volt tehát a jó hangulat az üzbegisztáni Szamarkandban is, igaz a hangzatos nyilatkozatokon kívül nem sok konkrétum szivárgott ki a megbeszélésekről. Főként azt lenne érdemes megtudni, hogy az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban milyen vélemények hangoztak el, ugyanis a Türk Államok Szervezetének öt állandó tagja (Magyarország megfigyelői státusszal rendelkezik) korábban az orosz agresszió beszüntetését szorgalmazta. Bár ezek az országok Törökország kivételével jobbára Oroszország szövetségesei, ezúttal egyértelművé tették, hogy nem támogatják a volt szovjet tagköztársaságok határainak átszabását, még ha azt a nagy testvér, Putyin is kezdeményezi.

Jó okuk van erre a türköknek, hiszen jelentős orosz kisebbség él a területükön, és főként Kazahsztán aggódik az orosz geopolitikai stratégia megváltozása miatt. Putyin ugyanis elég nyíltan utalgat rá az ukrajnai invázió megindítása óta, hogy az egykori Szovjetunió határain belül vagy közvetlen vagy közvetett befolyást kíván szerezni. Ez a fajta revizionizmus nem tetszik Törökországnak sem, hiszen a Szovjetunió szétesésével komoly befolyást szerezhetett a közép-ázsiai tértségben, így ha Putyin Ukrajnában sikereket ért volna el, könnyen növelhette volna a nyomást türk szövetségesein is. Erdogan elnök ezért is szorgalmazza, hogy az orosz csapatok vonuljanak ki a megszállt területekről, sőt a korábban elcsatolt Krím-félszigetet adják vissza az ukránoknak.

Gyanítható, hogy a tárgyalásokon ez a két felfogás ütközött egymással, de a hivatalos kommünikékből ez nem olvasható ki.

A hivatalos nyilatkozatok szerint az állandó türkök és a megfigyelő Orbán is a mielőbbi békét kezdeményezték az orosz-ukrán konfliktusban. Az ördög viszont a részletekben van, amit a magyar kormány előszeretettel el szokott maszatolni ebben a kérdésben (is). A békét ugyanis úgy is lehet követelni, hogy az agresszor kapja meg azt, amiért kirobbantotta a háborút, vagy úgy is, hogy vonuljon vissza a háború előtti határokig, és adjon garanciát a megtámadott félnek arra, hogy nem lesznek területi követelései a jövőben.

Orbán soha nem tette egyértelművé, melyik békefelfogást vallja, de gyanítható, hogy ukrán területi engedményeket ért a megegyezés feltételei alatt. A törökök, üzbégek, kirgizek, azeriek és kazahok viszont a saját érdekükben a teljes kivonulást, kvázi az orosz vereség elismerését szorgalmazzák, így ugyanis enyhülne az a nyomás rajtuk, amit Putyin folyamatos fenyegetése jelent. Gyanítható, hogy a tárgyalásokon ez a két felfogás ütközött egymással, de a hivatalos kommünikékből ez nem olvasható ki.

azonnali_8.jpg

Fotó: azonnali.hu

Bizonyára Orbán sem szorgalmazta különösen ezt a témát, mert egyrészt kisebbségben volt a véleményével, másrészt most, hogy az oroszok nyílt támogatása miatt összerúgta a port mind az EU-val, mind a V4 országokkal, különösen felértékelődött számára a türkök közössége. Azért a zárt ajtók mögött bizonyára emlékeztették Orbán Viktort arra, hogy amennyiben nőne a térségben az orosz befolyás, az nem kecsegtetne túl sok jóval Magyarország számára sem. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha engeded kitörni a vad lovat a karámból, a betört hátasok is vérszemet kapnak.”

Biztos, hogy olyan jól érezte magát Orbán Viktor Szamarkandban? Tovább
Orbán és Putyin a békéről beszélnek, ugyanakkor egy szélesebb nemzetközi konfliktus alapjait teremtik meg

Orbán és Putyin a békéről beszélnek, ugyanakkor egy szélesebb nemzetközi konfliktus alapjait teremtik meg

Szerencsétlenebb időzítéssel nem is beszélhetett volna Vlagyimir Putyin arról, hogy Ukrajnával szemben a mai napig élnek azok a területi igények, melyek nem csak az oroszok számára kecsegtetnek területi gyarapodással. Az orosz elnök ugyanis november 4-én, az ottani Nemzeti Összetartozás Napján említette meg ilyen kontextusban Lengyelország és Románia mellett Magyarországot. Putyin agyában nyilván fel sem ötlött, hogy ezen a napon tiporták el a szovjet tankok az '56-os forradalmat hazánkban. Orbán Viktor pedig hallgat...

atlatszo_4.jpg

Fotó: atlatszo.hu

Vlagyimir Putyin úgy tekint Ukrajnára, mint egy nagy cipóra, amelyből sokan szeretnének kihasítani egy-egy darabot. Évtizedek óta hangsúlyozza, hogy számára nem létezik ilyen ország, az ukránok pedig gyakorlatilag az oroszok kistestvérei, akiket végre vissza kéne terelni a nagy testvér karjaiba. A világ vezető politikusai ezt csak retorikai fogásnak tekintették mindaddig, amíg Oroszország rá nem szabadította teljes hadi gépezetét keleti szomszédjára.

Most pedig, hogy elakadtak az orosz csapatok, Putyin kijátszott egy újabb kártyát, amivel igyekszik megbontani az Ukrajna mögött álló európai államok egységét. November 4-i beszédével azoknak a nacionalistáknak üzent, akik hasonlóan hozzá egy instabil, ideiglenes államalakulatnak tartják Ukrajnát, melyet most könnyen darabokra lehetne szedni. Lengyelország és Románia azonban gyorsan leszögezte, hogy nincsenek területi követeléseik keleti szomszédjukkal szemben. Magyarország miniszterelnöke eközben posztolt egyet a levert forradalmunkkal kapcsolatban, ugyanakkor nem nevezte nevén az agresszort, vagyis ismét meg kívánt felelni Putyin elvárásainak.

De vizsgáljuk meg alaposabban, milyen történelmi előzményekre alapozza az orosz elnök azt a véleményét, hogy ideje lenne szétmarcangolni Ukrajnát! Putyin hangsúlyozta, hogy „a lengyel politikai elitben még mindig él a »tengertől a tengerig« nagy ország megteremtésére vonatkozó elképzelés”. Kétségtelen tény, hogy a mai Ukrajna területének jelentős része állt lengyel fennhatóság alatt egészen a 18. századig, amikor Oroszország egyre intenzívebben terjeszkedni kezdett nyugat és dél felé. Ebben az időszakban jutottak el az oroszok a Fekete-tengerig, és szerezték meg a Krím-félszigetet, és ekkor alapították többek között Odesszát és Szevasztopolt is.

Vannak persze olyanok, akik ráéreznek a nacionalizmusban, revizionizmusban rejlő lehetőségekre, felélesztik a múlt sérelmeit, hogy aztán új területek megszerzésének ígéretével erősítsék meg hazai bázisukat.

Putyin azt is szóvá tette, hogy a második világháború után Németország kárára nyugati területekkel kompenzálták a lengyeleket, ugyanis Sztálin az ország megmaradt keleti részeit magának követelte. Így egyszerre szúrt oda a németeknek és hergelte a lengyeleket, hiszen épp egy orosz vezető szájából hangzott el a sanda utalás arra, hogy a nagy világégést követő béke igazságtalan volt. Ugyanerre játszik Románia és Magyarország esetében is, hiszen ebben a két uniós államban sem temették el teljesen a revansista törekvéseket. Nem mellesleg azokat a területeket, melyeket e két ország követelhetne, a második világháborúban ideiglenesen vissza is szereztek a Szovjetuniótól.

Van tehát ellentmondás bőven ebben a felvetésben, hiszen egy olyan ország ajánlja az együttműködését Ukrajna feldarabolásához, amelynek elődje korábban elcsatolta ezeket a területeket Romániától, illetve Magyarországtól. Putyin tehát egy harmadik ország kárára kívánja a közel 80 éves sérelmeket orvosolni, ami meglehetősen anakronisztikus gondolkodásmódra utal. Arról nem is beszélve, hogy Ukrajna esetében ilyen alapon lehetnének területi követelései a tatároknak, görögöknek, bolgároknak, törököknek, sőt még a svédeknek is. És akkor a kozákokról nem is beszéltünk. Ukrajna neve is jelzi, hogy határvidéknek számított ez a terület évszázadokon keresztül, tehát az, hogy több etnikum is megfordult itt, egyáltalán nem véletlen.

Ám a történelem véres konfliktusai arra tanítottak bennünket, hogy a befolyásért, területekért, erőforrásokért folytatott öldöklésnek egyszer véget kell vetni. Igazságos béke nincs, vagyis soha nem lesz olyan állapot, amikor minden fél elégedett lesz a kialkudott feltételekkel. Az Európai Unió épp azért született meg, mert a két borzalmas áldozatokkal járó világháború ráébresztette a politikusokat a béke fontosságára. Ha az európai demokráciák egymást segítve, és nem egymást akadályozva élvezik e béke előnyeit, akkor a régi sérelmeknek kicsorbul az élük. Vannak persze olyanok, akik ráéreznek a nacionalizmusban, revizionizmusban rejlő lehetőségekre, felélesztik a múlt sérelmeit, hogy aztán új területek megszerzésének ígéretével erősítsék meg hazai bázisukat.

varosikurir.jpg

Fotó: varoskurir.hu

Putyin tehát a tűzzel játszik, aminek komoly következményeit látjuk már a Balkánon. A kiéleződő koszovói helyzet, a Boszniai Szerb Köztársaság önállósodási törekvései, az ismét elmérgesedő szerb-horvát viszony mind arra utalnak, hogy az oroszok bátorítása a jelenlegi biztonsági rendszer felrúgására nem volt hatástalan. Orbán Viktor pedig egyelőre hallgat. Bár sejtjük, hogy a mostani status quo számára is teher, de pontosan tudja, hogy az ukrajnai háború végkimenetelétől függ az, hogy a törékeny európai béke továbbra is fennmarad-e. A lengyelek és románok jelezték, hogy a béke pártján állnak, ám Orbán Viktor fehér galambbal a kezében várja, kicsavarhatja-e a madár nyakát, vagy kénytelen lesz elengedni. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Ne akkor keresd a békepipát, amikor már törzsed fele elesett a csatamezőn, hanem akkor, amikor még ki se tört a háború.”

Orbán és Putyin a békéről beszélnek, ugyanakkor egy szélesebb nemzetközi konfliktus alapjait teremtik meg Tovább
Ilyen lehet Orbán Viktor kettős játéka az orosz-ukrán konfliktusban

Ilyen lehet Orbán Viktor kettős játéka az orosz-ukrán konfliktusban

Azt felelem: inkább a világ pusztuljon el, csak én ihassak még egy teát.” - mondja Lizának az odulakó Dosztojevszkij Feljegyzések az egérlyukból című művében. Gyakran szokták emlegetni ezt az idézetet annak példájaként, hogyan válik érzéketlenné a világ szenvedései iránt egy önző lény. A neves orosz író fiatal korában tele volt ideákkal, és országa társadalmi igazságtalanságai ellen lázadt. A végeredmény börtön lett, majd Dosztojevszkij le is számolt azzal a vágyával, hogy az emberi lények tiszteljék egymást, és lehetőleg ne okozzanak egymásnak szenvedést.

vg_3.jpg

Fotó: vg.hu

Nem feltételezzük, hogy Orbán Viktor Dosztojevszkij életpályáját másolja, vagy hogy ihletett merített volna az orosz klasszikus valamelyik művéből, de tettei alapján jogos a hasonlóságok összevetése. Orbán 30 éve valószínűleg még hitt a társadalmi igazságosságban, az emberek egymás iránti szolidaritásában, a politika jobbító erejében, ma viszont ezt nehéz feltételezni róla. Ezt nem csak erőszakos politikai stílusa, bizonyos társadalmi csoportok érdekeinek szándékos szabotálása vagy a háborúban szenvedők iránti érzéketlensége miatt állíthatjuk róla, hanem már többször maga is kifejtette: számára a lojalitás a legfőbb érték, ezért akik nem osztják a nézeteit, számoljanak a megvetésével.

Mielőtt azonban ex katedra kijelentenénk, hogy a magyar kormányfő egy önző, cinikus, számító ember, aki emiatt gyakran elveszíti az éleslátást, érdemes emlékeztetni arra, hogy dörzsölt politikusként nem engedheti meg azt a luxust, hogy ne hagyjon menekülő útvonalat magának. Vagyis a felszín mögé is be kell néznünk, mielőtt a pragmatizmusát értékeljük. A legélesebben az orosz-ukrán konfliktus kezelésében jelentkezik az az ellentmondás, amit nem lehet egy legyintéssel elintézni. Orbán ugyanis első ránézésre Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin győzelmére fogadott a háború kirobbanásakor, ám annyira nem lehet vak, hogy ne vegye észre, ez az opció most szertefoszlani látszik.

Úgy tűnik, hogy továbbra is mereven ragaszkodik Kreml érdekeinek kiszolgálásához, sőt, egyre nyilvánvalóbbá teszi, hogy számára sokkal nagyobb ellenség Brüsszel, mint Moszkva. Igen ám, de az EU és a NATO legfőbb vezetői részéről igen visszafogott kritikákat hallunk annak ellenére, hogy a magyar kormányfő folyamatosan próbára teszi a két szervezet egységét az orosz agresszió elleni fellépés során. A gyanút, hogy Orbán nem teljesen azt teszi, amit kommunikál, növeli az ukrán külügyminiszter minapi nyilatkozata. Dmitro Kuleba következőt mondta ugyanis egy interjúban: „Orbán túl ravasz politikus ahhoz, hogy minden hidat felgyújtson. Még ha így is tesz, azonnal pontonátkelőt épít.”

Orbán így készülhet egy Putyin utáni időre, vagyis - Kuleba szavait idézve - „pontonátkelőt épít”.

Kicsit talányosak ezek a szavak, ám van mögöttük racionalitás. Tegyük fel, hogy Orbán Viktor már pontosan tudja, hogy Putyin nem nyerheti meg ezt a háborút, legalábbis nem úgy, ahogy ő azt elképzelte. Jelen helyzetben nincs sok értelme egy olyan hatalmat támogatni (még gazdasági előnyök reményében sem), amelynek nemzetközi megítélése egyre romlik, elszigetelődése pedig folyamatosan gyengíti a világpolitikai súlyát. Ráadásul az orosz hatalmi játszmák is hozhatnak olyan fordulatokat, melyek teljesen haszontalanná tennék Putyin korábban tett ígéreteit. Orbán viszont tényleg ravasz politikus, aki nem hagyhatja, hogy Putyin gyengülése az ő politikájára is árnyat vessen.

Nem ördögtől való tehát az a feltételezés, hogy amennyire Orbánt Putyin trójai falovának tartják egyes nyugati politikusok, úgy valójában ő az EU és a NATO trójai falova Moszkvában. Ne feledjük, Magyarország szinte az egyetlen ország, amely a szavak szintjén elítéli Ukrajna felfegyverzését, és még azt sem engedi, hogy más országokból érkező fegyverek haladjanak át Magyarország területén. Azt se feledjük, hogy meghatározó magyar politikusok közül senki se ítélte el egyértelműen azt a bohózatot, melyet az oroszok népszavazásnak tituláltak, és melynek eredményeként négy megyét elcsatoltak Ukrajnától. Szijjártó Péter az egyetlen EU-s külügyminiszter, aki rendszeresen egyeztet orosz kollégájával, Szergej Lavrovval. Minden jel arra mutat, hogy Magyarország elkötelezett szövetségese az agresszornak.

Ezek valóban felháborító dolgok, viszont erősítik az oroszok bizalmát a magyar vezetésben, így akár hamis információknak is hitelt adnak, ha azt a vélt szövetségeseiktől hallják. Ezekre a konspirációkra természetesen nincsenek kézzel fogható bizonyítékok, ám Orbán karakterét ismerve akár kettős játékot is űzhet. Látszólag tehát hibáztatja Brüsszelt az elhibázott szankciókért, és így belpolitikai haszonhoz jut, ugyanakkor titokban együttműködik az Európai Unióval és a NATO-val, amiből külpolitikai előnyöket szerez. Orbán így készülhet egy Putyin utáni időre, vagyis - Kuleba szavait idézve - „pontonátkelőt épít”.

klubradio_hu.jpg

Fotó: klubradio.hu

Mielőtt valaki klasszikus összeesküvés-elméletet vélne felfedezni a fenti fejtegetésekben, emlékeztetnünk kell rá, hogy mennyi előnnyel járna mind a magyar kormány, mind az EU, mind a NATO számára az, hogy az Orbán-kormány úgymond jól fekszik Moszkvánál. Mivel szinte csak a magyarok kommunikálnak az orosz vezetéssel, olyan információkkal láthatják el Moszkvát, melyek nem biztos, hogy kiállnák az igazság próbáját. Ezek a szivárogtatások megtéveszthetik az oroszokat, olyan dezinformációkkal zavarhatják meg a Kreml döntéshozóit, melyek jól fizetnek akár a csatatéren, akár a diplomáciában. A politika nem az őszinteségről és nem is a barátságról szól, sokkal inkább a megtévesztésről és a haszonszerzésről. Ezt az igazságot Orbán Viktornál kevesen ismerik jobban a világpolitika szereplői közül. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Csak a ruhaboltban számít, hogy színvak vagy, a csatamezőn bárkit eltalálhatsz, akár kék, akár szürke zubbonyt visel.”

Ilyen lehet Orbán Viktor kettős játéka az orosz-ukrán konfliktusban Tovább
Miért Orbán Viktor tanítja nekünk a történelmet?

Miért Orbán Viktor tanítja nekünk a történelmet?

A politikusok sokszor kényszert éreznek magukban arra, hogy átírják a múltat, illetve olyan történelmi víziókkal álljanak elő, amelyeket megmosolyognának a történelem tanárok, ha éppen lenne kedvük nevetni. Orbán Viktor politikai indulása szorosan kötődik 1956 örökségéhez, hiszen a Nagy Imre temetésen mondott beszédével lépett fel a politika színpadára. Most azonban azon ügyködik, hogy a forradalmat megfossza attól a pátosztól, melyet maga is oly magasra emelt 33 évvel ezelőtt.

minisztertelnok_hu.jpg

Fotó: miniszterelnok.hu

Orbán Viktor ma már nem pusztán egy kormány első embere, hanem olyan spirituális vezető, aki gyakran értelmezi a múltat, és jövendöléseivel igyekszik irányt mutatni a híveinek. Igaz ez bizonyos szintig más politikai vezetőkre is, ám a magyar miniszterelnök már olyan régóta befolyásolja a hazai politikai életet ellenzéki vagy kormányzati vezetőként, hogy a múltban elmondott beszédei sokszor teljesen ellentmondanak a mostani kijelentéseinek. A Fidesz táborát azonban nem igazán zavarja ez, hiszen szinte szomjazzák Orbán iránymutatásait az olyan meghatározó ünnepeken, mint amilyen az '56-os forradalom évfordulója.

Ezt az ünnepet most azért kell különösen óvatosan kezelnie az állampártnak, mert a forradalmat egy baloldali miniszterelnök vezette az oroszok és hazai szövetségesei ellen, így az agresszor szerepét a nemzeti tragédiában egyre kisebb súllyal említik a Fidesz szónokai. A hangsúlyt ezért nem az elnyomásra, hanem a konfliktus világpolitikai dimenzióira igyekszik helyezni az állami propagandagépezet. Orbán Viktor előállt például azzal a magyarázattal, hogy a forradalmárok igazából tárgyalni akartak, és igyekeztek békét kötni az elnyomóikkal.

Ilyet csak egy pocakos opportunista gondol egy mély sérelmekből táplálkozó felkelésről, ráadásul teljesen ellentmond annak az Orbán Viktornak, aki 1989-ben hosszú hajjal, borostásan küldte haza a szovjet csapatokat. Ezzel nem csak korábbi önmagát tagadta meg a jelenlegi miniszterelnök, hanem a forradalom ethoszát is. Ez utóbbi azért igazán fájdalmas, mert a rendkívül megosztott magyar társadalom 1956 erkölcsi üzenetének kérdésében eddig viszonylag egységes állásponton volt. Az aktuálpolitikai haszon mellett talán Orbán ezt is számításba vette, így véve rá saját híveit arra, hogy ne higgyenek többé egy erős és gonosz hatalom elleni küzdelem értelmében.

Vagyis, nem feltétlenül kell azt gondolnunk, hogy Orbánt zsarolják valamivel, az ő logikája szerint az oroszokkal való kokettálás kifejezetten ügyes politikai húzás, így nem kell kényszert feltételezni akkor, ha továbbra is Putyin kegyeit keresi.

Orbán érzi, hogy a praktikus politikai megfontolások mellé ideológiát is társítania kell, mivel csak így nyerheti el milliók támogatását ahhoz a külön utakon járó magyar politikához, amely skizofrén módon az EU és NATO tagjaként sokkal inkább Oroszország érdekeit szolgálja, mint a szövetségeseiét. Ez az ideológiai háttér még nem állt össze teljesen a fejében, ezért volt zagyvaság a legtöbb gondolatmenete Berlinben, ahol két német lap főszerkesztőjének próbálta bizonygatni, hogy logikus egyszerre segíteni Putyin szándékait, és tudni róla, hogy milyen gaztettekre képes.

Ma már sok európai és magyar politikus gondolja azt, hogy az orosz elnök valamivel zsarolja Orbán Viktort, és ezért nem tud elszakadni a jelenlegi sztereotípiáktól. Hosszú távon valóban többet hozna a konyhára az a stratégia az EU és Magyarország számára is, ha az agresszió teljes körű elítélésével szembesítenék Putyint, így az unió is nagyobb nyomást tudna gyakorolni az oroszokra. Viszont Orbán kormánya már annyira eltávolodott az EU fő irányvonalától és értékeitől, hogy akár megalkuvásnak is tűnhetne, ha bizonyos kérdésekben az európai fősodorral értene egyet.

Tetszik, nem tetszik, ki kell mondanunk, hogy Orbán számára a háború egy nagy lehetőség arra, hogy európai ellenfelei meggyengülve kerüljenek ki a konfliktusból, így akár siker is koronázhatja a próbálkozásait. Hiába említette a bucsai mészárlást, mint szörnyű gaztettet, ő továbbra is üzletel azokkal az orosz politikusokkal, akiknek komoly felelősségük van abban, hogy ez megtörténhetett. Vagyis, nem feltétlenül kell azt gondolnunk, hogy Orbánt zsarolják valamivel, az ő logikája szerint az oroszokkal való kokettálás kifejezetten ügyes politikai húzás, így nem kell kényszert feltételezni akkor, ha továbbra is Putyin kegyeit keresi.

hvg_99.jpg

Fotó: hvg.hu

Nincs tehát semmiféle morális alapja Orbán Viktornak arra, hogy 1956 örökségéről papoljon, hiszen a forradalmak nem taktikázásról, dörgölőzésről, előnyös békéről szólnak, hanem arról az örök emberi vágyról, hogy az elnyomottak levessék magukról mások igáját. Ilyenkor nem számít az, milyen hatalmas és félelmetes az ellenség, csak az, hogy az emberek tenni akarnak valamit a szabadságukért. Orbán fordítva ül a lovon, ha azt gondolja, hogy a pesti srácok alkudozni akartak az oroszokkal, és nem legyőzni őket. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Aki békepipával a szájában lovagol csatába, elsőként harap a fűbe.”

Miért Orbán Viktor tanítja nekünk a történelmet? Tovább
Orbán stratégiai nyugalma mellett elszáguld az infláció

Orbán stratégiai nyugalma mellett elszáguld az infláció

Huszonöt éve nem látott magas inflációs adat látott napvilágot kedden, ami már meg sem lepte a szakembereket. A kormány is készült a kellemetlen tények adagolására, hiszen hónapok óta mást se hallunk a fideszes potentátoktól, hogy a háború és a szankciók tehetnek a száguldó inflációról. Csakhogy a helyzet ennél sokkal bonyolultabb, az évek óta túlfűtött magyar gazdaság pedig egyre rosszabb kilátásokkal kénytelen szembesülni. Orbán Viktor azonban - a régi módszert alkalmazva - ilyenkor is a nép jóságos vezetőjeként kíván fellépni azok érdekében, akiktől a legtöbb támogatásra számít.

telex_7.jpg

Fotó: telex.hu

Mivel a rezsicsökkentés csökkentésének hatásai első alkalommal a szeptemberi inflációs adatokban jelentek meg, így nem csoda, hogy 20 százalékkal valamivel nagyobb arányban nőttek az árak idehaza. Különösen aggasztó, hogy továbbra is brutális mértékben emelkednek az élelmiszerárak, így a megélhetési problémák egyre kézzelfoghatóbbak lesznek Magyarországon. Ha ezt a mutatót vesszük alapul, akkor jóval túljutottunk a 30 százalékon, sőt, elképzelhető, hogy rövidesen 40 százalékos értéket mérnek a szakemberek ezen a területen. Aggasztó az is, hogy a rezsicsökkentés meglékelése több mint 60 százalékos energiaár-emelkedés eredményezett, ami a fűtési szezon beindulása előtt igen durva adatnak tűnik.

A kormány mindeközben kommunikációs lufikat ereget, és a szomszédban zajló háborúra mutogat, illetve az Európai Unió elhibázott szankciós politikáját kárhoztatja. Azonban komoly közgazdászok - többek között az egykor Orbán Viktornak is tanácsokat adó Csaba László is – azt hangsúlyozzák, hogy a háború és a szankciók csak kis mértékben járultak hozzá a problémához. A hat alapvető élelmiszerre alkalmazott ársapka például már egy éve érvényben van, pedig tavaly ilyenkor még el se tudtuk képzelni, hogy a szomszédunkban háború fog kitörni.

Ez különösen igaz a továbbra is jegelt uniós forrásokra, hiszen azok megítélése nem csupán a költségvetés számára jelentene egy komoly bevételi forrást, hanem az ország általános megítélése is javulna.

Orbán azonban elővette a koronavírus-járvány alatt alkalmazott kommunikációs stratégiáját, ami két fő elemből áll. Az egyik, hogy a válság kibontakozása alatt is fűti a gazdaságot, főként kormányzati beruházások és támogatások segítségével, így úgymond előremenekül. Ez azonban csak késlelteti a valódi problémák felszínre törését, ráadásul az ilyenkor elszórt pénz jól jönne akkor, amikor valóban nagy a baj. A másik elem az, amikor olyan hangulatjavító, főként szociális jellegű intézkedéseket jelent be a kormány, melyek jótékonyan elfedik a problémákat. Ennek kiemelkedő példája volt a 13. havi nyugdíj „felépítése”, ami nyilván az idősebb generációk támogatásának megőrzésében játszott szerepet. E lépés legfőbb baja is az, hogy eltapsolt olyan állami forrásokat, melyekre égetően nagy szükség lenne most, hogy a válság az ajtónkon kopogtat.

A forint mélyrepülése elsősorban ennek a rövidlátó gazdaságpolitikának köszönhető. Pedig a figyelmeztetések nem csak a kormánytól független gazdasági elemzőktől érkeztek, hanem például Matolcsy Györgytől, a Magyar Nemzeti Bank elnökétől is. Ha neki sem hitte el Orbán Viktor, hogy pusztán kommunikációval nem oldhatók meg komoly, strukturális problémák a gazdaságban, akkor valószínűleg senkinek. Varga Mihály pénzügyminiszter ugyan látszólag vitába szállt Matolcsyval, ám valószínűleg ezt csak azért tette, mert az ő közvetlen főnöke Orbán Viktor. Matolcsy viszont most látta igazán a hasznát annak, hogy az MNB továbbra is egy viszonylag független intézményként tud működni, főként azért, mert az Orbán-kormány nevezte ki.

Az viszont nagy gond, hogy a kormányzati gazdaságpolitika és a jegybank sokszor egymásnak ellentmondó irányzatot képviseltek. Matolcsy ugyanakkor kénytelen volt szembesülni azzal a ténnyel, hogy a hiteltelenné váló magyar gazdaságirányítás miatt az ő kamatnövelő intézkedései sem hozták meg a várt eredményt. Általánosságban véve az egész magyar kormánnyal szemben tapasztalható bizalmatlanság korlátozza a magyar gazdaságirányítás lehetőségeit. Ez különösen igaz a továbbra is jegelt uniós forrásokra, hiszen azok megítélése nem csupán a költségvetés számára jelentene egy komoly bevételi forrást, hanem az ország általános megítélése is javulna.

magyarnemzet_1.jpg

Fotó: magyarnemzet.hu

A kormányfő politikájában azonban továbbra is prioritást élvez a harsány EU-ellenesség, amit szokásához híven egy teljesen értelmetlen és drága nemzeti konzultációval kíván megtámogatni. Mindezt olyankor teszi, amikor az emberei próbálnak egyezségre jutni Brüsszelben az uniós források kérdésében. Tényleg nagy bűvészmutatvány pénzt szerezni egy olyan embertől, akit egyébként minden létező fórumon ostobának és aljas gazembernek nevezünk. Orbán Viktor azonban úgy gondolja, hogy neki ez is menni fog, bár a körülötte lévő emberek egyre inkább kételkednek ebben. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha beleállított a tomahawkot annak a fejébe, akitől kölcsön akartál kérni, valószínűleg üres zsebbel fogsz távozni.”

Orbán stratégiai nyugalma mellett elszáguld az infláció Tovább
Meddig érdemes Orbánnak kitartani Putyin mellett?

Meddig érdemes Orbánnak kitartani Putyin mellett?

Ha Putyin bukik, valószínűleg Orbánnak is mennie kell. Ez a kijelentés néhány hete még erősen túlzónak tűnt, mostanra viszont egyre reálisabb opció ez a forgatókönyv. A magyar miniszterelnök híres arról, hogy a pragmatikus szempontokat általában az ideológiák elé helyezi, ebben az esetben azonban mintha kötött pályán mozogna. Oroszország ukrajnai inváziójának kezdete óta ugyanis nem hajlandó tudomásul venni azt a tényt, hogy Putyin katonái rendkívüli módon alulteljesítenek ebben a háborúban. Orbán azzal, hogy egyértelműen az agresszor győzelmére fogadott, és álláspontján azóta sem változtat, azt kockáztatja, hogy az orosz elnök esetleges bukásával ő maga is rendkívül sebezhetővé válik.

index_216.jpg

Fotó: index

Az ukrán erők előre nyomulnak a keleti és déli fronton is, és egyelőre nem látszik az offenzíva vége. Egy hónapja még kevesen gondolták, hogy ilyen látványosan megroppan az orosz megszállók harci gépezete, az általános vélemény szerint ugyanis a tél közeledtét inkább az ukránok várták, mert a hideg hónapokban legalább nem veszítenek több területet a támadó haderővel szemben. Ehelyett szeptember elején egy olyan erős és jól előkészített offenzívával rukkoltak elő a honvédő csapatok, ami nem csak az orosz parancsnokokat, de a világ közvéleményét is meglepte.

Ma már egyértelmű, hogy az ukránok átvették a kezdeményezést a harctéren, így a politikusok hangvételén is lemérhető, valami nagyon megváltozott az orosz-ukrán konfliktusban. Amíg az ukránok egyre magabiztosabb kijelentéseket tesznek, addig az oroszok csak fenyegetőznek, ugyanakkor egymás torkának esnek a legfelsőbb vezetés tagjai. A sebtében lezavart népszavazás a négy elcsatolni kívánt ukrán megyében csak olaj volt a tűzre, hiszen az ukránok még elszántabban támadtak, az oroszoknak és helyi csatlósaiknak pedig még pezsgőbontásra sem volt idejük, máris ki kellett üríteniük néhány olyan területet, melyek papíron már az Oroszország részei voltak.

Miért olyan fontos fejlemény ez számunkra? Ha Orbán Viktor nem tette volna egyértelművé, hogy az uniós tagállamok vezetői közül egyedül ő ügyködik az oroszok győzelméért, az ukrán sikerek nem vetítenének előre egy olyan komoly hangulatváltozást, mint amilyen bekövetkezhet idehaza, ha Putyin elveszíti a háborút, netán megbuktatják a sajátjai. Ha kiderül, hogy Orbán a vesztes oldalán állt, ezért komoly politikai és gazdasági károkat szenved el az ország, akkor a Fidesz szavazóiban is felötlik néhány kérdés. Például az, hogy vajon az általuk tévedhetetlennek tartott miniszterelnök miért nem látta előre Putyin vesztét?

Orbán persze nem aggódik, ő inkább nemzeti konzultációt rendez az oroszok ellen hozott szankciókról, esze ágában sincs tiltakozni a minden nemzetközi jogi normát szembe köpő ukrajnai népszavazás miatt, sőt hitelbe újabb földgázszállítmányt veszünk az agresszoroktól. A dolog pikantériája persze a részletekben található, melyeket biztosan nem fedezhetünk majd fel a nemzeti konzultációs kérdésekben. Az Orbán szerint visszafelé elsülő szankciókat ugyanis sorra megszavazza a magyar kormány, ugyanakkor az általa legkárosabbnak tartott kőolajra és földgázra vonatkozó rendelkezések meg sem születtek, illetve életbe se léptek.

Persze, erre a kampányra is milliárdokat szór el Rogán Antal minisztériuma, ugyanakkor ez a pénz jól jönne például olyan vállalkozásoknak, melyek önhibájukon kívül most komoly bajba kerültek.

Ha a kormányfő lavírozása azt eredményezné, hogy a háborús helyzet változását követve kissé eltávolodna Moszkvától, még csak megérthetnénk ezt a politikát, de az energiaválság miatti kommunikációs kampány nem engedi eltéríteni a mostani iránytól. Orbán ugyanis mindenképpen az EU szankciós politikáját és az ukránok hajthatatlanságát kárhoztatja amiatt, hogy elszabadultak az árak, és sem önmagát, sem Moszkvát nem hajlandó felelőssé tenni a kialakult helyzetért. Pedig komoly felelőssége van a 13 éve kormányzó Fidesznek abban, hogy a magyar gazdaság ennyire kiszolgáltatott helyzetbe került az energiapiacon, illetve szinte semmit sem tett a megújuló energiaforrásokban rejlő lehetőségek kiaknázásáért.

Azért is vállalnia kellene a felelősséget a kormánynak, hogy semmit sem tett a magyar gazdaság szerkezetének átalakításáért, pedig a pénzügyi szakemberek figyelmeztettek, hogy egy válság igen érzékenyen fog érinteni bennünket, mivel rendkívül védtelenek vagyunk a külső piaci hatások ellen. Ehelyett a kormány kibontakozóban lévő kommunikációs kampánya megint arról szól, hogy lényegében mindenki hibás a gazdasági bajokért, a magas inflációért, a forint romlásáért, csak a regnáló kormány nem az. Persze, erre a kampányra is milliárdokat szór el Rogán Antal minisztériuma, ugyanakkor ez a pénz jól jönne például olyan vállalkozásoknak, melyek önhibájukon kívül most komoly bajba kerültek.

hvg_98.jpg

Fotó: hvg.hu

Kérdés, mit tesz akkor Orbán Viktor, amikor számára is egyértelművé válik, hogy Putyin sem legyőzhetetlen, és az a kampány, amelyet az orosz elnök ellenségeinek lejáratására épített fel, már azelőtt elveszítette a szavatosságát, mielőtt kitenné a kirakatba? Ki lehet-e elegánsan, arcvesztés nélkül hátrálni az orosz diktátor mögül? Egyelőre talán még koraiak ezek a kérdések, hiszen az orosz hadsereg még nem omlott össze Ukrajnában, és talán Putyin belső ellenfelei csak a Kreml valamelyik félreeső sarkában sugdolóznak. Az viszont biztos, hogy az orosz elnöknek most nagyobb szüksége van Orbán támogatására, mint valaha. De megéri-e utolsó szövetségesként feltenni mindent egy lapra? Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha a törzsfőnök elkártyázott már száz lovat, ne itassál vele tüzes vizet, mert felteszi a maradék százat is a következő körre.”

Meddig érdemes Orbánnak kitartani Putyin mellett? Tovább
Orbán még mindig bízik a nemzeti konzultáció varázserejében

Orbán még mindig bízik a nemzeti konzultáció varázserejében

Egyre inkább távolodik Orbán Viktor a valóságtól, ezzel párhuzamosan pedig egyre nagyobb jelentősége lesz kormányzásában a kommunikációnak. A most bejelentett nemzeti konzultációt is arra használja, hogy téveszméinek teremtsen bázist a lakosság körében, pedig, ha most van feleslegesen kidobott pénz, akkor az a néphülyítésre használt egyoldalú levelezés. Mindeközben államcsőd fenyeget, az oroszokkal pedig egyre cikibb kokettálni.

hvg_97.jpg

Fotó: hvg.hu

Szokásos pénteki rádiós monológját ezúttal főként arra használta Orbán Viktor, hogy megindokolja, miért kell súlyos gazdasági nehézségek közepette milliárdokat kidobni egy újabb nemzeti konzultációra. A Brüsszelt pocskondiázó kérdéssor persze fontos a kormánynak, egyrészt, hogy legitimálja saját különutas politikáját, másrészt, hogy olyan hazugságokat rögzítsen az emberek agyában, mint például, hogy nem működnek az Oroszországot sújtó szankciók.

Valójában már a háború kitörése óta teljesen félrevezeti a magyar polgárokat az orosz-ukrán konfliktussal kapcsolatban a kormány. Egyrészt egyenlőségjelet tesz agresszor és áldozat között, másrészt úgy tesz, mintha a béke megkötése csak jó szándék kérdése lenne, ami főként az ukránokból hiányzik. Erre a téveszmére építve sikerült a magyar polgárok jelentős hányadát meggyőzni arról, hogy az országot sújtó infláció és energiaválság főként Volodomir Zelenszkij hajthatatlansága miatt következett be.

Ráadásul, amikor megszólal utánuk Orbán, és lényegében egy teljesen más világról hadovál, akkor teljesen elsikkad a lényeg, történetesen az, hogy a recesszió, az infláció és az adósságcsapda kéz a kézben közelednek felénk.

Pedig a konfliktus eszkalációja miatt főként Vlagyimir Putyin a felelős, aki négy ukrajnai megye annektálásával lényegében megjósolhatatlan távolságra taszította mind a háború, mind a szankciók végét. A tisztánlátását mindinkább elvesztő Orbán Viktor ennek ellenére arról kéri ki az emberek véleményét, hogy szükség van-e az Oroszország elleni intézkedésekre? Ha egy elbábozott népszavazás után Oroszországhoz csatolt ukrajnai területek szemszögéből nézzük a dolgokat, ez azt jelentené, hogy még meg is jutalmazzák ezért a tettéért Vlagyimir Putyint.

Azonban Orbán kommunikációja nem csak ezért abszurd. Egyre nyilvánvalóbb, hogy komoly gazdasági nehézségekkel kell megküzdenie az országnak a következő hónapokban, sőt, lehet, hogy években. A rossz hírek közlését rábízza a minisztereire, ezzel szemben ő olyan jó hírek bejelentését tartja fenn magának, mint például, hogy az idén sem marad el a nyugdíjprémium kifizetése, vagy, hogy a legyengített rezsicsökkentés és a különböző ársapkák továbbra is fennmaradnak. Nem nehéz belátnunk, hogy ezt a mechanizmust az a kényszer táplálja, miszerint Orbán népszerűsége határozza meg a Fidesz politikai erejét.

Ez azt jelenti, hogy amíg a Fidesz propagandagépezetének sikerül Orbán tévedhetetlenségéről meggyőzni a választópolgárok többségét, addig szinte bármit megtehet a kormányfő. Amíg Gulyás Gergely, Nagy Márton vagy Varga Mihály jelentéktelen sakkfigurákként jelzik, hogy baj van, addig nem is veszi túl komolyan ezeket a kijelentéseket az emberek többsége. Ráadásul, amikor megszólal utánuk Orbán, és lényegében egy teljesen más világról hadovál, akkor teljesen elsikkad a lényeg, történetesen az, hogy a recesszió, az infláció és az adósságcsapda kéz a kézben közelednek felénk.

penzcentrum_3.jpg

Fotó: penzcentrum.hu

Az azért figyelmeztető jel, hogy a kormány valamennyire igyekszik előremenekülni, hiszen már nem merik olyan cinikusan letagadni a problémákat, mint korábban. Orbán imázsát azonban továbbra is védik, így keltve azt a látszatot, hogy ő mindent jól csinált, csak az a fránya Európai Unió, no meg Soros György, és persze a migrációs nyomás annyi galibát okoztak, hogy már a miniszterelnök sem képes mindent kézben tartani. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Ha nincs elég harcosod, legalább kiabáljatok hangosan, hátha megijed az ellenség tőletek.”

Orbán még mindig bízik a nemzeti konzultáció varázserejében Tovább
Orbán Viktor még mindig Putyin sikeréért dolgozik, pedig nem áll jól az orosz diktátor szénája

Orbán Viktor még mindig Putyin sikeréért dolgozik, pedig nem áll jól az orosz diktátor szénája

Orbán Viktor egyre kevésbé rejti véka alá, hogy Putyin érdekeit képviseli mind itthon, mind a nemzetközi színtéren. Akkor sürgeti az Oroszországra kivetett szankciók visszavonását, amikor a legegyértelműbb jeleit látjuk annak, hogy az agresszor politikai és gazdasági elszigetelésének komoly eredményei vannak. Azzal ugyanis, hogy az orosz elnök részleges mozgósítást jelentett be, ugyanakkor az atomfegyverek bevetésével fenyegetőzött, egyértelművé vált, hogy elveszítette a kezdeményezést a háborúban.

nyugat_hu_10.jpg

Fotó: nyugat.hu

Bár Orbán Viktor kezdettől fogva azt hangoztatta, hogy a szankciók nem működnek, ennek ellenére az EU mind a hat eddigi büntetőcsomagját megszavazta. Persze, mindig feltételeket szabott, és rendszerint megjegyezte, hogy szerinte a szankciók többet ártanak Európának, mint Oroszországnak. Elég népszerű érvelés ez olyankor, amikor elszabadulnak az energiaárak, a háború pedig tovább tombol, mintha mi sem történt volna. Orbán érvelését azonban pont az oroszok cáfolják azzal, hogy a nemzetközi békítő tárgyalásokon rendszeresen sürgetik az ellenük hozott szankciók feloldását.

Orbán különutas politikája azért irritáló az EU-n belül, mert egyrészt nyíltan az agresszor érdekeit képviseli, másrészt nélkülöz mindenféle morális megfontolást. Lényegében azt üzeni, hogy sem fegyvert, sem politikai és gazdasági támogatást nem szabad adni Ukrajnának, mert azzal ártunk magunknak. Az érem másik oldala viszont az, hogy egy szuverenitásáért küzdő országot akkor sem szabad kiszolgáltatni egy agresszornak, ha az történetesen nem a szomszédunk. Ráadásul Ukrajna a szomszédunk, és éppen ezért rendkívül fontos lenne megállítani Putyint jó messzire a határainktól.

A magyar külpolitikai irányvonalat képviselő Szijjártó Péter sem tud igazán meggyőző érveket felhozni amellett, hogy Magyarország Putyin trójai falovaként igyekszik bomlasztani az EU egységét a háborúval kapcsolatban. Azon kívül ugyanis, hogy a béke fontosságát szajkózza, konkrét megoldási javaslatokkal nem tud szolgálni. A szankciók feloldása, illetve mérséklése ugyanakkor egy olyan jelzés lenne Putyin számára, hogy jó úton halad a háború megnyerése felé, és zsaroló politikája kifizetendőnek bizonyult.

Ezért nem merte sokáig bevallani Putyin, hogy valós háború zajlik Ukrajnában, és ezért állítja azt, hogy igazából a Nyugattal áll konfliktusban, nem a nyugati szomszéddal.

Nem lehet pontosan tudni, mi motoszkál Orbán fejében akkor, amikor egyre elszántabban támogat egy olyan agresszort, akinek ráadásul nem is áll jól a szénája. Miután ugyanis az ukránok Harkov környékén jelentős területekről verték ki a megszálló erőket, Putyinnak döntenie kellett két opció közül: valahogy véget vet az öldöklésnek (még akár engedmények árán is), vagy mindent egy lapra feltéve eszkalálja a konfliktust. Miután az utóbbi változat mellett döntött, sebtében megszervezett népszavazást igyekszik végigverni a megszállt megyékben, illetve 300 ezer tartalékos behívását rendelte el.

Ezek az intézkedések egyértelművé teszik, hogy nagy a baj Putyin környezetében, hiszen az orosz vezetés kénytelen volt feladni azt a hazugságot, hogy hadseregük különleges katonai műveletet hajt végre Ukrajnában. Ez a nehezen értelmezhető kifejezés arra volt jó, hogy fizikailag és érzelmileg távol tartotta az öldöklést és rombolást a lakosságtól, így biztosította a hátország támogatását a háborúhoz. Most viszont egyértelművé vált, hogy véres háborúban vesz részt az orosz hadsereg, és a komoly áldozatok ellenére sem sikerült látványos eredményeket elérni. A népszavazás pedig a kapkodás egyértelmű jele, hiszen a végeredménye borítékolható, ugyanakkor a nemzetközi jog szerint érvénytelen lesz.

Orbán ehhez az öngyilkos politikához asszisztál azzal, hogy továbbra is a szankciók feloldása mellett kardoskodik. Vagy teljesen rövidlátó a szemünk előtt zajló folyamatokat illetően, vagy Putyin valamivel zsarolja, és ezért nem képes letérni a háború kezdete óta járt útról. A magyar kormányfő nem számol azzal, hogy ennek a háborúnak a kimenetele elsősorban az orosz közvélemény alakulásától függ. Ezért nem merte sokáig bevallani Putyin, hogy valós háború zajlik Ukrajnában, és ezért állítja azt, hogy igazából a Nyugattal áll konfliktusban, nem a nyugati szomszéddal.

nepszava_35.jpg

Fotó: népszava.hu

Azonban ezzel Orbán saját sorsát is egyre jobban Putyinéhoz köti, ami nem túl jó hír a Fidesz szavazói számára. Az orosz diktátor hatalma ugyanis inog, így Orbán legendásnak tartott politikai éleslátása könnyen csaphat át farkasvakságba. Talán meg sem fordul a fejében, hogy Putyin utolsó európai szövetségeseként nem sok esélye marad a hatalmon maradásra, ha az orosz elnök belebukik ebbe a háborúba. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Csak olyanokkal vonulj csatába, akik a háború végén meg is tudják köszönni a segítségedet.”

Orbán Viktor még mindig Putyin sikeréért dolgozik, pedig nem áll jól az orosz diktátor szénája Tovább
Saját hibrid rezsimje fontosabb Orbán Viktor számára, mint az uniós források?

Saját hibrid rezsimje fontosabb Orbán Viktor számára, mint az uniós források?

Több mint 12 év kellett ahhoz, hogy az Európai Unió a legmagasabb szinten is belássa, Magyarország már nem felel meg a demokratikus jogállam megnevezés feltételrendszerének. Ez súlyos önkritika is, hiszen egy olyan közösség teljes jogú tagjaként fejlődött ki Orbán Viktor hibrid rezsimje, amelynek alapértékei messze nem egyeznek a magyar vezetés államfelfogásával. Be kellett ismerniük az EU prominenseinek, hogy sok esetben félrevezette őket a magyar kormányfő, sőt még bőkezűen finanszírozták is azt a rendszert, amely több alkalommal komoly veszélybe sodorta az uniós egységet.

telex_6.jpg

Fotó: telex.hu

Az Európai Parlament most ugyan csak egy politikai nyilatkozatban ítélte el Magyarországot a nálunk tapasztalhatóm, jogállamiságot aláásó viszonyok megteremtése miatt, ám ez előrevetíti az Európai Bizottságnak azt a döntését, mely szerint a komoly változtatásokra nem hajlandó Orbán-kormányt az uniós források radikális lecsökkentésével büntetik majd. A nagy többséggel megszavazott határozat önkritikusan, ám igen élesen fogalmaz, ami jelzi, hogy nem akarnak kibúvót hagyni a képviselők Orbán Viktor számára: A határozott uniós fellépés hiánya hozzájárult ahhoz, hogy Magyarországból „a választásos önkényuralom hibrid rezsimj[e]” lett (azaz olyan alkotmányos rendszer, ahol vannak ugyan választások, de a demokratikus normákat már nem tartják tiszteletben).”

A magyar kormány működése tehát már kívülről sem látszik demokratikusnak, minthogy már régen nem is érvényesülnek az állam plurális felfogásának elvei a gyakorlatban. Ez annyit jelent, hogy azokat az intézményeket, hatalmi ágakat, melyek egyik legfőbb feladata a kormány tevékenységének ellenőrzése lenne, már rég maga alá gyűrte az a hatalmi elit, amely lényegében teljes kontrollt gyakorol az állami szervek fölött, így a kormányzópárt közvetlenül befolyásol olyan intézményeket, mint például az alkotmánybíróság, az ügyészség, az ombudsmani hivatal, vagy a közmédia. Ami ennél is szomorúbb, hogy ezt a modellt olyan régen működteti, hogy a magyar állampolgárok jelentős része számára ez már szinte természetes állapot.

A magyar kormánypártot reprezentáló politikusok természetesen lejárató kampányról, bosszúról, sőt boszorkányüldözésről beszélnek. Mintha nem lettek volna tevékeny részesei annak a folyamatnak, amelynek következményeként a '90-es években és a 2000-es évek elején még oly stabilan működő ellenőrző szervek lényegében a kormánynak alárendelt gittegyletekké nem váltak. Nem gondolhatja egyetlen komoly politikus sem, hogy például egy kormányzati utasítások alapján működő közmédia el tudja látni azt az alapfeladatát, mely szerint kiegyensúlyozott, elfogulatlan és pontos tájékoztatást kell nyújtania azon állampolgárok felé, akiknek az adójából működtetik a közszolgálati tévét, rádiót és hírügynökséget.

Orbán annyira a szélsőjobb felé tolta ugyanis a Fideszt, hogy a mérsékelt jobboldalon és a centrum pártjai között sem maradt támogatója.

Az EP állásfoglalása rávilágít arra a rendszerszintű problémára, hogy egy központosított politikai irányítás szinte determinálja a korrupció megjelenését és növekedését egy országban. Ez egyben a magyar hibrid rezsim legérzékenyebb és legsebezhetőbb része uniós szemszögből, hiszen a pénzt ő adja, és szeretne végre garanciákat látni arra, hogy ezek a források nem kötnek ki a miniszterelnök baráti körénél. Itt már nem elég ígérgetni, olyan szervezeteket sebtében létrehozni, melyek úgymond felügyelik majd a források felhasználásának folyamatát. A bizalom ugyanis elfogyott a magyar politikai vezetés irányában, hiszen Orbán Viktor pávatáncát már mindenki kívülről ismeri, aki az uniós parketten ropta az utóbbi tíz évben.

Nem javított az Orbán-rezsim megítélésén az sem, hogy a magyar kormányfő nem csak él, de gyakran vissza is él szavazati jogával az uniós testületekben. Ez főként az orosz-ukrán háború idején borzolta a kedélyeket, hiszen épp akkor akadékoskodott a szankciók megszavazásakor, amikor az agresszor felé mindennél fontosabb lett volna egységes akaratot mutatni. Azon túl, hogy ebben a háborús konfliktusban a magyar miniszterelnök nem is igen álcázza, hogy Putyin győzelemére játszik, azzal is kivívta a demokratikus országok haragját, posztfasiszta pártokkal szövetkezik. Orbán annyira a szélsőjobb felé tolta ugyanis a Fideszt, hogy a mérsékelt jobboldalon és a centrum pártjai között sem maradt támogatója.

444_20.jpeg

Fotó: 444.hu

A magyar kormányfő most abban bízik, hogy azok radikális, nyíltan bevándorlásellenes pártok kerülnek hatalomra néhány országban (például Olaszországban és Svédországban), melyek segítenek majd kitörni abból az elszigeteltségből, amelybe önmagát taszította azzal, hogy még a V4-ek csoport tagjaitól is eltávolodott az orosz-ukrán háború kirobbanását követően. Még ha ez be is következne, ettől még nem nyílnak meg azok a pénzcsapok, melyeket most alaposan lezárt Magyarország irányában az EU. Egy komoly gazdasági válság kapujában állva az a merev álláspont, amit a jogállamiság kérdésében képvisel a magyar kormány, több, mint felelőtlenség. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha sánta lóval menekülsz száz sziú harcos elől, ne azon törd a fejed, hogyan sérthetnéd meg őket legjobban, amikor elkapnak.”

Saját hibrid rezsimje fontosabb Orbán Viktor számára, mint az uniós források? Tovább
süti beállítások módosítása