Az orbáni pávatánc egyik legspecifikusabb formája kezd kibontakozni a sorkatonai szolgálat újbóli bevezetésének témája körül. A szerepeket szépen leosztotta egymás között a külső szemlélő számára elszabadult hajóágyúnak tűnő Kövér László és a mérsékeltnek mutatkozó miniszterelnök között. A lényeg, hogy mindenki megkapja a magáét: a nagyszájú radikális szavazó és a liberálisba hajló fideszes is.

  Fotó: index.hu

Emlékeznek-e még Simicska Lajos kínosan hatástalannak bizonyuló atombombájára? A lázadó oligarcha – aki nem csak kollégiumi szobatársa, de katonatársa is volt Orbán Viktornak – azzal hozakodott elő kettejük háborújának kezdetén, hogy leszerelésük napján Orbán eltűnt néhány órára, és Simicska azt igyekezett sugallni, hogy a katonai hírszerzés és a jelenlegi magyar miniszterelnök között valamiféle együttműködés jött létre. Az oligarcha akkori vádjait Orbán szokása szerint lerázta magáról, mint kutya az esővizet, de azért maradt némi szürke folt a kormány és Fidesz első emberének múltjában.

A katonaélet ezúttal sem nosztalgiából került terítékre, hanem mert Kövér László házelnök (kihasználva, hogy az Országgyűlés hosszú, jól megérdemelt szabadságát tölti) szinte naponta ad interjút a barátinak tartott médiáknak, és szükségét érzi annak, hogy minden egyes megszólalásával borzolja az ellenzéki (és olykor a kormánypárti) szavazók idegeit. Az Új Néplapnak adott interjújában katasztrofális hibának nevezte a kötelező sorkatonai szolgálat 2004-es eltörlését. Azon kívül, hogy Simicskó István honvédelemért felelős miniszter már pedzegette a témát még semmi indoka és előjele nem volt ennek a problémafelvetésnek, de Kövér most megint mondani akart valami ütőset.

Mielőtt úgy gondolnánk, hogy egyeztetések nélkül, kvázi kaotikusan történnek a dolgok a kormány háza táján, szögezzük le, hogy a pávatánc eklatáns példája rajzolódott ki előttünk, amikor gyorsan reagált a miniszterelnök egykor kollégiumi lakótársa felvetésére. Orbán leszögezte, hogy nincs napirenden a sorkatonaság felújítása Magyarországon. Igaz, hogy Kövér sem lát reális esélyt erre, hiszen felgyorsulna a fiatalok kivándorlása külföldre, de ahogy mondani szokás kis hazánkban: igény az volna rá. Lényegében Orbán játszotta ebben a történetben a jó zsarut, pedig Kövér pendítette meg a rendpárti szavazók igényeit.

Fotó: nepszava.hu

Lássuk, miért érezte fontosnak az Orbán-Kövér páros, hogy olyankor hozakodjon elő a katonaság ügyével, amikor békében élünk, közvetlen fenyegetésnek nincs kitéve az ország, a déli határon áll a GYODA, mint a cövek, ha pedig le kell vadászni néhány szír menekültet, vagy fegyverrajongó tinédzsert, akkor arra ott van a Terrorelhárítási Központ kemény csapata. Kevesen figyeltek fel rá eddig, hogy az Orbán-rendszer lassan, de biztosan egyre militánsabb hangot üt meg, aminek része annak a lebegtetése, hogy Magyarországon a kormány csak külső okok miatt nem állhat vissza a sorkatonai szolgálat bevezetésére.

E militáns felfogás már a migránsügy előtt is érzékelhető volt, de amikor lényegében rendkívüli állapotot vezettek be tavaly szeptemberben a menekültek tömeges érkezése miatt, határozott vonalakkal kirajzolódott az a politikai lehetőség a kormány számára, ami az ilyen kiélezett helyzetekben rejlik. Szegedet és környékét lényegében elárasztották a rendőrök, katonák ezrei, a biztonsági szolgálatok, a TEK végre élesben gyakorolhatták, amit eddig csak elméletben próbálhattak ki, a lakosság pedig nem tiltakozott különösebben e különös erődemonstráció láttán.

Az tény, hogy Orbán eddig csak szavakban keménykedhetett a szomszédos országok politikusaival, az Európai Unió vezetőivel, illetve a dél felől érkező menekültekkel, de a kerítés megépítése és a látványos mozgósítás után már úgy vonult be a köztudatba, mint aki nem csak a száját jártatja, hanem cselekszik is. Orbán a kemény, határozott politizálásban látja politikai krédójának esszenciáját, így logikus lépés tőle, ha megerősíti a katonaságot. Lényegében ezért kellett repülnie a végtelenül lojális, de gyengekezű Hende Csabának, és ezért találták meg egy szempillantás alatt a militáns nézeteiről ismert Simicskó Istvánt.

Orbánék jól bevált módszert választottak arra, hogy érzékeltessék a lakossággal: ők radikálisabb módszereket is választanának a „magyar emberek védelmére”, de a nemzetközi viszonyok nem teszik lehetővé, hogy a legszélsőségesebb eszközök bevetését megvalósítsák. Körülbelül olyan pávatánc bontakozik ki a szemünk előtt, mint amilyet a halálbüntetés meglebegtetésekor „élvezhettünk”. Orbán egy darabig azt szajkózta, hogy ő személy szerint örülne a halálbüntetés visszaállításának, de egyelőre nincs napirenden a kérdés. Ezt a bűvésztrükköt ismétlik most meg két szereplővel: jó lenne ismét a sorkatonaság, de sajnos egyelőre ez megvalósíthatatlan.

Fotó: behir.hu

A sorkatonaság és a halálbüntetés ügye egyébként annyiban is kötődik egymáshoz, hogy mindkettő a szocializmusból örökölt hagyomány volt, így visszasírásuk gesztus olyan választók felé, akik nosztalgiával emlékeznek az állampártra attól függetlenül, hogy most a Fideszre vagy az MSZP-re, esetleg a Jobbikra adnák a voksukat. Az Orbán-rezsim kimondva és kimondatlanul is felelevenít olyan hagyományokat, melyek az 1990 előtti állampárt örökségei, így manapság már a magánéletbe is olyan állami eszközökkel igyekszik behatolni, melyeket korábban csak a rendszerváltás előtti időszakhoz tudtunk kötni. Gondoljunk bele, milyen erős az állami befolyás az oktatás, a nők társadalmi szerepe vagy a népesedés területén, ahogy az állam igyekszik azt is megmondani, hogy vasárnap illik-e boltba mennünk, vagy sem.

Egyszóval, ne dőljünk be sokadszorra a Fidesz pávatáncának! Kövér pontosan megrajzolt koreográfia szerint dobta be a sorkatonaság kérdését, a kormányfő pedig precíz menetrend szerint finomította az ügyet. Lényeg, hogy mi marad meg a választópolgár emlékezetében, és bizony ezen a ponton hatásos a pávatánc: Megint azt a képzetet erősítik a keményen dolgozó magyar emberekben, hogy pártunk és kormányunk híve a sorkatonaság visszaállításának, ám egyelőre ez a kérdés nem rendezhető megnyugtatóan. Ahogy egy ősi dakota bölcsesség tartja: „Ha egy sánta ember mindig a dicső harci tetteiről mesél a tábortűznél, senki sem fogja megkérdezni tőle, hogy miként lehetséges ez, ha már eleve sántának született?”