Nagy adag illiberalizmust oltott híveibe tusványosi beszédével a miniszterelnök annak tudatában, hogy egy hónapra elhagyja a frontvonalat. Orbán Viktor lelkesítős, sőt sok elemében harcias beszéde arra utal, hogy egyre nagyobbakat kell mondania annak érdekében, hogy továbbra is odafigyeljenek rá itthon és külföldön. Valójában már nem is a beszédek tartalma a lényeg, hanem, hogy valaki vagy valakik fenyegetve érezzék magukat. Orbán ugyanakkor elfáradt, és láthatóan időt szeretne nyerni, mielőtt nekigyürkőzne a végső összecsapásnak.

Fotó: index.hu

Nehéz eldönteni, hogy mostanában tudatosan mond butaságokat nagy nyilvánosság előtt Orbán Viktor, vagy komolyan is gondolja azokat a képtelenségeket, melyekkel hallgatóságát bombázza. Az áprilisi kétharmados választási győzelmet például úgy értelmezi, mely által új korszak megalapozására hatalmazták fel a magyar polgárok. Az hagyján, hogy a magyar választók többsége a kormánypárt ellenében adta le szavazatát, de mióta ismerjük Orbánt, szinte minden jelentősebb megszólalásában arra utalt, hogy ő és kormánya valami új letéteményese.

Ennek ellenére nem látunk mást, minthogy a régi politikai sémákat másolja. Ha egy külső vagy belső politikai erő nem azt teszi, ami számára kedvező vagy előnyös, akkor elrohan annak ellenlábasaihoz, alkalmi szövetségeket köt, hamis ígéretekkel kábítja azokat, akik ingadoznak. A magyar kormányfő ugyanakkor sok korábbi kollégájához hasonlóan abban látja hatalma stabilitását, ha a kritikusai fölé nő. Most éppen az európai politikai elitet akarja egy az egyben leváltani. Putyin elnök is megirigyelhetné azt az elszántságot, ahogy ostorozza az európai liberális demokráciákat, mindezt valószínűleg annak tudatában teszi, hogy pártcsaládja, az Európai Néppárt már megüzente neki: ennyi volt, a jövőben nem kérnek belőle.

Ezekben az országokban, ha van is kormányhoz hű média, nem rágja a polgárok szájába, mit kell a világról gondolniuk. És ezt a helyzetet Orbán Viktornak elég nehéz lehet értelmezni.

A harcias külső mögött tehát egy sértett és sok tekintetben bizonytalan belső húzódik. Orbán ugyanis abban bízik, hogy jövő tavasszal az uniós választásokon győznek az euroszkeptikus erők, és akkor ő lehet majd az EU erős embere, esetleg legfőbb vezetője. Ki is adta a jelszót Tusványoson: Most mi jövünk! Lelkesedését kissé túlzónak érezhetjük akkor, ha Orbán lényegében egyetlen ügyre koncentrálva igyekszik eltakarítani az EU jelenlegi vezetőit. Ez pedig a menekültügy, ami kétségtelenül az egyik legfontosabb téma ma a kontinensen, ám egyrészt rengeteg egyéb fontos kérdés foglalkoztatja az európai polgárokat, másrészt a kontinensre nehezedő migrációs nyomás jelentősen enyhült az utóbbi években.

Nehéz logikát találni Orbánnak abban a reményében, hogy azoknak az uniós polgároknak a szavazatára alapoz, akiket ő maga győzköd naponta arról, hogy az EU egy elhibázott konstrukció, és csak egy laza szövetség szintjére kéne visszabontani azt, amit a nyugati kormányok szorosabbra szeretnének húzni. Oroszország, Kína, de a Trump vezette Egyesült Államok is azért érdekelt az Orbánhoz hasonló európai vezetők támogatásában, mert az egységes EU-val sokkal nehezebb dolguk van, mintha külön-külön kéne a tagállamokat meggyőzni bizonyos ügyekben. Orbán csak azt felejti el, hogy az uniós tagországok többségében ezzel tisztában vannak a polgárok, ugyanakkor azt is tudják, hogy a krízishelyzeteket sokkal jobban tudja kezelni az EU, ha egységesen lépnek fel a tagországok. Ezekben az országokban, ha van is kormányhoz hű média, nem rágja a polgárok szájába, mit kell a világról gondolniuk. És ezt a helyzetet Orbán Viktornak elég nehéz lehet értelmezni.

Egyszóval, Európa nem egyenlő Magyarországgal. Orbán azonban úgy gondolja, hogy ez csak egy átmeneti állapot, és Oroszország segítségével olyan országokban is győzelemre viheti az illiberalzmus eszméjét, melyekben őt személy szerint nem kedvelik. Orbánt épp úgy a reváns fűti a liberális demokráciákkal szemben, mint annak idején az SZDSZ vezetői ellenében, akik úgymond elszívták a levegőt előle, amikor a 90-es évek elején megpróbált meghatározó liberális politikai erőt alkotni a Fideszből. Nem nehéz észrevenni, hogy Orbán Viktor korábbi gyakorlatának megfelelően ezúttal is személyes ambícióinak rendeli alá pártja, kormánya, és természetesen az általa vezetett ország érdekeit. Nem hinnénk ugyanis, hogy akár csak az egyszerű fideszes is egyetértene azzal, hogy Orbán nagyravágyása miatt érdemes lenne szétverni egy olyan intézményrendszert, amelynek ugyan vannak hibái, de garantálja a gazdasági és demokratikus stabilitásunkat, ugyanakkor felértékeli a külvilág szemében azt a kis országot, amely önmagában jóval sebezhetőbb lenne, vezesse azt akár Orbán Viktor, akár bárki más.

Fotó: index.hu

Így aztán azzal a tudattal vág neki a kormányfő egy hónapos szabadságának, hogy kiadta híveinek a jelszót. Bizonyára gyorsabban tudja majd feltölteni a lemerült akkumulátorait, ha érzi majd híveiben az elszántságot, hogy végre az egész kontinenst illiberálissá tegyék. Csak azt nem mondta még meg a Fidesz szimpatizánsainak, milyen lenne az az Európa, amelyet ő vezetne? Azt ugyanis már tudjuk, milyen EU-t gyűlöl, de még nem igazán vetítette elénk azt az ideáját, milyen lenne a független országok laza szövetsége, amely egyenlő partnerként léphetne fel Oroszországgal, Kínával vagy az Egyesült Államokkal szemben. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja”Mindig könnyebb megmondani, mit csinálnak mások rosszul, ám azt már nehezebb megfogalmazni, hogyan csinálnánk mi jobban a dolgokat.”    

Tusványoson mindig történik valami váratlan. Ezúttal sem kellett csalódnunk a Fidesz erdélyi szabadegyetemében, hiszen a kormányfő éves nyári észosztását előkészítő fórumokon hirtelen kirajzolódtak a NER törésvonalai. Gazdasági kérdésekben példáig odáig mentek a vitapartnerek, hogy elkezdtek „elmúlt nyolcévezni”, noha ebben az időszakban Orbán Viktor és csapata alakította az ország sorsát. A hatalom bekein belül lévők tehát érzik, hogy valami nagyon nincs rendben, ám még mindenki azt lesi, hogy a nagyfőnök milyen iránymutatást ad majd a tusványosi rendezvény végén.

Fotó: index.hu

Nem volt olyan rég, hogy Magyarország kormánya még Soros Györgynél is veszélyesebb figurának tartotta a Holland Királyság Budapestről távozó nagykövetét. Gajus Scheltema bűne az volt, hogy éles kritikát fogalmazott meg az Orbán-kormánnyal kapcsolatban, így többek között azt nyilatkozta: „Olyan nincs, hogy egyes országok csak profitálnak az EU pénzéből, de nem hajlandók hozzájárulni és segíteni a minket érő kihívásokban.” A külföldi bírálatokra mindig sértődötten reagáló magyar kormányt ekkor még Deutsch Tamás EU-s képviselő is megtámogatta azzal, hogy finoman szólva lefitymálta a területileg ugyan hozzánk hasonlatosan kicsi, ám gazdasági súlyát tekintve igencsak fontos flamand királyságot.

Azóta nagyot fordult a világ, hiszen Tusványoson kormánytagok azzal példálóztak, hogy valahogy úgy kéne csinálnunk a dolgokat, ahogy azt a hollandok teszik. Varga Mihály pénzügyminiszter például a következőt mondta: „Egy holland munkás kétszer annyi értéket állít elő, mint egy magyar, itt hatékonysági problémák vannak.” Ha nem Vargától halljuk, el sem hisszük. De talán még rajta is túltett Palkovics László, a magyar kormány innovációs és technológiai minisztere, aki amellett, hogy asszisztál a magyar tudományos élet államosításához, néha támadnak világos gondolatai is. Palkovics ugyanis Tusványoson a következőket mondta: „Ha egy holland kkv-t és egy magyart összehasonlítunk, akkor hatékonyságban, termelékenységben jelentős a különbség. És a holland javára.”

Olyan magabiztosan savazzák saját kormányuk teljesítményét ezzel, hogy most már tényleg kíváncsiak vagyunk arra, mit szól majd ehhez a nagyfőnök. Orbán Viktornak ugyanis nem kenyere az önkritika, de elképzelhető, hogy beosztottjait most arra biztatja, lebbentsenek fel valamit az ország valós problémáiból. Talán épp azért van erre szükség, mert, ahogy ezt már korábban sokszor előrevetítették a kormány emberei, gazdasági értelemben sokkal visszafogottabb időszakra kell berendezkednünk a következő években, mint amit az elmúlt nyolc évben tapasztaltunk. A problémák nem csupán abból adódnak, hogy a világgazdaságban sokkal rosszabb kondíciókra kell számítanunk, hanem abból is, hogy a kedvező nemzetközi pénzügyi környezet ellenére nem nőtt a lehetőségeknek megfelelő ütemben a magyar gazdaság. Sőt!

Kép: Marabu

És itt nem csak arra gondolunk, hogy a magyar kormány kényelmesen ráfeküdt az EU-s pénzek nyújtotta biztos, ám visszafogott növekedési hullámra ahelyett, hogy gazdaságélénkítéssel készült volna a nehezebb időkre, hanem arra is, hogy megfojtották a valódi piaci versenyt, oligarcháknak osztották ki a zsírosabb falatokat, az állam pedig elüldözte azokat a külföldi cégeket, melyekkel nem szimpatizált, ám a kegyeit kereste azoknak, amelyek hajlandók voltak belesimulni a NER protekcionizmusába. Nem véletlen, hogy a hazai kis és középvállalkozásokkal példálózott Palkovics miniszter is, hiszen ezek lettek volna a gazdasági lendület továbbvivői, ha nem nyomorgatták volna ezeket súlyos adókkal és adminisztrációs terhekkel, ha nem vitték volna el előlük a zsírosabb falatokat az utóbbi években a Fidesz oligarchái. Így aztán nem csoda, ha a holland vállalkozások fényévekkel a mieink előtt járnak, így az ottani kormányok bizton építhetnek erre a szektorra is, míg nálunk egy-egy nagyobb autógyár befektetései és az uniós támogatások határozzák meg döntően a költségvetés lehetőségeit.

Nyilván egyetlen mondattal nem gyakoroltak önkritikát azok a döntéshozók, akik most a hét szűk esztendőt vizionálják, pedig döntően ők tehetnek arról, hogy a magyar gazdaság nem termelékeny és a legkevésbé sem hatékony. Már nem lehet Gyurcsány Ferencre és Bajnai Gordonra mutogatni, el kéne ismerni, hogy kicsinyes politikai érdekből elhanyagolták a gazdaságélénkítést, hogy az oktatás színvonalának visszaesése (például szánalmas idegennyelv-tudás) kezd begyűrűzni a gazdaságba, és, hogy a kormány kommunikációját az elmúlt négy évben szinte kizárólag a menekültellenesség uralta, aminek következtében még az a lehetőséget is eljátszottuk, hogy az egyre szorongatóbb munkaerőhiányon külföldről érkező munkavállalók segítségével enyhítsünk. És akkor még nem beszéltünk az elvándorlásról, a romló egészségügyi és szociális helyzetről, melyek szintén fontos tényezők, ha a gazdaság lehetőségeit akarjuk felmérni.

                Fotó: facebook.hu

Többet érne tehát, ha Varga és Palkovics a siránkozás helyett inkább azzal kezdené a problémák orvoslását, hogy saját kormányuk hibáiról beszélnek őszintén. Biztosak lehettünk ugyanis abban, hogy egyszer megisszuk a levét annak, hogy a felzárkózáshoz biztosított EU-s forrásokat nem használtuk fel hatékonyan, sőt ezeknek az összegeknek jelentős része el is tűnt a kormány oligarcháinak zsebeiben, ám maga a kormány sem számolt azzal, hogy a bőség időszaka ilyen váratlanul érhet véget. Ha ugyanis egy komolyabb válság köszönt ránk a következő időszakban, az egy külvilág felé kiszolgáltatott magyar gazdaságban komoly károkat okozhat. Lett volna rá idő, hogy stabilizálják, fejlesszék, strukturálisan átalakítsák a magyar gazdaságot, ám a Fidesz számára fontosabb volt harcolni Brüsszellel, migránsozni, sorosozni, vagy a hollandokat szidni, amikor felhívták a kormány figyelmét a rossz politikai és gazdasági tendenciákra. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha valaki szóvá teszi, hogy görnyedten jársz, vágj vissza azzal, hogy neki meg néger volt a nagyanyja.”   

A miniszterelnök számára kiemelt terület a sport, ezért nem is igazán engedi meg, hogy bármilyen szinten maradjanak politikailag semleges, netán kritikus csoportok a sportágak képviselői között. Szinte naponta szembesülünk olyan hírekkel, melyek elvileg a sportról, ám valójában a Fidesz határtalan befolyásszerzéséről szólnak. Akik pedig szóvá teszik, hogy nem igazán tesz jót a hazai sport megítélésének, a versenyzők felkészülésének és pszichés állapotának, ha a politika folyamatosan rájuk telepedik, azoknak soha többé nem osztanak lapot a területet felügyelő pártemberek.

Fotó: nyugat.hu

Miért éppen Mészáros Lőrinc maradna ki az évszázad hazai sportruházati bizniszéből? Orbán Viktor barátja, harcostársa és földije mert nagyot álmodni, és olyan sportszergyártókkal próbál konkurálni, melyek évtizedek óta meghatározzák a piac viszonyait. A furcsa kutyuléknevet viselő 2Rule lehet a magyar sportszergyártás zászlóshajója, ha a politika rákényszeríti a sport szereplőit arra, hogy Mészáros Lőrinc cégének termékeit vásárolják és reklámozzák. Az ötlet állítólag nem Mészárostól származik, ám Kővári Ágnes a Magyar Paralimpiai Bizottság jelenlegi igazgatója sikerrel lobbizott egy ilyen márka elindításáért, később pedig állítólag személyesen Orbán Viktor választotta a ki a logó végső formáját.

Hol vagyunk már attól az időtől, amikor közfelháborodást okozott az első magyar Forma 1-es pilóta tervezett 4 millió dolláros állami támogatása? Gyurcsány Ferenc korábbi sportminiszternek sűrűn kellett magyarázkodnia, miért is adna Baumgartner Zsoltnak a kormány csak azért pénzt, hogy legyen magyar versenyző a száguldó cirkuszban. Azóta a sport állami támogatása a TAO pénzek átláthatatlan dzsungelén és közvetlen forrásokon keresztül is lényegében napi kormányzati kiadás lett. A politika azonban nem nyitja ki ingyen a pénzcsapokat, hiszen a sportszövetségek, klubok élén már szinte mindenütt fideszes potentátok ülnek, a sportolóknak, sportvezetőknek pedig elég sűrűn kell hűségnyilatkozatokat tenniük a Nemzeti Együttműködés Rendszerének, hogy megtarthassák kivételezett helyzetüket saját területükön.

A Fidesz annak ellenére önt rengeteg pénzt a magyar sportba (főleg a labdarúgásba), hogy érdemi fejlődést csak néhány sportág produkált a 2010-es fülkeforradalom óta. Orbán Viktor hiába köpködte a szotyit kedvenc csapatai (Videoton, Puskás Akadémia) és a válogatott meccsein, a fociba ölt milliárdok sem a hazai bajnokság színvonalán, sem a nemzetközi szereplések eredményeiben nem mutatkoztak meg. A kormányfő azonban tudja, hogy a nagylelkű támogatás ellenértékét másban is mérheti, mint a sportteljesítmény. Hrutka János, egykori válogatott futballista egy néhány napja megjelent interjúban egyértelművé tette, hogy a kirakatban lévő sportolók, sportvezetők egyszerűen nem mondhatnak nemet a politikai vezetőknek, ha arra kérik őket, kampányoljanak értük, és a kormánypárt mellett. „Mennyire kellemetlen már egy ilyen helyzet? Valahol sajnáltam is őket, hogy mindannyian kötődnek a klubhoz, legtöbbjük alkalmazottként dolgozik a Fradinál.” – mondta Hrutka azokról az egykori csapattársairól, akik videóban korteskedtek a Fidesz mellett a tavaszi parlamenti választás előtt.     

Hrutka azt is vérlázítónak tartja, hogy a sportot sem kíméli a kormány rasszista propagandája, így teszik a politika szolgálóleányává a legnemesebb vetélkedéseket is. A magyar kormánypárti politikusok például nem tudták megemészteni, hogy a sok színes bőrű játékost sorai között tudó francia válogatott nyerte meg a legutóbbi foci világbajnokságot. Bencsik András fideszes véleményvezér migránsozós facebookos posztjával kapcsolatban például a következőt mondta az egykori focista: „Nagyon bántott legbelül, hogy a sporttal kapcsolatban megint ilyen dolgokról kell beszélni. Rengeteg ehhez kapcsolódó bejegyzéssel találkoztam, és rendkívül feldühít az, amikor emberek sok követővel, véleménybefolyásoló erővel, fontos közéleti szereppel olyan dolgokat adnak egymás szájába, amelynek iszonyatosan súlyos következményei lehetnek.”

Fotó: Pesti Bulvár

A magyar sport irányítását lényegében teljesen uraló állampárt elvárásaival persze kevesen mernek szembemenni, hiszen a költségvetésből származó támogatásokat úgy osztogatja a kormány, mintha kegyet gyakorolna, így téve alattvalóvá az egyesületi vezetőket, szakági edzőket, és persze a versenyzőket. A sportoló, és az általa produkált eredmények kiváló reklámhordozók, amivel tisztában van az országot irányító politikai elit is. Nem kell szépíteni tehát, a kiváló sportolókat, eredményes egyesületeket és sikeredzőket lényegében kilóra veszi meg a kormánypárt, hogy aztán velük népszerűsítsék a politikájukat, legyen az kirekesztő, rasszista vagy netán korrupt. Ez rettentő kínos a sportolók, edzők, sportvezetők többsége számára, ám kevesen tehetik ezt szóvá, mert a Fidesz politikájában komoly következményei vannak az ellentmondásnak. Ha ugyanis valakit nem sikerül lekenyereznie a kormánypártnak, akkor jön a zsarolás, fenyegetés, kioktatás, amitől mindenki igyekszik megóvni magát és környezetét. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Csak akkor kérj valamit magadnak, ha előtte megdicsérted a törzsfőnök fejdíszét.”  

Magyarország kormánya kezd a legpitiánerebb diktatúrák szintjére süllyedni. A külvilág felé csupa széppel, jóval villog, itthon viszont mindenkit igyekszik megnyomorítani, aki nem hiszi el a hazugságait. A kormány feje nem tűri a kritikát, nem viseli el, ha valaki ellentmond neki, akármelyik oldalon álljon az illető, ugyanakkor mindenkitől elvárja, hogy aládolgozzon a terveinek, akármilyen célokat szolgálnak is azok. Közben fő ellensége éppen az ország elhagyására készül, aki a biztonság kedvéért letétbe helyzete a miniszterelnök számára legkínosabb ügyekről szóló monológját.

Fotó:Hírolvasó

Vajon miért nem lepődünk meg azon, hogy a közszolgálatinak hazudott hírcsatorna nem számolt be Orbán Viktor izraeli látogatásának legérdekesebb momentumáról, ami persze legkínosabb is volt a kétnapos látogatás eseményei közül? Eljutottunk odáig, hogy a közpénzből kitömött MTVA lényegében az állami cenzúra legfontosabb intézményévé vált. A magyar miniszterelnök ellen tüntető izraeli aktivisták ugyanis egyértelművé tették, hogy Orbán hiába mond hosszas litániákat az antiszemitizmus elítéléséről, hiába ítéli el a szavak szintjén a rasszizmust, a világ fejlettebb demokráciáiban nem hisznek neki.

Az M1 tudósítása annak ellenére „feledkezett el” az Orbán konvoját feltartóztató mintegy 20 fős csoport említéséről, hogy alapvetően nem befolyásolta a diplomáciai út sikerességét a kis incidens. Azt azonban a kormányhoz dörgölőző média is felfogta, hogy komoly üzenete volt az akciónak. A magyar kormányfő ugyanis egyre többször kényszerül cáfolni azt a vádat, hogy antiszemita, ugyanakkor általánosságban is többször megsérti az emberi jogokat, a humanitás szót pedig egyszerűen kihúzta a szótárából. Orbán legendás pávatáncát ugyanis már elég jól kiismerték külföldön is, így hiába emlékezik meg a holokauszt áldozatairól, a Soros György elleni állami hecckampány antiszemita vetületeit nem fogják neki elfelejteni neki sem Izraelben, sem az Egyesült Államokban, sem Németországban.

Ez annak a posztszocialista újságírásnak a továbbélése a hazai közmédiában, mely szerint: ha Marika nénit be lehet csapni Nyékládházán, akkor miért ne hazudnánk neki?

Az M1 elsődleges feladatának tartja, hogy mindent elkövessen Orbán Viktor szavahihetőségének eléréséért. Ez főként itthon fontos a lakájmédiának, de a külföldi visszhangok is sokat számítanak a kormánynak. Nyilván nehéz dolguk van a magyar diplomatáknak, ha meg kell magyarázniuk, miért olyan fontos a kormányfőnek a CEU csuklóztatása, vagy a kritikus civil szervezetek kriminalizálása. Mindent el kell hát követnie a kormány holdudvarába tartozó véleményformálóknak annak érdekében, hogy az amúgy nyíltan kettős játékot űző miniszterelnököt egyenes embernek mutassák be a hazai és külföldi közvélemény előtt.

No, ez most, az Izraelben történt incidens kapcsán nehezen fog menni. Az ugyanis, hogy a hivatalos tudósításból kihagyták a tiltakozókat, nagyobb visszhangot keltett, mintha egyetlen mondatban megemlékezett volna a tudósító arról, hogy Izraelben nem mindenki osztja Orbán véleményét demokráciáról, humánumról, rasszizmusról. Azonban, ha egy diktatúra kiszolgálója vagy, akkor a gondolkodásodat is át kell állítanod a diktátor észjárására. Ez pedig azt diktálja, hogy az, amiről nem tudósítunk, az meg sem történt. Ez annak a posztszocialista újságírásnak a továbbélése a hazai közmédiában, mely szerint: Ha Marika nénit be lehet csapni Nyékládházán, akkor miért ne hazudnánk neki?

Talán nem véletlen, hogy épp a napokban éljük át a miniszterelnök legkeményebb ellenlábasának hazai utóvédharcait. Simicska Lajos ugyanis belátta, hogy a negyed Orbán-kormány már nem számol, mérlegel, alkudozik, hanem mindet és mindenkit igyekszik eltakarítani az útjából, ami, és aki akadályozni meri a kormánypárt teljhatalmának kiteljesedését. A Népszava tudósítása szerint az üzletember videóra vett egy hosszú monológot, amin az Orbánnal közös ügyeikről beszél, és több példányban letétbe helyezte azzal, hogy ha vele "bármi történne", kerüljön nyilvánosságra az anyag.

Fotó:Zárójel

Tudjuk, hogy Simicska fia, Ádám, és üzlettársa, Fonyó Károly is az Egyesült Államokba tart, így nem lepődnénk meg azon, ha a kegyvesztett oligarcha is rövidesen külföldi emigrációba vonulna. Nem kell sokáig törnünk a fejünket azon, mely országok vezetői és egykori befolyásos emberei között mennek így a dolgok. Törökországban Erdogan elnök legfőbb ellenlábasa, Fethullah Gülen él az USA-ban él, Putyin, orosz elnök pedig szintén külföldi emigrációba kényszeríti gazdasági és politikai ellenlábasait. Ha Magyarország nem lenne az Európai Unió tagja, valószínűleg már nálunk is úgy mennének a dolgok, ahogy ebben a két illiberális államban. És akkor nem csak az maradna ki a köztévé tudósításaiból, hogy Izraelben tüntettek Orbán Viktor ellen, hanem az is, amikor itthon vonulnak utcára a kormány bírálói. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Amiről nem tudunk, nem zavarja össze azt, amiről tudunk.”   

Ma már kormányoldalon sem fecsérelnek időt és energiát annak a ténynek a tagadására, hogy minden, ami a Fideszben történik, egyedül Orbán Viktor döntéseitől függ. A miniszterelnök hatalmának kiteljesedése azonban nem pusztán saját pártjára, hanem a kétharmados parlamenti többségén keresztül az egész országra igaz. A kormányfő sem rejti véka alá, hogy élet és halál ura az országban, viselkedése, gesztusai egyre inkább arról árulkodnak, hogy számára ez a természetes állapot.  

Fotó: mno.hu

Minél közelebb kerülsz Cézárhoz, annál jobban félsz tőle. Az ősi római bölcsesség a Nemzeti Együttműködés Rendszerének elitjére is érvényes. Miközben Orbán kemény eszközökkel igyekszik felszámolni a politikai és civil ellenállás utolsó bástyáit, saját vezérkarában is látványos módszerekkel vág rendet. Mivel a hűbéri viszonyok meglehetősen zárt körben nyernek értelmet, a kívülálló nem is igazán érti, hogyan lesz hirtelen kegyvesztett Kuna Tibor, Csetényi Csaba, Lázár János, és miért elégedetlen a főnöke Andy Vajnával.

A kívülállók tudatlanságával szemlélik a magyar polgárok, miért emel fel valakit, és miért taszít le a mélybe az az ember, aki egyre szorosabban fogja a gyeplőt, amikor a sajátjait kell irányítania. Nem akarunk rossz emlékű történelmi analógiákat felidézni, de tudnánk említeni néhány diktatórikus hajlamú politikust a közelmúltból, akik pusztán hatalomtechnikai megfontolásokból cserélgették a kegyenceiket. De mi lehet Orbán Viktor igazi szándéka, hogy időnként látszólag komolyabb indokok nélkül ledarálja a sajátjait?

Nyilván komoly nyomokat hagyott a kormányfő lelkében a G-nap, amikor látványosan összeveszett egyik legjobb barátjával, egykori szobatársával, harcostársával, Simicska Lajossal. Az egykor pártpénztárnok lázadásából Orbán levonta a megfelelő következtetéseket: Nem szabad egyetlen embernek ilyen jelentős hatalmat biztosítania sem a pártban, sem a kormányban. Így hát logikusnak tűnt az a lépés, hogy új oligarchák kinevelését és feltőkésítését kezdte meg Simicska ellenzékbe vonulása után. Most azonban ügyelt arra, hogy diverzifikálja a pénzt és hatalmat, amit a vazallusainak nyújt. Így kezdett növekedni Mészáros Lőrinc, Andy Vajna, Garancsi István, a szűk családhoz tartozó Tiborcz István, de lényegében Lázár János kulcsszerepe a kormányzásban is ennek a szemléletnek az eredménye volt.

Most azonban kezdenek kihullni a rostán olyan bizalmi emberek, akik eddig élvezték a kormányfő támogatását. Ha igaz, hogy Vajnától Mészároshoz vándorol a filmügyi biztos médiabirodalmának nagy része, illetve, hogy Lázár teljes kormányzati örökségét szétszedik, és új bizalmasok fennhatósága alá terelik, felvetődik ismét a kérdés: Nem törvényszerű-e, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerében a hatalom és pénz úgy harmonikázik, mintha soha nem tudna leállni? Vagyis, a kegyencek jönnek-mennek, a főnök marad. Ám most épp ott tartunk, hogy Mészáros Lőrinc gazdasági hatalma szinte megállíthatatlanul nő, vagyis rövidesen olyan befolyása lehet (papíron) akár a párt, akár a kormány, akár az ország jövőjére, ami Simicska Lajos egykori dominanciájával vetekszik.

Fotó: blikk.hu

Persze, sokan felszisszennek erre a megállapításra, hiszen egyértelmű, hogy Mészáros vagyona nem egyenlő Lőrinc barát vagyonával. Az egykor felcsúti polgármester természetesen sem kvalitásaiban, sem az Orbánhoz való viszonyában nem hasonlítható Simicska Lajoshoz. A döntéseket nem ő hozza meg, és valójában azt sem tudja, mennyi pénze van. Ettől még tény, hogy a cégbirodalma veszélyesen nagyra nőtt, és exponenciálisan nőni fog a jövőben. Orbánnak tehát valamit ki kell találnia erre a kihívásra is annak ellenére, hogy bizalma töretlen egykori iskolatársa irányában. Ha azonban arra gondolunk, hogy Andy Vajna estében is fennáll a veszélye annak, hogy az oligarcha médiabirodalma és kaszinói fiatal és a politika világában tájékozatlan felesége kezébe kerül egyszer, akkor látjuk igazán, hogy a sok állami pénzből felépített propagandagépezet egy pillanat alatt illetéktelen kezekbe kerülhet. Szóval, van miért tartaniuk a NER lovagjainak, hiszen, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha szúrósan néz rád a törzsfőnök, az nem azért van, mert a szemébe süt a nap, hanem, mert valamit rosszul tettél.”

Úgy tűnik, nem kegyelmez a Nemzeti Együttműködés Rendszere senkinek és semminek. Ezúttal a tudomány kisszámú, ám befolyásos képviselőjére akarja ráerőltetni a NER kényszerzubbonyát Palkovics miniszter úr segítségével Orbán Viktor. Bár Mészáros Lőrinc viszonylatában aprópénznek számító összegekről vitáznak a felek, ám ezek a milliárdok a magyar szellemi kapacitás legjavát támogatták eddig. Most már azonban az sem számít, hogy a sikeres magyar tudományos életet milyen áron aprítja fel a kormány.

Fotó: index.hu

Palkovics László elveszítette akadémikus jellegét azáltal, hogy hajlandó saját kollégáit is beterelni a NER aklába, ahol már ott vannak a pedagógusok, az orvosok, a közhivatalnokok, az újságírók döntő többsége, az alkotmánybírák, de a Fidesz által pénzelt vállalkozók és politikusok sem kivételek. Orbán Viktor azzal, hogy a tudományos élet legmagasabban jegyzett tagjait alázza meg a kutatási pénzek központosításával, azt üzeni, senki se reménykedjen, mindenki sorra kerül egyszer.

Palkovics hiába érkezett a tudományos életből, mára már a politikusok sunyi módszereit használva szívatja egykori kollégáit. Előbb elhitette az MTA elnökével, hogy a kormányt érdekli a szakma véleménye a tervezett „reformokról”, majd Lovász Lászlónak rá kellett döbbennie, hogy a miniszter lóvá tette. Kétségtelen, hogy a tudomány nagy tiszteletben álló képviselőit olyan lendülettel rántották le a sárba a kormány végrehajtó emberei, hogy sokan elgondolkodtak azon, vajon milyen bűnük lehet azoknak az akadémikusoknak, akikkel ilyen alpári módon bánt el a bosszúálló kormány?

A válasz egyszerű: Az MTA bűne mindössze annyi volt, elhitte magáról, hogy kivételezett helyzetben van, vagyis, nem mer elmenni a kormány odáig, ahol már ők is célponttá válhatnak. Pedig a NER többször bebizonyította, az egyik legfontosabb ismérve pont az, hogy nem tesz senkivel kivételt. Ha egy szakma, egy társadalmi csoport, egy cég úgy gondolja, hogy párhuzamosan létezhet a Nemzeti Együttműködés Rendszerével, vagyis, nem kell gesztusokat tennie, hajbókolnia, netán jattolnia a politika nagyhatalmú urainak, akkor nagyot tévednek.

Nyilván tisztában van azzal, hogy a távozása csak utat nyitna egy kormánypárti csinovnyiknak, aki a politikai hűség oltárán feláldozná az egész tudományos életet.

Pedig a Magyar Tudományos Akadémia mindig kerülte a nyílt konfliktusokat, de a kis súrlódásokat is az Orbán-kormánnyal. Nem háborodtak fel nyíltan azon sem, hogy az alaptörvényben az MTA szintjére emelték a Magyar Művészeti Akadémiát, amelynek azon kívül, hogy nem voltak olyan történeti hagyományai és érdemei, mint a reformkorban alapított MTA-nak, a tagjai jobbára a kormány holdudvarához tartozó művészek, tudósok, építészek. Még az is belefért az akadémikusoknál, olykor rájuk förmedt a miniszterelnök vagy valamelyik vazallusa, ha éppen nem pontosan ugyanazon a véleményen voltak bizonyos kérdésekben, mint a kormány.

A Fidesz országlása idején az Akadémia élére megválasztott nemzetközi hírű matematikus azt az utat választotta, hogy a tudomány szabadsága érdekében csak kisebb konfliktusokra merészkedik az általa irányított intézmény. Lovász László taktikája mellett az az érv szól, hogy a tudománynak épp úgy lételeme a szabadság, mint a bíróságoknak, a sajtónak és a művészeteknek. A zsinórban harmadik kormányzati ciklusa elején tartó Orbán Viktornak azonban ez is sok volt, és úgy érezte, hogy egy kis csuklóztatással jelzi a tudós uraknak, hiába van temérdek ész az agyukban, jobb, ha belátják, az igazi főnök mégis ő.

Lovász László egy interjúban már elismerte, többször gondolt a lemondásra már korábban is, ám még mindig nem jutott el erre a pontra. Nyilván tisztában van azzal, hogy a távozása csak utat nyitna egy kormánypárti csinovnyiknak, aki a politikai hűség oltárán feláldozná az egész tudományos életet. Végtelen szomorú dolog konstatálni, hogy egy listázós, megfélemlítő, kirekesztő politikát folytató kormány a magyar értelmiség legjavát is be akarja darálni, és a tudományt is saját szolgálóleányává akarja tenni.

Fotó: hvg.hu

A Németh Szilárd, Mészáros Lőrinc és Kósa Lajos neveivel fémjelzett magyar politikai és gazdasági elit most már olyan szinten szaggatja szét azt a társadalmi szövetet, amely még egyben tartotta a tradicionális értékeket, némileg egységesítette a magyar polgárokat attól függetlenül, hogy merre szavaztak, hogy mindenkinek be kell látnia: a NER-en kívüli létezés csak illúzió. Amennyiben valaki ki szeretne maradni belőle, költözzön el ebből az országból, vagy vegyen egy tanyát egy erdő közepén, próbáljon önellátóvá válni, és ne álljon szóba se a szomszédokkal, sem az arra vetődő NAV ellenőrökkel. De ez utóbbi megoldás nem biztos, hogy célra vezet. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Lehet, hogy nem szimpatikus a törzsfőnököd, de mivel nem válhatsz sziúvá, a dakota főnököt kell követned egész életedben.”

Nem is volt olyan régen, amikor külön utasításban tiltották meg a kormány embereinek, hogy használják a megszorítás szót. Most ismét elő lehet venni a már jól ismert kommunikációs paneleket, ugyanis egyre valószínűbb, hogy közeleg az újabb gazdasági krízis, így ismét ránk köszönthet a költségvetési kiigazítások kora. Most éppen a munkaerőhiányra hivatkozva engedik szélnek a közmunkarendszerben lévők tízezreit, ám a valós ok mégis az lehet, hogy az értelmetlen és kézzel fogható haszonnal nem járó közfoglalkoztatás túl sokba kerül az államnak.

Fotó: alfahir.hu

Nem zörög a haraszt, ha nem fúj a szél, vagyis a kormány nem véletlenül kezdi pedzegetni, hogy vége az utóbbi évek stabil gazdasági növekedésnek. Egyelőre nem tudni, hogy elég lesz-e egy pénzügyi kiigazítás ahhoz, hogy túlessünk a nehézségeken, vagy komolyabb krízis közeleg, aminek kezeléséhez fájdalmas intézkedésekre lesz szükség. A kormány mindenesetre elkezdett bespájzolni, nem csak azért, mert kellenek a tartalékok, hanem mert a tavaszi választás előtt rendesen kisöpörték a kasszát. Varga Mihály pénzügyekért felelős miniszter a költségvetési tartalék növelésével kívánta üzenni, hogy tisztában van a probléma súlyával, ám szerinte pánikra egyelőre semmi ok.

Ugyanakkor a cafetéria juttatások erőteljes megnyirbálása is azt jelezte, szép lassan, de annál biztosabban az állam kezd felkészülni a szűkösebb időkre. Nyilván nem a baráti oligarchákat érintő állami beruházásokon kezdik a spórolást, de a végén az is elképzelhető, hogy Mészáros Lőrincnek és Tiborcz Istvánnak is fájni fog, ha tényleg beüt a krach.

A közmunkásoknak azonban már most is roppant kínokat okoz a kormány elővigyázatossága. A Belügyminisztérium adatai szerint 2016-ban még 223 ezren dolgoztak közmunkásként, az idei év első négy hónapjában ez 150 ezer főre apadt: vagyis országosan 33 százalékkal csökkent a közfoglalkoztatotti létszám. Idén 40 milliárd forintot vettek ki a közmunkarendszerből, jövőre további 45 milliárd forint kivonásával 180  milliárdra csökken a „közmunkás büdzsé”, amivel 130 ezer alá eshet a közfoglalkoztatásban részt vevők száma.

Az indok egyszerre kézenfekvő és félrevezető: egyre nehezebben találnak ugyanis a cégek szakembereket és segédmunkásokat a munkaerőpiacon, ám a közmunka fűnyíróelv szerinti megkurtításával nem fognak megoldani ezekből a problémákból semmit. Főleg úgy, hogy a mostani leépítés elsősorban a kulturális közfoglalkoztatottakat érinti, akik nagyrészt olyan diplomások, akik nem találtak végzettségüknek megfelelő munkát eddig. Főként a kisebb településeken élő értelmiségieken csattant az ostor, akik elsősorban kulturális intézményekben ténykedtek átlagosan 70 ezer forintos nettó éhbérért.

Mostantól azonban már ez sem adatik meg számukra, ugyanakkor ők nehezen képezhetik át magukat kőművessé, áccsá, asztalossá, netán programozó matematikussá. A témában nyilatkozó kormányzati funkcionáriusok ugyanakkor arról számoltak be, hogy a kulturális közfoglalkoztatottak közül elsősorban az államapparátus szívott fel arra érdemesnek talált embereket. Ez egyszerűbben szólva azt jelenti, hogy akik jó kormányzati kapcsolatokkal rendelkeztek, el tudtak menni dolgozni állami hivatalokba, ahol egyébként a beharangozott bürokráciacsökkentés ellenére is egyre többen ügyködnek.

A közmunkásokat és közfoglalkoztatottakat már eddig is a kormány szeszélyeinek és aktuális célkitűzéseinek megfelelően tologatta a kormány jobbra-balra. Valószínűleg már április 8-a előtt is szívesen megszabadultak volna több tízezer embertől, akik ugyan nem kapnak zsíros fizetést az államtól, ám így is komoly tehertételt jelent a költségvetésnek a program finanszírozása. A mostani radikális leépítéssel közvetve beismerték a közmunkaprogram kudarcát, mert lényegében csak úgy tudják kiszorítani innen az embereket, ha csökkentik a felvehetők létszámát, és nem azzal, hogy visszavezetik az embereket a versenyszférába.

Fotó: hvg.hu

Komoly fejtörést jelentenek tehát a kormánynak a továbbra sem ideálisan alakuló munkaerő piaci viszonyok. Az átképzéseket a közmunkaprogram indulásakor szinte teljesen megszüntették, mert lényegében csak a statisztika számított a kormánynak, vagyis minél több embert akartak kihúzni a munkanélküliek közül. Most egyrészről utcára kerültek olyan emberek, akik eddig is fillérekért dolgoztak, másrészről pedig nem oldódott meg a munkaerőhiány égető problémája. Ezt a helyzetet a most körvonalazódó gazdasági szükséghelyzet tette egyértelművé. Az Orbán-kormány tehát nyolc kivételesen kedvező év alatt nem készítette fel az országot egy olyan helyzetre, amikor már nem elég uniós forrásokra és multinacionális cégek beruházásaira bízni a gazdasági növekedést. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Más tollaival addig ne ékeskedj, amíg a fejdíszedet a kölcsönzőből szerezted.”   

Úgy tűnik, a Magyar Kétfarkú Kutyapárt nem ment el nyári szünetre annak ellenére, hogy nem jutottak képviselő-jelöltjeik a Parlamentbe az áprilisi választásokon. Ők mégis úgy gondolják, hogy a politikai ellenállásnak nem szabad vakációra vonulnia addig, amíg egy hatalmától megrészegült párt vezeti az országot. A miniszterelnököt mindenesetre nyomás alatt tudják tartani olyan graffitikkel, melyeken Orbán Viktort az ismert gőzmozdony, Thomas hátán lovagolva ábrázolják. Úgy is mondhatnánk, hogy kiengedik a gőzt.

Fotó: index.hu

Mivel a demokrácia intézményeit teljesen kiüresítette a Fidesz, az utcai demonstrációkra pedig egyre nehezebb lesz engedélyt kapni, az ellenzéknek és a civileknek, el kell azon gondolkodni, miként vetetheti észre magát kormánykritikus oldal egy olyan közéletben, melyben szinte már csak a kormánypártoknak vannak hagyományos kommunikációs eszközei. Valójában már a független sajtó is lassan az illegalitás irányába mozdult, hiszen vannak már olyan kiadványok, melyeket aktivisták írnak, nyomtatnak és terjesztenek. Néhány éve még őrültnek tartottuk azokat, akik szerint rövidesen földalatti mozgalmakba kell szerveződniük azoknak, akik érdemben szeretnének még tenni valamit a demokráciáért, a jogegyenlőségért, a szabad véleménynyilvánításért Magyarországon.

A Kétfarkú Kutyapárt még nem a föld alá költözik, hanem egyelőre folytatva korábbi hagyományait, ugyanis olyan gerillamódszerekkel idegesíti a regnáló hatalmat, melyek ellen érdemben keveset tudnak tenni a kormány emberei. A Banksy-stílusban készült úgynevezett stencil-műalkotásukat legutóbb budai Szent János kórház falán jelenítették meg, de a graffiti-elhárító csapat gyorsan akcióba lépett, és hamarabb lemeszelték, mint a korábban a Dob és a Rumbach Sebestyén utca sarkára kihelyezett pöfögő Orbánt. Kovács Gergő pártelnök azonban kijelentette, hogy nem hátrálnak, hiszen ha egyet lefestenek, kettőt fújnak fel helyette.

Fotó:444.hu

A MKKP korábban az ifjú kereszténydemokratákat tréfálta meg azzal, hogy reagálva a kormánypártiak civil szervezetek ellen indított matricás akciójára, „Kivándorlást támogató szervezet” feliratú öntapadós matricákat ragasztgattak a Fidesz kerületi székházaira. Hollik István és a kereszténydemokrata ifjoncok nem is igen tudtak reagálni a kutyapárt egészpályás letámadására, így sok „Bevándorlást támogató szervezet” feliratú matrica maradt egyelőre a kormánypárti fiókokban. Ez az ütközet is jól reprezentálta, hogy a kormánypártok uralhatják a közéletet, a médiát, a hivatalokat, az utcát azonban nem tudták még megszerezni.

A gerillaharcnak is persze addig van értelme, amíg léteznek ellenzéki sajtóorgánumok, melyek hírt adnak az utcai akciókról. A közösségi média persze továbbra is képes egy-egy jópofa akciónak hírverést csinálni, ám azok az internetes felületek számítanak a legjobb visszhangnak, melyek előbb beszámolnak a miniszterelnököt kifigurázó stencil-műalkotásokról, majd néhány óra múlva leközlik a lefestett freskókról készült képeket is. Ez mutatja meg legérzékletesebben, mennyire nem tűri a hatalom a kritikát, és mennyire nem érti a humort, ami minden diktatórikus rendszer számára értelmezhetetlen terület.

Fotó: index.hu

A Nemzeti Együttműködés Rendszere semmitől sem jön jobban zavarba, mint amikor szembesíti az egyszerű nép azzal, hogy a kétharmados parlamenti többség ellenére az emberek többsége nem szereti őket, sőt, kifejezetten gúnyolódnak rátartiságukon és a rájuk oly jellemző szájbarágós propagandájukon. Persze, nem a kutyapárt reprezentálja a magyar társadalmat, ám, ha partizánakcióikkal rávilágítanak a kormánypárti képviselő urak korlátoltságára, akkor a legtöbben jót somolygunk ezen. Mert, ahogy egy szellemes dakota mondás tartja: „Nem az számít, hogy örömödben vagy kínodban, de mindig mosolyogj, mert ezzel elbizonytalanítod az ellenfeleidet.”    

Az a legszörnyűbb az Orbán-kormány kommunikációjában, hogy a legfontosabb és legösszetettebb problémákból is kormányzati sikerpropagandát gyárt, így a magyar választópolgárok sokszor el sem jutnak a krízisek valódi okaihoz. A menekültválság például egy szerteágazó globális probléma, a magyar kormány viszont igyekszik ezt partikuláris ügyként kezelni, és azt a szemléletet az emberekbe táplálni, hogy jobb is, ha nem próbáljuk megérteni a menekültprobléma lényegét. Most a forint gyengülése kapcsán is kezdenek kirajzolódni egy féligazságokra és egyértelmű hazugságokra épülő kormányzati propaganda körvonalai.

Fotó: hvg.hu

Ha beszakad a forint, az is természetesen Soros György bűne lesz. Miután milliárdos állami propaganda-hadjárattal sikerült démonizálni az amerikai milliárdos személyét, ma már nincs más dolga a magyar kormánynak, mint minden rosszat visszavezetni Dzsorzsi bácsira, és a hozzá hasonló pénzügyi spekulánsokra. A Rogán-Habony-féle kommunikációs gépezet már létrehozta azt a szörnyet, mely bármikor bevethető bűnbakként, ha meg kell magyarázni valami kormányzati fiaskót.

Márpedig most volna mit magyarázni, ugyanis soha nem volt ilyen gyenge a forint, és nem úgy tűnik, hogy a kormány bármit is magára venne ennek a jelenségnek a felelősségéből. Pénteken dél körül pár pillanatig 330 felett járt az euró-forint árfolyam, ezzel pedig három nap alatt harmadszor gyengült történelmi mélypontra a forint, miután szerdán és csütörtökön 328,07 forintos, majd 329,02 forintos jegyzéssel is negatív történelmi rekordot ért el. Normális országokban erre érdemben reagál a kormány és a jegybank, ám nálunk jönnek a kommunikációs zsonglőrök, és azt mondják, hogy spekulációs folyamatokat sejtenek a háttérben.

Soros Györgynek tehát vajmi kevés köze van ahhoz, hogy rohamosan kezd veszíteni az értékéből a forint.

A sorosozás is úgy indult, hogy sejtelmes háttérhatalmak mesterkedéseiről kezdett szónokolni a kormánysajtó és hasonló bornírtságokra ragadtatják magukat a gombamód szaporodó kormányszóvivők is. Mind közül a legirritálóbb a a Soros György által alapított CEU-n diplomázott Kovács Zoltán, aki azt is hozzátette mindehhez, hogy a kormány vizsgálja ezt a bizonyos spekulációt, és „ennek fényében derítjük fel, mi tehető, mi a teendő”. Ha tényleg vizsgálódna, és ennek fényében cselekedne a kormány, nem is tennénk szóvá, ám már most lehet tudni, hogy mi lesz ennek eredménye, és ennek fényében mit tesz a kormány.

Soros György multifunkcionális ősellenség, akire azt is rá lehet fogni, hogy kevés gyerek születik itthon, vagy, hogy nő a bűnözők száma hazánkban. Adja magát tehát az a megoldás, hogy egy jó kis forintgyengülést Dzsorzsi bácsi nyakába lehet varrni. Ez még sokkal inkább az ő fenségterülete, mint a menekültügy, beleharapott ő már a japán jenbe és az indiai rúpiába is, nehogy már azt higgyük, hogy kíméli az ősellenség valutáját. Mert kit támad legintenzívebben egy ilyen ördögfattya, ha nem a mi csodás kormányunkat, élén magával Orbán Viktorral?

Ha mégsem a kormányzati kommunikációs manipulációs szemüvegen keresztül nézzük a devizaárfolyamok alakulását, akkor könnyen más álláspontra juthatunk. Ahogy eddig kedvezett ugyanis a globális gazdasági klíma az Orbán-kormánynak, most kezdenek sötét fellegek gyülekezni a mi szép országunk felett is. A nemzetközi piacok ugyanis nem elsősorban a spekulációk miatt ingadoznak, hanem előre látható, sőt megjósolt pénzügyi és gazdasági folyamatok elindulásával. Nem megyünk bele az elemzésekbe, de egy korrekció szükségességét már korábban is megjósolták mérvadó elemzők, és egy komolyabb válság kialakulását sem zárták ki.

Soros Györgynek tehát vajmi kevés köze van ahhoz, hogy rohamosan kezd veszíteni az értékéből a forint. Ezt még maga a Matolcsy György vezette jegybank is elismerte, ugyanis a kormány sunyi célozgatásaira elég idegesen reagált az MNB. Mivel adottságaiban a hozzánk leginkább hasonlító közép-kelet európai országok valutái hasonló mértékben estek, mint a forint, nincs sok szakmaiság abban, ha e mögött is a magyarok ellen áskálódó csúnya milliárdos bácsit látjuk. A Magyar Nemzeti Bank ennek ellenére még mindig nem emel kamatot, pedig azzal sokat enyhítene a forintra nehezedő nyomáson, ami mögött persze nem Soros György áll.

Fotó: blikk.hu

A kormány valószínűleg sejti, hogy vége a bőség hét esztendejének, és amellett, hogy elkezdett bespájzolni nehéz napokra, ezzel párhuzamosan kommunikációs stratégiát dolgoz ki arra az esetre, ha nagyon beütne a krach. Ha felnagyítják a veszélyt – amit Soros György befolyásának hangsúlyozásával tudnak leginkább elérni – akkor a magyar kormány, mint védelmező, oltalmazó erőként fog ezzel szembeszállni. Megint a harcban edzett férfi képében tud előlépni Orbán Viktor, aki megvédi népét (és persze a nemzeti valutát) a spekulánsok, különösen Soros György ellenében. Mert, ahogy az ősi dakota bölcsesség tartja: „Győztes taktikán csak akkor változtass, ha vesztésre állsz.”     

Nem kaphat szót olyan képviselő, aki pártelnöknek szólítja Orbán Viktort, egy nap alatt eltüntetik azt a graffitit, amely a miniszterelnököt ábrázolja, a külügyminiszter pedig azzal magyarázkodik egy külföldi újságíró előtt, hogy ő kitart Orbán Viktor minden kijelentése mellett. Mindez két napba sűrítve mutatja be, hogyan épül Magyarországon az a tekintélyelvű hatalom, amely nem tűri az ellentmondás semmilyen formáját. Orbán Viktor lényegben azt üzeni mindenkinek az országban, hogy aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére.

Fotó: hvg.hu

Orbán Viktor most már tényleg elhiszi magáról, hogy szakrális vezetője Magyarországnak. Aki ennek az elvnek ellenáll, most még megússza egy kis ejnye-bejnyével, de a rendszer érzékelhetően keményedik, így nem lesz rá garancia, hogy néhány hónap múlva nem írják majd bele az alaptörvénybe, hogy a magyar miniszterelnök személye szent és sérthetetlen, és komoly szankciókkal számolhatnak azok, akik megszegik ezt a rendelkezést.

Valószínűleg az lesz az igazi fordulópont, amikor Orbán a Budai várba költözik, hiszen onnantól a legősibb történelmi hagyományok követőjének érezheti magát, amivel persze komoly előjogok is járnak majd. Lényegében a magyar királyok nyomába szegődött már első kormányzati ciklusa alatt is, amikor Szent István koronáját úsztatta a Dunán. Úgy akar nyomot hagyni a magyar történelemben, mint a legnagyobb államférfiak, de már nem Széchenyi István példája lebeg a szeme előtt, hanem inkább Hunyadi Jánosé, aki ugyan nem király, hanem kormányzó volt, de szembe szállt a muszlim törökökkel, vagyis személyén keresztül aktualizálhatja a menekültellenes politikáját.

Ironikus módon éppen a török elnök, Recep Tayyip Erdoğan pályafutás az egyik inspiráló példa a magyar kormányfő számára. Erdoğannak azonban nem kell tartania az uniós vezetők kritikáitól, ugyanis országa nem tagja az EU-nak. Ráadásul egy stratégiailag rendkívül fontos ország élén áll, tőle függ többek között a Törökországban élő szír menekültek sorsa, így az uniós döntéshozók előszeretettel hunynak szemet diktátori hajlamai felett. A török elnök így lényegében azt tett az ellenzékével az utóbbi években, amit csak akart, és majdnem olyan központosított hatalmat épített maga köré, amilyennel csak a szultánok rendelkeztek korábban.

Orbán útja rögösebb, és valószínűleg hosszabb ideig is tart. Mivel 2010-ben gyorsan rájött, hogy nem tud olyan gazdasági csodát tenni, mint például Erdoğan Törökországban, új módszerekhez folyamodott hatalma megtartása és megszilárdítása érdekében. 2014-ben a rezsicsökkentéssel ámította a szavazók többségét, így nyert újabb 4 évet, 2015-től pedig – érzékelve a magyar lakosság xenofób hajlamait – tudatosan építette fel menekültellenes kampányát, ami ismét elhozta számára az áhított kétharmados többséget. Mivel érzékelhető volt, hogy számára létkérdés az alaptörvény átírásához szükséges kétharmados parlamenti többség megszerzése, egyértelmű, hogy a törvényalkotást saját hatalmának további kiteljesítéséhez fogja használni.

Fotó: mandiner.hu

Egyszóval, csak az a kérdés, Orbán Viktor mikor tesz újra kísérletet arra, hogy saját mindenhatóságát és érinthetetlenségét tovább tudatosítsa a magyar társadalomban. Már az a rendelkezés is ezt szolgálja, hogy lényegében lehetetlenné teszi a demonstrációkat a lakása környékén, de az ellene tüntető civilek számára is sokkal nehezebb lesz engedélyt szerezni a tömegdemonstrációkhoz. Saját hívei már most is úgy tekintenek rá, mint egy váteszre, de neki ez nem elég. Szeretné, ha legalább annyira tartanának tőle azok, akik soha nem fogják szeretni, hogy nem merik azt kiabálni az ellenzéki tüntetéseken: „Orbán takarodj!” Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Szép dolog az igazságot kimondani, de az fontosabb, hogy számolj a következményekkel. Mert, ha egyszer a nagyfőnök begurul, a mellkasodban landol a tomahawkja.”   

Az uniós pénzelvonásokat is arra fogja használni a Fidesz, hogy az EU ellen hangolja a magyar lakosságot. Ez szinte borítékolható azok után, hogy már sokadik évadában jár a magyar kormány szabadságharca Brüsszel ellen. Azért hadakozik tehát újfent saját szövetségesei ellen a kormánypárt, hogy közben ne kelljen megmagyaráznia, miért öntött több száz milliárd forint közpénzt saját oligarchái zsebébe. Lényegében minden jogos számonkérést nyílt hadüzenetnek tekint Orbán Viktor, legyen szó menekültügyről, korrupcióról vagy a jogállamiság leépítéséről, így csak a harci szellemet tartja fenn Brüsszel azzal, ha szembesíti a magyar kormányt a kötelességeivel.

Fotó: index.hu

Szinte megbecsülhetetlen az az összeg, amennyit nem a hatályos uniós előírásoknak megfelelően költött el a magyar kormány a jelenlegi hétéves költségvetési ciklus folyamán. Csak annyi biztos, hogy a brüsszeli központ ellen folyamatosan szabadságharcot vívó Orbán-kormány már nagyobb korrupciós amplitúdóval rendelkezik, mint az eddig éllovas déli tagországok. Az ellenőrök aprólékos munkával mutatták ki, milyen innovatív a magyar kormány és a hozzá közel álló nomenklatúra, ha le kell csippenteni néhány milliárdot a központi forrásokból, melyek hivatalosan az ország felzárkózását segítenék.

Az idő- és energiaigényes ellenőri munka talán nem is jutott el minden apró részletig, így, ha csak a nagyobb tételeket vesszük, akkor is kirajzolódik a tendenciózus síbolás sormintája. Most úgy néz ki, hogy minden tizedik eurót visszafizettetne az EU Magyarországgal, ami talán még nem is olyan súlyos büntetés, ha azt vesszük, hogy a költségvetési támogatásnak valószínűleg ennél jóval nagyobb aránya vándorolt magánzsebekbe.

A számlázás felfüggesztése, kisebb tételek visszakérése ugyanis nem hatékony eljárás az olyan cinikus és dörzsölt rendszerrel szemben, mint Orbán Viktor klientúrája.

Úgy tűnik, hogy a magyar kormány korábban ezt a büntetést már beárazta, hiszen valószínűleg előre eldöntötték, a 10 százalékos átalánybüntetést választják, ami így is több mint 100 milliárd forint lehet. Ez is azt bizonyítja, hogy az Orbán-kormány fittyet hány minden brüsszeli intőnek, számukra az az igazán lényeges elem ebben a gigantikus projektben, hogy az ingyen pénzből minél több jusson a kormányhoz közeli emberekhez.

A rendszerszintű korrupcióra az a tény is egyértelműen utal, hogy közbeszerzések ellenőrzési rendszerét vizsgálva a mostani költségvetési ciklusban 29-ből 24 projektben találtak kivetnivalót az ellenőrök. Ez hatalmas romlás a korábbi adatokhoz képest, pedig három évvel ezelőtt is minden harmadik-negyedik projekttel adódtak súlyos problémák. Az EU illetékesei ma már bizonyára jól tudják, azzal követték el a súlyos hibát, hogy már akkor is csak fenyegetőztek, és nem állították le a kifizetéseket teljes egészében.

A számlázás felfüggesztése, kisebb tételek visszakérése ugyanis nem hatékony eljárás az olyan cinikus és dörzsölt rendszerrel szemben, mint Orbán Viktor klientúrája. Ezt megtanulhatták a jogállamiság leépítése ürügyén tett tessék-lássék intézkedések, de az egyre kirekesztőbb, sőt már-már rasszista felhangokkal teletűzdelt menekültpolitika kapcsán is. Orbán Viktor ugyanis mindent csak üres fenyegetőzésként értékel, mert tudja, hogy az EU, de különösen saját pártcsaládja, a néppárti frakció soha nem mer elmenni a falig. Bezzeg ő! A magyar kormányfő évek óta abból húz belpolitikai és külpolitikai hasznot, hogy visszaél ellenfelei (és persze szövetségesei) óvatos politizálásával, kompromisszumokra hajló alkudozásaival.

Fotó: Zárójel

Orbánt csak a végeredmény érdekli. Kőkemény menekültellenes kampányt vitt végig 2015-től, amivel egyrészt elterelte a figyelmet a kormányzati korrupcióról, másrészt hozta a 2018-as parlamenti választásokat. Az, hogy közben külpolitikai karanténba zárták, nem zavarta, sőt még hasznot is húzott belőle. Látványos gesztusokat tett illiberális szövetségesei felé, ajnározta Erdogant, együtt parolázott Putyinnal, tolta a kínaiak szekerét, amiért persze nem igazán kapott semmilyen kézzel fogható ellenszolgáltatást. Az elsíbolt kohéziós pénzek miatt sem fáj különösebben a feje, mert nem ő fogja kifizetni a büntetést, és legalább megint lesz oka bő nyállal köpködni Brüsszelt. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Amíg más kölcsön adja a lovát, eszedbe ne jusson a saját musztángodat fárasztani!”