A magyar kormánypártok képesek bármit letagadni, még azt is, amiről fénykép tanúskodik, sőt az érintettek sajtótájékoztatón is elbüszkélkedtek a tettükkel. Így volt az emlékezetes matricázós esetnél is, amikor a KDNP ifjú aktivistái „bevándorlást segítő szervezet” felirattal látták el azt az épületet, amelyben a Menedék Egyesület működik. Most, hogy erről tudomást szereztek uniós képviselők is, a kereszténydemokraták mindent tagadnak. A dologban van egy roppant kínos mozzanat is,  ugyanis a Menedék Népszínház utca 16. szám alatti irodája egy csillagos házban található.

Fotó: 24.hu

A múlt héten indult a kisebbik kormánypárt, a KDNP új kampánya, amelynek során “bevándorlást támogató szervezet” feliratú öntapadós matricákkal látják el mindazokat az épületeket, melyekben állításuk szerint a Stop Soros törvény által megrendszabályozni kívánt civil egyesületek működnek. A Hollik István ex-képviselő által indított őrületbe bekapcsolódtak a KDNP ifjúsági tagozatának aktivistái is, akiknek jó érzékkel sikerült megjelölniük egy csillagos házat. Anélkül, hogy rövid történelem óra keretében elmagyaráznánk nekik, hogy mekkora érzéketlenség a nyilasok által kijelölt házakra bármiféle megbélyegző feliratot kiragasztani, a párt uniós képviselője már érzékeltette, hogy az ifjú kereszténydemokraták tényleg túl messzire mentek a civilek elleni hajsza hevében.

Történt ugyanis, hogy a csillagos ház felmatricázását több zsidó származású ember is kikérte magának, egyikük pedig írt egy levelet is Ujhelyi István szocialista EP-képviselőnek. Aki fogta, lefordította a levelet és körbeküldte a többi Európai Parlamenti képviselőnek. Ebből aztán elég nagy kalamajka támadt, és, nem maradt más választása Hölvényi György KDNP-s EP képviselőnek, hogy egy az egyben letagadja az estet. Pedig az esetről beszámoltak a magyarországi hírportálok függetlenül attól, hogy ellenzéki vagy kormánypárti orgánumok, a felmatricázásról fényképet készített az MTI fotóriportere, de beszámolt a történtekről a lakájmédia összes csatahajója, köztük a szervilizmus csúcsának számító M1 hírcsatorna is.

A tények azonban egyáltalán nem zavarják a kormánypárti politikusokat, ha tisztára akarják mosni magukat a nemzetközi (esetleg hazai) közvélemény előtt. Másként fogalmazva: arcrezdülés nélkül belehazudnak a világba azok az emberek, akik saját bevallásuk szerint a kereszténység értékeit képviselik a politikában. A civil szervezetek megbélyegzése, a kormánypárti lapok listázásai, a folyamatos verbális fenyegetés, a szolidaritás eszméjének alaptörvényben való kriminalizálása anélkül is vérlázító, ha nem csillagos házakra ragasztanak idióta feliratokat a világ dolgairól alig valamit tudó, önmagukat  kereszténydemokratának valló sihederek, de a butaságukat most egy felnőtt KDNP-s próbálja letagadni szemrebbenés nélkül.

Miért is bélyegez meg embercsoportokat az Orbán Viktor által felépített és működtetett rendszer Magyarországon a 21. században? Miért is van szüksége arra, hogy a társadalom egyes csoportjait olyanok ellen hangolja, akik hisznek az emberi méltóságban, a demokrácia elsőbbségében a diktatúrákkal szemben, akik hajlandók megvédeni olyan emberek érdekeit, akik jogai sérülnek az állammal szemben? Nem az az elsődleges célja ezzel a Nemzeti Együttműködés Rendszerének, hogy újra kiépítse az egypártrendszert - hiszen ez túl menne minden határon, amit az Európai Unióban még elviselnek -, hanem, hogy elterelje a figyelmet arról, hogy egy korrupt politikai rendszerben élünk, ahol ráadásul az embercsoportokat származásuk, szociális helyzetük, politikai nézeteik vagy vallásuk alapján nyíltan megkülönböztetik.

Tény, hogy Magyarországon a törvény előtti egyenlőség eszméje is egyre nehezebben valósul meg, olyan nyomás alá helyezik a bíróságokat, hogy a fent említett diszkriminatív folyamatoknak ne szabjon határt a jog. Ha folyamatosan a belső ellenség megkülönböztetésével, külön karámokba való terelésével foglalkozik a közélet, ha a kormányhoz hű sajtó egy csettintésre rászabadul a Fidesz által kijelölt szervezetekre, személyekre, akkor nem lesz ideje és kedve a választópolgárnak azon töprengeni, hogy mitől gazdagodott meg fénysebességgel Mészáros Lőrinc. Ha az Európai Uniót állandóan támadja Orbán Viktor, részben vagy egészben hitelteleníti az EU kritikáját a magyar kormány működésével kapcsolatban.

Fotó: MTI

Szóval, a matricázós gyerekek kissé túllőttek a célon, de mi sem könnyebb, mint fogadott prókátorként azt írni, mint amit Hölvényi tett közzé: “A magyar kommunista hagyományt követve a bukott szocialisták képviselője abból akar gátlástalan előnyt szerezni, hogy kihasználva a magyar helyzetről való pontos információk hiányát, hazudik” Az ősi módszer persze lehet kommunista, soviniszta, nacionalista, de lényeg, hogy lehazugozni azt, aki a tényeket tárja elénk, annak a beismerése, hogy másként már nem tudta kimosni a kereszténydemokrata tinicsapatot a derék kormánypárti uniós képviselő. Mert, ahogy a dakoták egy legendás mondása tartja: „Ha azt hazudom, hogy ő hazudik, az azt eredményezi, hogy ő már nem mondhat mást, minthogy én hazudom. És ezt már senki sem tudja követni, tehát vagy mindketten igazat mondunk, vagy ő és én is hazudunk. Döntetlenre hoztam tehát a veszettnek látszó meccset.”

Nyilván sokan törik azon a kobakjukat, vajon mi a célja a magyar kormánynak a Stop Soros névre keresztelt törvénnyel, illetve a hozzá kapcsolódó alkotmánymódosítással. Orbán ugyanis sokat kockáztat a nyíltan a civil társadalom ellen hangoló jogszabály erőszakos áttolásával, hiszen a német kereszténydemokraták és az Európai Néppárt is jelezte, erősen megfontolják a Fidesz kizárását a pártcsaládból, ha a Velencei Bizottság előzetes kontrollja nélkül terjesztik a törvényt a magyar országgyűlés elé. A magyar kormányfőt ez a fenyegetés nem zavarta, illetve egyelőre úgy gondolja, hogy nem lesz elég bátorságuk az európai konzervatívoknak ahhoz, hogy kitaszítsák maguk közül az egyik legszélsőségesebb ideológiát valló uniós pártot.

Fotó: index.hu

Orbán Viktor kettős játékának lényege, hogy itthon biztonságot ígér a választóknak, ugyanakkor a külvilágot zavaros ideológiák kaotikus burjánzásaként jeleníti meg. Elég csak az úgynevezett Nemzeti Hitvallásba beszerkeszteni kívánt mondatot idézni:  "Valljuk, hogy a történeti alkotmányunkban gyökerező önazonosságunk védelmezése az állam alapvető kötelessége." Kenetteljes, ám lényegében értelmezhetetlen mondat, legalábbis közjogi értelemben. Természetesen nem is ez a cél, hanem egyfajta állandóság sugalmazása, melyet időről időre meg kell védeni a kiszámíthatatlan külső ellenséggel szemben.

Mindennek belpolitikai haszna csak akkor van, ha a külső fenyegetésnek belső szövetségesei vannak, hiszen pártunk és kormányunk kerítést emelt a déli határra, páncélozott járművek cirkálnak a szerb-magyar határszakaszon, így fizikai értelemben mindent megtett annak érdekében, hogy egyetlen fejkendős muszlim néni se tehesse be a lábát Magyarország szent keresztény földjére. Vannak azonban sötétben bujkáló cimborái a kívülről támadó ellenségnek. Ők Soros György bérencei, a civilek, liberálisok, ellenzéki újságírók, és egyéb másként gondolkodó embercsoportok. Ez a törvény őket tereli egy nagy közös karámba.      

Már ott tartunk, hogy a behódolni nem hajlandó bírák és sajtómunkatársak is Soros ügynökei, és valószínűleg rájuk is vonatkoznak majd a Stop Sorosban megfogalmazott kormányzati retorziók.

Ha a mostani jogszabály-változtatásokkal ugyanis azt sugallja a kormány a lakosság felé, hogy a belső ellenség megrendszabályozására, illetve megfélemlítésére szolgál, valós politikai hasznot húz abból a purparléból is, amit az Európai Unió különböző szerveivel, sőt saját pártcsaládjával vív a Fidesz. A mostani változtatás egy másik kulcsmondata például így szó:  "Az e bekezdés szerinti hatáskörgyakorlásnak összhangban kell állnia az Alaptörvényben foglalt alapvető jogokkal és szabadságokkal, továbbá nem korlátozhatja Magyarország területi egységére, népességére, államformájára és állami berendezkedésére vonatkozó elidegeníthetetlen rendelkezési jogát."

Ebben a megfogalmazásban olyan szélsőséges veszélyeket villant fel a kormány, mintha a belső és külső ellenség Magyarország területi integritását veszélyeztetné, illetve meg kívánná változtatni az államformáját. Ha ezt például az ukrán alkotmányba építenék be, nem csodálkoznánk, hiszen Oroszország néhány éve megszállta az országhoz tartozó Krím-félszigetet, két keleti megyéjét pedig orosz szeparatisták tartják megszállva. Orbán olyan háborús retorikát alkalmaz, amelytől tényleg ideges lesz az ember, akár hisz a fenyegetés valóságtartalmában, akár nem. A kormány propagandája lényegében odáig jutott, hogy a legszélsőségesebb összeesküvés-elméletek alapszövegévé tette az ország alaptörvényét. Már azon sem csodálkoznánk, ha kis vidéki falvakban bedeszkáznák az ablakokat arra a hírre, hogy Soros György Európába utazik, vagy önvédelmi csoportok szerveződnének, ha egy palesztin delegáció érkezik a szomszéd faluba.

Orbán ördögi módon szövi gyilkos hálóját mindazok köré, akik igyekeznek fenntartani a magyar társadalom józan ítélőképességét. Nem véletlen, hogy a független bíróságok és a kritikus hangvételű sajtó lett az egyik legveszélyesebb ellensége a Nemzeti Együttműködés Rendszerének az áprilisi választás óta. Már ott tartunk, hogy a behódolni nem hajlandó bírák és sajtómunkatársak is Soros ügynökei, és valószínűleg rájuk is vonatkoznak majd a Stop Sorosban megfogalmazott kormányzati retorziók. Vagyis, aki nem támogatja majd Orbán Viktor kormányát, az hazaáruló, migránssegítő, Soros György beépített ügynöke, így komoly szankciókkal sújtható. A korrupcióval erősen fertőzött NER így szabadulhat meg azoktól, akiknek egyébként semmi közük nincs a migrációs ügyekhez, ám szeretnék az országot megvédeni a közpénzek ellopásától.

Fotó:olkt.hu

A migráció támogatásának vádjával lényegében mindenkit kriminalizálni lehet már az országban, és talán ennek a ténynek a felismerése vezérelte ismét a szélsőséges irányba a Jobbikot. A néppártosodási kísérletbe belebukó Vona Gábor távozása után a jobboldali szélsőségek felé indult újra az a párt, amely a kampányban még a kormányzati korrupció legkeményebb bírálója volt. A Jobbik ugyanis beállt a Stop Soros mögé, így tett egy lépést afelé, hogy lényegében kívülről támogassa az amúgy is kétharmados többséggel bíró Fidesz-KDNP kormányát. A Jobbik ezzel egyrészt kezdi kizárni magát mindenféle ellenzéki együttműködés lehetőséből, másrészt beismerte, hogy a korrupció problémáját nem volt képes olyannyira artikulálni, hogy az felülírja a migrációval kapcsolatos kormányzati propagandát. Pedig, míg az előbbi kézzelfogható, a mindennapjainkat meghatározó jelenség, addig az utóbbi lényegében csak a kormány lakájmédiáján keresztül felépített hazug propaganda. De, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Általában nem az nyeri meg a törzsi dalversenyt, aki a legtisztábban énekel, hanem, aki a leghangosabban kántál.”  

Nem elég kormánypárti a kormánypárti sajtó, ezért nagy átrendeződések várhatók a kormánypárti médiapiacon. Másként szólva: A Vajna-féle lakájmédia nem elég lakáj, úgyhogy a lakájabb Mészáros-féle médiakonszern szerezheti meg a megdádázott filmügyi biztos érdekeltségeit. Ez a hír finoman szólva sem taszította mélybe a hírportálokon a foci vb aktuális pletykáit, ám érdemes elgondolkodnunk azon, miféle játszmát űznek egymással a jórészt adófizetői pénzeken hizlalt kormánypárti sajtó tulajdonosai. Egy biztos: az egész huzavona nem a mi érdekeinket szolgálja majd.

Fotó: mno.hu

A Népszava a kormányfő tágabb környezetéből és iparági forrásból is úgy értesült, hogy rövid időn belül jelentős átrendeződések lehetnek a Fideszhez tartozó médiabirodalomban. Az egyik lehetséges forgatókönyv szerint a volt felcsúti polgármesterhez kerülhet a jelenleg Andy Vajna érdekeltségébe tartozó TV2 és a két megyei napilap, a Kisalföld és a Délmagyarország. Ennek oka elsősorban az, hogy a miniszterelnök nem elégedett a második legnézettebb országos kereskedelmi csatorna és a két fontos megyei napilap, valamint a bulvársajtó egyik legfontosabb termékével, a Borssal.

Ez utóbbi állítólag nem állt bele eléggé a kampányba. Úgy látszik, Andy Vajna még mindig nem vette észre, hogy egy kis banánköztársaság mindenható urát szolgálja, így amikor a főnök kegyeiből sajtótermékekhez jut, az nem azért van, hogy piaci alapon működtesse azokat, hanem, hogy ugyanazt szajkózzák, amit a teljesen letarolt közszolgálatinak csúfolt televízió és rádió. Úgy tűnik, az Egyesült Államokból hazatelepült ex-producer még mindig túlságosan kapitalista maradt, ezért nem ártana külön fejtágítón elmagyarázni neki, hogyan működött a pártsajtó a rendszerváltás előtt.

Most ugyanis lényegében azokat a daliás időket kezdi visszahozni a Fidesz, amikor csak árnyalatnyi különbségek voltak a sajtótermékek hangvételében, hiszen lényegében mindenki a párt útmutatásainak megfelelő módon tájékoztatta hazánk lakosságát az épülő szocializmus sikereiről. Orbán Viktor sem azt várja a TV2-től, hogy műsorvezetői az M1 lelkesedésével smúzoljanak kormánypárti politikusokkal, vagy minden reggel kiadós migránsozásra ébredjenek a kereskedelmi tévé nézői, hanem adjanak bele apait, anyait Soros György, a kritikus civil szervezetek és az ellenzéki politikusok gyalázásába.

Most tehát jön a vállalkozók vállalkozója, a mindig megbízható Lőrinc barát, aki a megyei napilapok piacán bizonyította elkötelezettségét a párt és a kormány felé.

Ugyanez érvényes a vidéki napilapokra is, melyek közül különösen a Délmagyarország teljesítménye fontos a kormányfőnek. Bár tavaly novemberben végre megszerezte külföldi tulajdonosaitól a szegedi központú lapot a kormányhoz hű oligarcha, mégsem sikerült annyira átformálni a város harmadik legnagyobb városának szellemiségét, hogy megnyerjék itt az országgyűlési választásokat. Szegeden még némileg gyengült is a Fidesz, ami nem túl jó jel a jövő őszi helyhatósági választások előtt, ugyanis Orbán régi vágya, hogy Botka László helyére a saját emberét ültesse a polgármesteri székbe. A még keményebb hangvétel, a több migránsozás akkor is elvárás tehát, ha már eddig is rengeteg előfizetőt veszített a Délmagyarország a kormánypárti fordulat miatt.

A Vajnával való elégedetlenség persze nem pusztán a szegedi kudarcból következik. A miniszterelnök elégedetlen a rendkívül költséges TV2 eredményeivel, mivel egyelőre megszorítani sem sikerült az RTL Klubot. Pedig számolatlanul öntötték a pénzt a kereskedelmi csatornába, egyik méregdrága, külső gyártású vetélkedő követte a másik valóságshowt, mégsem sikerült beérni az ősellenséget. A TV2-ős projekt kudarca azonban nem ebben nyilvánul meg elsősorban, hanem abban, hogy a bulváron keresztül nem sikerült több hívet szerezni a kormányzó pártnak.

Fotó: szeged.hu

Most tehát jön a vállalkozók vállalkozója, a mindig megbízható Lőrinc barát, aki a megyei napilapok piacán bizonyította elkötelezettségét a párt és a kormány felé. Ha valóban ő teszi rá a kezét Vajna érdekeltségeire, az egyrészt elég csücskös lesz a hatályos gazdasági versenyszabályokat figyelembe véve, másrészt ismét ott tartunk majd, mint Simicska Lajos országlása idején, vagyis egy oligarcha kezében összpontosul majd a teljes kormányzati média. Így aztán kidobhatja Orbán Viktor is a diverzifikált gazdasági érdekszférára vonatkozó elveit, melyeket azután kezdett vallani, amikor Simicska Lajos egy g betűvel kezdődő szóval jellemezte őt. Mert, ahogy egy ősi dakota mondás tartja: „A barát akkor is barát marad, ha a hátába vágtad a tomahawkodat.”  

Ha stílszerűen akarunk fogalmazni, akkor azt kell mondanunk, hogy most visszanyalt a matrica. Az áprilisi választáson csúfosan elvérzett Hollik István kezdett ugyanis egyéni (?) akcióba néhány napja, melynek keretében öntapadós matricákkal jelölte meg azoknak a szervezetek az irodáit, melyek szerinte a migrációt segítik. Nem tudni, hogy a parlamenti mandátumától búcsúzó fideszes képviselő elkeseredésében vagy pártmegbízásként végzik lélekemelő tevékenységét, de most megjelentek az ellenmatricázók is a placcon, úgyhogy kemény szellemi párbaj várható a következő napokban szép hazánk közterületein.

Fotó: facebook

Csak a Stop Matrica nevű törvény tudná megállítani a most kibontakozó matricaháborút, ugyanis a bukott fideszes képviselő elindította azt a lavinát, melyet már csak párttársai tudnának megállítani kétharmados parlamenti többségükkel. Ráadásul Holliknak most már van egy segédcsapata is a KDNP ifjúsági tagozatának hála, ugyanis az ő aktivistáik a Menedék Egyesület székházát látták el a Hollikéhoz kísértetiesen hasonlító matricával. A felirat rajta nem meglepő módon a "Bevándorlást támogató szervezet" volt, és külön pikantériája a dolognak az, hogy Menedék Népszínház utca 16. szám alatti székháza egy csillagos házban van. Vagyis egy olyan épületben, ahol a fasiszta Magyarországon üldözött zsidóknak elkülönítve kellett lakniuk.

A Fidesz kifejezetten a bevándorlást segítő párt, hiszen sokkal több menekült befogadását segítette a kormány, mint az Amnesty International, a Helsinki Bizottság a TASZ és a Menedék Egyesület együttvéve.

A fiatal kereszténydemokratáktól persze dőreség lenne elvárni, hogy ügyeljenek az ilyen finom történelmi áthallásokra, nekik az a fontos, a kormány (és vélhetőleg Hollik István ex-képviselő) útmutatásainak megfelelően megbélyegezzenek minden olyan szervezetet, melyek időt, pénzt és energiát fordítanak még az emberi méltóság megőrzésére, a szolidaritás érzésének fenntartására, az elesettek segítésére. Azt pedig végképp nem tudhatták szegény kis kereszténydemokraták, hogy a Pintér Sándor által irányított belügyi tárca több százmillió forinttal támogatta a Menedéket, mert tudvalevőleg állami feladatot lát el. Csakhogy az államnak (és a pártnak) sokkal egyszerűbb és taktikusabb kiadni ezt a munkát civileknek. Hogy aztán jól felmatricázzák őket kormánypárti politikusok és fiatalok..

Fotó:MTI

Persze, a Magyar Kétfarkú Kutyapárt válasza sem maradt el ezek után. A nagy matricázók pártjaként is emlegetett kutyások elkészítették saját verziójukat, melyet a kormánypárt budapesti irodáinak falára ragasztottak. A felirat természetesen: „Kivándorlást támogató szervezet”. Hollik egyébként nehéz helyzetbe kormányozta magát a kutyapárt akcióit látva, ugyanis, ha ő nem folytatja a matricázást, akkor kiderül, hogy alig vannak bevándorlást támogató szervezetek Magyarországon, ám a kivándorlást elősegítő párt irodáiból van még bőven az országban, melyek csak arra várnak, hogy megbélyegezzék őket.  

Fotó: Szegedi Kattintós

Bármennyire szellemes azonban a kutyapártiak matricája, tulajdonképpen nem kellett volna az eredeti szövegen semmit változtatni. A Fidesz kifejezetten a bevándorlást segítő párt, hiszen sokkal több menekült befogadását segítette a kormány, mint az Amnesty International, a Helsinki Bizottság a TASZ és a Menedék Egyesület együttvéve. Azon kívül, hogy normál menedékügyi eljárások keretében évente több mint ezer Európai Unión kívülről érkezett embernek adnak védett státuszt, a letelepedési kötvények forgalmazásával az elmúlt években körülbelül 20 ezer migráns letelepedését segítették elő. A civil szervezetek csak azoknak a menekülteknek az életét, beilleszkedését segítik, akiket a magyar állam befogadott, az illegálisan érkezőkkel a rendőröknek és az embercsempészeknek van dolgok, de az ő házaikat senki sem matricázta fel. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „A medve is megjelöli a saját territóriumának határait, én miért ne vizelhetnéd le a szomszéd sátrát?”     

Még szerencse, hogy kezdődik a foci vb, így lesz egy hónapunk, amikor Orbán Viktor nem arra összpontosít, hogy milyen vadhajtásokat kell még lenyesegetni az illiberális állam törzséről. Az ugyanis kiderült a parlamenti választást követő két hónapban, hogy nagyon egyszerű stratégát választott a negyedik Orbán-kormány: egyszerűen betiltanak mindent, ami nem tetszik nekik, így beszántják a hajléktalanságot, búcsút intenek az ellenzéki demonstrációknak, és természetesen minden olyan civil szervezetnek, egyesületnek, melyek kellemetlenséget okozhatnak a kormánynak.

Fotó: nepszava.hu

Csoda, hogy a sorban állást még nem tiltotta be a Fidesz. Ha Orbán Viktor nem kéredzkedik előre abban a kórházban, ahová kedden reggel betért egy receptért, akkor bizonyára már készülne a Stop Sor névre keresztelt új törvény. A hatalom megszállottjává váló kormánypárt az áprilisi választási diadal után már nem is cifrázná túl a törvényalkotást. Ha valahol probléma van, akkor azt hatalmi szóval meg lehet szüntetni. Ha a miniszterelnök végigvárta volna a rendelésen, hogy az orvos megvizsgáljon minden előtte érkező beteget, az említett törvényjavaslatot még a Parlament nyári szünetre vonulása után benyújtotta volna a kormánypárt. De nem állta végig.

Ha a várólistákat és a sorban állást nem is tiltja be egyelőre a Fidesz, a hajléktalanság megszűnik rövidesen, legalábbis hivatalosan. Nem véletlen, hogy az az ország házában újoncnak számító Bajkai István jegyzi azt a törvényjavaslatot (Stop Hajléktalan), mely lényegében megtiltaná minden magyar polgár számára, hogy életvitelszerűen az utcán tartózkodjon. Az Orbán család korábbi ügyvédje meg is indokolja az első olvasatra meghökkentőnek tűnő javaslatot. A Budapest utcáin közlekedő honatya szerint „az utcai hajléktalanság úgymond megterhelő. Ez nemcsak közbiztonsági, közegészségügyi, hanem egyszerűen a városi élet szempontjából is problémát jelent.” Ki gondolta volna?

Egyre jobban hasonlítanak a magyar állam módszerei a putyini modellre.

És akkor természetesen az a legjobb megoldás, hogy kriminalizálják ezt az élethelyzetet, vagyis megbüntetik azokat, akik számára épp elég büntetés, hogy nincs otthonuk, és nincs annyi jövedelmük, hogy albérletbe költözzenek. Bajkai lényegében a hajléktalanok okolja azért, hogy Budapest lakó nem érzik elég otthonosnak saját városukat. Szellemiségét tekintve ez a törvény logikus következménye a menekültellenes kampánynak, vagyis épp azokat állítja célkeresztbe, akik amúgy is teljesen kiszolgáltatottak. Úgy tűnik, Orbán Viktor úgy érzi, hogy eléggé megdolgozta már a magyar lakosságot ahhoz, hogy ne váltson ki felháborodást a többségi társadalom tagjaiból, ha ilyen kirívó módon diszkriminálnak egy szociálisan kiszolgáltatott csoportot.

Azért nem csupán a hajléktalanság szúrja az uralkodó elit szemét. Az sem igazán tetszik nekik, hogy a társadalmi elégedetlenség demonstrációkban, tüntetésekben ölt testet, és olykor csúnya dolgokat mondanak a kormánypárt tagjaira, illetve nem túl barátságosak azok a szövegek sem, melyeket az ilyen eseményeken a magasba emelnek a magyar polgárok. Bár a gyülekezési jog egy az egyben nem vehető el a magyar polgároktól, azért jogi csűrcsavarral elérhető, hogy a demonstrációk engedélyeztetése ne menjen olyan gördülékenyen, mint ahogy eddig történt. A tömegrendezvények környékén élő polgárok jogaira hivatkozva ugyanis akár meg is tagadható. Azzal ugyanis, hogy a magánszféra védelmére való hivatkozást az alaptörvénybe is beemelné, a kormánypárt indokolatlanul nagy mozgásteret ad a rendőrségnek a tüntetések előzetes betiltására.    

Fotó: hvg.hu 

A kormánypárti politikusok tehát már a látszatra is alig ügyelnek. Utálják a szegényeket, így el akarják tüntetni őket az utcákról, kellemetlen számukra, hogy demonstrálnak ellenük a polgárok, így megakadályozzák, hogy tüntethessenek az utcákon, tereken, politikusok házainál. Egyre jobban hasonlítanak a magyar állam módszerei a putyini modellre. Ott is adminisztratív úton akadályozzák az emberek szabad véleménynyilvánítását, a perifériára szorítják az elesetteket, és olyan szervezeteket, alapítványokat, szerkesztőségeket üldöznek el Oroszországból, melyek nem szimpatizálnak a kormánnyal. Nagyon ismerős a módszer, ami előrevetíti, hogy később nálunk is lehet majd ellenzékieket vegzálni, mondvacsinált indokkal letartóztatni, netán adminisztratív úton meg lehet akadályozni kormánykritikus politikusokat abban, hogy elinduljanak a választásokon. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha egyszer rátérsz a hadiösvényre, onnan már csak az ellenségeid téríthetnek le.”

A Nemzeti Együttműködés Rendszere csak akkor működhet tökéletesen, ha minden hatalmi ág, minden önkormányzat, hivatal, civil szervezet és bíróság úgy meghajol Orbán Viktor akarata előtt, akár Semjén Zsolt, ha a főnökét hallgatja. A Fidesz vezetőit még mindig annyira nyugtalanítja az ellenállás néhány kis szigete, mint a birodalmiakat a köztársaságiak pár tucat szökésben lévő embere, akik lendületet adhatnak a felkelésnek, ha nem likvidálja őket az Erő sötét oldala. A civilekkel, a bíróságokkal a következő másfél évben szeretne leszámolni a hatalom, aztán az önkormányzati választáson jöhetnek még azok a városok, melyek egyelőre az ellenállás utolsó bástyái. Vegyük sorra ezeket a kipécézett célpontokat:

Fotó: hvg.hu

1. Budapest. Első hallásra meglepő lehet, hogy az elmúlt nyolc évben fideszes irányítás alatt működő főváros a kormánypárt célkeresztjében van. Hiába uralják azonban a kerületek döntő hányadát, hiába adják ők a főpolgármestert, az áprilisi országgyűlési választás megmutatta, hogy a szélsőséges irányba elmozduló kormányzati kommunikáció nemhogy erősítette, de nagyban gyengítette is a Fidesz pozícióit Budapesten. A választás utáni tömegtüntetések is rávilágítottak arra, hogy amennyivel megnyerte a vidéket a kormánypárt, annyival elbukta a fővárost. Ha csak az ellenzékre leadott szavazatokat nézzük, akkor kényelmes kétharmada lenne egy tisztességes választáson az a Fidesz elleni koalíciónak az ország legnagyobb városában.

Hiába a látványberuházások, az ígéretek, a megannyi sportverseny, világesemény, a budapestiek nem tudják megszeretni Orbán Viktor politikáját, sőt…Már a Momentum nolimpiás kampánya is megmutatta, mennyire sebezhető a fővárosban a máshol oly magabiztos Fidesz, aztán jöttek a kormánypárti városvezetés baklövései, és a népszerűtlenség tovább fokozódott. Valahogy az az ember érzése, hogy a Fidesz csak hivatalosan uralja Budapestet, igazából soha nem tudott kedvére tenni annak a kétmillió embernek, akik zokon veszik a kormány pökhendiségét, korrupcióját és antihumánus retorikáját.

Orbán Viktor és csipetcsapata jól tudja, hogy az önkormányzati választásokig kevésük esély nyílik arra, hogy jobb belátásra bírják a fővárosiakat, így, ha nem akarják csúnyán elbukni Budapestet, akkor valami furmányos dolgot kell bedobniuk. Már történtek olyan intézkedések (nem is kevés), melyek jogköröket vontak el a városvezetéstől, ráadásul mostantól Fürjes Balázs személyében Budapestért és az agglomerációért felelős államtitkár felügyeli a fővárost. A kormány fantáziája szinte kimeríthetetlen, ha hatalma kiterjesztése a célja, így jó okunk van feltételezni, hogy az államtitkári gyámkodás annak a beismerése, hogy Orbán Viktor nem bízik abban, hogy nyílt versenyben meg tudja tartani a várost pártjának, így adminisztratív módon fogja tartósítani befolyását Budapesten. Illúzióink ne legyenek, így vagy úgy, a Fidesz mindenképpen erősen bele fog szólni abba, mi történik a fővárosban függetlenül attól, ki nyer a helyhatósági választásokon.

Fotó: mno.hu

2. Szeged. Talán még Budapestnél is érzékenyebb pont a Fidesz számára. Egy rövid időszakot leszámítva (1998-2002) a Fidesz soha nem uralta az ország harmadik legnagyobb lélekszámú városát. És, ha ez nem lenne elég, meglehetősen megalázó vereségek sorozatát szenvedték el itt az önkormányzati választásokon azóta. Botka László még 2010-ben is meg tudta őrizni polgármesteri posztját, amikor lényegében teljesen narancssárgába borult az ország, igaz akkor a Fidesz a Jobbikkal karöltve egyfős többségbe került a közgyűlésben. A 2014-es voksoláson ennek is meg lett a böjtje, hiszen Botka nagy fölénnyel nyert, ugyanakkor a baloldal kétharmados többséget szerzett a közgyűlésben.

Orbán Viktor többször próbálta újraszerveztetni a kormánypárt szegedi szervezetét, ám sem a megfelelő taktikát, sem a megfelelő embert nem találta meg Botka és a baloldali pártok ellen. Miután tavaly a nagy befolyással bíró megyei napilapot sikerült megszereznie Andy Vajnának, sokan gondolták, hogy megváltoznak a politikai erőviszonyok a városban, ám az áprilisi országgyűlési választások nem sok jót hoztak a helyi Fidesznek. Az egyik körzetet ugyanis magasan nyerte Szabó Sándor, az MSZP-DK jelöltje, a másikban pedig csak azért nyert a kormánypárti B. Nagy László, mert a városhoz hozzácsapott homokhátsági településeken sikerült ledolgoznia a Szegeden felgyülemlett hátrányát. Szeged tehát továbbra is a baloldal legerősebb hazai bázisa, hiába került az MSZP-n belül partvonalra a város polgármestere, és hiába lépett vissza a miniszterelnök-jelöltségtől, amikor nem érezte a kellő támogatást saját pártja részéről.

Elképesztően mocskos, lejárató kampány várható tehát Szegeden, amiből korábban már kaptunk egy kis ízelítőt. Botkát és a szocialistákat mindenképpen szeretnék migránsbarátnak beállítani, sőt a menekülteket befogadó városvezetés képét annak ellenére kezdte építgetni a helyi és országos jobboldali média, hogy az önkormányzatok nem rendelkeznek olyan jogosítványokkal, hogy akár egyetlen migráns befogadásáról is döntsenek. Ahhoz persze, hogy Botkát meg tudják buktatni nem csak lejárató kampányra, de egy hiteles jelöltre szüksége lesz a Fidesznek. Egyelőre azonban mindenki megégette magát, aki belement egy ilyen versengésbe, így nem kapkod senki ezért a lehetőségért a kormánypárton belül. Szeged egyébként is a szabadság egy kis szigeteként kezd a köztudatba ivódni, így nagyon sok függ majd attól, hogy milyen hangulat uralkodik majd az országban jövő ősszel.

3. Hódmezővásárhely. Talán a legnagyobb szívfájdalma Orbán Viktornak, és persze Lázár Jánosnak. Ilyen stabil bástyája talán soha nem volt a Fidesznek az országban, és jött az a végzetes február 25-e, amikor meg kellett ízlelniük az alföldi város kormánypárti politikusainak és szimpatizánsainak is a vereség ízét. Huszonnyolc évnek kellett eltelnie, mire az ellenzék egy olyan jelölttel tudott előrukkolni, aki mögé minden szavazó beállt, aki megelégelte a Fidesz több mint negyedszázados uralmát a városban.

Azt azért meg kell jegyeznünk, hogy a vásárhelyi vereségből csak és kizárólag a kormánypárt tanult, az ellenzék nem tudta apró pénzre váltani azt a sikert, amit elért az időközi polgármester választáson. A Fidesz ugyanis sikeresen megakadályozta az ellenzéki összefogást, ugyanakkor ráerősített a migránsozásra, mert a kisebb településeken ez másként hat, mint egy ötvenezres településen, ahol ráadásul az ellenzék jelöltje köztudottan egy vallásos ember volt. Márki-Zay Péter azóta is a kormánymédia célkeresztjében van, így számára lényegében már megválasztása pillanatában elkezdődött a következő választási kampány.

Fotó: tramtrain.hu

Hódmezővásárhely visszaszerzése tehát sokkal inkább presztizskérdés, mint politikai szükségszerűség a kormánypárt számára. A helyi versengést nagyban meghatározza majd az a tény, hogy Lázár János most saját pártjában a háttérbe húzódott (vagy, ha úgy tetszik, perifériára szorították), így sok múlik azon, milyen intenzitással, és főként, milyen taktikával veti bele magát a kampányba. Lázár ugyanis továbbra is a város országgyűlési képviselője, de legutóbbi megnyilatkozásai sokkal békülékenyebbek voltak Márki-Zay felé, mint amilyeneket megszokhattunk tőle fideszes miniszterként. Azt nem mondanánk, hogy Lázár lesz a mérleg nyelve, de ha saját politikai jövője érdekében kevésbé vehemensen támadja majd a jelenlegi polgármestert, az jól jöhet Márki-Zaynak. És van itt egy másik dolog is! Már épül Szeged és Hódmezővásárhely között az úgynevezett tram-train (vasútvillamos) rendszer, amely két ellenzéki vezetésű várost köt majd össze. Nagyon nem mindegy, hogy ez a beruházás szimbolizálja-e majd az ellenzéki összefogást, vagy a Fidesz megszerzi mindkét végállomás felett az ellenőrzést. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Sokkal több dolog köt össze bennünket, mint amennyi elválaszt, ettől még olykor elvágjuk egymás torkát.”   

Bizonyára sokan szurkoltak annak a fiatal mackónak, amely valami rejtélyes okból a biztonságot jelentő szlovák hegyekből elindult dél felé, és olyan sikeresen bandukolt az Alföldön, hogy majdnem elérte Orbán Viktor déli határkerítését. A Sándorfalvánál altatólövedékkel semlegesített állat elhitette velünk néhány napra, hogy van annál fontosabb dolog is ebben az országban, minthogy egy év alatt mekkorára nőtt Mészáros Lőrinc vagyona, vagy, hogy ki lépett éppen ki a Jobbikból. Volt végre egy közős ügye ennek a széthúzó társadalomnak. Több ilyen mackós sikertörténet kéne szegény kis hazánknak, és akkor talán a közös dolgokat is észrevennénk egymásban, nem csak a különbözőségeket!

Fotó: hirekma.hu

Aki eddig nem értette, miért szeret Orbán Viktor vagy Vona Gábor kutyás képeket posztolni magáról, aki számára a cukiság eddig egy értelmezhetetlen kategória volt, az az elmúlt hét eseményei alapján sejti talán már, hogy az állatok sokkal jobban érdeklik az embereket, mint a politikusok. A cuki fotókon tehát a kutyusok, cicák és egyéb aranyoskák adják el a gazdikat, és nem fordítva. A hét hőse azonban egy magányos mackó volt, akinek szerencsére politikus nem került az útjába, így profiljához nem köthető semmilyen rangú és színezetű közéleti személyiség nem rontotta a hitelét.

Amikor kiderült, hogy a szlovák hegyekből elkóborolt 1-2 mázsa körüli testsúlyú hároméves hím délre tart, senki sem gondolta volna, hogy ilyen tempóban jut el négy megyén keresztül egészen Sándorfalváig. A medvéről ugyanis általában az jut eszünkbe, hogy cammog, közben egy kicsit bóklászik a málnásban, néha megmártózik egy útjába eső patakban, esetleg ráijeszt néhány kirándulóra, de arra nem pazarolja az energiát, hogy üldözze is őket. A mi mackónk azonban gyorsabban haladt, mint néhány hazai vasúti szerelvény, és jobban csipkedte magát, mint néhány válogatott futballista.

A hazai média - függetlenül attól, hogy ellenzéki hangvételűek, közszolgálatinak csúfolt rádió vagy tévé, netán Andy Vajna vagy Mészáros Lőrinc uszályában lavíroznak – lényegében percről percre közvetítette az eseményeket, valahogy úgy, mint egy parlamenti választás estéjét vagy egy BL döntőt. Erre a mackóra ugyanis nehéz lett volna ráfogni, hogy Soros György ügynöke lenne, esetleg migráns - ugyanis a szintén EU-tag Szlovákiából bóklászott el -, így pártsemlegesen lehetett hírt adni arról, merre csatangol a nagy barna állat. Számára pedig nem térkép-e táj, így valami belső ösztönből hajtva megcélozta a szerb-magyar határt, ám előtte nem tájékoztatták arról, hogy ott nincs átjárás még egy békés maci számára sem.

Némi politikai színezetet adhatott volna az ügynek, ha a nemzet fővadásza szolgálatba helyezi magát, ám valószínűleg rászólt Semjén miniszter úrra a főnöke, hogy politikailag nem lenne korrekt kilőni a szomszédok medvéjét, ráadásul hiába használna altató lövedéket, egy ország szíve dobban együtt ezért a medvéért, így a mi Zsoltinknak a svédországi vadászkaland után ismét beírnának egy rossz pontot a választók. Végül a Szegedi Vadaspark igazgatójának jutott az a hálátlan feladat, hogy véget vessen ennek a furcsa szappanoperának. Veprik Róbert több mint három napig járt az állat nyomában, és végül azzal indokolta a kilövést, hogy amennyiben a medve a Tisza árterére téved és a folyó nyomvonalát követi, akkor akár a Deja Vu fesztiválon is felbukkanhatott volna szegedi Partfürdőn. Ezért is határoztak úgy, hogy altatólövedékkel elkábítják.  

Fotó: 444.hu

Végül tehát egy nosztalgiafesztivál lett szegény pára veszte, de persze nincs olyan nagy baj, az állat egyelőre a Szegedi Vadaspark vendégszeretetét élvezi, és csak később döntenek arról, merre szállítsák tovább. Így is köszönjük neked kedves maci, hogy tompítottad bennünk a felháborodást a képviselői vagyonnyilatkozatokban felbukkanó elképesztő számok láttán, kevésbé gondolkodtunk el azon, hogy Orbán Viktor milyen alkotmányozó folyamatot akar másfél éven keresztül véghezvinni, ugyanakkor a választók egy rövid időre elfeledkezhettek arról, hogy a héten folyt egy olyan szégyenletes törvény vitája a Parlamentben, melyet a kormánypárt Stop Sorosra keresztelt. Jó volt néhány napra a nagymedve fiainak lenni ebben az országban, és nagy ívben kerülni a közéleti híreket, melyek a hírek alsó harmadába csúsztak. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Macinak lenni jó, mert az emberek szeretik a csöppséget, de a nagymedvének még ennél is jobb érzés, hogy félnek tőle az emberek. Medvének születni tehát királyság.”

Divat lett nálunk szidni az Európai Unió intézményeit és döntéshozóit az ellenzéki és kormányoldalon egyaránt. Az ellenzékiek gyengeséggel, megosztottsággal, a tények felszínes ismeretével, a kormánypártiak viszont a nemzeti érdekek elnyomásával, „Brüsszel diktatúrájával” vádolják az EU-t. Mindkét oldal túloz, sőt igazságtalan is a két megközelítés. A közös uniós politika (és persze pénz) nélkül ugyanis az ellenzéknek és a kormányoldalnak is sokkal rosszabb lenne a sora hazánkban. Orbán Viktor politikai ámokfutását ugyanakkor ma már szinte csak az EU, azon belül is az Európai Néppárt parlamenti frakciója tudja megfékezni.

Fotó: 24.hu

A migrációról, a határvédelemről és az európai életmód megvédéséről értekeznek a napokban az Európai Néppárt prominensei. A témákból ítélve meglepő, hogy Orbán Viktor nem szerepel az előadók között. A magyar kormányfő bizonyára kioktatná pártcsaládjainak tagjait arról, hogyan kell többmilliárdos kampányokkal félelmet kelteni a polgárok lelkében, miként lehet a közmédia segítségével egy párhuzamos valóságot kreálni a megszokott életmódjukat féltő nyugdíjas nénik és bácsik számára.

Orbán ugyanis nem pusztán azt tudná elmondani a jobboldali politikustársai számára, miként kezelné ő a menekültválságot, hanem azt is, milyen kampánystratégiai lehetőségek rejlenek a menekültekkel való állami riogatásban. Ő csak tudja, hiszen egy, a rasszizmus határait erősen súroló kampánnyal sikerült ismét begyűjtenie a szavazatok közel felét az országgyűlési választásokon, aminek egyenes következményeként ismét kétharmados többsége van a Parlamentben. És, ha már ismét összejött az alkotmánymódosításokhoz szükséges frakciója, akkor bele is csap a lecsóba, nem érdekli, hogy a német kereszténydemokraták tőle féltik csak igazán az európai értékeket.

Az alkudozásokból maximum annyit vesz észre egy magyar polgár, hogy a Fidesz elhúzza az ügyeket, például lassan fojtogatja a CEU-t, de egyelőre nem záratja be.  

Azonban, ha nem lettünk volna az Európai Unió tagjai az elmúlt nyolc évben, még a mostaninál is szomorúbb képet alkothatnának a nyugati kereszténydemokraták a magyar jogállamiság állapotáról. Kevés szó esik ugyanis arról, hogy Orbán Viktor kormányzásának legutóbbi két ciklusában sokkal durvább eszközöket próbált bevetni a fékek és ellensúlyok rendszerének mihamarabbi lebontása érdekében, mint ami végül kisült ezekből a törvényekből. A demokratikus intézményrendszer különböző pilléreit folyamatosan támadta az utóbbi nyolc évben, fennen hirdette, hogy minden ügyben elmegy a falig, és azt sem rejtette véka alá, hogy sajátos pávatáncával igyekszik megtéveszteni politikai ellenfeleit és szövetségeseit.

Orbán cinizmusa általában akkor érhető tetten a leginkább, amikor henceg. Soha nem ismeri be, hogy egyre jobban kiismerték a politikai partnerei, és ma már alig hisznek neki a pártcsaládjában, ám meggyőződése, hogy a néppárti frakció nem fogja kizárni a Fideszt a sorai közül, mert ezúttal is sikeresen manőverezik majd a különböző érdekcsoportok között. Szinte már eszébe se jut arról beszélni, hogy ideológiai rokonság fűzi össze az európai kereszténydemokrata pártokat, számára csak az a fontos, hogy felhasználja az Európai Parlament legnépesebb képviselőcsoportjának támogatását a saját céljai elérése érdekében.

Nyílt titok ugyanakkor, hogy elég egyértelművé tették Orbán számára, hogy a türelem vele szemben nem tart örökké. Elég konkrét feltételeket szabtak ugyanis számára a német kereszténydemokraták, például azt, hogy a Velencei Bizottság véleményének ismerete nélkül ne fogadja el magyar országgyűlés a Stop Soros névre keresztelt civil- és menekültellenes törvényt. Még nem biztos, hogy a magyar kormányfő meghátrál ettől a fenyegetéstől, mindenesetre azóta Orbán egyfolytában a kereszténydemokrácia nagyszerűségéről beszél, ugyanakkor egy tompított változatot kezdtek el tárgyalni a magyar képviselők. Ettől még a gyülekezési jogot álszent indokokkal akarja korlátozni.       

Az EU intézményei, valamint a legnagyobb politikai befolyással rendelkező Európai Néppárt már többször alkudoztak eredményesen a háttérben Orbán autokrata rendszerével, de ez inkább a magyar kormányfő malmára hajtotta a vizet. Ez az eljárás ugyanis leginkább elvtelen mutyizásnak tűnt a magyar választók szemében, hiába sikerült például a médiatörvényt némileg kompatibilissé tenni az EU-s törvényekkel, hiába nem mert eddig nyíltan nekimenni a Fidesz a bíróságoknak, hiába tárja fel egymás után a kirívó korrupciós ügyeket az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF), a magyar választók nem igazán érzik, hogy ez az ő érdekükben történik. Az alkudozásokból maximum annyit vesz észre egy magyar polgár, hogy a Fidesz elhúzza az ügyeket, például lassan fojtogatja a CEU-t, de egyelőre nem záratja be.  

Fotó: nepszava.hu

A Fidesz nyilvános karanténba zárása azonban több veszélyt is rejt magában. Egyrészt a saját berkeken belül több mozgástér nyílik - hiszen fenyegetni és kecsegtetni is könnyebb így -, ugyanakkor, ha Orbán képviselői átülnek a szélsőségesek frakciójába, akkor nagyobb súlyt adnak ezeknek a nézeteknek, ugyanakkor elismernék, hogy az unió egyik tagországát kétharmados többséggel egy szélsőjobboldali kormány vezeti. Úgy tűnik, hogy néppárt a saját kezébe akarja venni az ügyeket, így például a mostani háromnapos müncheni konferencián is demonstrálni kívánják, hogy Orbán megoldási javaslatait nem tartja irányadónak az Európai Néppárt többsége. Talán megijedtek Soros György napokban közzétett jóslatától, mely szerint Orbán arra törekszik, hogy átvegye a néppárt irányítását. Mert, ahogy egy ősi dakota bölcsesség tartja: „Jobb félni a prérifarkastól, mint megijedni tőle.”  

Mivel a várt nagy illiberális fordulat nem következett be 2017-ben, Orbán Viktor taktikát váltott. Most ugyanis apránként kívánja csatlósaivá tenni közvetlen szomszédjait, hogy aztán velük szövetségben saját képére formálja az egész Európai Uniót. A magyar miniszterelnököt szinte szétfeszíti az ambíció - így például nyíltan beavatkozott a szlovén parlamenti választásba -, de azt nehéz megtippelni, vajon milyen Európa lenne az, amelyet ő irányítana. A nemzeti függetlenség nagy harcosának ugyanis tudomásul kéne vennie, hogy az ő logikája szerint nem is állhatna a nemzetek felett uniós vezetőként, így aztán nem járna komolyabb hatalommal, ha elérné ezeket a csúcsokat.

Fotó:MTI

Orbán Viktor minden gesztusával igyekszik tudatosítani bennünk, hogy ő nem kispályás, számára a hazai politikai csatározások inkább a cicaharc kategóriájába tartoznak. Azért küldi nyalka keresztes lovagként csatába Szijjártó Pétert az ENSZ ellen, azért parolázik Putyinnal, és azért gyakorol gesztusokat Trump és Netanyahu felé, mert ő már a világpolitika meghatározó szereplőjének tartja magát. Épp ezért sunnyog, amikor magához rendeli az uniós néppárti képviselők vezetője, hogy ultimátumot adjon neki, ezért nem reagál érdemben az EU kritikáira, és ezért nem ártja bele magát olyan piszlicsáré ügyekbe, mint a magyar egészségügy vagy oktatás, esetleg a romák felzárkóztatásának kérdései.

Orbán legfőbb eszköze azonban saját jelentőségének felnagyításában az a Soros György, aki korábban a mentora, anyagi támogatója, sőt, talán példaképe is volt a ’90-es évek elején. Teljesen mindegy, hogy most mit gondol az amerikai milliárdos a világ globális problémáiról, milyen megoldási javaslatai vannak a diktatúrák, a szélsőséges vallási irányzatok elleni küzdelemben, miként gondolkodik a menekültkérdésről, Orbán számára az a fontos, hogy egy nehezen megragadható globális hatalom képviselője ő, aki ellen hasznos dolog hadat viselni, hiszen Soros testesíti meg Magyarország (és persze sok más nemzet) polgárai számára azt a figurát, aki a pénzét politikai tőkére kívánja váltani. Nem mintha Orbán nem éppen erre törekedne…

A magyar kormányfő kommunikációs csapata már korábban is ráérzett arra a lehetőségre, hogy a magyar ellenzék jelentéktelenségét akként lehet leginkább demonstrálni, ha nem ellenük kampányol a Fidesz egy választáson, hanem Soros György ellen, az ellenzékieket, kormánykritikus civileket pedig egyszerűen besorolják a milliárdos bérencei, magyarországi ügynökei közé. Ez a logika bicsaklott meg februárban a hódmezővásárhelyi időközi választáson, ám ekkor Orbán még rátekert egy kicsit a sorosozásra, megvesztegetéssel, lekenyerezéssel, megfélemlítéssel, és ki tudja még milyen eszközökkel pedig megakadályozta, hogy az ellenzéki pártok összefogjanak ellene. Ez pedig egy kis választási huncutkodással megspékelve elegendő volt a kétharmados többség megszerzésére.

Most tehát Orbán joggal érzi úgy, hogy rendelkezik a győzelem receptjével, így akár kívülről is irányíthatja olyan országok választási kampányait, amelyekben érdeke a vele szövetséges politikai erők győzelme. Szlovéniában például a választási kampányban személyesen sorosozott egyet, a magyar kormány ugyanakkor több áttéten keresztül finanszírozta a vele egy politikai akolba tartozó Szlovén Demokrata Párt kampányhirdetéseit. Orbán célja nem csak az, hogy megnyerje a választást a szövetségese, hanem, hogy támogatásával le is kötelezze azt. Ilyen logika szerint avatkoznak be kisebb-nagyobb mértékben az oroszok szinte az összes érdekszférájukba tartozó ország választási kampányaiba. És persze a magyar belügyekbe való beavatkozással vádolta folyamatosan Soros Györgyöt is a miniszterelnök, míg a magyar választások után másfél hónappal, maga is nyíltan beavatkozott egy szomszédos ország politikai harcaiba.

Rég egyértelművé vált az EU számára, hogy Orbán a visegrádi országok politikai közösségének érdekérvényesítő erejét is előszeretettel használja fel illiberális céljai megvalósításában, így nem csoda, ha Szlovénia kormányát is szeretné maga mögött tudni. Orbán azonban nehezen tudja saját autoriter rendszerét elfogadtatni közvetlen szomszédjainál. Romániában például százezres tüntetéseken buktatják meg azokat a korrupt politikusokat, akikkel már kezdett jó viszonyt kialakítani, Szlovákiában hiába sorozott egy jóízűt, miután egy kegyetlen maffiagyilkosság miatt tüntettek az emberek Robert Fico kormánya ellen, pozsonyi szövetségesének távoznia kellett a hatalomból. Nincs túl baráti viszonya a cseh kormánnyal sem, a lengyelek pedig hiába építik nagy lendülettel az illiberális államot, Orbán Putyinhoz fűződő baráti viszonyán nem tudnak szó nélkül túllépni. És, ha idevesszük, hogy az osztrák jobboldali kormánnyal sem feltétlenül baráti a viszonya Orbánnak, akkor kifejezetten rosszul áll az illiberális eszme szénája Közép-Kelet Európában.

Épp ezért nagyon nem mindegy, miként alakulnak a dolgok Szlovéniában. Orbán egy olyan nyugatbarát országba szeretné ugyanis exportálni saját korrupt, idegengyűlölő, nepotista rendszerét, amely lélekszámát tekintve ugyan jóval kisebb nálunk, de politikai és gazdasági súlya igen jelentős. Szlovénia eddig inkább Horvátországgal izmozott néhány négyzetkilométernyi tengerpart hovatartozása miatt, minthogy betartson komolyabb uniós ügyekben. Az EU vezetői is jól tudják, hogy Orbán eszméi és módszerei úgy terjednek bizonyos körökben, mint a pestis, így ha meg akarják akadályozni az illiberalizmus exportját, akkor a magyar kormányfő köré szoros karantént kell vonni.

Tudják ezt vélhetően Szlovéniában is, ahol hiába győzött a vasárnapi választáson az Orbán által favorizált SDS, nehéz lesz koalíciós partnert találnia a mögötte sorakozó elsősorban baloldali orientáltságú pártok közül. A Szlovén Demokrata Pártot ugyanis a Fideszhez hasonlóan minden más párt utálja, vagyis jobb esély van arra, hogy a vesztesek állnak össze egy sokszínű koalícióra, mintsem bármelyik politikai erő kisegítse Orbán szövetségesét. Szlovéniában ugyanis nem lehet 50 százaléknál kisebb támogatottsággal kétharmados parlamenti többséget szerezni. Egyelőre. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Nem szégyen a szomszédtól tanulni, de nagyon nem mindegy, hogy a lopást vagy az együttérzést lesed el tőle.”  

Az április 8-i parlamenti választás nagy tanulsága az volt, hogy vannak olyan ellenzéki pártok, melyek csak nevükben ellenzékiek, ugyanis a kormánypárt érdekeit szolgálják részben vagy egészben. Nem ok nélkül skandálta az utcán demonstráló tömeg a választások után, hogy az ellenzék megbukott, ezért nem bízhatja rájuk a nép a korrupt és idegengyűlölő kormány elleni küzdelmet. Ez idáig rendben is volna, de a politikához politikus kell, a politikus meg párt nélkül eszköztelen, ezért ha tetszik, ha nem, teljesen meg kell újulnia az ellenzéki politikai oldalnak. Párt persze van bőven, de elég lenne egy is, ha az végre olyan lenne, amelytől rettegne a Fidesz. Egy ilyen párt megalkotásához bizonyos feltételek teljesítése elengedhetetlen. Szerintünk ezek a következők: 

Fotó: gazeta.ru

1. Olyan ellenzéki pártra lenne végre szükség Magyarországon, amelynek vezetői nem akarják kitalálni, mire van szüksége a választóknak, hanem megkérdezik tőlük, mit gondolnak a politikáról. Szinte minden ellenzéki csoportosulás eltávolodott ugyanis a polgároktól akár nagyvárosokról, akár kisebb településekről beszélünk. Egy pártelnök, vagy egy vezetőségi tag ne egy budai lakásban álmodja meg, milyen politikai marketing szükséges a szavazatok optimalizálásához (egyébként a Fidesz is ezt csinálja, csak neki helyzeti előnye van), hanem utazzon el Medgyesbodzásra, Balmazújvárosba vagy Csólyospálosra, menjen be az első kocsmába, kérjen egy fröccsöt, és miközben elkortyolja az italát, cseréljen eszmét a helyiekkel néhány közérdekű ügyről. Higgyék el, sokkal többet ér, mint egy méregdrágán megrendelt közvélemény-kutatás.

2. Van három dolog, amit a Fideszben minden ellenzéki szavazó utál. Ezek, a korrupció, a mellébeszélés és a nepotizmus. Ezeket persze le kell fordítani egy könnyen érthető közös nyelvre. Olyan rövid üzeneteket kell küldeni a választók felé, melyeknek sűrítve tartalmazniuk kell a lopás, a hazudozás és a családi biznisz elleni harc szükségességét. Sokakat felháborít a kormány rasszista retorikája is, ám az idegengyűlölet eszméi már olyan mélyen leszivárogtak a magyar társadalomba, hogy ez ellen szinte lehetetlen felvenni a harcot. A Fidesz tízmilliárdokat ölt ugyanis közpénzből azokba a kampányokba, melyeknek köszönhetően a menekültek elleni ellenszenv felülírja a korrupció elítélését. Ettől még persze az ellenzéki szavazók tömegei borzonganak Szijjártó Péter és Orbán Viktor szélsőséges megnyilatkozásai hallatán.

3. Tudomásul kell végre venni, hogy a választások vidéken dőlnek el. A pártok mégis a fővárosra koncentrálnak, központjaik is itt vannak, vezetőik többsége pedig budapesti. Ma már egyik parlamenti képviselettel rendelkező párt sem hirdeti magáról, hogy a vidéket képviseli, még az a Fidesz sem, amely vidéken, főként a legkisebb településeken erős. Ezért nem csak az várható el egy jó ellenzéki párt vezetőitől, hogy néha ellátogassanak a vidéki Magyarországra, hanem, hogy a központja ne Budapesten, hanem egy másik városban legyen. Első hallásra meghökkentő lehet ez a javaslat, de mennyivel szimpatikusabb lehet a vidéki emberek számára egy olyan politikai tömörülés, amelynek hivatalos központja Szegeden vagy Pécsett van, mintha a többi párthoz hasonlóan Budapesten székelne. Ha egy párt képviselni akarja a vidéket, akkor ne csak névleg, de a valóságban is legyen vidéken, ettől még szavazni fognak rájuk a budapestiek is, ha bennük látják azt a potenciált, amely elegendő lehet a Fidesz leváltásához.

4. Az idei parlamenti választások kirajzoltak néhány olyan erővonalat, melyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni, egy új politikai konstrukció megalkotásakor. Egyrészt Budapest az ellenzék fellegvára, ami nem igazán változhat meg rövidtávon, ugyanis a kormány stílusa, eszmeisége sokkal inkább vidéken fogyasztható, mint a nagyvárosban. Vannak még vidéki városok, ahol a Fidesz csak trükközések árán tudott egyéniben győzni, így Szeged, Pécs, Miskolc, Dunaújváros erős bázisai maradtak az ellenállásnak. Egy új párt megszervezése ezért ezekben a városokban kezdődhetne meg, mert van olyan ellenzéki tömegbázis, melyet jó kommunikációval, hiteles személyiségekkel gyorsan és könnyen meg lehetne szólítani.

5. Apropó, hiteles személyek. Nem kell ugyan minden régi arcot levenni a közös tablóról, de olyanokkal nem lehet új pártot alapítani, akik egy másik politikai tömörülés színeiben már eljátszották a hitelüket. Sokkal kevesebb szerep jut a jövőben annak, hogy ki, milyen értékeket vall, az igazi szervezőerő már az áprilisi voksoláson is az lett volna, hogy ki képes megverni a Fidesz jelöltjét. A választás és az azt követő balhé az ellenzéki pártokban azt is bebizonyította, hogy nincs értelme a taktikai szavazásban bízni, a magyar választópolgárok tiszta viszonyokat akarnak, vagyis egy ember álljon szemben a Fidesz jelöltjével, és ő megkapja a támogatást olyanoktól is, akik nem feltétlenül értenek egyet az ellenzéki jelölt eszméivel. Vagyis, egy új párt ne legyen se jobboldali, sem baloldali, se mérsékelt, sem szélsőséges, hanem tűzze ki célul egy korrupt, hazug, nepotizmustól bűzlő rendszer leváltását.

  Fotó: Minner

6. És, a végére maradt a legfontosabb kérdés: Mi legyen a jelenlegi parlamenti pártokkal, azok vezetőivel, a képviselők ambícióival, és azokkal, akik nem tapsolnának egy új ellenzéki tömörülés létrejöttének? A válasz egyszerű. Olyan jól és hatékonyan kell politizálnia egy új pártnak, hogy a parlamenti mandátumokkal rendelkező ellenzékieknek érdekük legyen a velük való együttműködés. Ez akkor lehet hatékony, ha egy ernyőszervezetben gondolkodnak, ami alá be lehet férni akkor is, ha nem hagyja ott az eredeti pártját egy politikus. Azonban legyen ez egyben egy természetes szelekció is, vagyis a Fidesszel hírbe hozott, az együttműködést akadályozó, önös érdekből kompromisszumképtelen politikus ne kaphasson szerepet semmilyen szintű együttműködésben. Az ellenzéki választók ugyanis már elég világossá tették, hogy teljes ellenzéki együttműködést akarnak, és nem tolerálják azokat a politikusokat, akik valamilyen okból ezt meg akarják akadályozni. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „A mezei pipacs is szép virágot hoz, de azért nem tesszük a tulipánokkal egy vázába.”

Bár kézzel-lábbal tiltakozik a magyar kormánypárt az ellen a német sajtóhír ellen, mely szerint az Orbán-kormány ultimátumot kapott az Európai Néppárttól, egyre valószínűbb, hogy ez csak a szokásos fideszes maszatolás. Valószínűleg igaz a Taggespiegel nevű lap állítása, mely szerint két feltételt szabtak a német kereszténydemokraták Orbán Viktornak, melyek teljesítése esetén megmaradhat a magyar kormánypárt az Európai Parlament néppárti frakciójában. Ez már akkor is nagyon valószínű volt, amikor Orbánt magához rendelte Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője. Most azonban már néhány konkrétumot is tudunk, és kezd kirajzolódni a német konzervatívok taktikája is.

Fotó: zoom.hu

Már az április 8-i magyar parlamenti választás előtt is világos volt, hogy mindenképpen új szelek fújdogálnak majd a magyar-német kapcsolatokban a hazai politikai erőpróba után. Miután Orbán hozta a kétharmadot, a CDU-ban elhatározták, hogy nyakörvet tesznek arra a politikusra, aki elvileg a saját pártcsaládjukba tartozik, ugyanakkor lépten-nyomon keresztbe tesz az Európai Uniónak, semmibe veszi a közös értékeket, sőt magát a kereszténydemokrata eszmeiséget is megcsúfolja.

A németek pontosan tudják, hogy Orbánnak létkérdés az uniós parlamentben a néppárti frakció támogatása, hiszen eddig ők falaztak neki, bármilyen goromba támadást indított az EU eszmeisége ellen, így a legnépesebb uniós frakció asszisztálásával ronthatott neki idehaza a demokratikus intézményrendszernek. Többször felmerült ugyan a Fidesz képviselőinek kizárása, de azok addig alkudoztak, hogy végül mindig meg tudták dumálni a frakció vezetését, hogy hasznukra válik a magyarok megtartása.

Most azonban új helyzet van. A néppárti politikusokat két körülmény is határozottabb fellépésre ösztönzi. Az egyik, hogy jövő tavasszal uniós választások lesznek, a néppárti politikai irányzat pedig veszít népszerűségéből, ha megtűr egy olyan kalózt a fedélzeten, mint Orbán. A másik fontos tényező pedig az, hogy rövidesen élesben kezdik tárgyalni a következő hétéves költségvetési ciklus költségvetését, így, ha Orbán nem akar ebben a fontos periódusban szövetségesek nélkül maradni, akkor kompromisszumra kell jutnia az Európai Néppárttal és a német CDU-CSU pártszövetséggel is.

A német kereszténydemokraták most két irányból szorítják Orbánt. Egyrészt Weber elvárásainak kellene megfelelnie a magyar kormányfőnek, ám ő most csupán azzal gyakorolt gesztust, hogy hangsúlyozni kezdte a Fidesz kereszténydemokrata elkötelezettségét. Közben azonban előkészítette a korábbinál is durvábbra hangolt Stop Soros törvénycsomagot, ami nyilván nagyon nem tetszik a néppárti frakciónak sem.

Most az is kiderült, hogy Andreas Nick, a német konzervatívok Magyarországgal megbízott politikusa két komoly feltételt is szabott a mi Viktorunknak azért, hogy legalább névleg kereszténydemokrata maradhasson. Az egyik épp a Stop Soros névre hallgató, durván menekült- és civilellenes törvény felülvizsgálata a Velencei Bizottsággal még a parlamenti elfogadás előtt, a másik pedig az a kívánságuk, hogy a kormány megkösse azt a megállapodást, ami lehetővé teszi, hogy a Közép-Európai Egyetem továbbra is Budapesten folytathatja a munkát.    

Ez a két ügy csak a jéghegy csúcsa, hiszen szimbolikus jelentőségük van inkább, mint magyarok tömegeire napi szinten ható rendelkezéseknek, melyeket már véghez vitt, vagy most készít elő az Orbán-kormány. Azért ne becsüljük le e teljesíthetőnek tűnő ultimátum jelentőségét! Ha ugyanis Orbán visszavesz a lendületből, és teljesíti a két kérést, akkor el kell ismernie a kompromisszumot, esetleg kitalálhat valami más magyarázatot, miért tesz a gyűlölt Soros Györgynek két gesztust is. Bár a kormány tagadja, hogy ultimátumot kapott volna a szövetségeseitől, azzal, hogy a németek kiszivárogtatták a sajtó útján az elvárásaikat, igen komoly csapdát állítottak Orbánnak.

Most ugyanis vagy kockáztatja a kizárást a pártcsaládból, és az Európai Parlamentben a szélsőséges frakciók támogatását kell igénybe vennie, ha nem akar jelentős támogatásokat veszíteni a következő költségvetési ciklusban, vagy teljesíti a németek kívánságát, és akkor magyarázkodhat az itthoni közvélemény előtt, miért volt olyan fontos számukra a kétharmad megszerzése, ha még egy alkotmánymódosítást sem tud végigvinni az országgyűlésen. Azért halkan jegyezzük meg, nem olyan briliáns csapda ez, ha azt vesszük alapul, hogy a németeknek korábban is a rendelkezésükre álltak ezek az eszközök, csak nem éltek velük.

Fotó: 24.hu

Vagyis, Orbán kihozta a legtöbbet ebből a pávatáncból, és akár most is előhozakodhat még egy-két meglepetéssel, így a jó német elképzelés ellenére akár a fideszes kecske is jóllakhat, és a káposzta is megmaradhat. Mégis valószínűbb, hogy Orbán az utolsó pillanatban meghátrál, igaz úgy fogja kommunikálni, mintha következetesen végigvitte volna a CEU és Soros elleni harcot. A nyakörv azonban rajta lesz, a néppártiak pedig erősen fogják a markukban, mert ha túl lazára engedik, könnyen azon kaphatják magukat, hogy a magyar miniszterelnök a saját képére formálta az európai kereszténydemokráciát. Mert, ahogy egy dakota bölcsesség állítja: „Ha túl szorosra fogod a gyeplőt, nem fut eléggé a lovad, ha túl lazára, akkor meg ledob a hátáról.”