Épp olyan értelmetlen dolog jobboldali lapként újraindítani a Népszabadságot, mint annak idején megvenni a liberális Magyar Hírlapot, majd csinálni belőle egy szélsőjobbos újságot. Ha Mészáros Lőrinc passzióból mégis arra vetemedik, hogy „elfideszítse” a klasszikus baloldali orgánumot, úgy égeti majd a közpénzt, mint Széles Gábor a sajátját azzal, hogy életben tartja a Magyar Hírlapot. Ez olyan megalázó lenne az egykori népszabadságos újságírók (és olvasók) számára, mint amikor egy foglyul ejtett katonát a lábánál fogva végighúznak a város főutcáján. Elképzelhető, hogy Orbán Viktor célja éppen ez.
Fotó: mono.hu
A hatalom vasvillával esett neki az utóbbi időben annak az ellenzéki sajtónak, amelyet eddig csak gereblyével ijesztgetett. Még a sokat vitatott médiatörvény elfogadása után sem érezte ilyen nagy veszélyben magát a szakma, hiszen ami a Népszabadsággal történt csak ízelítő abból, ami a még álló végvárakra várhat. A kormány bosszúszomját mi sem bizonyítja jobban, hogy célzott támadásokat indítanak olyan orgánumok ellen, melyek kínos ügyeket szellőztetnek meg. Legutoljára már a rendőrségen faggatták annak az írásnak a szerzőjét, aki volt olyan bátor, hogy az MKB Bank államosításáról és eladásáról publikált cikket.
Egyre inkább úgy tűnik, hogy a Fidesz úgy akar nekimenni a 2018-as kampánynak, hogy ne legyen útjában a kínos történeteken csámcsogó ellenzéki sajtó, mindenki, aki jót akar magának, tagozódjon be az MTVA által kijelölt irányba, vagyis tulajdonostól, egyéni véleménytől, etikától mentesen szolgálja ki a hatalmat, cserébe megtarthatja az állását, sőt, ha elég buzgón dicséri a vezért, még jól is kereshet. A kormány abból a feltételezésből indul ki, hogy minél arcátlanabbul viselkedik, annál erősebbnek tűnik a nép szemében. Pedig az elmúlt hónapok történései inkább egy másik törvényszerűségre engednek következtetni, mely szerint minél jobban sarokba szorítják a nyuszit, annál nagyobbat ugrik.
Ha ugyanis putyini módszerekkel igyekszik megszilárdítani, majd meghosszabbítani hatalmát a magyar miniszterelnök, az azt jelenti, hogy a pávatánca lassan kifulladt, megmutatja igazi arcát a rendszer mindazoknak is, akik eddig hittek abban, hogy van értelme a Brüsszel ellen folytatott szabadságharcnak, hogy érdemes volt elkölteni milliárdokat kerítésre és érvénytelen népszavazásra.
Bármilyen lehangoló, a szabad sajtó elleni támadás időzítése logikus, ám valószínűleg nem hoz eredményt azok számára, akik az egészet kitervelték. Orbán Viktor ugyanis nem erősnek, hanem sunyinak, sőt gyávának tűnik ebben a szituációban. Rogán Antal helikopterezése után nem urizáló miniszterét büntette meg, hanem a sztoriját kirobbantó újságot. Különböző céghálókon keresztül a háttérből igyekszik mozgatni a szálakat, ám Mészáros Lőrincen keresztül előbb-utóbb úgyis eljutunk odáig, amit eddig is mindenki sejtett: a stratégiát a miniszterelnök közvetlen környezetében dolgozták ki, és a végrehajtásra is csak az ő jóváhagyásával kerülhetett sor.
Persze a gőzhenger nem áll meg itt, jöhetnek a megyei napilapok, néhány bulvárújság, a nemzet sportlapja, és még ki tudja, milyen színes az a portfólió, melyet szeretne besöpörni maga alá a kormány propagandagépezete. Mert a miniszterelnök úgy gondolja, hogy a választási siker kulcsa most az, ha mindenki ugyanazt a nótát fújja, ha zsarolással, megvesztegetéssel, lejáratással mindenkit elhallgattatnak, aki kínos ügyeket próbál megszellőztetni. Orbán úgy döntött, hogy a kesztyűs kéz politikája már nem vezet eredményre 2018-ban, és ez komoly figyelmeztetés a kormánypárt szimpatizánsai számára is.
Ha ugyanis putyini módszerekkel igyekszik megszilárdítani, majd meghosszabbítani hatalmát a magyar miniszterelnök, az azt jelenti, hogy a pávatánca lassan kifulladt, megmutatja igazi arcát a rendszer mindazoknak is, akik eddig hittek abban, hogy van értelme a Brüsszel ellen folytatott szabadságharcnak, hogy érdemes volt elkölteni milliárdokat kerítésre és érvénytelen népszavazásra. Akik még mindig úgy gondolták, hogy a törvény előtt mindenki egyenlő, most majd beláthatják, hogy a kritikus hangok elnémításával minden korrupciós ügy más fénytörésbe kerül, és már háborogni sem lesz érdemes azon, hogy a közpénz tényleg elveszíti közpénz jellegét.
Fotó: 24.hu
Orbán Viktor eddig jól gondolta, hogy a szabad sajtó felmutatásával, ugyanakkor karanténban tartásával el lehetett hitetni az Európai Unió vezetőivel, hogy még nem érkezett el az önkény ideje Magyarországon, ám a maradék ellenzéki orgánumok ledózerolásával nyílt hadüzenetet küldhet Brüsszelnek. Eddig is tisztában voltak itthon és külföldön a döntéshozók azzal, hogy az orbáni rendszernek mi a végső célja, ám arra senki sem számított, hogy a kudarcos népszavazás után új lendületet vesz ez a folyamat. Nincs taktikázás, az új többség nevében mindenkit el lehet söpörni, aki a kisebbséghez tartozik. Nem csoda, hogy néhány kommunizmus viharaiban edződött fideszes politikusnak a hideg futkos a hátán, amikor szembesül ezzel az ámokfutással.
A kádári tilt, tűr, támogat jelszavát magáévá tevő jelenlegi hatalom részéről ma már az eltűrés különös kegy, akik viszont önként beállnak a sorba, különleges támogatásban részesülhetnek. A rendszer lényege, hogy rengeteg egykori közpénzt lehet elrejteni benne, és amikor valahol szükség van ezekre a forrásokra, azonnal mozgásba lehet hozni a folyamatokat. Aki nem csak túlélni akarja ezt az időszakot, de jó esélyt lát arra, hogy a maga hasznára fordítsa a hibáit, annak nagyon kecsegtető lehetőség úgy gazdagodni és pénzt csinálni, hogy pusztán (?) az erkölcsi aggályait kell háttérbe szorítania.
Fotó: 24.hu
Orbán Viktornak csak egy nagy játszma bábjai a média szereplői, ezért nincs más célja az ellenzéki sajtóval, mint megsemmisíteni, a saját kedvenceit pedig pozícióba hozni. Korábbi módszere, mely a lassú gazdasági ellehetetlenítésre épült túl lassan hozta meg az eredményt, azért most behabzsolja a nem igazán lojális médiákat, megrágja azokat, majd kiköpi, mint számára fogyaszthatatlan termékeket. Ahogy egy bölcs dakota kérdezte: „Miért nem gondolsz evés közben arra, hogy ami egyszer beléd megy, annak valahol ki is kell jönnie?”
