Nagy volt a híráradat 2015-ben annak köszönhetően, hogy a magyar kormány kommunikációs gépezete úgy hányta ránk az információkat, mint sztahanovista fűtő a brikettet az óriáskazánba. Így aztán az év végi viszonylagos nyugalmat kihasználva igyekszünk néhány hányaveti kormányzati projekt részleteit kiigazítani. A Szegedi Kattintós továbbra is fontosnak tartja, hogy ne a külcsín, hanem a belbecs határozza meg az értékítéleteinket.
Fotó: index.hu
1. Elkészült a déli határszakaszon a határzár. Nos, ez az állítás nagy általánosságban igaz csak, ugyanis az eredeti két kerítésből álló műszaki zár csak egyes szakaszokon készült el. Az úgynevezett GYODA (lényegében három egymásra helyezett hengeres pengés kerítés) viszonylag gyorsan a helyére került, hiszen ennek telepítése nem igényel nagy műszaki hátteret, ám a mellé tervezett három és fél méteres nagy kerítés csak nyomokban készült el a 175 kilométer hosszú szerb-magyar szakaszon, és ismereteink szerint ilyet el sem kezdtek építeni a horvát-magyar határnál. Ennek csak azért van jelentősége, mert maga a GYODA lényegében nem véd senkitől, könnyedén átvágható, egy vastag kabátot rádobva megmászható, sőt, ügyesebb migránsok nekifutásból át is ugorhatják. A tapasztalatok szerint máig jönnek menekültek Ásotthalom, Mórahalom, Röszke térségében, ám őket nem elsősorban a kerítés állítja meg, hanem a magyar rendőrök és a jogszabályok, melyek szerint egyrészt az illegális határátlépés már bűncselekmény, nem szabálysértés, mint korábban, másrészt hiába nyújtanak be menedékkérelmet, azokat szeptember közepe óta automatikusan visszautasítják a magyar hatóságok. Egyszóval, nem a kerítés állította meg a menekülthullámot a déli határon, hanem azok a jogszabályi módosítások, melyek miatt kötelezettségszegési eljárás is indult Magyarország ellen.
2. A magyar nők tehetnek arról, hogy nem születik elég gyerek. A Fidesz, mint klasszikus macsópárt folyamatosan arra tesz utalásokat, hogy pusztán a nők elhatározásán múlik, hogy mennyi gyerek születik Magyarországon. Arról nem igazán vesznek tudomást, hogy a gyerekvállalás két fél döntése, így a férfiak épp úgy felelősséget vállalnak egy ilyen helyzetben, mint a partnerük. Kovács Ákos énekes, illetve Kövér László házelnök nyilatkozataiból az a tévhit olvasható ki, mintha a nők elfutnának a férfiak elől, amikor a gyerekprojekt kerül szóba. Az fel sem vetődik bennük, hogy felnőtt emberekről beszélünk, akikből általában a józan megfontolás kényszeríti ki a döntéseket. Leginkább a bizonytalan egzisztenciális helyzet a készteti párokat arra, hogy ne vállaljanak gyereket, amit persze egy politikus (főleg, ha kormányon van) soha nem fog beismerni. Nem nehéz belátni, hogy a gyermekvállalás össztársadalmi kérdés, és ha nem születik elég kisbaba, az nem lehet a női emancipáció számlájára írni. Persze sokkal egyszerűbb féligazságokat hangoztatni, úgy ítélkezni, hogy nem vagyunk tisztában a társadalom állapotával, és hatalmi szóval akarják kikövetelni a gyerekeket a potenciális szülőktől. Ha nem közmunkával kívánnák megoldani a munkanélküliséget (papíron) a döntéshozók, ha igyekeznének a béreket közelíteni a nyugati országokéhoz, ha nem csak a felső középosztály számára kedvező adózási rendszert működtetnének, akkor megjönne a gyerekvállalási kedv is Magyarországon.
3. A kormány érdekelt abban, hogy hazajöjjenek Nyugat-Európából az ott dolgozó magyarok. Több érv is szól amellett, hogy ez a szlogen csak egy önvédelmi reflex a kormány részéről, rövidtávon ugyanis nagyon is érdekelt abban, hogy minél többen maradjanak kint, sőt, sokan csatlakozzanak még hozzájuk a még itthon lévők közül. Kétségtelen, hogy kínos mindig magyarázkodni amiatt, hogy a hazai bérek egyetlen szakmában sem versenyképesek a nyugati fizetésekkel, de a hazai szociális feszültségeket jelentősen csökkenti az, hogy a munkanélküliek, a devizában eladósodottak, az alacsony keresetűek tömegei elhagyják az országot. Az még inkább tompítja a társadalmi gondokat, hogy a kint dolgozók jelentős összegeket utalnak át itthon maradt családtagjaiknak. És van még egy érv amellett, hogy a kormány sunyin asszisztáljon ahhoz, hogy sokan menjenek és maradjanak nyugaton. A 2014-es választás előtti regisztrációs hercehurca megmutatta, hogy a kormány fél a kintiek szavazataitól, ugyanis a lehető legtöbb akadályt gördített a külhonban dolgozó magyar polgárok szavazási lehetőségei elé, ugyanakkor a magyar állampolgársággal rendelkező kárpát-medencei magyarok levélben is voksolhattak. Nem csoda, hogy a kint élők és dolgozók egyre inkább úgy érzik, hogy hazájuk kormánya lemondott róluk. Hiába a hangzatos programok, melyek irtózatos költséggel telepítenek haza néhány fiatalt, helyettük legalább ugyanannyian érkeznek Angliába, Németországba vagy Ausztriába, mint ahányan visszatértek. És akkor nagyon optimisták voltunk…
Fotó: külföldremennek.hu
4. A magyar reformok működnek. Ez lényegében a szintén álságos „Magyarország jobban teljesít” szlogen 2.0-ás változata. Először is, nincsenek reformok. Ha valóban megkezdte volna a 2014-es kormányzati ciklus elején a reformok végrehajtását a kormány, akkor sem működhetnének még, a 2010 és 2014 közötti időszakban pedig poros nyomát nem láttuk semmiféle reformpróbálkozásnak. Ha persze a magánnyugdíj-pénztárak vagyonának a kórházak és az iskolák államosítását reformként állítom be, akkor más a leányzó fekvése, de ne legyünk álszentek, ezek pusztán politikai döntések voltak, melyek a hatalom beágyazását célozták, lényeges strukturális átalakítást nem jelentettek. Ha reformként értelmezzük, hogy folyamatosan csökkentik a felsőoktatásra és az egészségügyre fordított állami támogatást, akkor is feltehetjük a kérdést: előremutató politikai-e sanyargatni azokat a szakterületeket, melyek az életminőségünk szempontjából a legfontosabb hosszú távú befektetést jelentik? Egyszóval, ez a reform elnevezés finoman szólva sem stimmel. És működik? Lássuk a kormány legfrissebb propagandakiadványát, mely a „Közös sikereink” címet viseli, és az Európai Unió által társfinanszírozásban megvalósult projekteket taglalja. Lázár János ebben a kiadványban folyamatosan az uniós pénzek fontosságáról beszél, és lényegében egyértelművé teszi számunkra, hogy az uniós források nélkül a béka ülepe alatt poroszkálnánk. Ha így értelmezzük a működést, akkor tényleg igaz, hogy voltak gazdasági eredmények, ám mindez a saját erőnkből nem valósulhatott meg. A folyamatosan pocskondiázott EU pénzeit lehívni, azt gazdaságélénkítésre költeni, nem feltétlenül jelenti azt, hogy a magyar reformok működnek. Olyan ez, mint amikor Móricka a húsvéti locsolkodás után azzal dicsekszik, hogy ötezer forintot keresett, holott csak meglocsolta a két nagyit, akik busásan megjutalmazták ezért. A dakoták ezt úgy mondják: „Ha más tomahawkját rázod felém, még nem fogom azt gondolni, hogy ügyesebb harcos vagy, mintha a sajátoddal indulnál csatába.”
Frédi és Béni
