Orbán Viktor idei éve hemzseg az ellentmondásoktól, ami persze nem újdonság. A nemzetközi színtéren megkerülhetetlen politikusként definiálja magát, itthon pedig olyan autokráciát épített ki, ami akkor is biztosítja a hatalmon maradást, ha csökkenne pártja népszerűsége. Ugyanakkor kormánya kommunikációjában megjelentek olyan elemek, melyek már nem csúsztatásokon, elhallgatásokon, hanem nyílt hazugságokon alapulnak. Orbán főleg az oroszokhoz fűződő baráti viszonya és egyre erősebb nyugatellenessége miatt kénytelen például olyanokat mondani, hogy Ukrajnában nincs háború, mert nem előzte meg hadüzenet. Ilyen kijelentéseket még nem engedett meg magának 1998-ban amikor először kormányra került, de azóta nagyot változott a kommunikációja. Nagyon úgy tűnik, hogy az Orbán-rezsim egy olyan spirálba került, melyből nincs kiút, a rossz hír viszont az, hogy bennünket is magába szippant ez az abszurd energia.

Fotó: portfolio.hu

Eddig is elment minden esetben a falig Orbán Viktor, ám az EU vezetői igyekeztek kerülni a konfliktust a magyar kormányfővel, ezért a falat igyekeztek minél hátrébb tolni. Orbán alaposan ki is használta ezt a helyzetet, így nyílt zsarolása a végén mindig hozott valamilyen kézzelfogható eredményt számára. Az idén ezt a tili-tolit már nem akarta eljátszani az EU Orbánnal, így több uniós vezető azt szorgalmazta, hogy ne hátrafelé, hanem előre tolják azt a bizonyos falat. Ennek látványos megnyilvánulása volt az Ukrajnával megkezdődő csatlakozási tárgyalásokról szóló döntés, amikor Orbánt egyszerűen kiküldték kávézni a szavazás ideje alatt.

Nem túl bonyolult a magyar kormányfő módszere, mégsem tudott mit kezdeni vele az EU vezetése az utóbbi években. Ő ugyanis kihasználva azt a lehetőséget, hogy a legfontosabb döntések esetében teljes egyetértés kell a tagállamok között, a szavazatáért mindig boros árat kért, ráadásul ezzel támogatta a szövetségeseit, főleg Vlagyimir Putyin orosz elnököt. A magyar miniszterelnök így egyszerre több célját is el tudta érni, hiszen előnyöket, pénzt és figyelmet harcolt ki magának, ugyanakkor ráérzett a magyarok kurucos mentalitására, így ellenállásával itthon is erősítgette szavazói bázisát. Most már ott tart, hogy (orosz mintára) lényegében hazaárulónak minősíttethet olyan személyeket akik nem értenek egyet a politikájával.

Az orosz elnök most felhasználja Orbánt annak érdekében, hogy megtörje az EU-n belül az Ukrajna mögött álló szövetség egységét, ám azon kívül, hogy újévi jókívánságot küldött neki, sok hasznunk még nem volt ebből a szövetségből.

Orbán régóta dédelget olyan ambíciókat, melyek megvalósításához egyrészt nemzetközi szövetségesekre, másrészt olyan nemzetközi politikai környezetre van szüksége, melyben ő nem csak egy kis európai állam kormányfője, hanem egy globális ideológia első számú vezetője is. Minden lépését ennek a távlati célnak rendeli alá, így válik minden magyar akaratlanul Orbán ambícióinak eszközévé. Magyarország nevét ma kétségtelenül sokkal többet emlegetik, mint Bulgáriáét vagy Csehországét, ám ez kétes dicsőség. Orbán folyamatos akadékoskodásával ugyanis nem szolgálja országa érdekeit, hiszen Oroszország szövetségesének lenni akkor sem jó és kifizetődő dolog, ha Putyin esetleg megnyeri a háborúját.

Az, hogy váteszi figura vagy rosszul taktikázó pókerjátékos-e Orbán fél év múlva kiderül, hiszen a következő uniós parlamenti választások végeredménye kulcsfontosságú ebből a szempontból. Orbán már meg is adta az alaphangját a kampányának, hiszen a nemzeti konzultációnak nevezett hazugságprojekten keresztül azt üzeni, hogy el kell takarítani Brüsszelből a liberális demokrácia híveit. Más kérdés, hogy a nemzetállamok erősítésével az egész politikai és gazdasági szövetségi rendszert gyengítené, ami ugyan Putyinnak jó hír lenne, de az EU súlya a világban radikálisan csökkenne, ami a magyar polgárok számára sem biztat semmi jóval.

Orbán tehát utat tör magának, ám a távlati tervei továbbra is homályba vesznek. Mi a célja azzal, hogy Oroszországot támogatja? Ha Ukrajna elbukik, Putyin újabb országok területi integritását fogja fenyegetni, ami a politikai, gazdasági és katonai stabilitást ássa alá a kontinensen. Ez nem lehet érdeke Magyarországnak még akkor sem, ha Putyin szoros szövetségesei vagyunk. Az orosz elnök most felhasználja Orbánt annak érdekében, hogy megtörje az EU-n belül az Ukrajna mögött álló szövetség egységét, ám azon kívül, hogy újévi jókívánságot küldött neki, sok hasznunk még nem volt ebből a szövetségből.

Fotó: 444.hu

Sorsfordító hónapok előtt állunk tehát, hiszen az EP választások mellett még az amerikai elnökválasztás is vár ránk 2024-ben. A demokráciák hívei nyilván azzal fognak kampányolni, hogy nem szabad engedni, hogy olyan kalandorok vegyék át a világ irányítását mint Orbán, Putyin és Trump. Kérdés, hogy a populisták hangzatos szólamai mellett meghallják-e az emberek a józan érveket, melyek azt bizonyítják, hogy bár jelenlegi világunk messze nem tökéletes, de lehet ennél sokkal rosszabb is a helyzet, ha engedünk azok csábításának, akik sokat ígérnek, de abból semmit sem tartanak be. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Ne azért tartsd a markod, hogy alamizsnát tegyenek bele, hanem, hogy lássák, milyen nagy a tenyered.”

Mennyivel egyszerűbben működnének az Európai Unió döntéshozó szervei, ha Orbán Viktor egész napját a büfében töltené! Valószínűleg megfordult ez a gondolat néhány EU-s vezető fejében, amikor a magyar miniszterelnök az ukrán csatlakozási tárgyalások megkezdéséről szóló szavazás előtt elment kávét inni. Többen valószínűleg néhány eurót is a zakója zsebébe gyömöszöltek volna, hogy a kávé mellé vegyen még egy szendvicset is, és amíg azon elrágódik, megszavazhatták volna az Ukrajnának szánt 50 milliárd eurós támogatást is. Orbán azonban visszatért, és durcás kisgyerekként blokkolta a segélyt.

Fotó: nepszava.hu

Valószínűleg nincs már olyan EU-s vezető, aki számára nem lenne világos, hogy Orbán Viktor Vlagyimir Putyin érdekeit képviseli az Európai Tanácsban. Amikor nagy nehezen rábírták, hogy támogassa az Oroszországot sújtó szankciókat, mindig egyértelművé tette, hogy nem ért ezekkel egyet, sőt engedményeket csikart ki Magyarország számára a szavazatáért cserébe. Orbán már hiába próbálja elhitetni a világgal, hogy egy pragmatikus politikus, aki mindig meglátja a lehetőségeket (máshogy fogalmazva zsarolási potenciált) egy-egy döntési szituációban, minél élesebben vetődnek a kérdések, annál egyértelműbb, hogy ő Putyin trójai falova az EU-n belül.

Bár a csatlakozási tárgyalások megkezdéséről szóló döntésnek nincs közvetlen hatása az orosz-ukrán háborúra, az agressziót elszenvedő ország számára mégis fontos üzenet az európai szövetségesektől. Orbán azonban mégis blokkolni próbálta, mert valószínűleg ez az utasítás érkezett Moszkvából. Bár nem tudni pontosan, mi történt a szavazás előtt a teremben, de a nyilvánvalónak tűnik, hogy Orbánt kész tények elé állították. Olha Sztefanyisina, az európai és euroatlanti integrációért felelős ukrán miniszterelnök-helyettes szerint egyenesen azzal fenyegették meg a magyar kormányfőt, hogy amennyiben továbbra is akadályozza a döntéshozatalt, megfosztják a szavazati jogától.

Ezt a mechanizmust még nem alkalmazták az EU-ban, de technikailag megvalósítható. Orbán valószínűleg akkor döntött a kávézás mellett, amikor szembesült azzal a ténnyel, hogyha tovább makacskodik, akár ennél fontosabb ügyekben sem szólhat bele az uniós miniszterelnökök döntéseibe. Ezért inkább kisomfordált a teremből, hogy amikor visszatért a büféből, blokkolhassa az Ukrajnának szánt segély megszavazását. Moszkva is kommentálta az eseményeket, ami ezt a variációt erősíti, hiszen Dimitrij Peszkov, a Kreml szóvivője megdicsérte Orbánt bátor kiállásáért, ugyanakkor szerinte az EU-s miniszterelnökök sutyiban megszavazták a határozatot, amíg a derék magyar kormányfő a büfében kávézott.

Macron ugyanis tisztességtelennek nevezte a magyar politikust, és arról beszélt, hogy a 64,6 milliárd eurós költségvetési kiegészítés elgáncsolásával Orbán nem csak Ukrajnát sújtotta, de fontos uniós beruházásokat is blokkolt.

Nyilván nem túl életszerű Peszkov magyarázata, hiszen Orbán pontosan tudta, mikor jön a szavazás, és a helyszíni beszámolók szerint a magyar miniszterelnököt kollégái győzték meg arról, hogy most jobb lenne, ha most távozna. Az oroszok számára legalább olyan fontos, mint Orbánnak, hogy a szavazati jogát ne függesszék fel, ezért nem kérték számon a szövetségesükön a szavazástól való távolmaradását. A magyar kormányfő mozgástere azonban elég jelentősen beszűkül, ha továbbra is azzal fenyegetik, hogy elveszíti teljes jogú tagságát a szervezeten belül.

Orbán kisomfordálásában azonban az is fontos szerepet játszott, hogy látványosan egyedül maradt az álláspontjával. Ugyanis sem az osztrák, sem a szlovák kormányfő nem állt mellé, holott mindketten belengették, hogy nem fogják támogatni Ukrajna EU-s tagságát. Főleg Robert Fico pálfordulása fájhatott Orbánnak, hiszen a nemrégiben újra hatalomra került szlovák kormányfőben potenciális szövetségest látott. Fico azonban igazi reálpolitikus, szavakban megvédte Orbán álláspontját, ám amikor szavazni kellett, a többség felé húzott, hiszen látja, milyen következményekkel jár, amikor valakit orosz ügynökként kezelnek az EU-ban.

A kávés történetben központi szerepe van Emmanuel Macron francia elnöknek. Ő ugyanis azon kevesek közé tartozik, akik szerint érdemes még Orbánnal tárgyalni. Maga Orbán is elismerően beszélt róla még mielőtt megtörtént volna a szavazás. Macron azonban keményen fogalmazott miután Orbán keresztbe feküdt Ukrajna pénzügyi támogatásának. Macron ugyanis tisztességtelennek nevezte a magyar politikust, és arról beszélt, hogy a 64,6 milliárd eurós költségvetési kiegészítés elgáncsolásával Orbán nem csak Ukrajnát sújtotta, de fontos uniós beruházásokat is blokkolt.

Fotó: 444.hu

Nem maradt el a válasz sem, ami Havasi Bertalantól, a miniszterelnök sajtófőnökétől érkezett. Ő kiragadott egy elemet a teljes pénzügyi csomagból, és azt mondta, hogy Orbán támogatott minden migrációra vonatkozó többletkiadást. Ez nyilván a hazai közönségnek szól, hiszen a magyar közvéleményt nem igazán tájékoztatta a kormánypárti média arról, hogy egy igen sokrétű támogatási formáról van szó, aminek csak egyetlen eleme a migrációra vonatkozó. Havasi tehát igyekezett elterelni a figyelmet Orbán fiaskójáról, mely szerint Ukrajna támogatásának blokkolása helyett inkább kávézott a büfében. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Ha valaki azt mondja, igyál meg egy kávét, az virágnyelven azt jelenti, hogy jobb lenne, ha elhúznál innen.”

Ha az Orbán-kormány komolyan venné saját törvénytervezetét, akkor elsőként saját tevékenységét kellene felülvizsgálnia. Az úgynevezett szuverenitási törvény tervezete ugyanis büntetné azokat a politikusokat és civileket, akik külföldi érdekeket szolgálnak, illetve onnan pénzt kapnának. Magyarország jelenlegi kormánya még büszkélkedik is azzal, hogy orosz érdekeket véd tevékenységével, igaz, mióta amerikai nyomásra kilépett az orosz kémbankból, nehezen bizonyítható, hogy pénzt is elfogadna Vlagyimir Putyin rezsimjétől. A kormány ugyanakkor most azért hisztizik, hogy megkapja az uniós forrásokat, ami az ő felfogásukban szintén külföld, és ami ellen plakátkampányt hirdetett.

Fotó: RTL

Lázár János nemrég közzétett videójában pálinkázott olyan aktivistákkal, akik a decemberi szerbiai választásokon a Vajdasági Magyar Szövetség minél eredményesebb szereplését próbálják erősíteni. (A videót azóta törölték.) A magyar miniszter azzal büszkélkedett, hogy választókörzete, Hódmezővásárhely és környéke fideszes aktivistáit is harcba küldi az Alexander Vucic elnök pártjával szövetséges magyar politikai tömörülés minél jobb szereplése érdekében. Orbán Viktor autokrata rendszerének kevés szövetségese van Európában, ám Vucic Haladó Pártjával igen jó az együttműködése, így nyilván érdeke, hogy Szlobodan Milosevics egykori propagandaminisztere hatalmon maradjon.

A magyar kormány nem először avatkozik be külföldi választásokba, hiszen pénzzel, szakértőkkel, felvásárolt sajtótermékekkel már több országban segítette valós vagy remélt szövetségeseit. Az eredmény nem volt minden esetben arányban a nagy felbuzdulással, hiszen Szlovéniában például elbukott Janez Jansa pártja, de a legutóbbi lengyel választásoknál is feltűntek a Fidesz stratégái, és az eredmény nem maradt el: elbukott a Jog és Igazság pártja, amely hosszú évekig másolta Orbán illiberális politikáját. És nem feledkezzünk meg Romániáról és Szlovákiáról se, ahol az Orbán-kormányhoz húzó magyar pártokat segítette a Fidesz.

A képlet egyszerű tehát: akinél a kassza kulcsa van, az lényegében mindent megtehet, akinek pedig a kritikai szólamokon túl semmi sem jut, csak arra való, hogy asszisztáljon egy demokratikusnak tűnő választáshoz.

Szuverenitásról papolni tehát finoman szólva is képmutatás attól a párttól, amely nyíltan beavatkozik más országok választási kampányaiba. De nem csak arról van szó, hogy a magyar kormánypárt finoman szólva is megkérdőjelezhető eszközökkel támogatja szövetségeseit más államokban, hanem arról is, hogy egyre nő Magyarország kitettsége Oroszország és Kína irányában. Ez eddig jobbára gazdasági függés volt, de az orosz-ukrán háború kitörését követően ez már nyílt diplomáciai szövetség Putyinnal, Kína pedig az ide települő akkumulátor gyárak segítségével szerez hatalmas befolyást az országban.

Maga a szuverenitási törvény meghozatala amúgy is orosz mintára készült jogszabály, ami alkalmas arra, hogy megfélemlítse, illetve gúzsba kösse a politikai ellenfeleket és a kritikus civil szervezeteket. Lényegében megbélyegzi azokat, akik nem az Orbán által idealizált autokrata rendszerben látják Magyarország jövőjét, és azt szeretnék, ha visszatérnénk arra az útra, ami az Európai Unióba és a NATO-ba vezetett minket. Oroszországban a hatalom önkényesen minősíthet bárkit külföldi ügynöknek, és akit felcímkéznek ezzel a nem túl jól csengő minősítéssel, több éves börtönbüntetésre vagy kényszermunkára számíthat.

Itt még nem tartunk, hiszen mégiscsak az EU tagjai vagyunk, de egyre több látványelemet emel át a magyar kormány a putyini önkény gyakorlatából. Orbán Viktor önmagát nagy innovátornak tartja ugyan, de jól látszik, hogy az orosz modellt tanulmányozza, és, ha finomabb formában is, de átülteti számos elemét a magyar gyakorlatba. A szuverenitási törvény is egy ilyen elem, ami a Stop Sorosnak nevezett jogszabály továbbfejlesztett változata. Ez utóbbit ugyan a gyakorlatban nem igazán alkalmazták, de propagandára és elrettentésre tökéletesen megfelelt.

A szuverenitási törvénytől ennél többet vár az Orbán-rezsim. Így próbálják ugyanis megakadályozni, hogy a politikai ellenzék olyan külföldi forrásokhoz jusson, melyek segítségével részben vagy egészben ellensúlyozni tudnák a Fidesz hatalmas gazdasági fölényét. A kormánypárt szeretné előre eldönteni a választásokat azzal, hogy megfosztja minden eddigi forrásától azokat a pártokat, melyek eséllyel léphetnének fel ellene. A képlet egyszerű tehát: akinél a kassza kulcsa van, az lényegében mindent megtehet, akinek pedig a kritikai szólamokon túl semmi sem jut, csak arra való, hogy asszisztáljon egy demokratikusnak tűnő választáshoz.

Fotó: 444.hu

Orbán tehát igyekszik begyűjteni az összes forrást attól az Európai Uniótól, melytől függetlenedni akar, ugyanakkor azzal a Vlagyimir Putyinnal kokettál, aki nyíltan az EU szétzilálására játszik, közben pedig orosz mintára csírájában elfojtja a hazai politikai ellenállást. Az ő logikájába belefér ez is, ami önmagában nem lenne baj, csakhogy több millió állampolgár asszisztál ehhez azzal, hogy kitölti a legújabb nemzeti konzultációt, ami a szuverenitási őrületen kívül más ostobaságokkal is traktálja a magyarokat. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Ha mondasz valami hülyeséget, gyorsan toldd meg egy másikkal, hogy az első ne legyen olyan feltűnő.”

Erőfitogtatás, az ellenzék és az EU becsmérlése, a problémák relativizálása, illetve elhallgatása jellemezte a Fidesz 30. kongresszusát. Orbán Viktor mit sem törődik azzal, hogy a rekorder infláció kiszolgáltatott helyzetbe sodorta az alacsony jövedelműeket, ugyanakkor a hazai kis- és középvállalkozások is rendkívül nehéz időszakon mennek át. A figyelmeztetés, hogy baj van, most olyan helyről érkezett, amit még a hatalomtól megrészegült kormánypárti politikusok sem hagyhatnak figyelmen kívül. Matolcsy György, a jegybank elnöke ugyanis új könyvének előszavában keményen nekiment az Orbán által szorgalmazott gazdaságpolitikai elképzeléseknek.

Fotó: nepszava.hu

Orbán Viktor jól halad a putyini úton, hiszen az orosz diktátorhoz hasonlóan nem kíméli rendszerének sem a külső, sem a belső bírálóit. Igaz, ez utóbbiakból alig maradt valaki a miniszterelnök környezetében, hiszen a Fideszben már régóta tudja mindenki, hogy tányérnyalással sokkal többet lehet elérni, mint építő kritikával. Pedig, most volna igazán nagy szükség olyanokra a kormánypárton belül, akik legalább kétségeket tudnának ébreszteni a tagságban és a párt vezetésében, hiszen sokasodnak azok a jelek, melyek egyértelművé teszik, hogy az Orbán által választott út csak a szűk pártelit számára jó, az országot viszont komoly veszélybe sodorja.

Mivel a Fidesz ma már lényegében egyenlő Orbán Viktorral, nehéz elképzelni, hogy a párton belül bárki is rendelkezne olyan tekintéllyel, ami lehetővé tenné számára némi korrekció kialkudását. Lényegében egyszemélyben dönt minden területen a kormányfő, aki egyben pártelnök is. Az történik a külpolitikában, az oktatásba, az egészségügyben, a kultúrában és sajnos a gazdaságban is, amit Orbán Viktor akar, így mindenki körülötte csak végrehajtó, vagyis a kormányfő döntéseihez adják az arcukat azok a káderek, akik így fontos fogaskerekei annak a rezsimnek, amely mind értékrendszerében, mind politikai berendezkedésében, mind gazdasági teljesítményét tekintve egyre inkább távolodik az Európai Uniótó irányelveitől.

Orbán már nem is igazán rejti véka alá, hogy számára csak egy olyan EU-ban van hely a jövőben, amelyben a hozzá hasonló autokraták osztják a lapokat, és különösen nem érdekli az sem, ha emiatt szétesik a szövetség. Most az a legfőbb célja, hogy a tavaszi uniós választásokon külföldi szövetségesei segítségével leváltsa a mostani brüsszeli vezetést, hogy aztán hozzáláthasson ahhoz a folyamathoz, melynek végén az EU-t saját képre formálná. Orbán ugyanis azt sem igazán tagadja már, hogy megveti a nyugati demokráciákat, és csak olyanokat tekint szövetségesének, akik eleve autokraták, illetve hozzá hasonlóan a jogállamiság szétverését tartják a legfőbb küldetésüknek.

Akkor dobja le az igazi atomot, amikor kijelenti, hogy a kormányfő környezetében már mindenki tévedhetetlen tartja a főnököt.

Nem igaz tehát az, hogy Orbán hintapolitikus, ő ugyanis zsigerből gyűlöli a liberális demokráciákat és ösztönösen vonzódik a diktatúrákhoz, legyenek azok jobboldaliak vagy baloldali vezetésűek. Egyre lekezelőbb stílusban beszél olyan uniós vezetőkről, akik aggódnak amiatt, hogy Orbán személyében Oroszország egyik legszorosabb szövetségese ül velük egy asztalhoz, és aki országa uniós tagságát kihasználva nyíltan segíti Kína gazdasági térnyerését a kontinensen. A magyar kormányfőt az sem zavarja, hogy Magyarország egyre jobban elszigetelődik az EU-n belül, az Egyesült Államokkal szemben pedig kifejezetten ellenséges hangot üt meg.

Orbán ugyan tudja, hogy az ideológia nem elég egy csata megnyeréséhez, mégsem tesz annak érdekében semmit, hogy az ország megkezdje a gazdasági felzárkózást, és legalább a régiós vetélytársakat próbálja utolérni. Ehelyett olyan folyamatokat vizionál, melyek végén mi leszünk a térség legerősebb gazdasága. Figyelmen kívül hagyja, hogy a gazdasági növekedés egyik legfontosabb feltétele, hogy megszűnjön a korrupció, valódi verseny legyen a vállalkozások között, és persze magas színvonalú képzés folyjon a hazai oktatási intézményekben az általános iskolától az egyetemekig.

Orbán gazdasági csodát vár a kínai akkumulátor gyárak idetelepítésétől, pedig már sokan jelezték, ez csak illúzió. A Fidesz kongresszusán lelkesen beszélt a jövő lehetőségeiről: „Zöld energiánk lesz bőségesen, a felhasználható vizünk rengeteg, az ország keleti és déli részén még vannak komoly munkaerő tartalékaink is. Csak bátor és felkészült országvezetés kell hozzá.” Csakhogy mindez nem igaz. Ő ugyanis egyenlőségjelet tesz az akkumulátorgyártás és a zöld energia közé, ami nettó hazugság. Ennél is nagyobb baj, hogy nincs tisztában azzal, hogy a hazai vízkészlet sem kiapadhatatlan, arról nem is beszélve, hogy alig vannak munkaerő tartalékai az országnak, hacsak a közmunkásokat nem számítjuk ide. De ők biztosan nem fognak egy kínai akkumulátor gyárban új életet kezdeni.

Azért díszcsomagolásban ugyan, de elhangzott néhány mondat a Fidesz népünnepéllyé transzformált kongresszusán arról, hogy azért nem minden arany, ami fénylik. Varga Mihály pénzügyminiszter ugyanis belengette, hogy a kormány még idén elindítja azt a programot, amivel állampolgári jogon biztosítanak kincstári értékpapírszámlát. Varga Mihály szerint ez azt jelenti, hogy mindenki tetszőlegesen, bármikor vehet állampapírt. Ez azt jelenti, hogy a rezsim finanszírozásához még több lakossági támogatásra van szükség, így lényegében Varga elismerte, hogy komoly pénzszűkében van a kormány.

Szinte a Fidesz kongresszussal egy időben járta be a hír a magyar sajtót, hogy Matolcsy György MNB elnök, a miniszterelnök egykori nagy rajongója új könyvvel jelentkezett, melynek előszavában keményen bírálja Orbán gazdasági elképzeléseit. Magyar jövőkép és stratégia 2010–2030 című kötetében például „nem mérhetőnek”, „délibábnak tűnőnek” nevezi a miniszterelnök terveit, sőt megtévesztőnek tart bizonyos jövőképeket. Azt is kijelenti, hogy a kormányfő környezetében már nem lehet építő kritikát gyakorolni, mert, aki ilyet tesz, árulónak nevezik. Akkor dobja le az igazi atomot, amikor kijelenti, hogy a kormányfő környezetében már mindenki tévedhetetlen tartja a főnököt.

Fotó: telex.hu

Valójában Matolcsy az utolsó ember, aki fideszesként egyelőre következmények nélkül bírálhatja Orbán Viktor politikáját. Erősen vitatható figura annak ellenére, hogy karakán kiállása saját szakmai érvei mellett tiszteletet parancsolnak. Mivel a Fidesz a putyini utat járja, nem nehéz megjósolni, hogy nem Matolcsy György lesz a Magyar Nemzeti Bank elnöke a következő ciklusban, ám azzal, hogy Orbán és köre elhallgattat mindenkit, aki megkérdőjelezi a kormányfő döntéseinek helyességét, még nem oldja meg az ország valódi problémáit. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Ha viszket az orrod, ne a puskát csövével vakard meg, mert rosszul sülhet el a dolog.”

Újabb nemzeti konzultációs „kérdőív” landol rövidesen a magyar polgárok postaládáiban, ami azt jelzi, hogy a kormány szükségét érzi saját propagandagépezetének turbó fokozatba kapcsolásának. Eltelt ugyanis néhány hónap, amikor inkább egymással torzsalkodó kormánypárti politikusokról szóltak a hírek, mint újabb gazdasági sikerekről, és csendesebb lett a migránsozás is azok után, hogy a kabinet a külföldi állampolgárságú embercsempészek szélnek eresztéséről döntött. Ennek az időnek azonban vége, hiszen az újabb konzultáció felmelegíti ezt a témát is.

Fotó: 24.hu

Nehéz időszakon van túl Orbán Viktor, hiszen lengyel szövetségese vereséget szenvedett a parlamenti választáson, kitört a háború a Hamász és Izrael között, ráadásul Pekingben sem tudta elérni legfőbb célját, hogy a kínai fél hozzájáruljon a Budapest-Belgrád vasútvonal beruházás kivitelezési szerződésének módosításához. Az infláció pedig továbbra is fojtogatja a pénztárcánkat, a magyar gazdaság pedig tartós recesszióba süllyedt. Mit lehet ilyen helyzetben tenni? Természetesen meg kell hirdetni az újabb teljesen értelmetlen és haszontalan nemzeti konzultációt.

A hírt maga a miniszterelnök jelentette be a közszolgálatinak csúfolt rádióban szokásos péntek reggeli monológja legfőbb üzeneteként. Az indoklás a szokásos: kell a választók támogatása a Brüsszel elleni szabadságharchoz. Nem mintha az EU döntéshozóit bármiben is befolyásolná az, hogy a magyar kormány milliárdokat költ teljesen felesleges kérdések feltételére, ráadásul ezeket általában úgy fogalmazza meg, hogy ne is lehessen más választ adni rá, mint amilyet a kormány elvár a polgároktól. A valódi cél természetesen az, hogy a Fidesz továbbra is dominálja a közbeszédet, és elterelje a figyelmet olyan valós problémákról, mint az oktatás reménytelen helyzete, vagy a gazdasági visszaesés.

Orbán Viktor pénteki bejelentése óta a részletek is körvonalazódtak, így megtudtuk Szentkirályi Alexandra kormányszóvivőtől, hogy a migrációs helyzet mellett a rezsicsökkentésről, a kamatstopról és az extraprofitadóról is megszondáztatják a népet. Miután mind a négy kérdésben meglehetősen egyértelmű a kormány álláspontja, nincs sok értelme most arról faggatni a polgárokat, hogy egyetértenek-e a multik megadóztatásával, vagy a banki kamatok szinten tartásával. De lelkük rajta, lehet majd lobogtatni Brüsszelben a kimutatásokat arról, mennyire nem akarnak a magyarok rosszabbul élni, mint négy éve.

A homogén etnikumú, kultúrájú és vallású államról tehát ugyanúgy le kell mondania Orbánéknak, mintha menekülteket fogadnának be.

Az igazán fontos üzenet azonban a migrációval kapcsolatos. A kérdés aktualitását az adja, hogy Orbán elvesztette lengyel szövetségesét, a Jog és Igazságosság párt által vezetett jobboldali koalíciót. Így most egyedül kell akadályoznia azt a folyamatot, amit a migrációtól leginkább sújtott déli frontországok szorgalmaznak, vagyis, hogy a menekültek ügyében a szolidaritás elve alapján osszák meg a terheket a tagországok. Ez nem jelentene túl nagy kihívást Magyarország számára, de Orbán kormánya rendszeresen összemossa a terrorizmus és a bevándorlás kérdését, amivel jó pontokat szerez a hazai szavazók előtt.

Pedig Magyarország is több százezer vendégmunkás befogadására készül, ami lényegében alig különbözik a bevándorlástól. Orbánék azonban a hazai akkumulátor gyárakba toborzott ázsiai munkaerőt teljesen más kategóriába sorolják, mint azokat, akik az éhség és a polgárháborúk elől menekülnek Afrikából vagy a Közel-Keletről. Pedig lényegében ugyanúgy más kultúrájú és vallású emberek érkeznek ide, akiket ugyanolyan jogok illetnek meg majd nálunk, mint a hazai munkavállalókat. A homogén etnikumú, kultúrájú és vallású államról tehát ugyanúgy le kell mondania Orbánéknak, mintha menekülteket fogadnának be.

Fotó:444.hu

Ha ugyanis valaki az Európai Unió területén kap munkát, legyen az helyben született, uniós polgár, vagy más kontinensről ide érkező ember, a munkakörülményeket, a fizetést és a munkavállalói jogokat illetően nem lehet különbséget tenni a dolgozók között. Hamis tehát az a kép, mely szerint izolálni lehet majd a vendégmunkásokat a helyben élőktől, és 1-2 évente cserélni fogják őket, nehogy eszükbe jusson Magyarországon letelepedni. Ha a nemzeti konzultáció arra kérdezne rá, hogy a magyar lakosság a gazdasági fejlődés érdekében szívesen venné-e vendégmunkások nagy számban való foglalkoztatását, annak bizony volna értelme. Ettől azonban ne féljünk, hiszen az Orbán-kormány olyan idegengyűlölő propagandát folytatott az utóbbi években, hogy biztos lehetne az elutasításban. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Ha részegen a kocsmában felejted a puskádat, ne csodálkozz, ha a következő sarkon azzal rabolnak ki.”

Szijjártó Péter amellett, hogy néhány hónap alatt körbefutja a Földet, olyan kijelentésekkel borzolja a kedélyeket, melyeket nehezen tudnának megemészteni Magyarország szövetségesei, ha már nem mondtak volna Orbán Viktor kormányáról régen. Az öltönyt tréningruhával cserélgető magyar külügyér szinte kéjes örömöt érez akkor, amikor orosz barátai vállát veregetheti, illetve olyan diktátorok markába csaphat, akik kimondva vagy kimondatlanul azt a békés, kölcsönös kompromisszumok alapján működő világot készülnek lerombolni, amelynek előnyeit mi magyarok is élvezhettük ezidáig.

Fotó: facebook

A világpolitika viszonylagos stabilitásának úgy tűnik vége, és ebben döntő szerepe van az orosz vezetésnek, főként Vlagyimir Putyinnak. Nem az Ukrajna ellen zajló agresszióval kezdődött mindez, hiszen lassan 10 éve, hogy Oroszország megszállta a Krím félszigetet, és hathatós támogatásával a szakadárok kiharaptak egy nagy falatot Kelet-Ukrajnából. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a Wagner-csoport zsoldosai évek óta támogatnak olyan szélsőséges fegyveres csoportokat Afrikában, melyek nyugatbarát kormányokat igyekeznek megdönteni a kontinensen.

Oroszország már nagyon régen proxy háborút folytat az Egyesült Államok és európai szövetségesei ellen, és céljai elérése érdekében lényegében bármilyen segítséget elfogad olyan brutális diktatúrákat működtető országoktól, mint Irán, Szíria vagy Észak-Korea. Ennek a furcsa szövetségi képződménynek lehetett érdeke destabilizálni a Közel-Keletet, így a Hamasz egy héttel ezelőtt Izrael ellen indított háborúja mögött is felsejlik Irán és Oroszország szerepe.

Még sokáig lehetne sorolni azokat az eseményeket és tényeket, melyek rávilágítanak arra a törekvésre, hogy Oroszország a Nyugat rovására teret nyerjen a világ több régiójában, ezért nem csoda, hogy az Európai Unió és az USA határozottan kiáll Ukrajna, Izrael és mindazon államok mellett, melyek elszenvedik e terjeszkedés közvetlen vagy közvetett hatásait. Van persze egy uniós ország, amely ezek ellenére is határozottan vállalja barátságát Vlagyimir Putyin rendszerével, sőt tettekkel is bizonyítja lojalitását az orosz elnök iránt.

Ezzel ugyanis a hűvös racionalitás alapján meg lehetett volna magyarázni kitartásunkat az oroszok mellett a háborús atrocitások ellenére, ám ez már egy globális konfliktus, amelynek tétje sokkal nagyobb, minthogy ki tud némi előnyt kicsikarni a háborús konfliktusból.

Ez természetesen Magyarország, amelynek vezetése még akkor sem mond semmi rosszat az orosz vezetésről, amikor az ottani hivatalos történelemkönyv tanulsága szerint 1956-ban fasiszták lázadtak fel az akkori államhatalommal szemben Budapesten. Szijjártó Péter külügyminiszter - és egyben vezető külkereskedő – a nagymestere annak a maszatolásnak, amit a kínos szituációkban a magyar diplomáciának produkálnia kell. Ő híres arról, hogy rendkívüli módon fel tud háborodni azon, ha a magyar kormány ténykedéséről valaki valami rosszat mondott, de az oroszok nyugodtan lefasisztázhatják a magyar forradalmárokat, ő akkor sem fog tiltakozni Moszkvánál.

Sőt, most éppen több napos látogatást tett az orosz fővárosban, és ez alatt szinte minden fontos kérdésben a hivatalos uniós állásponttal szemben foglalt állást. Támogatja például az orosz sportolók indulását a párizsi olimpiai játékokon, továbbra is prioritásnak tartja az energiahordozók területén kialakult együttműködést a két ország között, ugyanakkor Moszkvában is felmondta a magyar kormány propagandaszövegét a szankciók értelmetlenségéről. Az orosz állami hírügynökségnek nyilatkozva még panaszkodott is az uniós politikusokra, akikkel szerinte nem lehet érdemben tárgyalni erről a kérdésről.

Szijjártó csak azt nem veszi észre, hogy Putyin hasznos idiótaként mutogatja a világnak a magyar külügyminisztert. Az orosz elnök legfőbb problémája ugyanis, hogy teljesen elszigetelődött a nemzetközi diplomáciában, és ha akad egy uniós politikus, aki hajlandó naponta többször felmondani az orosz narratívát, azt úgy fogják mutogatni Moszkvában, mint egy bazári majmot. Persze a száguldó Szijjártó jelenség nem magától működik. Orbán Viktor megbízható bábjaként ugyanis a magyar kormány irányvonalát képviseli minden országban, ahol a tárgyalások mellett le is fut néhány kilométert.

A legfontosabb kérdés viszont az, mi haszna Magyarországnak abból, hogy legfőbb diplomatája lényegében az orosz érdekek képviselőjeként járja a világot? Maga Szijjártó is elismerte ugyanis Moszkvában, hogy ma már nem működik az a modell, hogy az olcsó keleti energiahordozók beszerzésének köszönhetően Magyarország gazdasági előnyökre tesz szert versenytársaival szemben, hiszen Oroszország piaci áron szállít földgázt és kőolajat hozzánk is. Ezzel ugyanis a hűvös racionalitás alapján meg lehetett volna magyarázni kitartásunkat az oroszok mellett a háborús atrocitások ellenére, ám ez már egy globális konfliktus, amelynek tétje sokkal nagyobb, minthogy ki tud némi előnyt kicsikarni a háborús konfliktusból.

Fotó: borsod24

Ha a magyar kormány nem veszi észre, hogy ez a kettős játék már nem tartható fenn a háború nemzetközi eszkalálódása után, akkor súlyos árat kell majd fizetnie az országnak ezért a tévedésért. Putyin ugyanis nem csak a birodalma határait kívánja kelet felé kitolni, hanem olyan értékrendet akar ráerőltetni azokra az országokra, melyek valaha a szovjet érdekszférába tartoztak, melyekre sok millió magyar, lengyel, szlovák, román, moldáv, bolgár, cseh, észt, lett és litván emlékszik még. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Ha a szellemeket engeded visszatérni a valóságba, akkor előbb-utóbb magad is szellemé válsz.”

A magyar kormány azt a látszatot kelti, hogy addig akadályozhatja Svédország csatlakozását a NATO-hoz, amíg csak akarja. Ez nem igaz, hiszen a skandináv ország csuklóztatása komoly károkat okoz Magyarországnak is, hiszen növeli a politikai és gazdasági elszigetelődésünket. Aki azt gondolja, hogy a ratifikálás bojkottálása Svédországnak szól, az téved, a derék északiakon keresztül ugyanis üzenni kíván a magyar politika mindazoknak, akik komolyan veszik a demokratikus értékeket, no meg a politikai korrektséget.

Fotó: nepszava.hu

Svédország védelmi doktrínája eddig leginkább Svájcéhoz hasonlított. A régóta semleges ország a hidegháborús időkben alakította ki katonai stratégiáját, amikor társadalmi berendezkedését tekintve Nyugathoz kötődött, de katonailag nem akart elköteleződni egyetlen nagy szövetségi rendszer mellett sem. Ezért – Svájchoz hasonlóan – igen erős hadiipart épített ki, a hadserege pedig jóval erősebb, mint a NATO tagországok többségéé, többek között Magyarországé.

Valahonnan innen eredeztethetjük azt a frusztrációt, ami táplálja a magyar vétót. Orbán Viktor már korábban is kiélvezte ugyanis azokat a kínálkozó szituációkat, amikor betarthattunk a nálunk erősebb gazdasággal vagy politikai súllyal rendelkező országoknak. Az EU-n belül ez a zsarolási potenciál megkopni látszik, ám a NATO-ban még komoly fejtörést okoz az Egyesült Államoknak, más nyugati államoknak, és persze Svédországnak.

Erdogan szintén zsarolási potenciálnak tekinti a ratifikációt, hiszen többek között modern repülőket szeretne vásárolni az Egyesült Államoktól, így alaposan megkéri az árát Svédország támogatásának.

A magyar kormány időről időre persze előáll olyan falrengető hülyeségekkel, melyek megmagyarázni hivatottak, miért akadályozza a svédek integrálását a világ legerősebb katonai szövetségébe. Ezek lényegében mind arra utalnak, hogy a svéd kormány és parlamenti ellenzéke sokszor csúnyákat mondanak a magyar politikai vezetésre, ezért elvárható lenne, hogy bocsánatot kérjenek, illetve vonják vissza az állításaikat. Ha arra gondolunk, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter naponta hány ország politikusaiba száll bele páros lábbal, akkor könnyű belátnunk, hogy ez egy igencsak irreális elvárás.

Érdemes ezért inkább valódi okokkal foglalkoznunk. Elsőként az orosz érdekek kiszolgálását kell említenünk, amit évek óta nyomon követhetünk a magyar politika irányvonalán. A svéd NATO-csatlakozást ugyanis az az orosz agresszió váltotta ki, amit Ukrajnában tapasztalt meg a világ. Egyértelművé vált ugyanis, hogy Putyin nem csupán néhány déli és keleti megyét kíván kihasítani a szomszédjából, de részben vagy akár egészben vissza kívánja állítani a Szovjetunió területi és politikai nagyságát.

Ez egy kifejezetten közvetlen fenyegetés, mely elsősorban Moldovát, Kazahsztánt és a balti államokat érinti közvetlenül. A finnek sem érzik igazán biztonságban magukat, hiszen korábban orosz fennhatóság alatt éltek, ráadásul hosszú közös határszakaszuk van Oroszországgal. Az ő NATO-tagságuk tehát védelmi szempontból rendkívül fontos, hiszen így már a katonai szövetség védi őket. Svédországnak nincs közös határszakasza Oroszországgal, ám úgy érzik, hogy Putyin globális fenyegetést jelent a nyugati világ országaira nézve, ezért fel kell adniuk a semlegességüket a nagyobb biztonság érdekében.

Orbán ellenállása tehát egyértelműen Putyin érdekeit szolgálja, hiszen egy erős hadsereggel és fejlett hadiiparral rendelkező országot tart távol az oroszok által fő ellenségnek tekintett Észak-atlanti Szövetségtől. Nem mellékes szempont az sem, hogy ezzel a magyar kormányfő kedvez másik szövetségesének a török elnöknek is. Erdogan szintén zsarolási potenciálnak tekinti a ratifikációt, hiszen többek között modern repülőket szeretne vásárolni az Egyesült Államoktól, így alaposan megkéri az árát Svédország támogatásának.

Fotó: Magyar Hang

Orbán Viktornak azonban van egy olyan szempontja is, amit az elemzések nem igazán szoktak hangsúlyozni. A svéd demokrácia ugyanis megtestesíti mindazt, ami ellen a magyar kormány küzd. Egy szociálisan érzékeny, nyílt, sőt befogadó demokrácia épült itt ki az utóbbi évtizedekben a skandináv országban, és ez a politikai felfogás független attól, hogy éppen melyik párt nyeri a választásokat. Orbán tehát a svédek csicskáztatásával üzen minden nyugati liberális demokráciának, hogy jobb lesz, ha tartanak tőle, mert őt nem lehet teljesen elszigetelni Európában. Mert, hogy egy dakota mondás tartja: „Ha hívatlanul érkezel meg a szomszédod sátrába, csinálj úgy, mintha eltévesztetted volna a bejáratot, és hívasd meg magad ebédre.”

Egyre jobban vicsorognak mindenre az Orbán-kormány tagjai, ami nyugati, és továbbra is rendkívül barátságosak a keleti diktatúrákkal. Ma már azok a szövetségi rendszerek, melyeknek tagjai vagyunk sokkal inkább célpontjai a magyar kormány kommunikációjának, mint bármely ország, amely az Európai Unió vagy a NATO nyílt ellensége. Meddig lehet ezt az abszurd állapotot fenntartani? Meddig tűrik meg Magyarországot olyan partneri kapcsolatokban, melyekben a bizalom és a szolidaritás a legfőbb érték? A következő hónapokban választ fogunk kapni ezekre a kérdésekre, hiszen egy ilyen kiélezett nemzetközi helyzetben nem lehet hosszasan ilyen bújócskát játszani.

Fotó: nepszava.hu

Szijjártó Péter leginkább egy savköpő menyétre hasonlít mostanában. Mindenkire megorrolt, aki közvetve vagy közvetlenül bírálja Magyarország külpolitikai irányvonalát. Stílusa finoman szólva sem diplomatikus, ami egy külgazdasági és külügyminiszter esetében azért nem lenne túl nagy elvárás, hiszen a diplomáciában nem a sav köpködésének intenzitása a mérvadó. Szijjártó kioktató stílusa persze csak halvány árnyéka a miniszterelnök észosztásainak, melyek szinte napai rendszerességgel jelennek meg a kormánypárti médiában és a közösségi felületeken.

A Fidesz kommunikációja olyannyira leegyszerűsítő, hogy azt Bözsi néni is megértse pörköltfőzés közben. Ha a háttérben szól a Kossuth Rádió, netán a közszolgálatinak csúfolt televíziójának híradójának foszlányai szűrődnek be a konyhába, akkor Bözsi néni az egyszerű népi bölcsességeket megszégyenítő igazságokkal szembesül. Kiderül például, hogy nem is Ukrajna háborúzik Oroszországgal, hanem az Egyesült Államok, és hogy az Európai Unió kerékkötője a békének, mivel fegyvereket és pénzt küldenek a honvédő háborút vívó Zelenszkijnek. Arról nem is beszélve, hogy az ellenzék a háború pártján áll, és persze vezetői egy követ fújnak az EU-val, ezért nem jönnek uniós támogatások Brüsszelből.

De mit is várhatnánk egy olyan párttól, melynek lelkes támogatói között megtaláljuk Gáspár Győzikét, Tóth Gabit és Kelemen Annát? A kormány satupad egyszerűségével magyarázza meg a bonyolult gazdasági folyamatok végeredményét, a komplex geopolitikai helyzetet, vagy a meglehetősen nehezen átlátható hadi helyzetet. Orbán Viktor odáig ment, hogy a minap négy pontban foglalta össze, mit kellene csinálnia Brüsszelnek, hogy végre mindenki boldog legyen, több gyerek szülessen erre a szép világra, és hogy a migránsokat távol, tartsák ettől a gyönyörű kontinenstől. Ha megismerjük ezt a faék egyszerűségű iránymutatást, bizony nem csodálkozunk, ha Bözsi néni kezéből kiesik a fakanál, olyan nagyot csap a homlokára: Hogy erre nem gondoltam!

A kormányfő ugyanakkor olyannyira elszigetelődött a valóságtól, hogy maga is hisz saját tévedhetetlenségében.

De vegyük sorra Orbán intelmeit! „Békét kell teremteni Európa határainál!” Könnyű azt mondani, de mit tenne a miniszterelnök, ha éppen Magyarországból készülne kiharapni egy darabot valamelyik szomszédja? „Nem a genderpropaganda és a migráció erőltetése a brüsszeli vezetés feladata, hanem az európai emberek képviselete!” Mondja egy olyan kormányfő, aki éppen vendégmunkások százezreit készül behívni az országba. „Meg kell védeni a közös határokat, és támogatni kell a családokat!” Brüsszel is ezt mondja, csak éppen nem hergel nemi és etnikai kisebbségek ellen. „A brüsszeli kettős mércét a lengyelekkel és a magyarokkal szemben meg kell szüntetni!” Nem kettős mérce van, csak a közös értékek és jogszabályok betartatása.

Orbán, Szijjártó, Rogán és a hozzá hasonló marketingpolitikusok olyannyira leegyszerűsítik a világ jelenségeit, hogy talán már ők is elhiszik például, hogy a béke megkötése pusztán szándék kérdése. A magyar kormány úgy tesz, mintha a világ legtöbb országában (főleg Nyugaton) rosszindulatú elmebajosok ragadták volna magukhoz a hatalmat, ezért nem látják meg azokat a világos és egyszerű megoldásokat, melyekre Orbán Viktor naponta felhívja a figyelmet. Közben hajbókolnak olyan diktátorok előtt, mint Erdogan, Hszi Csin-ping és Putyin, istenítik azt a Donald Trumpot és Benjamin Netanyahut, akik önimádatuk oltárán feláldoznák országuk demokráciájának legfőbb fundamentumait.

Orbán Viktor és kommunikációs csapata nem arra törekszik, hogy művelt, kreatív, és önálló gondolkodásra képes állampolgárok lakják Magyarországot, hanem arra, hogy olyan alázatos nép vegye körül, amely naponta várja tőle az iránymutatást, és akkor se legyen kritikus vele, amikor az intézkedési nyomán egyre nehezebb helyzetbe sodródik. A kormányfő ugyanakkor olyannyira elszigetelődött a valóságtól, hogy maga is hisz saját tévedhetetlenségében.

Fotó: index.hu

A magyar kormányfő az engedelmességet, a lojalitást, a birkaszellemet értékeli, ezért sem érdekli, hogy az oktatás minősége egyre romlik az országban. Ő úgy tervezi, hogy még legalább tíz évig mutatja az irányt minden magyar polgárnak, ha kéri, ha nem. Amíg többen lesznek azok, akik Orbánt szellemi vezetőnek tartják, mint azok, akik súlyos koloncként élik meg regnálását, addig joggal bízhat abban a miniszterelnök, hogy 2034-ig ő vezeti ezt az országot. Mert, hogy egy dakota bölcsesség tartja: „A törzsfőnök addig törzsfőnök, amíg a bölények csordája át nem robog rajta.”

Már nem csak araszolgatunk a személyi kultusz felé Magyarországon, hanem egyenesen rohanunk felé. Nincs mit csodálkozni ezen, hiszen olyan szélsebesen alakította autokráciává az országot a Fidesz, hogy a vezér szavainak felfestése egy közoktatási intézmény falaira nem a semmiből feltűnő jelenség. Egyelőre a kormánypárti közönség is csak ízlelgeti az érzést, hogy Orbán-idézetekkel szembesülhet bárhol, ahová elveti a sors e kis ország határain belül, ám ne legyenek illúzióink, a Fidesz hívei ezzel a problémával is meg fognak birkózni. Annak ellenére, hogy most még levakarták a miniszterelnök örökbecsű mondásait, ez az út valami nagyon sötét alagútba vezet.

Fotó:44.hu

A csepeli Jedlik Ányos Gimnázium történelmet írt, igaz nem biztos, hogy épp így szeretett volna bevonulni a történelembe az oktatási intézmény. Egyelőre még nem tisztázott, pontosan ki kezdeményezte Orbán Viktor 7 törvényének kőbe vésését, de tény, hogy valakik elérkezettnek érezték az időt arra, hogy a gyerekek Orbán Viktor idézetek társaságában szívják magukba a tudást. Most még visszariadtak a hatalom emberei attól, hogy a falakon tartsák a kormányfő mondatait, de valószínűleg nem kell sokat várni arra, hogy egy ilyen próbálkozás után minden maradjon a régiben.

Olybá tűnik, ma már Deák Ferenc, Széchenyi István vagy Kossuth Lajos bölcseletei nem felelnek meg a modern kor kihívásainak a kormány korifeusai szerint, ezért fordultak az ötletgazdák a 21. század hivatalban lévő miniszterelnökének szellemi örökségéhez. Pedig ezek az idézetek nem túl eredetiek, sőt, mondhatni, közhelyesek. Nem is ez a lényeg, hanem az, hogy azok szervilizmusa, akik kitalálták az Orbán-idézetek közoktatásba való közvetlen beemelését egyáltalán nem érezték cikinek, hogy vezetőjüket ezzel egy szintre emelték Rákosi Mátyással.

Ha mindenki csak a munkahelyén vagy baráti társaságokban háborog azon, hogy a Fidesz ismét átlépett egy vörös vonalat, akkor ezt újra és újra meg fogják tenni. A miniszterelnöki szavak eltávolítása ezt a kérdést is elméletivé teszi. Egyelőre.

Több kérdést is felvet ez a jelenség. Egyrészt, hogy tudott-e Orbán Viktor arról, hogy szavai fogják díszíteni a csepeli gimnázium falait? Ha igen, akkor gratulálunk neki, hiszen áldását adta ahhoz, hogy felelevenítsék a magyar történelem egyik legsötétebb időszakának jelenségét, a személyi kultuszt. Ha nem tudott róla, akkor viszont vagy felelősségre kellene vonnia azokat, akik ilyen helyzetbe hozták, vagy legalább szóban kéne jeleznie: ez nem az ő tudtával történt meg.

A másik fontos kérdés, hogy mit tehetnek ilyenkor a diákok, a szülők és a pedagógusok? Tiltakozzanak az ellen, hogy egy hivatalban lévő miniszterelnök mondataival díszített épületben kell például a rendszerváltást elsajátítaniuk a gyerekeknek? Ha megtennék, komoly következményekre számíthatnak, így valószínűleg minden érintett kompromisszumot kötne a kialakult helyzettel, vagyis lényegében asszisztálnának a lopakodó személyi kultusz pajzsra emelésében. Miután egyelőre elnapolták a miniszterelnöki idézetek rendszerszintű felvésését a falakra, egyelőre ezekre a kérdésekre nem kapunk választ.

És azt se felejtsük el megkérdezni magunktól és polgártársainktól, hogy miért nem tört ki elemi tiltakozás az ellen, hogy a közpénzből felújított és működtetett budapesti oktatási intézményben politikai komisszárok döntenek arról, milyen idézetek kerüljenek ki az iskola falaira? Ha mindenki csak a munkahelyén vagy baráti társaságokban háborog azon, hogy a Fidesz ismét átlépett egy vörös vonalat, akkor ezt újra és újra meg fogják tenni. A miniszterelnöki szavak eltávolítása ezt a kérdést is elméletivé teszi. Egyelőre.

Fotó:facebook.hu

Nem beszélve arról, hogy az amúgy is megalázott pedagógus társadalmat taposták meg ezzel az akcióval, hiszen jelezték a tanárok felé, a politika nem csak beszivárgott az iskolák falai közé, hanem már teljes mértékben uralja is azt. A csepeli Orbán-idézetek közül különös aktualitást adtak a harmadiknak, mely szerint: „Az igazság erő nélkül keveset ér!” Mi viszont jobban szeretjük azt a dakota közmondást, mely szerint: „Az erő igazság nélkül keveset ér!”

Jól jegyezzük meg a dátumot: 2023. augusztus 20-a. Nem azért, mert az budapesti atlétikai világbajnokságon megszületett az első magyar érem, és nem is azért, mert az Országos Meteorológiai Szolgálat időjárás-előrejelzése pontosnak bizonyult az ünnepi tűzijáték estéjére. Azért fontos ez a dátum, mert ezen a napon a Karmelita kolostorban Orbán Viktor vendégül látta legfontosabb szövetségeseit, és Magyarország nemzeti ünnepén megtette az első gyakorlati lépést az Európai Unió elhagyása felé. Reméljük, a folyamat nem éri el a végpontját, ám az biztos, hogy Orbán egy általa életre hívott és irányított szövetségi rendszer összekalapálását határozta el.

Fotó: nepszava.hu

Orbán Viktor igyekezett mindent kihozni a hazai rendezésű atlétikai vb-ből, hiszen kihasználva a nemzetközi figyelmet, összetrombitálta legmegbízhatóbb szövetségeseit. Látványosan hajbókolt a Balkánról, Eurázsiából, illetve Közép-Ázsiából érkezett politikai vezetők előtt, ám azt teljesen egyértelművé tette, hogy ő a főnök ebben a társaságban. A magyar kormányfő arcáról egy pillanatra sem fogyott el az önelégült vigyor, hiszen végre hozzá hasonló mentalitású és felfogású autokraták társaságát élvezhette, ugyanakkor látszott rajta, hogy nem csupán protokoll eseménynek szánta a találkozót.

Orbán Viktor távlati terveiről már korábban is értekeztünk, ám most már teljesen egyértelművé vált, hogy a magyar kormányfő egy EU alternatívájának szánt politikai szövetség összeeszkábálásának első szakaszába lépett. Ha csak a névsort nézzük, egyértelmű, hogy a nyugati liberális demokráciákat finoman szólva is kritikusan szemlélő hibrid politikai rendszerek vezetői kaptak meghívást a Karmelita kolostorba, így értékrendjük mellett céljaik is hasonlóak. Olyan országokból érkeztek ugyanis a vezetők, melyek éppen mozgásban vannak a különböző szövetségi rendszerek között.

De lássuk a meghívott országokat! Azerbajdzsán, Kirgizisztán, Üzbegisztán és Türkmenisztán egykor szovjet tagköztársaságok, melyek kezdenek eltávolodni az orosz érdekszférától, közelednek a szintén meghívott Törökországhoz, valamint Kínához. Ezek a Közép-Ázsiából érkező vezetők ráadásul jól ismerik Orbán Viktort a Türk Tanács korábbi találkozásairól, így régi barátként érkeztek a Karmelita kolostorba. Itt volt ugyanakkor az a katari emír is, aki szintén a muszlim világból érkezett, és a korábban említettekhez hasonlóan nem nevezhető a liberalizmus és az emberi jogok tiszteletben tartásának nagy bajnokának. Ez utóbbi vezető országa jelentős gazdasági erejét kihasználva már régen igyekszik megvetni a lábát Európában mind gazdasági, mind politikai téren.

Volt azonban két balkáni vezető is a meghívottak között, akik közül különösen a boszniai szerbek képviselője érdekes figura. A Boszniai Szerb Köztársaság miniszterelnöke, Milorad Dodik ugyanis nyíltan szeparatista, célja, hogy a boszniai tagköztársaságot egyesítse az Alexander Vucic által vezetett Szerb Köztársasággal. Ez utóbbi politikusnak szintén nehéz problémákat kell megoldania, hiszen Koszovó ügyében került patthelyzetbe. Ha enged a koszovói albánoknak, akkor megbukik mint elnök, ha továbbra sem ismeri el a szakadár köztársaságot önálló államként, akkor lényegében elképzelhetetlen, hogy belátható időn belül az Európai Unió tagja lesz Szerbia.

Magyarország pedig, mint egyetlen uniós tagország jelenlegi helyzeti előnyét kihasználva kínálna alkalmat ezeknek az országoknak arra, hogy az európai piacra lépjenek.

A meghívott országok mindegyike szoros vagy laza szövetségese Oroszországnak, így a magyar kormány stratégiai partnerei az orosz-ukrán konfliktusban képviselt különutas politikájában. Az augusztus 20-i találkozó ezért fontos diplomáciai siker volt Oroszország számára, hiszen Orbán egybe tudta gyűjteni azokat a vezetőket, akik úgy követelnek békét, hogy nem tartják előfeltétlnek a megszállt területek visszaadását Ukrajnának. Orbán és szövetségesei tehát nem ragaszkodnak ahhoz az európai katonai doktrínához, mely szerint a jelenlegi államhatárok megtartása garantálja a békét és biztonságot a kontinensen.

Ez főként a boszniai szerbek számára szimpatikus felfogás, de valószínűleg Vucic is szívesen bekebelezné a főként szerbek lakta Észak-Koszovót a szakadár állam elismeréséért cserébe. Elképzelhető, hogy ezért nem kapott meghívót a találkozóra Kazahsztán elnöke, aki jól látja Ukrajna példáján, hogy amennyiben elkezdik átrajzolgatni a térképet az oroszok vagy a szerbek, akkor országa területi integritása is veszélybe kerül. Orbán tehát a tűzzel játszik, amikor olyan vezetőkkel parolázik, akik csak azért támogatják Putyin háborúját, mert maguk is profitálnának belőle.

Orbán elsődleges célja azonban egyelőre az, hogy megteremtse egy kontinenseken és vallásokon átnyúló szövetségi rendszer alapjait. A közép-ázsiai országok bevonásával megvalósulna számára a valódi keleti nyitás, a Balkánról pedig azokat az országokat vonná be a társulásba, melyek nem reménykedhetnek rövid távon az Európai Unióhoz való csatlakozásban. Törökország és némileg Katar összeköti e két régiót, ugyanakkor e két ország gazdasági erejével adna súlyt a tömörülésnek. Magyarország pedig, mint egyetlen uniós tagország jelenlegi helyzeti előnyét kihasználva kínálna alkalmat ezeknek az országoknak arra, hogy az európai piacra lépjenek.

Fotó: vg.hu

Mindez jól hangzik, ám Orbán valószínűleg ennél merészebb terveket is szövöget. Ő ugyanis az ideológiát legalább annyira fontosnak tartja, mint a gazdasági érdekeket. Számára elsődleges, hogy a partnerei demokráciafelfogása hasonló legyen, mint az övé, pontosabban magát a demokráciát csak díszletként használják, és valójában az egyszemélyi vezetést tartsák üdvözítő politikai eszköznek. Valószínűleg egyre szorosabbra kívánja majd fűzni a viszonyt a most meghívott országok vezetőivel, ugyanakkor előkészíti az ország kilépését az Európai Unióból, amely számára már csak terhet jelent. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha lassan költözöl ki a sátradból, a szomszédok nem fogják tudni, mikor búcsúzol el tőlük véglegesen.”

Vajon ez is befér még a NER híveinek toleranciaszintjébe? Amíg a kórházak küszködnek a hatalmas adósságokkal, az egészségügyi ellátás folyamatosságának biztosításával, amíg a pedagógusokkal vígan packázik a hatalom, a közoktatás pedig az összeomlás szélére sodródik, belefér-e egy kis hajókázás egy 27 milliárd forintos „luxusteknőn”? Vajon az a minimum kétmilliós szavazótábor, amely már tizennegyedik éve hatalmon tartja Orbán Viktor rendszerét még mindig úgy érzi, hogy Mészáros Lőrinc megérdemli a sors törődését, hiszen a tehetségének és kitartásának köszönheti kivételezett helyzetét a magyar társadalomban?

Fotó: 444.hu

Ha létezik olyan NER-es oligarcha, akinek nevét nem szívesen hallják a Fidesz szavazói, az Mészáros Lőrinc. Ő testesíti meg ugyanis azt a fajta bumfordi, újgazdag réteget, mely fénysebességgel gazdagodik attól függetlenül, hogy az ország gazdasági miként teljesít. Mészáros fizimiskáját ráadásul meglehetősen nehéz eladni a kormánypárti médiumokban is, így aztán nem is igen szerepel a hírekben a Fidesz által felügyelt lapokban, internetes újságokban, tévékben és rádiókban.

A miniszterelnök nagyra becsült barátjáról azonban nem lehet teljesen hallgatni még ezekben az orgánumokban sem, hiszen a felcsúti futballklub elnöke, ráadásul nem burkolózhat némaságba a propagandától átitatott sajtó akkor, amikor egy-egy új üzemet avatnak a Mészáros-birodalom égisze alatt. Mindenki „Lölője” tehát a közbeszéd része továbbra is, ha akarja, ha nem, így a közösségi médiában nagyot hasít, ha egyszer-egyszer olyan hír jelenik meg róla, ami nem futott át az állami cenzúra összes fázisán.

Ezért kavart hatalmas hullámokat Németh Dániel legújabb leleplező riportja, amely csupán tényeket és képeket közölt Mészáros Lőrinc és családja vakációjáról a 27 milliárd forintot kóstáló luxusjachton. Noha többé-kevésbé mindenki tisztában van azzal ebben az országban, hogy Lölő és szűkebb csapata nem fog a nép egyszerű gyermekeivel együtt pancsolni a Balatonban, a fotókról áradó rongyrázás sokaknál kiverte a biztosítékot. Az ellenzékieket nyilván megerősítette a riport abban a hitükben, hogy a NER oligarchái annak ellenére gazdagodnak, hogy az ország szegényedik. Ám ami igazán releváns a közös jövőnk szempontjából, hogy mit szóltak ehhez a Fidesz hívő tagozatának tagjai?

Orbán tehát továbbra is makulátlan, a nemzet érdekeit szolgálja, csak ott vannak körülötte ezek a csúnya hajókázó oligarchák, akik valami megfoghatatlan okból olyan gazdagok lettek, hogy az már a Holdról is látszik.

Érdemes idézni egy igazán elkötelezett kormánypárti közéleti szereplő kritikáját az úgynevezett „Lölő-jelenség” kapcsán. Pesty László nemrégiben egy interjúban feltűnő őszinteséggel vallott az ellenérzéseiről: „Ki kell deríteni, hogy az általam Lölő-jelenségnek nevezett halmaz csupán rágalmak összessége, vagy netán igazságot is tartalmaz. Ehhez alapos, tüzetes, konzekvens, igazságos, tárgyilagos jogi eljárások szükségesek, és döntéseket kizárólag bizonyítékok alapján szabad hozni. Az én szándékom a korszerű magyar konzervativizmus védelme és megerősítése.”

Ez a kijelentés egy lépés hátra ahhoz képest, hogy korábban lopással, zsarolással, gátlástalan gazdagodással vádolta meg Mészárost és a hozzá hasonló kormánypárti oligarchákat. Később azt is hozzáteszi, hogy „Orbán Viktor zseniális stratéga”, akinek „Magyarország rengeteget köszönhet”, sőt, úgy gondolja, „Orbán Viktornak semmi köze a Lölő klánokhoz”. Utóbbi után ismét hangsúlyozta, hogy ő továbbra sem „Lölőről”, hanem a „Lölő-jelenségről” beszél.

Ez már kezd hasonlítani az olyan alázatos kritikákhoz, melyeket uralkodókkal, diktátorokkal kapcsolatban fogalmaztak meg korábban. Ennek lényege, hogy a hatalom csúcsán lévő ember okos, jó szándékú és erényes, ám a körülötte lévő tanácsadók, nemesek, haszonlesők besározzák a vezető tiszta személyét. Orbán tehát továbbra is makulátlan, a nemzet érdekeit szolgálja, csak ott vannak körülötte ezek a csúnya hajókázó oligarchák, akik valami megfoghatatlan okból olyan gazdagok lettek, hogy az már a Holdról is látszik.

Fotó: 168ora.hu

Az interjúból azonban kiderül, hogy a Fideszen belül is nagy a zúgolódás, amikor szembesülnek Mészárosék rongyrázásával, ugyanakkor sokan látják azt is, hogy a társadalom már nem csak ideológiailag, de gazdaságilag is ketté szakadt, és már nem lehet sokáig Brüsszelre meg az ukránokra fogni, hogy rosszabbul élünk mint négy éve. De mikor nevezik mér meg azt a személyt, aki felépítette ezt a rendszert, és ott terpeszkedik a csúcsán olyan magasan, hogy már a fideszes alvezérek hangja sem jut el odáig. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Nem lehet úgy kitakarítani, hogy csak néhány családtag szemetét söprik össze, de van akiéhez hozzá sem érnek, sőt, úgy őrzik, mintha valami ereklyét.”