Szegedi Kattintós

A NER nyolc jelensége, melyek sértik a társadalom igazságérzetét

A NER nyolc jelensége, melyek sértik a társadalom igazságérzetét

A Fidesz új kommunikációs stratégiájában ezúttal is Orbán Viktor jelölte ki a fő csapásirányt azzal, hogy két kártérítési ügyben is a bíróság döntésével szemben foglalt állást. Hivatkozási alapja az volt, hogy a társadalom igazságérzete sérül, ha kártérítést kapnak az államtól a szegregációba kényszerített romák, illetve az emberhez méltatlan körülmények között tartott rabok. A miniszterelnök arról azonban megfeledkezik, hogy társadalmi igazságosságra hivatkozni veszélyes egy olyan országban, ahol a rendszer haszonélvezői komolyabb szellemi és fizikai teljesítmény felmutatása nélkül gazdagodnak, és ahol a politikai bűnöket elvétve követi felelősségre vonás. Ezúttal csak a nagyon kirívó esetekre hívjuk fel a miniszterelnök és pártja figyelmét.

the_hungarian_times.jpg

  Fotó: The Hungarian Times

1. Nem sérti a társadalmi igazságérzetet, ha egy felelős kormányzati pozícióban lévő politikus és felesége helikopterrel repül el egy vidéki esküvőre, és ennek semmilyen következménye nincs az illetőre nézve? Ráadásul azt az újságot, amelyik erről beszámol, néhány hónapon belül beszántja a kormány!

 

2. Az olyan egyházak sorsa, nem sérti a társadalom igazságérzetét, melyek azzal, hogy olykor bírálatokat fogalmaznak meg a kormány politikájával kapcsolatban nemhogy nem kapnak állami támogatást, de folyamatos kirekesztésben, megbélyegzésben részesülnek? Azok viszont akik gazsulálnak a hatalomnak, stadionokat áldanak meg, bevásárolják magukat a független sajtót működtető médiavállalkozásokba, hogy aztán belülről kontrollálják azokat, számolatlanul kapják az állami támogatást, a kormány pedig szinte a tenyerén hordozza ezeket az egyházi vezetőket.

 

3. Amikor a devizahitelesek problémáinak megoldása volt a kormány feladata a végtörlesztés lehetőségével nem azokat segítette-e, akik legkevésbé voltak rászorulva az állami támogatásra? Ők ugyanis rendelkeztek annyi pénzzel, hogy kifizessék a kölcsönt, ráadásul alacsony árfolyamon törleszthettek. A többieknek maradt az évekig húzódó adósságtörlesztés, esetleg a kilátástalan pereskedés.

 

4. Az senki igazságérzetét nem bántja, hogy a kormány üldözi azokat a civileket, melyek sokszor rászorulókon segítenek, olyan pedig társadalmi rétegeket támogatnak, melyek különben végleg leszakadnának? Ugyanakkor azt a CÖF-öt (Civil Összefogás Fórum) pénzeli, amely nyíltan hirdeti hűségét a kormányhoz és a Fideszhez, békemeneteket szervez, ha Orbán Viktor ezzel megbízza a „civil” szervezet vezetőit.

alfahir_12.jpg

Fotó: alfahír

5. A társadalomban milyen igazságérzetet kelt, hogy a kormány rendszerint úgy szabja át a választási törvényt, hogy az kedvezzen számára? Az már csak hab a tortán, hogy most már se választási programmal, sem kormányprogrammal nem bíbelődik, így lényegében semmit se ígér, de azt legalább betartja.

 

6. Milyen társadalmi igazságosság az, hogy a tanárok, orvosok, mérnökök fizetésének többszörösét keresik azok a focisták, akik sokszor még pályára se lépnek tétmeccseken? Attól, hogy a miniszterelnök imádja a focit, a TAO pénzeknek nem kéne kikötniük olyan kluboknál, ahol többségében túlfizetett hazai és külföldi focisták kergetik a labdát általában látható eredmény nélkül.

 

7. Nem sérti-e az emberek igazságérzetét, hogy kormánypárti politikusok kiskirályokként viselkednek a saját választókörzetükben? Lényegében feudális viszonyokat hoztak létre a saját környezetükben, ami nem csak az emberek kiszolgáltatottságát idézi elő, de megágyaz a korrupciónak is.

b1_blogcsalad.jpg

Fitó: B1 blogcsalád

8. Milyen társadalmi igazságérzet az, amely nem emeli fel a szavát az ellen, hogy a miniszterelnök rokonai és barátai a fénysebességnél is gyorsabban gazdagodnak? És amikor erre a parlamentben rákérdez egy ellenzéki képviselő, a kormányfő egy dakota közmondással válaszol: „Üzleti ügyekkel nem foglalkozom.”

A NER nyolc jelensége, melyek sértik a társadalom igazságérzetét Tovább
Orbán Viktor képtelen ellenállni a populizmus csábításának

Orbán Viktor képtelen ellenállni a populizmus csábításának

Ma már egyértelmű, hogy az októberi választási fiaskót követően sem a kormányzati politika átstrukturálását, sem a központi kommunikáció súlypontjainak átrendezését nem tartja hatásos válságkezelésnek Orbán Viktor. Ismét a legegyszerűbb, ugyanakkor a legtöbb haszonnal kecsegtető taktika mellett tette le a voksát, de komoly feszültségeket is generál ezzel itthon és külföldön. Az alig burkolt rasszizmus elemeinek bevetésével tényleg gyorsan vissza lehet szerezni a Fidesz dominanciáját a politikai küzdőtéren, ám egy érzelmileg túlhevült társadalmi légkörben olyan előre nem látható események is bekövetkezhetnek, melyek akár a Fideszt is kellemetlenül érinthetik.

hvg_72.jpg

     Fotó: hvg.hu

Nem okozott meglepetést azzal Orbán Viktor, hogy a legkockázatosabb, ám komoly politikai haszonnal kecsegtető eszközhöz nyúlt azok után, hogy három hónapig emésztette a tavaly októberi önkormányzati választás után bekövetkezett népszerűségvesztést. Nem csupán az rémítette meg, hogy komoly nagyvárosok, és maga a főváros is ellenzéki vezetésű lett, de saját táborában is nyilvánvaló lett a bizonytalanság, felerősödtek a kritikai hangok, sőt a pártsajtót is belengte az őszinteség eddig ismeretlen fuvallata.

A kormányfőnek ezért gyorsan új ellenségek után kellett néznie, és olyan témákat vinnie a közbeszédbe, melyek kommentálásában az ellenzéknek nehéz dolga lesz. A romák, a bűnözők és az ügyüket felkaroló civil szervezetek elleni roham kitűnő eszköznek tűnik kommunikációs szempontból, hiszen Magyarországon általában politikai hasznot hozott volt a cigányokkal szemben megütött kemény hang. Orbán igyekszik koherens világképet rajzolni azok számára, akik komolyan veszik, hogy az országra törő Soros György pénzéből olyan civilek pereskednek az állammal, akik bűnözők és/vagy romák számára járnak ki ingyen pénzt.

A kialakult helyzetben Orbán úgy viselkedik, mint akit már nem kötnek a külső kötöttségek, a politikai etikett pedig csak a moralizáló értelmiségiek számára szolgálna némi iránymutatásul, a döntéshozók viszont akár a bírósági ítéleteket is figyelmen kívül hagyhatják, ha az érdekük ezt diktálja.

 

Az összeesküvés-elméleteket magas szinten gyártó és fazonírozó kormányzati kommunikációs gépezet tehát megkapta a kormányfői felütést ahhoz, hogy telekiabálja a világot olyan szlogenekkel, mint például: „a társadalmat két igazságtalanság tartja izgalomban.” A Jobbik legdurvább időszakaira hajazva uszítja sajátjait azok ellen a romák ellen, akik egyébként inkább számítanak a Fidesz támogatóinak, mint ellenségeinek. De nem is ez a lényeg, hiszen a kiszolgáltatottak szavazatai mindig könnyebben megszerezhetők, mint azé a középosztályé, amely kezdett elbizonytalanodni a Fidesz korrupciós ügyeinek láttán.

Orbán húzása azért is arcátlan, mert pártja meghatározó alakjai (Kósa, Kövér) nemrég nácizták le azokat a jobbikos politikusokat, akikre szerintük még a zsidók is szavaztak, ha az ellenzéki összefogás azt kívánta. Már ezekből a megnyilatkozásokból is jól kirajzolódott, hogy nincs semmi visszatartó erő a Fidesz háza táján, ami megakadályozná, hogy a párt etnikai alapú uszítással kezdje visszacsábítani a tőlük elcsatangolt, rasszista felhangokra azonnal rezonáló választókat. Orbán úgy indította ezt a durva támadását a cigányság és a zsidóság ellen, hogy egyszer sem ejtette ki a száján a két etnikum nevét, ám egyértelmű utalásokat tett arra, hogy valahol mindkét csoport a magyarság érdekei ellen dolgozik.

A kormányfő ezt annak tudatában teszi, hogy lényegében már eldőlt, a Fidesz nem marad az Európai Néppárt tagja, ugyanakkor közeledik a győri időközi polgármester-választás, amely élet-halál kérdése a kormánypárt számára, hiszen ha egy újabb megyei jogú várost bukik el, azt már igen nehezen lehetne megmagyarázni a belső kritikusok előtt. A kialakult helyzetben Orbán úgy viselkedik, mint akit már nem kötnek a külső kötöttségek, a politikai etikett pedig csak a moralizáló értelmiségiek számára szolgálna némi iránymutatásul, a döntéshozók viszont akár a bírósági ítéleteket is figyelmen kívül hagyhatják, ha az érdekük ezt diktálja.

index_180.jpg

Fotó: index.hu

Biztos lesznek olyanok, akik honorálni fogják a kormánypárt alig burkolt rasszista hangvételét, ám nagyon kockázatos a szellemet kiengedni a palackból. Orbán ugyanis most nem arról papol, hogy nem szabad beengedni az országba a más vallású és kultúrájú menekülteket, hanem, hogy a törvények felülírásával is harcolni kell olyanok ellen, akiknek hátrányos helyzetük miatt a bíróság kártérítést ítélt meg. A történelmi példák arról tanúskodnak, hogy a belső ellenség elleni hadüzenet sokkal kockázatosabb, mint a külső erők elleni küzdelemre buzdítani. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha a saját szomszédodat vádolod lopással, sokkal többet kockáztatsz, mintha a szomszéd falu lakót gyanúsítod meg azzal, hogy beosontak a sátradba.”

Orbán Viktor képtelen ellenállni a populizmus csábításának Tovább
Orbán Viktor sokat kommunikál, de a tájékoztatás nem teljes körű

Orbán Viktor sokat kommunikál, de a tájékoztatás nem teljes körű

A Fidesz kommunikációs gépezete folyamatosan zakatol, ami azt a látszatot kelti, hogy a lakosságot folyamatosan informálják a közélet eseményeiről. A valóság azonban az, hogy csakis erősen megszűrt információk jutnak el a kormányzati médiából tájékozódó polgárokhoz, az állampárt pedig ügyel arra, hogy az üzenetei a lehető legtöbb orgánumon keresztül jusson el hozzánk. Legjobb példa erre Orbán Viktor szokásos péntek reggeli igehintése a Magyar Rádió mikrofonja előtt, amely mindig kijelöli az irányt a kormány támogatói és saját médiája előtt.  

infostart_9.jpg

Fotó: infostart.hu

"Az Európai Néppárt (EPP) sok tagja elárulta Magyarországot, a Fidesz egy centire volt attól, hogy kilépjen a pártszövetségből"mondta többek között legújabb pénteki rádiós monológjában Orbán Viktor miniszterelnök. Ebben az állításban legalább két dolog nem stimmel. Egyrészt az Európai Néppárt soha nem árulta el szövetségesét, a Fideszt, hiszen a pártcsalád értékrendje nem sokat változott az utóbbi 40 évben, másrészt a magyar tagpárt politikája jelentősen változott az utóbbi években. Az a tény tehát, hogy az EPP képviselői rendre az Európai Parlament többségével szavaznak a magyar jogállamiságról folytatott vitákban, egy következetes álláspont továbbvitelét mutatja.

A mondat másik részében emlegetett hajszál híján való kilépés szintén elég nagy csúsztatás, hiszen a magyar fél már egy ideje új szövetségesek után kajtat, amit Novák Katalin, a párt alelnöke is meglebegtetett a napokban. A néppárt és a Fidesz közötti szájkarate amúgy se tesz jót egyik félnek sem, ezért úgy tűnik, hogy a magyar kormánypárt már csak azon ügyködik, hogy saját magát, mint a kilépést kezdeményező felet állítsa be, mert, ha az EPP kizáró határozata előbb születik meg, az rossz fényben tünteti fel az éppen szövetségeseket kereső Orbánékat.

A szakítás jelen pillanatban teljesen elkerülhetetlennek látszik, hiszen a Fidesz lényegében lesorosbérencezi, lekommunistázza, leliberálisozza az EPP-t, a néppártiak viszont korábbi óvatos hozzáállásukat félretéve elég kemény hangnemben bírálják Orbán kormányának ténykedését. A magyar kormányfő tehát azért próbál időt nyerni, mert kezdi elvarrni a szálakat a néppártiak felé, miközben elindult már lehetséges új szövetségesei, a lengyel Jog és Igazság (PiS) vezette konzervatívok felé.

A jelenlegi szorult helyzet mindenesetre annak az eredménye, hogy Orbán rosszul mérte fel az európai erőviszonyokat a tavalyi uniós választások előtt, ezért lényegében a politikai senki földjére kormányozta pártját.

Első ránézésre ez jó mindenki számára, ám az Európai Parlamentben ez utóbbi tömörülésnek vajmi kevés befolyása van, ráadásul a lengyel kormánypárt mellé szegődve a jogállamiság leépítésére vonatkozó uniós kritikák is más fénytörésben kerülhetnek, hiszen joggal mondhatják Orbán és Kaczynski bírálói, hogy összenőtt, ami összetartozik. A magyar kormányfő tehát menti, ami menthető, ezért is csúsztat folyamatosan, amikor azt kommentálja, hogy Brüsszel és saját pártcsaládja egyaránt bírálja a jogállamiság magyarországi leépítése miatt.

Orbán ezért még nem döntött véglegesen arról, milyen jövőt szán pártjának és kormányának, hiszen volt egy érdekes mondata a rádiós nyilatkozatban, ami arra utal, hogy a sok félmegoldás közül végül melyik mellett teszi le a voksát. „Ha az EPP nem áll ki Magyarország mellett, akkor egy új, kereszténydemokrata jellegű mozgalmat kell indítani.” – jelentette ki ugyanis, ami arra utal, hogy akár saját maga is kezdeményezheti egy új populista pártszövetség létrehozását. Ez viszont azért veszélyes, mert olyan pártoktól szipkázhat el képviselőket, amelyek jelenleg szimpatizálnak vele. Egy ilyen húzásnak nem tapsolna se Salvini, se Le Pen, se Kaczynski.

politico_eu.jpg

Fotó: politico.eu

A jelenlegi szorult helyzet mindenesetre annak az eredménye, hogy Orbán rosszul mérte fel az európai erőviszonyokat a tavalyi uniós választások előtt, ezért lényegében a politikai senki földjére kormányozta pártját. Jól tudja, hogy erős szövetségesek nélkül nem lesz képes az érdekérvényesítésre, az ország eleshet jelentős fejlesztési pénzektől, ráadásul folyamatos lesz rajta a nyomás, hogy ne támadja tovább a független bíróságokat, a civil szervezeteket, ne csorbítsa tovább a sajtó szabadságát, illetve, hogy ne folytasson közpénzből EU-ellenes kampányokat. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Aki döglött lónak ás gödröt, nagyon húzzon bele, mert lemehet a nap, mire elkészül vele.”

  

Orbán Viktor sokat kommunikál, de a tájékoztatás nem teljes körű Tovább
Tizenkét kérdés, melyekre jó lenne, ha egyszer válaszolna Novák Katalin

Tizenkét kérdés, melyekre jó lenne, ha egyszer válaszolna Novák Katalin

Meglepően kínos kérdést kapott a minap a baráti sajtótól Novák Katalin, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár. A Magyar Nemzet ugyanis azt a kérdést tette fel a Fidesz egyik meghatározó politikusának, hogy mit szólt volna annak idején, ha a Gyurcsány-kormány nevezett volna ki valakit diploma nélkül helyettes államtitkárnak? A 22 évesen fiatalokért felelős helyettes államtitkárként hivatalába lépő Rácz Zsófia kedvéért ugyanis még törvényt is módosított a kormánypárti kétharmad, és a Fideszen belül is volt némi morgolódás az eljárás visszásságai miatt. Csak gratulálni tudunk a kormánylapnak az igen kézenfekvő kérdésért, ám volna még néhány javaslatunk, milyen témákban lenne érdemes faggatni Novák Katalint. Íme, a kérdéseink a Magyar Nemzet által felvázolt tematikában:

24_hu_110.jpg

Fotó:24.hu

1. Nem tiltakozott volna-e, ha a Gyurcsány-kormány idején a magánnyugdíj-pénztárak szinte teljes vagyonát államosítják, és az embereket azzal riogatják, hogy a pénzüket kezelő pénzügyi szervezetek „eltőzsdézték” a pénzüket? Ami persze nem volt igaz.

2. Mit szólt volna hozzá, ha a Gyurcsány-kormány ideje alatt a Nemzeti Bank elnöke magánalapítványokba szervezi ki a forintátváltásból keletkező nyereséget, majd ezek élére saját bizalmasait ülteti?

3. Nem lett volna kiakadva akkor, ha a Gyurcsány-kormány idején olyan módosítást fogadnak el, mely lehetővé teszi a munkáltatók számára, hogy a munkavállalók akár évi 400 óra túlórára kötelezzék a munkavállalókat?

4. Nem borult volna-e ki azon, ha a Gyurcsány-kormány közpénzből focistadionok tucatjait építi fel, ráadásul a legtöbb támogatás a miniszterelnök kedvenc csapatának jutna?

5. Mit szólt volna hozzá, ha a Gyurcsány-kormány minden előzetes egyeztetés és szakmai konzultáció nélkül bejelentette volna egy oroszok által finanszírozott és épített atomerőmű építését?

6. A bejelentést követően nem bosszantotta-e volna, hogy mind politikailag, mind gazdaságilag egyre jobban elköteleződik a kormány Oroszország felé?

7. Nem háborította volna fel, mint az ifjúsági ügyeket szívén viselő politikust, ha Gyurcsány Ferenc kormánya úgy beszélt a fiatalságról, mintha többségük a kommunista örökség továbbvivői lennének, csak azért, mert nem szavaznak a kormányra?

8. Nem háborította volna fel, mint az ifjúsági ügyeket szívén viselő politikust, ha Gyurcsány Ferenc kormánya lényegében megszünteti az ingyenes felsőoktatást, és egyre csökkenti az államilag finanszírozott helyek számát az egyetemeken és főiskolákon?

9. Nem tiltakozott volna-e akkor, ha Gyurcsány Ferenc a fejébe veszi, hogy a Budai Várba költözik, és súlyos közpénzek felhasználásával ennek érdekében átalakítja az épületegyüttes jelentős részét?

10. Nem akadt volna ki azon, ha először vasárnapi boltzárat rendel el a Gyurcsány-kormány, majd amikor népszavazási kezdeményezést akar beadni egy ellenzéki párt, akkor kopasz focihuligánok akadályozzák meg ebben annak képviselőjét?

11. Nem bosszantotta volna, ha Gyurcsány Ferenc szülőhelyén egy olyan kisvasutat építenek, amelyre rengeteg uniós forrást pazarolnak el, de szinte senki se utazik rajta?

kormany_hu.JPG

Fotó: kormany.hu

12. Nem protestált volna akkor sem, ha először Gyurcsány Ferenc kormánya átírja az Alkotmányt, majd az új alaptörvényt is rendszeresen módosítgatja, ahogy az az érdekeinek megfelel? Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: "A tábortűz nem arra szolgál elsősorban, hogy jól lássunk a sötétben, hanem arra, hogy melegítsen, és bölényhúst süssünk rajta."  

Tizenkét kérdés, melyekre jó lenne, ha egyszer válaszolna Novák Katalin Tovább
Tíz év után hangnemet kéne váltania Orbánnak, de ez aligha sikerül majd neki

Tíz év után hangnemet kéne váltania Orbánnak, de ez aligha sikerül majd neki

Orbán Viktor évindító sajtótájékoztatója első ránézésre rengeteg mindenről szólt, ám lényegében semmi újdonságot nem tartalmazott. Sokan új elemként értelmezik, hogy a miniszterelnök elismerte pártja vereségét az októberi önkormányzati választáson, ám ez körülbelül olyan gesztus volt, mint amikor az oroszlán elismeri, hogy meglőtték, amit már mindenki tudott, hiszen már napok óta vércsíkot húzott maga után. Ettől függetlenül érdemes egy kicsit elmerengeni azon, vajon Orbán elismerte-e már magában azt, hogy lényegi strukturális reformok nélkül elfecséreltek 10 évet, amit már nehéz lesz kommunikációs handabandával leplezni.

hvg_71.jpg

Fotó: hvg.hu

Bizonyára Orbán Viktor is érzi, hogy vízválasztó lehet pártja számára az idei esztendő. Eldől például, hogy kitessékelik-e az Európai Néppárt kapuján, illetve, milyen eredménnyel jár az az uniós vizsgálat, mely a 7-es cikkely élesítése alapján indult Magyarország ellen. Az is fontos lehet a kormány számára, mennyire tudja szétaprózni az ellenzéki erőket, illetve egyben tartani saját táborát. Bár néhány időközi választáson kívül (például Győr, Dunaújváros) nem lesznek komolyabb politikai felmérők 2020-ban, azért ne higgyük, hogy a Fidesz majd nem törekszik megrendült renoméját visszaállítani a következő hónapokban.

A kormánypárt azonban máris időzavarban van, amit nem csak az jelez, hogy Orbán három hónapos csúszással ismerte el a Fidesz vereségét az önkormányzati választáson, hanem az is, hogy egyelőre nincs olyan produktuma a kormánynak, melyre építhetné a kommunikációját. Az unásig ismert migránsozással, soroszással a környezetvédelmi problémák bagatellizálásával ugyanis már nem lehet előhozakodni a 2022-es parlamenti választásokon, az úgynevezett családvédelmi akcióterv pedig egy olyan hosszú távú projekt, mely még nem hoz látványos eredményeket két év múlva.

Ami igazán hiányzik most a Fidesz arzenáljából, az egy tudatosan végigvitt, átgondolt, ugyanakkor eredményeket már produkáló reform, amelyet az Orbán-kabinet az utóbbi három ciklusban vagy annak jelentős részében vitt véghez. A reform azonban veszélyes műfaj a politikában, elszántság és kitartás kell hozzá, ugyanakkor komoly politikai kockázattal jár, amit semmiképpen nem akart felvállalni Orbán az utóbbi évtizedben. Tanácsadóival együtt úgy gondolták, hogy menekültekkel riogatni, az ellenzéki pártokat megosztani, a jogállamot meggyengíteni, a házi oligarchákat pénzzel kitömni sokkal egyszerűbb dolog, mint egy bizonytalan kimenetelű egészségügyi, államháztartási, esetleg oktatási átalakításba kezdeni.

A hazai és külföldi politikai ellenfeleivel küzdő Orbán mindig nagyon vakmerőnek tűnt, ám bátorsága nem terjedt ki a reformfolyamatok felvállalására, pedig a pénzügyi, gazdasági környezet kifejezetten kedvező volt nagy volumenű reformok megvalósításához. Így aztán maradt a marketingkormányzás, amely persze jól működött mindaddig, amíg el nem koptak az igazán hatékony kommunikációs panelek. Orbán és miniszterei tulajdonképpen csak lemenedzselték az utóbbi évtizedet, vagyis nem a szükségszerűség, hanem a hasznosság elve határozta meg ténykedésüket.

Ezt a helyzetet azonban ő idézte elő, és a felelősség épp úgy terheli ebben a kérdésben, mint a nagyvárosok vezetésének elvesztése az önkormányzati választáson.

Orbán Viktor nagy tévedése az, hogy valós politikai teljesítmény nélkül is hatalmon lehet maradni akár évtizedekig is. Az évek során kommunikációs présgép segítségével elbutított kormánypárti szavazók mintegy másfél milliós tömegére bízza a jövő sikereit, vagyis, amennyiben 2022-ben is hasonló kampányszlogenekkel indul neki a választásnak, akkor csak abban bízhat, hogy az ellenzék ezúttal megosztott lesz, nem úgy mint az önkormányzati voksoláson. Nem véletlen, hogy egyre hangosabbak a belső kritikai hangok is, hiszen azok a parlamenti képviselők és polgármesterek, akik még közvetlen kapcsolatban vannak a magyar polgárokkal, jól tudják, hogy milyen ellenérzéseket váltott ki a Fidesz arrogáns, sőt flegma kormányzása a választókból.

Ezért téves felfogás az Orbán részéről, hogy hazahívja londoni száműzetéséből Habony Árpádot, és azt hiszi, egy újabb negatív kampánnyal (Habony lényegében csak ehhez ért) vissza tudja szerezni a magyar polgárok többségének bizalmát. A szavazók ugyanis épp azt unták meg, hogy nem folyik érdemi kormányzás, a véleményükre senki sem kíváncsi, a Fidesz helyi kiskirályai pedig élet-halál urai a saját környékükön. Orbánnak inkább azokkal a párttársaival kellene értekeznie, akik látják a valóságot, és nem úgy képzelik a problémák megoldását, hogy elemi iskolás szintű kormányzati gigahirdetésekkel mossák tovább az emberek agyát.          

A helyzet tragikomikumáról mi sem árulkodik jobban, minthogy Orbán egyszerre haragszik a hatalmas kormányzati sajtóbirodalomra, mert miközben egyáltalán nem hatékony, a kritikus belső ellenzék számára is megszólalási lehetőséget biztosít, és a megmaradt független, illetve ellenzéki orgánumokra, melyekre sokkal jobban figyel a lakosság, mint a kormányzati médiakolhoz, a KESMA termékeire, vagy az észak-koreai propaganda szintjére süllyedt közszolgálati tévére és rádióra. Ezt a helyzetet azonban ő idézte elő, és a felelősség épp úgy terheli ebben a kérdésben, mint a nagyvárosok vezetésének elvesztése az önkormányzati választáson.

mandiner_11.jpg

  Fotó: mandiner.hu

Korábban már többször értekeztünk arról, vajon konszolidálható-e Orbán Viktor rendszere, és a ha igen, mikor következhet ez be? Nos, a mostani helyzetet igazán indokolttá tenné ezt a lépést, ám Orbán Viktor személyisége nem olyan, hogy a konszolidáció akár csak egy kicsit is beinduljon. Ő mindent meghátrálásként értelmez, ami kicsit is eltér az erő politikájától, így ha most kicsit furcsa is a fülünknek néhány mondata, ne higgyük el, hogy lényeges változások jönnek a Fidesz irányvonalában. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „A hadi ösvény azért van, hogy átvágd magad rajta, a turista ösvény meg azért, hogy csodáld a természetet.”

 

 

Tíz év után hangnemet kéne váltania Orbánnak, de ez aligha sikerül majd neki Tovább
Minél öregebb Orbán, annál inkább kipcsak

Minél öregebb Orbán, annál inkább kipcsak

Régóta tudjuk, hogy valami nagyon nincs rendben a Fideszben, ám Orbán Viktor turkomán népek iránt érzett egyre fokozódó vonzalma fejezi ki legjobban, mennyire nem számít ma már, mi a legenda, és mi a valóság a kormánypárt világnézetében. A lovat szőrén megülő nomád ősökről, a keresztény államokat rendre kifosztó kalandozó pogány harcosokról szóló legendák ma már a legmagasabb szinten is megfogalmazódnak, így jól megágyaznak annak az ideológiának, mely szerint a nyugati örökség csak kötelezettségeket, idegen szokások reánk erőltetését jelenti, mi magunk azonban inkább a sztyeppéken érezzük jól magunkat. A modern Európa pedig klímavédelmével, jogállamiságával, meg az emberi jogaival tehet nekünk egy szívességet!

mandiner_10.jpg

Fotó: mandiner.hu

Orbán Viktor számára az se jelent problémát, ha azok a türkmén népek, melyek között (ismét) helyet keres magának a magyar állami vezetés, kivétel nélkül az iszlám hívei, történelmük során pedig szent háborúk sorát vívták meg a keresztény hadakkal. A kereszténység végső bástyájának szerepét önként magára vállaló magyar kormánypárti erők azonban elég nagyvonalúan kezelik az ilyen és hasonló ellentmondásokat, így egyszerre bratyizunk muszlim hadurakkal és védjük meg az iszlám hit képviselőitől keresztény kultúránkat a déli határon.

A nyelvi, kulturális és genetikai rokonság persze eléggé önkényesen kezelhető egy olyan országban, ahol a forradalmainkat rendre eltipró oroszokból egyik percről a másikra gyártott az állami propagandagépezet nagy barátot. Ha hozzátesszük ehhez azt, hogy a 150 éves megszállásuk alatt elég nagy kulturális és gazdasági űrt maguk mögött hagyó törökök is most Orbán Viktor örök barátságát élvezik annak ellenére, hogy szintén az iszlám hívei, és az ország vezetője finoman szólva sem az európai értelemben vett demokratikus hagyományok mentén kormányozza alattvalóit, akkor azt kell mondanunk, hogy már semmin se csodálkozunk.

Érdekesebb kérdés azonban az, hogy a fiatalon még a nyugati civilizáció értékeihez vonzódó Orbán Viktorból miért lett a türk népek nagy barátja annak ellenére, hogy sem diplomáciai, sem gazdasági, sem geopolitikai értelemben nem hoz túl sokat a konyhára, ha kivívjuk a kipcsakok, türkmének, kirgizek, azeriek, üzbégek, esetleg a kazahok barátságát. A Türk Tanácsba bekerülni inkább egzotikus kaland, mint jól érzékelhető előny egy ország számára, ugyanakkor ebben a társaságban olyan autokrata vezetők gyűlnek össze, akik között Orbán Viktor egy lágyszívű liberális demokratának számít.

A Fidesz és a kormány első embere maga is többször hangsúlyozta, hogy a gyakran egykori szovjet párttitkárokból lett nemzeti autoriter vezetők között érzi otthon magát, így akár úgy is tekinthetünk a Türk Tanácsra, mint arra a testületre, ahol Orbán igazán önmaga lehet, vagyis nem kell csatáznia az Európai Unió akadékoskodó hivatalnokaival, a jogállamiságot, szabad sajtót, a civilek elleni fellépést bíráló nyugati politikusokkal. A magyar kormányfő itt igazán elengedheti magát, és ha képletesen belerúg egyet-kettőt egy-egy európai vezetőbe, inkább elismerést vív ki magának, mintsem haragot.

kipcsak.jpg

Fotó: facebook

A probléma ott kezdődik, hogy a magyar lakosságnak csak egy nagyon kicsi hányada gondolja azt, hogy jelen helyzetünkben az a legjobb megoldás, ha elmerengünk a sztyeppék örökségén, és magunkhoz ölelünk olyan vezetőket, akik vasököllel irányítják saját népüket. A magyarok többsége szerint nincs szükségünk egy alternatív identitásra, mely bármikor felválthatja az európai kötődésünket, ha az éppen nem hoz elegendő hasznot az ország vezetői számára.

Az egész kipcsak-kötődés azonban leginkább arról szól, hogy Orbán számára fontos egy olyan nemzetközi közösséghez való tartozás, melyben ő a meghatározó szereplő. Nem vitatható ugyanis, hogy a türk népek társasága nagy becsben tartja egy uniós tagország miniszterelnökét, hiszen komolyan mérhető befolyása neki van a zömében közép-ázsiai középhatalmak vezetőihez képest. Orbán ugyanezt a vezető szerepet szeretné eljátszani a V4-ek között, ám erre ott a legritkább esetben van reális lehetősége.

napi_hu_11.jpg

Fotó: napi.hu

Orbán úgy szemléli saját országlását, melynek az ad értelmet, ha a hatalma növekszik itthon és külföldön egyaránt. Itthon most éppen megtorpanóban van az expanziója, külföldön pedig szintén teret veszített a pártja számára balul sikerült uniós választások után. Így aztán a türk nagyurakkal parolázva úgy érezheti, hogy a honi és külhoni nehézségek ellenére a hatalma töretlen, sőt újabb irányban terjeszkedhet a közeljövőben. Olyan illúzió ez, mely nem csupán saját maga számára megnyugtató, de a hívei is boldogok, ha vágott szemű kistestvérekkel látják együtt a főnöküket. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha sok barátod van, kevesen kérdik meg tőled, hogy ezek a barátok mennyit érnek.”

Minél öregebb Orbán, annál inkább kipcsak Tovább
A tévedések éve volt a Fidesz számára 2019

A tévedések éve volt a Fidesz számára 2019

Egész jól megúszta Orbán tévedéseit eddig a Fidesz, de jól látszanak a párt köreiben a pánik jelei. A nagy stratégiai hibák mellett az sem játszott a kormánypárt kezére, hogy az ellenzék ráérzett a siker ízére. Már sokkal kevésbé szólnak a hírek a kis pártocskák egymás elleni csatározásairól, mint a közös jelöltek kereséséről, és ez megrettentette a Fidesz stratégáit. A következő év nagy kérdése az lesz, hogy Orbán Viktor lelassult birodalmi lépegetőjével szemben milyen fegyvereket tud bevetni a magyar ellenzék, és elbizonytalanodhat-e a kormánypárti tömeg az egyre erősödő ellenállás láttán.

nol_hu_22.jpg

Fotó: nol.hu

Amikor arról írunk, hogy a Fideszben tévedések sorát követték el, akkor lényegében arra célzunk, hogy Orbán Viktor rosszul érzékelte a politikai széljárást az idén. A királyi többes tehát indokolt, hiszen a kormánypártban ennek ellenére tartja magát az a nézet, hogy a miniszterelnök tévedhetetlen, és ha most úgy is néz ki, hogy mellélőtt néhány ügyben, az idő majd igazolja a párt és a kormány első emberét. Kétségtelen, hogy Orbán hihetetlen magabiztosan vezette az övéit az utóbbi kormányzati ciklusokon át, ám a tévedhetetlenségébe vetett hit már akkor megrendült sok korábbi hívében és harcostársában, amikor pártját a szélsőjobb felé kezdte navigálni, és tulajdonképpen meg is feneklett ezekben a sekély vizekben a Fidesz hajója.

Jól látható, hogy a korábban nyerőnek bizonyuló migránsozó, Brüsszelt ostorozó, a keleti autokráciákkal parolázó, a kereszténydemokrata testvérpártokat lefitymáló, magyar gazdasági teljesítményt erősen felnagyító, a rezsicsökkentés megvédésének szükségességét a legváratlanabb pillanatokban is felböfögő kommunikáció amellett, hogy még jól összetartja a párt leghűségesebb szavazóit, sokak számára már nem igazán innovatív, és a legkevésbé sem hiteles. Már az év elején is voltak intő jelek, de az uniós választásokon (az ellenzéki összefogás hiányában) nagy diadalt arató kormánypárt vezetőit és híveit ekkor még elvakította a siker, és ezért nem látták be, hogy ez a nyomvonal már nem járható.

Egyetlen érdekességre lehetett felfigyelni a szeptembertől felpörgő politikai adok-kapokban: Orbán Viktor látványosan távol maradt a kampánytól.

Már a májusi voksolás végeredménye is kiábrándító volt a Fidesz vezérkara számára, hiszen az Orbán által vizionált jobboldali, populista áttörés nem következett be. A magyar kormánypárt kettős játékot játszott a kereszténydemokratákkal, akik nem igazán tolerálták, hogy a pártcsalád vezetőiből űzött gúnyt az uniós kampányban Orbán és csapata. Az Európai Néppártból akkor még nem űzettek ki, de a Fidesz lényegében kívül került azon a körön, amely később meghatározta az Európai Parlament és az Európai Bizottság posztjainak újraosztását. A Fidesz kétszínű politikájának köszönhetően alázták meg a jelöltjeiket a bizottsági meghallgatásokon, és gyengült a magyar kormány érdekérvényesítő képessége a döntéshozatali testületekben.

24_hu_109.jpg

Fotó: 24.hu

A májusi kudarcot lehetett még azzal magyarázni, hogy a Fidesz szövetségeseinek számító populisták a saját országaikban szerepeltek gyengén, így a magyar felet nem lehet hibáztatni azért, mert egy újabb ciklus kezdődött meg a hagyományos, mérsékelt politikai pártok vezetésével az Európai Unióban. Azonban arra is ráirányította a figyelmet, hogy erősen romlott Orbán Viktor stratégiai érzéke, amit azzal is tetézett, hogy pártját a politikai senki földjén hagyta. Azok után ugyanis, hogy sem a vesztes populistákhoz nem csatlakozott, sem a nyertes, ám őt kritizáló néppárti pártcsaládhoz nem tért vissza, a Fidesz egy sajátos képződmény lett az európai politikai palettán, amely csak alkalmi szövetségek megkötésére lesz képes a közeljövőben.

A Fidesz médiahengere azonban továbbra is a belpolitikára fókuszált, igaz nem lehetett túl sok újdonságot felfedezni a négy éve lényegében változatlan irányelvek szerint működő kommunikációs stratégiában. A közelgő önkormányzati választások ezúttal is a legrosszabbat hozták ki a Fidesz vezérkarából. A parttalan migránsozás, sorosozás, az ellenfelek lejáratását művészi fokra emelő negatív kampány elemeivel keveredve nem hordozott túl sok üzenetet a magyar választók számára. Egyetlen érdekességre lehetett felfigyelni a szeptembertől felpörgő politikai adok-kapokban: Orbán Viktor látványosan távol maradt a kampánytól.

Igaz, a kormányfő nyilatkozataiban azt sugallta, hogy egy jól bevált recept alapján bármikor porig lehet alázni egy ilyen küzdelemben a gyenge és megosztott ellenzéket, ám a legnagyobb tévedése ez volt ebben az esztendőben. Nem érzékelte, hogy az ellenzéki szavazók végre megkapták azt a Fideszt leváltani kívánó pártoktól, amit már 2018-ban a parlamenti voksolások előtt is elvártak volna tőlük. Az összefogás ugyanis a vártnál is hatékonyabbnak bizonyult, az ellenzéki érzelmű embereket ugyanis nem igazán zavarta, hogy a DK-tól a Momentumon keresztül a Jobbikig minden túloldali politikai erő egy zászló alatt sorakozott fel.

Ezzel eltüntették a Fidesz legnagyobb előnyét, hiszen Orbán egyesített minden jobboldalinak mondott erőt a saját zászlaja alatt, és a stratégiája arra épült, hogy zsarolással, megvesztegetéssel, fenyegetéssel egymásnak ugrassza az ellenfeleit, így garantált volt számára a siker a különböző rendszerű választásokban. A Fidesznek tudomásul kellett volna vennie, hogy olyan szintű elégedetlenség ébredt az emberekben az elmúlt évek flegma, korrupt és sokszor erőszakos kormányzását látva, hogy az ellenzéki összefogás megszületése csak idő kérdése volt.

infostart_8.jpg

Fotó: infostart.hu

Egy másik tanulság levonásával is késlekedik a kormánypárt, aminek komoly következményei lehetnek. Azzal ugyanis, hogy kommunikációjának egyetlen célja a saját táborának összetartása, az ellenoldalon lévők is egyre jobban összekovácsolódnak. Egy kormány nem sajátíthatja ki a nemzet fogalmát, nem nevezhet hazaárulónak olyanokat, akik nem osztják a nézeteit, mert ezzel karakteres identitást ad az ellenfeleinek. És ez az elkötelezettség olyan elszántsággá változhat a 2022-es választásokra, ami komolyan veszélyezteti Orbán Viktor országlását. Egy örökbecsű dakota közmondással búcsúztatjuk hát a 2019-es évet, mely így szól: „Ha a ló sörényébe kapaszkodva lovagolsz, bravúros mutatványnak látszik, de egy idő után a sörénytépés fájni kezd a hátasnak, ezért leveti magáról a terhét.”

A tévedések éve volt a Fidesz számára 2019 Tovább
Nyolc ősi idézet Orbán Viktortól, melyektől garantáltan dobsz egy hátast

Nyolc ősi idézet Orbán Viktortól, melyektől garantáltan dobsz egy hátast

Huszonöt évvel ezelőtt Zöldi László szerkesztésében megjelent egy olyan könyvecske, mely politikusok, művészek, üzletemberek, sportolók, közéleti személyiségek legjobb, illetve legrosszabb mondásait adta közre. A kötet sztárja kétségtelenül Orbán Viktor, volt aki 1994 elején még abban bízott, hogy ebben az évben a parlamenti választásokon magához ragadja a hatalmat. Akkor a Fidesz akkorát bukott, hogy még a parlamentbe is alig jutott be, de a pártvezér mondatai már akkor jelezték, hogy amennyiben hatalomra jut Orbán, a hangzatos kijelentések új értelmet kapnak, és az is biztosnak tűnt, hogy ennek nem igazán fogunk örülni. Íme, ezek a negyedszázados gondolatok, melyekhez csak rövid megjegyzéseket fűztünk, nehogy gúzsba kössük az olvasók fantáziáját.

vatera.jpg

Fotó: vatera.hu

1.„Ha egyszer kiöregszem a politikából, az MLSZ elnökeként szeretnék nyugdíjba menni.”

Ez az óhaj akár rövidesen teljesülhetne is, és ebben az ellenzéki szavazók feltétlen támogatására is számíthat a miniszterelnök.

 

2. „Európát sajnos nem tudjuk megerőszakolni, mert nagytestű, és mi kicsik vagyunk.”

Azóta már nagyot mer álmodni Orbán Viktor, és bizony nekidurálja magát olyan nagy testnek is, mint Európa.

index_179.jpg

Fotó: MTI

3. „Az volt a stratégiánk, hogy a reformkommunizmus alatt keményebben kell fellépnünk, mint a diktatúra alatt, mert a puhákat kell lenyomni.”

Ehhez azóta is tartják magukat, hiszen Orbán Viktor és kormánya jobban szereti ütni a gyengéket, mint az erősekkel küzdeni.

 

4. „Nekünk 1994 után nem agyagba döngölni valónk lesz, sokkal inkább megegyezni valónk.”

Ebben a kérdésben nagyot változott Orbán álláspontja, hiszen a megegyezés már nem pálya, az agyagba döngölés azonban nemzeti sport lett nálunk.

heti_valasz_1.jpg

     Fotó: Heti Válasz

5. „A politikus nem szolgáló, hanem ügynök, nem áldozatot hoz, hanem üzletet ajánl: én ezt a politikát kínálom, ha rám szavazol, kitűnő terméket vásárolsz.”

Ezt a bölcsességet ma már inkább csak belső körben, főként saját oligarchái társaságában mantrázza a kormányfő.

 

6. „Annyi szabadságunk van, amennyi hatalmunk.”

Ma már tudjuk, hogy Orbán Viktornál szabadabb ember nincs ma Magyarországon.

 

7. „Csak az bosszant, hogy nem én találtam fel Kolumbuszt.”

A Soros-hálózatot se ő találta ki, mégis működik.

blikk_9.jpg

Fotó: Blikk

8. „Gyenge közepes voltam, ma ez voltam.”

Végre, egy őszinte mondat! Kár, hogy egy focimeccs után mondta Orbán Viktor, amikor tényleg rosszul játszott.

Nyolc ősi idézet Orbán Viktortól, melyektől garantáltan dobsz egy hátast Tovább
Lázár János öntudatra ébredt, majd gyorsan feltalálta a spanyolviaszt

Lázár János öntudatra ébredt, majd gyorsan feltalálta a spanyolviaszt

Mindent elkövet annak érdekében, hogy ismét odafigyeljenek a mondandójára, ugyanakkor saját párttársai sem veszik már komolyan. Lázár János lényegében belső emigrációban tölti mindennapjait Hódmezővásárhelyen és Makón, miután kegyvesztett lett főnökénél, és a mellőzöttség keserű kenyere kezdi megülni a gyomrát. Választókörzetének kormánypárti médiaorgánumai azért az ünnepek előtt lehetőséget adtak neki, hogy odaszúrjon a kormánypártnak, és jelezze, ő mindig készen áll átvenni a kormányrudat.

168ora_12.jpg

Fotó: 168ora.hu

Lázár János látnoki képességeit igyekezett megcsillantani a makói tévének napokban adott exkluzív interjújában. Az önkormányzati választások legfőbb tanulságaként azt a nem túl eredeti megállapítást tette, hogy manapság két erő feszül egymásnak a hazai politikában: az egyiket úgy hívják, hogy Fidesz, a másikat meg úgy, hogy nem Fidesz. Ő legalább kimondta azt az igazságot, melyet párttársai annak ellenére sem mernek hangoztatni, hogy maguk is tudják: ma már nem csak a kormánypárti tábor egységes, hanem az ellenzéki összefogás is.

Az igazi látnoki megjegyzéseket azonban csak ezt követően adta elő az egykori kancelláriaminiszter. Szerinte ugyanis vérre menő, durva kampányra lehet számítani 2022-ben, és az eddig legyőzhetetlennek hitt rezsim akár el is bukhat a parlamenti választásokon. Már korábban is kongatta a vészharangot a vidéki magányában gyakran elmélkedő parlamenti képviselő, ugyanis a Vásárhely 24 nevű hírportálnak azt mondta, hogy változásra van szükség a Fidesz politikájában, és főként a fiatalok felé kellene nyitnia a pártnak. Valljuk meg, Lázár János nagy igazságokkal ajándékozza meg hallgatóságát mostanában, a baj azonban az, hogy ő maga rengeteget tett azért, hogy a pártja és országa ilyen helyzetbe kerüljön.

Ne feledjük egy pillanatig se, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerének felépítésében milyen meghatározó szerepet játszott az a politikus, akit nagy dirrel-durral kért ki Orbán Viktor a hódmezővásárhelyiektől annak érdekében, hogy kormányzati szereplőként minél precízebben megalapozta azt a rendszert, mely semmibe veszi a társadalmi egyeztetéseket, saját haverjainak készíti elő a talajt a törvényalkotással (lásd, a Lázár által egyengetett út a trafikmutyihoz), ugyanakkor a jogállami normák fokozatos leépítése is fontos adalék volt a NER büszkén pöfögő motorjában.

makoi_hirado.jpg

Fotó: Makói Híradó

Szintén Lázár János volt, aki gőgösen leszólta a szegényeket, ugyanakkor a jogerős bírósági ítélet ellenére sem volt hajlandó elszámolni néhány külföldi utazása körülményeiről. Lelkesen beállt a sorosozó kórusba, ha éppen ez volt a kommunikációs sorvezető a Fideszben, sőt szorgalmi feladatként még Bécsbe is ellátogatott, hogy ott látványosan elborzadjon a migránsok által eldobált szemét látványától. Lázár János volt a negatív kampánystratégia egyik legfontosabb arca az utóbbi választásokon, és ne feledjük, ő rohant először a falnak a vásárhelyi időközi polgármester-választáson azok közül a fideszes politikusok közül, akik túl nagy mellényt viseltek 2018-ban.

Ezzel csak jelezni szeretnénk, hogy Lázár János kritikája a kormánypárt irányába akkor lenne igazán hiteles, ha a hibák felsorolását saját tevékenységén kezdené. Ha abban térne el a többi fideszes képviselőtől, hogy beismerné: a naphosszat tartó migránsozással, sorosozással hitelét vesztette a párt főleg a fiatalok előtt, hiszen a huszonévesek többsége csak ostoba mantraként fogja fel ezt a kommunikációt. Ha a pártját érintő korrupciót súlyos teherként értékelné, és esetleg megemlítené, hogy a fényűző életmód tőle sem állt távol, akkor talán még új híveket is szerezhetne magának, ám amíg csak a partvonalról morog néhány szitokszót, senki sem fogja őt komolyan venni.     

infostart_7.jpg

Fotó: infostart.hu    

Lázár magatartásán érződik, hogy szíve szerint keményebb szavakat is használna, ám elég sok példát látott arra, mi történik azokkal, akik nyíltan szembe mennek Orbán Viktor akaratával. Lázár nem akar Simicska Lajos sorsára jutni, ugyanakkor azt is látja, hogy a lojális, ám túl mohó képviselőtársak is megüthetik a bokájukat, így Simonka György esete is elég riasztó ahhoz, hogy megbecsülje azt, amije van, és ne terjessze ki politikai és gazdasági hatalmát túlságosan. Jól tudja, hogy főnöke rajta tartja a szemét, és amennyiben a mostaninál élesebb kritikával illetné a kormányzását, akkor nemhogy teret nyerne, de a mostani, nem túl combos pozícióit is elveszítené. Mert ahogy egy dakota bölcsesség tartja: „A lónak is vannak jogai, de csak az után, hogy virslit csináltak belőle.”   

Lázár János öntudatra ébredt, majd gyorsan feltalálta a spanyolviaszt Tovább
Úgy tűnik, egyre kevesebb a bizalom a Fidesz iránt, de a pávatánc ennek ellenére folytatódik

Úgy tűnik, egyre kevesebb a bizalom a Fidesz iránt, de a pávatánc ennek ellenére folytatódik

A szédületes pávatáncnak van egy káros mellékhatása. Amikor ugyanis, valaki túlságosan beleéli magát mások átverésébe, olyan siralmas bizalmi indexet produkál néhány év alatt, amire már nem lehet építeni semmilyen politikát. A Fidesz megítélését ma már külföldön és belföldön egyaránt az a tudat határozza meg, hogy ennek a pártnak a politikusai csakis a széljárást figyelik, amikor megnyilatkoznak egy-egy ügyben, aztán pedig - ha érdekeik úgy diktálták - épp az ellenkezőjét teszik annak, mint amit ígértek.

zsurpubi_4.jpg

Fotó: zsurpubi.hu

Különösen a szokásos évzáró törvényelfogadási dömpingben lehet ezt a jelenséget érzékelni, amikor először a kétharmados többségben lakozó erejét villantotta meg a kormánypárt, aztán minden gond nélkül áttolt a törvényhozáson olyan jogszabályokat, melyek borzolják a választók idegeit. A Fidesz korábban se vacakolt sokat azzal, hogy részletesen elmagyarázza a választóknak, a törvényeket milyen szükségszerűségek alapján módosítgatják, bővítik, szűkítik, vagy írják át teljesen, de amit most csinálnak, az a cinizmus hegyláncának csúcsaira emeli őket.

A múlt is tele van ilyen átverésekkel. Gondoljunk csak a magánnyugdíj-pénztárak einstandolására, amikor Selmeczi Gabriella azzal hülyítette a népet, hogy a pénztárak eltőzsdézték a pénzüket. Utólag ugyan kiderült, hogy egészből semmi sem igaz, de akkor már államosították az egész rendszert, így – ahogy a sláger mondja – „utólag már sopánkodni kár” lenne. Így van ez most az újra felizzott kultúrharccal, és az alapítványi iskolákra vonatkozó jogszabály-módosítással is, hiszen azt mondják, érdemben semmi sem fog változni, ugyanakkor az érintettek láttak már karón varjút, vagyis attól tartanak, hogy a kormány sokadszorra akarja átverni őket.

A bizalom nem csupán kicsi országunkban rendült meg a kormányzó erőben, külföldön se veszik készpénznek azt, amit a Fidesz mond. Ott van például az Európai Néppárt által folytatott vizsgálat a pártcsaládba tartozó, ám annak elveire és értékeire látványosan fittyet hányó magyar kormánypárt ügyében. Jól látszik ugyanis, hogy a Fidesznek esze ágában sincs változtatni az álláspontján a jogállamisággal kapcsolatban, ugyanakkor politikusai nyilatkozataikban lebegtetik, hogy maradnának, vagy mennének a kereszténydemokrata pártok közösségéből. Ezzel azt a látszatot keltik, hogy ők fogják eldönteni, van-e értelme ebben a pártcsaládban maradni, vagy nincs.

A taktikázás, mellébeszélés, időhúzás persze a politikai eszköztárak fontos eszközei, ám ne feledjük, hogy külföldön és belföldön is nagy becsben tartják azokat a politikusokat, akiknek adni lehet a szavára, akik megbízható szövetségesként olyankor segítő kezet nyújtanak, amikor éppen nagy a baj. A Fidesz büszkén vallja, hogy a sajátjait soha nem hagyja az út szélén, ám ez az összetartás már egyáltalán nem jellemző rájuk, amikor kilépnek a nemzetközi színtérre, vagy ha hazai pártokat vagy társadalmi csoportot akarnak lehetetlenné tenni.

pestisracok_2.jpg

Fotó: pestisracok.hu

Orbán Viktor hatalmi játszmáit mindig az jellemezte, hogy finoman szólva is alábecsülte az ellenfelei realitásérzékét és bátorságát, így nyugodtan elmehetett a falig. Érezte hogy, nem éri olyan szintű retorzió sem a nemzetközi szövetségesei, sem a magyar társadalom részéről, mellyel ne tudna mit kezdeni. Szép lassan azonban felélte azt a bizalmi tőkét, melyre közel 10 éves országlását építette. Rá kell ébrednie, hogy a huncutkodás és a zsiványság között most már minden partnere és ellensége különbséget tud tenni. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Ha felemeled a kezed, hogy megadod magad, ne kapkodj az övedbe rejtett késed után!”

Úgy tűnik, egyre kevesebb a bizalom a Fidesz iránt, de a pávatánc ennek ellenére folytatódik Tovább
Kultúrharc újratöltve: Mi a valódi célja a Fidesz nyomulásának?

Kultúrharc újratöltve: Mi a valódi célja a Fidesz nyomulásának?

A Fidesz brutális erődemonstrációval próbálja bizonyítani, hogy nem rendült meg a Nemzeti Együttműködés Rendszere az októberi önkormányzati választáson elért gyenge eredménye miatt. Ennek része a kultúrharc újraindítása, valamint olyan parlamenti döntések átverése, melyek kifejezetten provokálják az ellenzéket, és a jelenleginél is hátrányosabb helyzetbe hozzák a politikai ellenfeleket. Orbán Viktor maximálisan ki akarja használni a helyzeti előnyét, hiszen a parlamenti kétharmad továbbra is lehetőséget biztosít számára ahhoz, hogy az ellenzéket szinte lehetetlen helyzet elé állítsa. A gátlástalan nyomulásnak azonban vannak veszélyei is, ugyanis olyan ellenérzéseket válthat ki a társadalomból, amelyek visszaüthetnek a kormánypártra.

mandiner_9.jpg

Fotó: mandiner.hu

Senki se gondolja, hogy a Fidesz ölbe tett kézzel fogja nézni, ahogy az októberben polgármesteri székekhez jutott ellenzék lecseréli több megyei jogú városban a kormánypárt kádereit, többek között a helyi színházak igazgatóit. Körülbelül ez az üzenete annak a törvénymódosításnak, amely heves érzelmeket kavart a politikai közéletben röviddel az év vége előtt. Orbán Viktorról többször megírtuk, és ezúttal újfent bizonyította, hogy kizárólag az erő nyelvét ismeri, így olyan frontok nyitását kezdeményezte, melyek esetében több katonával és jobb fegyverzettel rendelkezik.

Ennek ellenére nem biztos, hogy a többször elbukott vagy félbehagyott kultúrharc újraindítása ezúttal kifizető döntés lesz. A kádári időket is felülmúló központosítás ugyanis teljesen értelmetlen a kultúrában, a színház területén pedig kifejezetten veszélyes vállalkozás. A párthűség alapján történő kinevezések és a központi direktívák útmutatásai szerint irányított teátrumok ugyanis teljesen érdektelenek a nagyközönség számára. Mondhatnánk erre, hogy a NER azt is kibírja, ha üresek lesznek a széksorok, cserébe legalább nem szólhatnak be a kormánypártnak a színházcsinálók, és nem tapsol ehhez a közönség. A helyzet azonban az, hogy a kiüresedett művészet a Fidesznek épp úgy nem érdeke, mint az ellenzéknek.

Orbán Viktorról tudni kell, hogy a közvetlen célnál sokszor előrébb tartja a járulékos hatásokat. Ez a jelenlegi helyzetre vetítve azt jelenti, ő maga sem gondolja komolyan, hogy csinovnyikokat ültet minden színház élére, a NER-kompatibilis írók és költők jelentethetnek csak meg új könyveket, vagy elfoglal minden alapítványt és pénzosztó szervezetet, annak érdekében, hogy kivéreztesse az úgynevezett balliberális művészeti közösségeket. A mostani tervezet egy olyan provokáció, amelynek sokkal inkább azt a célt szolgálja, hogy az ellenzék újra háborogjon, tüntetéseket szervezzen, petíciókat adjon ki, így láthatóvá tegye az ellenséget azon kormánypárti szavazók számára, akik kissé hitehagyottá váltak az októberi önkormányzati fiaskó után.

168_10.jpg

Fotó: 168óra.hu

Orbán rendszeresen előveszi ezt a forgatókönyvet, amelynek egyetlen igazi küldetése az, hogy saját táborát tisztán és világosan elválassza az ellenzéktől, illetve ne hagyjon kétséget a sajátjaiban: a politika életről és halálról, nemzetről és nemzetellenességről szól, és aki veszít, az mindenről lemondhat a jövőben. Apokaliptikus világszemlélete persze ellentmond a demokratikus intézményekbe vetett bizalom szükségszerűségének, ám úgy tűnik, Orbánt  már az sem érdekelné igazán, ha végleg kiebrudalnák az Európai Néppártból.

Durva és kíméletlen módszereinek az a haszna, hogy a politika iránt fogékony emberekből kiölje a bizonytalanságot. Ha ugyanis emeli a tétet, akkor az ellenség összefogását látva a sajátjait is egy akolba tudja terelni. Hogy csak két hasonló példát említsünk a közelmúltból: ilyen célokat szolgált a CEU elleni hajtóvadászat, valamint a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézeteinek államosítása is. Ezek az intézmények végül komoly veszteségeket szenvedtek el, ám erősen megosztotta a jobboldali tábort is ez az eljárás. Orbán mégis úgy érezte a végén, hogy meg tudta győzni a sajátjait a támadások jogosságáról.

index_178.jpg

Fotó: index.hu

Aki tehát azt gondolja, hogy az állítólagos balliberális túlsúly megszüntetése, az ellenzéki tematika felszámolása a művészetek területén az elsődleges célja a kormányfőnek az emberminisztérium által benyújtott jogszabállyal, az téved. Persze, a közvetlen irányítás, a központból kinevezett káderek veszélye is valós, ám Orbán arra számít, hogy még az ünnepek előtt egyértelművé tudja tenni saját választói számára, hogy valódi ellenséggel hadakozik, amelyik erőt és hitet nyert magának október 13-án, amikor bevette a fővárost és néhány fontos nagyváros önkormányzatát. Ez ezt eredményezi, hogy a megtámadott kulturális intézmények munkatársai, valamint az ellenzéki szavazók - ha akarják, ha nem - Orbán kottájából játszanak, hiszen nem hagyhatják szó nélkül a kormányzati nyomulást, a hallgatás beleegyezés lenne. Mert, ahogy egy dakota bölcsesség tartja: „Ha felgyújtják a sátradat, nem az az első gondolatod, ki csinál ilyen aljas dolgot, hanem, hogy minél előbb eloltsd a tűzet.”

Kultúrharc újratöltve: Mi a valódi célja a Fidesz nyomulásának? Tovább