Szeret nagyokat álmodni Orbán Viktor, de sokszor rémálmok válnak ezekből. Ilyen volt a Budapestre tervezett olimpia ügye, és nagy valószínűséggel ilyen lesz a kínai Fudan Egyetem fővárosi kalandja. A kormányfő nagyon nem szereti, ha bárkik is beleszólnak a döntéseibe, de azt különösen nehezen viseli, ha itthon fúrják meg a terveit. Annyira azonban van pragmatikus politikus, hogy belássa, ha valamivel többet árt saját kormányának, mint amennyi haszna van belőle, akkor le kell mondania róla.

Fotó: 24.hu

Mivel a Nemzeti Választási Bizottság átengedte Karácsony Gergely népszavazási kérdését a Fudan Egyetem beruházásával kapcsolatban, igencsak megnőtt annak a valószínűsége, hogy a kormány elengedi ezt az ügyet, és épp olyan sumák módon farol majd ki az elképzelés mögül, mint korábban elállt a fővárosi olimpiai pályázattól egy hasonló szituációban. Az is nagyon valószínű, hogy a kormány „jelezte” az NVB felé, hogy nem lenne ellenére, ha áldását adná a főpolgármester népszavazási kezdeményezésére, mert így könnyebben ki tud szállni az egyre kínosabbá váló történetből.

Az is fontos szempont a kormány részéről, hogy a Fudan Egyetem tervével olyan témát adtak az ellenzéknek, és főleg a főpolgármesternek, amellyel hatékonyan kampányolhatnak az előválasztási időszakban. Ez némileg tükröződik már a legfrissebb közvélemény-kutatási adatokon is, amelyek jelzik a Fidesz megtorpanását a népszerűségi mutatókban. A kínai egyetem ügye nehezen védhető annak fényében, hogy az ellenzék állítása szerint a Fudan kedvéért a kormány beáldozná a korábban jóváhagyott Diákváros projektet, amely a magyar fiatalok lakhatási problémáin segítene.

Most valószínűleg a kárfelmérés és a kommunikációs lehetőségek mérlegelése zajlik a színfalak mögött, de a végeredmény jó eséllyel az lesz, hogy a kormány valahogy kifarol a projektből.

Orbán Viktor feje most azért is főhet, mert nehéz lesz a visszakozást kommunikálnia mind saját szavazói, mind a kínai partnerek felé. A mindig oly magabiztos Fidesz időhúzó taktikáját látva felvetődik a kérdés, hogy miért nem mérték fel a hirtelen bejelentett döntés előtt az ügy lehetséges következményeit? Valamiért nagyon fontos és rendkívül sürgős volt a kínai gigaprojekt a kormánynak, így nem lehetett elég idő a hatástanulmányok elvégzésére. Most valószínűleg a kárfelmérés és a kommunikációs lehetőségek mérlegelése zajlik a színfalak mögött, de a végeredmény jó eséllyel az lesz, hogy a kormány valahogy kifarol a projektből.

Van azonban egy fontos szempont, ami meghatározhatja az időzítést. Mivel a Fudan Egyetem Karácsony Gergely legerősebb kampánytémája az ellenzéki előválasztáson, Orbán szeretné elhalasztani a projekt elvetésének bejelentést, hogy ezzel ne erősítse a főpolgármester pozícióit a miniszterelnök-jelölti versengésben. Karácsonyt ugyanis mindenképpen szeretné elkerülni legfőbb ellenlábasként a Fidesz vezérkara a jövő tavaszi választáson. Sokkal jobban megfelelne ugyanis Orbán elképzeléseinek a Dobrev Klára vagy Jakab Péter elleni kampány 2022-ben, ugyanis nekik nincsenek olyan eszközök a kezükben, mint egy regnáló főpolgármesternek.

Fotó:24.hu

Karácsony jól tudja ezt, ezért is használja bátran a vétó eszközét. Ő ugyanis meglebegtetheti a fővárosba tervezett atlétikai világbajnokság megfúrását is, hiszen tisztában van azzal, hogy a Fidesz lényegében elengedte már a Fudan beruházás ügyét. A főpolgármester tehát be akarja zárni azt a kiskaput a kormány előtt, ami a projekt bizonytalan időre való elhalasztása jelentene. Mindenképpen saját sikereként szeretné felmutatni a kínai egyetemi beruházás megakadályozását, mert ezzel igen jó pozícióba kerülne az előválasztási kampányban. Mert ahogy egy dakota mondás tartja: „Nem sokat ér, ha csak megsebesíted a szarvast, mert akkor a farkasok lakmároznak belőle, de a saját családod éhes marad.”

Az utóbbi hónapokban egyre inkább szűkül a magyar kormány diplomáciai mozgástere, amit elsősorban annak köszönhet, hogy Orbán Viktor elkezdte feketében és fehérben lefesteni a bennünket körülvevő világot. A folyamatos ellenségkeresés oda vezetett, hogy most többnyire épp azok a meghatározó politikusok a számunkra fontos országokban, akikkel korábban összekötötte a bajuszt a magyar kormányfő. Az a tény is mélyebbre vájja a ráncokat Orbán Viktor homlokán, hogy eddigi szövetségesei belső problémákkal küszködnek, így nem igazán számíthat rájuk támogatóként a következő nagy küzdelemben, a magyar parlamenti választás kampányában.

Fotó: blikk.hu

A hét fontos híre volt, hogy a német szociáldemokraták átvették a vezetést a közvélemény-kutatóknál a népszerűségi versenyben. Bár a kereszténydemokratákkal látványosan megromlott a viszonya, mégis súlyos csapás lenne Orbán Viktor számára, ha a szociáldemokraták válnának Németország legerősebb pártjává. Ráadásul egy szocdem-zöld koalíció körvonalazódik Magyarország legfontosabb politikai és gazdasági partnerénél, ami azt jelenti, hogy kevés megértésre számíthat a magyar kormányfő az új német vezetésnél.

A szövetségi választás majdnem egy időben zajlik majd Németországban, mint nálunk az előválasztás, és mindkettő eredménye jelentősen befolyásolja majd Magyarország politikai jövőjét. A leköszönő Angela Merkel nem akart az utóbbi hónapokban komoly konfliktusokba keveredni, ezért Magyarországgal sem foglalkozott túl intenzíven. Bárki is lesz azonban az új kancellár Németországban, abban biztosak lehetünk, hogy Orbán Viktorra különös figyelmet fordít majd, mert a magyar kormányfő politikai világpolitikai ambícióit ma már senki se veszi félvállról.

Ez épp úgy nem igaz, mint az, hogy feljövőben lenne a szélsőjobb Európában. Ennek egyik leglátványosabb kudarca az, hogy egyelőre a meglévő jobboldali populista pártokat se sikerült egy akolba terelni, így Orbán továbbra se tud egy biztos szövetségesi bázisra támaszkodni azok után, hogy elhagyta a kereszténydemokraták pártcsaládját, az EPP-t.

Mindezt annak ellenére borítékolhatjuk, hogy az utóbbi években bebizonyosodott, hogy az orbánizmus nem fertőzte meg olyan erősen az európai politikát, mint ahogy attól néhány éve tartani lehetett. Egyedül Lengyelországban jutott hatalomra az Orbánéhoz hasonló tekintélyelvű és sok tekintetben demokráciaellenes kormány, de a hatalmon lévő PiS most éppen koalíciós partnereivel viaskodik, így messze nem olyan erős, mint idehaza az önmagában kétharmados többséggel rendelkező Fidesz. Ráadásul a lengyelekkel több kérdésben nem is ért egyet az Orbán-kormány, és a V4-ek két másik tagja, Csehország és Szlovákia is sok témában eltér a magyar iránytól.

A visegrádi országok vezetői arra is ráébredtek, hogy Orbán megpróbál a szövetség nevében politizálni, és sokszor azt a látszatot kelti, hogy az általa favorizált témák (migráció, homofóbia, Soros György, Brüsszel stb.) mindegyikében teljes az összhang a négy ország vezetői között. Ez épp úgy nem igaz, mint az, hogy feljövőben lenne a szélsőjobb Európában. Ennek egyik leglátványosabb kudarca az, hogy egyelőre a meglévő jobboldali populista pártokat se sikerült egy akolba terelni, így Orbán továbbra se tud egy biztos szövetségesi bázisra támaszkodni azok után, hogy elhagyta a kereszténydemokraták pártcsaládját, az EPP-t.

Nincs szerencsés lapjárása tehát Orbánnak, de az igazi problémát az jelenti számára, hogy az Egyesült Államok elnökét most Joe Bidennek hívják. Mivel a magyar kormányfő a kezdetektől Donald Trump hívének számított, és alapvetően a republikánus irányzathoz igazította kormánya külpolitikáját, most nehéz utat találnia a világ legnagyobb hatalmú vezetőjéhez. Biden ráadásul szoros szövetségre törekszik az EU-val, nem úgy mint elődje, aki szinte ugyanolyan ellenségesen lépett fel az unió országaival szemben, mint Kínával vagy Oroszországgal.

Ha már itt tartunk, érdemes néhány szót szólni ez utóbbi két országról, melyeket a magyar diplomáciai nemcsak kiemelt figyelemmel illet, de szoros szövetségre is törekszik velük. Kínával kapcsolatban belpolitikai problémák merültek fel, ugyanis több jel mutat arra, hogy a kormány elengedi a Fudan Egyetem ügyét, mivel ez a téma többet visz, mint hoz a Fidesz konyhájára. Oroszországgal most éppen nyugvóponton vannak a kapcsolatok, és láthatóan Orbánban már nem ég olyan hevességgel a tűz Putyin iránt, mint néhány éve. Itt a paksi beruházás elhúzódása az egyik gond, de a háttérben további problémák sorakozhatnak, melyekről nem sokat árul el a kormány.

  Fotó: femina.hu

Egyszóval, a derék Türk Tanács országain kívül nem sok új barátot szerzett és tartott meg az utóbbi időben Orbán Viktor. A nemzetközi diplomácia folyamatai nem igazán kedveznek most egy olyan hibrid rezsimnek, mint a magyar, ám láttunk már arra példát, hogy ilyenkor egyre inkább bezárkózik egy ország, mindenkiben ellenséget lát, és egyre bizalmatlanabbá válik a külvilággal szemben. Ez nem jelenti feltétlenül a kormány bukását, hiszen Magyarországon is népszerű üzenet, hogy mindenki ellenünk van, minden ország és gazdasági érdekcsoport rajtunk akar élősködni. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Minél több ellenséges törzs vesz körbe, annál népszerűbb lesz a saját törzsfőnököd, annak ellenére, hogy ő ásta ki a csatabárdot.”

Orbán Viktor a szabadságát töltötte az utóbbi napokban, legalábbis erre lehetett következtetni abból, hogy a Facebook-oldalára kiposztolta aktuális olvasmányait. A miniszterelnök igyekszik tehát minden pillanatot kihasználni arra, hogy továbbképezze magát, felkészüljön a jövő kihívásaira. Szüksége is lesz erre, mert komoly problémákat kell megoldania a következő hónapokban, és szellemi muníció nélkül erre kevés esélye lesz. Írásunkban most csak egy olvasmányával foglalkozunk behatóbban: Boyé Lafayette De Mente: A kínai észjárás című könyvével.

Fotó: index.hu

Nem tudom, Orbán Viktor olvasta-e Karácsony Sándor: A magyar észjárás című könyvét, de ha nem, javaslom, hogy előbb ezt a könyvet tanulmányozza, és csak utána térjen át a több mint 100 könyvet jegyző amerikai író, újságíró, kalandor Kínáról szóló könyvére. A főként a két világháború között alkotó magyar pedagógiai és filozófiai író ugyanis részletesen elemzi a magyarokra oly jellemző ázsiai gyökerű észjárás előnyeit és hátrányait az európai közegben. A kormányfő gondolkodását is régóta meghatározza a magyar identitást alapvetően meghatározó kettősség, és a legtöbbször arra a megállapításra jut, hogy a magyarok gondolkodását sokkal inkább az ázsiai hagyományok határozzák meg, mint az István király által felvett kereszténység tradíciói.

Csakhogy a helyzet nem ilyen egyszerű. Ősi pogány gyökerekkel rendelkeznek a hajdan szintén kalandozásokból, keresztény királyságok kirablásából élő vikingek is, utódaik mégis az európai liberális demokrácia leginkább prosperáló országaiban élnek. A dánok, svédek, norvégok nem tagadták meg múltjukat, mégis a sajátjuknak érzik azokat a demokratikus értékeket, melyeket az EU-n belül és kívül lévő országok is fontos kohéziós erőnek, a jövő garanciájának tartanak. A magyar felfogás szerint azonban az ázsiai eredet és a pogány múlt mindig jó hivatkozási alap akkor, ha a hazai politikai vezetők valamilyen konfliktusba kerülnek az Európai Unió valamelyik intézményével.

Orbán számára tehát adódik a lehetőség, hogy történelmi, ideológiai hivatkozási pontként kezelje a magyarság ázsiai eredetét, ezzel legitimálja folyamatos szabadságharcát az EU és a szövetségen kívül működő, de mégis a modern politikai értékek mentén politizáló ország (például Norvégia) ellen. Az ázsiai identitás mítosza ugyanakkor nagyon jól jön a kormányfő számára akkor is, amikor gazdasági, politikai és ideológiai szövetségeseket keres keleten. A közép-ázsiai autokráciákat tömörítő Türk Tanács például különösen kedves Orbán számára, hiszen itt olyan vezetőkkel ülhet egy asztalnál, akik a demokráciát értelmezhetetlen szójátékként ismerik csak.

De a kazah, üzbég, azeri, türkmén és kirgiz szövetségnél is sokkal többet jelent Orbán számára Kína barátsága. A távol-keleti óriás egyrészt egy dinamikusan fejlődő gazdaságot tudhat magáénak, másrészt politikai berendezkedése minta a magyar kormányfő számára, hiszen ebben az országban évtizedek óta nem rendeztek demokratikus választásokat, a kommunista párton kívül nincs legitim politikai erő, a sajtót pedig teljesen uralja a KKP. Kína azonban nem ilyen egyszerű képlet, sőt, nagyon is bonyolult megérteni a működését, a szándékait, politikai törekvéseit.

Ezek mind olyan gesztusok, melyek számunkra jelentősnek tűnnek, a kínai vezetés számára azonban apróságnak számítanak.

Mondhatnánk, hogy épp ezért helyeseljük, hogy Orbán Viktor az olvasmányain keresztül (is) igyekszik árnyaltabb képet kapni arról, miként kell értelmezni a Föld legnépesebb országát, milyen főbb jellemzői vannak a kínai gondolkodásmódnak. Ám azt gondolom, hogy a magyar miniszterelnök kissé megkésett a tájékozódással, ráadásul nem is biztos, hogy a legalaposabb elemzést vette a kezébe. Akik ugyanis évtizedek óta tanulmányozzák a Kínai Népköztársaság történelmét, társadalmát, gazdaságát, azt mondják, hogy minél több információval rendelkeznek az országról, annál kevésbé mernek általános kijelentéseket megfogalmazni róla.

Kína tehát egy nagy talány, ugyanakkor viszonyulnunk kell hozzá, akár szimpatikus az ottani politikai gyakorlat, akár nem. Orbán is ebből a szükségszerűségből indult ki, amikor elkezdett látványosan közeledni a kínai vezetéshez. Azt nyilván már személyesen is megtapasztalta, hogy a kínaiak másként tárgyalnak, alkudoznak, mint az európaiak vagy az amerikaiak. Számukra a konfuciánus gondolkodásban rejlő visszafogottság nem a gyengeség jele, hanem a cél hosszú távú elérésének módszere.

A kínai expanzió nem azt jelenti, amit mi a hagyományos európai felfogásban értünk alatta: Először kulturális, gazdasági értelemben terjesztik ki a befolyásukat, aztán jöhet a politikai, és ha szükséges a katonai beavatkozás. Bár átvették a kapitalista gazdasági modell számos elemét, nem olyan kapzsik, mint a nyugati nagyvállalatok többsége. Továbbra is tervgazdálkodásban gondolkodnak, ellenőrzik az élet minden területét, állampolgáraik bárhol élnek a világban, kötelesek szolgálni a kommunista pártot és az ország titkosszolgálatát. Ha valaki szövetségre kíván lépni velük, jó ha tisztában van ezekkel az alapvető tényekkel, mert különben komoly meglepetések érhetik.

Ami viszont ennél is fontosabb, hogy számukra a mértékek teljesen mást jelentenek, mint egy európai számára. A mi kontinensünkön vannak olyan országok, melyek lakossága és területe meg sem közelíti egy közepes nagyságú kínai városét. Ez érvényes a gazdasági tényezőkre is. Magyarország például elég jelentéktelen piacnak számít, hiszen itt viszonylag kevés kínai terméket lehet értékesíteni. És ez a legfőbb gond Orbán számára. Ha nem tudunk komoly gazdasági előnyöket kínálni, akkor más juttatásokat kell kitalálnunk. És itt jön be a Fudan Egyetem ügye, a kínai vakcinák állami propagálása, a Belgrád-Budapest vasútvonal felújítása. Ezek mind olyan gesztusok, melyek számunkra jelentősnek tűnnek, a kínai vezetés számára azonban apróságnak számítanak.

Fotó:444.hu

Nem lehet tudni, hogy végzett-e már aktuális olvasmányaival a magyar kormányfő, de ha túljutott Boyé Lafayette De Mente írásán, sejtheti, hogy a kínaiak félig már lépre is csalták. Gazdasági és politikai befolyásukat kihasználva ugyanis máris kiszolgáltatott helyzetbe hozták Orbán Viktort. Az erősebb ugyanis bármit ígérhet, a gyengébb azonban csak reménykedhet, hogy ezek valóra is válnak. Mivel a magyar kormány továbbra is látványosan hadakozik Brüsszellel, a kínai vezetés pontosan tudja, hogy Orbán ebben a küzdelemben csak rájuk és esetleg Oroszországra számíthat. Talán még nem késő visszafordulni erről az útról, és azt mondani, hogy európaiak vagyunk, így is gondolkodunk, a kínai észjárást pedig csak könyvekből szeretnénk megismerni. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Ha dakotának születtél, élj is dakotaként, ne csábítson a sápadtarcúak gazdagsága!”

A Fidesz vezető politikusai egyre nyíltabban beszélnek arról, hogy az ország akár el is hagyhatja az Európai Uniót, ha az érdekeik úgy kívánják. Korábban csak néhány szélsőségekre hajló pártember fejtegette a tagság feladásának lehetőségét, de most egy megfontoltságáról és visszafogottságáról ismert technokrata, Varga Mihály célozgatott arra, hogy amennyiben nettó befizetővé válnánk, érdemes lenne átgondolni a politikai és gazdasági közösség elhagyását. A pénzügyminiszter amúgy komoly vitába keveredett Matolcsy György jegybankelnökkel is, de köztük egyelőre nem a kilépés vagy maradás kérdése okozza a feszültséget.

Fotó:portfolio.hu

Egy nagyívű terv kezd kirajzolódni a szemünk előtt az utóbbi években, de annyira hihetetlennek tűnt eddig a végcél, hogy nem igazán vettük komolyan. Előbb komoly politikai és gazdasági együttműködés jött létre olyan nagyhatalmakkal, melyek régi vetélytársai az Európai Uniónak és az Egyesült Államoknak, majd a magyar kormány nyíltan hadat üzent az EU-nak, miután Brüsszel megelégelte, hogy Orbán és köre egyre nyíltabban söpri félre az uniós értékeket, ugyanakkor a zsarolást sem tartja túlzó eszköznek, ha a kohéziós támogatások megszerzéséről van szó.

A Fidesz prominensei ma már elég nyíltan hangoztatják, hogy szinte kizárólag a gazdasági érdekeket tartják fontosnak az uniós szövetségen belül, az ideológiai szempontok számukra jelentősüket vesztik, ha éppen előnyös üzletre készülnek Kínával, Oroszországgal, netán valamelyik közép-ázsiai autokráciával. Az Orbán-kormány pragmatizmusa ma már odáig jutott, hogy nyíltan vallják fideszes politikusok, az ingyen pénz tartja még az EU-ban az országot, de ha egyszer (mondjuk a 2030-as évekre) nettó befizetővé válnánk, akkor már semmi sem marasztalná őket ebben a közösségben.

Arról nem is beszélve, hogy ha tényleg igaz lenne a tétel, mely szerint csak a pozitív szaldós tagság a kifizetendő, akkor már rég ki kellett volna lépnie Németországnak, Svédországnak vagy Hollandiának.

Komoly fejlemény azonban, hogy az egyik legfontosabb tárca vezetője is arra célozgatott egy minapi interjúban, hogy teljesen át kell értékelnünk a tagságunkat abban az esetben, ha több pénzt fizetnénk be a közösbe, mint amennyit visszakapunk onnan. Varga Mihály ezt még megspékelte azzal, hogy a felelősséget Brüsszelre hárította, azt állítva, hogy az EU különböző szervei folyamatosan támadják Magyarországot. Ez az ideológiai utalás meglehetősen szokatlan attól a pénzügyminisztertől, aki eddig megpróbálta távol tartani magát a Fidesz acsarkodó kampányaitól, és igyekezett a világot a számok nyelvén értelmezni.

Csakhogy Varga helyzete nem túl rózsás jelenleg a kormányon belül, hiszen az a Matolcsy György bírálja folyamatosan tárcája gazdaságpolitikáját, akivel elvileg szövetségesek, és a monetáris politikában szorosan együtt kéne működnie a jegybank első emberével. Anélkül, hogy most mélyebben leásnánk ennek a vitának a gyökereihez, meg kell állapítanunk, Orbán nem fogja sokáig tűrni, hogy a gazdasági újraindítás kérdéseiben két fontos embere a kormánysajtóban üzengessen egymásnak. Márpedig az ellentétek eléggé kibékíthetetlennek tűnnek, így a pénzügyminiszternek is villantania kell valamit, ha a jövőben meg akarja őrizni a pozícióját.

Varga Mihály nyilatkozata tehát inkább értelmezhető egy gesztusként Orbán Viktor felé, mint őszinte kinyilatkoztatásként. Azt ugyanis ne feltételezzük a pénzügyminiszterről, hogy nincs tisztában fontos gazdasági összefüggésekkel. Pontosan tudja például, hogy még legalább két hétéves uniós költségvetési ciklus kell ahhoz, hogy akár nullás befizetők legyünk. Ugyanakkor azzal is tisztában kell lennie, hogy egy országnak nem pusztán a vissza nem térítendő támogatások miatt érdemes az EU-ban maradnia. Arról nem is beszélve, hogy ha tényleg igaz lenne az a tétel, mely szerint csak a pozitív szaldós tagság a kifizetendő, akkor már rég ki kellett volna lépnie Németországnak, Svédországnak vagy Hollandiának.

Fotó: 24.hu

A magyar pénzügyminiszter most abban bízhat, hogy nyugati partnerei a helyén kezelik a nyilatkozatát, vagyis csakis belpolitikai üzenetként értelmezik. Maga a miniszterelnök is egyelőre csak a kardcsörtetés szintjén üzenget Brüsszelnek, hiszen jól tudja, hogy az uniós források nélkül saját oligarchái falnák fel. Más kérdés, hogy Orbán régóta igyekszik megteremteni az alternatív finanszírozás lehetőségét azzal, hogy egyre szorosabbra fűzi kormánya gazdasági és politikai együttműködését Kínával és Oroszországgal. A keleti hiteleknek azonban komoly áruk van, ráadásul elég sok rémisztő példát láthat Orbán a világban arra, milyen kiszolgáltatottá tesz egy államot, ha az adósságát nem tudja törleszteni Kínának, netán az oroszoknak. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Pereskedhetsz, ha egy tüzes paripát adsz kölcsön, és egy sánta gebét kapsz vissza, de a bíróság azt fogja mondani: A ló az csak ló.”

A hangzatos szólamairól elhíresült Orbán-kormány közel 10 éves tündöklése után lecseréli a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatát a közintézmények falain az Alaptörvény preambulumaként ismert Nemzeti Hitvallásra (NEHI). Mielőtt feltennénk magunknak a belülről önkéntelenül is feltörő kérdést: „Épp ez a legfontosabb most Magyarországon?”, vizsgáljuk meg a most lecserélt politikai nyilatkozat szövegét, amely lényegében a Nemzeti Együttműködés Rendszerének alapdokumentuma. Sok mindent meg fogunk érteni abból, ami 2010 óta történt ebben az országban.

Fotó: civilhetes.hu

„A XXI. század első évtizedének végén, negyvenhat év megszállás, diktatúra és az átmenet két zavaros évtizede után Magyarország visszaszerezte az önrendelkezés jogát és képességét.” - szól a „Legyen béke, szabadság és egyetértés!” címet viselő politikai nyilatkozat első mondata, mely hatalmas méretben bekeretezve díszelgett 10 évig a közhivatalok falain. Ez a kijelentés a Nemzeti Együttműködés Rendszerének alaptézise, hiszen azt hirdeti, hogy az utóbbi szűk 70 év lényegében csak vergődés volt a magyar történelemben, hiszen a Fidesz színre lépése előtt csak elnyomás és zűrzavar jellemezte az országot.

Eltekintve attól, hogy ebben a zavaros időszakban Orbán Viktornak is jutott négy év kormányzás, azért érdemes megemlíteni: a történelmet tényleg a győztesek írják, de épp ezért nem szabad hinnünk ezeknek az utólagos értelmezéseknek. A NENYI szerint például ki kell hajítanunk az ablakon a rendszerváltást, a többpártrendszer kialakítását, a sajtószabadság megteremtését, a demokratikus intézményrendszer megerősödését, valamint csatlakozásunkat az Európai Unióhoz. Ezek modern kori történelmünk felemelő pillanatai, melyekre büszke lehet az ország minden polgára attól függetlenül, hogy a jelenlegi kormányt vagy annak ellenzékét támogatja.

Azért arra a sugalmazásra is érdemes figyelnünk, mely szerint a 2010-es fülkeforradalommal szerezte vissza Magyarország a nemzeti önrendelkezését. Ez a gondolat megelőlegezi az Orbán-kormányok permanens szabadságharcát, melyet most éppen Brüsszel ellen vív, de ha netán ez nem lenne elég, bármikor besegíthet Soros Gyurka bácsi vagy akár Washington is. A NER alaptézise az, hogy folyamatos támadásokat kell elszenvednünk külföldről, de a nemzeti kormány szilárdan áll a vártán, és senki se mondhatja meg Magyarország kormányának, miként kell értelmeznie a menekültkérdést, a civil társadalom szerepét vagy a család fogalmát.

Elképzelhető, hogy a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatát most azért távolítják el a közhivatalokból, mert a NER ebben a kontextusban már csak negatív üzeneteket küld a választók felé, és most a Nemzeti Hitvallás című szövegtől valamiféle ideológiai felfrissülést várnak.

De ne ragadjunk le az első mondatnál! Vannak a most nyugdíjba küldött Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatának egyéb tanulságos részletei is. Itt van például a harmadik bekezdés: „Az Országgyűlés kinyilvánítja, hogy az áprilisi választásokon új társadalmi szerződés született, amellyel a magyarok egy új rendszer, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének megalapításáról döntöttek. A magyar nemzet e történelmi tettével arra kötelezte a megalakuló Országgyűlést és a felálló új kormányt, hogy elszántan, megalkuvást nem ismerve és rendíthetetlenül irányítsák azt a munkát, amellyel Magyarország fel fogja építeni a Nemzeti Együttműködés Rendszerét.”

A szöveg egyértelműen utal arra, hogy a magyar választók maguk kötelezik a kormányt arra, hogy egy új rendszert, az általuk Nemzeti Együttműködés Rendszerének titulált konstrukciót hozzanak létre. Ez a szemlélet élt tovább a nemzeti konzultációk sorozatában, vagyis a kormány folyamatosan arra hivatkozik, hogy a választók maguk követelik ki azokat az intézkedéseket, melyeket már korábban elhatározott a kormány. A „nép nevében” cselekvő kormány számára így válik egy arctalan, irányított kérdések mögé bújtatott tömeg hivatkozási ponttá, ezáltal legalizálja saját hazugságait és népszerűsíti erőszakos, sokszor kirekesztő politikáját.

Van azonban ennek bekezdésnek egy olyan megállapítása is, amely visszacsapott a Fidesz arcába. Ebben a dokumentumban vezetik be ugyanis a Nemzeti Együttműködés Rendszerének fogalmát, melyet ma már szinte csak az ellenzék használ nem kis iróniával. Az Orbán-kormány utóbbi 11 éve ugyanis minden, csak nem nemzeti, nem együttműködés, és nem rendszer. A NER annak a megfoghatatlan ideológiának a gúnyneve lett, amely hiába igyekszik elfedni a kormány erőszakos, sokszor pökhendi és hazug politikai kommunikációjának a mellékhatásait.

A NER nem lett ugyanis népszerű, csak leválthatatlan. A Fidesz politikájának lényege, hogy minden választási évre összegereblyézzen legalább két és fél millió támogatót, sokak számára tegye egyértelművé, hogy nincs értelme az urnák elé járulniuk, és akik mégis ellenük szavaznak, legyenek tisztában azzal, hogy az ellenzék soha nem törheti meg Orbán Viktor egyeduralmát. Elképzelhető, hogy a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatát most azért távolítják el a közhivatalokból, mert a NER ebben a kontextusban már csak negatív üzeneteket küld a választók felé, és most a Nemzeti Hitvallás című szövegtől valamiféle ideológiai felfrissülést várnak.

Az igazság viszont az, hogy olyannyira jelentéktelenné vált a NENYI az utóbbi 10 évben, hogy szinte észre sem fogjuk venni az eltűnését, illetve a lecserélését. A Fidesz egy pragmatikusan kormányzó párt, ám időről időre felvetődik az igény a vezetőiben, hogy valamiféle ideológiával támogassák meg a gyakorlati lépéseket. Valószínűleg most azért vették elő a Nemzeti Hitvallás szövegét, mert érzik, hogy a kormánypárt támogatói valamiféle ideológiai kapaszkodóra vágynak. Más kérdés, hogy a szöveg szerzői erősen vitatható figurák. Az egyik Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, a másik pedig az a Szájer József, akinek politikai karrierje egy brüsszeli melegpartin ért véget tavaly decemberben.

Fotó: TASZ

A szimbólumok ilyen erőszakos terjesztése persze segítheti a kormányzást, sőt akár a választási győzelemhez is hozzájárulhat 2022-ben. Minden azon múlik, hogy a magyar társadalom mennyire fásult bele a kormány folyamatos nyomulásába. 2010 óta ugyanis olyan a közélet, mintha egy permanens választási kampány zajlana az országban. Ennek egy fontos elemét emelik most le a közhivatalok falairól, hogy aztán egy másikat helyezzenek a helyébe. Az Orbán-kormány szereti, ha mindig a polgárok szeme előtt van, üzenetei mindenhol elérik a választót. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha az istálló mellett laksz, az illatok mindig emlékeztetnek rá, hogy vannak lovaid.”

A válasz annyira egyértelmű, hogy akár a nemzeti konzultációban is szerepelhetne ez a kérdés. De vegyük sorra, miért tekinthetjük a jelenlegi magyar kormányt felelőtlennek? Ha csak az utóbbi hónapok politikai botrányaira gondolunk, teljesen egyértelmű, hogy nincs semmilyen következménye annak, ha a politikusok rossz döntéseket hoznak. Ez tehát nem a számonkérés ideje, pedig jól működő demokráciákban nem kell a következő választásokig várniuk az állampolgároknak, hogy elszámoltassák a politikusokat a felelőtlen vagy rossz kormányzás miatt.

Fotó: civilhetes.hu

Néhány ország kormánya vizsgálatot rendelt el az úgynevezett Pegasus-lista nyilvánosságra kerülését követően. Az ötvenezer telefonszámot tartalmazó lista jórészt olyan személyek megfigyeléséről tanúskodik, akik saját országukban a hatalom célkeresztjébe kerültek. Egyetlen kormány sem merte tagadni, hogy vásárolt az izraeli gyártmányú kémszoftverből, de több országban azt állítják a gyanúba keveredett politikusok, hogy magánszemélyek megfigyelésére használták volna a szupertitkos technológiát. Természetesen köztük van Magyarország is.

A tények azonban azt mutatják, hogy a kormány hiába próbálja elbagatellizálni az ügyet, komoly a gyanú arra, hogy újságírók, politikusok, gazdasági szereplők telefonjaira telepítették a kémszoftvert. Az Orbán-kormány szokásához híven mindent megtesz annak érdekében, hogy a rendelkezésre álló politikai eszközök segítségével az ellenzék ne juthasson érdemi információkhoz. A parlament nemzetbiztonsági bizottságát ugyan összehívta a testület jobbikos elnöke, de a kormánypárti politikusok távolmaradásukkal megakadályozták azt, hogy az ellenzéki képviselők kellemetlen kérdésekkel bombázzák Pintér Sándor belügyminisztert.

A Fidesz tehát arra játszik, hogy a botrány szép csendesen elsomfordál az ajtajuk előtt, az ellenzék pedig kénytelen lesz beletörődni abba, hogy tapodtat se haladnak az ügy felgöngyölítésében. Hiába szólították fel Varga Judit igazságügyi minisztert, hogy nyilatkozzon arról, kik tehetők felelőssé a feltehetőleg illegális adatszerzésért, ő szokáshoz híven mellébeszélt és vádaskodott. Amikor az ellenzék felvetette, hogy le kéne mondania, mint a területet felügyelő minisztérium vezetőjének, még csak válaszra se méltatta a számonkérési kísérletet.

Most úgy tesznek, mintha ezek a méregdrágán beszerzett oltóanyagok maguktól vándoroltak volna az oltópontokra, és nem helyeztek volna nyomást az egészségügyi dolgozókra, hogy ajánlják minél több páciensüknek a keleti vakcinákat.

De nem csupán a Pegasus-ügy miatt fáj most a kormány illetékeseinek feje. Kiderült ugyanis az eddig agyondicsért kínai vakcináról, hogy főleg a 60 év felettiek esetében nem alakít ki megfelelő védettséget. Az orosz Szputnyik esetében pedig az a gond, hogy néhány ország kivételével sehol sem fogadják el védőoltásként, így aki az Európai Unió országaiba akar utazni, különböző tesztekkel kell igazolnia a védettségét. Ugyanez érvényes a kínai Sinopharm oltására is, így több mint egymillió magyar állampolgárnak ígérték felelőtlenül a kormány illetékesei, hogy ezekkel a vakcinákkal nem csak védettek lesznek, de utazhatnak a határokon túlra is.

Amikor a magyar ellenzék támadta a kormányt az elhamarkodott és drága vakcinabeszerzésekért, illetve figyelmeztetett a kínai és orosz oltóanyagok veszélyeire, akkor a kabinet egyszerűen oltásellenesnek bélyegezte a politikai ellenlábasokat. Az Orbán-kormány most úgy próbálja „fű alatt” megoldani ezt a helyzetet, hogy augusztus 1-től lehetővé teszi a harmadik oltás felvételét. Ez elsősorban a kínai vakcina elégtelensége miatt szükséges intézkedés, de arról nem szólnak a hírek, hogy a kormány oldaláról bárkit is felelősségre vontak volna a Sinopharm miatti gikszer okán.

Ne tegyünk persze úgy, mintha nem ebben az országban élnénk! Hogyan vonhatna bárkit is nyíltan felelősségre a kormány azok után, hogy az orosz és a kínai oltóanyagok mellett a kabinet legmagasabb szintű vezetői kampányoltak, és nem mellesleg magát Orbán Viktort is Sinopharmmal oltották be? Most úgy tesznek, mintha ezek a méregdrágán beszerzett oltóanyagok maguktól vándoroltak volna az oltópontokra, és nem helyeztek volna nyomást az egészségügyi dolgozókra, hogy ajánlják minél több páciensüknek a keleti vakcinákat. Nem kéne ilyenkor azonnal felajánlania a lemondását az illetékeseknek? Például Kásler Miklós miniszternek, aki amellett, hogy asszisztált a beszerzésekhez, éppen Mátyás király csontjainak összegyűjtésével volt elfoglalva a kérdéses időszakban.

Fotó: Pécs Aktuál

Nem véletlen tehát, hogy a kormányszóvivők egyre kevesebbszer kezdenek úgy egy mondatot, hogy „Magyarország felelős kormánya”. Ők is érzik ugyanis, hogy nemhogy a legmagasabb, de az alacsonyabb szinteken se vonnak már senkit kérdőre, ha nagyot bakizik a kabinet. Egyszerűen úgy tesznek, mintha minden számonkérési próbálkozás az ellenzék akadékoskodása lenne, ugyanakkor a kormány tévedhetetlen emberekből állna a miniszterektől a helyettes államtitkárok szintjéig. Pedig tévedni emberi dolog, ezért, ha elismerik, hogy homokszem került a gépezetbe, és netán ezért bocsánatot is kérnének, az emberivé tenné azokat, akik most saját tökéletességük látszatát igyekeznek kelteni. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „A lónak csak négy lába van, mégis gyorsabban fut, mint a százlábú.”

Javában zajlik a kommunikációs kiszorítósdi a magyar közéletben. Jól reprezentálja a folyamatokat az úgynevezett jobb- és baloldali sajtóorgánumok tartalmainak elképesztő méretű eltérése. A kormánypárti médiafelületek alig reagálnak a napi történésekre, ugyanis nem hagyják el azt a csapást, amelyet a Fidesz kommunikációs agytrösztje jelölt ki számukra. Az ellenzéki sajtó ugyanakkor igyekszik kiaknázni a kormány botlásait, és becsapdázni azokat a fideszes politikusokat, akik érintettek lehetnek néhány aktuális botrányban.

Fotó: portfolio.hu

A szokásos nemzeti konzultáció mellett a kormány beveti rég nem használt fegyverét, a népszavazást is. Maga Orbán Viktor sem bízik benne különösebben, hogy érvényes lesz a népszavazás (vagyis eléri a részvétel az 50 százalékot), de szerinte nem is ez a lényeg. Mivel valószínűleg úgy fogalmazzák meg a kérdéseket, hogy lényegében csak egyetlen választ lehessen hozzájuk társítani, a népszavazás eredményére hivatkozva Orbán akkor is éles fegyverként fogja használni Brüsszel ellen, ha a részvétel alacsony lesz.

Mintha érezné a miniszterelnök, hogy jelenleg nem az úgynevezett gyermekvédelmi törvény, és az abban taglalt témák foglalkoztatják leginkább a magyarokat, hanem inkább a járvány miatti egzisztenciális bizonytalanság, a kínai vakcinák hatékonyságának kérdése, vagy a lehallgatási botrány kormányzati szálai. Orbán ezért ismét konfliktust generált az Európai Unióval, hogy ismét legyen egy olyan ellenségképe, amely jól jöhet számára a választási kampányban.

Ennek érdekében attól sem riadt vissza, hogy lényegében egy nem létező problémát emeljen a közbeszédbe. Az úgynevezett gyermekvédelmi intézkedések ugyanis egy olyan feltételezésből indulnak ki, melynek jelenleg esélye sincs valósággá válnia. Orbán olyan intézményekből akarja kitiltani az állítólagos meleg aktivistákat, amelyek döntő többsége állami vagy egyházi fenntartású. Ezekben pedig a közvetlen felügyelő szervek, vagyis az állam esetében a Klik (Klebelsberg Központ) az egyházak esetében a különböző felekezeti intézmények a döntéshozók. E szervezetek lojalitásában pedig nincs oka kételkedni a miniszterelnöknek.

Ez az egyszerű, ám a maga nemében nagyszerű stratégia kizárólag Orbán belpolitikai érdekeit szolgálja, ugyanakkor az ország újra megsínyli az újabb szabadságharcot, mert hihetetlen mély árkokat ás a magyar polgárok különböző csoportjai közé.

Ha ebből a tényből indulunk ki, akkor az úgynevezett a pedofil törvénynek se volt sok értelme, hiszen a kormány közvetlenül tudja befolyásolni az oktatási intézményekben folyó munkát, ugyanakkor az egyházi és alapítványi iskolákra is hatást tud gyakorolni, amennyiben azt észlelné, hogy a nemi identitás megváltoztatását propagáló aktivisták jelennének meg bárhol is. De erre sem igazán volt még példa, legalábbis ezt tapasztalta Rácz Zsófia a fiatalokért felelős helyettes államtitkár. Az ő kormány iránti elkötelezettsége se lehet kérdés, tehát az ellentmondás elég egyértelmű.

Orbán azonban farkast kiált, legalábbis ez a célja a népszavazással és az azt megelőző nemzeti konzultációval. Ő a gondolatmenetében már odáig megy, hogy Brüsszel akar aktivistákat küldeni a magyar iskolákba, hogy ott megrontsák azokat a diákokat, akik egyébként nem is gondolkoztak volna a másság lényegén. Az csak hab a tortán, hogy ez a kommunikációs tér lehetőséget ad majd Orbánnak arra a választási kampányban, hogy az ellenzéket az EU szövetségesének kikiáltva azzal vádolja, hogy hatalomra kerülésük esetén ezek az aktivisták meg is fognak jelenni a magyar oktatási intézményekben.

Vegyük át újra, hogy miként is építette fel Orbán Viktor az új ellenségképet, mert valószínűleg ezt még tanítani fogják néhány kommunikációs kurzuson: Hoz egy teljesen felesleges, egyben provokatív tartalmú törvényt olyan témában, ami alig foglalkoztatja a magyar közvéleményt, majd az EU felháborodását kihasználva azt a látszatot kelti, mintha Brüsszel be akarna avatkozni a magyar ügyekbe. Ekkor jó szokásához híven előrántja a cilinderéből a nemzeti konzultációt, és végül a népszavazást.

Ezekkel a látszólag demokratikus lépésekkel egyrészt felerősíti a téma jelentőségét, másrészt meglobogtatja a végeredményt az Európai Unió vezetői előtt, akik kénytelenek lesznek engedni, és végül a pedofil törvény ide, homofób ideológia oda, utalni fogják az uniós támogatásokat Magyarország számára. Ez az egyszerű, ám a maga nemében nagyszerű stratégia kizárólag Orbán belpolitikai érdekeit szolgálja, ugyanakkor az ország újra megsínyli az újabb szabadságharcot, mert hihetetlen mély árkokat ás a magyar polgárok különböző csoportjai közé.

Fotó: 24.hu

A legbosszantóbb Orbán ravaszkodásában az, hogy most már olyan témával kampányol, amely még elmélet szintjén sem létezik. Migránsokat lehetett még mutogatni archív felvételekről akár évekkel is a 2015-ös krízis után is, ám az oktatási intézményekbe beosonó meleg aktivistákról aligha lehet majd ilyeneket előásni. De a kormányfő logikája most más: Ő már látja Brüsszel és a vele szövetséges magyar ellenzék gonosz szándékát, és a nép bölcs vezéreként ellencsapást mér az ármánykodókra. Mert, ahogy egy dakota bölcsesség tartja: „Jobb, ha lelövöd a szemből érkező ismeretlen lovast, mert ha véletlenül fegyver van nála, a végén még ő lő le téged.”

Feltűnően sok kémfilmet forgattak az utóbbi években Budapesten a nagy amerikai stúdiók. Nem tudni, hogy olyan ismert filmek esetében, mint az Én, a kém, Kémjátszma, Suszter, szabó, baka, kém, vagy a Vörös veréb miért a magyar főváros ihlette meg leginkább az amerikai producereket, de az biztos, hogy itt mindig volt a levegőben valami, ami sejtelmessé tette a Budapesten játszódó történeteket. Most viszont nem a filmvásznon elevenedik meg egy kémtörténet, hanem a valóságban, de természetesen ebben a sztoriban sem minden az, aminek látszik. Budapesten most valósággá válik egy olyan történet, amiről eddig azt hittük, hogy csak a forgatókönyvírók csavaros agyában születhet meg.

Fotó: atlatszo.hu

A magyar titkosszolgálat problémáival sokszor szembesültünk az utóbbi hónapokban, hiszen olyan botrányok robbantak ki, melyek egy jól működő szakszolgálat esetében elkerülhetők lettek volna. Gondoljunk csak arra, hogy a volt perui nagykövetről az amerikai titkosszolgálati szervek derítették ki, hogy pedofil képeket tárolt a merevlemezén. Kaleta Gábort azért kellett titokban hazamenekíteni, hogy a hazai bíróság ítélkezzen felette, és így csillapíthassák a botrány okozta hullámokat.

Az sem vált a szakszolgálat dicsőségére, hogy nem tudta megakadályozni Szájer József EP képviselő brüsszeli kalandját a helyi rendőrséggel, amikor egy rajtaütés után egy ereszcsatornán igyekezett elhagyni egy meleg buli helyszínét. Igaz, az Információs Hivatal élén ekkor már megtörtént a vezetőcsere, vélhetőleg azért, mert a kormány prominensei látták a szervezet működésének hiányosságait. Igaz, ez csak egy az öt nemzetbiztonsági szolgálat közül, de rámutatott arra, hogy valami nincs rendben a hírszerző szerveknél.

Azok a hírek, melyek vasárnap este jelentek meg először a nemzetközi, majd a hazai sajtóban ezek után nem is tűnnek annyira meglepőnek. Igaz, nem a hírszerző szervek gyengélkedéséről árul el sokat az az információ, hogy állítólag magyar újságírókat, ügyvédeket, üzletembereket és ellenzéki politikusokat figyeltek meg egy izraeli gyártmányú kémszoftverrel, hanem inkább a magyar kormány törekvéseiről. Bár egyelőre minden kormányzati szereplő tagad, vagy elhárítja a botrányra irányuló kérdéseket, ismerve az Orbán-kabinet működési mechanizmusát, csak idő kérdése, hogy megszülessen egy központi direktíva, amely sorvezetőként fog szolgálni mindenki számára, akiket az újságírók a lehallgatási botrány részleteiről fognak faggatni.

Az elmúlt 11 év fejleményeit ismerve egyáltalán nem lenne meglepő, ha bizonyosságot nyerne az a gyanú, hogy az Orbán-kormány az ellenfeleit a lehető legszorosabb megfigyelés alá vonta.

Az első reakciók azonban egyértelművé tették, hogy a Guardianon vasárnap megjelent hírek meglepték a magyar kormányt. A tanácstalanság nem csak arról árulkodik, hogy nem számítottak az információk kiszivárgására, de az is valószínű, hogy csak egy szűk kör tudhatott a lehallgatásokról, így bizonyos kormánytagok értetlenkedése őszintének tűnik. Az viszont már több mint kínos, hogy az Információs Hivatalt is felügyelő Szijjártó Péter külügyminiszter azt nyilatkozta, hogy a vélelmezett adatgyűjtésről semmilyen információval nem rendelkezik.

A központi kommunikációs stratégia kidolgozására azonban nincs sok idő, hiszen a botrány nemzetközivé dagadt, és vélhetően újabb információk jelennek meg a napokban a lehallgatás körülményeiről. Valószínűleg ezért is óvatosak a kormányzati illetékesek, hiszen, ha csak annyit mondanak, hogy nem volt tudomásuk az adatgyűjtésről, akkor hagynak egy kiskaput maguknak, és szükség esetén rátolhatják a botrányt valamelyik szakszolgálatra.

Azt azonban nehéz lesz elhitetni a hazai és külföldi közvéleménnyel, hogy nincs politikai szála az ügynek. Újságírók, üzletemberek, ügyvédek, politikusok lehallgatására ugyanis csakis a legfelsőbb szinteken adhattak utasítást, ez ugyanis már nem az a szféra, amelyben a saját hatáskörben dönthetnének a szakszolgálatok vezetői. Az elmúlt 11 év fejleményeit ismerve egyáltalán nem lenne meglepő, ha bizonyosságot nyerne az a gyanú, hogy az Orbán-kormány az ellenfeleit a lehető legszorosabb megfigyelés alá vonta.

Az sem lehet véletlen, hogy a magyar kormányt kínosan érintő információ épp most látott napvilágot. A lehallgatás ténye valószínűleg már ismert lehetett korábban is bizonyos körökben (főleg külföldön), de most olyan éles a szembenállás az Orbán-kabinet és az uniós intézmények között, hogy egy ilyen mélyütés kiszolgáltatott helyzetbe hozhatja a magyar felet, így bizonyos kérdésekben engedni kényszerül majd. Az is fontos körülmény, hogy a magyar ellenzék újra olyan témához jutott, amellyel előzheti a nemzeti konzultáció segítségével komoly kommunikációs offenzívába kezdő kormányt.

Foto: alfahir.hu

Kérdés, hogy kormányzati oldalon meddig ragaszkodnak a tagadás, illetve hárítás stratégiájához, illetve hogy milyen konkrét bizonyítékok állnak még a nemzetközi sajtó rendelkezésére, melyekkel tovább sokkolhatják Orbán Viktort és közvetlen környezetét. Ha bebizonyosodik, hogy igazak a vádak, akkor lényegében hasonló lesz az ország megítélése, mint Kínáé, Oroszországé vagy Fehéroroszországé. Ezekkel az országokkal azonban bizonyos területeken komoly konfliktust vállal az Európai Unió és az Egyesült Államok, mi azonban papíron, még ez utóbbiak oldalán állunk. Kérdés, hogy a papír mennyit bír el. Mert, ahogy egy dakota bölcsesség tartja: „Ha két kulacsod van, könnyen szomjan halsz, mert egyszerre két szövetségest kell itatnod.”

Orbán Viktor a médiakormányzás apostola, amit az ellenfelei sem igazán vitatnak. Más kérdés, hogy az érdemi témák emiatt vagy elsikkadnak, vagy gellert kapnak, vagy egyszerűen tudomást se vesznek róluk a döntéshozók. Most azonban egy régóta a felszín alatt fortyogó problémát vetett fel a Fudan Egyetem ügye. A külföldi kölcsönből épülő gigaberuházás helyett ugyanis a magyar diákok lakhatását támogatná inkább a közvélemény, amit a Fidesz érzékelt is. Azonnal új stratégiát dolgozott ki, és nekilátott a hálás kampánytéma kisajátításának.  

Fotó: átlátszó.hu

A Fidesz eddigi sikereinek egyik kulcsa, hogy a legtöbb esetben az ellenzék által felvetett témákat sikerült a saját narratívájába emelnie. Ilyen volt például az internetadó elleni tiltakozás okozta csapda, melyből az utolsó pillanatban sikerült kimenekülnie a kormánynak, aztán pedig úgy tett, mintha a digitális fejlesztések élre állna. Igaz, a projekt arcaként megjelenített Deutsch Tamás hitelessége sokat elárult a terv komolyságáról.

A legutóbbi eset azonban ennél is többet árul el a kormánypárt kommunikációs trükkjeiről. Amikor Kaleta Gábor perui nagykövetről kiderült, hogy pedofil tartalmakat tárolt a számítógépén, akkor egy látványos mentőakcióval hazahozták, majd egy nem túl nagy port kavart perben felfüggesztett börtönbüntetéssel megúszta a történteket a volt diplomata. Tavaly év végén pedig Szájer József uniós képviselőt egy meleg partiról történt bravúros menekülése sem tudta attól, hogy karrierje végleg ketté törjön.

A Fidesz azonban a szükségből kovácsolt erényt. A kormány ugyanis érzékelte, milyen előítéletek feszítik a magyar társadalmat az ilyen kényes témákban, ezért fél évvel a történtek után átverte a parlamenten az úgynevezett pedofiltörvényt, amely egyrészt rájátszott a társadalmi igényekre, másrészt ma már senki sem beszél Kaleta botlásáról, illetve Szájer szexuális irányultságáról. E stratégia sikerességét tűnik igazolni, hogy a törvény keltette belpolitikai és nemzetközi botrányok ellenére a Fidesz támogatottsága ismét nőni kezdett, az ellenzéki összefogásnak viszont szűkült a tábora.

A recept tehát ismét a régi: El kell venni az ellenzéktől a legütősebb témáját, és a kormánynak kell felkarolnia az ügyet.

Igen ám, de itt van még a Fudan Egyetem ügye, amely szintén jó téma az ellenzék számára, hiszen a látványos kínai nyomulást még a kormánypárti szavazók többsége is ferde szemmel nézni. Aki ott volt a kommunista gigaegyetem elleni tüntetésen, érzékelhette, hogy a tiltakozás legfőbb szólama nem a Fudan-beruházás elleni tiltakozás, hanem a lakhatási válság volt. Ez azért lényeges, mert a diákváros projekt került veszélybe a kínai egyetem miatt, ami hátrányos helyzetbe hozta a magyar fiatalokat, és ezt nehezen lehetett megmagyarázni a jobboldali szavazóknak.

Már ekkor érzékelhető volt, hogy a mai Magyarország egyik legfőbb problémája, hogy az elszabadult építőipari árak miatt épp az a generáció kerül kilátástalan helyzetbe, akiknek a szavazatára oly nagy szüksége lenne a Fidesznek a 2022-es országgyűlési választáson. Orbán és köre gyorsan ráérzett arra, hogy hiába a sok kedvezményes hitel és vissza nem térítendő támogatás, ha ezek többszörösébe kerül csak egy telek, akkor nem sok voksot fog gyűjteni jövő tavaszra a fiatalok táborából. A recept tehát ismét a régi: El kell venni az ellenzéktől a legütősebb témáját, és a kormánynak kell felkarolnia az ügyet.

Hogy is néz ki ez a gyakorlatban? Először is fektetni kell egyelőre a Fudan-beruházás ügyét, a kínai kapcsolatok fontosságát pedig nem szabad olyan nyíltan hangsúlyozni, mint ahogy eddig tették. Másodszor, látványosan hadat kell üzenni azoknak a cégeknek, melyek a kormány szerint az építőipari árak elszabadulásáért felelnek. Már maga a szándék is komoly támogatottságot és elismerést hozhat a kormánynak, ahogy például az internetadó elvetése utáni pálfordulása után is történt. Amennyiben azonban tényleg sikerül valahogy letörni az árakat, az nyerő stratégia lehet a Fidesz számára.

Fotó: mérce.hu

Az ellenzéknek tehát megint főhet a feje, vajon milyen új témával vághat ismét a kormány elé? Ami bizakodásra adhat okot, hogy eddig is inkább a Fidesz hibáiból élt az ellenzék, mint a saját kreativitásából, így számíthat arra, hogy a választásig hátralevő néhány hónapban Orbán Viktor és csipetcsapata újra tálcán fog kínálni valami zaftos témát, amit utána alaposan meg lehet rágni. Ami viszont a Fidesz mellett szól, hogy a válságkezelésben hatalmas rutint szereztek az utóbbi években, így általában gyorsan ki tudták fogni a szelet az ellenzék vitorlájából. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ki magot vet, kölest arat.”  

A határtalan megfelelési kényszer furcsa magyarázatokra ragadtatja a Fidesz holdudvarának tagjait. Mivel Orbán Viktor finoman szólva is ellentmondásokba keveredik, amikor kijelöli az ideológiai irányvonalat a NER hívei számára, a csatlósok igyekeznek saját kifacsart gondolatmeneteikkel megtámogatni a főnök szavait. Ebből lesznek olyan faramuci nyilatkozatok, mint például az, amit Schmidt Mária adott a 168 óra című lapnak.

Fotó: ujpestmedia.hu

Néha az az ember érzése, hogy a következetesség igénye teljesen kihalt a Fidesz ideológusai köréből. Csak azt figyelik, hogy a főnökük éppen melyik irányba indult el aznap reggel, és máris ehhez igazítják a kommunikációs iránymutatójukat. Vegyük például az egyik fő kormányzati elméletgyártó minapi nyilatkozatát! Schmidt Mária azt találta mondani, hogy: „Szerintem, ha a Yale vagy a Harvard akarna jönni, arról is lehetne tárgyalni, bár én nem szeretnék most nyugati egyetemet idehozni.” Egyrészt miért akarna a két neves amerikai egyetem ide jönni, másrészt ő személy szerint miért tartaná ezt ördögtől való gondolatnak?

Az indoklás rendkívül megdöbbentő, hiszen a kormányhoz közeli történész szerint a magyar fiatalok nem vevők a nyugati ideológiákra. Egyrészt ez fából vaskarika, másrészt a valóságtól való totális elszakadás eklatáns példája. Orbán Viktor és köre ugyanis épp azzal a problémával küszködik az utóbbi hónapokban, hogy a Fidesz politikája nem tud gyökeret ereszteni annak a generációnak a gondolkodásában, amely vélhetőleg eldönti a 2022-es parlamenti választás eredményét. A magyar huszonévesek döntő többsége ugyanis nyugati orientáltságú, ami teljesen logikus fejlemény 30 évvel a rendszerváltás után.

A Fudan Egyetem Budapestre telepítése egy igen költséges, hosszútávra szóló terv, ezért rövidtávon csak konfliktusokat generál, és érdemi hasznot nem hoz a kormánypártnak.

Az az elképzelés, hogy ez majd gyökerestül megváltozik attól, hogy Budapesten létesít egy gigaegyetemet Kína, amelynek deklarált célja a nyugati (kvázi kapitalista) gondolkodásmód kiszorítása néhány együttműködő kormány segítségével, teljesen abszurd. Ha Schmidt Máriát nem a főnökének való megfelelés vezérelné, pillanatok alatt ráébredne, hogy milyen csacsiságot mondott. A magyar fiatalok számára ugyanis éppen a kínai vagy orosz értékrend és politikai gondolkodásmód idegen, hiszen azok abban a múltban gyökereznek, amelyből a 90-es évek elején kiszakadt Magyarország a teljes keleti blokkal egyetemben.

Erősen izzadtságszaga van minden olyan kormányzati törekvésnek, melyek igyekeznek jó színben feltüntetni Oroszországot és Kínát, ugyanakkor ostorozzák az Egyesült Államokat és az Európai Uniót. Egyrészt, mert az EU és a NATO révén erősen kötődünk a nyugati politikai értékekhez, másrészt a keleti, autoriter törekvéseket népszerűsíteni egy olyan országban, ahol a lakosság többségének személyes tapasztalata van a szovjet típusú állam működéséről, finoman szólva is egy merész vállalkozás. De Schmidt Mária és az hozzá hasonló kormányzati ideológusok minden energiájukkal azon vannak, hogy teljesítsék ezt a küldetést.

Ha ez egy elvi szintű elhatározás lenne, és nem rendelnének hozzá milliárdokat, és nem áldoznák be ennek érdekében szinte az egész magyar felsőoktatást, akkor akár legyinthetnénk is. Ám a Fidesz buldózerpolitikája épp arról nevezetes, hogy minden erőforrást a céljai elérésére koncentrál, még ha az eredmény finoman szólva is kétséges. A Fudan Egyetem Budapestre telepítése egy igen költséges, hosszútávra szóló terv, ezért rövidtávon csak konfliktusokat generál, és érdemi hasznot nem hoz a kormánypártnak. Orbán azonban kitart a kínai kapcsolat mellett, ahogy Vlagyimir Putyin hátát is védi, amikor az EU-val vagy a NATO-val keveredik konfliktusba.

Fotó: 168 óra.hu

Már többször értekeztünk arról, hogy a politikai pragmatizmus egyik legismertebb képviselőjeként Orbán Viktor az ideológiákat csak díszes csomagolásnak tartja, ezért nem tulajdonít jelentőséget annak, hogy egy tőről metszett kommunista rendszerrel szövetkezzen, noha a szavak szintjén hő harcias antikommunista. Igen ám, de a Fideszben még ott vannak azok az ideológusok, akik fontosnak tartják a párt keresztény nemzeti identitását, amely az európai polgári értékrendet akkor is alapnak tartja, ha a főnökük minden héten hadat üzen a liberális demokráciáknak. Ez az ideológiai skizofrénia ütközik ki Schmidt Mária abszurd szavaiból, és ez nem hagyja nyugodni azokat a jobboldaliakat, akik ezen a terepen már nem kívánják követni Orbán Viktort. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Vannak olyan sziklás hegyek, ahová a lovad már nem vihet fel, neked azonban tovább kell menned.”

Továbbra is elszántan keresi a nyerő kampánytémát a Fidesz, ám egyelőre csak részeredményeket tud felmutatni. Orbán Viktor és csapata túl régóta van a hatalomban ahhoz, hogy ne menjen biztosra 2022-ben, ezért sürget az idő, hogy a kormányfő előrántsa a cilinderéből a lehető legütősebb trükköt. Úgy tűnik, hogy a pedofiltörvénynek álcázott homofóbtörvény többet visz, mint hoz, ezért további ötletelés várható a kormánypárt kommunikációs élcsapatától. Ha nem jön ki egy átütő erejű kampány a Fidesztől, joggal fogják úgy gondolni a magyar polgárok, hogy Orbán Viktor és csapata elfáradt és elkopott a 12 éves kormányzásban.

Fotó: miniszterelnok.hu

Vannak olyan kampánytémái a Fidesznek, melyeket nem csak szokványosnak, de üdvözítőnek is nevezhetünk. A családtámogatási stratégia kibővítése és a gyermekvállalást ösztönző intézkedések feltétlenül ilyenek, ám a kormány maga gondoskodik arról, hogy ne ezekről az intézkedésekről szóljon a közbeszéd Magyarországon. A Fidesz ugyanis valahogy mindig úgy érzi, hogy a hangzatos kampányszlogenek nem maradhatnak ki a korteskedéséből, ezért mindig harsányabban szólnak azok az intézkedések, melyek a társadalom megosztására, az ellenzék provokálására szolgálnak, mint a szokványos ígéregetések.

Az úgynevezett pedofiltörvény például teljesen elnyomott minden egyéb témát az utóbbi hetekben, így hiába szajkózza a kormány sokadszorra, hogy családbarát politikát folytat, ez csak egy mellékzönge marad a nagy ricsajban, amit a kormány vert a nevezetes jogszabály nemzetközi és hazai fogadtatása miatt. Olykor kedve lenne az embernek Rogán Antal fülébe súgni, hogy sokszor a kevesebb több, de nagy a valószínűsége, hogy mint szinte mindent, a kampánystratégiát is Orbán Viktor irányítja.

Orbán számára, ugyanis túl sok az ideológiai ellentét ezek között, főleg azért, mert egy részük kifejezetten ellenáll a kínai és orosz nyomulásnak a kontinensen, mások viszont (köztük Orbán is) e két keleti nagyhatalom szövetségében látják a megoldást az európai szélsőjobb számára.

Pedig nagyon úgy tűnik, hogy az a szándék, hogy nagyot szóljanak a Fidesz témái abba az irányba sodorják a kormánypártot, amit már a támogatói se néznek jó szemmel. A kormánypárt ugyanis a karakteres megjelenés érdekében már Vlagyimir Putyintól, illetve a lengyel testvérpárttól a Jog és Igazság nevű formációtól kölcsönzi az ötleteket. Az orosz minta érződik például a pedofiltörvényen, de az anonim adományozás megszüntetését előíró jogszabálynak is olyan üzenete van, amit általában a keleti autokráciák szoktak küldeni saját polgáraik felé.

Időközben Orbán kezd összebútorozni olyan szélsőjobbos pártokkal, mint a Marine Le Pen vezette Nemzeti Gyűlés, vagy a Matteo Salvini irányítása alatt lévő Északi Liga. Az európai integrációt blokkolni igyekvő jobboldali pártocskák szoros szövetsége azonban egyelőre vágyálom Orbán számára, ugyanis túl sok az ideológiai ellentét ezek között, főleg azért, mert egy részük kifejezetten ellenáll a kínai és orosz nyomulásnak a kontinensen, mások viszont (köztük Orbán is) e két keleti nagyhatalom szövetségében látják a megoldást az európai szélsőjobb számára.

Fotó: vasarnap.hu

Nehéz lenne egy lett, litván, finn vagy lengyel jobboldali formációt meggyőzni arról, hogy a kínai, de különösen az orosz szövetség elfogadható kompromisszum lenne számukra. Orbán odáig ment a politikai pragmatizmus favorizálásában, hogy nehezen érti meg azoknak az érveit, akik épp az orosz és a kommunista befolyás ellenében határozzák meg identitásukat. A rokonszenv persze megmarad e pártok vezetőivel, és talán majd témákat is ajánlanak Orbánnak a kampányhoz. Az azonban biztos, hogy az olyan régi, már-már komédiába torkolló kampányokat nem érdemes felmelegíteni, mint a migránsok és a Soros György elleni harc, esetleg a kritikus civil szervezetek elleni boszorkányüldözés. Mert ahogy egy dakota közmondás tartja: „A bölénypörkölt felmelegítve olyan, mintha újra elvennéd a feleségedet, akitől egyszer már elváltál.”