Sokat polemizáltunk már arról, hogy konszolidálható-e az Orbán-rendszer, illetve érdeke lenne-e a hatalmon lévőknek, hogy kevésbé konfrontatív politikára váltsanak. Az ilyen kérdések azért lesznek mindig aktuálisak az Orbán-érában, mert rendszeresen elérkezünk olyan kiélezett szituációkhoz, melyek megelőzhetők lettek volna egy előrelátó, óvatos, sőt taktikus politizálással. Más kérdés, hogy Orbán Viktor meg tudna-e élni egy konfliktusmentes politikai közegben, illetve, keleti szövetségesei elégedettek lennének-e vele, amennyiben az EU egyik legkonszolidáltabb rendszerét vezetné?

Fotó: napi.hu

Olyan kemény üzengetés már rég zajlott az uniós vezetők és Orbán Viktor között, mint az úgynevezett pedofiltörvény elfogadása óta. Pedig már megszokhattuk, hogy a magyar kormányfőt nem igazán érdekli, ha kiborítja az EU vezetőit és miniszterelnök kollégáit. Sőt, olykor az az ember érzése, hogy igazi provokátorként épp az a célja, hogy mindig láthatóvá tegye a mentalitásbeli és sokszor identitásbeli különbségeket közte és az unió mainstream-je között.

Ami azonban most zajlik, már nem az erőfitogtatásról, árkok ásásáról, politikai üzengetésekről szól. Több uniós politikus is hangsúlyozta ugyanis, hogy a nyíltan homofób törvénnyel Orbán átlépett egy vörös vonalat, így nem számíthat már azok támogatására sem, akik eddig úgy gondolták, hogy jobb egy komisz gyerek az osztályban, mintha kicsapnák az iskolából, és az utcán beállna egy bűnbandába. A helyzet ugyanis az, hogy a magyar kormányfő már most úgy viselkedik, mintha egy utcai galeri vezetője lenne, így egyre kevésbé tolerálják az osztálytársai, hogy még mindig ugyanarra a menzára jár, mint ők.

Mintha maga Orbán szeretné, hogy még a magyar választási kampány élesbe fordulása előtt újuljon ki a vita a jogállami mechanizmusról, illetve az uniós pénzek elköltésének ellenőrzéséről. Pedig a tét igen nagy, hiszen amennyiben kiprovokálja, hogy uniós forrásokat tartsanak vissza Magyarországtól, azzal erősítheti az ellenzék pozícióit. Ő azonban inkább úgy gondolkodik, hogy a saját szavazótábora igényli a folyamatos szabadságharcot, ő pedig meg fogja tudni győzni a híveit arról, hogy megéri harcba szállni a balliberális erőkkel, mert a végső győzelem már karnyújtásnyira van.

Ez a 2022-es választási kampány finisében igen jó kampánytémát adna az ellenzék kezébe, ezért lenne érdemes Orbánnak újra átgondolnia a stratégiáját.

Kérdés, hogy mennyire fáradt bele a Fidesz vezérkara, illetve szavazóbázisa a folyamatos csatározásokba? Már Orbánon is látszik, hogy egyre nehezebben viseli a pofonokat, és hogy a homofób törvény kapcsán érdemi támogatást nem kap külföldről, hacsak az érzéketlen nyilatkozatairól elhíresült cseh elnököt nem számítjuk. Milos Zeman ugyanis azt találta mondani: „Orbán Viktor azt mondta, hogy ő nem a homoszexualitás ellen van, de ellenzi nemcsak a szülők, hanem a gyerekek szexuális felvilágosításának manipulációját is. Nem látok okot arra, hogy ne értsek vele egyet, engem is zavarnak a szüfrazsettek, a Me too mozgalom és a Prága Pride is.”

A magyar kormányfő persze arra számít, hogy kidomborítja a vita ideológiai oldalát, ezzel érzékelteti majd, hogy jogtalanul akarnak majd forrásokat elvonni az országtól. Orbán érvelése már évek óta arra épít ugyanis, hogy a költségvetési pénzeknek semmi közük ahhoz, hogy egy ország befogad-e menekülteket, vagy, hogy üldözi-e a kritikus civil szervezeteket. Ha az uniós források visszatartásával kezd fenyegetőzni az EU valamelyik szerve, akkor ő azonnal telekürtöli a világot azzal az igazságtalansággal, hogy Magyarországot a migránspolitikája vagy a Soros György elleni harca miatt akarják büntetni.

Igen ám, csakhogy van itt egy olyan terület, amely egyszerre érint költségvetési kérdéseket és ideológiai vitákat. Ez pedig nem más, mint az intézményesített, sőt, államilag irányított korrupció. Ha itt fogást találnak Orbánon, akkor semmi sem menti meg attól, hogy elinduljon a jogállamisági mechanizmus, amelynek végén valószínűleg milliárdoktól esik el az ország. Ez a 2022-es választási kampány finisében igen jó kampánytémát adna az ellenzék kezébe, ezért lenne érdemes Orbánnak újra átgondolnia a stratégiáját.

Azt, hogy most már tényleg nem babra megy a játék, a Renew Europe frakciójának legfrissebb nyílt levele is jelzi. Az Európai Parlamentben főként liberálisként emlegetett képviselőcsoporthoz tartoznak a Momentum magyar képviselői is, így elég világos képe lehet a tagságnak a magyarországi viszonyokról. A pártszövetség elnöke, Dacian Cioloș és négy másik vezető által jegyzett levél felszólítja Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét, hogy tegyen komoly lépéseket a magyarországi korrupció, és főként az uniós pénzek elsíbolása ellen.

Fotó: Népszava

Többek között ezt írják: „Nem azt mondjuk, hogy Magyarország ne kapja meg a neki járó méltányos részt a helyreállítási alapból. Mi azt szeretnénk, ha ebből minden magyarnak haszna származna, nem csak a politikai összeköttetéssel rendelkező keveseknek.” Elég világos utalás arra, hogy eddig az EU finanszírozta Orbán illiberális államát, és bőven jutott a közös pénzből a NER oligarcháinak is. Ha ezek a kifizetések megrekednének, akár a Fidesz egyeduralma is megroggyanna idehaza. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Lehet a lovat répával etetni, de akkor ne csodálkozz rajta, hogy te leszel a sereghajtó a következő dakotavágtán.”

Nem először üzenget egymásnak a jegybank és a pénzügyminisztérium vezetése, ami egy jól működő demokráciában nem lenne különleges dolog, de az Orbán-kormány gyakorlatában ez több, mint homokszem a NER gépezetében. A vita most akörül forog, mi legyen a prioritás a koronavírus-járvány hatásainak kivédésében: a pénzügyminisztérium által favorizált újraindítás, amely jelentős GDP- arányos hiánnyal számol jövőre, vagy az MNB célja az infláció megfékezésére? Anélkül, hogy mélyen belemennénk e szakmai vita hátterébe, érdemes megvizsgálni, mely intézkedés erősítené jobban a kormánypárt pozícióit a 2022-es választás előtt?

Fotó: Népszava

Matolcsy György jegybankelnök nem finomkodott, amikor a Fidesz pártlapjában, a Magyar Nemzetben fogalmazta meg kritikáit a jövő évi költségvetés koncepciójával kapcsolatban. Szerinte ugyanis tovább fűti az inflációt a költségvetés 5,9 százalékos GDP-arányos hiányából következő többletkereslet, amely a kiugrásokat tartósan magas inflációs pályára terelheti. Szakmailag teljesen indokoltnak tűnik az MNNB első emberének aggodalma, hiszen a járvány közel másfél éve alatt az infláció több területen meglódult, és félő, hogy ez igen érzékenyen fogja érinteni a lakosságot, amely szinte teljesen elszokott már az árdrágulás ilyen drasztikus szintjétől.

A Pénzügyminisztérium azonban más logika szerint állította össze a költségvetést, ugyanis egy közel 6 százalékos GDP-arányos hiánycél nagyobb mozgásteret biztosít a kormánynak, így a választási kampányokban a Fideszre oly jellemző osztogatásnak nem szabhat határt a fiskális fegyelem. Igen ám, de az infláció felpörgése sem tesz jót a választók idegrendszerének, így hiába kap majd a kormánytól kedvezményeket a lakosság, a forint értékének csökkenése sokat rombolhat a Fidesz népszerűségén. Mivel érdemben még nem reagált Varga Mihály pénzügyminiszter Matolcsy kritikájára, nem tudjuk, hogy ő milyen érveket hoz fel a hiánycél ilyen jelentős kitolására, de gyanítható, hogy Orbán Viktor jóváhagyása (vagy utasítása) nélkül nem készült volna ilyen költségvetés.

Persze, a jelenlegi helyzetben már az is fontos, hogy a politikai szükségszerűség arra kényszeríti a kormányt, hogy visszaosszon valamennyit a legkiszolgáltatottabb társadalmi csoportoknak is.

A jegybank mindenesetre a maga útját járja, és jelentős alapkamat emelésre készül. Már ennek megszellőztetése is jelentősen erősítette a forint árfolyamát, ami persze valahol egy jó hír, de a gyenge forint a gazdaság sok szereplője számára nagy áldás volt. A közgazdaságtan persze nem arról szól, hogy egy-egy intézkedéssel mindenki jól vagy rosszul jár. A jegybanknak és a szakminisztériumnak azonban nem ártana összehangolni a lépéseit, mert amennyiben konkurenssé válnak, abból a magyar gazdaság szereplői és a munkavállalók nem igazán fognak profitálni.

Amúgy is érdemes a hangzatos kormányzati kijelentések mögé nézni. Az újraindítjuk a gazdaságot szlogen mögött nem igazán látszik, miként próbálja rendbe rakni a kormány azokat a szektorokat, melyeket különösen megcibált a járvány. Ott van a turisztikai ágazatok, a vendéglátósok, a kisvállalkozások, és ne feledkezzünk meg a pénzügyi szektorról sem. A hitelmoratórium ugyanis egy időzített bomba nem csak azért, mert a bankok jelentős bevételkieséssel számolhatnak a határidők meghosszabbításaival, hanem azért is, mert a lakosságra hatalmas teherként nehezedik majd a hitelek visszafizetése, amikor a moratóriumot feloldják.

Maguk az elemzők sem egységesek annak megítélésében, hogy a járvány okozta feszültségek hol és mikor törnek a felszínre. Az azonban biztos, hogy sok ember veszítette el az állását, a háztartási tartalékok megcsappantak, az infláció pedig elkezdett erőteljesen növekedni, így bizonyos társadalmi csoportok különösen kiszolgáltatottá váltak a járvány negatív gazdasági hatásai miatt. A kormány intézkedéseinek elsősorban őket kellene segíteni, de nem kell nagy jóstehetség, hogy a központi támogatás csak a 2022-es kampány végéig fog tartani. Persze, a jelenlegi helyzetben már az is fontos, hogy a politikai szükségszerűség arra kényszeríti a kormányt, hogy visszaosszon valamennyit a legkiszolgáltatottabb társadalmi csoportoknak is.

Fotó: portfolio.hu

A gazdaság fölött gyülekező sötét fellegekről azonban nem szabad megfeledkeznünk. Igen jelentősen megnőtt a GDP arányos államadósság (ismét 80 százalék feletti), a kormány pedig szinte semmire nem sajnálja a pénzt, ami számára és oligarchái számára fontos beruházások. Időközben olyan komoly hitelek felvétele is karnyújtásnyira került, mint amit Kínától venne fel a kormány a Fudan Egyetem (450 milliárd forint) felépítésére. Valahogy az az ember érzése, hogy a kormány csak a holnapra gondol, a holnaputánra pedig úgy tekint, hogy az még túl messze van ahhoz, hogy foglalkozzunk vele. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Nem biztos, hogy a közelebb lévő bölényekre érdemes céloznod, mert azok, amelyek távolabb állnak, nagyobbak, csak optikai csalódás miatt látszanak kisebbnek az előttük állóknál.”

Szokásához híven a parlamenti választás közeledtével vesz elő éles, megosztó témákat Orbán Viktor, így egyszerre provokálja ellenfeleit, és teszteli a sajátjait. A héten elfogadott úgynevezett pedofil törvény eklatáns példája ennek a taktikának. Azzal, hogy tudatosan összemossa a pedofíliát és a homofóbiát, kicsalja a nyilvánosság elé azokat, akik felháborítónak tartják egyes nemi identitástok megbélyegzését, ugyanakkor rendpárti üzeneteket küld saját táborának. Orbánnak részben a külföldi kormányok tiltakozása is segít terve megvalósításában.

Fotó: Népszava

Sok tekintetben igazuk volt azoknak az európai kereszténydemokrata politikusoknak, akik szerint hiba volt kiengedni (vagy ha úgy tetszik kizárni) Orbán Viktort a pártcsalád kötelékéből, mert így már az a kicsi nyomás sem marad a magyar kormányfőn, amit addig az EPP a Fidesz tagságának felfüggesztése után tudott rá gyakorolni. Most, hogy lényegében minden kapcsolata megszakadt egykori szövetségeseivel, Orbán előhúzhatta a cilinderéből azokat a témákat, melyeket nyilván rosszallanának az uniós kereszténydemokrata vezetők.

Láthatóan lubickol ebben a szabadságban, és élvezi, ha meg tudja bontani az összefogásra építő ellenzéki pártok sorait. Orbán nagy taktikus, így sejteni lehet, hogy a 2022-es parlamenti választásokig még előáll néhány olyan témával, melyekben nem értenek egyet az ellenzéki koalíció politikusai és szimpatizánsai. A főpróba mindenesetre sikeresnek tűnik a kormányfő szemszögéből, hiszen a Jobbik megszavazta az úgynevezett pedofil törvényt, a baloldali és liberális pártok viszont távol maradtak a voksolástól. Mind a jobboldali, mind a balliberális ellenzéki politikusok tudják, hogy számukra nem volt jó megoldás, Orbán olyan csapdát állított nekik, amelyből nem lehetett méltósággal kisétálni.

Nyilván patikamérlegen méricskéli, mennyit hoz és mennyit visz egy pedofil törvényhez hasonló, heves érzelmeket kiváltó jogszabály, így lesz még lehetőségünk megtapasztalni, meddig hajlandó elmenni Orbán Viktor egy remélt választási győzelem érdekében.

Azon kívül, hogy nyílt színvallásra kényszerítette politikai ellenfeleit, az is a kormányfő kezére játszik, hogy a nyugati demokráciák máris kifejezték rosszallásukat a hasonló tartalmú orosz törvénynél is szélsőségesebb elveket megfogalmazó jogszabállyal kapcsolatban. Orbán ugyanis mindenáron be akarja bizonyítani a magyar választók számára, hogy aki nem a Fideszre voksol, az a nyugatiak (sőt, tulajdonképpen Soros György) által pénzelt idegenszívű ellenzéket támogatja. Kísértetiesen hasonlít ez a felfogás a putyini ideológiára, amely mindenkit ellenségnek bélyegez, aki külföldi, vagy idegen ország állampolgáraival vagy szervezeteivel tart fenn jó viszonyt.

Kérdés persze, hogy a magyar lakosság mennyire lesz vevő erre a provokációra, hiszen sokakra kontrapoduktív módon hatnak az ilyen szélsőséges üzenetek. Orbán folyamatosan teszteli a magyar lakosságot, így nyilván tisztában van azzal, hogy minél szélsőségesebb hangnemet üt meg, annál jobban távolodik a városi lakosság és az értelmiség bizonyos köreitől, ugyanakkor egyre inkább stabilizálja pozícióit a kevésbé iskolázott kisvárosi, falusi népesség egy részében. Nyilván patikamérlegen méricskéli, mennyit hoz és mennyit visz egy pedofil törvényhez hasonló, heves érzelmeket kiváltó jogszabály, így lesz még lehetőségünk megtapasztalni, meddig hajlandó elmenni Orbán Viktor egy remélt választási győzelem érdekében.

Fotó: blikk.hu

Maguk az ideológiai üzenetek persze nem elegendők ahhoz, hogy megnyerje magának azt a 2-2,5 millió magyar polgárt, akik szavazataikkal meghosszabbíthatják négy évvel miniszterelnökségének időtartamát. Máris elkezdődött az ígérgetés és az osztogatás, ami persze jelentős kiadással fog járni, így érdemes arra figyelni, honnan vesz el a kormány, és hová tesz súlyos milliárdokat. Az is egy érdekes kérdés, hogy hol találja meg ennek a fedezetét a koronavírus-járvány miatt kivéreztetett magyar költségvetés. Talán a kínaiakkal egyre szorosabbra fűződő viszonyban megtaláljuk a választ, de ennek a barátságnak még nem igazán látjuk a gyakorlati hasznát. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha kölcsön kérsz az apacsoktól, nem mondd meg nekik, hogy már a sziúknál is van hitelszámlád.”

Nem akar járt utat járatlanra cserélni Orbán Viktor, ezért a koronavírus-járvány harmadik hullámának ellaposodásával régi, jól bevált politikai szlogeneket vett elő. A Fidesz vezérének meggyőződése ugyanis, hogy saját szavazótábora azt várja tőle, amit a 2018-as kampányban mutatott, vagyis a rasszizmust felülről súroló nacionalista retorikát. Bizonyára többet tud saját szavazói irányultságáról, mint mi, de a belső felmérések eredményeinek ismeretei nélkül is állíthatjuk, hogy a fiatal választóknak ezúttal nagyobb súlyuk lesz a politikai versengés végkimenetelében, mint 2010 óta bármikor. Nekik viszont ennél többet kell kínálnia.

Fotó: hvg.hu

Orbán Viktor alig várta, hogy visszazökkenhessen a régi kommunikációs gyakorlatába, hiszen a járványkezelés láthatóan nem az ő terepe volt. Azért nem hazudtolta meg magát akkor sem, amikor keleti vakcinákat kellett népszerűsítenie, hiszen orosz és kínai szövetségesei komoly kormányzati segítséget kaptak tőle mind az oltóanyagok eladásában, mind azok lakossági propagálásában. A kormányfő nyilván felhasználja majd az országgyűlési választás kampányában a „sikeres védekezésben” rejlő kommunikációs lehetőségeket, ám valószínűleg érzi, hogy ez kevés lesz az egyre elszántabban és egységesebbnek tűnő ellenzéki összefogással szemben.

Ki is használta az éppen induló labdarúgó EB-t arra, hogy olyat üzenjen saját táborának, amit a járvány elleni védekezés idején nem igazán lett volna hatásos. Egyrészt nem hagy kétséget afelől, hogy nélküle (pontosabban az általa biztosított milliárdos támogatás nélkül) nem sikerült volna kijutni a kontinensbajnokságra a magyar csapatnak, másrészt a nemzeti 11 nem áll bele a rasszizmus elleni harcba, amit más válogatottak a térdelés gesztusával jeleznek a világ felé. Ne legyen kétségünk, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség az ő instrukciói alapján utasította a játékosokat, hogy ne csatlakozzanak a homofóbia elleni kampányhoz.

Felpörög majd a menekültellenes retorika is, hiszen Orbán ezt a vonalat akkor sem volt hajlandó elengedni, amikor a magyar polgárokat a járvány sokkal jobban érdekelte, mint a határkerítésnél feltartóztattak néhány migráns.

Orbán odáig ment, hogy a magyar-ír barátságos felkészülési mérkőzés előtt térdelő szigetországiakat kifütyülő szurkolókat is védelmébe vette. A rasszizmus elleni gesztust lényegében nemzetidegennek titulálta, és arra célzott, hogy a térdelést a rabszolgatartók találták ki. Ezt a nyilvánvaló badarságot cáfolni sem érdemes, hiszen fekete bőrű amerikai futballisták vezették be a tiltakozásnak ezt a fajtáját 2016-ban. Orbán újra elkezdte saját tábora összekovácsolását olyan rasszista indíttatású hazugságok felhasználásával, melyeket egy jó érzésű konzervatív szavazó kikérne magának. De a miniszterelnök tudja, hogy mindig bejött neki, ha a kurucos mentalitású magyarokat karakteresen szembefordította a megalkuvó nyugatbarát labancokkal, még ha ez a megkülönböztetés durva és sértő sok fideszes szavazó számára is.

Miután megszabadult az európai kereszténydemokrata pártcsalád (EPP) gyámságától, Orbán sokkal nyíltabban kritizálja a nyugati világból érkező ideológiákat. A magyar parlament elé épp most benyújtott úgynevezett pedofiltörvény például nem elsősorban a kiskorúakat zaklató bűnözők ellen irányul, hanem a különböző nemi identitásokról szóló felvilágosítást kriminalizálnák. Ez az orosz mintára elkészített törvénytervezet ékes példája annak, miként lehet két különböző dolgot úgy összekeverni, hogy abból a választó csak annyit értsen, hogy végre itt egy kormány, amelyik jól odacsap a pedofiloknak. Pedig ez csak az álca, a valódi célt jól elrejtették a törvény szövegébe, amit persze a választópolgárok nem fognak átnyálazni.

Kezdenek tehát kirajzolódni a Fidesz legfontosabb kampánytémái, melyek reményeik szerint újra elhozzák számukra a kétharmadot. Az egyre szélsőségesebbé váló retorika mellett persze majd bőszen "gyurcsányoznak" a kormánypárti politikusok és médiumok, hogy így próbálják távol tartani a rezsimmel elégedetlen választókat attól, hogy az ellenzék közös jelöltjeire, illetve listájára szavazzanak. Felpörög majd a menekültellenes retorika is, hiszen Orbán ezt a vonalat akkor sem volt hajlandó elengedni, amikor a magyar polgárokat a járvány sokkal jobban érdekelte, mint a határkerítésnél feltartóztattak néhány migráns.

Fotó: 444.hu

Orbánnak szüksége is lesz egy ütős kampányra (reméljük nem szó szerint), mert pártja az utóbbi hónapokban a fáradtság jeleit mutatta. Érdekes folyamat ugyanis, hogy párhuzamosan a politikai, közéleti és gazdasági térnyeréssel a Fidesz hitelessége egyre mélyebbre süllyed. A központi szlogeneket szolgaian mantrázó kormánypárti politikusok és médiumok ugyanis már kevés innovációt tudnak belevinni a teljesítményükbe, így gyengítik saját üzeneteiket is. Kérdés persze, hogy milyen produkcióra lesz képes az ellenzék, és fenn tudja-e tartani a szavazás napjáig azt az érzetet a választókban, hogy a Fideszt akár választások útján is el lehet távolítani a hatalomból. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Csodák igenis vannak, de előtte mindig ébresszetek fel.”

Kommunikációs zsonglőrködéssel próbál időt nyerni magának a kormány, miután szembesült azzal a ténnyel, hogy még a saját szavazói se nagyon értik, miért olyan fontos Orbán Viktornak a kínai elitegyetem magyarországi terjeszkedése. A Fudan elleni hétvégi tüntetés pedig bebizonyította azt is, hogy a járvány miatt korlátozások enyhítése azzal is jár, hogy a kormánnyal elégedetlen magyar polgárok újra tömegesen vonulhatnak utcára. Azért egy pillanatra ne gondoljuk azt, hogy Orbán és köre feladta a Fudan Egyetem projektjét!

Fotó: Népszava

Szíve szerint valószínűleg a Fidesz egyik vidéki fellegvárába telepítené Orbán Viktor a Fudan Egyetemet, de nyilván ez a kínai fél számára ez nem lenne elfogadható alternatíva. Debrecenben, Győrben vagy Kaposváron ugyanis nem lehetne úgy demonstrálni a kínai jelenlétet, mint a kétmilliós Budapesten. Csakhogy a Fudan projektje épp úgy elvérezhet a fővárosiak ellenállásán, ahogy korábban a budapesti olimpia ügye is. Egy újabb blamázst azonban nagyon nem szeretne a kormány kevesebb, mint egy évvel a parlamenti választások előtt.

Most az a kormányzati kommunikációs stratégia, hogy úgy tesznek a terv értelmi szerzői, mintha semmi sem dőlt volna el, és igenis kíváncsiak lennének a fővárosi lakosok véleményére. Pedig a tények nagyon mást mutatnak. A kormány lényegében már tavaly év végén eldöntötte, hogy ha tetszik a pestieknek, ha nem, a Diákváros projekt kárára a városba telepíti a kínai óriásegyetemet. A dolgok azonban idén év elején gyorsultak fel, és ekkor vált világossá mind az ellenzéki, mind a kormánypárti szavazók számára, hogy a kínai kapcsolat erősítése mindent felülír az Orbán-kormány gyakorlatában.

Ez utóbbi tényezőt hangsúlyozzák a Fidesz prominensei, többek között Matolcsy György jegybankelnök is, mintha csak ez az egy szempont lenne fontos két ország kapcsolatának alakításában.

A Fudan ügye ráadásul rávilágít arra a tényre is, hogy a kínaiak szinte semmilyen eszköztől nem riadnak vissza, ha veszély fenyegeti az érdekeiket a világ valamelyik térségében. A Zsenmin Zsipaoban, a Kínai Kommunista Párt (KKP) hivatalos lapjában megjelent szerkesztőségi cikk például nyíltan megfenyegette a magyar ellenzéket, hogy következményei lesznek annak, ha megpróbálja meggátolni a Fudan Egyetem megépítését. A kifejezetten agresszív retorika mellett úgy említette a Fideszt a cikk, mint a KKP testvérpártját, ami nyilván sok kormánypárti szavazóban okozott némi ideológiai zavart.

A hangvételében harcosan antikommunista magyar kormánypártnak amúgy is nehéz meggyőznie a sajátjait, nem kell félni a kínai ideológiai agymosástól. A világ legnépesebb állama esetében egyébként nehéz szimpatikus vonásokat találni, hiszen egy hivatalosan ateista országról beszélünk, amelyben épp úgy elnyomják a nemzeti kisebbségeket, mint a politikai ellenfeleket. A Fudanról lehet azt állítani, hogy a világ egyik legjobb felsőoktatási intézménye, de azt nehéz lenne cáfolni, hogy egy ennyire centralizált államban az egyetemek kivételek lennének az általános ideológiai fennhatóság és képzés alól.

A magyar kormány gyors meghátrálása jelzi, hogy a Fidesz belső felmérései szerint sem igazán ment át az a központi üzenet, hogy a világ feltörekvő gazdasági hatalmának barátsága fontosabb minden ideológiai különbözőségnél. A magyar vezetés mintha azt sugallná, hogy akár Észak-Koreával is szívesen üzletelne, ha abból kimutatható gazdasági haszna származna. Márpedig a koreai rezsim a kínai politikai vezetés között csak annyi a különbség, hogy előbbinek nincs gazdasági ereje, utóbbi viszont a világ élére tör. Ez utóbbi tényezőt hangsúlyozzák a Fidesz prominensei, többek között Matolcsy György jegybankelnök is, mintha csak ez az egy szempont lenne fontos két ország kapcsolatának alakításában.

Fotó: Szegedi Kattintós

A kínai orientáció viszont már jóval több, mint, keleti nyitás, hiszen ez már ideológiai elkötelezettséggel is jár a gazdasági együttműködésben rejlő lehetőségek kiaknázásán kívül. Kína számára nyilván ez utóbbi a kevésbé fontos, hiszen a Zsenmin Zsipao cikke is utal arra, hogy Magyarország egy aprócska ország Európában, az ázsiai óriás számára ezért inkább politikai előnyökkel jár, ha sikerül elmélyíteni az együttműködést a két kormány között. A Fudan ennek a törekvésnek lenne a szimbóluma, amely nem mellesleg rengeteg gyakorlati hasznot is hozna a kínai államnak, amely lényegében megegyezik a Kínai Kommunista Párttal. Mert ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha vemhes kancát veszel, akkor egy ló árából kettőt kapsz.”

Majdnem három évet kellett arra várni, hogy hivatalosan is életbe lépjen az úgynevezett Sargentini-jelentés. Miután az Európai Unió Bírósága kimondta, hogy 2018. szeptember 12-én jogszerűen szavazta meg a holland zöldpárti politikus által jegyzett jogállami jelentést Magyarországról, lehetőség nyílt arra, hogy az Európai Unió elindítsa az úgynevezett 7-es cikkely szerinti eljárást, ami az Orbán-kormány demokráciaellenes intézkedéseinek szankcionálására volt alkalmas. Időközben a történelem már meghaladta ezt az állapotot, így a Sargentini-jelentés csak a nyitánya volt egy hosszú küzdelemnek az EU és a magyar kormány között.

Fotó: 24.hu

Nehezen tudja megemészteni Magyarország kormánya, hogy az Európai Unió intézményei nem az általuk elvárt módon működnek, és adott esetekben nem a neki kedvező döntéseket hozza. Amikor az uniós közösség számon akarta kérni az Orbán-kormányon a jogállamiság kritériumait, az épp azzal próbált visszavágni, hogy jogalap nélkül támadják. Ennek a taktikának a része volt az is, hogy a Sarentini-jelentés megszavazását követően megkérdőjelezte az eljárás szabályosságát, ugyanis szerinte a kétharmados többség nem állt fenn, ugyanis ennek kiszámításánál nem vették figyelembe a 48 tartózkodó képviselő voksát.

Erre a formai hibára hivatkozva pattogott a labda közel három évig az uniós bíróságon, és lényegében blokkolta Magyarország a jelentés legitimmé válását. Végül a várt eredmény született, hiszen logikus, hogy ha valaki tartózkodik, azzal nem támogatja sem az igen, sem a nem szavazatokat, így nem lehet úgymond felhígítani ezekkel a voksokkal a szavazati arányokat. A 446 igen így elegendő volt a jelentés kétharmados elfogadásához, hiszen ellene csak 197-en szavaztak. Ez az ügy is jól mutatja, hogy a magyar kormány jól használja ki az uniós szervek lassúságát, így mire megszületik egy ilyen jogi döntés, annak már nincs túl nagy jelentősége.

Azért a mostani ítélet jó alkalom arra, hogy felidézzük a 2018-as állapotokat, ami odáig vezetett, hogy a strasbourgi testület beélesítette azt a fegyvert a magyar kormány ellen, melynek korábban nem igazán szántak szerepet az uniós politikában. Magyarország jelenlegi kormánya előtt ugyanis csak elvétve kellett figyelmeztetni a tagországok valamelyikét az uniós értékek betartására. A jelentés olyan fontos megállapításokat tartalmazott, melyek azóta nemcsak érvényesek, de az akkorinál is élesebben vetődnek fel.

Ez önmagában persze nem tilos, de tükrözi az EU értékrendjét folyamatosan vitató magyar kormány ideológiai irányultságát.

Már az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság (LIBE) 2017-es jelentése is súlyos megállapításokat tett, például, hogy jelentősen romlott a jogállamiság, a demokrácia és az alapvető jogok helyzete Magyarországon, ám a bizottság megbízásából készített Sargentini-jelentés még ezeken is túl ment. A holland képviselő által benyújtott jelentés tehát már egy második szint volt, amely alapján megindítható volt a 7-es cikkely szerinti eljárás Magyarország ügyében.

A teljesség igénye nélkül érdemes felidézni, mit is tartalmazott a most jogilag is megerősített jelentés. A legfontosabb megállapítása talán az, hogy fontos uniós alapértékek sérülnek Magyarországon, ezért ezek orvoslására szólítják fel a kormányt. A jelentés szerint súlyos anomáliák merültek fel például az alkotmányos és a választási rendszer működése, a korrupció és az összeférhetetlenség, az egyenlő bánásmódhoz való jog, valamint a migránsok, menedékkérők és menekültek alapvető jogaival kapcsolatban.

A jelentés egyik legfontosabb előzménye a 2017-ben elfogatott Lex CEU volt, amely egyértelműen diszkriminált egy felsőoktatási intézményt, melyet végül sikerült is annyira ellehetetlenítenie, hogy működését Budapestről Bécsbe helyezte át. Azóta az is kiderült, hogy egy kínai állami egyetemnek, a Fudannak alapozott meg ezzel a kormány, vagyis elüldözött egy nyugati értéket valló felsőoktatási intézményt, majd teret engedett a kommunista Kínát reprezentáló iskolát. Ez önmagában persze nem tilos, de tükrözi az EU értékrendjét folyamatosan vitató magyar kormány ideológiai irányultságát.

Fotó: index.hu

Megállapíthatjuk, hogy a Sargentini-jelentés elfogadása óta nemhogy javultak volna a jogállamiság esélyei Magyarországon, de jelentősen rosszabb a helyzet, mint 2018 szeptemberében volt. Orbán Viktor kurucos harciassága semmit se csillapodott, és az sem zavarta különösen, hogy pártja azóta kénytelen volt elhagyni az európai kereszténydemokraták pártcsaládját. Számos uniós állásfoglalást és fontos pénzügyi döntést megvétózott, ezek közül több esetében éppen a jogállamiság ügyében indított folyamatokat blokkolt. Azonban a jogállamiság számonkérése azóta sokkal egyszerűbb lett, amitől Orbán Viktor joggal tart. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Ha nyúlra mész vadászni, de egy bölény akad az utadba, ne azon morfondírozz, hogyan viszed haza a zsákmányt.”

Orbán Viktor keresi a helyét a nemzetközi politikai porondon azok után, hogy kikerült az európai fősodorból. A kormányfő rájött arra, hogy nem támaszkodhat csakis keleti szövetségeseire, mert Oroszország, Kína és a közép-ázsiai diktatúrák nem segíthetnek abban, hogy az Európai Unióban megerősítse pozícióit. Márpedig amíg az EU tagjai vagyunk, szüksége lesz belső és külső szövetségesekre, mert különben akár itthon is meginoghat a hatalma.

Fotó: 444.hu

A hírek szerint a magyar kormány sokáig udvarolt a brit diplomácia vezetőinek, mire nyélbe ütötték a minapi Johnson-Orbán találkozót. Nagy szüksége volt a magyar kormányfőnek arra, hogy az unióból frissen távozó ország első emberével fotózzák. Orbán Viktor nyilván számolt a történelmi találkozóban rejlő lehetőségekkel, hiszen Boris Johnson brit miniszterelnöknek épp úgy újra kell pozicionálnia magát a nemzetközi térben, mint neki. Úgy gondolta, hogy a londoni látogatását megelőző sok kritika ellenére komoly előnyökre tehet szert a találkozóval.

Hogy végül bejött-e Orbán Viktor elképzelése, nem tudjuk, mert csak nagyon általánosan megfogalmazott nyilatkozatok láttak napvilágot a találkozó után, de azt mindenképpen éreztették a magyar kormányfővel, hogy a brit álláspont több fontos kérdésben eltér a magyarétól. Főként Orbán Kínához és Oroszországhoz fűződő már-már szövetségesi viszonyát hánytorgatták fel, de szóvá tették a magyar menekültpolitika ellentmondásait és a sajtószabadság kétségbeejtő helyzetét is. Ez olyan helyzetbe hozta Orbánt, amit nagyon nem szeret: magyarázkodnia kellett, így az esetleges kéréseinek alig maradt súlya a megbeszélésen.

Orbánnak tehát valószínűleg meg kellett magyaráznia a bizonyítványát, vagyis, néhány okot fel kellett sorolnia, miért olyan fontos számára az oroszok szimpátiája.

Nem először szembesül a magyar kormányfő azzal a ténnyel, hogy a kínai és orosz vezetéshez fűződő baráti viszonya miatt bizalmatlanok vele azok a potenciális szövetségesek, akikre egyébként méltán számíthatna. Az oroszokkal folytatott kokettálás például nagyon nem tetszik a lengyel kormánypártnak, amely egyébként több fontos kérdésben osztja Orbán álláspontját, de a Kaczynki-éra alatt aligha lesz mód arra, hogy a nagy „keleti testvér” megítélésében egyezségre jussanak. Matteo Salvini, olasz populista politikussal pedig abban nem egyezik a véleményük, hogy Magyarország teljesen elutasítja a menekültkérdésben az uniós szolidaritás elvét, vagyis nem hajlandó a nagy számban Olaszország partjaira érkező migránsok közül egyet sem átvenni.

Boros Johnsonnak sem igazán tetszik Orbán merev elutasítása ebben a kérdésben, hiszen az érintett országok nem azt kérik a kormányától, hogy automatikusan fogadja be az illegálisan a kontinensre érkező embereket, csak vizsgálja ki az ügyüket, és ha megfelelnek azoknak a kritériumoknak, melyek menekültstátuszt biztosítanak nekik, akkor adjanak nekik menedéket. A britek persze inkább Hongkong ügye miatt neheztelnek Orbánra. Az egykori koronagyarmaton ugyanis Kína önkényesen elkezdte felrúgni azt az egyezséget, melyet a terület 1997-es átadása előtt kötött a kommunista ország és az Egyesült Királyság.

Johnson szóvá tehette a tárgyalásokon, hogy a magyarok többször is megvétózták a Kínai Népköztársaság Hongkonggal kapcsolatos politikáját elítélő EU-s nyilatkozatot. A britek számára viszont fontos lenne, hogy érvényt szerezzenek az ötven évre szóló „egy ország, két rendszer” megállapodásnak. A magyar fél a kínai politika melletti kiállásával folyamatosan azt sugallja, hogy a demokratikus értékrend melletti kiállás számára másodlagos a nagy ázsiai hatalom kínálta gazdasági előnyök mellett, ami nem csak az Európai Unió országainak, de Nagy-Britanniának sincs ínyére.

És itt nincs vége a kínos kérdéseknek. A britek ugyanis a Vlagyimir Putyinnal való barátkozást akkor sem nézik túl jó szemmel, ha számos orosz oligarcha (sokszor az elnökkel igen jó kapcsolatot ápolók is) a szigetországban telepednek le, és folytatnak kétes ügyleteket. Az orosz titkosszolgálat ugyanis több akciót hajtott végre az Egyesült Királyságban, melyek közül nem egy halálos kimenetelű volt. Ezek a módszerek persze jól mutatnak egy James Bond-filmben, de amikor ártatlan brit civilek halálát okozzák, a kormánynak is cselekednie kell. Orbánnak tehát valószínűleg meg kellett magyaráznia a bizonyítványát, vagyis, néhány okot fel kellett sorolnia, miért olyan fontos számára az oroszok szimpátiája.

Fotó: origo.hu

A magyar kormányfő tehát tett egy kísérletet arra, hogy a sok keleti barát mellé végre szerezzen egy fajsúlyos nyugatit is. Orbán azonban tisztában van azzal, hogyha bement egy nyilvános házba, akkor a többiek joggal feltételezik azt, hogy nem csak teázott odabent. Fontos lenne tehát visszaszereznie olyanok bizalmát, akik a vén kontinensen segíthetnek neki, ha igazán nagy bajba kerül. Most például az a veszély fenyegeti, hogy a közelgő németországi választáson egy zöld-szociáldemokrata koalíció szerzi meg a többséget, és akkor elveszíti azt a fontos támaszt, amit Angela Merkel kereszténydemokrata kormányzása jelentett számára. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Törzsfőnökök jönnek-mennek, de a levest mindig meg kell főznie valakinek.”

A Fidesz lényegében egyszemélyes párt, ezért a megítélése döntően függ a választók Orbán Viktorról alkotott képétől. Mindenki, aki a kormánypárt berkein belül tevékenykedik ennek az imázsnak a kialakításán és fényezésén ügyködik, mert tudják, saját politikai karrierjük attól függ, hogy a főnökükben mennyien bíznak meg, illetve hány magyar választó utasítja el a személyét. Orbán fő bázisa már évek óta az a magyar vidék, amely saját fiának tekinti a miniszterelnököt. Ez a szavazótábor adhatja a legstabilabb alapot, egyben a tartalékot is a Fidesz jövő évi kampányához, ám amennyiben innen elvándorolnak a választók, akkor kínos kudarc érheti a kormánypártot.

Fotó: debreceninap.hu

Orbán Viktorról tudjuk, hogy szereti plebejusnak beállítani magát, ugyanakkor a környezetében patríciusok egész sora található. Sikerének alapja, hogy akkor is ragaszkodik a róla kialakított egyszerű imázshoz, amikor számos körülmény azt sugallja: hatalmának nem pusztán szellemi, hanem igenis anyagi alapjai vannak. Vagyis, Orbán nem is annyira szegény, mint ahogy az az adóbevallásából felsejlik, és nem is szeret az egyszerű néppel annyira vegyülni, mint ahogy az a kormányzati sajtóorgánumokban sugallják azt.

A közvetlen, egyszerű, jópofa fickó imázsa jól áll a kissé megpocakosodott, őszülő, sőt néha joviális kinézetű miniszterelnöknek, ám mindig vannak olyan tényezők, melyek belekavarnak abba a képbe, hogy Orbán Viktor csak egy a sok millió magyar közül. Beköltözött például a Budai Várba, ami nem igazán illik bele a nép egyszerű fiának képébe. Nehéz elképzelni ugyanakkor azt róla, hogy nincsenek komoly megtakarításai, amikor legszorosabb környezetének tagjai fénysebességgel gazdagodtak meg országlása idején.

A nép egyszerű fiaként csakis a nép egyszerű fiaiért vállal felelősséget, és nem is akar megfelelni az olyan fura figuráknak, akik számon kérik rajta, miért nem csap le a korrupt haverokra, és miért barátkozik olyan diktátorokkal, akik szintén családi vállalkozásként irányítják az országukat.

Ma már tényleg csak a legfanatikusabb fideszesek hiszik, hogy a párt szellemiségét megtestesítő kormányfőt hidegen hagyják az üzleti ügyek, hiszen mindig gondoskodik arról, hogy családtagjai, barátai, és közvetlen politikai szövetségesei jól járjanak politikai és gazdasági döntéseinek következtében. Igaz, hogy kormányfő ugyanúgy köpködi a szotyolát (napraforgó magot) minden általa látogatott focimeccsen, mint egy egyszerű szurkoló, de mégis a VIP páholyban van, ahol milliomosok, netán milliárdosok hajbókolnak neki.

A kapatos kukás emberrel ölelkező miniszterelnök imázsa nagyon jól működik a kisvárosokban és a legkisebb magyar településeken, ám a tudatosabb hírfogyasztók körében – akik jellemzően nagyobb városokban élnek – ez az egész csak egy csibészes marketingfogás. Orbán Viktor inkább egy bugris vidéki kisnemesre emlékeztet, mint egy Széchenyi István típusú grófra, akit komolyan foglalkoztat nemzete sorsa, és előkelő származása ellenére a legszegényebb honfitársaiért is aggódik.

Orbán Viktor viszont inkább egy családi vállalkozásként tekint a választók által rábízott országra, ám úgy tesz, mintha ebből a cégből neki alig lenne haszna. Ő irányítja ugyan a vállalkozást, de a fizetése eltörpül az egyszerű középvezetőké mellett, így azt a látszatot kelti, hogy nem is anyagiak motiválják, hanem a vezetéssel járó kihívások. A nép egyszerű fiaként csakis a nép egyszerű fiaiért vállal felelősséget, és nem is akar megfelelni az olyan fura figuráknak, akik számon kérik rajta, miért nem csap le a korrupt haverokra, és miért barátkozik olyan diktátorokkal, akik szintén családi vállalkozásként irányítják az országukat.

Fotó: origo.hu

A Fidesz hívei között persze nem csupán olyanok vannak, akik nem látnak át Orbán Viktor propagandagépezetének machinációin. Sokan pontosan tudják, hogy egy modern politikai marketing fazonírozza folyamatosan a kormányfő imázsát, és ez főleg arra épít, hogy a szellemiségében meglehetősen archaikus társadalmi ideákat képviselő vidék a saját fiaként tekintsen Orbánra. Nekik azonban egyelőre nincs alternatívájuk, hiszen a Fidesz gondoskodott arról, hogy a jobboldalon rajtuk kívül egyetlen párt se létezzen. Mert, ahogy egy dakota bölcsesség tartja: „Egy a tábor, egy a sátor.”

Túlságosan egyértelmű a magyar kormány álláspontja Kínával kapcsolatban, hogy bármiféle kétségünk legyen afelől, hogy valami nagy háttéralku áll az egyre mélyülő barátság mögött. Már túl vagyunk azon a teórián, hogy olyan kapu szeretnénk lenni Európában, melyen keresztül az ázsiai nagyhatalom az áruit el tudja juttatni az öreg kontinens országaiba, de az sem tűnik valószínűnek, hogy kínai beruházások tömegét remélné a magyar kormány, mely jól jöhet majd a gazdaság újraindításánál.

Fotó: privatbankar.hu

Akik ismerik a kínaiak gondolkodásmódját, azt mondják, hogy minél jobban elmélyülünk a kultúrájukban, annál inkább tudatosul bennünk, hogy semmit sem tudunk róluk. Valójában nagyon másként szemlélik az anyagi és szellemi világot a világ legnépesebb országában, mint az alapvetően materialista felfogású nyugati országokban. A két világ közeledését az is hátráltatja, hogy a modern Kína identitását alapvetően egy kommunista ideológia határozza meg, melyet megtámogat az a hagyományos nacionalizmus, mely távol-keleti ország politikai és gazdaság expanzióját alapozza meg.

Mivel már a 90-es évek óta az a közvélekedés a világban, hogy Kína lesz a következő évtizedek szuperhatalma, az Egyesült Államok pedig lassan átveszi a másodhegedűs szerepét, sok olyan ország kezdett közeledni a kommunista államhoz, melyek ideológiai alapon távolabb nem is állhatnának tőlük. Magyarország az Orbán-kormány 11 éves regnálása alatt nemhogy betagozódott ezen országok közé, de épp olyan gyorsasággal távolodik az Európai Unió értékrendjétől, mint ahogy közeledik a kínai politikai vezetéshez.

Ha ez az egyetem itt lesz, akkor a kínai típusú kommunizmus és nacionalizmus gyökeret ver nemcsak Magyarországon, hanem Európában is.

Mivel Orbán Viktorról lehetne mintázni az eszményi pragmatikus politikai vezető szobrát, már meg sem lepődünk azon, hogy Mao Ce-tung szellemi örököseivel parolázik, és olyan kommunista vezetők emlékműveit koszorúzza meg nem csupán Kínában, de Közép-Ázsia posztkommunista vezetésű országaiban, melyek ellen még szenvedélyesen szónokolt 15-20 évvel ezelőtt. Saját érdekeit szem előtt tartva lavíroz az ingyen pénzt biztosító Európai Unió és a gazdasági, valamint politikai alternatívát kínáló keleti autokráciák között. Mintha ezzel akarná bebiztosítani magát arra az időre, amikor az EU már nem tolerálja tovább a magyarok szabotázsakcióit, melyekkel megakadályozzák, hogy közös nyilatkozatban ítélje el a közösség Kína vagy Oroszország demokráciaellenes lépéseit.

A helyzet viszont az, hogy a magyar kormány a Fudan egyetem Budapestre telepítésével már olyan szinten kötelezte el magát a kínai vezetés felé, ami már nem csak abban merül ki, hogy hivatalos szövetségeseivel szemben Pekinget támogatja abban, hogy a kommunista rezsim vegzálja Hongkongot, az ujgur vagy tibeti kisebbséget, esetleg az ott élő keresztény közösségeket. Ez a lépés nem csupán egy óriásegyetem beengedése a magyar felsőoktatásba, és egy teljesen más szellemiség terjesztése, mint amit a mi nyugatos gondolkodásunk megszokott.

Itt már nem csak arról van szó, hogy a frissen pártfelügyelet alá vont magyar egyetemek lépéshátrányba kerülnek majd egy olyan órással szemben, amely anyagi lehetőségeit tekintve messze felülmúlja majd a hazai felsőoktatási intézményeket, hanem arról is, hogy hídfőállást biztosítunk ahhoz a szellemi és gazdasági expanzióhoz, melyet a kínaiak már megvalósítottak Ázsia, Afrika és Dél-Amerika egyes térségeiben. Ha ez az egyetem itt lesz, akkor a kínai típusú kommunizmus és nacionalizmus gyökeret ver nemcsak Magyarországon, hanem Európában is.

Fotó:hirtv.hu

A legfontosabb kérdés azonban ezzel kapcsolatban az, hogy mit ígérhetnek Orbánnak e feltétlen támogatásért cserébe? Mert abban biztosak lehetünk, hogy még a konfliktuskereső magyar kormányfő sem akaszt szívesen bajuszt az uniós vezetéssel és az Egyesült Államokkal csak azért, hogy barátságosan meglapogassák a hátát a Kínai Kommunista Párt vezetői. Egyelőre csak tippjeink lehetnek, hogy mi az alku tárgya, de ezeket egyelőre még leírni se szeretnénk. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Engedd be a kínait, kiver a hideg.”

Kevesebb, mint egy évvel a parlamenti választások előtt egyértelművé vált, hogy a koronavírus-járvány kezelése lesz a kampány központi téméja. A Fidesz szokásához híven felépített egy hosszú távú stratégiát, melynek betetőzéseként megpróbálja elhitetni az emberekkel, hogy annál jobban nem is lehetett volna kezelni a járványt, mint ahogy azt az Orbán-kabinet tette. Az ellenzéknek megint csak a kontrázás marad, vagyis be kell bizonyítania, hogy komoly hibákat vétett a kormány. Az igazi vesztesek megint a magyar polgárok lesznek, hiszen ez a kommunikációs párviadal épp azokat a komoly szociális, gazdasági kérdéseket tolja a háttérbe, melyekről végre illendő lenne nyíltan beszélniük a politikusoknak.

Fotó: 24.hu

Az utóbbi három évben tovább folytatódott a társadalom kettészakadása, vagyis, akik eddig gazdagok voltak, még gazdagabbak lettek, akik pedig szegények voltak, tovább szegényedtek. Vannak olyanok, akik végzetesen eladósodtak, de mivel hitelfizetési moratórium van életben, számukat, és a helyzetük súlyosságát csak megbecsülni lehet. Rövidesen tömeges kilakoltatások kezdődhetnek, mert sokan nem tudják fizetni a lakbért. Több ezer lakásban kikapcsolhatnak szolgáltatásokat, mert a járvány miatt sokan elvesztették az állásukat, vagy korábbi jövedelmüknek csak egy részéhez jutottak hozzá.

Ezek komoly szociális problémák, melyekről egyre kevesebb szó esik a közbeszédben, mert most minden az oltásokról, a korlátozásokról, az élet újraindulásáról, no és természetesen a védettséget igazoló okmányokról szól. Természetesen ezek is fontos kérdések, ám megint a háttérbe szorulnak olyan társadalmi kérdések, melyekre évtizedek óta nem adott érdemi választ a politika. Fontos reformok maradnak el arra hivatkozva, hogy most van fontosabb dolog is annál, hogy orvosolják például az oktatás, a közigazgatás, az államháztartás vagy az egészségügy problémáit.

A legnagyobb veszélyt az jelenti ez utóbbi területek esetében, hogy mindegyiket próbára tette a járvány, és a kormány azt kommunikálta, kiválóan helyt álltak az ide tartozó intézményrendszerek. Azt a képet közvetítik az iskolákról, hogy a távoktatással sikerült úrrá lenni a járvány okozta nehézségeken, hogy az egészségügy jól bírta a rá nehezedő nyomást, a gazdaságot nem roppantotta meg a komoly bevételkiesés és a növekvő államháztartási hiány, a közigazgatás pedig sikeresen levezényelte a járvány miatt megnövekvő adminisztrációs feladatokat.

Egyszerűbb elhallgattatni azokat, akik eltérnek a központi irányelvektől, és azt állítani az ellenzékről, hogy ha rajtuk múlott volna, kétszer ennyi áldozatot szedett volna a járvány.

Pedig tudjuk, hogy csak a pedagógusok, egészségügyi dolgozók, hivatalnokok és gazdasági szereplők hihetetlen erőfeszítéseinek köszönhető, hogy a rendszer működőképes maradt, és a harmadik hullám legnehezebb pillanataiban is minden területen el tudták végezni a legfontosabb teendőket. A kormány most úgy kreál magának sikerpropagandát, hogy épp a legnagyobb hiányosságokról tereli el a figyelmet. Elcsigázott egészségügyi dolgozók, pedagógusok, hivatali munkatársak és utolsó tartalékaikat felélő vállalkozók tudnák arról mesélni, milyen ára volt annak, hogy fenn tudták tartani legalább alapszinten a tevékenységüket.

Ha volt valami értelme ennek a hatalmas küzdelemnek, akkor az az lenne, hogy a politikusok végre őszintén beszéljenek a járvány tanulságairól. Ehhez azonban nem meghamisított statisztikákra, a problémák agyonhallgatására, és fényesre csiszolt kormányzati sikerpropagandára lenne szükség, hanem nyílt és őszinte párbeszédre. Ez persze csak vágyálom, hiszen az férne bele legkevésbé a Fidesz kampányába, ha a tanulságok megvitatása érdekében társadalmi párbeszédet kezdeményezne. Egyszerűbb elhallgattatni azokat, akik eltérnek a központi irányelvektől, és azt állítani az ellenzékről, hogy ha rajtuk múlott volna, kétszer ennyi áldozatot szedett volna a járvány.

 Fotó: ezalenyeg.hu

Nemhogy közelítenénk egy társadalmi párbeszéd elindulásához, hanem egyre inkább távolodunk attól a lehetőségtől, hogy az ország közös problémáit kormányzati, ellenzéki, civil és szakmai csoportok részvételével megvitassuk. Pedig a járvány olyan össztársadalmi problémákat hozott a felszínre, melyek megoldása nem halasztható már sokáig. A Fidesz azonban sokkal inkább hisz a kommunikációs zsonglőrködésben, mint a valódi megoldások kidolgozásában és végrehajtásában. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja:„Ha szépen fénylik a lovad szőre, azt hiszik rólad, hogy jó lovas vagy, pedig dehogy.”

A rendszerváltás utáni magyar politikai legsúlyosabb egyénisége kétségtelenül Rapcsák András, egykor hódmezővásárhelyi polgármester és egy időben országgyűlési képviselő volt. A meglehetősen harcias stílusáról ismert kereszténydemokrata politikus környezetében kezdte bontogatni szárnyait az a Lázár János, aki mindig sokat ad a kinézetére, és sok hölgy szerint jelenleg az egyik legsármosabb magyar politikus. De vajon tényleg ilyen sokat számít az, hogy egy politikus magas, sovány vagy szemüveges? A kérdést a legújabb Karácsony- Orbán csörte tette aktuálissá.

Fotó: index.hu

Laza kis odaszúrásnak indult, komoly üzengetés lett belőle. Karácsony Gergely főpolgármester az Economist által közölt interjújában viccesnek szánta azt a megjegyzését, hogy a miniszterelnökkel nem csupán a politikai nézeteikben különböznek, hanem abban is, hogy „ő alacsony és kövér, én magas és vékony vagyok”. Orbán testméretein többen élcelődtek már, de maga a miniszterelnök is bosszankodott korábban azon (igaz véletlenül vált hallhatóvá a megjegyzése), hogy túl sok a pocakos tábornok a magyar katonák között. Azt is tudjuk róla, hogy nagyon feszeng, amikor magas emberek társaságában kell nyilatkoznia, de becsületére legyen mondva, eddig tudta kezelni az ilyen helyzeteket.

Azonban most úgy tűnik, Orbán Viktor nem igazán értékeli, ha valaki az ő túlsúlyával élcelődik, mert a Fidesz táborában végigsöprő felháborodás miatt a főpolgármester arra kényszerült, hogy bocsánatot kérjen a miniszterelnöktől. Felfoghatjuk ezt a pengeváltást egy ügyes marketing húzásként is, hiszen az ellenzéki szavazók valóban sokat poénkodtak az elmúlt években látványosan „kikerekedő” miniszterelnök testalkatán, de az is elképzelhető, hogy valóban csak egy átgondolatlan, rossz viccet eresztett meg Karácsony.

A bocsánatkérése is kétélű fegyver lehet, hiszen egyesek szemében igazi úriember, aki képes beismerni a hibáját, mások szerint komoly arcvesztéssel jár elnézést kérni a kormányfőtől. A történet azonban itt nem állt meg, hiszen egy egész kommunikációs hadjáratot indított a Fidesz Karácsony ellen, így amellett, hogy sok kormánytag nyíltan kiállt a testalkata miatt megsértett főnöke mellett, Fürjes Balázs, fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár ellentámadásba lendült. Felemlegette ugyanis, hogy Karácsony Gergely nem tud angolul, miközben a kormányfő kiválóan beszéli a nemzetközi diplomácia nyelvét.

Karácsony amúgy se tudná kirúgni a sámlit Orbán alól, hiszen ő nem a vidék fia, aki disznóvágásokon és kolbászfesztiválokon vegyül a népével.

Erre a felvetésre is lehetne riposztja a főpolgármesternek, hiszen mondhatná azt, hogy Orbán annak köszönhetően beszél jól angolul, hogy a Soros Alapítvány jóvoltából az oxfordi Pembroke College-ban tanulhatott, ahol volt módja csiszolni a nyelvtanulását. Egyelőre azonban úgy tűnik, hogy elcsendesül ez a személyeskedő vita, pedig végre kezdtek olyan szempontok előtérbe kerülni, melyek fontosak lehetnek akkor, amikor az ország következő miniszterelnökének személyről döntünk.

Nem az a fontos ugyanis, hogy ki kövér, ki alacsony, ki milyen ruhát hord, hanem, hogy belső és külső erényei mennyire teszik alkalmassá az ország vezetésére. Fürjes felvetése nem ördögtől való, hiszen végre egy olyan erényről hallunk, amely tényleg fontos lehet Orbán megítélésével kapcsolatban. Eddig ugyanis inkább azt a képet sulykolta a kormánymédia a kormányfőről, mint aki leginkább egy vidéki kisnemes erényeivel bír. Kezet csókol a nőknek, bár tudjuk, inkább a konyhában látja őket szívesen, kedveli a pálinkát, és a házi kolbászt, noha tudja, hogy ettől magas lesz a vérnyomása.

Orbánt nyilván zavarja, ha pocakos kis diktátorként él a választók egy jelentős részének tudatában, ám híveinek nagyon is megfelel a róla kialakított központi imázs. Őket nem igazán zavarná, ha a „főnök” nem beszélne angolul, mert a központi irány most úgyis inkább keletre mutat, így a kínai vagy orosz tudás értékesebb a hanyatló nyugat nyelvénél. A nyurga, magas, szemüveges Karácsony amúgy se tudná kirúgni a sámlit Orbán alól, hiszen ő nem a vidék fia, aki disznóvágásokon és kolbászfesztiválokon vegyül a népével. Nem véletlen, hogy a Fidesz vidéki bázisa annak ellenére stabil, hogy néhány régió reménytelenül elszegényedett a kormányzásuk alatt.

Fotó: Iványi Aurél

Szóval, nagyon érdekes kampány alakulhatna ki Magyarországon, ha végre a lényegről folyna a párbeszéd a közéletben, de úgy tűnik egyelőre mindkét fél inkább a szokásos mantrában bízik. Az egyik oldalon a migránsbarát oltásellenes ellenzéket szapulja majd a kormány, a másik oldalon pedig a korrupt, hataloméhes Fidesz áll majd a célkeresztben. Pedig a lényeg az lenne, hogy azokról a képességekről, erényekről folyjon a diskurzus, melyek bizalmat ébresztenek az emberekben, és melyek képessé tesznek egy politikust arra, hogy kivezesse az országot a mocsárból, melybe az utóbbi húsz évben süllyed. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Nem az a jó törzsfőnök, akinek legszebb a tolldísze, hanem az, aki a legjobban üli meg a lovat.”