Egyre aggasztóbb hírek érkeznek a magyar sajtóban uralkodó állapotokról, ugyanakkor nyílt háborúba kezdett az ellenzéki vezetésű önkormányzatok ellen az Orbán-kormány. Úgy tűnik, a Fidesz úgy szeretne nekifeszülni a 2022-es parlamenti választások kampányának, hogy nem maradjon a színen egyetlen olyan erő se, amely veszélyeztethetné az újabb kétharmad megszerzését. Orbán szokásához híven szemernyi kétséget se szeretne hagyni a választókban afelől, hogy végső célja a kontroll nélküli hatalom megszerzése.

Fotó: 168ora.hu

Régóta ácsingózik az ország legolvasottabb internetes hírportáljára Orbán Viktor és köre, ugyanis jól tudják a Fidesz potentátjai, hogy ha megszerzik az Index feletti ellenőrzést, azzal két legyet ütnek egyetlen csapásra. Egyrészt ellehetetlenítenek egy olyan orgánumot, amely eddig sikeresen ellenállt a kormány bekebelezési akcióinak, másrészt egy jól bejáratott, eddig főként ellenzéki identitású olvasók által látogatott portálra tehetik rá a kezüket. Az Index és csatolt részeinek megszerzése tehát erős üzenet lenne az ellenzéknek, hiszen a független sajtó talán legfontosabb bástyáját vehetné be Orbán és köre, így hozhatná meglehetősen reménytelen helyzetbe a politikai ellenfeleit.

A magyar politikát 10 éve uraló Orbán Viktor azonban több fronton támad, és igyekszik behozhatatlan előnyt szerezni magának, mielőtt maga a versengés elkezdődne. Jelenleg az ellenzéki vezetésű önkormányzatok jelentik számára a legnagyobb kihívást, ugyanis ezeken a bázisokon jól ki lehet építeni egy hatékony ellensúlyt a kormánnyal szemben. A koronavírus-járvány adta lehetőségeket meglovagolva Orbán már márciusban hozzálátott ahhoz, hogy megfossza erőforrásaitól azokat a helyhatóságokat, melyek potenciális fenyegetést jelentenek számára.

A kormányfő most tehát valójában vérre menő kétfrontos harcot vív, bár látszatra csak kisebb csetepatékba bocsátkozik a hazai ellenállási gócok vezetőivel.

Főként Budapest esetében élesedik a küzdelem, ugyanis Karácsony Gergely főpolgármester már nem csupán szálka, de lassan gerenda Orbán szemében. A fővárosi önkormányzat megtörése, a kerületi polgármesterek ellehetetlenítésének szándéka mozgatja a kormány döntéseinek nagy részét, így nem csoda, ha a választók Budapest és a magyar kormány ádáz harcaként élik meg a magyar közéletet. Orbán már a látszatra se nagyon ügyel, így kardcsörtető politikája egyértelműen azt üzeni, hogy nem akar valós versengést a két év múlva esedékes választáson, inkább szeretné kiterítve látni ellenfeleit minél korábban.

Ne feledjük, hogy az utóbbi néhány évben a kormányfő figyelme sokkal inkább a nemzetközi politikára irányult, mint a belföldi politikai csatározásokra. Mivel azonban nem sikerült áttörést elérnie az Európai Unión belül, ráadásul pozíciókat vesztett a tavalyi önkormányzati választásokon, most fokozott jelentősége lesz annak, hogy meg tudja-e törni hazai és nemzetközi ellenlábasait, vagy folytatódik a térvesztése itthon és külföldön egyaránt. A kormányfő most tehát valójában vérre menő kétfrontos harcot vív, bár látszatra csak kisebb csetepatékba bocsátkozik a hazai ellenállási gócok vezetőivel.

Fotó: index.hu

Mindenesetre nagy vadakra megy, így ha sikerülne megszereznie az Indexet, illetve anyagilag és politikailag ellehetetlenítenie a nagyobb ellenzéki városok vezetőit, azzal alaposan megágyazna egy 2022-es választási sikernek. Más kérdés, hogy a tapasztalatok szerint a tönkretett ellenzéki vagy független médiák, illetve az ellehetetlenített önkormányzatok nem hoznak új szavazókat a kormánypárt táborába, legfeljebb többen legyintenek, hogy semmit sem ér a szavazatuk, mert a Fidesz úgyis elintézte már magának, hogy a hatalom birtokosa maradhasson. Mert, ahogy egy dakota bölcsesség tartja: „A törzsfőnökök nem arról híresek, hogy a demokrácia nagy barátai, mert egy esetleges választáson akár meg is bukhatnának.”

Orbán Viktor miniszterelnök és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is előszeretettel hangoztatta a járvány hónapjai alatt, hogy semmi sem lesz úgy, ahogy az a koronavírus előtt volt. Hogy pontosan mire gondoltak, nem tudjuk, de az valószínű, hogy saját érdekeik előtérbe tolását remélték a krízishelyzettől. Most, hogy jelen állás szerint nagyobb döccenők nélkül lemenedzselték a járványt, jöhet a nagyobb falat, a gazdasági visszaesés kezelése. Nem kell hozzá nagy jóstehetség, hogy ennek megoldása, esetleg megoldatlansága dönti majd el a 2022-es országgyűlési választások végkimenetelét.

Fotó: hvg.hu

Talán azért grasszált egy vödör kovászos uborkával néhány hete a magyar kormányfő, hogy megvillantsa azt, hogy mi marad a régi a járvány után is. Az általa összepancsolt savanyúság ugyanis az állandóságot sugallta a járvány idején, ami nyilván megnyugtató üzenet volt mindazok számára, akik aggódtak a Fidesz hatalmának esetleges megingása miatt. Azonban uborka ide, kovász oda, a járvány tanulságait összegezve ma már tudjuk, hogy nem a halálos áldozatok nagy száma miatt kell elsősorban aggódnia a kormánynak.

A költségvetés megrogyása ugyanis minden eddigi távlati elképzelést felülírt a Fidesz stratégái körében. Hiába szórja bőkezűen a kormány továbbra is a pénzt hazai és külföldi focicsapatoknak, hiába pörgeti fel a Mészáros Lőrincnek és köreinek szánt állami projekteket, azt tudjuk, hogy a kasszában messze nem lesz annyi pénz az idén, és valószínűleg jövőre sem, amennyivel nyugodtan vághatnának bele a választásokkor immár megszokott osztogatásokba. Ez mindenképpen változás lesz a 2018-as választásokhoz képest, úgyhogy ebben az értelemben igaz volt az állítás, hogy a vírus után sok minden megváltozik.

Itt is inkább az elhallgatás, süketelés, a sumákolás tapasztalható, mint a konkrét cselekvés, pedig a dolgok maguktól nem fognak megjavulni.

Azonban úgy látszik, hogy a Bourbonokhoz hasonlóan semmit sem tanultak, és semmit sem felejtettek a Fidesz korifeusai, hiszen nem elsősorban rajtuk múlott, hogy a kivéreztetett magyar egészségügy meg tudott birkózni a járvány kihívásaival, mégsem érzik úgy, hogy tanulva az esetből, több pénzt kéne áldozni erre a stratégiai fontosságú ágazatra. Valahogy úgy tekintenek erre a területre, mint amikor nagy árvizek elmúltával pillanatok alatt elfelejtették, hogy a baj idején komoly pénzeket ígértek a gátak, védművek rendbetételére.

Az egészségügyi dolgozók tehát elfelejthetik azt a vágyukat, hogy radikális javulás történjen a munkakörülményeikben, ahogy a pedagógusok sem reménykedhetnek abban, hogy a járványhelyzet végeztével több megbecsülésben lesz részük. Pedig ez is egy igazán neuralgikus pontja a magyar intézményrendszernek, mely valahogy túlélte a digitális oktatás viszontagságait, de a különleges helyzet felszínre hozta az ellentmondásokat, felerősítette a kritikus hangokat, és rávilágított arra, hogy a végtelenségig fokozott központosítás nem jelent megoldást az akut problémákra.

Itt volt a lehetőség, hogy élesben tesztelhessük az ellátórendszerek és fontos intézmények stresszállóságát, de úgy tűnik, a megismert tanulságokat inkább a szőnyeg alá szeretné söpörni a kormány, mintsem orvosolná azokat. És akkor még nem beszéltünk a legnagyobb gondról, a gazdaság hirtelen megtorpanásáról, a munkahelyek tömeges elvesztéséről. Itt is inkább az elhallgatás, süketelés, a sumákolás tapasztalható, mint a konkrét cselekvés, pedig a dolgok maguktól nem fognak megjavulni.

                       Fotó: magyarnarancs.hu

Összegezve tehát inkább az állapítható meg, hogy a kormány potentátjai hiába hangoztatták folyamatosan, hogy egy új világ köszönt ránk, a jelek arra mutatnak, hogy egy újabb nemzeti konzultáció nem a jövőbe, hanem a múltba repít vissza bennünket. A kérdéssorokban ugyanis visszatérnek a régi klisék, vagyis a kormány utólag szeretné legalizálni a járvány alatt meghozott döntéseit, illetve ismét visszatérne a Soros Györgyöt, a multinacionális cégeket, Brüsszelt, és természetesen a magyar ellenzéket szapuló kommunikációjához. Mert, ahogy egy dakota bölcsesség tartja: „Ha egyszer jól esett leköpnöd valakit, akkor valószínűleg másodszorra se esik majd nehezedre bő nyállal megismételni ezt a nemes tettet.”

A magyar miniszterelnök ismét megvillantotta legendás lavírozó képességét, amikor Igor Matovič szlovák miniszterelnökkel tartott közös sajtótájékoztatót. Egyrészt nem feszegette a szlovák-magyar viszony problémás fejezeteit, ugyanakkor ismét emlékeztetett arra, hogy a sztyeppék népe vagyunk (jelentsen ez bármit is), így igazolva azt a „különutas politikát”, mellyel sokszor borzolja uniós kollégái idegeit. Az a probléma ezzel, hogy a sztyeppézést sok kormányhívő választó komolyan veszi, pedig ez az utalás valószínűleg csak szimbolikus különállást jelent a nyugati politikai hagyományokkal szemben.

Fotó: 444.hu

Tényleg igaz, amit néhány hónapja írtunk Orbán Viktorról: Minél idősebb, annál inkább kipcsak. Egyszerűen nem tud leszakadni a türk gyökerekről, ami persze fontos eszmei kötődés lehet egy autokráciát építő politikusnak, ám nem veszi figyelembe azt a tényt, hogy hivatalosan is a nyugati kultúrkör tagjai lettünk akkor, amikor beléptünk az Európai Unióba. A kormányfő legendás pávatánca tartja működésben azt a kettős beszédet, ami a magyar politikát jellemzi a Fidesz 2010-es fülkeforradalma óta.

Orbán az utóbbi időszakban fokozottan játszik rá a magyaroknak arra a régi sérelmére, hogy őket a kutya se érti meg a művelt nyugaton, ezért kicsit úgy tekintenek ránk, mint egy kóbor kutyára, amelyet befogadott egy jómódú család. A Fidesz kommunikációjában gyakran kerül elő ez a motívum, amellyel például alátámasztják azt az igényünket, hogy az EU ne legyen szűkmarkú, amikor a támogatások kiosztásáról van szó, illetve hogy adják meg a tiszteletet nekünk, amikor számon kérik rajtunk a közös európai értékek betartását.

Orbánnak mindig különösen jó érzéke volt ahhoz, hogy a sértett magyar néplélek húrjain pengessen érzelmes dalokat. Ehhez mindig jól jött a magyar őstörténet sajátos értelmezése, a sztyeppei hagyományok felemlegetése. Ehhez asszisztálnak az olyan vallási vezetők is, akik nem igen adnak hangot annak az aggodalmuknak, hogy azoknak a pogány hagyományoknak a képviselői, melyeket most a kormányfő piedesztálra emel a kereszténység ellen küzdöttek, amíg végül nyugati segítséggel le nem gyűrte őket Szent István király.

Nem ez az egyetlen ellentmondás az Orbán-rendszer ideológiájában, de amíg szolgálni tud valami újdonsággal és vigasszal saját hívei számára, és amíg életben tudja tartani a magyarok kurucos dacolását a gazdagabb nyugatiak kritikáival szemben, addig ez a kommunikációs stratégia hatékony lesz. Pártunk és kormányunk vezetője azonban mintha túl tolná a sztyeppés irányvonalat saját propagandagépezetén belül. Néha nem ártana arról is beszélni, hogy számunkra fontosak olyan értékek, mint a törvény előtti egyenlőség, a társadalmi szolidaritás, a jogbiztonság, vagy a szabad sajtó.

Fotó: nemzeti.net

Azzal, hogy Orbán folyamatosan a kipcsakokhoz, türkmének, azeriekhez fűződő barátságunkról papol, azt is üzeni minden magyarnak, hogy az egyszemélyű vezetés nem ördögtől való dolog, és szíve szerint ő is úgy kontrollálná saját népét, mint a türkménbasi, aki lényegében élet és halál egyszemélyi ura saját országában. De itt van ez a fránya Európai Unió, amelyik eléggé el nem ítélhető módon csak akkor akar pénzt adni, ha visszafogja magát, és nem veszi át a sztyeppei népek vezetőinek gyakorlatát. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Azt, amit a prérin művelsz, csak a prérifarkasok látják, de azt, amit a városban, az összes járókelő megjegyzi majd.”

Az előző nemzeti konzultációk bugyuta, irányított kérdéseihez hasonlítva akár konstruktívnak és hasznosnak is nevezhetnénk a legújabb kormányzati kérdéssort, ám a látszat ezúttal is csal. A lényeg ugyanis ezúttal is az, hogy egyrészt utólag igazolja a kormánynak a járvánnyal kapcsolatban meghozott döntéseit, másrészt támogatást szerezzen a már meghozott intézkedéseihez. A hab a tortán persze ezúttal is Soros György ármánykodásainak leleplezése, no meg a nemzetközi nagytőke megregulázása.

Fotó: MTI

Sikerült a koronavírus-járvány elleni védekezésből is igazi nemzeti ügyet fabrikálnia a magyar kormánynak. A totószelvénynek is beillő 13 kérdés ugyanis koncepciózusan megrajzolja azt az ideológiát, melyet járvánnyal vagy anélkül képvisel Orbán Viktor és köre. Előtérbe kerül például a protekcionizmus ügye a gazdaság járvány utáni irányának kijelölésénél, hiszen arra próbálja rávenni a magyar polgárokat néhány irányított kérdéssel, hogy támogassák a hazai termékek vásárlását, és lehetőleg itthon költsük el a nyaralásra félretett pénzünket is.

Orbán elővette harcos antikapitalista retorikáját is, hiszen a kérdések egy részével azt sugallja, hogy a külföldi nagytőke fel akarja vásárolni a magyar vállalatok egy részét. Ez persze klasszikus utánlövés, hiszen a felvásárlást korlátozó jogszabály már megszületett, és Palkovics innovációs miniszterre bízta, hogy eldöntse, egy-egy ilyen kontraktus mennyire zavarná a magyar kormányt. Ezzel meghagyta azt a kiskaput, hogy esetleg néhány baráti ország esetében kivételt tegyenek, ugyanakkor durván sérti a szabad tőkeáramlásra vonatkozó uniós alapelvet ez a rendelkezés.

Ezek persze csak apróságok ahhoz képest, Brüsszel megint virtuális sallert és kokit kapott Orbán Viktortól a csattanóként a legvégére hagyott kérdéssel. Klasszikusokat csak pontosan szabad idézni, így következzen szó szerint a legfrissebb nemzeti konzultáció legdurvább kérése: „Ön egyetért azzal, hogy a magyar kormány a Brüsszellel való nyílt konfliktus árán is tartson ki a bevándorlást tiltó szabályok mellett?”

Egyszóval, az Orbán-kormány szokásos cinizmusa és kétszínűsége szépen kirajzolódik ebből a 13 kérésből, ugyanakkor nyilvánvaló, hogy továbbra is csak a saját tábora egyben tartása a célja a milliárdos költségvetésű, és lényegében semmi érdemi visszacsatolást nem feltételező össznépi hülyítésnek.

Itt érhető tetten leginkább, hogy Orbán propagandagépezete a nemzeti konzultáció segítségével próbálja ismét átállítani a kommunikációs vágányokat a régi irányba. Az első néhány kérdés ugyanis tényleg a járvány elleni védekezésről, a várható gazdasági visszaesés következményeinek kezeléséről szól, aztán szépen jönnek a gonosz nyugati tőkések, akiket meg kell állítani, majd azok koronázatlan (?) királya, Soros György kerül a célkeresztbe, és legvégül a csattanós befejezés, amely odavág Brüsszelnek és a migránsoknak egyaránt.

Úgy is mondhatnánk, hogy tökéletes lenyomata ez a kérdéssor Orbán Viktor világképének, ugyanakkor jelzi, mennyire görcsösen ragaszkodik azokhoz a témákhoz, melyek eddig sikert hoztak számára. Abban bízik, hogy például Soros György esetében az emberek elfelejtik, hogy a milliárdos üzletembert nem kevés pénzzel támogatta Budapestet a járvány idején, míg a magyar kormány forrásokat vont el a fővárostól és más önkormányzatoktól, amikor a legnagyobb szükség lett volna a pénzügyi segítségre. Azt se felejtsük el, hogy a most újfent szidalmazott Európai Unió gigantikus segélycsomagja nélkül Magyarország sokkal rosszabb gazdasági helyzetben lenne, mintha ezt megtagadták volna tőle ideológiai okokra hivatkozva.

Egyszóval, az Orbán-kormány szokásos cinizmusa és kétszínűsége szépen kirajzolódik ebből a 13 kérésből, ugyanakkor nyilvánvaló, hogy továbbra is csak a saját tábora egyben tartása a célja a milliárdos költségvetésű, és lényegében semmi érdemi visszacsatolást nem feltételező össznépi hülyítésnek. Lehet majd hirdetni a kormányhoz hű sajtóorgánumokban, plakátokat lehet majd ragasztgatni az utcákra, melyek eljuttatják a kormány soviniszta, rasszista üzeneteit a sajátjaihoz. Ugyanakkor elgondolkodtatja majd a baloldali szavazók egy részét arról, vajon nem kéne támogatniuk egy olyan kormányt, amely ilyen elszántan küzd a nemzetközi nagytőke ellen?

Szokásához híven tehát az Orbán-adminisztráció egy csomó legyet szeretne lecsapni egyetlen nemzeti konzultációs ívvel. Abban bízik, hogy a koronavírus és annak kedvezőtlen gazdasági hatásai egyre kevésbé fogják foglalkoztatni az embereket, és a kommunikációs gépezet végre visszatérhet ahhoz a verklihez, melyet olyan eredményesen működtettek az elmúlt öt évben. A képlet azonban egyelőre zavaróan sokismeretlenes, így elképzelhető, hogy a nemzeti konzultáció légüres térben próbálja majd kifejteni hatását. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „A bölény nem folyó, ezért ne várd, hogy mindig ugyanabba az irányba legelje a füvet.”

A rémisztő áprilisi gazdasági adatok mellé magabiztosan költekező kormány képe társul a napokban. Ezt is inkább a központi propaganda stratégiájának kell tekintenünk, mint véletlen egybeesésnek. Orbán Viktor ugyanis igyekszik bebizonyítani a kételkedő magyarok számára: a gazdasági erőnk lehetővé teszi, hogy a járvány okozta veszteségek ellenére is lehet pénzt fordítani olyan beruházásokra, melyek hosszú távú stratégiai haszonnal nem kecsegtetnek. A háttérben közben számolgatnak, és valószínűleg rövidesen rájönnek a kormány potentátjai, hogy a járvány gazdaságai hatásain nem eshetünk túl úgy, mint egy egyszerű megfázáson.

        Fotó: hvg.hu

A kiszámíthatatlannak tartott járvánnyal szemben úgy próbál csatát nyerni a magyar kormány, hogy precízen, hetekkel előre kijelöli a védekezés fázisait. A korlátozó intézkedések fokozatos feloldását ugyanis csak részben indokolják a járványügyi adatok, a kormány illetékesei inkább arra koncentrálnak, hogy mérsékeljék az elmúlt hetek leállásai miatt keletkezett gazdasági veszteségeket. Orbán Viktor közben igyekszik erőt mutatni, amihez azt a módszert választotta, hogy a nehézségek ellenére is pénzzel tömte az úgynevezett nemzeti arisztokrácia képviselőinek vállalkozásait.

Nem csoda hát, hogy a költségvetés számaiból igen nehéz kiolvasni a valós helyzetet. Igaz, hogy látványosan spórolt a kormány az úgynevezett megelőző intézkedésekre fordított összegekkel, ráadásul az önkormányzatoktól rekvirált pénzt is becsatornázta a központi büdzsébe, ettől még dőreség lenne azt hinni, hogy alaposan feltankoltak pénzzel Varga Mihály emberei arra az időszakra, amikor igazán sok forrást kell biztosítani a nagy bajba került cégek megmentésére, és a munka nélkül maradt tízezrek (százezrek?) álláshoz juttatására.

Ezért egyelőre ne várjunk látványos állami segítséget a kormánytól, a rendelkezésére álló források egy részét ugyanis most inkább saját klientúrájának megtámogatására fordítja az állampárt.

Nyilván számítanak a sokat szidott EU gigantikus mentőcsomagjára, ugyanakkor felpörgették a hazai devizakötvény kibocsátást is, így tovább növelték a pénzügyi stabilitás fenntartásának esélyeit. A kormány által preferált belső eladósodás azonban valószínűleg nem lesz elegendő ahhoz, hogy Orbán Viktor látványos mentőakciókkal rukkoljon elő a 2022-es választások előtt. Ezért kezdték emlegetni a napokban egy IMF hitel lehetőségét, ami ugyan kínos lenne azután, hogy Matolcsy György korábban kiebrudalta a globális pénzügyi szervezetet hazánkból, de mint mondani szokás: csak ügyes kommunikáció kérdése az egész, és persze a pénznek továbbra sincs szaga a Fidesz számára, ha azzal politikai előnyökre lehet szert tenni.

Most úgy tűnik, a kormány minél hosszabb ideig szeretne kivárni anélkül, hogy komoly összeget kelljen a gazdaság különböző szektoraiba öntenie. Orbán logikája szerint ugyanis minél közelebb kerülnek a 2022-es választáshoz, annál jobban felértékelődnek majd a kormány gesztusai. Lényegében már a nyugdíjasoknak beígért 13. havi nyugdíjjal megtette az első lépést ebbe az irányba, és hasonló módon igyekszik majd lekenyerezi azokat is, akik a járvány gazdasági hatási miatt veszítették el az állásukat. Ezért egyelőre ne várjunk látványos állami segítséget a kormánytól, a rendelkezésére álló források egy részét ugyanis most inkább saját klientúrájának megtámogatására fordítja az állampárt.

Fotó: index.hu

A nyár tehát inkább a lehetőségek felméréséről szól majd kormányoldalon, mint a konkrét lépések megtételéről. Vannak persze még bizonytalansági tényezők, melyek miatt valóban indokolt az Orbán-adminisztráció óvatossága. Ezek közül talán a legfontosabb, hogy lesz-e a koronavírus-járványnak újabb hulláma, ami minden eddigi kormányzati forgatókönyvet felülírhat. Azért ne feledjük: Orbán Viktor hűvös számítása, hogy a szorult helyzetet a saját javára fordítsa elég sok ember számára azt jelenti, hogy elveszíti a munkáját, vagy ha már állás nélküli, esélye se legyen belátható időn belül újra bekapcsolódni a munka világába. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha sokáig vered a fogadhoz a garast, levered a fogzománcot.”

Úgy átviharzott rajtunk Orbán Viktor országlásának 10 éve, hogy szinte fel sem ocsúdtunk a fülkeforradalom okozta társadalmi, közéleti és kommunikációs sokkból. A Fidesz nagy hatalmú vezére magabiztosan látott hozzá hatalmának kiteljesítéséhez, és ma már ott tartunk, hogy személyének ajnározását nem bízza a kormánypárti sajtóra, hanem saját vállát veregeti, ha visszatekint korábbi döntéseire. Az is egyértelmű, hogy a magyarok egy része el sem tudja képzelni, hogy ne ő legyen az ország első számú vezetője, mások viszont akkor sem szavaznának rá, ha pénzesőt bocsátana rájuk.

Fotó: index.hu

Orbán Viktor számára a politikai karrier egyenlő a politikai mozgástér folyamatos bővítésével, ami szükségszerűen magával hozza saját hatalmának permanens növelését. Tudja, hogy a személyét övező mítoszok (melyek gyakran hamisak) csak úgy maradhatnak fenn, ha folyamatosan terjeszkedik, újabb és újabb jogköröket von magához, illetve ezzel párhuzamosan egyre inkább szűkíti ellenfelei mozgásterét. Ez az expanzív szemlélet határozta meg a kormányfő elmúlt egy évtizedét, amivel folyamatos védekezésre kényszerítette ellenfeleit.

Orbán pontosan tudja, hogy az általa megszerzett pozíciók csakis akkor tarthatók meg, ha hívei felé demonstrálni tudja, hogy rendszere nem csupán stabil, de annyi tartalék rejlik benne, hogy újabb területekre terjesztheti ki a hatalmát. Ezért érte meg vereségként a tavalyi EP választásokat, és ezért él benne szinte múlhatatlan sérelemként az őszi önkormányzati választás. Az első voksolás ugyanis megakadályozta abban, hogy nemzetközi színtérre lépve építse tovább az orbánizmust, a második pedig arra figyelmeztette, hogy messze nem győzte le teljesen hazai politikai ellenfeleit.

Szemlélete a világról egészen megdöbbentő azon magyarok számára, akik őszintén hittek a rendszerváltás eszményeiben, az egységes és szolidáris Európában, az ordas, kirekesztő eszmék marginalizálásában. Orbán szinte mindent felélesztett politikájával, kommunikációjával, történelemszemléletével, amitől a második világháború után joggal féltek azok, akik szerint a populizmus mindig is itt volt közöttünk, de eddig nem szerzett elegendő hatalmat egyetlen ország felelős (vagy felelőtlen) vezetője sem ahhoz, hogy kiszabadítsa ezt a fenevadat a börtönéből.

És mi foglalkoztathatja most Orbán Viktort a leginkább? Természetesen a 2022-es választás, amely eldönti, maradhat-e élet és halál ura abban az országban, ahol a választók körülbelül egyharmada imádja, másik egyharmada gyűlöli, és a harmadik egyharmada annyira kiábrándult, hogy el se akar menni szavazni.

Orbán egy olyan kötéltáncos produkcióját idézi, aki tudja, az alatta lévők közül sokan nem bánnák, ha a mélybe zuhanna, ugyanakkor azzal is tisztában van, hogy sokan szurkolnak neki, és ha netán mégis leszédülne, lennének olyanok, akik alá állva tompítanák a becsapódást. Azért játszik rá olyan régi, ugyanakkor elnyomott ösztönökre, melyek a rasszizmust, a nacionalizmust, vagy újabban a sovinizmust táplálják, mert így tud olyan erős és elkötelezett tábort építeni saját maga számára, amely alulról biztatja, ugyanakkor védőhálót is képez, ha éppen baj van.

Márpedig most baj van, még ha a szokásos magabiztos kommunikációja miatt ez nem is egyértelmű sokak számára. A fentebb említett két választás kudarcát követően ugyanis az Orbán-rendszer gazdasági alapját megrengető koronavírus-járvány sem ígér túl sok jót számára. Bár lényegében hatalmi szóval véget vetett a járványhelyzetnek, és a számára megszavazott rendkívüli jogköröknek köszönhetően odasózhatott a kritikusainak, egyúttal megroppanthatta az ellenzéki önkormányzatokat, a gazdasági leállás következményeit még valahogy kezelnie kellene.

Orbán most is azt a taktikát választotta, hogy úgy tesz, mintha minden rendben lenne, szórja a pénzt, új stadionokat ígér, a jövő évi költségvetés pedig azt sugallja, hogy a koronavírus lényegében csak egy múló rosszullét volt a magyar gazdaság számára. A márciusban kényszerből elhalasztott nemzeti konzultáció is újra terítékre kerül, így a Fidesz kommunikációs gépezetét megint a régi sínre helyezhetik, és folytathatják a Soros Györgyre kiélezett antiszemitizmussal és rasszizmussal átitatott propagandát, amely hite szerint újra egységesíti majd táborát, amely a vírus elleni védekezés logikátlanságait látva kissé szétzilálódott.

A magyar kormányfő csak akkor érzi biztonságban a hatalmát, ha mindent irányítani tud, ezért volt fontos számára, hogy a meglehetősen kiszámíthatatlan járványhelyzetnek véget vessen. Ha maga a járvány nem is múlt el, ő lényegében átlépett ezen a témán, hogy azokra az ügyekre koncentrálhasson, melyek számára fontosak. És mi foglalkoztathatja most Orbán Viktort a leginkább? Természetesen a 2022-es választás, amely eldönti, maradhat-e élet és halál ura abban az országban, ahol a választók körülbelül egyharmada imádja, másik egyharmada gyűlöli, és a harmadik egyharmada annyira kiábrándult, hogy el se akar menni szavazni.

      Fotó: hvg.hu

Pontosan tudja, hogy ez utóbbiak megnyerése, esetleg az urnáktól való távol tartása lesz a kulcsa a 2022-es választásnak. Orbán retteg attól, hogy valami külső tényező miatt nem alkalmazhatja jól bevált módszereit, nem viheti végig azt az ideológiai agymosást, ami eddig összehozta számára a kétharmados többséghez szükséges szavazatmennyiséget. Félelme, hogy megreked az expanziós politikája nem alaptalan, hiszen az utóbbi hónapokban többször megkérdőjeleződött a szavahihetősége, és önös érdekből olyan kormánytagok mellett kiállnia, akik rosszul kezelték a járványhelyzetet. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Ha nem látod pontosan, hogy ellenség vagy barát közeledik, inkább fordulj sarkon, mielőtt azok lőtávolba érnek.”

Kétség kívül sikeresen védekezett az ország, nálunk jobb anyagi helyzetben lévő országokat is felülmúltunk – mondta a miniszterelnök szokásos péntek reggeli monológjában, amit a közszolgálati rádió rendszerint interjúnak álcáz. A melldöngetés egyáltalán nem idegen Orbán Viktortól, ám ezúttal ez a dicsekvés támasztotta alá azt a kissé meglepő döntését, hogy visszavonják a sok vitát (és bírálatot) kiváltott különleges jogrendről szóló döntést.

Fotó:portfolio.hu

A mindig percízen kidolgozott fideszes kommunikáció márciusban mindenáron el akarta hitetni a magyar polgárokkal, hogy a koronavírus elleni védekezés csak akkor lehet sikeres, ha különleges jogokat kap a kormányzat a veszélyhelyzet idejére, és aki ezt akadályozza, az a nép ellensége. A provokáció világos volt akkor is: ellenzék ugyanis természetesen nem üthette rá a pecsétet egy olyan jogszabályra, amely az amúgy is óriási túlhatalommal rendelkező Orbán kezébe újabb jogosítványokat ad, ám a kormányzati kommunikációs gépezetbe betáplálták azt az üzenetet, hogy az ellenzék számára nem fontos megvédeni az emberek életét.

Úgy tűnt akkor, hogy az egész csak cicaharc, hiszen Orbánnak a kétharmados parlamenti többség birtokában eleve olyan jogosítványai voltak, melyek segítségével szinte bármire felhatalmazást szerez járványon innen és túl. Az ellenzék egyetlen módosítást kért csak. Történetesen, hogy a különleges jogrend meghatározott időszakra szóljon, mert ugye demokráciákban elméletileg nem illik rendkívüli jogosítványokat korlátlan időre kérni, mert felvetődik az emberekben annak a gyanúja, hogy ezt a hatalmat nem szívesen adná vissza az, aki megkapta. Ez az aggodalom különösen indokolt Orbán Viktor esetében.

Nem mellékesen ezen a napon kellett volna számot adnia az Európai Parlament előtt arról, miért esett neki ismét csákánnyal a magyar demokratikus jogrendnek, illetve, mit kellene tennie annak védelmében.

Az EU azonban tőle szokatlan intenzitással kérte számon az erőszakkal áttolt rendelkezést a magyar félen, ezért egy újabb kommunikációs front alakult ki ebben a témában. Gondolhatnánk, hogy a magyar kormányfő ezeket a bírálatokat is lerázza magáról, mint kutya az esővizet, ám ez csak a látszat szintjén volt így. Komoly szankciók réme fenyegette a magyar kormányt, ráadásul a néppárti kollégák egy része is meglehetősen vehemensen követelte a Fidesz kizárását a pártcsaládból.

Orbán természetesen nem ismerhette be, hogy tart a következményektől, ezért olyan kommunikációs trükkel igyekezett elejét venni a nagyobb bajnak, melyhez hasonlókat korábban láttunk már tőle. Belgrádban ezért bejelentette: arra való hivatkozással, hogy nagyon sikeresen megoldottuk a járvány elleni védekezést, valószínűleg visszaadja a különleges jogokat. Nem mellékesen ezen a napon kellett volna számot adnia az Európai Parlament előtt arról, miért esett neki ismét csákánnyal a magyar demokratikus jogrendnek, illetve, mit kellene tennie annak védelmében.

Orbán tehát egyszerre úszott meg egy kínos tetemrehívást, és adott fricskát ellenfeleinek azzal, hogy Vuciccal, balkáni elvbarátjával folytatott megbeszélés után jelentette be a visszavonást. Ezt nevezhetjük profi kommunikációnak, de szerencsésebb inkább cinikus visszavonulásnak hívni az akcióját. A saját tetteit mentegető csomag része Kásler emberminiszter piedesztálra emelése is, hiszen a meglehetősen szerencsétlen intézkedéseiről és kijelentéseiről elhíresült harcostárs vállának veregetése is csak arra jó, hogy mindenkivel elhitessék: a járvány legyőzve, a különleges intézkedésekre már nincs szükség.

   Fotó: Déli Portál

Meglehetősen vékony jégen jár azonban Orbán, hiszen a járványnak még nincs vége, sőt, elképzelhető, hogy a védekezés java csak most jön a. És ha újra emelkedni kezdenek a fertőzöttségi számok, felvetődhet annak a lehetősége, hogy visszakérje a most visszaígért jogköröket. Ebben az esetben elég logikusnak tűnik majd az ellenzék márciusi kérése, mely szerint indokolt, hogy meghatározott időre adjanak ilyen jellegű felhatalmazást a kormánynak. Orbánt azonban most sokkal inkább az foglalkoztatja, hogy miként tűnjön győztesnek, amikor egyébként elveszített egy fontos csatát az Európai Unió vezetőivel szemben. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha csak te életed túl a csatát, azt mesélsz róla, amit csak akarsz.”

Akár arra is használhatná a koronavírus-járvány miatt kialakult rendkívüli helyzetet Orbán Viktor, hogy egységbe kovácsolja nemzetét, békejobbot nyújtson politikai ellenfeleinek, gesztusokat tegyen azoknak a polgároknak, akik nem rá voksoltak a tavaly őszi önkormányzati választáson. Nem okozott azonban kellemes meglepetést ezúttal sem a miniszterelnök, és a helyzetet kihasználva kicsinyes bosszúhadjáratba kezdett, a nemzet különböző csoportjait pedig esze ágában se volt egymáshoz közelebb hozni a nagy közös cél elérése érdekében.

Fotó: infostart

Orbán Viktor március közepén elhatározta, hogy történjék bármi ebben az országban a következő hónapokban, annak politikai hasznát megszerzi magának. Egyszerűbben fogalmazva: a járvány végén mindenképpen ő lesz a megmentő, és nem fog számítani, kik milyen áldozatot hoztak a nehéz időkben, jó vagy rossz döntésekkel rukkoltak elő a meglehetősen zavaros időkben, a védekezés sikeres lesz, és ezt csak neki köszönhetjük majd. Ezért kellett olyan felhatalmazási törvényt elfogadtatnia az övéivel, hogy ennek az előre kijelölt megdicsőülésnek megteremtse a politikai és kommunikációs hátterét.

Egyrészt így biztosíthatta be, hogy a járvány idején hozott döntések kizárólag az ő nevéhez kötődjenek, és ezzel érte el azt is, hogy az elhibázott lépések következményeit áttolhassa másokra, főként politikai ellenfeleire. Másrészt a kommunikációs egyeduralom biztosításával minden olyan újságírót és magyar polgárt el tud hallgattatni (de legalábbis meg tud félemlíteni), akik megkérdőjelezik az intézkedései helyességét, a beosztottjai által közölt adatok hitelességét, valamint felhívják a figyelmet arra, hogy a magyar kormány már régen eljátszotta a szavahihetőségét saját választói előtt.

Nálunk mindent felülír a miniszterelnöknek az a törekvése, hogy a zavarosban halászva tovább növelje a hatalmát.

A miniszterelnök tovább akarja erősíteni bennünk azt a tévhitet, hogy ő az egyetlen ember az országban, akire rábízhatjuk magunkat, és ha az irányítás véletlenül valaki más kezébe kerülne, az a nemzet tragédiáját idézné elő. Orbán a sajátjait is leértékeli ezzel (bár őket busásan kárpótolja ezért), az ellenzéki politikusokról pedig egyenesen azt állítja, hogy saját népükre törnének, ha a hatalom közelébe jutnának. Ezért izmozik a fővárosiak feje fölött hetek óta Karácsony Gergely főpolgármesterrel, ezért sarcolja meg a főként ellenzéki politikusok által vezetett önkormányzatokat. Számára a járvány arra lehetőség, hogy ezúttal tényleg bebizonyítsa azt, amit az önkormányzati kampányban nem sikerült neki: Csakis egy legény áll a gáton, a többi csak Paprika Jancsi.

Mivel Orbán karaktere nem engedi meg, hogy a nagy, közös bajban segítő kezet nyújtson azoknak, akik borsot törtek az orra alá október 13-án, a járvány idején nem is az egészségügyi helyzet eseményei uralják a magyar médiát, hanem a kicsinyes politikai bosszúk soráról érkező hírek. Ezt valószínűleg nem értené meg egy olyan európai polgár, aki nem egy olyan hibrid rezsimben él, melynek vezetője az EU-t fejőstehénnek tekinti, de közös értékeit mélyen megveti. Nálunk mindent felülír a miniszterelnöknek az a törekvése, hogy a zavarosban halászva tovább növelje a hatalmát.

Fotó: ezalényeg

A kormányfő azonban egyre kevésbé leplezi a szándékait, ezért még az atomizált magyar társadalomban tagjaiban is egyre nagyobb a felháborodás Orbán önző politikája miatt. A közösségi médiában közzétett posztok miatt vegzált polgárok esete pedig teljesen egyértelművé teszi a legtöbb magyar számára, hogy a kormány már a látszatra se igazán ügyel, ha el akarja hallgattatni a kritikusait. A Fidesz politikusainak tudniuk kell, hogy azon az úton, amin vezetőjük elindult, nincsenek útjelző táblák, csak bandukolnak Orbán mögött a sötétben, és egyszer egy mély szakadék szélére fogja őket vezetni. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Ha vakon megbízol valakiben, könnyen te is megvakulsz.”

Az Orbán-kabinet úgy tekint a koronavírus-járványra, mint egy múló rosszullétre. Ez derül ki a Brüsszelnek megküldött legfrissebb konvergenciaprogramból, amely többek között azt tükrözi, milyen gazdasági hatásokkal számol a politikai vezetés a közeljövőben. Bár a mindig optimista Matolcsy jegybankelnöknél borúlátóbb az előrejelzés, azért nem mondhatjuk, hogy mély depresszióba süllyedt volna Varga Mihály és csapata amikor megpróbálták modellezni, milyen kilábalási esélyekkel számolnak a következő hónapokban.

Fotó: Infostart

Megszokhattuk már az utóbbi 10 évben, hogy a magyar kormányt nem igazán zavarják a tények, főként, ha a gazdaságról van szó. Eddig szinte naponta váltogatták a visszaesés mértékéről szóló becsléseket, most azonban már hivatalos irat van arról, hogy milyen vízióval vág neki a válságkezelésnek a magyar kormány. A jelentésben közzétett adatok a 2020-ra becsült GDP százalékában vannak megadva, és a kormány a 60 oldalas szöveg elkészítésekor azzal számolt, hogy az idén három százalékot fog zsugorodni a magyar GDP az előző évhez képest.

Ez rendkívül optimista becslés, hiszen korábban maga Varga Mihály pénzügyminiszter is sokkal borúsabb képet festett a kilátásokról, ő ugyanis hétszázalékos recesszióról beszélt korábban. Különösen kirívó ez az optimizmus, ha a többi uniós tagország jelentéseit vesszük alapul. Még a bivalyerős német gazdaság is hatszázalékos visszaeséssel számol, de jóval reálisabbnak tűnik a magyar előrejelzésnél az olasz és francia recesszió mértéke is, melyet most nyolc százalékra becsülnek.

Félreértés ne essék, nagyszerű lenne úgy tekinteni a járvány hatásaira, mintha elég lenne megnyomni egy gombot, és minden úgy pörögne tovább, mint március elején, a korlátozó intézkedések megkezdése előtt. A helyzet azonban ennél sokkal összetettebb. Egyrészt a magyar gazdaság sokkal kitettebb, mint a fent említett francia, olasz vagy német, ugyanakkor a velünk hasonló cipőben járó országok a GDP 10 százalék körüli visszaesésével számolnak. Ők nyilván nem propagandacéllal készítenek el minden hivatalos jelentést, így hitelesebbnek tűnik a sérülékeny, más piacoktól erősen függő gazdasággal rendelkező országok esetében ez utóbbi előrejelzés.

Fotó: Keleten

A magyar kormány továbbra is ragaszkodik ahhoz az elképzeléséhez, hogy a közel két hónapos részleges leállást követően hamar vissza lehet pörgetni a gazdaságot a korábbi szintre. Ennek viszont számos akadálya lehet, hiszen még azt sem tudjuk, hogy a járvány miatt meddig maradnak még korlátozó intézkedések, illetve hogy a külföldi beszállítók tudják-e biztosítani a folyamatos utánpótlást a magyar cégeknek. Figyelmeztető jelzés, hogy a BNW elhalasztotta a debreceni gyár építését, illetve hogy a magyar gazdaság teljesítményére alapvetően ható autóipar a járványtól függetlenül sincs igazán jó passzban.

A mérsékelt visszaesés azért sem tűnik életszerűnek, mert a kormány gazdaságvédelmi intézkedései messze nem olyan súlyúak és mértékűek, mint más uniós országokban. Igaz, hogy ismét kiplakátolták az országot a 13. havi nyugdíj visszaépítésének örülő idős házaspárokkal, de ez inkább rontja a gazdasági újrakezdés esélyeit, mintsem növelné azt. A Fidesz jó szokásának megfelelően most is propagandát csinál abból, ami tulajdonképpen a kötelessége, vagyis, hogy kisegítse azokat a cégeket, melyek önhibájukon kívül kerültek bajba.

Fotó Népszava

Nehéz tehát értelmezni az olyan előrejelzést, mely szerint az államadósság az idén felkúszik ugyan 72,6 százalékra, de utána olyan meredek csökkenésbe kezdene, hogy 2024-re 60 százalék alá menne. Emlékszünk még azokra az évekre, amikor az Orbán-kabinet nagy elánnal nekifeszült az államadósság elleni harcnak, aztán szépen lassan alábbhagyott a lendület, és a mai napig nem sikerült megvalósítani azokat az ambiciózus célkitűzéseket, melyeket még 2010 környékén tűztek ki maguk elé a Fidesz gazdasági gurui. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Lassan jársz, tovább lesz pénzed, mert később érsz a kocsmába.”

A máskor oly határozott és következetes Orbán-adminisztráció a koronavírus-járvány kapcsán meglehetősen ellentmondásos intézkedésekkel jelzi, hogy válságos pillanatokban megremeg a döntéshozók keze. Az igazi baj mégis az, hogy nem a szakmai szempontok vezérlik a kormány intézkedéseit, hanem a politikai érdek dönti el, mi a jó nekünk, és mi nem. A következőkben csak néhány intézkedés színét és visszáját mutatjuk be, de a példákat sorolhatnánk még napestig.

Fotó: index.hu

Magyarországon három főbb településtípus van: a milliós nagyváros, a 100-150 ezer lakos körüli megyei jogú városok, valamint a néhány ezres kisvárosok és kistelepülések. Budapestet egyértelműen elvesztette az októberi önkormányzati választáson a Fidesz, a megyei jogú városok közül közel a fele került ellenzéki vezetés alá, az ezeknél kisebb településeken többnyire továbbra is a kormánypárt akarata érvényesül.

Ez a felosztás azt is jelzi, milyen a helyhatóságok kapcsolata a kormányzati szervekhez, illetve, miként használja ki a hatalom a járvány miatt kialakult rendkívüli helyzetet arra, hogy megbüntesse a rebellis településeket. Budapest esetében például folyamatosan azt sulykolja a kormánymédia, hogy az ellenzéki városvezetés hanyagsága miatt nagyobb a fertőzöttek aránya, mint vidéken. Hiába köztudott, hogy a zsúfolt nagyvárosokban minden járvány gyorsabban terjed (lásd London New York, Moszkva stb), mint a gyérebben lakott vidéken, a kormány igyekszik bűnbakot csinálni Karácsony Gergely főpolgármesterből és az ellenzéki kerületi polgármesterekből.

A korlátozó intézkedések vidéki lazításával is azt üzeni a kormány, hogy van egy rosszabbik Magyarország, és egy jobbik, és ez utóbbi lakói megérdemlik, hogy most már beülhessenek egy étterembe, vagy megihassanak egy kávét egy cukrászda teraszán. Budapest persze úgy van büntiben, hogy maga a városvezetés sem kívánja a lazításokat, ugyanis a járványügyi helyzet ezt nem is indokolja. Az más kérdés, hogy ezzel a mesterséges megosztással a vidékiekben azt az érzetet keltik, hogy a kórt a pestiek terjesztik, ezért jobban teszik, ha még akkor se hagyják el a fővárost, ha vidéken ingatlanuk vagy nyaralójuk van, esetleg szeretnék meglátogatni a rokonaikat.

Ezekből a következetlen döntésekből látszik, hogy a járvány elleni védekezést nem érdemes politikai szempontoknak alárendelni.

A helyzet tarthatatlanságát felismerve most a kormányt képviselő Gulyás Gergely kancelláriaminiszter bejelentette, hogy a budapestiek mégis elmehetnek vidéki ingatlanjaikba. Mindezt azután jelentette ki, hogy vidéken már jól behergelték az embereket, így a fővárosiak háromszor is meggondolják, hogy leugorjanak-e hétvégére a nyaralójukba. Hasonlóan következetlen lépés a külföldi mezőgazdasági idénymunkások beutazásának váratlan engedélyezése. Pedig a lezárt határok eddig a kormány kommunikációjának egyik sarokpontját jelentették. 

Mintha csak most kezdené feltérképezni a kormány, hogy miként működik az irányítására bízott ország. Ha nem mennek például a pestiek a Balatonhoz a főszezon kezdetétől, akkor az ott működő strandok, szállodák, vendéglátóhelyek tönkremennek. Ha nem engedik be az ukrán, román, szerb idénymunkásokat, akkor a magyar mezőgazdasági vállalkozások mennek csődbe. És ki beszél itt már egészségügyi szigorító intézkedésekről? Ezekből a következetlen döntésekből látszik, hogy a járvány elleni védekezést nem érdemes politikai szempontoknak alárendelni.

Ftó: mandiner.hu

A kormány álláspontjának sűrű váltakozása a pillanatnyi gazdasági érdekeken felül annak is köszönhető, hogy a Fidesz szinte naponta szondáztatja a közvéleményt, és igyekszik mindig olyan döntéseket hozni, melyek népszerűek. Ha azt tapasztalják, hogy a lakosság döntő többsége a korlátozások fenntartását tartja helyesnek, akkor minden marad a régiben, ha viszont az emberek már unják a home office-t, a szájmaszkot, a vásárlási idősávokat, akkor változtatnak. Olyan ez, mint egy össznépi kívánságműsor, csakhogy a koronavírust nem igazán érdekli, hogy ki mit szeretne. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha jó lóra van szükséged, ne etesd cukorral minden csutakolás után.”

Az Orbán-kormány úgy viselkedik koronavírus idején, mintha egy sötét szobában szeretne elkapni egy fekete macskát. Egymásnak ellentmondó védekezési stratégiák váltják egymást, a kommunikáció pedig finoman szólva is kaotikus. Egyetlen magyarázat lehetséges ezekre a jelenségekre: A kormány igyekszik olyan forgatókönyvet ráerőltetni a jövőre, amely számára ugyan kedvező, de teljesen figyelmen kívül hagyja a szakmai szempontokat. A magyar polgárok meg csak kapkodják a fejüket, és értelmezni próbálják a rendelkezéseket, pedig erre csak akkor lenne lehetőségük, ha megismernék a kormányfő valódi szándékait.

Fotó: mandiner.hu

Néhány napja feltettük a költői kérdést: Vajon miért május 3-ára várja Orbán Viktor a járvány csúcspontját? A válasz most már egyértelmű, ugyanis már a bejelntéskor tudta, hogy 4-étől enyhíteni fog a korlátozó rendelkezéseken, ezért pszichésen próbálta előkészíteni a terepet ehhez a döntéséhez. Ha ugyanis elhiteti a polgárokkal, hogy átléptünk egy küszöböt, akkor bátrabban haladunk tovább a sötét szobában.

Csakhogy semmi jele annak, hogy valójában túljutottunk volna a járvány csúcspontján. Sőt, a számok arról árulkodnak, hogy lényegében változatlanok a mutatók, így az eddigi korlátozó intézkedések enyhítését biztosan nem szakmai szempontok figyelembevételével rendelte el a kormányfő. Egyszerűen kétségbeesett attól a tudattól, hogy a gazdaságot minden egyes nap komoly veszteségek érik, így a választásokig hátralévő két évet válságmenedzseléssel kell töltenie.

Merthogy a vendéglátóhelyek, a strandok és üzletek újranyitása, no meg persze a focibajnokság folytatása semmi másról nem szól, mint kárenyhítésről. Amíg eddig a járványgörbe ellaposítása volt a cél, most úgymond bedobta a gyeplőt a lovak közé. Valójában semmi más logika nincs a mostani rendelkezésekben, mint az, hogy fokozatosan visszaszoktassák az embereket a közösségi tevékenységekre. Az eddigi „Maradj otthon!” szlogen helyett most inkább azok a jelszavak visszhangoznak, hogy „Egyél étteremben!” vagy „Menj érettségizni!”

Maradt tehát a járványgörbe ellaposítása, ami azzal járt, hogy a szakemberek csak találgatják, mennyien estek át a fertőzésen, illetve hányan jelentenek potenciális veszélyt embertársaikra.

Orbánban tudatosult a felismerés, hogy a járvány elhúzódásával szinte semmi esélye nem marad a gazdaság talpra állítására a következő két évben. Most tehát önkényesen kijelölte a járvány első, legsúlyosabb szakaszának végét, és igyekszik megnyugtatni a kormányzati média által eddig halálra rémített embereket, hogy nyugodtan kávézzanak, étkezzenek, vagy sétáljanak nyilvános helyen, ha betartják a biztonsági előírásokat, nem lesz semmi bajuk.

A kormányfő közben aggódva figyeli a politikai és gazdasági vetélytársakat is, akik szintén enyhítésre készülnek, ezzel nyitva maguk számára esélyt arra, hogy a járvány után jobb pozíciókat harcoljanak ki a nemzetközi színtéren. Azok az országok ugyanis, melyek a lehető legkevesebb időt vesztegették el a termelés és szolgáltatások jegelésével, komoly lépéselőnybe kerülhetnek, ami joggal aggsztja a magyar miniszterelnököt.

Nyilván sajnálja a lelke mélyén, hogy nem követhette Svédország vagy Dél-Korea példáját, ahol lényeges korlátozások nélkül futottak át a járványon, ám mint tudjuk, a magyar egészségügy jelenlegi állapotában nem tudott volna mit kezdeni egy hirtelen felfutó beteggörbével. Maradt tehát a járványgörbe ellaposítása, ami azzal járt, hogy a szakemberek csak találgatják, mennyien estek át a fertőzésen, illetve hányan jelentenek potenciális veszélyt embertársaikra.

Fotó: portfolio.hu

Nyilván ennek a felismerésnek köszönhető, hogy hirtelen koncepcióváltással nagyarányú tesztelésbe kezd a kormány. A maszkviselés területén is komoly szemléletváltás tapasztalható a hivatalos szervek részéről, mostantól ugyanis több területen kötelezővé tették a védőfelszerelések viselését, noha korábban ezt a kérdést kifejezetten lazán kezelték. A kormány persze igyekszik úgy lavírozni, mintha semmi ellentmondás nem tátongana korábbi hozzáállása, illetve a most meghozott rendelkezések között. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Ha rájössz, hogy elvesztetted a fogadást, tegyél úgy, mintha nem is ismernéd, azt, akivel fogadtál.”