Lényegében semmi mást nem kell csinálnia a magyar kormány első emberének, mint rendet tartania a saját pártjában, illetve ellehetetleníteni a külső ellenséget, vagyis az ellenzéki pártokat. Négy hónappal az országgyűlési választások előtt azért tűnik reménytelen vállalkozásnak a Fidesz leváltása, mert Orbán Viktor ügyesen manipulálja az erőviszonyokat kívül és belül. Igazi fordulatra akkor lenne esély, ha a kormányfőbe vetett hit megrendülne a kormánypárton belül, illetve az ellenzék markáns arculattal ellensúlyozná a Fidesz megbonthatatlannak tűnő egységét.

Fotó: Szegedi Kattintós

Még azokat a fideszeseket is megvédik a kormány vezető politikusai, akik amúgy védhetetlennek tűnnek. Sőt, olyanokat sem hagynak a politika sztrádája mellett, akik egyébként vetélytársak a párton belül. Köztudott például, hogy Lázár János és Rogán Antal nem igazán szívlelik egymást, ám amikor sokadszor is zűrös ügybe keveredett a propagandaminiszter, a kancelláriaminiszter kiállt mellette. Mondhatjuk, hogy kéz kezet mos, ám sokkal közelebb járunk a valósághoz akkor, ha felhívjuk a figyelmet a tavaszi választások hatalmas tétjére. Ha most hajítanák ki ugyanis valamelyik vezető fideszes politikust a kormánypárt száguldó vonatából, akkor az nem csak annak fájna, aki a vasúti töltésen csattan.

A kormánypárti politikusokat az elmúlt nyolc év svindlis ügyei kötik össze, és ha egyikük bukik, akkor ő Dugovics Tituszként ránthatja magával a többieket is. Erre épp az ezt megelőző nyolc év tapasztalatai tanították meg a fideszeseket, hiszen a szocialista-szabaddemokrata kormányok tagjai meglehetősen előzékenyen áldozták be egymást, ha az egyéni érdekeik ezt diktálták. Meg is lett az eredménye ennek: a szabaddemokraták eltűntek a történelem süllyesztőjében, a szocialisták két pártra szakadtak, de a látványos belső ellentétek ettől még nem szűntek meg a baloldalon. Nem beszéltünk még a többi ellenzéki párton belüli csetepatékról, a kilátástalannak tűnő egyeztetésekről a választási együttműködés lehetséges formáiról.

Orbán mesterterve tehát egyelőre működik. Leszalámizta az ellenzéket, a sajátjait pedig egyben tudta tartani. Hogy milyen áron, azt ne firtassuk, de azért tűnik erősnek, mert a sajátjai között rendet tud tartani, az ellenfelei pedig civakodnak egymással. Már csak a Jobbik tűnik számára veszélyes kihívónak, mert valami talányos oknál fogva az ő esetükben nem működött az a szalámi-taktika, ami annak idején az MDF, a kisgazdák, sőt a kereszténydemokraták esetében is sikerre vezetett. Talán abban van a titok nyitja, hogy a Jobbik mögött az a Simicska Lajos áll, aki jól ismeri egykori kollégiumi szobatársa módszereit, és jól kivédte Orbán minden eddigi próbálkozását, ami az ellenzéki párt feldarabolására irányult.

Fotó: origo.hu

Sokan csodálják Orbán politikai ösztöneit, melyek kétségtelenül segítik abban, hogy közel 30 éve a magyar politika egyik meghatározó alakja legyen. Ám, amíg szinte mindet alárendel a hatalmon maradása érdekében, ugyanakkor minden egyéb szempontot háttérbe szorít a döntései meghozatalánál, addig az ország érdekei nem igazán találkoznak a miniszterelnök stratégiájával. Magyarán, egy olyan párti irányítja az országot, melynek tagjai rettegnek a bukástól és az azt követő elszámoltatástól, ezért lényegében bármit megtesznek főnökükért, és ha kell a feneketlen kútba is utána ugranak. Az ellenzék felelőssége sem kicsi ebben a helyzetben, hiszen ha tartósan beveszi magát ez a politikai elit a hatalom bevehetetlennek tűnő bástyáiba, akkor sem ők, sem a bennük bízó ellenzéki szavazók nem vehetnek mérget arra, hogy bármiféle beleszólásuk lesz az ország sorsába 2018 tavasza után. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha nem lövöd ki időben a szomszéd csordáját fosztogató prérifarkast, előbb utóbb a te állataidat is pusztítani fogja.”

„Ha a cáfolatoktól félünk, jobb, ha csak meséket mesélünk.” John Gay örökbecsű mondása a Nemzeti Együttműködés Rendszerében nyer igazán értelmet, hiszen a Fidesz semmitől sem fél jobban, mint a cáfolatoktól. Ennek szellemében olyan mesemondók lettek a kormányzati propagandáért felelős kommunikációs szakemberek, akik megóvják a kabinetet és az embereket is attól, hogy valós tényekkel kelljen szembesülniük. Ha tehát elrugaszkodunk a valóságtól, akkor nincs is mit számon kérni rajtunk. Ez a Fidesz nagy varázslata.

Fotó: zsurpubi.hu

A 2002-es választási vereség után a Fidesz berkein belül népszerű volt az a magyarázat, hogy a baloldal még mindig hatalmas médiafölénye hozta meg a győzelmet az MSZP-SZDSZ koalíció számára. Ez ugyan már akkor sem volt igaz, de Orbán Viktor jó indokot látott ebben a hiedelemben arra, hogy szisztematikusan bedarálja a baloldalhoz kötődő sajtóorgánumokat, és hatalmas pénzeket öljön a pártját kiszolgáló úgynevezett jobboldali sajtóbirodalomba, amit akkor még hű barátja Simicska Lajos gründolt.    

A 2010-es fülkeforradalom után aztán már a közszolgálati médiákat is szűk pórázon vezette Orbán, és Simicska három évvel ezelőtti lázadása sem ejtette kétségbe, hiszen közpénzekből szinte hónapok alatt újabb jobboldali portfóliót épített Mészáros Lőrinc, Habony Árpád, valamint Andy Vajna asszisztálásával. Az erős sajtóbirodalom legfontosabb küldetése az, hogy uralja a közbeszédet, illetve meghatározza annak témáit. Ha olyan médiatúlsúlyra teszel szert, mint amilyennel most a Fidesz rendelkezik, akkor lényegében bármit el tudsz hitetni az emberekkel, és szinte minden számodra fontos témát a felszínen tudsz tartani. Ilyen egyszerű!

Soha nem gondoltuk volna, hogy egy amerikai milliárdos sehol sem publikált tervéről nemzeti konzultációt lehet tartani, és a közszolgálati híradó olyan valótlanságokat szajkózhat az Európai Unió döntéseiről, melyek köszönő viszonyban sincsenek a valósággal. Márpedig, ha a fogorvos a szádban kotorászik, bármilyen hülyeséget mondhat rólad, te nem tudsz érdemben válaszolni, legfeljebb csak nyögsz néhányat. És ez nem egy dakota közmondás!

Az Orbán-kormány nagy újítása tehát az 1998-2002-es kormányzáshoz képest, hogy gigantikus médiabirodalma segítségével a legnagyobb képtelenségeket (ha úgy tetszik meséket) is képes valóságként elfogadtatni a választók jelentős részével. Így tehette meg a Fidesz, hogy 2014-ben úgy vágott neki a kampánynak, hogy nem volt választási programja (illetve csak annyi, hogy: Folytjuk!), majd amikor ismét besöpörte a kétharmadot, kormányprogram nélkül kezdett kormányozni.

Ha tehát nincs ígéret, nincs is mit számon kérni. Ha pedig nem kérnek bennünket számon a polgárok, akkor nyugodtan seftelgethetünk kétes hírű arab sejkekkel, ugyanakkor gyűlöletkampányba kezdhetünk magyar civilek vagy külföldi menekültekkel szemben. Senki sem kérheti számon az egészségügyi várólistákat, a romló közoktatási mutatókat, az elvándorló fiatalokat, az alacsony béreket. És miért? Mert senki sem ígérte meg 2014-ben, hogy jobb lesz a helyzet az egészségügyben és az oktatásban, egy rövid fellángolást leszámítva nem foglalkoztatta a kormányt az elvándorlás problémája, a fizetések vásárlóereje pedig nem központi kérdése ennek a kabinetnek.

Amikor nyomokban még tartalmazott valós problémákat a Fidesz kommunikációja, akkor meg is égette magát például az államadósság elleni harccal. Akkor még nem Soros György volt az ellenség, hanem az államadósság, aminek csökkentéséért valóban tehetett volna lépéseket a kormány. Aztán rájöttek, hogy „ez a harc lesz a végső”, mert azzal a gazdaságpolitikával, amit az Orbán-kormány vall magáénak, érdemben nem lehet csökkenteni az állam adósságállományát. Ha valós problémákkal próbál meg megküzdeni a kormány, akkor racionális térben zajlik a küzdelem, és ez egy olyan kommunikációs párt esetében, mint a Fidesz, ez nem vezethet semmi jóra.

Fotó: zsurpubi.hu

Így aztán nem csodálkozunk azon, hogy a miniszterelnök még hezitál azon, hogy legyen-e választási programja a kormánypártnak 2018-ban. Sokkal kényelmesebb sorosozni, migránsozni, szidni Brüsszelt, a hanyatló Nyugatot, és nem adni lehetőséget az ellenzéknek arra, hogy a mindennapjainkat alapvetően meghatározó témákról vitatkozzon a nyolc éve kormányzó párt képviselőivel. A Fidesz imád titkosítani minden adatot, melyekkel szembesíteni tudnák a kormányt, hónapokig visszatartani közérdekű információkat, végső esetben pedig még a jogerős bírósági ítéleteket sem hajtja végre, ha az érdekei azt szolgálják. Ahogy egy dakota bölcsesség tartja: „A szemétdomb soha nem lesz elég magas ahhoz, hogy a felhők eltakarják a tetejét.”   

Könnyebb utolérni a hazug embert, mint a sánta kutyát – ezzel a színtiszta magyar közmondással tudnánk leginkább illusztrálni azt a kutyaszorítót, melybe a magyar kormány belekényszerítette saját magát. A Szegedi Kattintós korábban is figyelmeztetett arra, hogy a Soros-kampány annyira ingatag lábakon áll, hogy nem lehet rá felfűzni egy egész évig tartó kampányt. Márpedig, ha a Fidesz jövő év áprilisáig pörgetni szeretné a migránskereket - melynek szerves része a Soros Györgyre épített összeesküvés-elmélet -, akkor nagyon össze kell kapnia magát, mert a nemzeti konzultációs reakciók e téma elfáradását jelzik még a kormánypárti szavazók esetében is.

Fotó: frissHírek

Andreas von Rétyi Soros Györgyről írott könyvével próbálja bebikázni kissé lefulladt kampányát a kormány. A szerző finoman szólva nem a megbízható, tudományos alapossággal megírt szakmunkák élharcosa, többnyire ugyanis űrlényekről vagy az illuminátusról jelentetett meg koherensnek nem igazán nevezhető elméleteket. Andreas von Rétyi szakmányban gyártja az összeesküvés-elméleteket, amivel sok olvasót lehet szerezni, ám politikai kampányokat egyelőre még nem sikerült felépíteni ilyen labilis ismeretanyagra. Persze, az Orbán-kormány arról híres, hogy mer nagyot álmodni, így rendelt 5000 darabot, 13 millió forint értékben ebből a „korszakos műből”.

Csak a miheztartás végett kicsit idézzük fel, milyen szerzőt hívott segítségül ideológiája megtámogatására a magyar kormány. Az ötvenes éveiben járó német szerzőről az írja a német Wikipedia, hogy populär- und parawissenschaftlicher (vagyis népszerű és para-tudományos) könyvek szerzője. Itt mindjárt megtaláljuk a kapcsolódási pontot a magyar kormány propagandagépezetével, ami népszerűségre hajt, és érvelésében szintén para-tudományos. Nem csodálkoznánk, ha az ufó-kutató von Rétyi Soros Györgyről kiderítené, hogy tulajdonképpen földönkívüli, és a kormánypártiságáról elhíresült egykori rocker, Pataky Attila is neki köszönhetné, hogy olykor elviszik egy kis időre az ufók.  

Ezzel Orbán lett a politikai kommunikáció Fásy Ádámja, akinek nem számít, ha hamisan énekel, csak az a fontos, hogy ő lehessen a színpadon, és mindenki rá figyeljen.

A magyar adófizetők milliárdjait felemésztő Soros-kampány valóban nagy bajban lehet, ha egy műkedvelő ufókutató szellemi termékével kíván ráerősíteni a magyar társadalom Soros-ellenességére. Ha ugyanis szőröstül-bőröstül magáévá teszi von Rétyi para-tudományos elméletét a milliárdosról, akkor épp olyan sebezhetővé válik az ügyben indított nemzeti konzultáció, mint ez a szellemi tákolmány. Egyébként Orbán Viktor maga is elismerte, hogy nem ismeri a könyv tartalmát, de biztosította népét, hogy meg fogja ismerni annak tartalmát.   

A mindig megfontolt miniszterelnök ezzel elismerte, hogy az ok-okozati összefüggések, a tények megalapozottsága egyáltalán nem szempont egy Fidesz által indított kampányban, csupán az a fontos számára, hogy valami rosszat írjanak az amerikai milliárdosról. Ezzel Orbán lett a politikai kommunikáció Fásy Ádámja, akinek nem számít, ha hamisan énekel, csak az a fontos, hogy ő lehessen a színpadon, és mindenki rá figyeljen. Bele se merünk gondolni, mi lenne, ha a kormányfő netán lemásolná az elhíresült mesterhármast ( a gyengébbek kedvéért: Fásy Ádám,  Bunyós Pityu, Sláger Tibó), és segítségül hívná a tér elgörbítésének két másik nagy nemzetközi klasszisát, Donald Trumpot és Vlagyimir Putyint. Emlékezetes mulatós lenne, az biztos.

A magyar kormánypárt tehát most jutott el az Uri Geller-féle kanálhajlítás szintjére, mert törvényszerű volt, hogy ha kormányzás helyett egy kabinet csak a kommunikáció uralásával, a valós eseményeket elfedő áltörténetek kitalálásával foglalkozik, egy idő után már saját abszurditását sem lesz képes felülmúlni. Politikusaikat, sőt hivatalnokaikat arra kényszerítik, hogy beálljanak egy olyan történet mögé, melynek egyetlen sorát sem hiszik el Szegeden már odáig jutottak a helyi fideszesek, hogy aláírást gyűjtenek a szocialista polgármester ellen, aki szerintük menekülteket akar beköltöztetni a helyi IKV-s lakásokba. Nyilván egyetlen épelméjű kormánypárti politikus nem hiszi el, hogy egy olyan ügyben, amely kormányzati hatáskörű, bármelyik helyi önkormányzat döntést hozhatna. IKV-s lakásokba pedig csakis olyan helyi polgárok költözhetnek, akik pályáznak a bérleti jogra, és megfelelnek az igen szigorú előírásoknak. Arról nem is beszélve, hogy ez a hisztériakeltés előbb-utóbb odáig vezethet, hogy inzultálni kezdik a városban a magyar állam ösztöndíjával tanuló iráni, jordániai vagy palesztin egyetemistákat.       

Fotó: pestisracok.hu

No, azért ne menjünk ilyen messzire! Inkább fontoljuk meg, vannak-e még újabb szikrák a Soros-kampányban, esetleg a kormány eldobja, mint egy ócska vasalót? Ha Orbán Viktor most új témára hasal rá, akkor legkésőbb januárban el kell kezdenie felépíteni azt a kommunikációs mezőt, melyben hatásosan el tudja helyezni az üzeneteit. Ez maximum három hónapos kampányolást jelent számára egy teljesen új téma felszínre hozására és erősítésére. Ha ejti a Soros-tervet, akkor az utóbbi egy év folyamatos kampányolása értelmét veszti, így valószínűbb, hogy marad a Soros-lemez, mert Orbán DJ ezt tuja még mindig leghatékonyabban pörgetni. Mert ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha kapkodva pisálsz, nem csak nedves lesz a gatyád, de a buszra sem engednek felszállni.”

Régi mániája Orbán Viktornak, hogy míg a Kelet országai feljövőben vannak, addig a nyugati hatalmak hanyatlanak. Minden alkalmat megragad a magyar miniszterelnök arra, hogy ennek a meggyőződésének hangot is adjon, és az sem zavarja, hogy a hanyatló Nyugatról ingyen pénzt fogad el, Kelet viszont kölcsönt ad, ráadásul ebből a kölcsönből a keletiek építhetnek atomerőművet és vasutat. Nagyon úgy fest, hogy Orbán gazdaságpolitikáját nem elsősorban a pénzügyi megfontolások, sokkal inkább az ideológiai nézetek határozzák meg, ami komoly problémákat okozhat a jövőben Magyarország számára.

Fotó: blikk.hu

Amíg a közelgő parlamenti választásoknak köszönhetően bőszen kommunistáznak a Fidesz vezetői, addig főnökük a világ meghatározó kommunista országának vezetőjével parolázik. Tudjuk, hogy Orbán Viktor politikai krédója nem elsősorban a következetességéről híres, azt azért nem árt leszögeznünk, hogy a kormányfő már 2010-es hatalomra jutásakor is elkötelezett híve volt a világgazdaság vezető erejének számító Kínának. Akkor még nem barátkozott látványosan Vlagyimir Putyinnal, a keleti nyitás fedőnevű gazdasági program is elsősorban a világ legnépesebb országára lett kitalálva.

Orbán többször hangsúlyozta, hogy Magyarország Kína kapuja szeretne lenni, és ennek érdekében komoly gesztusokat is hajlandó gyakorolni a kommunista vezetés felé. A Budapest-Belgrád vasútvonal  kínai finanszírozással történő felújítására vonatkozó közbeszerzési kiírás ünnepélyes bejelentése jelentősen csúszott ugyan, de az ázsiai nagyhatalom miniszterelnökének budapesti látogatásán ez is megtörtént. Nem tudjuk, mi az ára ennek a kínai szempontból valószínűleg igen nagy megtérüléssel kecsegtető egyezménynek, de az biztos, hogy a kínai hitelt nem a korábban Orbán által meghirdetett államadósság elleni harc jegyében vesszük fel.   

Maga a Balkánt Budapesttel összekötő vasútvonal korszerűsítése is kínai érdek, hiszen a földközi-tengeri görög kikötőkből ezen az útvonalon érkezhet meg az árujuk a legrövidebb szárazföldi útvonalon egy olyan tranzitelosztóba, melynek szerepét remélhetőleg a magyar főváros fogja ellátni. Hosszútávon valószínűleg nagyobb megtérülési rátával kell számolnunk ennél a beruházásnál, mint a paksi bővítésnél, ám az szinte borítékolható, hogy a kínaiak kaszálnak majd rövidtávon a legtöbbet. Nekik ugyanis most van kihelyezhető tőkéjük, ezzel egy útvonalat vásárolnak maguknak a saját árujuk célba juttatásához, ráadásul a hitel törlesztése révén igen előnyös pénzügyi befektetés is ez számukra. Legalább annyira tuti üzlet ez nekik, mint az oroszoknak a paksi beruházás megvalósítása orosz kölcsönből. Mint általában a hitelt felvevő országok esetében, ebben az üzletben nekünk van inkább vesztenivalónk.  

Azért azt se felejtsük ki ebből a helyzetelemzésből, hogy Orbán Viktor megint tett egy látványos lépést Kelet felé, ami egyben további távolodás Nyugattól. Kínával nem bűn üzletelni, sőt, előszeretettel teszik ezt az EU tagországok és az USA is, ám Orbán olyan stratégiai ágazatokba ágyazza be a kínaiakat és az oroszokat, mint a közlekedési infrastruktúra, valamint az energetika. Míg az EU egyik alapfilozófiája a stratégiai együttműködés a tagországok között a legfontosabb területeken, addig a magyar kormány önként és dalolva teszi magát függővé e két fontos ágazatban két világgazdasági riválistól.

Fotó: hirekma.hu

Nem kétséges, valamilyen szinten ezzel is üzent Brüsszelnek a magyar kormány, bár az uniós központban most biztos nem bosszankodnak annyira, mint a két legutóbbi nemzeti konzultáción. Nyilvánvaló ugyanis a brüsszeli bürokraták számára, hogy Orbán alternatívákat keres, hiszen kitartó aknamunkája ellenére nem sikerült érdemi befolyást szereznie az unión belül. Elmaradt az Orbán által vizionált lázadás éve, az EU erősebb államai, (főként az euróövezet tagjai) pedig szorosabbra kívánják vonni az együttműködésüket a jövőben, így a magyar kormány körül kezd elfogyni a levegő. Ezért kellett az oroszok felé nyitni, és ezért jön jól a kínaiak nyomulása Orbán Viktornak. És hogy ki fizeti vissza e kölcsönöket a két nagy keleti szövetségesnek? Valószínűleg ez a kérdés foglalkoztatja most legkevésbé a magyar kormányfőt. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Attól, hogy a dakota rézbőrű, még nem összetévesztendő a kínaiakkal!”  

A Nemzeti Együttműködés Rendszere nevével ellentétben éppen a társadalom különböző csoportjainak egymás ellen hangolásával, a felfokozott érzelmek egymásnak feszülésével igyekszik tartósítani hatalmát. A társadalmi és gazdasági kutatások azonban ékesen bizonyítják, hogy olyan polgárháborús helyzethez vezethet ez a megosztó politika, ami senkinek sem lehet az érdeke. Talán értelmet nyer így a Fidesz korábbi riogatása azzal, hogy az ősz folyamán zavargások lesznek Magyarországon. Nem lettek, de ettől még egyre mélyebb vájatokat ás a kormány a társadalmi csoportok között.

Fotó: fideszfigyelo.hu

1. Nagyvárosok vs kis települések. Ahogy a Fidesz kampányai egyre alpáribb hangvételt ütöttek meg, minél inkább nélkülözték a valós tényeket, összefüggéseket, minél jobban előlopakodott a kommunikációjukból az idegengyűlölet, annál népszerűbbek lettek ott, ahol kevésbé lehet széleskörű információkhoz jutni. Ezek a helyek jellemzően a falvak, községek, kisvárosok. A Fidesznek mindig is a kistelepülések voltak az igazi bázisai, ám most már elég jól kirajzolódik az a tendencia, hogy míg a nagyobb városokban kezdenek az emberek elfordulni a szélsőségessé és populistává vált kormánypárttól, addig a kisebb településeken (főleg Északkelet-Magyarországon) elhappolják a szavazókat akár a Jobbiktól is. Magyarán, a választásokon az a tendencia várható, hogy a nagyobb városok egyéni körzetekben szoros lesz a versenyfutás az ellenzéki jelöltek és a kormánypártiak között, addig a kisebb települések esetében a Fidesz újra tarolhat. Az igazsághoz persze hozzátartozik az is, hogy Budapesten jelenleg még a hagyományosan jobboldali budai körzetekben is az ellenzék az esélyesebb.

2. Gazdagok vs szegények. Egyetlen közép-kelet európai országban sem szakad szét a társadalom olyan sebességgel szociális értelemben, mint Magyarország. A kormány gazdaságfilozófiája, az ellátórendszerek megnyirbálása, sőt sokszor ellehetetlenítése, és különösen az egykulcsos adóhoz való ragaszkodás olyan társadalmi feszültségeket generál, melyek már robbanással fenyegetnek. Amíg a magyar oligarchák fénysebességgel gazdagodnak, addig máig nincs megoldás a devizahitelesek gondjaira, nincs koncepció a szociálisan leszakadt rétegek felzárkóztatására, az alacsony bérek pedig arra ösztönzik a fiatalok tömegeit, hogy ne itthon kezdjék felépíteni a karrierjüket. Közben a nyugdíjasoknak Erzsébet-utalványok formájában dobnak csontot immár második éve az ünnepek előtt. Egyszerűen semmi koncepciója nincs a szociálpolitikának hazánkban, ugyanakkor a menekültellenes kampánnyal azt elérte a kormány, hogy a szegények találjanak olyan ellenségeket, akik még náluk is szerencsétlenebbek, így saját bajaikra kevésbé figyelnek. Amíg a hazai romák vezetője az a Farkas Flórián, aki nem tud és nem is akar elszámolni több milliárd forint felzárkóztatási pénzzel, ne gondoljuk, hogy a cigányság egy tapodtat is közelít az amúgy is alacsonyan lévő magyar átlaghoz iskolázottságban, szociális téren, foglalkoztatásban. Mészáros Lőrinc és a hozzá hasonló oligarchák pedig egyrészt nem tudják már azt sem megmondani, hogy hány cégük van, így nem csoda, ha olykor elfelejtenek bevallani néhány millió forint adót. Ennek biztosan nem lesz jó vége.

3. Értelmiség vs alacsony iskolázottságúak. Furcsa ellentmondásnak tűnik, hogy az elitista politikát folytató Fidesz a kevésbé képzett lakosság felé küldi elsősorban üzeneteit. A magyar értelmiség (még a jobboldali érzelműek is) sértőnek érzik az olyan alpári kampányokat, melyekben népcsoportokat, vallási közösségeket alacsonyabb rendűként kezelnek a kormányzati propagandában. Olyan bántóan egyszerű üzenetekkel és nyilvánvaló hazugságokkal bombázta a magyar társadalmat a kormány a Brüsszel és Soros György ellen hirdetett kampányokban, hogy az értelmiség joggal érzi úgy, hogy ezek a szlogenek már nem hozzá szólnak. Ez egyrészt felerősíti a kevésbé iskolázott rétegek ellenszenvét az értelmiség ellen, amelyet most már nyíltan finnyás demokratákként aposztrofál a kormány, másrészt kiüresedett a kormánypárt értelmiségi holdudvara azáltal, hogy Orbán Viktor környezetében már pusztán olyan technokratákat találunk, akik csak a szavazatszámok optimalizálásával hajlandók foglalkozni, a társadalomban felhalmozódó feszültségeket pedig csakis saját céljaikra használják.

4. Civilek vs nem civilek. Nem véletlen, hogy Soros György azzal indokolta mostani megszólalását, hogy veszélyben érzi a Magyarországon működő civil szervezetek működését, munkatársaik jövőjét. A mérések szerint ugyanis a kormány civilellenes kampánya célt ért azzal, hogy főként a kisebb településeken a civil szervezetek ellen hangolódott a társadalom. Jellemzően ezeken a településeken a helyi hímzőkörön vagy honismereti társaságon kívül nincsenek civil szervezetek, mégis őket utálják most leginkább ott, ahol termékeny talajra hullott a kormány gyűlöletkampánya. Ez ugyanaz a mechanizmus, amit a menekültekkel kapcsolatba tapasztalhattunk meg, ugyanis az országban olyan helyeken erősödött fel leginkább a migránsgyűlölet, ahol legfeljebb televízióban láttak menekülteket, a déli határnál, ahol tényleg testközelből lehetett átélni a krízist, ez az izzó gyűlölet nem tapasztalható.

Fotó: nyugat.hu

5. Liberálisok vs magyar emberek. A Fidesz régóta dolgozik azon, hogy a demokratákat azonosítsa a liberálisokkal, vagyis a már régóta szitokszóként használt libsiket összemossa a demokráciáért aggódók egyelőre elég népes táborával. A kettő pedig távolról sem azonos. Egy konzervatív ember úgy is lehet demokrata, hogy nem feltétlenül hisz a liberalizmus eszméiben. Ma nemes egyszerűséggel mindenkit lekomcsiz a magyar kormány, aki aggódik a jogállamiságért, a demokratikus intézményrendszerért, illetve a szabadság eszméjét többre tartja, mint Orbán Viktor autokratikus rendszerét. Ellenben minden magyar ember nevében szónokol a miniszterelnök minden alkalommal, amikor meg kell védeni az országot a liberálisoktól, szabadkőművesektől, a kommunistáktól, vagy a demokratáktól. Az egész olyan abszurd, hogy el se hinnénk, hogy ezt a maszlagot bárki is beveszi kis hazánkban. Pedig a mechanizmus egyelőre jól működik, mert ellenséget nagyon tud kreálni az Orbán-kormány. De mi lesz akkor, ha már kifogynak az országunkra fenekedő ellenfelekből? Habony Árpád bizonyára olykor már gondol erre is, de egyelőre köszöni szépen, jól van, mert az emberek helyette egymást utálják. Ahogy egy ősi dakota közmondás tartja: „Ha valaki arról kezd faggatni, miért adtál el húsz lovat az ellenségnek, vagy tüntesd el az illetőt, vagy találj ki valamit, ami ennél is jobban érdekli az embereket.”    

Most Soros György mondja el, mit is gondol a migrációs helyzetről, a globális kihívásokról, az Európai Unió jövőjéről. Elég furcsán hangzik ez a mondat azok után, hogy a Fidesz hónapok óta azt ad a milliárdos szájába, amit csak akar. A Soros-kampány lényegében arról szólt eddig, hogy a Fidesz olyan történetet körített Soros György személye köré, amilyen az érdekeinek megfelelt. Kérdés, hogy mennyi jut el Soros György cáfolataiból a kormányzati propaganda által már alaposan félrevezetett magyar társadalomhoz.

Fotó: hvg.hu

Ha Soros György önmagáról és az elképzeléseiről beszél, akkor lényegében felvázol egy valósághoz valamiben hasonlító képet önmagáról. Nem lehetünk azonban biztosak abban, hogy a magyar választókat egyáltalán érdekli a valóság, illetve a brutális kormányzati kommunikációt meg lehet-e ingatni azzal, ha az érintett személy színre lép. Már az is abszurd, hogy egy embernek azzal kell foglalkoznia, hogy cáfolja a róla terjesztett hazugságokat és féligazságokat, de tegyünk a szívünkre a kezünket, nem ez az első eset a magyar történelemben.

Lehet vitatkozni azon, hogy Soros György időben lépett-e, illetve, hogy használ-e az igazságnak azzal, ha cáfolni akarja a kormány állításait, de tény, hogy új helyzet állt elő. Valahogy úgy érezheti magát most a magyar kormány, mint Németh Szilárd a Parlamentben, amikor bősz soroszása közben Szél Bernadett és Hadházy Ákos „Hazudik” feliratot tartottak fel a háta mögött. Mintha Sorost és a magyar ellenzéket is valamifajta szemérmesség tartotta volna vissza attól, hogy Orbán Viktor és csapata szemébe vágják, hogy ordas hazugságokkal plakátolják tele az országot, és tömködik tele az emberek postaládáit.

Ennek a szeméremnek úgy tűnik, most tényleg vége, mert már nem lehetett szó nélkül tűrni, hogy a saját kénye-kedve szerint írja át a magyar kormány a történelmet és a jelen eseményeit. Minél kevésbé érezték, hogy mélyen felháborodnak az emberek azon, hogy teljesen hülyének nézik őket, ők annál nagyobb ostobaságokkal tömték a fejüket. Tény, hogy a visszafogottság arcátlanságot szült ebben a helyzetben, és ez a szituáció most talán kezd átformálódni.     

Nyilvánvaló, hogy Soros György tudja a leghatékonyabban cáfolni mindazokat az állításokat, melyeket róla talált ki a magyar kormány propagandagépezete, ám ha ebbe a kampányba beszállnak az ellenzéki pártok, akkor a Fidesz kijátszhatja azt a kártyáját, melyet régóta a kezében tart, tudniillik, az ellenzéki pártok is a Soros-hálózat részei, tőle kapják a pénzt, az ő érdekeit szolgálják. Ugyanakkor azt is nehéz lenne elvárni az ellenzékiektől, hogy a magyar kormány és Soros György párviadalának tekintsék a két fél egymásnak feszülését, hiszen a választókhoz mégis ők szólhatnak közvetlenül, és nem a milliárdos vállalkozó.

Fotó: index.hu

Van itt gond tehát elég, ezért kell nagyon alaposan megfontolni Sorosnak is, miként szól a magyar nyilvánossághoz. Nyilvánvaló, hogy a megmaradt ellenzéki sajtóorgánumokon keresztül, esetleg némi plakátfelületen át éri el a magyar választókat, kormánypárt és úgynevezett közszolgálati médiumok vagy hallgatnak Soros megszólalásairól, vagy szokás szerint átírják azokat a saját érdekeik szerint. A kormánypártiak és ellenzékiek között tovább mélyül a szakadék a választásoknak pedig az lesz a tétje, hogy számít-e még Magyarországon valamit, hogy valaki igazat mond, vagy hazudik. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Gyanús kavics az, amelyik nem csobban, ha a vízbe ér.”

Újabb kezdeményezés ellenzéki oldalon, mely egyfelől emlékeztet még bennünket arra, hogy a NER nyomokban még tartalmaz demokratikus játékszabályokat, ugyanakkor jogos a kérdés: ha a szabályokat nem tartják be mindkét oldalon, akkor minek ragaszkodni hozzájuk? A Gulyás Márton nevével fémjelzett Közös Ország nevű kezdeményezés célja tiszteletre méltó, hiszen igyekszik a demokrácia játékszabályai szerint elsimítani az ellentéteket ellenzéki oldalon, ugyanakkor azt a látszatot kelti, hogy a hatalomváltásra törekvő pártok egymaguk képtelenek megoldani egyszerű feladatokat.

Fotó: hvg.hu

Amíg az egyik oldalon bömböl a kormánypropaganda, nemzeti konzultációnak csúfolt gyűlöletkampánnyal édesgeti magához az összeesküvés-elméletek kész tényként elfogadó magyar lakosságot, addig a másik oldalon értelmetlennek tűnő egyeztetések, a sajtóban való üzengetések, egymástól való undorral való elfordulás jellemzi az ellenzék szerepléseit. Úgy tűnik sok választó számára, hogy Orbán Viktor az egyetlen politikus Magyarországon, aki tudja, mit akar, és bár nézeteivel sok millió honfitársunk nem ért egyet, a politika színpadán egyelőre egyedül ő látható, mindenki más valahol az öltözőben próbálgatja a szerepét.

Csoda, hogy erősödik a Fidesz támogatottsága? Míg korábban úgy tűnt, hogy a Fidesz képes lesz súlyos hibáival, agresszív kommunikációjával önmagát megbuktatni, most az a forgatókönyv kezd kirajzolódni, hogy az ellenzék a tehetetlenségével megnyerheti a választást a Fidesznek. Nem kicsit, nagyon! És igazán ez a veszélyes a mostani helyzetben. A Fidesz ugyanis erősen sebezhető, hiszen nyolc év után sem tud letenni olyan eredményeket az asztalra, amelyet egyértelműen neki köszönhet a magyar társadalom.

Nem csoda, hogy a Fidesz szinte példátlanul az újkori demokráciák történetében úgy vágott neki egy kormányzati ciklusnak, hogy sem választási programja, sem kormányprogramja nem volt. Semmiféle szakpolitikai koncepciója nincs, ha bárki szóvá meri tenni az oktatás vagy az egészségügy területén látható hiányosságokat, akkor legjobb esetben is mellébeszélnek, de mostanában inkább sorosozással vagy migránsozással vágnak vissza. A Fidesz olyan kommunikációs párttá vált az utóbbi nyolc évben, amely mindig abban bízott, hogy lesz egy-egy téma, amivel túl tudják harsogni a bírálóikat.

És láss csodát! Ez a taktika beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Közben az ellenzéki pártok képviselői szakpolitikai koncepciókat gyártanak, úgy tesznek, mintha a választási kampányban a tényleg fontos dolgokról vitatkoznának majd a politikusok. Ugyanakkor a Fidesz már odáig ment, hogy a szakrális vezérként tisztelt Orbán Viktor már évek óta nem áll le vitatkozni senki ember fiával, sőt, ma már nagyítóval kell a kormánypárt soraiban keresni olyan politikust, aki hajlandó felvenni a kesztyűt, ha az ellenzék egy vitát kezdeményez.

Egyszóval, a Fidesz nem igazán vesz tudomást arról, hogy demokratikus alapokon működő jogállamokban a politikai pártok érvek és ellenérvek mentén vitáznak adott társadalmi kérdésekről, különösen értendő ez a választási kampányra. Lényegében két Magyarország létezik: az egyik visszatért a rendszerváltás előtti hatalomgyakorlás módszerére, nem vitázik, csak kinyilatkoztat, meghatározza, mi legyen fontos az emberek számára, ugyanakkor az ellenfeleit deviáns képződményeknek tartva lényegében mélyen lenézi.

A másik Magyarországot képviselő ellenzéki pártok viszont arról nem vesznek tudomást, hogy a Fidesz átírta a magyar politikai kultúrát, vagyis lehet úgy politizálni, mintha még mindig létezne érdemi politikai versengés hazánkban, ám valójában annak a hangját hallják meg a polgárok, aki hangosabban kiabál, és azok a szavait fogják fel a választók, akik ugyanazt üvöltik éjjel-nappal. Ez utóbbi a Fidesz módszere, ami mellett az ellenzék sok szólama, és rengeteg szövegváltozata káoszként hat. Lényegében ez teszi népszerűvé a Fideszt az alacsony iskolai végzettségű választók körében, és ezért figyelnek egyre kevésbé az ellenzéki érzelmű polgárok azokra a pártokra, amelyek képtelenek ugyanazt énekelni, hiába tartoznak elvileg egy kórusba.

Fotó: 24.hu

Ezért kell feltenni a kérdést cirka négy hónappal a választások előtt: Érdemes demokráciát játszani ellenzéki oldalon, ha a kormánypárt csak az erőből ért? Nem kéne elgondolkodni azon, hogy a Fidesz egymondatos üzenetei miért ülnek meg sokkal jobban a társadalom emlékezetében, mint az ellenzéki okfejtések? Bármekkora ostobaságokat írnak ki plakátjaikra a kormány propagandistái, ha sokszor elmondják, hogy létezik Soros-terv, akkor előbb-utóbb milliók fogják elhinni, hogy ez az igazság. Mert a politikai kommunikáció lényege nem az igazság keresése, hanem mások meggyőzése arról, hogy az ő érdekeiket képviseljük. Ahogy egy ősi dakota bölcsesség tartja: „Ha a fehér ember előbb tüzes vízzel jól leitatja a szerencsétlen dakotát, utána már bármilyen ócska holmit rá tud sózni.”

Hivatalosan is visszatért a Kádár-korszak hazánkba azzal, hogy Tállai András a régen jól működő piros telefonos módszerrel intézte el, hogy választókörzetében az államtitkár (NAV elnök!) közbenjárására a MOL csökkentette a benzin és gázolaj árát. Tállai ezzel egyben Dévényi Tibi bácsi helyébe is lépett, aki a gyerekek minden kérést teljesítette korábban. Nos, ha ilyen egyszerű felülemelkedni a problémákon, nekünk is lenne néhány ötletünk arra, mit intézhetne el Tállai Bandi bácsi a benzináron kívül.

Fotó: nepszava.hu

1. Az egyik legfontosabb kérésünk, hogy szűnjön meg a hajléktalanság Magyarországon. Ha a munkanélküliségi rátát már olyan picire lehetett zsugorítani, hogy már csak nagyítóval látszik, akkor nem lehet probléma eltüntetni az utcáról a fedél nélkül élő embereket. Csak egy telefon Balog Zoltán emberminiszternek, és máris feleslegessé válik egy csomó szociális munkás áldozatos segítsége, a hajléktalanszállók épületeit megszerezhetnék Mészáros Lőrinc cégei, az egykori hajléktalanok pedig talán munkát is kapnának a milliárdos vállalkozótól.

2. Karácsonyra azt kérjük Bandi bácsitól, hogy hipp-hopp, készüljön el a 3-as metró felújítása, ne kelljen évekig pótlóbuszokkal furikázni a pestieket. Hogy kit kell felhívni ebben az ügyben, nem tudjuk, de sanszos, hogy Tarlós főpolgármester nem lesz elég. Talán Lázár Jánosnak elég lesz odaszólni azzal, hogy kevés a buszsofőr, és ő ezen felháborodva intézkedni fog.

                     Fotó: 24.hu

3. Jó lenne, ha Bandi bácsi intézne nekünk egy offshore céget, és mellé némi részesedést a letelepedési kötvények bizniszéből, mert jó lenne, ha egész Magyarország teljes népessége részesülne ebből a jól jövedelmező üzletből. Rogán Antal és Habony Árpád már biztosan unják, hogy a kisujjukat sem kell mozdítaniuk, és így is cseng a számlájukon egy vagon pénz, amikor egy-egy kínai, ukrán vagy jordániai család megvásárolja a magyar állampolgárságot.

4. Bandi bácsi elintézhetné, hogy minden héten legyen nemzeti konzultáció, hogy azoknak, akik fával fűtenek, mindig legyen gyújtóspapírjuk. Ha gázzal fűtenek, akkor a konzultációs ívre lehet a krumplihéjat pucolni, esetleg halat lehet belé csomagolni.

5. És, ha már a gáznál tartunk! Télvíz idején jöhetne már egy kis rezsicsökkentés, mert mióta az állam megvásárolta a kapzsi nyugati multiktól a gázszolgáltató cégeket, semmi jelét nem látjuk, hogy Rezsi Szilárd harcolna a magas gázszámlák ellen.

6. Tállai Bandi bácsi elintézhetné ugyanakkor azt is, hogy a magyar fiatalok jöjjenek haza idegenből. Nem tudjuk, hogy pontosan kit kellene felhívni, Angela Merkelt vagy Theresa May-t, de nagyon jó lenne, ha ide fizetnék az adójukat, a nyugdíjjárulékot, itt születnének a gyerekeik, ráadásul ismernék a nagyszüleiket is.

7. De, ha már itt tartunk, akkor elintézhetné azt is, hogy legalább megközelítsék a hazai fizetések a nyugatit. Nem kérünk sokat, csak, hogy ne kelljen hó végén válogatnunk a sárga csekkek közül, melyiket kell mindenképpen befizetnünk, és melyik várhat még néhány napot.

8. Bandi bácsi szólhatna Putyin bácsinak, hogy adja olcsóbban az orosz hitelt a paksi bővítéshez. A régen megkötött feltételeknél ugyanis sokkal jobb kondíciókkal kaphatnánk pénzt a beruházáshoz. Putyin bácsit persze arról is meg lehetne győzni, hogy ne küldjön több kémet Magyarországra és Európába.

Fotó: index.hu

9. Tállai Bandi bácsi felhívhatná Mészáros Lőrinc és Andy Vajna bácsikat, hogy ha már annyi megyei napilapot vásároltak maguknak, adhatnák azokat olcsóbban is, mert amúgy is csak kormánypropaganda olvasható bennük, így az a M1-en is ugyanazt hallom, amit a vidéki lapokban lehet olvasni. Andytől azt is kérnénk, hogy Timi adja olcsóbban a fánkját.

10. Szeretnénk persze még újabb stadionokat, meg kisvonatokat, mert annyira jó, hogy ennyi üresen kongó stadionban futkároznak a középszintű külföldi focisták, és hogy utasok nélkül is vidáman hasít a felcsúti kisvasút. Ja, meg azt is szeretnénk, hogy legyen egy másik budai vár, ahová egy újabb, nagyobb és drágább miniszterelnöki rezidenciát építenek majd.

  Fotó: vasarhely24.hu

11. És végül, szeretnénk mindannyian olyan libafoszöld színű inget, melyet az utóbbi időben előszeretettel visel Orbán Viktor a közszereplésein. Bandi bácsi biztosan tudja, melyik gyártótól kell megrendelni a 10 millió darab inget, hogy karácsonyra minden magyar polgár megkaphassa népünk nagy vezérének személyes ajándékát. Mert, ahogy egy elmés dakota közmondás tartja: „Ha rozsdás tomahawkot kapsz ajándékba a törzsfőnöktől, mondd azt, hogy így hatékonyabban tudsz majd harcolni, mert nem csak szétloccsantod az ellenség fejét a fegyverrel, de az vérmérgezést is kap.”     

Orbán Viktor a kormánypárt hétvégi tisztújító kongresszusán vállaltan keleti despotává lett, akinek legfőbb célja a Nyugat legyőzése. A kormányfő nem mondana ilyeneket, ha nem tudná, hogy a magyar társadalomban erős a hajlandóság a nyugati értékek elleni harcra, ugyanakkor milliók szimpatizálnak itthon a keleti diktatúrák módszereivel. A dolog abszurditása, hogy a szavak szintjén mindig Nyugat részének tekintette magát a magyarság, ám egy kis keleti szellő sokszor elcsábította az ország vezetőit. A 2018-as választás e két értékrend harca lesz Magyarországon, és ha a keleti irány győz, akkor már nem tartható tovább, hogy nyugati szövetségi rendszerek részeként keleti intézményrendszereket működtessünk.

Fotó: Hírpatak

Lényegében feladta a pávatáncot a hétvégén Orbán Viktor. Ennek lényege ugyanis az, hogy Nyugat pénzén építjük a keleti autokráciát, amíg csak lehet. A Fidesz kongresszusán olyan nyílt hadüzenetet küldött a kormányfő a nyugati szövetségeseknek, amely után a híres orbáni sasszézás már igencsak bravúr lenne. Valószínűleg Orbán is érzi, a finom kis visszatáncolásoknak már nem dől be az Európai Unió vezetése, ezért feltette kampányát a nyílt ellenállásra.

Nincs abban persze semmi meglepő, hogy a magyar miniszterelnök nekiront a Nyugatnak, hiszen ezt tette nyáron Tusnádfürdőn is, de évekkel korábban is pedzegette már, hogy szerinte vége a nyugati demokráciáknak, ergo, neki, illetve a visegrádi országoknak kell átvenniük az unió vezetését a dekadens nyugati hatalmaktól. Azért nem eszik olyan forrón a kását a németek vagy a franciák sem, hiszen nem igazán lehet e két nagyhatalom súlyát összevetni a V4-ekével. Lengyelország ugyan az orbáni illiberális államot építi, és igen erős szerepet játszhatna egy politikai átrendeződésben, ám egy dologban nagyon szembemegy a magyar elképzelésekkel. A regnáló lengyel kormány ugyanis jobban utálja az oroszokat, mint a nyugatiakat, így van egy nagyon érzékeny pont a lengyelek és a magyarok viszonyában, amin egyik fél sem tud, vagy akar változtatni.

Orbán sem volt mindig a nyugati liberális demokráciák kérlelhetetlen ellensége, hiszen maga is liberális politikusként indult a 90-es évek elején. Akkor azért kellett éles fordulatot vennie a Fidesznek, mert Orbán felismerte, hogy az SZDSZ mellett soha nem rúg labdába ezen a térfélen, a kudarcot kudarcra halmozó MDF helyét azonban átveheti a jobboldalon. Valahogy most így gondolkodik a nyugati hatalmakról is. Nincs reális esélye arra, hogy az EU jelenlegi ideológiája, szervezeti felépítése és gazdasági erőviszonyai között meghatározó szerepet játsszon a szövetségen belül, ezért igyekszik egy ellenpólust képezni, amely megerősödve támogathatná őt személyes ambíciói megvalósításában. Erre szolgálna a V4-ek, amely kétségtelenül növelte gazdasági és ezáltal politikai súlyát az EU-n belül, ám ez nagyrészt annak köszönhető, hogy rengeteg kohéziós pénz áramlik ezekbe az országokba a központi büdzséből. Vagyis, akár tetszik, akár nem, a nyugati országok jóindulatán múlik, hogy ez a viszonylag gyors gazdasági fejlődés meddig tartható fenn.

Márpedig Orbánnak nagyon nem hiányozna egy gazdasági visszaesés a választások előtt, így ez a nyílt szembeszegülés az unió nyugati felével akár öngyilkosságnak is tűnhet. Van azonban egy biztosítéka (ha úgy tetszik vésztartaléka) a magyar kormánynak. Paks II ugyanis egy olyan folyamatosan rendelkezésre álló orosz pénzforrást biztosít, amelyet akár úgy is le lehetne hívni, ha egyetlen kapavágás sem történne az atomerőmű építésénél. Ez persze nem ingyen pénz, ráadásul az idő előrehaladtával egyre előnytelenebbek a kamatfeltételei, de ismerve Orbánt, ő nem igazán tépelődik azon, hogy 15-20 év múlva miből gazdálkodja ki az ország ezeket a terheket.

Neki csak az a fontos, hogy rendelkezésére álljanak olyan pénzforrások, melyek segítségével azt a látszatot tudja kelteni, hogy Magyarország jobban teljesít. Amíg ezt a tündérmesét el tudja hitetni két és félmillió magyar választóval, nagy baja nem lehet. Orbán nyílt hadüzenete Nyugatnak ugyanakkor azt is jelezheti, tisztában van már azzal, hogy az EU vezetőinek elfogyott a türelme, és rövidesen elzárják a pénzcsapokat. Kérdés, hogy kinek lesz jó, ha a választásokon a magyaroknak Kelet és Nyugat közül kell választania, hiszen nagyon úgy fest a dolog, hogy a migrációs kérdésnél is fontosabb téma lehet az uniós tagságunk a kampányban.

Fotó: hvg.hu

Orbán most azt kockáztatja, hogy elveszíti a hagyományosan nyugat-barát hazai jobboldali értelmiség támogatását, mert azt feltételezi, hogy cserébe olyan jobbikos tömegek csatlakoznak hozzá, melyek határozottan nyugat-ellenesek, kirekesztők és rasszisták. Nekik az sem számít különösebben, hogy az orosz érdekszférába sodródik az ország, mert számukra a liberális, toleráns nyugati felfogás veszélyesebb, mint az erőből politizáló keleti. Magyarország tehát ismét válaszút előtt áll: Vagy visszavezetik a jelenlegi kormány vezetői az országot egy despotikus, feudális elemekkel gazdagon átszőtt társadalmi rendszerbe, és valahol egy senki földjén találjuk magunkat az orosz érdekszféra és az EU között, vagy csatlakozunk az integrációt szorgalmazó, a nagyobb gazdasági teljesítményre ösztönző eurozónához, és megpróbáljuk ellökni magunktól Vlagyimir Putyin ölelő karjait. A pávatáncnak tehát vége, lássuk, milyen egy bécsi keringő Orbán Viktor előadásában! Mert, ahogy egy ősi dakota közmondás tartja: „Aki egyszer elfelejti az ősi törzsi táncokat, az előbb utóbb a fehér ember fülsiketítő zenéjére kezdi ropja majd."

A Soros-terv épp úgy egy politikai termék, mint korábban a „polgári Magyarország” szlogen. Utólag nyilván épp úgy elszólja magát valamelyik fideszes „kommunikációs guru”, mint a polgári politikai termék esetében G. Fodor Gábor, ami persze nem fogja összetörni a most igazán lelkes kormánypárti tábor tagjainak lelkét. Ez a termék ugyanis nekik van kitalálva, „be is kajálják” rendesen, így különösebben nem érdekli őket, hogy egy kommunikációs műhelyben találták ki az egészet. Azonban a Soros-tervnek is lejár a szavatossága egyszer, úgyhogy, aki eredményt akar elérni a választásokon, új politikai terméket kell piacra dobnia.

                       Fotó: zsurbubi.hu

Emlékeznek még arra az időre, amikor Rogán Antal minden mondatába beleszőtte a „keményen dolgozó kisember” szóösszetételt? Állítólag a brit konzervatívoknál bevált ez politikai termék, a magyar közeg azonban kiköpte, mint egy mócsingos húst. Hiába, politikai termékből is a hazai a legjobb, így a brit toryk által szállított „keményen dolgozó kisember” szlogen megbukott a magyar porondon. Más kérdés, hogy Rogán Antal vagy Kósa Lajos szájából a kemény dolgozó kisember dicséretét hallgatni nem is volt túl felemelő érzés egy valóban keményen dolgozó kisember számára.

A Soros-kampány azonban él és virul egyelőre, hiszen a migránssimogató amerikai milliárdos elleni kampány soha nem látott egységbe kovácsolta a szélsőséges szlogenekre egyre jobban ugró kormánypárti szavazótábort. Hol van már a polgári Magyarország idilli képe, amely a valós polgári értékek iránti nosztalgiára épített? Az idegengyűlölet, a burkolt antiszemitizmus, a mesterségesen táplált intolerancia nem a polgári értékek velejárója, úgyhogy felejtsük is el a még az első Orbán-kormány idejéből visszamaradt politikai terméket, mint egy ötnapos zsemlét.

Ők azok a teljesen kiábrándult szavazók, akik fásultan szemlélik, miként akarnak eladni nekik mindent, ami silány, drága, ráadásul lejárt a szavatossága a termékeknek, melyet rájuk akarnak sózni.

A politikai termék épp olyan ugyanis, mint bármilyen más termék, tehát ugyanúgy kell eladni, mint a löncshúst, a popsikrémet, vagy a szárazbabot. Fel kell mérni a vásárlói igényeket, a termék eladhatóságát, és természetesen olyan gusztusos csomagolásban kell kínálni, mintha egyenesen a brit királyi család számára készítették volna. Az, hogy viszonylag sok ember hiszi el, hogy létezik Soros-terv, nem azt bizonyítja, hogy van egy megátalkodott ember a világban, aki mindenáron rosszat akar nekünk, hanem, hogy a magyar társadalomban van igény a rasszista felhangokkal operáló politikai termékekre. A kormány ilyen értelemben csak kiszolgálja az embereket, vagyis olyan terméket kínál polgárai számára, melyre előzetesen komoly érdeklődés mutatkozott.

Ez persze nem menti fel az Orbán-kormányt, hiszen az a politika, amely mindig csak azt kínálja, amire igénye van a társadalom jelentős hányadának, előbb-utóbb szélsőséges és populáris lesz. Nem beszélve arról, hogy egy kormánynak sehol a világon nem lehet feladata az amúgy is meglévő társadalmi előítéletek erősítése, kisebbségek, vallási közösségek elleni gyűlöletkeltés. Bármennyire tűnik most sikeresnek a Soros-tervként aposztrofált politikai termék a választók körében, ez a kampányelem nem tarthatja lázban a kormány saját táborát sem 2018 tavaszáig. Vagyis az a párt teszi jól, amelyik a saját helyén kezeli ezt a politikai terméket, és egy új megteremtésével foglalkozik már most.

Fotó: mno.hu

Az ellenzéknek ezért most nem kell azzal foglalkoznia, hogy a Soros-terv köré épülő kampány mennyit hoz a kormánynak, hiszen aki hisz ebben a finoman szólva is abszurd az összeesküvés-elméletben, az biztosan nem lesz ellenzéki szavazó egyhamar. Olyanoknak kell valós politikai termékeket kínálni, akiknek elegük van már a vásárlók megtévesztéséből, a fogyasztók szellemi képességeit lebecsülő kormányokból. Ők azok a teljesen kiábrándult szavazók, akik fásultan szemlélik, miként akarnak eladni nekik mindent, ami silány, drága, ráadásul lejárt a szavatossága a termékeknek, melyet rájuk akarnak sózni. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: ”Ha a szomszéd egy kis szarvashúst kér tőled kölcsön, ne a romlottat add neki oda, mert legközelebb ő is a legrosszabb gebéjét adja majd neked, ha a te lovad lesántul.”

Orbán Viktor most már biztos nem lesz Luxemburg grófja, hiszen már nem csak a nagyhercegségből származó Jean-Claude Juncker idegesíti, aki az Európai Bizottság elnökeként többször tört borsot a magyar miniszterelnök orra alá, hanem a miniállam focistái is, akik történetük során először legyőzték a magyar válogatottat. Semmi kétség, ezek az események is az úgynevezett Soros-terv részei, hiszen az amerikai milliárdos ott támad, ahol pártunk és államunk vezetőjének a legjobban fáj. Vendégszerzőnk, Kacagány Benő ironikus írása következik: 

Fotó: mno.hu

Már az Andorra elleni vereség után felvetődött annak lehetősége, hogy Soros György emberei beszivárogtak a kis hegyi ország futballistáinak öltözőjébe, és vért itattak velük, hogy legyűrjék a náluk sokkal esélyesebb magyar csapatot. A terv bejött, Dzsudzsák Balázs és társai vert hadként távoztak a fejedelemségből, ám a magyar foci olyan erős, hogy Bernd Storck kapitány kapott még egy lehetőséget arra, hogy helyrebillentse a világ egyensúlyát. Nagy küzdelmek árán sikerült is legyűrni hazai pályán a Feröer-szigetek gárdáját, ám a szakvezetés ennél többre vágyott, ezért a világra szóló hazai 1-0 után mégis elbúcsúztak a német szakembertől.

Ezt követően jött az ideiglenes szakvezetővel a Luxemburg elleni barátságos meccs, és a vereség a miniállam migránsokkal teletűzdelt csapatától. Ez a csúfság nyilván nem esett volna meg Szélesi Zoltán legényeivel, ha Soros György nem indít újabb aljas támadást Magyarország kormánya ellen. Most már nem csak az tűnik valószínűnek, hogy a luxemburgiak vért ittak a meccs előtt, hanem, hogy valami bénító italt kevertek a magyar focisták italába. Míg ugyanis korábban csak az volt a kérdés, hogy mennyit rámolnak be az ellenfelek a nagyhercegség csapatának kapujába, most azt kellett tapasztalnunk, hogy a magyar futballisták bódult őszi legyekként tébláboltak a pályán, a hazaiak pedig futottak, passzoltak és lőttek, ahogy egyébként egy focimeccsen szokás.

„Hiába szeded a fonnyadt barackot szép, új ládákba, az még fonnyadt marad.”  

Mivel Magyarország kormánya önfeláldozó módon már nyolcadik éve lapátolja a fociba a pénzt a futballba, és szinte minden héten átadnak egy új stadiont valamelyik hazai kisvárosban, egyszerűen nem lehet más magyarázat arra, hogy az alig több mint félmilliós ország csapata legyűrte a mi jól megfizetett, minden támogatást megkapó focistáinkat, minthogy Soros György új frontot nyitott a magyar kormány elleni háborújában. A milliárdos nyilván nem ért a focihoz, de azt tudja, hogy Orbán Viktor szívügye a magyar sport, és különösen a magyar foci, így közvetlenül a szívére célzott, amikor valami csúnya ármány révén győzelemre segítette Luxemburg fiait.

Fotó: nepszava.hu

Most már ott tartunk, hogy a tőzsdei spekulációiról és migránsimádatáról elhíresült amerikai üzletember azt is el tudná érni, hogy a világ legkisebb országai is legyőzzék a magyar nemzeti tizenegyet. Elkezdhetünk rettegni San Marino, Tuvalu, Nauru vagy Dzsibuti focistáitól, de a Vatikán vagy Monaco ellen is csak azért maradunk veretlenek, mert egyelőre ezek az államok nem szállnak harcba a nemzetközi porondon. Van azonban félnivalónk Gibraltártól, mert ez a Nagy-Britanniához tartozó földnyelv újabban önálló válogatottal indul a különböző kvalifikációs tornákon. Ha Soros György pénze és befolyása megjelenik például a Kókusz-szigetek vagy Makaó labdarúgásában, akkor bizony hiába vannak hatalmas, modern stadionok és jól fizetett focisták Magyarországon, a válogatottunk csúfos kudarcot vallhat ellenük is. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Hiába szeded a fonnyadt barackot szép, új ládákba, az még fonnyadt marad.”  

Kacagány Benő