Egyre inkább távolodik Orbán Viktor a valóságtól, ezzel párhuzamosan pedig egyre nagyobb jelentősége lesz kormányzásában a kommunikációnak. A most bejelentett nemzeti konzultációt is arra használja, hogy téveszméinek teremtsen bázist a lakosság körében, pedig, ha most van feleslegesen kidobott pénz, akkor az a néphülyítésre használt egyoldalú levelezés. Mindeközben államcsőd fenyeget, az oroszokkal pedig egyre cikibb kokettálni.

Fotó: hvg.hu

Szokásos pénteki rádiós monológját ezúttal főként arra használta Orbán Viktor, hogy megindokolja, miért kell súlyos gazdasági nehézségek közepette milliárdokat kidobni egy újabb nemzeti konzultációra. A Brüsszelt pocskondiázó kérdéssor persze fontos a kormánynak, egyrészt, hogy legitimálja saját különutas politikáját, másrészt, hogy olyan hazugságokat rögzítsen az emberek agyában, mint például, hogy nem működnek az Oroszországot sújtó szankciók.

Valójában már a háború kitörése óta teljesen félrevezeti a magyar polgárokat az orosz-ukrán konfliktussal kapcsolatban a kormány. Egyrészt egyenlőségjelet tesz agresszor és áldozat között, másrészt úgy tesz, mintha a béke megkötése csak jó szándék kérdése lenne, ami főként az ukránokból hiányzik. Erre a téveszmére építve sikerült a magyar polgárok jelentős hányadát meggyőzni arról, hogy az országot sújtó infláció és energiaválság főként Volodomir Zelenszkij hajthatatlansága miatt következett be.

Ráadásul, amikor megszólal utánuk Orbán, és lényegében egy teljesen más világról hadovál, akkor teljesen elsikkad a lényeg, történetesen az, hogy a recesszió, az infláció és az adósságcsapda kéz a kézben közelednek felénk.

Pedig a konfliktus eszkalációja miatt főként Vlagyimir Putyin a felelős, aki négy ukrajnai megye annektálásával lényegében megjósolhatatlan távolságra taszította mind a háború, mind a szankciók végét. A tisztánlátását mindinkább elvesztő Orbán Viktor ennek ellenére arról kéri ki az emberek véleményét, hogy szükség van-e az Oroszország elleni intézkedésekre? Ha egy elbábozott népszavazás után Oroszországhoz csatolt ukrajnai területek szemszögéből nézzük a dolgokat, ez azt jelentené, hogy még meg is jutalmazzák ezért a tettéért Vlagyimir Putyint.

Azonban Orbán kommunikációja nem csak ezért abszurd. Egyre nyilvánvalóbb, hogy komoly gazdasági nehézségekkel kell megküzdenie az országnak a következő hónapokban, sőt, lehet, hogy években. A rossz hírek közlését rábízza a minisztereire, ezzel szemben ő olyan jó hírek bejelentését tartja fenn magának, mint például, hogy az idén sem marad el a nyugdíjprémium kifizetése, vagy, hogy a legyengített rezsicsökkentés és a különböző ársapkák továbbra is fennmaradnak. Nem nehéz belátnunk, hogy ezt a mechanizmust az a kényszer táplálja, miszerint Orbán népszerűsége határozza meg a Fidesz politikai erejét.

Ez azt jelenti, hogy amíg a Fidesz propagandagépezetének sikerül Orbán tévedhetetlenségéről meggyőzni a választópolgárok többségét, addig szinte bármit megtehet a kormányfő. Amíg Gulyás Gergely, Nagy Márton vagy Varga Mihály jelentéktelen sakkfigurákként jelzik, hogy baj van, addig nem is veszi túl komolyan ezeket a kijelentéseket az emberek többsége. Ráadásul, amikor megszólal utánuk Orbán, és lényegében egy teljesen más világról hadovál, akkor teljesen elsikkad a lényeg, történetesen az, hogy a recesszió, az infláció és az adósságcsapda kéz a kézben közelednek felénk.

Fotó: penzcentrum.hu

Az azért figyelmeztető jel, hogy a kormány valamennyire igyekszik előremenekülni, hiszen már nem merik olyan cinikusan letagadni a problémákat, mint korábban. Orbán imázsát azonban továbbra is védik, így keltve azt a látszatot, hogy ő mindent jól csinált, csak az a fránya Európai Unió, no meg Soros György, és persze a migrációs nyomás annyi galibát okoztak, hogy már a miniszterelnök sem képes mindent kézben tartani. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Ha nincs elég harcosod, legalább kiabáljatok hangosan, hátha megijed az ellenség tőletek.”

Orbán Viktor egyre kevésbé rejti véka alá, hogy Putyin érdekeit képviseli mind itthon, mind a nemzetközi színtéren. Akkor sürgeti az Oroszországra kivetett szankciók visszavonását, amikor a legegyértelműbb jeleit látjuk annak, hogy az agresszor politikai és gazdasági elszigetelésének komoly eredményei vannak. Azzal ugyanis, hogy az orosz elnök részleges mozgósítást jelentett be, ugyanakkor az atomfegyverek bevetésével fenyegetőzött, egyértelművé vált, hogy elveszítette a kezdeményezést a háborúban.

Fotó: nyugat.hu

Bár Orbán Viktor kezdettől fogva azt hangoztatta, hogy a szankciók nem működnek, ennek ellenére az EU mind a hat eddigi büntetőcsomagját megszavazta. Persze, mindig feltételeket szabott, és rendszerint megjegyezte, hogy szerinte a szankciók többet ártanak Európának, mint Oroszországnak. Elég népszerű érvelés ez olyankor, amikor elszabadulnak az energiaárak, a háború pedig tovább tombol, mintha mi sem történt volna. Orbán érvelését azonban pont az oroszok cáfolják azzal, hogy a nemzetközi békítő tárgyalásokon rendszeresen sürgetik az ellenük hozott szankciók feloldását.

Orbán különutas politikája azért irritáló az EU-n belül, mert egyrészt nyíltan az agresszor érdekeit képviseli, másrészt nélkülöz mindenféle morális megfontolást. Lényegében azt üzeni, hogy sem fegyvert, sem politikai és gazdasági támogatást nem szabad adni Ukrajnának, mert azzal ártunk magunknak. Az érem másik oldala viszont az, hogy egy szuverenitásáért küzdő országot akkor sem szabad kiszolgáltatni egy agresszornak, ha az történetesen nem a szomszédunk. Ráadásul Ukrajna a szomszédunk, és éppen ezért rendkívül fontos lenne megállítani Putyint jó messzire a határainktól.

A magyar külpolitikai irányvonalat képviselő Szijjártó Péter sem tud igazán meggyőző érveket felhozni amellett, hogy Magyarország Putyin trójai falovaként igyekszik bomlasztani az EU egységét a háborúval kapcsolatban. Azon kívül ugyanis, hogy a béke fontosságát szajkózza, konkrét megoldási javaslatokkal nem tud szolgálni. A szankciók feloldása, illetve mérséklése ugyanakkor egy olyan jelzés lenne Putyin számára, hogy jó úton halad a háború megnyerése felé, és zsaroló politikája kifizetendőnek bizonyult.

Ezért nem merte sokáig bevallani Putyin, hogy valós háború zajlik Ukrajnában, és ezért állítja azt, hogy igazából a Nyugattal áll konfliktusban, nem a nyugati szomszéddal.

Nem lehet pontosan tudni, mi motoszkál Orbán fejében akkor, amikor egyre elszántabban támogat egy olyan agresszort, akinek ráadásul nem is áll jól a szénája. Miután ugyanis az ukránok Harkov környékén jelentős területekről verték ki a megszálló erőket, Putyinnak döntenie kellett két opció közül: valahogy véget vet az öldöklésnek (még akár engedmények árán is), vagy mindent egy lapra feltéve eszkalálja a konfliktust. Miután az utóbbi változat mellett döntött, sebtében megszervezett népszavazást igyekszik végigverni a megszállt megyékben, illetve 300 ezer tartalékos behívását rendelte el.

Ezek az intézkedések egyértelművé teszik, hogy nagy a baj Putyin környezetében, hiszen az orosz vezetés kénytelen volt feladni azt a hazugságot, hogy hadseregük különleges katonai műveletet hajt végre Ukrajnában. Ez a nehezen értelmezhető kifejezés arra volt jó, hogy fizikailag és érzelmileg távol tartotta az öldöklést és rombolást a lakosságtól, így biztosította a hátország támogatását a háborúhoz. Most viszont egyértelművé vált, hogy véres háborúban vesz részt az orosz hadsereg, és a komoly áldozatok ellenére sem sikerült látványos eredményeket elérni. A népszavazás pedig a kapkodás egyértelmű jele, hiszen a végeredménye borítékolható, ugyanakkor a nemzetközi jog szerint érvénytelen lesz.

Orbán ehhez az öngyilkos politikához asszisztál azzal, hogy továbbra is a szankciók feloldása mellett kardoskodik. Vagy teljesen rövidlátó a szemünk előtt zajló folyamatokat illetően, vagy Putyin valamivel zsarolja, és ezért nem képes letérni a háború kezdete óta járt útról. A magyar kormányfő nem számol azzal, hogy ennek a háborúnak a kimenetele elsősorban az orosz közvélemény alakulásától függ. Ezért nem merte sokáig bevallani Putyin, hogy valós háború zajlik Ukrajnában, és ezért állítja azt, hogy igazából a Nyugattal áll konfliktusban, nem a nyugati szomszéddal.

Fotó: népszava.hu

Azonban ezzel Orbán saját sorsát is egyre jobban Putyinéhoz köti, ami nem túl jó hír a Fidesz szavazói számára. Az orosz diktátor hatalma ugyanis inog, így Orbán legendásnak tartott politikai éleslátása könnyen csaphat át farkasvakságba. Talán meg sem fordul a fejében, hogy Putyin utolsó európai szövetségeseként nem sok esélye marad a hatalmon maradásra, ha az orosz elnök belebukik ebbe a háborúba. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Csak olyanokkal vonulj csatába, akik a háború végén meg is tudják köszönni a segítségedet.”

Több mint 12 év kellett ahhoz, hogy az Európai Unió a legmagasabb szinten is belássa, Magyarország már nem felel meg a demokratikus jogállam megnevezés feltételrendszerének. Ez súlyos önkritika is, hiszen egy olyan közösség teljes jogú tagjaként fejlődött ki Orbán Viktor hibrid rezsimje, amelynek alapértékei messze nem egyeznek a magyar vezetés államfelfogásával. Be kellett ismerniük az EU prominenseinek, hogy sok esetben félrevezette őket a magyar kormányfő, sőt még bőkezűen finanszírozták is azt a rendszert, amely több alkalommal komoly veszélybe sodorta az uniós egységet.

Fotó: telex.hu

Az Európai Parlament most ugyan csak egy politikai nyilatkozatban ítélte el Magyarországot a nálunk tapasztalhatóm, jogállamiságot aláásó viszonyok megteremtése miatt, ám ez előrevetíti az Európai Bizottságnak azt a döntését, mely szerint a komoly változtatásokra nem hajlandó Orbán-kormányt az uniós források radikális lecsökkentésével büntetik majd. A nagy többséggel megszavazott határozat önkritikusan, ám igen élesen fogalmaz, ami jelzi, hogy nem akarnak kibúvót hagyni a képviselők Orbán Viktor számára: „A határozott uniós fellépés hiánya hozzájárult ahhoz, hogy Magyarországból „a választásos önkényuralom hibrid rezsimj[e]” lett (azaz olyan alkotmányos rendszer, ahol vannak ugyan választások, de a demokratikus normákat már nem tartják tiszteletben).”

A magyar kormány működése tehát már kívülről sem látszik demokratikusnak, minthogy már régen nem is érvényesülnek az állam plurális felfogásának elvei a gyakorlatban. Ez annyit jelent, hogy azokat az intézményeket, hatalmi ágakat, melyek egyik legfőbb feladata a kormány tevékenységének ellenőrzése lenne, már rég maga alá gyűrte az a hatalmi elit, amely lényegében teljes kontrollt gyakorol az állami szervek fölött, így a kormányzópárt közvetlenül befolyásol olyan intézményeket, mint például az alkotmánybíróság, az ügyészség, az ombudsmani hivatal, vagy a közmédia. Ami ennél is szomorúbb, hogy ezt a modellt olyan régen működteti, hogy a magyar állampolgárok jelentős része számára ez már szinte természetes állapot.

A magyar kormánypártot reprezentáló politikusok természetesen lejárató kampányról, bosszúról, sőt boszorkányüldözésről beszélnek. Mintha nem lettek volna tevékeny részesei annak a folyamatnak, amelynek következményeként a '90-es években és a 2000-es évek elején még oly stabilan működő ellenőrző szervek lényegében a kormánynak alárendelt gittegyletekké nem váltak. Nem gondolhatja egyetlen komoly politikus sem, hogy például egy kormányzati utasítások alapján működő közmédia el tudja látni azt az alapfeladatát, mely szerint kiegyensúlyozott, elfogulatlan és pontos tájékoztatást kell nyújtania azon állampolgárok felé, akiknek az adójából működtetik a közszolgálati tévét, rádiót és hírügynökséget.

Orbán annyira a szélsőjobb felé tolta ugyanis a Fideszt, hogy a mérsékelt jobboldalon és a centrum pártjai között sem maradt támogatója.

Az EP állásfoglalása rávilágít arra a rendszerszintű problémára, hogy egy központosított politikai irányítás szinte determinálja a korrupció megjelenését és növekedését egy országban. Ez egyben a magyar hibrid rezsim legérzékenyebb és legsebezhetőbb része uniós szemszögből, hiszen a pénzt ő adja, és szeretne végre garanciákat látni arra, hogy ezek a források nem kötnek ki a miniszterelnök baráti körénél. Itt már nem elég ígérgetni, olyan szervezeteket sebtében létrehozni, melyek úgymond felügyelik majd a források felhasználásának folyamatát. A bizalom ugyanis elfogyott a magyar politikai vezetés irányában, hiszen Orbán Viktor pávatáncát már mindenki kívülről ismeri, aki az uniós parketten ropta az utóbbi tíz évben.

Nem javított az Orbán-rezsim megítélésén az sem, hogy a magyar kormányfő nem csak él, de gyakran vissza is él szavazati jogával az uniós testületekben. Ez főként az orosz-ukrán háború idején borzolta a kedélyeket, hiszen épp akkor akadékoskodott a szankciók megszavazásakor, amikor az agresszor felé mindennél fontosabb lett volna egységes akaratot mutatni. Azon túl, hogy ebben a háborús konfliktusban a magyar miniszterelnök nem is igen álcázza, hogy Putyin győzelemére játszik, azzal is kivívta a demokratikus országok haragját, posztfasiszta pártokkal szövetkezik. Orbán annyira a szélsőjobb felé tolta ugyanis a Fideszt, hogy a mérsékelt jobboldalon és a centrum pártjai között sem maradt támogatója.

Fotó: 444.hu

A magyar kormányfő most abban bízik, hogy azok radikális, nyíltan bevándorlásellenes pártok kerülnek hatalomra néhány országban (például Olaszországban és Svédországban), melyek segítenek majd kitörni abból az elszigeteltségből, amelybe önmagát taszította azzal, hogy még a V4-ek csoport tagjaitól is eltávolodott az orosz-ukrán háború kirobbanását követően. Még ha ez be is következne, ettől még nem nyílnak meg azok a pénzcsapok, melyeket most alaposan lezárt Magyarország irányában az EU. Egy komoly gazdasági válság kapujában állva az a merev álláspont, amit a jogállamiság kérdésében képvisel a magyar kormány, több, mint felelőtlenség. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha sánta lóval menekülsz száz sziú harcos elől, ne azon törd a fejed, hogyan sérthetnéd meg őket legjobban, amikor elkapnak.”

Néhány hete még szinte hahotáztak a Fidesz politikusai és a hozzájuk igazodó kormánymédia arcai azon, hogy Európa nyugati felén takarékoskodásra szólították fel a lakosságot. Élezték a nyelvüket a magyar ellenzéken is, amely az energiaválság hatásaira figyelmeztetve szintén megszorításokat sürgetett. Ahogy azonban változtak a központi irányelvek, már a kormánypárti szavazók is komolyan veszik a gyülekező felhőket. Számukra talán a 18 fokosra melegített osztálytermek és közhivatalok is elfogadható következményei annak, amiről a kormány egy hónapja még tudomást se vett.

Fotó: hvg.hu

Néha az az ember érzése, hogy maga a kormány se tudja, pontosan mire kell készülnünk ősszel és télen. Egyrészt biztosítanak mindenkit arról, hogy Magyarországon nem lesz érzékelhető hatása a globális energiaválságnak, másrészt viszont felkészülnek a tűzifa bevetésére, illetve 18 fokban korlátozzák a közintézményekben a fűtés mértékét. Ezek az intézkedések túlzásnak tűnnek azok után, hogy a földgázt biztosító orosz féllel a háború ellenére is szívélyes a kapcsolat, és Szijjártó Péter szinte minden nap azt üzeni, hogy Szergej Lavrovtól lényegében bármennyi energiahordozót ki tud könyörögni.

Orbán Viktor kormányának kommunikációja tehát egyszerre képmutató és reális. Vagyis, ha tényleg nagy a baj, akkor muszáj lesz az iskolákban fával fűteni, illetve lecsavarni a fűtést a polgármesteri hivatalokban valamint a kormányhivatalokban. Ha pedig nincs nagy baj, akkor ez csak rémhírterjesztés, amit általában az ellenzék szokott csinálni, de ezúttal magára vállalja ezt a kellemetlen feladatot a kormány. A viccet félretéve: itt most sokkal többről van szó, mint egy adónem rapid megváltoztatása év közben, vagy a kínai vakcinák propagálása annak ellenére, hogy sokkal rosszabb a hatásfoka, mint bármely koronavírus elleni gyógyszernek.

Most egy olyan életminőség változás előszobájában bolyongunk, amelyet a fiatalabb generáció még nem élt át. Ez nem csak azt jelenti, hogy az ülő munkát végzők számára a 18 fokos hőmérséklet egészségügyi kockázatot jelent, hanem azt is, hogy sokan mindenhol fázni fognak, ahová mennek. A kevésbé tehetős családok ugyanis otthon is kénytelenek lesznek spórolni, az iskolából hazatérő gyerek így az otthonaikban se tudnak teljesen felmelegedni. Mivel a kormány korábban azt kommunikálta, hogy a rezsicsökkentésnek köszönhetően nálunk nincs szükség a nadrágszíj meghúzására, ez a fordulat elég váratlan lesz sokak számára.

Az Orbán-kormány felelőssége tehát óriási abban, hogy az energiaválság következményei ilyen hirtelen szakadnak a nyakunkba. A hivatalos kommunikáció ugyanis arról szólt, hogy az oroszokkal azért kell jóban lennünk, mert a szövetségesüknek jóval olcsóbban adják a kőolajat és a földgázt. Vagyis cserébe azért, hogy rendszeresen akadályokat görgetünk az agresszor ellen hozott szankciók elé, olyan kiváltságokat kapunk Oroszországtól, melyek nem járnak az Ukrajnát segítő uniós országoknak. Orbán Viktor értelmezésében ez azt jelenti, hogy nem a magyar emberekkel kell megfizettetni a háború árát. 

Itt jön azonban a fogós kérdés: akkor kivel? A mostani helyzet újra bebizonyította, hogy nincs ingyen leves. Vagyis, valakiknek állniuk kell a számlát, és általában ezek a valakik maguk a polgárok. Nincs ez másként most sem, hiába kommunikál a kormány mást. Az oroszok a szállítások csökkentésével és a csapok gyakori elzárásával az egekbe tornázták a kőolaj és a földgáz árát, így hiába adnak nekünk többet ezekből, mint más uniós országoknak, az hatalmas összegekbe kerül a költségvetésnek. A részben fenntartott rezsicsökkentésnek köszönhetően ezért az állami szolgáltató óriási veszteséget szenved, amit az adófizetők forintjaiból kompenzál a kormány.

Fotó: 24.hu

Tehát a tápláléklánc alján ismét maga a választópolgár áll, így igenis, mi fizetjük meg a háború árát, akár tetszik, akár nem. Így a jó orosz kapcsolatoknak nem sok haszna van, legfeljebb annyi lehetne, hogy Orbán Viktor sürgethetné Vlagyimir Putyint, hogy fejezze be a háborúját Ukrajnában. Ezzel normalizálódhatna az energiapiac, és visszacsúsznának az árak az elviselhető tartományba. Így azonban marad a 18 fok a közintézményekben, és a nagy hazugság, hogy mindez mások hibája. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Az indián sátor nyáron meleg, télen hideg, de ha szükség van rá, gyorsan tudod szedni a sátorfádat.”  

Bizonyára többször elgondolkodott Orbán Viktor hosszúra nyúlt horvátországi nyaralása során azon a lehetőségen, milyen jó lenne ott maradni a tengerparton, ahol rövid nadrágban, színes ingben, borostásan majszolhatná a különféle pizzákat, és ihatná a kiváló helyi nedűket talán egészen októberig. Itthon ugyanis csak a gondok várják, és jól tudja, hogy ezeket nem lehet néhány cinikus mondattal vagy eseti alkotmánymódosítással megoldani. Persze, Orbán Viktor azzal is tisztában van, hogy hiába a kék tenger és az ízek csábítása, neki haza kellett jönnie, hiszen nem ismer magán kívül senkit, aki gyógyírt tudna az ország bajaira.

Fotó: Amerikai Népszava

Egy hónapra belekóstolt a gazdag nyugdíjasok életébe, és láthatóan igencsak élvezte azt. Orbán Viktor erőt gyűjteni ment Horvátországba, de közben bizonyára alaposan felmérte az előtte tornyosuló feladatok nagyságát is. Valamit ugyanis kezdenie kéne az energiaválsággal, a magas inflációval, és persze az sem ártana, ha meg tudna egyezni az EU-val a helyreállítási alap utalásának feltételeiről. Ezek külön-külön is komoly erőpróbát jelentenek egy ország vezetőjének, de egyszerre megoldani ezeket szinte lehetetlen feladatnak tűnik.

Ám ne feledjük, Orbán Viktorról beszélünk, és ő kifejezetten élvezni szokta a konfliktusokat és kihívásokat, úgyhogy ne vegyük készpénznek, hogy lehetetlen feladatra vállalkozik. Tudja ugyanis, hogy az egyre növekvő elégedetlenség ellenére pártja és kormánya stabilan kezében tartja a gyeplőt, az ellenzék pedig még nem volt képes magához térni az április 3-án elszenvedett vereségből. Ez a helyzet azonban el is bódíthatja a hatalmon lévőket, hiszen, ha azt tapasztalják, hogy a megszorítások ellenére se kerül veszélybe a kormányzásuk, hajlamosak lehetnek túllőni a célon.

Orbán tudja, hogy nem engedheti át azt a lélektani előnyt az ellenfeleinek, hogy a közvélemény-kutatásokban lassan két évtizede vezető pártja átadja helyét az ellenzéki szerveződéseknek. Mindig nagyon ügyelt arra, hogy a választások közti időszakokban is a Fidesz legyen a legnépszerűbb, ugyanis így szinte legyőzhetetlennek tűnik a pártja. Ha ez a hit egy pillanatra is megtörik, az egyrészt önbizalommal töltheti el az ellenzéket, másrészt, felerősödnek a törésvonalak a kormánypárton belül. Orbánnak tehát úgy kell megoldania az ország akut problémáit, hogy közben megtartja a Fidesz dominanciáját.

A kormányfő tudja, hogy pártja és kormánya sorsa elsősorban az ő személyének megítélésétől függ, így a rossz zsaru szerepét másokra osztja, ő pedig jó zsaruként még az ilyen kiélezett helyzetekből is igyekszik a legtöbbet kihozni.

Ehhez valószínűleg a legnagyobb segítséget a jól kipróbált és brutális erővel rendelkező propagandagépezete fogja nyújtani. Rogán Antal minisztériumában valószínűleg már hetek óta gőzerővel dolgoznak azon, hogyan hárítsák át a felelősséget elsősorban az ellenzékre és Brüsszelre azért, mert brutálisan drágultak az élelmiszerek, és az energiaárak is a magasba szöknek. Mivel most nagyon nem úgy néz ki a dolog, hogy lesz megegyezés az Európai Unió és a magyar kormány között az úgynevezett újjáépítési alap folyósításának feltételeiről, a több száz milliárd forintos forrás elvesztéséért másokat kell majd hibáztatni.

Orbánnak le kell majd nyomnia a saját választói torkán azt is, hogy az ársapkák rendszere nem tartható fenn a végtelenségig, így korábbi szociális intézkedései visszafelé sülhetnek el, ha nem bánik nagyon óvatosan a szavakkal. A rossz híreket valószínűleg továbbra is kormánya második vonalába tartozó politikusok fogják bejelenteni, ő pedig magára veszi a finomítások, korrekciók közlésének kevésbé kellemetlen feladatát. A kormányfő tudja, hogy pártja és kormánya sorsa elsősorban az ő személyének megítélésétől függ, így a rossz zsaru szerepét másokra osztja, ő pedig jó zsaruként még az ilyen kiélezett helyzetekből is igyekszik a legtöbbet kihozni.

Fotó: nyugat.hu

Ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy olyan ősz előtt állunk, amilyen még nem volt a Fidesz kormányzásának utóbbi 12 évében. Mindenki érezni fogja ugyanis a pénztárcáján, hogy nagy baj van, és ha ez hideg lakásokkal és kikapcsolt villannyal párosul, a lakosság reakciója nehezen lesz kiszámítható. Lehet ilyenkor gumicsontokat dobni az emberek elé, de azokra már jóval kevesebb figyelem irányul majd, mint olyan időszakokban, amikor sokkal kiszámíthatóbb volt a jövő. A bizonytalanság tehát most eluralja a társadalmat, és ilyenkor nehéz bármi biztosat mondani az embereknek. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja:”Ha eljátszod a pénzed a kocsmában, lovagolj haza gyorsan, nehogy elkártyázd a musztángodat is.”

Egy régi szovjet vicc szerint egyszer, amikor Lenin elvtárs átsétált a Vörös téren, néhány ott focizó gyerek labdája a bolsevik vezető lábaihoz gurult. Lenin barátságosan visszapasszolta a játékszert a fiúknak. A szovjet sajtó erre megjegyezte, hogy milyen humánus vezető a párt első embere, hiszen akár agyon is lövethette volna a gyerekeket. Ilyen és hasonló történetek jutnak eszünkbe arról, ami hétfőn történt az Országos Meteorológiai Szolgálat vezetőivel. A magyar kormány a két szakember menesztésével egyértelművé tette, hogy a lenini úton jár. Sztálin idejében azonban már nem úszták meg ennyivel azok, akik nem jósolták meg helyesen az időjárást, hiszen 1937-ben a diktátor kivégeztette a szovjet meteorológiai szolgálat igazgatóját.

Fotó: mandiner.hu

Mondhatnánk, hogy egészen elképesztő az, ami az OMSZ igazgatójával és helyettesével történt, de sajnos túl vagyunk már azon az állapoton, amikor megdöbbenünk a két vezető rapid kirúgásán. Valljuk meg, hogy ott motoszkált már a fejünkben augusztus 20-a estéjén, hogy az időjósok közül néhányaknak el kell majd vinniük a balhét azért, mert a beígért eső helyett tiszta maradt az ég, így akár el is lehetett volna pufogtatni a tűzijáték rakétáit Budapesten.

A nyári szabadságát töltő Orbán Viktor bizonyára a távolból üzente meg Palkovics miniszternek, hogy a meteorológiai baki miatt Radics Kornélia igazgatónak és helyettesének, Horváth Gyulának távoznia kell a posztjáról. Előtte még – mintegy tüzérségi előkészítésként – a kormánymédia összehangolt támadást indított az Országos Meteorológiai Szolgálat ellen, mert az szombat délben nem tudta tűpontosan megjósolni az esti időjárást. Ez egy olyan lépés, amely megüzeni minden állami intézmény munkatársainak, hogy bizonyos szituációkban nincs helye a tévedésnek még akkor sem, amikor a jövő tartogat meglepetéseket.

Gyanítható, hogy Kovács államtitkár azért hallgatott a szakemberek előrejelzésére, mert nem akarta olyan helyzetbe hozni főnökét, mint ahogy Gyurcsány Ferenc járt 2006-ban, amikor a politikusok nem szívlelték meg a meteorológusok jelzéseit, és tragédiába torkollt az augusztus 20-i látványosság.

Márpedig a meteorológia egy meglehetősen összetett tudomány, objektivitást elvárni ezen a területen a hozzá nem értés egyértelmű jele. Körülbelül annyira lehet ugyanis biztosan megjósolni akár egy néhány órás távlatból az időjárás alakulását, mint amennyire egy közvélemény-kutató tudja jelezni egy választás végeredményét a voksolást megelőző napon. Valószínűleg a delphoi jósda papnőit sem váltották le amiatt, ha nem ítélték meg tűpontosan, érdemes-e háborút indítani a perzsák ellen, vagy sem. A jövő ugyanis természetéből fakadóan kiszámíthatatlan, igaz, egy olyan kormányfő számára ez talán elfogadhatatlan, aki 2030-ig biztosan hatalomban akar maradni.

Ne felejtsük el azonban, hogy a végső döntést a tűzijáték elhalasztásáról a Kovács Zoltán által vezetett operatív törzs hozta meg, vagyis, amennyiben érvényes lenne az az elv, hogy a legmagasabb szinten kell a felelősséget vállalni a döntésekért, akkor a derék államtitkárnak távoznia kellett volna a posztjáról. Ő viszont mossa kezeit, és azt a látszatot kelti a meteorológusok megbüntetésével, mintha valami szabotázs akció áldozata lett volna az általa vezetett operatív törzs. Gyanítható, hogy Kovács államtitkár azért hallgatott a szakemberek előrejelzésére, mert nem akarta olyan helyzetbe hozni főnökét, mint ahogy Gyurcsány Ferenc járt 2006-ban, amikor a politikusok nem szívlelték meg a meteorológusok jelzéseit, és tragédiába torkollt az augusztus 20-i látványosság.

Fotó: nyugatifeny.hu

Újabb bizonyíték arra a mostani eset, hogy az Orbán-kormány úgy igyekszik kicselezni a politikai csapdákat, hogy az elődei által járt utakat messze elkerüli. Ezért nem mert a taxisokkal ujjat húzni a katás adózás ügyében, és ezért nem lépi meg az árstopok feloldását egy ütemben. Orbán Viktor retteg attól, hogy bármiben is egy platformra kerüljön Gyurcsány Ferenccel vagy valamelyik elődjével. Fenn akarja tartani a tévedhetetlenség látszatát, ezért áldoz be olyanokat egy-egy kudarc után, akikért nem kár, és nem is köthetők szorosan az ő személyéhez. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Ha tévedésből lenyilazod a saját harcostársadat, gyorsan fordulj hátra, mintha azt kémlelnéd, ki lőtte hátba a barátodat.”

Most látszik csak igazán, mekkora kockázata van annak, amikor egy társadalomban a jövedelmek drasztikusan elszakadnak egymástól. Most, hogy a megélhetés mindenkinek nehezebbé válik, kiszolgáltatottá válnak azok, akik számára a költségek kigazdálkodása eddig is problémát okozott, ugyanakkor a gazdagabbaknak elég néhány luxuskiadásról lemondaniuk. Ettől függetlenül a harag és kétségbeesés minden társadalmi csoportban erősödik. Más kérdés, hogy a szolidaritás hiánya meddig segíti a kormányt az elégedetlenség elfojtásában.

Fotó: szeretlekmagyarorszag.hu

Egyre valószínűbb, hogy a magas infláció, a gyenge forint mellé rövidesen nyakunkba kapjuk a gazdasági recessziót is. E tényezők együttes hatása semmi jót nem tartogat a magyar háztartások számára, a kormány pedig törheti a fejét azon, hogyan védekezzen e három kedvezőtlen tendencia ellen egyszerre. Az mindenesetre egyértelmű, hogy felélte a kormány a kedvező gazdasági folyamatok idején keletkezett állami többletet, mivel ezeket a forrásokat jól tudta hasznosítani a politikai céljai megvalósításában.

Orbán Viktor azonban hiába nyerte meg újabb kétharmaddal az idei parlamenti választásokat, politikai túlsúlyának most kevésbé veszi hasznát, mint a korábbi időszakokban. Stabil többsége ugyanis most csak arra jó, hogy a kormány a válságos helyzetben érdemi vita nélkül, rapid gyorsasággal verje át az országgyűlésen a kapkodva meghozott, sokszor felelőtlen és értelmetlen döntéseit. A növekvő felelősség terhe alatt meghozott döntések problémás elemeit ezért egyelőre elfedi a Fidesz kétharmada, de megoldást nem kínál ezek kiküszöbölésére.

Érdemes megvizsgálni, milyen gazdaságpolitika vezetett odáig, hogy lényegében egy hónap alatt átfordult az egzisztenciánk stabilitásáról alkotott nézetünk egy hirtelen felerősödő pánikreakcióba. A kormány az elmúlt 12 év alatt folyamatosan azt hangoztatta, hogy a magyar gazdaság stabil, és a kilátásai sokkal jobbak, mint az EU nyugati felében található „elfáradó” demokráciákban. A mutatók nem is néztek ki rosszul, hiszen az emelkedő GDP, a mérséklődő államháztartási hiány, valamint az államadósság nagyon lassú, ám folyamatos csökkenése azt mutatták, hogy a jogállami problémák és a korrupció ellenére is stabil életszínvonal-emelkedésre számíthatunk.

Egy darabig lehet a háborút okolni minden rosszért, ami váratlanul a nyakunkba szakadt, de tény, hogy viszonylag rövid idő alatt le kell mondaniuk az embereknek a korábban megszokott kedvezményekről, és amikor havi 80-100 ezer forint pluszköltsége jelentkezik egy családnak, akkor már nehéz elhitetni az érintettekkel, hogy minderről az ukránok és az USA és az Európai Unió tehetnek.

Igen ám, de ennek alapja a mesterségesen alacsonyan tartott fizetések és nyugdíjak voltak, miközben nem hajtottak végre jelentős reformokat sem az egészségügyben, sem az oktatásban, sem az államigazgatásban. Közben az alacsony béreknek és a magas állami támogatásoknak köszönhetően jöttek a nyugati befektetők, és ezzel a kormány azt a látszatot keltette, hogy a régió kiemelkedő gazdaságává varázsolta a magyart. Közben, hogy ne vegye észre a lakosság a fejünk felett gyülekező felhőket, olyan szociális intézkedésekkel tartotta kábulatban a magyarokat, mint a rezsicsökkentés, a különböző termékekre kivetett árstop, vagy a kamatstop.

Ezek az intézkedések azonban az egyre kedvezőtlenebb világgazdasági körülmények között fenntarthatatlanok, mivel az államnak egyre többe kerül a hatósági díjszabás fenntartása. Egy darabig lehet a háborút okolni minden rosszért, ami váratlanul a nyakunkba szakadt, de tény, hogy viszonylag rövid idő alatt le kell mondaniuk az embereknek a korábban megszokott kedvezményekről, és amikor havi 80-100 ezer forint pluszköltsége jelentkezik egy családnak, akkor már nehéz elhitetni az érintettekkel, hogy minderről az ukránok és az USA és az Európai Unió tehetnek.

Fotó: hvg.hu

A magyar családok többségének költségvetése eddig is igen szoros volt, ezért szinte megoldhatatlan képlet minden számlát befizetni úgy, hogy a fizetések nem emelkednek jelentősen. Így nem csak az állam adósodik el, hanem a polgárai is, ami nagyon kedvezőtlen folyamatokat vetít előre. A kormány még mindig nem tett le az asztalra egy olyan szociális intézkedési tervet, amely a válság miatt lehetetlen helyzetbe került háztartásokon segítene. Inkább megpróbálja megpumpolni azokat a multicégeket, melyek természetesen a lakosságra hárítják a pluszköltségeiket. Akárhogy csavarja a kormány a kommunikációját, tény, hogy az elmúlt évek felelőtlen gazdaságpolitikájának árát a magyar polgárok fizetik meg. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Ahhoz, hogy a szakács levest tudjon főzni, nem csak zöldség és hús kell, hanem valakinek el kell mennie a patakhoz vízért.”

Egyre abszurdabb ötletekkel rukkol elő a kormány az energiatakarékosság ügyében. Ez annál is szembeötlőbb, mivel néhány hete még azokon élcelődtek a fideszes politikusok, akik a spórolás szükségességére hívták fel a figyelmet. A kapkodás annak a jele, hogy a kormány legfelsőbb szintjein sem voltak tisztában a helyzet súlyosságával, ami az egyszemélyi vezetés egyik legkirívóbb sajátossága. A felelősség ezért leginkább Orbán Viktor vállát nyomja, de ő inkább az amerikai republikánusoknak osztogatott tanácsokat rról, hogyan szerezzék meg, majd betonozzák be a hatalmukat.

Fotó: PannonRTV

A friss törvényi lazítások lehetővé teszik, hogy Magyarországon a jövőben akár természetvédelmi területekről is ki lehet termelni a tűzifának valót. Ezt a kormány a most induló kályha- és kazánprogramja miatt lépték meg, így teremtve meg a lehetőségét annak, hogy például az oktatási intézményekben átálljanak a fatüzelésre. Ezt valószínűleg ostoba viccnek vélte volna kormánypárti és ellenzéki szavazó egyaránt néhány napja is, ám most ez a komor valóság. A rendelkezés ilyen rapid bevezetése arra utal, hogy tényleg nagy a baj energiafronton, ám a kormányzati kommunikáció továbbra is az ellenzékre kívánja hárítani a felelősséget.

Aki volt katona, ismeri a dobkályhák világát, így el tudja képzelni talán azt is, hogy ezeket a könnyen mozgatható, kicsi, ám nagy meleget biztosító fűtőberendezéseket is aktiválja rövidesen a kormány. Most kissé ironikusnak tűnik ez a feltételezés, de az állami erdőterületek megcsonkítása és a fatüzelésű kályhák csatarendbe állítása is viccnek tűnt néhány napja, és most mégis itt tartunk. Csak most nyer értelmet a főispánok és a vármegyék reaktiválása, hiszen az új kormányzati irányvonal előhírnökei voltak. Magyarország ugyanis most már biztos, hogy hátrafelé megy, és nem előre.

A magyar kormányfő egy olyan mintaországként mutatta be hazánkat az amerikai konzervatívoknak, ahol neki dolgozik az ügyészség, az alkotmánybíróság, a köztársasági elnök, az állami pénzből kitömött jogvédő és civil szervezetek, és ahol a túlságosan keményen fogalmazó újságírókat, szerkesztőségeket meg lehet félemlíteni, esetleg meg lehet venni a kiadóikat.

Mindeközben Orbán Viktor okítja a világot, elmagyarázza a republikánusok válogatott csapatának, miként kell elkerülni a keveredést más fajokkal, hogyan semlegesítsék a genderproblémát, miként tartsák távol a határaiktól a migránsokat. Mindenről beszélt a CPAC résztvevőinek, csak arról nem ejtett szót, hogy miként szakadt ketté Magyarország társadalma az utóbbi 12 évben mind szociálisan, mind ideológiailag, miként hagyta kormánya elúszni a lehetőséget, hogy a kedvező világgazdasági időszakban megerősítse az ország pénzügyi alapjait, illetve csökkentse az államadósságot. Azt se nagyon boncolgatta, miként lett Putyin foglya az ország amiatt, hogy az energiafelhasználásunk nagyon nagy mértékben az orosz kőolajra és földgázra épül.

Orbán azzal sem kérkedett, hogy a tragikus járványkezelésnek köszönhetően az ország lakosságához képest kiugróan magasak voltak a halálozási mutatók a koronavírus tombolása idején, illetve hogy még a vakcinák beszerzésén is nyerészkedtek a kormányhoz közel álló oligarchák. A magyar kormányfő egy olyan mintaországként mutatta be hazánkat az amerikai konzervatívoknak, ahol neki dolgozik az ügyészség, az alkotmánybíróság, a köztársasági elnök, az állami pénzből kitömött jogvédő és civil szervezetek, és ahol a túlságosan keményen fogalmazó újságírókat, szerkesztőségeket meg lehet félemlíteni, esetleg meg lehet venni a kiadóikat.

Fotó: Amerikai Népszava

Nem említette persze a most induló kazán- és kályhaprogramot sem, ami egy teljesen elhibázott szociális- és energiapolitika eddigi legfurább kitüremkedése. Hatósági árszabással ugyanis egyre nagyobb terhet tett az állami költségvetésre, rászabadította az inflációt a lakosságra, majd mindezt ráfogta az orosz-ukrán háborúra. A propaganda azonban nem tudja hosszasan elfedni a valós problémát, ugyanis a mesterségesen alacsonyan tartott jövedelmek miatt a lakosságot sokkolná a szembesülés a valós piaci árakkal. Így aztán az amerikai republikánusok épp úgy átverte Orbán Viktor, mint a választások előtt a legtöbb magyar állampolgárt. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ne a szemedet dörzsöld, amikor az ellenség sokkal nagyobb, mint arra számítottál, hanem gyorsan találj ki egy új haditervet!”

Várható volt, hogy a kormány lépésről lépésre számolja fel a saját maga által hozott szociális intézkedéseket, és a szombaton bejelentett üzemanyaggal kapcsolatos megszorítások sem tekinthetők véglegesnek. Hasonlóan a rezsicsökkentés csökkentéséhez a kedvezményes benzinvásárlásra jogosultak körének szűkítése is csak kismértékben orvosolja a jelenleg fennálló gazdasági problémákat. A kormánypárt célja most az időnyerés, főként azért, hogy legyen lehetősége egy kommunikációs kampánnyal a felelősséget áthárítani a felelősséget az Európai Unióra és Ukrajnára.

Fotó: vg.hu

Még nem esett el teljesen a benzinár-stop, de komoly sebet ütöttek rajta. Egyelőre a céges autók esnek el a kedvezményes üzemanyag megvásárlásától, ám ez az intézkedés lényegében csak arra jó, hogy az ellátási gondok látványos jelentkezését időben hátrébb tolják. Heteket, talán hónapokat nyert a kormány és természetesen a MOL a kedvezményezettek körének szűkítésével, ám nyilvánvaló, hogy hosszabb távon fenntarthatatlan a hatósági ár ezen a területen is. A kormány ezzel amellett, hogy igyekszik féken tartani az indulatokat, az inflációt felpörgető áremeléseket is fokozatosan akarja végrehajtani, hogy ezen a területen se érzékeljenek állampolgárok sokkoló következményeket.

A mostani rapid bejelentéssel már csak az alapvető élelmiszerek némelyikére vonatkozó árstop maradt érintetlen, ami egyébként inkább csak kirakat, hiszen minden másért sokkal többet kell fizetnünk, mint néhány hónappal ezelőtt. Jól érzékelhető, hogy a kormány igyekszik apránként adagolni a mérget a lakosságnak, nehogy az indulatok hullámai felerősítsék egymást. Közben kommunikációs kampányokkal igyekszik előkészíteni a megszorításokat, hogy a lehető legkevesebben hánytorgassák fel Orbán Viktornak és körének: nem ezt ígérték a kampányban.

Most azonban szó sincs arról, hogy a rászorulók bármiféle segítséget kapnának, inkább az várható, hogy a katások után újabb társadalmi, szakmai csoportokat pécéz ki magának a hatalom, melyektől újabb bevételekre számít a kormány.

Ma már szinte senki se gondolja komolyan, hogy a korábban meghozott jóléti intézkedések fenntarthatók egy romló nemzetközi politikai és gazdasági környezetben, de sokan még reménykednek abban, hogy bekerülhetnek azok körébe, akik számára továbbra is maradnak bizonyos kedvezmények. A követendő eljárás viszont az lenne ilyenkor, hogy a megszorítások bejelentését követően a kormány olyan programokat kínálna a társadalom számára, melyek elsősorban a hátrányos helyzetben lévő polgároknak nyújtana támogatást a nehéz időkben. Most azonban szó sincs arról, hogy a rászorulók bármiféle segítséget kapnának, inkább az várható, hogy a katások után újabb társadalmi, szakmai csoportokat pécéz ki magának a hatalom, melyektől újabb bevételekre számít a kormány.

Fotó: pénzcentrum.hu

Nem túlzás azt vizionálni, hogy az előttünk álló időszakban hetente lesznek újabb és újabb megszorításokról szóló bejelentések, melyek nyomán szép lassan minden választási ígéretét felszámolja a kormány. Az Orbán-kabinet azonban nem retteg, mert úgy gondolja, mindent meg tud majd magyarázni, hiszen ellenségépítésben hatalmas rutint szerzett magának az utóbbi években. Az azonban kétséges, hogy az árstopok felszámolásával felpörgő infláció hatásait mennyire hajlandó eltűrni a lakosság, ugyanis amikor a fizetés, a nyugdíj, a banki megtakarítás meredeken veszít az értékéből, az emberek már nem az EU-t, Soros Györgyöt vagy az ukrán vezetést veszik elő, hanem a saját kormányukat. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha egy apacs nyila sebesít meg, nem a sziúkat fogod okolni ezért”

Hogyan lett a rendszerváltáskor még lelkes liberális fiatal politikusból sajátos fajelmélettel kampányoló autokrata vezető? Orbán Viktor politikai krédóját jól nyomon követhetjük, ha a székelyföldi Tusnádfürdőn elmondott programbeszédeit elemezzük. A valaha reálpolitikusként aposztrofált kormányfő mostanra korábbi jóslatai foglya lett. Főként azért, mert soha nem lenne képes beismerni, hogy valaha is rosszul értékelte volna a politikai, gazdasági vagy nemzetközi helyzetet. Orbán mára elrettentő példa lett a nemzetközi politikában, ugyanis rendszere épp úgy araszol hátrafelé, ahogy az ő gondolkodása is egyre régebbi és egyre riasztóbb szellemi elődök felé keres kapaszkodókat.

Fotó:24.hu

Orbán Viktor legutóbbi tusványosi beszéde olyan volt, mint egy Madonna koncert. Hatalmas hírverés és várakozás előzte meg, voltak ismert előzenekarok, látványos fény- és hangeffektek, profi tánckar, monumentális díszletek, no meg rengeteg rajongó. Amikor viszont színre lépett az est főszereplője, a régi slágerek kissé rekedtesen, sablonosan, sőt megkopva jöttek ki a torkából, ám, hogy fenntartsa a közönség figyelmét, néhány ponton erőlködve próbált énekelni. Orbán ugyanis ma már csak azzal tudja fenntartani a sajátjai és ellenségei figyelmét, ha a korábbi szólamait felturbózva egyre szélsőségesebb kijelentésekkel sokkolja a hallgatóságot.

Az idei beszéd azért tűnt különösen szélsőségesnek, mert a koronavírus-járvány miatt két évig nem léphetett színpadra Tusnádfürdőn a magyar kormányfő, így kimaradt néhány sebességi fokozat, így Orbán féktelen száguldása az eszmék terepén talán a saját szimpatizánsait is meglepte. Mintha teljesen felülírta volna a pávatánc korábbi fogalmát, így programalkotásában már leplezni se próbálta megvetését mindennel szemben, ami nyugati, liberális és demokratikus. Ma már csak néhány súlytalan kormánypárti politikus tétova gesztusai emlékeztetnek arra, hogy Magyarország az Európai Unió tagállama, ahol elviekben léteznek olyan intézmények, melyek féken tudnak tartani a realitásoktól teljesen eltávolodott politikusokat.

És ha tényleg faji elkülönülés a megmaradásunk, jólétünk záloga, miért akar Budapestre telepíteni egy hatalmas kínai egyetemet a regnáló kormány?

Persze, Orbán pont fordítva látja, hiszen beszédéből minduntalan visszaköszönt az az álláspont, hogy a nyugati politikusok és a hazai ellenzék tökéletesen félreértik a világot. Csak ő tudja, hogy Oroszországot nem lehet legyőzni, és csak ő képes felmérni annak a következményeit, hogy a nyugatiak igyekeznek minden segítséget megadni Ukrajnának annak érdekében, hogy országukat ne tépje szét az orosz medve. Orbán a háborút végtelen egyszerű logikával zárná le: Ha az EU és az USA nem támogatná fegyverrel és pénzzel az ukránokat, és visszavonná az oroszokat sújtó szankciókat, Kijev előbb-utóbb kapitulálna, és így megoldódna Európa és Magyarország összes baja.

Ez a gondolatmenet nagyon jellemző Orbánra, hiszen a szolidaritás és a hosszú távra szóló stratégia teljes hiányáról árulkodik. Mivel a független sajtó érdemben alig kérdezheti a kormányfőt, sajnos senki sem tudta eddig feltenni neki azt a kérdést, hogy ugyanez lenne a véleménye akkor is, ha Magyarországot támadta volna meg egy idegen hatalom? Mintha Orbánt soha nem foglalkoztatta volna a történelemnek azok az időszakai, amikor az agresszorokat kompromisszumokkal, sőt, igényeik kielégítésével próbálták jobb belátásra bírni. Szerencsére az európai politikusok zöme még jól emlékszik az 1938-as müncheni egyezményre, amikor a nyugati hatalmak Csehszlovákiát dobták oda a náci Németországnak a saját biztonságuk és békéjük érdekében.

Ha már a náci időszaknál tartunk, érdemes idézni a mostani Orbán-beszéd leghátborzongatóbb részét: „Ez egy történelmi és szemantikai szemfényvesztés, mert összekever különböző dolgokat. Ugyanis van az a világ, ahol az európai népek összekeverednek az Európán kívülről érkezőkkel – na, az kevert fajú világ. És vagyunk mi, ahol Európán belül élő népek keverednek össze egymással, mozognak, munkát vállalnak, meg átköltöznek. Ezért például a Kárpát-medencében mi nem vagyunk kevert fajúak, hanem egész egyszerűen a saját európai otthonában élő népeknek vagyunk a keveréke. Amikor szerencsés a csillagok állása, ezek a népek egy ilyen hungaropannon mártásban össze is olvadnak, egy sajátos európai kultúrát hozva létre. Egymással hajlandóak vagyunk keveredni, nem akarunk kevert fajúvá válni”

Nem túlzás azt állítani, hogy ezek a sorok az 1935-ben a Reichstag által egyhangúlag megszavazott nürnbergi törvények szellemiségét idézik. Lényegében a faji tisztaság ideológiáját népszerűsíti azzal a kitétellel, hogy akikkel már összekeveredtünk, maguk is a „hungaropannon mártás” részeivé váltak. Kérdés, hogy ide sorolja-e Orbán a hazai cigányságot vagy zsidóságot, illetve a magyarországi nemzetiségeket? És ha tényleg faji elkülönülés a megmaradásunk, jólétünk záloga, miért akar Budapestre telepíteni egy hatalmas kínai egyetemet a regnáló kormány?

Fotó: index.hu

Volna még néhány kérdés, melyeket e kijelentés kapcsán érdemes lenne feltenni a miniszterelnöknek, de jelen helyzetben erre sajnos sem az ellenzéki politikusoknak, sem a független sajtó képviselőnek nincs reális esélye. Azt érdemes lenne megtudni, hogy a Fidesz politikusai közül hányan borzongtak meg e kijelentések hallatán? Abban biztosak lehetünk ugyanis, hogy nem minden kormánypárti képviselő, hivatalnok vagy civil gondolja azt, hogy virtigli náci ideológiával lehet egy szebb, boldogabb jövő felé menetelnünk. Mert, ahogy egy régi dakota bölcsesség tartja: „Ha egyértelművé válik, hogy a törzsfőnök már nem látja szabad szemmel a horizontot, ne félj a kezébe nyomni egy távcsövet.”

Pénzt jogállamért. Röviden így lehet összefoglalni az Európai Unió döntéshozó szerveinek új taktikáját a magyar kormánnyal szemben. Most különösen hatékony eszköznek látszik a kifizetések visszatartása a Brüsszellel évek óta harcban álló Orbán-kormánnyal szemben, hiszen gazdasági krízis közeleg, sőt valószínűleg már el is kezdődött a hét szűk esztendő. Az utóbbi 12 évben ugyanakkor a Fidesz egy olyan paternalista alapokon álló szociálpolitikát valósított meg, ami nagyon sokba kerül a költségvetésnek, így ennek a rendszernek a finanszírozása lehetetlennek tűnik a jövőben.

Fotó: index.hu

Megszokhattuk Orbán Viktor kormányaitól, hogy soha, semmilyen formában nem vállalja fel a politikai felelősséget egyetlen tettéért sem. Ez nálunk már szinte természetesnek tűnik, komoly demokráciákban azonban a felelős kormány kifejezést szó szerint értik, vagyis, amikor a politikai vezetés hibát vét, azt beismeri, sőt elnézést is kér ezért a választópolgároktól. Magyarországon az utóbbi években a bajokért mindenki hibás volt a baloldaltól kezdve Soros Györgyön át az Európai Unióig, csak a döntéseket meghozó kormány nem.

Ha valamikor nagyon fontos lenne szakítani ezzel a felfogással, annak az ideje most jött el. A kormány ugyanis saját hibái miatt kezdett el kapkodni, pénzt tarhálni, no és újabb ellenségek után kutatni. Elhitette ugyanis az emberekkel, hogy a gondoskodó állam mindig ott áll majd mögöttük, és el tudja intézni azt is, hogy a rezsiköltségek annak ellenére se emelkedjenek, hogy az energiahordozók ára az egekbe szökött. Bár a nyugdíjasok zöme valóban megalázóan alacsony juttatásban részesül, a 13. havi nyugdíj újbóli bevezetése a koronavírus-járvány indulásakor szintén súlyos gazdaságpolitikai baklövés volt.

A katások története is ide sorolható, hiszen a Fidesz azon kevés intézkedései közé sorolható a vállalkozói adminisztráció csökkentése, ami még ellenzéki oldalról is elismerést váltott ki. Most sikerült ezt a sikersztorit is a mocsárba taszítani, hiszen egy nap alatt bizonytalanná tették félmillió ember megélhetését. Mindezt csakis azért, mert hirtelen nagyon kellett a pénz a költségvetésnek. Ez utóbbi eljárás mutatta meg a kormánypárt érzéketlenségét a valódi emberi problémák iránt, hiszen az erőből átvitt rendelkezések mindig azt demonstrálják, hogy szerintük a párbeszéd az érintettekkel a demokrácia csökevénye, és semmi keresnivalója a NER gépezetében.

Mi más ez, mint annak beismerése, hogy a Polt Péter vezette ügyészség több esetben nem látta el a feladatát, sőt sokszor falazott a korrupciós bűncselekmények elkövetőinek?

Nem véletlen tehát, hogy a brüsszeli bürokraták egyik fontos követelése a társadalmi párbeszéd visszaállítása, hogy milliók sorsáról ne a Fidesz parlamenti szavazógépezetének alig több mint 130 képviselője döntsön minden előkészítés, hatástanulmány és egyeztetés nélkül. Elég ellentmondásos, hogy a támogatások visszatartásával próbál egy ilyen alapvető demokratikus alapelvet rákényszeríteni az EU a magyar kormányra, de a felek közti ellentétek odáig fajultak, hogy mindkét oldalon a zsarolás tűnik az egyetlen használható eszköznek az érdekérvényesítésben.

A magyar kormánynak persze most muszáj engednie, hiszen pénzszűkében van, és egyetlen uniós tagállamként csak Magyarországnak nem sikerült megegyeznie a helyreállítási alap felhasználásának feltételrendszeréről. Ez praktikusan annyit tesz, hogy amíg komoly garanciákat nem kap az Európai Unió arra, hogy a magyar kormány az uniós sztenderdek szerint költi el ezt a támogatást, addig nem nyílik ki pi a pénzeszsák szája. A garanciákat viszont csak törvénymódosításokkal lehet biztosítani. Ez a folyamat két most benyújtott törvénymódosítás formájában meg is indult, de kérdés, hogy elegendő biztosítékot lát-e Brüsszel ezekben a változtatásokban arra, hogy az Orbán-kormány valóban kordában akarja-e tartani a korrupciót.

A Varga Judit igazságügyi miniszter által benyújtott törvénytervezetek mindenesetre már a címükben is azt sugallják, hogy a kormány nem jókedvében módosít a jelenlegi jogszabályokon. A nyomozások lehetőségeit kiszélesítő törvény például a következő címet kapta:"Az Európai Bizottsággal való megegyezés érdekében a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény módosításáról" Ennek a módosításnak az a lényege, hogy kiemelt bűncselekmények gyanúja esetében az ügyészség megkerülésével akár a bíróságokon is lehet nyomozást kezdeményezni. Mi más ez, mint annak beismerése, hogy a Polt Péter vezette ügyészség több esetben nem látta el a feladatát, sőt sokszor falazott a korrupciós bűncselekmények elkövetőinek?

Fotó:444.hu

Ez ugyan komoly kompromisszumnak tűnik, ám ettől még semmi garancia nincs arra, hogy ez a mechanizmus a gyakorlatban is működni fog. Másrészt az a kormány, amely az általa gránitszilárdságúnak tartott alaptörvényt is kénye-kedve szerint módosítgatja, az EU-s támogatások begyűjtése után simán visszaállíthatja a korábbi szabályokat, így nem fenyegeti az a veszély, esetleg a bíróságokon kössenek ki kínos korrupciós ügyek. De már az uniós szervek is óvatosak a magyar kormány ígéreteivel kapcsolatban, így valószínűleg több biztosítékot kell majd beépíteni a rendszerbe. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Ha úgy látod, hogy betörted a vadlovat, még ne engedd el a sörényét, mert csak ezt a pillanatot várja, hogy ledobjon magáról”