Naivitás lenne azt hinni, hogy amennyiben a magyar ellenzék április 3-án megnyeri a parlamenti választást, belátható időn belül helyreáll az országban a jogállamiság, az uniós források pedig azonnal áramlani kezdenek Brüsszelből. Az Orbán-rendszer kiépítése évekig tartott, így a szabályok átszabása sem valósulhat meg néhány hét alatt. Az azonban már önmagában is egy komoly fejlemény, hogy sokan gondolkodnak el azon, miképpen lehet visszaadni a jogállami intézményeknek az eredeti funkcióit, illetve, mi történne akkor, ha Orbán Viktor kormánya kapna újabb négy évet arra, hogy ezeket az intézményeket még inkább magához láncolja.

Fotó: privátbankár.hu

„Reméljük, hogy a Bizottság folyamatosan dolgozott, mostanra kész a lecke, és a testület készen áll a rendelet alkalmazására. Az ítélettel fordulóponthoz értünk, a döntés a közös értékeken alapuló európai projekt támogatását jelenti. Egyértelmű üzenet az autoriter kormányoknak: az Unióban be kell tartani a játékszabályokat. A döntéssel az Európai Bíróság jogi szempontból is megerősíti a jogállamisági mechanizmus mögött álló politikai üzenetet, és támogatja az unós intézmények komoly munkáját.” – kommentálta az Európai Bíróság február 16-án kihirdetett ítéletét a spanyol Eider Gardizabal Rubial, aki az Európai Parlament szociáldemokrata frakciójának tagja.

Talán nála is keményebben fogalmazott a finn Petri Sarvamaa, aki a parlament néppárti frakciójában ül, így nem is olyan még a Fidesszel közös elvek mentén politizált. „Elhárult a jogállamiságra vonatkozó feltételrendszerről szóló rendelet előtt álló utolsó akadály. A Parlament most közvetlenül a Bizottsághoz szól, és egyértelműen akarok fogalmazni: eljött a jogszabály alkalmazásának ideje. Nem lehet ismét haladékot kérni, hanem a Bizottságnak határozottan és késedelem nélkül lépnie kell. A tények vitathatatlanok. Mindnyájan tudjuk, hogy már régóta romlik a jogállamiság minősége, és nem csak Magyarországon és Lengyelországban, hanem más tagállamokban is.”

Az úgynevezett feltételességi mechanizmus beélesítése a döntési folyamatokba lehetővé teszi, hogy az olyan országoktól, melyek nyíltan megsértik a jogállami normákat, az uniós forrásokat részben vagy egészben meg lehet vonni. Ez egy olyan jelentős változás az EU működésében, amelyhez fogható nem volt az utóbbi évtizedekben. Innentől kezdve ugyanis hiába járna jóval több pénz egy uniós tagországnak, mint amennyit befizet a közös kasszába, előfordulhat, hogy az egyenlege mínuszba fordul, vagyis ráfizet arra, hogy a politikai és gazdasági közösség tagja. A mechanizmus persze arra lett kitalálva, hogy visszatartsák a közös normák megsértésétől a tagállamokat, ám Orbán Viktorról köztudott, hogy ő előre megy, ha törik, ha szakad.

Mivel a választási kampány kellős közepén tartunk, a magyar kormány reakciója a jogállami mechanizmus beélesítésére csak felszínes ideológiai üzengetés, Orbán Viktor ugyanis az új parlamenti erőviszonyok ismeretében fogja majd kifejteni, hogy hosszú távon milyen viszonyt tervez az Európai Unióval. Korábban már belengette a Fidesz, hogy van élet az EU-n kívül is, Varga Mihály pénzügyminiszter pedig odáig ment, hogy amennyiben a következő hétéves költségvetési ciklusban már nettó befizetők lennénk, talán jobb is, ha nem maradunk tagok. A külső szemlélő számára tényleg elég egyértelműnek tűnik, hogy a magyar kormánypártot már csak az anyagi megfontolások, vagyis a bőségesen érkező ingyen pénz tartotta a közösségben, amennyiben ezek a források elapadnak, már semmi értelmét nem látják a tagságnak.

A helyzet azonban nem ilyen egyszerű. Magyarországnak az uniós forrásokon kívül még számos előnye származik abból, hogy az EU tagja. Például így jóval előnyösebb feltételek között kereskedhet a tagállamokkal, de azokkal is, amelyek még nem léptek be az unióba. Az is fontos szempont, hogy a világpolitikának is fajsúlyosabb szereplője egy ország, amely egy olyan fejlett és erős politikai és gazdasági közösséghez tartozik, mint az EU. Nem beszélve arról, hogy Oroszország és Kína számára is akkor értékes szövetséges Magyarország, ha az unió tagja, ugyanis így sokkal komolyabb befolyásra tehetnek szert, mintha hazánk egy kívülálló lenne. Orbán Viktor jól tudja ezt, így bármennyire is fárasztja a Brüsszel elleni hadakozás, a végső szakítás sokkal több hátránnyal járna, mint amennyi előnnyel számolhatna.

Fotó: 24.hu

Ennek az eszmefuttatásnak persze csak akkor van igazán értelme, amennyiben április 3-án Orbán Viktor megtartja a hatalmát. Teljesen más megvilágításba kerül ugyanis Magyarország, amennyiben az ellenzéki pártok le tudják váltani a jelenlegi kormányt. Bár a Fidesz mindent elkövet annak érdekében, hogy a választások megnyerése lényegében csak kötelező házi feladatnak tűnjön számára, a hatalmas ellenszél ellenére az ellenzék is kijöhet jól ebbel a megmérettetésből. Ez sokban függ a hazai gazdasági, a nemzetközi politikai helyzettől, és talán még a járványkezelés hatékonyságának megítélésétől is. Egy biztos: Az új kormánynak mindenképpen komoly gazdasági nehézségekkel kell majd szembe néznie, és a jogállami mechanizmusnak köszönhetően az EU-s pénzeknek nagyobb súlya lesz idehaza, mint bármikor korábban. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Ne menj kölcsönért olyan szomszédhoz, akinek korábban szidtad a felmenőit.”

A hatalmon lévő Fidesz érdeke, hogy négyévente olyan körülményeket teremtsen, melyek reményt adnak az ellenzéki szimpatizánsoknak a kormány leváltására. A díszletek fontosak, elfedik ugyanis azokat a tényeket, melyek szinte reménytelenné teszik a politikai fordulatot. Ugyan erősen lejt a pálya a kormánypárt felé, de lehet képviselő-jelölteket állítani, ajánlásokat gyűjteni, kampányolni, figyelni a közvélemény-kutatások eredményeit, de aztán a végén valahogy mindig a Fidesz jön ki a legjobban az egészből. Így lesz az idei választáson is?

Fotó: 24.hu

Orbán Viktor már egy ideje felesleges időpazarlásnak tartja a parlamenti és önkormányzati választásokat, mégis komoly energiát fektet minden kampányba. Ha nem lennék az Európai Unió tagjai, bizonyára még annyira se ügyelne a kormánypárt a látszatra, mint most. Így 2010 óta újra és újra nekidurálja magát az ellenzék, hogy megdöntse a hatalmát, ő azonban komoly erődemonstrációt tartva kétharmados többséggel abszolválja ezeket a megmérettetéseket. Gonosz macska-egér játékot űz ellenfeleivel, hiszen mér régóta kiüresítette azokat az intézményeket, hivatalokat, melyek feladata a tisztességes és igazságos feltételek biztosítása lenne.

Orbán trükkje arra épül, hogy egyetlen ellenőrző szervet sem szüntetett meg, csak úgy alakította, hogy ezek vezetői (tisztelet a kivételeknek) az ő tenyeréből egyenek. Amikor az Állami Számvevőszéktől az Alkotmánybíróságon és a Nemzeti Választási Bizottságon át az ombudsmani hivatalokig mindenhol az ő emberei ülnek, senki sem gondolhatja komolyan, hogy a jogállami normáknak megfelelően zajlik a kormány tevékenységének ellenőrzése. Minden papíron független hivatal vezetője a kormányfő kottájából játszik, és ha ez nem lenne elegendő, maga Orbán Viktor kezében van a karmesteri pálca is. Ha pedig valaki eltéveszt egy félhangot, akkor gyorsan beül valaki más a helyére a zenekarba.

Nem véletlen, hogy az az ellenzék, amely szinte teljesíthetetlen küldetést vállal azzal, hogy szembeszáll ezzel a hatalmas és egységes gépezettel folyamatosan arról kommunikál, hogyan lehetne ezeket az intézményeket ismét függetlenné tenni? Természetesen el kéne mozdítani olyan fideszes kádereket, akiket évekre bebetonozott a posztjukba a hatalom, és meg kéne változtatni olyan törvényeket, melyek csak kétharmados többséggel írhatók át. Igen, ám, de hol van az az egyszerű többség, ami egyáltalán értelmet ad az ilyen gondolatmeneteknek? A választás megnyerése ugyanis az első lépés lenne egy komoly intézményes reform felé, de Orbán Viktor nagyon jól tudja, hogy ezt a lépést semmiképpen nem teheti meg az ellenzék.

Orbán attól is fél, hogy a külföldi erőforrások segítségével továbbra is a felszínen marad néhány ellenzéki sajtóorgánum, civil szervezet, és az ellenzéki pártok is csökkenteni tudják azt a hátrányukat a kampányban, amit a szűkös anyagi lehetőségek miatt el kell szenvedniük.

Ő tehát abban érdekelt, hogy az ellenzék lásson reményt arra, hogy leváltható a kormánya, így ugyanis maguk az ellenzéki pártok legalizálják azt a választást, ami egyébként messze nem felel meg a demokratikus követelményeknek. Hagyja, hogy hatalmas ellenszélben fáradjanak az ellenfelei, és amikor már úgy érzik, hogy közel kerültek a céljuk eléréséhez, felvonultatja azt a hatalmas hadigépezetet, amellyel valójában rendelkezik. Mindenki, tudja, hogy pénzt, paripát, fegyvert érdemben csak a Fidesz képes felmutatni, mégis újra és újra megkísérlik a lehetetlent: egyetlen nagy rohammal bevenni a kormánypárt erősségeit.

Mivel idehaza minden eszköz a rendelkezésére áll ahhoz, hogy ellehetetlenítse az ellenfeleit, Orbán Viktor már csak a külföldi ellenlábasaitól tart. Ez az alaphelyzet vezetett a Brüsszel elleni szabadságharchoz, a Soros György befolyásával való ijesztgetéshez, és ez sodorta egyre közelebb a kormányt Kínához, Oroszországhoz és több közép-ázsiai autokráciához. A hazai ellenzéket csak annyira veszi komolyan, amennyire képes megjeleníteni a hazai választók számára azokat a kritikákat, melyeket az EU vagy a NATO címez a magyar kormánynak. Orbán attól is fél, hogy a külföldi erőforrások segítségével továbbra is a felszínen marad néhány ellenzéki sajtóorgánum, civil szervezet, és az ellenzéki pártok is csökkenteni tudják azt a hátrányukat a kampányban, amit a szűkös anyagi lehetőségek miatt el kell szenvedniük.

Fotó: hvg.hu

Ennek ellenére jelenlegi állás szerint nem fenyegeti különösebben senki és semmi Orbán Viktor hatalmon maradását. Még az olyan nagy horderejű események sem csökkentették érdemben a bizalmat a regnáló hatalom iránt, mint a Völner-ügy vagy a Pegasus-botrány. Olyan átlátszó trükkökkel volt képes ellensúlyozni ezeket a közéleti botrányokat, mint az árbefagyasztás, személyi jövedelemadó visszatérítés, vagy a 13. havi nyugdíj rendszerének újbóli bevezetése. Orbán egy hozzá hű állami gépezettel a háta mögött még a koronavírus-járvány kezelésének amatőr hibáit is képes volt elkendőzni. Fel kell tennünk a kérdést: Ki, és mikor űzi el Orbán Viktort a hatalomból? Mert ahogy egy dakota harcos kiáltott fel a csatatéren, amikor már csak egyedül harcolt az ellenséggel: „Innen szép győzni!”

A politikában döntő szerepe van annak, hogy milyen környezetben kerül sor fontos tárgyalásokra, megbeszélésekre, netán békekötésekre. A díszletek ugyanis meghatározzák a felek közti viszonyokat, befolyásolják a kommunikáció légkörét, ugyanakkor felerősíthetnek fontos folyamatokat. A nagyhatalmak vezetői ezért előszeretettel élnek a pszichológiai hadviselés eszközeivel, amire jó példa a minapi Putyin-Orbán találkozó. Amikor az erős vezető látványosan demonstrálja hatalmát a gyengébbel szemben, akkor általában el is éri a célját. Vendégszerzőnk, Derék József történelem tanár írása.

Fotó: blikk.hu

Amikor 1945 februárjában Jaltában Sztálin fogadta két szövetségesét, Roosevelt amerikai elnököt és Churchill brit miniszterelnököt, elrendelte, hogy utóbbit a tárgyalások helyszínétől messzebb, Alupkában, a Voroncov palotában szállásolják el. Egyrészt egy meseszép, a tatár időket idéző épületet kapott lakhelyül a brit delegáció, másrészt nekik kellett a legtöbbet utazniuk, hogy időben Jaltába érjenek a tárgyalásokra. Sztálin tudta, hogy Churchill-t a lehető legtávolabb kell tartania Roosevelttől, aki ideológiailag közelebb állt hozzá, ugyanakkor le is akarta nyűgözni a brit miniszterelnököt a csodás palotával, amit a rendelkezésére bocsátott.

Amikor a német delegáció az első világháborút lezáró versailles-i békekonferenciára utazott, a vonat olyan területeken haladt át, ahol még jól látható volt a háborús pusztítás, aztán pedig roncsolt arcút francia katonákat ültettek szembe velük. A békéről a versailles-i kastély tükörtermében tárgyaltak, ami a francia történelem legdicsőbb napjaira emlékeztette a legyőzötteket. Sorolhatnánk még a példákat arra, milyen jelentősége volt annak, kit, milyen ellátásban részesítettek diplomáciai találkozók alkalmával, és milyen környezetben került sor magára az érdemi tárgyalásokra.

Orbán Viktor is jól tudja, hogy a díszleteknek milyen nagy jelentőségük van olyankor, amikor egyszerre akarja lenyűgözni és meggyőzni a tárgyalópartnereit. A miniszterelnök hivatalának Budai Várba költöztetése is azt a célt szolgálja, hogy grandiózus történelmi díszleteket biztosítson számára minden egyes tárgyaláshoz. Amint ő és tárgyaló partnere lenéz az alattuk elterülő Budapestre a vendég úgy érezheti, hogy a kormányfő mindent szemmel tud tartani, ami a fővárosban, illetve az országban történik. Ezúttal azonban a magyar miniszterelnöknek kellett elutaznia Moszkvába, és vendégként neki kellett alkalmazkodnia a Vlagyimir Putyin által kialakított körülményekhez.

A ravasz orosz elnök pedig gondoskodott arról, hogy a régi jó kapcsolat és a több mint tíz személyes találkozó ellenére Orbán Viktor váratlan helyzetbe kerüljön. Az orosz fél ugyanis egy kishajónyi méretű asztal két végét jelölte ki a két vezető számára. Ez azt eredményezte, hogy az audiovizuális kapcsolat a lehető legkisebb hatékonysággal működött a tárgyaló felek között, ami főként annak kellemetlen, aki kisebb súlyú személy az asztal körül. Lényegében egy olyan emberrel kell ugyanis tárgyalnia, akinek sem a gesztusait nem látja rendesen, sem a hangját nem hallja kellőképpen.

A magyar vezető odáig ment a magyarázkodásban, hogy önmagát csak egy kis, jelentéktelen ország miniszterelnökének nevezte a hatalmas és befolyásos orosz elnök mellett.

Orbán Viktor lényegében nem is Putyinnal beszélt, hanem a tolmácsával, aki valamivel közelebb volt hozzá, és nyilván emelt hangon fordította azt, amit az orosz elnök mondott. Mivel a metanyelvi kommunikáció semmiféle segítséget nem nyújtott ahhoz, hogy értelmezhesse Putyin mondandóját, rendkívül megterhelő volt számára ez a párbeszéd. Ezt maga is megfogalmazta akkor, amikor néhány nappal később a rádióban értékelte a találkozót. „Még életemben nem ültem ilyen hosszú asztalnál (…) Nem könnyű dolog 5 órán keresztül észnél lenni.” - fakadt ki tőle némileg szokatlan stílusban a magyar kormányfő.

Ezzel közvetve elismerte, hogy Putyin elérte azt a célját, hogy kizökkentse megszokott szerepéből. Az orosz elnök ugyanis tudta, hogy Orbán rendkívül öntudatos, sőt büszke ember, akt megvisel, ha a körülmények hatására el kell térnie az eredeti tervétől. Az asztal végére ültetve, a tolmács szavait fülelve valóban igen megterhelő lehetett az az öt óra, amit Putyin társaságában kellett töltenie. Az orosz fél valószínűleg alaposan meg is puhította a nyakas magyar kormányfőt, ám a hivatalos nyilatkozatokból nem derül ki, hogy ez milyen eredménnyel járt Putyin részéről.

Felvetődik a kérdés, hogy ha Putyin legértékesebb aduásza az EU-n belül és a NATO kötelékében Orbán, akkor miért hozta szövetségesét ilyen kellemetlen helyzetbe? Itt jön a képbe az a magatartás, amit a magyar kormányfő esetében leginkább pávatáncként szoktunk emlegetni. Putyin kihasználva Orbán szorult helyzetét egyrészt biodíszletként használta ahhoz, hogy demonstrálja erejét, másrészt jelezni szerette volna a magyar fél számára, hogy amennyiben valóban fegyveres konfliktussá fajul az orosz-ukrán konfliktus, választania kell hivatalos szövetségesei és elvbarátja között.

Orbánt szinte sokkolta az az öt óra, amit a kisbusz méretű asztal egyik sarkában kellett töltenie, mert az ebben a szituációban esélye se volt kezdeményezőként fellépni. Ő maga mentegette a helyzetet azzal, hogy egy olyan hatalmas és erős állam vezetőjére, mint Oroszország vigyázni kell a járvány idején, de tény, hogy a találkozó előtt és utána is számos olyan megbeszélése volt Putyinnak, ahol egyetlen lépés távolságból parolázott az Orbánnál sokkal alacsonyabb szintű vendégeivel. A magyar vezető odáig ment a magyarázkodásban, hogy önmagát csak egy kis, jelentéktelen ország miniszterelnökének nevezte a hatalmas és befolyásos orosz elnök mellett.

Fotó: origo.hu

Ez is jól mutatja, hogy Orbán önérzetét meglehetős hatékonysággal törte meg Putyin, így a hatalmas asztallal valószínűleg minden fontosabb célját elérte. A magyar kormányfő számára világos lett, hogy az alárendeltségi viszony és a mély barátság között nem túl nagy a különbség a keleti autokraták értelmezésében. Valahogy úgy kell magyaráznunk Putyin viselkedését, mint egy maffiafőnökét, aki olykor szükségét érzi annak, hogy a leghűségesebb szövetségesei számára is egyértelművé tegye, kinek tartoznak elszámolással. És Orbán Viktor mégiscsak egy EU-s ország és NATO tag állam miniszterelnöke, akit nem árt néha emlékeztetni arra, hogy két urat nem lehet egyszerre szolgálni. Mert ahogy egy dakota közmondás tartja: „Attól, hogy fordítva ülsz a lovon, még ugyanúgy hazavisz, mintha rendesen megülnéd.”

Azt egyelőre nem tudni, lesz-e háború Ukrajna és Oroszország között, az viszont egyértelmű, hogy nagyon nem jött jól Orbán Viktor kormányának ez a konfliktus. Régóta sejteni lehetett, hogy a magyar kormányfő pávatánca megbicsaklik, amennyiben színt kell vallania a nyugati szövetségesek és Oroszország küzdelmében, ám ilyen éles szituációra szinte senki se számított. A mostaninál rosszabb helyzetbe csak akkor kerülne Orbán Viktor, ha a hidegháborús üzengetések átcsapnának fegyveres konfliktusba.

Fotó: magyarnemzet.hu

A magyar kormány skizofrén módon politizál az utóbbi években, hiszen azokkal hadakozik, akik a szövetségesei, és azokkal barátkozik, akik ennek a szövetségnek erős ellenlábasai. Ezt a kétkulacsosnak is csak némi eufemizmussal nevezhető magatartást csak addig lehet fenntartani, amíg a hivatalos barátok és a nem hivatalos szövetségesek egymásnak nem esnek. Most elég közel vagyunk ehhez az állapothoz, így Orbán Viktor arcán és viselkedésén is tükröződik ennek a helyzetnek a tarthatatlansága.

Most ugyanis mind a két fél benyújtja a számlát, és határozott nemet egyiknek sem mondhat a magyar kormányfő. Amennyiben Putyin nem kapja meg azt, amit akar, akkor komoly szankciók várhatnak az országra, amennyiben viszont továbbra is nyíltan kiáll orosz szövetségese mellett Orbán, egyaránt kell számolnia a NATO, az USA és az EU szankcióival. A legrosszabb esetben akár mindkét felet magára haragíthatja, így aztán tényleg nehéz helyzetbe hozhatja magát két hónappal a parlamenti választás előtt.

Orbán és Putyin kicsit talán túl is játszották a szerepüket, hiszen egy lehetséges háború előszobájában lényegében csak egymás vállát lapogatták, hogy demonstrálják a külvilág felé, a barátságuk túlél bármilyen megpróbáltatást.

Ahogy mondani szokták: Innen szép győzni! És láttunk már ilyet Orbán Viktortól. Jelenleg is van esélye arra, hogy a szükségből erényt kovácsoljon. Amennyiben ugyanis el tudja érni, vagy legalább azt a látszatot tudja kelteni, hogy komoly szerepe volt abban, hogy Putyin visszalépjen a fegyveres konfliktustól, és akár mindkét fél elégedett lenne egy kompromisszummal, Orbán pávatánca hatalmas tapsot kapna mind a nyugati mind a keleti szövetségesektől.

Bár Orbán kiváló taktikus, most kevés esélye van arra, hogy komoly engedmények nélkül bármelyik felet is megegyezésre ösztökélje. Putyin nem az a fajta politikus, aki beéri az apróval, a nyugati szövetségek pedig garanciákat szeretnének arra nézve, hogy Oroszország felhagy egyes volt szovjet tagköztársaságok vegzálásával. Orbán számára van egy különösen fontos tétje ennek az alkudozásnak. A V4-ek ugyanis Magyarország kivételével mind az orosz nyomulás visszaszorításában érdekeltek, így ez a szövetség is semmivé válhat Orbán számára, ha nagyon Putyin felé húz.

Hogy végül a gázvásárláson, a paksi bővítésen, a Szputnyik vakcinán és az erősödő kereskedelmi kapcsolatokon kívül szó esett-e az orosz-ukrán konfliktusról a négyszemközti megbeszélésen, egyelőre nem tudni biztosan. A TASZSZ orosz hírügynökség beszámolója szerint épphogy súrolták a témát a felek, de ha tárgyaltak is volna konkrétumokról, arról valószínűleg mélyen hallgat majd a magyar és az orosz sajtó is. Orbán és Putyin kicsit talán túl is játszották a szerepüket, hiszen egy lehetséges háború előszobájában lényegében csak egymás vállát lapogatták, hogy demonstrálják a külvilág felé: a barátságuk túlél bármilyen megpróbáltatást.

Fotó: portfolio.hu

Egyelőre tehát úgy néz ki, hogy a magyar kormányfő nem elég fajsúlyos szereplője ennek a komoly nemzetközi konfliktusnak, a moszkvai találkozó ezért inkább egy komoly kihívás volt számára, hogy megőrizze a renoméját Putyin előtt, ugyanakkor ne vágja el magát a nyugati szövetségesektől se. Putyinnak jól jött egy renitens EU-s vezető, akivel demonstrálhatta, hogy aki kellő tisztelettel közelít hozzá, különböző előjogokat szerezhet nála. Ezt a szerepet láthatóan nem szívesen játszotta el Orbán, de ezúttal nem is hagytak neki sok választást. Mert, hogy egy dakota mondás tartja: „Az új barátot fel kell akkor is vállalni, ha a a régi barátok ki nem állhatják.”

Ügyes taktika elhinteni választások előtt a külföldi beavatkozás lehetőségét, hiszen több haszonnal is jár a politikai szereplők számára. A magyar kormány ki is használja ezeket, igaz, ezekben vannak olyan veszélyek, melyek rossz irányba terelnék a társadalmat a politikai megmérettetés után. Eleve kockázatos ugyanis a választások tisztaságát megkérdőjelezni még akkor is, ha azzal egy esetleges kudarcot meg lehet magyarázni. Az Orbán-kormány régóta veszélyes vizeken hajózik, most azonban a tűzzel játszik.

Fotó: MTI

Jól megmutatta, milyen veszélyes játék csalásról beszélni egy elbukott választás után az, ami az Egyesült Államokban történt egy évvel ezelőtt. A bukott elnök hívei megostromolták az amerikai demokrácia emblematikus intézményeit, olyan helyzetet teremtve, amiről az USA lakosai azt gondolták, csak banánköztársaságokban vagy a megbukott diktátorok hazáiban alakulhat ki. Donald Trump exelnök a mai napig a felszínen tartja azt a jobboldali narratívát, hogy ellenfele, Joe Biden a választási csalással jutott be a Fehér Házba, ezzel tartva lázban saját táborát, amely már a visszavágásra készül.

Valószínűleg a republikánus elnök is sejtette, hogy a külső beavatkozás és a „liberális összeesküvés” narratívájának erősítése jól jöhet számára egy elbukott választás után. A társadalom bizonyos szegmenseiben ugyanis rögzül az a hit, hogy a demokraták nem tiszta eszközökkel szerezték meg a hatalmat. Ez a mélyben izzó düh akár elemi erővel is a felszínre törhet egy kritikus helyzetben, de mindenképpen jól jön a három év múlva esedékes újabb politikai megmérettetésen. Ne feledjük ugyanakkor, hogy Trump esetében komoly előzménye volt a külső beavatkozás lehetőségének, hiszen őt vádolták meg korábban azzal, hogy az oroszok segítették az elnöki székbe.

Az oroszoknak komoly szerep juthat a magyarországi választásokon is, hiszen Orbán Viktor nem titkolt szimpátiával közelít Vlagyimir Putyin elnökhöz, akinek érdeke, hogy a mostani kiélezett nemzetközi helyzetben a magyar kormányfő hatalmon maradjon. Putyinról közismert, hogy nem igazán válogat az eszközökben, amikor az érdekeiről van szó, így a titkosszolgálati módszerektől kezdve a pénzügyi segítségig számtalan lehetőség felmerül, amelyek mind Orbán Viktor hatalmon maradását támogatják.

Cinikussá, érdektelenné válnak a választópolgárok, legtöbbjük el se megy szavazni, sokan pedig azért húzzák be az ikszet a kormánypártra, mert elképzelhetetlennek tartják majd a leváltását.

A magyar kormányfő ugyanakkor Trumphoz hasonlóan épp ellenfeleit vádolja azzal, hogy külső segítséget kapnak az ellene folyó harcban. Ennek a feltételezésnek jól megalapoz az, hogy Soros György amerikai multimilliomost eddig is a balliberális ellenzék legfőbb támogatójának állította be, akinek az a célja, hogy Magyarországon a migránsokat segítő politikai erők kerüljenek hatalomra. Egy szisztematikusan felépített összeesküvés-elmélet teremthet tehát alapot arra, hogy amennyiben sikert ér el az ellenzék a választáson, azt egy gonosz külső erő beavatkozásaként értékeljék.

Ez a felfogás nem csupán egy megelőző csapás hasznát aknázza ki, de össze is fogja a kormányt támogató szavazótábort. Az üzenet ugyanis az, hogy amennyiben nem az Orbán-kormány marad hatalmon, akkor idegen hatalmak felségterületévé válik az ország, és sérül a nemzeti szuverenitás eszménye, amit olyan nagyra tart a jelenlegi kabinet. Persze az ellenzék kezében is van néhány jól kijátszható lap, hiszen Orbán nyílt barátkozása Oroszországgal és Kínával szintén a külföldi érdekek elvtelen támogatásának gyanúját veti fel.

Ez a politikai adok-kapok viszont azzal a veszéllyel jár, hogy a magyar polgárok egyre kevésbé hisznek majd a választások tisztaságában, és egyre inkább csökken az állami intézményekbe vetett bizalmuk. Ha eleve megkérdőjeleződik az egyenlő esélyek mentén megvívott politikai vetélkedés hitelessége, akkor az emberek egy része csak színjátéknak fogja tartani a demokrácia számos elemét. Cinikussá, érdektelenné válnak a választópolgárok, legtöbbjük el se megy szavazni, sokan pedig azért húzzák be az ikszet a kormánypártra, mert elképzelhetetlennek tartják majd a leváltását.

Fotó: 24.hu

A választások tisztaságának megkérdőjelezése tehát elsősorban a kormány érdeke, az ellenzék ugyanis várhatóan nem tud majd politikai tőkét kovácsolni abból, ha csalást kiált. Amennyiben azonban szoros versengésben mégis ellenzéki győzelem születne, akkor a külső beavatkozás indokával akár a hatalom átadását is megtagadhatja a kormánypárt. Ha a csalást nem tartják elképzelhetetlennek a Fidesz hívei, akkor bizony rendkívül feszült belpolitikai helyzet is kialakulhat, ami a legrosszabb forgatókönyvek megvalósulásához is vezethet. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha hamis ékszert veszel az asszonynak, soha ne valld be neki, mert kidob a sátradból.”

Amikor az ember az úgynevezett Völner-ügy dokumentumait böngészi, egyre inkább úgy érzi magát, mintha beült volna egy időgépbe. Az egyre több szálon futó botrány ugyanis a 2010-es választás előtti időszakot idézi, amikor egymás után estek ki a csontvázak az akkor kormányzó szocialisták szekrényéből. A nyomozó hatóságok akkor olyan nagy buzgalommal végezték a munkájukat, amihez hasonlót azóta se láttunk. Egészen idáig.

Fotó: ezalenyeg.hu

Nem is az a legfontosabb kérdés, hogy igazak-e azok az állítások, melyek Völner Pál igazságügyminiszter-helyettes, illetve a vele szoros kapcsolatban lévő kormányzati szereplők esetében fogalmazódtak meg a nyomozó hatóságok részéről, hanem az, hogy miként juthatott idáig az ügy? A Fidesz utóbbi 12 éves kormányzása alatt ugyanis egészen másként kezelték az úgynevezett kínos ügyeket. Az erős politikai nyomás alatt álló ügyészség, rendőrség, valamint az adóhatóság általában igyekezett rövidre zárni azokat a vizsgálatokat, amelyben kormányzati szereplők tűntek fel.

Ehhez képest a Völner-ügy részleteit úgy olvashatjuk a napi sajtóban, mint egy kalandregényt, ugyanakkor egyre terebélyesedik azoknak a kormányzati szereplőknek a köre, akik közvetve vagy közvetlenül érintettek a botrányban. A Fidesz köreiben jól tudják, hogy egy ilyen nagy horderejű korrupciós ügy rendkívül kedvezőtlen hatással lehet a választási kampányra, több kormányzati kulcsszereplőt pedig bujkálásra kényszerít ez a helyzet, ami a korteskedés idején nem egy jó üzenet a politikusok részéről.

Mielőtt összeesküvés-elméletekbe bocsátkoznánk, le kell szögeznünk, hogy a botrány kirobbanása, és annak tálalása nem feltétlenül tükröz valamiféle központi szándékot, elképzelhető ugyanis, hogy csak a vak véletlen állította fókuszba ezt a korrupciós ügyet. A nyomozás szereplőinek megfigyelése ugyanis már jó pár hónapja tartott, és mostanra egy 1743 oldalas nyomozati anyag állt össze, amelyből lényegében egy olyan bűnszervezet működése olvasható ki, amelynek szereplői szinte kivétel nélkül erős szállal kötődnek a kormányhoz.

Az a tény, hogy az Igazságügyi Minisztériumtól csak néhány méterre is zajlott a kenőpénzek átadása, azt mutatja, hogy a korrupció szinte napi rutinná vált ezeknél az embereknél.

Még ennek fényében se gondolhatjuk azt, hogy központi utasításra ne lehetett volna úgymond fektetni az ügyet, vagy lassítani a nyomozást. Az információk ilyen gyors és részletes kiszivárogtatása viszont azt sugallja, hogy a kormány akár el is engedhette azok kezét, akik ennek a megbotránkoztató történetnek a szereplői. A lehallgatott politikusok és magas rangú tisztségviselők ugyanis olyan arcátlanul folytatták az üzelmeiket, ami a Fidesz vezérkaránál is kiverhette a biztosítékot.

A nyilvánosságra hozott bizonyítékok alapján meg sem fordult az érintettek fejében, hogy bármilyen hatóság megfigyelheti őket, így a lehallgatott telefonbeszélgetések tanulsága szerint nem is igazán titkolták, hogy milliós nagyságú csúszópénzek cserélnek gazdát közöttük. Mindezt a nyomozók füle hallatára és szeme láttára tették annak ellenére, hogy maguk is annak az apparátusnak a részei voltak, melynek legfőbb feladata a bűn üldözése.

Tökéletes szereptévesztésben volt tehát mind Völner Pál, mint Schadl György, Nagy Ádám, akik azt gondolták, hogy érinthetetlenek. Azt a szemléletet tükrözi a viselkedésük, ami az egész Orbán-adminisztrációt jellemzi: Mivel mi ülünk a hatalomban, és mi ellenőrizzük azokat a szerveket is, amelyeknek elvileg bennünket kéne ellenőrizniük, ezért bármit megtehetünk. Az a tény, hogy az Igazságügyi Minisztériumtól csak néhány méterre is zajlott a kenőpénzek átadása, azt mutatja, hogy a korrupció szinte napi rutinná vált ezeknél az embereknél.

Fotó: ezalenyag.hu

A dolog pikantériája, hogy állítólag épp az a Völner Pál adott engedélyt a Pegasus lehallgató rendszer alkalmazására, akit a megfigyelt telefonbeszélgetések buktattak le. Nem valószínű, hogy a Pegasust használták a nyomozati szervek (bár ki tudja?), de az államtitkárnak valószínűleg meg sem fordult a fejében, hogy nem csak újságírókat, ellenzéki politikusokat, üzletembereket és civileket lehet megfigyelni ezzel a módszerrel, hanem őt magát is. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha elfelejtetted, hol állítottál csapdát a szarvasnak, te magad is beleeshetsz.”

A kormány népszerűségének biztosan jót tesz, ám az inflációt egészen biztosan nem fogja érdemben mérsékelni a kormánynak az a döntése, hogy hat élelmiszer árát befagyasztják. Orbán Viktor most olyan módszerrel hajszolja a népszerűséget, amit néhány évtizede még olcsó kampányfogásnak minősített. Egyre inkább úgy tűnik, hogy olyan választókra vetette ki a hálóját, akik nosztalgiával gondolnak vissza a rendszerváltás előtti tervgazdálkodás időszakára, illetve az állam közvetlen gazdasági beavatkozásának gyakorlatára.

Ftó: alfahir.hu

Már kezdtük elfelejteni azt a kifejezést, hogy hatósági ár, hiszen kifejezetten az állampárti időket idéző módszert jelöl. A baloldali kormányok gyakorlata általában a világban, amikor a piaci folyamatokba úgymond a lakosság érdekében beavatkozik az állam, ezzel mesterséges szinten tartja néhány termék vagy szolgáltatás árát. Ám Orbán Viktort ez nem nagyon zavarja, hiszen az április 3-ra kiírt országgyűlési választás előtt szeretné maga mögött tudni azoknak a támogatását, akik megszokták a gondoskodó állam szerepvállalását az életükben.

Azon túl, hogy a közgazdaságtan csak egészen kivételes esetekben támogatja az állam ilyen szintű beavatkozását a piaci folyamatokba, azt se árt tisztázni, hogy azt a látszatot kelti, miszerint lényegében olyan áron lehet áruba bocsátani a termékeket, amilyen az államnak és polgárainak megfelel. Ilyen logika alapján döntött a kormány a rezsicsökkentésről, a benzin árának maximálásáról, most pedig hat élelmiszer fogyasztói árát fagyasztotta be.

Egy általános ÁFA csökkentés ugyan jelentős kiesést jelentene az államkasszának, ugyanakkor hatékonyan szorítaná le az elszabaduló árakat, és csökkentené az inflációt.

Csakhogy a piaci folyamatoknak nem szabhat hosszú távon gátat egyetlen kormány sem, hiszen azt a veszteséget, ami a beszerzési ár és az eladási ár között keletkezik, valakinek ki kell csengetnie. És ez nem várható el huzamosabb ideig sem a szolgáltatóktól, sem a kereskedőktől, sem a termelőktől. A kristálycukor, búzafinomliszt, napraforgó-étolaj, sertéscomb, csirkemell, 2,8 százalékos tehéntej esetében pedig meg kell jegyezni, hogy még a jéghegy csúcsának sem számítanak a kínálatban, hiszen több ezer termék árát továbbra is a piaci folyamatok alakítják. Vagyis nincs túl nagy hatása az infláció alakulására, ráadásul a kereskedők könnyedén kompenzálhatják a veszteségeiket azzal, ha néhány más termék árát megemelik.

Egyértelmű tehát, hogy Orbán Viktor csak óvatosan nyúlt bele a piaci folyamatokba, arra azonban jó volt, hogy ismét felidézze a paternalista állam gesztusait a választópolgárok felé. Az eszébe se jutott ugyanakkor, hogy akár az általános forgalmi adó ideiglenes csökkentésével is segíthetné a vásárlókat, és üzenhetne hadat az inflációnak. Ezt tette például a lengyel kormány, amely más esetekben szoros szövetségese az Orbán-rezsimnek. Egy általános ÁFA csökkentés ugyan jelentős kiesést jelentene az államkasszának, ugyanakkor hatékonyan szorítaná le az elszabaduló árakat, és csökkentené az inflációt.

Fotó: propeller.hu

Orbán azonban most nem engedheti meg magának a jelentősebb engedményeket, hiszen az államháztartás komoly gondokkal küzd, a költségvetés hiánya pedig rekordokat döntöget. A populista intézkedésekre viszont szükség van, hiszen egyelőre elég szorosnak tűnik a verseny az egységes ellenzékkel, és a kormányfő tudja, hogy most különösen nagy szüksége van a nyugdíjasok szavazataira. Ez az a választói réteg ugyanis, amely érzékenyen reagál az áremelésekre, így értelemszerűen ők méltányolják legjobban, ah az állam segítő kezet nyújt feléjük. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Ha évekig csak kölest adsz a családodnak, nagyon megörülnek majd, amikor egyszer szarvashússal térsz haza.”

Akár a NER történetének utolsó fejezete is lehet a következő néhány hónap, de az is elképzelhető, hogy soha nem látott módon megerősödik a Fidesz a tavaszi választásokat követően. A bizonytalanság tapintható mindkét térfélen, a védők és csatárok egyaránt úgy gondolják, hogy soha nem volt még olyan fontos szerepük egy mérkőzés végkimenetelében, mint most. Az elemzők sok tényezőt mérlegelnek, ám elképzelhető, hogy egy olyan esemény fogja eldönteni, merre halad tovább az ország a következő években, amelyre most még senki se gondol.

Fotó: infostart.hu

A politikusok szeretnének mindent előre tudni, hiszen így fel tudnának készülni a várható eseményekre, de épp a napokban Kazahsztánban zajló események bizonyítják, hogy a legváratlanabb időpontokban és helyszíneken robbannak ki konfliktusok a világban. A politológusok, tanácsadók és közvélemény-kutatók hiába igyekeznek megadni a politikusoknak azt a mire leginkább vágynak, azt senki se tudja megjósolni pontosan, mi jár majd az emberek fejében 3-4 hónap múlva, illetve, milyen reakciókat vált majd ki a tömegekből a parlamenti választás eredménye.

Egy dologban tehát biztosak lehetünk: a bizonytalanságban. Ez az állapot egyszerre nyújt reményt és kételyeket. Hajlamosak vagyunk ilyenkor a legjelentéktelenebb információknak, eseményeknek, megnyilvánulásoknak is túl nagy jelentőséget tulajdonítani. Az emberek ösztönösen nyúlnak valós vagy csak képzelt kapaszkodók után, hogy a saját reményeiket vagy elképzelésüket erősítsék. Ilyenkor túlértékeljük a közvélemény-kutatások mutatóit, túl nagy jelentőséget tulajdonítunk egy-egy bejelentésnek, túlbecsüljük a politikusok ballépéseit.

Pedig van egy stabil adatbázisunk, amelynek mutatói alig változnak hónapok óta. Mióta egy tömbbé formálódtak a jelentősebb ellenzéki pártok, majd lezajlott az ellenzéki előválasztás, a kormányt leváltani szándékozó választópolgárok száma stabilizálódott. Ez a tömb körülbelül ugyanannyi elszánt szavazót számlál, mint a Fideszt támogató mintegy kétmilliós tömeg. Ez a két egymásnak feszülő csoport a mostani választási rendszerben a döntetlenhez hasonló eredményt hozhat ki a tavaszi választásból.

A nemzetközi szervezet elemzése nem csak azért tűnik reálisnak, mert meglehetősen pontos előrejelzést adtak már 2021-re is, hanem azért is, mert tisztában van azzal, hogy Orbán Viktor a hatalmát csak nagyon szélsőséges körülmények között lehet megtörni, és valószínűleg nem elegendő ehhez egy demokratikus választáson megszerzett szűk ellenzéki többség.

 

Érdemes itt idéznünk az European Council On Foreign Relations (Európai Külkapcsolatok Tanácsa) nevű uniós külpolitikai kutatóintézet éves előrejelzését, mely szerint Orbán Viktor pártja elveszíti a választásokat, mégis hatalmon marad a jelenlegi kormánypárt. Bár nem részletezik, mire alapozzák ezt a jóslatot, de egyértelműnek tűnik, hogy szerintük a választás végeredménye szoros lesz, így a kormány manipulációval vádolhatja meg ellenfeleit, ő maga pedig manipulálhatja a végeredményt.

A külkapcsolati szakértők Trump elnök reakciójához hasonlítják a Magyarországon várható helyzetet, vagyis csalással, külföldi befolyással, antidemokratikus módszerek alkalmazásával vádolják majd meg az ellenzéket a Fidesz vezetői, aminek hatására polgárháborús helyzet alakulhat ki. A jóslat szerint azonban Trumppal ellentétben Orbán meg is tudja majd tartani a hatalmát, ami természetesen éles konfliktushoz vezet majd az Európai Unióval.

Ez a szcenárió rendkívül pesszimista, hiszen arról árulkodik, hogy Magyarországon lényegében ugyanúgy hatalmon lehet maradni egy elvesztett vagy elcsalt választás után, mint Fehéroroszországban. A nemzetközi szervezet elemzése nem csak azért tűnik reálisnak, mert meglehetősen pontos előrejelzést adtak már 2021-re is, hanem azért is, mert tisztában van azzal, hogy Orbán Viktor a hatalmát csak nagyon szélsőséges körülmények között lehet megtörni, és valószínűleg nem elegendő ehhez egy demokratikus választáson megszerzett szűk ellenzéki többség.

Fotó: hvg.hu

Mielőtt kezdenénk felkészülni a polgárháborús állapotokra, meg kell jegyezni, hogy - mint azt a bejegyzés elején jeleztük - jöhetnek olyan váratlan események még a következő három hónapban, melyek teljesen átírják ezt a pesszimista forgatókönyvet. Nem lehet tehát kizárni sem a magabiztos ellenzéki, sem a fölényes kormánypárti győzelmet. Azonban, ha érdemben nem változik a két nagy választói tömb nagysága, akkor tényleg hatalmas feszültség alakulhat ki a magyar közéletben, aminek bármilyen végkimenetele lehet. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Ha belovagolsz a sűrű ködbe, ott épp úgy találkozhatsz a gonosz szellemekkel, mint a jóakaróiddal.”

Nehéz lenne vitatni, hogy a 2022-es parlamenti választások végkimenetele alapjaiban határozza meg Magyarország politikai, szellemi, gazdasági, sőt kulturális jövőjét is. A tét tehát hatalmas, amivel tisztában vannak ellenzéki és kormányzati oldalon is. Az év végén és az idei esztendő elején tett politikai nyilatkozatok lényegében élet-halál kérdésként tálalják, hogy megszakad-e Orbán Viktor 12 éve fennálló regnálása, vagy az ellenzék szab egy teljesen más irányt az országnak. Mindenki saját értékrendje szerint választ a két opció közül, ugyanakkor nem szabad megfeledkeznünk arról a lehetőségről sem, hogy akár a kompromisszumos kormányzás is kényszere is előállhat.

Fotó: hvg.hu

A forgatókönyv ezúttal is hasonló, mint 2010 óta minden parlamenti és önkormányzati választás idején: a felek azzal érvelnek saját politikájuk támogatása mellett, hogy abban az esetben, ha az ellenfél győz, az felér egy tragédiával az ország számára. A szekértáborok kialakulása főként a Fidesz erősen konfrontatív kommunikációjának köszönhető, ugyanakkor az utóbbi években az ellenzék is ráérzett annak a kommunikációnak az előnyeire, amely a választópolgárokat sokkal inkább hívőként kezeli, mint önálló értékrenddel rendelkező egyénekként.

A mostani választási évhez úgy jutott el a magyar társadalom, hogy az egymással ellentétben, (sokak szerint inkább háborúban) álló nagy politikai közösségeknek van körülbelül 2 millió masszív híve, és e két nagy tömb között szinte semmilyen átjárás nincs. A Fidesz úgy reagált erre a helyzetre, hogy pénzügyi kedvezményeket igyekezett nyújtani a társadalom minden rétege számára, amit az ellenzék egyszerűen csak osztogatásként aposztrofál. Ha ezeknek a juttatásoknak a zöme nem egyszeri, illetve átmeneti lenne, a kormány jogosan utasítaná vissza a pénzen vett szavazatok vádját, de az ellenzéknek kétségtelenül igaza van abban, hogy komoly árat kell majd fizetni a következő kormánynak azért, hogy a Fidesz most lényegében kisöpörte a kasszát.

Például el tudják-e magyarázni az embereknek, hogy a kormány járvány elleni védekezése miért volt kudarc, illetve hogy a sokat ajnározott gazdasági fejlődés jóval nagyobb lehetett volna, ha az uniós forrásokat hatékonyabban használják fel, illetve ha nem a kormány környékén sertepertélő oligarchák gazdagodására fordítják annak jelentős részét.

Az erősen érződik a kormánypárt kommunikációján, hogy a következő négy év uralása létkérdés számára, ezért szinte semmi se drága a Fidesznek e cél elérése érdekében. Az ellenzék ugyanakkor apokaliptikus hangulatot kelt saját hívei körében annak érdekében, hogy elhitesse: ez tényleg az utolsó lehetőség arra, hogy megállítsák Orbán Viktor ámokfutását. Valójában a miniszterelnök játszik a kezükre azzal, hogy folyamatosan hergel különböző társadalmi csoportok ellen, és a Brüsszel ellen folytatott szabadságharca eljutott odáig, hogy sokan már az ország unióból való kiléptetését vizionálják abban az esetben, ha a Fidesz marad a kormányrúdnál 2022 tavasza után is. Az EU-hoz fűződő viszonyunk tehát az egyik legfontosabb választóvonal a két nagy tömb között, ugyanakkor szinte fel sem vetődik annak a lehetősége, hogy harcias hangvétel ellenére ebben a kérdésben valamiféle kompromisszumra jussanak.

A legfontosabb hívószó mégis a korrupció elleni fellépés az ellenzéki oldalon. Ezt az adut is a kormány adta Márki-Zay Péter és a mögötte álló politikai szövetség kezébe. Jól érzékelhető az az évek óta tartó tanácstalanság a kormány oldalán, miként tolják el maguktól a gátlástalanul tollasodó politikai haszonlesők imázsát. Egy darabig el lehetett hitetni a szavazók többségével, hogy a lopás lényegében a politika szerves része, hiszen az előző kormányok lelkét is hasonló bűnök nyomják, ám 12 év országdúlás után már tényleg csak a feltétlen hívek gondolják azt, hogy a korrupcióval együtt is a Fidesz a legjobb választás a következő kormányzati ciklusra. Ilyen háttérrel nehéz elképzelni, hogy egy szoros választási eredmény következményeként akár egy koalíciós kormányzás lehetősége is felvetődne a felekben.

Az idei esztendő nagy kérdése, hogy a közpénzekkel megtámogatott kormányzati sajtóbirodalom továbbra is fenn tudja-e tartani annak az alternatív valóságnak a képét, amit a Fidesz 12 éve építget, és a gyakran jelentkező repedések ellenére eddig egyben tudott tartani. Az is nagy hatással lehet a választás végeredményére, hogy az ellenzék képes lesz-e szembesíteni a magyarokat a realitásokkal. Például el tudják-e magyarázni az embereknek, hogy a kormány járvány elleni védekezése miért volt kudarc, illetve hogy a sokat ajnározott gazdasági fejlődés jóval nagyobb lehetett volna, ha az uniós forrásokat hatékonyabban használják fel, illetve ha nem a kormány környékén sertepertélő oligarchák gazdagodására fordítják annak jelentős részét.

Fotó: portfolio.hu

A Fidesz kommunikációja azért volt sikeres az elmúlt években, mert az emberek többsége tényleg érzett valamit abból a prosperitásból, ami az egész világgazdaságra jellemző volt az elmúlt évtizedben. Mindezt az Orbán-kormány érdemeként beállítva azt a látszatot keltette a központi propaganda, hogy Magyarország az egyik legélhetőbb hellyé vált a kontinensen, és ez a gyarapodás csak egy hosszú út kezdete. Az ellenzék feladata az, hogy figyelmeztesse a választópolgárokat azokra a veszélyekre, amelyek egy ideológiailag végletesen megosztott társadalomra, egy külpolitikailag elszigetelődő országra, és egy sérülékeny gazdaságra leselkednek. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Egy kellemes álomból akkor a legrosszabb felriadni, amikor körülötted lángol a sátrad.”

Egészen sajátos gazdaságpolitikát talált ki a magyar kormány annak palástolására, hogy a választás előtti osztogatásnak nincs megfelelő pénzügyi háttere. Ez az unortodox módszer lényegében azt jelenti, hogy egyszerre osztogat a kormány és vezet be megszorításokat. Az egész lényegében a kommunikáció kedvéért van, ugyanakkor rendkívül veszélyes játék olyan bizonytalan gazdasági helyzetben, mint a mostani. Azt is látnunk kell, hogy a választás előtti juttatások nagyobb része eseti, ugyanakkor a megszorítások legnagyobb vesztesei ismét azok az önkormányzatok, melyek vezetése ellenzéki.

Fotó: piac és profit

Meglehetősen átlátszó a Pénzügyminisztériumnak az az indoklása, amivel a 750 milliárdos megszorító csomagot vezette elő. Először is nem megszorításnak, hanem megtakarításnak nevezi, másodszor a valódi okot elfedve a hiánycél megvalósítását nevezte meg célként. Márpedig, ha egy költségvetésből zárolnak egy ilyen hatalmas összeget, azt nem lehet másként értelmezni, mint megszorításként, ami rámutat arra a tényre, hogy az Orbán-kormány a választások közeledésével tovább nyújtózkodott, mint ameddig a takarója ért.

Valójában Orbán Viktor számára édes mindegy, hogy az idei GDP arányos hiány 5,9 vagy 4,9 százalék lesz. A megszorítás valódi oka az, hogy abból a töménytelen pénzből, melyet a választások előtt kihajított az egyik ablakon, valamennyit visszafújjon a szél a másikon. Ez egyrészt némileg stabilizálja a költségvetést, másrészt jelzést küld a piacoknak, hogy amennyiben szükséges a kormányzat hajlandó kiadáscsökkentő intézkedéseket hozni. Ez az üzenet azért is fontos, mert amennyiben a hitelminősítő cégeknél rontják az ország adósságbesorolását, akkor igencsak romlik a költségvetés finanszírozhatósága.

Persze Orbán Viktor nem lenne Orbán Viktor, ha nem használná ki ezt a szemfényvesztő mutatványt arra, hogy üssön megint egyet Budapesten és persze azokon a vidéki városokon, melyek ellenzéki vezetés alatt állnak.

Márpedig hitelekre szüksége lesz a kormánynak, akár nyer a Fidesz ősszel, akár az ellenzék kerül hatalomra. Az a hihetetlen mértékű rongyrázás ugyanis, amit a koronavírus miatti válság ellenére az utóbbi hónapokban mutatott a kormány nem maradhat következmények nélkül. Itt nem csak a gyermeket nevelő családoknak adott adókedvezményre, a nyugdíjasoknak járó pluszjuttatásokra kell gondolni, hanem az elszabadult árak miatti állami beavatkozásokra, melyeket valakiknek meg kell fizetniük. És ne legyenek kétségeink, azt is a magyar adófizetők fogják végül kiszurkolni.

Az osztogató politikának az az üzenete, hogy annyira jól teljesít Magyarország, aminek következtében a kisgyerekektől a nyugdíjasokig mindenki érezheti az életszínvonal emelkedését, csak akkor hiteles, ha közben a költségvetés kiegyensúlyozott marad, és ehhez nem kell bizonyos területekről pénzt elvonni. A jelenlegi helyzet azonban nem ez, sőt inkább egy kötéltáncos veszélyes mutatványának tűnik. Persze Orbán Viktor nem lenne Orbán Viktor, ha nem használná ki ezt a szemfényvesztő mutatványt arra, hogy üssön megint egyet Budapesten és persze azokon a vidéki városokon, melyek ellenzéki vezetés alatt állnak.

A Pénzügyminisztérium persze nem győzi hangsúlyozni, hogy mind a korábban bejelentett 350 milliárdos, mind az ünnepek előtt közzé tett 750 milliárd forintos költségcsökkentés a pénzügyi stabilitást, valamint az államadósság csökkentését szolgálják. Ismerve az Orbán-adminisztráció módszereit, valószínűleg nem fog jelentősen csökkenni az ország GDP arányos adóssága - ami most is 80 százalék körül mozog -,hanem azt a pénzt próbálják a kasszában tartani, amit még ki sem termelt a gazdaság. És még nem beszéltünk arról, hogy a járvány miatti bizonytalanság újabb költségnövekedést, illetve bevételkiesést eredményezhet jövőre.

Fotó:privatbankar.hu

Nem kell tehát meglepődnünk azon, hogy a kormány utólag teremti elő azt az összeget, amit a választási kampányban megígért. A legnagyobb gond ezzel az, hogy ismét azoktól a területekről von el pénzt, amelyekkel eddig is igen mostohán bánt a kormány. Az önkormányzatok mellett ugyanis az egészségügy, valamint az oktatás lehetnek a legnagyobb kárvallottjai ennek a brutális pénzelvonásnak. És, hogy lássuk, mekkora a baj, még a pécsi focistadion megépítését is elhalasztotta a kormány. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ne a szomszédodat hibáztasd, ha el kell adnod a kedvenc tőrödet, azért, hogy ki tudd fizetni a kártyaadósságodat.”

Igazi Jolly Joker Orbán Viktor számára Novák Katalin. Szóba került már szegedi polgármester-jelöltként, dolgozott a fiatalokat és a családosokat megcélzó tárca nélküli miniszterként, a nők jogaiért küzdő mosolydiplomataként, és volt egy darabig a Fidesz alelnöke is, de kevesen gondolták, hogy a miniszterelnök Áder János utódjának jelöli egyszer. Novákról mindenki tudja, hogy lojalitása megkérdőjelezhetetlen, Orbán tehát méltán számíthat rá akkor is, ha megnyeri a tavaszi választást, és akkor is, ha elveszíti azt.

Fotó: 24.hu

Azért vállalta be az év utolsó kormányinfóját Orbán Viktor, hogy személyesen jelenthesse be, kit jelöl a köztársasági elnöki posztra. Éreztetni akarta a sajtóval, hogy számára igen fontos ez a jelölés, egyúttal jelezte, hogy számra a legideálisabb jelölt az a Novák Katalin, aki a nőket korábban sokszor leszóló kormánypárton belül hihetetlen gyorsasággal repült a csúcsra. Viszont sok tényezőnek kellett együtt állnia ahhoz, hogy Orbán eljusson ehhez a döntéshez.

A legfontosabb, hogy a korábban felmerült jelöltek valami oknál fogva nem jelentettek volna ideális megoldást Orbán számára. Volt szó például Trócsányi Lászlóról, akinek a karrierje már megbicsaklott egyszer, amikor az EU-ban nem fogadták el jelölését az Európai Bizottságba. Közszájon forgott Kövér László neve is, ám ő egyre inkább egy elszabadult hajóágyúként viselkedik, noha hűsége megkérdőjelezhetetlen a vezérhez és a párthoz. A legfontosabb körülmény mégis az, hogy most fiatal és mosolygós arc kell a pártnak, a fent említett férfiak viszont finoman szólva sem felelnek meg ennek az elvárásnak.

Novák viszont újgenerációs fideszes, aki eredetileg a párt szerethetőbb arcát hívatott megjeleníteni. Tárca nélküli miniszterként szinte mindig akkor lépett a nyilvánosság elé, amikor valamilyen új támogatást vagy emelést kellett bejelenteni. Már ekkor sejteni lehetett, hogy Orbánnak nagy tervei vannak vele, hiszen nem engedte ki a nyílt küzdőtérre, így nem használódott el az ellenzékkel folytatott csatározásokban.

Orbán szép suttyomban felhagyott tehát azzal a macsó szemlélettel, amely pártját sok fiatal és családanya számára ellenszenvessé tette.

Elkísérte viszont a főnökét olyan külföldi utakra, ahol jól jöhetett számára egy friss arc, aki ráadásul jól beszél idegen nyelveket. Novák lényegében Orbán szárnysegéde volt már akkor is, amikor a párt komoly konfliktusok után elhagyta a kereszténydemokraták gyűjtőpártját, az EPP-t. Ő kísérte el főnökét olyan fontos egyeztetésekre is, amikor az európai jobboldali populista pártok egy csapatba toborzása volt a cél. Az már nem az ő hibája, hogy egyelőre ebből a tervből nem lett semmi.

Mintha titokban építette volna fel Novákot Orbán az utóbbi években, hiszen a miniszter térnyerése ellenére sem gondolták komolyan a pártban, hogy a kormányfő végül egy nőt fog javasolni a köztársasági elnöki pozícióba. Mindenki emlékszik még ugyanis Orbán azon megjegyzéseire, melyek a nők nem igazán bírják a politikával járó feszültséget, és kevésbé terhelhetők, mint a férfiak. Ezért lényegében töltelékként kezelte őket saját frakciójában és kormányában.

Csakhogy ezúttal tanult a hibáiból a miniszterelnök. Rájött, hogy a nőket leginkább a nők tudják megszólítani, az embereknek meg úgy általában is elegük van a kakaskodó férfiakból a politika színpadán. Talán tanult az ellenzéktől is valamit, ugyanis olyan sikeres női politikusok nőttek ki a túloldalon ebből a mérgező politikai légkörből, mint Szél Bernadett, Donáth Anna vagy Dobrev Klára. Orbán szép suttyomban felhagyott tehát azzal a macsó szemlélettel, amely pártját sok fiatal és családanya számára ellenszenvessé tette.

Fotó: azonnali.hu

Novák Katalin jelölése mindazonáltal kifejezetten kampányfogás, hiszen egy Áder Jánosnál és főleg Schmitt Pálnál jóval szerethetőbb figurát emel a magasba. Jelöltje persze ízig-vérig pártember, így nem igazán felel meg annak a kívánalomnak, hogy jelképezze a nemzet egységét, személye pedig jelenítse meg sok millió magyar ember érdekeit. Ilyet persze naivitás is lett volna Orbán Viktortól várni, de azért húzott egy váratlant, amire az ellenzéknek sürgősen reagálnia kell, ha komolyan meg akarja fosztani a hatalmától a kormánypártot. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Attól hogy részegen rossz lóra ülsz fel, még simán hazavisz, csak ne rugdosd szegény állatot.”