Majdnem három évet kellett arra várni, hogy hivatalosan is életbe lépjen az úgynevezett Sargentini-jelentés. Miután az Európai Unió Bírósága kimondta, hogy 2018. szeptember 12-én jogszerűen szavazta meg a holland zöldpárti politikus által jegyzett jogállami jelentést Magyarországról, lehetőség nyílt arra, hogy az Európai Unió elindítsa az úgynevezett 7-es cikkely szerinti eljárást, ami az Orbán-kormány demokráciaellenes intézkedéseinek szankcionálására volt alkalmas. Időközben a történelem már meghaladta ezt az állapotot, így a Sargentini-jelentés csak a nyitánya volt egy hosszú küzdelemnek az EU és a magyar kormány között.

Fotó: 24.hu

Nehezen tudja megemészteni Magyarország kormánya, hogy az Európai Unió intézményei nem az általuk elvárt módon működnek, és adott esetekben nem a neki kedvező döntéseket hozza. Amikor az uniós közösség számon akarta kérni az Orbán-kormányon a jogállamiság kritériumait, az épp azzal próbált visszavágni, hogy jogalap nélkül támadják. Ennek a taktikának a része volt az is, hogy a Sarentini-jelentés megszavazását követően megkérdőjelezte az eljárás szabályosságát, ugyanis szerinte a kétharmados többség nem állt fenn, ugyanis ennek kiszámításánál nem vették figyelembe a 48 tartózkodó képviselő voksát.

Erre a formai hibára hivatkozva pattogott a labda közel három évig az uniós bíróságon, és lényegében blokkolta Magyarország a jelentés legitimmé válását. Végül a várt eredmény született, hiszen logikus, hogy ha valaki tartózkodik, azzal nem támogatja sem az igen, sem a nem szavazatokat, így nem lehet úgymond felhígítani ezekkel a voksokkal a szavazati arányokat. A 446 igen így elegendő volt a jelentés kétharmados elfogadásához, hiszen ellene csak 197-en szavaztak. Ez az ügy is jól mutatja, hogy a magyar kormány jól használja ki az uniós szervek lassúságát, így mire megszületik egy ilyen jogi döntés, annak már nincs túl nagy jelentősége.

Azért a mostani ítélet jó alkalom arra, hogy felidézzük a 2018-as állapotokat, ami odáig vezetett, hogy a strasbourgi testület beélesítette azt a fegyvert a magyar kormány ellen, melynek korábban nem igazán szántak szerepet az uniós politikában. Magyarország jelenlegi kormánya előtt ugyanis csak elvétve kellett figyelmeztetni a tagországok valamelyikét az uniós értékek betartására. A jelentés olyan fontos megállapításokat tartalmazott, melyek azóta nemcsak érvényesek, de az akkorinál is élesebben vetődnek fel.

Ez önmagában persze nem tilos, de tükrözi az EU értékrendjét folyamatosan vitató magyar kormány ideológiai irányultságát.

Már az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság (LIBE) 2017-es jelentése is súlyos megállapításokat tett, például, hogy jelentősen romlott a jogállamiság, a demokrácia és az alapvető jogok helyzete Magyarországon, ám a bizottság megbízásából készített Sargentini-jelentés még ezeken is túl ment. A holland képviselő által benyújtott jelentés tehát már egy második szint volt, amely alapján megindítható volt a 7-es cikkely szerinti eljárás Magyarország ügyében.

A teljesség igénye nélkül érdemes felidézni, mit is tartalmazott a most jogilag is megerősített jelentés. A legfontosabb megállapítása talán az, hogy fontos uniós alapértékek sérülnek Magyarországon, ezért ezek orvoslására szólítják fel a kormányt. A jelentés szerint súlyos anomáliák merültek fel például az alkotmányos és a választási rendszer működése, a korrupció és az összeférhetetlenség, az egyenlő bánásmódhoz való jog, valamint a migránsok, menedékkérők és menekültek alapvető jogaival kapcsolatban.

A jelentés egyik legfontosabb előzménye a 2017-ben elfogatott Lex CEU volt, amely egyértelműen diszkriminált egy felsőoktatási intézményt, melyet végül sikerült is annyira ellehetetlenítenie, hogy működését Budapestről Bécsbe helyezte át. Azóta az is kiderült, hogy egy kínai állami egyetemnek, a Fudannak alapozott meg ezzel a kormány, vagyis elüldözött egy nyugati értéket valló felsőoktatási intézményt, majd teret engedett a kommunista Kínát reprezentáló iskolát. Ez önmagában persze nem tilos, de tükrözi az EU értékrendjét folyamatosan vitató magyar kormány ideológiai irányultságát.

Fotó: index.hu

Megállapíthatjuk, hogy a Sargentini-jelentés elfogadása óta nemhogy javultak volna a jogállamiság esélyei Magyarországon, de jelentősen rosszabb a helyzet, mint 2018 szeptemberében volt. Orbán Viktor kurucos harciassága semmit se csillapodott, és az sem zavarta különösen, hogy pártja azóta kénytelen volt elhagyni az európai kereszténydemokraták pártcsaládját. Számos uniós állásfoglalást és fontos pénzügyi döntést megvétózott, ezek közül több esetében éppen a jogállamiság ügyében indított folyamatokat blokkolt. Azonban a jogállamiság számonkérése azóta sokkal egyszerűbb lett, amitől Orbán Viktor joggal tart. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Ha nyúlra mész vadászni, de egy bölény akad az utadba, ne azon morfondírozz, hogyan viszed haza a zsákmányt.”

Orbán Viktor keresi a helyét a nemzetközi politikai porondon azok után, hogy kikerült az európai fősodorból. A kormányfő rájött arra, hogy nem támaszkodhat csakis keleti szövetségeseire, mert Oroszország, Kína és a közép-ázsiai diktatúrák nem segíthetnek abban, hogy az Európai Unióban megerősítse pozícióit. Márpedig amíg az EU tagjai vagyunk, szüksége lesz belső és külső szövetségesekre, mert különben akár itthon is meginoghat a hatalma.

Fotó: 444.hu

A hírek szerint a magyar kormány sokáig udvarolt a brit diplomácia vezetőinek, mire nyélbe ütötték a minapi Johnson-Orbán találkozót. Nagy szüksége volt a magyar kormányfőnek arra, hogy az unióból frissen távozó ország első emberével fotózzák. Orbán Viktor nyilván számolt a történelmi találkozóban rejlő lehetőségekkel, hiszen Boris Johnson brit miniszterelnöknek épp úgy újra kell pozicionálnia magát a nemzetközi térben, mint neki. Úgy gondolta, hogy a londoni látogatását megelőző sok kritika ellenére komoly előnyökre tehet szert a találkozóval.

Hogy végül bejött-e Orbán Viktor elképzelése, nem tudjuk, mert csak nagyon általánosan megfogalmazott nyilatkozatok láttak napvilágot a találkozó után, de azt mindenképpen éreztették a magyar kormányfővel, hogy a brit álláspont több fontos kérdésben eltér a magyarétól. Főként Orbán Kínához és Oroszországhoz fűződő már-már szövetségesi viszonyát hánytorgatták fel, de szóvá tették a magyar menekültpolitika ellentmondásait és a sajtószabadság kétségbeejtő helyzetét is. Ez olyan helyzetbe hozta Orbánt, amit nagyon nem szeret: magyarázkodnia kellett, így az esetleges kéréseinek alig maradt súlya a megbeszélésen.

Orbánnak tehát valószínűleg meg kellett magyaráznia a bizonyítványát, vagyis, néhány okot fel kellett sorolnia, miért olyan fontos számára az oroszok szimpátiája.

Nem először szembesül a magyar kormányfő azzal a ténnyel, hogy a kínai és orosz vezetéshez fűződő baráti viszonya miatt bizalmatlanok vele azok a potenciális szövetségesek, akikre egyébként méltán számíthatna. Az oroszokkal folytatott kokettálás például nagyon nem tetszik a lengyel kormánypártnak, amely egyébként több fontos kérdésben osztja Orbán álláspontját, de a Kaczynki-éra alatt aligha lesz mód arra, hogy a nagy „keleti testvér” megítélésében egyezségre jussanak. Matteo Salvini, olasz populista politikussal pedig abban nem egyezik a véleményük, hogy Magyarország teljesen elutasítja a menekültkérdésben az uniós szolidaritás elvét, vagyis nem hajlandó a nagy számban Olaszország partjaira érkező migránsok közül egyet sem átvenni.

Boros Johnsonnak sem igazán tetszik Orbán merev elutasítása ebben a kérdésben, hiszen az érintett országok nem azt kérik a kormányától, hogy automatikusan fogadja be az illegálisan a kontinensre érkező embereket, csak vizsgálja ki az ügyüket, és ha megfelelnek azoknak a kritériumoknak, melyek menekültstátuszt biztosítanak nekik, akkor adjanak nekik menedéket. A britek persze inkább Hongkong ügye miatt neheztelnek Orbánra. Az egykori koronagyarmaton ugyanis Kína önkényesen elkezdte felrúgni azt az egyezséget, melyet a terület 1997-es átadása előtt kötött a kommunista ország és az Egyesült Királyság.

Johnson szóvá tehette a tárgyalásokon, hogy a magyarok többször is megvétózták a Kínai Népköztársaság Hongkonggal kapcsolatos politikáját elítélő EU-s nyilatkozatot. A britek számára viszont fontos lenne, hogy érvényt szerezzenek az ötven évre szóló „egy ország, két rendszer” megállapodásnak. A magyar fél a kínai politika melletti kiállásával folyamatosan azt sugallja, hogy a demokratikus értékrend melletti kiállás számára másodlagos a nagy ázsiai hatalom kínálta gazdasági előnyök mellett, ami nem csak az Európai Unió országainak, de Nagy-Britanniának sincs ínyére.

És itt nincs vége a kínos kérdéseknek. A britek ugyanis a Vlagyimir Putyinnal való barátkozást akkor sem nézik túl jó szemmel, ha számos orosz oligarcha (sokszor az elnökkel igen jó kapcsolatot ápolók is) a szigetországban telepednek le, és folytatnak kétes ügyleteket. Az orosz titkosszolgálat ugyanis több akciót hajtott végre az Egyesült Királyságban, melyek közül nem egy halálos kimenetelű volt. Ezek a módszerek persze jól mutatnak egy James Bond-filmben, de amikor ártatlan brit civilek halálát okozzák, a kormánynak is cselekednie kell. Orbánnak tehát valószínűleg meg kellett magyaráznia a bizonyítványát, vagyis, néhány okot fel kellett sorolnia, miért olyan fontos számára az oroszok szimpátiája.

Fotó: origo.hu

A magyar kormányfő tehát tett egy kísérletet arra, hogy a sok keleti barát mellé végre szerezzen egy fajsúlyos nyugatit is. Orbán azonban tisztában van azzal, hogyha bement egy nyilvános házba, akkor a többiek joggal feltételezik azt, hogy nem csak teázott odabent. Fontos lenne tehát visszaszereznie olyanok bizalmát, akik a vén kontinensen segíthetnek neki, ha igazán nagy bajba kerül. Most például az a veszély fenyegeti, hogy a közelgő németországi választáson egy zöld-szociáldemokrata koalíció szerzi meg a többséget, és akkor elveszíti azt a fontos támaszt, amit Angela Merkel kereszténydemokrata kormányzása jelentett számára. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Törzsfőnökök jönnek-mennek, de a levest mindig meg kell főznie valakinek.”

A Fidesz lényegében egyszemélyes párt, ezért a megítélése döntően függ a választók Orbán Viktorról alkotott képétől. Mindenki, aki a kormánypárt berkein belül tevékenykedik ennek az imázsnak a kialakításán és fényezésén ügyködik, mert tudják, saját politikai karrierjük attól függ, hogy a főnökükben mennyien bíznak meg, illetve hány magyar választó utasítja el a személyét. Orbán fő bázisa már évek óta az a magyar vidék, amely saját fiának tekinti a miniszterelnököt. Ez a szavazótábor adhatja a legstabilabb alapot, egyben a tartalékot is a Fidesz jövő évi kampányához, ám amennyiben innen elvándorolnak a választók, akkor kínos kudarc érheti a kormánypártot.

Fotó: debreceninap.hu

Orbán Viktorról tudjuk, hogy szereti plebejusnak beállítani magát, ugyanakkor a környezetében patríciusok egész sora található. Sikerének alapja, hogy akkor is ragaszkodik a róla kialakított egyszerű imázshoz, amikor számos körülmény azt sugallja: hatalmának nem pusztán szellemi, hanem igenis anyagi alapjai vannak. Vagyis, Orbán nem is annyira szegény, mint ahogy az az adóbevallásából felsejlik, és nem is szeret az egyszerű néppel annyira vegyülni, mint ahogy az a kormányzati sajtóorgánumokban sugallják azt.

A közvetlen, egyszerű, jópofa fickó imázsa jól áll a kissé megpocakosodott, őszülő, sőt néha joviális kinézetű miniszterelnöknek, ám mindig vannak olyan tényezők, melyek belekavarnak abba a képbe, hogy Orbán Viktor csak egy a sok millió magyar közül. Beköltözött például a Budai Várba, ami nem igazán illik bele a nép egyszerű fiának képébe. Nehéz elképzelni ugyanakkor azt róla, hogy nincsenek komoly megtakarításai, amikor legszorosabb környezetének tagjai fénysebességgel gazdagodtak meg országlása idején.

A nép egyszerű fiaként csakis a nép egyszerű fiaiért vállal felelősséget, és nem is akar megfelelni az olyan fura figuráknak, akik számon kérik rajta, miért nem csap le a korrupt haverokra, és miért barátkozik olyan diktátorokkal, akik szintén családi vállalkozásként irányítják az országukat.

Ma már tényleg csak a legfanatikusabb fideszesek hiszik, hogy a párt szellemiségét megtestesítő kormányfőt hidegen hagyják az üzleti ügyek, hiszen mindig gondoskodik arról, hogy családtagjai, barátai, és közvetlen politikai szövetségesei jól járjanak politikai és gazdasági döntéseinek következtében. Igaz, hogy kormányfő ugyanúgy köpködi a szotyolát (napraforgó magot) minden általa látogatott focimeccsen, mint egy egyszerű szurkoló, de mégis a VIP páholyban van, ahol milliomosok, netán milliárdosok hajbókolnak neki.

A kapatos kukás emberrel ölelkező miniszterelnök imázsa nagyon jól működik a kisvárosokban és a legkisebb magyar településeken, ám a tudatosabb hírfogyasztók körében – akik jellemzően nagyobb városokban élnek – ez az egész csak egy csibészes marketingfogás. Orbán Viktor inkább egy bugris vidéki kisnemesre emlékeztet, mint egy Széchenyi István típusú grófra, akit komolyan foglalkoztat nemzete sorsa, és előkelő származása ellenére a legszegényebb honfitársaiért is aggódik.

Orbán Viktor viszont inkább egy családi vállalkozásként tekint a választók által rábízott országra, ám úgy tesz, mintha ebből a cégből neki alig lenne haszna. Ő irányítja ugyan a vállalkozást, de a fizetése eltörpül az egyszerű középvezetőké mellett, így azt a látszatot kelti, hogy nem is anyagiak motiválják, hanem a vezetéssel járó kihívások. A nép egyszerű fiaként csakis a nép egyszerű fiaiért vállal felelősséget, és nem is akar megfelelni az olyan fura figuráknak, akik számon kérik rajta, miért nem csap le a korrupt haverokra, és miért barátkozik olyan diktátorokkal, akik szintén családi vállalkozásként irányítják az országukat.

Fotó: origo.hu

A Fidesz hívei között persze nem csupán olyanok vannak, akik nem látnak át Orbán Viktor propagandagépezetének machinációin. Sokan pontosan tudják, hogy egy modern politikai marketing fazonírozza folyamatosan a kormányfő imázsát, és ez főleg arra épít, hogy a szellemiségében meglehetősen archaikus társadalmi ideákat képviselő vidék a saját fiaként tekintsen Orbánra. Nekik azonban egyelőre nincs alternatívájuk, hiszen a Fidesz gondoskodott arról, hogy a jobboldalon rajtuk kívül egyetlen párt se létezzen. Mert, ahogy egy dakota bölcsesség tartja: „Egy a tábor, egy a sátor.”

Túlságosan egyértelmű a magyar kormány álláspontja Kínával kapcsolatban, hogy bármiféle kétségünk legyen afelől, hogy valami nagy háttéralku áll az egyre mélyülő barátság mögött. Már túl vagyunk azon a teórián, hogy olyan kapu szeretnénk lenni Európában, melyen keresztül az ázsiai nagyhatalom az áruit el tudja juttatni az öreg kontinens országaiba, de az sem tűnik valószínűnek, hogy kínai beruházások tömegét remélné a magyar kormány, mely jól jöhet majd a gazdaság újraindításánál.

Fotó: privatbankar.hu

Akik ismerik a kínaiak gondolkodásmódját, azt mondják, hogy minél jobban elmélyülünk a kultúrájukban, annál inkább tudatosul bennünk, hogy semmit sem tudunk róluk. Valójában nagyon másként szemlélik az anyagi és szellemi világot a világ legnépesebb országában, mint az alapvetően materialista felfogású nyugati országokban. A két világ közeledését az is hátráltatja, hogy a modern Kína identitását alapvetően egy kommunista ideológia határozza meg, melyet megtámogat az a hagyományos nacionalizmus, mely távol-keleti ország politikai és gazdaság expanzióját alapozza meg.

Mivel már a 90-es évek óta az a közvélekedés a világban, hogy Kína lesz a következő évtizedek szuperhatalma, az Egyesült Államok pedig lassan átveszi a másodhegedűs szerepét, sok olyan ország kezdett közeledni a kommunista államhoz, melyek ideológiai alapon távolabb nem is állhatnának tőlük. Magyarország az Orbán-kormány 11 éves regnálása alatt nemhogy betagozódott ezen országok közé, de épp olyan gyorsasággal távolodik az Európai Unió értékrendjétől, mint ahogy közeledik a kínai politikai vezetéshez.

Ha ez az egyetem itt lesz, akkor a kínai típusú kommunizmus és nacionalizmus gyökeret ver nemcsak Magyarországon, hanem Európában is.

Mivel Orbán Viktorról lehetne mintázni az eszményi pragmatikus politikai vezető szobrát, már meg sem lepődünk azon, hogy Mao Ce-tung szellemi örököseivel parolázik, és olyan kommunista vezetők emlékműveit koszorúzza meg nem csupán Kínában, de Közép-Ázsia posztkommunista vezetésű országaiban, melyek ellen még szenvedélyesen szónokolt 15-20 évvel ezelőtt. Saját érdekeit szem előtt tartva lavíroz az ingyen pénzt biztosító Európai Unió és a gazdasági, valamint politikai alternatívát kínáló keleti autokráciák között. Mintha ezzel akarná bebiztosítani magát arra az időre, amikor az EU már nem tolerálja tovább a magyarok szabotázsakcióit, melyekkel megakadályozzák, hogy közös nyilatkozatban ítélje el a közösség Kína vagy Oroszország demokráciaellenes lépéseit.

A helyzet viszont az, hogy a magyar kormány a Fudan egyetem Budapestre telepítésével már olyan szinten kötelezte el magát a kínai vezetés felé, ami már nem csak abban merül ki, hogy hivatalos szövetségeseivel szemben Pekinget támogatja abban, hogy a kommunista rezsim vegzálja Hongkongot, az ujgur vagy tibeti kisebbséget, esetleg az ott élő keresztény közösségeket. Ez a lépés nem csupán egy óriásegyetem beengedése a magyar felsőoktatásba, és egy teljesen más szellemiség terjesztése, mint amit a mi nyugatos gondolkodásunk megszokott.

Itt már nem csak arról van szó, hogy a frissen pártfelügyelet alá vont magyar egyetemek lépéshátrányba kerülnek majd egy olyan órással szemben, amely anyagi lehetőségeit tekintve messze felülmúlja majd a hazai felsőoktatási intézményeket, hanem arról is, hogy hídfőállást biztosítunk ahhoz a szellemi és gazdasági expanzióhoz, melyet a kínaiak már megvalósítottak Ázsia, Afrika és Dél-Amerika egyes térségeiben. Ha ez az egyetem itt lesz, akkor a kínai típusú kommunizmus és nacionalizmus gyökeret ver nemcsak Magyarországon, hanem Európában is.

Fotó:hirtv.hu

A legfontosabb kérdés azonban ezzel kapcsolatban az, hogy mit ígérhetnek Orbánnak e feltétlen támogatásért cserébe? Mert abban biztosak lehetünk, hogy még a konfliktuskereső magyar kormányfő sem akaszt szívesen bajuszt az uniós vezetéssel és az Egyesült Államokkal csak azért, hogy barátságosan meglapogassák a hátát a Kínai Kommunista Párt vezetői. Egyelőre csak tippjeink lehetnek, hogy mi az alku tárgya, de ezeket egyelőre még leírni se szeretnénk. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Engedd be a kínait, kiver a hideg.”

Kevesebb, mint egy évvel a parlamenti választások előtt egyértelművé vált, hogy a koronavírus-járvány kezelése lesz a kampány központi téméja. A Fidesz szokásához híven felépített egy hosszú távú stratégiát, melynek betetőzéseként megpróbálja elhitetni az emberekkel, hogy annál jobban nem is lehetett volna kezelni a járványt, mint ahogy azt az Orbán-kabinet tette. Az ellenzéknek megint csak a kontrázás marad, vagyis be kell bizonyítania, hogy komoly hibákat vétett a kormány. Az igazi vesztesek megint a magyar polgárok lesznek, hiszen ez a kommunikációs párviadal épp azokat a komoly szociális, gazdasági kérdéseket tolja a háttérbe, melyekről végre illendő lenne nyíltan beszélniük a politikusoknak.

Fotó: 24.hu

Az utóbbi három évben tovább folytatódott a társadalom kettészakadása, vagyis, akik eddig gazdagok voltak, még gazdagabbak lettek, akik pedig szegények voltak, tovább szegényedtek. Vannak olyanok, akik végzetesen eladósodtak, de mivel hitelfizetési moratórium van életben, számukat, és a helyzetük súlyosságát csak megbecsülni lehet. Rövidesen tömeges kilakoltatások kezdődhetnek, mert sokan nem tudják fizetni a lakbért. Több ezer lakásban kikapcsolhatnak szolgáltatásokat, mert a járvány miatt sokan elvesztették az állásukat, vagy korábbi jövedelmüknek csak egy részéhez jutottak hozzá.

Ezek komoly szociális problémák, melyekről egyre kevesebb szó esik a közbeszédben, mert most minden az oltásokról, a korlátozásokról, az élet újraindulásáról, no és természetesen a védettséget igazoló okmányokról szól. Természetesen ezek is fontos kérdések, ám megint a háttérbe szorulnak olyan társadalmi kérdések, melyekre évtizedek óta nem adott érdemi választ a politika. Fontos reformok maradnak el arra hivatkozva, hogy most van fontosabb dolog is annál, hogy orvosolják például az oktatás, a közigazgatás, az államháztartás vagy az egészségügy problémáit.

A legnagyobb veszélyt az jelenti ez utóbbi területek esetében, hogy mindegyiket próbára tette a járvány, és a kormány azt kommunikálta, kiválóan helyt álltak az ide tartozó intézményrendszerek. Azt a képet közvetítik az iskolákról, hogy a távoktatással sikerült úrrá lenni a járvány okozta nehézségeken, hogy az egészségügy jól bírta a rá nehezedő nyomást, a gazdaságot nem roppantotta meg a komoly bevételkiesés és a növekvő államháztartási hiány, a közigazgatás pedig sikeresen levezényelte a járvány miatt megnövekvő adminisztrációs feladatokat.

Egyszerűbb elhallgattatni azokat, akik eltérnek a központi irányelvektől, és azt állítani az ellenzékről, hogy ha rajtuk múlott volna, kétszer ennyi áldozatot szedett volna a járvány.

Pedig tudjuk, hogy csak a pedagógusok, egészségügyi dolgozók, hivatalnokok és gazdasági szereplők hihetetlen erőfeszítéseinek köszönhető, hogy a rendszer működőképes maradt, és a harmadik hullám legnehezebb pillanataiban is minden területen el tudták végezni a legfontosabb teendőket. A kormány most úgy kreál magának sikerpropagandát, hogy épp a legnagyobb hiányosságokról tereli el a figyelmet. Elcsigázott egészségügyi dolgozók, pedagógusok, hivatali munkatársak és utolsó tartalékaikat felélő vállalkozók tudnák arról mesélni, milyen ára volt annak, hogy fenn tudták tartani legalább alapszinten a tevékenységüket.

Ha volt valami értelme ennek a hatalmas küzdelemnek, akkor az az lenne, hogy a politikusok végre őszintén beszéljenek a járvány tanulságairól. Ehhez azonban nem meghamisított statisztikákra, a problémák agyonhallgatására, és fényesre csiszolt kormányzati sikerpropagandára lenne szükség, hanem nyílt és őszinte párbeszédre. Ez persze csak vágyálom, hiszen az férne bele legkevésbé a Fidesz kampányába, ha a tanulságok megvitatása érdekében társadalmi párbeszédet kezdeményezne. Egyszerűbb elhallgattatni azokat, akik eltérnek a központi irányelvektől, és azt állítani az ellenzékről, hogy ha rajtuk múlott volna, kétszer ennyi áldozatot szedett volna a járvány.

 Fotó: ezalenyeg.hu

Nemhogy közelítenénk egy társadalmi párbeszéd elindulásához, hanem egyre inkább távolodunk attól a lehetőségtől, hogy az ország közös problémáit kormányzati, ellenzéki, civil és szakmai csoportok részvételével megvitassuk. Pedig a járvány olyan össztársadalmi problémákat hozott a felszínre, melyek megoldása nem halasztható már sokáig. A Fidesz azonban sokkal inkább hisz a kommunikációs zsonglőrködésben, mint a valódi megoldások kidolgozásában és végrehajtásában. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja:„Ha szépen fénylik a lovad szőre, azt hiszik rólad, hogy jó lovas vagy, pedig dehogy.”

A rendszerváltás utáni magyar politikai legsúlyosabb egyénisége kétségtelenül Rapcsák András, egykor hódmezővásárhelyi polgármester és egy időben országgyűlési képviselő volt. A meglehetősen harcias stílusáról ismert kereszténydemokrata politikus környezetében kezdte bontogatni szárnyait az a Lázár János, aki mindig sokat ad a kinézetére, és sok hölgy szerint jelenleg az egyik legsármosabb magyar politikus. De vajon tényleg ilyen sokat számít az, hogy egy politikus magas, sovány vagy szemüveges? A kérdést a legújabb Karácsony- Orbán csörte tette aktuálissá.

Fotó: index.hu

Laza kis odaszúrásnak indult, komoly üzengetés lett belőle. Karácsony Gergely főpolgármester az Economist által közölt interjújában viccesnek szánta azt a megjegyzését, hogy a miniszterelnökkel nem csupán a politikai nézeteikben különböznek, hanem abban is, hogy „ő alacsony és kövér, én magas és vékony vagyok”. Orbán testméretein többen élcelődtek már, de maga a miniszterelnök is bosszankodott korábban azon (igaz véletlenül vált hallhatóvá a megjegyzése), hogy túl sok a pocakos tábornok a magyar katonák között. Azt is tudjuk róla, hogy nagyon feszeng, amikor magas emberek társaságában kell nyilatkoznia, de becsületére legyen mondva, eddig tudta kezelni az ilyen helyzeteket.

Azonban most úgy tűnik, Orbán Viktor nem igazán értékeli, ha valaki az ő túlsúlyával élcelődik, mert a Fidesz táborában végigsöprő felháborodás miatt a főpolgármester arra kényszerült, hogy bocsánatot kérjen a miniszterelnöktől. Felfoghatjuk ezt a pengeváltást egy ügyes marketing húzásként is, hiszen az ellenzéki szavazók valóban sokat poénkodtak az elmúlt években látványosan „kikerekedő” miniszterelnök testalkatán, de az is elképzelhető, hogy valóban csak egy átgondolatlan, rossz viccet eresztett meg Karácsony.

A bocsánatkérése is kétélű fegyver lehet, hiszen egyesek szemében igazi úriember, aki képes beismerni a hibáját, mások szerint komoly arcvesztéssel jár elnézést kérni a kormányfőtől. A történet azonban itt nem állt meg, hiszen egy egész kommunikációs hadjáratot indított a Fidesz Karácsony ellen, így amellett, hogy sok kormánytag nyíltan kiállt a testalkata miatt megsértett főnöke mellett, Fürjes Balázs, fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár ellentámadásba lendült. Felemlegette ugyanis, hogy Karácsony Gergely nem tud angolul, miközben a kormányfő kiválóan beszéli a nemzetközi diplomácia nyelvét.

Karácsony amúgy se tudná kirúgni a sámlit Orbán alól, hiszen ő nem a vidék fia, aki disznóvágásokon és kolbászfesztiválokon vegyül a népével.

Erre a felvetésre is lehetne riposztja a főpolgármesternek, hiszen mondhatná azt, hogy Orbán annak köszönhetően beszél jól angolul, hogy a Soros Alapítvány jóvoltából az oxfordi Pembroke College-ban tanulhatott, ahol volt módja csiszolni a nyelvtanulását. Egyelőre azonban úgy tűnik, hogy elcsendesül ez a személyeskedő vita, pedig végre kezdtek olyan szempontok előtérbe kerülni, melyek fontosak lehetnek akkor, amikor az ország következő miniszterelnökének személyről döntünk.

Nem az a fontos ugyanis, hogy ki kövér, ki alacsony, ki milyen ruhát hord, hanem, hogy belső és külső erényei mennyire teszik alkalmassá az ország vezetésére. Fürjes felvetése nem ördögtől való, hiszen végre egy olyan erényről hallunk, amely tényleg fontos lehet Orbán megítélésével kapcsolatban. Eddig ugyanis inkább azt a képet sulykolta a kormánymédia a kormányfőről, mint aki leginkább egy vidéki kisnemes erényeivel bír. Kezet csókol a nőknek, bár tudjuk, inkább a konyhában látja őket szívesen, kedveli a pálinkát, és a házi kolbászt, noha tudja, hogy ettől magas lesz a vérnyomása.

Orbánt nyilván zavarja, ha pocakos kis diktátorként él a választók egy jelentős részének tudatában, ám híveinek nagyon is megfelel a róla kialakított központi imázs. Őket nem igazán zavarná, ha a „főnök” nem beszélne angolul, mert a központi irány most úgyis inkább keletre mutat, így a kínai vagy orosz tudás értékesebb a hanyatló nyugat nyelvénél. A nyurga, magas, szemüveges Karácsony amúgy se tudná kirúgni a sámlit Orbán alól, hiszen ő nem a vidék fia, aki disznóvágásokon és kolbászfesztiválokon vegyül a népével. Nem véletlen, hogy a Fidesz vidéki bázisa annak ellenére stabil, hogy néhány régió reménytelenül elszegényedett a kormányzásuk alatt.

Fotó: Iványi Aurél

Szóval, nagyon érdekes kampány alakulhatna ki Magyarországon, ha végre a lényegről folyna a párbeszéd a közéletben, de úgy tűnik egyelőre mindkét fél inkább a szokásos mantrában bízik. Az egyik oldalon a migránsbarát oltásellenes ellenzéket szapulja majd a kormány, a másik oldalon pedig a korrupt, hataloméhes Fidesz áll majd a célkeresztben. Pedig a lényeg az lenne, hogy azokról a képességekről, erényekről folyjon a diskurzus, melyek bizalmat ébresztenek az emberekben, és melyek képessé tesznek egy politikust arra, hogy kivezesse az országot a mocsárból, melybe az utóbbi húsz évben süllyed. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Nem az a jó törzsfőnök, akinek legszebb a tolldísze, hanem az, aki a legjobban üli meg a lovat.”

Nem győznek eleget mérgelődni a Fidesz potentátjai és a kormányhoz közel álló sajtóorgánumok azon, hogy Lázár János lényegében kampányfilmet forgattatott magáról az ellenzékinek tartott Telex stábjával. Az egykori kancelláriaminiszter ráadásul alaposan megkavarta a kormánypárton belüli állóvizet, így aztán a Fideszen belül olyan üzengetést indított el, amely akár előválasztási kampánynak is beillik. Lázáron kívül egyébként rövidesen más peremvidékre száműzött kormánypárti politikusok is megkezdhetik a helyezkedést a 2022-es országgyűlési választás előtt.

Fotó: telex.hu

„A stílus és a brand mindig a legfontosabb, és azt mindig építeni kell.” - nyilatkozta többek között a Telexnek Lázár János, ami lényegében értelmezhető úgy is, hogy a főként egykori indexes újságírókból verbuválódott szerkesztőségen keresztül üzent a kormánypárti politikusoknak: Készen áll, hogy ismét csatasorba álljon. Lázár helyzete speciális a Fideszen belül, hiszen megjárta a párton belül a magaslatokat, de a 2018-as választás óta lényegében vidéki száműzetésből kénytelen nézni, ahogy egykori beosztottjai viszik az ügyeket a fővárosban.

Sok budapesti és jó néhány vidéki kormánypárti politikusban szólalhatott meg egy belső vészcsengő Lázár kampánynyitónak is beillő videóját látva. A Hódmezővásárhelyt és választókerületét egykor vasmarokkal irányító Lázár ugyanis sok konfliktus kezdeményezője volt akkor, amikor Orbán Viktor után a második legerősebb embernek számított a Fideszben. Tarlós István, Budapest egykori főpolgármestere például egy kicsit szórakoztatónak találja azokat, amiket Lázár János róla nyilatkozott a Telex videójában, de szerinte nem érdemes rájuk különösebben reagálni.

Tarlósnál azonban érdekesebb Simonka György, a perbe fogott dél-békési képviselő reakciója. Róla ugyanis azt mondta a kisfilmben Lázár, hogy: „Nem az a probléma, hogy itt van, hanem hogy idekerült. Mármint hogy közénk került.” A szomszédos választókörzetek mindenható uraiként ismert két politikus korábban se kedvelte különösebben egymást, de ezzel a kijelentéssel Lázár lényegében azt üzente, hogy aki korpa közé keveredik, megeszik a disznók. Vagyis, szerinte Simonka politikai karrierjének vége, és ne reménykedjen abban, hogy pártja fogni fogja a kezét akkor is, amikor jogerős ítélet születik a korrupcióval vádolt politikus ügyében.

Lázár azonban teljesen más alkat, hiszen kormányzati szerepben olykor még túl is licitálta főnökét, ha azzal jó pontokat lehetett szerezni nála.

A Lázár-Simonka csörte persze nem csak arról szól, hogy előbbi igyekszik elhatárolódni a mohóságon kapott szomszédtól, hanem arról is, hogy vannak olyan pletykák a békési és a csongrádi választókörzetekben, melyek szerint Lázár János Simonka körzetében szeretne indulni. Ebben van némi logika, hiszen ide tartozik Mezőhegyes is, ahol az egykori államtitkár a helyi ménesbirtokot felügyeli nagy vidéki magányában. Az is tény, hogy a súlyos vádakkal bíróság előtt álló Simonkát szinte biztosan nem indítja pártja, így kormánypárti üresedés van az orosházi választókörzetben. A legfontosabb tényező azonban az, hogy a Makót és Hódmezővásárhelyt magába foglaló csongrádi 4-es körzetben most egyáltalán nem olyan népszerű Lázár, mint mielőtt Márki-Zay Péter vásárhelyi polgármester meg nem jelent a színen.

Lázár János tehát minimum teszteli saját pártja elitjét és jelenlegi körzete kormánypárti szavazóit, de az is lehet, hogy már el is döntötte magában, hogy kicsit keletebbre próbál szerencsét. Ráadásul, ha egy morálisan teljesen megsemmisült fideszes politikus helyén indul el úgy, hogy egy teljesen új, kulturáltabb, hovatovább európaibb politikát ígér, azzal üzenhet a párton belüli ellenfeleinek is. Lázár ugyanis jól értelmezi a helyzetét, ugyanis neki először saját pártjában kell helyreállítania a renoméját, és csak utána vetheti magát bele a klasszikus választási kampányba. Így lényegében egy előválasztást kell megnyrnie, még ha ezt a műfajt a Fidesz le is szólja, ha az ellenzéki képviselők mérettetik meg magukat így. 

Egyes elemzők szerint az egykori kancelláriaminiszter már az Orbán utáni időkre készül. Kétségtelen, hogy a kormányfő nagyon nem szereti, ha beosztottjai a fejére nőnek, ezért kellett például Brüsszelbe távoznia Navracsics Tibornak is, aki az Orbánnál jóval konszolidáltabb politikai stílusával eladhatóbb volt külföldön és a fideszes választók egy jelentős részénél, mint a miniszterelnök. Lázár azonban teljesen más alkat, hiszen kormányzati szerepben olykor még túl is licitálta főnökét, ha azzal jó pontokat lehetett szerezni nála.

Fotó: telex.hu

Most néhány finoman kritikus megjegyzésen kívül sem Orbánt, sem a kormánya politikáját nem támadta, de nagy kérdés, hogy ennyi elhajlás elég lesz-e arra, hogy megszerezze a megújulásra vágyó kormánypárti szavazók bizalmát, illetve, nem inti-e óvatosságra a Fidesz jelenlegi vezetését, és nem hosszabbítják-e meg vidéki száműzetését még legalább négy évre? Az mindenesetre sokakat elgondolkodtatott, hogy Lázár miért egy ellenzékinek bélyegzett hírportálon röffentette be a kampányát? Mert ahogy egy dakota mondás tartja: „Ha a dakoták közül senki se akarja eladni a lovát neked, akkor kénytelen vagy átballagni az apacsokhoz egy új paripáért.”

Csúcsra járatja a kormány bizonyos tények elhallgatását, a számsorok manipulálását, a járványügyi adatok kozmetikázását. Most már attól sem riad vissza, hogy csúsztatásokkal elérjen olyan dolgokat, melyeket a valóság bőven megcáfolna. Teszik ezt azért, hogy az emberek bizalmatlanná váljanak a nyugati gyártmányú vakcinákkal szemben, ugyanakkor sokkal jobban elfogadják a keleti gyártmányokat, mint korábban. Ez azonban kiváltotta azoknak a szakembereknek a dühét is, akik eddig meglehetősen visszafogottan reagáltak a kormány eddigi víruskommunikációjára, pedig korábban is érzékelték a visszásságokat.

Fotó: vastagbőr-átlátszó

A modern politikai kommunikáció egyik leghatásosabb fegyvere, hogy a kellemetlen valóság mellé termet egy alternatív világot, amelyet olyan nagyra épít, hogy teljesen eltakarja a valós tényeket. Ezt a módszert szinte művészi szintre emelte a magyar kormány a járvány elleni meglehetősen nyögvenyelős védekezés ellensúlyozása érdekében. Most, hogy fontos mutatókban tetten érhetők a hozzá nem értés, az elbizakodottság és az arrogancia elegyének siralmas eredményei, az Orbán-kormány olyan alternatív valóságot tár elénk, melyet csúsztatásokkal, félrevezető magyarázatokkal, pontatlan adatközléssel kíván megtámogatni.

Pedig a számok világában elég egyértelműen kirajzolódnak a tendenciák, amennyiben nem piszkálják meg azokat manipulatív szándékkal. Itt van például a szomorú tény, hogy Magyarország továbbra is vezeti a világranglistát, ha lakosságarányosan nézzük a koronavírus áldozatainak számát. Már több mint 26 ezren vesztették életüket a járvány következtében, ez 2719 halálesetet jelent egymillió emberhez viszonyítva. A franciáknál ugyanez az adat: 1562.

Mivel hatalmas a nyomás a kormányon, hogy végre enyhítsen a korlátozásokon, a döntéshozók a beoltottak számára hivatkozva lépcsőzetes nyitást irányoztak elő. A kormánypropaganda ezért folyamatosan közli az oltási adatokat, ami úgy hangzik, mintha egy autópálya építésénél minden elkészült egy kilométer után ünnepélyes szalagátvágásra kerülne sor. A cél most a 4 millió beoltott, és ha ez meg lesz, akkor jöhet a nyitás a kulturális intézményeknél, szórakozó helyeken, sportlétesítményekben.

Ez azért is gond, mert a szombati terasznyitáson tapasztalható tömegjelenetek jórészt annak köszönhetők, hogy a kormány elhitette az emberekkel: az oltásoknak köszönhetően végre következmények nélkül mehetnek olyan helyekre, melyek eddig zárva voltak.

De tényleg elérjük rövidesen a 4 millió beoltottat? A kormány hivatalos tájékoztatása szerint eddig 3 millió 680 ezren kapták meg a vakcina első adagját. Ez a lakosság 37 százalékát jelenti. A második dózissal eddig valamivel több mint 1,7 millió embert oltottak be. Ehhez hozzá kell tenni, hogy mindkét dózis esetében több napig tart, amíg a vakcina kifejti a hatását, tehát bizonyos fajta védettséget csak az oltást beadását követő hetekben érnek el az emberek. Vagyis jelentős számot kell levonnunk mind az első, mind a második adatból, ha a védettség elérését vesszük alapul.

Ennél is fontosabb, hogy igazán védettnek csak a második vakcina beadását követő hetekben nevezhetünk valakit (több esetben akkor sem), így durván számolva ma Magyarországon mintegy másfél millió ember számít optimális értelemben védettnek. A kormány kommunikációja tehát, hogy igen jól haladunk a nyájimmunitás kialakulása felé, meglehetősen megtévesztő. Ez azért is gond, mert a szombati terasznyitáson tapasztalható tömegjelenetek jórészt annak köszönhetők, hogy a kormány elhitette az emberekkel: az oltásoknak köszönhetően végre következmények nélkül mehetnek olyan helyekre, melyek eddig zárva voltak.

A másik hatalmas csúsztatás az oltások utáni fertőzés és halálozási adatokat tartalmazó táblázat publikálása volt. Ennek egyértelmű kormányzati üzenete volt, hogy a nyugati vakcinák beadása után több ember hal mint a keletiek esetében. Karikó Katalin, a Pfizer–BioNTech és a Moderna által gyártott oltások fejlesztésében részt vevő magyar kutató, a BioNTech alelnöke Facebook-oldalán reagált a nyilvánosságra hozott adatokra. „Még kutatónak sem kell lenni ahhoz, hogy valaki realizálja, hogy megfelelő kontrollal lehet csak összehasonlítani valamit, vagy historic kontrollal. A betegségek mellett a beoltottak és elhunytak korát is fel kell tüntetni, különben ez teljesen félrevezető információ. Azt kellett volna feltüntetni, hogy Magyarországon négy hónap alatt százezer idős, krónikus beteg emberből hányan haláloznak el az öregek otthonában. Illetve krónikus betegséggel nem rendelkező százezer emberből hányan halnak meg négy hónap alatt.” – írta a kutató.

Fotó: index.hu

A szakma felháborodását követte az ellenzék kritikája, és ennek nyomán érzékelhető a társadalmi elégedetlenség is a kormány félrevezető kommunikációjával kapcsolatban. A kérdés csak az, hogy miért éri meg az Orbán-kabinetnek behajózni egy ilyen sekély vizű öbölbe csak azért, hogy népszerűsítse a kínai és orosz oltóanyagot. A magyar kormány elkötelezettsége a kínai kommunista és az orosz autoriter vezetés felé eddig is egyértelmű volt, de az oltási számok manipulálása olyan bűn, ami miatt más országokban megbukik a politikai elit. Nálunk azonban marad a mérgelődés az arcpirító hazugságok miatt. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ne a mérleget törd szét, ha túl súlyosnak mér, hanem kezdj el fogyókúrázni!”

Szombaton nyitnak a vendéglátóhelyek teraszai, néhány nap múlva pedig a szolgáltatások széles körével folytatódik a korlátozások feloldása. Orbán Viktor szokásos péntek reggeli rádiós értékelése most olyan volt, mint egy győzelmi jelentés, pedig a járványügyi helyzet messze nem indokolja ezt az optimizmust. Az is komoly kérdéseket vet fel, hogy az újra megnyíló intézményekbe csak védettségi igazolással lehet belépni.

Fotó: index.hu

A jövő hét közepétől a védettségi igazolvánnyal nem rendelkezők számára szinte semmi nem változik. A vendéglátóhelyek teraszaira ugyan kiülhetnek, de nem mehetnek moziba, színházba, uszodába, edzőterembe, vidámparkba, könyvtárba és nem szállhatnak meg vendégfogadókban sem. Ezeken a helyeken olyan közösségi programokat lehet igénybe venni, melyekre mindenki vágyik már régóta, függetlenül attól, hogy már beoltottak valakit, vagy sem. Ez azért fontos, mert ha például szeretne elmenni egy család a vidámparkba, de a tizenéves vagy huszonéves gyerekek még nem kaptak oltást, és a betegségen se estek át, akkor kénytelenek lesznek a kapun kívül maradni.

Ez csak egy példa a sok életszituáció, melyek abszurddá tehetik a hétköznapjainkat a következő hetekben. A kormány intézkedése senkit sem lepett meg, hiszen már korábban sejteni lehetett, hogy ilyen intézkedések bevezetésével igyekeznek majd rávenni az oltásra azokat, akik eddig nem regisztrálták magukat a rendszerbe. Lényegében megbüntetik azokat a polgárokat, akik úgy döntöttek, hogy egyelőre nem kívánnak élni az oltakozás lehetőségével. Ez egyrészt egyéni döntés kérdése, amivel nem kell feltétlenül egyetértenie a kormánynak, de tiszteletben kellene tartaniuk a döntéshozóknak a polgárok szándékát.

Másrészt vannak olyanok, akik szándékaiktól függetlenül nem kapták meg az oltást. Vannak ugyanis olyan polgárok, akik kifejezetten egyfajta vakcinára várnak, és azt még nem kapták meg, és persze vannak olyanok, akik életkoruk miatt maradtak ki az oltakozásból. Nem mellékes körülmény ugyanakkor, hogy a már beoltottak döntő többsége csak az első vakcinát kapta meg, ami messze nem ad teljes védettséget, ám igazolással már rendelkeznek ahhoz, hogy látogathassák a nyilvános helyeket.

Orbán Viktor a kalács és korbács taktikáját alkalmazva egyik oldalon kedvezményeket nyújt, a másikon pedig kényszerhelyzetbe hozza azokat, akik valamilyen okból nem csatlakoztak még az oltakozók táborához.

A fent leírtakból is kiderül, hogy a kormány meglehetősen szögletes szabályozása egyrészt elég kockázatos, másrészt lényegében zsarolja azokat, akik nem úgy tesznek, ahogy azt a döntéshozók elvárnák tőlük. Emellett a nyitás is elég féloldalasra sikerülhet, hiszen jórészt épp azt a fiatal generációt tartja távol a közintézményektől, szórakozóhelyektől, amelyik a legaktívabb ezeken a területeken.

Könnyű kiolvasni a kormány taktikáját az időzítésből. Egyrészt megadják a lehetőséget a normális élethez való visszatéréshez a védettségi igazolvánnyal rendelkezőknek, egyben oltási kampányt indítanak, melynek keretében 300 ezer kínai vakcinát biztosítanak ahhoz, hogy bárki igénybe vehesse ezt a szolgáltatást. Orbán Viktor a kalács és korbács taktikáját alkalmazva egyik oldalon kedvezményeket nyújt, a másikon pedig kényszerhelyzetbe hozza azokat, akik valamilyen okból nem csatlakoztak még az oltakozók táborához.

Fotó: magyarnemzet.hu

Ennél is nagyobb gond, hogy az oltási program körüli fokozott kommunikáció lényegében másodlagossá tette a járvány harmadik hullámának valós történéseit. Pedig továbbra is kétszáz fő körül van a napi áldozatok száma, a kórházakra nehezedő nyomás pedig alig csökkent valamit az utóbbi napokban. Mintha úgy akarná megnyerni ezt a számháborút Orbán Viktor, hogy egyre magasabb számokat közöl a beoltottakról, annak érdekében, hogy senki se foglalkozzon a fertőzöttek és áldozatok magas arányával. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja:”Ha messziről nézel egy bölénycsordát, azt is mondhatod róla, hogy nagy, de azt is, hogy kicsi.”

Egyre inkább úgy tűnik, hogy Orbán Viktor a Kínai Kommunista Párt hátán kíván felkapaszkodni a nemzetközi politika legmagasabb szintjeire. Egy ilyen kijelentés tíz éve még abszurdnak és túlzónak tűnt volna, de manapság olyan egyértelmű gesztusok jelzik a magyar kormányfő lojalitását a kínai legfőbb döntéshozókhoz, amit nem igen lehet félreérteni. Szinte naponta érkeznek ugyanis olyan hírek, melyek nem hagynak kétséget afelől, hogy Orbán szinte bármilyen konfliktusra hajlandó, csakhogy kiszolgálja a keleti nagy testvér érdekeit.

Foto: alfahir.hu

Magyarország nem először torpedózott meg olyan uniós nyilatkozatot, amely elítélte volna a nagy visszhangot kiváltó kínai nemzetbiztonsági törvényt. Valószínűleg már borítékolták a magyar állásfoglalást az EU tagországai, mert nagy hullámokat nem keltett a tény, hogy Orbán Viktor megint kihasználta az alkalmat, hogy betartson saját szövetségeseinek, és egyúttal jó pontokat szerezzen a kínai vezetésnél. Azért érdemes elidőzni egy kicsit annál a ténynél, hogy olyan jogszabály elleni tiltakozást akadályozott meg a magyar kormány, amely lényegében mindenkit bűnözőként kezel, akiket a kínai hatóságok szeparatistának, terrorizmusnak, a külföldiekkel való összejátszásnak minősítenek.

Ne legyenek kétségeink, a magyar álláspont mögött nem csupán praktikus megfontolások, hanem ideológiai rokonság is áll. Az úgynevezett civil törvény például lényegében kriminalizálja azokat a magyar szervezeteket, melyek külföldről kapnak támogatást. Orbán egyáltalán nem finnyás, amikor az emberi jogok súlyos megsértésére ad felhatalmazást egy jogszabály, pedig ellenzékben még osztotta a nyugati politika fenntartásait az ázsiai szuperhatalom kolonizáló törekvéseivel szemben. Nem mellékesen egy olyan kommunista diktatúráról van szó, amely mindenfajta vallást üldöz, így még a keresztény közösségeket is illegalitásba kényszeríti.

Ilyen ideológiai alapú boszorkányüldözés még a Szovjetunió és a csatlósainak számító kelet-európai kommunista diktatúrákban is elképzelhetetlen lett volna. Orbánék a kínai állam diktatórikus módszereit igyekeznek relativizálni, és arra fókuszálnak, hogy elhitessék, egy viharos tempóban modernizálódó nagyhatalom szoros szövetségesének lenni előnyös Magyarország számára. A kormány hosszú évek óta próbálja átmosni a magyar polgárok agyát, és új imázzsal felruházni a kínai kommunizmust. Ennek lényege, hogy a kapcsolatok elsősorban kulturálisak és gazdaságiak, az ideológiai különbségek pedig elhanyagolhatók a két állam között.

Orbán lényegében már nem is igen akarja titkolni sem idehaza, sem külföldön, hogy a kínai politikai érdekek kiszolgálása számára kiemelten fontos. Ezért vágott bele a Belgrád-Budapest vasútvonal felújításba kínai hitelből, és ezért vág ösvényt a kínai óriásegyetemnek, a Fudannak. A magyar kormányfő néhány éve elűzte a nyugatos gondolkodású fiatalok elit egyetemét, a CEU-t, most pedig egy olyan felsőoktatási órásnak ad helyt Budapest szívében, melyet közvetlenül a Kínai Kommunista Párt fog felügyelni, és jó bázist teremt egy esetleges európai kémközpont kialakításához is. Szellemesen fogalmazott ennek kapcsán Karácsony Gergely főpolgármester, aki szerint a magyar kormány „lakájtempóban kiszolgálja a kínai gazdasági-politikai érdekeket”.

Igen erős gesztus tehát az új kínai egyetem befogadása, de még ezt is sikerült űberelni azzal, hogy a magyar kormánylapban közölhetett „véleménycikket” Csi Ta-jü , a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövete. A Magyar Nemzetben megjelent írás már a címében is a 70-es, esetleg 80-as évek hazai kommunista sajtójának hangnemét idézi: A felvirágzó Hongkongért. Ebben a cikkben a nagykövet sajátos logika szerint vezeti le, miért teheti meg a Kínai Népköztársaság azt, hogy folyamatosan korlátozza az 1997-ben az országhoz visszatért városállam jogait. Amikor ugyanis a brit koronától Kínához csatolták a területet, a volt gyarmatosítók elérték azt, hogy szerződés garantálja az „egy állam, két rendszer” működését a következő 50 évben.

Az időzítés tökéletes, hiszen lényegében ugyanaznap jelent meg a nagykövet cikke a kormánylapban, mint amikor Magyarország megakadályozta a Kínát elítélő nyilatkozat elfogadását.

A kínai kommunisták azonban úgy tűnik, nem hajlandók kivárni ezt az időt, és a demokratikus jogok csorbításával lényegében folyamatosan megsértik ezt az egyezményt. Csi Ta-jü logikája szerint nem Hongkong fejlett gazdasága, tőzsdéje és bankrendszere hatott inspirálóan az anyaországra, hanem fordítva. „A kínai központi kormány támogatásával Hongkong sikeresen kezelte az 1998-as ázsiai pénzügyi válságot, 2003-ban a SARS-járványt és 2008-ban a nemzetközi pénzügyi válságot, miközben megőrizte a gazdasági és társadalmi jólétet és fejlődést, ugyanakkor általános erejét jelentősen növelte.” - írja a nagykövet.

Ugyanakkor lényegében banditának állítja be azokat a hongkongi politikusokat, polgárokat, diákokat, akik tiltakoznak Peking egyre nyilvánvalóbb beavatkozása ellen, és a nemzetközi közvélemény segítségét kérik ahhoz, hogy megvédjék a városállamot a központi hatalommal szemben. És itt tér ki arra a pontra, amely miatt fontosnak érezhette a kínai diplomata, hogy a magyar kormánylapban épp most közölje nézeteit. „Ez nemcsak arra világít rá, hogy a hongkongi nemzetbiztonsági törvény megalkotása nagyon is sürgető feladat, de arra is, hogy nyilvánvaló hiányosságok és hibák vannak a Hongkong Különleges Közigazgatási Terület jelenlegi választási rendjében, és hogy a szükséges intézkedések meghozatala nem tűr halasztást.” - tapint rá a lényegre Csi Ta-jü.

Fotó: direkt36.hu

Ezzel tértünk vissza írásunk kiindulópontjához, hiszen lényegében maga a kínai nagykövet indokolja meg a magyar kormány erősen vitatható lépését, amellyel megakadályozta az Európai Unió politikai közösségét abban, hogy tiltakozzon a kínai kormánynál amiatt, hogy újabb lépést tett a hongkongi önigazgatás leépítése felé. Az időzítés tökéletes, hiszen lényegében ugyanaznap jelent meg a nagykövet cikke a kormánylapban, mint amikor Magyarország megakadályozta a Kínát elítélő nyilatkozat elfogadását. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Az apacsoknak vágott szemük van, de ettől még nem kínaiak.”

Már hónapok óta nem hallottuk arról nyilatkozni a kormány illetékeseit, hogy Magyarország az osztrák mintát követné a koronavírus-járvány elleni védekezés során. Pedig még tavaly év végén maga Orbán Viktor nyilatkozta azt, hogy a kormány az ausztriai sorvezetőt használja saját stratégiájának kidolgozásához, ám azóta beindult a vakcinaháború, ami átírta az eredeti elképzeléseket. Most sokkal inkább Szerbia a minta, ahol kis túlzással minden szembe jövő embert beoltottak, egy ideig még a külföldről érkezőket is.

Fotó: index.hu

Nem csökken az új fertőzöttek száma Ausztriában, és leterheltek a kórházak intenzív osztályai. Emiatt az osztrák kormány a tartományi vezetőkkel közösen úgy döntött, hogy az ország keleti régiójában április 18-ig meghosszabbítják az április elsején bevezetett járványügyi korlátozásokat. Ez azt jelenti, hogy marad a szigorú kijárási korlátozás, az iskolákban továbbra is távoktatás zajlik, és zárva maradnak a nem alapellátási cikkeket árusító üzletek. Ebből is látszik, hogy a sógorok inkább a fertőzési és halálozási adatok fényében döntenek a korlátozásokról, a beoltottak száma egyelőre másodlagos tényező számukra.

Az osztrák sorvezetőt egyébként már a járvány második hullámának közepén elhagyta a magyar kormány, pedig lett volna mit tanulni a nyugati szomszédoktól. Tavaly novemberben még úgy nyilatkozott Orbán Viktor: „A tapasztalatok azt mutatják Magyarország 5-7 nap késéssel követi Ausztriát. Ha így lesz, és eddig így volt, akkor december közepéig a kórházaink elérik teljesítőképességük határát.” Más kérdés ugyanakkor, hogy a második hullám kibontakozásának kezdetén miért éppen Ausztria szolgált Magyarország laboratóriumának? Nyilvánvalóan nem azért, mert a kormányfő állítása szerint 5-7 nappal előttünk jártak a járvány terjedésében.

Aztán egyértelmű vált számára, hogy azt osztrák minta követése számára nem hoz túl sok politikai hasznot, ezért keresett egy másik viszonyítási pontot.

Az ok inkább az volt, hogy olyan viszonyítási pontot találjon, amely egyrészt jelzi az ország gazdasági fejlettségét, másrészt azt a látszatot keltse, hogy a járvány nyugatról kelet felé terjed. Orbántól megszoktuk, hogy minden helyzetben igyekszik egy jókorát odasózni a nyugati demokráciáknak, ugyanakkor sokkal elnézőbb a keleti despotikus rendszerekkel. Találhatott volna délen vagy keleten is olyan országokat, melyek gazdasági ereje és lakossága hasonlítható a miénkhez, de ő akkor mégis úgy látta jónak, hogy figyelő szemeit Bécsre veti. Aztán egyértelmű vált számára, hogy azt osztrák minta követése számára nem hoz túl sok politikai hasznot, ezért keresett egy másik viszonyítási pontot.

Ez pedig a beoltottak számának alakulása, ami leginkább a világban elérhető vakcinák beszerzésének ütemétől függ. Ebben a versenyfutásban Szerbia – főleg a kínai vakcinák tömeges beszerzésének köszönhetően – komoly előnyre tett szert, ezért Orbán számára követendő példává vált. Amíg az osztrákok még csak most tárgyalnak az orosz oltóanyag beszerzéséről, és engedélyeztetéséről, addig a magyarok és a szerbek nem ilyen válogatósok, vagyis lényegében minden elérhető vakcinára bejelentik az igényüket.

Déli szomszédunk megközelítése tehát sokkal jobban tetszik Orbán Viktornak, mint a nyugati sógoroké. Ennek lényege, hogy a korlátozó intézkedésekről fokozatosan tegyük át a biztonság zálogát az oltakozásra. Vagyis, egy bizonyos idő után nem a kórházban lévők száma lesz a meghatározó a kormányzati intézkedések indoklásában, hanem a beoltottak aránya. Pedig számos példa igazolja, hogy csak a két tényező párhuzamossága szoríthatja vissza érdemben a vírus terjedését, ha az egyiket a másik kárára helyezzük előtérbe, akkor egy lépést teszünk előre, egyet pedig hátra.

Fotó: 24.hu

Erre nem csak a külföldi példák, de a magyar járványügyi szakemberek is folyamatosan figyelmeztetnek, de a kormány mégis ragaszkodik az általa kigondolt nyitási terv végrehajtásához. Most, hogy a beoltottak száma meghaladta a három milliót, valószínűleg néhány napon belül újabb enyhítések jönnek, így például megnyithatnak a vendéglátó helyek teraszai, esetleg kinyithat néhány intézmény, melyek tavaly november óta zárva voltak. Ez persze fontos gesztus a bezártságtól szenvedő magyarok felé, és a gazdasági károkat is enyhítheti némileg, de komoly egészségügyi kockázatot rejt magában. Mert, ahogy egy dakota bölcsesség tartja: „Nem lehet egyszerre nyilazni, pipázni és lovagolni.”