Az úgynevezett Nemzeti Konzultációk eddig sem tartoztak az Orbán-kormányok kiemelkedő „politikai termékei” közé, de a legújabb irányított népbutítás már szinte az ízléstelenség határát súrolja. Az hagyján, hogy olyan témáról faggatja a magyar polgárokat, melynek napjainkban nincs semmiféle relevanciája, de ha valaki okosabb, mint egy ötödikes felfedezheti a dedós kérdések mögött megbújó suta cinizmust. A menekültügyben ugyanis a kormány tagjai nem a véleményünkre kíváncsiak, hanem eszköznek használnak bennünket ahhoz, hogy ne a lényeges kérdésekről kelljen beszélniük. A Szegedi Kattintós összeállította azokat a témákat, melyekről valóban érdemes lenne konzultálni a keményen lenézett emberekkel. Íme, a mi kérdéseink!

  Fotó: 168ora.hu

1. Egyetért-e ön azzal, hogy Magyarország kormánya minden előzetes társadalmi és szakmai egyeztetés nélkül elkötelezte magát Oroszország felé egy atomerőmű megépítésére? Ugye az is rendben van, hogy 30 évre titkosították a megállapodás legfontosabb részleteit!

Teljesen egyetértek   Nem értek egyet    Elmennek a fenébe!

2. Egyesek szerint nagyon jó, hogy a kormány elveszi az emberektől az öngondoskodás lehetőségét azzal, hogy a magánnyugdíjpénztárak szinte teljes vagyonát beolvasztotta az állami nyugdíjbiztosítóba. Sokak szerint kifejezetten örvendetes, hogy fogalmunk sincs arról, hová tűnt az a 3 ezer milliárd forint, melyet a magánpénztárak átadtak az államnak..

Teljesen egyetértek   Nem értek egyet    Elmennek a fenébe!

3. Egyetért-e azzal, hogy továbbra is ingyenes a felsőoktatás, ezáltal mindenki számára adott a továbbtanulás lehetősége annak ellenére, hogy a szakok döntő többségét önköltségessé tették?

Teljesen egyetértek   Nem értek egyet    Elmennek a fenébe!

4. Vannak, akik szerint jó dolog, hogy államosították az általános- és középiskolákat, valamint a tankönyvkiadókat. Kifejezetten örvendetesnek tartják, hogy létrejött a Klebersberg Intézményfenntartó Központ, amely totális káoszba taszította az iskolarendszert.

Teljesen egyetértek   Nem értek egyet    Elmennek a fenébe!

5. Egyetért-e azzal, hogy kifejezetten jó dolog volt megfosztani a trafikosok többségét a megélhetésüktől azzal, hogy a fiatalkorúak védelmére hivatkozva újraosztották a dohánypiacot, kormányközeli emberek szerezték meg a koncessziókat, és emelkedtek a dohánytermékek árai?

Teljesen egyetértek   Nem értek egyet    Elmennek a fenébe!

6. Magyarországon egyre kevesebben járnak ki a futballmérkőzésekre, ezért egyesek szerint több stadiont kell építeni, hogy ez a tendencia megforduljon. Egyetért-e azzal, hogy az adófizetők forintjaiból stadionok nőjenek ki a földből olyan településeken is, melyek még élvonalbeli csapattal és 10 ezer lakossal sem rendelkeznek?

Teljesen egyetértek   Nem értek egyet    Elmennek a fenébe!

  Fotó: cink.hu

7. Egyesek szerint a magyar fiatalok százezrei kalandvágyból hagyják el hazájukat, és vállalnak munkát nyugat-európai országokban. Egyetért-e azzal, hogy jobban teszik, ha ott is maradnak?

Teljesen egyetértek   Nem értek egyet    Elmennek a fenébe!

8. Egyesek szerint nem jó, ha a kormánypárthoz közel álló vállalkozók nyernek el állami beruházásokat. Ön szerint nem kéne megerősíteni a nemzeti oligarchákat egy kis közpénzzel?

Teljesen egyetértek   Nem értek egyet    Elmennek a fenébe!

9. Egyesek szerint a Kereszténydemokrata Néppárt nem is párt, csak egy kis kinövés a Fidesz hátsó felén. Mégis ennek a pártnak a képviselői kezdeményezték, hogy vasárnap zárva legyen a kereskedelmi egységek többsége. Ön szerint ugye ez rendben van!

Teljesen egyetértek   Nem értek egyet    Elmennek a fenébe!

10.

Egyesek szerint nincs abban semmi különleges, hogy bár nem szerepelt a Fidesz választási ígéreteiben, mégis új Alaptörvénnyel örvendeztette meg Magyarország lakosait. Ön szerint ugye nem probléma, hogy az Alaptörvényről utólag sem mondhattak véleményt sem népszavazáson, sem nemzeti konzultáción az emberek!

Teljesen egyetértek   Nem értek egyet    Elmennek a fenébe!

11.

Ön ugye teljesen egyetért azzal, hogy Matolcsy György jegybankelnök az MNB nyereségének jelentős részét olyan alapítványok létrehozására fordította, melyek elsődleges célja az általa vallott unortodox gazdaságpolitika oktatása és népszerűsítése.

Teljesen egyetértek   Nem értek egyet    Elmennek a fenébe!

12.

Sokan, sokféleképpen vélekednek Magyarországon a közszolgálati média szakmai színvonaláról, ám ön bizonyára egyetért azzal a kormányzati törekvéssel, hogy évről évre több pénzt fordítsanak az MTVA működésére. Ugye az sem gond, hogy emellett új, kormányközeli sajtótermékek indítását is tervbe vette a kormány.

Teljesen egyetértek   Nem értek egyet    Elmennek a fenébe!

Csak egy megjegyzés a végére: Ha bárki hasonló, alternatív Nemzeti Konzultációt szeretne indítani, a Szegedi Kattintós szívesen felajánlja a fenti 12 pontot hasznosításra, és még legalább további 12-őt, melyek épp olyan fontosak, mint ezek, csak terjedelmi okokból kimaradtak a mostani az összeállításból.

Frédi és Béni

Folytatódik a kormányzati „one man show”. Orbán Viktor ugyanis most már tényleg mindenhez adja az arcát, amitől azt reméli, hogy megállítja pártja népszerűségvesztését. A halálbüntetés visszaállításának lehetőségét lebegtetve azonban olyan ingoványos talajra lépett, amelybe könnyen beleragadhat. Vendégszerzőnk, Siposvölgyi Ármin írása.

Fotó:plus.google.com

Sporthasonlattal élve, a miniszterelnök a vállára vette a csapatát, hiszen érzékelhetően senkiben sem bízik annyira, mint önmagában. Olyan súlyú ügyeket is magára vállal, melyeket nem feltétlenül egy miniszterelnöknek kéne képviselnie. Ha volnának „zongoracipelői” és elég hosszú lenne a cserepadja, akár másnak is kioszthatta volna annak bejelentését, hogy a kaposvári trafikos gyilkosság ürügyén megpendítse a halálbüntetés visszaállítását. A pécsi sajtótájékoztatón maga is beleborzongott egy kissé abba a mondatba, melyet egy évvel ezelőtt valószínűleg nem mert volna kimondani. Azzal azonban, hogy eljutott eddig a pontig, teljesen egyértelművé tette, hogy bármennyire kell szélre húzódnia, a Jobbikot mindig utol fogja érni.

Az idegenellenességtől bűzlő nemzeti konzultáció is egy nagy sasszé volt a szélsőjobb irányába, de amit a kaposvári eset után meglépett Orbán Viktor, az már nyílt versengés a szélsőséges eszmékre fogékony szavazók kegyeiért. Nyilván számolt az ellenzéki pártok, az Európai Unió, a szakmai szervezetek és talán a mérsékeltebb fideszesek felháborodására, de neki most láthatóan csak egy számít: erősnek, eltökéltnek és népszerűnek tűnni.

Az orbáni retorika nagy csapdája az, hogy csak azt hangoztatja, amit véleménye szerint az emberek hallani szeretnének. Pedig a jó politikus nem csak azt szajkózza, amit a nép szívesen hallana, hanem olyan tényeket is közöl, melyek segítségével szembesíti a valósággal a társadalmat. Ilyen értelemben Gyurcsány Ferenc öszödi beszéde a magyar politikai élet utóbbi 25 évének leghasznosabb tette volt. Nem lehet mindent kommunikációs trükkökre bízni, nem csak a választó kedvenc nótáját kell húzni, hanem tudatni kell vele, hogy nem mindig a legegyszerűbbnek tűnő megoldás a leghatékonyabb eszköz a problémák kezelésére. Ezúttal sem azzal kezdte a trafikos bűncselekmények megoldásának keresését miniszerelnök, hogy vajon tényleg ragaszkodni kell-e a trafikok fóliázásához, hanem azzal, hogy felrúgta azt a konszenzust, amely azon ritka erények egyike, melyet még megtartott a magyar jogrend az európai gyakorlatból.

Jogászok, szociológusok, kriminológusok egész sora fejtette már ki azt a közhelyszámba menő tényt, hogy a halálbüntetés nem rettenti el a gyilkosokat, statisztikai adatok mutatnak rá arra, hogy nem csökken attól az erőszakos bűncselekmények száma, ha halállal fenyegetik az elkövetőket. A polgárok többségében persze továbbra is él az a meggyőződés, hogy van elrettentő ereje a halállal való büntetésnek, ezért is érezte Orbán úgy, hogy most a tét nélkül ígérgető, különösebb felelősség nélkül ellenzékből politizáló Jobbik nyomába ered.

Fotó: hir24.hu

Ma már mindenki számára világos, hogy a trafikok utcafrontjának eltakarása csak annak a fedősztorinak az egyik eleme, mely szerint a trafikos koncessziókat a fiatalok védelmében kellett kiírni. Ifjúságvédelmi és egészségügyi szempontból semmi jelentősége annak, hogy belátnak-e az utcáról az üzletbe, vagy sem. Az eladóknak azonban úgy kell dolgozniuk az elsötétített üzletben, mintha egy fakockában lennének, így nem csoda, ha a rablók gyorsan kiszúrták a nagy lehetőséget. Ha a bűnöző kettesben van az eladóval, ráadásul belülről bezárja az ajtót, akkor gyakorlatilag bármit megtehet odabent, akár gyilkolhat is.

Az eddigi támadások is igen kíméletlenek voltak, ám a kormány tagjai nem nagyon zavartatták magukat attól, hogy rettegtek a trafikosok. Általában nem a tulajdonosok viszik a boltot, hanem olyanok, akik kicsi keresetért nem csak kiszolgálnak, de vállalják a lefóliázott üzletvitel minden veszélyét is. A kaposvári gyilkosság után azonban már nem lehetett hallgatni, de a kormány az utóbbi fél évben megszokott kapkodó kommunikációja csak ront a helyzeten. Rogán Antal például arról hadovált a közszolgálati rádióban, hogy akár le is vehetik a trafikosok a fóliát, nem írta azt elő nekik senki, hogy fel kell azt ragasztani, ugyanakkor Pintér Sándor belügyminiszter nem igazán hajlott arra, hogy felülvizsgálják a fóliák ügyét. Örök tréfamesterünk, Kósa Lajos pedig a Mokkában azt találta mondani, hogy a halálbüntetés eltörlését semmiféle társadalmi egyeztetés nem előzte meg, és ez baj. Érdekes, a vasárnapi zárva tartás ügyében ez kevésbé zavarta a Fidesz alelnökét!

Bármilyen szörnyű kimondani, de a miniszterelnök rendszeresen hasznot igyekszik húzni mások tragédiájából.

A tutit mégis Orbán Viktor mondta ki, vagyis, hogy vigyázó szemeinket a halálbüntetésre vessük. Bármilyen szörnyű kimondani, de a miniszterelnök rendszeresen hasznot igyekszik húzni mások tragédiájából. Emlékezzünk csak a Charlie Hebdo szerkesztősége ellen intézett véres terrortámadást is arra használta fel, hogy felélessze a magyarokban a félelmet a bevándorlók tömegeitől. Most a tragikus sorsú 21 éves trafikos lány halála adott neki okot arra, hogy rátelepedjen a Jobbik vezérhangyájára, a halálbüntetésre. Jól tudja, hogy a választók többsége szimpatizál az erős állam eszméjével, hiszen sokan a második Orbán-kormány egyik legsikeresebb intézkedésének azt tartják, hogy több a rendőr az utcákon. Ha ehhez hozzátesszük azt, hogy újabb börtönök megnyitásával kíván kedveskedni a polgároknak a kormány, akkor megállapíthatjuk, hogy nem bűn megelőzése, a társadalmi problémák kezelése, hanem az utólagos megtorlás a mostani rezsim bűnözéssel kapcsolatos filozófiája.

Ha valóban meg akarnák védeni a trafikosokat az erőszakos bűncselekményektől, akkor a kormányerőnek - kihasználva látványos többségét a Parlamentben - sürgősséggel el kellene törölniük a trafiktörvény értelmetlen rendelkezéseit, például átláthatóvá kéne tenni az üzleteket. Persze, ha ezt meglépnék, be kéne ismerniük, hogy hibáztak, és ez néhány keményen dolgozó embernek nagyon sokba került. Erre egyelőre nem képes még sem Orbán Viktor, sem kommunikációs csapata, akik még mindig azt szeretnék sugallni, hogy a kormány első embere tévedhetetlen. Pedig akár szerethetnénk is, ha bebizonyosodna, hogy ő is ember, és mint halandó lény, tévedni is szokott.

Siposvölgyi Ármin

Martonyi János, egykori külügyminiszter a baltás gyilkos kiadása után nem tudta leplezni a felháborodását, mivel az ő tudta nélkül boltolták le az azeriekkel valakik Safarov kiadatását. Amikor megkérdezték tőle, miért nem mond le, azt válaszolta, hogy nem akkor kell lemondani, amikor azt az ellenzék követeli. E logika szerint az ellenzéknek most nem kéne minden nap szajkóznia, hogy mondjanak le a botrányokba keveredett köztisztviselők, kormánypárti politikusok, hanem csendben várniuk, hogy a kormányfő elvégezze a piszkos munkát.

Fotó: mno.hu

1. Már többször felröppent a hír, hogy Vida Ildikónak rövidesen kiadják az útját, listánk élén mégsem a NAV első embere áll. Van ugyanis egy miniszter, aki fergeteges hajrával beelőzte az adóhivatal vezetőjét. A karcagi Kun Mediátor fantázianevű pénznyelő gépezet lebukása ugyanis olyan kínos a kunsági város egykori polgármesetre számára, hogy a kormányfő sem nézheti tétlenül, amint a miniszter ügyei tovább faragják pártja népszerűségét. A Napi Gazdaság már meg is szellőztette Fazekas Sándor távozását a kormányból, ami nem jó hír az agrártárca irányítójának, ugyanis a Magyar Nemzet „elsimicskásodása” óta ez a lap gyakorlatilag a kormány hivatalos szócsöve. Ha ők állítanak valamit, az nem puszta pletyka, hanem komoly kormányzati elhatározás.

Fazekas egyébként már korábban is bukhatott volna, hiszen van a számláján már jó pár olyan ügy, melyek önmagukban is indokául szolgálhatnak egy kiadós fejcserének. A lap szerint a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterről már annyi kompromittáló információ látott napvilágot, hogy helyzete tarthatatlanná vált a kormányban. Hogy csak a két legdurvábbat említsük: a jelenleg előzetesben ülő volt moszkvai mezőgazdasági attasét, Kiss Szilárdot ő alkalmazta, a minisztérium egyik háttér cégénél a bedőlt Hungária Értékpapír Zrt. egyik volt vezetője dolgozott, a háttér cég 400 millió forintot bukott a Hungária csődjén.

Bár Fazekas igyekszik messzire eltolni magától a Kun Mediátor ügyét, az tény, hogy ő javasolta Karcagon, hogy újabb öt évvel hosszabbítsa meg a város a Marcsi fedőnevű hölgy által gründolt cég bérleti jogviszonyát. Fazekas esélyein sokat ront, hogy Marcsi állítólag Mexikóig meg sem állt, amikor összeomlott az utazási irodának álcázott pilótajáték. A kormányközeli média ugyan mindent megtett annak érdekében, hogy a szintén karcagi Varga Mihály és Fazekas szerepét minimalizálják az ügyben, sőt rátolják a botrányt a Jobbikra és a baloldalra, ám gyenge hatásfokkal sikerült a nyomokat eltüntetni. Fazekas minimum személyes ismeretségben állt a jelenleg rendelkezésre álló tények alapján nem mindennapi szélhámos asszonnyal, ami nem mutat jól az amúgy is intőktől hemzsegő kormányzati ellenőrzőjében. Fazekas Sándornak így jó esélye van arra, hogy ő legyen az első miniszter a harmadik Orbán-kormányban, akinek távoznia kell.

Fotó: nulker.hu

2. És akkor jöjjön egy lassan öröknek tűnő klasszikus: Vida Ildikó. Neki már az elhíresült repülőtéri interjú után is annyi esélyt adott a közvélemény, mint köszvényes mókusnak az erdőtűzben, de a NAV első embere átverekedte magát az amerikai kitiltási botrány megannyi csapdáján, feljelentette a gáncsoskodó Goodfriendet, vizsgálatot rendelt el maga ellen, melyet mellesleg ő maga vezetett, semlegesítette Horváth András egykori NAV-os ellenőrt, akinek eddig szinte minden állítása beigazolódott, melyek az adóhatóságon belüli korrupciós eljárásokról szóltak. A Simicska Lajos emberének tartott Vida valószínűleg annak köszönheti ezt a nem mindennapi teljesítményt, hogy sem közvetlen főnöke, Varga Mihály, sem a kormányfő nem akarta azt a látszatot kelteni, hogy enged akár az amerikaiak, akár a hazai ellenzék nyomásának. Nagyon valószínű, hogy akkor akarnak útilaput kötni a kínossá vált Vida talpára, amikor a média figyelme nem rá irányul. A Népszabadság most felmelegítette azt a pletykát, hogy eljött az idő, egy-két hónapon belül megszabadulnak a hátország nélkül maradt vezetőtől. Indokot egyébként találnak bőven Vida leváltására anélkül is, hogy felrónák neki a Simicska-kapcsolatot, hiszen a NAV nem brillírozott a regnálása idején. Az Állami Számvevőszék aktuális jelentésében számos kifogást emel az adóhatóság működésével kapcsolatban, például, hogy 3800 milliárd forintra tehető az az összeg, amelyet 2009 és 2013 között behajthatatlan volta miatt törölni kellett.  

Fotó: 444.hu

3. Végül következzen egy titkos esélyes a bukásra, akinek ügyeiről szintén sokat hallottunk az utóbbi hetekben. Az új párkapcsolatában teljesen megújult Hende Csaba mostanában elég sűrűn kirántja a gyufát a miniszterelnöknél. Bimbózó szerelme ugyanis elég sokba kerül a magyar állampolgároknak, hiszen 2011-ben egy hivatalos párizsi útra akkori titkárnőjével, jelenlegi élettársával, Szajlai Mónikával utazott el, és finoman szólva nem spóroltak a szállásköltségekkel. Korábban a Magyar Honvédség helikopter-beszerzései körüli bizonytalanságok miatt merült fel, hogy távoznia kéne a honvédelmi miniszternek, de nem tett jót az imázsának az sem, amikor egy fotó tanulsága szerint lekupakolt távcsővel szemlélete az egyik hadgyakorlatot a miniszterelnök társaságában.

Mindenesetre nagyon érik egy kormányátalakítás, hiszen így egy füst alatt ki lehetne söpörni a kínossá vált minisztereket és államtitkárokat. Orbán Viktor bizonyára írt már egy listát azokról, akik elvihetik a balhét a Fidesz népszerűségvesztéséért, de kérdés, hogy eddig kinek mutatta meg ezt a cetlit. Ha tanácsadójával, Habony Árpáddal vitatta meg a kérdést, akkor a nyuszikás vicc juthat az eszünkbe: A róka egy listával a kezében járja az erdőt, mire megkérdi tőle a nyuszi, mi lesz azokkal, akiknek a neve rajta van a papíron. A róka azt válaszolja, hogy azokat meg kell ennie. A nyuszi megkérdi, ő rajta van-e, mire a róka azt mondja igen. És engem ki lehetne húzni róla? - kérdi a nyuszi, mire a róka azt válaszolja: Hát persze!

Ha egy párt arra fókuszál, hogy bebizonyítsa, hogy vezető politikusai is érző, esendő emberek, van feleségük, gyerekük, szeretnek főzni, vagy utálnak porszívózni, akkor bizony nagy a baj. A Fidesz most megvásárolt néhány interjút bulvárlapokban, közéleti hetilapban, melyekben a politika csak mellékszereplő, az igazi hangsúly a cukiságokon, a rejtőzködő hétköznapok apró-cseprő problémáin van.

Fotó: 444.hu

Ne csodálkozzon senki azon, ha Semjén Zsolt leszáll a magas lóról és rövidesen cicákat simogat egy női magazin hasábjain, vagy Rogán Antal egy bulvármagazinban bemutatja Lajos nevű aranyhörcsögét, melyet a Pasa Parkban nevelget évek óta, és cinkos mosollyal közli, hogy nem Simicska Lajosról kapta a nevét a kedves állat. Jól tudjuk, a cukiság bejött a Jobbiknak, ennek is köszönhetik, hogy ott liheg a szélsőséges párt a Fidesz-KDNP-nek nevezett koalíció nyakán, így adta magát az ötlet, hogy nem csak a nacionalista témákat kell lenyúlni a másik jobboldali párt elől, de a kutyák és macskák dédelgetésében is versenyre lehet kelni velük.

Orbán Viktor és kedves neje mindenesetre hét oldalon keresztül vallott a Story Magazinban arról, milyen az otthon, édes otthon, melynek közelébe hetekig nem engedték a devizahiteleik miatt keményen tüntető kisembereket. Megtudtuk, hogy Gáspár szarvait le kell törni, a lányok szeretnek a miniszterelnökhöz bújni, Anikó asszonyt pedig olykor teljesen kihozza a sodrából Viktor, mert nem figyel oda, amikor fontos dolgokat szeretne vele közölni. A miniszterelnök nem tudja, hol a porszívó, és az asszonynak a tévéből kell megtudnia, hogy a férje éppen Kazahsztánba vagy Azerbajdzsánba készül. Az persze már kimaradt az interjúból, hogy milyen inget vagy nyakkendőt javasolna a derék asszony, ha történetesen a türkmén vagy üzbég diktátorral találkozna a férje. Orbán Viktor nem egy partiarc, de azért ért a macsóságokhoz, ha éppen a női szavazók szívét kell meghódítania. Ebben az interjúban is (amely egy hat évvel ezelőtti cikk kibővített változata) hozta a karaktert, hiszen olyan, a népének élő vezetőt alakított, akinek alig van ideje a sajátjaira.

Csak felsorolásszerűen említjük meg, hogy ezen a napon adott interjút G. Fodor Gábor századvéges főideológus és Deutsch Tamás főkonzultáló, akik a magánéletükről ugyan keveset beszéltek, de közölték velünk, hogy a Fidesszel alapvetően nincs semmi baj, Habony amúgy egy aranyos fiú, sokat köszönhetünk Szijjártónak és Lázárnak, Semjén és a kereszténydemokraták kicsit visszavehetnének az arcukból, de azért jó srácok.

  Fotó: cink.hu

Az jól látszik, hogy a kormány kommunikációs kommandója nagyon ráizgult a bulváros, kötetlen stílusra, hiszen ha már nem tudják lerúgni magukról a korrupciógyanús ügyeket, akkor legalább nézzünk be a konyhájukba, hátha valami különleges sóstangli vagy madártej készül ott. Egyébként is a középkorú nők az elsődleges célcsoport, akikről azt feltételezik, hogy akár a család elbukott quaestoros pénzét is meg tudják bocsájtani, ha látnak néhány szívet és lelket melengető fotót a miniszterelnök lányairól, no meg Deutsch Tamásról, amint libazöld színű (szűk!) nadrágjában feszít egy teljes oldalon. Ez a kampány újabb példája annak, hogy mi keményen lenézett magyar polgárok már megint hülyének lettünk nyilvánítva. Ha már az egyik botrányból bukunk a másikba, ha elfelejtettünk kormányozni az elmúlt egy évben, az összes lényeges intézkedésünkkel a keményen létminimum alá csúszó kisembereket sújtjuk, ha már minden sarokra stadiont építünk, ugyanakkor elvesszük a forrásokat az oktatástól és egészségügytől, akkor szeressél minket a konyhában, amint pitét sütünk az anyósunknak.

Persze minden ország politikai PR-jában dívik a kormányfő alsógatyában stílus, de nem az érdemi teljesítés pótlásaként, hanem az illető politikus portfóliójának kiteljesítéséért. A magánélet bemutatásával meg lehet nyerni szavazókat, hiszen Obama elnök is sűrűn villog a lányaival, kutyákat simogat, állatmenhelyeket látogat, de közben végzi azt a feladatot, amiért a választópolgárok a Fehér Házba küldték. A Fidesz mindig is egy klasszikus kommunikációs párt volt, de ezt már odáig fokozta, hogy amikor elkezd csökkenni a népszerűsége, nem arra gondol, hogy esetleg jól kéne irányítani az országot, hanem kommunikációs hadjáratok megindításával kívánják visszaszerezni a megkopott népszerűséget.

Innen kívánunk jó egészséget a Fidesz kommunikációs csapatának, tervezzenek újabb és újabb stratégiákat, bódítsák el az embereket a politikusok konyhájának kellemes illatával, mutogassanak kutyusokat, hörcsögöket, cicákat politikusok társaságában, küldjék el a miniszterelnököt országjáró körútra, ígérjen mindenhol utakat, gyárakat, befektetőket ám a lényegen az változtatna, ha végre valaki szólna a kormánynak, hogy ötletelésen kívül semmit sem csináltak az elmúlt egy évben.

 Frédi és Béni

Elég hosszú időbe telt, mire a miniszterelnök rájött arra a fizikai törvényszerűségre, hogy ha saját embereivel a nyakán igyekszik kitaposni magát a vízből, semmi esélye sem lesz, hogy kivédje ellenfelei lövéseit. Pedig most csak úgy süvöltenek a labdák a kormány kapuja felé, Orbán Viktor pedig felfogva a helyzet képtelenségét, nagyon óvatosan, de próbálja lerugdosni magáról misztikus, ám egyre terhesebb tanácsadóját.

  Fotó: cink.hu

A miniszterelnök hisz a szómágiában, hiszen keddi miskolci sajtótájékoztatóján egyszer sem ejtette ki Habony Árpád nevét, pedig hosszasan beszélt a főtanácsadó és közte lévő (vagy nem lévő) kapcsolatról. Korábban Simicska Lajos vagy Tarsoly Csaba neveit sem mondta ki, így igyekszik távolságot tartani azoktól a figuráktól, akik korábban kedvesek, most viszont már kínosak számára. Valószínűleg Szijjártó Péter és Rogán Antal is nyugodtan alhat addig, amíg a miniszterelnök a nevüket a szájára veszi.

A Habony-jelenség azonban sokkal bonyolultabb, mint Simicska Lajos vagy Tarsoly Csaba esetei, hiszen Orbán miskolci monológjából is kiderült, hogy a tanácsadó egyszerre létezik és nemlétezik a miniszterelnök számára. Habonynak ugyan nincs munkaszerződése egyetlen kormányzati szervvel sem, nem kap fizetést az államtól, ugyanakkor ott van a Fidesz legszűkebb vezetőségének értekezletein, parlamenti belépővel rendelkezik, tanácsokat ad Rogán Antalnak és Lázár Jánosnak, és sajtóhírek szerint ötven százalékos résztulajdonosa lesz egy új, kormányközeli médiabirodalomnak. Habony igazi raszputyini figura, aki úgy szól bele a kormány, a kormánypárt dolgaiba, ezeken keresztül pedig a mi életünkbe, hogy erre semmiféle hivatalos felhatalmazása nincs.

Orbán ellentmondásos magyarázkodása ennek ellenére azt sugallta, hogy komoly erénynek tartja, ha valaki szerződés és fizetés nélkül szól bele az ország legfontosabb kérdéseibe. Úgy beszélt róla a neve említése nélkül, mintha Habony társadalmi munkában végezné a feladatát. A Gucci-táskás botrány és a Habony által vezetett kétes eredetű kisbusz közlekedési ámokfutása után nehéz lenne ilyet elhinni. Ugyanakkor Orbán mintha azt is érzékeltetni szerette volna saját híveivel, hogy csak Habony képzeli azt, hogy tanácsokat ad, tulajdonképpen nincs is ilyen státusza sem nála, sem minisztereinél.

  Fotó: ujkurir.blog.hu

Valószínűleg már nem csak a kormány kritikusait zavarja a nagy playboy hírében álló "új hullámos" tanácsadó. A Fidesz október óta tartó vesszőfutásának egyik legfontosabb eleme, hogy életkor, tradíció és mentalitás alapján több táborra szakadt a kormánypárt. Egyre többen vannak azon az állásponton, hogy Orbán továbbra is jót szeretne, de rossz tanácsokat kap, és bár az ő nadrágjának a szára nem olyan szűk, mint Rogán Antalé, vagy Szijjártó Péteré, nem nehéz kitalálni, hogy a kritikusok elsősorban Habony Árpádra morognak.

Ilyen értelemben szinte kezelhetetlen a miniszterelnöki főtanácsadó ügye. Ezt a miskolci handabandázás is jól alátámasztja, hiszen Orbán nem az Index újságírójának kérdésére felelt, hanem a Századvég tanácsadói szerződésére terelte a szót, mintha annak köze lenne Habony ténykedéséhez. Pedig valószínűleg nincs közvetlen kapcsolat a Századvég és a főtanácsadó között, hiszen erről elvileg szerződések tanúskodnának, és ilyenekről nem tudunk. Habony ráadásul továbbra is erős figurának tűnik a kormányoldalon, amit valószínűleg nem zseniális elemzéseinek, hanem továbbra is töretlen hűségének köszönhet. A korábbi főideológusok (elsősorban a századvéges G. Fodor Gábor) ugyanis már nem egyszer hangot adtak annak a véleményüknek, hogy a harmadik Orbán-kormány nem jó irányba halad, és ezt valószínűleg a kormányfő nem fogadta kitörő lelkesedéssel.

Habony céltudatos, öntörvényű embernek tűnik, akit nem lesz könnyű félrelökni. Orbán Viktor tett egy tétova kísérletet arra, hogy egy kicsit eltartsa magától, de mivel fontos feladattal bízta meg tanácsadóját, most nem mutathat ajtót neki. A miniszterelnök kevés emberre hallgat, ezért annak a kevés kivételezettnek igen fontos szerepe van a kormányzásban. Biztos lennének sokan, akik átvennék Habony kivételezett státuszát, ám Orbán egyre bizalmatlanabb, gondolkodása egyre követhetetlenebb, ezért kösse fel a gatyáját az, aki ma Orbán Viktor tanácsadója akar lenni! A miniszterelnök ugyanakkor érzékeli a bajt, de csak odáig jutott, hogy finoman próbálja lerugdosni magáról Habonyt. Aki ismeri a politika és a sport világát, az tudja, hogy ez így még félmegoldásnak sem elég.

...és nekünk is. A kormánypárton belül felerősödő kritikai hangok egyre sűrűbben riogatják a szimpatizánsaikat azzal, hogy a harmadik Orbán-kormány az első egy évét gyakorlatilag elherdálta belső harcokra, értelmetlen, népszerűtlen intézkedésekre, ideológiai kérdések megvitatására, ugyanakkor az érdemi kormányzás lényegében el sem kezdődött. Egy négyéves kormányzati ciklusból elvesztegetni az első, legértékesebb évet önmagában is komoly felelőtlenség, de ha ehhez hozzátesszük azt a tényt, hogy közben a szavazótábor és a kormány elfogadottsága is radikálisan csökkent, akkor ez az aggodalom nagyon is indokolt. A Szegedi Kattintós azonban arra is figyelmeztet, hogy ezeknek a mulasztásoknak a következményeit pártszimpátiától függetlenül mindannyian elszenvedjük majd.

 Fotó: szeged.hu

1. Egészségügy. Ha van terület, amelyik sürgős beavatkozást igényelne, az a magyar egészségügy, tokkal-vonóval. Baj van az alapellátásban, a szakellátásban, a kórházak fuldokolnak az adósságban, a fiatal orvosok (és most már a középkorúak is) tömegével vándorolnak ki nyugat-európai országokba, a várólisták nem hogy rövidülnének, de hosszabbodnak, néhány intézmény annyira lerobbant állapotban van, hogy csodaszámba megy működőképességük. Az Orbán-kormány látszatintézkedésekre, illetve a területre fordított források csökkentésére használta fel az újra megszerzett kétharmados többségét. Lecserélte az egészségügy szürke vezetőjét egy másik szürke államtitkárra, gumicsontként bedobta egy budapesti kórházi komplexum építésének tervét, megígérte, hogy kiegyenlíti a kórházak adósságait az egyre türelmetlenebb beszállítók felé, illetve elkezdte rágni a régi gumicsontot, a hálapénz ügyét. Mindenki tudja, hogy ezek csak kommunikációs mesterkedések, a kormány nem akar és nem is mer hozzányúlni a nagy ellátórendszerekhez, így az egészségügyet is csak toldozgatni-foltozgatni akarja mostani rendszert. Pedig, ha a választások másnapján elkezdtek volna megvalósítani egy már kész koncepciót, ha érdemi strukturális átalakításokkal négy év alatt látványos eredményeket értek volna el ezen a területen, nem csak mi, polgárok, de a hatalma megtartására áhítozó kormánypárt is jól járt volna. Most azonban, hogy lepergett az első év, a kétharmad és a népszerűség is oda, már szinte bizonyos, hogy az egészségügy lélegeztető gépen marad még három évig az érdemi beavatkozás helyett.

2. Közigazgatás. Maga Lázár János ismerte el, hogy Magyarországon túl sok ember kap fizetést az államtól. A miniszterelnökség vezetőjének ez a kijelentése önmagában megkérdőjelezhetetlen, ám arról már nem beszélt, hogy az államapparátus felduzzasztásáért a most regnáló kormány a felelős. Amellett, hogy érdemi feladatok nélkül meghagyták a megyei önkormányzatok rendszerét, létrehozták a járásokat, elvontak ugyan feladatokat az önkormányzatoktól, de azok apparátusa sem csökkent jelentősen, ugyanakkor a kormányhivatalok egy bonyolult szisztéma szerint próbálják az érdemi ügyeket intézni. A kormány a saját háza táján is söprögethetne, hiszen csökkentette a minisztériumok számát, ugyanakkor csak úgy hemzsegnek az államtitkárok és helyettes-államtitkárok, szakértők és osztályvezetők a szaktárcáknál. Rengeteg az átfedés a minisztériumok között, ugyanakkor látványos versengés indult a különböző szakterületek felügyeletéért a minisztériumi hadszíntéren. Lázár beismerése tehát nem túl őszinte, hiszen csak azt a tervet vetítette előre, hogy a kormány csökkenteni akarja a kiadásait az államapparátusban is, de gyorsan visszavonulót fújt, amikor látta, hogy a kormány népszerűségvesztése már olyan mértékű, amit nem érdemes fokozni egy nagy leépítési hullámmal. A közigazgatásban tehát nem lesz érdemi változás, fennmarad még három évig a drága és nem elég hatékony rendszer, melyet maga az Orbán-kormány alakított ki.

Fotó: cascadezrt.hu

2. Közszolgálati média. Ha van pénznyelő automatizmus a magyar költségvetésben, akkor a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapnak (MTVA) juttatott 80 milliárd forint az. A kormány úgy fogja fel a közszolgálati televízió, rádió és az MTI támogatását, mintha azok a kormányzati kommunikáció kiadásai volnának. Persze az adófizető polgár számára szinte mindegy, milyen elv szerint szórják el a pénzét olyan műsorokra, melyek mindent szolgálnak, csak az objektív tájékoztatást nem. Persze korábban is voltak problémák a közszolgálattal Magyarországon, korábbi kormányok is használták „kifizetőhelynek” a rádiót és a tévét, ám az arányok nem voltak ilyen elfogadhatatlanok. Százezrekért blogoló fideszes polgármesterek, politológusok, kormányzati szereplők, milliókból készített nézhetetlen sorozatok, tragikus szakmai színvonalon működő televíziós hírcsatorna az eredménye annak, hogy gyakorlatilag csak a lojalitás volt a feltétele a hatalmas állami támogatásnak. Az M3 retrócsatorna elindítása azért volt öngól az MTV vezetőitől, mert kiderült, a 20-25 éves műsorok sokkal színvonalasabb szórakozást nyújtanak a maiaknál, sokkal kiegyensúlyozottabbak (értsd: közszolgálatiak) voltak azok a produkciók, melyek talán még az átkos rendszerben készültek. Joggal merül fel minden szakmabeliben és hírfogyasztóban az a kérdés, mit lehet kezdeni ezzel a közszolgálattal azok után, hogy Habony Árpád, Giró-Szász András és más kormányközeli kommunikátorok már sertepertélnek körülötte? A magyar közszolgálati televíziózás soha nem tapasztalt mélységekbe süllyedt, hiszen nem csak méregdrága a fenntartása, de gyakorlatilag egy politikai kurzus agitációs és propaganda osztályává silányult.

4.Rendszerszintű korrupció. A legtöbbet mégis azzal veszítettük a harmadik Orbán-kormány idejében, hogy gyakorlatilag érintetlenül hagyta azokat a rendszereket, melyekben nem csak gyökeret vert, de már vígan burjánzik a korrupció. A NAV-botrány óta tudjuk, hogy olykor az ellenőrző szervek válnak ennek a velejéig romlott rendszernek a kulcsszereplőivé, hiszen, ha a pandúr és rabló olykor ruhát cserél, senki sem tudja egy idő után, hogy ki, kit lopott meg. A Fidesz a trafikmutyival, Mészáros Lőrinc és Tiborcz István felemelésével, az EU-s pénzek elosztásának zavarosságával, a földbérleti pályázatok visszásságaival, a korrupció ellen harcoló sajtó és civil szervezetek elleni nyílt támadással egyértelművé tette, hogy esze ágában sincs rendet tenni ezen a területen. Sőt! Elgáncsol minden olyan kezdeményezést, melyek a transzparencia erősítését szolgálnák, amelyek többpólusúvá tennék az ellenőrzést, amelyek garanciát biztosítana a pénzek elosztásának pártatlanságára. Nagyon nehéz nyomon követni, mennyi veszteség ér így bennünket közvetve és közvetlenül, de egy gazdag ország sem engedheti meg magának, hogy az elharapózó korrupció gyengítse a teljesítményét. Egyre kevesebb pénz jut szociális ellátásra, oktatásra, az egészségügyre, elpárolgott a magánnyugdíjpénztárak vagyona, a korrupció és a jogbizonytalanság miatt egyre kevesebb befektető érkezik hozzánk. Mi lesz ennek a vége? Az egy dolog, hogy a Fidesz elvesztegette a nagy lehetőséget, hogy érdemi munkával vívja ki három év múlva a választók bizalmát, de mi, magyar polgárok is előre elvesztettünk három évet, úgy, hogy még csak meg sem kérdezték a véleményünket arról, mit is szeretnénk kezdeni a jövőnkkel.  

Mióta világ a világ, az emberek szeretnek könnyen pénzt keresni, ezért az ügyeskedő bankárok, brókerek és a munka nélkül, szerencsejátékkal vagy „jó befektetéssel” pénzét megsokszorozni igyekvő keményen spóroló kisemberek tulajdonképpen ugyanannak az illúziónak a rabjai. A közgazdaságtan örök igazsága ugyanis az, hogy csak nagy kockázattal juthatsz nagy pénzhez, ha ezt nem vállalod be, akkor görnyedhetsz egész nap a futószalag mellett, vagy kapálhatsz a kis veteményesedben, a gondtalan életről viszont ne is álmodj, amíg nem hazardíroztál eleget. Vendégszerzőnk, Karpánszky Dávid írása.

       Fotó: danielbalogh.wordpress.com

Érdekes jelenség Magyarországon, hogy a nagy pénzügyi visszaélésekben a hölgyeknek sokkal jelentősebb a szerepük, mint az egyszeri vállalkozások irányításában. Ott van például a Globex-ügy Györgyikéje, a Hungária Értékpapír Jolikája, és a legújabb sztár, a Kun-Mediátor Marcsija. Azon kívül, hogy nők, közös bennük még, hogy mindannyian lebuktak, és az is rokonítja a történetüket, hogy akkor derült ki a turpisságuk, amikor már késő volt, vagyis meglovasították az ügyfelek pénzét. Nem kell persze hölgynek lenni ahhoz, hogy a pénzügyi felügyelet orra előtt ügyeskedje ki magának egy utazási iroda, egy brókercég vagy más befektetéssel foglalkozó vállalkozás a bennük keményen megbízó kisemberek pénzét.

A magyar pénzügyi felügyelet eddig sem brillírozott, hiszen képtelen volt megakadályozni olyan nagy összeomlásokat, mint amilyen Postabank csődje, vagy a Globex pénzének eltüntetése volt. A felügyelet persze nem tévedhetetlen, nem mindenható, de alapvetően ez a szerv a felelős azért, hogy a pénzügyi rendszerben olyan átlátható viszonyok uralkodjanak, melyben a lehető legkisebb a kockázata annak, hogy az ügyfelek pénze köddé váljék. Ami azonban február óta kezd kirajzolódni, az több mint tragikus kép a felügyelet ténykedéséről. Sokan magyarázzák a mulasztásokat azzal, hogy az egykori PSZÁF a Matolcsy-érában beolvadt a jegybankba, ami átmeneti zavarokat okozott a felügyelet ténykedésében. Nos, ha nem eresztették volna szélnek a szakemberek tömegét, ha hagyták volna ügyködni a felügyelet megmaradt munkatársait, akkor nyilván elkerülhető lett volna a botrányok egy része. Ha egy vizsgálat alapos, és feltárja a visszaélések lehetőségét, esetleg kiigazításokra kötelezi a pénzügyi szolgáltatót, végső esetben pedig megbírságolja a szabálytalanságokon ért pénzintézetet, akkor elkerülhető a legrosszabb, vagyis a csőd, a felszámolás, az ügyfelek kártalanításának procedúrája. Egyszerűbben fogalmazva, a pénzügyi felügyelet őrködik több millió magyar polgár bankbetétei, értékpapírjai, befektetései fölött, és ha nem végzi rendesen a dolgát, akkor vagyonok vesznek a semmibe, életek munkája illan el egy másodperc tört része alatt.

De vizsgáljuk csak meg, mely pénzintézeteken söpört végig az utóbbi hetekben a botránysorozat? Kezdődött a Széchenyi Bankkal, folytatódott a Buda-Cash-el, ami a tulajdonosok érdekszférájába tartozó DRB bankcsoportot is magával rántotta, majd jött a Hungária Értékpapír Zrt, aztán a nagy port kavart Qaestor-ügy, gyanúba keveredett a Lombard Lízing Zrt, most pedig a Marcsi nevével fémjelzett Kun-Mediátor borzolja a kedélyeket. (Persze ez utóbbit nem a pénzügyi szolgáltatók között tartjuk nyilván.) Mi is a közös ezekben a cégekben? Az, hogy mind magyar tulajdonosok kezében van, egyiknek sem volt külföldi anyabankja, és mindegyik ügyfeleit abból a Befektető-védelmi Alapból kártalanítják, melyek tőkéjének döntő hányadát azok a pénzintézetek adják össze, melyeket agyonadóztat a kormány, és ha tőkehiánnyal küzdenek, saját anyabankjuk tőkésíti fel ezeket.

Fotó: hir24.hu

Nem igazán népszerű ma Magyarországon a bankok pártján állni, de ezek nélkül a nagy multik nélkül már rég összeomlott volna a magyar pénzügyi rendszer. Ezek - az OTP kivételével - külföldi tulajdonú bankok ugyan nem ígérnek magas kamatokat, gyorsan megtérülő befektetéseket, de nagyrészt körültekintő kockázatelemzésüknek köszönhetően a nagy botrányok eddig elkerülték a pénzpiac ezen óriásait. Ha egy ilyen meghatározó bank bedőlne Magyarországon, az teljes katasztrófához vezetne, hiszen olyan bankpánikot indítana el, melynek következményei beláthatatlanok. De ne is fessük az ördögöt a falra! Inkább ennek fényében vizsgáljuk meg a magyar kormány bankokkal kapcsolatos stratégiáját az utóbb öt esztendőben: A nagy bankokat megannyi külön adóval sújtotta, visszamenőleges jogalkotással tette bizonytalanná a piaci környezetet, és amikor a pénzpiac kisebb, hazai szereplői csődöt jelentettek, az ő pénzükkel sikerült kártalanítani a károsultakat. A bankárok persze nem angyalok, ezeknek a terheknek a jelentős részét áthárította az ügyfelekre, így ennek a pénzpumpának is a keményen dolgozó magyar betétesek és hitelesek lettek a vesztesei. A piac kisebb, általában hazai tulajdonosok birtokában lévő szereplőit kevésbé sanyargatta a kormány, ezzel párhuzamosan a felügyelet is eléggé elnéző volt velük. Később bebizonyosodott, hogy nagy hiba volt ilyen eltérően viszonyulni ugyanannak a piacnak a két térfeléhez. A kicsik ügyeskedtek, nyerészkedtek, de végül elbuktak, a nagyok fizettek, alámerültek, és a túlélésre játszanak, ám az ügyfél mindkét szektorban rosszul jár. A kicsikhez már nem meri vinni a pénzét, a nagyok pedig alig fizetnek kamatot, így marad az államkötvény, aminek persze a kormány örül, de a lényeg az, hogy befelé ugyan, de az állam folytatja az eladósodást.

Újra feltéve a címben szereplő kérdést: Hol is van biztonságban a pénzünk? Otthon a párnacihában? Nem hinnénk, hiszen ott nem kamatozik, tűz vagy betörők martalékává válhat. A pénznek dolgoznia kell, és ha otthon rejtegetjük, nem dolgozik, vagyis nem kamatozik, csak az értéke csökken. Ha egy ország pénzpiacán eluralkodik a bizalmatlanság, akkor mindenki a saját pénzecskéjére hajtja le a fejét esténként, és másnap hiába találja ugyanott a megtakarítását, a párnában egy éjszaka alatt is veszít az értékéből. Szóval, mivel rossz folyamatok indultak el a magyar pénzügyi rendszerben, közel kerültünk ahhoz, hogy a megtakarítások az ágyneműtartókban pihenjenek, miközben egyre nagyobb szükség lenne a működő tőkére, a bankbetétekre, melyek stabilitást adnak a szolgáltató bankoknak és ügyfeleiknek egyaránt.

Karpánszky Dávid

A miniszterelnök azon siránkozott a tapolcai vereség után, hogy most kifelé pattant a kapufáról a labda, de azt, ami hónapok óta történik a kormányával, már nem magyarázhatja meg egy ilyen rutinszerű sporthasonlattal. Eddig legalább azzal villoghatott a kormány, hogy javult a gazdaság teljesítménye, de ha az Unió leállítja a brüsszeli pénzpumpát, gyorsan leereszthet ez a kerék is.

    Fotó: nepszava.hu

Szerdán pironkodva jelentette be Csepreghy Nándor, fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkár, hogy Brüsszel leállította több magyarországi EU-s beruházás finanszírozását. Nagyjából 700 milliárd forint elköltése után kell majd büntetést fizetni, várakozások szerint mintegy 10 százalékot, a gazdasági operatív program 3 alfejezete után. Brüsszelben azt nehezményezik elsősorban, hogy a pályázatok kiírását kivételezett helyzetbe hozott cégekre szabták, ami akárhogy is nézzük, korrupciógyanús mutatvány. Most hosszas vizsgálódások, alkudozások következnek, ami sok pénzükbe fog kerülni, de talán belátja végre az Orbán-adminisztráció Hofi Géza ősi igazságát, mely szerint :"ne basszunk már szekéren, mert ráz." 

Ez a rázkódás még is fájdalmasabb lesz, mint a tavalyi részleges pénzvisszatartás, hiszen akkor még Simicska Lajos és cégbirodalma a kormány szövetségesének számított. Akkor a belső kommunikáció meg tudta magyarázni, hogy ez a kis veszteség belekalkulálható a rendszerbe, ha a másik oldalon Simicska és rajta keresztül a kormányzópárt realizálja a hasznot. Nem kétséges, hogy a brüsszeli bürokraták elsősorban a közgépes projekteken rugóznak, ami most, hogy dúl a Simicska-Orbán háború, duplán fáj a Fidesznek. Brüsszelt persze nem igazán érdekli, mi a viszony az egykori kormányközeli oligarcha és a miniszterelnök között, ők szeretnék, ha az Unió pénzét valóban az uniós polgárokra költenék a kormányok, nem pedig kegyencek, helyi kiskirályok zsebét tömnék vele.

Persze ez a bili korábban is kiborulhatott volna, de most, a nagy belső zűrzavar kellős közepén ez az ügy úgy hiányzik a Fidesznek, mint üveges tótnak a hanyatt esés. Ilyenkor érzik csak a bőrükön a kormánypárti politikusok, hogy őrültség volt többfrontos harcba bocsátkozni. Politikai öngyilkosság volt szembeszállni az EU-val, kóstolgatni az Egyesült Államokat, a nyílt oroszbarátsággal eltávolodni az ősi szövetséges lengyelektől, és persze rárontani a hazai civilekre, pénzt kivonni az oktatásból és egészségügyből, ugyanakkor stadionokat építeni minden utcasarkon. Ha egy családtag minden rokonával, barátjával konfliktusba keveredik, senki sem fogja kisegíteni a szorult helyzetéből. Segítőkezekre ezért nem is számíthat ebben a helyzetben a kormány sem itthon, sem külföldön, ha csak a kazah és azeri elnök biztató szavai nem számítanak támogatásnak. Szóval, ismét Hofitól (és Gyurcsánytól) idézve: elszabták, nem kicsit, nagyon.

Az Orbán-kormány Európa durcás kisgyereke, aki mindig hisztizik egy sort, ha büntetésből elveszik egy játékát, megvonják a zsebpénzét, vagy nem engedik el egy ovis társa szülinapi zsúrjára. Lehet toporzékolni, rugdosni a szülők bokáját, kígyót, békát kiabálni a szomszédokra, de sajnálni senki sem fogja az ilyen kezelhetetlen gyereket. Be kéne látni, hogy egyedül nem megy, és ha nem fogadjuk el a saját közösségünk játékszabályait, óhatatlanul is egyedül maradunk. Most, hogy a Fidesz néppárti státuszára tör a legnagyobb hazai rivális Jobbik, talán érdemes lenne hangnemet váltani, és nem mindig másokra mutogatni, ha elrontott valamit a kormány. Az európai szövetségesek támogatása nélkül ugyanis könnyen a Jobbik fogságába eshet az a párt, amelyik öt éve mélyen lenézi hazai versenytársait a jobb- és baloldalon egyaránt.

Nagyüzem van a magyar politikai elemzők táborában azt követően, hogy Tapolcán történelmi győzelmet aratott a magyar szélsőjobboldal reprezentáns pártja. Mindenki keresi az okokat, kutatja az előzményeket, pedig a nem kéne nagyon mélyre ásnia az elemzők hadának ahhoz, hogy meglássák azokat a nyilvánvaló tényeket, melyek előrevetítették a magyar politikai élet markáns fordulatát.

Fotó: vizimalom.hu

Sokan, sokféleképpen magyarázzák a Jobbik növekvő népszerűségét a magyar társadalomban, ám arra kevesen hívják fel a figyelmet, hogy a szélsőjobboldali pártnak tulajdonképpen semmi különlegeset nem kellett csinálnia ahhoz, hogy begyűjtse a politikai elitben csalódott szavazók százezreit. Kicsit állítottak a kommunikációjuk hangnemén, belőtték maguknak azokat a célcsoportokat, akiket elérhetőnek vélnek a saját céljaik megvalósításához, majd kárörvendő vigyorral figyelték, hogyan játszik a kezük alá az a botránysorozat, mely elsősorban a Fideszt, de jelentős mértékben a baloldalt is ellehetetleníti. Lássuk ezeket időrendi sorrendben:

1 A Fidesz mélyrepülése az amerikai kitiltási botránnyal kezdődött. A Jobbik nem játszott ebben az ügyben különösen fontos szerepet, de az a gyanú, hogy vezető kormánytisztviselők korrupcióba keveredhettek, nagyban segítette a pártnak azt a kommunikációs stratégiáját, amely a közélet megtisztítását jelölte meg az egyik legfőbb célként. A kormány ugyanakkor megtette azt a szívességet is a Jobbiknak, hogy az amerikai lépés mögött a nemzetére orvul rátörő baloldal ármánykodását sejttette, ezzel utalt arra is, hogy 2010 előtt is fuldokoltunk a korrupciós ügyekben, ezzel tompítva az amerikai vádak élét. A Fideszre ekkor még csak a gyanú árnyéka vetült, de rövidesen újabb bizonyítékok kerültek a felszínre arról, hogy kormányzó párton belül valami nagyon nincs rendben.

2. Egymás után derültek ki a kormány és a Fidesz vezetőiről, hogy a plebejus hangnem, a rezsicsökkentés demagógiája és a keményen dolgozó kisember iránti elkötelezettség csak kommunikációs trükk. Valójában hatalmas vagyonokat halmoztak fel, és amikor meg kellett magyarázniuk, hogy miből vásároltak méregdrága házakat, autókat, nyaralókat, miből finanszírozták luxusutazásaikat, akkor szánalmas magyarázkodásba kezdtek. A Jobbik vezetői közben járták a vidéket, szították az elégedetlenséget a szebb élet lehetőségétől egyre jobban megfosztott munkanélküliekben, feketén dolgozókban és közmunkásokban. Nem a közszolgálati tévében kampányoltak, hanem a kocsmákban, rock koncerteken, és más közösségi rendezvényeken. A keményen dolgozó vagy dolgozni akaró emberek úgy érezték, hogy van, aki törődik velük, amíg a kormány teljesen eltávolodott tőlük, tagjai visszahúzódnak a saját villáikban, miután hosszasan ecsetelték, hogy Magyarország jobban teljesít. A baloldal ebből a nyilvánvaló ellentmondásból szinte semmit sem tudott profitálni, ám a Jobbik erősen megvetette a lábát a vidéki településeken.

Fotó: zuglo.jobbik.hu

3. Az Orbán-Simicska háború csak tovább mélyítette azt az űrt, amely már amúgy is ott tátongott a kilátástalanságukba belekeseredett emberek és a százmilliárdokkal dobálózó kormány között. Kirajzolódtak azok a körvonalak, melyek mentén megelevenedett a Fidesz és az állam finoman szólva sem transzparens viszonyrendszere. Óriási hiba volt kiengedni Simicska szellemét kiengedni a palackból, hiszen olyan önleleplező folyamatok indultak el, melyek tovább gerjesztették az emberek elégedetlenségét. Már nem csupán a Fidesz rongyrázása, de az elmúlt 25 év elvesztegetése is terítékre került, ami szintén a friss erő, a Jobbik malmára hajtotta a vizet. A szélsőséges pártnak már nem kellett direkt módon zsidóznia, cigányoznia, csak rámutatott a főbűnösökre a politikai jobb- és baloldalon, és megígérte, hogy minden hibát kiküszöböl azáltal, hogy a múlt embereit lesöpri a színről. Simicska és Orbán pedig abban a hitben birkózik tovább egymással, hogy a hatalom azé lesz, aki felülkerekedik. Tapolca bebizonyította, hogy ez tévedés, a nevető harmadik ezúttal is jobban jár.

4. A brókerbotrányok egy újabb lökést adtak a Fidesz hitelvesztésének, hiszen világossá tette, hogy a kisemberek szemében amúgy is ügyeskedőnek tűnő pénzemberek rendszerint összeborulnak a szintén népszerűségük mélypontján lévő politikusokkal, és amikor baj van, minden szereplő igyekszik szabadulni a másiktól, közben kimentik a vagyonukat, egérutat engednek a bűnösöknek, de a megtakarított pénzecskéjét elvesztő kisemberrel senki sem törődik. Az ellenzéki pártok megtették azt a szívességet, hogy az ügy kivizsgálását kezdeményező bizottságukból kirekesztették a Jobbikot, amivel hitelesítették a szélsőséges párt kommunikációját, amely szerint az elmúlt 15 év kormányai nyakig benne vannak a botrányban. A kormány és a demokratikus ellenzék ügyetlenkedése ismét a Jobbikot hozta nyerő helyzetbe.

5. És végül az utolsó, eddig szinte sehol sem említett botrány, amely a lehető legjobbkor jött a Jobbiknak: Az Országos Roma Önkormányzat körüli korrupciógyanús ügyek éppen a tapolcai választási kampányhajrájában kezdtek áradni a médiából. A Jobbiknak meg sem kellett szólalnia, nem kellett állást foglalnia, az ügy működött magától. Farkas Flórián és csapata azzal az irritáló rongyrázással, ahogy eltapsolták a romák integrációjára szánt százmilliókat sokkal többet segített Rig Lajos győzelmében, mintha egy álló napon keresztül cigányozott volna Vona Gábor Tapolcán. A cigány szervezeteknél már évtizedek óta olyan átláthatatlan a gazdálkodás, annyira egyértelmű a személyi összefonódás, hogy ezzel azt sugallják, képtelenek a saját házuk táján rendet tartani, úgyhogy a cigányság renoméján többet rontanak, mint a rasszista politikusok gyűlölködő nyilatkozatai. Az, hogy a kormány nem tud (vagy nem akar) rendet tenni a holdudvarához tartozó roma vezetők háza táján, hatalmas muníciót adott a Jobbiknak a tapolcai választáshoz.

A legszomorúbb azonban az, hogy ezek a botrányok mind a mai napig lezáratlanok, így tovább növelik a Jobbik politikai erejét, és valószínűleg újabb necces ügyek is jönnek a közeljövőben. Summa summarum: Ha a demokratikus jobb-és baloldal záros határidőn belül nem találja meg a lehető legnagyobb közös többszöröst, és ezután is egymás ellehetetlenítésével foglalkozik, hatalmas szívességet tesz a Jobbiknak. Előbb utóbb elitellenes, a rendszerváltás 25 évét a történelem szemétdombjára hajító politikai erők lépnek fel, melyek saját hivatkozási pontjaikat a demokratikus jogállam hibáiban fogják felmutatni. Ha nem lesz kiegyezés legalább a színfalak mögött a demokratikus ellenzéki pártok és a Fidesz között, a Jobbik tovább folytatja diadalmenetét akár 2018-ig is.

Vasárnap este minden magyar demokrata gyomra ökölbe szorult, amikor szembesült a ténnyel, hogy a rendszerváltás után először egy szélsőséges párt jelöltje nyert meg egy egyéni országgyűlési körzetet. A miniszterelnök első reakciója arról árulkodik, hogy nem fogta fel mi történt április 12-én Magyarországon, és ha ökölbe is szorult a gyomra, az nem attól volt, hogy tudatában lenne annak, milyen folyamatok indulhatnak meg ezzel, hanem, mert a zsigereiben érzi, saját pártján belül is sebezhetővé vált.

Fotó: mno.hu

Alig több mint kétszáz szavazat, ami megváltoztatta a magyar politikai erőteret – foglalhatnánk össze nagyon röviden azt, amit Tapolca után mindenképpen egyértelművé vált. Hogy a legrosszabb forgatókönyv következett-e be, még nem tudhatjuk, de az mindenképpen tény, hogy a Fidesz számára most azért különösen keserű a narancs, mert a Jobbikkal kapcsolatos taktikája totális kudarcot eredményezett. Már korábban is írtunk róla, hogy súlyos következményei lehetnek annak a rövidlátó politikának, melyet Orbán Viktor pártja jobboldali vetélytársa semlegesítésére dolgozott ki. Maga a miniszterelnök mondta néhány évvel ezelőtt, hogy néhány pofonnal helyére teszi Vona Gábort és csapatát, ami már akkor is felelőtlen hadoválásnak tűnt, ám látva azt, hogyan nőtte túl a Jobbik öt év alatt azt a jobboldali néppártot, amely korábban a baloldal uralását sem tartotta kizártnak, nehéz magunkban tartanunk a felismerést, hogy Orbán Viktort finoman szólva is cserben hagyta a józan ítélőképessége.

Még ha pofozkodott volna Orbán, akkor sem vezetett volna eredményre az a taktika, hogy a Fidesz igyekszik lenyúlni a Jobbik elől a populista, nacionalista témákat, ezáltal magához édesgeti azokat a tömegeket, melyek még emlékeztek Orbán pártjának liberális múltjára. Harcosan Európa-ellenes, feltűnően oroszbarát, a szélsőségekkel szemben pedig olykor gyanúsan megengedő volt a Fidesz, ráadásul a határon túli magyarok állampolgárságát is ők adták meg, nem pedig a területi revízió lehetőségét is nyíltan feszegető szélsőjobboldali párt.

Orbán Viktor politikusi karakteréről egyre inkább elmondható, hogy maga is egyszerűnek látja a bonyolult társadalmi folyamatokat, ahogy azt láttatni szeretné a híveivel. Ezt eddig kommunikációs trükknek hittük, de kiderült, hogy korántsem olyan jó taktikus, ahogy ezt eddig gondoltuk, hiszen nem egy futballmeccs logikáját követi az a folyamat, ahogy a Jobbik behatolt az egykori és a jelenlegi politikai elittel elégedetlen magyar polgárok tudatába, ahogy el tudta hitetni velük, hogy nem kell szégyellni a cigányellenességet, az antiszemitizmust, a korrupció pedig megszüntethető azzal, ha egy új, a hatalomból eddig kirekesztett politikai elit veszi át az irányítást az országban. Illés Zoltánnak abban teljesen igaza van, hogy a Fidesz addig képtelen lesz helyes válaszokat adni ezekre a kihívásokra, amíg a párt elnökét Orbán Viktornak hívják. A miniszterelnök Veszprém után érezte, hogy ég a ház, ezért beszállt a tapolcai kampányba, de azzal nem számolt, hogy ha személyes részvétele sem akadályozza meg a vereséget, akkor a párton belüli nimbusza kiköszörülhetetlen csorbát szenved. Ez bekövetkezett, amire az a válasza, hogy szoros versenyre késztették a Jobbikot, és ez szép eredmény. Ha ezt egy éve halljuk Orbán Viktortól, hangosan felnevetünk, a hívei pedig zokogásban törtek volna ki.  

              Fotó: koz-hir.hu

A Fidesz úgy húzta magára a lenézett jobboldali vetélytársat, hogy észre sem vette annak ügyes manővereit. Már az egy évvel ezelőtti országgyűlési választásokon is kiütközött annak a taktikának a hatékonysága, ahogy a centrum és a szélsőjobb között lavíroz a Vona-párt. Ha cinikusan akarnánk fogalmazni, akkor megállapíthatjuk, hogy a Jobbik elnöke sokat tanult Orbán Viktortól, hiszen éppen úgy pávatáncot jár, mint a miniszterelnök. Vona tudja, hogyan működik az a kommunikációs tér, melyben egymásnak ellentmondó fogalmak, kijelentések, eszmék keverednek olyan sebességgel, hogy a választó fejében csak annyi maradjon meg, hogy ha szabadságot, tiszta közéletet, nemzeti függetlenséget akarnak, akkor csak a Jobbikra érdemes szavazni. Orbánék ugyanezt szajkózzák, ám a kormányzati korrupció, a pávatáncos politika, a saját oligarcháikkal folytatott kíméletlen hatalmi harc teljesen hiteltelenné tette a jelszavaikat.

Ha Orbán Viktor nem fogja fel, hogy a Jobbik tapolcai győzelme súlyos csapás a magyar kereszténydemokrata politikai családra, akkor elvesztette minden politikai érzékét. A szélsőséges párt kitúrta őket egy olyan dunántúli körzetből, ahol korábban megkérdőjelezhetetlen volt a dominanciájuk. Hiába áltatják magukat azzal, hogy csak három év múlva lesznek parlamenti választások, a Jobbik áttört egy gátat, és ha az országos mérések alapján is elhagyja a kormányzó pártot, akkor nácizással, a szélsőjobb veszélyének felemlegetésével nem lehet visszaszerezni a domináns jobboldali párt szerepét. Olyan törés ez, mintha egy időközi választáson a Munkáspárt megverte volna az MSZP-t. Ilyen csúfság még nem esett meg a baloldalon, bár ez most nyilván kevésbé vigasztalja a Tapolcán harmadik helyre csúszott baloldalt.

Most az elemzés, a következő hónapok taktikai és kommunikációs lépéseinek kidolgozása jön a Fidesznél és a baloldali pártoknál egyaránt. A Jobbik nyilván igyekszik nagy zajt csapni maga körül, hogy minél több magyar állampolgárhoz eljusson az az üzenetük, hogy 2018-ban már kormányon szeretnék művelni azt, amit most ellenzékben tesznek. Egyelőre nincs túl nagy médiafelületük, de ha elegendő pénzzel támogatják őket külföldről, vagy akár hazai „befektetők”, akkor ez az állapot sem tart már sokáig. Ha a magyar demokraták gyomrában megszűnik a görcs, gyorsan lépniük kell jobb- és baloldalon egyaránt, mert olyanok állnak a kapuk előtt, akik báránybőrt húztak, de valójában farkasok. Ha a Fidesz továbbra is a szétaprózódott, meggyengült baloldal ütlegelésével lesz elfoglalva, akkor vessen magára, amikor a farkasok rávetik magukat a védtelenné vált birkanyájukra.  

...de csak idő kérdése. A szegediek jól tudják, milyen elszánt tud lenni Rétvári Bence, ha arról van szó, hogy egy antifasisztát el kell tüntetni egy nívós gimnázium nevéből. Nos, Ságvári Endre esete az EMMI-vel csak a kezdet volt, most a névváltoztatás 2.0 jegyében Siófokon is csapást mért Gorkijra és Kilián Györgyre az Orbán-kormány. A csapásmérő eszközök ugyanakkor sokkal hatékonyabbak, ha külpolitikai dimenziókban is előremutatóak. A Szegedi Kattintós javasolja, hogy ahol még a letűnt rendszer képviselői adják az utcák, terek, intézmények neveit, ott kortárs keleti diktátorokra cseréljék ezeket.

Olyan ez, mint egy szimpla névváltoztatás, vagyis lehetőleg a régi név kezdőbetűjével kezdődjön az új is. Egy egyszerű személynév esetében például Hluszvisjákból legyen mondjuk Halasi, Steinkochból legyen Sós, Weinerbücherből pedig Varga. E logika szerint javaslataink a következők:

Fotó: atv.hu

Ilham Alijev azeri elnök segítségével az "a" betűvel kezdődő antifasiszta, munkásmozgalmi figuráktól lehetne megszabadulni. Alijev utca lenne például ezután a Csingiz Ajtmatov kirgiz származású szovjet íróról elnevezett összes tér, utca, iskola, közintézmény. De jó ötletnek tűnik Alijevre cserélni az Aztalos Jánosról elnevezett köztereket, ugyanis ő vezette azt ÁVH-s egységet, amely 1956 október 30-án a pártházat védte, és miután a forradalmárok elfogták, agyonlőtték. Több sportegyesület is viselte a nevét a rendszerváltás előtt.

És ha már Azerbajdzsán, akkor illendő lenne Ramil Safarovról a magyar kormány által szabadon engedett baltás gyilkosról is valamit elnevezni. Safarov lehetne a névadója például a Sallai Imréről vagy Ságvári Endréről elnevezett köztereknek, intézményeknek. Milyen jól hangzana például Szegeden az SZTE Ramil Safarov Gyakorló Gimnázium!   

Gurbanguly Berdimuhamedow türkmén elnök segítségével például több nemkívánatos „b” betűvel kezdődő utcanévtől lehetne megszabadulni. A türkménbasi léphetne például Brutyó János makói születésű politikus, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagjának helyébe. Bokányi Dezső is mehetne a levesbe, aki kiváló munkásszónok volt és 1918-as munkástanács-vezetőnek választották. De Búza Barna sem úszhatná meg a történelem süllyesztőjébe kerülést, aki a szovjet-magyar barátság emlékművét alkotta meg.  

Nurszultan Abisuli Nazarbajev kazah elnök is kell nekünk, mit falat kenyér, ha meg akarunk szabadulni például a partizán múlttal rendelkező Nógrádi Sándortól, vagy Németh Károlytól, aki a központi bizottság tagja is volt a 80-as években. A Pablo Neruda Nobel-díjas chilei íróról elnevezett köztereket is Nazarbajevre lehetne cserélni, hiszen Neruda a nemzetközi béketábor elkötelezett híveként elszántan küzdött a Pinochet-diktatúra ellen, így neve már aligha kívánatos a magyar köztereken.   

Islam Karimov üzbég elnök is megérdemli, hogy nevét viseljék magyar intézmények és terek. A közép-ázsiai térség egyik legelszántabb diktátoráról lehetne elnevezni a mostani Kádár János, Kállai Gyula, vagy Károlyi Mihály utcákat. Ráadásul Karimov honorálná a gesztust egy kis olcsó üzbég földgázzal.

Emomali Rahmon tadzsik elnöknek is járna némi elismerés Magyarországon. Rahmon 1992 óta vaskézzel irányítja az Afganisztánnal határos volt szovjet tagköztársaságot, amelynek világi alkotmánya van. Az emberi jogokat lábbal tipró elnök megkaphatná nálunk például a jelenlegi Rajk László, Révai József, Rónai Sándor utcákat, de Radnóti Miklós sem érezheti teljesen biztonságban magát. Ki tudja, ha hirtelen előkerül egy „j” betűs diktátor a közép-ázsiai térségből, talán József Attilát is lecserélnék országunk vezetői, akik egy kis üzleti haszonért nem csak demokratikus hagyományainkat, de a történelmünket és kultúránkat is odadobnák a posztszovjet diktátoroknak. 

Frédi és Béni