Jean-Claude Juncker kijózanító taslija óta tudjuk, hogy a közhiedelemmel ellentétben Orbán Viktort nem „csókkirálynak” hívják a háta mögött az Európai Unió politikusai, hanem diktátornak. A magyar miniszterelnök nem sértődött meg a dolgon, és még a sallert is egészen jól viselte. Nyilván tudja, hogy minden gúnynévben van valami igazság, és az igazságot ő szereti, főleg, ha ő mondhatja ki. A Szegedi Kattintós bemutatja, hogy nem Orbán Viktor az egyetlen fideszes politikus, akinek van gúnyneve, és mivel ezek olykor egészen jól rávilágítanak tulajdonosuk személyiségére, még hasznosak is lehetnek.

              Fotó: nyugat.hu

Kezdjük mindjárt egy uniós képviselővel, akit a magyar Alaptörvény megírása óta egyszerűen csak Ipad Józsefnek hív a népnyelv. Természetesen Szájer Józsefről van szó, aki azzal büszkélkedett, hogy Brüsszel és Budapest között a vonaton ütötte össze a törvények törvényét. Frakciótársa az Európai Parlamentben a nem túl hízelgő Teltné, Nyál Ildikó gúnynevet kapta, mivel az utóbbi években rendesen kikerekedett a közös európai ügyek megvitatása közben. Pelczné Gál Ildikó ritkán szól, de amikor belekezd a mondókájába, az a nyál és a verés egyvelegéhez hasonlít legjobban, ezért kapta ez a nem túl gusztusos ragadványnevet. Több gúnynevet is kapott harmadik frakciótársuk, akit mostanában csak Nettominak hívnak az általa koordinált digitális nemzeti konzultáció miatt. Deutsch Tamás azonban viselte mára  Twitterhuszár, sőt a Tompika neveket is, utóbbit a Besenyő család legendás figurája után kapta.

De térjünk haza, és szörfözzünk a hazai kormánypárti padsorok között! Lézer János neve sokak számára ismerős lehet, hiszen az egykori hódmezővásárhelyi polgármester ad a biztonságra, ezért csak lézerblokkolóval felszerelt gépkocsival hajlandó közlekedni. Lázár Jánost azonban hívták már „Annyitisér” Jánosnak is, miután kifejtette, hogy akinek nincs semmije, az lehúzhatja magát a budin. Jellegzetes zselézett, égnek álló hajkölteményei miatt jelenlegi külügyminiszterünk a kedves rajzfilmfiguráról, Pumukliról kapta gúnynevét, míg a mostanában inaktív pszichodoki, Mikola István a Mikrobi nevét vette fel a köznyelvben. Nagyon mókás lenne Szijjártó Pétert és Mikola Istvánt egyszer ugyanabban a rajzfilmben látni!

Fotó: nepszava.hu

A funkcióhalmozó Kocsis Máté azzal érdemelte ki a Pisis Máté gúnynevet, hogy ő agyalta ki az össznemzeti vizeletminta ötletét. Ha bejött volna az ötlete, akkor nem csak Hosszú Katinkának kéne éjjel-nappal kis üvegcsével szaladgálnia, hanem a kisdiákoknak, politikusoknak és újságíróknak is. A szintén többfunkciós Rezsi Szilárd pedig most már nem csak a gonosz szolgáltatókkal veszi fel a harcot, hanem a Jobbikkal is birokra kel. Németh Szilárdnál finomabb lelkű, ám külsőre hasonló paraméterekkel rendelkező Elsimít László a nagy megmagyarázók egyik jeles képviselője. L. Simon államtitkár például arra is megnyugtató választ tudott adni, miért kellett a Várkert Bazárt egymás után háromszor is átadni.

A legnagyobb megmagyarázó azonban mégis a kommunikációs guru, Tejszínhabos Árpád. Ezzel a gúnynévvel nyilván arra céloznak rosszakarói, hogy a feje tetején éktelenkedő kis bóbita olyan fehér, mintha tejszínhabba mártották volna. A miniszterelnök ilyen nevű tanácsadója azonban méltósággal viseli, ha Gucci Árpádnak hívják elhíresült több százezres táskája miatt. Rosszindulatú ellenzéki képviselők olykor nevében kicserélik a H betűt T-re, a B-t pedig K-ra, de ez olyan gusztustalan, hogy gyorsan el is határolódunk tőle.

Keveredj ingatlanbotrányba, tagadd le, hogy bazi nagy házad van, ostorozd a multikat és a bevándorlókat éjjel-nappal, és simán felfelé törhetsz a kormányzati ranglétrán. Röviden így írható le Rogán Antal receptje a hatalom csúcsa felé törekvésre. És ahogy lenni szokott, van egy kárvallottja is ennek a ravasz kis nyomulásnak. Az, aki kissé kinőtte azt a zakót, melyet rá szabott a miniszterelnök. Lázár János ugyanis nehezen viseli, hogy már nem ő a házi kedvenc a kormányon belül.

Fotó:nol.hu

Régóta bunyózik egymással az Orbán-éra két nehézsúlyú figurája, igaz eddig mindig csak az öltözőben pancsoltak be egymásnak, nehogy zavart keltsenek a saját szurkolótáboron belül, de most, hogy fogy a fanatikus drukkerek száma látványosan csökkent, már akár a ringbe is kiállhatnak, hogy megmutassák ki a Jani (vagy Tóni) a kormányban. Orbán Viktor mindig szerette megversenyeztetni saját játékosait a különböző posztokért, ahogy jó szövetségi kapitány sem engedi elkényelmesedni a sztárjait, így a konkurencia mindig ott melegít a partvonal mentén, nehogy valaki azt higgye, hogy bérelt helye van a csapatban.

Most azonban valószínűleg elszámolta magát a miniszterelnök, hiszen Lázár akár a következő Simicska is lehet a Fidesz csapatán belül. A miniszterelnökséget vezető politikus az utóbbi napok kétértelmű, sőt olykor cinikus és kritikus beszólásaival jelezte, hogy nem ért mindennel egyet, ami a kormány háza táján történik. Egyik maratoni sajtótájékoztatóján például célzott arra a munkamegosztásra, mely szerint a miniszterelnök a jó zsaru szerepét játssza, míg neki csak a rossz zsaru kétes dicsősége jutott.

Ha Lázár csak felhúzza az orrát, mert a miniszterelnök úgy lépteti elő Rogánt, hogy az az ő személyes befolyásának látványos csorbulásával jár, akkor még nem dől össze a Nemzeti Együttműködés Rendszere, de ha ennél látványosabban fejezi ki egyet nem értését, akkor könnyen jöhet a Simicska-effektus, vagyis Lázár is a belső bomlasztók egyre népesebb táborához csatlakozhat. Egyébként érdemes megjegyezni, hogy míg az ördögfajzatnak tekintett oligarchába már minden mértékadó fideszes belerúgott, a beszólásairól híres Lázár feltűnően kerülte a konfliktust Simicskával.

      Fotó: civilhetes.net

Nyilván nehéz feldolgoznia a miniszterelnökség mindenható urának, ha elveszti befolyását kormányzati döntések fölött, és ha kevesebb pénz sorsáról dönt, mint korábban. Joggal hihette az egykori hódmezővásárhelyi polgármester, hogy a bizalom töretlen iránta a miniszterelnök részéről, hiszen szinte minden hónapban sikerült egy-egy újabb területet maga alá gyűrnie, keményen megregulázhatta más minisztériumok vezetőit, részt vehetett a kormány legbelsőbb köreinek döntéseiben.

Most azonban valami rejtélyes oknál fogva a Habony-Rogán tandem látszik befutónak a miniszterelnöknél. Ennek egyik leglátványosabb jele az volt, hogy Orbán Viktor a kormánypárt frakcióvezetőjével utazott ki Strasbourgba, és Rogán Antal személye volt a biodíszlet, amikor éles hangon ostorozta Európa hozzáállását a menekültügyhöz, illetve a halálbüntetéshez.

Kétségtelen, Rogán sokkal szervilisebb figurának tűnik, mint Lázár, hiszen a frakcióvezető bármilyen hajmeresztő ötletre hajlandó rábólintani, ami Habony Árpád agyában megszületik, míg a miniszter csak mindig csak módjával dicsérte az életünket társadalmi munkában keserítő miniszterelnöki tanácsadót.

A kormányzati struktúra várható átalakítása azért végső soron mégis Orbán Viktorról szól, hiszen már évek óta tart az a folyamat, amely mentén egyre szűkebbre fogja azok körét, akikben megbízik, akik pisszenés nélkül végrehajtják az utasításait. Egyre gyanakvóbb, és egyre kíméletlenebb azokkal szemben, akik megkérdőjelezik az egyeduralmát a párton és a kormányon belül. Sajnos nem retorikai fogás részéről, ha azonosítja magát a magyar nemzettel, valóban komolyan gondolja, hogy személyesen neki kell elosztani a fejlesztési pénzeket, és aki bármiféle szolidaritást érez a kisemmizettekkel, az az ő személyes ellensége.

Ilyen értelemben Lázár és Rogán marakodása a koncon csak egy mellékes vonulata annak a folyamatnak, ahogy a kormányzat működése és kommunikációja azonosul a miniszterelnök személyiségjegyeivel. Mióta Fidesz szavazótábora gyakorlatilag megfeleződött, szerinte csak Orbán Viktor van porondon, mindent személyesen igyekszik elintézni, úgymond kezébe vette a dolgok irányítását. Olybá tűnik, hogy komoly káderhiánnyal küszködik a kormány és a kormányzópárt, pedig ennél nagyobb merítése soha nem volt egyetlen politikai erőnek sem a rendszerváltás óta. Valószínűleg nem is igaz, hogy szakemberek és tehetséges politikusok nélkül maradt a Fidesz, csak a vezér kiválasztási szempontjai lettek olyanok, amelyek csak a szervilis, elvek nélküli jelentkezőknek kedveznek. Ha így is van, nem kell könnyeket hullajtanunk sem Lázárért, sem azokért a szakpolitikusokért, akik most a második vagy harmadik vonalba szorultak, mert ennek a rendszernek a kontraszelektív voltával már legalább öt éve tisztában kellett lenniük, és tudniuk kellett, hogy addig szűkül majd a miniszterelnök közvetlen köre, hogy egy idő után nekik már nem jut hely a terített asztal körül.

Ha Magyarország népe azonosulna a miniszterelnökével, akkor szégyellhetnénk magunkat egész álló nap. Röstelkedve néznénk azoknak az ismerőseinknek és rokonainknak a szemébe, akik külföldön élnek, és ott keresnek boldogulást gazdasági bevándorlóként, ahol állítólag nem dolgoznak, csak vitatkoznak az emberek. Mondanánk, hogy Orbán Viktornak elgurult a gyógyszere, de arra, amit ő művelt Strasbourgban, nincs gyógyszer.

   Fotó: nol.hu

Induljunk ki abból, hogy kicsit többet képzelünk Magyarország miniszterelnökéről, mint aki valójában. Egy kis közép-kelet európai ország vezetője, aki nagyotmondásaival elérte, hogy többet foglalkozzanak vele a világban, mint amennyit általában a hasonló kaliberű politikusokkal szokás. Imádja, ha ő határozza meg a közbeszéd tárgyát, és hajlamos azt képzelni, hogy az emberek pont úgy gondolkodnak a világ dolgairól, mint ő. Semmi kétsége sincs azt illetően, hogy politikai ellenfelei vagy idióták, vagy gyáva nyulak, akik a demokratikus intézményrendszerek védelmébe szeretnek húzódni, ha egyáltalán vannak még ilyenek.

Az az igencsak hatásvadász politikai kultúra, amit Orbán Viktor honosított meg itthon - és melyet most igyekszik rátolni Európára is -, azt sugallja, hogy nem számít, milyen értékközösséghez tartozol, ha hangosabban kiabálsz, mint a többiek, te leszel a befutó mindenfajta versengésben. Ha bárki is azt képzelné, hogy Orbán világszemléletének középpontjában bármiféle érték lakozik, most szólunk, hogy téved. Ha meg akarjuk érteni a gondolkodását, akkor tanulmányozzuk a miniszterelnök kedvenc sportágát, a labdarúgást. Ő mindent ennek a sportnak az értékrendjén keresztül lát, így lényegében csak az számít nála, hogy eggyel több gólt lőjön az ellenfélnél.

Strasbourgi felszólalásában is ennek szellemében vette fel a harcot képzelt és valós ellenfeleivel. Ügyesen passzolgatott a saját térfelén, majd váratlan kiugratásokkal igyekezett veszélyeztetni az ellenfél kapuját. Néha alattomosan odarúgott, és ha gólhelyzetbe került az ellenfél csatára, gond nélkül felrúgta még a 16-os előtt, nehogy befújjanak ellene egy 11-est. Orbán az őrjöngő ultrák, a szotyit köpdöső nyugdíjasok, és a bírót szidalmazó törzsszurkolók között érzi jól magát. Ott, ahol hangulatot lehet kelteni, ahol fel lehet rúgni korábban tiszteletben tartott szabályokat, ahol suttyomban még az öltözőbe vonuláskor is belehet szólni az ellenfélnek.

Fotó: hvg.hu

Tudja, hogy amíg pályán van, és amíg eredményes, az ellenfeleknek el kell viselniük őt, annak ellenére, hogy a sportszerűség határait feszegeti. Tudja, hogy mindig elmehet a falig, főleg, ha az ellenfelei addig tolják hátra a falat, amíg csak ő karja. Mert Európa, illetve a civilizált világ mindig megteszi ezt a szívességet neki, hiszen ők nem akarják büntetni a magyar csapatot a szövetségi kapitány otromba kirohanásai miatt.

Orbán következetesen visszaél azzal, hogy ellenfelei tekintettel vannak egy ország polgáraira, akiket ő pajzsként tart maga előtt. Egyre nagyobbakat mond, hogy egyre fontosabbnak érezhesse magát egy olyan közösségben, melynek tagjait mélyen lenézi. A kétszínűséget taktikának, az adott szó be nem tartását ügyes húzásnak nevezi. Élvezi, hogy senki és semmi nem állhatja útját addig, amíg ő kukorékol a leghangosabban a szemétdomb tetején.

Egyetlen probléma van ezzel: Van ugyanis egy szint, aminél már hangosabban nem lehet rikácsolni, és van egy olyan határ, amelyen a politikai retorikában nem lehet átlépni. A menekültkérdés kriminalizálása, a bevándorlás, a terrorizmus és a menekültügy összemosása, illetve a halálbüntetés melletti nyílt kiállás gyakorlatilag annak a mozgástérnek az utolsó néhány centije, ahonnan mindenképpen vissza kell táncolnia, mert különben szakadékba lökik az ellenfelei, bármilyen gyávának és megalkuvónak is tartja őket. Ennél már nem lehet nagyobbakat mondani, hacsak nem áll fel a következő ülésen, és nem jelenti be, hogy Magyarország elhagyja az európai közösséget, és perszonálunióra lép Oroszországgal. Az más kérdés, hogy akkor ne is jöjjön haza, mert a nép, az istenadta nép ezt már nem nézi el neki.

Nem túlzás azt állítani, hogy a mai magyar közélet leghitelesebb szereplője jelenleg Sándor Mária, a fekete köpenyes nővér, aki a maga eltökélt szerénységével több eredményt tudott felmutatni néhány hét alatt, mint a szakszervezetek összesen az elmúlt öt év alatt. Az ő megjelenése világít rá a legélesebben arra a szomorú tényre, hogy az utóbbi öt évben Magyarországon olyan rohamosan kopott el a politika és a szakmai érdekképviselet hitelessége, amire nem volt példa a rendszerváltás óta. Sándor Mária, a szerény kórházi nővér tükröt tart az úgynevezett politikai elit szeme elé, melyből riasztóan közömbös tekintet néz vissza.

Fotó: 168ora.hu

Szinte teljesen elszoktunk az olyan finom, ám megrendítő megszólalásoktól, mint ahogy Sándor Mária nyilatkozott hétfőn este az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Az odaadás, az aggodalom, a jó szándék szinte sugárzott a személyiségéből, ami szinte teljesen kikopott a közügyekről nyilatkozók népes táborából. Sándor Máriát élvezett volt hallgatni, hiszen nem ravaszkodott, nem csűrte-csavarta a tényeket, nem ment neki egyetlen ellenfelének sem, hanem elmondta azt, amit őszintén gondol a szakmájáról, az esendő emberi lényekről, akikkel nap mint nap találkozik a munkája során.

A sok elcsépelt ünnepi beszéd, az üres frázisoktól kongó országértékelők, az emberek xenofób érzelmeire építő politikai üzenetek után végre egy olyan embert hallottunk beszélni a hétköznapjainkról, aki nem csak tisztán lát, hanem végtelenül őszinte, és tiszteletre méltóan bátor. És persze - hogy leromboljuk a pillanat emelkedettségét – gyorsan hozzá is kell tennünk, hogy ez a kedves ápolónő amilyen hiteles, olyan naiv is. Érezzük a zsigereinkben, hogy ő lesz a következő áldozat, akit palira vesznek a dörzsölt kormányzati emberek, ámítják egy darabig, aztán pedig, amikor elül a vihar, szépen elfelejtik. Persze, ha hívják, el kell mennie tárgyalni a szakállamtitkárral, de óvnunk kell attól, hogy az ott elhangzottakat készpénznek vegye.

Fotó: index.hu

Vannak ugyanis rossz tapasztalataink az Orbán-kormány tárgyalási taktikáiról. Ha a halk szavú Zombor Gábor tesz is ígéreteket, akkor sem szabad mindent elhinni neki. A szakpolitikus a végrehajtó hatalmat képviseli, és mint ilyen, ígérget majd, húzza az időt, és nem adja a nevét végül semmihez, ami a kormány hosszú távú terveiben nem szerepel. Márpedig az egészségügy megmentése túl sokba kerülne ahhoz, hogy a kormány ebbe a nem túl sok politikai tőkével kecsegtető vállalkozásba belevágjon. A politikában ugyanis a célszerűség, a szavazatoptimalizálás, a célzott üzenetek kommunikálása számít csak. A többi csak politikai melléktermék, amit le kell darálni, és ki kell hajítani a történelem szemétdombjára.

Sándor Máriát azonban jóindulata és visszafogottsága ellenére sem veheti félvállról a kormány. Tisztessége, emberszeretete, áldozatkészsége olyan alternatívát mutat fel a politika kíméletlen és hazug világával szemben, amely reménnyel tölt el mindenkit, akik fojtogatónak érzik a Nemzeti Együttműködés Rendszerét, sőt talán még a kormánypárti szavazókat is megérinti ez az őszinteség. Sándor Mária nem magának kér pénzt, hanem a szakmájának, és azon keresztül nekünk, magyar polgároknak, akik vagy voltunk már betegek, vagy azok vagyunk, és valószínűleg később is lesz dolgunk az egészségüggyel. Szinte hihetetlen, hogy fenntartás nélkül hiszünk egy embernek, aki a közügyekről beszél.     

Nem ilyen emberek kellenének a politikába? Nem ilyen asszonyokra kéne bízni olyan fontos ügyeket, mint a közgyógyellátás? Sándor Mária persze nem akar sem köztársasági elnök, sem miniszter, sem államtitkár, sem szakszervezeti vezető, de még csak főnővér sem lenni. És neki tényleg elhisszük, hogy mások sorsa jobban érdekli, mint a sajátja. Felveszi a harcot, mert mást nem tehet, mert a lelkiismerete azt diktálja, hogy harcoljon meg az igazáért, ami történetesen a mi igazunk is. Valamit felvillant előttünk, amiről már azt hittük, hogy teljesen kiveszett az életünkből, azt az emberi nagyságot, amivel már rég nem rendelkeznek a politikusaink, és ami hiányzott belőlünk, polgárokból, amikor hagytuk atomjaira szedje a társadalmunkat a hatalom, és egyesével verje szét a különböző érdekközösségeinket. Ez a valami, amit ismét felmutatott nekünk valaki: a szolidaritás.

Rendkívül szellemes ötlettel állt elő a Szép Éva-Csáki László művészpáros, akik apró szalonnakockákból elkészítették a miniszterelnök portréját. Ez az a műfaj, amivel nem tud mit kezdeni a Nemzeti Együttműködés Rendszere, hiszen a Magyar Művészeti Akadémia nem adta rá az áldását. Nyilván ellenzékiek, kormánypártiak és választani nem tudók egyaránt azon törik a fejüket, miért éppen szalonnából rakták ki Orbán Viktor képmását. Ha jól tudjuk, a miniszterelnöknek nincs sertéstelepe, bár jó gazda hírében áll, mégsem bonthatjuk ki a mű mondanivalóját olyan egyértelműen, mint egy nemzeti konzultáció iránymutatásait.

         Fotó: 444.hu

Nem a mű üzenetének megfejtése a célunk, hanem annak a pillanatnak a megünneplése, amikor a magyar képzőművészet ismét tömegekhez tudott szólni. Attól ugyanis, ha egy nonfiguratív alkotást kifüggesztenek egy galéria kirakatába, sok minden nem változik ebben az országban: Nem áll le a nemzeti konzultáció, Lázár János tovább fúrja Rogán Antalt, és viszont, a miniszterelnök vejének cége pedig újabb zsíros állami megrendeléseket kap, Matolcsy György újabb milliárdos alapítványokat hoz létre a nemzeti bank pénzéből, és egyetlen futballstadion építéséről sem mond le a miniszterelnök.

Persze nem is a művészet dolga közvetlenül beavatkozni a történelem menetébe, de azért egy-egy rendszerkritikus regény, aktuális politikai célzásokkal teletűzdelt színházi előadás meg tudja kavarni azt a büdös kis pocsolyát, amit mi jobbára magyar közéletnek szoktunk nevezni. A szalonnás Orbán-portré épp azért jó alkotás, mert odasóz egyet, de nem a lágy részekre (vagyis nem a szalonnára), hanem koki és saller képében riogatja a saját tévedhetetlenségbe vetett hitüktől elalélt politikusoknak. Nagy előnye a képnek, hogy a szalonna romlandóságának köszönhetően nem lehetett képtárba vinni, így csak fotó formájában maradhat fenn. Értse ezt mindenki úgy, ahogy akarja, de nekünk az az érzésünk, hogy a politikai hatalom mulandóságát sugallja az, hogy az alapanyagot akár nyársra tűzve meg is lehet sütni, kenyérrel és paprikával akár el is lehet fogyasztani.

Fotó: index.hu

Ugyanakkor igencsak gondolatébresztő ez a mű. Mi lenne például, ha minden politikus portréját az egyéniségéhez legközelebb álló matériából készítenék el a művészek? Például Semjén Zsolt portréját mindenféleképpen szalonkadarabokból lehetne összerakni, mert a kereszténydemokrata vezér három éve az erdei szalonkák vadászhatóságát igyekezett kijárni az olasz bérvadászokra hivatkozva. Ha már a madaraknál tartunk, akkor a szintén nagy vadász hírében álló Lázár János portréját fácánokból lehetne kirakni, hiszen a miniszter több százat képes leteríteni ezekből az állatokból egyetlen hétvégén. Áder János sokkal békésebb ember, hiszen ő csak horgászik, így az ő portréja keszegekből vagy pontyokból készülhetne.

No, de mit tennénk Rogán Antallal? Belvárosi ingatlanokból vagy tetőteraszokból nem rakhatunk ki egy portrét, de Szijjártó Péterrel is meggyűlne a bajunk, hiszen úszómedencékből sem lehet mozaikképet készíteni. Sokkal könnyebb dolgunk van viszont Kocsis Mátéval. Az ő portréját például a tűcsereprogramban feleslegessé vált fecskendőkből lehetne kirakni. Vida Ildikó is magas labda: az ő portréja magyar-angol szótárakból tevődne össze. De az igazi király Matolcsy György lenne, akinek a portréját babapopsikból és az azokon lévő piros foltokból lehetne összeállítani. Tarsoly Csabának nyilván a fiktív kötvények szolgálnának alapanyagul, míg Fazekas miniszter úr portréját génmódosított kukoricaszemekből raknák ki.

Lám, egyetlen jó ötlet mennyi újabb lehetőséggel kecsegtet! Merjünk nagyot álmodni, használjuk ki a magyar közélet változatosságát, találjuk meg minden politikusunknak a legjobban hozzá illő alapanyagot!

Frédi és Béni

Az Európai Bizottság szerdán bemutatta menekültkezelési tervét, mely szerint hazánknak 2016-ig 300-nál alig több menekültet kéne elhelyeznie, de a miniszterelnöknek ez is sok. Ha már minden áron be kell fogadnunk 307 idegenből hazánkba szakadt menekültet, akkor az Orbán-kormány legalább a kiválogatás jogát fenntarthatná magának. A lehetséges kormányzati kaszting nyolc szempontjával arra szeretnénk rávilágítani, hogy pártunk és kormányunk milyennek képzeli az ideális magyar polgárt. Ha magyar kenyeret esznek, faragjunk belőlük igaz magyar embert!

Fotó: nol.hu

1. A menekültnek – érkezzen Bangladesből Szíriából, Koszovóból, Szomáliából vagy Irakból -, tudnia kell az unortodox gazdaságpolitika legfontosabb tételeit. Fel kell ismernie továbbá az új tízezer forintoson Matolcsy György aláírását. Helyből bukó, ha a Simor András kézjegyével keveri össze a hazánkra aspiráló gazdasági menekült a jelenlegi jegybankelnök aláírását.

2. Fejből kell tudnia a magyar Alaptörvény bevezetőjét, vagyis Nemzeti Hitvallását. Pluszpont jár azért, ha valaki megemlíti, hogy az Alaptörvény szövegének nagy részét Szájer József írta az iPod-ján a Brüsszel és Budapest között közlekedő vonaton. Levonás jár viszont azért, ha valaki szerint az országunk neve Magyar Köztársaság.

3. Azok, akik vállalják, hogy egyetlen otthon maradt rokonukat sem csábítják Magyarországra, sőt itteni keresetük felét hazaküldik, bónusz pontot kapnak, sőt ajándékcsomagban részesülnek, melyben hungarikumok, többek között makói hagyma, szegedi papucs, kalocsai pirospaprika és egy  Bódi Guszti CD található.

4. Akcentus nélkül kell kiejteniük a hazai sajtóban legtöbbször használt kifejezéseket, szóösszetételeket, így többek között olyanokat, mint rezsicsökkentés, banki elszámoltatás, fülkeforradalom, Nemzeti Együttműködés Rendszere, Magyarország jobban teljesít, keményen dolgozó kisember, keleti nyitás, illiberalizmus, hanyatló nyugat. Ha valaki belekeveri ezek közé az oligarcha szót, esetleg említést tesz arról, hogy hallott már Simicska Lajosról vagy Bajnai Gordonról, helyből tovább kell küldeni Burkina Fasoba.

5. Vállalnia kell, hogy magyarországi tartózkodása alatt legalább egyszer részt vesz egy Békemeneten, többször ellátogat a felcsúti focicsapat mérkőzéseire, minden nemzeti konzultációs kérdőívet kitöltve visszaküld, sőt jelenti, ha a szomszédai azzal gyújtanak be téli estéken. Utólag alá kell írnia a rezsicsökkentés megvédéséért indított kampány kérdőívet.

Fotó: szabadujsag.hu

6. Vállalja, hogy csak a vasárnap is nyitva tartó kisboltokban vásárol, messzire kerüli a multik üzleteit és a plázákat, eredeti vallásától függetlenül minden vasárnap ellátogat a misére, illetve részt vesz minden politikai rendezvényen, melyeken a gazdasági bevándorlóktól óvják a hallgatóságot.

7. Az illegális migráns ígéretet tesz arra, hogy csakis a Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. szolgáltatásait veszi igénybe, és megspórolt pénzén államkötvényeket vásárol. Számlavezető bankja nem lehet külföldi érdekeltségű. Ezen kívül eredeti hazájában is népszerűsíti az egykulcsos adót és a közmunkát.

8. Csakis az MTVA által nyújtott médiaszolgáltatásokat veszi igénybe. Ha valakit rajtakapnak, hogy az RTL Híradót, vagy az ATV valamelyik műsorát nézi, esetleg Klubrádiót hallgat, azonnal mehet vissza a szíriai polgárháborúba, vagy felteszik az első szomáliai gépre. Tévedését esetleg helyrehozhatja azzal, ha megtanulja Fásy Ádám valamelyik dalát, és együtt nótázik a Mesterhármassal.

Frédi és Béni

Mindenki szeret a győzteshez húzni, így még 2014-ben is csak úgy nyomakodtak a hírességek Orbán Viktor mögött, ha beszédet mondott saját közönsége előtt. A korábban minden gátlás nélkül biodíszletnek állt emberek közül ma már sokan másként emlékeznek a közelmúltra. A zavar egyik legfeltűnőbb jele, amikor oda-vissza igyekeznek elhatárolódni egymástól a felek. Íme, a Szegedi Kattintós válogatása azokból a jelenségekből, melyek lapján arra lehet következtetni, hogy a kormánypárt ma már nem partiképes sok korábbi híve számára.

Fotó: index.hu

1.Kissé elsikkadt az a tény, hogy május 1-jén a Fidesz egyetlen nagyvárosban sem volt jelen az ünnepi forgatagban. Kétségtelen tény, hogy nem a munka ünnepe a legfontosabb esemény a kormányzópárt életében, de korábban azért nagy durcásan felállítottak egy sátrat, narancsot vagy lufit osztogattak, szórólapokon népszerűsítették magukat. Nincs túl nagy mozgósító hatása egy-egy ilyen kitelepülésnek, ám a Fidesznek bőven van kerete egy kis propagandára, úgyhogy árulkodó jel a párt látványos távolmaradása. Mintha nem mertek volna kimenni a nép közé, szembesülni azzal, hogy mennyire megváltozott a közhangulat egy év alatt. Talán azért nem keltet nagyobb figyelmet a fideszes vezetők elrejtőzése, mert senkinek sem hiányoztak a munka ünnepén.

2. A Civil Összefogás Fóruma béna kacsaként szemléli az eseményeket, és hajmeresztő nyilatkozatokon kívül nem tesz semmit. A CÖF iránymutatást vár Orbán Viktortól, de ő nem hívja „csatába” híveit sem a gazdasági bevándorlók, sem az amerikaiak ellen, ugyanakkor nem kérte a vonulást sem az oroszok, sem a halálbüntetés mellett. Csizmadia elnök úr nem is igazán tudja, hogy akkor most miért kéne összetrombitálnia több tízezer kormánypárti tüntetőt, pedig ő elmenne demonstrálni akár Mészáros Lőrinc sertéstelepéért, vagy Habony Árpád Gucci-táskájáért is, ha Orbán Viktor rábólintana. Bayer Zsolt publicista, a Békemenet egyik leglelkesebb szervezője ugyanakkor rendesen nekiment a „szűk nadrágot” hordó újhullámos fideszes ficsúroknak, így újabb zavar keletkezett az erőben. Valaki mondja már meg a CÖF-ös főnököknek, hogy miért kéne tüntetniük!

3.Semjén Zsolt KDNP-s elnök ma már nem réved olyan átszellemülten Orbán Viktorra, amikor beszél a Parlamentben. A kereszténydemokrata főnök korábban olyan átéléssel itta a miniszterelnök szavait, hogy olykor attól kellett tartanunk, hogy belefullad a csodálatba. A Simicska Lajos által legecizett miniszterelnök azonban ma már nem csak Semjén fővadász arcára fagyasztja a mosolyt, de több kereszténydemokrata, sőt fideszes politikus is egyértelművé tett, hogy nem kér Orbán halálbüntetés-párti retorikájából. Persze nem dől össze a világ, ha a KDNP kifarol a az ál-koalícióból, de azért egyértelmű jele a zavarodottságnak, ha ők is prüszkölnek.

4. Kovács Kokó István a Hír TV-ben letagadta, hogy valaha fideszes volt. Azért ez durva, amikor még néhány hónapja együtt parolázott Orbán Viktorral az új Fradi-stadion megnyitóján. A volt ökölvívó emblematikus figurája volt a kormányzópárt holdudvarának, amelyből most a lázadó Simicska Lajos médiabirodalmának nyilvánossága előtt igyekezett kihátrálni. Persze, a Fidesz hangsúlyozhatja a jól bevált szlogent, hogy Kokó sértett ember, mert nem lett belőle sem a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, sem jól megfizetett politikai tanácsadó.

      Fotó: kolozsvaros.ro

5. És végül egy mások csodálatos barátság vége: Tőkés László, aki a magyar miniszterelnök egyik legodaadóbb külhoni híveként vonult be a Fidesz történelmébe, most jól odapörkölt Orbán Viktornak. Persze ő is sértett ember, hiszen az RMDSZ szerinte az ördög romániai reinkarnációja, és a magyar miniszterelnök most kénytelen volt kibékülni a romániai magyar kisebbség legnagyobb politikai pártjával. Szerinte „több mint különös, hogy a Fidesz is ezt a pártot támogatja”. Tőkés László bírálatot fogalmazott meg azzal kapcsolatban is, hogy Orbán Viktor miniszterelnök az RMDSZ jelöltjével, Kelemen Hunorral fotózkodott, és őt támogatta a múlt évi választási kampányban, szemben Szilágyi Zsolttal, a Magyar Polgári Párt jelöltjével. Úgy tűnik, vele nem ciki fotózkodni, de a legnagyobb határon túli magyar közösség legerősebb pártjának vezetőjével igen. Tőkés csak akkor érti a magyar miniszterelnököt, amíg az ő kezét szorongatja a fotósok előtt. Mi már akkor sem.

Frédi És Béni

Ha már a miniszterelnök a halálbüntetés témáját erőlteti, akkor ne álljunk meg félúton, forgassuk vissza az európai civilizáció kerekét több évszázaddal, és bocsássunk vitára olyan témákat, melyekről a sötét középkorban elmaradt a társadalmi egyeztetés. A Szegedi Kattintós azt javasolja a miniszterelnöknek, hogy merjen nagyot álmodni, vessen be olyan témákat, melyek miatt biztosan el kell hagynunk az Európai Uniót, ne vergődjünk olyan kétes eredménnyel járó ügyekkel, mint a halálbüntetés visszaállítása. Íme, a javaslataink!

           Fotó: poppynr.blogpot.com

1. A pallosjog visszaállítása. Ha nemzeti konzultációt rendeznénk ennek az egykori privilégiumnak a visszaállításáról, akkor kihasználhatná a kormány a lehetőséget egy kis ismeretterjesztésre is. A kérdőíven feltüntethetnék, hogy eredetileg a vármegyék birtokolták, később a nemesség és a szabad királyi városok kapták meg ezt a jogot, most pedig a Fidesz egyéni képviselőjelöltjei gyakorolhatnák a saját választókörzetükben. A pallosjoggal rendelkezőnek joga volt büntetőügyekben ítéletet mondani és a bűntettet halálbüntetéssel(!) megtorolni, mely a nemeseknél lefejezést, a nem nemeseknél akasztást jelentett. Lenne nemulass, ha valaki beszólna mondjuk Simonka Györgynek Pusztaottlakán! Martin Schulz meg emelhetné a telefont, hogy Orbán úr, hogy is van ez maguknál a pallossal?

2. A gályarabság újbóli bevezetése. A 14. századtól kezdve alkalmazták ezt a büntetést, és a Földközi-tenger környékén ténykedő uralkodók sújtották ellenségeiket és megtévedt alattvalóikat azzal, hogy tengeri gályákra küldték a szerencsétleneket dolgozni. A gályarab olcsó munkaerőnek számított, hiszen gazdájának pénzébe nem került, az állam pedig ilyen módon mentesült az általa elítéltek fogvatartásának költségei alól. A közmunkások és a Fidesz politikai ellenfelei nagyszerűen megférnének egymás mellet egy-egy gályán az evezőpadoknál. Mivel tengerünk nincs, a gályák a Dunán és a Tiszán közlekednének, és Mészáros Lőrinc cégeinek áruját szállíthatnák vízi úton. Társadalmi vitára nincs szükség az ügyben, hiszen mindenkinek van egy-két ismerőse, akiket szívesen elküldene gályamunkára, így a konzultáció eredménye előre borítékolható.

3. Ismét száműzetésbe lehetne küldeni a politikai ellenfeleket. Már az ókorban nagy sikerrel alkalmazták ezt a büntetési tételt, de az olyan nagy birodalmak, mint Kína, Oroszország vagy az Egyesült Államok fejlesztették tökélyre. Két alapvető fajtája volt, a belső száműzetés és a külső országba küldés. A büntetés lényege, hogy az elítéltet valami távoli, kietlen területre viszik, ahol esetleg fő- vagy mellékbüntetésként kényszermunkát végeztetnek vele. Lev Davidovics Troczkij és Lenin elvtárs is belekóstolt ebbe az életbe, de miután Szibériából megszöktek, külföldre száműzték őket. Lenin megfordult Finnországban is, Troczkijnak pedig egészen Mexikóig kellett menekülnie, de ott is elérte Sztálin jégcsákánya. A száműzetés egyik célja az adott személy fizikai eltávolítása, illetve ezáltal a megalázása. A száműzött a számára kijelölt területen letelepedhet és munkát végezhet, akár családot is alapíthat, de korábbi lakhelyére a büntetésként kiszabott ideig nem térhet vissza. Nálunk kiváló, olcsó munkaerőt biztosítanának mondjuk az Orbán Győző bányáiba száműzött ellenzéki politikusok. Külső száműzetésbe lehetne küldeni olyan politikusokat, akiknek itthon sem vennék már hasznát. Simon Gábort például Bissau Guineába küldenék, ha már úgyis van útlevele oda. Az más kérdés, hogy ha Martin Schulz fülébe jutna az ötlet, sürgősen tárcsázná Orbán Viktor számát.

4. Újra megnyílnának az adósok börtönei. Már a rómaiak ide csukták azokat, akik nem tudták törleszteni hiteleiket. A középkorban is alkalmazták ezt a büntetést. A rab kiállhatott a börtön kapuja elé koldulni, de sok esélye nem volt a törlesztésre. Nálunk annyi reménytelen helyzetbe került devizahiteles van, hogy akár megoldás is lehetne számukra, hogy leülik az elmaradt tőketartozást és a kamatos kamatokat. Más kérdés, hogy vannak olyan rossz helyzetben lévő családok, melyek esetében generációk váltanák egymást a börtön falai között, mire leülik a teljes adósságot. A nemzeti konzultációt ebben az esetben kétesélyesnek ítéljük.

    Fotó: sikerado.hu

5. Ismét be lehetne vezetni a kényszervallatást. Ha kikérnék erről a keményen dolgozó magyar emberek véleményét, bizonyára sokan bizarr ötletnek tartanák, hogy spanyol csizmával vagy kerékbetöréssel próbálnának vallomást kicsikarni a vád alá helyezett személyekből, de nagy előny lenne az eljárás engedélyeztetésének, hogy radikálisan lecsökkenne a peres eljárások ideje. A bíró lényegében előre megírhatná az ítéletet, (nem is volt ez olyan régen), mivel egy kis tüzes vas hatására a vádlottak azt is bevallanák, amit soha nem követtek el. Kíváncsiak lennénk az Amnesty International reakciójára!

6. Fel lehetne eleveníteni a boszorkányüldözéseket. A középkorban úgy szabadultak meg azoktól a személyektől, akik démoni képességekkel rendelkeztek, hogy kényszervallatásnak, illetve próbának vetették alá. Az illető vagy belehalt a kínzásokba vagy elismerte, hogy boszorkány, és akkor máglyahalált halt. Ma ezt úgy hívják: ha van rajtad sapka, az a baj, ha nincs, akkor az. Valószínűleg nagy társadalmi támogatottsága lenne ma is a boszorkányüldözéseknek, hiszen a mai napig több boszorkányt meg tudunk nevezni a saját környezetünkben, akiket szívesen üldöznénk, ha a törvény engedné. Esetleg el lehetne gondolkodni a kiátkozás és a ráolvasás legalizálásán is. Igazi kuriózum lenne Magyarország Európában, ha ezt az évezredes hagyományt ismét közkinccsé tennénk, de az biztos, hogy Martin Schulz megint a telefonja után nyúlna.

Frédi és Béni

A miniszterelnök szokásos péntek reggeli zsolozsmájában ismét odasózott egyet a gazdasági bevándorlóknak, illetve egyértelművé tette, hogy fellógatna mindenkit, aki veszélyt jelenthet a magyar társadalom keményen rettegő kisembereire. Orbán Viktor következetesen kelt félelmet a magyarokban, ami politikai manővernek gyenge, erkölcsileg pedig elfogadhatatlan tett. Kormányozni kéne szépen, ahogy a csillag megy az égen!

Fotó: mno.hu

Vágó István jobb, ha nem ad tanácsokat a Fidesznek, mert a végén meg is fogadják azokat! Ez a tanulsága egy minapi estnek. Történt, hogy az ATV Esti kommentár című műsorában a politikussá vált kvízmester elárulta, hogyan menekülne ki a kormányzópárt helyében abból a csapdából, melybe önmagát navigálta azáltal, hogy a halálbüntetés témáját igyekszik „napirenden tartani”. Mivel tudjuk, hogy nyomós érvek szólnak amellett, hogy a halálbüntetést ne állítsák vissza hazánkban (például EU-s tagságunk), azt gondolnánk, hogy nincs az a nemzeti konzultáció, amely segítségével ki lehetne méltósággal farolni ebből a témából. Vágó István azonban megadta a megoldás kulcsát, és lám, Orbán Viktor pénteken reggel ugyanazzal állt elő, amiről a DK-s politikus beszélt hétfőn este.

A miniszterelnök persze nem okozott meglepetést azzal, hogy eljátszotta a népéért aggódó politikus szerepét, aki csak a brüsszeli bürokraták okvetetlenkedése miatt nem tudja megvédeni országa polgárait a csőstül áramló bevándorlóktól, és a kegyetlen trafikgyilkosoktól. Olcsó trükk, ám eddig mindig bevált, hiszen Orbán a felelősség elhárításának nagymestere. Igyekszik elhitetni velünk, hogy ö az egyszerű, ugyanakkor ésszerű megoldások híve, ám ez a túlbonyolított, liberális államalakulat, amelyet általában EU-nak hívunk, nem érti a mi rögvalóságunkat. Ha tehetnénk, bunkósbottal várnánk minden erre tévedt bevándorlót, és fellógatnánk azokat, akik ártatlan boltosokra támadnak, de most a Moszkva helyét átvevő Brüsszel foszt meg bennünket az önrendelkezés lehetőségétől. 

Sokszor leírtuk már, hogy Orbán Viktor mindig azt szereti mondani, amit szerinte a nép hallani szeretne, de nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a nagy államférfiak nem az ilyen sekélyes kommunikációs talajból nőttek ki. Winston Churchill például ígérhetett volna tejjel, mézzel folyó Kánaánt a brit polgároknak a hitleri Németország ellen vívott háború alatt, de inkább szembesítette népét azzal a kegyetlen ténnyel, hogy vér, erőfeszítés, verejték és könnyek várnak rájuk. Most persze nincs háború, csak fülkeforradalom és szabadságharc Brüsszel ellen, ezért nyugodtan lehet játszani a szavakkal és az érzelmekkel.

Orbán eljátssza, hogy konzultál az emberekkel, ugyanakkor megakadályozza, hogy érdemi ügyekről tartsanak népszavazást, belengeti, hogy visszatérne a gyilkosságok halállal való büntethetőségére, közben tisztában van azzal, hogy ezzel műbalhét idéz elő saját szövetségeseivel, ugyanakkor jó pontokat szerez saját táborán belül.

 Fotó: 168ora.hu

Az egész persze a Jobbikról szól, amely elkerekedett szemmel figyeli, amint a Fidesz lázas igyekezetében otthagyja neki a politikai centrumot, melybe minden gond nélkül betörhet. Ha a Jobbik konszolidálja politikáját (melyre a Fidesz láthatóan képtelen), akkor szélsőséges elveit maga után húzva kényelmesen beülhet a kormánypárt helyére, és akár egy sikeres néppárt is válhat belőle.

A mostani kétségbeesett népszerűséghajhászás nagy veszélye a kormány számára, hogy a saját csapdájába esik, hiszen eddig azt a látszatot sikerült keltenie minden szabadságharcos rohama után, hogy megnyerte a csatáit, ám ezúttal maga kezd mutogatni Brüsszelre, hogy nem engednek a 48-ból. Orbán most a legjobb esetben is csak annyit tehet, hogy széttárja a karjait: emberek, megpróbáltam, de ez a csúnya Unió erősebb nálam.

A Fidesz vesszőfutását látva sokan érvelnek azzal, hogy a miniszterelnök jót akar, csak a tanácsadói rosszak. Ez félig-meddig igaz is. Az első állítás azért vitatható, mert Orbán Viktor pragmatikus politikus, így nem akar sem jót, sem rosszat, csakis az érdekli, hogy újra népszerű legyen. A másik állítás viszont azért igaz, mert nagyon káros azt tanácsolni, hogy kizárólag a választók érzelmeire érdemes játszani. A választóknak ugyanis nem csak érzelmi lények, de van eszük is, és ezt jó, ha eszükbe vésik a kormányzati kommunikációs tanácsadók, akár van, kis tarajuk a fejük búbján, akár nincs.

Szomorúan látjuk, hogy az Omega együttes is kezd beleragadni a hazai szervilizmus bűzös mocsarába, hiszen az együttes a Trombitás Frédi című örök klasszikustól a Gammapolis űrballadáig megannyi követ megmozgatott a magyar könnyűzene kíméletlen kőbányájában. Frontemberük, Kóbor János azonban elhatározta, hogy ha addig él is, de koncertezni fog Orbán Viktor kis rezedaszagú falujában. Van azonban olyan zenész, aki nem kér az udvari muzsikus szerepéből.

Fotó: infovilag.hu

Nem az első esett, hogy mielőtt egy rockbanda a húrokba csap, hajba kapnak a tagjai valami piszlicsáré ügyön. Ezúttal azonban nem egy tingli-tangli együttesről, hanem a magyar könnyűzenei élet legendájáról, az Omegáról van szó, és nem arról vitáznak, melyik számot adják elő, hanem, hogy fellépjenek-e a Nemzeti Együttműködés Rendszerének hazai templomában, a Pancho Arénában, amely a miniszterelnök otthonától körülbelül húsz méterre található. Azt is megszokhattuk, hogy a politika magyar családok ezreinek életét keseríti már évek óta, közeli rokonok esnek egymásnak a vasárnapi ebéd fölött, évtizedes barátságok szakadnak szét egy-egy kínosnak ítélt politikai megjegyzés miatt. Mégsem legyinthetünk csak úgy az Omega esete kapcsán, hiszen messze túlmutat az ügy azon a tényen, hogy a rockzenészek is csak emberek, nekik is vannak (vagy nincsenek) politikai nézeteik, erkölcsi fenntartásaik.

A frontvonalak nem Kóbor János énekes, és Mihály Tamás basszusgitáros között húzódnak, hanem két szögesen ellentétes felfogás között. Az egyik szerint a felcsúti aréna nem szimbolikus helyszín, a másik szerint viszont ennél szimbolikusabb helyet nem is találhattak volna a koncert megtartására. Az egyik szerint egy stadion, amelyet a magyar adófizetők pénzéből emeltek (mert a TAO pénzek igenis azok, ne legyen kétségünk), és egy olyan csapat játszik benne, amely csak annak köszönheti létét, hogy a miniszterelnök falujában működik, megérdemli, hogy kapjon egy kóstolót a legendás zenekar produkciójából, a másik szerint pedig éppen a fent említett tények ismeretében ez a koncert messze túlmutatna a rajongók iránti tiszteleten, sőt, a stadionban felcsendülő dallamok tulajdonképpen Orbán Viktor dicsőségét zengenék.

Persze nem fogalmaztak a zenészek ilyen élesen, sőt, mindkét oldal igyekezett tompítani a szembenállás mértékén. Mihály Tamás, az Omega basszusgitárosa korábban a Klubrádióban mondta el, hogy „Felcsút (...) nem semleges koncerthelyszín… Az Omega vonzereje az volt az elmúlt évtizedekben, hogy kellő távolságot tartott „mindenfajta széljárástól", de „úgy látszik, ez most már nem érvényes". Úgy vélte, amit az Omega most csinál, az „nem helyes" és ő „ebben a formában biztos nem vesz részt".

Kóbor bagatellizálni próbálta ezeket a szavakat, miután a helyszínen megtekintett a Magyarország-Portugália U 19-es meccset. "Nem hülyültünk meg öregkorunkra, nem lettünk politikai szakértők. Ha már ilyen vádakat akarnak a nyakunkba tenni, tegye fel az a kezét, aki már látott bennünket bármilyen politikai rendezvényen. Diplomás építészmérnök vagyok, és nem is a meccs, hanem leginkább Makovecz Imre miatt mentem, akinek a tervei alapján készült a stadion. Mindig is lenyűgözött a munkássága, és kíváncsi voltam a művére. Templomi szépségű stadionban voltam, és akkor gondoltam azt, hogy talán koncertezhetnénk ott az Omega Orató­riummal. A fellépésünket pedig Makovecz Imre és Puskás Öcsi emlékének szentelnénk – nyilatkozta az énekes, amivel tulajdonképpen négyszögesíteni szerette volna a Puskás- Makovecz – Felcsút háromszöget.

Fotó: ultrasliberi.hu

Tulajdonképpen úgy is feltehetnénk a kérdést, hogy egy olyan legendának, mint Kóbor, mi szüksége gesztust tenni bármiféle hatalom felé? Ha csodás helyszínt szeretne az Omega Oratórium című darab előadásához, akkor nem egy kétezer fős falu futballstadionjában kéne fellépnie, ahol egyébként sincs jó akusztika, hiszen egy sportlétesítményt nem elsősorban koncertek megrendezésére terveztek.

Persze érthető, ha Orbán Viktor örül Kóbor alázatos lihegésének. A gőzerővel véghezvitt stadionépítési program ugyanis azzal a veszéllyel fenyeget, hogy az üresen tátongó sportlétesítmények a NER mementójaként arra emlékeztetnek majd minden magyart, hogy milyen sok hasznos dologra is el lehetett volna költeni ezt a sok milliárd forintot. Persze egy Omega-koncert Felcsúton nem csinál nyarat (bár június 13-án lesz), de arra jó lesz, hogy el lehet majd ismételni az unásig ismert szlogent: a stadionok nem a sportolókat, hanem a nézőket szolgálják. A miniszterelnök korábban a könnyűzene egész armadáját gyűjtötte maga köré (Balázs Fecó, Pataki Attila, Kovács Ákos), de a régi, generációkon átívelő, igazi legendák közül még Szörényi Leventét is elvesztette, így jól jöhet neki a mostani népszerűségvesztés közepette egy Omega-koncert Felcsúton. Kérdés, hogy ezt a csapdát miért nem látja Kóbor János, illetve, ha látja, miért sétál bele. Az, aki okosabb, mint egy ötödikes, tudja, hogy ha fellép az Omega a felcsúti stadionban - akár egy gumicsontot -, odadobják legendájukat a politika martalócai elé. Pedig Kóbor diplomás építészmérnök, és elmúlt 70 éves. Ha mégis szükségét érzi annak, hogy a hirtelen meggazdagodott gázszerelő, Mészáros Lőrincnek és barátainak húzza a talpalávalót, akkor csak tessék!

Frédi és Béni

A kormányzat időt, pénzt, energiát nem kímélve egy kis közösség, a ságvárisok kinyilvánított akaratával is szembe megy. Furfangot, megvesztegetést, olykor pedig zsarolást bevetve igyekszik megsemmisíteni azt, amihez a jelenlegi és egykori tanárok, diákok, szimpatizánsok ragaszkodnak: intézményük eredeti nevéhez. Siposvölgyi Ármin írása. 

    Fotó: sajtolista.hu

Van egy jó és egy rossz hírünk a Ságvári gimnázium gumicsontjáról. A jó: a napokban nyilvánosságra került "KLIKkesítési" listán nincs rajta a szegedi középiskola. A rossz pedig, hogy azt senki sem gondolhatta, a kulturális kormányzat annyiban hagyja a heves tiltakozást kiváltott átnevezést, és cselhez folyamodott. Két legyet ütve egy csapásra a „Kis Ságvári” általános iskolával össze kívánja vonni a gimnáziumot egy intézménnyé. 

Hogy megfeleljenek a „demokrácia” szabályainak, megszavaztatták az ügyben a „komcsi” nevű, ám eredményeit tekintve kiemelkedő gimnázium tanárait, szeretnék-e a két intézmény összevonását ? És most jön a lényeg: mivel 2x Ságvári már kicsit sok lenne az új iskolakomplexumnak, elfogadják-e a könnyebben megjegyezhető Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium elnevezést? Mert ugye a régi nem maradhat.

A SzeKa úgy tudja, több tanárnál már a kérdés fölvetés is kiverte a biztosítékot, s ennek szangvinikus stílusban hangot is adtak. Végül aztán győzött a realitásérzék és összesen annyi fricskát engedtek meg maguknak a sokat látott pedagógusok, hogy a két lehetséges válasz, elfogadom – elutasítom mellé egy harmadikat is felvettek a listára: tudomásul veszem. Ebbe a hármasba belesűrítve alakult ki a következő helyzetet: Volt egy olyan oktató, aki az "elfogadom"-ra, többen az "elutasítom"-ra döntő többségben azonban a "tudomásul veszem"-re adták voksukat. Hiszen mit is tehetnének mást az elszánt kormányzat ellen?

Az egyetem vezetése és az EMMI (milyen név már ez is?) joggal hivatkozhat ezek után, hogy a tanárok nem tiltakoznak a névváltozás ellen, leszámolhatnak végre a kommunista múlt utolsó morzsájával, s ezzel talán végleg lezárul a rendszerváltás.

A tanárjelöltekkel tudomásunk szerint kevésbé ellátott "kis Ságvári" így biztosabb jövő elé néz a gyakorló iskolák között. Bár az sokak számára nem világos, hogy pusztán az összeolvadás miként fogja megoldani ezt a problémát. Az valószínűnek tűnik, hogy be tudják majd vezetni az "SZTEGyÁI és G.-ben" is például a 8 osztályos gimnáziumot. Átnézve azonban a hozzáférhető statisztikákat, a 8+4 és a 6+6-os képzéshez képest a 4+8-nak a legkisebb az aránya, de ezért legalább egy osztály biztosan sikerül majd indítani. Már ha megteremtődnek az ehhez szükséges további feltételek. Nem beszélve a gimi sürgető felújítási munkálatairól, melyekről ezúttal sem esett szó.

         Fotó: Németh György

Tekintettel azonban a mindkét iskolában magas tanulói létszámra, sok tanárt biztosan nem tudnak majd elbocsátani, még akkor sem, ha tovább emelik a Pedagógus Életpálya keretében a kötelező óraszámot. Amit biztosan megspórol az egyetem és a költségvetés, az egy igazgatói fizetés és esetlegesen további igazgatóhelyettesek juttatása. Az új intézmény élére biztosan új igazgatói pályázatot írnak ki, és napjaink szakosztályvezető-cseréit látva korántsem biztos, hogy bármelyik jelenlegi és eddig szakmailag bizonyított igazgató nyerné ezt, hiszen náluk könnyen jelentkezhet politikailag rátermettebb vezető. Sokan emlékeznek Szegeden néhány éve a Radnóti (ennek a nevét vajon mikor veszik el?) élén történt politikai igazgatóváltására, majd a korábbi vezetőnek a tantestület, a diákok, és a szülők megelégedésére való visszatérésére.

Ha jól értelmezzük a történteket, a Ságvárik tanári testületét azzal „vette meg” az egyetem vezetése - mely úgy tűnik korábbi köztársasági elnökünkhöz hasonlóan a motorja kíván lenni a változásoknak - hogy a két gyakorló iskolát megmenti a KLIK alá kerülés - nem túlzunk -, rémétől az átszervezéssel és névváltoztatással.

Hogy a Ságvári-brend kukázásáról mit gondolnak a most és a korábbi 60 évben ott tanulók - tanítók, az persze most sem érdekel senkit. Jobb, ha tudomásul veszik: alattvalók.

Siposvölgyi Ármin