Az előválasztás egyik legnagyobb hozadéka, hogy a pártok már nem csupán a közvélemény-kutatások alapján ítélik meg a választóikat és önmagukat. Ha valaki hibázott, annak következményei voltak, ha valaki jól csinált valamit, akkor lendületbe jött. A politika már nem csak az elemzők okoskodására épül, hanem a választók által leadott szavazatokra. Az ellenzéki oldalon pedig olyan megtisztulási folyamat indult el, amire már rég szükség volt. És ha valaki még mindig fanyalog, annak érdemes átgondolnia, mi vezetett odáig, hogy már az előválasztást is elbukta a kedvenc pártja vagy jelöltje.

Fotó: 24.hu

A csehországi választások végeredménye mutatja meg legvilágosabban, milyen veszélyes egy regnáló párt számára, ha a hatalmat nem hajlandó megosztani másokkal. A jobboldali hárompárti Spolu (Együtt) koalíció nyerte ugyanis Csehországban a szombat délután zárult képviselői választást, ezzel - ha kis fölénnyel is - megelőzte az Andrej Babis vezette ANO (Igen) nevű kormánypártot. Babis feltételezhető bukása nagyban köszönhető annak, hogy az ANO két eddigi koalíciós partnere, a szociáldemokraták és a kommunisták rosszul szerepeltek, így nincs igazán muníciója a kormányfőnek ahhoz, hogy tovább küzdjön hatalma megtartásáért.

Az elemzők kiemelték a cseh politikai eseményekkel kapcsolatban, hogy ugyan Babis sok elemét átvette magyar kollégája, Orbán Viktor törekvéseinek, ám mivel nem rendelkezett meghatározó többséggel a parlamentben, a jogállamot nem sikerült úgy megrendítenie mint szövetségesének Magyarországon. Babis politikai stílusa azonban arra ösztönözte politikai ellenfeleit, hogy pártszövetségeket létrehozva közösen próbálják legyőzni a kormánypártot, illetve kisebb koalíciós partnereit. A cseheknél ugyan nem volt előválasztás, de az ottani választási törvény lehetővé tette a szoros együttműködést az ellenzéki pártok között, így összefogva sikerült többségbe jutniuk a parlamentben.

Magyarországon azonban már csak egy közös pártlista, illetve minden körzetben egyetlen ellenzéki jelölt indítása lehet az egyetlen sikeres módszer a Fidesz egyeduralmának megtöréséhez. A magyar politikai erőtér ugyanis fokozatosan kétpólusúvá vált az utóbbi bő 10 évben, főként annak köszönhetően, hogy Orbán Viktor pártja egykori szövetségeseit bedarálta, az ellenzéki pártokat pedig folyamatosan diszkriminálja attól függetlenül, hogy azok baloldali, liberális vagy jobboldali nézeteket vallottak. Az ellenzéki összefogást lényegében az a politikai kényszer hozta össze, amit a Fidesz politikája idézett elő, így a duális politikai rendszer lényegében Orbán Viktor világnézetének logikus következménye.

A rendszer a gyermekbetegségeivel együtt is jól vizsgázott, amihez nagyban járultak hozzá a választást lebonyolító önkéntesek, no és azok a polgárok, akik elmentek voksolni.

A kormányfő azonban továbbra is az „Oszd meg és uralkodj!” elv alapján próbálja szétaprózni ellenlábasait, és úgy beállítani az összefogásban résztvevő pártokat, mint az uzsonnáért verekedő óvodásokat. Néha maguk az érintettek is besegítettek neki, hiszen a magyar ellenzékre oly jellemző széthúzás az előválasztási folyamatban is erodálta a pártok politikai tőkéjét. Ez főként az első forduló után kialakult miniszterelnök-jelölti hármas üzengetéseiben, beszólásaiban, sőt nyílt acsarkodásaiban volt tetten érhető. Karácsony Gergely visszalépésével azonban némileg tisztult a kép, és a második forduló végeredményét pedig végül mindenki kénytelen lesz tudomásul venni, akár örül neki, akár nem.

Közben az első forduló nagy vesztesei és győztesei is levonhatták a konzekvenciákat a szereplésükkel kapcsolatban. Most mutatkozik meg csak igazán annak a jelentősége, hogy a körülményekhez és lehetőségekhez képest sokan voksoltak az első fordulóban, (több mint 600 ezren) így nem mondhatják a vesztesek, hogy nem volt elég reprezentatív a megmérettetés, így a hibákat muszáj önmagukban és saját pártjukban keresni. A Jobbik elnöke kénytelen volt elismerni, hogy rossz kampánystratégiát választott, de Jakab Péternél is rosszabbul járt Fekete-Győr András momentumos vezér, akitől megvonták a bizalmat saját pártjában.

A közvélemény-kutatások ugyanakkor ismét bemutatták, hogy a felmérések nem helyettesítik a választók közvetlen visszacsatolásait. Márki-Zay Péter előretörését nem jelezték ugyanis az intézetek, Karácsony Gergely gyenge szereplésére pedig szinte senki sem volt felkészülve. Az előválasztás kétséget kizáró érdeme, hogy tiszta képet rajzolt az ellenzék állapotáról, így fél évvel az igazi, nagy megmérettetés előtt a gyenge pontokon még javítgatni lehet, az erősségeket pedig tovább lehet építgetni. A rendszer a gyermekbetegségeivel együtt is jól vizsgázott, amihez nagyban járultak hozzá a választást lebonyolító önkéntesek, no és azok a polgárok, akik elmentek voksolni.

Fotó: infostart.hu

Az ellenzék sok tapasztalatot és önbizalmat nyert abból, hogy egyáltalán képes volt megbirkózni egy olyan nagy kihívással, mint egy országos választás megszervezése központi támogatás nélkül. Közben a Fidesz folyamatosan gáncsolta a választás lebonyolítását, saját médiájában pedig ha néha be is számolt róla, folyamatosan becsmérlő hangnemben beszélt róla. Az egész hasznát viszont csak jövő tavasszal mérhetjük meg igazán, hiszen az országgyűlési választások végeredménye igazolhatja vissza, hogy érdemes volt-e ebbe a nagy vállalkozásba belevágni. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „A mézsör próbája az ivás.”

A válasz röviden: nincs. De nem ennyire egyszerű ez a kérdéskör, hiszen az ellenzéki előválasztás megannyi nehézségre mutatott rá, és az is elképzelhető, hogy az összefogásban résztvevő pártok által kidolgozott szabályok használhatatlanok a magyar viszonyok között. Ennek ellenére az előválasztási szisztéma kipróbálása szükségszerű volt, de azt, hogy sikeresnek bizonyul vagy sem, csak az idő fogja eldönteni. Egyet ne felejtsünk: a teljes politikai ellenzék egy táborba terelése a Fidesz erőszakos, kirekesztő politikájának a következménye, ami akár a kormánypárt bukását is okozhatja. Ezért lesz a 2022-es parlamenti választás talán a legfontosabb és legizgalmasabb a rendszerváltás utáni politikai megmérettetések közül.

Fotó: alfahir.hu

A Fidesz majdnem napra pontosan két éve döbbent rá arra, hogy Magyarországon több millió embernek annyira elege van a politikájából, hogy szinte bármilyen politikai erőre hajlandó szavazni, csak hogy megszűnjön Orbán Viktor országlása. Az ellenzéki összefogás a legutóbbi önkormányzati választáson váratlan sikert hozott több nagyvárosban, de kisebb településeken is jól működött a különböző identitású, ám Orbánnal szemben álló politikai pártok együttműködése. A Fidesz vezérkara egyszerűen nem akarta elhinni, hogy tömegesen szavaztak az emberek olyan jelöltekre, akik nem igazán harmonizáltak a politikai felfogásukkal, de a nagy cél, hogy eltávolítsák a hatalomból Fidesz helyi embereit, felülírta a korábbi szabályokat.

Akkor hetekig próbáltak valami más magyarázatot találni a kudarcra a kormány és a párt felső vezetői, de végül bele kellett nyugodniuk, hogy a válasz amilyen egyszerű, olyan aggasztó rájuk nézve. Átlépte ugyanis azt a határt a társadalom tagjainak nagy része, amit a Fidesz átléphetetlennek tartott. DK-s szavazott jobbikosra, szocialista támogatott momentumost, LMP-s lépett vissza párbeszédes javára. Mindez arról árulkodott, hogy már nem egy sokszínű ellenzék küzdött a masszív kormányerőkkel, hanem egy egységesülő ellenzék a korábbi sikerektől kissé óvatlanná váló Fidesszel.

A tömbösödés azonban komoly kihívásokkal jár mind a két oldalon. A kormány részéről veszélyt jelent, hogy amennyiben sikeres lesz az összefogás, az egyéni választókörzetekben összeadódnak az ellenzéki szavazatok, ráadásul a közös lista is sokkal vonzóbb lesz az ellenzéki szavazók számára, hiszen nem kell félniük attól, hogy az általuk támogatott párt nem éri el a bejutási küszöböt, így elveszik a voksuk. Az ellenzék oldalán viszont a régi problémák kerültek reflektorfénybe az előválasztás során. A jelöltek keményen egymásnak mentek, és régi sérelmeiket olvasták a másik fejére, ha éppen rosszul állt a szénájuk. 

Mivel a kormánypárt politikai teljesítménye finoman szólva is hagy némi kívánnivalót maga után, a 2022-es voksolást akkor tudják magabiztosan hozni, ha rá tudják sütni ezt a billogot az ellenzékre.

A Fidesz fegyvere épp az lehet, ha egyértelművé teszik a sajátjaik és a bizonytalan szavazók előtt, hogy ez az ellenzék csak látszatra alkot egyetlen tábort, valójában egymással viaskodó pártocskák vívnak pozícióharcot a túlélésért. Az előválasztás második fordulójának ezért van sokkal nagyobb tétje annál, hogy a három talpon maradt jelölt közül ki húzza be a győzelmet. A civakodás, sőt az egymással való ijesztgetés a kormánypárt malmára hajtja a vizet, hiszen jól látható a szócsatákból, hogy a vesztésre állók nehezen viselik a kudarcot, és lassan durvább hangnemet ütnek meg egymással szemben, mint a leváltani kívánt Fidesz ellenében.

Az ellenzéket eddig épp az tartotta össze, hogy közösen alkották meg a játékszabályokat, és eddig tiszteletben is tartották azokat. Ez nem volt jellemző a Fideszre, és ez biztosított erkölcsi fölényt az összefogás pártjai számára. Ha ezt az előnyüket most elkótyavetyélik, akkor egyrészt kevesen mennek el szavazni a második fordulóban, másrészt alapot ad a Fidesz kritikáinak, miszerint nem lehet az országot olyanokra bízni, akik egymással sem értenek szót. Mivel a kormánypárt politikai teljesítménye finoman szólva is hagy némi kívánnivalót maga után, a 2022-es voksolást akkor tudják magabiztosan hozni, ha rá tudják sütni ezt a billogot az ellenzékre.

Fotó: telex.hu

Ne legyen kétségünk afelől, hogy a kormány mindent el fog követni annak érdekében, hogy lejárassa azt a miniszterelnök-jelöltet, aki győztesen kerül majd ki az előválasztás második fordulójából. Ilyen szempontból tehát szinte mindegy, ki fog nyerni, ugyanakkor az ellenfél karaktere meg fogja határozni a Fidesz kampányának stílusát is. Az is fontos szempont lesz, hogy a kihívó milyen erős lesz vidéken, illetve a kisebb településeken, ahol a Fidesz hagyományosan erős. Ezért nincs értelme számolgatni, üzengetni, háttéralkukat kötni. Az együttműködés eddig azt üzente: döntsön a nép, úgyhogy ha ez marad a jelszó, a választók bizalma töretlen lesz. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Nem biztos, hogy jól jársz, ha vágta közben lovat cserélsz, mert fogalmad sincs, milyen hátas jut neked.”   

Három nap alatt szeretné felmérni a magyar demokrácia állapotát az Európai Parlament héttagú delegációja, amely a tervek szerint a kormány, az ellenzék és néhány civil szervezet képviselőivel találkozik a napokban. A cél méltányolandó, ám nem valószínű, hogy a delegáció tagjai túl sokat tudnak majd hozzátenni mindahhoz, amit amúgy is tudnak már az EU-ban arról, mi folyik Magyarországon immár 11 éve. A vizsgálódás ezért inkább csak jelzés az Európai Parlament, a magyar kormány, valamint a hazai ellenzék és civilek felé.

Fotó: Népszava

Háromnapos látogatásuk során (amely szeptember 29-től október 1-jéig tart) az EP-képviselők a tervek szerint találkoznak Varga Judit igazságügyi miniszterrel és Pintér Sándor belügyminiszterrel. Szintén találkoznak Budapest főpolgármesterével, Karácsony Gergellyel, az Országgyűlés különböző pártállású tagjaival és a politikai ellenzék képviselőivel. Az EP-delegáció ugyanakkor találkozik a jogállamiság védelme, az esélyegyenlőség, a kisebbségi és szociális jogok területén dolgozó civil szervezetekkel, valamint beszél a sajtószabadságot védő szervezetekkel és a média teljes területét képviselő médiavállalkozások képviselőivel és újságírókkal is.

A delegáció emellett a Legfelsőbb Bíróság, az Alkotmánybíróság, az Országos Bírósági Hivatal, valamint az Országos Bírói Tanács és a Magyar Bírói Egyesület képviselőivel is eszmét cserél. A képviselők megbeszélést folytatnak az alapvető jogok biztosával, az oktatási és tudományos szervezetek képviselőivel és számos kulturális intézmény képviselővel is. Ugyanakkor a kormány kedvenc civil szervezete, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) nyílt levélben hívta meg a Budapestre érkező EP tényfeltáró delegációját magukhoz, hogy úgymond tárgyilagosabb tájékoztatást tudjanak adni az EP képviselőinek a magyar civil szervezetekről.

Mégis fontos esemény ez a vizsgálat a magyar ellenzéki választók számára, hiszen azt az üzenetet küldi, hogy az EU fokozottan figyel Orbánra és körére, és most már konkrét szankciókkal bünteti azt a politikát, amely teljesen figyelmen kívül hagyja a közös értékeket, sőt, az uniós szabályokat felrúgva olyan precedens igyekszik teremteni, ami veszélyezteti az Európai Unió egységét is.

A miniszterelnök azonban nem alacsonyodott le odáig, hogy beszéljen a strasbourgi küldöttség tagjaival, pedig most akár személyesen is eligazíthatta volna „Brüsszel bérenceit” arról, miként kell vélekedni a jogállamiságról, sajtószabadságról vagy a rendszer szintű korrupcióról. Ettől függetlenül is igazán ambiciózus terv az EP delegációjáé, hiszen három nap alatt ennyi megbeszélést lefolytatni, és azokból összerakni, mi is zajlik ebben az országban, meglehetősen nagy kihívás. Persze, a küldöttségben ott van az a Donáth Anna, akinek bizonyára nem mondanak majd sok újdonságot sem az ellenzéki, sem a kormánypárti politikusok, és alighanem a civilek véleményével is tisztában van a Momentum képviselője.

A mostani vizsgálat tehát minden jel szerint inkább egy demonstratív jellegű akció, mint új tények és összefüggések után való kutatás. A magyar illiberális állam minden lényeges ismérvével tisztában vannak ugyanis az Európai Unió minden intézményében. Tudja ezt Orbán Viktor is, aki nyilván a régi bevált szólamaival fog visszavágni, amikor a küldöttség megfogalmazza majd az aggályait: Soros, migránsok, hanyatló Nyugat, hazaáruló ellenzék stb. Mégis fontos esemény ez a vizsgálat a magyar ellenzéki választók számára, hiszen azt az üzenetet küldi, hogy az EU fokozottan figyel Orbánra és körére, és most már konkrét szankciókkal bünteti azt a politikát, amely teljesen figyelmen kívül hagyja a közös értékeket, sőt, az uniós szabályokat felrúgva olyan precedens igyekszik teremteni, ami veszélyezteti az Európai Unió egységét is.

Fotó: vail.hu

Valószínűleg a delegáció látogatásának időpontja sem véletlen, hiszen az ellenzéki előválasztás finisében érkeztek meg az EP Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságának tagjai. Jól látható az a szándék, hogy Orbán Viktor rendszerét olyankor fogja harapófogóba az EU és a hazai ellenzék, amikor a legnagyobb szüksége lenne külföldi és hazai támogatókra. A kormányfő körül valóban kezd elfogyni a levegő főleg külföldön, hiszen például a németországi választások is rosszul alakultak számára. Most már a hazai ellenzéken a sor, képes lesz-e megrendíteni az Orbán Viktor elmozdíthatatlanságába vetett hitet, ami a Fidesz kormányzásának alappillére immár 11 éve. Mert ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha már háromszor elhibáztál egy lövést, negyedszerre biztosan remegni fog a kezed.”

Szokásához híven hatásvadász kijelentésekkel operált Orbán Viktor, amikor cseh kollégája társaságában a napokban megtekintette a déli határszakaszon húzódó kerítést. A magyar kormányfő szeret úgy fogalmazni, mintha a világ nagyon egyszerűen működne, így a történelem kihívásaira is pontos és hatásos lépésekkel lehetne reagálni. A világ jelenségeire azonban nem tekinthetünk úgy, mint egy bográcsban rotyogó pörköltre, amelyet csak úgy lehet elrontani, ha nem a megfelelő alapanyagokat használjuk, és a hozzávalókat nem jó arányban keverjük bele.

Fotó: delmagyar.hu

Orbán Viktor felöltötte terepruháját, felhúzta a bakancsát, és Andrej Babis, cseh kormányfő társaságában terepszemlét tartott a röszkei határszakaszon. Nincs ebben semmi különös, hiszen a magyar miniszterelnök szívesen tetszeleg Európa déli határainak védelmezője szerepében, és minden ilyen alkalmat megragad ahhoz, hogy érzékeltesse: Brüsszel nem lehet neki elég hálás azért, hogy a kerítésével feltartóztatja a menekültek százezreit.

Most, hogy Afganisztán ismét a tálibok kezére került, Orbán még rá is tett egy lapáttal szokásos menekültellenes retorikájára. Nem riadt vissza attól sem, hogy hamis információkkal, de legalábbis csúsztatásokkal hergeljen az Európai Unió ellen. Orbán szerint ugyanis az EU azt mondja, hogy aki el akar jönni Afganisztánból, azt be kell engedni. Ez nemcsak egyszerű hazugság, de épp arra figyelmeztetnek az unió vezetői, hogy meg kell akadályozni egy 2015-höz hasonló krízist.

A magyar kormányfőt azonban nem igazán szokta érdekelni, hogy mi igaz, mi nem, ő a tények között olyan szempontok szerint válogat, melyek illenek bele saját politikai propagandájába, és melyek nem. Azt azonban ő is érzi, hogy egy globális problémáról van, aminek kezeléséhez nem elegendő magas kerítéseket építeni, hanem érdemi lépéseket kell tenni az olyan térségek problémáinak megoldása érdekében, melyekből nagy számban menekülnek el az emberek.

Ha Orbán komolyan gondolja, hogy ezekbe a konfliktusokba akár az EU, akár Magyarország érdemben be tudna avatkozni, és ennek következményeként a helyben maradásra ösztönözné az ott élőket, akkor nagyon naiv.

Ezért Röszkén egy régebbi javaslatát ismételte meg, mely szerint oda kell vinni a segítséget, ahol a baj van, és nem a bajt kell behozni Magyarország, Csehország vagy az Európai Unió területére. Nagyon jól hangzik, és akár tapsolhatnánk is az elképzelésnek, ám van egy komoly hiányossága: a gyakorlatban megvalósíthatatlan. Orbán nagyon jól tudja, hogy amennyiben konkrétumokat kéne mondania a saját javaslatával kapcsolatban, komoly bajba kerülne.

Mit jelent ugyanis az a terv, amit Orbán nagy általánosságban javasolt? Egyrészt rengeteg segélyt, komoly logisztikai és pénzügyi támogatást azoknak a kormányoknak, melyek humanitárius kríziseket próbálnak kezelni. A magyar kormány azonban nem arról híres, hogy ilyen régiókat támogatna, sőt még a feleslegessé vált kínai és orosz vakcinákat se ilyen hátrányos helyzetben lévő országoknak adományozza.

A humanitárius segítség nyújtása azonban csak a könnyebbik út a harmadik világ problémáinak megoldása felé. Az igazi gond az, hogy ezekben az országokban általában polgárháború is zajlik, és az ott élő lakosság leginkább a harcok elől menekül egy másik országba. Ha Orbán komolyan gondolja, hogy ezekbe a konfliktusokba akár az EU, akár Magyarország érdemben be tudna avatkozni, és ennek következményeként a helyben maradásra ösztönözné az ott élőket, akkor nagyon naiv.

Fotó: nyugat.hu

De Orbán reálpolitikus, tehát nagyon jól tudja, hogy olyan darázsfészkekbe, mint Afganisztán, Irak, Szíria, Jemen vagy Líbia nem szabad nyúlnia. Mire gondol tehát, amikor azt hirdeti, hogy a problémákat helyben kell megoldani? Valószínűleg arra, hogy soha, senki nem fogja megkérdezni tőle, pontosan hogy gondolná megoldani ezeknek az országoknak a problémáit? Ő ugyanis egy olyan kis ország miniszterelnöke, mely nagy, erős katonai szövetségesek segéderőjeként főként rendfenntartó szerepet vállal azokban a térségekben, ahol komoly konfliktusok mélyítik a válságokat. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Kibicnek semmi se drága.”

A magyar kormány úgy tesz, mintha semmi köze nem lenne a koronavírus-járvány egyre erősödő negyedik hullámával. Kommunikációjával azt üzeni a polgároknak, hogy az oltási kampányok sikeres lebonyolításával a hivatalos szervek minden tőlük telhetőt megtettek, azok pedig, akik ezek ellenére se oltatták be magukat, vessenek magukra. A Fidesz kormányzása alatt nem először fordult elő, hogy előbb találták ki egy krízis kommunikációját, mint ahogy az bekövetkezett. Jelen esetben azonban a történésekre kéne reagálni, és nem a jól betanult mantrát ismételgetni.

Fotó: Twitter

Aki eddig kételkedett benne, most megbizonyosodhat róla, hogy Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora a kormány reklámarca. A hangzatos nyilatkozatairól elhíresült orvosprofesszor képmásával díszített legújabb kormányzati plakáton ugyanis a következő szöveg olvasható: „Az oltás működik, Magyarország működik.” Ha ez egy alapvetés, akkor érthető, hogy a kormány potentátjai miért hangoztatják azt, hogy nincs szükség újabb korlátozó intézkedésekre, probléma megoldva azzal, hogy a lakosság döntő hányada felvette valamelyik védőoltást, és mintegy félmillió magyar már a harmadik szurit is megkapta.

Pedig a képlet nem ilyen egyszerű, sőt egyre bonyolultabb. A negyedik hullámban ugyanis nem csupán az a hárommillió honfitársunk érintett, akik nem oltatták be magukat, hanem azok is, akik papíron védettséget szereztek, ám különböző okok miatt továbbra is ki vannak téve a veszélynek. A kormány láthatóan nagyon nem akar népszerűtlen intézkedésekkel operálni a közelgő parlamenti választások előtt, ám közömbössége a probléma iránt komoly következményeket vonhat maga után. Orbán Viktor maga is elég kellemetlen viseletnek tartotta a védőmaszkot, és amikor tavasszal megválhattunk tőle, ő maga illusztrálta videóüzenetében, hogy vége az arc eltakarásának.

A probléma tehát összetett, és ezúttal nem feltétlenül az áldozatok száma fogja megmutatni, milyen nagy gond, ha a politikai érdek felülírja az egészségügyi szempontokat.

Csakhogy a számok nem politizálnak, a járványügyi adatok pedig nem a politikai preferenciák alapján alakulnak. Elképzelhető, hogy a járványgörbe jóval alacsonyabban marad ősszel, mint az eddigi legdurvább hullámban tavasszal, de a kórházak, és azokon belül az intenzív osztályok ismét nagy nyomás alá kerülhetnek, és tovább nyúlnak a várólisták olyan műtétek esetében, melyeket a járvány miatt eddig is sokáig halogattak. A probléma tehát összetett, és ezúttal nem feltétlenül az áldozatok száma fogja megmutatni, milyen nagy gond, ha a politikai érdek felülírja az egészségügyi szempontokat.

A kormány ezzel a magatartással igyekszik feledtetni korábbi hibáit is, főként azt az elhamarkodott döntést, hogy a kínai vakcinával oltották be a 60 év felettiek jelentős részét. Utólag ugyanis kiderült, hogy a nagy sietség több gondot okozott, mint amennyit megoldott. A kínai termék hatékonysága ugyanis megkérdőjelezhető az idős generáció esetében még a gyártó szerint is, de a kormány erőteljes kampánya hatására a nyugdíjasok jelentős részét sikerült rábeszélni a Synopharm elfogadására. Most főleg ők veszélyeztetettek, hiszen kérdéses, hogy mennyire tud ellenállni a szervezetük a vírus új variánsainak.

Fotó: 24.hu

Korábban is sejteni lehetett, hogy a kormány az oltási programmal igyekszik bizonyítani rátermettségét, határozottságát és szakmaiságát, miközben az ellenzéket hol oltáselleneseknek, hol politikai kalandoroknak, hol egymással civakodó óvodásoknak igyekszik bemutatni. Csakhogy a negyedik hullám már nem csak kopogtat az ajtónkon, hanem be is jött a házba. Egy ilyen helyzetben nem plakátokkal kell védekezni a kór ellen, hanem konkrét védelmi intézkedésekkel, melyek segítségével megelőzhető lehetne a nagyobb baj. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Ne a madarak csicsergését hallgasd az erőben, hanem az ellenség lovainak dobogását!”

Orbán Viktor politikája a folyamatos terjeszkedésre épül, így a legnagyobb félelme az, hogy védekezésre kényszerítik. Mivel jelenleg több tényező is akadályozza az expanzióját politikai és gazdasági téren, mindenképpen változtatni szeretne ezen a helyzeten. Erre utal, hogy több befolyást akar szerezni az ENSZ-ben, illetve hogy újra nekiment az Európai Bizottságnak amiatt, hogy a testület bírságot szabott ki Lengyelország ellen, amiért egy kormány által felügyelt fegyelmi tanáccsal tartja sakkban az országban működő bíróságokat. A magyar kormányfő érzi a döntés súlyát, hiszen Magyarország számára is hamarosan érkezhet egy ilyen komoly figyelmeztetés, ami védekezésre kényszerítheti a kormánypártot.

Fotó: 24.hu

Orbán Viktor pontosan tudja, hogy egy siker értékét az mutatja, hogy milyen jelentős ellenféllel szemben éri azt el. Ha például Magyarország labdarúgó válogatottja nagy gyötrelmek árán legyűri hazai pályán Andorrát, azért ugyan jár a három pont, de a focistáink nem lesznek büszkék a teljesítményükre. Ha azonban sikerült volna megverni az Angol válogatottat, az bizony fényes sikernek minősült volna. Ez utóbbi nemhogy nem sikerült, de csúfos vereség lett a vége, amit az sem szépít, hogy Schmidt Mária, Orbán Viktor kedvenc történésze a következőket üzente a brit miniszterelnökének: „Boris Johnson, maga egy kis, széteső ország élén áll. Törődjön bele és söprögessen a saját háza táján. Van mit”

Amellett, hogy Schmidt szavaiból nagyfokú frusztráció sugárzik, a Fidesz aktuális kommunikációjától alig tér el. Olyan kioktató, agresszív, sőt gyűlölködő hangvétel uralkodott el a kormánypárt soraiban, ami az egész politikai közösség lelkiállapotára utal. Nehezen tudja feldolgozni ugyanis a Fidesz, hogy az a politika, melyet Orbán Viktor iránymutatásával folytat immár 11 éve, folyamatos harcba, sokszor reménytelen küzdelembe hajszolta a kormányt. Ez persze elsősorban a külpolitikára igaz, idehaza eddig a lekezelő stílus volt a Fidesz sajátossága, ahogy néha odaszólt a lesajnált ellenzék politikusainak.

A magyar kormányfő aggodalma tehát megalapozott, hiszen a bírság már olyan szankció, amit nehéz itthon kommunikálni, hiszen kormányzati mulasztás eredményeként kell befizetni a közös kasszába.

A helyzet azonban mindkét fronton változóban van. Magyarországot és Lengyelországot már nem csupán bírálják az EU vezetői, de komoly következményekkel is fenyegetik a renitenseket, amennyiben nem tartják be az unió alapvető irányelveit. A lengyelek esetében már odáig fajultak a dolgok, hogy az Európai Bizottság bírság kiszabásáról döntött, mivel a lengyel kormány az igazságszolgáltatás függetlenségét korlátozta a Legfelsőbb Bíróság Fegyelmi Tanácsának működése miatt. Az Európai Bizottság még a nyáron szólította fel Lengyelországot a kifogásolt rendelkezések visszavonására, de a lengyel kormány ezt eddig nem tette meg, csak jelezte, hogy szándékában áll megfelelni a Bizottság utasításának.

Ez az eljárás jelzés Magyarország számára is, hogy a jövőben már nem lehet ígéretekkel húzni az időt, újabb és újabb kibúvókat keresni annak érdekében, hogy a döntéshozó szervek ne tudják érvényesíteni az akaratukat. Nem csoda hát, ha a magyar kormány azonnal reagált, és a Magyar Közlönyben ítélte el az EU lépését. Mivel többfrontos harc dúl az EU különböző intézményei és a magyar kormány között, az uniós szerveknek több terepen is módjuk van a lengyelhez hasonló intézkedést hozni az Orbán-kormány ellen. A magyar kormányfő aggodalma tehát megalapozott, hiszen a bírság már olyan szankció, amit nehéz itthon kommunikálni, hiszen kormányzati mulasztás eredményeként kell befizetni a közös kasszába.

Fotó:Népszava

Tovább növeli Orbán és közvetlen környezetének frusztrációját az a tény, hogy itthon se alakulnak túl jól a dolgok számára. A közvélemény-kutatók friss eredményei alapján az ellenzéki összefogás partiban van a Fidesszel, ugyanakkor vannak olyan közéleti témák (Fudan Egyetem, Pegasus-botrány, járványkezelés stb.) melyek komoly muníciót jelenthetnek a kormánypárt kihívói számára. Orbán vállán most hatalmas a felelősség, hiszen főleg az ő konfrontatív politikája vezetett idáig, ugyanakkor hívei a megoldást is tőle várják. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha túl messzire hajítasz egy követ, eltalálhatsz olyanokat is, akikkel nem akartál ujjat húzni.”

Szeret nagyokat álmodni Orbán Viktor, de sokszor rémálmok válnak ezekből. Ilyen volt a Budapestre tervezett olimpia ügye, és nagy valószínűséggel ilyen lesz a kínai Fudan Egyetem fővárosi kalandja. A kormányfő nagyon nem szereti, ha bárkik is beleszólnak a döntéseibe, de azt különösen nehezen viseli, ha itthon fúrják meg a terveit. Annyira azonban van pragmatikus politikus, hogy belássa, ha valamivel többet árt saját kormányának, mint amennyi haszna van belőle, akkor le kell mondania róla.

Fotó: 24.hu

Mivel a Nemzeti Választási Bizottság átengedte Karácsony Gergely népszavazási kérdését a Fudan Egyetem beruházásával kapcsolatban, igencsak megnőtt annak a valószínűsége, hogy a kormány elengedi ezt az ügyet, és épp olyan sumák módon farol majd ki az elképzelés mögül, mint korábban elállt a fővárosi olimpiai pályázattól egy hasonló szituációban. Az is nagyon valószínű, hogy a kormány „jelezte” az NVB felé, hogy nem lenne ellenére, ha áldását adná a főpolgármester népszavazási kezdeményezésére, mert így könnyebben ki tud szállni az egyre kínosabbá váló történetből.

Az is fontos szempont a kormány részéről, hogy a Fudan Egyetem tervével olyan témát adtak az ellenzéknek, és főleg a főpolgármesternek, amellyel hatékonyan kampányolhatnak az előválasztási időszakban. Ez némileg tükröződik már a legfrissebb közvélemény-kutatási adatokon is, amelyek jelzik a Fidesz megtorpanását a népszerűségi mutatókban. A kínai egyetem ügye nehezen védhető annak fényében, hogy az ellenzék állítása szerint a Fudan kedvéért a kormány beáldozná a korábban jóváhagyott Diákváros projektet, amely a magyar fiatalok lakhatási problémáin segítene.

Most valószínűleg a kárfelmérés és a kommunikációs lehetőségek mérlegelése zajlik a színfalak mögött, de a végeredmény jó eséllyel az lesz, hogy a kormány valahogy kifarol a projektből.

Orbán Viktor feje most azért is főhet, mert nehéz lesz a visszakozást kommunikálnia mind saját szavazói, mind a kínai partnerek felé. A mindig oly magabiztos Fidesz időhúzó taktikáját látva felvetődik a kérdés, hogy miért nem mérték fel a hirtelen bejelentett döntés előtt az ügy lehetséges következményeit? Valamiért nagyon fontos és rendkívül sürgős volt a kínai gigaprojekt a kormánynak, így nem lehetett elég idő a hatástanulmányok elvégzésére. Most valószínűleg a kárfelmérés és a kommunikációs lehetőségek mérlegelése zajlik a színfalak mögött, de a végeredmény jó eséllyel az lesz, hogy a kormány valahogy kifarol a projektből.

Van azonban egy fontos szempont, ami meghatározhatja az időzítést. Mivel a Fudan Egyetem Karácsony Gergely legerősebb kampánytémája az ellenzéki előválasztáson, Orbán szeretné elhalasztani a projekt elvetésének bejelentést, hogy ezzel ne erősítse a főpolgármester pozícióit a miniszterelnök-jelölti versengésben. Karácsonyt ugyanis mindenképpen szeretné elkerülni legfőbb ellenlábasként a Fidesz vezérkara a jövő tavaszi választáson. Sokkal jobban megfelelne ugyanis Orbán elképzeléseinek a Dobrev Klára vagy Jakab Péter elleni kampány 2022-ben, ugyanis nekik nincsenek olyan eszközök a kezükben, mint egy regnáló főpolgármesternek.

Fotó:24.hu

Karácsony jól tudja ezt, ezért is használja bátran a vétó eszközét. Ő ugyanis meglebegtetheti a fővárosba tervezett atlétikai világbajnokság megfúrását is, hiszen tisztában van azzal, hogy a Fidesz lényegében elengedte már a Fudan beruházás ügyét. A főpolgármester tehát be akarja zárni azt a kiskaput a kormány előtt, ami a projekt bizonytalan időre való elhalasztása jelentene. Mindenképpen saját sikereként szeretné felmutatni a kínai egyetemi beruházás megakadályozását, mert ezzel igen jó pozícióba kerülne az előválasztási kampányban. Mert ahogy egy dakota mondás tartja: „Nem sokat ér, ha csak megsebesíted a szarvast, mert akkor a farkasok lakmároznak belőle, de a saját családod éhes marad.”

Az utóbbi hónapokban egyre inkább szűkül a magyar kormány diplomáciai mozgástere, amit elsősorban annak köszönhet, hogy Orbán Viktor elkezdte feketében és fehérben lefesteni a bennünket körülvevő világot. A folyamatos ellenségkeresés oda vezetett, hogy most többnyire épp azok a meghatározó politikusok a számunkra fontos országokban, akikkel korábban összekötötte a bajuszt a magyar kormányfő. Az a tény is mélyebbre vájja a ráncokat Orbán Viktor homlokán, hogy eddigi szövetségesei belső problémákkal küszködnek, így nem igazán számíthat rájuk támogatóként a következő nagy küzdelemben, a magyar parlamenti választás kampányában.

Fotó: blikk.hu

A hét fontos híre volt, hogy a német szociáldemokraták átvették a vezetést a közvélemény-kutatóknál a népszerűségi versenyben. Bár a kereszténydemokratákkal látványosan megromlott a viszonya, mégis súlyos csapás lenne Orbán Viktor számára, ha a szociáldemokraták válnának Németország legerősebb pártjává. Ráadásul egy szocdem-zöld koalíció körvonalazódik Magyarország legfontosabb politikai és gazdasági partnerénél, ami azt jelenti, hogy kevés megértésre számíthat a magyar kormányfő az új német vezetésnél.

A szövetségi választás majdnem egy időben zajlik majd Németországban, mint nálunk az előválasztás, és mindkettő eredménye jelentősen befolyásolja majd Magyarország politikai jövőjét. A leköszönő Angela Merkel nem akart az utóbbi hónapokban komoly konfliktusokba keveredni, ezért Magyarországgal sem foglalkozott túl intenzíven. Bárki is lesz azonban az új kancellár Németországban, abban biztosak lehetünk, hogy Orbán Viktorra különös figyelmet fordít majd, mert a magyar kormányfő politikai világpolitikai ambícióit ma már senki se veszi félvállról.

Ez épp úgy nem igaz, mint az, hogy feljövőben lenne a szélsőjobb Európában. Ennek egyik leglátványosabb kudarca az, hogy egyelőre a meglévő jobboldali populista pártokat se sikerült egy akolba terelni, így Orbán továbbra se tud egy biztos szövetségesi bázisra támaszkodni azok után, hogy elhagyta a kereszténydemokraták pártcsaládját, az EPP-t.

Mindezt annak ellenére borítékolhatjuk, hogy az utóbbi években bebizonyosodott, hogy az orbánizmus nem fertőzte meg olyan erősen az európai politikát, mint ahogy attól néhány éve tartani lehetett. Egyedül Lengyelországban jutott hatalomra az Orbánéhoz hasonló tekintélyelvű és sok tekintetben demokráciaellenes kormány, de a hatalmon lévő PiS most éppen koalíciós partnereivel viaskodik, így messze nem olyan erős, mint idehaza az önmagában kétharmados többséggel rendelkező Fidesz. Ráadásul a lengyelekkel több kérdésben nem is ért egyet az Orbán-kormány, és a V4-ek két másik tagja, Csehország és Szlovákia is sok témában eltér a magyar iránytól.

A visegrádi országok vezetői arra is ráébredtek, hogy Orbán megpróbál a szövetség nevében politizálni, és sokszor azt a látszatot kelti, hogy az általa favorizált témák (migráció, homofóbia, Soros György, Brüsszel stb.) mindegyikében teljes az összhang a négy ország vezetői között. Ez épp úgy nem igaz, mint az, hogy feljövőben lenne a szélsőjobb Európában. Ennek egyik leglátványosabb kudarca az, hogy egyelőre a meglévő jobboldali populista pártokat se sikerült egy akolba terelni, így Orbán továbbra se tud egy biztos szövetségesi bázisra támaszkodni azok után, hogy elhagyta a kereszténydemokraták pártcsaládját, az EPP-t.

Nincs szerencsés lapjárása tehát Orbánnak, de az igazi problémát az jelenti számára, hogy az Egyesült Államok elnökét most Joe Bidennek hívják. Mivel a magyar kormányfő a kezdetektől Donald Trump hívének számított, és alapvetően a republikánus irányzathoz igazította kormánya külpolitikáját, most nehéz utat találnia a világ legnagyobb hatalmú vezetőjéhez. Biden ráadásul szoros szövetségre törekszik az EU-val, nem úgy mint elődje, aki szinte ugyanolyan ellenségesen lépett fel az unió országaival szemben, mint Kínával vagy Oroszországgal.

Ha már itt tartunk, érdemes néhány szót szólni ez utóbbi két országról, melyeket a magyar diplomáciai nemcsak kiemelt figyelemmel illet, de szoros szövetségre is törekszik velük. Kínával kapcsolatban belpolitikai problémák merültek fel, ugyanis több jel mutat arra, hogy a kormány elengedi a Fudan Egyetem ügyét, mivel ez a téma többet visz, mint hoz a Fidesz konyhájára. Oroszországgal most éppen nyugvóponton vannak a kapcsolatok, és láthatóan Orbánban már nem ég olyan hevességgel a tűz Putyin iránt, mint néhány éve. Itt a paksi beruházás elhúzódása az egyik gond, de a háttérben további problémák sorakozhatnak, melyekről nem sokat árul el a kormány.

  Fotó: femina.hu

Egyszóval, a derék Türk Tanács országain kívül nem sok új barátot szerzett és tartott meg az utóbbi időben Orbán Viktor. A nemzetközi diplomácia folyamatai nem igazán kedveznek most egy olyan hibrid rezsimnek, mint a magyar, ám láttunk már arra példát, hogy ilyenkor egyre inkább bezárkózik egy ország, mindenkiben ellenséget lát, és egyre bizalmatlanabbá válik a külvilággal szemben. Ez nem jelenti feltétlenül a kormány bukását, hiszen Magyarországon is népszerű üzenet, hogy mindenki ellenünk van, minden ország és gazdasági érdekcsoport rajtunk akar élősködni. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Minél több ellenséges törzs vesz körbe, annál népszerűbb lesz a saját törzsfőnököd, annak ellenére, hogy ő ásta ki a csatabárdot.”

Orbán Viktor a szabadságát töltötte az utóbbi napokban, legalábbis erre lehetett következtetni abból, hogy a Facebook-oldalára kiposztolta aktuális olvasmányait. A miniszterelnök igyekszik tehát minden pillanatot kihasználni arra, hogy továbbképezze magát, felkészüljön a jövő kihívásaira. Szüksége is lesz erre, mert komoly problémákat kell megoldania a következő hónapokban, és szellemi muníció nélkül erre kevés esélye lesz. Írásunkban most csak egy olvasmányával foglalkozunk behatóbban: Boyé Lafayette De Mente: A kínai észjárás című könyvével.

Fotó: index.hu

Nem tudom, Orbán Viktor olvasta-e Karácsony Sándor: A magyar észjárás című könyvét, de ha nem, javaslom, hogy előbb ezt a könyvet tanulmányozza, és csak utána térjen át a több mint 100 könyvet jegyző amerikai író, újságíró, kalandor Kínáról szóló könyvére. A főként a két világháború között alkotó magyar pedagógiai és filozófiai író ugyanis részletesen elemzi a magyarokra oly jellemző ázsiai gyökerű észjárás előnyeit és hátrányait az európai közegben. A kormányfő gondolkodását is régóta meghatározza a magyar identitást alapvetően meghatározó kettősség, és a legtöbbször arra a megállapításra jut, hogy a magyarok gondolkodását sokkal inkább az ázsiai hagyományok határozzák meg, mint az István király által felvett kereszténység tradíciói.

Csakhogy a helyzet nem ilyen egyszerű. Ősi pogány gyökerekkel rendelkeznek a hajdan szintén kalandozásokból, keresztény királyságok kirablásából élő vikingek is, utódaik mégis az európai liberális demokrácia leginkább prosperáló országaiban élnek. A dánok, svédek, norvégok nem tagadták meg múltjukat, mégis a sajátjuknak érzik azokat a demokratikus értékeket, melyeket az EU-n belül és kívül lévő országok is fontos kohéziós erőnek, a jövő garanciájának tartanak. A magyar felfogás szerint azonban az ázsiai eredet és a pogány múlt mindig jó hivatkozási alap akkor, ha a hazai politikai vezetők valamilyen konfliktusba kerülnek az Európai Unió valamelyik intézményével.

Orbán számára tehát adódik a lehetőség, hogy történelmi, ideológiai hivatkozási pontként kezelje a magyarság ázsiai eredetét, ezzel legitimálja folyamatos szabadságharcát az EU és a szövetségen kívül működő, de mégis a modern politikai értékek mentén politizáló ország (például Norvégia) ellen. Az ázsiai identitás mítosza ugyanakkor nagyon jól jön a kormányfő számára akkor is, amikor gazdasági, politikai és ideológiai szövetségeseket keres keleten. A közép-ázsiai autokráciákat tömörítő Türk Tanács például különösen kedves Orbán számára, hiszen itt olyan vezetőkkel ülhet egy asztalnál, akik a demokráciát értelmezhetetlen szójátékként ismerik csak.

De a kazah, üzbég, azeri, türkmén és kirgiz szövetségnél is sokkal többet jelent Orbán számára Kína barátsága. A távol-keleti óriás egyrészt egy dinamikusan fejlődő gazdaságot tudhat magáénak, másrészt politikai berendezkedése minta a magyar kormányfő számára, hiszen ebben az országban évtizedek óta nem rendeztek demokratikus választásokat, a kommunista párton kívül nincs legitim politikai erő, a sajtót pedig teljesen uralja a KKP. Kína azonban nem ilyen egyszerű képlet, sőt, nagyon is bonyolult megérteni a működését, a szándékait, politikai törekvéseit.

Ezek mind olyan gesztusok, melyek számunkra jelentősnek tűnnek, a kínai vezetés számára azonban apróságnak számítanak.

Mondhatnánk, hogy épp ezért helyeseljük, hogy Orbán Viktor az olvasmányain keresztül (is) igyekszik árnyaltabb képet kapni arról, miként kell értelmezni a Föld legnépesebb országát, milyen főbb jellemzői vannak a kínai gondolkodásmódnak. Ám azt gondolom, hogy a magyar miniszterelnök kissé megkésett a tájékozódással, ráadásul nem is biztos, hogy a legalaposabb elemzést vette a kezébe. Akik ugyanis évtizedek óta tanulmányozzák a Kínai Népköztársaság történelmét, társadalmát, gazdaságát, azt mondják, hogy minél több információval rendelkeznek az országról, annál kevésbé mernek általános kijelentéseket megfogalmazni róla.

Kína tehát egy nagy talány, ugyanakkor viszonyulnunk kell hozzá, akár szimpatikus az ottani politikai gyakorlat, akár nem. Orbán is ebből a szükségszerűségből indult ki, amikor elkezdett látványosan közeledni a kínai vezetéshez. Azt nyilván már személyesen is megtapasztalta, hogy a kínaiak másként tárgyalnak, alkudoznak, mint az európaiak vagy az amerikaiak. Számukra a konfuciánus gondolkodásban rejlő visszafogottság nem a gyengeség jele, hanem a cél hosszú távú elérésének módszere.

A kínai expanzió nem azt jelenti, amit mi a hagyományos európai felfogásban értünk alatta: Először kulturális, gazdasági értelemben terjesztik ki a befolyásukat, aztán jöhet a politikai, és ha szükséges a katonai beavatkozás. Bár átvették a kapitalista gazdasági modell számos elemét, nem olyan kapzsik, mint a nyugati nagyvállalatok többsége. Továbbra is tervgazdálkodásban gondolkodnak, ellenőrzik az élet minden területét, állampolgáraik bárhol élnek a világban, kötelesek szolgálni a kommunista pártot és az ország titkosszolgálatát. Ha valaki szövetségre kíván lépni velük, jó ha tisztában van ezekkel az alapvető tényekkel, mert különben komoly meglepetések érhetik.

Ami viszont ennél is fontosabb, hogy számukra a mértékek teljesen mást jelentenek, mint egy európai számára. A mi kontinensünkön vannak olyan országok, melyek lakossága és területe meg sem közelíti egy közepes nagyságú kínai városét. Ez érvényes a gazdasági tényezőkre is. Magyarország például elég jelentéktelen piacnak számít, hiszen itt viszonylag kevés kínai terméket lehet értékesíteni. És ez a legfőbb gond Orbán számára. Ha nem tudunk komoly gazdasági előnyöket kínálni, akkor más juttatásokat kell kitalálnunk. És itt jön be a Fudan Egyetem ügye, a kínai vakcinák állami propagálása, a Belgrád-Budapest vasútvonal felújítása. Ezek mind olyan gesztusok, melyek számunkra jelentősnek tűnnek, a kínai vezetés számára azonban apróságnak számítanak.

Fotó:444.hu

Nem lehet tudni, hogy végzett-e már aktuális olvasmányaival a magyar kormányfő, de ha túljutott Boyé Lafayette De Mente írásán, sejtheti, hogy a kínaiak félig már lépre is csalták. Gazdasági és politikai befolyásukat kihasználva ugyanis máris kiszolgáltatott helyzetbe hozták Orbán Viktort. Az erősebb ugyanis bármit ígérhet, a gyengébb azonban csak reménykedhet, hogy ezek valóra is válnak. Mivel a magyar kormány továbbra is látványosan hadakozik Brüsszellel, a kínai vezetés pontosan tudja, hogy Orbán ebben a küzdelemben csak rájuk és esetleg Oroszországra számíthat. Talán még nem késő visszafordulni erről az útról, és azt mondani, hogy európaiak vagyunk, így is gondolkodunk, a kínai észjárást pedig csak könyvekből szeretnénk megismerni. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Ha dakotának születtél, élj is dakotaként, ne csábítson a sápadtarcúak gazdagsága!”

A Fidesz vezető politikusai egyre nyíltabban beszélnek arról, hogy az ország akár el is hagyhatja az Európai Uniót, ha az érdekeik úgy kívánják. Korábban csak néhány szélsőségekre hajló pártember fejtegette a tagság feladásának lehetőségét, de most egy megfontoltságáról és visszafogottságáról ismert technokrata, Varga Mihály célozgatott arra, hogy amennyiben nettó befizetővé válnánk, érdemes lenne átgondolni a politikai és gazdasági közösség elhagyását. A pénzügyminiszter amúgy komoly vitába keveredett Matolcsy György jegybankelnökkel is, de köztük egyelőre nem a kilépés vagy maradás kérdése okozza a feszültséget.

Fotó:portfolio.hu

Egy nagyívű terv kezd kirajzolódni a szemünk előtt az utóbbi években, de annyira hihetetlennek tűnt eddig a végcél, hogy nem igazán vettük komolyan. Előbb komoly politikai és gazdasági együttműködés jött létre olyan nagyhatalmakkal, melyek régi vetélytársai az Európai Uniónak és az Egyesült Államoknak, majd a magyar kormány nyíltan hadat üzent az EU-nak, miután Brüsszel megelégelte, hogy Orbán és köre egyre nyíltabban söpri félre az uniós értékeket, ugyanakkor a zsarolást sem tartja túlzó eszköznek, ha a kohéziós támogatások megszerzéséről van szó.

A Fidesz prominensei ma már elég nyíltan hangoztatják, hogy szinte kizárólag a gazdasági érdekeket tartják fontosnak az uniós szövetségen belül, az ideológiai szempontok számukra jelentősüket vesztik, ha éppen előnyös üzletre készülnek Kínával, Oroszországgal, netán valamelyik közép-ázsiai autokráciával. Az Orbán-kormány pragmatizmusa ma már odáig jutott, hogy nyíltan vallják fideszes politikusok, az ingyen pénz tartja még az EU-ban az országot, de ha egyszer (mondjuk a 2030-as évekre) nettó befizetővé válnánk, akkor már semmi sem marasztalná őket ebben a közösségben.

Arról nem is beszélve, hogy ha tényleg igaz lenne a tétel, mely szerint csak a pozitív szaldós tagság a kifizetendő, akkor már rég ki kellett volna lépnie Németországnak, Svédországnak vagy Hollandiának.

Komoly fejlemény azonban, hogy az egyik legfontosabb tárca vezetője is arra célozgatott egy minapi interjúban, hogy teljesen át kell értékelnünk a tagságunkat abban az esetben, ha több pénzt fizetnénk be a közösbe, mint amennyit visszakapunk onnan. Varga Mihály ezt még megspékelte azzal, hogy a felelősséget Brüsszelre hárította, azt állítva, hogy az EU különböző szervei folyamatosan támadják Magyarországot. Ez az ideológiai utalás meglehetősen szokatlan attól a pénzügyminisztertől, aki eddig megpróbálta távol tartani magát a Fidesz acsarkodó kampányaitól, és igyekezett a világot a számok nyelvén értelmezni.

Csakhogy Varga helyzete nem túl rózsás jelenleg a kormányon belül, hiszen az a Matolcsy György bírálja folyamatosan tárcája gazdaságpolitikáját, akivel elvileg szövetségesek, és a monetáris politikában szorosan együtt kéne működnie a jegybank első emberével. Anélkül, hogy most mélyebben leásnánk ennek a vitának a gyökereihez, meg kell állapítanunk, Orbán nem fogja sokáig tűrni, hogy a gazdasági újraindítás kérdéseiben két fontos embere a kormánysajtóban üzengessen egymásnak. Márpedig az ellentétek eléggé kibékíthetetlennek tűnnek, így a pénzügyminiszternek is villantania kell valamit, ha a jövőben meg akarja őrizni a pozícióját.

Varga Mihály nyilatkozata tehát inkább értelmezhető egy gesztusként Orbán Viktor felé, mint őszinte kinyilatkoztatásként. Azt ugyanis ne feltételezzük a pénzügyminiszterről, hogy nincs tisztában fontos gazdasági összefüggésekkel. Pontosan tudja például, hogy még legalább két hétéves uniós költségvetési ciklus kell ahhoz, hogy akár nullás befizetők legyünk. Ugyanakkor azzal is tisztában kell lennie, hogy egy országnak nem pusztán a vissza nem térítendő támogatások miatt érdemes az EU-ban maradnia. Arról nem is beszélve, hogy ha tényleg igaz lenne az a tétel, mely szerint csak a pozitív szaldós tagság a kifizetendő, akkor már rég ki kellett volna lépnie Németországnak, Svédországnak vagy Hollandiának.

Fotó: 24.hu

A magyar pénzügyminiszter most abban bízhat, hogy nyugati partnerei a helyén kezelik a nyilatkozatát, vagyis csakis belpolitikai üzenetként értelmezik. Maga a miniszterelnök is egyelőre csak a kardcsörtetés szintjén üzenget Brüsszelnek, hiszen jól tudja, hogy az uniós források nélkül saját oligarchái falnák fel. Más kérdés, hogy Orbán régóta igyekszik megteremteni az alternatív finanszírozás lehetőségét azzal, hogy egyre szorosabbra fűzi kormánya gazdasági és politikai együttműködését Kínával és Oroszországgal. A keleti hiteleknek azonban komoly áruk van, ráadásul elég sok rémisztő példát láthat Orbán a világban arra, milyen kiszolgáltatottá tesz egy államot, ha az adósságát nem tudja törleszteni Kínának, netán az oroszoknak. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Pereskedhetsz, ha egy tüzes paripát adsz kölcsön, és egy sánta gebét kapsz vissza, de a bíróság azt fogja mondani: A ló az csak ló.”

A hangzatos szólamairól elhíresült Orbán-kormány közel 10 éves tündöklése után lecseréli a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatát a közintézmények falain az Alaptörvény preambulumaként ismert Nemzeti Hitvallásra (NEHI). Mielőtt feltennénk magunknak a belülről önkéntelenül is feltörő kérdést: „Épp ez a legfontosabb most Magyarországon?”, vizsgáljuk meg a most lecserélt politikai nyilatkozat szövegét, amely lényegében a Nemzeti Együttműködés Rendszerének alapdokumentuma. Sok mindent meg fogunk érteni abból, ami 2010 óta történt ebben az országban.

Fotó: civilhetes.hu

„A XXI. század első évtizedének végén, negyvenhat év megszállás, diktatúra és az átmenet két zavaros évtizede után Magyarország visszaszerezte az önrendelkezés jogát és képességét.” - szól a „Legyen béke, szabadság és egyetértés!” címet viselő politikai nyilatkozat első mondata, mely hatalmas méretben bekeretezve díszelgett 10 évig a közhivatalok falain. Ez a kijelentés a Nemzeti Együttműködés Rendszerének alaptézise, hiszen azt hirdeti, hogy az utóbbi szűk 70 év lényegében csak vergődés volt a magyar történelemben, hiszen a Fidesz színre lépése előtt csak elnyomás és zűrzavar jellemezte az országot.

Eltekintve attól, hogy ebben a zavaros időszakban Orbán Viktornak is jutott négy év kormányzás, azért érdemes megemlíteni: a történelmet tényleg a győztesek írják, de épp ezért nem szabad hinnünk ezeknek az utólagos értelmezéseknek. A NENYI szerint például ki kell hajítanunk az ablakon a rendszerváltást, a többpártrendszer kialakítását, a sajtószabadság megteremtését, a demokratikus intézményrendszer megerősödését, valamint csatlakozásunkat az Európai Unióhoz. Ezek modern kori történelmünk felemelő pillanatai, melyekre büszke lehet az ország minden polgára attól függetlenül, hogy a jelenlegi kormányt vagy annak ellenzékét támogatja.

Azért arra a sugalmazásra is érdemes figyelnünk, mely szerint a 2010-es fülkeforradalommal szerezte vissza Magyarország a nemzeti önrendelkezését. Ez a gondolat megelőlegezi az Orbán-kormányok permanens szabadságharcát, melyet most éppen Brüsszel ellen vív, de ha netán ez nem lenne elég, bármikor besegíthet Soros Gyurka bácsi vagy akár Washington is. A NER alaptézise az, hogy folyamatos támadásokat kell elszenvednünk külföldről, de a nemzeti kormány szilárdan áll a vártán, és senki se mondhatja meg Magyarország kormányának, miként kell értelmeznie a menekültkérdést, a civil társadalom szerepét vagy a család fogalmát.

Elképzelhető, hogy a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatát most azért távolítják el a közhivatalokból, mert a NER ebben a kontextusban már csak negatív üzeneteket küld a választók felé, és most a Nemzeti Hitvallás című szövegtől valamiféle ideológiai felfrissülést várnak.

De ne ragadjunk le az első mondatnál! Vannak a most nyugdíjba küldött Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatának egyéb tanulságos részletei is. Itt van például a harmadik bekezdés: „Az Országgyűlés kinyilvánítja, hogy az áprilisi választásokon új társadalmi szerződés született, amellyel a magyarok egy új rendszer, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének megalapításáról döntöttek. A magyar nemzet e történelmi tettével arra kötelezte a megalakuló Országgyűlést és a felálló új kormányt, hogy elszántan, megalkuvást nem ismerve és rendíthetetlenül irányítsák azt a munkát, amellyel Magyarország fel fogja építeni a Nemzeti Együttműködés Rendszerét.”

A szöveg egyértelműen utal arra, hogy a magyar választók maguk kötelezik a kormányt arra, hogy egy új rendszert, az általuk Nemzeti Együttműködés Rendszerének titulált konstrukciót hozzanak létre. Ez a szemlélet élt tovább a nemzeti konzultációk sorozatában, vagyis a kormány folyamatosan arra hivatkozik, hogy a választók maguk követelik ki azokat az intézkedéseket, melyeket már korábban elhatározott a kormány. A „nép nevében” cselekvő kormány számára így válik egy arctalan, irányított kérdések mögé bújtatott tömeg hivatkozási ponttá, ezáltal legalizálja saját hazugságait és népszerűsíti erőszakos, sokszor kirekesztő politikáját.

Van azonban ennek bekezdésnek egy olyan megállapítása is, amely visszacsapott a Fidesz arcába. Ebben a dokumentumban vezetik be ugyanis a Nemzeti Együttműködés Rendszerének fogalmát, melyet ma már szinte csak az ellenzék használ nem kis iróniával. Az Orbán-kormány utóbbi 11 éve ugyanis minden, csak nem nemzeti, nem együttműködés, és nem rendszer. A NER annak a megfoghatatlan ideológiának a gúnyneve lett, amely hiába igyekszik elfedni a kormány erőszakos, sokszor pökhendi és hazug politikai kommunikációjának a mellékhatásait.

A NER nem lett ugyanis népszerű, csak leválthatatlan. A Fidesz politikájának lényege, hogy minden választási évre összegereblyézzen legalább két és fél millió támogatót, sokak számára tegye egyértelművé, hogy nincs értelme az urnák elé járulniuk, és akik mégis ellenük szavaznak, legyenek tisztában azzal, hogy az ellenzék soha nem törheti meg Orbán Viktor egyeduralmát. Elképzelhető, hogy a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatát most azért távolítják el a közhivatalokból, mert a NER ebben a kontextusban már csak negatív üzeneteket küld a választók felé, és most a Nemzeti Hitvallás című szövegtől valamiféle ideológiai felfrissülést várnak.

Az igazság viszont az, hogy olyannyira jelentéktelenné vált a NENYI az utóbbi 10 évben, hogy szinte észre sem fogjuk venni az eltűnését, illetve a lecserélését. A Fidesz egy pragmatikusan kormányzó párt, ám időről időre felvetődik az igény a vezetőiben, hogy valamiféle ideológiával támogassák meg a gyakorlati lépéseket. Valószínűleg most azért vették elő a Nemzeti Hitvallás szövegét, mert érzik, hogy a kormánypárt támogatói valamiféle ideológiai kapaszkodóra vágynak. Más kérdés, hogy a szöveg szerzői erősen vitatható figurák. Az egyik Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, a másik pedig az a Szájer József, akinek politikai karrierje egy brüsszeli melegpartin ért véget tavaly decemberben.

Fotó: TASZ

A szimbólumok ilyen erőszakos terjesztése persze segítheti a kormányzást, sőt akár a választási győzelemhez is hozzájárulhat 2022-ben. Minden azon múlik, hogy a magyar társadalom mennyire fásult bele a kormány folyamatos nyomulásába. 2010 óta ugyanis olyan a közélet, mintha egy permanens választási kampány zajlana az országban. Ennek egy fontos elemét emelik most le a közhivatalok falairól, hogy aztán egy másikat helyezzenek a helyébe. Az Orbán-kormány szereti, ha mindig a polgárok szeme előtt van, üzenetei mindenhol elérik a választót. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha az istálló mellett laksz, az illatok mindig emlékeztetnek rá, hogy vannak lovaid.”