Ami a Színház- és Filmművészeti Egyetem körül zajlik, a civil kurázsi és a hatalmi arrogancia csatája. Az esélyek természetesen nem egyenlők, hiszen a hatalmas médiagépezettel rendelkező Orbán-kormány nincs kényszerhelyzetben akkor sem, ha a hallgatók ellenállása és a tanárok jelentős részének felmondása miatt el sem kezdődik az érdemi oktatás az intézményben. Ugyanakkor az események rámutatnak arra a tényre, hogy a társadalmi szolidaritás már sokkal jobb állapotban van Magyarországon, mint mondjuk 6-8 éve.

Fotó: 24.hu

Többször értekeztünk már arról, hogy az Orbán-rendszer egyik fő törekvése a társadalmi szolidaritás ellehetetlenítése Magyarországon. A különböző szociális, szakmai és civil csoportok elleni fellépését ugyanis az jellemezte, hogy a konfliktusok idejére sikerült izolálniuk ezeket a szerveződéseket, így a minimálisra csökkentették annak az esélyét, hogy más fenyegetett társadalmi csoportok is kiálljanak a megtámadottak mellett.

Az SZFE elleni támadás esetén azonban mintha megváltozna a tendencia. A hatalom ugyanis a maga erőszakos módján ugyan végigvitte az intézmény átjátszását a kormányhoz kötődő közalapítványhoz, ám amikor annak vezetői megpróbálták elfoglalni aúj pozíciójukat, a diákság, a tanárok és szimpatizánsok megakadályozták ezt. A Vidnyánszky Attila elleni közös fellépés olyan összhangot teremtett a társadalom jelentős részében, hogy vidéken, sőt külföldön is tiltakozásokat indított el a kormány módszerei ellen.

Minél inkább eszkalálódik ugyanis a helyzet, annál jobban látszik a NER tehetetlensége.

A NER már nem úgy viszi végig az akaratát, mint korábban, most éppen egy viszonylag kis létszámú felsőoktatási intézmény akadt meg a torkán. A kormánypárti politikusok persze igyekeznek bagatellizálni az ellenállást, hiszen, ha kiderülne, hogy egy egyetemmel sem bírnak el, joggal feltételeznék a magyar választók azt, hogy a Fidesz akár egy országgyűlési választáson is kudarcot vallhat. Az ügy ezért bármennyire is kínos az állampárt számára, fontos hogy bebizonyítsa, ki az úr a házban.

Ha ugyanis nem működne az a régi módszer, mely az elégedetlenkedők ellehetetlenítésére, mozgalmuk kifulladására alapoz, akkor újat kéne kitalálni, ami amellett, hogy némi kreativitást feltételezne a kormányzati agytrösztről, azt a veszélyt is hordozná, hogy az új módszer már nem lenne olyan hatásos, mint a korábbi. A tiltakozó diákok fölényeskedő leszólása, az „ugráljatok csak, majd kifáradtok” mentalitás azonban most csak olaj a tűzre. Minél inkább eszkalálódik ugyanis a helyzet, annál jobban látszik a NER tehetetlensége.

Fotó: blikk.hu

Ettől még győzedelmeskedhet a kormányzati oldal, ám a társadalmi szolidaritás felerősödése nem túl jó hír a Fidesz potentátjai számára. Le lehet szedetni a tiltakozó feliratokat olyan intézmények faláról, melyekben sokan támogatják az SZFE tanárainak és diákjainak tiltakozását, ám az ilyen intézkedések egyre kínosabbak azok számára, akik kényszerből egy erőszakos kormányzati intézkedést védenek. Ha a félelem már nem uralja a társadalom minden szintjét, akkor válik egyre nyilvánvalóbbá, hogy a magyar választópolgárok is legalább olyan szolidárisak egymással, mint az EU más tagországaiban élők. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Csak addig félsz a kis cowboytól, amíg meg nem látod a kezében a játékpisztolyt.”

Totális következetlenség jellemezte a magyar kormány intézkedéseit a koronavírus-járvány két hulláma között, ezért a most kibontakozó káosz senkit se lepjen meg. A megelőző intézkedéseknek álcázott politikai indíttatású intézkedések csakis a kormány érdekeit szolgálták, így a szakmai szempontok negligálása a hatalmon lévők felelősségét veti fel. Orbán Viktort és csapatát ugyanis időben figyelmeztették a szakemberek, hogy a veszély nem múlt el, sőt, a tavaszinál jóval nagyobb problémák jöhetnek a nyár elmúltával.

Fotó: Népszava

Nem lehet minden kormányzati intézkedést annak alárendelni, hogy az népszerű-e az a lakosság körében. Márpedig a magyar kormány folyamatosan teszteli a társadalmat, hogy kipuhatolja, a járvány kapcsán milyen lépéseket fogadna szívesen az emberek többsége. Nyilván sokan szerették volna a hátuk mögött tudni a tavaszi korlátozó intézkedések javát, élvezni szerették volna a nyári vakációt, újra látni akarták szeretteiket, és nem utolsó sorban az iskolában látnák legszívesebben a gyermekeiket, hogy végre saját közegükben sajátítsák el a tudást.

Ezek jogos igények, mint ahogy az sem elhanyagolandó szempont, hogy a gazdaságot nem béníthatja tovább a járvány, hiszen az mindannyiunk életére kedvezőtlen hatással lesz, ha nem indul újra a termelés teljes kapacitással. Vannak azonban más szempontok is, mint a közvetlen vágyaink, vagy a saját érdekeink. A koronavírus-járvány eddigi tanulságai ugyanis hasznosak lehetnének, ha azokat komolyan vennék a döntéshozók.

Az Orbán-kormány úgy próbált tehát kedvező képet festeni saját védekezési stratégiájáról, hogy közben saját maga ágyazott meg a járvány terjedésének.

A tesztelések fontosságát például az eddig gyűjtött információk rendszeresen megerősítették, a magyar kormány azonban lényegesebbnek tartotta az igazoltan fertőzöttek számának alacsonyan tartását, amit azzal ért el, hogy csak a legszükségesebb esetekben rendelte el a tesztek elvégzését. Ilyen például a sportolók vizsgálata, ami a nemzetközi sztenderdek miatt elkerülhetetlen. Az esetszámok növekedése ezért főként a sportolók fertőzési adatainak nyilvánosságra kerülésével vált nyilvánvalóvá.

A tanévkezdés közeledtével aztán az oktatási intézmények háza táján is gondok jelentkeztek, hiszen például a gólyatáborok részvevőin elvégzett tesztek elkezdték felfelé nyomni a napi fertőzöttségi adatokat. Nem kell statisztikusnak lenni ahhoz, hogy a megvizsgáltak szűk körében lévő arányokat felkerekítve belássuk, hogy már nem csupán néhány fertőzési góc van az országban, hanem lényegében követhetetlenné vált, milyen közösségekben vannak veszélyben az emberek.

Ezért lehet igaz az innovációs tárca járványügyi munkacsoportjának számítása, mely szerint ma már egy fertőzött valószínűleg 2-2,5 embernek adja tovább a vírust. Ebben az esetben rövid időn belül ezres nagyságrendű új fertőzöttel számolhatunk naponta, miközben a tesztelési protokoll még a tavaszi feltételeket idézi. Az Orbán-kormány úgy próbált tehát kedvező képet festeni saját védekezési stratégiájáról, hogy közben saját maga ágyazott meg a járvány terjedésének.

A szűk érdekekre fókuszáló politikai kommunikáció ugyanis azt hitette el a magyarokkal, hogy sikeresebbek voltunk a védekezésben az átlagnál, ezért kevésbé hitték el az emberek, hogy nem érdemes komolyan venni a még érvényben lévő korlátozó intézkedéseket. Ráadásul, látva a visszafordíthatatlan folyamatot, az Orbán-kormány azonnal a külföldiekre mutogatott, noha ez már rég nem a „behurcolt” betegségről szól, hanem arról, hogy nem vesszük elég komolyan a még nyomokban meglévő előírásokat sem.

Fotó: Népszava

Egyértelmű tehát, hogy az iskolaév elindulása a lehető legrosszabbkor történt meg, hiszen az emberi kontaktusok épp akkor sokasodnak meg, amikor amúgy is felfelé ível a járványgörbe. A vágyunkat tehát, hogy térjen vissza minden az eredeti kerékvágásba, most felül kellene írnia egy szakmai érvnek. Eszerint éppen most kéne újra minimalizálni az emberi érintkezéseket, hiszen a fertőzési szám exponenciálisan megnőhet egy ilyen helyzetben. Persze, a kormány most is méri a lakosság hangulatát, latolgatja az emberek igényeit, pedig most elég lenne néhány szakember tanácsát megfogadnia. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Nem hallod meg a bölénycsorda közeledtét, ha nem tapasztod a füled a földre.”

Ahogy hetekre előre meghatározta a koronavírus-járvány első hullámának végét, úgy jóval a hivatalos bejelentés előtt Orbán Viktor belengette a második hullám, illetve a vele járó korlátozó intézkedések bevezetésének időpontját is. A miniszterelnök minden híreszteléssel ellentétben nem rendelkezik parafenomén képességekkel, hiszen nagyon is jól felfogott érdeke volt mindkét esetben előre kijelölni az időpontokat. Az utóbbi esetben például fontos szempont volt, hogy hazatérjen horvátországi vakációjáról, mielőtt lezárják a határokat.

Fotó: 168ora.hu

Mint azt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormány péntek délutáni ülése után tartott kormányinfón bejelentette, hogy szeptember 1-től lényegében lezárja határait Magyarország. Az intézkedésre azután kerül sor, hogy exponenciálisan nő az igazoltan fertőzöttek száma az országban. A bejelentés nem érte váratlanul a magyarokat, hiszen hetekkel ezelőtt a miniszterelnök már jelezte, hogy senki se tervezzen utazást a déli országokba szeptembertől.

Ehhez képest sajtóhírek szerint Orbán Viktor a délen fekvő Horvátországban piheni ki a fáradalmait, így joggal merül fel a kérdés, hogy milyen alapon riogatja az országot azzal a kormányfő és csapata, hogy a betegséget külföldről hurcolják be. Maga Gulyás is azt mondta a kormányinfón, hogy: „A behurcolás veszélye fennáll. A fertőzések eredetének többsége külföldi.” Más kérdés, hogy nem kell semmit behurcolni, a vírus február óta az országban van, így a korlátozó intézkedések feloldása óta a belföldi turizmus is épp olyan hatékonyan erősíti a járványt, mint a külföldi.

Amikor kiadta a „Több Balaton, kevesebb Brüsszel” jelmondatot, talán még maga is úgy gondolta, hogy a magyar tengeren fog vakációzni, aztán mégis egy jó kis horvátországi kirándulás lett a vége.

Falus Ferenc, volt országos tisztifőorvos nem véletlenül bírálta a kormányt azzal, hogy bort iszik és vizet prédikál, vagyis, hogy amíg szerintük a külföldiek hurcolják be a vírust, addig Szijjártó Péter külügyminiszter és Orbán Viktor az egyik legveszélyeztetettebb régióban süttetik a hasukat. A kormány és az állampárt legmagasabb szintjein is megjelent a vírus, miután egy balatoni összejövetelen néhányan lefertőzték egymást, így már nehéz lenne elhinni, hogy az állam irányítói példamutató módon tartották volna be azokat az egészségügyi előírásokat, melyet saját apparátusuk dolgozott ki, és vezetett be.

És van itt még egy eléggé visszás dolog, ami személyesen a miniszterelnökhöz köthető. Orbán Viktor ugyanis még a nyár elején az egyik péntek reggeli rádiós monológjában arra szólította fel a magyarokat, hogy ezúttal ne külföldre menjenek nyaralni, hanem költsék el a vakációra félretett pénzüket idehaza. Amikor kiadta a „Több Balaton, kevesebb Brüsszel” jelmondatot, talán még maga is úgy gondolta, hogy a magyar tengeren fog vakációzni, aztán mégis egy jó kis horvátországi kirándulás lett a vége.

Fotó: Reddit

Ennyit a magyar kormány példamutatásáról és szavahihetőségéről. Az igazi probléma az, hogy Orbán Viktor és csapata azért lehet következetlen a járvány elleni védekezésben és saját viselkedésében is, mert nincs következménye annak, ha lenézik nézik a saját állampolgáraikat. Bár kínosak a Szijjártó jachtozásával kapcsolatos sajtóhírek, Orbán pedig sikeresen elsummantotta a horvátországi nyaralását, olyan nyomás nem nehezedik a kormány tagjaira, hogy bármelyikük számára is a lemondás lenne az egyetlen megoldás. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha szorosan a törzsfőnök mellett lovagolsz, mindenki azt fogja hinni, hogy a bizalmasa vagy, de ha a csatában is ott leszel mellette, könnyen téged terítenek le helyette.”

Kezd egyre szánalmasabbá válni a magyar külgazdasági és külügyminiszter. Mivel jachtozásával kapcsolatban érdemi válaszokra nem méltatja a sajtó munkatársait, az ősi fideszes műsort adja elő minden egyes megszólalásában. A mindig magabiztos Szijjártó Péter most azzal szembesül, hogy saját ártatlanságának mantrázása további kérdéseket indukál. Például, hogy a NER vállalkozói milyen ellenszolgáltatások fejében fürdetik tejben, vajban a Fidesz politikusait?

Fotó: nepszava.hu

Igazi hungarikumnak számít az, ahogy hazai a gazdasági elit összefonódik a politikai vezetők kasztjával. Egy olyan piramisként kell elképzelni ezt a rendszert, melynek csúcsán maga Orbán Viktor áll, az építőkövek pedig alatta azok a nemzeti burzsoáziához tartozó, igen jó politikai kapcsolatokkal rendelkező vállalkozók, illetve azok a kiváló gazdasági kapcsolatokkal rendelkező kormánypárti politikusok, akik rendszeresen tesznek egymásnak szívességeket.

Az új magyar arisztokrácia egyik fő jellemzője, hogy kizárólag egyetlen politikai közösséghez van becsatornázva, így számára létkérdés, hogy a Fidesz (és persze Orbán Viktor) minél tovább hatalmon maradjon. Ez nálunk már annyira megszokott jelenség, hogy fel sem merül bennünk, hogy a legtöbb európai országokban ez elképzelhetetlen lenne.

A gazdasági és politikai hatalom ilyen szoros összefonódása eredményezi azokat a gesztusokat, melyeket a nemzeti oligarchák kínálnak fel azoknak a politikusoknak, akiknek a gazdagságukat köszönhetik.

A közpénzekért versengő cégek persze máshol is igyekeznek jó kapcsolatokat kiépíteni a politikai elittel, de mivel jellemzően koalíciós kormányzás folyik az EU országaiban, a választások pedig sokszor alaposan átrendezik az erőviszonyokat, a gazdasági élet szereplői ezért igyekeznek minden politikai oldal képviselőivel korrekt viszonyt kialakítani. Így aztán a kapitalizmus alaptermészetének megfelelően verseny alakul ki a kormányzati megrendelésekért, és általában a szakmailag, pénzügyileg legjobb ajánlatot tevő cégek nyerik el a megrendeléseket.

A magyar modell azonban egészen más. Itt a 10 éve fennálló kvázi egypártrendszerhez igazodva a kormányhoz dörgölőző vállalkozók valódi verseny nélkül nyerik el a kormányzati megrendeléseket, így aztán lényegében a politikai hatalom egyik meghatározó szegmenseivé váltak az itt feltűnő pénzemberek. Mindenki tudja, hogy Mészáros Lőrinc, Garancsi István vagy Szijj László cégei lényegében szimbiózisban működnek a kormányzati hatalommal. Ez praktikusan annyit jelent, hogy meggazdagodásuk mértéke attól függ, hogy a minisztériumokban milyen lobbierejük van, illetve hogy Orbán Viktor mennyire szeretné díjazni őket.

Így hát csak azok csodálkoznak Rogán Antal helikopterezésén, Orbán Viktor röpködésén és Szijjártó Péter jachtozásán, akik fejében nem állt még össze a Nemzeti Együttműködés Rendszerének működési mechanizmusa. A gazdasági és politikai hatalom ilyen szoros összefonódása eredményezi azokat a gesztusokat, melyeket a nemzeti oligarchák kínálnak fel azoknak a politikusoknak, akiknek a gazdagságukat köszönhetik. Egy normálisan működő polgári demokráciában nem csupán Szijjártó Péternek kellett volna beadni a lemondását, de Rogán Antal, Semjén Zsolt, és maga Orbán Viktor és kénytelen lett volna megválni már hivatalától.

  Fotó: hvg.hu

De épp azért alakította a Fidesz a közállapotokat olyan abszurddá, amilyenhez hasonló a környékünkön sincs, mert elé akart menni az olyan helyzeteknek, mint amilyen most kialakult Szijjártó vakációja kapcsán. Lényegében Orbán Viktor alkotta meg a következmények nélküli ország tökéletes prototípusát. Ha ugyanis valaki az érdemi kérdések megválaszolása helyett azzal kérkedik, hogy milyen sokat dolgozik, akkor egy következményekkel bíró rendszerben azt mondanák, hogy akkor most ideje lesz pihenni Peti, add át a feladataidat másnak, lehetőleg olyannak, aki el tud számolni a milliárdos barátoktól kapott ajándékokkal. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: "A medvefog szép ajándék, de le kellett érte ölni egy nagy mackót."

Elért eddigi csúcspontjára a kormány cinizmusa azzal az állítással, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter nyaralása Magyarország negyedik leggazdagabb emberének jachtján magánügy. A kormánytagok rongyrázása finoman szólva sem elszigetelt jelenség a magyar közéletben, ám a munka hősének nevezni azt, aki egy ismert NER lovag vendégeként múlatja az időt Horvátországban, az lényegében a magyar választók szembeköpése. Többször leírtuk már, hogy, de újra megismételjük, hogy mindenki értse: Ha valaki a kormány tagja, az nem kiváltság, hanem szolgálat a magyar emberek megbízásából.

Fotó: Átlátszó.hu

"Magyarországon az embereknek elegük van a luxuskormányzásból. A luxuskormányzás helyett valóban az emberek számára fontos döntéseket hozó, a puritán elveket szem előtt tartó plebejuskormányzásra van szükség." - nyilatkozta 13 évvel ezelőtt, természetesen még ellenzéki politikusként Szijjártó Péter. Aki tisztában volt a Fidesz vezetőinek szavahihetőségével, akkor sem vehette komolyan ezt a hangzatos kijelentést, de most, hogy egy heti 60 millió forintért bérelhető luxusjachton tölti szabadságát az azóta külügyminiszterségig menetelő egykori pártszóvivő, mindenki beláthatja, hogy Szijjártó nem csupán nagyot mert álmodni, de mondani is nagyokat szokott.

Az, hogy minisztériuma azzal söpri le az asztalról a nyaralás körüli etikai aggályokat, hogy Szijjártó nyaralása magánügy, mindent elárul a kormány szemléletéről, ahogy az ország népére tekint. Egyáltalán nem magánügy ugyanis, ha egy kormányzati pénzekkel kitömött oligarcha látja vendégül luxusjachtján a kormány egyik tagját. Nyilvánvalóvá teszi ugyanis, hogy Szijj László eddigi és megelőlegezett szívességek fejében nyújt luxusszolgáltatást egy közszolgának. Nem kell nagyon elmélyülnünk a büntetőtörvénykönyvben ahhoz, hogy az esetre érvényesnek véljük a megvesztegetés kategóriáját, mint ahogy meg is büntetnek rendőröket és hivatalnokokat, amikor pénzért vagy más szolgáltatásért cserébe intéznek el ügyeket a kuncsaftoknak.

A NER kirakatemberei teljesen elszakadtak a magyar valóságtól, így ha hivalkodnak a vagyonukkal (mint például Lázár János) nem értik, miért vált ki ez dühöt a választók tömegeiből.

A korrupciógyanú persze nem először merül fel az Orbán-kormány tagjai esetében. Maga Orbán is elfogadott magánrepülős szolgáltatásokat kormányzati megrendelésekkel kitömött vállalkozótól, de ne feledkezzünk meg Rogán Antal helikopteres kalandjáról, no és Semjén Zsolt svédországi vadászatáról, melyek mögött olyan pénzemberek álltak, akik cserébe kormányzati szívességeket vártak el. Ha nem lenne mit aprítania a tejbe a Fidesz politikusainak, azt mondanánk, hogy ez úgymond fizetésen kívüli juttatás, ám, mint vagyonnyilatkozatukból tudjuk, ezek az emberek igen jó anyagi helyzetben vannak, így nyilván ki tudnák csengetni egy horvátországi nyaralás árát, mégis elfogadják olyan oligarchák meghívásait, akik így a lekötelezettjükként kezelik az adott kormánytagokat.

Persze, ezeken kívül is rengeteg gond van azzal, hogy a magyar külügyminiszter úgy rázza a rongyot, mintha nem ő nyilatkozta volna 2007-ben, hogy plebejus kormányzásra van szükség. Épp az ilyen lebukások erősítik a magyar választókban azt a hitet, hogy a politikus mindig azt mondja, amit a nép hallani akar, és mindig azt teszi, amiről a nép nem akar hallani. A NER kirakatemberei teljesen elszakadtak a magyar valóságtól, így ha hivalkodnak a vagyonukkal (mint például Lázár János) nem értik, miért vált ki ez dühöt a választók tömegeiből.

Fotó:24.hu

Mivel azonban az Orbán-kormány inkább bosszút áll azokon a médiumokon, melyek lebuktatják őket ahelyett, hogy visszafogottabban dőzsölnének a tagjai, semmi sem tartja vissza Szijjártót és barátait, hogy belehazudjanak az emberek szemébe. Mivel szinte minden lepattan a Fidesz élcsapatának tagjairól, egyelőre nem látszik az, mi késztetné visszafogottabb viselkedésre a Nemzeti Együttműködés Rendszerének vezetését. Addig is Szijjártó Péter élvezi a nyarat az Adrián, és úgy gondolja, hogy megérdemli azt a luxust, amit az egyik leggazdagabb magyar vállalkozó biztosít számára. Mert ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha elég nagy a bendőd, ne hagyj a sült ökörből egy falatot se, mert hátha holnap koldusok jelennek meg a sátradban, és kellemetlen lenne előttük lakmározni.”

Orbán Viktor korábban is bizonyította már, hogy külföldi elvbarátait nem hagyja az út szélén, sőt, ha nagy a baj, akár menedéket is nyújt számukra. Annak a lehetősége persze kicsi, hogy a volt észak-macedón miniszterelnök után a belarusz elnök is nálunk talál menedéket, ha netán elűzi saját népe Alekszandr Lukasenkót. A magyar kormányfő annak ellenére nem ítéli el a rendőri erőszak alkalmazását, hogy ellenzékben igencsak bírálta a határozott karhatalmi fellépést. Pedig akkor nem voltak tömeges letartóztatások, az ellenzéki vezetőket pedig nem űzték el az országból.

Fotó: nepszava.hu

Orbán Viktor mindig azon a végén néz bele a távcsőbe, amelyen keresztül a számára kedvezőbb képet látja. Ha például a 2006 őszén lezajlott magyarországi zavargásokat szemléli, akkor alaposan felnagyítja a törvényileg megkérdőjelezhető rendőri intézkedések jelentőségét. Amikor a Mi Hazánk Mozgalom rasszista felvonulást szervez a járványügyi előírások be nem tartásával, akkor félrenéz, ha viszont a rendszere ellen tüntetnek dudálással ellenzéki aktivisták, akkor „szénné bírságolja” őket. Orbán kettős mércéje mindig is arról árulkodott, hogy amikor hasznos számára az indulatok szabadon engedése, akkor elnéző az erőszakkal szemben, ha viszont ellene dolgoznak ezek az erők, azonnal gátat szab nekik.

Belaruszban az elcsalt választás miatt kitört tiltakozási hullám esetében a magyar kormány nagyon óvatosan ugyan, de a diktátor mellett tette le a voksát. Ez nem csupán taktikázás, ugyanis Orbán nem is oly rég még együtt parolázott Lukasenkóval, és szemernyi kétséget sem hagyott afelől, hogy számára a diktátor hatalmon maradása lenne a megfelelő opció. Szerencsére Európának ebben a térségében Orbánnak meglehetősen kevés befolyása van a dolgok menetére, így nem csoda, ha hirtelen egyedül találta magát a véleményével. A szoros szövetségesnek számító Lengyelország és a kevésbé baráti, de a régióban fontos szerepet játszó balkáni országok ugyanis elítélték azt a brutalitást, ahogy a fehérorosz elnök hatalmi gépezete rárontott a tiltakozók tömegeire.

Nem véletlenül nevezik Európa utolsó diktátorának, ami persze nem azt jelenti, hogy esetleges bukása után a kontinens minden országában beköszönt majd a széles néptömegek akaratán nyugvó demokrácia időszaka.

Orbán világképébe nehezen erőltethető be egy olyan elv, mely szerint minden népnek joga van szabad választásokon kinyilvánítania a véleményét, és ha egy vezető csorbítani akarja ezt a jogot, akkor a demokratikus országok vezetőinek kötelessége támogatni a tiltakozásokat. Már Nikola Gruevszki esetében is inkább az járt a fejében, hogy akár vele is megtörténhet, ami az észak-macedón miniszterelnökkel, vagyis, hogy egy elbukott választás után számot kell adnia az addigi tevékenységéről. Mintha saját sérthetetlenségébe vetett hite csorbulna azzal, ha valahol azt látja, hogy a nép akarata érvényesül egy diktátoréval szemben.

Mindig tudtuk Orbánról, hogy számára a Vlagyimir Putyin vagy Tayyip Erdogan által képviselt hatalomgyakorlás a mértékadó, az Európai Unió liberális demokrata hagyományokon alapuló döntési mechanizmusa pedig számára nehézkes, túlkomplikált, sőt idegesítő, ahol folyamatos kompromisszumkeresésre kényszerül egy olyan autokrata vezető, mint ő. Lukasenko azonban egy olyan posztszovjet diktátor, akit nemhogy az EU-ban, de más politikai felfogású rendszerekben sem igen támogatnak. Még Vlagyimir Putyin sem áll, ki mellette teljes mellszélességgel. Nem véletlenül nevezik Európa utolsó diktátorának, ami persze nem azt jelenti, hogy esetleges bukása után a kontinens minden országában beköszönt majd a széles néptömegek akaratán nyugvó demokrácia időszaka.

Fotó: 168ora.hu

Mivel a belarusz diktátorral szembeni feltűnő engedékenysége még lengyel barátainak is szemet szúrt, Orbánnak legalább finoman bírálnia kellett volna az emberi jogok megsértését, a szólásszabadság korlátozását, és követelnie kellene új, szabad választások kiírását Belaruszban. Ehelyett külügyminisztere mellébeszél, ő meg szokásos pávatáncával próbál időt nyerni. Ha ugyanis Lukasenko mégis megmaradhat a hatalomban, akkor támogatásáért dicséretet várhat az elnöktől, és a kényszerbő őt támogató Putyintól, ha viszont mégis bukik, akkor ő is kénytelen lesz a demokratikus kormányokkal egy platformra helyezkedni. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Csak olyan bölény üldözésébe kezdj bele, amelyikről biztosan tudod, hogy lassabban fut, mint a lovad.”

Manapság divat lefitymálni az újságírók munkáját, mert sokan úgy vélik, a firkászok már tulajdonképpen csak a propaganda részei, pró és kontra. Az Index szerkesztőségi munkájának lehetetlenné tétele példázza azonban legjobban, hogy a szakmaiság olyan érték, amelyet értékelnie kellene a hatalom birtokosainak is. Ha ugyanis eltűnik a megszokott logó mögül az elvárt színvonalú tartalom, akkor a nagy haszonnal kecsegtető hadizsákmány elveszíti minden értékét.

Fotó:24.hu

A hírek szerint elég vontatottan halad az „új Index” újságírói gárdájának megszervezése. Nem csoda, ha a szakmai hírnevükre valamit is adó újságírók ódzkodnak beállni a sorba azok után, hogy a kormány végrehajtói tulajdonosi vitának álcázott hatalomátvételt hajtottak végre az ország legolvasottabb hírportáljánál. Az erkölcsi aggályokon kívül az is távol tartja a kollégákat a kihívástól, hogy egy nívós szakmai szinthez fogják mérni a teljesítményüket, ha mégis engednek a toborzók csábításának.

Persze, nyilván vannak olyan propagandisták, akik szívesen átfazoníroznák az Indexet, és csinálnának belőle az Origóhoz hasonló szervilis médiát, ám Orbán és köre sokkal többet várt az ismert és elismert hírportál megszerzésétől. A Fidesz számára ugyanis nem hozna túl sok hasznot, ha besoroznák az Indexet a kormányt ajnározó (és szükséges esetekben mosdató) médiahadseregbe, ugyanis egyrészt ilyenekből van már egy szakajtóval, másrészt a portál olvasótáborának szimpátiáját ezzel a módszerrel nem tudják elnyerni.

Ennek abszurditását úgy érzékeltetnénk, hogy ehhez hasonló helyzetet idézne ez elő, ha egy iskolában minden tanár felmondana, így a portásokkal, takarítókkal, a konyhás nénikkel és a karbantartó bácsikkal helyettesítenék őket.

Merthogy a végső cél az (lenne), hogy az Index egy lassú, szinte észrevétlen hangsúlyeltolódással magához édesgesse azokat pártsemleges, esetleg ellenzéki érzelmű olvasókat, akiket egy direkt arculatváltással csak elijesztenének. Most igazolódik be ugyanakkor a szerkesztőség döntésének helyessége, ugyanis ha hagyták volna lassan ledarálni az újságírói gárdát, és lényegében asszisztáltak volna ehhez a folyamathoz, most kényelmes helyzetben lenne a lap szellemiségének átalakításával megbízott csapat.

A helyzet annyira kétségbeejtő, hogy az Index hirdetéseit szervező, vagyis a pénzt felügyelő cég, az Indamédia segítségére szorul az átszervezésért felelős csapat. Itt Orbán Viktor egyik kedvenc médiakádere, Vaszily Miklós tartja kezében a szálakat, aki az Indamédia tulajdonában álló blogszolgáltató, a blog.hu szerzőire támaszkodva vészelné át azt az időt, amíg nem tud új gárdát toborozni a felmondott újságírók helyére. Tudni kell, hogy az itt publikáló bloggerek döntő többsége ingyen gyárt tartalmakat, vagyis lényegében szellemi közmunkások segítségét venné igénybe a szerkesztőséget elfoglaló csapat.

Azok, akik nehezen tudják követni a fenti okfejtést, ne magukban keressék a hibát, ugyanis a helyzet annál is sokkal bonyolultabb, mint ahogy az a fentiekben leírtuk. A lényeg viszont az, hogy az Index szellemiségét meghatározó címlapot azok az újságírók készítették, akik most távoznak a szerkesztőségből, így új gárda hiányában lényegében külsős szerzők írásaival szeretnék megtölteni a legfontosabb és legolvasottabb felületeket. Ennek abszurditását úgy érzékeltetnénk, hogy ehhez hasonló helyzetet idézne ez elő, ha egy iskolában minden tanár felmondana, így a portásokkal, takarítókkal, a konyhás nénikkel és a karbantartó bácsikkal helyettesítenék őket.

Fotó: index.hu

Ezzel persze nem a bloggereket minősítjük (hiszen e sorok is a blog.hu-n jelennek meg), hanem azt a módszert ítéljük el, amellyel a kormány végrehajtói ledaráltak egy szakmailag elismert, a politika sikamlós terepén óvatosan, körültekintően működő szerkesztőséget. Ezzel kínos helyzetbe hozzák a bloggereket, saját magukat, de a legrosszabbul azok az újságírók jártak, akik a kormány nyomulásának következményeként elveszítették a munkájukat. Egyszóval, vannak tanulságai a történetnek, de Orbán Viktor világképébe eddig se nagyon fért bele, hogy visszafogja magát, amikor valamit meg akar szerezni magának. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha nem adják el neked azt a lovat, amelyet kinéztél magadnak a vásárban, akkor legalább mérgezd meg, nehogy másé legyen.”

Ismét bebizonyosodott, hogy Orbán Viktor és köre óriási üzleti lehetőséget lát Magyarországban. A politikai hatalom képviselői és a gazdasági térnyerésben jeleskedő oligarchák kéz a kézben építik a Nemzeti Együttműködés Rendszerét, amely lassan olyan éhes szörnnyé változik, amelyik mindent elnyel, ami az útjába kerül. Most épp azon mesterkedik a kormány, hogy az ellenzéki vezetésű Budapesten is a NER oligarchái kapják a legzsírosabb megbízásokat, így bizonyítva be azt, hogy a választói akarat sem állhat a megtollasodásuk útjába.

Fotó: 24.hu

A Lánchíd kezd olyan szimbólummá válni, amely az egyre cinikusabbá váló hatalom és a neki ellenállni kívánó ellenzéki városvezetés küzdelmét példázza. Előbb a felújításra szánt állami támogatás megkurtításával csicskáztatta Karácsony Gergely főpolgármestert Orbán Viktor, aztán olyan pályáztatási feltételeket kényszerített ki, melyek kedveznek a NER oligarcháinak, különösen Mészáros Lőrincnek és körének. A Fővárosi Önkormányzat szerint ugyanis a Közbeszerzési Hatóság a referenciaidőszak rövidítésével „versenykorlátozó döntést hozott, amely alkalmas lehet arra, hogy szűkítse a közbeszerzésen indulók körét, ezzel akár veszélybe sodorhatja a verseny tisztaságát”.

A szabálymódosítás hátterében az áll, hogy olyan fricskát akar adni politikai ellenfeleinek Orbán, amit nem felejtenek el egy darabig. Ha ugyanis rákényszerítik a fővárost arra, hogy a Lánchíd felújítására szánt pénzből Orbán legfőbb oligarchájának jusson a legtöbb, akkor kiüresítik a helyhatóság függetlenségét, ráadásul a választóik előtt kell majd magyarázkodniuk azoknak a politikusoknak, akik tavaly azzal kampányoltak az önkormányzati választások előtt, hogy megállítják a NER lovagjainak nyomulását.

Mivel a törvényeket hozzáigazítják ezekhez a folyamatokhoz, az igazságszolgáltatás se igazán tud mit kezdeni az ilyen ügyekkel, nem beszélve arról, hogy végső esetben 30-40 évre titkosítják a kínos részleteket tartalmazó kontraktusokat.

Ez persze csak egyetlen példa arra, hogy Orbán köre hogyan veszi birtokba az ország erőforrásait. Említhetnénk a Balaton szinte teljes letarolását, a járvány miatti plusz kormányzati források bezsebelését, a környezetvédelmi szektor lassú, de annál biztosabb megszállását. A modell nagyon egyszerű. Az egyik oldalon ott áll a kormány a maga kétharmadával, a miniszterelnök parancsait szolgai módon végrehajtó apparátusával, míg a másik oldalon sorakoznak azok a pénzemberek, akik zsíros falatokra ácsingózva lobbiznak a kormányfőnél. Mivel mindkét oldal felett maga Orbán Viktor áll, lényegében ő koordinálja, hogy az állami szektor miként üzleteljen a köreihez tartozó oligarchákkal.

Ennek általában az a menete, hogy a közpénzből feltőkésített üzemek, bankok, szolgáltató cégek nyomott áron egy NER lovag kezébe kerülnek, majd amikor kiderül, hogy az nem hoz elég pénzt, sőt, olykor veszteséget termel, akkor azt magas áron visszaveszi az állam. Erre a legszemléletesebb példa a Mátrai Erőmű elkótyavetyélése, majd visszavásárlása volt. Mivel a törvényeket hozzáigazítják ezekhez a folyamatokhoz, az igazságszolgáltatás se igazán tud mit kezdeni az ilyen ügyekkel, nem beszélve arról, hogy végső esetben 30-40 évre titkosítják a kínos részleteket tartalmazó kontraktusokat.

Fotó: Népszava

Néhány apró homokszem azonban akad ebben a látszólag olajozottan működő gépezetben, ami kissé lelassítja a működését. Ez pedig az, hogy tavaly októberben a helyhatósági választások után több fontos településen ellenzéki győzelem született, így az oligarchák nem tudtak olyan egyszerűen dűlőre jutni a helyi politikai vezetéssel, mint korábban, amikor még a Fidesz volt az úr a fővárosban és a legtöbb vidéki nagyvárosban. Itt jön a képbe az állam, amely most főként azért igyekszik hatásköröket és pénzt elvonni az önkormányzatoktól, (a koronavírus-járványra hivatkozva) mert így tudja biztosítani a zavartalan nyomulást az oligarchák számára annak ellenére, hogy helyben ellenzéki politikusok irányítanak. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Segíts magadon, a sámán is megsegít.”

Ugyan a Fidesz egyre nagyobb szeletet hasít ki a magyar médiapiacból, a pártpreferenciák változását vizsgálva nem tűnik igazolhatónak az a feltételezés, hogy ez népszerűségnövekedést is hoz a kormánypártnak. Ha ez így van, akkor a kormány feleslegesen vállal belföldi konfliktusokat és kínos diplomáciai csatározásokat. Ha azonban csak az erőfitogtatás a cél, akkor elég hatásos eszköz újságok bedarálása, szerkesztőségek ellehetetlenítése, ugyanakkor az erőfölényt csak az akarja ilyen látványosan demonstrálni, aki nem teljesen biztos a dolgában.

Fotó: index.hu

Komoly kockázatot vállal az a szerkesztőség, amelyik mély sebet ejt a NER testén egy-egy leleplező cikkel, televíziós vagy rádiós tudósítással. A Népszabadság felvásárlására, majd az azt követő rapid bezárására például azután került sor, hogy a lap megírta Rogán Antal családjának helikopterezését. Az Index többször nyúlt olyan témákhoz, melyek kellemetlenül érintettek kormányzati embereket, illetve a NER-hez szorosan kötődő vállalkozókat. Legutoljára a pedofil képeket a saját gépén tároló perui nagykövet ügyét tárták a nyilvánosság elé azok után, hogy a kormány mélyen hallgatott az ügyről, és már haza is csempészte a diplomatát.

Nem biztos, hogy éppen a Kaleta-ügy verte ki végleg a biztosítékot a kormány illetékeseinél, de tény, hogy az Index bedarálása régóta szerepel Orbán Viktor bakancslistáján. Mint korábban megírtuk, a mostani kormányzati ciklus felénél járva időszerű volt előhúzni valami látványosat a bűvészkalapból, ha már a kormányzati médiakolhoz (KESMA) nem tudja sablonos propagandájával a Fideszhez édesgetni se a bizonytalanokat, se az ellenzéki érzelmű szavazókat. A dolog szépséghibája viszont az, hogy a korábbi példák azt bizonyítják, hogy a független vagy ellenzéki sajtóorgánumok lenyúlásával nem lehet új szavazókat szerezni. Sőt...

Ezért fontos számára, hogy először a pénzcsapokra tegye rá a kezét, és ha a gazdasági fenyegetés nem elég, akkor küldi a végrehajtóit, akik úgymond „rendet tesznek” a szerkesztőségben.

Az Orbán-rendszer lényegéből adódik, hogy csak a folyamatos expanzióban képes önmagát meghatározni, így a képzelt valós ellenfelektől elvett javak, területek, szellemi termékek azt a látszatot keltik, hogy a NER folyamatosan erősödik. Pedig ez nem feltétlenül igaz, ha azt látjuk, hogy a TV2, az Origó, a Figyelő, a Napi Gazdaság megszerzése, a Hír TV és Magyar Nemzet visszavétele, vagy a Népszabadság megszüntetése nem hozta a kormányoldal földindulásszerű erősödését. Ha hozzátesszük ehhez azt, hogy a kedvenc médiáitól megfosztott ellenzéki szavazók dühe még elementárisabb lett a kormány erőszakosságát látva, akkor inkább kontraproduktív ez a nyomulás.

De valószínűleg nem is a kormányzati agymosás felületeinek kitágítása a legfőbb célja ezeknek az akcióknak. Orbán inkább nyomás alatt igyekszik tartani azokat az orgánumokat, melyek kritikus hangvételt engednek meg maguknak vele szemben. Érzékeltetni szeretné, hogy mindennek van következménye az ő világában, így ha egy szerkesztőség a szakmaiságot előbbre valónak tartja a lojalitásnál, az lakolni fog, akár a kormány pénzeli, akár a hirdetők tartják el. Ezért fontos számára, hogy először a pénzcsapokra tegye rá a kezét, és ha a gazdasági fenyegetés nem elég, akkor küldi a végrehajtóit, akik úgymond „rendet tesznek” a szerkesztőségben.

Fotó: index.hu

Ismerjük jól Orbán mentalitását, aki régebben is csak nagy önuralommal tűrt meg maga körül olyanokat, akik nem mindenben értettek egyet vele. Ma ez a paranoia odáig jutott, hogy a kritikus hangot megütő médiumoknak is fel kell készülniük a megtorlásra, ha a miniszterelnök tyúkszemére lépnek. Ez már nem a józan megfontolás, az ügyes taktikázás időszaka, hanem a kíméletlen bosszúé, ezért ne gondoljuk, hogy az Index kivégzése mögött hűvös számítás húzódik meg. Orbán Viktor most belső késztetésből üt, és nem is gondol arra, hogy talán több szavazatot veszít ezzel, mint amennyit megszerez. Mert, ahogy egy dakota bölcsesség tartja: „Ha jól esik valakit jó pofán vágni a kocsmában az vagy annak a jele, hogy szeretsz verekedni, vagy annak, hogy iszonyatosan berúgtál.”

Kis túlzással azt állíthatjuk, hogy az Indexet azért ejtette foglyul az Orbán-rezsim, mert a saját kommunikációs gépezete csődöt mondott. Ha ugyanis a KESMA (Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány) beváltotta volna a hozzá fűzött reményeket, nem kellett volna elfoglalnia a kormánynak azt az internetes hírportált, amely ugyan kritikus volt vele szemben, ám kínosan ügyelt arra, hogy a függetlenségét egyik politikai oldalról se roppantsák meg. Ha az a kormány célja, hogy az Indexen keresztül új szavazókat vonzzon magához a Fidesz, akkor nagyon rossz úton jár, ha viszont az, hogy provokálja az ellenzéki érzelmű szavazókat, akkor ennél hatásosabb módszert nem is találhatott volna.

    Fotó: Heti Válasz

Régóta dúl az a vita politikai elemzők, újságírók, kommunikációs szakemberek köreiben, hogy mennyire lehet a sajtón keresztül befolyásolni a különböző szavazótáborokat, illetve érdemben alakítható-e a választói aktivitás a médián keresztül. Senki se vitatja, hogy komoly hatása van az emberek politikáról alkotott képére az, ahogy a rádiókból, újságokból, internetes portálokon, tévécsatornákon keresztül eljutnak hozzájuk azok az információk, melyek alapján véleményt alkotnak a közéletről, illetve az azt alakító személyekről. Más kérdés, hogy a szavazópolgárok többsége eleve szelektál e médiatermékek között, mivel korábban kialakult politikai nézeteihez igazítja saját információs környezetét.

Ez lényegében azt jelenti, hogy a sajtón keresztül érdemben nem igazán lehet befolyásolni olyan emberek pártszimpátiáját, közélethez való viszonyát, esetleg világnézetét, akik elkötelezték már magukat a kormány mellett, illetve azzal szemben foglalnak állást. Volt olyan példa Magyarországon, hogy egy ellenséges hangvételűnek tartott sajtóorgánum megszerzésével próbálták úgymond „átvezetni” az addig zömében ellenzéki olvasókat a kormányoldalra, ám ez - főként az Origó példáján lemérve – meglehetősen kis hatékonysággal működött. Amikor pedig bezáratnak egy ellenzéki újságot - ahogy azt a Népszabadsággal tette a Fidesz -, egyszerűen fogják magukat az olvasók, és keresnek maguknak egy másik kritikus hangvételű lapot. Persze, ezt csak addig tehetik, amíg vannak ilyenek...

Ő tehát hisz abban, hogy a szavazókat úgymond „át lehet nevelni” azzal, ha új szellemiségű tartalmakat kínálnak a jól ismert indexes logó alatt.

Ilyen előzmények ellenére is elszánta magát a Fidesz arra, hogy bedarálja az Indexet, amely amellett, hogy a sajtószabadság eszményének egyik utolsó hazai zászlóvivője (volt?), az ország legolvasottabb hírportálja. Ennek legfőbb okát a tavaly októberi önkormányzati választások végeredményében, illetve a kormány csúfos kudarcáért nagyban felelős kormánypárti médiakolhoz, a KESMA nevű torzszülött gyenge teljesítményében kell keresnünk. Orbán Viktor többször is célzott rá, hogy nem elégedett saját médiabirodalmának teljesítményével, és ennek látványos megnyilvánulásaként ki is rúgta Liszkay Gábort, a médiakolhozt létrehozó, és sokáig vezető bizalmasát.

Orbán mindenképpen igyekszik elmozdulni a holtpontról, vagyis érdemben szeretné növelni szavazóbázisát a 2022-es parlamenti választásokig, és úgy tűnik, ennek a célnak a megvalósításához nem lát elegendő garanciát a kormánypárti sajtóban. Amellett, hogy új irányt vár a KESMA mintegy 500 sajtóterméket egyesítő propagandagépezetétől, igyekszik megszerezni (illetve szakmailag és gazdaságilag) ellehetetleníteni az ellenzék számára oly fontos Indexet. Ő tehát hisz abban, hogy a szavazókat úgymond „át lehet nevelni” azzal, ha új szellemiségű tartalmakat kínálnak a jól ismert indexes logó alatt.

Fotó: index.hu

Arra azonban ügyelnie kell Orbánnak, hogy maradjon néhány nyíltan kormánykritikus sajtótermék a piacon, ugyanis az Index lerohanása miatt keletkezett belföldi és külhoni botrány csak úgy csillapítható, ha rámutat még néhány szerkesztőségre, melyek (egyelőre) írhatnak a kormány zűrös ügyeiről. A kormányfő kénytelen egyelőre betartani olyan szabályokat, melyeket ugyan a háta közepére kíván, de az Európai Unió pénzforrásait nem kockáztathatja azzal, hogy teljesen felszámolja Magyarországon a szabad sajtót. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha kirabolod a kocsma vendégeit, néhánynak hagyd meg az óráját, mert ők majd melletted tanúskodnak, ha a seriff elkap.”

Nagyon úgy tűnik, hogy Orbán Viktor újabb bűvészmutatvánnyal szeretné elkápráztatni a világot és saját választóit, ám a siker kulcsa most nem az ő kezében van. Ha azonban meg tudja őrizni azt a látszatot, hogy Magyarországon a koronavírus-járvány messze nem okozott olyan gazdasági problémákat, mint a világ többi részén, akkor megerősítheti pozícióit itthon és külföldön egyaránt. Egyelőre azonban azt is nehéz megjósolni, vajon mennyibe került nekünk eddig a járvány, azt pedig végképp lehetetlen megmondani, milyen következményekkel járna egy második fertőzési hullám.

Fotó:24.hu

Orbán Viktort nehéz kimozdítani szokásos magabiztosságából, ám a koronavírus-járvány hazai begyűrűzésének kezdetén látszott rajta, hogy kezd kicsúszni a kezéből az irányítás. Aztán a kormány propagandagépezete összehozott egy kommunikációs stratégiát, amelynek segítségével ismét megtalálta a kapaszkodókat ebben a bizonytalan helyzetben. Lényeg, hogy az emberek azt gondolják, a kormány ura a helyzetnek, ha pedig valami balul sülne el, akkor a felelősséget áttolják az önkormányzatokra. Főleg az ellenzéki vezetésű városokban.

A kormányfő ismét meglátta a propagandában azt a lehetőséget, ami csak olyankor kínálkozik a politikai vezetők számára, amikor krízishelyzeteket kell kezelniük. Ilyenkor a bizonytalanság, a késedelem, a másoktól való függés rengeteget ront a politikus megítélésén, ám, ha határozott, gyors döntéseket hoz, ráadásul úgy tesz, mintha még ő segítene más országoknak, akkor nő az ázsiója a választók között. Azt már megszoktuk, hogy Orbán ördögi gyorsasággal reagál a nehéz helyzetekre, de továbbra is bizonytalan, hogy a csillogó felszín alatt mit rejt a mély.

Jól látszik, hogy egy lapra tett fel mindent, mert ha az ingyen pénz nem érkezik, akkor csak rossz megoldások jöhetnek.

Azt ugyanis erősen elmaszatolja a kormány, hogy mekkora rést ütött a költségvetésben a járvány, hány ember veszítette el a munkáját, milyen vállalkozások mentek tönkre, illetve hogy van-e terve a kormányra arra az eshetőségre, ha a járvánnyal sokáig együtt kell még élnünk? Úgy is mondhatnánk, hogy Orbán előremenekül, vagyis úgy tesz, mintha gyors futással maga mögött hagyhatná a járvány minden következményét. Mintha megoldaná a problémákat az, hogy ugyanolyan szédületes tempóban szórja a pénzt a kormány focira, NER lovagok bizniszeire, látványberuházásokra, mint a koronavírus megjelenése előtt. Mindez azonban csak a problémák elkendőzésére jó, ráadásul az állam elszórja azt a pénzt, amire nagy szükség lenne az év második felében.

Mert ne legyen kétségünk, a neheze csak most jön. Nemcsak azért, mert újra nő a fertőzöttek száma, hanem azért is, mert az emberek lelkéből nem tűnt el egyik pillanatról a másikra a kétség és a félelem. Nem rohannak újra éttermekbe, nem nyaralnak annyian se itthon, se külföldön, mint korábban, a háztartások és vállalkozások pedig most inkább spórolnak, mint költekeznek, mert bizonytalannak látják a jövőt. Nem úgy, mint a mindig magabiztos kormány, amely semmiféle visszafogottságot nem tanúsít, amikor szórni kell a közpénzt a számára fontos területeken. Mindez azt eredményezi, hogy a szükségesnél kevesebb folyik be az államkasszába, és sokkal több folyik ki onnan.

Mintha arra számítana Orbán Viktor, hogy a sokat szapult Európai Unió majd ad annyi pénzt, amennyire csak szüksége lesz, hogy ezt az ellentmondást feloldja. Mintha máris elköltené a dúsgazdag nagybácsi pénzét, pedig azt se tudja, hogy kap-e valamennyit a gazdag rokon örökségéből. Mindezt csellel, zsarolással, esetenként hízelgéssel szeretné elérni a magyar kormányfő. Jól látszik, hogy egy lapra tett fel mindent, mert ha az ingyen pénz nem érkezik, akkor csak rossz megoldások jöhetnek. Például hitelfelvétel, megszorítások, esetleg újabb sarcok kivetése olyan gazdasági szereplőkre, melyek amúgy is komoly bajban vannak.

Fotó: Magyar Idők

Orbán nagy zsugás, de azért ne higgyük, hogy teljesen tisztában van azzal, hogy ebben a partiban milyen lapok vannnak a többiek kezében. Igyekszik átsétálni a parázson úgy, hogy ne vegyék észre a nézők a szandálját. De a tűz így is megégeti a lábát, mert a járvány, és a vele járó fájdalom is közös, így senki se úszhatja meg sérülések nélkül. Úgy tesz, mintha nem került volna kiszolgáltatott helyzetbe, pedig abban van. Kérdés, hogy az EU vezetői tudják-e ezt, és ha igen, kihasználják-e a kínálkozó lehetőséget, hogy megizzasszák azt a politikust, aki bankautomatának tekintette eddig az Európai Uniót. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja:”Ha úgy sétálsz át a tavon, hogy nem lesz vizes a lábad, akkor vagy csaló, vagy szellem vagy.”