Patyomkin-falut csinált Budapestből Orbán, hogy átverje saját szövetségesét, mégsem sikerült kikeverednie abból a slamasztikából, melybe többek között a Soros-plakátokkal keverte magát. Talán kissé alábecsülte az általa hasznos idiótáknak tartott jobbközép politikusokat, és nem mérte fel helyesen a saját mozgásterét a kereszténydemokraták pártcsaládjában. Orbán pökhendisége sokba kerülhet a pártjának még akkor is, amikor büszkeségét megtörve félig-meddig bocsánatot kért az EPP politikusaitól.

Fotó: alfahir.hu

Orbán Viktor kommunikációs csapatának szemantikai bravúrokat kell bemutatnia ahhoz, hogy kirángassa a magyar kormánypárt szekerét abból a sárból, melybe a kormányfő kormányozta. Állítólag Leninre hivatkoznak, amikor a „hasznos idióták” kifejezést próbálják elkenni, melyeket főként azokra a politikusokra aggatott Orbán Viktor, akik kezdeményezték pártja kizárását az Európai Néppártból.

Ha ezek a nyugati kereszténydemokraták el is érzékenyülnek egy kissé Orbán bocsánatkérésétől, nem valószínű, hogy beérik ennyivel. Jól tudják, hogy Orbánnak létérdeke a párttagság, hiszen érdekérvényesítését csakis a legnagyobb európai parlamenti frakció tagjaként képes eredményesen véghezvinni. Ha a populisták közé taszítják, akkor sorosozhat, migránsozhat tovább, ám a fontos uniós hivatalokban és szervezetekben lényegében súlytalanná válik a pártja.

Amikor Orbán kezd messze kerülni a húsosfazéktól, már jóval engedékenyebbnek tűnik, mint korábban, amikor lényegében villával hányták az uniós pénzeket a magyar költségvetésbe. Számára a néppárt nem ideológiai, hanem hatalmi kötelék, ezért nem engedheti, hogy kitegyék a szűrét a legnépesebb és legbefolyásosabb klubból. Valószínűleg rájött már, hogy amit ő rontott el, csakis ő hozhatja helyre, ezért nem kérhet helyette bocsánatot senki.

De, hogy maradjunk Lenin szellemiségénél, tegyük fel a kérdést: Mi a teendő?

Azonban Orbán bocsánatkérése is elég pávatáncos nyelvezetűre sikeredett. A belga De Standaard című lap idéz például Orbán leveléből: „Ugyanakkor, Daul elnök úr és Weber frakcióvezető úr tiltakoztak az ellen, hogy „hasznos idiótáknak” neveztem a kizárásunkat kezdeményező pártokat – folytatja a miniszterelnök. – Ez valójában egy idézet Lenintől, amellyel bizonyos politikai döntéseket szándékoztam kritizálni, nem pedig egyes politikusokat.” – írja állítólag a magyar kormányfő.

Nem valószínű, hogy az érintettek ettől nagyon boldogok lesznek, ugyanis a válságkommunikációs szakkönyvek biztos nem azt javasolják ilyen helyzetben, hogy Lenintől vagy más kétes figuráktól idézzünk, amikor finom kritikát akarunk megfogalmazni a barátaink felé. Orbán harcos antikommunistának szeretné beállítani magát, ugyanakkor Lenintől idéz. Ez finoman szólva is kétélű fegyver.

Puskin valamelyik sora, esetleg egy magyar klasszikus, mondjuk Mikszáth, esetleg Deák Ferenc vagy Széchenyi István néhány örökbecsű bölcsessége biztosan megmelengette volna a derék kereszténydemokraták szívét, de Szovjet-Oroszország bolsevik vezetőjének kifejezése biztos nem ragyogja be az európai kereszténydemokrácia egét. Arról viszont sokat elárul ez a levél, hogy a Fidesz a trükközésben soha nem ismer tréfát.    

De, hogy maradjunk Lenin szellemiségénél, tegyük fel a kérdést: Mi a teendő? A belgák máris egyértelművé tették, hogy nem estek transzba Orbán bocsánatkérő levelétől. „A vita már régóta azoknak alapértékeknek a tiszteletben tartásáról szól, amelyeket fontosnak tartunk Európában, mint például a sajtó szabadsága, a hatalmi ágak szétválasztása, és a szolidaritás Európában. És a külső határaink közös védelméről, amit Orbán akadályoz.” –reagált a levélre Wouter Beke, a CD&V elnöke.

Fotó: magyarnarancs.hu

Ebben a néhány sorban persze az is benne van, hogy jól ismerik Orbán pávatáncos jellemét a testvérpárti „hasznos idióták”, ugyanakkor Manfred Weber, az EPP listavezetője további feltételeket is szabott a Fidesz számára, melyeket teljesítenie kell a magyaroknak, ha a pártcsalád részei szeretnének maradni. Orbán tétova bocsánatkérése tehát még első lépésként sem igazán értékelhető, melyet egy mérsékelt politizálás irányában kéne megtennie a Fidesznek. A gyűlöletkeltő plakátokat átragaszthatják, a CEU-t megsimogathatják, ám már alig hiszi el nekik, hogy ezt őszintén teszik. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: "Ha„valakit lehülyéztél, ne úgy kérjél bocsánatot, hogy háromszor elmondod: az illető a látszat ellenére mégsem hülye.”

Ha Manfred Weber kihátrál a saját feltételei mögül, teljesen hiteltelenné válik saját pártcsaládjában, ugyanakkor végletesen megosztja azokat a politikai erőket, melyeket az Európai Néppárt tömörít. Orbán Weberhez képest egy rutinos, vén róka, aki a végletekig kihasználja azt, hogy a német politikus minden áron meg akarja menteni a pártszövetség egységét. Ha úgy táncol, ahogy Orbán fütyül neki, akkor kihátrálhatnak mögüle azok az európai kereszténydemokraták, akik számára már teljesen elfogadhatatlan a magyar miniszterelnök ténykedése.

Fotó: hvg.hu

Békülni jön Budapestre, nem veszekedni Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) frakcióvezetője, a párt bizottsági elnök-jelöltje, a CSU politikusa. Bár korábban három kőkemény feltételt szabott Orbán Viktor számára annak érdekében, hogy maradhasson az EPP-n belül, ma már úgy tűnik, ezek felületes teljesítésével, illetve ígéretekkel is beéri a bajor politikus. Pedig viszonylag jó helyzetbe navigálta magát azzal, hogy három olyan témában követelte Orbán meghátrálását, melyek fontosak mind a pártcsalád, mind a magyar miniszterelnök számára.

Orbán meghátrálása ezért erősítené Weber pozícióit, és ezért kellene következetesen ragaszkodnia a Fidesz bocsánatkéréséhez, a gyűlöletkeltő, hazug Soros-kampány azonnali leállításához, illetve a CEU Budapesten maradásához. Amennyiben azonban légiesítik e fontos elvárásokat, az Orbán számára jelent majd hatalmas lélektani előnyt, így joggal bízhat abban, hogy az EU-s választások előtt nem teszik ki a szűrét az Európai Néppártból.

A magyar tagpárt viselkedése, provokációi, a szélsőségekbe eljutó politikája ugyanis egyre jobban kidomborítja az EPP-n belüli nemzeti pártok különbözőségeit. Épp ez Orbán célja, illetve, hogy ebben a folyamatban mindig ő diktálja az irányt. Ez praktikusan annyit jelent, hogy bizonyos kereszténydemokrata pártokat, politikusokat (lásd: Juncker) akár nyíltan megbélyegezhet, kritizálhat, ha a legerősebb irányzatok megvédik, sőt beállnak mellé.

A németek viselkedése, így különösen Weber reakciói ezért határozzák meg alapjaiban e konfliktus jellegét. Ők szeretik a pávatáncból azt látni, ami számukra kedvező, ugyanis a magyar kormány folyamatosan azt hangoztatja, hogy a Fidesz az EPP tagja akar maradni. A kormány azonban kettős játékot űz, hiszen a kormánypárti sajtóban sorra jelennek meg a cikkek arról, hogy a Fidesz azzal járna jobban, ha más pártokkal állna össze, és új frakciót szerveznének a radikálisabb erőkkel az EP-ben.

Folyamatosan tesztelik tehát a szövetségeseiket, legyenek azok néppártiak vagy euroszkeptikus populisták. Orbán lényegében megtenderezteti a Fideszt a szélsőjobb és a jobbközép pártok között, és oda áll be, ahol többet ígérnek neki. Weber ezért jön Magyarországra, és ezért tűnik úgy, hogy az egyezség kedvéért hajlandó kompromisszumokra is. Más kérdés, hogy neki is el kell majd számolnia a sajátjai felé, ha például gálánsan átlép a CEU elüldözésének ügyén, ami az egyik legfőbb vádpontja Orbán kritikusainak.

     Fotó: szeged.hu

Nem nehéz tehát megjósolni, hogy a mostani Orbán-Weber megbeszélés eredménye alapjaiban határozza majd meg az EPP és a Fidesz jövőbeli viszonyát. Akár el is dőlhet, hogy a kizárás az egyetlen lehetséges út, de a Fidesz felfüggesztése is egy lehetséges opció. Amennyiben Weber utalást tesz arra, hogy a Fidesz maradása mellett fog voksolni március 20-án esedékes szavazáson, Orbán győztesnek érezheti magát, mert az a németek támogatását jelenti, és jelenleg ők számítanak a mérleg nyelvének. Weber viszont nagyot bukhat egy ilyen paktummal, hiszen a néppártiak jelentős része kihátrálhat a háta mögül. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Ha leesel a lóról csak az a biztos, hogy baromira fog fájni mindened.”

Régi trükkjét alkalmazza Orbán Viktor az Európai Néppárttal folytatott vitájában. Ennek lényege, hogy tudatosan összezavar mindent kívül és belül, ő figyel, nem nyilatkozik egyértelműen, de nyugalmat és elszántságot sugároz. A végén pedig - bármi is történjen – azt a látszatot kelti, hogy a dolgok úgy alakultak, ahogy ő szerette volna. Orbán évek óta abból él, hogy elhiteti a választókkal: egyedül ő uralja a káoszt, csakis ő tud rendet teremteni olyankor, amikor az értékek súlytalanná válnak. A jelenlegi helyzetre lefordítva ez azt jelenti, hogy akár kizárja pártcsaládja a Fideszt, akár nem, ő győztesnek fogja kikiáltania magát. Főleg, ha a néppártiak is asszisztálnak ehhez. A mi dolgunk pedig az, hogy ezt a trükköt ne vegyük be újra és újra.

Fotó: 24.hu

Bár nagy újdonságokat ritkán hallunk Orbán Viktortól szokásos péntek reggeli rádiós monológjában, most, hogy forr a levegő a Fidesz és az Európai Néppárt között, sokan kerestek iránymutatást a miniszterelnök aktuális mantrájában. Csalódniuk kellett, hiszen jól elmaszatolta a dolgokat. Többek között a következőt mondta az éleződő konfliktus kapcsán: „Ha úgy alakul, hogy nekünk valami új dolgot kell indítanunk Európában, és lehet, hogy ennek a vitának ez lesz a vége, hogy a helyünk végül is nem a Néppártban van, hanem azon kívül. Bár én inkább a Néppárt átalakítását, megreformálását szeretném elérni, például hogy helye legyen benne a bevándorlásellenes erőknek is, mint amilyenek mi vagyunk, de ha valami új dolgot kell kezdeni, akkor nyilván az első hely, ahol tárgyalni fogunk, az Lengyelország.”

A „Nesze semmi, fogd meg jól!” tipikus esete persze nem lephet meg bennünket. Ezúttal is csak az volt a lényeg, hogy Orbán önmagát állítsa középpontba. Egy ízig-vérig pragmatikus politikusként úgy nyilatkozik, mintha a Fidesz állna stabil elvi alapokon, a néppárti gyülekezet pedig mindig az érdekeinek megfelelő választ adja a magyar testvérpárt provokációira. Pedig éppen fordítva van. Az EPP meglehetősen következetesen szólítja fel (legalábbis az utóbbi időben) a Fideszt arra, hogy tartsa tiszteletben azokat az értékeket és elveket, melyeket a kereszténydemokrata politikai erők vallanak szerte Európában, ugyanakkor a fenti Orbán-idézetből is kiviláglik, hogy a magyar kormánypárt meglehetősen lazán értelmezi ezeket a kritériumokat.

„A rossz házasságnál csak egy dolog lehet megterhelőbb: egy rossz válás.”

Ha ugyanis Orbán maga is bevallja, hogy kettős játékot űz, vagyis tárgyal a szélsőjobbos, populista erőkkel is, miközben egyértelművé teszi, hogy csak a neki tetsző Európai Néppártban maradna hosszú távon, akkor egyszerűen nem érthető, miről folyik még az alkudozás a pártcsalád és a Fidesz között? Miután Orbán kiteregette a lapjait, miért gondolja bárki is, hogy rejteget még valahol az ingujjában egy ászt? Talán azért, mert jól ismerik, és tényleg lehet még nála egy nyerő lap, de az is lehet, hogy egyszerűen nem merik elengedni a kezét. Tudják ugyanis, hogy rengeteg kárt tehet kívül is, azt pedig megtapasztalták már a néppártiak, hogy belül pedig elég hatékonyan bomlaszt.

Egyszóval, ha Orbánnak az volt a célja, hogy teljesen tönkretegye az uniós választások kampányát, akkor tökéletesen sikerült neki. Az általa gerjesztett konfliktus segítségével fontos szereplőjévé vált a nyugati országokban folyó kampánynak is, ami nem tesz jót a tradicionális politikai erők pozícióinak. Orbán ugyanis fontosabbnak tudja mutatni magát ezáltal, mint amekkora normál esetben lehet egy kis közép-kelet-európai ország vezetője. Számára a negatív reklám is jó, vagyis elhiteti az európai polgárokkal, hogy komoly tényező a kontinens politikájában. Ilyen szempontból nagyon jó neki az elhúzódó konfliktus, ám azt ne gondoljuk, hogy számára csak kedvező lehet a politikai harc végkimenetele.

Fotó: hvg.hu

Talán ezt érzi Manfred Weber is, aki az EPP listavezetője. Ezért próbálja úgy beállítani a Fidesz kizárásáról folyó vitát, mintha maga a Fidesz farolna ki a pártszövetségből, és nem ők ebrudalnák ki onnan. Ez valószínűleg Orbánnak is jobban tetsző forgatókönyv, mintha egyszerűen kiszavaznák őket, mint egy feleslegessé vált szereplőt egy valóságshow-ból.  Úgy lehetne ezt lefordítani a hétköznapi nyelvre, hogy mindkét fél érdeke az, ha közös megegyezéssel távozik a magyar párt a kereszténydemokraták közösségéből. Ez jó lehet az EPP számára, mert elkerülik az igazán nagy veszekedést, illetve a sportszerűtlen utánrúgásokat, a Fidesz pedig megússza azt a hercehurcát, amit a Sargentini-jelentés elfogadása után kellett elszenvednie. Mert, ahogy egy ősi dakota bölcsesség tartja: „A rossz házasságnál csak egy dolog lehet megterhelőbb: egy rossz válás.”

Jobb későn, mint soha. Talán ezzel az olcsó közhellyel lehet reagálni Manfred Webernek, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti (EP) frakcióvezetőjének és EP-választási csúcsjelöltjének a legfrissebb nyilatkozatára. Weber ugyanis három követelést fogalmazott meg Orbán felé annak feltételéül, hogy a Fidesz továbbra is az EPP tagja maradhasson. Ezek teljesítése megalázó lenne külön-külön is Orbánnak, egyben megfelelni ezeknek pedig szinte minden eddigi elvének feladását jelentené. Azért ne temessük Orbán Viktort és a Fideszt, hiszen zsarolásban, sumákolásban, ígérgetésben nagyon jó a magyar kormánypárt.

Fotó: hvg.hu

Le kellene állnia az úgynevezett Soros-kampánnyal a magyar kormánynak, bocsánatot kéne kérnie azért az ámokfutásért, amit az utóbbi hónapokban az Európai Unió alapértékei ellenében tett, ugyanakkor vissza kéne fordítania a visszafordíthatatlant, vagyis biztosítania kellene a Közép-európai Egyetem (CEU) magyarországi működését. Nem tudhatjuk, hogy Manfred Weber tisztában van-e azzal, hogy a Fidesz politikájának három alappillérét célozta meg, de sejtheti, hogy Orbán Viktor nagyon nem komálja, ha sarokba akarják szorítani.

Ne is számoljunk azzal érdemben, hogy a magyar kormány tagjai látványos gesztusok kíséretében bűnbánó maffiózóként beismerik, hogy túl messzire mentek az idegenellenes kampányukkal. Arra se számítsunk, hogy Orbán Viktor Canossa-járásra szánja el magát, és behódol Webernek. A magyar politikai vezetés valószínűleg komolyan számol már azzal a ténnyel, hogy közvetlenül az EU-s parlamenti választások előtt kiteszik a Fideszt az Európai Néppárt szövetségéből. Hogy az elmúlt hónapok provokációi mennyire voltak tudatosak a magyar kormánypárt részéről, nem tudható, de az igen, hogy mit jelentene a kizárás a Fidesz számára.

Ez a hit szenvedett komoly károkat akkor, amikor kétharmados többséggel elfogadta az EP azt a jelentést, amely a magyar jogállamiság leépüléséről szólt.

Egyrészt nem számíthat majd a legerősebb pártszövetség oltalmára, ha szélsőségekkel, a jogállamiság rombolásával vádolják őket a politikai ellenfeleik, ami súlyos veszteség a Fidesznek, hiszen a mérsékelt jobboldali párt álcáját a néppártiak szövetségének köszönhették. Az is fontos szempont, hogy egy nagy pártszövetség támogatása nélkül maradt politikai erő súlytalanná válik az Európai Parlamentben, de az Európai Unión kívül sem veszik már olyan komolyan, mint amikor egy erős, nagy hagyományokkal és jelentős szavazótáborral rendelkező pártszövetség részeként lépett fel a Fidesz.

Van azonban egy ennél is súlyosabb következménye egy esetleges kizárásnak, ami valószínűleg az előzőeknél is jobban fájna a Fidesznek. A Sargentini-jelentés elfogadása utáni pánik és vagdalkozás jól megmutatta ugyanis, hogy a Fidesz saját szavazóit eddig azzal tudta hitegetni, hogy centrista politikát folytat, illetve a legerősebb európai pártszövetség ideológiáját vallja, még akkor is, ha a kereszténydemokrácia szélsőségesebb válfaját képviselik. A magyar jobboldali szavazók zöme szereti, ha kompatibilis a pártja azokkal az értékekkel, melyeket Európában a nagy meghatározó pártszövetségek vallanak. Ez a hit szenvedett komoly károkat akkor, amikor kétharmados többséggel elfogadta az EP azt a jelentést, amely a magyar jogállamiság leépüléséről szólt.

Elsősorban a Fidesz értelmiségi szavazót rázhatja meg a párt kizárása az EPP-ből. Ők már a CEU elűzését sem nézték túl vidáman, a sorosozós, migránsozós kampányból pedig épp úgy elegük van, mint az ellenzéki szavazóknak. Orbán azzal hitegette eddig őket, hogy pontosan tudja, mit csinál, meddig mehet el, ám a kizárást valószínűleg nem tartotta reális opciónak a kormányfő mellett eddig kitartó szavazótábor. Amennyiben megtörténik a kizárás, minden valószínűség szerint még radikálisabb hangvételre vált a Fidesz, ugyanakkor nyíltan közeledni kezd olyan politikai és ideológiai szövetségesekhez, mint Matteo Salvini, vagy Marine Le Pen. Ez szavazatokat hozhat el a Jobbiktól, ám jelentős mennyiségű voks kerülhet veszélybe, melyekre eddig a Fidesz törzsszavazóitól számíthattak.

Fotó: 24.hu

Mindenesetre tisztulhat a kép, hiszen a Fidesz hangneme, ideológiája, jövőképe már rég kilógott az EPP közösségéből. Amennyiben nyíltan az euroszkeptikus pártok felé nyit a Fidesz, az fontos változást idézhet elő a magyar belpolitikában is. A jelek nem túl kedvezőek a Fidesz számára, hiszen eddig meglehetősen egysíkú volt a kommunikációja (lásd: Soros, Soros, Soros), a kizárást követően viszont már esély se lenne arra, hogy valamiféle konszolidáció jegyében más fontos témákkal is foglalkozzon. Pedig igény volna erre, ami jó lehetőség az ellenzéki pártok számára. Mert, ahogy egy ősi dakota mondás tartja: „Minden elhullajtott búzaszem veszteség neked, és nyereség az ellenségednek, aki összegyűjti utánad, hazaviszi, és kenyeret süt belőle.”

Van valami végzetszerű abban, ahogy Orbán Viktor igyekszik békülni az európai néppárti frakció tagjaival. Az őrületnek ugyanis olyan sokkoló felpörgése jellemzi a magyar miniszterelnök aktuális bejelentését, amit ha normális reakciónak tartanak a derék kereszténydemokraták, akkor meg is érdemlik Orbán barátságát. A Juncker-Soros plakátok miatt kiborult nyugati szövetségesekkel ugyanis a Welt am Sonntag című német lapnak adott nyilatkozatában közölte, hogy a néppárti vezér Juncker helyét a szociáldemokraták vezetője, Frans Timmermans veszi át. Minden rendben tehát, mindenki mehet haza rántott csirkecombot enni, krumplipürével és céklával.

Fotó: prokontra.hu

Orbán Viktor cinizmusa olyan szinten sértheti már a mérsékelt jobboldal szavazóinak érzékenységét, hogy most úgy tűnik, talán nem is akarja megúszni a pártcsaládból való kizárást. Gulyás Gergely kancelláriaminisztert előbb elküldte Berlinbe azzal az ígérettel, hogy március 15-e után lekapják az antiszemita egyben a kereszténydemokratákat is sértő Juncker-Soros plakátokat, aztán ő maga jelentette be, hogy Soros új társat kap Frans Timmermans személyében a nemzeti ünnep után indított újabb gyűlölethadjáratban. Az üzenet egyértelmű: A Fidesz le akar járatni minden hagyományos, mérsékelt politikai erőt Európában, hiszen korábban már kampányolt Judit Sargentini zöldpárti politikus, valamint Guy Verhofstadt liberális frakcióvezető ellen is.

Továbbra is fenyeget, alkudozik, üzletel, mintha nem lebegne a feje fölött Damoklész kardja.

A jelenlegi parlamenti erőviszonyokat görcsösen szeretné megváltoztatni Orbán, ám azzal, hogy a magyar polgárokra szórja gyűlöletkampánya termékeit, Európában nem sok vizet tud zavarni. Ha megnézzük a legutóbbi előrejelzéseket, akkor a mérsékelt pártoknak kényelmes többségük lesz az új Európai Parlamentben is, Orbán tehát egyelőre nem bízhat abban, hogy a szélsőséges politikai erők komoly áttörést érnek majd el a májusi voksoláson. Ezért is állhatnak értetlenül az EPP pártcsalád vezetői Orbán akciói előtt, hiszen amennyiben kitartó provokációival mégis eléri, hogy kiebrudalják a néppártiak, akkor lényegében súlytalanná válik a Fidesz és a magyar kormány az európai politikai erőtérben.

Orbán mindenesetre magabiztosnak tűnik, és nem tart attól, hogy útilaput kötnek a lábára szövetségesei. Van két hete a plakátcseréig, így elég hosszú ideig rombolhatja vizuálisan a kereszténydemokraták imázsát, és ostorozhatja szavakban a szociáldemokratákat. Nem titkolt célja, hogy a lehető legtöbb mandátumot gyűjtse be, ezért a legszélsőségesebb szavazók voksaira is rárepül idehaza, és nem igazán foglalkoztatja az, mi a véleménye az európai politikai elitnek arról, amit csinál. Továbbra is fenyeget, alkudozik, üzletel, mintha nem lebegne a feje fölött Damoklész kardja. Lényegében az EU összes alapértékét megkérdőjelezi, amit azzal támaszt alá, hogy a kontinens szélsőséges politikai erői ellen soha nem lép fel, ugyanakkor látványosan parolázik az unió ellenségeivel, például az orosz elnök Vlagyimir Putyinnal.

 Fotó: privatbankar.hu

A Fidesz választási kampánya minden európai polgár szégyene függetlenül attól, milyen politikai erőt támogatnak azok. Az, hogy a magyar kormánypárt következmények nélkül rombolhatja az unió belső egységét, hogy kizárólag a menekültek befogadásának elutasításáról szól a politikai kommunikációja, hogy két vigyorgó öregemberrel riogatja a köztereken a tévében és a lapokban országa polgárait, és hogy mindezt közpénzen teszi, olyan semmibevétele annak az eszménynek, amelyre az Európai Unió épül, hogy már rég jelezniük kellett volna a Fidesz párttársainak: kívül tágasabb. Egyelőre ez mégsem történik meg, amiről csak egy ősi dakota mondás juthat eszünkbe: „Ha nem tudod eldönteni, hogy merre indulj, a lovad fog dönteni helyetted, de aztán ne kérd rajta számon, ha az ellenség karjaiba futsz!”  

Ugyanahhoz a pártcsaládhoz tartoznak, mégis két malomban őrölnek. Ha az Európai Néppárton belüli vita pusztán arról szólna, mi az, ami megengedett és mi az, ami nem a kereszténydemokrácia keretein belül, eszünk ágában se lenne hosszasan értekezni erről a problémáról. A tét azonban sokkal nagyobb, mint a mérsékelt jobboldal jövőjének mérlegelése, hiszen az Európai Parlamentben évtizedek óta ez a politikai tömörülés bír a legnagyobb frakcióval, így értelemszerűen ők határozzák meg az EU politikájának fő irányvonalát is. Ha Orbán belülről veri szét ezt a pártszövetséget, az minden európai demokratának fájni fog, legyen az baloldali, jobboldali, zöld, esetleg liberális.

Fotó: hvg.hu

 "Magyarország kormánya nem tántorítható el attól, hogy ismertesse azokat a terveket, amelyekkel nem ért egyet, azaz nem szeretnénk, hogy ha Magyarországot bevándorló országgá, Európát pedig bevándorló kontinenssé tenné a brüsszeli bürokrácia." – áll abban a „tájékoztató” levélben, melyet a kormány minden választópolgárnak elküld Magyarországon. Ez a néhány sor tele van hamis információkkal és csúsztatásokkal, képtelen állításokkal, nem mellesleg fittyet hány arra a figyelmeztetésre, amiben az Európai Néppárt részesítette saját tagját, a Fideszt, miután teleplakátolta az országot Soros György és Jean-Claude Juncker arcképével.

Immár egyértelmű, hogy Orbán tudatosan provokálja saját szövetségeseit annak tudatában, hogy a közelgő uniós választás előtt lényegében bármit elnéznek neki. Az EPP ugyanis nehéz helyzetbe sodródott, extrém helyzetben az is előfordulhat, hogy nem ők hozhatják létre a legnépesebb frakciót az új parlamentben, ugyanis a populista jobboldal szavazók tömegeit szipkázhatja el tőlük. Orbán gyakorlatilag ez utóbbiak voksaira utazik, ugyanakkor érdeke egyelőre a jobbközép pártcsalád berkein belül maradni.

A néppártiak bizonyára érzékelik, hogy Orbán akciói miatt porlad szét a kereszténydemokraták hitelessége a választóik előtt, ám egyelőre semmilyen érdemi válaszlépésre nem tudták elszánni magukat. Az Európai Bizottság is elkövette azt a hibát, hogy válaszlevélben próbálta cáfolni a Soros-Juncker plakáton szereplő állításokat. Pedig a hülyeséggel vitatkozni annyit jelent, hogy komolyan vesszük a hülyeséget. Valószínűleg sokkal többet ért volna egy olyan válasz, amely sajnálkozását fejezi ki amiatt, hogy a Fidesz képviselői ilyen hosszú idő után sem tudnak kiigazodni az Európai Parlament útvesztőiben, és félreértelmeznek mindent, ami az EP-ben történik.

Valójában csakis iróniával, esetleg cinizmussal lehet kezelni azt a hülyeségcunamit, amit a populista politikai erők saját országuk polgáraira zúdítanak. Érdemi vitát nem lehet folytatni olyan kérdésekről, melyekben az egyik fél ragaszkodik a képtelen állításaihoz, és ezért nem is kampányolnak érdemi témák mentén. A Fidesznek például esze ágában sincs olyan uniós témákban állást foglalnia a mostani kampányban, mint a környezetvédelem, a közös adópolitika, esetleg a korrupció elleni egységes fellépés.

Fotó: 444.hu

Sokkal kényelmesebb azzal riogatni, hogy Brüsszel erőszakkal akar menekülteket betelepíteni hozzánk. Valójában épp az EU egyik fontos alapelvét hagyja figyelmen kívül a magyar kormány, hiszen az elfogulatlan, kiegyensúlyozott tájékoztatás elvileg minden uniós polgár számára járna, ám amit a magyar kormány művel közpénzből, az minden, csak nem elfogulatlan, és nem is kiegyensúlyozott tájékoztatás. Orbán pedig röhög a markába, hiszen büntetlenül megalázhatja azokat a kereszténydemokrata politikusokat, akik ellene szavaztak a Sargentini-jelentés elfogadásakor. Mert, ahogy egy dakota bölcsesség tartja: „A bosszú rossz tanácsadó, de mégis nagy örömöt tud okozni a bosszúállónak.”    

Tehetetlen óriásnak tűnik az európai kereszténydemokrata pártokat tömörítő EPP, mivel képtelen eldönteni, hogy megtűr-e a sorai között az olyan populista politikai erőket, mint például a Fidesz. A magyar kormánypárt néhány napja sokadik alkalommal szegte meg azt az ígéretét, hogy elfogadja a jobbközép politizálás kereteit, vagyis kicsinyes politikai haszonszerzés céljából nem kezd szélsőséges, uszító kampányokba. Ehelyett lényegében saját pártcsaládja vezető politikusának homlokára rajzolt célkeresztet, ami lényegében azt jelenti, hogy a néppárt ellen kampányol a Fidesz az EP választás előtt.

Fotó: index.hu

Jean-Claude Juncker arcképe tűnik fel Soros György jól megszokott vigyorgó arcmása mellett a magyar kormány legújabb „tájékoztató kampányának” plakátjain. Ez az Orbán-kormány durva, burkoltan rasszista indíttatású, sokszor nem is túlságosan burkoltan antiszemita sorosozós kampányai közül is a legszélsőségesebb. Egyszerre folytatja ugyanis a zsidó nagytőke befolyását példázó magyar származású milliárdos démonizálását, ugyanakkor az Európai Bizottság néppárti elnökének személyével azt a látszatot igyekszik kelteni, hogy a kereszténydemokraták és a migránsokat simogató liberális demokraták egy tőből fakadnak.

Persze, Marika néni Taktaharkányban az egészből csak annyit ért, hogy el kell zavarni ezeket, mert útjában vannak a mi Viktorunknak, ám ha azt is figyelembe vennék, hogy a luxemburgi Jean-Claude Juncker nem egyszerűen az Európai Unió legfőbb vezetője, hanem jelenleg a legbefolyásosabb néppárti politikus is, akkor talán kicsit más lenne a plakátkampány fekvése. Márpedig a kereszténydemokrata pártcsalád tagjai nem Taktaharkányból nézik a világ folyását, ezért rendesen ki is borultak Orbán elképesztő húzásán.

Az, hogy a néppárt sem lenyelni, sem kiköpni nem képes a Fideszt, olyan komoly belső feszültségeket generált, ami az EP választások előtt komoly veszteségeket okozhatnak a pártcsaládnak.

A magyar kormányfő természetesen kihasználja, hogy egyre közelednek az uniós választások, ezért az Európai Néppárt most jóval elnézőbb azokkal a politikai erőkkel szemben, melyek mandátumokat szállíthatnak számukra a voksoláson. Márpedig a Fidesz akár 14-15 képviselővel is bővítheti az éppen politikai vákuumba keveredő frakció létszámát. Erről a nem túl vidám helyzetről viszont nagyrészt a Fidesz tehet, ugyanis évek óta megosztja az EPP nemzeti pártjait, hogy érdemes-e egy tálból cseresznyézniük egy olyan politikai formációval, amely egyrészt nem képviseli a kereszténydemokrata értékrendet, másrészt meglehetősen megbízhatatlan politikai szövetséges.

A legutóbbi magyar kormányzati plakáttól annyira kiakadtak egyes testvérpártok, hogy közelgő EP választok ide, csökkenő frakciólétszám oda, most már végképp szeretnék dűlőre vinni a dolgot a közös fészket összepiszkító Fidesszel. A pártcsaládból való kizárást elsősorban az észak-európai kereszténydemokraták szorgalmazták, ám most a horvát szövetségesek - részben a Fidesz szószegésére hivatkozva – ki is léptek az Európai Néppártból. A HSS (Horvát Parasztpárt) ezért megfordította a dolgot, mondván: ha nem zárják ki a magyarokat, akkor majd ők lepattannak egy ilyen tehetetlen társaságról.     

Nyilván szám szerint nem akkora veszteség ez, mintha a Fidesz képviselőiről kéne lemondania az EPP frakciójának, ám elindíthat egy olyan bomlási folyamatot, aminek egyelőre kiszámíthatatlanok a következményei. Egyrészt elbizonytalanodnak a jobbközép pártokhoz húzó szavazók, másrészt a pártcsaládot elhagyó politikai erők a politikai vetélytársakat erősíthetik. Az, hogy a néppárt sem lenyelni, sem kiköpni nem képes a Fideszt, olyan belső feszültségeket generált, ami az EP választások előtt komoly veszteségeket okozhatnak a pártcsaládnak.

Fotó: DW.com

Van még két és fél hónap a voksolásig, tehát talán még nem késő Európa kereszténydemokratáinak eldönteniük, hogy a Fidesszel, vagy nélküle kívánnak csatába menni a mandátumokért. Amennyiben le akarják vetni magukról ezt a terhet, minél előbb teszik meg ezt, annál jobb esélyük lesz új szavazók bizalmának megszerezésére, és a régiek támogatásának megtartására. Mert, ahogy egy bölcs dakota mondás tartja: „Hiába veti le a ló magáról az izgága lovast, ha beleszorul a lába a kengyelbe, még kilométerekig vonszolhatja magával a terhet.”

Szokásához híven bort iszik és vizet prédikál az Orbán-kormány menekültügyben. Korábban titokban úgy teljesítette az unió által előírt menekültkvótát, hogy közben milliárdokból hirdette, hogy Magyarország nem fogad be migránsokat. Ma már szinte meg sem lepődünk azon, hogy olyan venezuelai menekültek befogadását titkolta eddig a kormány, akik állítólag azért nem migránsok, mert magyar származásúak. Felvetődik a kérdés: talán Nikola Gruevszki is magyar felmenőkkel rendelkezik?

Fotó: Fühü

Borzasztó kínos helyzetekbe navigálja magát a magyar kormány azzal, hogy lényegében az egész politikai kommunikációját az idegenellenességre alapozza. Korábban egyiptomi kopt keresztények befogadásának hírével próbálták árnyalni azt a minden menedékkérőt elutasító politikát, ami nem volt kompatibilis az EU-ban, ám Semjén Zsolton kívül senki sem találkozott azóta sem ezekkel a derék afrikai emberekkel. Most, hogy Venezuelából 300 embert befogadtunk, az a magyarázat, hogy ők magyar származásúak.

Ezt igen nehéz lenne ellenőrizni, ugyanis még ha a vezetékneve néhánynak magyar csengésű is, nem igazán beszélik a nyelvünket. Szóval, nagy valószínűséggel a hasra ütés tipikus esete forog fenn a delikvensek kiválasztásánál, ugyanakkor hol van az leírva, hogy ha valakinek a nagymamája magyar, nem lehet venezuelai kém, vagy netán az ISIS alvó ügynöke? Valahogy az az ember érzése, hogy Orbán Viktor és csapata mindig igyekszik eltitkolni előlünk, hogy a kormány áldásos tevékenységének köszönhetően kik is lépnek be nagy titokban az ország területére.

A jobb élet után sóvárgó kisembereket ugyanis távol tartják, a simlis, gyanús alakok viszont fel-alá grasszálnak az országban.

A mostani dél-amerikai kontingensnél is kockázatosabb volt azonban a letelepedési kötvények vásárlásával magyar állampolgárságot szerző mintegy 20 ezer, különböző nációkból ide érkező ember integrálása. Bár nagy a titkolózás a program körül, mégis kiderült már például, hogy nemzetbiztonsági szempontból elég zűrös orosz és kínai figurák jutottak pénzért magyar útlevélhez, a különböző arab országokból érkező zavaros múltú emberekről nem is beszélve. A csúcs viszont a Macedóniából jogerős bírósági ítélete elől menekülő Nikola Gruevszki egykori miniszterelnök esete, aki fénysebességgel kapott menekültstátuszt pártunktól és kormányunktól.

Amit tehát a magyar kormány csinál a menekültstátusz biztosításával, illetve az állampolgárság megvásárlásával, arról túlzás nélkül állíthatjuk, hogy veszélyes. Átláthatatlan az átvilágítási procedúra, a nemzetbiztonsági kockázatelemzést pedig vagy komolyan veszik, vagy sem az illetékesek. Olyan figurák jutottak be ide az utóbbi években, akik ellen mit sem ér a déli határon felhúzott szuperkerítés. A jobb élet után sóvárgó kisembereket ugyanis távol tartják, a simlis, gyanús alakok viszont fel-alá grasszálhatnak az országban.

Fotó: index.hu

A kormány felfogásában a migráns  - aki a nélkülözés, a polgárháború, az üldöztetés elől menekül -, lényegében terrorista, annak viszont, akiknek van legalább százmillió forintjuk letelepedési kötvényt vásárolni, még kezet is csókol. Aztán, amikor valaki szembesíti őket azzal, hogy segítséget általában olyanoknak szoktak nyújtani, akik rá is szorulnak, akkor a válasz: Soros György ügynöke vagy.  Mert, ahogy egy dakota bölcsesség tartja: „A sámán annak dobol a leghangosabban, aki a legtöbbet fizeti a hókuszpókuszért.”     

Újabb szintet lépett az Orbán-kabinet a sorosozásban, hiszen legújabb „tájékoztató kampányában” Jean-Claude Juncker személyében új (cinkos)társat talált az amerikai milliárdos mellé. Eddig is tudtuk, hogy Orbán Viktor nem rajong az Európai Bizottság elnökéért, de azért a patás ördög mellé helyezése egészen elképesztő támadás a poszttól búcsúzó politikus ellen. Nem mellékesen a luxemburgi bizottsági elnök annak a néppárti frakciónak a legfőbb vezetője, amelyben a Fidesz is tevékenykedik. A magyar kormánypárt tehát lényegében saját pártcsaládja ellen kampányol, ami még mindig nem elég bűn ahhoz, hogy kitegyék őket a kereszténydemokrata pártok szövetségéből.

Fotó: index.hu

A Fidesz kormányzati médiakolhozba szervezett propagandahálózata főként azzal támadja Jean-Claude Junckert, hogy túl jó kapcsolatot ápol alkoholtartalmú italokkal. Magyarországon egyébként egy füves cigi elszívásáért egy egész életre megbélyegeznek egy közszereplőt (erről Juhász Péter naphosszat tudna regélni), ám a piálás lényegében elismerést kiváltó virtus nálunk. Például, amikor a tavalyi parlamenti választások kampányában Orbán Viktor egy részeg kukás emberrel ölelkezett, senki sem borzadt el a gesztustól. Juncker azonban amellett, hogy előszeretettel kortyol alkoholos italokból, olykor fogadta Soros Györgyöt is a hivatalában, és ez már elegendő bűn ahhoz, hogy a magyar kormány pellengérre állítsa Európai Bizottság leköszönő elnökét.

Láthatóan nagy élvezettel rúg bele saját párttársaiba Orbán olyankor, amikor korábbi sérelmeiért akar elégtételt venni. Juncker bűne főként az, hogy nyíltan a Sargentini-jelentés támogatására szólította fel a néppárti képviselőket, aminek aztán az is lett az eredménye, hogy a magyar kormányt több ponton elítélő dokumentumot kétharmados többséggel elfogadta az Európai Parlament plenáris ülése. Akkor ezt mélyütésként élte meg Orbán, és nem is rejtette véka alá, hogy bosszút fog állni azokon a kereszténydemokrata képviselőkön, akik támogatták a Judit Sargentini, holland képviselőnő által jegyzett dokumentum elfogadását. Ennek ellenére a Fideszt nem zárta ki sorai közül az Európai Néppárt, és gyaníthatóan ez most sem fog megtörténni annak ellenére, hogy a pártcsalád egy emblematikus figuráját állítja pellengérre a magyar kormány.

Amennyiben ugyanis bejön a papírforma, akkor szélsőséges nézetei ellenére pártja maradhat a mérsékelt jobboldali frakcióban, ha viszont az előre jelzettnél is jobban szerepelnek a szívéhez közelebb álló populisták, ő lehet a mérleg nyelve.

Hogy miért ilyen bátor Orbán Viktor, és miért ilyen visszafogott (értsd: gyáva) az Európai Néppárt? Mint sok kérdésre, itt is a számok adják meg a legautentikusabb választ. A minap látott napvilágot az első hivatalos közvélemény-kutatás, amely megbecsülte a tavaszi uniós választás végeredményét. Ebből jól látszik, hogy a néppártiak mandátumokat fognak veszíteni, és várhatóan a másik nagy pártcsaláddal, a szociáldemokratákkal közösen sem lesz meg az egyszerű többségük a parlamentben. A populisták előretörnek, ahogy erre Orbán számít, ám ez nem lesz olyan elsöprő erejű, hogy a tradicionális politikai formációk együttesen (kereszténydemokraták, szociáldemokraták, zöldek, liberálisok) ne tudnák megfékezni a populistákat.

Amennyiben tehát a Fideszt kipenderítenék saját frakciójukból a néppártiak, akkor további veszteségeket szenvednének el (13-14 mandátumot), ugyanakkor Orbán egészen biztosan a populisták padsoraiba küldené képviselőit, így akár azt is megakadályozhatná a magyar kormánypárt, hogy a kereszténydemokraták adják az Európai Bizottság elnökét, amely posztot most éppen az a Juncker tölt be, akivel riogatják a magyar választókat. Orbán tehát hazárdjátékot űz, és tulajdonképpen olyan nagyot nem is bukhat. Amennyiben ugyanis bejön a papírforma, akkor szélsőséges nézetei ellenére pártja maradhat a mérsékelt jobboldali frakcióban, ha viszont az előre jelzettnél is jobban szerepelnek a szívéhez közelebb álló populisták, ő lehet a mérleg nyelve, amikor fontos posztokról szavaznak az új összetételű Európai Parlamentben.

                                                Fotó: 444.hu

Orbán kétkulacsos politikáját már kiismerték az EU-ban, amivel szemben azonban még mindig nem született meg a hatékony ellenszer. A néppártiak váltig állítják, hogy jobb belső felügyelet alatt tartani Orbánt, mert így sokkal kezelhetőbb, ugyanakkor ezzel a helyzettel a lehető legjobban visszaél a magyar kormányfő. A Fidesz súlyát egyetlen módszerrel lehetne csökkenteni, ha a Magyarországnak járó parlamenti mandátumok közül nem nyerné el megint legalább az 50 százalékot. Ez a magyar választópolgárok, és az ellenzéki pártok felelőssége, vagyis, ha sikerülne a fideszes mandátumok számát érdemben csökkenteni (8-10 fős parlamenti képviselet már elég jelentős visszaesés lenne), Orbán nem halászhatna ilyen könnyedén a zavarosban. Mert, ahogy egy dakota szólás tartja: „Ha tiszta a víz, látod a halakat, de ők is észrevesznek téged, úgyhogy ne bánkódj, ha nem látsz a meder aljára.”

Állítólag egy évvel ezelőtt komolyan felvetődött a Fideszben, hogy be kéne áldozni Tiborcz Istvánt a választások előtt, ezzel kivennék az élét azoknak az ellenzéki és EU-s kritikáknak, melyek szerint Magyarországon nem érvényesül a törvény előtti egyenlőség elve. Volt némi realitás a felvetésben, ugyanis Orbán Ráhel férje sok fejtörést okozott már addig is a kormánypártnak. A nagy világfi hírében álló Tiborcz megmentése azonban fontosabb volt az apósának, mint demonstrálni a harcot a korrupció ellen. Azoknak a magyar polgároknak pedig, akik most kifizetik az Elios nevű cég helyett a számlát, annyi beleszólásuk sem volt ebbe az ügybe, mint a Felcsút focicsapatának a bajnoki címért folytatott küzdelembe.

Fotó: nepszava.hu

Ami az Elios-ügy kapcsán történt az utóbbi néhány évben, tökéletesen modellezi a Nemzeti Együttműködés Rendszerének működését. Csak nagyvonalakban írjuk le, miként vesztett el Magyarország milliárdos nagyságrendű uniós támogatást csak azért, mert a miniszterelnök rokona gyorsan és könnyen akart sok pénzt keresni: Az Elios-féle gazdasági csoda akkor kezdődött, amikor 2010-ben a Közgép energetikai cége részesedést szerzett a vállalatban. Ugyan két évvel később, amikor a Közgép kiszállt a cégből, a lendület kissé megtört, de 2014-ben, amikor Tiborcz István 50%-os tulajdonra tett szert az vállalatban, az Elios ismét közel hárommilliárd forint értékben nyert el közbeszerzéseket.

Az Elios bevételeinek túlnyomó része uniós finanszírozású projektekből származik, fő tevékenységük a led-technológiás közvilágítási rendszerek kiépítése. A cég által megnyert közbeszerzések közül többet is az Elios után egy hónappal alapított Sistrade Kft. készített elő, amelynek tulajdonosa Hamar Endre volt. Ő 2011 és 2013 között Tiborcz István üzlettársa, 2014-ig pedig - sajtóértesülések szerint - az Elios résztulajdonosa volt, miközben tehát egyik cégével pályázatokat készített elő, másik cégével elindult azokon. A rendőrség 2015 márciusában négy közbeszerzés kapcsán nyomozást indított az Elios Zrt. ellen, és az Európai Csalásellenes Hivatal (OLAF) is vizsgálódni kezdett a gyanús pályázati győzelmekkel kapcsolatban. Tiborcz István 2015 áprilisában kiszállt az Elios-ból, tulajdonrészét pedig a közbeszerzési piacon szintén rendkívül sikeres West Hungária Bau Kft.-nek adta el.

Időközben Magyarországon megszűnt mindenféle nyomozás a cég ügyeivel kapcsolatban, az OLAF jelentéséből viszont a kormány szándékai ellenére a 2018-as országgyűlési választások kampánya idején rengeteg információ kiszivárgott. Az OLAF vizsgálata kapcsán az Európai Bizottságnak 43,7 millió euró, azaz több mint 13 milliárd forint uniós támogatás megvonását javasolta. A bűnlajstromban közbeszerzési szabálytalanságok sora, az eljárások manipulálása, a résztvevők közötti összeférhetetlenség és csalás gyanúja is szerepel. Jávor Benedek EP képviselő feljelentését azonban érdemben nem is vizsgálta meg a magyar nyomozóhatóság, ami arra utal, hogy a kormány elszánta magát arra, hogy inkább benyeli az uniós támogatások elmaradása miatt veszteséget, minthogy kockára tegye Tiborcz István karrierjét egy esetleges eljárás megindításával.

Emberek, ez mégis egy köztársaság, amely tagja az Európai Uniónak!

Ezt bizonyítja, hogy Jávor Benedek EP nyilvánosságra hozta: a kormány kiveszi az unió felé leadandó számlacsomagból az Elios által megvalósított projektek számláit, ezzel gyakorlatilag lemond arról, hogy az EU kifizesse a projektek költségeit. A gyanús ügyletekben megvalósult beruházások költségeit tehát a magyar adófizetők állják, cserébe Orbán veje ellen nem lesz sem uniós sem hazai nyomozás. Hát, mit mondjunk, már megint azok nyertek az ügyleten, akik tudnak helyezkedni, és azok veszítettek, akik általában rosszul járnak. A Nemzeti Együttműködés Rendszere tehát nem hagyta az út szélén sem Tiborcz Istvánt, sem az üzlettársait, sem a feleségét, aki történetesen a miniszterelnök lánya. Ha ezt a történetet 15 éve halljuk, azt mondjuk, hogy biztos nem egy EU-s tagországban, hanem egy karibi banánköztárasaságban esett meg.

Fotó: hvg.hu

Itt tartunk ma Magyarországon, mégsem borogatnak kukákat elkeseredett tüntetők, nem harsogják világgá lángszavú szónokok, hogy ez tűrhetetlen. Ehelyett számolgatunk, hogy Orbán hétpontos demográfiai akciótervéből esetleg csurran-cseppen-e nekünk valami. Talán tényleg beletörődött Magyarország népe, hogy alamizsnáért cserébe bármit elnéz az uralkodó elitnek. Valahogy az az ember érzése, hogy rohanunk a dinasztikus berendezkedés felé, és nincs aki felkiáltson: Emberek, ez mégis egy köztársaság, amely tagja az Európai Uniónak! Ehelyett azt mondja faluhelyen az egyik szomszédasszony a másiknak: Nem baj Marikám, kifizetjük a Tiborcz Pista számláját, mert mégiscsak ő az Orbán Viktor veje! A másik asszony pedig nem válaszolja azt: Na, épp ezért ne fizessék ki az én adómból! Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Sok beszédnek sok az aljas indítéka.”

Végre érdemi problémát vetett fel Orbán Viktor idei évértékelőjén, ám a kormánya által nyújtott segítség aligha állítja meg népességfogyást. A hét pontban összefoglalt akcióterv azonban arra mindenképpen jó lesz a Fidesznek, hogy közpénzből kampányolhasson vele a közelgő uniós választás előtt. Orbán a népéért aggódó államférfiként aposztrofálhatja ismét magát, ám a valóságban ismét a gazdagoknak nyújtott segítséget, a szegények tömegeit pedig az út szélén hagyta.

Fotó: szabadhiir.hu

Ahogy sejteni lehetett, a nemzeti konzultációs felvezetés után Orbán Viktor a népességfogyás megállítására kidolgozott tervvel lépett porondra szokásos évértékelőjén. Arra mindenképpen jó volt neki ez a bejelentés, hogy ismét ő artikulálhatja a közbeszédet, a készülődő sztrájkok, a rabszolgatörvény elfogadása miatti felháborodás már nem tölti meg az úgynevezett ellenzéki sajtó címlapjait sem. Ez utóbbiak azzal, hogy darabokra szedik Orbán tervét, legalább kicsit mérsékelik azt az eufóriát, amit a röpködő milliók váltottak ki a csodaváró magyarokból.

Pedig ezúttal is inkább kampányfogásról, mint valós megoldási javaslatról beszélhetünk, ahogy ezt korábban is megszokhattuk a Nemzeti Együttműködés Rendszerétől. Nyilván nincs mindenkinek ideje és energiája arra, hogy utánaszámoljon, illetve utána olvasson a népességfogyás témakörének, illetve annak, hogy mit várhatunk ennek fényében a Fidesz megoldási javaslatától, ezért röviden vázolunk néhány fontos tudnivalót:

A népességcsökkenés Magyarországon a 20. század első kétharmadában nem jelentett különösebb fejtörést az ország tudósainak és politikusainak. A század elején még bőven 10 százalék fölött volt a természetes szaporodási arány, ami egy átmeneti visszaesést követően az ’50-es években ismét jellemző tendencia lett. 1980 volt az utolsó év, amikor az ország lakossága, még ha nagyon kis arányban is (0,3) növekedett. A következő évtől kezdve napjainkig minden esztendőben apadt a népesség, amire már akkoriban többen igyekeztek felhívni a döntéshozók figyelmét. Közel 40 éve tehát permanensen csökken az ország lakossága, amit a 2000-es évek elejétől az is tetéz, hogy fiatalok százezrei mentek külföldre a jobb megélhetés reményében.

Nem nőtt ugyanis érdemben a születések száma, ami nagyrészt annak is köszönhető, hogy ezt a kedvezményt is (mint oly sok másikat) csakis a jómódúak, esetleg a középosztály tagjai vehettek igénybe.

Kevesen emlékeznek már az első Orbán-kormány idején elméleti szinten felvetett megoldási javaslatra, mely szerint főként ázsiai vendégmunkások betelepítésével lehetne enyhíteni Magyarország népességcsökkenési problémáin. Akkor olyan ellenállást váltott ki ez a lakosságból, ami valószínűleg mély nyomokat hagyott Orbán Viktorban, és nemhogy elveti minden külföldi náció behívását, hanem az idegenellenességet kormánya hivatalos politikájának részévé tette. Ez a rövid emlékmorzsa azonban arra is felhívja a figyelmet, hogy a népességcsökkenés tendenciája már a 2000-es évek elején is foglalkoztatta a miniszterelnököt. Hiába kapott azonban a magyar néptől (illetve annak egy részétől) újabb három ciklusra felhatalmazást, nem tudott úrrá lenni ezen a problémán.

Most azonban úgy tűnik, keményen nekigyürkőzik a küzdelemnek. A hangzatos ígéretek mögött azonban lényegében ugyanaz a logika rajzolódik ki, mint amit az otthonteremtési kedvezmény (csok) meghirdetésekor láthattunk. Ennek 2016-os bevezetésével egyrészt fiatal és középkorú házasok szavazatait kívánta megszerezni, másrészt a pangó lakáspiacot szerette volna felpörgetni, harmadrészt pedig ösztönözni kívánta a gyerekvállalást. Míg az első két célt sikerült elérni, addig a számok arról árulkodnak a harmadik esetében, hogy pusztán anyagi előnyök ígéretével nem lehet gyerekvállalásra ösztönözni nők tömegeit.

A főállású anyaság gondolatának korábbi emlegetése azt bizonyítja, hogy a kormány szerint is csak az első két törekvés esetén váltotta be a csok a hozzá fűzött reményeket. Nem nőtt ugyanis érdemben a születések száma, ami nagyrészt annak is köszönhető, hogy ezt a kedvezményt is (mint oly sok másikat) csakis a jómódúak, esetleg a középosztály tagjai vehettek igénybe. Kutatások bizonyítják, hogy sok gyereket elsősorban a felső középosztály tagjai és a szegényebb családok vállalnak. Ez utóbbiak kizárása a kedvezményekből tehát eleve kudarcra ítéli az olyan kezdeményezéseket, melyek szociálisan erősen megszűrik a programokban való résztvevőket.

Fotó: blikk.hu

Orbán nyilván azt üzeni ezzel a sajátjainak, hogy nem a szegénység újratermelése a célja, ugyanakkor előre el is könyvelheti, hogy a valós problémákkal nem sikerül majd megbirkóznia. Az egyetlen járható út ugyanis egy egzisztenciális biztonság megteremtése lenne az egész társadalom számára, ugyanakkor a hatalmas jövedelmi különbségek csökkentésével különösebb kormányzati akciótervek nélkül is bevonhatna tömegeket a gyerekvállalásba. Ez azonban már nem hangzatos bejelentéseken, kampányjellegű intézkedéseken múlik, hanem a szívós, következetes szociálpolitikán, amiből lényegében semmit sem láttunk a Fidesz utóbbi kilenc éves regnálása alatt. Mert, ahogy egy dakota bölcsesség tartja: „Megnyerheted úgy is a futóversenyt, hogy átvágsz az erdőn ahelyett, hogy megkerülnéd, azonban a nyomolvasók úgyis lelepleznek, és utólag elveszik a kupát tőled.”