Talán csak a véletlen műve, hogy a kormány által reaktivált Magyar Nemzet első címlapján nem a migránsozás és sorosozás dominált. Talán megérzett valamit a Fidesz propagandagépezete abból a jelenségből, hogy Európában egyre kevésbé lehet populista lózungokkal élni, a menekültekkel való riogatás pedig már nem annyira hatékony eszköz, amikor a migrációs nyomás erősen visszaesett a kontinensen. Profilváltásról azonban még korai lenne beszélni, hiszen a magyar kormány biztos nem hajít el egy korábban hatásos politikai terméket addig, amíg nem talál a helyére egy másikat.

Fotó: origo.hu

Van egy jó hírünk, és egy rossz. A jó az, hogy a sorozozás őshazájában már nem igazán hatékony az a kommunikációs eszköz, amelyet Magyarországon csodafegyverként vet be a 2015-ös migrációs válság óta szinte napi rendszerességgel az Orbán-kormány. Macedóniában kezdte ugyanis először a sorosozást és migránsozást a Nikola Gruevszki által vezetett jobboldali kormány. Az azóta magyar elvbarátaihoz szökött macedón kormányfő 2002 és 2016 között építgette illiberális államát. Épp úgy, mint Orbán Viktor, Vlagyimir Putyin ölelő karjai között kötött ki Gruevszki is, ezért is volt fontos az orosz elnök számára, hogy balkáni szövetségesét a magyarok kimenekítsék hazájából, amikor meg kellett volna kezdeni korrupciós bűncselekmények miatt kiszabott börtönbüntetését.

Amíg Gruevszki élvezi a magyar kormány vendégszeretetét, és vélhetőleg Budapesten sem nélkülöz, hazájában az új kormány kezdi normalizálni a közbeszédet. Ma már csupán a Gruevszkihez hű ellenzéki sajtóorgánumok riogatnak folyamatosan muszlim menekültekkel, a közszolgálati szerkesztőségek azonban igyekeznek visszatalálni a sajtó eredeti küldetéséhez, a kiegyensúlyozott és széleskörű tájékoztatáshoz. Az pedig elképzelhetetlen ma már, hogy a Stop Soroshoz hasonló, közpénzből fizetett kormányzati kampányokkal hergeljék az embereket.

Ám, van egy rossz hírünk is. Magyarország nem Macedónia. Orbán Viktor és kommunikációs csapata továbbra is harcban áll Soros György hazai ügynökeivel, a migrációt támogató brüsszeli bürokratákkal, a külföldről fizetett civil szervezetekkel. Közeleg az EP választás, ás a magyar kormány már egyértelművé tette, hogy számára élet-halál kérdése, hogy az Európai Parlament padsoraiban többségbe kerüljenek a migrációt elutasító politikai erők. Kevésbé zavarja a Fideszt, hogy a törésvonalak nem igazán itt húzódnak az európai politikában, a menekültkérdést pedig a most még regnáló uniós parlament is viszonylag sikeresen menedzselte, amire az is bizonyíték, hogy a 2015-ös létszám töredéke kér bebocsátást a kontinens gazdagabb államaiba.

A nagy fociőrült Orbán azonban a „Győztes taktikán ne változtass!” elvét vallja, vagyis, ha a sorosozással, migránsozással harmadszor is kétharmadot lehetett szerezni az országgyűlési voksoláson, akkor az EP választáson miért kezdjen el bíbelődni olyan témákkal, mint globális felmelegedés, határozott fellépés a korrupció ellen, vagy közös uniós stratégia az orosz és kínai katonai, hírszerzési és gazdasági nyomulás ellen? Orbán kialakított magának egy erőteret, melyben otthonosan mozog, híveinek ebben a közegben tudja leghatékonyabban eljuttatni üzenetét, ezért pártja kampányától lényegében semmi mást ne várjunk, mint amit tavaly tavasszal láttunk tőlük.

Fotó: Kanadai Magyar Hírlap

Az ellenzéki pártok feladata lesz tehát, hogy meggyőzzék a magyar polgárokat arról, van élet a sorosozáson túl is, és ideje lenne végre olyan közös ügyekről is beszélnünk, mint a környezetvédelem, az oktatás és az egészségügy helyzete, az egyre komolyabb elvándorlás, vagy a magyar bérek felzárkóztatása az uniós átlaghoz. Ha Orbán Viktor nem jön rá magától, nem etetheti a magyarokat végtelenségig azzal, hogy Soros György az ország legfőbb ellensége: Ma már ugyanis a magyarok többsége tisztában van azzal, hogy a közpénzeket lefölöző kormányzati oligarchák sokkal több kárt okoznak itthon, mint a szegénység és háború elől menekülő nincstelenek. Ha Orbán nem szembesül azzal, hogy változik a világ körülötte, akkor vállalnia kell ennek a tévedésnek a következményeit. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Akkor is eljutsz a célodhoz, ha a Föld forgásával ellentétes irányba futsz, csak egy kicsit jobban elfáradsz.”

A legváratlanabb helyről kapott kemény kritikát a kormány propagandagépezete. A Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) kuratóriumának minap lemondott elnöke ugyanis alaposan megtépázta a korábban általa felügyelt kormányzati médiakolhoz tekintélyét. A 476 orgánumot tömörítő alapítvány alapjait kérdőjelezte meg ugyanis azzal, hogy szakmailag gyengének találta az ott dolgozó újságírókat, a balliberális konkurenciát pedig némi túlzással az egekig magasztalta. Azzal, hogy kiszólt a központból, figyelmen kívül hagyta a kormányzati direktívákat, elesett egy zsíros állástól, de valamit javított erősen megkopott renoméján.

Fotó: index.hu

Klasszikusokat csak pontosan szabad idézni, ezért álljon itt szó szerint az, amit Varga István akkor fideszes honatya mondott 2012 szeptemberében egy éjszakába nyúló vitában: „Azzal kellene foglalkozni, hogy ebben a társadalomban ne egy vagy két gyermek szülessen, hanem három, négy vagy öt gyermek. És akkor lenne értelme annak, hogy jobban megbecsülnénk egymást, és fel sem merülhetne a családon belüli erőszak.” Ez akkor még Rogán Antalnak és Selmeczi Gabriellának is sok volt, ezért elhatárolódtak a kormánypárti képviselőtől.

Varga régi motorosnak számít a parlamenti csetepatékban, hiszen az MDF színeiben már a ’90-es évek elejétől a jobboldalt erősítette. Később (mint oly sokan) a Magyar Demokrata Fórum csillagának leáldozásával narancsos színekben szerzett mandátumot ősi hátországában, Orosházán és környékén. Az ügyvédként dolgozó Varga egy meglehetősen sanyarú sorsú választási körzetet adott át később annak a Simonka Györgynek, aki ellen most éppen az ügyészség nyomoz korrupciógyanús ügyek miatt. Amikor nemrégiben kinevezték a KESMA kuratóriumába, mindenki úgy gondolta, hogy a Fidesz ezzel fizeti ki a régi harcostársat.

Varga azonban egészen furcsa módon hálálta meg pártja bizalmát, ugyanis a hazai Behir.hu-nak nyilatkozva például olyanokat állított, minthogy igényes, jó tollú újságírókat nem a saját, hanem a másik oldalon lát, vagy szerinte most az a helyzet, hogy az Indexet előbb elolvassuk, mint az Origót, vagy, hogy szerinte olyan tévét kell csinálni, amelyben nemcsak arról van szó, hogy Magyarország felett felhőtlen az ég, minden szép és jó. Kérdés, hogy Vargából pusztán az őszinteség beszélt, vagy esetleg fel akarta tüzelni a sajátjait, és arra ösztönözni a kormánypropagandistákat, ezután érdemi újságírói munkát végezzenek a központi direktívák bekopizása helyett?

Miután Vargát az interjú megjelenése után egy napon belül kipenderítették KESMA vezetőségéből, valószínűleg soha nem fogjuk megtudni, hogy az elszabadult hajóágyúként viselkedő fideszes kádernek mi járhatott a fejében, amikor elég precízen leírta a magyar sajtó jelenlegi állapotát. Mivel az őszinteség nem érdem, hanem bűn a kormánypártban, és a finom kiszólásokat is keményen megtorolják a Fidesz tagságában, nagy valószínűséggel soha nem fogjuk tisztázni ezt a kérdést. A korábban is nehezen kezelhető Vargára ugyanis most valószínűleg végleg szájkosarat kötnek, mert nagyon nem tenne jót a kormány renoméjának, ha felszínre törne a mélyben mocorgó elégedetlenség néhány lángoszlopa.

Kocsis Máté azonnal meg is nyugtatta a kormányzati médiakolhoz munkatársait, hogy nem kell aggódniuk, tőlük ezt a hozzáállást várja el a párt. Már a közszolgálatinak csúfolt MTVA-ból kicsempészett belső felhasználásra szánt – az épületbe bejutott ellenzéki képviselőkről készült – felvételek kiszivárogtatása is arra utalt, hogy a kormányt kiszolgáló sajtóorgánumokban is sokan szeretnék felhívni a figyelmet a tarthatatlan állapotokra. Vargának ugyanis mindenképpen igaza van abban, hogy akár kormánypárti, akár ellenzéki érzelmű egy honpolgár, azt, hogy mi történik ebben az országban, kizárólag olyan független sajtóorgánumokból tudja meg, mint az Index, Magyar Narancs, vagy a HVG. Ez annyit tesz, hogy a KESMA birodalomhoz tartozó sajtótermékek nem látják el a legfőbb funkciójukat, vagyis nem is próbálják meg pontosan és kiegyensúlyozottan tájékoztatni a választópolgárokat.

Fotó: 24.hu

Az észak-koreai állami tévécsatorna szintjére süllyedt M1 például a Fidesz által kierőszakolt új médiatörvény előírásait is rendszeresen felülírja. A tények meghamisítását, események üzenetének elferdítését, a kormány ellenfeleinek lejáratását emelte az újságírói tevékenység csúcsára, nem csoda hát, ha a kiegyensúlyozott tájékoztatásra felesküdött egykori tévések sorra elhagyják a szakmailag már régóta süllyedő hajót. A bátrabbak maradnak, és olyan szabotázsakciókkal igyekeznek felhívni az MTVA-ban tapasztalható tarthatatlan állapotokra felhívni a figyelmet, mint az ifjú Lomnici Zoltánnal készült politikai PR-interjú vágatlan változatának kiszivárogtatásával. Varga tehát valahol azok nevében is szólt, akik érdekből, kényszerből, vagy valami más okból még mindig kitartanak a kormányt kiszolgáló sajtó mellett, mégis szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy ezt a szakmát totálisan tönkretette a Fidesz kormányzásának utóbbi 9 éve. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Érdekes dolog fordítva felülni a lóra, de a legjobban mégis úgy lehet harcolni, ha a hagyományos módon ülöd meg a paripád.”

"Magyarország diplomáciai ámokfutásának eszközeivé váltunk" – nyilatkozta egy uniós diplomata, miután Magyarország nem volt hajlandó megszavazni a közös uniós álláspontot a bevándorlás kérdéséről az Arab Ligával tartandó hétfői tárgyalásra. Csak azok számára meglepő, hogy Orbán Viktor kormánya folyamatosan keresztbe tesz az uniós diplomáciának, akik eddig ártatlan jóindulattal szemlélték Szijjártó Péter külügyminiszter misszióját menekültügyben. A magyar diplomácia ugyanis szavakban a migránsválság megoldását szorgalmazza, amikor azonban valódi lépésekre szánják el magukat az érintett felek, azonnal megcsáklyázza azokat.

Fotó: B1 blogcsalád

Egy pillanatig se gondoljuk, hogy komolyan gondolja Szijjártó Péter azt az indoklást, mely szerint Magyarország azért hátrál ki az Arab Ligával kötendő szerződésből, mert az hivatkozik az ENSZ globális migrációs csomagjára. Ha ez valóban okot adna a szakításra, akkor az a hét uniós kormány is elutasítaná a dokumentumot, melyek a magyarokhoz hasonlóan szintén nem ratifikálták a világszervezet megoldási javaslatát. A valós indok sokkal kézzelfoghatóbb, ugyanis vannak előzményei. Magyarország - főleg belpolitikai okokból – nem hajlandó részt venni a menekültválság diplomáciai megoldásában.

Amíg az Orbán-kormány itthon nagy elánnal pörgeti a migránskereket, addig az EU-s diplomácia egy jól meghatározott irányban tenni is igyekszik azért, hogy ne fordulhassanak elő a 2015-ös menekültválsághoz hasonló események. Ehhez főként azokkal az országokkal kell diplomáciai egyezségre jutni, ahonnan a menekültek jönnek, illetve, ahol gazdasági lehetőség nyílik arra, hogy kezeljék a migrációt kiváltó okokat. Az Arab Liga tehát megkerülhetetlen szervezet ebben az ügyben, ha érdemben kívánják rendezni ezt a kérdést a felek.

A tavaszi uniós parlamenti választásokra is olyan kampánnyal készül, amelynek központi eleme a migrációpárti és a bevándorlást ellenző erők közti küzdelem megjelenítése lesz.

A magyar diplomácia azonban az élből való elutasításon kívül lényegében semmilyen érdemi javaslatot sem tett le az asztalra ebben a migráció ügyében. Orbán Viktor olykor kijelentette ugyan, hogy a problémát ott kell kezelni, ahol kialakul, ám ezen az általános megállapításon túl soha nem jutott. Korábban még azt a meglehetősen abszurd ötletet is bedobta, hogy az uniós országoknak helyben kéne felügyelniük a menekülttáborokat, ami nyilván azt jelentené, hogy félig-meddig megszállóként kellene ténykedniük európai rendfenntartóknak különböző arab vagy fekete afrikai országban. Erre sem felhatalmazása, sem megfelelő gyakorlata nincs az uniós országoknak, tehát a jól csengő szavak mögött egy képtelen elképzelés húzódik.

Ez persze nem meglepő Orbán Viktortól, aki a kezében lévő hatalmas médiabirodalmon segítségével azt sugallja magyarok milliói számára, hogy a migránsok inváziója a mai napig is tart, noha 2015-höz képest radikálisan megcsappant a hazánk határainál megjelenő menekültek száma. Orbán és kormánya tehát nem érdekelt abban, hogy tényleges lépések történjenek a menekültügy kezelésében, hiszen egész rendszere a migránsellenesség ideológiájára épül, és ha ezt a szőnyeget kihúznák a lába alól, akkor új ellenség(ek) után kellene néznie.

A tavaszi uniós parlamenti választásokra is olyan kampánnyal készül, amelynek központi eleme a migrációpárti és a bevándorlást ellenző erők közti küzdelem megjelenítése lesz. Ha bármiféle közös álláspont mellé beállna, akkor ezt a markáns különállást kéne gyengítenie, ami saját szavazóinak elbizonytalanodásával járhatna. A magyar diplomácia tehát csakis egyetlen szempontot tart szem előtt, amikor a migráció ügyének diplomáciai kezeléséről esik szó: A jelenlegi bizonytalan helyzet fenntartása érdekében nem támogat semmilyen megegyezést, melyet sikerként tudna felmutatni Európai Unió, és amely bármire is kötelezné Magyarországot menekültügyben.

Fotó: 24.hu

A magyar diplomácia csőlátása tehát lényegében automatikusan eredményezi azt a külső személő számára ámokfutásnak tűnő politikát, melynek kiemelt célja, hogy Orbán Viktor fenn tudja tartani annak a látszatát, hogy Magyarország folyamatos migrációs nyomásnak van kitéve, ezért hazai és külföldi ellenfelei abban érdekeltek, hogy őt, mint a keresztény eszmények legfőbb védelmezőjét eltávolítsák a hatalomból. A magyar kormányfő számára létkérdés, hogy azokat, akik a jogállamiságot, a szociális érzékenységet, netán a korrupció burjánzását kérik rajta számon, be tudja tagolni a migránsbarát politikai erők közé, így legyen képes kicsorbítani a kritikájuk élét. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha valaki felidézi azt a csatát, amelyben megfutottál, kezdjél arról mesélni, hogy azt, aki gyávasággal vádol állandóan részeg, és veri a feleségét.”  

Egészen elképesztő ütemben restaurálja a rendszerváltás előtti állami berendezkedést a harmadik kétharmadát taposó Fidesz. A sajtótól a sportegyesületeken át az állami vállalatokig szinte mindenütt visszaköszönnek az állampárti reflexek, a középvezetők pedig már szinte önként beszántják megmaradt kicsiny mozgásterüket. Jó példa erre néhány állami vállalat  minap közzétett közleménye, melyekben egy viszonylag egyszerű kérdésre válaszoltak olyan központi direktívával, melynek lényege egy szóban foglalható össze: Soros.

  Fotó: Mfor

A Magyar Posta és a Volánbusz is teljesen hülyét csinált magából, mert a párt ezt elvárta tőlük. A két cég sajtóosztálya ugyanis arra a kérdésre, mely szerint tervezik-e rabszolgatörvény bevezetése következtében a rendelkezésükre álló 400 órás túlóra keretet kihasználni, heveny sorosozással válaszolt. „Magyarországon mindenkire ugyanazok a törvények vonatkoznak, emellett az állami cégekre speciális szabályok is érvényesek. Társaságunk nem kíván részt venni Soros európai parlamenti választási politikai kampányában.” – írta például szellemesnek aligha nevezhető válaszközleményében a Posta.

Azért az aligha tagadható, hogy fortélyos félelem igazgatja azokat az állami nagyvállalatokat, amelyek ilyen szorult helyzetben lényegében a propagandaminisztériumtól kérnek eligazítást. Ilyen típusú „agyhalál” eddig ugyanis csak a Fidesz különböző szóvivőire, képviselőire, államtitkáraira, és minisztereire volt jellemző. Sőt, a Soros-bicikli túltolását már a Fidesz nagy építményén belül is sokan aggályosnak tartják, így a migránsozós propaganda átvétele az állami cégeknél arra a megállapításra csábít bennünket, hogy az állam és a párt már alig különböztethető meg.

Fotó: index.hu

Pedig épp ez lett volna a lassan 30 éve beköszöntött rendszerváltás egyik nagy eredménye. A munkahelyeken akkortól volt tilos politikai pártokat működtetni, vagy agitálni különböző ideológiák mellett. Az még talán belefér egy demokratikus jogállam keretei közé, hogy a nagy (és persze kicsi) állami cégek élére saját kádereit ülteti a kormány, ám az semmiképpen sem lehet természetes, hogy Rogán Antal propagandaminisztériumában fogalmazzák meg ezek sajtóközleményeit. Persze, mit várunk egy olyan hatalomtól, amely a közszolgálati média munkatársaiból kormányzati kifutófiúkat és kifutólányokat kreál?

Akkor sincs ez rendben, még ha arcrezdülés (és GHV vizsgálat) nélkül egyesítették is a magánkézben lévő kormányhoz közeli sajtótermékeket, és létrehoztak egy világon egyedülálló médiakolhozt, amely egyetlen küldetése, hogy a kormányzópártot szolgálja. Épp a túlóratörvény erőszakkal való átverése mutatta meg a közszféra dolgozói esetében az érdekérvényesítés totális leépülését. A cégek már nem a dolgozóik érdekeit tartják elsődlegesnek, hanem a kormányét, amelytől a kinevezésüket és zsíros fizetésüket kapják. Ők már tényleg úgy gondolkodnak, mint a szocialista nagyvállalatok élére ültetett káderek: Hűség a párthoz, és, ha még marad idő és energia rá, hűség a néphez.

Nem csoda, ha a rendszerváltás után született nemzedékek eléggé idegenül mozognak a NER útvesztőiben. Tőlük nem az igazodást várták el eddig, megszokták, hogy az iskolájukban vagy a munkahelyükön nyíltan vállalhatták a véleményüket, ám most, mintha rájuk csukódna az államszocializmus nagy kapuja. Nem véletlen, hogy sokan a továbbállás gondolatával foglalkoznak, hiszen idehaza az államszocializmusnak egy olyan hibrid restaurációja zajlik, amit ők sem megérteni, sem elfogadni nem szeretnének.

Fotó: azonnali

Úgy tűnik, hogy Orbán Viktor rendszere épp azokat ejtette foglyul, akik képviseletét vállalták fel a '80-as évek végén, amikor Fiatal Demokraták Szövetsége néven azt a pártot hozták létre, amely ma már nem fiatal, nem demokrata és nem szövetségese a polgárok többségének. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Amíg fiatal vagy, még el tudod harapni a láncaidat, amikor pedig megöregszel, a bilincseidet úgy adományozod a fiataloknak, mintha az megtiszteltetés lenne.”

Donald Trump elhalasztotta szokásos évértékelő beszédét, ám Orbán Viktortól dőreség lenne ilyen döntést várni. Mindkét politikus szereti a nyilvános megszólalásokat, főként, ha azok saját rajongótáboruk előtt zajlanak. A magyar kormányfő viszont nincs úgy sarokba szorítva, mint amerikai kollégája, aki elveszítette a szenátusban pártja többségét. Mégis, van némi hasonlóság Orbán és Trump között az őket körülvevő politikai atmoszférában. A magyar miniszterelnök Trumphoz hasonlóan igyekszik beszédeiben erős állításokkal, sőt olykor erősen vitatható mondatokkal hangsúlyozni, ura a helyzetnek, ám mégis az az ember érzése, hogy mostanában valami nagyon nincs rendben a Fidesz háza táján.

Fotó: 24.hu

Ne legyenek kétségeink, februári évértékelőjében Orbán Viktor erős államférfiként fog mutatkozni, keményen osztja majd ellenfeleit, főként az EU vezető politikusait, az úgynevezett migrációt segítő erőket, valamint a liberális demokráciákat. Ugyanúgy a sajátjaihoz fog csupán szólni, ahogy eddig tette 2010 óta valamennyi fajsúlyos megszólalásában. Nem fogja a látszat kedvéért semmi jóval biztatni azokat, akik nem értenek egyet vele legfontosabb kérdésekben. Neki csak az a mintegy másfél millió szavazó fontos, akik elhiszik neki, hogy Soros Györgytől kell megvédeni az országot, hogy a rasszista propaganda ellenére nem lehet a jelenlegi magyar kormányt szélsőségességgel, netán antiszemitizmussal vádolni.

Orbán Viktor az idei két választáson is azok támogatásában bízik, akik szerint a jogállami intézmények ellehetetlenítésére tett lépesek az ország érdekeivel összhangban vannak, hogy egy jó hírű egyetem elüldözése még járulékos veszteségként sem értelmezhető, hogy a Magyar Tudományos Akadémia tagjainak besorolása a NER-t kiszolgáló talpasok állományába, a nemzet érdekeit szolgáló intézkedés. Azok viszont, akik ízlésével és demokráciáról vallott nézeteivel ez nem összeegyeztethető folyamat, továbbra is nagy mennyiségben kapják Orbán Viktor személyes propagandáját a megszólalásain keresztül. Pedig igényük nincs rá. 

Azok, akik elmennek tüntetni Orbán Viktor kormánya ellen, kénytelenek elviselni olyan minősítéseket, melyek szerint ők Soros György fizetett ügynökei, migránspártiak, sőt a magyar nemzet ellenségei.

Ha nem is hallgatták és nézték meg a kormányfő beszédeit, rádióinterjúit, nagy csinnadrattával beharangozott sajtótájékoztatóit, a rövid összefoglalók, kommentárok útján mégis tudomást szereztek azok tartalmáról. Pedig lényeges újdonságokat nem tartalmaztak, ráadásul legtöbbször cinikusan megkerülte a lényeges kérdéseket, ha pedig erre nem volt módja, szögesen ellentétes állításokat tett, mint amit tettei alapján pontosan tudhatunk a gondolkodásáról.

Azok a magyarok, akik valami oknál fogva nem részesei a Nemzeti Együttműködés Rendszerének, csak kiközösítést, bosszúságot, füllentéseket, kapnak ezektől az eseményektől, ezért jogosan vetődik fel a kérdés: miért asszisztálunk mindannyian ehhez? Természetesen a közélet iránt érdeklődő polgárokként tudnunk kell, mit gondol az ország dolgairól a kormányfő, ám az ő politikai krédója régóta nyitott könyv a hívei és ellenfelei számára is, ezért nincs értelme újra és újra beleolvasni ebbe a könyvbe, amikor Orbán Viktor találomra felcsapja azt valamelyik oldalon.

Az ország polgárai alapvetően három táborra osztható a jelenlegi politikai elithez fűződő viszonyuk szerint: Az egyik egyáltalán nem foglalkozik közélettel, mert vagy megcsömörlött tőle, vagy soha nem érdekelte a politika. Őket éppúgy nehéz a Fidesz elkötelezett híveivé tenni, mint az ellenzékiek táborába csalogatni. Ez utóbbi két csoport tagjai között Orbán Viktor megítélése jelenti a nagy szakadékot. Hívei lényegében feltétel nélkül bármit elhisznek a miniszterelnöknek, utóbbiak számára viszont minden, amit tesz, az az ország érdekeivel ellentétes, ráadásul olyan hatalomra tett szert, amit a választók már sem ellenőrizni, sem leváltani nem tudnak a jogállami keretek között. És ez utóbbi jelenség kezdi egyetlen táborba szólítani az ellenzéki szavazókat attól függetlenül, hogy mely pártot támogatták tavaly április 8-án.

Az ellenzéki tábort ezért frusztrált veszteseknek titulálja a kormánypropaganda, amit a kormányfő minden, az ellenzéket minősítő megjegyzése is felerősít. Azok, akik elmennek tüntetni Orbán Viktor kormánya ellen, kénytelenek elviselni olyan minősítéseket, melyek szerint ők Soros György fizetett ügynökei, migránspártiak, sőt a magyar nemzet ellenségei. Ilyen légkörben teljesen érthetetlen, hogy az általános sztrájkra szólító ellenzék miért nem bojkottálja azt az embert, aki ezt a helyzetet előidézte, és hatalmas politikai hasznot húz belőle? Ellenzéki képviselők kérdezgetik a parlamenti üléseken, amire „nesze semmi, fogd meg jól” válaszokat kapnak a kormányfőtől vagy valamelyik beosztottjától. Nem kéne talán demokráciát játszani ott, ahol már csak a díszletetek emlékeztetnek arra, hogy ez az épület valaha érdemi viták helyszíne volt. 

Fotó: mno.hu

A tanulság tehát az, hogy Orbán azok életét is uralja, akik egyébként szívesen szabadulnának tőle. Ha a kormányfő szembesülne az olyan szintű elutasítással, melyben az öszödi beszéd után Gyurcsány Ferencnek volt része, talán elkezdené megbecsülni az ellenfeleit. Az ellenzéki politikusok akár ki is vonulhatnának egy ülésről, ha a miniszterelnök megjelenik a parlamenti üléseken, az ellenzéki érzelmű polgárok pedig egyszerűen bojkottálnák a vele kapcsolatos híreket. Most őszintén: Bárkinek is támadna hiányérzete akkor, ha nem tudná, miről szólt az idei évértékelő beszéde? Arra sem emlékszünk, mit mondott tavaly, vagy tavaly előtt. És ha emlékeznénk bármire is ezekből, összhangba tudjuk hozni azokkal az eseményekkel, melyek azóta történtek? Ez tényleg egy költői kérdés volt. Mert, ahogy egy dakota bölcsesség tartja: „Aki nagyokat mond, soha nem fogja megtudni, milyen érzés nagyokat tenni.”

Néha az az ember érzése, hogy a nyilvánosságot csakis arra használja az Orbán-kormány, hogy naponta szajkózhassa azokat a mondatokat, melyekről a szóvivőik, minisztereik, megmondó embereik is jól tudják, hogy köszönő viszonyban sincsenek a valósággal. Hatalmas kommunikációs gépezetükbe folyamatosan töltik azokat az előre legyártott kamuinformációkat, logikátlan követeztetéseket, üresen csengő mondatokat, melyek elhitetik a választóikkal, hogy itt még mindig érdemi kormányzás folyik. Pedig a kommunikációs hadoszlop keltette porfelhő mögött csakis egyetlen dolog zajlik: A szellemi és anyagi javak folyamatos elbitorlása.

Fotó: hvg.hu

Biztosan sokan emlékeznek még Orbán Viktornak arra a híres kijelentésére, mely szerint ő még életében nem hazudott. Akkor is kevesen gondolták, hogy létezik olyan ember (pláne politikus!), aki még soha életében nem füllentett senkinek. A jelenlegi kormányzat álszentsége azonban szinte minden mértéket meghalad. Ott van például a legendásan mellébeszélő Hollik István, aki nemrégiben azt találta mondani, hogy kormánya nem foglalkozik Soros György kampányával.

No, de ne a kifutófiúkkal foglalkozzunk, amikor az igazán nagy vadak is parádés füllentésekkel kápráztatják el a nagyérdeműt! Legutóbbi rádiós monológjában például Orbán Viktor egyenesen odáig ment, hogy Soros György be akarja venni az Európai Uniót, és  ebből az következik, hogy ő hős keresztes lovagként vezeti azt a sereget, amely megmentheti a vén kontinenst az idős amerikai üzletembertől. Ilyenkor azon gondolkodik az ember, hogy önmagában nem vihog-e a miniszterelnök, amikor egykori mentorát igyekszik a magyarok előtt úgy lefesteni, mint aki kedvtelésből dönt romba olyan szervezeteket, mint az EU.

Orbán némi pátosszal is igyekszik megspékelni fantazmagóriáit, nyilván azért, hogy hitelesebbnek tűnjenek a kijelentései. A Soros elleni harc eredményessége érdekében például a bűn városába, Brüsszelbe is hajlandó elmenni: „Mindig elmegyek oda, ahol a magyarok érdekéért, becsületéért kell harcolni, nem szoktam megijedni a saját árnyékomtól, nem először láttam olyat, hogy 300-400 bevándorláspárti képviselő próbál teli torokból lenyomni" – mondta Orbán a közszolgálatinak csúfolt rádióban.  

Így lesz a ragadózóból áldozati bárány, és fordítva, ha éppen a kormány érdeke úgy kívánja.

Azok után, hogy maga George Birnbaum, a néhai Arthur Finkelstein üzlettársa egy interjúban elismerte, hogy korábban ők dolgozták ki a Soros Györgyöt támadó kampányt a Fidesz számára, nem túl hiteles a fenti kijelentés. Persze, Marika néni Jászkiséren nem tudja ki az a Birnbaum, meg Finkelstein, Sorosról viszont már hallotta, hogy egy nagy gazfickó, aki rá akarja küldeni a migránsokat, sőt talán, ha nem Orbán Viktor marad az ország miniszterelnöke, akkor a kiskonyhájába be is költöztetnek egy szír családot. És, hogy Marika néninek egy szemernyi kétsége se legyen afelől, hogy az ő derék miniszterelnöke csak jót akar, Gulyás Gergely kancelláriaminiszter élő egyenes adásban le is tagadta, hogy az említett úrral sem a kormány, sem a Fidesz korábban semmilyen szerződéses jogviszonyban nem állt. Csak halkan jegyezzük meg, Arthur Finkelsteinnek közös cége volt a kormány kommunikációját alapvetően meghatározó Habony Árpáddal.

De ne vesszünk el a kormányzati füllentések hatalmas tengerében, hiszen, mit is várunk egy olyan országban, ahol azok kerülnek bíróság elé, akik le akarják leplezni a korrupciót, olyanokat vegzálnak, akik számon kérik a hatalmon a demokratikus intézményrendszerek leépítését, ahol egy jogerősen börtönbüntetésre ítélt külföldi politikus gyorsított eljárással jut menedékjoghoz? Tényleg elképesztő hamukázás zajlik a magyar közéletben, aminek eredője az, hogy a kormány rendszeresen mást tesz, és mást kommunikál ugyanarról a dologról. Így lesz a ragadózóból áldozati bárány, és fordítva, ha éppen a kormány érdeke úgy kívánja. Maga Orbán Viktor is kezd belemerevedni ebbe a szerepbe, hiszen mostanában sokat panaszkodik, hogy őt folyton csak bántják, pedig mennyire meg kéne becsülni azt az áldozatos munkát, amit elvégez.

Fotó: index.hu

Hát, igen, köszönjük néked Orbán Viktor, hogy ma Magyarországon a közszolgálatinak nevezett médiumokban az elfogulatlan tájékoztatás ideája lényegében köddé vált, hogy teljesen megszűntek a nyílt, egyenlő feltételek között zajló politikai viták az ellenzék és kormány között, hogy igen jól megfizetik azokat a kormányzati kommunikációs munkatársakat, akik hivatalból tagadják le a csillagokat az égből. Köszönjük azt is, hogy idős nénikék rettegnek az otthonaikban annak köszönhetően, hogy évek óta migránsok áradatával fenyegeti a teljes kormányzati médiakolhoz azokat a magyarokat, akik még mindig elhiszik, hogy amit az újságban írnak, a tévében vagy rádióban mondanak, az igaz. Mert, ahogy egy dakota bölcsesség tartja: „Amíg felhős az ég, letagadhatod a csillagokat, de egyszer úgyis kiderül az égbolt, és akkor megkérdik tőled: Azt hitted, mindig borús marad az idő?”

Fura, kifordított logika alapján működik manapság az igazságszolgáltatás Magyarországon. Politikai nyomásgyakorlásként értelmezi például az ügyészség, amikor egy ellenzéki párt számon kéri rajta azt, amit elmulasztott megtenni. A Momentum azután írta fel a Legfőbb Ügyészség bejárata előtti járdára a gyanús körülmények között elhalt közérdekű ügyeket, miután a testület nem talált bűncselekményre utaló jeleket az MTVA székházában történt események kapcsán. Pedig nem kell jogvégzett embernek lenni ahhoz, hogy belássuk, a mentelmi joggal rendelkező parlamenti képviselők elleni fizikai erőszak alkalmazása bűncselekmény gyanúját veti fel.

Fotó: ténytár.blog.hu

Valószínűleg igaz a mondás a Momentum minapi akciója kapcsán, mely szerint a teljesség igénye nélkül firkálták tele a járdát a Legfőbb Ügyészség épülete előtt a párt aktivistái. A közterületre mégis egy igen tekintélyes lista került fel. Többek között a magánrepülőzés, kopaszbalhé a választási irodánál, Paks 2, a kamupártok működése, a trafikmutyi, és Farkas Flórián számonkérése szerepelt a listán. De jó lenne többet tudni Kósa Lajos és a csengeri örökösnő esetéről, a letelepedési kötvények ügyéről, Rogán Antal ingatlanmutyijairól, a lakástakarék megszüntetéséről, Vida Ildikó Amerikából való kitiltásáról, és a TV2 eladásáról is.  

A Momentum azóta a köztisztaságiak által sietősen letakarított köztéri emlékeztetőjében szerepel a baltás gyilkos kiadatása, Kishantos beszántása, földmutyi, MNB-alapítványok működése, várbeli ingatlanok olcsó bérleti díja, az MTA függetlenségének megszüntetése, Tiborcz és Mészáros Lőrinc meggazdagodása, a CEU elüldözése, hajléktalanok vegzálása, sőt a Miniszterelnökségen üzemelő irritálóan olcsó Gundel-menza is. Ezt a listát lehetne még bővíteni, hiszen Orbán Viktor lassan kilenc éve tartó országlása alatt megannyi talányos és egyben felháborító ügy halt el az ügyészség fiókjaiban.

A politika feltétlen kiszolgálója tehát kikéri magának, ha egy ellenzéki párt felhívja a közvélemény figyelmét arra, hogy nem feltétlenül arra használják az ügyészséget, amire való.

Lényegében Polt Péter legfőbb ügyész személye garantálja azt, hogy néhány kirakatügyön kívül (Mengyi Roland és Simonka György fideszes országgyűlési képviselők elleni nyomozás) szinte semmi olyan eset ne jusson el bírósági szakaszba, ami foltot ejtene Orbán Viktor kormányának jó hírén. Pedig Polt Péternek nem egy pártot kéne szolgálnia, hanem egy országot. Néhány sértődött sajtóközleményen kívül azonban nem tudunk meg semmit arról, vajon mit gondol Polt az igazságszolgáltatás küldetéséről.

A legutóbbi momentumos akció kapcsán például a következő közleményben tiltakozott a Legfőbb Ügyészség: „Az aktivisták állításával szemben, a vízzel nagyobbrészt el nem távolítható felfestés köztisztasági szabálysértés megvalósítására lehet alkalmas. (...) A politikai akció kapcsán felhívjuk a figyelmet arra, hogy az ügyészség az Alaptörvénynek és a rá vonatkozó törvényeknek megfelelően, az igazságszolgáltatás közreműködőjeként, függetlenül eljárva érvényesíti az állam büntetőjogi igényét.” Azon háborognak tehát most is, hogy milyen nehéz eltávolítani a járdáról a festéket, nem pedig azon, hogy milyen súlyos károkat okoz az országnak, ha milliárdos visszaélések gyanúját lesöprik az asztalról a nyomozati szervek.

És, ami betetőzi ezt a se füle, se farka közleményt: „Az ügyészség visszautasítja az igazságszolgáltatást ért politikai nyomásgyakorlást.” A politika feltétlen kiszolgálója tehát kikéri magának, ha egy ellenzéki párt felhívja a közvélemény figyelmét arra, hogy nem feltétlenül arra használják az ügyészséget, amire való. Vagyis, - ahogy demokratikus jogállamokban szokás - a bűnt üldözni kell, nem elszaladni előle. Úgy tűnik azonban, hogy a kormányzat továbbra is azt gondolja, a magyar polgárok többsége csak akkor hiszi el, hogy jogsértés történt, amikor az ügyészség vádat emel, így aztán továbbra is fenn lehet tartani annak a látszatát, hogy nálunk tisztább közéletet el sem lehet képzelni. 

Fotó: Momentum

Nagy kérdés, hogy Polt Péter hogyan gondolkodik erről a szakmáról? Vajon el tudja-e hitetni valaha is velünk, hogy pártok felett áll? A Fideszt tűzön, vízen át követő magyar polgárok kivételével bárki számára is hihető lesz-e, hogy hivatala mindent meg tesz annak érdekében, hogy megóvja közös javainkat, hogy minden magyar polgár számára biztosítja törvény előtti egyenlőséget? És végül egy beugratós kérdés: Vajon jól alszik éjszakánként Polt Péter? Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát.”

A Fidesz támogatói között egyre jelentősebb azoknak a tábora, akik egyelőre csak magukban morognak pártjuk túlkapásai vagy szerencsétlen megnyilatkozásai miatt. Ha azonban lesznek olyanok köztük, akik nagy nyilvánosság előtt ki merik mondani azt, ami a szívüket nyomja, a megrendülhet kormányzópárt táborának egysége. Orbán Viktor és közvetlen környezete tisztában van ezzel a veszéllyel, ezért követnek el mindent annak érdekében, hogy házon belül rendezzenek el minden nézetkülönbséget. A Fidesz számára ugyanis létfontosságú, hogy az EP választásokig fennmaradjon a párt stabilitásának látszata.

Fotó: 24.hu

A CEU elüldözése, nyílt hadüzenet a Magyar Tudományos Akadémiának, a túlóratörvény egyeztetés nélküli elfogadása, Orbán Viktor családjának és közvetlen környezetének látványos meggazdagodása, egyre üresebben csengő soroszás és migránsozás, a közszolgálati televízió és rádió szakmai mélyrepülése. Csak néhány ügy, melyek nem tesznek jót annak a pártnak, amely évek óta büszkén hirdeti, hogy: Egy a tábor, egy a zászló. A belső felmérések is azt a feltételezést igazolják, hogy nem feltétlenül találkoznak ezek a visszás ügyek minden Fideszt támogató magyar polgár egyetértésével.

Főként az úgynevezett jobboldali értelmiség szemléli egyre értetlenebbül az általa támogatott kormány intézkedéseit. Néhány kósza kiszóláson kívül (például Lázár János elítélő nyilatkozata a rabszolgatörvényről) azonban eddig nem voltak nyílt lázongások a kormánypárti táboron belül. Csak onnan lehet tudni, hogy finoman szólva is megosztotta a Fidesz táborát az a fentebb felsorolt néhány ügy, hogy a belső felmérések szerint a jobbra húzó szavazók többsége szerint sem mennek jó irányba az ország dolgai.

A magyar kormányfőnek csak néhány hónapot kell már kihúznia, hogy meglehetősen megosztó politikája ne okozzon maradandó károsodásokat saját táborán belül, ugyanakkor ne kovácsolja véglegesen egybe az ellenzéket.

Kérdés persze, hogy miért ragaszkodik Orbán Viktor azokhoz az intézkedésekhez, melyek azon kívül, hogy nem találkozik feltétlenül saját szimpatizánsai tetszésével, még az eddig erősen megosztott ellenzéket is egységbe kovácsolják? Egyrészt, mert most elég erősnek érzi magát és pártját ahhoz, hogy úgymond népszerűtlen intézkedéseket is végigvigyen, másrészt, mert a sajátjai felé is demonstrálni szeretné: Nincs olyan tényező, ami meghátrálásra kényszerítené olyan ügyekben, melyek fontosak számára. Vagyis, itt már minden az ő akaratáról, személyes ambícióiról, távlati elképzeléseiről szól.

Orbán tudja, hogy politikai karrierjében nagy vízválasztó lehet a tavaszi EP választás. Nincs azonban könnyű helyzetben. Egyrészt, mert ezúttal nincs mód arra, hogy saját érdekei szerint alakítsa át a választási rendszert, ugyanis most az EU szabványa szerint listákra szavazhatnak a polgárok, és semmiféle kompenzációs, torzító hatás nem érvényesül majd a mandátumok kiosztásánál. Másrészt, mert nemzetközi színtéren jelenleg vákuumban van. A Fidesz ugyanis Európai Néppárt perifériájára sodródott, a pártcsaládban maradása is kérdéses, így az sem hoz számára túl sokat a konyhára, amennyiben a kereszténydemokrata frakció lesz a legnépesebb az új felosztásban.

Van azonban egy olyan opció is Orbán számításai szerint, amely szívéhez közelebb áll, mint az akadékoskodó néppártiak gyámsága. Ha ugyanis bekövetkezne a magyar kormányfő által annyiszor megjövendölt szélsőjobboldali áttörés a tavaszi voksoláson, akkor egy percet sem tépelődne azon, hogy a radikálisok élére álljon. Épp ez a megfontolás vezérli akkor, amikor lényegében szélsőjobboldali pártokra jellemző intézkedéseket vezényel le Magyarországon.

A nagy pávatáncos Orbán partiképes igyekszik maradni a hagyományos jobboldali pártok számára is, hiszen jelenleg érdekük, hogy egységet mutatva ne zárják ki a szélsőjobbra kalandozó magyar miniszterelnököt a soraik közül, de igazából inkább Marie Le Pennek, és a hozzá hasonló nacionalistáknak igyekszik imponálni. Orbán Viktor legendás pragmatizmusa most odáig jutott, hogy minden opciót saját magának igyekszik fenntartani. És, hogy ezt megtehesse, nem fél beáldozni saját táborának egységét sem, főleg, ha a repedéseket felszínen még nem lehet látni.

A magyar kormányfőnek csak néhány hónapot kell már kihúznia, hogy meglehetősen megosztó politikája ne okozzon maradandó károsodásokat saját táborán belül, ugyanakkor ne kovácsolja véglegesen egybe az ellenzéket. Ha ez sikerül neki, akkor jön csak az igazi halálugrás számára, hiszen, ha a hagyományos európai politikai trend, és a mérsékelt jobboldal, a zöldek, liberálisok és a szociáldemokraták uralják továbbra is az Európai Parlamentet, akkor kénytelen lesz engedményeket tenni az Európai Néppártnak, hogy ne zárkák ki a Fidesz a kereszténydemokrata pártcsaládból, illetve, ne vonjanak meg uniós forrásokat az országtól.

Fitó: hvg.hu

Amennyiben azonban a számára kedvezőbb opció következne be, és látványosan megerősödnének az euroszkeptikus erők, akkor sem húzhatná rá a magyar modellt a svéd, holland, német vagy spanyol belpolitikára. Orbán mostanában sokat panaszkodik arra, hogy rengeteget kell küzdenie, és úgy érzi, hogy túl nagy ellenszélben kell előre haladnia. Ez lehet annak a jele, hogy kezd belefáradni a (sokszor értelmetlen) hadakozásba, de értelmezhetjük úgy is, hogy a sajátjai szolidaritását szeretné kikényszeríteni. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Sokszor csak másokat akar becsapni az olyan harcos, aki a köszvényre panaszkodik, mert amikor eljön a harc ideje, lóra pattan, és legyőzi azokat, akik beteg vénembernek hitték.”

Teljes médiaarzenálját mozgósította a Fidesz, hogy a porba tiporjon egy 18 éves kiskunfélegyházi gimnazistát. Nagy Blankának annyi a bűne, hogy kemény szavakkal ostorozta Orbán Viktor rendszerét egy kecskeméti kormányellenes tüntetésen. A fiatal lány azért keltett feltűnést kormánypárti és ellenzéki oldalon egyaránt, mert kimondta azokat a gondolatokat, melyeket idősebb honfitársai nem mernek a szájukra venni leginkább azért, mert féltik egzisztenciájukat és óvják családtagjaikat.   

Fotó: 24.hu

Bayer Zsolt kezdi teljesen elveszíteni a realitásérzékét. Nagy Blankából ugyanis ő csinált hőst, nem az ellenzékiek. Az Echo TV-ben a következőket üzente annak a diáknak, aki korábban talán nem is hallott a kormány megmondó emberének: „No, hát akkor, kedves Blanka! Az a helyzet, hogy te nem hős vagy, hanem egy szerencsétlen, nyomorult, ócska, kis proli. És hogyha így folytatod, akkor belőled nem hős lesz, hanem maradsz egy szerencsétlen, nyomorult, rohadt, kis proli.” Csak úgy fröcsög a gyűlölettől ez néhány mondat, ami arra utal, hogy Bayer komoly veszélynek érzi Nagy Blankát és a hozzá hasonló, önálló gondolatokkal bíró fiatalok feltűnését az ellenzéki tüntetéseken.

Azt, hogy Bayer verbális veserúgása nem egy magányos fideszes aktivista ámokfutása volt az is bizonyítja, hogy másnap a Habony-média jól összehangolt rohamot indított Nagy Blanka ellen. Mintha vaskalapos gimnáziumi igazgatóként azt üzenné a kormány a Ripost hasábjain: Egy rossz tanuló, suliból lógó kiscsaj nem mondhat igazat a mai magyar valóságról. Ráadásul rásütve a mocskos szájú diáktüntető stigmáját azt sugallják, hogy a zavaros fejű lányka számára csak a balhé fontos, úgyhogy keresett magának egy tüntetést, ahol jól elküldhette a jó fenébe azokat, akiket csak az útjába kerültek. Nagy Blanka lejáratása tehát a kormány intézkedései kapcsán fellángolt elégedetlenség bagatellizálását szolgálja.  

Nagy Blanka és szülei jogi lépéseket helyeztek kilátásba, ami több szempontból is igen fontos fejlemény. Egyrészt személyes adatokat tettek nyilvánossá az érintett beleegyezése nélkül, másrészt egy hatóságoknál bejelentett rendezvényen – élve a szólásszabadság jogával – elmondta a véleményét. És, aki a lány szabadszájúságát firtatja, az forduljon bizalommal Bayer Zsolthoz, aki egész pályafutását mások gyalázására, lefitymálására, a cifra káromkodások variálására fűzte fel. Úgy látszik, van, aki elküldheti melegebb éghajlatra a másikat, van, aki nem. Pedig, ha törvény előtti egyenlőség van ma Magyarországon, akkor ez nem történhet meg.

A kormánymédia eltúlzott reakciója finoman szólva is kontraproduktív. Azzal, hogy egy 18 éves gimnazistát állítottak célkeresztbe azt sugallják ugyanis, hogy nem tűrik a kritikát az olyan „csitriktől”, mint Nagy Blanka. Ugyanakkor az is erős üzenet, hogy tartanak a fiataloktól, akiknek nincs veszítenivalójuk, ezért bátran beleszállnak a nagyhatalmú kormánypárti politikusokba. Bayer Zsolt, Habony Árpád és Orbán Viktor jobban tették volna, ha egyszerűen elengedték volna a fülük mellett a gimnazista lány kemény kritikáját, ahelyett, hogy intőt adnának neki rossz magaviselet miatt.

Az eset azt a tényt is felvillantja, hogy a macsó felfogású Fideszben egy nőnek végképp nem engedik meg, hogy önálló véleménye legyen, ráadásul azt százak előtt harsogja egy ellenzéki demonstráción. És, van még egy dolog, amit nehezen emészt meg a kormánypárt. A mostani tüntetéseket már nemcsak az ellenzéki pártok korábban nem jellemző összefogása jellemzi, de az is, hogy egyre több vidéki városban mennek ki az utcára az emberek. Nagy Blanka bűne tehát nem csupán az, hogy fiatal, hogy nő, és nem igazán kedveli Orbán Viktor országlását, hanem az is, hogy vidéki.

Fotó: rtl.hu

Orbán Viktor 2010-es hatalomra kerülése óta Kövesdi Veronika volt az első olyan fiatal, jó szónoki képességekkel rendelkező nő, aki lényegében a teljes ismeretlenségből lépett elő a rendszer kemény bírálójává, most Nagy Blanka az, akivel láthatóan nem tud mit kezdeni a Nemzeti Együttműködés Rendszere. Jól látszik a generációs szakadék a gimnazista lány és az őt támadó vaskalapos, konzervatív, hataloméhes politikus bácsik között. Most ugyanis egy olyan nemzedék száll szembe Orbán Viktor autoriter hatalmával, amelynek tagjai nemhogy a rendszerváltás, de a századforduló után születtek. Velük szemben pedig a megfélemlítés korábbi eszközei nem igazán fognak működni. Mert, ahogy egy dakota bölcs mondta: „Minél idősebb vagy, annál több a veszítenivalód. Ezért mennek a fiatalok a háborúba, és ezért robbantják ki a konfliktusokat az öregek.”  

Nem tudni, saját híveit akarta-e harci lázban tartani, vagy tényleg komolyan úgy érzi Orbán Viktor, hogy még mindig túlsúlyban vannak a magyar médiapiacon a kormánykritikus sajtóorgánumok? A múlt héten tartott sajtótájékoztatóján ugyanis arra panaszkodott, hogy kemény ellenszélben kell politikát csinálnia, hiszen az ellenzéki lapok, tévék, internetes portálok osztják őt és kormányát rendesen. Csak szólunk, hogy a sajtó dolga nem a propagandacsinálás, hanem a kiegyensúlyozott tájékoztatás, no és gyanús ügyek megszellőztetése, korrupciós cselekmények leleplezése. A miniszterelnök nyilván elfelejtette már, hogy mennyit köszönhet annak a liberális sajtónak, amely nem bánt kesztyűs kézzel a korábbi kormányokkal sem.

Fotó: origo.hu

Hatalmas médiabirodalommal a háta mögött is panaszkodott a múlt hét csütörtökön tartott sajtótájékoztatóján Orbán Viktor arra, hogy mennyire nehéz dolga van olyan balliberális ellenszélben, amit a kormánykritikus sajtótermékek túlsúlya idéz elő. A megfogalmazás csak azok számára meglepő, akikre panaszkodik a kormányfő. Az úgynevezett ellenzéki sajtó ugyanis borzalmas állapotban van, ami csak azért nem tűnik fel jobban a külső szemlélő számára, mert a béka feneke alá ereszkedő kormánypárti sajtó színvonalához képest még mindig az egekben járnak szakmailag ezek a szerkesztőségek.

Orbán egyre nehezebben viseli a kritikát, és egyre csalódottabb az őt kiszolgáló sajtótermékeket illetően. Úgy gondolta, hogy a mennyiség előbb-utóbb átcsap minőségbe, vagyis, ha letarolja a piacot, és minden újságból, rádióból, tévéből és internetes felületről az Orbán-kormányt éltető dicshimnuszok jutnak el a választókhoz, akkor a magyar polgárok is hasonló arányban lesznek a hívei. Talán azt gondolta, ha az olcsó és igénytelen bulvárral keveri a politikai propagandáját, akkor mellé szegődnek azok a milliók is, akik egyébként a könnyed műfajok segítségével igyekeznek elfelejteni azokat a mindennapos gondjaikat, melyeket jórészt az Orbán-kormány idézett elő.

A kormány kivéreztető taktikájának csak egyetlen eleme, hogy elijeszti a komolyabb hirdetőket az ellenzéki sajtótermékektől, hiszen ma már olyan eszközöket is bevet, mint az újságírók megfélemlítése, illetve a fontosabb információktól való elzárása.

És még nem beszéltünk a közszolgálatinak csúfolt médiumok által keltett össznépi lidércnyomásról. Mintha a magyar nép elhülyüléséért felelős üzemegység irányítótermeként működne a köz szolgálatát finoman szólva is sajátosan értelmező M1 hírtelevízió és kistestvére, a Kossuth Rádió. A hírhamisítást küldetésnek tekintő szerkesztőségek úgy ontják magukból a kormánypropagandát, hogy az ember azt gondolná, olykor Orbán Viktornak kell odatelefonálnia, hogy: Fiúk, lányok, azért ezt a biciklit azért nem kéne ennyire túltolni.

De valószínűleg nem telefonál, sőt idegesen köszörüli a torkát, mert a néphülyítésnek valószínűleg ő sem mérte még fel a korlátait. A Liszkay Gábor média-komiszár irányításával létrehozott hatalmas kormánypárti sajtóbirodalom talán még a közszolgálati sajtótermékeken is túl tud tenni szervilizmusban. Központi direktívák alapján egységesítik a híreket, bértollnokok hada igazítja a helyes politikai irányba a megyei napilapok olvasóitól kezdve a nagy országos rádiók hallgatóin és televíziók nézőin át a bulvársajtót fogyasztókig mindazokat, akik továbbra sem berzenkednek egyenesen a párközpontból kapott hírek fogyasztásától.

Az jól látszik már most, hogy az a világviszonylatban is egyedülálló kísérlet, mely szerint a kormányhoz közel álló oligarchák sajtóterméket egyetlen karámba hajtják, akár egy gulyát, sem hatékonyság, sem megtérülés területén nem váltja be a hozzá fűzött reményeket. Attól ugyanis, hogy a kormányzat központi források (nemzeti konzultációk, állami cégek hirdetései, stb.) bevonásával életben tart normál piaci viszonyok között teljesen életképtelen termékeket, csak annyit ér el, hogy a végletekig torzítja a médiapiacot, de új híveket aligha szerez a kormánynak.

A túloldalon vannak azonban az orbáni rendszer igazi kárvallottjai. A kormánykritikus sajtó ugyanis annak ellenére küzd komoly gondokkal, hogy jóval olvasottabbak, nézettebbek, hallgatottabbak, mint a rendszert minden kritikát kiiktatva éltető orgánumok. A kormány kivéreztető taktikájának csak egyetlen eleme, hogy elijeszti a komolyabb hirdetőket az ellenzéki sajtótermékektől, hiszen ma már olyan eszközöket is bevet, mint az újságírók megfélemlítése, illetve a fontosabb információktól való elzárása.

Fotó: hvg.hu

Orbán Viktort azonban ezek az erős ellenszélben tevékenykedő szerkesztőségek is idegesítik, mert ugye, ott vannak azok a sajtómunkások, akik még emlékeznek, mi is lenne a média szerepe egy demokratikusan működő társadalomban. Sokszor ezek a szakmai műhelyek teremtettek esélyt számára, hogy ellenzékben szembesítse a korábbi kormányokat a kötelességeikkel. Persze, ez rég volt, bár igaz volt. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Addig nem érezheted teljes biztonságban magad, amíg a csordában van legalább egy olyan bölény, amelyik nem arra fut, amerre te szeretnéd.”  

Aligha vitatható, hogy ma Orbán Viktor Európa egyik legunalmasabb politikusa. Nagy csinnadrattával beharangozott sajtótájékoztatója ezt az állítást csak megerősítette, hiszen bármit kérdeztek tőle a sajtómunkások, precízen működő automataként ismételgette jól ismert mantráját. Azt a látszatot igyekszik kelteni, hogy bátran feszegeti a határait, ugyanakkor olyan óvatos, mint egy farkas, amelyik az elvékonyodó jégre merészkedik a zsákmány üldözése közben. Orbán ravasz, tudja, tényleg vékony jégre tévedt, mégis szeretné elhitetni velünk, hogy soha nem kell megfürödnie a jeges vízben.

  Fotó: origo.hu

Ilyen az, amikor Orbán Viktor „jó fej” akar lenni az ellenségnek tekintett független médiával. A biztonság kedvéért ugyanis kitiltatott néhány szerkesztőséget arról a sajtótájékoztatóról, melyen állítólag bármit lehetett kérdezni tőle. Az egésznek csak jelzésértéke volt, hiszen a beengedett sajtómunkatársak között bőven voltak olyanok, akik feltehették azokat a kínosnak számító kérdéseket, melyeket kitiltott társaik nem tehettek meg. Orbán persze minden eshetőségre készült, hisz ő maga van leginkább tisztában azzal, melyek hatalmi építményének leggyengébb pontjai.

Például a korrupció, amellyel kapcsolatban zéró toleranciát hirdetett. E nyilvánvalóan cinikus kijelentésével jelezte a szerkesztőségek munkatársainak (akár beengedték őket, akár nem), hogy nincs itt semmi látnivaló, haza lehet menni, és legjobb, ha most, azonnal tesszük ezt. A biztonság kedvéért tovább borzolta a derék médiamunkások idegeit azzal a szokványos paneljével, hogy üzleti ügyekkel nem foglalkozik. Pedig mindenki tudja, hogy lényegében az üzleti ügyei mentén alakítja a politikáját.

A kormányfő tehát több évtizedes politikai rutinjával úgy rázta le magáról az érdemi kérdéseket, mint kutya az esővizet, ami persze jó módszer, ha valakit meg akarnak szorongatni, ám elég cinikus üzenet annak a társadalomnak, amely egyre ingerültebben reagál Orbán Viktor családjának és barátainak gazdagodására. Ő azonban nem azoknak politizál, akik már régóta nem hisznek neki, hanem azoknak, akik lényegében bármilyen képtelenséget elhisznek neki, ha elég határozottan és legalább hetente egyszer elmondja azt.

Orbán az egész országot a saját képére igyekszik formálni, és nehezen viseli, hogy az ország nagyobbik fele nem hajlandó behódolni neki.

Orbán igyekszik olyan síkos testű halként viselkedni a hazai és nemzetközi politikai porondon, melyet olykor ki lehet ugyan fogni a folyóból, ám amikor a pecás beletenné szákjába, hirtelen mozdulattal kicsúszik a kezéből, és így tovább fickándozik a vízben. A magyar kormányfő tényleg olyan alkat, akivel nem lehet érdemben semmit kezdeni. Nem szeret egyezkedni, tárgyalni is csak olyanokkal hajlandó, akiktől valamit remél. Az, hogy Magyarországon lényegében teljesen megszűntek az érdemi politikai viták, a szakmai egyeztetések, hogy a sajtó lényegében skizofréniás állapotba került, kizárólag az ő felelőssége.

Valószínűleg nem érez emiatt egyetlen percig sem lelkiismeret-furdalást, mert ezt a ténykedését inkább érdemnek, mint bűnnek tekinti. Orbán rettenetesen tart ugyanis attól, hogy egyszer úgymond „emberére talál”, akivel szemben egy érdemi vitában kellene megvédenie a saját álláspontját. A mikrofonállványnak tekintett kormányzati sajtó helyzetbe hozása épp azt a célt szolgálja, hogy az emberekből teljesen kiöljék a nyilvános televíziós viták emlékét, hogy a lapok hasábjain ne alakuljon ki érvekre épülő vita egyetlen kormányzati döntésről sem, mindannyiunk közös ügyeit pedig nemzeti konzultációnak csúfolt irányított közvélemény-kutatással váltsa ki a hatalom.

Orbán az egész országot a saját képére igyekszik formálni, és nehezen viseli, hogy az ország nagyobbik fele nem hajlandó behódolni neki. Olyan választás közeleg most, melynek végkimenetele nagyon fontos a politikai karrierje szempontjából, ráadásul ezen a voksoláson érvényesülhet a számok szintjén az, ami a torz magyar választási rendszerben mindig gellert kap. Tudniillik, most szemtől szembe fog állni pártja az ellenzékkel (főleg, ha az utóbbi képes lesz közös listát állítani), és előfordulhat, hogy az Európai Parlamentbe küldendő képviselők számát tekintve alulmarad.

A magyar kormányfő tehát nem véletlenül járta ismét megszokott pávatáncát a sajtótájékoztatóra keresztelt kampányrendezvényén. Egyrészt igyekezett gesztust gyakorolni az ellenségesnek tartott sajtó felé, másrészt saját politikai krédójának ismételgetésén kívül semmi érdemlegessel nem szolgált. Magyarán: úgy tett, mintha betartaná a demokráciákra jellemző játékszabályokat, de annak érdekében, hogy ne kelljen csalódást okoznia saját táborának, nem volt rest ellentmondani önmagának, kitáncolni a logikai csapdák gyűrűjéből.

Nem történt más, mint sokadszorra megüzente ellenfeleinek, hogy csakis a saját szabályai szerint hajlandó játszani, éreztette az ellentábor szimpatizánsaival, hogy nem tekinti őket egyenrangú félnek addig, amíg nem hajtanak fejet az akarata előtt. Nem zavarta az sem, hogy a sorosozást és a migránsozást már a sajátjai sem veszik igazán komolyan, hogy az államilag irányított korrupciót tényként kezelik a jobboldali szavazók is.

Fotó: index.hu

Számára az a fontos, hogy uralja a közbeszédet, és a rabszolgatörvény körüli ellenzéki fellépést követően csakis úgy szerezhette vissza a kezdeményezést, ha olyat tesz, amit korábban évekig nem, vagyis kiáll a sajtó nyilvánossága elé. A dolog újdonsága azonban ezzel ki is merült. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „A béketárgyalások egyik legfontosabb törvénye, hogy tegyél úgy, mintha letüdőznéd a békepipa füstjét, de amikor senki sem figyel oda, azonnal fújd ki!”