Ha lassan is, de kezdenek ráébredni a nyugat-európai kormányok arra a szomorú tényre, hogy a volt szovjet befolyási övezet országaiban nagyon másként mennek a dolgok, mint az EU régi tagországaiban. Mifelénk ugyanis történelmi hagyománya van az alakoskodásnak, a kétszínűségnek, és nem utolsó sorban a közpénzek gátlástalan lenyúlásának. A keleti országok politikai elitje pedig azzal védi ki a nyugati kritikákat, hogy náluk sem ritkaság az elvtelen politizálás, no és a pénznek a világ boldogabb felében sincs szaga. Ettől még nem menti semmi Orbán Viktort és csapatát, amely szinte tökélyre fejlesztette azt a rendszert, mely az egyik kezével üti Nyugatot, a másikkal pedig tartja a markát a bőkezű támogatásokért.

Fotó: 24.hu

Amit már régen tudunk – hiszen mi vagyunk az elszenvedői -, azt nyugaton most kezdik felfogni. Az EU kohéziós támogatásai ugyanis sokkal inkább az államszocializmus egy modernebb változatának felépítését szolgálták, mint a gazdasági hátrányban lévő új, keleti tagországok felzárkóztatását. A német közszolgálati televízió minap bemutatott riportfilmjében három ország példáján mutatták be, hogy lényegében a hibridrezsimek kiépítését támogatták a nettó befizető nyugati országok azzal az irtózatos mennyiségű pénzzel, amit a szovjet tömbből kiszakadó államok kormányainak juttattak az új tagországok kormányainak.

A közelgő EP-választások különös hangsúlyt adnak ennek a felismerésnek, hiszen a nyugati kormányok pártjainak kampányában fontos szerepet játszhat ez a téma. Voltak előzményei a közös szennyes kiteregetésének, hiszen Manfred Weber, a német kereszténydemokraták (és az Európai Néppárt) listavezetője már kampányolt azzal, hogy büntetni kell azokat a politikai erőket, melyek nem arra használják fel a nekik juttatott forrásokat, amire szánták azokat. Itt nem pusztán az intézményesített korrupció elleni harc meghirdetéséről van szó, hanem arról a szomorú (és késői) felismerésről, hogy az ellopott pénzből a demokratikus jogállamok leépítését egyre nyíltabban felvállaló kormányokat finanszíroznak.

Kisvasút, Pancho Aréna, Mészáros Lőrinc, itt minden és mindenki megtalálható, amit a NER pénzesője éltet.

Magyarországról például egyenesen azt állítja a ZDF riportfilmje, hogy Orbán Viktor a pénzből csinál politikát. Az uniós forrásokon terpeszkedő állami gépezet ugyanis szinte kizárólag a Fidesz köreihez köthető vállalkozókat hozza helyzetbe, elősegítve ezzel azt, hogy megerősödjön egy diktatórikus rendszert támogató és kiszolgáló vállalkozói kör. Nem túl bonyolult dolog kimutatni az összefüggést a társadalmi egyenlőtlenségek növekedése, és az unós források egyenlőtlen felhasználása között.

Az EU hiába törekszik arra, hogy ellenőrizze a támogatások elköltésének folyamatát, hiába fenyeget szankciókkal, a kormányok, és a hozzájuk ezer szállal kötődő oligarchák így is komoly zsákmányra tesznek szert, sőt a belügyekbe való beavatkozásként értékelik Brüsszel dorgáló szavait, ami jó táptalajt teremt ahhoz a nacionalista retorikához, amely jellemzi a cseh, magyar és román kormányt. Nem csoda, ha olykor kinyílik a bicska olyan nyugati polgárok zsebében, akik előteremtik ezeket a pluszforrásokat, és eddig abban a hitben éltek, hogy egy igazán nemes ügy érdekében adnak sok-sok pénzt a nettó befizető országok az elmaradottabb régióknak.

Persze, igazán érzékletesen úgy lehet bemutatni ezt a rendszert, ha a kirakatban lévő ügyeket tárják a nézők elé. Ezért ment el a német tévés stáb Felcsútra, ahol minden megtalálható, ami ezt a rendszert jellemzi. Kisvasút, Pancho Aréna, Mészáros Lőrinc, itt minden és mindenki megtalálható, amit a NER pénzesője éltet. Ha azonban a magyar polgárok nem értik meg, hogy az EU-tól érkező támogatások épp olyan közpénznek számítanak, mint a központi költségvetésből helyi kiskirályoknak juttatott források, akkor a német nézők hiába háborodnak fel egy ilyen riportfilm láttán, az a párt fogja fölényesen megnyerni a májusi EP-választást nálunk, amely ténykedésével rengeteget rontott az ország jövőbeli kilátásain.

Fotó: 168ora.hu

Hiba tehát abban reménykedni, hogy a nyugati országok szavazópolgárai megnyerik majd a választásokat a mérsékelt politikai erőknek, így az Európai Parlamentben kisebbségbe szoruló populisták elől elzárják majd a pénzcsapokat. A Fidesz kormánya, és a hozzájuk hasonló keleti hibridrezsimek hatalmas tartalékokat halmoztak fel, ugyanakkor bebiztosították a gazdasági hátterüket olyan diktatúrák támogatásával, mint Oroszország, Kína, Azerbajdzsán, vagy Kazahsztán. Addig tehát, amíg idehaza nem győzi le az ellenzék Orbán Viktor pártját, ne is számítsunk arra, hogy érdemben javulhat a jogállamiság helyzete hazánkban. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha áthívod a szomszédot, hogy verje meg a haragosodat, hiába ad neki egy sallert, attól te továbbra is félni fogsz az ellenségedtől.”

Orbán Viktor rezsimje biztosan nem maradhatna működőképes még évekig olyan ellenszélben, amilyenben a Fidesz vezetői most próbálják egyensúlyban tartani a NER-t. Ezért létfontosságú számukra, hogy valamiféle áttörést érjenek el a populista politikai erők a közelgő EP választásokon. Amennyiben ez nem következne be, Orbánnak biztosan stratégiát kellene váltania, ugyanis kezd elfogyni a levegő (no és a pénz) körülötte, és bármilyen nagy lelkesedéssel ropja a pávatáncot, ez kevés lesz egy olyan összetételű Európai Parlament ellen, amelynek tagjai már kívülről ismeri a lépéseit.

Fotó: hvg.hu

Francis Fukuyama, amerikai filozófus, politikai gondolkodó szerint az Orbán Viktor által kitalált illiberális állam hosszútávon működésképtelen. A ’90-es évek elején rendszerváltó országokban tapasztalható populista jobbratolódás nem meglepő, de nem is örvendetes fejlemény, ettől még nem gondolja Fukuyama, hogy reális alternatívát jelentenek a liberális demokráciákkal szemben az olyan hibrid rezsimek, mint a lengyel vagy a magyar. Szerinte az emberek nem kívánják vissza az egypárti, despotikus rendszereket, ezért lengyel és magyar kísérlet sem tarthat sokáig.

Sajnos kezdjük megszokni, hogy Orbán Viktor kísérleti alanyai vagyunk, vagyis évek óta próbál bennünket meggyőzni az elképzelései helyességéről. Talán soha nem fogjuk megtudni, hogy a magyar miniszterelnök komolyan hisz-e abban, hogy Magyarország legfontosabb küldetése a migrációs kihívásra adott válaszokban testesül meg, illetve, hogy egykori mentora, Soros György hazánk legfőbb ellensége. Elképzelhető, hogy annyira elkényelmesedett már, hogy elegendőnek tartja a menekültkérdés témájának felszínen tartását ahhoz, hogy újabb és újabb ciklusokon át megtartsa a hatalmát.

Ami viszont a legidegesítőbb számára ebben a szituációban, hogy a végeredmény csak nagyon kismértékben függ tőle.

Az Európai Unió meghatározó politikai erői azonban az utóbbi tíz esztendőben elég jól kiismerték ahhoz, hogy tudják, mi az, amitől retteg a magyar kormányfő. Ez pedig nem más, mint a teljes politikai elszigetelődés, ami azzal járna, hogy nem marad elég tere ahhoz, hogy rendszeresen eljárja szokásos pávatáncát. Ennek megfelelően lassan, de biztosan elkezdődött Orbán partvonalra szorítása. Már saját pártcsaládjában sem állnak szívesen szóba a felfüggesztett Fidesz vezetőjével, így a meglehetősen megosztott populista erőkön kívül nincsenek meghatározó szerepet játszó politikai szövetségesei Európában.

És ez csak a kisebbik probléma a Fidesz háza táján. A nagyobb gond, hogy egyre több pozícióban lévő politikus hangoztatja, hogy aki nem tartja tiszteletben a demokrácia legalapvetőbb szabályait, nem részesülhet korlátlanul azokból a pénzügyi forrásokból, melyeket eddig bőkezűen adományozott az Európai Unió még azoknak az országoknak is, ahol sérültek a jogállamiság elvei, illetve elburjánzott a korrupció. Jól érzékelhető tehát, hogy az EP választások után új világ jön, és ez nagyon nem fog tetszeni Orbán Viktornak. Hacsak…

Igen, hacsak nem úgy alakulnak az arányok az Európai Parlamentben, ahogy ő azt megálmodta. Orbán ugyanis évek óta azt szajkózza, hogy rövidesen komoly paradigmaváltás következik be az uniós intézmények szemléletében. Az ő szemében az EU jelenlegi vezetése bevándorláspárti, de ő, és populista barátai azonban megálljt parancsolnának a migránsok áradatának. Magyarországon még csak-csak lehet ezzel hergelni az embereket, ám a nyugati országokban inkább úgy látják a választópolgárok, hogy épp az Orbánhoz hasonló politikusok akadályozzák azokat az intézkedéseket, melyek előmozdítanák a menekültkérdés megoldását.

Bizonyos szempontból tehát az EP választás fontosabb a Fidesz számára, mint az őszi helyhatósági voksolás. Ha ugyanis nem sikerül legalább egy akkora frakciót gründolnia a Salvini-Orbán tengely mentén alakuló populista pártcsaládnak, amellyel az érdemi döntéseket blokkolni tudják az Európai Parlamentben, akkor lényegében statiszta szerepre lesznek kárhoztatva. Ez az a helyzet, amitől Orbán tart. Ami viszont a legidegesítőbb számára ebben a szituációban, hogy a végeredmény csak nagyon kismértékben függ tőle.

Fotó: mandiner.hu

A Fidesz ugyanis hiába hoz 12-13 képviselőt ebbe a frakcióba, ha jól szerepelnek a hagyományos pártszövetségek (kereszténydemokraták, szociáldemokraták, zöldek, liberálisok) akkor egy 60-70 fős populista frakcióba beülve teljesen súlytalanná válik a magyar kormánypárt az EP-ben. Az uniós választást tehát csak nagyon korlátozottan tudja a magyar kormány befolyásolni, így (miután saját pártcsaládjukban elrúgták a pöttyöst) ki vannak szolgáltatva a többi ország választói akaratának. Fukuyama jóslata tehát az illiberalizmus hanyatlásáról akár hónapokon belül is látványos formát ölthet. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Hiába vagy nagy harcos, ha rossz szövetségest választasz magadnak, úgy fognak emlékezni rád, mint egy született vesztesre.”

Nem pusztán az úgynevezett NER lovagok, de az oldalbordáik, anyukáik, leányaik, sőt még az anyósaik is előszeretettel állnak az alá a pénzzuhatag alá, aminek kiapadhatatlanságáról Orbán Viktor kormánya gondoskodik. A női egyenjogúságot tehát a Nemzeti Együttműködés Rendszere is fontosnak tartja, igaz csak a fideszes politikusok családtagjainak esetében. A jó parti persze fordítva is fontos szempont, elég, ha csak a Tiborcz fiú esetére gondolunk Orbán Ráhellel.

Fotó: 444.hu

Rogán Cecília nem csupán beszőkült, de színes cicanadrágban feszít újabban egy divatcég reklámplakátján. A hirdetés fogadtatása finoman szólva is megosztja a magyar közvéleményt, hiszen Cecília asszony legalább annyira nehezen emészthető jelenség ellenzéki oldalon, mint a férje, Tóni. A kormánybarát tábor viszont valószínűleg ugyanúgy homokba dugja a fejét a szexisen pózoló kétgyerekes politikusfeleség láttán, mint amikor Vajna Timi vitte a cicáját magánrepülőn egy amerikai állatorvos rendelőjébe. Nekik lényegében bármit szabad, hiszen a NER él és virul, cicanadrág ide, kismacska oda, szó nem érheti a ház elejét addig, amíg az emberek többsége a kormány migránsellenes kampányával van elfoglalva.

Ha pénzed van, ne szégyelld, inkább mutasd meg mindenkinek, hogy milyen jó dolog a gazdagság!

A NER női tagozata pedig nem is rest kihasználni a tagjai számára a menekültválság miatt kialakult morális űrt. Hogy Cecília asszonynál maradjunk, idézzük csak fel a Femcafé lelkes tudósítását, amelyben az Inspiráló Nők Estjéről számol be a finoman szólva sem elfogulatlan riporter. „Az Inspiráló Nők vörös szőnyegén ez alkalommal is felvonultak a hazai hírességek, akik nagyon kitettek magukért” – kezdődik az ötvenes évek termelési riportjait a Story Magazin felszínességével ötvöző beszámoló. A lényeg azonban csak ez után következik: „Gyönyörű kreációkban láthattuk őket, és bár egytől-egyig mesések voltak, a tömegből még így is magasan kiemelkedett Rogán Cecília, aki csak úgy ragyogott különleges ruhájában. A jelenlévők közül mindenki megcsodálta, mennyire csinos volt.”

A benyalós cikkek persze nem véletlenül születnek hazánkban. Az idézett sajtóorgánum ugyanis annak a Bessenyei Istvánnak a tulajdonában van, aki történetesen Rogán Cecília barát- és üzlettársnőjének Sarka Katának az élettársa. Nesze neked, elfogulatlan bulvárújságírás! Nem akarunk persze hosszasan csámcsogni azon, hogy aki egy befolyásos fideszes politikus felesége, vagy a feleség barátnője, annak csak megszületni volt nehéz, de nem mehetünk el szó nélkül amellett a tény mellett, hogy ma Magyarországon olyan új arisztokrácia kezd kialakulni, amelynek előképét a Meseautó című filmből ismerhetjük meg. Ha valaki nem értené az áthallást, akkor itt a lényeg: Ha pénzed van, ne szégyelld, inkább mutasd meg mindenkinek, hogy milyen jó dolog a gazdagság!

Fotó: femina.hu

Persze, még mindig nem Rogán Cecília a legbefolyásosabb női tagja a Nemzeti Együttműködés Rendszerének, bár inspirálónak már elég inspiráló. A Forbes magazin összesítése alapján ugyanis az apja nyomdokain nagy elánnal baktató Orbán Ráhel már édesanyját, Lévai Anikót is maga mögé utasítva az ötvenes listán a negyed legbefolyásosabb hölgy lett a Lajtától keletre eső kishazánkban. Újabban Rogán Cecíliához hasonlóan ő is a divat világa felé kacsingat, hiszen mostanában a turisztika mellett a „magyar divat és designipart átfogó, megújító fejlesztési feladatok hosszú távú koncepciójának kidolgozása” is az ő feladati közé tartozik. Úgy tűnik tehát, hogy Ráhel két kézzel kap az újabb és újabb feladatok után, de azért hagy maga mellett helyet a futószalagnál.  

Fotó: nepszava.hu

A miniszterelnök legidősebb gyermeke férjén keresztül is hozzájut az állami pénzcsapokhoz, hiszen Tiborcz István cégei az Elios-botrány ellenére is jól hasítanak az állami tendereken. Orbán Ráhel - az apjához hasonlóan - nem hagyja az út mentén a barátait és barátnőit, hiszen az állami milliárdokkal kitömött Magyar Divat & Design Ügynökség vezetőjét, Bata-Jakab Zsófiát a barátnőjeként tartják számon. Neki sem kell hó végén a krajcárokat keresgetnie a fiók mélyén, amikor eljön a mosás ideje, és szappanért kell leugrani a közértbe, hiszen jóval egymillió forint fölött keres a hölgy, aki még nincs harminc éves. Mert, ahogy egy ősi dakota bölcsesség szól: „Fiatalság bolondság, szegénynek lenni, botorság.”

Több szempontból nagyobb a tétje az Európai Parlament mandátumaiért zajló kontinentális versengésnek, mint az őszi magyar önkormányzati választásnak. Egyelőre úgy tűnik, hogy a magyar ellenzék ezt még nem érzékeli igazán, pedig amennyiben kedvezőtlenül alakulnának számára a tavaszi választások, ősszel igen nehéz dolguk lenne az Orbánnal szembehelyezkedő pártoknak. Ha például a Fidesz növelni tudja képviselői számát az EP-ben, az ellenzék pedig tovább veszít a súlyából, az nagyon rossz üzenet lesz saját híveik felé, hiszen ezúttal nem lehet majd a torz magyar választási rendszerre fogni az aránytalanul nagy különbséget.

Fotó: OLKT

Egy évvel az ellenzék számára tragikus kimenetelű országgyűlési választások után látszólag semmi sem változott ellenzéki oldalon. Bár egymás után jelentik be a vidéki városokban, hogy közös jelöltekkel vágnak bele az őszi önkormányzati versengésbe, az EP választások előtt aligha várható az ellenzéki pártok nagy összeborulása. Pedig nem babra megy a játék, hiszen amennyiben nem éri el egy-egy ellenzéki tömörülés a bejutáshoz szükséges szavazatszámot, a rájuk leadott voksok lényegében mennek a kukába.

Pedig ezúttal érvényesülhetne az egyenlő pályák, egyenlő esélyek elve, hiszen ezúttal nem lehet majd 50 százalék alatti választási eredménnyel kétharmados többséghez jutni, ahogy tavaly történt április 8-án. Az EP választás teljesen arányosítja a különböző politikai erőkre leadott szavazatokat, vagyis, amennyiben az ellenzék megismételné a tavaly őszi produkcióját (ami azért nem tűnik lehetetlen küldetésnek), a mandátumok elosztásában a Fidesz fölé kerekedhetne. Ehhez viszont szoros együttműködésre, legoptimálisabb esetben egy nagy közös listára lenne szükség, ami egyelőre teljesen elképzelhetetlennek tűnik.

Pedig ezúttal meg lehetne rendíteni az Orbán Viktor legyőzhetetlenségét hirdető kormánypárti legenda alapjait.

A Fidesz nem véletlenül csavart még egy fokozatot a migránspörgésen, hiszen úgy tudja optimalizálni a reá leadott szavazatokat, ha a saját hívei közül sokan, az ellenfelek szimpatizánsai közül pedig kevesen mennek el a május végi voksolásra. Ha általában alacsony lesz a részvétel, az tovább növeli a Fidesz dominanciáját, mivel a sorosozós, migránsozós kampánnyal még mindig elég rendesen be lehet hergelni főként a vidéki, kis településeken élő kormányhívőket, ugyanakkor a nagyvárosi tömegek – melyek inkább az ellenzék tartalékát képezik - ezúttal talán nem is érzik a májusi voksolás igazi tétjét.

Pedig ezúttal meg lehetne rendíteni az Orbán Viktor legyőzhetetlenségét hirdető kormánypárti legenda alapjait. És ehhez nem is kéne más, mint egy jól összehangolt, valós témák mentén kommunikáló ellenzéki kampány, amely valódi problémákra ad valódi válaszokat. Már korábban is foglalkoztunk azzal a nagy lehetőséggel, amit az ellenzék valahogy nem akar észrevenni a választások előtt, mely szerint előre lehet tudni, hogyan épül majd fel a Fidesz kampánya, így egy jól kigondolt ellenkampány, illetve a Fidesz szólamainak nevetségessé tétele igen jó hatásfokot tudna elérni.

Fotó: index.hu

A Fidesz monoton migránsozása ugyanis már hónapok óta borítékolható volt, amitől valószínűleg már a legelvadultabb kormánypártiaknak is zúg a feje. Friss hangok, új témák, eredeti üzenetek kellenének az ellenzéknek ahhoz, hogy a kormány mantrázása még a mostaninál is unalmasabb és visszataszítóbb legyen a választók számára. Másfél hónap van még az EP választásokig, úgyhogy idő még van, de a türelem már fogytán. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „A közönség egyszer azt az íjászt is megunja, aki mindig a céltábla közepébe talál.”   

A Fidesz úgy tesz, mintha nem is rúgta volna össze a port saját pártcsaládjának tagjaival. Használják ugyanis az Európai Néppárt nevét, logóját, eszközeit, mintha nem kiabáltak volna kígyót, békát, Soros Györgyöt az EPP politikusaira azután, hogy nagy többséggel felfüggesztették a magyar kormánypárt tagságát a pártszövetségben. Mindezt megspékelik azzal, hogy az EP választási kampányra olyan programmal fordulnak rá, amely finoman szólva sem kompatibilis az európai kereszténydemokraták által vallott nézetekkel.

Fotó: civilhetes

Bár a Matteo Salvini olasz belügyminiszter által szervezés alatt lévő populista, szélsőjobbos nemzetközi politikai formációhoz egyelőre nem csatlakozik a Fidesz, a barátkozás tovább folyik Orbán Viktor és az Északi Liga vezetője között. Kövér László házelnök (a nemzet bajsza) római látogatásán azt nyilatkozta, hogy a Fidesz az Európai Néppártban képzeli el a jövőjét, Matteo Salviniék új szövetségével is jó viszonyt fognak ápolni. Kövér szerint az álláspontjuk ott találkozik, hogy az EPP-nek nyitottnak kell lennie a tőlük jobbra lévő politikai erők felé is, nem csak balra. Ezzel részben az EPP-t is felértékelik, részben alternatívákat is nyithatnak a választók előtt, hogy milyen Európát is akarnak valójában.

Eléggé fából vaskarika az, amit Kövér mond, de a lényeg benne van. A Fidesz ugyanis arra számít, hogy az EPP idővel felhagy azzal az elvével, hogy nem fogad maga közé rasszista pártokat, illetve kiveti maga közül azokat, akik tevékenyen részt vesznek saját hazájukban a demokratikus intézményrendszer leépítésében. Kövér, és természetesen Orbán is hisz abban, hogy a szélsőjobb, valamint a jobbközép között létre lehet hozni egy hidat, amelyen oda-vissza lehet közlekedniük olyan politikusoknak, mint például ők. Ez a felvetés hasonlatos lenne ahhoz, hogy a kommunista gyökerű, proletárdiktatúrában hívő pártok természetes szövetségesei lehetnek a szociáldemokrata pártoknak.

Ennek lehetetlenségére épp Magyarországon láthatunk egy ékes példát. A Thürmer Gyula vezette zsigeri kommunisták ugyanis évek óta a Fidesz pincsikutyájaként ugyanazokkal a szólamokkal kampányolnak, mint az egyre szélsőségesebb elveket valló magyar kormánypárt. Sokkal valószínűbb tehát manapság, hogy egy szélsőbalos párt szövetségre lép egy szélsőséges elvekkel kampányoló jobboldalival, minthogy azt feltételezzük, hogy a demokratikus intézményeket alapvetésnek tartó jobbközép vagy balközép pártok összebútoroznak a széleken található pártokkal.

Most nyer igazán értelmet tehát, hogy Orbán számára miért volt fontos elkerülni a kizárást, és miért értékeli sikerként, hogy „csak” felfüggesztette az Európai Néppárt a Fidesz tagságát. Orbán ugyanis így nyert egy kis teret és időt ahhoz, hogy a pávatáncát kiteljesítse a májusi választásokig. Úgy tud kampányolni, mintha még mindig a néppártiak csoportjához tartozna, és úgy tud Salvinivel bratyizni, hogy a szövetségük hitelesnek tűnjön annak ellenére, hogy a Fidesznek esze ágában sincs elköteleznie magát az olasz belügyminiszter által építgetett pártszövetséggel.

Ezt a szédületes pávatáncot saját szavazóik elkápráztatására találták ki. A Fidesz hívei számára ugyanis fontos a legerősebb európai pártszövetséghez tartozás tudata, ugyanakkor igényük van az euroszkeptikus formációkkal való együttműködésére is. Orbán saját sajtója már többször sulykolta a párt követői agyába azt a meglehetősen irracionális feltételezést, mely szerint a Fidesz vezetője lehet majd a királycsináló az EP választásokat követő politikai alkudozások során. Nehéz ugyanis elképzelni olyan arányok kialakulását a mostani erőviszonyok ismeretében, amelyben a Fidesz 10-12 képviselője billentheti majd el a mérleg nyelvét, amikor a legfontosabb pozíciók jelöltjeiről kell majd szavazni.

Nem akarunk az események elé vágni, de azért érdemes eljátszani azzal a gondolattal, mi történik akkor, ha a Fidesz mandátumainak száma nem oszt, és nem szoroz majd az Európai Bizottság elnökének megválasztásánál, ugyanakkor a populisták sem bírnak különösebb befolyással a folyamatokra. A Fidesz az után a brutális kampány után, amit most indított útjára Orbán Viktor - migránsozással, Brüsszel elleni szabadságharccal, aláírásgyűjtéssel stb. – nem gondolhatja komolyan, hogy az Európai Néppárt nyitva hagyja az ajtaját a magyar kormánypárt előtt.

Fotó: hvg.hu

Sokkal valószínűbb, hogy a választások után végképp kiadják a Fidesz útját, így, ha Salvini nem üt össze egy hatékony, nagy létszámú pártszövetséget addig, Orbán és a Fidesz teljesen súlytalanná válik az európai politikai erőtérben. A nagy elánnal eljárt pávatánc tehát igazából annak a leplezése, hogy mindent egy lapra feltéve próbálja túlélni ezt a nem túl kedvező osztást a magyar kormánypárt és vezetője. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Ha egy töltényed maradt a csatában, és két felfegyverzett lovas vágtat feléd, jobb, ha azt az egy lövést se adod le, hanem inkább megadod magad.”

Ma már a vak is látja, hogy a Fidesznek esze ágában sincs az Európai Néppárton belül maradni, így lényegében csak idő kérdése, mikor vágják el azt a vékony köteléket, ami most még a kereszténydemokraták pártcsaládjához köti őket. Orbán Viktor kétséget sem hagy afelől, hogy a néppártiak helyett a szélsőséges populistákkal készül szövetségre lépni az uniós választásokat követően, amit az is jelez, hogy elég nyíltan beleszállt Jean-Claude Junckerbe, akit korábban Soros György társaságában helyeztek közszemlére a kormány „tájékoztató” plakátkampánya részeként.

Fotó: MTI

„Aki Marx-szobrot koszorúz, az idegengyűlöletből ne oktasson senkit” – nyilatkozta kutyafuttában a parlament folyosóján Orbán Viktor, amikor az atv.hu újságírója arra kérte, hogy reagáljon Európai Bizottság elnökének idegengyűlöletről és nacionalizmusról szóló szavaira. A dolog előzménye, hogy Juncker reagált az őt ért magyar kormányzati támadásokra, és a következőket mondta: „(Orbán Viktor) a túlzott nacionalizmus lejtőjén halad, másokkal szemben politizál, elutasít másokat, nem enged be szerencsétleneket, mivel a menekültek mindenekelőtt szerencsétlenek, (...) és én az idegengyűlölet minden formáját ellenzem.”

A pengeváltásnak külön pikantériát ad, hogy míg Juncker idegengyűlölőként beszélt Orbánról, addig a magyar kormányfő lényegében lekommunistázta az Európai Bizottság elnökét. Ez utóbbira az utóbbi időben alig volt precedens, ugyanis Orbán előbb szidta a liberálisokat, zöldeket és természetesen a szocialistákat, mint a kommunistákat. Magyarországon a Thürmer Gyula vezette Munkáspárt például egy legyintést se kapott még a kormányfőtől, bár az állampárt utódjának számító alakulat még soha nem jutott be a magyar parlamentbe, így valószínűleg nem is éri el az ingerküszöbét néhány vörös csillagos aktivista.

Arra azonban érdemes odafigyelni, hogy azzal az Andrej Babissal ápol meglehetősen meleg viszonyt Orbán, aki a kormányába bevette a Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja nevű posztbolsevik politikai képződményt. Ez utóbbi párt képviselői egyébként az Európai Parlamentben a Fidesz védelmére keltek a Sargentini-jelentésről történő szavazáskor, utóbb pedig meleg hangú levélben meg is köszönte nekik Orbán Viktor, hogy a pártját elítélő jelentés ellen szavaztak. Egyszóval, Orbán lekommunistázhatja Junckert, de ideje lenne körülnéznie a saját háza táján is, mert ott is hemzsegnek az egykori és jelenlegi elvtársak.

Hogy ne menjünk messzire, ott vannak azok a közép-ázsiai országok, melyek vezetői szinte kivétel nélkül komoly kommunista múlttal rendelkeznek. A posztszovjet országokban ugyanis egykori párttitkárok, mozgalmi vezetők ragadták magukhoz a hatalmat, így a nagy havernak számító azeri és türkmén elnökök is a szovjet pártapparátusból érkeztek, vagyis zsigeri kommunisták. Orbán Viktor azerbajdzsáni látogatásán ráadásul megkoszorúzta annak a Hejdar Alijev nemzeti vezető sírját, aki Szovjetunió Kommunista Pártja Politikai Bizottságának tagja volt, és aki történetesen a jelenlegi azeri elnök édesapja.

Orbán azonban nem csupán a közép-ázsiai diktátorokkal haverkodik előszeretettel annak ellenére, hogy kommunista múltjuk (és jelenük) megkérdőjelezhetetlen. Két évvel ezelőtt ugyanis arcizma sem rezdült, amikor lerótta kegyeletét a pekingi Tienanmen téren az úgynevezett Hősök emlékművénél, ami lényegében egy kommunista zarándokhely. Ez azért is visszatetsző cselekedet, mert 30 éve ezen a téren fojtották vérbe a kínai néphadsereg katonái a demokráciát követelő diákok tiltakozását.

Fotó: euronews

Csak két megjegyzés ehhez a nem túl felemelő gesztushoz. Azon a téren tisztelegni a kommunista hősök emléke előtt, ahol a kommunista hatalom 1300 fiatalember életét oltotta ki, finoman szólva is visszatetsző cselekedet, ugyanakkor 10-15 évvel az események után Fidesz még nem volt olyan elnéző a vérengzéssel kapcsolatban, mint a mai Orbán Viktor. A párt az események miatt tüntetést szervezett a kínai nagykövetség elé és tiltakozásul kiadott egy közleményt is, amelyben éles hangon ítélték el, melyben például kiállnak a tibeti függetlenségi törekvések mellett. Ma már egy ilyen politikai nyilatkozat elképzelhetetlen a Fidesz és Orbán részéről. Ja, és egy apró megjegyzés még: Juncker soha nem koszorúzott Marx-szobrot. Mert, ahogy egy ősi dakota közmondás tartja: „Rég volt, igaz sem volt.”     

Egyre többször jut eszünkbe a magyar miniszterelnök szerepléseit látva a „nyomják Krahácsot!” szállóigévé vált mondás Baktai Ferenc kabaré-jelenetéből. Olyan helyzetekre használjuk ezt a kesergést a magyarok, amikor úgy érezzük, hogy az egész világ összefogott ellenünk. Kétségtelen, egyre fogynak a külföldi szövetségesek Orbán Viktor körül, s ma már sokan látni se nagyon szeretnék maguk körül azt a politikust, akit saját pártcsaládja is megbélyegzett. Maga Orbán is sokat panaszkodik mostanában, hiszen naponta arra ébred, hogy valahol megint bírálták a politikáját. A panasz helyett esetleg el lehetne gondolkodni azon, vajon a kritikák nem jogosak-e?

   Fotó: magyarhirlap.hu

A nagy focibolond miniszterelnök a végsőkig kitart amellett a nagy futballbölcsesség mellett, hogy győztes csapaton nem érdemes változtatatni. Amikor 2015 nyarán a menekültválság csúcspontján megszületett a kormány kommunikációs csapatában az az elhatározás, hogy innentől a magyarok idegen emberektől, kultúráktól és vallásoktól való félelmére építik stratégiájukat, még nem is sejtették, hogy az akkor mozgásba hozott migránskerék a mai napig gőzerővel pörög. Pedig körülöttünk a világ sokat változott azóta, hiszen új problémák, más jellegű válságok sora söpört végig a világon, ám a magyar kormány alaposan beásta magát migránsválság sáncai mögé.

A probléma nem csak az, hogy időközben maga a migrációs probléma is vesztett a súlyából, hanem az, hogy minél kevésbé jönnek menekültek Európába, a Fidesz sajtógépezete annál jobban igyekszik feltupírozni a jelenséget. Nem kétséges, a migráció kérdése az egyik legfontosabb téma mai is az Európai Unió országaiban, ám az EP-s választások tematikáját nem ez az egyetlen kérdés határozza majd meg. Kivéve Magyarországot. A Fidesz még saját párttagságát is kockáztatta annak érdekében, hogy csavarjon még egy fokozatot az idegenellenes kampányon, igaz a végén „csak” felfüggesztés lett az EPP és a magyar kormánypárt konfliktusából.

Ma azonban már ott tartunk, hogy portugál lapok szerint még a diktátorként számon tartott angolai elnök sem volt hajlandó kezet rázni egy olyan idegengyűlölő politikát hirdető politikussal, mint Orbán Viktor. Ezt persze vitatja a magyar kormánymédia, ám azt nem tagadhatja, hogy Manfred Weber, az Európai Néppárt listavezetője inkább lemond arról, hogy megválasszák bizottsági elnöknek, ha ehhez a Fidesz képviselőinek szavazatai is kellenek. Úgy tűnik, Weber ráérzett annak az ízére, hogyan lehet népszerűséget szerezni a nyugat-európai szavazók körében azzal, ha elhatárolódik Orbántól.

Pedig a friss közvélemény-kutatások sem kecsegtetnek túl sok jóval a Fidesz számára. Magyarországon – jórészt a kitartó migránsozó kommunikáció hatására – a kormánypárt továbbra is magasan vezeti a népszerűségi listát, ám Orbán populista szövetségesei elég gyengén állnak, így a kétkulacsos politika nem tűnik most túl jó opciónak. Orbán ugyanis arra számított, hogy a néppártiak jó szereplése esetén marad a legnagyobb pártcsalád tagja, ha azonban az ideológiailag hozzá közelebb álló idegenellenes populisták megerősödnek, a Fidesz otthagyja a túl puhának tartott kereszténydemokratákat, és a szélsőségesek élére áll.

A logika ott sántít, hogy a Fidesz már csak hivatalosan nevezhető az EPP tagjának, hiszen vizsgálat folyik ellene, amelynek időszakára felfüggesztették a tagságát. A Fidesz kampányát elnézve semmi esély nincs arra, hogy némileg konszolidálnák a politikájukat, úgyhogy a visszatérés a kereszténydemokrata közösségbe lényegében kizárható, ugyanakkor a hagyományos európai pártcsaládok (kereszténydemokraták, szociáldemokraták, zöldek, liberálisok) tartják a pozícióikat, így Fideszhez hasonló politikai formációk könnyen a senki földjén találják magukat az uniós voksolást követően.

Fotó:index.hu

És akkor mit fog tenni Orbán Viktor? Itthon megingathatatlannak tűnik a pozíciója, hiszen van legalább másfél millió mindenre elszánt szavazója, akik tűzön-vízen át követik őt, így nem valószínű, hogy alapvetően átrendeződnének a hazai politikai viszonyok május után. Ám az önkormányzati választások már komoly veszélyt rejtenek magukban a kormánypárt számára, hiszen jelenleg szinte teljesen uralják a településeket, és amennyiben elveszítenek néhány nagyvárost, illetve a kisebb településeken is megkérdőjeleződik a hegemóniájuk, az komoly belső eróziót indíthat el. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Könnyű elfoglalni a szomszéd törzs faluját, de megtartani nagyon nehéz lesz, mert mindenki ragaszkodik ahhoz, ami egyszer az övé volt.”     

Elképzelhető, hogy az ellenzék kényszeríti ki a Fideszből, hogy hagyjon fel a migráció veszélyeit sulykoló permanensnek tűnő kampányával. Van ugyanis egy olyan aspektusa is a migránsozásnak, amely nem vet túl jó fényt a kormánypártra. Ha ugyanis komolyan veszünk olyan propaganda célokkal meghozott törvényeket, mint például a Stop Soros, akkor annak rendelkezései akár a Fidesz ellen is fordíthatók. Erre jó példa az ellenzéki többségű szombathelyi képviselő-testület által létrehozott migrációs bizottság, amely rendesen ki is verte a biztosítékot a kormánypártiaknál.

Fotó: Hírhugó

Kilenc év alatt a Fidesz hozzászokott, hogy kénye-kedve szerint hoz törvényeket, megrendszabályozza a civil szervezeteket, olykor feltörli a padlót az ellenzékkel, és a választópolgárokra önti azokat a képtelenségeket, melyeket normálisan működő országban kinevetnének az emberek. Emellett felépített egy hatalmas kormányzati médiakolhozt, amelynek egyetlen feladata, hogy megtámogassa Orbán Viktor politikáját.

Irdatlan pénzek folynak ki a költségvetésből, azok állami szervek pedig, melyek feladata ennek megakadályozása lenne épp úgy a kormányfő alattvalói, mint sok száz helyi kiskirály az országban, akik kormányzati kapcsolataikra hivatkozva basáskodnak saját környezetük fölött. Néhány településen azonban megunták a tétlenséget, és ott támadtak a Fideszre, ahol a leggyengébbnek tűnik a kormánypárt.

Ez a gyenge pont ott található, ahol kevesen gondolnák. A Fidesz egysíkúvá vált kommunikációja, a mindenáron a migrációra rezonáló szólamok egyre hiteltelenebbé válnak, főleg olyankor, amikor helyi ügyekről kell véleményt mondani, és át kell gondolniuk a polgároknak, idén ősszel kikre bízzák a saját településük irányítását. A Fidesz ugyanis a sok migránsozás és sorosozás közepette elfeledkezett a helyi problémákról, így az EP választásokat követően mindenképpen hangnemet és témát kell váltania, ha nem akarja elveszíteni azokat a városokat, melyeket most nagy többséggel ural.

Most még úgy tűnik, hogy a keresztény Európa védelmét zászlajára tűző kormánypárt szinte minden csatát sikeresen meg tud vívni, ha teleharsogja az országot a bevándorlás jelentette veszéllyel, ám egyrészt hivatalosan Magyarországon nincsenek is migránsok, másrészt, akik a látszat ellenére itt vannak, azok Orbán Viktor kormányának köszönhetően vannak itt.

A szombathelyi ellenzék által kezdeményezett migrációs bizottság épp ezért fáj nagyon a Fidesznek, hiszen a kormány kedvenc fegyverét most éppen ellene fordítják. A letelepedési kötvények jóvoltából például mintegy húszezer Európai Unión kívülről érkező külföldi kapott magyar és uniós állampolgárságot, ami nemzetbiztonsági okokból sem volt egy bölcs döntés. Ha megvakargatják ezeket az ügyeket, akkor fény derülhet arra is, milyen érdek fűzte ehhez a programhoz Rogán Antalt, Habony Árpádot, és még ki tudja, kiket Orbán közvetlen környezetéből.

Fotó: 24.hu

Az eddig rendkívül megosztott ellenzék magányosan hánykódó hajóit annak a felismerése sodorja egyre közelebb egymáshoz, hogy a Fidesz álságos kommunikációja kiválóan átfordítható a saját hasznukra. Ha például migrációt vizsgáló bizottságot akarnak létrehozni helyben vagy országos szinten, azt élből nem akadályozhatja meg az a párt, amelyik minden sarokban Soros György ügynökeit látja. És amennyiben ők uralnak egy ilyen bizottságot, akkor utána lehet nézni annak is, mennyien kaptak menedékjogot, illetve állampolgárságot a kormány hathatós segítségével. Mert, ahogy egy dakota bölcsesség tartja: „Lehet ágyúval lőni verébre, de akkor biztosan kidől a fa, a madár meg átszáll egy másikra.”     

„A hazugság mögötti igazságot éppen az a mód tárja fel, ahogy a hazugság megszilárdítja magát.” – írja Claude Lévi-Strauss, francia szociológus. Talán soha nem volt olyan aktuális ez a mondat, mint napjainkban. Ma már nem csupán a világ periférián találhatók olyan rezsimek, melyek komplett hazugsággépezettel tartják fenn a hatalmukat, hanem a világ meghatározó gazdasági, katonai és politikai szövetségeiben is léteznek ilyen kormányok. Figyelnünk kell tehát arra, hogyan szilárdítja meg saját hazugságait az a magyar kormány, amely kezd az Európai Unió perifériájára szorulni.

Fotó: hvg.hu

Az EU országaiban működő populista pártok egyszerű találmánya az, hogy míg maximálisan kihasználják a szövetségben rejlő politikai, gazdasági és diplomáciai előnyöket, addig az unión kívüli autokráciákhoz dörgölőznek és cserébe, gazdasági, politikai és természetesen diplomáciai támogatást remélnek tőlük. A hibrid rezsimek ezért kívülről kompatibilisek a nyugati értelemben vett demokrácia-felfogással, ugyanakkor vezetői nyíltan paroláznak azokkal a hatalmasságokkal, akik a keleti despotikus berendezkedés képviselői. Az igazi baj akkor van, amikor magát az államot is próbálják a keleti felfogás szerint átalakítani azok a vezetők, akik eddig is csak díszletnek tekintették a liberális demokrácia alapelveit.

Magyarország klasszikus esete ennek a durva eltolódásnak, és közel áll ahhoz, hogy már ne is hibrid rezsimként tekintsünk Orbán Viktor kormányára. A Fidesz kilenc éve tartó regnálása ugyanis tulajdonképpen arról szól, hogyan lehet átalakítani az ország belső viszonyait ahhoz, hogy a kormánypárt hosszú távon demokratikus úton leválthatatlan legyen. Orbán nem szereti a versenyt, nem hajlandó vitázni az ellenfeleivel, az ellenzéki pártokat állami szervek hatékony közreműködésével igyekszik ellehetetleníteni, a sajtót pedig igyekszik teljesen a saját befolyási övezetévé tenni. A nyugati értékrenddel való konfliktusa ma már odáig ment, hogy már csak egy vékony kötelék fűzi az európai kereszténydemokrata pártok nagy családjához.

Saját szavazót arról kell meggyőznie, hogy legalább két opció közül választhat.

Sokan ezért nem is értik, Orbánnak miért olyan fontos ez a vékony kötelék, hiszen sem politikai stílusa, sem ideológiája nem vonzza az Európai Néppárthoz. A magyar kormányfő és szűk csapata ugyan megint összevissza handabandázott a felfüggesztés mikéntjéről, ám az nyilvánvaló lett mindenki számára, hogy neki igenis fontos a közvetlen kapcsolat Európa legerősebb pártszövetségével. Nem teheti meg ugyanis, hogy teljesen feladja politikája hibrid jellegét, ugyanis kormányzó pártként nem engedheti meg magának azt, amit a brit UKIP (Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja), Matteo Salvini Északi Ligája, vagy a francia Marie Le Pen Nemzeti Frontja. Neki közvetlenül kell tárgyalnia az EU vezetőivel, és el kell hitetnie, hogy szalonképes ebben a közegben.

Mégis úgy tűnik, hogy a néppárti felfüggesztés óta a magyar kormánypárt tovább halad az orbáni úton, és az EU-s választások kampánya továbbra is a mániákus migránsozásról és sorosozásról fog szólni idehaza. Orbán ugyanis kényszerpályán mozog. Egyrészt meg kell nyugtatnia a sajátjait, hogy a látszat ellenére nem győzték le őt sem a Sargentini-jelentés elfogadásával, sem a néppárti felfüggesztéssel. Ennél fontosabb üzenet azonban az, hogy úgy kell tennie, mintha lenne még mozgástere. Saját szavazót arról kell meggyőznie, hogy legalább két opció közül választhat: Vagy visszatér a néppártiakhoz, ha az érdekei úgy diktálják, vagy egy populisták számára kedvező választási eredmény után saját politikai szövetséget hozhat létre, melyen keresztül megleckéztetheti azokat, akik most kivetették maguk közül.

Orbánban tombol a bosszúvágy, és ez nem jelent semmi jót sem a hazai ellenzék, sem európai ellenfelei és kritikusai számára. Az uniós választásokig hátralévő két hónapban mindenkibe bele fog szállni, aki akadályozhatja saját politikai ambíciói elérésében, a korábbinál is szélsőségesebb hangvételt fog megütni, és minden erejével arra fog törekedni, hogy fanatizálja saját szavazótáborát. Ha ugyanis sikerül a szavazófülkékhez szólítania legalább másfél millió kormánypárti magyar polgárt, azzal demonstrálhatja itthon és külföldön, hogy a gyűlöletkeltő retorikával igenis komoly eredményeket lehet elérni.

Fotó: MTI

Ám itt jön az a kérdés, melyet bejegyzésünk címében tettünk fel. Mindent alá kell-e rendelni egy olyan cél elérésének, amely kizárólag a hatalmon lévő politikai elit érdekeit szolgálja? És amennyiben e módszerekkel meg is lehet nyerni egy választást, nincsenek-e olyan hosszú távú érdekei az országnak, melyeket teljesen figyelmen kívül hagy ez a szemlélet? Ha ugyanis 12-13 mandátum kedvéért, illetve egy populista pártszövetség létrehozása érdekében Orbán Viktor az Európai Unió peremvidékére kormányozza Magyarországot, az nem csak nekünk, de neki is fájni fog. Ezért úgy gondoljuk, hogy az EU-n belül egy Orbán-féle hibrid rezsim csak addig maradhat, amíg mások is elhiszik, hogy ez a rendszer még hibrid. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Az még nem probléma, ha a látszat csal, de ha a kártyapartnered is, azon már nagyot bukhatsz.”

Bár Orbán Viktor szokásához híven úgy viselkedett pártja felfüggesztése után is, mint aki győztes csatából tér meg, ám vereségének ténye még hívei számára is egyértelmű. Ami fél éve a Sargentini-jelentés elfogadásával elkezdődött az Európai Parlamentben, az most „házon belül” folytatódott, így nem túl merész feltételezés, hogy a Fidesz a korábbinál is gyorsabban folytatja a szélsőjobb felé tolódását. A végállomás sehol sem látszik, a magyar kormánypárt vonatáról pedig úgy tűnik, már késő leugrálniuk azoknak, akik most döbbentek rá Orbán politikájának értelmetlenségére.

Fotó: MTI

Hihetetlen nagy pofont kapott Orbán Viktor politikája saját pártcsaládjától, hiszen a az Európai Néppárt jövőjéről szól a vita részeként 190 igennel 3 nem ellenében a Fidesz tagságának felfüggesztéséről döntöttek a küldöttek. Ilyen egyértelmű elutasításra maga Orbán sem számított, pedig érzékelhette az utóbbi napokban, hogy az EPP-nek már nagyon elege van belőle. A szavazás után készült fotókon a magyar miniszterelnökön és kíséretén látszott a letargia, a néppárti vezetők viszont felszabadultan mosolyogtak. Árulkodó jelek, melyek fontosabbak az ülést követő sajtótájékoztatón elhangzott szavaknál.

Március 20-án lényegében az történt, amit megjósoltunk. Látszólag olyan kölcsönös szakítás felé vitték a felek a vitát, amelyben mindkét fél igyekezett megőrizni valamit a méltóságából. A kereszténydemokrata pártokat tömörítő EPP valószínűleg jól döntött, hogy a felfüggesztést terjesztette a plénum elé, ugyanis így garantált volt az igenek nyomasztó többsége, ugyanakkor a karámon belül tartották Orbánt annak ellenére, hogy ő a kilépéssel fenyegetőzött a felfüggesztés megszavazásának esetén. A magyar kormányfő azonban nem dobhatta a lovak közé a gyeplőt, hiszen lényegében légüres térben landolt volna, ha sértetten elhagyja a pártszövetséget.

Az ellenzék számára esély, hogy Orbán csapdába lavírozta magát, ám arra is számíthat, hogy a kormányfő még a korábbinál is keményebb eszközökkel próbálja féken tartani politikai ellenfeleit.

A három bölcsből álló bizottság ráadásul úgy vizsgálódhat a felfüggesztett magyar testvérpár háza táján, hogy a Fidesznek – ha tetszik, ha nem – együtt kell működniük a tagokkal. A cél tehát egyértelmű volt: a lehető legtöbb eszközt elvenni a Fidesztől, ugyanakkor olyan nyomás alá helyezni, amelyben háromszor is meggondolják, milyen retorikát alkalmaznak a közelgő uniós választásokon. Orbán igyekezett úgy beállítani a dolgokat, mintha tovább folytathatná kétkulacsos politikáját. Arra célzott ugyanis, hogy együttműködnek a bölcsekkel, nem fogják támadni az EPP-t a kampányban, ugyanakkor most már szabad az út számára a populista oldal felé.

Ez az a pont, ahol a magyar belpolitikát alapjaiban határozza meg a döntés. Ha ugyanis kizárták volna a Fideszt, az könnyen a szélsőséges retorika további eszkalálódásához és fokozásához vezetett volna, így legalább némi esély van arra, hogy Orbán kicsit szalonképesebb arcát mutatja majd azok felé, akik nemcsak megbélyegezték március 20-án, de a szájkosarat sem vették le róla. Ettől még ne gondoljuk, hogy a Fidesz hatalmas médiabirodalma nem fog kígyót, békét kiabálni a kereszténydemokratákra, szociáldemokratákra, liberálisokra, és zöldekre itthon és külföldön egyaránt.

Valami azonban megbicsaklott most. Innentől maximum Orbán populista barátai lapogathatják a hátát, Európa mérvadó politikusai viszont még azt is igyekeznek majd elkerülni, hogy egy képre kerüljenek a Fidesz és a magyar kormány első emberével. A magyar kormánypárt azért is van nehéz helyzetben, mert a felfüggesztés felelősét nem lehet belül megtalálni, ugyanis az maga Orbán Viktor. Ő pedig soha nem fogja elismerni, hogy rosszul mérte fel a helyzetet, ha úgy tetszik, túltolta Soros Györgyöt a biciklijével együtt. Nyilván nem tervezte a vitát és félig-meddig szakítást saját szövetségeseivel az EP választások előtt néhány héttel. Egy demokratikusan működő pártban egy ilyen hibáért azonnal vállalná a felelősséget a vezető, ám a Fidesz már rég nem úgy működik, mint európai értelemben vett politikai alakulat.

Orbán pávatáncos múltja miatt teljesen megbízhatatlan partner lett Európában, ezért a Fidesz tűzzel-vassal fog ragaszkodni hazai monopolhelyzetének megtartására. Kevés remény van rá például, hogy a CEU-t megmentheti az EPP, hiába volt az egyezség része a Fidesz által „Soros Egyetemnek” bélyegzett intézmény lehetséges maradása Magyarországon. Az engedmények most a gyengeség beismeréseként jelentkeznének, így a bölcsek vizsgálódása ellenére sem várható a jogállamiság helyzetének javulása itthon. Nehéz elképzelni ugyanis, hogy a kiszolgáltatott helyzetbe hozott Orbán gesztusokkal „hálálná meg” egykori szövetségeseinek, hogy a semmi közepére küldték.

Fotó: 444.hu

A küzdelem tehát tovább tart itthon és külföldön is a Fidesz és a demokráciát, az európai értékeket komolyan vevő politikai erők között. Ha nem látnánk azt, hogy az Európai Unióból való kilépés tökéletesen értelmetlen és káros lépés, akkor azt jósolnánk, hogy Orbán már a britekhez hasonló lépésen gondolkodik, vagyis a számára nyűgöt (és persze pénzt) jelentő közösséget is elhagyná saját politikai céljai elérése érdekében. Az ellenzék számára esély, hogy Orbán csapdába lavírozta magát, ám arra is számíthat, hogy a kormányfő még a korábbinál is keményebb eszközökkel próbálja féken tartani politikai ellenfeleit. Igyekszik majd kompromisszumként beállítani a vereségét, amit saját szavazói talán el is hisznek, ám az összeesküvés-elméletekre épülő ideológiai gépezete már hangosan csikorog. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Jó ötletnek tűnt ellopni a szomszéd lovát, de visszaadni még ennél is jobb elképzelés.”

Vagy szelídíthetetlen, vagy fogatlan oroszlánként kerül ki Orbán Viktor a saját pártcsaládja ellen vívott küzdelemből. Most úgy tűnik, a felfüggesztés a legkisebb rossz, amit elérhet március 20-án, amikor az Európai Néppárt szavaz a renitens magyar testvérpárt sorsáról. Ez a megoldás azonban kalodába zárná a Fideszt, vagyis a kereszténydemokraták nem tekintenék őket partnernek, ugyanakkor a populisták felé is nehéz lenne a nyitás, ha egy vékony kötelék még az EPP-hez kötné a magyar kormánypárt tagjait.

Fotó: index.hu

Még néhány nap, és kiderül, mennyire elszántak azok a jobbközép európai politikusok, akik sokadszorra háborodnak fel Orbán Viktor politikai akciói miatt. Orbán is érzi, hogy nehéz lesz megfordítani a március 20-i szavazásig a közhangulatot, ő mindenesetre tett egy próbát. A nemzeti ünnepen mondott beszéde annyira visszafogott volt például, hogy kódolt üzenetei talán el sem jutott a híveihez. Régen hallottunk ennyire általános, olykor filozofikus kijelentéseket a miniszterelnöktől, ugyanis mostanában elég egyértelműen fogalmazott a számára legfontosabb kérdésekben.

Mintha nem is venne tudomást arról, hogy van egy közös európai identitásunk, aminek az egyik legnagyobb ünnepe lesz a májusi EP választás.

Csodálkoztunk volna, ha Orbán nem próbálkozik régi módszerével ebben a helyzetben, tudniillik előre lép hármat, és amikor a többiek szólnak neki, hogy ez azért sok, akkor nagy kegyesen visszalép egyet. Így araszolt el a mostani állapothoz, amit tulajdonképpen a következőképpen lehet leírni: egy egyre szűkülő csőben haladt előre addig, amikor már esélye sincs megfordulni. Annyira beleszeretett a migrációs tematikába, hogy néppárti szövetségeseinek kellett figyelmeztetniük arra, hogy az uniós választások azért más fontos ügyekről is szólnak.

A Fidesz egydimenziós politikájának hátulütői már most jól látszanak. Orbán ugyanis beszélhetett volna közös európai ügyeinkről március 15-én, amikor jó alkalma lett volna bemutatnia, mennyire széles kaput nyitna a világra. Ő azonban a bezárkózást a kommunikációs gettót tartja továbbra is üdvözítőnek, vagyis nincs mondandója a környezetvédelemről, az emberi jogokról, a közös külpolitikáról, a korrupció elleni harcról, a bérek uniós felzárkóztatásáról, esetleg az euró hazai bevezetéséről. Mintha nem is venne tudomást arról, hogy van egy közös európai identitásunk, aminek az egyik legnagyobb ünnepe lesz a májusi EP választás.

Egy önmagától elnehezült kommunikációs gépezetet vonszol magával a Fidesz, melyben 2015 nyara óta csakis az a mantra járja, hogy jönnek a menekültek, veszélyesek, és Soros György fizeti őket. Ez már három és fél éve is elég abszurd politikai ars poétika volt, de az idő és a tények messze túlléptek ezen a megmerevedett kommunikációs struktúrán. Ugyanazok a kormány által fizetett „szakértők” darálják a kormány által fenntartott sajtóorgánumokban ugyanazt a kormány által kitalált rizsát, vagyis kissé belefáradhattak ebbe a gumicsizmás sulykolásba azok is, akik 2015-ben még hittek Orbán Viktornak.

Ha a Fidesz nem úszná meg a kizárást vagy a felfüggesztést saját pártszövetségében, akkor is át kellene gondolnia ennek a kommunikációs stratégiának a folytatását. A vég nélküli migránsozás, sorosozás ugyanis össze tud tartani egy másfél milliós kormánypárti szavazótábort, ám közben egységbe kovácsolja ezzel az ellenzéket, amely összehangolt kampánnyal, közös jelöltekkel és közös listákkal el tudja verni a Fideszt akár már májusban is, de ősszel az önkormányzati voksoláson még nagyobb pofonba szaladhat bele Orbán Viktor és csapata.

Fotó: origo.hu

Amennyiben a Fidesz most látványos gesztusokkal, sőt némi meghunyászkodással eléri, hogy mégsem teszik ki a szűrét a néppártiak közül, akkor pedig szinte elkerülhetetlen a hangnemváltás a jövőben. Ebben az esetben ugyanis minden testvérpárt rajta fogja tartani a szemét a Fideszen, és amennyiben megint rasszista, populista hangnemet üt meg Orbán és csapata, újra és újra kezdeményezhetik a kizárásukat. Az jól látszik, hogy Orbánnak és a Fidesznek nagyon fontos a maradás az Európai Néppártban, ám ennek most az az ára, hogy ne csak szónokoljanak a kereszténydemokráciáról, de viselkedjenek is úgy, ahogy egy jobbközép párt politikusaitól elvárható. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Bárki mondhatja magáról, hogy dakota, de attól, hogy tollat tűzöl a fejedre, még nem leszel a népünk tagja.”