Ha már úgy hozta a sors, hogy a nemzeti konzultációk időszakát éljük, jó lenne néha olyan témákról is kikérni a magyar választópolgárok véleményét, melyek valóban foglalkoztatják az embereket. Például itt van a börtönéből szabadult sas módjára hazánkba menekült volt macedón kormányfő körüli bizonytalanság, amit feloldhatna a kormány azzal, hogy kikéri az emberek véleményét az ügyről. Olyan nemzeti konzultációs tapasztalattal, amellyel Rogán Antal propagandaminisztériuma rendelkezik, néhány óra alatt össze tudnának dobni egy konzultációs kérdőívet, és már postázhatnák is számunkra az érdekfeszítő kérdéseket. Ha nincs elegendő ötletük a propagandistáknak, segítünk:

Fotó: Helsinki Figyelő

1. Európa és Magyarország jelentős problémája, hogy olykor korrupt politikusoknak kell vezetniük olyan államokat, melyekben egyébként elvileg tilos lenne a gazdasági bűnözés. Mégis, a választók az urnákhoz járulva megválasztanak olyan embereket, akik köztudottan saját zsebre dolgoznak, a haverjaik számára kaparják ki a gesztenyét, a törvényeket pedig úgy alakítják, hogy minél több pénzt tudjanak a közös kasszából eltulajdonítani.

Egyetért-e ön azzal, hogy az ilyen politikusokat meg kell menteniük azoknak a politikusoknak, akik hasonló módszerekkel dolgoznak?

2. Általában az orosz kormány él azzal a módszerrel, hogy amennyiben egy államban megbukik a saját szövetségesük, azt kimenekítik, és menedéket adnak neki (például Viktor Fedorovics Janukovics volt ukrán kormányfő esetében), majd az illetékes ország kérésére sem adják ki.

Egyetért-e azzal, hogy Magyarország is kövesse az orosz példát?

3. Orbán Viktor, magyar miniszterelnök az utóbbi időben elmélyítette a barátságát Erdogan török, Putyin orosz és Alijev azeri elnökökkel, valamint Hszi Csin-pinggel a Kínai Kommunista Párt főtitkárával.

Egyetért-e azzal, hogy ha bármelyikük megbukik politikailag a saját hazájában, majd jogilag felelősségre vonják a tetteikért, akkor Magyarország szöktesse meg őket, és adjon nekik politikai menedéket?

4. A magyar kormány eddig nagyon következetesen alkalmazta menekültekkel kapcsolatban azt a gyakorlatot, hogy aki érvényes okmányok nélkül érkezik a magyar határhoz, és menedékjogot kér hazánktól, annak a tranzitzónában kell kivárnia kérelme elbírálását.

Egyetért-e ön azzal, hogy elítélt bűnözők mentesüljenek az ilyen gyakorlat alól, és egyből bejuthassanak az országba, ahol állami segítséggel bujkálhatnak?

5. Komoly kihívás Magyarország számára, hogy megpróbál jogállamként mutatkozni a külvilág előtt, ugyanakkor megakadályoz egy külföldi országot abban, hogy végrehajtson egy jogerős bírósági ítéletet. Ez egyre nehezebb mutatvány, de az Orbán-kormány minden eszközt bevet e kettősség fenntartása érdekében.

Egyetért-e ön azzal, hogy Magyarország kormánya azt csinál, amit akar, akinek meg ez nem tetszik, az mind Soros György ügynöke?   

6. Akár tetszik, akár nem Nikola Gruevszki már Magyarországon tartózkodik. Ha az Orbán-kormány végül úgy dönt, hogy nem adja ki Macedóniának a jogerősen elítélt volt kormányfőt, akkor annak komoly nemzetközi visszhangja lesz.

Támogatja ön azt, hogy a Soros György befolyása alatt álló macedón, brit, amerikai, francia, német, holland, belga, svéd, dán, burundi, kenyai és kanadai kormányok tiltakozása ellenére is Magyarország megvédje Nikola Gruevszkit?

7. Magyarország biztonságot nyújt mindenkinek, akiket politikai vagy vallási nézetei miatt üldöznek a világban. Ezért utasította vissza korábban a menekültkvótát, és ezért üldözi azokat a hazai civil szervezeteket, melyek segíteni szeretnének a vallási vagy politikai üldözötteken.

Ön szerint van bármiféle értelme a fenti mondatnak?

Fotó: mandiner.hu

8. A Nemzeti Együttműködés Rendszerének lényege, hogy a törvényeket úgy alakítja a kormány, ahogy az az érdekeinek megfelelő attól függetlenül, hogy ez jó-e az állampolgároknak, vagy sem. Az, hogy más törvények vonatkoznak az éhség, háború, üldöztetés elől menekülő emberekre, mint a jogerősen elítélt egykori kormányfőkre, az a NER lényegéből következik.

Ön szerint igaz az a dakota mondás, mely szerint: Azt az acélt lehet hajlítani, amelyik hagyja magát?

Elképesztő hazardírozásba kezdett a magyar kormány azzal, hogy lényegében bújtatja a megbukott, majd jogerősen elítélt macedón miniszterelnököt. Mondhatnánk, hogy diplomáciai unortodoxia az, amit a magyar külügy művel, de valószínűleg helyesebb, ha azt mondjuk, totális hülyeség volt részéről ebbe az ügybe belemászni. Orbán Viktor most törheti a fejét azon, hogyan másszon ki abból a csapdából, amibe meggondolatlanul belesétált. Van ugyanis néhány kérdés, melyekre neki kell megadnia a választ rövidesen:

Fotó: index.hu

1. Miért volt olyan fontos megmenteni  Nikola Gruevszkit a börtöntől? A magyar kormány különösen érzékeny a nemzeti szuverenitás témájában, ezért eléggé visszás, hogy most nyíltan beavatkozik Macedónia belügyeibe. Ha egy magyar politikus menekülne el külföldre egy jogerős bírósági ítélet elől, és egy politikai elvbarátja adna neki védelmet külföldön, nyilván rettenetesen fel lenne háborodva a magyar kormány Szijjártó Péterestől, Trócsányi Lászlóstól, mindenestől. A magyar politikai döntéshozók nyilvánvalóan súlytalannak ítélik meg Macedóniát a nemzetközi erőtérben, ezért nem izgatta őket különösebben, hogy diplomáciai küzdelembe bocsátkoztak Gruevszki miatt az új kormánnyal, ám a helyzet nem ilyen egyszerű. Az amerikaiak máris jelezték, hogy nagyon nem tetszik nekik, amit a magyarok művelnek, és az EU rosszallása is borítékolható. A magyar kormány tehát sokat kockáztatott egy bukott külföldi politikus miatt, és látszólag nincs ésszerű magyarázat arra, ezt miért vállalta be Orbán Viktor és csapata. Egy ésszerű magyarázat azért van: Gruevszki túl sokat tud, és amíg nálunk van, addig ebből baj nem lehet.

Egy másik országban tisztességes bírósági eljárás során elítélt idegen állampolgárt fogadtak be a hatóságok, ezzel meghiúsították egy macedón bíróság ítéletének a végrehajtását.

2. Gruevszki miért jöhet Magyarországra illegálisan, ha másokat ezért elítélnek vagy kiutasítanak? A Nemzeti Együttműködés Rendszerének egyik alapismérve, hogy a szabályok betartása alól azok mindig mentesülnek, akik jóban vannak a felső politikai vezetéssel. Amit tehát szabad Gruevszkinek, nem szabad egy háborús övezetből menekülő szír állampolgárnak. A magyar kormány persze szokás szerint kommunikációs zsonglőrködésbe kezdett, amikor feltették neki ezt a kérdést. Gulyás Gergely például a következőt mondta: "A Gruevszki-ügy a menedékjogi kérelmet elbíráló hatóságra tartozik". Igen ám, csak egy lépés kimaradt ebből a gondolatmenetből: Ha a volt macedón miniszterelnök illegálisan jutott be az országba, akkor első menetben azt kéne vizsgálni, kik segítették ebben, és amennyiben embercsempészet zajlott, meg kell nevezni a felelősöket. Amennyiben beigazolódik a gyanú, hogy magyar diplomáciai (és esetleg titkosszolgálati) segítséggel jutott be az országba útlevél nélkül, akkor meg kell nevezni azokat a vezetőket, akik erre parancsot adtak.

3. Miért nem fogadja el Magyarország más országok bíróságának ítéletét? Talán, mert ez a magyar külpolitika egyik legfontosabb jellemzője. A magyar Fővárosi Törvényszék például megtagadta az európai elfogatóparancs végrehajtását Hernádi Zsolt MOL vezér esetében. A törvényszék a döntését azzal indokolta, hogy "fennáll a veszélye annak, hogy a terhelt átadása esetén sérülne a tisztességes eljáráshoz való joga, és nem lenne biztosítható az ügy pártatlan elbírálása". Ezt egy uniós tagállam estében érvként felhozni, finoman szólva is modortalanság, hiszen a tagság egyik legfontosabb eleme a bíróságok függetlensége. Amennyiben Magyarország esetében kérdőjelezi meg valaki a jogi eljárások pártatlanságát, meglehetősen ingerülten szoktak reagálni a politikusaink, pedig mondjuk az Elios-ügyben volna mit csiszolni ezen a területen. A magyarok jogi csűrcsavarja tehát csak a lényeg elfedésére irányul: Egy másik országban tisztességes bírósági eljárás során elítélt idegen állampolgárt fogadtak be a hatóságok, ezzel meghiúsították egy macedón bíróság ítéletének a végrehajtását. Ilyen alapon rövidesen becsempészhetjük az országba a türkménbasit, vagy az azeri elnököt, ha a népük megbuktatja őket, és egy bíróság bűnösnek ítéli őket.

Fotó: 24.hu

4. Mire számított Orbán Viktor? Nyilvánvaló, hogy egy ilyen súlyú döntést nem hozhatott meg egyedül sem Szijjártó Péter, sem Trócsányi László. A kormányfőnek viszont tisztában kellett lennie azzal, hogy komoly nemzetközi balhéba keveredik, ha kimenekíti macedón szövetségesét, majd menedéket ad számára Magyarországon. Ha azt gondolta, hogy titokban lehet tartani, hogy nálunk bujkál Gruevszki, illetve, hogy nem derül fény a magyarok szerepére a volt kormányfő külföldre csempészésében, akkor nagyon naiv volt. Ám ez nem jellemző Orbán Viktorra. Elképzelhető, hogy számára ez egy olyan fontos gesztusértékű tett volt, hogy minden elővigyázatosságot félretéve megszervezte Gruevszki kimenekítését. Elképzelhető, hogy érzelmileg megérintette ez az ügy, hiszen egy politikusnak, aki kétes ügyletekbe keveredik, számolnia kell azzal, hogy egyszer eljön számára is az igazság pillanata. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Azért ne hagyd a cimborádat sebesülten a csatatéren, mert nem tudsz majd szabadulni a gondolattól, hogy fordított esetben ő is ezt tette volna veled.”

Bár a kormány még nyíltan nem ismerte be, de a beruházásról szóló megállapodást követő 10 év alatt szinte egész biztos, hogy nem fog áramot termelni az új paksi atomerőmű. Az is elképzelhető azonban, hogy egészen 2032-ig kell várnunk arra, hogy az üzem elinduljon, ami kifejezetten nagy gazdasági blama, hiszen a beruházásra kapott orosz hitelt 2026-tól mindenképpen törleszteni kell. Most kezd igazán értelmet nyerni az a felháborító tény, hogy szinte az összes fontos beruházással kapcsolatos szerződést hosszú évtizedekre titkosították.

Fotó: greenpeace.blog.hu

Elképzelhető, hogy még az unokáink is törleszteni fogják azt az orosz hitelt, amit az egyébként főként orosz cégek által tervezett és épített Paks II. projektre vett fel a magyar állam. Szinte mindenki sötétben tapogatózik, hiszen a csúszás okairól csak handabandázik a kormány. Putyin elnök is egyre zabosabb, és szóvá is tette Orbán Viktornál, hogy szerinte indokolatlan ekkora csúszás az építkezésben. A magyar kormányfő természetesen Brüsszel bürokráciáját okolta a késlekedésért (érdekes, hogy Soros György ezúttal megúszta), ám ezt az orosz elnök nem igazán kajálta be.

Korábban már lebegtettük azt a lehetőséget, hogy mivel nem tudjuk a hitelszerződés részleteit, elképzelhető az is, hogy a magyar kormány valamiféle vésztartalékként tekint erre a hatalmas hitelkeretre. Bár 2014-ben, a szerződés megkötésekor még ennyire nem sodródott Európai Unió szélére Magyarország, Orbán fejében motoszkálhatott az a gondolat, hogy az uniós pénzcsapok elzárása esetén jó, ha van egy jelentősebb összeg a birtokában, mellyel ellavírozhat vészhelyzet esetén.

Ha Orbán számára van legalább két opció az orosz hitellel kapcsolatban, akkor most bizonyára örül az előrelátásának, ugyanakkor bosszankodhat amiatt, hogy meglehetősen előnytelen kondíciókkal jutott a hitelkerethez. Míg korábban ugyanis Matolcsy György nagy dirrel-durral kiebrudalta az IMF-et Magyarországról, a jóval előnytelenebb feltételekkel kötött orosz hitelszerződéstől nem lehet csak úgy megválni.

Ez nem csupán presztizs okokból kínos, hanem komoly gyakorlati károkat is okoz, ugyanis a mostani paksi szerződés értelmében 2026-tól mindenképpen törleszteni kell az építkezésre kapott orosz hitelt, akkor is, ha az erőmű még távol van attól, hogy termelni tudjon. Amikor 2014-ben felvettük a hitelt, rendkívül rossz kamatfeltételek mellett kötötték meg a szerződést, ugyanezt a pénzt most jóval kedvezőbb feltételekkel be lehetne szerezni máshonnan. Egyedül az oroszok nem kockáztattak ebben a bizniszben, hiszen ők mindenképpen visszakapják a pénzüket az eredeti megállapodás feltételei szerint.

Most tehát már látjuk, mennyire elkapkodott volt a 2014-es választások előtt sebtében megkötött megállapodás. Valamiért nagyon fontos volt Orbánnak Putyin barátsága, ezért belement egy olyan hitelszerződésbe, mely utólag előnytelennek bizonyult, ráadásul az oroszokra bízta a paksi bővítést, noha tudta, hogy rengeteg adminisztráció  következik, az engedélyek beszerzése pedig sokkal döcögősebb lesz, ha nem egy nem uniós ország cégére bízzák a projektet.

Márpedig a Roszatom kulcsrakész kivitelezést vállalt: így a bővítés minden szakmai döntése az orosz állami cégre hárul. Közismert, hogy Oroszországban is cammogós tempóban haladnak a dolgok, de a magyar félnek a terveket át kell futtatniuk az uniós szerveken is, így nem csoda, ha finoman szólva döcög a szekér. Kérdés, hogy ezt mennyire bánja Orbán, aki valószínűleg örül annak, ha nem csapnak gyorsan a fenekére az orosz hitelkeretnek, mert az nyújt számára némi biztonságot egy lehetséges gazdasági válság, vagy az uniós források megcsappanása esetére.

Fotó: hvg.hu

Az viszont rendkívül bosszantó minden magyar polgár számára, hogy megint egy politikai okokból kapkodva meghozott szakmainak álcázott döntés miatt kerülünk hátrányos helyzetbe. A paksi beruházás ugyanis nem volt halaszthatatlan, a mostani huzavona is azt mutatja, hogy akár 15 év múlva is beindíthatják az új erőművet, akkor sem kerül bajba a magyar áramszolgáltató ipar. Az csak hab a tortán, hogy aki elköteleződik az oroszoknak, sok jóra ne számítson, hiszen Putyin támogatásának igen kemény feltételei vannak, és ez jól látszik a paksi beruházás kálváriáján. Mert, ahogy egy ősi dakota bölcsesség szól: „Ha egyszer „Nagy bölény” kölcsön adta a tomahawkját, nem viheted vissza neki törött nyéllel csak akkor, ha a másik fele a hátadban van.”

Újra rátalált a pávatáncos lépésekre Orbán Viktor, bár most olyanok vitték táncba, akikkel nem szívesen ropja együtt. Úgy tűnik, egyelőre működik az „Orbánt megszelídíteni vagy kidobni” taktika, de az is nyilvánvaló, hogy a magyar kormányfő csak taktikai okokból hátrál. Valószínűleg minden meghatározó európai kereszténydemokrata politikus tisztában van azzal, hogy amennyiben az uniós választások után változik a politikai széljárás, Orbán Viktor ismét előveszi harcias stílusát, és igyekszik a saját képére formálni az Európai Néppártod, valamint magát az Európai Uniót is.

Fotó: hungary today.hu

Két lépésben szorították sarokba Orbán Viktort saját pártcsaládjának vezetői. Első menetben a néppárti frakció többségével megszavaztatták azt a Sargentini-jelentést, ami erősen megingatta a magyar kormányfő pozícióit az európai politikai térben. Ezt követően választás elé állították: Vagy aláírja az Európai Néppárt Helsinkiben tartott kongresszusának zárónyilatkozatát, vagy repül a csapatból. Igen testes békát kellett lenyelnie a Fidesz vezérének annak érdekében, hogy a pártcsaládban maradhasson, és elkerülje a teljes politikai ellehetetlenülés, ugyanis a liberális demokráciát éltető dokumentum mindenben ellentmond annak, amit az utóbbi években Orbán hirdetett.

Orbán nagyon nem szereti, ha őt irányítják, sőt, mondhatjuk, hogy zsarolják. Sokkal jobban szereti ő diktálni a feltételeket, amit itthon lényegében tökélyre vitt, ám Európa más porond, ott van néhány nagypályás, akik nem igazán kultiválják, hogy egy kis közép-kelet-európai ország vezetője miatt kell magyarázkodniuk a választók előtt. A néppártiak megértették annak a veszélyét, hogy baloldali és liberális politikusok kíméletlenül ki fogják használni az uniós kampányban azt, ha egy kígyótojást tudnak felmutatni a kereszténydemokraták fészkében. Máris megjelentek olyan plakátok nyugati országokban, melyek lényegében Orbán személyével riogatják a választókat, mondván, hogy egy olyan autoriter rendszer képviselője, amely pusztítja az uniós értékeket, ráadásul korrupt rendszerén keresztül ellopja a nyugati adófizetők pénzét.

Logikus volt hát, hogy vagy minél előbb megszabadul az EPP a kínossá vált rokontól, vagy együttműködésre kényszeríti. Miután Orbán orrát befogva aláírta azt a nyilatkozatot, amelynek valószínűleg egyetlen mondatával nem ért egyet, annyit elért, hogy időt nyert. A néppártiak pedig kifelé demonstrálhatták az egységet, amiről mindenki tudja, hogy csak kirakat, de egyelőre el lehet adni a német, olasz, osztrák, francia, sőt belga konzervatív szavazóknak is, hogy a pártcsalád nem széthúzó, egymással civakodó rokonokból áll.

Helsinkiben tehát ésszerű kompromisszum született, de kérdés, hogy Orbán meddig tartja magát ehhez. Nem ismeretlen számára a kettős beszéd, hiszen itthon eddig is rendkívül radikális volt, bizonyos kérdésekben már évek óta jobbra áll még a Jobbiktól is, ugyanakkor Brüsszelben sokszor sokkal engedékenyebb, civilizáltabb hangot ütött meg a magyar kormányfő. Szavazótábora szinte meg sem lepődik azon, ha néha eltér a bevett migránsozó, sorosozó sormintától, mert ismerik a vezérüket, akinek haszonelvűsége nem ismer határokat. Most az az igazi kérdés, hogy továbbra is vannak-e olyan eszközök a néppártiak kezében, melyekkel legalább látszólag konszolidálni tudják Orbán rendszerét.

Kérdés, hogy vannak-e még más feltételei a néppártnak, vagy megelégednek azzal, hogy a magyar kormányfő és pártjának meghatározó politikusai felhagynak az olykor nyíltan rasszista megnyilvánulásokkal. Például nyomást tudnak-e gyakorolni a Fideszre annak érdekében, hogy fogadják el az európai ügyészséghez való csatlakozást, mint alapvető jogi garanciát egy olyan országban, ahol például a rendőrségi nyomozás nem talál bűncselekményre utaló jeleket az Elios-ügy kapcsán. A magyar függetlenségre való hivatkozás eddig mindig jó ütőkártya volt itthon, ha meg kellett tagadni az együttműködést olyan uniós szervekkel, melyek a magyar jogállamiság leépítésére figyelmeztetnek.

Fotó: index.hu

Orbánnak tehát beszűkült a mozgástere, de annyi bizonyára maradt számára, hogy idehaza nem kell majd hűségnyilatkozatot tennie a liberális demokrácia értékei mellett, nem kell elszámolnia az államilag felügyelt korrupció minden egyes részletével, nyugodtan csuklóztathatja a Közép-európai Egyetemet, belerúghat a hajléktalanokba, lépésről lépésre korlátozhatja a gyülekezési jogot, kiszolgáltatott helyzetbe hozhatja a még meglévő ellenzéki és független sajtót. A magyar kormányfőnek annyi levegőre van szüksége, amennyi elegendő ahhoz, hogy eljusson minden magyarhoz az üzenete: Hiába reménykedsz, az Európai Unió úgysem fog rajtad segíteni. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Hiába csavarod bele magad a szőnyegbe, ha jön a vihar, épp oda fúj, mint ahová a lovad hátán menekültél volna.”  

Minden idők legértelmetlenebb nemzeti konzultációja következik rövidesen Magyarországon. Persze, ez csak ránk, polgárokra érvényes, akik finanszírozzuk ezt a párbeszédnek álcázott kormánypropagandát, azok, akik végigverik a legújabb agymosást rajtunk, nagyon is jól fognak járni. Az Orbán-kormánynak köszönhetően igazi hungaricum lett a nemzeti konzultációkból, amit vélhetően nem fognak irigyelni tőlünk Európa nyugati felében. Mi viszont kénytelenek vagyunk elviselni, hogy újra az adóforintjainkból próbáljanak elbutítani bennünket.

Fotó: napi.hu

Egy olyan klassz országot kéne csinálni, ahol nem a gazdagok lesznek még gazdagabbak, a szegényebbek még elesettebbek, ahol nem vernek át milliókat érintő jogszabályokat két nap alatt a törvényhozáson, ahonnan nem üldöznek el jó egyetemeket, ahol az EU felzárkózásra szánt forrásait nem csapolják meg a kormánypárthoz közel álló oligarchák, és ahol a közszolgálati televízió és rádió nem a kormánypropagandát szajkózza reggeltől estig. Ha ezek a kritériumok megvalósulnának, nem kéne reklámfilmekkel népszerűsíteni a gyermekvállalást, és nem lenne szükség nemzeti konzultációra sem a családok védelméről.

A fiatalok itthon maradnának, dolgoznának, lakást vennének, és gyermekeket nevelnének. A gyermekvállalás nem kormányzati akarat, és még kevésbé pénz kérdése. Ha valaki biztonságban, jólétben érzi magát egy országban, akkor nem retteg a jövőtől, mer vállalkozni, átvitt és konkrét értelemben egyaránt. A demográfiai probléma Magyarország különböző bajait egyesíti, így dőreség lenne azt gondolni, hogy szájbarágós kérdésekkel bármit is meg lehet oldani abból a problémahalmazból, ami évtizedek óta egyre csak növekszik. 

Már a konzultáció címe is arról árulkodik, hogy az állandó harc lázában égő Orbán-kormány már megint valamitől meg akar óvni bennünket.

Szinte kimondani is sokkoló, hogy nyolcadik alkalommal tapsol el a kormány milliárdokat olyan teljesen felesleges akcióra, mint amilyen a nemzeti konzultációnak titulált kormánypropaganda. A mostani tíz „kérdés” is ügyesen játszik az emberek érzelmeivel, hiszen azt a látszatot kelti a kérdéssor, hogy valóban égetően fontos problémákra keres választ a kormány, és ebben számít az emberek véleményére is. A valóság viszont az, hogy csöppet sem érdekli a döntéshozókat az, mi is a helyzet az átlagemberekkel, a lényeg, hogy bármilyen nemzetközi vitába keveredik majd az Orbán-adminisztráció, a konzultációs íveket fogják majd lobogtatni annak bizonyságául, hogy a magyar nép is azt akarja, amit ők.

Már a konzultáció címe is arról árulkodik, hogy az állandó harc lázában égő Orbán-kormány már megint valamitől meg akar óvni bennünket. Persze, érthető, hogy amíg külső ellenséggel hadakoznak a népek, addig nem teszik fel azt az érdemi kérdést: Ki véd meg bennünket a kormány ötletszerű politizálásától, rasszista kampányaitól, a jövőt beáldozó átgondolatlan döntéseitől, no és a nagyon jól átgondolt államilag koordinált korrupciótól? Aki mindig meg akar védeni bennünket, az nagy valószínűséggel retteg attól, hogy egyszer ellene lázadnak fel azok, akiket mindenáron a szárnyai alá akar venni.  

Természetesen kedvenc témáját is ügyesen belecsempészte a szövegbe a kormány, hiszen az egyik (beugratós!) kérdés így szól: Egyetért-e Ön azzal, hogy a népességfogyást nem bevándorlással, hanem a családok erőteljesebb támogatásával kell orvosolni? Finoman szólva is irányított problémafeltevés ez, ami valahogy úgy fordítható le a kormányzati kommunikáció nyelvére: Ha nem akarsz bevándorlókat, csinálj gyereket. Az azonban már most borítékolható, hogy a szokásos Soros Györggyel és a menekültekkel riogató retorika nem hoz majd áttörést a szülőszobákban.

Egy évente körülbelül 1300 migránsnak menekültstátuszt, illetve védettséget biztosító, és az utóbbi években a letelepedési kötvények eladásával körülbelül 20 ezer unión kívül élő embernek állampolgárságot adó kormány részéről meglehetősen álszent dolog ilyen kérdésekkel borzolni a választók idegeit. Úgy viselkednek, mintha a zéró tolerancia elvét vallanák menekültkérdésben, ugyanakkor csak kommunikációs szinten ennyire elzárkózó a magyar kormány.

Fotó: hirpatak.hu

A "nem csak humánusnak kell lenni, de annak is kell látszani" elvét soha nem merte zászlajára tűzni az a kormány, amely két egymástól teljesen idegen dolgot mosott most össze ebben a konzultációban. Nem az a kérdés ugyanis, hogy migráció vagy felpörgő népesedés, hanem, hogy hajlandó-e a magyar kormány érdemben foglalkozni a magyar társadalmat sújtó szociális, gazdasági, egészségügyi, oktatási és etnikai problémákkal. A nemzeti konzultációk áradata ugyanis pont azt igyekszik elfedni, ami a lényeg lenne Magyarországon: Őszintén beszélni fontos kérdésekről, meghallgatni minden érintett véleményét, és olyan hosszútávra szóló megoldásokat találni, melyek az egész társadalom érdekeit szolgálják. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha egy ló ledob a hátáról, az annak a jele, hogy keményen kell küzdened a betöréséért, de biztos megéri majd a sok kék-zöld folt.”

Amennyiben betartanák Magyarországon az olyan jogállami követelményeket, mint például a pontos és elfogulatlan tájékoztatás, azok is szembesülnének hazánk égető problémáival, akik szerint egyedül a migráció erősödése az egyetlen megoldandó gond idehaza. Bár Magyarország nem a bevándorlók célországa, a kormány kommunikációs zsonglőrködésével elérte, hogy sokan nagyobb problémaként értékelik a menekültkérdést, mint például a tanárhiányt, az állami korrupciót, vagy az alulfinanszírozott egészségügyet. A tények elfutnak így a kormánypárti szavazók elől, így érdemben nem csökken a Fidesz támogatottsága. A többi meg nem számít!

Fotó: 24.hu

Kitartó munkával elérte az Orbán-kormány, hogy még az általa nyilvánosságra hozott lehangoló statisztikáknak sem hiszünk, hiszen a Nemzeti Együttműködés Rendszerének alapelve, hogy akkor sem mondanak igazat, amikor már teljesen felesleges takargatni a valós adatokat. Most például azt sem hiszi el szinte senki (még a Fidesz kitartó hívei sem), hogy „mindössze” 1300 pedagógus hiányzik a közoktatásból.

A szakszervezetek máris jelezték, hogy a helyzet ennél sokkal rosszabb, hiszen azok a betöltetlen állások nem szerepelnek a statisztikában, melyeket helyettesítéssel (vagyis túlmunkával) oldanak meg az adott intézményben. Természetesen a meglévő tanárok óraterhelése magasabb, sok helyen egyenesen a neveléssel-oktatással lekötött munkaidő maximumához, azaz heti 26 órához közelíthet egy tanár átlagos heti óraszáma, pedig a vonatkozó rendelet alapján ennek inkább az alsó határhoz, vagyis heti 22 órához közeli értékre kellene kijönnie.

A statisztikák kozmetikázása tehát nemcsak félrevezeti a polgárokat, de komoly kárt is tud okozni a nemzetgazdaságnak.

Nem az iskolák döntő többségét fenntartó Klebelsberg Központ az egyetlen olyan állami intézmény, amely trükközik a statisztikákkal, hiszen amennyiben kiderülne, milyen szomorú statisztikák árulkodnak például az egészségügyben létező állapotokról, elég sokat kéne magyarázkodnia néhány szaktárca felelősének. Nem véletlen, hogy a kórházi fertőzésekről hosszú hónapokig nem adták ki azokat az adatokat, melyeket azok után kértek ki, hogy néhány elég feltűnő fertőzéses eset került nyilvánosságra a magyar kórházak némelyikében.

Nem véletlen, hogy addig húzzák az időt az illetékesek, amíg csak lehet. A számok ugyan nem hazudnak, de a hónapokkal elcsúsztatott adatszolgáltatások már kevésbé ütnek, mintha egy-egy kirívó eset után hoznák azokat nyilvánosságra. Emlékezzünk csak arra az esetre, amikor arra a viszonylag egyszerű kérdésre kellett volna választ adniuk a kormány illetékeseinek, mennyien fagytak halálra 2016-17 telén. A rendőrség nem a kemény tél végén adott választ a kérdésre, hanem nyár közepén ismerte el, hogy körülbelül 260 ember fagyott meg hazánkban az adott fűtésszezon hónapjai alatt. Harminc fokban ez az adat (ami valószínűleg alulbecsült) nem kelt olyan mély érzelmeket, mint mondjuk 10 fokban.

Fotó: Magyar Nemzet

A kormány előszeretettel bűvészkedik olyan adatsorokkal, melyek magyarázatra szorulnának, ha időben és pontosan kerülnének nyilvánosságra. A külföldre távozott magyarok létszámát illetően például rendszeresen alábecsült adatokkal operálnak, de a munkaerőhiánnyal is ez a helyzet. Amikor magas volt a munkanélküliség, bevezették a közmunkát, és azokat a százezreket, akiket betereltek ebbe a programba kivették a munkanélküliségi számsorokból. Most a munkaerőhiány egyik legfőbb oka az, hogy a közfoglalkoztatásban és közmunkában ragadt emberek számára nem igazán van átjárás a versenyszférába. A statisztikák kozmetikázása tehát nemcsak félrevezeti a polgárokat, de komoly kárt is tud okozni a nemzetgazdaságnak. Mert, ahogy egy dakota bölcsesség tartja: „A vesztes csata után elregélheted a dakota falu népének, hogy mekkora diadalt arattál, de amikor megjelennek az apacsok, és mindenkit elhurcolnak, rájönnek, hogy mekkorát hazudtál. Igaz, akkor már késő lesz!”

A Fidesz utóbbi nyolcéves kormányzása alatt nagy előszeretettel állított elő olyan konfliktusokat, melyek célja kizárólag az volt, hogy a lényegi problémákról tereljék el a választópolgárok figyelmét. Manapság azonban már a törvényalkotást kizárólag a propagandának rendelik alá, ami komoly közjogi problémák eredője lehet. Úgy tűnik, hogy lassan egy egész politikusi generáció teszi magáévá azt a nézetet, hogy a lényeges társadalmi kérdések nem azért vannak, hogy megoldják azokat, hanem, hogy általuk kreált álproblémákkal eltereljék róluk a figyelmet.

Fotó: index.hu

Egyre aggasztóbb a magyar kormánytöbbség törvényalkotási gyakorlata. Szakmailag minősíthetetlen, a gyakorlatban szinte alkalmazhatatlan jogszabályok egész sora kerül ki a parlament falai közül, ezzel is a jelenlegi kormányzati munka minőségéről és szellemiségéről állít ki lehangoló bizonyítványt. Gondoljunk csak arra, mi értelme volt például a Stop Soros névre keresztelt szösszenetnek, melynek rendelkezéseit a gyakorlatban szinte lehetetlen alkalmazni, alkotmányos aggályok sorát veti fel, ráadásul nemzetközi jogszabályokba ütközik számos pontja. De itt van a mostani hajléktalantörvény is, amiről szintén elmondhatók a fenti állítások.

Van azonban egy olyan jogszabály-módosítás is, amely jóval korábbi eredetű, mint az áprilisi parlamenti választások után elfogadott fent említett két törvény. Ez az úgynevezett Lex CEU, amelynek elvileg a felsőoktatás egészére kellene vonatkoznia, ám, mint a törvény neve is elárulja, egyetlen célja a Közép-európai Egyetem magyarországi működésének ellehetetlenítése. Kezd az lenni az ember érzése, hogy a hazai jogalkotást kizárólag az motiválja, hogy minél több problémát generáljanak lehetőleg olyan területeken, ahol addig minden jól ment, amíg a politika bele nem piszkált az ügyekbe.

A Közép-európai Egyetem elleni hecckampány célja az volt, hogy az Orbán-kormány bebizonyítsa: Bármilyen indokkal, bármilyen eszközzel, és bárkit képesek elüldözni ebből az országból.

A CEU nemzetközi összehasonlításban a legjobb hazai egyetem, amely ráadásul a magyar mellett amerikai diplomát is ad. Vonzerejét a nemzetközisége, a nyitottsága, és az egyetem falai között folyó magas szintű szakmai munka adja. Ezek a jellemzők épp azért állnak antagonisztikus ellentétben a kormányzat szándékaival, mert a Fidesz bezárkózó politikát folytat, a szakértelmet, a tudomány autonóm törekvéseit pedig inkább bünteti, mint honorálja. Bár az alapító Soros Györgyhöz alig van köze az intézménynek, a hazai vezető politikai elit álságos viselkedése jól mutatja, hogy mindent szeretnének elűzni innen, ami modern, innovatív, előremutató.

Maga a Lex CEU olyan örvény, amely csak arra jó, hogy magába szippantson mindent, ami valaha jó, érdekes, sőt különleges volt Magyarországon. Egy múltba révedő, a magyar történelem legsötétebb időszakait idéző politikai szemlélet mellett nem maradhat meg egy olyan szellemi műhely, amely valódi válaszok kutatására ösztönzi a hallgatóit. A törvény csak arra volt jó, hogy általa sokat lehessen beszélni a kormányhoz közeli médiában a CEU-ról, megbélyegezni azokat a szervezeteket, egyéneket, akik e provokatív törvény kapcsán kiálltak a nyugati típusú oktatás, az egyetemi autonómia, és a liberális demokrácia értékei mellett. A Közép-európai Egyetem elleni hecckampány célja az volt, hogy az Orbán-kormány bebizonyítsa: Bármilyen indokkal, bármilyen eszközzel, és bárkit képesek elüldözni ebből az országból.

Fotó: 24.hu

A jogszabály tehát, amely előidézte ezt a helyzetet csak arra kellett, hogy hosszú alkudozások, háttérmegbeszélések, lobbizások után is tudatosítsa a Fidesz híveiben, hogy a "Soros egyetemnek" távoznia kell Budapestről. Akinek pedig el kell futnia, az ő logikájuk szerint biztos van valami bűne. Azért példaértékű a CEU körüli huzavona, mert rávilágít a magyar kormány által csúcsra járatott politikai cinizmus minden részletére. Egy látszólag értelmetlen törvénnyel destabilizálja azt az intézményt, melyet el kíván üldözni, majd úgy tesz, mintha hajlandó lenne a kompromisszumra, végül hajthatatlanságával azt demonstrálja, hogy az amerikai kormány nyomásának sem enged. Ügyesen kitervelt provokáció, amely a törvénynek álcázott kormánypropagandát szolgálja. Ahogy egy dakota bölcsesség tartja: „Bármilyen kemény a fejed, ne gondold, hogy az ellenség tomahawkja csak úgy lepattan majd róla.”

Egészen biztosan tudatában voltak a Fidesz vezető politikusai annak, hogy egy, az emberi méltóságot durván sárba tipró, ráadásul az általuk fabrikált alaptörvénynek is több ponton ellentmondó törvényt alkotnak meg. A cél nem is az volt, hogy a hajléktalanság problémáját megoldják, hanem, hogy a társadalmi megosztottságot tovább mélyítsék egy rendkívül égető szociális kérdés mentén. Volt már erre példa, amikor a közmunkaprogrammal például azt a látszatot keltették, hogy a kegyelemkenyéren élő emberek így vissza tudnak térni a munka világába. Az idő bebizonyította, hogy csak a statisztikák fényezésére volt jó ez az intézkedés, ahogy most is valami hasonló járulékos haszonra számít a kormány.

Fotó: borsod24.hu

Azzal, hogy a kormánytöbbség törekvéseinek megfelelően Magyarországon október 15-től tilos életvitelszerűen közterületen tartózkodni rengeteg ember életét nehezítették meg hazánkban a döntéshozók, és lényegében senki számára nem hoz majd valódi feloldozást az intézkedés. Csak felsorolásszerűen következzenek azok, akik számára az igencsak antihumánus, és feltételezhetően számos alapjogot sértő törvény rengeteg gondot fog okozni: maguk a hajléktalanok, a szociális munkások, a karitatív szervezetek munkatársai, az egyházak képviselői, a rendőrök, a bírók, az egészségügyi ellátórendszerben dolgozók, valamint azok, akik mostantól annyit sem fognak tudni hajléktalanná vált rokonukról, ismerősükről, mint amennyit eddig tudtak.

Nem szeretnénk mélyen beleásni magunkat jogértelmezési kérdésekbe, de az biztos, hogy nem lehet egységes jogszabályt hozni egy olyan szociális csoportra szabva, melynek tagjaiban csak annyi közös, hogy nincs fedél a fejük fölött. Teljesen más életsorsok, más kulturális háttér, különböző motivációk jellemzik a hajléktalanok csoportjait, és ez így van akkor is, ha valaki a lakóhelyéhez legközelebb található egyének, illetve csoportok alapján igyekszik képet alkotni a hajléktalanság jelenségéről. A kormány (mint általában) épp a felszínes ismereteket, az előítéleteket lovagolta meg akkor, amikor e törvény révén lényegében bűnözőként kezdi kezelni az amúgy szociálisan hátrányos helyzetben lévő fedél nélkül élő embereket.

Orbán ördögi terve olyan szempontból is működik, hogy kíméletlenül és félreérthetetlenül provokálja azokat, akik elborzadnak kormánya cinizmusától.

A hajléktalantörvény tökéletesen illeszkedik a Nemzeti Együttműködés Rendszerének ideológiai fejlődéstörténetébe. Kiválóan megágyazott e jogszabály számára az a milliárdokból évek óta folyó agymosás, melyet a migráció témakörére fűztek fel Rogán Antal propagandaminisztériumában. Ezzel lényegében azt sulykolták a magyar emberek agyába, hogy vannak magasabban jegyzett kulturális értékek és alacsonyabb szintbe sorolható embercsoportok, és a túlélésünk attól függ, hogy ezt a kulturális fölényünket meg tudjuk-e őrizni azáltal, hogy a messziről jött embereket kívül tudjuk-e tartani a határainkon. Orbán Viktor harmadik kétharmadát lényegében annak köszönheti, hogy megígérte a magyaroknak: Ha szemet hunynak az ipari méretű korrupció fölött, ő garantálja számukra a kulturális, eszmei, ideológiai elkülönülést a kívülről érkező menekültektől. Miután a magyar társadalom igen jelentős hányada belement ebbe a kétes alkuba, Orbán két fronton folytathatta keresztes hadjáratát külső- és belső ellenségeivel szemben.

Miután sikeresen összekeverte az emberek fejében a migráció kérdését a lényegében amerikai imperialistaként célkeresztbe állított Soros György személyével, nekimehetett a magyar értelmiség még ellenálló csoportjainak (pl. CEU elűzése, a Magyar Tudományos Akadémia megalázása, kultúrharc meghirdetése), így teremtve olyan hangulatot az országban, hogy senkinek ne legyen kedve kiállni a megtámadottakért, elesettekért, ne írjon alá petíciókat, ne menjen el tüntetni semmilyen közös ügyért. Amikor már úgy érezte a kormányfő, hogy eléggé elrettentett minden értelmiségi csoportot attól, hogy számon kérje a legkiszolgáltatottabb embercsoportok elleni hajszát, akkor a képükbe vágta a hajléktalantörvényt. Még csak néhány napos volt ez a jogszabály, de a hajléktalanok vegzálása ellen szóló bírók, egyházi vezetők, civilek már Soros György ügynökeivé váltak a kormánypropaganda mantrái szerint.               

Szerencsére ez nem rettentette el az ügyvédek sokaságát, egyházak, civil szervezetek némely vezetőit, sőt az eljárásokat lefolytatni kénytelen bírókat sem attól, hogy felhívják a figyelmet ennek az embertelen törvénynek a visszásságaira. A hajléktalanügy arra azért jó volt Orbán Viktornak, hogy szimpatizánsai szemében továbbra is a cselekvő, a feszítő társadalmi problémákat megoldani kívánó miniszterelnök képében tetszelegjen. Orbán nem hazudtolta meg magát, hiszen a hajléktalanság szociális probléma, de ő rendvédelmi ügyet csinált belőle, így keltve azt a látszatot, hogy kemény kézzel is megoldhatók olyan feloldhatatlannak tűnő probléma, mint a budapesti aluljárók közállapota. Orbán ördögi terve olyan szempontból is működik, hogy kíméletlenül és félreérthetetlenül provokálja azokat, akik elborzadnak kormánya cinizmusától.

  Fotó: OLKT.hu

Lehet frissíteni a Kubatov-listát, hiszen, azok, akik felemelik a szavukat a társadalom leginkább kiszolgáltatott tagjainak teljes ellehetetlenítése ellen, újabb minősítéseket kapnak a Fidesz nyilvántartásában. Az pedig egyáltalán nem érdekli a miniszterelnököt, hogy ezt a törvényt jónak, rossznak, hatékonynak vagy embertelennek fogják tartani az alkotmánybírák vagy az EU vezetői. Ő ezzel a provokációval rántja ismét össze kissé széthullóban lévő táborát, ugyanakkor az ellenségeit megbélyegezheti, mint Soros Györgynek dolgozó liberálbolsevik ügynököket. És neki ennél több nem is kell. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Akkor vágd el az apacs torkát, amikor épp azt próbálja mondani, hogy ő nem is apacs.”  

Valószínűleg kevesebb pénzt kell több felé elosztani, ezért kezdett újabb megszorításokba a magyar kormány. Egyre több jel mutat arra is, hogy végleg befellegzett a pénzügyi tárca autonómiájának, hiszen lényegében végrehajtó szerepkörbe kényszerítették Varga Mihályt és csipetcsapatát. Közben nehéz megjósolni azt, hogy elkerülhető lesz-e az idén a tervezettnél jóval nagyobb arányú költségvetési hiány. Igaz, az Orbán-kormány rendkívül innovatív, ha a rossz statisztikák kozmetikázásáról van szó, így lényegében a sötétben tapogatózunk, ha a költségvetés pénzügyi egyensúlyát próbáljuk megállapítani.

Karikatúra: Németh György

Elszórtan bár, de tendenciózus költségvetési megszorítást hajtott végre az Orbán-kormány az utóbbi hetekben, amivel visszatér a 2015 előtti gyakorlatához. A három évvel ezelőtt kicsúcsosodó menekültválsággal szinte egyszerre eltűntek a magyar kormány eszköztárából azok a jelszavak, melyeket harsogva nekirontottak a bankoknak, a magánnyugdíj-kasszáknak, a különböző cafeteria szolgáltatásokat nyújtó külföldi cégeknek, a multinacionális üzletláncoknak, vagy az energiaszektor külföldi tulajdonú képviselőinek. A sok ellenség helyett akkor megtette egy is, így a magyar társadalom minden felgyülemlett indulatát a menekültek felé irányította a kormányzati propagandagépezet.

Mint oly sokszor, ezúttal is nagy szerencséje volt az Orbán-kormánynak. Viszonylagos nyugalom uralkodott ugyanis a nemzetközi pénzpiacon, az unós támogatások hatalmas lendülettel érkeztek az országba, gazdasági válságjelenségek pedig nem intették a kormányt arra, hogy visszafogja a költekezését. Ennek köszönhetően volt némi gazdasági növekedés, még ha nem is olyan mértékű, mint amennyire lehetőséget adtak a kedvező gazdasági tendenciák. Most azonban szaporodnak az intő jelek, az Európai Unió illetékes szervei is figyelmeztették a magyar kormányt, hogy ha ilyen lendülettel szórja a pénzt, nehéz lesz kikecmeregni egy jövőben bekövetkező gazdasági válságból.

Persze, a Brüsszellel permanensen harcban álló Orbán-kormány soha nem ismerné be, hogy az EU bármelyik intézményének bármiben is igaza lenne, így szinte suttyomban kezdte meg a költségek visszavágását, a pénzügyi tartalékok képzését. A lakás-takarékkasszák rapid kivégzése, a bürokráciacsökkentés újabb bejelentése, a felsőoktatás teljesen fizetőssé tételének belengetése, a kulturális intézmények TAO támogatásának megszüntetése, mind-mind azt a gyanút erősítik, hogy a kormány fű alatt elkezdett felkészülni a nehezebb időkre.

Ezt nem is teszi rosszul, hiszen a baj nem jár egyedül. Ha meg is úsznánk egy újabb globális gazdasági krízist, az uniós támogatások valószínűleg jelentősen csökkennek a következő költségvetési ciklusban, ami nem csupán annak köszönhető, hogy folyamatosan keresztbe teszünk minden uniós intézménynek, és lassan jobban képviseljük Oroszország, Kína vagy Törökország érdekeit, mint azét az EU-ét, melynek tagjai vagyunk. Úgy tűnik, a pénzbőségnek így is, úgy is befellegzett, bár, ha kicsit szolidárisabbak lennénk a szövetségeseinkkel, talán több megértést tanúsítanának az irányunkban majd akkor, amikor tényleg nagy szükség lenne a támogatásukra.

Közben úgy tűnik, hogy az ügyben elvileg legilletékesebb Pénzügyminisztérium véleménye érdekli legkevésbé Orbán Viktort és legszűkebb körét. Az unortodoxia ugyanis Matolcsy György távozása után is megmaradt ebben a minisztériumban, Varga Mihály, a tárca vezetője pedig mintha bénultan nézné, hogyan hoznak gazdasági intézkedéseket a feje fölött. Persze, a Nemzeti Együttműködés Rendszerében lényegében senki sem azt csinálja, ami a feladata lenne. Egy jól működő parlamenti demokráciában gazdasági jellegű törvénymódosításokat a pénzügyminisztérium terjeszti elő, nem pedig egy olyan mezei képviselő, mint például Bánki Erik, aki egyéni indítványával végezte ki a lakástakarékokat. Varga papíron miniszterelnök-helyettes, de valójában olyan szürke eminenciás, aki csak a nevét adja a kormány különböző szerveiben hozott döntéshez.

Fotó: 24.hu

Miért is kellene sokmilliárdos pénzügyi döntésekhez bevonni a szakminisztériumokat, amikor sem szakmai szervezetekkel, sem az érintett terület munkavállalóival nem egyeztet a kormány már 2010-es hatalomra jutása óta? Szép lassan leszoktatták saját embereiket is arról, hogy olyanok véleményét hallgassák meg fontos kérdésekben, akik esetleg érvelni is tudnak egy-egy döntés mellett vagy ellen. A kormányzás így egy szűk, belső kör privilégiuma lett, melybe már a miniszterek többsége sem tartozik bele. Nehéz így ellenőrizni a hatalmat, így azt is lehetetlen megjósolni, hogy a mostani megszorítások csak egy folyamat kezdetét jelentik, vagy pusztán arról van szó, hogy egyre kevesebb pénzt tud a kormány azokra a területekre irányítani, ahol a Fidesz oligarchái kívánnak terjeszkedni. Csak az biztos, hogy a Fidesz soha nem fogja kimondani azt a szót, hogy megszorítás, egyszerűen átnevezi a pénzügyi machinációit, és úgy tesz, mintha Magyarország még mindig jobban teljesítene. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Soha ne ismerd be, hogy elvesztetted a fejdíszedet, inkább mondd azt, hogy felújítás alatt van, és új, színesebb tollakkal egészítik ki.”   

Egyáltalán nem tökéletes az Európai Unió működése, de egyelőre senki sem talált ki jobb konstrukciót ennél a szövetségnél. A britek most a saját bőrükön érzik, milyen csapdába kerülnek akkor, ha populista szólamokkal meg lehet téveszteni a szavazópolgárok többségét. A reakció nem is maradt el, hiszen hétszázezer ember tüntetett Londonban a Brexit ellen. Emlékezzünk csak a magyar kormány reakcióira, amikor kiderült, hogy a britek többsége ellenzi az uniós tagságot! Most, hogy mindenki számára egyértelmű, a közösség sokkal több előnyt nyújt egy tagország számára, mint amennyi veszteséget okoz neki, jó lenne rákérdezni Lázár Jánosnál, vajon hogy szavazna, ha Magyarország tagsága lenne a tét?

Fotó: Budapest Beacon

Addig veszekedtek a brit politikusok Brüsszellel, hogy végül elérték azt, amire maguk sem vágytak igazán. Nigel Farage és euroszkeptikus pártja, a UKIP előbb belehajszolta a konzervatívokat abba a kelepcébe, amelyből a mai napig nem tudnak kikecmeregni, majd – élve a demokrácia adta lehetőségekkel – a nép dönthetett arról, hogy elhiszik-e a populisták ígéreteit. Akkor a többség hitt nekik, de ma már sokan verik a falba a fejüket korábbi döntésük miatt. A mostani tömegtüntetésen több szónok is felvetette, hogy legyen egy második népszavazás is az ügyben, mert egyre több brit számára világos, hogy a Brexit nem olyan körülmények között történik meg, ahogyan azt a népszavazást megelőző kampányban ígérték.

Bármilyen logikusan hangzik ez a felvetés, sajnos a valódi demokrácia nem így működik. A britek ezt csak tudják, hiszen a népképviseletnek itt olyan hagyományai vannak, amiről mi csak nem is álmodhatunk. Az igazi demokráciában mindenkinek joga van rossz döntéseket hozni, elhinni átlátszó hazugságokat, megbánni a döntéseit, de egy dologra nincs lehetősége: kapni egy esélyt a szavazata megmásítására. És ez így van jól, hiszen csak így bízhat egy állam abban, hogy józan gondolkodású, öntudatos állampolgárok adják le a szavazataikat fontos kérdésekben. Ha néhány hónapon belül bebizonyosodna például egy pártról, hogy a választási kampányban teljesíthetetlen ígéreteket tett, hogy nem tartja a szavát, akkor ki lehet menni a kormány ellen tüntetni, de új választást erre való hivatkozással nem lehet kiírni.

Ezeket a törvényszerűségeket érdemes nálunk is szem előtt tartani, hiszen nagyon úgy néz ki, hogy a felelőtlen politizálás ellenében egyedül a felelős állampolgári döntések hozhatják meg az eredményt. A magyar kormányt ugyanis kizárólag az érdekli, hogy az EU (és persze Soros György) ellen folytatott kampánya biztosítsa a népszerűségét, az viszont kevésbé izgatja, hogy közben az európai közösség perifériájára sodorja az országot. A Sargentini-jelentés elfogadása azért tűnik mérföldkőnek ebben a folyamatban, mert igen erős üzenetet jelent az EU részéről, amire a magyar kormány még erősebb brüsszelezéssel és sorosozással válaszolt. Ez az ellentét már nem pusztán arról szól, hogy Magyarország kormánya igyekszik minél jobb pozíciót kiharcolni a maga számára a közelgő költségvetési alkudozások folyamatában, hanem arról, hogy egyáltalán megmaradunk-e az európai országok közösségében.

Fotó: szabolcsihir.hu

Az a tény, hogy a honi polgárok körében erősödik az Európai Unió iránti elkötelezettség, az mutatja, hogy a magyarok többsége megértette, veszélyes útra tévedt a kormánya. Ha nem akarunk úgy járni, mint a britek, most kell megálljt parancsolni annak a populista, konfrontatív politikának, amely csak a holnapot tartja szem előtt, a holnaputánnal vajmi keveset törődik. Ha a magyar kormány azt látja, hogy a választók körében nem talál visszhangra az EU folyamatos ócsárlása, akkor kénytelen lesz hangnemet váltani, mert Orbán Viktor és csapata mindennél fontosabbnak tartja, hogy a népszerűségi mutatók élén maradjon a kormánypárt. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha elfáradsz a prérifarkas üldözése közben, legjobb, ha azzal magyarázod a hajsza befejezését: ilyen prémed már annyi van otthon, hogy nem is tudod hová tenni.”

Ha a bűvész azt mondja, hogy csak a kezemet figyeljék, mindenre kell koncentrálnunk, csak a nagy machinátor kezére nem. Mégis ezzel a módszerrel veri át a magyarok millióit évek óta a kormányzópárt. Ne gondoljuk ezért sem a Simonka György fideszes képviselő ellen folyó nyomozásról, hogy a lényeget látjuk az ügyből. Valószínűleg arra szolgál ez az eljárás, hogy elterelje a figyelmet arról, hol is matat a nagy bűvész, vagyis Orbán Viktor keze. A vidéki kormánypárti képviselő mentelmi jogának felfüggesztése olyan gumicsont, amit figyelemre sem szabad méltatnunk, inkább arra koncentráljunk, miről szeretné elterelni a figyelmet a rezsim!

Fotó: 24.hu

„A bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt a Központi Nyomozó Főügyészség előtt folyamatban lévő nyomozás eredményeként, Dr. Polt Péter legfőbb ügyész az Országgyűlés elnökénél Simonka György országgyűlési képviselő mentelmi jogának a felfüggesztésére tett indítványt.

Az ügyben felmerült megalapozott gyanú lényege szerint Simonka György tevékenysége a zöldség-gyümölcs termelői csoportok és termelői szervezetek (a továbbiakban TÉSZ) által igénybe vehető, az Európai Uniótól és a hazai költségvetésből származó támogatások jogellenes megszerzésére irányult. A termelői szervezetek ugyanis az elismerési tervben szereplő beruházásokhoz, eszközbeszerzésekhez az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból, valamint az uniós támogatáson túlmenően a tagállami költségvetésből is támogatásban részesülhettek.”

Így kezdődik a hivatalos ügyészségi kommüniké, amely aztán hosszasan sorolja a lehetséges bűncselekmény további részleteit. Békés megye 4. számú egyéni választókerületének (Orosháza és környéke) kormánypárti képviselője azonban régóta a z ügyészség (és nyilván más nyomozóhatóságok) látókörében van, ezért is meglepő az időzítés. Ahogy Voldemort nagyurat (polgári nevén Mengyi Rolandot) nem engedték elindulni április 8-án a Fidesz döntéshozói, Simonkával is megtehették volna ezt, hiszen a párt berkein belül köztudott volt, hogy a képviselő finoman szólva is a zavarosban halászik. Mégsem tettek semmit, és Simonka hozta is a körzetét tavasszal.  

Mielőtt azonban bármit is állítanánk a mostani ügyészségi eljárásról, tudnunk kell, hogy Simonka egy tipikus fideszes helyi kiskirály, aki a körzetéhez tartozó településeken a csatlósai révén igen aktívan jelen van, és minden apró részletet felügyel. Az ő beleegyezése és támogatása nélkül nem lehet kinevezni művelődési házi vezetőket, iskolaigazgatókat, de a gazdasági élet szereplőit is igencsak kontroll alatt tartotta eddig. Fokozott jelenlétet a róla szóló újságon keresztül lehet leginkább érzékelni, melynek minden oldalán legalább 2-3 fényképen szerepelt a képviselőről. Simonka igazi vazallusi rendszert épített maga körül, talán ezért is érezhette úgy, hogy bármit megtehet.

Fotó: mno.hu

Van azonban még egy másik körülmény is, ami nem lehet mellékes, ha a mostani fejlemények eredőjét keressük. Simonka körzete határos Lázár János képviselői területével, és megesett, hogy a Hódmezővásárhelyt, Makót és a környező településeket felügyelő egykori miniszter saját kádereit küldte Simonka felségterületére különböző vezetői beosztásokba. Fontos körülmény, hogy Mezőhegyes is Simonka területén van, de az itt működő ménesbirtok már régóta Lázár hitbizománya. Nem voltak nyílt villongások a két fideszes káder között, ám elképzelhető, hogy olykor ütköztek az érdekeik.

Bár jelenleg Lázár érzékelhető kormányzati hatalom nélkül nem tűnik fajsúlyos figurának a Fidesz berkein belül, ám elképzelhető, hogy Simonka bukásában neki is szerepe lehet. Ami azonban ennél sokkal fontosabb tényező, hogy az ügyészségi eljárás ellenére a pusztaottlakai születésű képviselő szavazataira még hosszú ideig számíthat a kormánypárt. Simonka is tisztában van ugyanis azzal, hogy sorsa nem közvetlenül az ügyészségtől és a bíróságtól függ, hanem Orbán Viktortól, attól az embertől, aki kiadta rá a kilövési engedélyt.

Fotó: mno.hu

Mivel minden érintett tudatában van annak, hogy a szálak a miniszterelnök kezében futnak össze, az igazi magyarázat is csak az ő környezetében bukkanhat fel arra nézve, miért pont most lépett az ügyészség, és miért Simonkát dobták a farkasok elé. Nem szeretnénk a sok közszájon forgó összeesküvés-elmélet mellé egy újabbat gyártani, de azt mindenképpen figyelembe kell vennünk, hogy addig, amíg a Fideszben és az ellenzéki pártokban próbálják kibogozni a szálakat, addig Orbán valamit machinálni fog a háttérben. Egyszóval, Simonka csak egy vidéki közkatona a miniszterelnök számára, akit be lehet áldozni egy nagyobb cél érdekében, és a köznép csak hadd gyötörje az agyát azon, mi is a végső szándék. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha egy jó hadvezér minden csel nélkül támad az ellenségre, akkor a megrohamozottak azon fognak töprengeni, hogy ebben mi is volt a csel.”