Csak ámulunk és bámulunk, no és persze szörnyülködünk azon, ami az utóbbi napokban történik a magyar határ két oldalán. A nemzeti együttműködés rendszere vagy vízágyúkkal veri vissza a hazánkon keresztül nyugatra igyekvő migránsok rohamát, vagy a tranzitzónákba csalogatva cinikus hivatali eljárással tartja távol az EU területétől a menedékkérőket. Közben a szomszéd országok kezdenek rádöbbenni arra, hogy Magyarország rájuk tolta azt a problémát, amit hónapok óta nem tudott megoldani. Egy dolog biztossá vált a külföldön és belföldön élők számára egyaránt: Az Orbán-rezsimből végképp eltveszett valami fontos, ha egyáltalán valaha megvolt benne: az emberség.

Fotó: nol.hu

1. Külföldi újságírókat vertek agyba-főbe a magyar rendőrök. Szerb tévéseket, lengyel stábot, szlovák és svájci újságíró is áldozatul esett a magyar rendfenntartók keménykedésének. Ebből a tényből kiindulva valószínűleg nem kaptak a rendőrök olyan utasítást, hogy fogják vissza magukat, ha civilek kerülnek a látóterükbe. Csak a 2006. őszi eseményekre utalva: mekkora balhé volt abból, hogy külföldi turistákat is megvertek a rendőrök! A sajtót bántani talán még ennél is meggondolatlanabb tett, főleg úgy, hogy végül a verésben részesült kollégák egy része a szegedi rendőrkapitányság fogdájában töltötte az éjszakát. Kovács Zoltán kormányszóvivő reakciója pedig vérlázítóan cinikus: Az újságíróknak semmi keresnivalójuk nem volt az akció közelében. Ezt mondja László Petrának!

2. Az ENSZ főtitkára is megszólalt. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkára szükségét érezte annak, hogy elítélje a rendőrök brutális fellépését. Ban Ki Mun nem éles kirohanásairól, sarkos megfogalmazásáról híres, de most példás gyorsasággal és kellő keménységgel reagált az eseményekre. A főtitkár New Yorkban újságírók előtt arról beszélt, hogy elfogadhatatlan, ahogy a magyar hatóságok a migránsokkal bánnak. Szijjártó Péter persze nem maradt adósa az ENSZ legfőbb vezetőjének, hiszen azt találta mondani, hogy „Bizarr és elfogadhatatlan" Ban Ki Mun ENSZ főtitkár nyilatkozata.” Hogy ez alatt mit kell érteni, nem tudjuk, de talán a külügyminiszter sem, lényeg, hogy helyre tette a méltatlankodó kisöreget. Fotó: origo.hu

3. A kormány jobban kedveli a hazai ultrákat, mint a külföldi migránsokat. Csak a miheztartás végett, a hazai futballhuligánok szeptember4-i balhéjában több mint húsz rendőr sérült meg, a szerdai horgosi incidensben egy. A közszolgálati televízió szeptember 16-án este hosszasan ecsetelte, milyen brutálisak voltak a támadók, és persze, hogy nem kérünk az ilyen agresszív alakokból. A magyar futballhuligánok ugyanakkor aranyos, jó fiúk, igaz, hogy félévente szétvernek egy teret vagy utcát Budapesten, fogalmunk sincs, hogy egyáltalán miért balhéznak, de ők legalább a kerítésen belül születtek, magyarul szidják a politikusok és a sportvezetők anyukáit, nem akarnak Németországba menni, és háborút is csak filmekben és számítógépes játékokon láttak.

4. Nem gondoltuk, hogy ennyire elszántak a menekültek. Szinte semmi esélyük sem volt a rohammal, és ha sikerült is volna áttörniük, magyar területen összefogdosták volna őket, és egyesével elítélték volna őket, hogy aztán minden reményük elvesszen arra, hogy nyugatra érjenek. Persze nehéz megítélni olyan emberek lelki állapotát, akik háborús övezetből érkezve néhány méterre az ígéret földjétől azzal szembesülnek, hogy bezárulnak a Paradicsom kapui. Hihetetlen csalódásként élték meg a kerítés és a rendőri sorfal látványát. Az is gyorsan egyértelmű lett számukra, hogy az addig ódzkodva fogadott hivatalos menekültügyi eljárás is egy csapda, hiszen egy-két órán belül kipenderítették őket a tranzitzónából, kezükben egy olyan magyar nyelvű papírral, melynek szövegét jobb, ha nem is értik. A csalódás elkeseredésbe, majd dühbe csapott át, és szinte törvényszerű volt, hogy megpróbálnak kitörni. Bért az a taktika, amit a kormányzati kommunikációs agytröszt már napokkal azelőtt erősített a közszolgálati televízón keresztül: a migránsok agresszívak. Nem csoda, hogy jött a könnygáz, a vízágyú, a gumibot, majd a tehetetlenség keserű érzése, mellyel minden migránsnak szembesülnie kellett.

5. Meglepő volt a menekültek gyors reagálása az eseményekre. Annak ellenére, hogy kisebb csoportok továbbra is a szerb-magyar határszakaszon próbálkoznak, a többség rájött arra, hogy ostrom helyett ki kell használni az Orbán-rezsim egyik mulasztását. A horvát határszakasz ugyanis még nyitva volt, ráadásul a katonák és rendőrök többsége a szerb szakaszt védte. Persze a magyar miniszterelnök érezve, hogy zavar van az erőben, azonnal GYODA telepítést rendelte el a horvát határ 41 kilométeres szakaszára is, és ne legyenek kétségeink, ez a kerítés folytatódni fog akár Szlovénia felé is, amennyiben ők is úgy próbálják megoldani a menekültkérdést, hogy átpasszolják nekünk a migránsokat. Az ugyanis kétségtelen, hogy az amúgy is egymással torzsalkodó balkáni országok úgy próbálják hatástalanítani ezt a füstölgő dinamitot, hogy áthajigálják a másik portájára. Ezt a gyakorlatot persze a magyarok fejlesztették tökélyre, nekik mindegy, mi lesz a migránsokkal, csak rajtunk keresztül ne menjenek Németország felé.

Fotó: 444.hu

6. Hihetetlen életösztön. Ez a legfontosabb dolog, amit a menekültügyből, mint emberi tényezőből le lehet szűrni. Azok az emberek, akik megismerték a tálibok kegyetlenkedéseit, az Iszlám Állam terrorját, a török menekülttáborok nyomorát, most úgy döntöttek, hogy élni akarnak, mert ha nem munkálna bennük az életösztön, akkor a gyerekeik is elvesznének abban a zűrzavarban, ami most a Közel-Keletet jellemzi. Ha nem ismerjük ezt az indíttatást, nem érjük meg a menekültek menetét Bécs felé, a röszkei gyűjtőpontról való kitöréseket, nem tudjuk értelmezni a lázadásukat a Horgos-Röszke átkelőnél, és azt sem fogjuk pontosan érteni, miért próbálnak meg újra és újra átjönni egy olyan ellenségesen viselkedő állam területére, mint Magyarország. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha arra kényszerülsz, hogy a sápadt arcúak földjére lépj, akkor bizonyára a prérifarkasok egész falkája üldöz.”

Lényegében semmi más nem történik, mint kerítéssel védi meg az Orbán-kormány azt a politikát, melyet eddig igazán csak mi, magyar állampolgárok értettünk, eddig ugyanis Európa csak találgatta, mi a valódi célja Magyarország vezetésének. Nos, ha eddig nem lett volna egyértelmű, a cél az, hogy épüljön minél több stadion, a nép élvezze a cirkuszt, így elfeledheti, hogy egyre kevesebb a kenyere. Miután azonban a magyar foci megbukott, új látványosság kellett, és akkor feltűntek a határban a menekültek...

Fotó: hirado.hu

Valami tényleg megváltozott szeptember 15-ével az életünkben. Ha eddig bármit is elhittünk a magyar kormánynak, innentől kezdve nem esünk ebbe a hibába. Amit eddig műveltek menekültügyben a kormány emberei csak a megkezdett út volt, szeptember 15-től mind nemzetközi, mind belpolitikai értelemben teljesen hiteltelen az, amit Orbán Viktor és stábja művel. Úgy tesz, mintha figyelembe venné az európai normákat, mintha betartana nemzetközi egyezményeket, mintha tekintettel lenne a szomszédos országok és közeli szövetségeseink érdekeire, de lényegében csak egy cél vezérli: mindenkinek megmutatni, hogy Magyarország más, mint a többi európai ország, és bármit is mondanak rólunk, nekünk van igazunk, kerüljön is bármibe ennek a bebizonyítása.

Orbán Viktor már februárban kezdte gyúrni azt a hatalmas hógolyót, melyet akkor még észre sem vettünk a kezében a sok belpolitikai botrány miatt. Az akkor még szinte láthatatlan migránstömegek jelentette veszélyt a plakátkampánnyal és nemzeti konzultációval sikerült úgy hájpolnia, hogy mire a menekültek nagy tömegben megérkeztek a déli határra, már a magyarok többsége a pokolba kívánta ezeket messziről jött idegeneket. Orbán lényegében keleti, parazita söpredékként tüntetett fel mindenkit, aki Európától kért segítséget. Amit tényleg szenzációsan csinált a kormányzati kommunikációs gépezet, hogy ezeket a menekülteket annak ellenére tudta démonizálni, hogy mindenki számára világos, hogy ők nem hozzánk tartanak, hanem a tőlünk nyugatra lévő gazdagabb országokba.

Fotó: Szincsok György

A magyar miniszterelnök annak tudatában gyúrta ezt a hatalmas hógolyót, hogy tudta, mikor kell elhajolni előle. Lényegében szeptember 15-ével ez a mozdulat következett be. Lezárta az összes fizikai és jogi rést, így szemernyi esélyt sem ad azoknak, akik bebocsátást remélnek az EU-ba. Jól tudja, hogy a hógolyó tovább fog röpülni Horvátország, Románia, illetve Ausztria és Németország felé. Hunyadi Jánosként parádézik a kamerák kereszttüzében, miközben nem volt ellenség, így nem volt kit legyőznie, ráadásul a problémát átpasszolta olyan országoknak, melyek támogatására égetően szüksége lenne.       

Lényegében semmi meglepőt nem tett, legalábbis, ha az utóbbi öt év kormányzati gyakorlatát vesszük figyelembe. Épp úgy hitegetett megtévesztett embertömegeket, ahogy azt a hazai politikában tette, aztán húzott egy váratlant, és senkire sem volt tekintettel, amikor el kellett taposni a kétkedőket és ellenállókat. Orbán olyan machiavellista, aki túltesz a mesterén is, hiszen a morális aggályok mellett tetteinek hosszú távú következményei sem érdeklik. Hisz abban, hogy mindig jön egy új ügy, egy új ellenség, mely ellen harcolva tovább lehet görgetni azt nehezékekkel teli politikát, melyet a nemzeti együttműködés rendszereként ismertünk meg 2010-ben.

Fotó: nol.hu

Orbán egy olyan pragmatista politikus, akinek a szövetség csak pillanatnyi eszköz, a politikai ellenfél leigázásra váró közellenség, az elvek pedig csak papírra vetett szólamok, melyeket bármikor felül lehet írni, ha az érdekeink úgy kívánják. A magyar miniszterelnököt nem azért illetik bírálatok nemzetközi színtéren, mert nem értenek egyet az elveivel, hanem, mert nincsenek elvei, és mint ilyen politikus, teljesen kiszámíthatatlan és megbízhatatlan partner. Olyan politikai gyakorlatot kíván meghonosítani az Európai Unióban, melyre eddig főként azokban a déli és keleti diktatúrákban volt példa, melyekből most éppen Európa felé menekül sok százezer ember.

Orbán úgy viselkedik, mint akit hidegen hagynak a nemzetközi bírálatok, pedig égető szüksége van az amerikaiak jóindulatára, az osztrákok támogatására, a németek befektetéseire. A miniszterelnök mindent egy lapra tett fel, és úgy gondolja, ha győz, ezek a nemzetközi kapcsolatok is normalizálódnak. Ahhoz azonban, hogy győzzön, ellenség is kell, de ilyet egyelőre nem látunk. Az viszont egyértelmű, hogy a menekültek mellett szinte minden európai ország megorrolt ránk, látva azt az érzéketlen, dölyfös, sőt provokatív magatartást, melyet a magyar kormány tanúsít. Biztosak lehetünk abban ugyanis, hogy Orbán Viktor elégedetten köpdösi majd a szotyit a Videoton vagy a Felcsút soron következő meccsén, miközben menekültek és gyermekeik a röszkei vaskapuk tövében a szabad ég alatt várnak arra, hogy valaki egyáltalán szóba álljon velük.      

A Szegedi Kattintós tudósítója a helyszínen tapasztalta meg, hogy milyen nagy a különbség a Tisza két partja között napjainkban. Amíg a folyó jobb partján hatalmas a menekültáradat, és szinte teljesen felbolygatta az ott élők mindennapjait a migránsok érkezése, addig a bal parton szinte semmi nyoma nincs a rendkívüli állapotoknak. Ha valaki azt gondolja, hogy ez a helyzet konzerválódik a következő hetekben, az valószínűleg téved, hiszen a röszkei vasúti vonalra toló kaput építenek, ugyanakkor a jogszabályváltozások is arra kényszerítik az embercsempészeket, hogy új útvonalakat keressenek.

A szegediek jól ismerik a tiszaszigeti határátkelőt, ahol kizárólag személyforgalom zajlik, ráadásul éjjel zárva van az átkelőhely. Mivel Szegedtől mindössze 16-18 kilométer a határ, sokan kerékpárral ruccannak át Gyálára, a határ tövében lévő faluba olcsó cigiért és jófajta pálinkáért. Míg a Röszke felé vezető úton az utóbbi hetekben szinte kilométerenként lehetett bandukoló, vagy embercsempészekkel alkudozó menekültekkel találkozni, addig Tiszasziget felé kerékpározva a migránsoknak semmi nyoma. Csak az átkelőhely közvetlen közelébe érve lehet felfigyelni a frissen telepített GYODA ezüstös csillogására a határ nyomvonalán. Itt semmi jele még a három és fél méteres magas kerítésnek (LADA), melytől azt várja Orbán Viktor, hogy a szó szoros értelmében határt szab a menekültek áradatának.

Nem csoda, hogy itt szinte semmit sem lehet látni a Tisza túloldalán tapasztalható káoszból, hiszen jelenleg a jól bejáratott útvonalon Belgrád után Magyarkanizsa, Horgos, illetve Martonos térségéből vágnak a magyar határnak a menekültek, így jutnak el Röszke térsége, onnan pedig Szegedre. Az alföldi nagyvárosban így elsősorban azok találkoznak migránsokkal, akik a vasútállomás környékén, Alsóvároson, Móravároson illetve az útba eső Kecskés István-telepen, és Szentmihályon laknak.

A Tisza bánáti oldalára eddig alig vetődött el néhány menekült, hiszen kétszer is át kellett volna kelniük a folyón, ha tovább akarnak menni Budapest, illetve Bécs irányába. Nem csoda hát, hogy sem Újszegeden, sem Szőregen, sem Újszentivánon nem járőröznek olyan intenzíven a rendőrök, mint a Tisza túloldalán. Az idevezényelt rendőrök egyébként két nagy újszegedi szállodában laknak, a magyarok zömmel a Tisza Hotelben, a külföldiek – főként hollandok és bolgárok – pedig a Forrás Szállóban vertek tanyát. Ők a Frontex, az EU közös határrendészetének képviseletében segítik a magyarok munkáját.

Fotó: Szincsok György

A határ túlsó oldalán, a vajdasági Bánátban élők is úgy látják, hogy őket eddig szerencsésen elkerülte a menekültválság. A gyálai kisboltban azt mondja az eladó, hogy ő még nem is látott menekültet, és a drótkerítést sem nézte meg még, pedig légvonalban körülbelül háromszáz méterre van a munkahelyétől. Kolléganője és ő is rosszul beszéltek magyarul, ezért arra a kérdésre már nem igazán tudtak válaszolni, hogy mi lesz velük, ha a magyarok visszaküldik a menekülteket.

A Gyála határában kihúzott GYODA egyébként egyelőre magányosan nyújtózik a bánáti határban, hiszen a nagy testvér LADA még nem ért el idáig. Pedig komoly változások állhatnak be itt szeptember 15-e után, hiszen a magyar hatóságok Röszke térségében most könnyedén összefogdossák az oda áramló menekülteket, de a hónap közepétől várhatóan új útvonalra terelik az embercsempészek a menekülteket, és sanszos, hogy a Tiszának ez az oldala is célpont lesz. A GYODA mellett most még csak néhány bolgár rendőrségi terepjáró cirkál, de úgy tűnik, hogy a magyar hatóságok is számítanak a súlypontáthelyezésre.

Szombaton délután ugyanis megérkeztek az évek óta használaton kívül álló tiszaszigeti határőrlaktanya épületébe az első katonai gépjárművek. Szeged és környéke egyébként kezd megszállási övezethez hasonlítani, annyi katonai jármű jön ide az ország más részeiből. Legutoljára a délszláv háborúk idején volt ilyen feszült a helyzet a térségben, de akkor szerencsére nagyobb baj nem történt. Azon kívül, hogy a szegediek hallották a horgosi közúti felüljáróra hullott bomba hatalmas robbanását, mást nem vettek észre a túloldalon zajló eseményekből. Menekültek akkor is jöttek, legtöbbjük vajdaság magyar volt, akik közül sokan már visszatelepültek a határ túloldalára.      

Fotó: Szincsok György       

Egyébként az útvonal újratervezése nem tűnik nehéz feladatnak a csempészek számára, hiszen ha a most Magyarkanizsán gyülekező migránsokat Törökkanizsánál átviszik a Tiszán a bánáti részre, elindulhatnak északnak, Gyála, Rábé térsége, ahonnan már a román határ sincs messze, így a kerítést megkerülve Óbéba mellől érkezve Kübekháza határában léphetnek magyar területre. Nyilván a román határőrizeti szervek is készülnek, de egyelőre csak találgatni lehet, hogy az embercsempészek melyik útvonalat tartják majd a legkevésbé kockázatosnak.

Az új magyar jogszabályok ugyanis várhatóan azt a hatást váltják ki, hogy a migránsok mindenképpen el akarják majd kerülni a találkozást a magyar hatóságokkal, hogy gyakorlatilag észrevétlenül jussanak át az országon. Nyilván ez a körülmény emeli majd az embercsempészek tarifáit is, ugyanakkor a kormány sem fogja bánni, ha a láthatatlanná vált migránsok nem rontják majd a statisztikáit. Mert abban biztosak lehetünk, hogy a kormányközeli sajtó attól lesz hangos, hogy milyen jól teljesít Magyarország a migránsok feltartóztatásában és kiutasításában. Közben pedig minden eddiginél jobban keresnek azok az embercsempészek, akik új útvonalakon szállítják a menekülteket Gyálától az osztrák határig. Ahogy egy dakota mondás tartja: "Ha egy apacs harcost nem látsz a sötétben, az még nem azt jelenti hogy az apacsok kerülik a dakoták földjét."   

Ne legyenek illúzióink, ami most Szíriában, Irakban vagy Afganisztánban történik, egyszer velünk is megeshet, ahogy a múltban többször meg is esett. A történelem etnikai konfliktusok, vallási ellentétek, politikai játszmák láncolata, melyekben általában a kisemberek szenvednek, és a társadalom elitje nyer a legtöbbet. Magyarország számos menekülthullám színtere volt, de akkor többnyire itt is maradtak azok az emberek, akik az életüket mentették, most viszont erre kevés az esély.

Fotó: nlccafe

1. Veled is megtörténhet? Igen Azok az újságírók, akik a helyszínről tudósítanak, sokszor megdöbbennek azokon az emberi sorsokon, melyekkel akkor szembesülnek, ha sikerül néhány szót váltaniuk a menekültekkel. Érkeznek ide egyetemi tanárok, orvosok, sőt államtitkárok és más egykori hírességek is. A László Petra által elgáncsolt férfiról például kiderült, hogy egy szír első osztályú focicsapat edzője volt, így arcról felismerték, amikor a brutális mozdulatról a világsajtó is beszámolt. Ezek az emberek a saját hazájukban „voltak valakik”, most azonban egy menekülttábor nyomorában várják, hogy sorsuk jobbra forduljon. Egykor volt egzisztenciájuk, családjuk, kapcsolataik, karrierjük, ami egyik pillanatról a másikra semmivé lett. Nagyon jó dolog egy olyan országba születni, ahol működik az állam, van szociális ellátórendszer, nem fenyegetik etnikai konfliktusok kívülről és belülről, és a kormány nem kicsinyes politikai játszmákra használja a különböző társadalmi csoportokat. Ha azonban ez az állapot megszűnik, az ország egymással harcban álló csoportok küzdőterévé válik, akkor nem számít, hogy ki voltál, te is csak egy leszel az üldözendők népes táborában. Nehéz elképzelni, milyen törést jelent egy ember életében, ha egy viszonylagos jólétből hirtelen földönfutó lesz, aki vagy megpróbálja túlélni a nehéz időket egy idegen ország menekülttáborában, vagy úgy dönt, hogy mindent a nulláról kezdve új hazát keres magának. Soha ne élje át Magyarország azt, amit Szíria, Irak vagy Afganisztán lakosai, de a történelem megtanított rá bennünket, hogy a világnak nincs olyan szeglete, amely tökéletesen védett lenne az emberi kapzsiságtól, gyűlölettől, korrupciótól, és az értelmetlen erőszaktól. Ne feledjük, a Szíriával határos országokban négymillió menekült él annak a reményében, hogy egyszer visszatérhet a hazájába. Ha ez a remény elfogy, még többen fognak megindulni Európa irányába. És ezt nem azért teszik, hogy bennünket bosszantsanak, hanem az az életösztön hajtja őket, ami mindnyájunkban ott lakozik.

Fotó: 444.hu

2. Miért éppen Európa? A válasz egyszerre egyszerű, és bonyolult. Egyrészt Európa viszonylag közel van, ezért is hívjuk ezt a térséget Közel-Keletnek, másrészt a demokrácia, a politikai stabilitás, a viszonylagos jólét minden embert vonz, aki megtapasztalta már a diktatúrák arroganciáját. A mostani menekültáradat ugyanakkor megerősíti bennünk a tudatot, hogy a világ egyik legélhetőbb szegletébe születtünk, ahol nagyobb horderejű háborúk kialakulására kevés az esély, és ahol a gazdasági fejlődés nem az olaj vagy a földgáz kitermelésének intenzitásától függ. Lássuk be, egyben örüljünk neki, hogy Európa a lehetőségek kontinense, különben nem ide indulnának el emberek milliói Afrikából és Ázsiából. Azok, akik gátat akarnak vetni a menekültáradatnak, éppen ezt a prosperitást féltik, az úgynevezett őslakosok kultúráját, vallását érzik veszélyben a népek keveredése miatt. A kontinens nyugati felében ugyanakkor már komoly gyakorlatuk van a politikusoknak abban, hogyan lehet integrálni az ide érkezőket, ami kisebb-nagyobb sikerrel meg is történt az utóbbi évtizedekben, ám kérdés, hogy a mennyiségi változás átcsaphat-e minőségibe. A kvótarendszer egyik üzenete az, hogy a terhekből az új tagországoknak is ki kell venniük a részüket, nekik is meg kell tanulniuk az integrációs folyamatot, illetve rá kell érezniük arra a gazdasági lehetőségre, ami a bevándorlók érkezésében rejlik.

3. Lehet-e válogatni a menekültek között? Eddig még senki sem feszegette azt a kérdést, hogy vajon az Orbán-kormány akkor is ilyen ellenségesen viszonyulna a menekültekhez, ha azok olyan „baráti” országokból érkeznének, mint Kína, Vietnam vagy Oroszország. Az orbáni adminisztráció ugyanis kimazsolázza magának azokat a térségeket, ahol gazdasági előnyökre tehet szert, ezért dörgölőzött látványosan Kínához, állt ki az ukrajnai konfliktus ellenére Oroszország mellett, és ezért is fogad be ezekből az országokból jómódú embereket a letelepedési kötvények segítségével. Orbánnak nem az iszlámmal van baja, hanem azzal, hogy Afganisztánból, Szíriából, Bangladesből és Irakból a nincstelenek indulnak el, és az ő istápolásuk ellentmondana annak a felsőbbrendűséget sugalló felfogásnak, amit egyébként a magyarországi szegények is érezhetnek a saját bőrükön már évek óta. Orbán úgy tesz, mintha a menekültek között lehetne válogatni, pedig a gyakorlat azt mutatja, hogy erre csak igen korlátozott mértékben van mód. Valószínűleg a miniszterelnök is rájött erre, ezért akarja most lezárni „légmentesen” az országot a menekültek elől. Ha csak arra a kijelentésére gondolunk, hogy szeretjük a körúti szír kebabost, de nem akarunk iszlám kultúrájú ország lenni, akkor tetten értük az ellentmondást Orbán gondolkodásában. Amikor a romákkal való együttélésről beszélt, akkor azt állította, valaha, valakik úgy döntöttek, hogy nekünk együtt kell élni a roma kisebbséggel. Nyilván saját magából indult ki, amikor azt gondolta, hogy népek letelepedését felülről lehet szabályozni. Kétségtelenül van ráhatása a politikai elitnek egy ilyen folyamatra, hiszen a sváb vagy szlovák telepesek érkezését segítették azok a földesurak, akiknek földjei elnéptelenedtek a török uralma alatt, ám ez nagyrészt mégis spontán folyamat volt. A történelmet mederbe lehet terelni, ám olykor ez a meder szűknek bizonyul, és ilyenkor nem lehet a gátak emelésével védekezni, hanem tudomásul kell venni, hogy az akaratunkat nem tudjuk ráerőltetni egy hatalmas folyóra.

Fotó: nol.hu

4. Tudunk-e együtt élni más kultúrákkal? A válasz egyrészt igen, hiszen számos etnikum érkezett a Kárpát-medencébe az utóbbi évezredben, és tagjai sikeresen integrálódtak a magyar társadalomba, másrészt viszont nem biztos, mert a politika mindent megtesz azért, hogy a magyar polgárok és az érkező menekültek meg se próbálják végigjárni ezt az utat. A magyar történelemben számos sikeres integráció zajlott le, hiszen az ide érkező kunok, besenyők épp úgy otthonra leltek itt, mint azok a görögök, akik a polgárháború szörnyűségei elől menekültek el hazájukból az 50-es évek elején. Ezekben az esetekben azonban volt politikai szándék a befogadásra és az együttélés kereteinek kialakítására. A jelenlegi kormányzat azonban szinte mindent elkövet annak érdekében, hogy a most érkezők, és az őslakosok között feloldhatatlan ellentéteket mutasson ki. A többségében muszlim menekültek démonizálása már az óriásplakátokon megkezdődött, majd folytatódott a nemzeti konzultációval, és végül azzal a görcsös törekvéssel, hogy szögesdróttal tartsák távol őket a magyar polgároktól. Az eredmény az, hogy a ránk nézve előnyös kvótarendszer elfogadása is vállalhatatlan kompromisszum lenne a kormány számára, hiszen önmagát hazudtolná meg annak elfogadásával. Így aztán kisszámú menekült sem lelhet otthonra nálunk, ami egyébként nem rengetné meg sem a magyarok kultúráját, sem keresztény értékrendjét, és nem fenyegetnék a munkájukat sem, ugyanakkor olyan emberekkel gyarapodna társadalmunk, akik hálásak lennének a segítségért. (A magyarországi görögök például Köszönjük Magyarország! címmel jelentettek meg nemrég egy kötetet, amelyet letelepedésük évfordulója alkalmából adtak ki.) Persze, nem a hálára kell szomjaznia egy kormánynak, de praktikus megfontolások alapján sem jelentheti ki, hogy senkit nem fogad be. Magyar állampolgárok is kerülhetnek hasonló helyzetbe, és akkor az orrunk alá fogják dörgölni az Orbán-kormány fölényes elutasítását. Ahogy egy népszerű dakota közmondás fogalmaz: „Ha egyszer ajtót mutattál egy sziúnak, ne reménykedj abban, hogy a sziúk segítenek, ha az apacsok rád támadnak.”    

Nem ismerem személyesen László Petrát, de egyszer találkoztam vele. Pontosan egy hete láttam, a röszkei jobbikos tüntetésen, ahol egy kis kamerával a kezében lelkesen rohangált a Szent Antal téren. Látszott rajta, hogy sajátos küldetéstudat hajtja, valamit tenni akar ezért a kis országért, és ehhez keresi a megfelelő pillanatot. Most megtalálta. A migránsok kitörésekor sikerült hasba rúgnia néhány menekültet, elgáncsolt egy férfit, aki a gyerekét tartotta a kezében, de ne legyen kétségünk, ha úgy adódott volna, ennél brutálisabb módszert is választott volna, hogy megmutassa ezeknek a jöttmenteknek, mi a magyarok istene. László Petrának köszönhetően ismét az egész világ rólunk beszél, amiről szívesen lemondtunk volna. Vendégszerzőnk, Siposvölgyi Ármin írása.

Fotó: facebook.hu

1. László Petra egyrészt egyértelművé tette, hogy fogalma sincs a saját szakmája alapvető etikai elveiről. Újságíróként csak akkor avatkozhatna az általa tudósított események forgatagába, ha valaki ennek során segítségre szorul. Ilyen szempontból teljesen jogos, hogy munkaadója (N1TV) azonnali hatállyal felmondott neki. Bár egy Jobbikhoz köthető orgánumról van szó, mégsem próbálták megvédeni kollégájuk tettét, ami annak a jele, hogy a párt migráns-ellenes szólamai ellenére sem hajlandók tolerálni egy ilyen súlyú cselekményt.

2. A rugdosó operatőr annak sem volt tudatában, hogy olyan tettet hajt végre kamerák kereszttüzében, ami senkitől sem elfogadhatató, legyen az migráns, rendőr, magyar állampolgár, civil vagy újságíró. Alapvető emberi értékek kérdőjeleződnek meg napjainkban, aminek ékes példája László Petra tette. Azt hinni, hogy gyerekek rugdosása bármilyen körülmények között elfogadható cselekedet, annak a beismerése, hogy mélyen megveti azokat az embereket, akikről tudósít. Az elfogultságnak olyan kiemelkedő példája ez, amit sem szakmailag, sem emberileg nem lehet tolerálni.

                 Fotó: vs.hu

3. A magyar állam azt üzeni a világnak, hogy számára a tolerancia, az együttérzés, az emberi méltósághoz való jog csak úri huncutságok, melyek az európai liberális hagyományok vadhajtásai. A magyar miniszterelnök legszívesebben hermetikusan lezárná a magyar határokat és a magyar légteret, sőt a magyar folyókat is mások elől. Ez a szemlélet kapott most egy olyan megerősítést egy újságírónak nevezett hölgytől, ami ékesen bizonyítja, hogy Orbán Viktor gondolatai az együttélés új megközelítéséről igen termékeny talajra hullottak hazánkban.

4. Ha egy férfi tesz ilyet, akkor is elborzadunk, de ha egy nő, az talán még azoknál is kiveri a biztosítékot, akik egyébként nem szimpatizálnak a migránsokkal. Olyan féktelen dühöt feltételez, melyet nehéz szavakkal leírni, olyan mély indulatokra utal, melynek forrásait nehéz lehet követni. László Petra tettének persze vannak előzményei, hiszen a nyáron, Szegeden brutálisan megvertek már egy lányt, aki félig kubai származású barátja védelmére kelt, de az, hogy egy fiatal nő gyerekekbe rúg bele, az szinte elképzelhetetlen tett volt eddig hazánkban. Innentől kezdve persze már az is elképzelhető, hogy a szélsőségesek védőszentjeként László Petra (aki állítólag kétgyerekes anyuka) egy mozgalom élére áll, melynek alapvető célja, hogy migránsokat rugdosson, gyerekeket csapjon kupán, ha azok éppen el akarnak menekülni a röszkei gyűjtőpontról.

Fotó: nepszava.hu

5. Az incidens arra is felhívta a világ figyelmét, hogy miért törtek ki immár sokadszorra azok a menekültek, akiket aztán a nagy káoszban rugdosni kezdett a magyar operatőr. Az úgynevezett röszkei gyűjtőpont a pusztában van, egy kukoricás tőszomszédságában található, ahol a szabad ég alatt várják a migránsok, hogy regisztrálják őket. Volt, aki napok óta ott várta, hogy történjen valami, a hatóságok azon kívül, hogy vizet és élelmet adtak nekik, semmit sem tettek értük. Leginkább az információ hiánya miatt bőszültek fel az alkalmi karámba terelt emberek, és amikor elfogyott a türelmük a saját kezükbe akarták venni a sorsuk irányítását. Az említett hölgy ebben a káoszban érezte igazán elemében magát, és támadt neki azoknak, akik épp arra futottak. Az indulatok most már olyan magas hőfokon égnek ezekben a szabadtéri fogdákban, hogy az operatőrből önkéntes rendőrré avanzsáló László Petra önmagáról megfeledkezve olyan tettre vetemedett, mellyel még a szélsőséges nézeteket vallók sem szívesen azonosulnak. Reméljük, itt a határ!

Az legutóbbi napok eseményei arra utalnak, hogy megbomlott az a falanx, melyet Orbán Viktor rakott össze még a 2010-es választási győzelem után. A miniszterelnök a gyengeség jelének tartja, ha embereit sűrűn cseréli, ezért nyilvánvaló, hogy elfogyott az a kohéziós erő, mely minisztereit, államtitkárait, főhivatalnokait egyben tartotta. Egyelőre csak találgathatjuk, hogy az egészségügyi államtitkár és honvédelmi miniszter pontosan mitől sokalltak be, de ahogy ismerjük a kormány kommunikációját, ebben a kérdésben sem fogunk egyhamar világosan látni.

Fotó: nyugat.hu

A Szegedi Kattintós nem nyit jósdát annak ellenére, hogy immár kétharmados többséggel rendelkezik a jövőmondásban. Történt ugyanis, hogy április 27-én megjósoltuk, három ember helyzete szinte már tarthatatlan Orbán közvetlen környezetében. A névsor a következő volt: Vida Ildikó a NAV elnöke, Fazekas Sándor agrárminiszter és Hende Csaba honvédelmi miniszter.

 Vida Ildikó még májusban lemondott, igaz csak a nyár közepén vált ez nyilvánossá, hogy az adóhivatal vezetője belátta, hogy az amerikai kitiltási botrány hatásait nem tudja semlegesíteni. Vida reményeinek az sem tett túl jót, hogy Simicska Lajos embereként tartották nyilván, így annyi esélye sem volt hosszabb távon a helyén maradni, mint háromlábú sünnek átjutni az autópálya túloldalára.

Korábbi névsorunkból hiányzott Zombor Gábor, ám akár szerepelhetett is volna ebben a nem túl illusztris társaságban. Ő azonban azért lógott ki a sorból, mert túl komolyan vette a saját elképzeléseit, valódi reformokat szeretett volna az egészségügyben, ám főnökei legfeljebb a tűzoltásra elegendő forrást bocsátottak a rendelkezésére. Nem igazán hihető, hogy egészségügyi problémák és családi gondok vezettek oda, hogy feladja a kilátástalan küzdelmet a felügyelete alá tartozó ágazatért.

 Az áprilisban megnevezettek közül már csak Fazekas Sándor agrárminiszter van hivatalában, ám az ő lába alatt is elég forró a talaj. A tavaszi brókerbotrányok és a karcagi Kun Mediátor Marcsika buktáján kívül az sem tesz jót Fazekas imázsának, hogy a jelenleg előzetesben ülő volt moszkvai mezőgazdasági attasét, Kiss Szilárdot ő alkalmazta, a minisztérium egyik háttércégénél.

Fotó: valasz.hu

Fazekast azonban nem olyan fából faragták, hogy könnyen feladja, így egyelőre kitart. Orbán Viktor egyelőre nyilván nem akarja a tárca nyugalmát háborgatni, hiszen a tervek szerint jelentős nagyságú állami tulajdonú földet vernek dobra, aminek sikers levezénylése létkérdés a komoly forráshiánnyal küszködő kormány számára. De Fazekassal ráérünk akkor foglalkozni, amikor körülötte is végképp elfogy a levegő, sokkal érdekesebb kérdés, hogy a szintén szívós harcos hírében álló Hende Csaba miért futamodott meg ilyen hirtelen.

Hendének természetesen nem tett jót hogy összeszűrte a levet egykor titkárnőjével, Szajlai Mónikával. Az úgynevezett Mucika-gate azonban kevésbé rengette meg a honvédelmi tárca vezetőjének pozícióját, mint a sokadszorra is elhalasztott helikopter-beszerzési tender ügye. Áprilisban még nem tudtuk, hogy a kulminálódó migránsügy is komoly kihívás elé állítja majd Hendét, ugyanis az ő katonáinak kellett (volna) megépítenie azt a drótkerítést, mellyel Orbán Viktor reményei szerint visszatántoríthatták volna a hazánkig menekülő afgánokat, irakiakat, szíreket.

Fotó: nepszava.hu

A kerítésről már annyit írtunk, hogy felesleges újabb szócséplésbe kezdenünk az ügy kapcsán. Elegegendő annyit megjegyeznünk, hogy ez a terv elég durván besült, úgyhogy szeptember 15-től nem kerítést építenek a honvédek, hanem tömeget oszlatnak, vagy bármilyen más eszközzel visszakergetik a migránsokat szerb területre. Elképzelhető, hogy ez az elképzelés ülte meg Hende Csaba gyomrát. Ha tényleg így van, akkor fel kell készülnünk a legdurvább intézkedésekre a határon, mert a volt honvédelmi miniszter nem az érzékeny gyomráról volt eddig hires. Ahogy egy ősi dakota bölcsesség tartja: "Amennyiben válogatás nélkül mindent megeszel, amit eléd tesznek, ne csodálkozz, ha gymorrontásod lesz."

Néhány napja Vona Gábor Röszke egyik hangulatos terén arról szónokolt, hogy nem szabad beengedni Magyarország területére egyetlen menekültet sem, és ha ezt mégis megkísérlik, gumilövedékekkel és könnygázzal kell elvenni a kedvüket az illegális határátlépéstől.  Mindezt annak a Szent Antalnak a szobra mellett mondta, akinek élete a könyörületességről, a gyermekek szeretetéről és a szegények segítéséről szólt. A déli határ mellett lévő községre most úgy tekint a kormány és a Jobbik, mint a frontvonal egyik fontos bástyájára, ám Vona közönségének legnagyobb részét buszokkal hozták a környék településeiről.

Fotó: Szincsok György

Páduai Szent Antal portugál származású szent, aki a 13. században ferences rendi szerzetesként szerzett magának hírnevet. Álmában megjelent neki a kis Jézus, akit a karjaiban tartott, ezért a gyermekek védőszentjének is tartják. Elsősorban azonban a szegények oltalmazója, ugyanis ezért a katolikus templomokban a szobra előtt található Szent Antal-persely a rászorulók számára felajánlott adományok gyűjtésére szolgál.

Sírja a padovai Szent Antal-bazilikában található, mely híres zarándokhely. A röszkei szobron galambbal a karján ábrázolják, ami talán annak tudható be, hogy a szobrász összemosta alakját a ferences szerzetesrend alapítójával, Assisi Szent Ferenccel, aki közismerten a madarak nagy barátja volt. A galamb ugyanakkor vitathatatlanul a béke szimbóluma, így Vona Gábor harcias beszédének nem is lehetett volna ironikusabb háttere ez a szobor.

Fotó: Szincsok György

No, de idézzünk fel néhány gondolatot a Jobbik elnökének beszédéből, mely Szent Antal szobrának tőszomszédságában hangzott el! A Jobbik elnöke szerint ők és párttársai nem gyűlölködnek, csak szeretnék megvédeni az országukat a keleti, agresszív iszlám képviselőitől. Nem akarják bántani a menekülteket, de egyetlen egyet sem engednének be az országba, a határról pedig visszaküldenék őket oda, ahonnan jöttek. Igen, a bombák földjére, oda ahonnan elmenekültek.

Szerinte valóban humanitárius katasztrófa fenyeget, de nem a menekültek vannak veszélyben, hanem a magyar lakosság. Hogy ezt mire alapozza, nem részletezte. Kaptak a liberálisok is rendesen a szélsőséges párt elnökétől, ők ugyanis rózsadombi villáikból akarják megmondani azt, hogy mit szeretne a magyar nép. A magyarok márpedig nem akarják, hogy a gyerekeik muszlim padtársat kapjanak az iskolában, nem akarják, hogy mecsetek tornyai törjenek az égbe a városaikban. Orbán Viktor lényegében ugyanezt szajkózza, mióta kénytelen volt átengedni néhány ezer menekültet Ausztriába. Liberális trükknek nevezte, amikor a sajtó a menekültek gyerekeit mutogatja, mintha azok épp olyan kedves lények lennének, mint saját ivadékaink.

Fotó: Szincsok György

És, ha már az együttérzés, a szegények, az elesettek megsegítésének szelleme lengte be a röszkei Szent Antal teret, érdemes megemlíteni, hogy Vona elérkezettnek látta az időt arra, hogy visszasírja a Magyar Gárdát, amely szerinte most jó szolgálatot tenne! Bizony, akkor nem kéne a honvédséget a határhoz vezényelni, és azon morfondírozniuk a katonáknak, vajon lőhetnek-e, ha feléjük közelít egy kimerült menekültcsoport. Szent Antal végighallgatta e szavakat, de nem mondott semmit. Kővé meredve is szégyellte magát mindannyiunk helyett, akik szótlanul hallgattuk végig ezt a gyalázatos beszédet.

Magyarországon ma mindenki dühös. Háborog a futballhuligán, a migráns, a kormánypárti szavazó, a jobbikos, a liberális, a baloldali, a civil, az együttérző, a kirekesztő, az eddig semleges szemlélő, és dühös az is, aki egyszerűen felelősséget érez ezért a hányatott sorsú országért. Olyan súlyos politikai hibák előzték meg ennek a kilátástalannak és senkinek sem tetsző helyzetet, melyeket egy csak inkompetens kormány képes elkövetni. Mégis zajlik a magyarázkodás, a sárdobálás, az Európai Unió pocskondiázása, mintha nem maga a kormány nyilvánította volna ki minden egyes alkalommal, hogy ez a mi problémánk, mi is akarjuk megoldani. De nem így van, hiszen nem csak a mi problémánk, és láthatóan egyedül nem is tudjuk megoldani.

Fotó: abcug.hu

1. A legsúlyosabb mulasztás az Orbán-kormány részéről, hogy maga sem értette meg a menekültprobléma lényegét, így ha szándékában is állt volna, nem tudta elmagyarázni a magyar lakosságnak, hogy mi fán is terem egy szíriai vagy afgán menekült, milyen krízishelyzet kényszerít rá százezreket, hogy elhagyják a hazájukat. Csak az éppen aktuálisan felmutatható ellenséget látták bennük, akiket arra akart felhasználni, hogy visszacsábítsa a Jobbiktól a korábban elvesztett szavazóit. Ez egy összetett világpolitikai eseménysorozat egyik stációja,így ha valaki kizárólag belpolitikai haszonszerzésre próbálja használni, akkor egészen bizonyosan félrekezeli a problémát. Keménykedni a háború elől menekülőkkel, plakátok szövegeivel csicskáztatni azokat, akik nem is értik a feliratokat, pengés kerítést építeni egy határszakaszra, mind annak a jele, hogy a magyar kormány átmeneti problémaként értelmezte a menekültek áradatát, és határozottnak álcázott fellépéssel igyekezett ezt a helyzetet politikai aprópénzre váltani. Csakhogy ez egy hosszú, és igen összetett problémahalmaz egyetlen eleme, nem elég egyetlen szikével hadonászni, ha egy egész orvosi team kell a beteg meggyógyításához. Lényeg, hogy az Orbán-kormány sokadszorra bizonyította: nem érdekli az európaiság szelleme, a vén kontinenstől legfeljebb pénzt fogad el, tanácsot nem.

„Egy bölényt csak egyszer lehet elejteni, hiába lőjük belé az összes golyónkat.”        

2. Amikor a kormány kezdte felfogni, hogy rossz irányban indult el, nem korrigált (jó fideszes szokás szerint), hanem bűnbakokat kezdett keresni először itthon, aztán külföldön. Hol a nemzetközi baloldal nyakába kívánták varrni a kialakult helyzetet, hol a német kormány hibázott, hol a teljes uniós közösség impotenciája szolgált indokul ahhoz, hogy nem működtek az unortodox magyar megoldások. Sajnos az Orbán-kormány ebben az igen éles szituációban is ragaszkodott a régi, szerintük jól bevált módszerhez, mely szerint minél világosabb, hogy hülyeséget csinál, annál jobban ragaszkodik hozzá. Amikor elkezdett nőni a feszültség a vasúti pályaudvarokon, illetve a gyűjtőtáborokban, már tudni lehetett, hogy Magyarország képtelen lesz egyedül kezelni a helyzetet. Olyan volt minden menekültekkel telezsúfolt létesítmény, mint egy kukta, melyben addig gyűlik a gőz, amíg le nem repül a fedele. Az Orbán-kormány érzéketlensége legendás, de ebben az esetben majdnem teljes káoszt okozott ez a tulajdonsága. Ha a rendőrök nem állnak helyt a tranzitzónáknál, nem biztosítják az útnak indulók menetét, ha nem verik le a futballhuligánok rohamát, sokkal nagyobb gondok adódhattak volna a fekete pénteken.

Fotó: boon.hu

3. A kormány másik nagy hibája, hogy mindenkit ellenségként kezel, akik vitatják a problémakezelése hatékonyságát. Ellenség a sajtó, mert időben figyelmeztetett arra, hogy a kerítésépítés nem megoldás, és azt is a kormány szemére hányta, hogy nem biztosítja az alapvető humanitárius szolgáltatásokat sem. Ellenségnek minősültek az önkéntesek is, akik nélkül már rég összeomlott volna a migrációs ellátórendszer, és nagyrészt a kormány feladatit látták el a gyűjtőpontokon és tranzitzónákban. De ellenség volt minden egyház, karitatív- és civil szervezet, melyek nem nézhették ölbe tett kézzel, hogy a menekültek az alapvető ellátást sem kapják meg a hivatalos szervektől. A kormányon belül is érezhető volt a zavar, hiszen az elvárás az volt a felsőbb vezetés részéről, hogy lehetőleg a migránsokkal egy szinten kezeljék az őket segítőket, ugyanakkor többen nem állták meg, hogy köszönetet ne mondjanak az önkéntesek áldozatos munkájáért. Például Kontrát Károly a belügyminisztérium parlamenti államtitkára nagyon korrekt volt ebben a kérdésben, hiszen nyilvánosan köszönetet mondott az önkéntes segítőknek. Az árkok mélyítése a különböző társadalmi csoportok között a lehető legrosszabbkor jött, hiszen ebben a krízishelyzetben éppen egy nemzeti összefogás teremett volna egységet, rendet és nyújtott viszonylagos biztonságot migránsoknak és magyar polgároknak egyaránt.

Fotó: hirado.hu

4. A félretájékoztatás, illetve az információk hiánya vezetett oda, hogy a migránsok teljesen bizalmatlanokká váltak a magyar hivatalos szervekkel szemben. A kormány úgy gondolta, ha emberséges, de legalábbis korrekt a menekültekkel, ha megfelelően informálja őket, de legalábbis szóba áll velük, az népszerűségvesztéssel jár a hazai szavazók körében. A kormány lekezelő magatartása átragadt ugyan a lakosság jelentős hányadára, de ez csak mélyítette a problémát. A magyar polgárokat ugyanis nem hergelni kellett volna a menekültek ellen, hanem korrektül tájékoztatni őket arról, hogy a határainkon megjelenő migránsok milyen világpolitikai eseményeknek köszönhetően igyekeznek Európa nyugati felébe. Ha nem a hangulatkeltés, hanem a probléma korrekt kezelése lett volna a kormány célja, talán a futballhuligánok sem a migránsok megverésére szövetkeztek volna a magyar-román meccs előtt.

Fotó: valasz.hu

5. A válság kezelése, illetve nem kezelése rámutatott arra is, hogy teljesen inkompetens személyekből áll a kormány, azok pedig, akik szakmai alapon cselekedtek volna, Orbán Viktor beleegyezése nélkül semmilyen döntést nem mertek meghozni. A magyar külügyminiszter ugyanakkor Pekingben egy katonai parádén bámulta a legújabb kínai tankokat, miközben a magyar diplomácia ügyeit Lázár János, miniszterelnökséget vezető miniszter igyekezett elsimítani. Rogán Antal frakcióvezető tovább hergelt a migránsok ellen, mintha ez bármit is megoldott volna az amúgy is pattanásig feszült helyzetben, de az igazi nagy dobás Pintér Sándor belügyminiszter nevéhez fűződik, aki éppen most látta elérkezettnek az időt ahhoz, hogy nyaralni induljon. A válságkezelést teljes egészében Lázár János intézte, aki persze jó lehetőséget lát a krízisben arra, hogy pozícióját megerősítse a kormányon belül. Azonban Lázár továbbra is azt mantrázza, hogy a németek, az osztrákok, illetve az unió a hibás, annyi kerítést kell építeni, amennyi csak elfér a határon, illetve a frissen elfogadott jogszabályok (melyek lényegében lehetővé teszik a rendkívüli állapot bevezetését) majd megoldást jelentenek a helyzetre. Ám, ahogy ősi dakota bölcsesség fogalmaz: „Egy bölényt csak egyszer lehet elejteni, hiába lőjük belé az összes golyónkat.”        

A Szegedi Kattintós száguldó riportere a helyszínen tapasztalhatta meg a gyorstelepítésű drótakadály (röviden GYODA mester) feleslegességét. Nem csupán az átvágása pofonegyszerű, de tulajdonképpen nem is nevezhető sem akadálynak, sem kerítésnek. Kijelenthetjük, hogy az egymásra helyezett pengés drótok lényegében egyetlen illegális határátlépőt nem tartottak vissza, és várhatóan ez így marad akkor is, ha elkészül a GYODA nagytestvére, a három és félméteres drótkerítés.

Fotó: Szincsok György

Szikrázó napsütésben ezüstösen csillog az úgynevezett műszaki zár a röszkei határban. Lényegében ennyi változott a magyar-szerb határszakaszon, mióta Orbán Viktor a fejébe vette, hogy fizikailag akadályozza meg a menekülteket abban, hogy Magyarország területére lépjenek. Már akkor tudni lehetett, hogy meglehetősen költséges vállalkozásba kezd a magyar kormány, de azt, hogy ennyire hatástalan lesz a műszaki zár, talán még a kerítés ellenzői sem gondolták.

Ha közelebbről megvizsgáljuk a GYODA szerkezetét, akkor megállapíthatjuk, hogy lényegében hadi célokra fejlesztették ki. Funkciója az, hogy lelassítsa az előre nyomuló ellenséget, így a védekező tüzérség és gyalogság számára könnyebb célpontot nyújtsanak a rohamozó katonák. Ilyen drótakadályok nyúltak el több száz kilométeren az első világégés frontjain, de ilyeneket láttunk Normandia partjainál is, ami persze sok ezer amerikai brit és kanadai katona életébe került. Reméljük, nem a ilyen céllal telepítették a GYODA hengereit a határra, a fegyverek használatáról pedig inkább ne is beszéljünk, mert borzalmas elgondolni is, mi történne, ha egyetlen lövés is eldördülne ezen a szakaszon.

„Ha GYODA mester zavart érez az erőben, akkor jobb, ha nem hadonászik a lézerkardjával.”

Lényeg, hogy ezek a pengés hengerek egymásra helyezve sem jelentenek komoly akadályt azok számára, akik még kikerülni sem hajlandók a magyar műszaki zárat. Egyrészt nem túl magasak, egy ereje teljében lévő felnőtt férfi nekifutásból átugorja, és ha el is véti a mutatványt, a pengékre helyezett ruhadarabok megvédik a sérülésektől. A pengés hengereket ugyanakkor fel is lehet emelni, így ha két erős ember tartja az akadályt, akkor a többiek át tudnak bújni alatta. Nem beszéltünk még a GYODA átvágásáról, ami egyszerű és gyors művelet (Kakuk Györgynek, a DK elnökségi tagjának is gyorsan sikerült), igaz egy hét múlva már börtön jár érte. Más kérdés, hogy egy 30 fős menekültcsoport esetében ember legyen a talpán, aki meg tudja állapítani, hogy kinél volt a drótvágó, amikor szétdarabolták a műszaki zárat.

Fotó: Szincsok György

A GYODA legnagyobb problémája mégis az, hogy könnyedén megkerülhető. Tudósítók mesélték, hogy a határon nagy számban járőröző rendőrök olykor maguk mutatják az irányt meg a röszkei vasútvonal felé, amikor a GYODA túloldalán gyülekező menekültcsoportokat látnak. Kétségtelen, itt egyszerűbb begyűjteni a migránsokat, de sokan azért próbálkoznak inkább a pengés kerítésnél, mert mindenképpen el akarják kerülni a regisztrációt. Ha ugyanis a síneken belesétálnak a magyar rendőrökbe, azonnal gyűjtőtáborokba kerülnek, ahol ujjlenyomatot vesznek tőlük, elkezdődik a hivatalos eljárás az ügyükben, így hiába mennek tovább nyugatra, bármikor visszaküldhetik őket ide, ahol átlépték az EU határát.

A spanyol gyártmányú GYODA legfőbb bűne mégis az, hogy felsrófolta az árakat az embercsempészeknél. Arra hivatkozva, hogy most már egy kerítést is le kell küzdeniük a menekülteknek ahhoz, hogy Magyarországra érjenek, és persze úgy igyekeznek bejuttatni a kuncsaftokat az országba, hogy azokat nem regisztrálják a magyar hatóságok, rendkívül megugrottak a tarifák. Persze nem is veszélytelen ezt a szakmát űzni, hiszen az embercsempészek sorra buknak le a határon és az utakon, mégis úgy tűnik, hogy ha egyet elkapnak, kettő lép a helyükre. Ez annak a jele, hogy nincs még egy ilyen jövedelmező üzlet ma a térségben, és a bűnözői körök jól megszedik magukat addig, amíg a kormány és a migránsok egymással viaskodnak.

Fotó: Szincsok György

A GYODA tehát megbukott, mint Rottenbiller, így a kormány törheti a fejét, hogyan hátrál ki ebből a vesztett pozícióból. Már tudják, hogy a magasabb kerítés sem fog semmit megoldani, az építkezést viszont nem fújhatják le, mert az hihetetlen presztizsveszteséggel járna. Az is jó kérdés, hová szállítják majd el azt az irdatlan mennyiségű pengés kerítést, amikor végképp okafogyottá válik jelenléte a határon. Mert ahogy a dakota jedi lovagok mondják: „Ha GYODA mester zavart érez az erőben, akkor jobb, ha nem hadonászik a lézerkardjával.”

Ha nem ismerjük a környezetünket, ha nem is vagyunk kíváncsiak arra, mi, miért történik a világban, akkor összeesküvés-elméleteket gyártunk, hogy leplezzük a tudatlanságunkat, vagy egyszerűen gyűlölködünk, mert így elhárítunk magunktól mindent, ami érthetetlen számunkra. A magyarok sokfélék, mint minden nép a világon, így igazságtalan lenne sommás véleményt mondani arról, hogyan viszonyulunk a menekültügyhöz, de az jól látszik a közösségi oldalak kommentjeiből, hogy a többség szinte semmit sem tud azokról, akik a déli határainkon keresztül Magyarországra érkeznek. Íme, a legalapvetőbb tévedések listája:

Kép: NÉGYmadár

1. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy azok az emberek, akik megjelentek a magyar menekülttáborokban a sötét középkorból érkeztek hozzánk, fogalmuk sincs, hol járnak, milyen a kultúránk, mi a különbség Németország és Magyarország között. Akár Pakisztánból indult útnak valaki, akár Irakból, Szíriából vagy Szomáliából érkezett, pontosan tudják, hogy melyik országban járnak, mire számíthatnak, ugyanis messziről jöttek, de nem a 16. századból. Van telefonjuk, interneten tartják a kapcsolatot a barátaikkal, rokonaikkal, akiknek egy része már nyugaton él, másik részük otthon maradt. Sok esetben sokkal többet tudnak aktuális világpolitikai kérdésekről, mint mi, mert nekik sokszor az életük múlik azon, hogy merre veszik az irányt. Az információs társadalom nem csupán a fejlett nyugati országokra jellemző, hanem a harmadik világra is, így semmi értelme egymilliárdos plakátkampányt indítani ezekben az országokban, az ott élők pontosan tudják, hogy Magyarország kormánya ellenséges velük szemben, és ezért eszük ágában sincs itt maradni. De nem csak a kormány képes lebecsülni a tudásukat, a kultúrájukat, hiszen sokan vallási fanatikusoknak képzelik őket, holott éppen az iszlám fundamentalizmus elől menekülnek a legtöbben.   

2. Hajlamosak vagyunk úgy tekinteni az embercsempészekre, mint a menekültek szövetségeseire, segítőire, holott számukra a szükséges rossz üzletelni ezekkel a nyerészkedő, lelketlen emberekkel. Ha van kitől félnie a migránsnak, az elsősorban az embercsempész, utána azok a szélsőséges nacionalista, rasszista csoportok, melyek az életüket és vagyonukat fenyegetik a tranzit országokban, csak utánuk jönnek azok a hatóságok, melyek sokszor lekezelően, sőt megalázóan bánnak velük. Menekültnek legrosszabb lenni a világban, hiszen ezer veszély fenyegeti azokat az embereket, akik elvesztették gyökereiket, szeretteiket, idegen kultúrában kell feltalálniuk magukat, ellenségek, nyerészkedők tucatjai lesnek rájuk azokban az országokban, melyeken keresztül vezet az útjuk a remélt ígéret földje felé.

Fotó: valasz.hu

3. Sokan gondolnak úgy a migránsokra, mint nincstelen, képzetlen, sőt műveletlen emberáradatra, pedig ennek általában az ellenkezője igaz. A migránsokat segítő szegedi önkéntesek találkoztak például egy férfival, aki egy nehéz bőröndöt cipelt. Megkérdezték tőle, hogy mitől olyan súlyos a csomagja, mire elárulta, hogy otthon filozófiát tanított, és a legfontosabb könyveit cipeli magával. De vannak a menekültek között orvosok, mérnökök, tanárok, egyetemisták is, akik a praxisukat, a karrierjüket, a megélhetésüket hagyták maguk mögött, néhány hete még összkomfortos lakásban hajtották álomra a fejüket, volt fizetésük, szerető családjuk, tervezték a jövőt, de a háború minden álmukat porig rombolta. Azok, akik a Közel-Keletről érkeznek nem sivatagi népek, nem tevéken közlekedtek, nem cipőpucolásból életek, nem imádkozással töltötték az egész napjukat, és a gyerekeik világi iskolába jártak, amíg volt oktatás az országukban. Sokan beszélnek közülük idegen nyelveken, főleg angolul, de a francia és német nyelvtudás sem ritka. Érthetetlen, hogy a magyar állam miért nem próbál a szükségből erényt kovácsolni, hiszen az orvosok, mérnökök, sőt az egyszerű szakmunkások is jól jönnének néhány hazai ágazatnak.

"Ha a prérin feltűnik két apacs harcos, az még nem azt jelenti, hogy az apacsok el akarnak üldözni az otthonodból.”

4. Elterjedt az a tévhit, hogy pénzt adnak azoknak, akik Európa felé veszik az irányt, és elhagyják a hazájukat. Egy polgárháború sebeitől vérző országban ez alig hihető, hiszen például az Iszlám Állam egyszerűen elüldözi azokat a népcsoportokat, melyeket ellenségnek vél. A menekültek egy részének valóban viszonylag sok pénze van, de ez nyilván a magánvagyonuk, és arra szolgál, hogy megvásárolják a szabadságukat az embercsempészek szolgáltatásain és a korrupt hivatalnokok segítségén keresztül. A menekültek között vannak szegények, középosztályba sorolhatók és gazdagok is, ami nyilván sok konfliktus forrása. A problémát csak súlyosbítja, hogy különböző népcsoportok verődnek össze az út során, és kerülnek egymás mellé a zsúfolt gyűjtőtáborokban, ahol a fáradt, frusztrált emberek kevésbé toleránsak egymással. Csoda, hogy nem tört ki több konfliktus a táborokban különböző viták, anyagi érdekek, sőt lopások miatt. A szegedi önkéntesek úgy látják, hogy akikkel emberségesen bánnak a táborokban, sokkal kezelhetőbbek, akikkel viszont keménykednek a hatóságok, agresszívebbekké válnak. Volt olyan kurd fiatalember, aki fizetni akart az ingyen kávéért, de volt olyan afrikai csoport is, amelyik olyan éhes volt, hogy dulakodtak az ingyen szendvicsért.

Fotó: vs.hu

5. Szintén tévhit, hogy csak a segélyért jönnek Európába, dolgozni nem akarnak, és azt hiszik, hogy minden gond nélkül megkapják a menekültstátuszt. Mindenki dolgozni szeretne, lehetőleg a szakmájában, de ha nem ott, az sem gond. Tudják, hogy a nagy, erős gazdasággal rendelkező országok sokkal nyitottabbak, mint az olyan kicsi, gazdaságilag labilis országok, mint hazánk. Tudják, hogy ha el is jutnak Németországba, Franciaországba vagy Angliába ott újabb procedúra vár rájuk, és még évekig kísérteni fog a lehetősége annak, hogy visszaküldik őket abba az országba, ahonnan elmenekültek.

6. És a legkomolyabb tévhitet hagytuk a legvégére. A kormány úgy kommunikálja a menekültügyet, mintha ránk legalább olyan komoly migrációs nyomás nehezedne, mint Törökországra, Libanonra, Görögországra vagy Olaszországra. Ez messze nem igaz. Továbbra is egy tranzit ország vagyunk, tehát a menekültek 90 százaléka 2-3 napot tartózkodik nálunk, és a maradék 10 százalék döntő hányada sem szeretne nálunk letelepedni, így a probléma ideiglenes, akár a kerítés, amit teljesen feleslegesen kezdtünk építeni. Mit szóljon viszont Törökország, ahol több millió szíriai él már évek óta menekülttáborokban?  Ők ráadásul nem tagjai az Európai Uniónak, így nem kapnak pénzügyi segítséget a probléma kezelésére. Vagy mit szóljon a 4 milliós Libanon, ahol a szír polgárháború miatt másfél millió menekült zsúfolódott össze? A háborús zónákból menekülők döntő többsége igyekszik egy szomszédos államban kivárni a konfliktus végét, és visszatérni szülőföldjére, ezért hazug és képmutató dolog modernkori népvándorlásról beszélni a magyar kormány részéről. Ahogy egy dakota közmondás fogalmaz: „Ha a prérin feltűnik két apacs harcos, az még nem azt jelenti, hogy az apacsok el akarnak üldözni az otthonodból.”

Az Orbán-kormány úgy viselkedik a menekültkérdés eszkalálódása láttán, mint egy lufiárus a nyílzáporban.  Ha nem propagandára használták volna fel a többmilliárdos kerítésépítést, akkor sokkal hatékonyabb védelmet alakíthattak volna ki a szerb-magyar határon. Most azonban úgy tűnik, hogy a kormány csak fut az események után, és úgy viselkedik, mintha képes lenne egy sötét szobában puszta kézzel elkapni a zümmögő legyet. A Szegedi Kattintós már korábban figyelmeztetett, hogy pusztán árnyékbokszolás az, amit a kormány illetékesei határozott és hatékony fellépésnek neveznek.

Fotó: index.hu

1, Az első, és egyben az egyik legnagyobb hiba az volt, hogy a kormány hasonló kommunikációs lehetőséget látott a menekültügyben, mint a rezsicsökkentésben. Pedig, míg az első nemzetközi kérdés, és mint ilyenre, igen kicsi befolyása van egy nemzeti kormánynak, addig az utóbbi lényegében saját berkeken belül intézhető, és lényegében kénye kedve szerint alakíthatta a paramétereit a kabinet. A menekültek nagy tömegei azonban hiába lépnek Magyarország területére, lényegében csak tranzit országnak tekintenek bennünket. A probléma nemzetközi jellegét épp az adja meg, hogy az Európai Unió közös határát védjük, így a szokásos szabadságharcos maszlagnak ebben az esetben semmi értelme. Nemzeti hatáskörben dönthetünk arról, hogy miként próbáljuk kezelni a helyzetet, ám ebben az esetben jobb lett volna azok segítségét kérni, akiket az ügy érdemi része érint, vagyis azokkal a célországokkal kellett volna egyezkednünk, ahová a menekültek tartanak. Németország, Ausztria, Franciaország vagy Svédország bizonyára komoly anyagi és szakmai segítséget nyújtott volna a valódi határvédelemhez, de a magyar kormány ragaszkodott a méregdrága kerítéshez, melyet egyetlen uniós ország sem támogatott, hiszen a probléma érdemi részét nem oldja meg. Ráadásul olyan szimbolikus akadályt jelent Európa közepén, mely finoman szólva sem az integráció irányába mutat, ami az unió alapértéke. Tudomásul kéne vennünk végre, hogy egy politikai közösség tagjai vagyunk, és ha közösek a problémáink, akkor a valódi megoldásokat is csak közösen találjuk meg. Ezt hangsúlyozta a napokban az osztrák külügyminiszter is. De vajon hol van ebben a helyzetben a magyar külügyminiszter? Éppen egy közép-ázsiai ország diktátorával egyeztet egy csirkekeltető üzem építéséről?

2. Már korábban is felhívtuk a figyelmet arra, hogy ezer sebből vérzik a kerítéses projekt. Az egyik ilyen erősen vérző seb a létesítmény ideiglenes jellege. Ez azért fontos tényező, mert a közel harmincmilliárdos beruházás hasznot nem termel, sőt egy idő után le is kell bontani, mert Szerbia előbb-utóbb az unió tagja lesz, így a létjogosultságát már semmi sem fogja alátámasztani. Az ideiglenes jelleget a kormány is elismeri, ugyanis bármilyen kegyetlen polgárháborúk dúlnak Afganisztánban, Irakban és Szíriában, egyszer véget érnek, és a menekültáradat is alábbhagy. Egy 175 kilométer hosszú kerítés (főleg ha az két párhuzamos részből áll) nem egy elbontható pavilon, így százszor is meg kell gondolni, hogy belekezdünk-e az építésébe.

Fotó: blikk.hu

3. A kerítésnél sokkal hatékonyabb megoldás lett volna rendvédelmi egységeket a helyszínre vezényelni, hiszen előre tudni lehetett, hogy a migránsokat nem lehet feltartóztatni, legfeljebb jobb szervezéssel, hatékonyabb határvédelemmel kulturáltabb formát adni a menekültek begyűjtésének, regisztrálásának, illetve ellátásának. Ha az infrastruktúra és a személyi feltételek megteremtésére helyezte volna a kormány a hangsúlyt a kormány a kerítésépítés fantazmagóriája helyett, akkor most nem fenyegetne az összeomlás réme a túlzsúfolt menekülttáborokban, a lakosság is biztonságban érezné magát, hiszen nem kéne attól tartaniuk, hogy lázadás tör ki a szomszédságukban lévő táborokban. Mivel azonban az Orbán-kormány soha nem ismeri el, ha valamit rosszul mért fel, ismét nagy szívességet tett a Jobbiknak, amely már a válság kezdetén hangsúlyozta a határőrség visszaállításának szükségességét, és végül az események őket igazolták. A kormány ugyan határvadász egységek felállításáról döntött, ám a sebtében kiképzett fegyveresek lényegében ugyanazt a célt szolgálják, amit a Jobbik szorgalmazott. Ez egyébként nagyságrendileg olcsóbb megoldás a kerítésnél, ráadásul a délre vezényelt egységeket a rendkívüli helyzet elmúltával vissza lehet küldeni eredeti szolgálati helyükre. A kerítést viszont lehet sehová küldeni, az ott marad, amíg le nem bontják.

4. Többször leírtuk már, hogy a kerítés sebezhető, ugyanakkor meg is kerülhető. Vannak szakaszok, melyeket nem lehet lezárni, így kialakul az úgynevezett tölcsér-effektus, ami azt jelenti, hogy a sok ösvény, csapás, vonulási irány helyett lényegében egy-két útvonalat használnak majd a migránsok, ami igazán látványossá teszi majd a menekültáradatot, amit a televíziók (főleg a közszolgálati) alaposan ki is használ majd a lakosság félelmeinek felkorbácsolásához. Igen ám, de a cél nem az, hogy a magyar polgárok féljenek, hanem, hogy a migránsok komolyabb atrocitások és konfrontációk nélkül vonuljanak át az országon. A kerítés hírének elterjedése után egyébként újabb lökést kapott a menekültek áradata, hiszen sokan attól tartottak, hogy a mesterséges akadály miatt nehezebben jutnak át Szerbiából Magyarországra. Mint utóbb kiderült, a félelmük alaptalan volt, minden gond nélkül átsétálnak a sínek között a Horgos-Röszke útvonalon.

Fotó: valasz.hu

5. Amennyiben a kormány tovább ragaszkodik ahhoz, hogy a határ Csongrád megyei szakaszán állítsa meg a migránsokat, akkor bekövetkezik a legrosszabb: alternatív útvonalakat találnak az embercsempészek, és a menekültek nagy tömegben jelennek meg Bács-Kiskun, Békés, sőt Baranya és Tolna megyében is. Annak, hogy egy meglehetősen szűk csatornán zajlott a migránsok vonulása az volt az előnye, hogy viszonylag kis területre kellett koncentrálniuk a rendvédelmi szerveknek, egyszerűbb volt lecsapni a csempészekre, nem kellett messziről szállítani a migránsokat a táborokba. Most ez a terület kiszélesedhet, ami nagyobb rendészeti feladatot jelent, ugyanakkor olyan települések is érintettek lesznek, melyek lakosai eddig csak a tévéből értesültek arról, hogy migránsok érkeznek délről. Ironikus módon a kormány számára előnyös, ha a kerítést átvágják a migránsok, átbújnak a pengés drót alatt, esetleg a vonatsíneken lépnek be az ország területére, hiszen akkor lényegében megreked Ásotthalom, Mórahalom és Röszke körzetében a probléma érdemi része, így a rendvédelmi erőket is koncentrálni lehet erre a területre. A jelenlegi helyzet ékesen bizonyítja, hogy a menekültügy sokkal összetettebb és súlyosabb probléma annál, minthogy népszerűségszerzésre használja egy kormány. Aki látja a televíziós tudósításokban, miként áradnak Magyarország területére a röszkei vasúti síneken a menekültek, azzal szembesül, hogy a kormány hangzatos szavai mögött tanácstalanság és tehetetlenség lapul. Mert, ahogy egy dakota közmondás mondja: „Ahol a tüzes paripa utat tör magának, ott az ember is könnyedén átsétál minden akadályon.”