Szinte az összes regisztrált munkanélküli férfi kapott értesítést arról Szegeden, hogy köteles megjelenni a honvédelmi minisztérium által elrendelt „regisztráción”, ami lényegében azt jelentette, hogy vagy elmegy kerítést építeni a határra, vagy elveszíti minimális álláskeresési támogatását. Névtelenséget kérő vendégszerzőnk a saját bőrén tapasztalta meg, milyen az, amikor a Nemzeti Együttműködés Rendszere lasszóval fogja a közmunkásokat egy olyan beruházáshoz, melyről már rég tudni lehet, hogy pazarló, értelmetlen és ideiglenes.

Kép: NÉGYmadár

Az értesítést hétfőn postázták az érintetteknek, így aki nem vette át azonnal, nem is tudhatott arról, hogy másnap reggel a megyeháza aulájában kell megjelennie. A levél hivatalos körmondataiból kihámozható volt a lényeg: azok, akik eddig bármiféle támogatásban részesültek, és nincs állásuk, azok életkortól, végzettségtől és egészségi állapottól függetlenül kiesnek a rendszerből, ha visszautasítják a kerítésépítés ürügyén felajánlott segédmunkát.

Ennek megfelelően alakult a megjelentek összetétele: rengeteg diplomás, konszolidált középkorúak és sok idős ember tolongott az aulában reggel nyolckor. Több nyomtatvány kitöltése után (szemszám, pirburg, párkáp stb.) egy tájékoztatót kellett meghallgatni a honvédelmi minisztérium egy munkatársának előadásában. A középkorú hölgy úgy indított, mintha Kossuth Lajos egyik toborzó beszédéből idézett volna: „Veszélyben a haza! Migránsok tömegei fenyegetik déli határainkat.” A hangulat ekkor már elég felfokozott volt, hiszen előtte a kormányhivatal munkatársnője kissé lesajnálva a hallgatóságot azzal indította mondandóját, hogy bizonyára értesültek már a televíziókból, rádiókból, hogy migránsok tömegei érkeznek Magyarországra. Valaki a hallgatóságból csöndesen megjegyezte erre, hogy munkanélküliek vagyunk, nem hülyék.

A cirkalmas bevezetőket követően mindenki fejében letisztult a kép: itt kerítést építened, vagy sunnyognod kell. Sokan rutinosan elhozták az orvosi papírjaikat, melyekkel bizonyítani igyekeztek, hogy egy söröskorsót sem tudnának felemelni, nemhogy egy pengés kerítést.  Persze látható nyomai is voltak annak, hogy itt az állomány fele egészségileg teljesen alkalmatlan fizikai munka végzésére. Voltak ott dongalábúak, erősen túlsúlyosak, sőt még egy kerekes székes fiatalember is feltűnt. Olyan volt az aula hangulata, mint hajdanán a sorozáskor, amikor létezett még Magyarországon a sorkatonai szolgálat. Egy fiatalember a barátnőjével érkezett, de néhány perc múlva már tudta, hogy ez nem volt túl jó ötlet, mert körülbelül száz férfi szempár vizslatta a lány fenekét addig, amíg be nem látták, hogy ez nem a megfelelő hely arra, hogy közszemlére tegyük a csajunkat.   

Kép: NÉGYmadár

Hosszú sor kígyózott az orvosi vizsgálatra sebtében létrehozott kutrica előtt, ami csak nem akart rövidülni. Többen hazarohantak az orvosi látleleteikért, mások azzal csapták el az időt a sorban, hogy szidták a rendszert. Ha akkor véletlenül arra sétált volna Rogán Antal vagy Hende Csaba, bizonyára nem úszták volna verbális erőszak nélkül a meggondolatlanságukat. Valaki azt fejtegette, hogy szerinte igazságtalan megint a férfiakat csesztetni, hiszen az egri nők milyen hatékonyan védték a várat a gaz törökök ellen. Aki nagy nehezen végzett az orvosi részlegen szívesen megosztotta a tapasztalatait a többiekkel: Nincs az a magas vérnyomás, ami alkalmatlanná tesz a kerítésépítésre. Egyikük például elmondta a doktornőnek, hogy napi két pirulát szed vérnyomáscsökkentés céljából, mire a válasz az volt, hogy a gyógyszert a határon is be lehet szedni.

Amikor a legnaivabbak számára is világossá vált, hogy két cél lebegett a döntéshozók szeme előtt, akkor vált igazán paprikássá a hangulat a mozdulatlannak tűnő sorban. Egymásnak magyarázták az emberek, hogy ezzel a módszerrel mesterségesen lehet kiszorítani munkanélkülieket az ellátórendszerből, ugyanakkor bizonyára nagyon kell a kétkezi munkás a határon, mert különben nem rendeltek volna ide szinte mindenkit Szegedről és a környékéről. Valaki tudni vélte, hogy az első transzport száz behívott munkanélkülijéből csak 15 maradt, mert a többiek vagy alkalmatlanok voltak erre a munkára, vagy nem vállalták a küldetést. Azt is sokan tudni vélik, hogy finoman szólva sem nevezhetők ideálisnak a körülmények az építkezésnél, és hogy nem véletlenül fogyott el az élő erő a kerítésnél.

Aztán egy fiatal doktornő megunta a totojázást, és kiadta az utasítást: jobbra álljanak az invalidusok, balra pedig azok, akik makkegészségesnek érzik magukat. Az invalidusok sora legalább háromszor olyan hosszú lett, mint az egészségeseké. Ez utóbbiaknál röpke szemvizsgálat után meghallgatták, hogyan teljesít a tüdő, majd egy rövid vérnyomásmérés után ráütötték a papírjaira, hogy egészséges, várja a szerb határ. A rokkantak részlege eközben sorban állt a fénymásolónál, mert amennyiben valaki hitelt érdemlően tudta bizonyítani, hogy valamikor megroppant a gerince, vagy fél órát sem képes állni egyfolytában, az megúszhatta a dolgot úgy, hogy még a havi járandóságát sem vették el tőle. A pollenallergiáról szóló igazolásokat viszont harsányan kinevették az illetékesek.Miközben izzott a fénymásoló a sok orvosi igazolástól, sokan már a kijáratból intgettek vissza széles vigyorral. Ők megúszták, de ki tudja, meddig.

Aki átverekedte magát az orvosi szobán, és nem ütötték a papírjára, hogy egészségügyileg tropa, az némi papírmennyiséggel a kezében visszajutott a honvédelmi minisztérium szigorú tekintetű képviselőjéhez. A hölgy minden ilyen delikvensre úgy tekintett, mintha már most szívesen a mellére akasztaná a munka érdemrendjének arany fokozatát a nagy kereszttel, de egyelőre csak egy papírcsíkot nyomott a kezükbe, hogy ezzel kell jelentkezniük néhány nap múlva, és akkor megkapják a munkaruhát, és a szerződést is megköti velük a minisztérium. Valószínűleg nem lesznek sokan, de ki tudja, talán mégsem igaz az a dakota közmondás, mely szerint: „Ha lasszóval kell fogni a harcosokat a csatához, akkor inkább köss békét az ellenséggel.”  

Minden rosszban van valami hasznosítható. Az, hogy öt éve a Fidesz-KDNP fedőnevű, jobboldalinak mondott kormány intézi Magyarország dolgait, nagyon sok tanulsággal jár azok számára, akik nem vették a nyúlcipőt, és nem futottak egészen Bécsig, Münchenig, Párizsig vagy Londonig. Becsüljük meg azt a tapasztalatot, amit itthon lehet szerezni, ugyanis, ha kitartóan gyűjtjük az információkat a Nemzeti Együttműködés Rendszeréről, és persze van elég erőnk és időnk arra, hogy ezeket a tényeket elemezzük, nagyon sok ismeretet szerzünk arról a társadalomról, melyben élünk. Íme, a legfontosabb tapasztalatok, melyek nélkül szegényebbek lenne az életünk, ha a NER nem kapott volna kétszer is kétharmados többséget a keményen dolgozó magyaroktól.

        Fotó: NÉGYmadár

1. Mindig van lejjebb. Ki emlékszik már a második Orbán-kormány első lépéseire? Kósa Lajos Rogán Antallal karöltve a göröghöz hasonlította hazánk gazdasági állapotát, amivel rendesen tönkrevágták a forintot, kilátástalan helyzetbe sodorva sok tízezer devizahitelest. Aztán az iskolákban bevezették a Trianonra emlékező napot, hogy igazán jobboldalinak tűnjön a kormány, majd bevezették a NER fogalmát, amit azóta sem értünk, ugyanakkor minden közintézményben ki kellett akasztani a falra a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatát (NENYI), amit szintén értetlenül szemléltünk, ha véletlenül megpillantottuk a munkaügyi központ falán. No, akkor mondtuk először, hogy nincs lejjebb. Ezek csak az első hónapok voltak, és azóta szinte minden hónapban elismételjük, hogy mindig van rosszabb. Most például már ott tartunk, hogy a kormány plakátkampánnyal igyekszik elhitetni velünk, hogy kormányoz, és ennek a tevékenységnek van is valami foganatja. Szóval, örök tanulság: A mélypont annyira lent van, hogy soha nem látjuk a gödör alját.

2. Szolidaritás csak nyomokban. Öt év alatt bebizonyosodott, hogy a magyar társadalmat igen sikeresen lehet atomizálni, és egy fél évtized sem volt elegendő ahhoz, hogy a különböző társadalmi csoportok, szakmai szervezetek, etnikai kisebbségek rádöbbenjenek: nem úszhatják meg a hatalom arroganciáját azzal, hogy tétlenül nézik mások ellehetetlenítését. Máig él a magyar társadalom közösségeiben az a tévhit, hogy alá lehet merülni, ki lehet bekkelni nehéz időszakokat, és csupán az jelent megoldást, ha nem vállalunk közösséget azokkal, akikre rászáll a hatalom. Ékes példái ennek a rendvédelmi dolgozók, akiket pellengérre állított a kormány, mielőtt elvette tőlük a kedvezményes nyugdíj lehetőségét, vagy vegyük a munkanélküli segély idejének radikális lecsökkentését, illetve az erre az időszakra járó juttatás megnyirbálását. De tétlenül nézte a magyar társadalom többsége a diákmegmozdulásokat is, mintha semmi közük nem lenne ahhoz, hogy sunyi módon fizetőssé tette a felsőoktatás jelentős hányadát az a párt, melyik ellenzékben népszavazással akadályozta meg ennél jóval szerényebb tandíj bevezetését. A Fidesz rájött arra, hogy minden csak kommunikáció kérdése, illetve jól egymás lehet uszítani társadalmi csoportokat, és amíg egymásra acsarkodnak, el lehet tőlük venni forrásokat és jogokat. Egyetlen kivétel adódott, melyet eddig senki sem tudott ész érvekkel megmagyarázni: az internetadó elleni össznépi fellépés. Ez az eset azt mutatja, hogy van a társadalmunknak egy olyan rejtett vonása, melyet még az igen tapasztalt fideszes kommunikációs gépezet sem tapogatott le pontosan.

3. Az érvelés hosszú és nehézkes. Ez elsősorban az ellenzéki pártok sikertelenségének oka. A Fidesz mindig nagy mestere volt az érzelmi alapon való politizálásnak. A logika, a döntések részletes elmagyarázása, a kormány cselekedeteinek érvrendszere teljesen másodlagos, hiszen az érzelmi szál az, melyet szinte magyar polgár érzékel, és elfogad. Vegyünk egy példát a legutóbbi időkből: A kerítésépítés lényegében teljesen logikátlan, hibás és felesleges művelet a déli határon, ám ezek a tények eltörpülnek amellett az érzelmi vonulat mellett, hogy a kormány gyorsan cselekedett, és azt a látszatot kelti, hogy a saját népét menti az idegenekkel szemben. Ha csak a tényeket vesszük, akkor világos, hogy egy milliós emberáradatot nem állít meg egy kerítés, de ha így is lenne, akkor megkerülik azt, és ugyanúgy Magyarországon keresztül jutnak el Nyugat-Európába, mint eddig. Az is tény, hogy ezek az emberek nem maradnak itt, és ha valaki maradna is, sokkal kevesebb az érkező, mint ahányan elhagyják az országot. Ezek a száraz tények azonban teljesen eltörpülnek abban a hisztérikus légkörben, ami önmagában is probléma, de a Fidesz propaganda gépezete rá is segít erre, ami finoman szólva sem olyan magatartás, melyet felelős kormányoktól vár el az ember. Csak az számít, hogy olyat mondjon és tegyen a kormányzat, ami népszerűséget hozhat, ezért a szakmailag megalapozott döntések - sok más esethez hasonlóan - a menekültkérdésben sem jellemzik Orbán Viktor kabinetjét. A pillanatnyi előnyökért eljátsszák a hosszú távú megoldások lehetőségeit.

Kép: NÉGY madár

4. Just like szocializmus. Ahogy elnézzük az Orbán-kormány ténykedését, megértjük, miért lehetett olyan hosszú életű az egypártrendszer Magyarországon. Ha van egy olyan spirituálissá váló vezető, mint Orbán Viktor, aki egymaga fanatizálni tud legalább kétmillió embert, akkor Kádár János tündöklése (és persze bukás) sem tűnik valószerűtlennek. A Fidesz Orbán Viktor, Orbán Viktor a Fidesz, így az emberek nem a korrumpálódott alsóbb szintű vezetőkre szavaznak, hanem a vezérre. Ez az előnye, egyben a hátránya is egy, a személyi kultusz hagyományaira épülő pártnak. Ha Orbán Viktor egyben tudja tartani a pártot és a híveket, akkor a győzelem borítékolható, ha személye elhasználódik, netán korrumpálódik, elveszti szakrális jellegét, akkor a párt hiába költ milliárdokat kampányra, hiába emel ki az ismeretlenségből új politikusokat, nincs esély a győzelemre. A Fidesz abból él öt éve, hogy egyedül neki van vezére, az ellenzéki oldalon különböző okok miatt ez a személy nem jelent meg, így lényegében komolyabb politikai teljesítmény nélkül sikerült hatalmon maradnia a kormányzó pártnak. Nagy veszélye azonban ennek az állapotnak, hogy a döntések lényegében egyetlen személytől függenek, legyenek azok a párt belügyei, kormányzati stratégiai kérdések vagy fontos nemzetközi ügyek. Jó példa volt erre az internetadó miatt kialakult válság, amikor meg kellett várni, hogy Orbán Viktor haza érkezzen Svájcból, és eldöntse, hogy visszavonják-e az intézkedést. A vezér mögött azonban nagy a tülekedés, a belső konfliktusokat nem lehet sokáig a szőnyeg alá söpörni, és az is komoly gond, hogy Orbán nem bízik senkiben, hiszen amint megerősödik valaki a második vonalban, azonnal trónkövetelőnek tűnik, és megy a süllyesztőbe. Simicska Lajos erre a sorsra jutott, és ez fenyegeti Lázár János karrierjét is.

5. A látszat csal. A Fidesz kirakatvilágot (Patyomkin-falut) épített maga köré, amivel nem csak híveit, hanem önmagát is becsapja. Olyan színben tünteti a kormányt, mintha tagjai tévedhetetlenek lennének, és ezért az alkalmatlan miniszterek, államtitkárok kirúgása is úgy zajlik, mintha az csak egy kerti mulatság előjátéka lenne. Orbán saját tévedhetetlenségi mítoszát kivetítette a teljes állami apparátusra, a pártja vezetőire, sőt az őt támogató sajtóra is. Nincsenek felelősségre vonások, nincs beismerés, nincsenek nyilvánosság előtt zajló viták, mintha ez életszerű lenne egy kormányzásban. Ez is a szocializmust idéző eljárás, ami persze sokakban ébreszt nosztalgiát, mert a rossz híreket jobb elhallgatni, mint elgondolkodni a kiváltó okokról. Mégis, ez a mentalitás teljesen idegen a fejlett demokráciáktól, olyan látszatot kelt, mintha a tehetséget, a rátermettséget pártalapon osztogatnák, így az ellenzékiek ostobák, gonoszok és még csak nem is magyarok, ők viszont szépek, okosak és tévedhetetlenek. Ősi marxista felfogás szerint lehet a politikát jókra és rosszakra, nemzetiekre és nemzetellenesekre felosztani, ám Magyarországon ez a felfogás olyannyira beépült az emberek mindennapjaiba, hogy képesek saját családtagjaikkal is késhegyig menő vitát folytatni azért, hogy megvédjék Orbán Viktor megosztó politikáját. Teljesen világos, hogy a regnáló miniszterelnök a társadalom több csoportjáról lemondott (elsősorban a szegényekről), az ellenzéket támogató szavazókkal nem kommunikál, és egyetlen célja, hogy az éppen aktuális választások előtt összegereblyézzen magának 2-2,5 millió szavazót, akiknek a támogatásával a jelenlegi választási rendszerben akár kétharmadot is szerezhet. Azt írtuk, hogy világos ez a cél, ám rögtön hozzá kell tennünk, hogy Orbán Viktornál senki sem játszik szívhez szólóbban a magyar polgárok érzelmein, és ezzel el tudja feledtetni azt a tényt, hogy a kormányzás érdemi részével vajmi keveset törődik. Ahogy egy ősi dakota közmondás nagyon cirkalmasan megfogalmazza: „Múkodik!” Tegyük gyorsan hozzá: Egyelőre.        

Frédi és Béni

Ismét bújócskát játszik a magyar választópolgárokkal a miniszterelnökség mindenható ura. Igyekszik ugyanis beadni nekünk, hogy finnyás bizonyos dolgokra, melyek a kormányon belül zajlanak, pedig tudjuk, hogy pragmatizmusa szinte legendás, és nem fog felállni régóta melengetett tojásairól néhány nappal a keltetés vége előtt. Ne kapjuk be azt a csalit, mely szerint itt pusztán egy Lázár-Rogán ellentétről lenne szó, hanem vizsgáljuk meg, mi zajlik napjainkban a kormányzópárt belső köreiben, és akkor talán kissé tágabb kontextusba kerül Lázár lázadása.

Fotó: mno.hu

Akik kamasz kora óta ismerik Lázár Jánost, tudják, hogy már gimnazistaként is politikusnak készült, kérlelhetetlenül ellökött mindenkit, aki az útjába merészelt állni, de ha érdekei úgy diktálták, meggyőzéssel, lekenyerezéssel is előre tudott jutni. Akik Hódmezővásárhelyen még Rapcsák András polgármester táskacipelő embereként ismerték meg Lázár Jánost, azok csak mosolyognak a Figyelőben a napokban megjelent cikken, melyből arról értesültünk, hogy a kormány végrehajtó szervének első embere el kívánja hagyni a magyar politika porondját. Lázár mindig is szerette a hatalmat, ami persze a legtöbb politikusról, oligarcháról, cégvezetőről elmondható, de ő nem a szó hétköznapi értelmében kapaszkodott felfelé a ranglétrán, hanem olyan elszántan, kétségek nélkül, olykor pedig görcsösen, mint akinek az élete múlik azon, hogy meg tudja-e valósítani gyerekkori álmát, tudniillik, hogy Magyarország első számú politikai vezetője legyen.

Egy olyan ember, aki megszokta, hogy következmények nélkül nekimehet minisztereknek, pártembereknek, gazdasági háttérembereknek, a nagytőkések színe-javának, sőt külföldi politikusoknak is, olykor pedig finoman belemarhat a szakrális hatalom birtokosába, magába Orbán Viktorba is, az nem fogja félredobni az álmait, még ha zsíros állást is kínálnak neki az állítólagos német barátai. Lázár a nép egyszerű gyermeke, aki kiváló manőverezési ösztönének, olykor kíméletlen, olykor megnyerő, olykor cinikus stílusának köszönhetően olyan magaslatokba jutott, mint hajdanán Bakócz Tamás, a jobbágy származású esztergomi érsek, akiből hajszál híján pápa lett. Lázár már ezen a szinten tart, hiszen a magyar kormány második embere, a végrehajtó hatalom megkérdőjelezhetetlen vezetője. Ö pápa akar lenni, és ebben nem állíthatja meg sem Rogán Antal, sem Tarlós István, de még talán Orbán Viktor sem.

Fptó: origo.hu

Kétségtelen, hogy sokaknak csípi a szemét, hogy a szinte teljes ismeretlenségből érkező vásárhelyi polgármester olyan hatalommal rendelkezik, melyről a fideszes vezetők többsége álmodni sem mer, noha ők a kezdetektől ott téblábolnak Orbán Viktor mellett, ették az ellenzékiség keserű kenyerét, követték vezérüket a liberális indulástól a néppárti átalakuláson keresztül egészen a jobboldali populista jelenig. Sok jel mutatott arra az utóbbi hónapokban, hogy Lázár szárnyalását megakaszthatják azok, akik nem hajlandók kész tényként elfogadni, hogy a miniszterelnökséget vezető miniszter kimondatlanul is Orbán Viktor kihívója a pártelnöki, később pedig akár a miniszterelnöki pozícióra.

Nem tett jót Lázár imázsának, hogy olyanokkal is pengét akasztott, akik sokat árthatnak neki, és hosszas belső lejárató kampány végén akár el is érhetik, hogy a miniszter önként távozzon a magyar politika egyre kaotikusabb porondjáról. Lázár hasonló logikával támadt erős emberekre, mint azt főnöke teszi a mindennapokban: Minél befolyásosabb emberekkel keménykedik, annál erősebbnek, magabiztosabbnak tűnik a közvélemény szemében. Ez Orbán Viktor esetében is csak egy darabig működött hatékonyan, egy idő után ugyanis a konfliktusok felőrölték a politikai munícióját megbízhatatlanná tették olyan körökben, ahonnan jól jött volna a segítség éles helyzetekben. Néha az volt az ember érzése Lázár keménykedését nézve, hogy már nem talál magához mérhető nagyvadat, akivel kötekedhetne, ezért beszólt a miniszterelnökhöz legközelebb állóknak, és rajtuk keresztül már a hatalom legfőbb birtokosát is irritálni kezdte.

„Annak a kotlósnak, amelyik a költés előtt elhagyja a fészket, soha többé nem lesznek kiscsibéi.”  

Orbán azonban nem sértődhet meg, hiszen annyi feladatot csoportosított Lázárhoz, hogy akaratlanul is nélkülözhetetlenné tette a kormány működésében, így azt kénytelen volt lenyelni, amikor egyik kedvenc oligarcháját és barátját, Mészáros Lőrincet vette célba a miniszterelnökség vezetője. Ami még Lázár mellett szól, hogy a láthatóan komoly káderhiánnyal küszködő Fideszben kévés olyan nagy munkabírású ember található, mint ő, ráadásul beosztásának köszönhetően olyan komoly titkok tudója, melyek nem szabadulhatnak ki a belső körökből, különben a kormány és a Fidesz megítélése tovább romlik, az erjedés pedig megállíthatatlan lesz.

Ugyanez következik be akkor is, ha azok az állítólagos pártbéli zsarolók beváltják a fenyegetésüket, akik vélhetőleg sokat tudnak Lázár titokzatos svájci, angliai és olaszországi utazásairól. Orbán Viktor nem engedheti meg a jelenlegi instabil helyzetben, hogy kirobbanjon egy olyan botrány, ami nem csak Lázárt, de az egész kormányát is elsöpörheti. Kétségtelen, Lázár elkövetett hibákat, finoman szólva sem makulátlan a múltja. Elég csak a gyerekének vásárolt méregdrága budapesti ingatlant vagy mészárlásokká fajuló vadászatait említeni, de köztudottan a luxust sem veti meg. Ezért támadható kívülről és belülről egyaránt, ám a Fidesz mindig adott az egység látszatára, és az utóbbi öt évben a közéleti botrányok ellenére nem voltak látványos megtorlások a párton belül, kiálltak olyan politikusok mellett is, akik egyébként csak rontottak a kormány megítélésén. Kérdés, hogy ezt az elvet meddig lehet érvényre juttatni egy olyan pártban, melyben már alig találunk olyan meghatározó politikust, akinek nem volt gyanús ingatlanügye, nem kellett utólag javítania a vagyonnyilatkozatát, vagy nem kellett kínos magyarázkodásba kezdenie valamelyik gazdasági érdekeltsége miatt.

Fotó:444.hu

Az azonban világos, hogy szinte a tehetetlenségig bénítja a kormányzást az az elv, hogy a Fidesz nem hagyja az út szélén egyik besározódott emberét sem. Legjobb példa erre a Vida Ildikó NAV elnök körül kialakult bohózat, aminek a betetőzéseként kiderült, hogy a kormány azt is elhallgatta, hogy az egy hónapja távozott vezető már májusban beadta a lemondást. A belvárosi ingatlanügyek által amortizálódott Rogán Antalt is úgy próbálja menteni a kormányzat, hogy magasabb pozícióba emeli, ahogy hasonló módon járt el Papcsák Ferenccel is, akit az MNB felügyelőbizottságába jelölt ahelyett, hogy kivonta volna a politikai küzdőtérről. A Parlamentből kikopott Pálffy István kereszténydemokrata ex-tévés írországi nagyköveti kinevezése csak hab ezen a nem túl díszes tortán.

Elképzelhető, hogy Lázárnak is ebből a gyakorlatból lett elege, ugyanakkor pozíciójánál fogva sokkal több bűzös ügy ismerője, mint amelyekről az újságírók tudnak. A miniszter a fent említett okok miatt azonban akkor sem fogja elhagyni a süllyedő hajót, ha arra jó oka lenne. Tudja, hogy a főnökének úgy hiányzik egy szaftos kormányon belüli botrány, mint üveges tótnak a hanyatt esés, ezért a zsarolókat el fogja némítani, Rogánnak is dob egy csontot, és neki is jut valami kis fájdalomdíj. Nem beszélve arról a tényről, hogy ha Magyarországon valaki kilép a politikai erőtérből, akkor a visszatérése szinte lehetetlenné válik Ahogy egy ősi dakota közmondás mondja: „Annak a kotlósnak, amelyik a költés előtt elhagyja a fészket, soha többé nem lesznek kiscsibéi.”  

Széles Gábor, Simicska Lajos, Tiborcz István, Mészáros Lőrinc, Garancsi István, Nyerges Zsolt, Habony Árpád, Andy Vajna. Ha nem nyolcan lennének, azt hinnénk, hogy ez a magyar oligarcha-válogatott összeállítása, de ha ide soroljuk a kiállítottakat (mint például Tarsoly Csaba) és azt a két régi motorost, akik most nem fértek be a keretbe (Demján Sándor, Csányi Sándor), akkor akár az úgynevezett gazdasági háttéremberek aranycsapataként is emlegethetnénk őket. A Publicus Intézet napokban publikált felmérése arra mutatott rá, hogy mi magyarok nem szeretjük a gazdag embereket, főleg, ha vagyonukat dörgölőzéssel, nyalakodással gyarapították, netán családi kapcsolataik révén szerezték meg azt. Az alábbiakban rámutatunk azokra a tényekre, melyek miatt nem kerül egy magyar oligarcha sem a népszerűségi listákon az 50 százalékos vonal fölé. Így neveld az oligarchádat! című rovatunk következik.

Fotó: origo.hu

1. Ne házasodj be a miniszterelnök családjába, ne koccints vele nyilvánosan, és ne nyerj pofátlanul sok önkormányzati beruházást még akkor sem, ha később eladod a céged.

2. Ne vásárold be magad a miniszterelnök kedvenc futballcsapatába, és ne szotyizz Orbán Viktorral a VIP páholyban, ja és persze ne nyerj pofátlanul sok állami tenderen.

Fotó: 168ora.hu

3. Mindig tudd, hogy hány céged van, ne feledkezz meg egyről sem, hiába van Oroszországban bejegyezve, és persze tudd, hogy mennyi pénzed van, mert ha nem, elfelejtesz befizetni néhány millió forint adót.

Fotó: 444.hu

4. Ne vásárolj jobboldali médiabirodalmat magadnak, ne szervezz Békemeneteket, és persze ne szüntesd meg a gravitációt!

5. Ne vásárolj magadnak jobboldali médiabirodalmat, ne ültesd be az embereidet a közhivatalokba, minisztériumokba, felügyelő bizottságokba, ne tegyél úgy, mintha véletlenül áramlana hozzád szinte minden állami megrendelés, és a végén ne gecizd le a miniszterelnököt!

6. Ha papíron munkanélküli vagy, ne öltözködj úgy, mint egy dandy, ne csinálj magadnak fehér taréjt, ne hajts át záróvonalon, kapcsold be a biztonsági övedet, és ne rúgd fel a nyugdíjasokat, akik a terepjáród elé lépnek. Ja, és nem ártana, ha átvilágítana a nemzetbiztonság.

Fotó: valasz.hu

7. Ne offshore cégeken keresztül intézd a pénzügyeidet, ne nyerj pofátlanul sok kaszinókoncessziót, és te is kapcsold be a biztonsági övedet. És persze rád férne egy nemzetbiztonsági átvilágítás!

8. Ne érettségizz ugyanott, ahol a miniszterelnök felesége, és ne legyél a gecizős oligarcha csendestársa. Ha keveset tudnak rólad az emberek, az még nem azt jelenti, hogy szeretnek is.   

Egyszer vállalt Orbán Viktor statiszta szerepet, és nem tudhatjuk, hogy miként emlékszik vissza erre az időszakra. Az biztos, hogy a Szegény Dzsoni és Árnika forgatása után már nem elégedett meg az epizódszerepekkel, így most nem a film forog, hanem a szemünk, amikor néhány hajmeresztő dolgot mond a kamerák kereszttüzében. A Szegedi Kattintós most összegyűjtötte mely filmek állhatnak a miniszterelnök és még huszonkilenc ismert politikus, hivatalnok, bankár, tanácsadó és szerencselovag szívéhez a legközelebb. Figyelem, csak erős idegzetűeknek!

  Fotó: machpeter.blog.hu

Orbán Viktor: A világ nem elég (amerikai)

                      A függetlenség napja (amerikai)

                      Délibábok országa (magyar)

                      Az én kis falum (csehszlovák)

                      Szegény Dzsoni és Árnika (magyar)

L. Simon László: Hamis a baba (magyar)

                           Akit buldózernek hívtak (olasz-NSZK)

Semjén Zsolt: Újra szól a hatlövetű (amerikai)

                       A szarvasvadász (amerikai)

Lázár János: Apa szolgálati útra megy (jugoszláv)

                      Aranypolgár (amerikai)

                      Fácángyilkosok (dán)

Rogán Antal: Kutyaszorítóban (amerikai)

                     A pénzcsináló (amerikai)

                    Álom luxuskivitelben (amerikai)

Selmeczi Gabriella: Doktor Szöszi (amerikai)

                                Mi kell a nőnek? (amerikai)

Gyurcsány Ferenc: A király beszéde (angol)

Zombor Gábor: Na, mi van, doki? (amerikai)

Pálffy István: Másnaposok (amerikai)

Fotó: hbo.hu

Harrach Péter: Shop Stop (amerikai)

Kósa Lajos: Szelíd motorosok (amerikai)

                     Különben dühbe jövünk (olasz-spanyol)

     Fotó: life.hu

Juhász Péter: Betépve (amerikai)

Szili Katalin: Transformers (amerikai)

Deutsch Tamás: Eszelős szívatás (amerikai)

                         Éretlenek (francia)

                         A házibuli folytatódik (francia)

                         Ripacsok (magyar)

Matolcsy György: Tőzsdecápák (amerikai)

                            Aranyeső Yukkában (olasz)

                            Banki meló (angol)

                            Kincs, ami nincs (olasz)

Vida Ildikó: A tolmács (angol)

                    Spangol (amerikai)

                    Amerikai botrány (amerikai)

                    Feláldozhatók (amerikai) 

Hende Csaba: Utolsó tangó Párizsban (olasz-francia)

Habony Árpád: Megfelelő ember kényes feladatra (magyar)

                        Könnyű testi sértés (magyar)

                        Amikor a farok csóválja…(amerikai)

                        Harcosok klubja (amerikai)

Andy Vajna: Casino (amerikai)

                     Las Vegas végállomás (amerikai)

Tiborcz István: Rokonok (magyar)

                      Vejedre ütök (amerikai)

   Fotó: online.film.hu

Mészáros Lőrinc:  A pártfogolt (magyar)

                           A szállító (amerikai-francia)

Kövér László: Megáll az idő (magyar)

Tarsoly Csaba: Nyom nélkül (magyar)

Kun-Mediátor Marcsika: Szabad lábon Velencében (francia)

                                       Fogd a pénzt és fuss! (amerikai)

Simicska Lajos: Ki a fasza gyerek? (amerikai)

                          Csak egy kis pánik (amerikai)

Fotó: ingyen-hatterkep.hu

Kocsis Máté: Pánik a tű parkban (amerikai)                 

Szijjártó Péter: 80 nap alatt a föld körül (amerikai-német-ír-angol)

Pataki Attila: Elrabolva (amerikai-francia)

                    Odaát (amerikai)

Pintér Sándor: Keresztapa (amerikai)

Schmitt Pál: A hamisító (amerikai)

Először mindenki azt hitte, hogy csak tréfa, de kiderült, a kormány komolyan gondolkodik egy megelőző csapáson, melyet a migrációs hullámra mérne már a tranzit országokban. Hasonlóan színvonalas plakátkampányban bízhatunk, mint amilyennel itthon rukkoltak elő, úgyhogy kíváncsian várjuk, milyen ötletek kerülnek ki Habony Árpád szellemi műhelyéből. Mi sem akartunk kimaradni a sziporkákból, úgyhogy itt vannak a javaslataink arra, hogyan lehet elvenni a kedvét minden menekülteknek attól, hogy folytassák az útjukat Magyarország felé.

Fotó: vs.hu

Abuja: Ha van pénzed, gyere hozzánk orvostanhallgatónak, ha nincs, bízz benne, hogy elkerül a Boko Haram.

Bagdad: Mit szed a terrorista depresszió ellen? Túszt.

Iszlámábád: Magyarországon a legmagasabb az ÁFA kulcsa az egész Európai Unióban.

Aleppó: Ha iszlám szélsőséges vagy, akkor ne mozdulj, ha nem, mi majd azt csinálunk belőled.

Kabul: Nem érdemes Magyarországra jönnöd, mert az EU megtiltotta, hogy mákos rétest süssünk.

Isztambul: Nyugi, nem építünk Kőbányán mecsetet, ezt csak a liberális ellenzék terjeszti. Sőt, a pécsi minaretet is lebontjuk.

Szaloniki: Magyarországon jobban harapnak a kutyák, mint bárhol máshol a világon.

Fotó: Sz. Gy.

Szófia: (Pastu nyelven, hogy a bolgárok ne értsék) Ez egy szép ország, van tengerünk, konyakunk, kertészkedünk, kapálgatunk, részei vagyunk az Európai Uniónak, és még azt is engedjük, hogy a gyerekeitek az aszfaltra rajzoljanak. Úgyhogy maradjatok itt!

Giurgiu: Székely rovásírással: Csongrád megye

Bukarest: Célhoz értél, ez a te városod, keresd meg az első rendőrt, adj ujjlenyomatot, és ha azt mondja, hogy ez nem Budapest, hazudik.

Belgrád: Szép magas kerítést építettünk, sőt elrejtettünk néhány taposóaknát is a határ mentén, de szabad az út Szlovákia felé, és ott még munka is lesz az új autógyárakban.

Szkopje: Ha le is tudod küzdeni a kerítést a szerb-magyar határnál, még mindig ott van Zámbó Árpi és Fásy Ádám, akik biztos elveszik a kedvedet attól, hogy Magyarországon élj.

Fotó: hir24

Szarajevó: Zseljeznicsar- Ferencváros 3:0          

Magyarkanizsa: Ez egy magyar többségű város, de a kerítésnek köszönhetően már nem sokáig.

Bácsszőlős: Kedves embercsempész! Itt most egy 4 méter magas kerítésből, és úgynevezett pengés drótból álló műszaki zár következik, úgyhogy küldd haza a menekültjeidet oda, ahonnan jöttek, a tőlük elvett pénzen pedig vásárolj magadnak magyar letelepedési kötvényt.  

Frédi és Béni

Legutoljára az a népszavazási kezdeményezés világított rá a kormányzópárt macsóságára, amely lehetővé tenné, hogy a férfiak 40 év szolgálati viszony után nyugdíjba vonulhassanak. A nőknek már megadott lehetőséget a kormány ugyanis azzal az indokkal blokkolná, hogy a férfiak számára az az elismerés, ha dolgozhatnak. Ezek szerint a nőknek nem jár ez az elismerés? Ha kétségeik lennének a Fidesz feudális vonásokat mutató nőképéről, olvassák el a Szegedi Kattintós összeállítását.

Fotó: 444.hu

1. A Fidesz alapítói és egykor meghatározó politikusai között sok nő volt, ám közülük szinte senki sem maradt a fősodorban. Ungár Klára például 1990-ben még a párt főpolgármester-jelöltje volt, de később Szelényi Zsuzsával együtt elhagyta a Fideszt, és jelenleg az egyik legfőbb kritikusa Orbán Viktor rendszerének. Később volt törekvés arra, hogy legyen egy női arca is a pártnak, ám Pelczné Gál Ildikó (aki alelnök lett a Fideszben) egyáltalán nem olyan erős, meghatározó karakter, mint Ungár vagy Szelényi voltak egykor. Egyébként az első szabadon választott parlamentben még az említett két hölgy képviselte a Fideszt, 1994 és 98 között viszont már csak egy fideszes nő ült a patkóban, míg például az MSZP-ben 21, az SZDSZ frakcióban 11 hölgy politizált.

2. A Fidesz-KDNP régóta ellenzi a nemi kvóták bevezetését a párton belül, illetve a parlamentben, hiszen mint a legutóbbi országgyűlési választás is mutatja, egyéni jelöltjei között alig volt nő, akik pedig mégis bekerültek a frakcióba, színtelen, szagtalan, íztelen stílus képviselnek. A KDNP színeiben egyedül a bukott oktatási államtitkár Hoffmann Rózsa politizál nőként, míg a népes Fidesz frakcióban a szintén a porondról leparancsolt egykori pártszóvivő, Selmeczi Gabriella érdemel említést a hölgyek képviseletében. Persze listáról bekerült a régi motoros Mátrai Márta is, aki több ciklus óta úgy ül a parlamenti frakcióban, mint egy néma szfinx, de említhetjük még Dunai Mónikát, mint az új hullám képviselőjét, ám ő sem bőbeszűdéségéről és aktivitásáról ismert. A korrektség kedvéért említsük meg, hogy vannak még náluk is súlytalanabb női tagjai a frakciónak, mint például Molnár Ágnes vagy Bene Ildikó. Üde színfolt a Hoffmann Rózsa hasonmása, Czunyiné Bertalan Judit, aki nem csak a fizimiskáját örökölte meg kereszténydemokrata frakciótársának, de a beosztását is.

„Ha egy feleség belekotnyeleskedik a férfiak dolgába az annak a jele, hogy túl korán készült el az ebéddel.”

3. A fideszes képviselők nyíltan vagy burkoltan többször beszóltak ellenzéki képviselőnőknek, amivel jelezték, hogy az ő helyük tulajdonképpen a konyhában van, és interpellációk helyett inkább a gyerekszüléssel kéne foglalkozniuk. Emlékezzünk csak Varga István képviselő kirohanására, aki három éve a családon belüli erőszak büntető törvénykönyvben (Btk.) való szerepeltetéséről szóló vitában a nők szerepéről és a gyermekvállalásról azt mondta, ha a nők elmennének szülni négy-öt gyereket, akkor nem lenne gond a társadalmi szerepükkel. De említhetnénk a vakkomondoros Balogh Józsefet is, aki lekevert néhány kokit, sallert és tockost az élettársának, és ezután sem volt hajlandó lemondani képviselői mandátumáról. A Fidesz végül kizárta a frakcióból, de Balogh függetlenként is támogatta egykori pártját minden szavazáson.

Fotó: origo.hu 

4. A Fidesz archaikus nőfelfogását bizonyította az a 2011-es törvénymódosítás is, mely a hölgyek esetében lehetővé tette 40 év munkaviszony felmutatása után a nyugdíjba vonulást. Megdöbbentő módon ezzel a lehetőséggel már az első évben olyan sokan éltek (közel 50 ezren), hogy nehéz helyzetbe került a nyugdíjkassza, és ez a probléma évről évre eszkalálódik. Az ideológiai magyarázat ekkor az volt, hogy a nők megérdemlik a kedvezményt, mely kijelentésben burkoltan az is benne van, hogy az ő munkájuk könnyebben pótolható, mint a férfiaké. Most, hogy a férfiak is szeretnék kivívni ezt a jogot maguknak, már nem lehet azt mondani, hogy az urak nem érdemlik meg ezt a lehetőséget, ellenben a költségvetés nehéz helyzetére célozgat a nemzetgazdasági miniszter.

5. A macsósághoz persze hozzátartozik egy életstílus is, ami ugyan sok esetben nem egyeztethető össze a keresztény értékrendekkel, de nálunk a szavazók sokszor jobban elfogadják a politikusok magánéleti botlásait, mint a korrupciót, esetleg a politikai bizonytalanságot, netán a kormányzati hibákat. Nevek felsorolása nélkül szeretnénk emlékeztetni olyan ismert politikusokra, közszereplőkre, tanácsadókra, akik többször elváltak, újranősültek, és/vagy fiatal feleségeiket úgy mutogatják a nyilvánosság előtt, mint a vadásztrófeákat. Szájer József tiltakozott egyszer egy interjúban az ellen, hogy a Fideszt macsó pártnak nevezik, mert szerinte a hölgyek nagy megbecsülésnek örvendenek a pártban. Neki persze könnyű ilyet mondani, hiszen az ő felesége az Országos Bírósági Hivatal vezetője. Az állami szerveknél egyébként sok a női vezető, ami azt mutatja, hogy az adminisztrációban az Orbán-kormány számít a hölgyek munkájára, de a miniszterek között nincs egy se közülük. A párt és kormány legfontosabb tisztségviselő egytől egyik alfahímek, akik szeretik a hagyományos családmodell értékeit hangsúlyozni. Ebben persze benne van az is, hogy a nő maradjon a kaptafánál, mert az igazán fontos döntések a zárt férfi klubokban születnek. Ahogy egy ősi dakota mondás tartja: „Ha egy feleség belekotnyeleskedik a férfiak dolgába az annak a jele, hogy túl korán készült el az ebéddel.”   

Ilyen könnyen még nem lehetett leleplezni a regnáló magyar kormány egyetlen hazugságát sem. Nem kell adatszolgáltatást vásárolni giga pénzért, nem kell oknyomozni, de még kellemetlen kérdésekkel sem kell bombázni Lázár Jánost, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba. Egyszerűen be kell ütni a keresőbe, hogy "a minimálbér alakulása Magyarországon", és máris kiderül, milyen átlátszó hazugsággal traktált bennünket K. Gy. Béla, nyugdíjas minisztériumi főtanácsadó, aki a kormányzati plakátkampány arcaként hirdeti, hogy végre ismét emelkedik a minimálbér.

Fotó: 444.hu

Nem kell a sok duma, itt most a számok játszanak döntő szerepet, úgyhogy mindenki vérmérsékletétől, nemétől, politikai szimpátiájától, vallásától, menekültekhez fűződő viszonyától függetlenül ítélje meg, hogy jól működnek-e a magyar reformok, ha ilyen átverésekkel kell reklámozni. K. Gy. Béla ugyanis - aki nyugdijkiegészitésként az arcát adja az Orbán-rezsim legújabb sikerpropagandájához – azt állítja, hogy újra nő a minimálbér Magyarországon. Ebben az állításban ugye nem az a lényeg, hogy emelkedik, hanem, hogy újra emelkedik, mintha eddig stagnált, netán csökkent volna. Ha eddig kétségeink lettek volna, vagy kihagyott volna az emlékezetünk az utóbbi időkben, akkor nézzük meg, mit ír erről a kérdésről Wikipédia:

Forrás: Wikipédia  

A táblázatból kiderül, hogy egyedül 2003-ban maradt ugyanannyi a minimálbér összege, mint az előző évben. Ez az eset nem csak azért felháborító, mert egy nyilvánvaló hazugságra épít, hanem mert annyit nem néz ki a kormány belőlünk, hogy leellenőrizzük az állításait. Az internetes világban ez már sem időt, sem fáradtságot nem jelent, úgyhogy csakis a tunyaságunkban, fáradtságunkban és kiábrándultságunkban bízhatnak a hatalmon lévők és a kampányaikat kifundáló kommunikációs tanácsadók. K. Gy. Bélát tehát nem csak az hitelteleníti, hogy korábban minisztériumi főtanácsadó volt, hanem az is, hogy amit a plakáton állít, egész egyszerűen nem igaz. Mert ahogy egy ismert dakota közmondás mondja: "Ha egy apacs értetlenkedve néz rád, az nem azt jelenti, hogy értelmi fogyatékos, hanem azt, hogy nem érti, mi a fenét akarsz mondani neki."   

A sumákolás, nagyotmondás és parasztvakítás nagymestereként számon tartott Orbán-kormány ezúttal még önmagát is felülmúlta. Amit a déli határon épülő kerítés kapcsán a hatalom kommunikátorai összehordtak eddig, az tényleg minden határon túl megy, még talán a szerb-magyaron is. Kiderült, hogy egyelőre úgynevezett pengés drótkerítések egymásra helyezésével váltják ki az eredetileg négy méter magasra tervezett határzárat. Ez két dologra jó: Betartják az Orbán Viktor által kiszabott határidőt, másrészt állatok ezreit küldik vágóhídra. A menekültek pedig egy palló segítségével könnyedén átjutnak ezen az akadályon, ha pedig szerszámaik is vannak, akkor átvágják a drótot.

Fotó: NÉGYmadár

Nincsenek meglepetések, és mégis vannak. Szinte meg sem lepődünk azon, hogy már megint nem úgy vannak a dolgok, ahogy ígérték, vagyis nem úgy épül a kerítés, ahogy állították, nem lesz olyan, ahogy tervezték, és persze nem annyiba kerül, amennyire eredetileg taksálták. No, de hagyjuk is ezeket, hiszen Orbán Viktor tusványosi bejelentése után már lehetett tudni, hogy valami sumákság van a dologban, egy valamire való kerítést ugyanis nem lehet felhúzni augusztus végéig.

A méregdrága úgynevezett NATO kerítést most rohammunkával húzzák ki Ásotthalom, Röszke és Mórahalom környékén a közmunkások, így az egykor jobb sorsra érdemes homokhátsági táj egyre jobban kezd hasonlítani a második világháborús normandiai partvidékre. Egy hadsereg rohamát talán lassítani tudja ez az összegöngyölt pengés kerítés, ám a túloldalról érkező menekülteknek is csak a menetidejét növeli. Biztonságpolitikai szakértők előre megmondták, hogy egy ilyen „műszaki zár” nem alkalmas arra, hogy feltartóztassa a hazánkba igyekvő migránsokat.   

fotó: index.hu

Közben kártalanítani kell a gazdákat, akiknek a földjein halad a kerítés, melyről most az a kormányzati kommunikáció, hogy két vonalban fogja védeni hazánkat a migránsok fenyegető hada ellen. Minden menet közben alakul, olyan sietséggel rontanak neki mindennek, hogy nem csoda, ha fontos részletek elkerülték a döntéshozók figyelmét. Ezért lenne érdemes esetleg kikérni a hozzáértők, a helyiek, különösen az érintett települések polgármestereinek véleményét.

Bár senki sem volt kíváncsi Molnár Róbert, kübekházi polgármester véleményére, ő mégis hangot adott annak az aggodalmának, hogy a fürdővízzel több gyereket is kiöntenek az illetékesek. Levelet írt Pintér Sándor belügyminiszternek, melyben több fontos körülményre is felhívta a figyelmet. Persze válaszra sem méltatták, de ezen már nincs mit csodálkozni.

A kübeki hármas határnál Románia felől három lépéssel megkerülhető lesz a tervezett kerítés – nyilatkozta nemrégiben a Csongrád megyei település első embere, ami persze nem újdonság. Molnár úgy véli, a határzár nem a menekülteknek szól, hiszen ők már itt vannak. – Ha a kormány komolyan venné a problémát, nem az óriásplakátokról csöpögne a gyűlölet. Minket eddig nem keresett meg senki a kerítéssel kapcsolatban, a földmérők sem kopogtattak nálunk – mondta.

Fotó: 444.hu

Arra is kevesen gondoltak a kormány illetékesei közül, hogy vannak olyan szakaszok a határon, melyeket nem lehet lezárni kerítéssel. Ilynek a csatornák, mocsaras, nehezen járható szakaszok, a Tisza és ártere, valamint a vasúti útvonalak. Ezeken a “lyukakon” gyakorlatilag a nap huszonnégy órájában őröket kellene állomásoztatni, ami nehezen kivitelezhető egyelőre.  

Sokan mutattak rá arra a tényre is, hogy milyen szomorú sors vár azokra az állatokra, melyeknek az évszázados vonulási útvonalait vágja ketté ez a kerítés. A pengék ráadásul rendkívül veszélyesek, főleg a nagyobb testű állatokat sebesítik meg, amikor az éjszaka sötétjében belesétálnak, esetleg belerohannak ezekbe az éles csapdákba. Gondoljuk csak el, hogy mi lesz a gemenci vadállománnyal, mely rendszeresen átjár a két ország közötti csapásokon, ösvényeken. Előfordulhat, hogy az őzek, szarvasok és vaddisznók jelentős része a szerb oldalon reked, de ha itt maradnak, akkor sem járnak sokkal jobban. Kérdés, hogy a vadgazdálkodás szakemberei mikor merik nyilvánosan elmondani, hogy milyen szomorú következményei lehetnek ennek az építkezésnek.

A jelenlegi helyzetben a félelem leküzdése a legfontosabb feladata a különböző területek szakértői számára, hiszen ha csak utólag emelik fel a szavukat, már késő lesz. Ahogy egy dakota közmondás mondja: “Ha későn mondod, hogy uff, akkor ne csodálkozz, ha valaki a mondat vége előtt előrántja a coltját.”

Nem a szerb-magyar határra terezett 175 kilométeres kerítés egy hónap alatt történő megépítése az első olyan eset, amikor a realitásoktól elszakadva olyat ígér a miniszterelnök, aminek nincs túl sok esélye. Ha sikerül is erőltetett tempóban összehozni a határzárat, az nem Orbán Viktornak, hanem a műszaki katonák és a közmunkások áldozatos munkájának lesz köszönhető. A felelőtlen ígérgetésnek gazdag históriája van a különböző fideszes korszakokból. Lássuk ezek közül a legtanulságosabbakat!

Fotó: nol.hu

1. Egymillió új munkahely. A második Orbán-kormány a 2010-es fülkeforradalmat követően határozta el, hogy tíz év alatt egymillió adózó munkahelyet teremt. Legalább 1000 milliárd forintnyi forrást kívánt ennek a célnak érdekében bevonni a vállalkozásokba. A cél nemes, ám irracionális volt, bár a fele még megmaradt ennek a törekvésnek a megvalósítására kijelölt időnek. Ha a közmunkásokat és közfoglalkoztatottakat, illetve a külföldre járó magyar munkásokat is beleszámítjuk az adózó munkavégzők közé, akkor is igen távol állunk ettől a céltól. Az is igaz, hogy a második Orbán-kormány kormányzása kezdetén akár 10 százalékos GDP növekedést is reálisnak tartott, aztán jött a kiábrándulás, vagyis évekig csökkentek a gazdasági mutatók.

2. Olimpia. A sportmániás miniszterelnök pályafutása megkoronázásának tartaná, ha hazánk egyszer a világot fogadhatná egy budapesti olimpia rendezésével. Kár hogy ennek a terveknek az előkészítése, kommunikációja szinte semmiben sem tér el más, mutyigyanús projektekétől. Ugyanolyan keveset tudunk az olimpiai előkészületekről, mint a paksi beruházás részleteiről. A titkolózás persze annak a makacs ténynek is köszönhető, hogy Magyarország egyelőre nem rendelkezik azokkal a feltételekkel, melyek szükségesek lennének egy ilyen nagy sportesemény megrendezéséhez. Elsősorban gazdaságunk fejlettségi szintje kevés ahhoz, hogy ilyen nagyot merjünk álmodni. Persze a projekt arra jó, hogy sok pénzt el lehet költeni, nemzeti büszkeséget lehet vele dagasztani, politikai tőkét lehet belőle kovácsolni.

3. Önfenntartó felsőoktatás. Ha létezik lázálom, akkor ez az. A felsőoktatás nem egy szabadpiaci vállalkozás, hanem egy hosszú távú befektetés az állam részéről. Pénzt áldoz állambácsi arra, hogy később jó szakemberei legyenek az állami és magánszektorban, hogy a felsőoktatási intézményekből kikerült emberek a tehetségükkel, megszerzett tudásukkal mozdítsák előre közös ügyeinket. Azt elvárni a magyar lakosságtól, hogy önmaga finanszírozza meg ennek a hatalmas, költséges intézményrendszernek a fenntartását és működését, finom szólva is az emberek anyagi lehetőségeinek félreismerését feltételezi.

4. Klik. Ugyanez a helyzet tulajdonképpen az alapszintű és a középiskolai oktatással is. Az állam érdeke, hogy jó színvonalú legyen a közoktatás. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ létrehozásával tulajdonképpen semmi más célja nem volt a kormánynak, mint megszabni, kik vezethetik az iskolákat. Több „csókos” vezető kinevezése bizonyította ezt a félelmet, ugyanakkor agyonadminisztrált, irányítani képtelen agyagóriásként képtelen ellátni az iskolai rendszer működtetését és felügyeletét a Klik. Ez is egy megalomániás álom volt, ami csúfos kudarccal végződött, hiszen forráshiánnyal, szakmai gondokkal és szervezetlenséggel küzdő szervezetként az egyik legtöbb fejfájást okozó intézmény lett a harmadik Orbán-kormány idején. Létét pusztán annak köszönheti, hogy az illetékeseknek nincs ötletük arra, hogyan csinálhatnák vissza a dolgokat.

Fotó: 168ora.hu

5. Devizahitelesek megmentése. A kormány háromszor gyürkőzött neki a bankok elpáholásának, ám hiába igyekezett Döbrögiként bemutatni a bankokat, és hiába fényezte magát Ludas Matyiként, a dolog rosszul sült el. Kizárólag abban ért el sikereket a kormány, hogy előnyökhöz juttatta azokat az adósokat, akiknek egyébként sem jelentett gondot a forint romlása következtében megnövekedett devizahiteleiket fizetni. Akik azonban fizetésképtelenekké váltak, vagy olyan súlyos teherként nehezedett rájuk a hitel, hogy nem maradt pénzük egyéb kiadásokra, vajmi keveset éreztek a mentőcsomagok jótékony hatásaiból. Erre a történetre szokták mondani, hogy nagyobb volt a füstje, mint a lángja. A probléma csak az, hogy sokszor füstmérgezésben többen halnak meg, mint a tűzben.

6. Brókerbotrányok. A Questor, Buda Cash, Hungária Értékpapír károsultjainak megmentése nagyon hasonló átverés volt, mint a devizahitelesek hitegetése. A hangzatos kijelentések, a nagy csinnadrattával bejelentett törvénymódosítások ellenére a károsultak egyre haragosabbak, mert a kártalanítás finoman szólva sem teljes körű és kielégítő A botrányokat övező politikai összefüggések sem tettek jót a probléma kezelésének, úgyhogy ebben az esetben is megállapíthatjuk: Kevesebb is elég lett volna.

Fotó: origo.hu

7. A magyar foci kiemelése a trutyiból. No, ehhez tényleg merészet kellett álmodnia Orbán Viktornak. Abból a mély pöcegödörből ugyanis, amiben a magyar labdarúgás van, ennél kétszer több stadion sem húzná ki a kormány.  Más kérdés, hogy először a feje tetejéről a talpára kéne állítani a problémát. Nem a stadionok korszerűsége, mérete, netán hiánya okozta a magyar foci mélyrepülését, hanem az a hozzáállás, amely szinte semmit sem változott azóta, hogy Orbán Viktor Csányi Sándoron keresztül gyakorlatilag saját hatáskörébe vonta a sportág irányítását. A magyar mérkőzések szánalmas színvonala, a nézőszám pangása, a nemzetközi porondon rendszeresen elvérző csapatok, valamint a válogatott eredménytelensége jól mutatja, hogy sem a nagy szavak, sem a sokmilliárd forintos állami támogatás nem oldotta meg ezt akudt problémát. Mert, ahogy egy dakota közmondás mondja: „Lehet nagyot álmodni, de ha az ébredéskora bilibe lóg a kezed, akkor inkább kis dolgokkal foglalkozzál.”

Minden rosszban van valami jó. Ez az őrületes közhely jut eszünkbe mindarról, ami az utóbbi hónapokban Magyarországon történik. Mióta ugyanis a kormány hathatós támogatásával a közbeszéd vezérfonala a menekültügy lett, olyan dolgok derültek ki a keményen dolgozó magyar emberekről, melyek korábban csak halványan derengtek a Nemzeti Együttműködés Rendszerének horizontján. Most azonban - ahogy mondani szokás Kiskunlacházán – elvált a kaki a májtól, úgyhogy lássuk, milyen tényekre döbbentünk rá mióta beindult ez az őrület.

Fotó: elniveresen.hu

1. A magyar embereket soha nem érdekelte különösebben a külpolitika, de a tájékozatlanságnak, közönynek és összeesküvés-elméleteknek az katyvasza, amely kirajzolódik a spontán megnyilatkozásokból, elborzasztó. Mivel a többség nincs tisztában a szíriai polgárháború kegyetlenségével, az Iszlám Állam brutalitásával, az iraki állapotok tarthatatlanságával, nem csoda, ha a menekülteket egyszerűen sivatagi cigányoknak, jobb esetben nyerészkedő gazdasági menekülteknek tartják, akik el akarják csaklizni az álláskeresési támogatásunkat, és persze szemet vetnek a tüzes magyar menyecskékre. Az ok-okozati összefüggések kutatásának igénye sincs meg sok honfitársunkban, így nehéz elmagyarázni nekik, hogy a menekült azért menekült, mert valahonnan, valaki elől menekül.

2. Az empátia teljes hiánya vezetett oda is, hogy a legtöbben meg sem próbálnak különbséget tenni menekült és menekült között. A menekültügyi eljárások lényege pont az, hogy egyedileg állapítsák meg a hatóságok az ide érkezők státuszát. Egy Koszovóból érkező albán például egészen más megítélés alá esik, mint egy Iszlám Állam elől menekülő iraki jazidi. Az előbbiek ugyanis egy független országból jöttek, melyet Magyarország az elsők között ismert el, ahol nincs polgárháború, nem üldözik a politikai ellenzéket, a gazdasági nehézségek ellenére ezért az albánoknak semmi esélyük nincs menekültstátuszt szerezni nálunk. A jazidik teljesen más tészta, hiszen őket kegyetlenül üldözik dzsihadisták, ha nem térnek át a szunnita iszlám hitére, akkor a legrosszabbra számíthatnak. Sokak családját kiirtották, értékeiket, ingatlanjaikat elvesztették, szó szerint földönfutóvá váltak. Teljesen más a kilátástalanságból menekülő bangladesi, a terrorista csoportok megfélemlítései elől menekülő szomáliai, és a szíriai vérontás elől menekülő keresztény helyzete, mégis mindannyian jogosultak arra, hogy tisztességes módon vizsgálják meg az ügyüket.

Fotó: helsinki.hu

3. És ha már a keresztényeknél tartunk, említsünk meg egy nagyon szembetűnő jelenséget. Megdöbbentő a magyarországi történelmi egyházak passzivitása ebben a helyzetben. Néhány kisebb, a kormány által az egyházi státusától megfosztott vallási közösségen kívül egyetlen felekezeti vezető sem tette szóvá a menekültek elleni hisztériakeltés romboló társadalmi hatásait. A karitatív szerepüket oly előszeretettel hangsúlyozó magyar keresztény egyházak még szavakban is csak ímmel-ámmal emeltek szót az ellen a gyomorforgató plakátkampány ellen, amely minden keresztény szellemiségű ember ízlésével szembement. Arról nem is beszélve, hogy a segítség kézzelfogható részéből szinte egyáltalán nem vette ki a részét eddig egyetlen nagy egyházunk sem, így önkéntes civil csoportok vették át azt a szerepet, melyet a magyar karitatív szervezetek külföldi krízisek esetében (nagyon helyesen) ellátnak. Ebből csak arra tudunk következtetni, hogy az egyházak és a különböző karitatív szervezetek annyira félnek a kormánytól, illetve annyira le vannak kötelezve neki, hogy nem merik azt a minimális társadalmi szerepvállalást sem a beteljesíteni, amit önmaguktól is elvárnának. Kérdés, hogy milyen krízisnek, netán humanitárius katasztrófának kell bekövetkeznie ahhoz, hogy ezek a szervezetek végre mozgósítsák intézményeiket, és meglévő infrastruktúrájukat?

4. Meglepően könnyedén tett egyenlőségjelet az emberek tudatában a kormány a hazánkba illegálisan belépők, és azok között, akik itt szeretnének letelepedni. A több tízezer hazánkba érkező migránsról elég sikeresen hiteti el a kormány, hogy veszélyt jelentenek a munkánkra, a közbiztonságra, sőt az egészségünkre is. Az a tény teljesen elsikkadt ebben a kommunikációs cséphadarásban, hogy alig több mint 4 ezer menekült kapott letelepedési engedélyt hazánkban egy év alatt, ami azt bizonyítja, hogy kevesen kérik ezt a státuszt, és ennél is kevesebben kapják meg. A helyzet most az, hogy a magyarok többsége vagy elhiszi azt a dajkamesét, hogy százezrekről kell gondoskodnunk, vagy ha ezt nem is veszik be, de azok az 1-2 napot hazánkban töltő migránsok léte is böki a csőrüket, akik a szó szoros értelemben is átutazók nálunk. Azt viszont kevesen teszik szóvá, hogy több mint 2500 külföldi vásárolt letelepedési kötvényt az utóbbi években meglehetősen zavaros hátterű, javarészt külföldön bejegyzett cégeken keresztül, így milliókért gyakorlatilag bárki tartózkodási engedélyhez juthat Magyarországon. Fogalmunk sincs, hogy kik ezek az emberek, lehetnek akár ukrán cigarettacsempészek, iraki emberkereskedők, bolíviai drogbárók, de ha letették a lóvét, nem számítanak holmi nemzetbiztonsági kockázatok. Az egy szál nejlonzacskóval érkező szerencsétlent viszont úgy állítják be a közszolgálati médiában, mintha elsődleges céljuk az lenne, hogy megerőszakolják a magyar nőket, felrobbantsák az összes turulszobrot, de legalábbis lefertőzzék az iskolásokat, még mielőtt megkezdődik a tanév.  

    Fotó: hvg.hu  

5. Rávilágított a mostani helyzet arra a kommunikációs törvényszerűségre is, hogy ha valaki túlpörgeti a kampányát valami vagy valakik ellen, akkor ez vissza is üthet. Érezhető volt a kormány részéről a zavar, amikor megvertek egy szegedi lányt, mert félvér, egyébként magyar állampolgár barátja védelmére sietett. A másik ilyen jel, ami a legfrissebb botrány a menekültügy kapcsán kirajzolódott, hogy a baranyai Martonfára és a zalai Sormásra tervezett menekülttáborokat a helyi lakosok egyöntetűen elutasítják. Két olyan településről van szó, amelyek igen messze vannak a menekültek jelenlegi útvonalától, a hisztériakeltés azonban olyan sikeres volt, hogy nincs ma Magyarországon olyan település, ahol többségben lennének egy ilyen létesítmény megépítésének támogatói. Azon pedig érdemes elgondolkodni, hogy miért a horvát határ közelébe tervezik ezeket a táborokat. Tán csak nem azért, mert számolnak azzal, hogy a most épülő kerítés miatt erre a szakaszra terelődik a menekültek vonulása?

„Ha a prérin kell kóborolnod, szinte mindegy, hogy a sápadt arcúak golyója, a farkasok, vagy éhség végez veled, de az nem mindegy, hogy méltósággal érkezel-e mag az örök vadászmezőkre, vagy gyáván, meghunyászkodva.”

6. Van azonban az Orbán-kormány számára is egy másik rossz hírünk is. Hiába ment szembe mindenféle humanista eszménynek, hiába próbálta jobbról előzni a Jobbikot, hiába ölt bele milliárdokat a menekültek ellen folytatott kampányba és a szerb-magyar határon épülő kerítésbe, nem tudott visszacsábítani szavazókat más pártoktól. Úgy tűnik, azok sem fognak beállni a Fidesz mögé, akik egyébként helyeslik a határozott fellépést, egyetértenek azzal, hogy inkább fogyjunk el teljesen, de ne települjenek be ide olyan emberek, akiknek bőre kicsit is sötétebb a miénknél. A kormány keményen alájátszott a magyar lakosságban nem is olyan látensen meglévő idegengyűlöletnek, mégsem tudja feledtetni az elmúlt egy év botrányait, azt az arroganciát, ahogy kezelte az ellenzékét, a civileket, illetve az útjába kerülő magyar polgárokat. Tegyük azonban hozzá gyorsan mindehhez, hogy sokan maradtak fideszes szavazók azok közül is, akik keresztény meggyőződésük miatt émelyegve tekintenek fel a kormány menekülteket csicskáztató plakátjaira, netán nem értenek egyet a pengés kerítés megépítésével. Nekik nincs pártjuk, és mégis van, ugyanis ma Magyarországon a kereszténydemokrácia politikai értelemben kiüresedett.

Fotó: atlatszo.hu

7. És következzék a talán legmegdöbbentőbb tény, amit eddig is sejtettünk, de ilyen egyértelműen nem tapasztaltunk eddig. Ha egy külföldi most ismerkedne Magyarországgal, azt mondaná, micsoda nyitott, befogadó ország ez, hiszen közel húsz bejegyzett, országos önkormányzattal rendelkező kisebbség él itt békében a többségi nemzettel, a televíziók sztárjai külföldi származású műsorvezetők, a tehetségkutató versenyeket pedig rendre roma származásúak nyerik meg. Igen ám, de ők a látható kisebbség, akik azért elfogadhatók a többségi társadalom számára, mert tulajdonképpen egzotikumnak számítanak, ilyen értelemben nem érzi veszélyben az egzisztenciáját az, aki egy vietnámi énekes lányt hallgat magyarul énekelni, török étterembe jár, vagy a piacon alkudozik a kínai árussal. A láthatatlan kisebbséget azonban nem, hogy nem fogadja el, de retteg tőlük a többség. Ha készítenének egy felmérést arról, hogy az ország melyik területén toleránsak leginkább a menekültekkel, Csongrád megye valószínűleg az élmezőnyben végezne, holott itt vonul át a menekültek legalább 90 százaléka, és olyan területeken lenne a legnagyobb az elutasítás, ahol szinte még nem is láttak élőben menekültet. Ez nem azért van így, mert Szeged egy balos, netán libsi város lenne, hanem, mert a menekültek emberi lények, akiket nem a tévéből ismernek az itt élők. Ha látja valaki az elesettséget, a reményvesztettséget és az éhséget mások szemében, akkor hiába minden kormányzati propaganda, nem az elutasítás lesz az első gondolata. Még a jobbikosoknak és fideszseknek sem. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha a prérin kell kóborolnod, szinte mindegy, hogy a sápadt arcúak golyója, a farkasok, vagy éhség végez veled, de az nem mindegy, hogy méltósággal érkezel-e mag az örök vadászmezőkre, vagy gyáván, meghunyászkodva.”