Vérszegény focival, meglehetősen halvány hazai szakmai háttérrel is pótselejtezőt érő helyen végzett a magyar labdarúgó-válogatott az Európa-bajnoki selejtezőcsoportjában. Nehéz eldönteni, hogy ez most érdem, esetleg a magyar foci évtizedek óta tartó vergődésének egy újabb állomása. Ha nem lennének –e kérdésnek politikai dimenziói, csak legyintenénk, de a fociőrült magyar miniszterelnök stadionépítési programjának fényében a csapat teljesítménye kőkemény közéleti vitatémává vált.

Fotó: index.hu

A magyar válogatott még Pintér Attilával vágott neki a selejtezőknek, és mindjárt beleszaladt egy hatalmas pofonba, melyet a nem túl acélos északír válogatott mért rá hazai pályán. Aztán jött Dárdai Pál, a csapat kemény, defenzív focit kezdett játszani, és valahogy úgy lépdelt át ellenfelein, mint a magyar jégkorong-válogatott, amely azzal tudta kompenzálni fizikai és technikai hiányosságait az ellenfeleivel szemben, hogy jól szervezett védekezéséből ellentámadásokat indított, és egy-két góllal le tudta győzni ellenfeleit, illetve értékes döntetlenek sorát érte el. A magyar focisták sem műveltek csodát a pályán, de célratörő játékkal hoztak négy kötelező győzelmet (Finnország, Feröer), illetve leikszeltek az ősi rivális románokkal idegenben és itthon. A magyar sportsajtó hallelújában tört ki, amikor még két fordulóval a selejtezők vége előtt is volt esélyünk egyenes ágon bejutni a kibővített létszámú EB-re, de a kötelező optimizmuson túl ez olyan politikai dörgölőzést is sugallt, mintha nem lenne igaz magyar sportújságíró, aki felhívná a figyelmet arra, hogy ez a magyar válogatott a két említett északi válogatotton kívül (melyek a csoport negyedik és ötödik helyén végeztek) senkit sem volt képes legyőzni .

        Fotó: haon.hu

Valljuk be, ilyen halvány csoportban illett legalább a pótselejtezőt érő harmadik helyet megszerezni még akkor is, ha az utóbbi évtizedekben ez a cél is túlzónak tűnt volna. A magyar kormány most már nagyon vágyik egy olyan sportsikerre, melyet közvetlenül becsatornázhatna saját hatáskörébe, hiszen a százmilliárdokat felemésztő stadionépítési program egyelőre semmi kézzelfogható eredményt nem hozott. Pedig Orbán Viktor pragmatizmusát ismerve már régen ott lebeg Damoklész kardja minden sportvezető feje felett, akik azért felelősek, hogy a magyar foci kitörjön a középszerűség és érdektelenség világából. Orbán jól tudja, hogy igény volna a jó focira, és sokat hozna a konyhájára, ha be tudná bizonyítani, hogy érdemes volt elkölteni ilyen tömérdek pénzt egy sikertelen sportágra, amikor a jóval több eredményt produkáló úszók, kajak-kenuzók, jégkorongozók ennek az összegnek a töredékével kell, hogy beérjék.

Orbán Viktornak és pártjának itthon szinte egyeduralma van a sportban. Kormánypárti politikusok vezetik a hazai sportegyesületeket, kádereik azoknak juttatnak költségvetési támogatásokat, akik hajlandók meghajolni a politika mindenhatósága előtt, és azt képesek tönkretenni, akit csak akarnak. Orbán jól tudja, hogy ha kenyér nincs, jó lesz a cirkusz is a népnek, és ha modern stadionokba tudja terelni a szurkolókat, és ezekben a küzdőterekben magyar sikereknek tapsolhatnak a nézők, hajlandók lesznek elnézni neki és kormányának a sok korrupciógyanús ügyet, a magánnyugdíjak elsíbolását, esetleg kevésbé háborítják fel az embereket a brókerbotrányok és a hónapokig elnyúló egészségügyi várólisták.

Fotó: 24.hu

A magyar miniszterelnök segítségére sietett a magyar csodaúszó Hosszú Katinka, hozták az eredményeket a kajakosok, szépen szerepeltek a vívók a világversenyeken, kijutottak az A csoportos VB-re a jégkorongozók, ám Orbán Viktor igazán a foci háza táján szeretne már valami eredményt felmutatni, mert mint a magyar néplélek avatott szakértője jól tudja, hogy a magyarok frusztráltságát igazából a magyar válogatott kiugró sikere tudná orvosolni. Számára egy sikeres EB vagy VB szereplés talán felérne azzal is, ha Budapest megkapná a 2024-es olimpia rendezési jogát. Ehhez képest a magyar válogatott most eljutott odáig, hogy megmérkőzhetünk egy befutó helyért a következő kontinensviadalra. Hogy most ez valós eredmény, vagy csak illúzió, döntse el mindenki magában, ám a tényeket senki sem vitathatja: a magyar fociba forgatott pénz árarány értékben mérve felesleges rongyrázás volt egy forráshiánnyal küszködő országban.

A focira költött összegek részletes elemzése nélkül is jól látszik, hogy ablakon kihajított pénznek bizonyult az, amit infrastrukturális fejlesztésre költöttek, az utánpótlásra fordított támogatás pedig szakmai fontossága ellenére nem hozott látványos változást a magyar labdarúgás szemléletében, ami nélkül a csinos stadionok semmire nem jók. Ha nem akarjuk, hogy ezek az új létesítmények az akasztói Stadler stadion sorsára jussanak, (gárdistákat avatnak vagy birkát legeltetnek benne) akkor jó szellemű, mentálisan stabil, tehetséges sportolókat kell kitermelniük a fociakadémiáknak, ám a gyakorlat szerint a fiatalok épp úgy „elkutyulnak”, amint a felnőtt csapatokban kezdenek játszani, mint a korábbi generációk tagjai.

Van némi populista felhangja annak, ha azt rójuk fel a kormánynak, miért nem áldoz többet az egészségügyre, az oktatásra, és miért önti a fociba számolatlanul a milliárdokat, ám egy szűkös költségvetésű országban (itt ragadjuk meg az alkalmat, hogy gratuláljunk Varga Mihálynak a nemzetközi kitüntetéséhez) ez tényleg luxus. A fociban fontos szerep jut a pénznek, ám ne higgyük, hogy Albánia vagy Izland azért jutott ki az EB-re, mert egy focimániás miniszterelnök addig pumpálta a pénzt a sportágba, amíg az kisgömböcként fel nem falta a szerbeket, spanyolokat vagy németeket. Ha a politika beteszi a mancsait egy ilyen területre, akkor egyre inkább a megfelelni vágyás, a dörgölőzés határozza meg a szakma hozzáállását ahelyett, hogy a teljesítmény, a szakmai háttér minősége dominálna.

                          Fotó: delfinek.hu

Ha voltak is eddig illúzióink azzal kapcsolatban, hogy hol tart a sok hajcihő ellenére a magyar labdarúgás, akkor az vasárnap este elszállt, amikor kikaptunk a tökutolsó görögöktől. A magyar foci minden hibája újra éles kontúrokkal rajzolódott ki a gólokban gazdag meccsen.  A legcsodálatosabb magyar focis kultuszfilmben elhangzik az a kulcsmondat, amely egyszerű bölcsességével azt üzeni, hogy a szegények is tudnak küzdeni, ha összetartanak és tehetségesek. Ideje lenne megszívlelni a Régi idők focijából Minarik Ede bölcsességét, (melyet nem a dakotáktól vett át) mely szerint: „Kell egy csapat!”  

Fideszes források szerint Rogán Antal új minisztériumának egyik fő feladata lesz, hogy állandósítsa azt a felfokozott hangulatot, amit normális országokban csak a kampányidőszakban erőltetnek a választópolgárokra. Úgy tűnik, Orbán Viktor abban hisz, hogy így el tudja kerülni azt a fiaskót, amelyet egy évvel ezelőtt, közvetlenül a megnyert önkormányzati választások után volt kénytelen elszenvedni. Akkor ugyanis a kampányhisztéria elültével pártja fokozatosan vesztett a népszerűségéből.

Fotó: publice.hu

A magyar miniszterelnök többször bizonyította már, hogy igen jól ismeri a nemzetközi munkásmozgalom történetét. Pontosan tudja, hogy a megnyert (fülke)forradalom után nem szabad hátradőlni, a külső és belső ellenségek ellen soha nem szabad szüneteltetni a propagandaháborút, és ha fokozódik a nemzetközi helyzet, keményen oda kell sózni az ellenfeleknek, legyenek azok egykori párttársak, volt miniszterelnök, esetleg volt kollégiumi szobatárs. A tavalyi három választásra alaposan felszívta magát a kormánypárt, nem kímélt sem pénzt, sem energiát, sem rezsicsökkentést ahhoz, hogy kihozza a lehető legtöbbet az országgyűlési, az uniós, valamint a helyhatósági választásokból.

Mivel Orbán ellenfelei gyengék és megosztottak voltak, ő viszont ravasz és kíméletlen, a permanens kampány eredményt hozott. Más kérdés, hogy a választópolgárok fásultak, kiábrándultak lettek attól az adok-kapoktól, ami 2014-ben jellemezte a politikai közéletet. Sokan, sokféle módon magyarázták a Fidesz tavaly őszi mélyrepülését, ám arra kevesen figyelmeztettek, hogy a felfokozott kampányhangulat törvényszerűen üresíti ki a közbeszédet, így az amúgy is szkeptikus többség még inkább elfordul a politikától, mint a választások előtt.

Fotó: 24.hu

Orbán azonban hisz a permanens forradalom lenini eszméjében, és úgy gondolja, hogy nagy hiba volt hátradőlni egy pillanatra is a három győztes választás után. A fülkeforradalmi lelkesedés alábbhagyott, az emberek gyorsan rájöttek, hogy hangzatos kampányszlogenek teljesen üresek és értelmüket vesztették a győztesek kihirdetése után, ezért vagy átvándoroltak az ellenzékhez, vagy eltávolodtak a politikától, vagy fenntartásokkal ugyan, de megmaradtak kormánypárti szavazónak. Egy ilyen közönyös, már-már apátiába süllyed társadalom kiszámíthatatlan reakciókkal borzolja a hatalmon lévők idegeit. Ennek legékesebb példája a netadó elleni erőteljes tiltakozás, majd a diákok tüntetései az önkényes kormányzati intézkedések miatt.

A helyzetet csak súlyosbította, hogy a kormányzati kommunikáció magánkézben lévő ékkövei (Hír TV, Lánchíd Rádió, Magyar Nemzet) a tulajdonos Simicska Lajos lázadása miatt eltávolodtak a hatalomtól, finom kritikával bizonytalanították el az orbáni adminisztráció mellett kitartó kormánypárti szavazókat. Nem segítettek tisztára mosni a korrupció gyanújába keveredett kormánypárti politikusokat és oligarchákat, ugyanakkor egyre nagyobb teret adott ellenzéki véleményeknek is.A kormány erre csak nyilvánvaló csúsztatásokkal értelmetlen plakátkampányokkal és nemzeti konzultációval tudott válaszolni.

Orbán Viktor tudta, hogy két dolog mentheti meg a bukástól: Egyrészt egy új médiabirodalmat kell felépítenie, másrészt újra neki kell tematizálnia a közbeszédet. A kormányhű média felépítését azonnal megkezdte a Habony-Vajna tandem, ugyanakkor a migránskérdés szinte besétált a kormányfő legszebb álmaiba. Ennél tökéletesebben nem is lehetett volna elterelni az emberek gondolatait a korrupcióról, a romló közállapotokról és a a kormány működési zavarairól. De erről már sokat írtunk…

Fotó: nemzeti.net

A legfőbb kérdés most az, hogy valóban segít-e majd a Fidesznek az, ha Rogán Antal és csapata a reá bízott hatalmas állami reklámpénzek segítségével állandósítja a kampányüzemmódot? A magyar társadalom mentális állapotát most nehéz megítélni, mert a menekülthisztéria subája alatt most még igen intenzíven feszülnek egymásnak az indulatok. Lényegében árnyékbokszolás folyik, hiszen a menekültkérdés elsősorban a befogadó országok problémája, nálunk viszont olyan kitartóan rágják a gittet a bevándorlók ellen felheccelt kormánypárti szavazók, mintha olyan súlyos problémával kéne szembenéznünk, mint Németországnak. Ha tisztulni kezd a kép, lassan elpárolog a harag és a félelem a lelkekből, azt vesszük majd észre, hogy teljes harci díszben ott áll velünk szemben Rogán Antal és csapata, és újabb csatába hív bennünket újabb kitalált vagy valós ellenségek ellen. Csak rajtunk múlik, hogy mit válaszolunk erre. Azt mondjuk majd, hogy kösz, ennyi elég volt a küzdelemből, most már építkezzünk, vagy egy dakota közmondás szellemében azt valljuk: „Amíg harcolunk az ellenséggel, a csatzaj legalább elnyomja a gyomrunk korgását.”

Ha egy Európán túlról érkező probléma kezdi ki az Európai Unió egységét, akkor igen komoly nehézségekkel kell szembenéznie minden polgárnak, aki tagja ennek a politikai, gazdasági és kulturális közösségnek. Különvélemények persze lehetnek, vitázni is kell arról, mi lenne a jó megoldás, de azt a mai helyzetben nem engedheti meg magának az EU, hogy a tagállamok egymásra tolják át a felelősséget és a terheket.

Fotó: index.hu

1. Ha az Európai Unióban nincs egyetértés arról, miként kell viszonyulni a Közel-Keletről érkező menekültekhez, akkor azt a látszatot kelti, hogy nincs közös platformon sem az emberi jogok, sem a migráció haszna és veszélyei megítélésében. Történelmi és kulturális okok miatt érthető, hogy főként a keleti tagországok nagyon berzenkednek attól, hogy menekülteket fogadjanak be, de amennyiben Magyarország, Csehország, Románia és Szlovákia kimaradnának a kvótarendszerből, az rossz üzenet lenne a világ és az unió polgárai felé. Azt sugallná, hogy egyesek nem osztják azt a nézetet, mely szerint azok, akik az életüket mentik egy polgárháború poklából, és menedéket kérnek az EU-tól, nem érdemelnek meg civilizált bánásmódot. És ezzel együtt, a szolidaritás jegyében a legkevesebb, amit ebben a helyzetben tenni lehet, hogy a tagországok erejükkel arányos részt vállaljanak ebből a teherből.

Fotó: index.hu

2. Ha a nyugati országok vezetői rábólintanának az olyan módszerekre, melyeket Magyarország alkalmaz menekültkérdésben (kerítés, statáriális menekültügyi eljárás, migránsok buszoztatása határtól határig), akkor belesétálnának abba a csapdába, amit Orbán Viktor kormánya állított fel hosszú hónapok szívós munkájával. Ha ugyanis a határok lezárulnak Németország és Ausztria, majd Ausztria és Magyarország között, akkor a dominóelv folytatásaként a horvát-magyar határszakaszt is „légmentesen” lezárja a magyar kormány, a menekültek pedig Horvátországban, Szerbiában, Macedóniában és Görögországban rekednek télire, ami egészen biztos, hogy humanitárius katasztrófához vezet ezekben az országokban. A helyzet olyan tarthatatlanná válhat, hogy menekültek százai rohamozhatják meg a magyar pengés kerítést, és amikor a hideg és az éhség már végképp kilátástalanná teszi a menekültek helyzetét, akkor már a magyar katonák és rendőrök fegyverei sem tarthatják vissza őket. A gyors, hatékony és közös fellépés ezért érdeke Magyarországnak is, de ehhez némi rugalmasságot kéne mutatni a német terv irányába az Orbán-kabinetnek.

"Orbán a háttérben ugyanis úgy alkudozik az uniós vezetőkkel, mint egy balkáni lókupec, aki sánta gebéjéért cserébe nem csak új lovat, de díszes nyerget is szeretne kapni."

3. Ideje lenne szembesülnie minden uniós tagállam kormányának azzal, hogy a menekültügy annál sokkal fontosabb kérdés, hogy mindenki saját belpolitikai céljaira használja azt. A leglátványosabban kétségtelenül a magyar kormány kreált belpolitikai ügyet abból, hogy rajtunk keresztül szerettek volna eljutni menekültek százezrei Németországba, de azért ne mentsük fel se a szlovák, se a horvát, se a szerb, és a görög, de még a német és osztrák politikai vezetést se. Némi önmérséklet nem ártana, hiszen a közös megoldás kidolgozása és megvalósítása az első pillanatban akár népszerűségvesztést is hozhat a hazai közvélemény-kutatásokban, ám ha mindenki a saját pecsenyéjét sütögeti, a probléma csak tovább eszkalálódik. Orbán Viktor azért kulcsfigura ebben a kérdésben, mert ha sikerülne őt is beterelni a közös akolba, akkor nem reménykednének a hozzá hasonló helyzetben lévő keleti vezetők is abban, hogy parlamenti választásokat tudnak azzal nyerni, ha a ciklusuk végén ki tudják mutatni, hogy egyetlen migránst sem fogadott be az országuk.

Fotó: index.hu

4. Márpedig Orbán Viktor feltett szándéka ez Magyarországon. Mivel lassan mandátuma idejének közepén jár a kormánya, és semmi érdemit nem tett le a választók asztalára, most befogta a vitorlájába a migránsok érkezése keltette erős érzelmi viharokat. Merkel és Hollande jól tudják, hogy Orbán játéka igen veszélyes az egész európai közösségre nézve. Abból a második világháború utáni politikai hagyományból indulnak ki, hogy egy demokratikusan működő államban a hatalmon lévők semmilyen kisebbség ellen nem folytatnak központilag irányított propaganda-hadjáratot, vagyis, ha vannak is fenntartásaik a menekültekkel kapcsolatban, azt nem teszik a hivatalos kommunikációjuk részévé, ahogy ezt Orbán Viktor kormánya csinálja hónapok óta. A német és francia álláspont valószínűleg úgy körvonalazódik, hogy adnunk is kell valamit ahhoz, hogy elvegyünk. Vagyis befogadunk olyan menekülteket, akiknek az élete biztosan veszélyben lenne, ha visszaküldenénk őket, ám azok, akiknek van esélyük az újrakezdésre a saját hazájukban, térjenek vissza oda, ahonnan elindultak. Kemény alkudozások lesznek arról, ki maradhat, és kinek kell távoznia, de így a kecske is jóllakik, és a káposzta is megmarad. Orbán Viktor azonban a kecskét és a káposztát is meg akarja enni reggelire.

5. A kvótarendszer nem tökéletes megoldás, de üzenet a világ felé, hogy az EU nem egy kiüresedett intézmény, hanem egy egységes politikai közösség. Merkel azért nem engedheti, hogy Magyarország, vagy bármelyik keleti állam kimaradjon belőle, mert azzal a széthullást, az egyet nem értést üzenné kifelé és befelé egyaránt. Nem véletlenül fogalmaz rendkívül keményen Francois Hollande, amikor Orbán Viktor álláspontjáról nyilatkozik: „Európa egy értékközösség, akik nem osztják annak értékeit és elveit, el kell gondolkodniuk azon, hogy helyük van-e az Európai Unióban.” Kemény szavak, de nem túlzóak. Orbán a háttérben ugyanis úgy alkudozik az uniós vezetőkkel, mint egy balkáni lókupec, aki sánta gebéjéért cserébe nem csak új lovat, de díszes nyerget is szeretne kapni. Angela Merkel azért bírálja olyan kitartóan a magyar kerítésépítést, mert egyrészt tudja, hogy ez Orbán aduásza ebben a játszmában, összeurópai értelemben viszont ez a műszaki zár csak odébb tolja a problémát. Egy ősi dakota közmondás ugyanis feltűnően hasonlít egy magyar népi bölcsességre: „Ha az én lovam megdöglött, pusztuljon a szomszédé is.”  

Egyre elképesztőbb kijelentéseket tesznek magyar kormányzati tisztségviselők a menekültügy kapcsán, de ami viszi a pálmát, hogy most már lényegében a nemzetközi baloldal nyakába varrják mindazt, amit a világban migrációs válságnak szokás hívni. Lázár Jánostól Rogán Antalon át Kósa Lajosig mindenki megvillantott már valamit abból a habonyi szellemi szikrából, amely összegyúrja a muszlim népvándorlást a nemzetközi baloldal összeesküvésével, melynek végső célja az Orbán-kabinet megbuktatása.

Fotó: mandiner.hu

Nem akarjuk untatni a kedves olvasót a Csongrád megyei rendőrség közleményeivel, de a legújabb hír megér egy rövid idézetet: „Fejszenyéllel bántalmazta vitapartnereit egy 30 éves hódmezővásárhelyi Kövegyen. A rendőrök Kardoskúton fogták el.” Végre visszatértek a régi idők klasszikus közleményei, verekedő, fenyegetőző magyar állampolgárokkal, akik lakhelyét, cselekményük és elfogásuk helyszínét el tudjuk helyezni a térképen. Egészen idén februárig az ilyen jellegzetesen hazai bűnesetek uralták a megyei kapitányság híradásait, aztán megjelentek a migránsok a déli határoknál, és innentől kezdve csak a statisztikák körül forogtak a jelentések.

Hónapok óta csakis az volt a kérdés, hogy ma több szír, afgán, iraki menekült érkezett-e meg a zöldhatáron át, mint tegnap. A kövegyi incidens visszahozta a hamisítatlan „békebeli” hangulatot kicsiny megyénkbe, bár a tettes már Békésben kapták el. Vajon a 175 kilométer hosszan kiépített műszaki zárnak köszönhetjük, hogy a zömében muszlim vallású migránsok kiszorultak a rendőrségi híradásokból, és visszatértek erre a színtérre a hazai rosszfiúk? Nem tudható, hiszen a rendőrség kommunikációját is központilag irányítják, mint ahogy szinte mindent, ami az állam hatáskörébe van becsatornázva. Fogalmunk sincs ugyanis, hogy pontosan mennyien jönnek át a GYODA fedőnevű műszaki záron, ugyanis a magas kerítés továbbra is csak nyomokban látható a déli határszakaszon.

A migránsügy amúgy is új szakaszába lépett, hiszen immár globális dimenzióba helyezte a kérdést az Orbán-kormány kommunikációja. A renitens horvát miniszterelnök például a szocialista internacionálé megrendelésére tereli a menekülteket a magyar határhoz, és a szintén szociáldemokrata osztrák kancellár is a magyar nemzeti kormány megdöntésére szövetkezik balos társaival. Azzal vagyunk kénytelenek szembesülni, hogy megint bedobta a hidrogénbombát a Habony Árpád nevével fémjelzett kormányzati kommunikációs csapat: nálunk minden rendben menne, ha ezek a nemzetek felett álló internacionalisták nem próbálnának mindig drága hazánkra támadni.

                            Fotó: facebook.hu

Kétségtelen, hogy eddig mindig hozott a kormány konyhájára valamennyi szavazatot, ha arra a nemzeti közhelyre játszott rá Orbán Viktor, hogy a magyarokat azért támadja mindenki, mert túl egyediek, túl tehetségesek, túl megengedőek vagyunk. A gonosz egyszerűen nem tudja megemészteni, hogy Európa közepén van egy nemzet, amely mindenben túlnő a környezetén, és nem hajlandó meghajolni a nagyobb nemzetek gyarlósága előtt. Nagyon csábító gondolat, minthogy azt is jó ismételgetni, hogy lényegében mindent a magyarok találtak fel a világon, az összes Nobel-díjasnak magyar felmenői voltak, és a nemzetközi sztárok ősei is szinte mind a Kárpát-medencéből vándoroltak ki. A hazai baloldal és nemzetközi csatlósai abban érdekeltek, hogy ez a nép továbbra is kiszolgáltatott, szegény és kicsi maradjon.

Nos, ebbe az okoskodásba csúszik némi hiba, hiszen ha minden baloldali politikus a világban a magyar miniszterelnök skalpjára vadászna, akkor nem Robert Fico, szociáldemokrata szlovák miniszterelnök lenne Orbán Viktor legfőbb szövetségese a menekültek elleni keresztesharcban, nem vele együtt utasítaná el a kereszténydemokrata Angela Merkel által javasolt kvótarendszert. Hogy a dolog ne legyen ilyen egyszerű, ott van a szintén jobboldali lengyel kormány, mellyel annak ellenére nem talál közös hangot a magyar vezér, hogy a visegrádi országok közül Lengyelország legbefolyásosabb, és mindig adja magát a hivatkozás a hagyományos lengyel-magyar barátságra, ha éppen össze kéne fogni valamilyen nemes ügy érdekében.

Orbán Viktor bevallottan pragmatikus politikus, ezért nincs különösebb elvi alapja annak, hogy megbélyegezze azokat, akik éppen nem az ő nézeteit vallják. Nagyszerűen együtt tud működni a kommunista Kínával, Vietnámmal, olyan volt szovjet pártvezetőkkel, akik jelenleg valamelyik közép-ázsiai ország diktátorai, de nem zavarja az sem, ha olyan arab monarchiák uralkodóival üzletel, akik mindenkit üldöznek, akik veszélyesek a hatalmukra, legyenek azok balosok vagy jobbosok. És persze ne feledkezzünk meg arról az oroszbarátságról sem, amit annak ellenére sikerült elfogadtatni saját táborával, hogy alig negyed százada még ő maga mutatott ajtót a szovjet csapatoknak. A magyar kormány pragmatizmusa és propagandája csupán akkor ér össze, amikor éppen egy olyan politikus bírálja a magyar kormányt, aki történetesen baloldali, esetleg liberális párt színeiben politizál.

Fotó: hircsarda.blog.hu

Orbán Viktor kormánya valójában nem a nemzetközi baloldal ellen vív keresztes háborút, hanem mindenki ellen, akinek nem tetszik, ahogy visszavágta a magyar demokratikus állam szárnyait, akik számára fontosak a nemzetközi és az uniós jog előírásai, akik szerint nem kerítéssel és embertelen, egyben betarthatatlan jogszabályokkal lehet kezelni a menekültválságot. Számára csak az fontos, hogy feketén-fehéren mutassa be a világ erőit, és ő mindig a fehér mezőben tetszeleghessen. Országa polgárait épp olyan kritikátlan, önállótlan, logikus gondolkodásra képtelen egyéneknek tartja, mint azt diktátorok és autokratikus uralkodók sokasága tette a történelem során. Pedig felidézhetne egy ősi dakota közmondást magában, mely szerint: „Attól, hogy a törzsed minden harcosa ugyanabban a harci díszben megy csatába, még nem biztos, hogy ugyanolyan jól küzdenek melletted.”  

Frédi és Béni

Van, aki magától megy el, van, akit lemondatnak, és persze olyan is akad, akit maga a miniszterelnök billentett fenéken. Hatalmas a jövés-menés a kormányzati struktúrában, és a személycseréken túl szervezeti átalakítások is zajlanak. Úgy tudja fenekestől felforgatni saját kormányát Orbán Viktor, hogy közben mindenki a menekültekkel foglalkozik. Pedig ami most zajlik kormányzati szinten sokkal érdekesebb, és a jövőnket sokkal inkább meghatározza, hogy lesz-e határzár, vagy sem.

       Fotó: civilhetes.net

Rogán Antal színre lépése alaposan átrendezte a kormányzati struktúrát. Nem csak Lázár János hisztizett az egykori frakcióvezér előrelépése miatt, de vélhetően Giró-Szász András is azért távozik a kormányból, mert nem ért egyet azzal, hogy Rogánnak saját minisztériuma lesz. Az egység látszatára sokat adó Fideszben most leplezetlenül egymásnak feszültek azok a csoportok, amelyek eddig orrukat befogva elviselték egymást a minisztériumokban, illetve a parlamenti frakcióban.

Amit kevesen értenek, hogy Rogán Antal hogyan tudta kinőni magát ilyen szépen azok után, hogy kínos magyarázkodásokra volt kénytelen belemenni saját vagyonnyilatkozatával és a belvárosi ingatlanügyekkel kapcsolatban. A volt frakcióvezető inkább nehezék volt eddig a harmadok Orbán-kormány regnálása alatt, semmi olyat nem tett le az asztalra, ami szakmailag (illetve politikailag) megindokolná a miniszterelnök nagylelkűségét vele kapcsolatban.

Az egyik lehetséges magyarázat az a szembetűnő káderhiány, ami egyre nyíltabban kirajzolódik a Fidesz soraiban. Nincsenek új arcok, melyekkel a régi, elhasználódott kádereket pótolni lehetne, így a lekezelő mosolyáról és bicskanyitogató cinizmusáról ismert Rogán most a vakok között a félszeműt játszhatja.

Másik logikus (mármint a fideszes hagyományokat tekintve) magyarázat az lehet, hogy Orbán sokszor úgy reprezentálja az egységet a saját táborában, hogy azokat emeli ki, akiket a legtöbbet támad az ellenzék és a sajtó, ezzel azt üzeni a közvéleménynek, hogy ő senkit nem hagy az árokparton azok közül, akik hűségesek hozzá attól függetlenül, hogy elkövetett-e az illető valami bűnt, vagy sem.

Rogán tündöklése persze a legtöbb elemző szerint annak tudható be, hogy Lázárt egyre növekvő hatalmát és önbizalmát ellensúlyozza. A miniszterelnökséget vezető miniszter persze ezt a hatalmat nem szerezhette volna meg főnöke patronálása nélkül, így amit korábban Orbán adott, most annak egy részét elveszi, és odaadja egy másik hű fegyverhordozójának. Ez a lépés persze nem a Lázár-Rogán ellentét viszonylatában érdekes, hanem, hogy közvetlenül a miniszterelnök személye köré egy újabb kormányzati egység szerveződik, ami egyértelművé teszi szervezeti értelemben is, hogy a kormányzati ciklus második felé Orbán Viktor kézi vezérléssel irányítja majd.

Ebbe a struktúrába illik bele az is, hogy egy másik tántoríthatatlan hívét, a nyelvvizsgával és komoly adóügyi tapasztalattal nem rendelkező Tállai Andrást fogja kinevezni a NAV élére a bukott Vida Ildikó helyére. Mindezt persze államtitkárként, azért - mivel gombhoz varrják a kabátot -, hogy Tállainak ne kelljen lemondania képviselői mandátumáról, ezért ne kelljen kiírni időközi parlamenti választást a megüresedett helyére. Ez egyrészt rizikós lenne, mert a Fidesz egy éve lényegében egyetlen jelentős időközi választást nem nyert meg, másrészt az adóügyeket még jobban politikai kontroll alá lehet vonni.

Fotó: index.hu

Egyelőre persze annak is örülni kell, hogy a májusban lemondott Vida helyett újra lesz vezetője az adóhivatalnak, de az továbbra is rejtély, hogy ki lép a lemondott egészségügyi államtitkár helyére. Zombor Gábor úgy dobta el alig több, mint egy évvel a kinevezése után az egészségügy gondjait, mint valami forró krumplit, ezért nem csoda, ha nincs nagy tülekedés a helyéért. Nem kell hozzá nagy jóstehetség, hogy ezen a területen is politikai kinevezett fogja vinni az ügyeket a jövőben, a szakma képviselői még a mostaninál is hátrébb szorulnak.

A legrejtélyesebb váltás mégis Répássy Róbert kirúgása volt az igazságügyi tárcától. A parlamenti államtitkár keveset szerepelt, mérsékelten nyilatkozott, olykor kifejezetten zavarban volt, amikor a kormány törvénykezési gyakorlatát kellett védenie. Elképzelhető, hogy Répássy kirúgása inkább csak üzenet Trócsányi László igazságügyi miniszternek, aki a kezdeti lelkesedés után érezhetően a háttérbe vonult. Orbán ugyanis nem nézi jó szemmel, ha valaki nem képviseli karakteresen az általa képviselt irányvonalat, lényegében ennek köszönheti népszerűségét Lázár János, Rogán Antal, Németh Szilárd és a frissiben kinevezett frakcióvezető Kósa Lajos is.

Nagy kérés, hogy mi lesz Fazekas Sándor agrárminiszterrel, akinek pozíciói erősen megrendültek az utóbbi hónapokban, és a Lázár minisztériumában szolgálatot teljesítő Németh Lászlónéval, aki az utolsó mohikán (vagy dakota?) a hatalmi struktúrában Simicska Lajos emberei közül.

Ahogy lassan leülepszik a por, melyet a kormány a menekülthisztériával keltett, egyre világosabban fogjuk látni, milyen erők mozgatták azokat a belső villongásokat, melyek harci zaját most elnyomja a migránsok elleni hajcihő. Egy dologban azonban biztosak lehetünk: Orbán Viktor turbófokozatba kapcsolt, mert jól látja, hogy baj van a kormányával. Lényegében semmilyen reform nem indult el, ha voltak is ígéretek (banki elszámoltatás, folytatódó rezsicsökkentés, államadósság csökkentése), azok nem teljesültek, illetve csak részben váltották be a hozzájuk fűzött reményeket.

Fotó: nyomaban.blogger.hu

A miniszterelnök most készíti elő a terepet arra, hogy változtatásokba kezdjen, csak az a kérdés, hogy ezek az irányváltások továbbra is csak a propaganda szintjén maradnak, vagy érdemi átalakulások várhatók. A mostani személycserék most inkább azt sugallják, hogy továbbra is a propaganda lesz az elsődleges, a valódi kormányzás már megint a háttérbe fog szorulni. Ahogy egy ősi dakota közmondás tartja: „Azzal, hogy a törzsfőnök azt mondja "ufff", még nincs semmi baj, de ha közben a tomahawkját szorongatja, akkor valakinek nagyon rossz napja lesz.”

Ki gondolta volna, hogy egyszer a narancsszínben úszó Fidesz lenyúlja az ősi rivális szabaddemokraták alapszínét? Pedig ez történt a menekült hisztéria leple alatt, és mi csak kapkodjuk a fejünket, hogy most melyik párt is szól hozzánk az óriásplakátokról? Vajon mikor, és milyen okból döntött úgy a Fidesz kommunikációs csapata, hogy radikális arculatváltást hajtanak végre? Talán a liberális múlt olyan messze van már a kormányzópárttól, hogy nem ciki az SZDSZ imázsát utánozni? Vendégszerzőnk, Szeléndy Marcell elemzése.

Fotó: index.hu

Most, hogy már a postaládáinkban is megjelent a kormány legújabb propaganda-hadjáratának végterméke, érdemes összehasonlítani a korábbi kampányok arculatát a mostanival. Eltűnt a fiatalos narancsszín, és kevésbé heves érzelmekre utaló tengerkék háttér előtt beszélnek idősek és fiatalok az Orbán-kormány vélt vagy valós sikereiről. Elemzésünk tárgya ezúttal nem az üzenet tartalmi része, hanem az a hatás, illetve koncepcióváltás, mely e suttyomban végrehajtott arculatcsere mögött állhat. A politikai kommunikációban ugyanis ez utóbbinak legalább akkora szerepe van, mint a megfogalmazott üzeneteknek.

Még a 2014-es három választás alkalmával is a narancs uralta a Fidesz kiadványait, igaz, már a kék szín is megjelent már a képviselőjelöltek arcképe mögött. A narancsos fíling mégis átütött az országgyűlési, az EU-s és az önkormányzati korteskedésen. Lássuk, hogy a narancsszín érzelmi hatásairól mit ír a szakirodalom: „A narancssárga a vörös mellett helyezkedik el a színspektrumon. Meleg szín, de hiányzik belőle a vörösből áramló hő. Ehhez a színhez is kapcsolódik a szexualitás és a termékenység, akárcsak a vöröshöz. A narancssárga az öröm színe, és elég erővel rendelkezik ahhoz, hogy szabadságra és mozgásra ösztönözzön bennünket.„ Nos, nem nehéz belátnunk, hogy ez utóbbi hatások már nem annyira vonzóak sem a párt vezérkara, sem a Fidesz idősödő szavazótábora számára.

De lássuk, hogy a liberálisok egykori alapszínéről mit mond ugyanez a szakértő: „A kék a spektrum hideg végénél található. A természetben birodalmában ez a szín a végtelen ég színe. Az ég azért kék, mert a nap fénye a kékkel megegyező hullámhosszú légköri részecskéket szétszórja, és ezáltal kék fény tükröződik minden irányba. Érzelmileg a kéket a szomorúsággal és a depresszióval hozzák kapcsolatba („I feel blue”). Mindazonáltal a kék a béke és nyugalom érzetét kelti, ezért nagyon jól illik meditációs terembe, vagy olyan helyiségbe, ahol relaxálnak.„

Ez a hűvös szín nyugtatólag hat mindenfajta izgalmi állapotban. Ha idegesek vagyunk és nem tudunk aludni, a kék színtől remélhetjük a megnyugvást és az ellazulást. Nem csoda, hogy a Fidesznek régóta fájt a foga erre a színre, hiszen elegáns, nyugtató, sőt erőt sugárzó, ugyanakkor olyan kellemes dolgokra asszociálunk tőle, mint a kék égbolt, a tenger kékje, vagy egy kedves ismerősünk kék szeme.

              Fotó: index.hu

Miért fontos ez a Fidesz számára? Egyrészt, mert kinőhette a liberális, folytonosan lázadó fiatalok pártjának imázsát, ugyanakkor elcsaklizhatta azt a hátteret, mely az SZDSZ-nek olyan megbízható, kiszámítható arculatot kölcsönzött, és ezzel a 90-es évek egyik legsikeresebb politikai erővé let a 2008 utáni teljes ellehetetlenülésig. A színváltás jól mutatja a Fidesz háttérstábjának profizmusát és tudatosságát. Akkor hajtották végre az arculatváltást, amikor mindenki az óriásplakátok tartalmával volt elfoglalva. Korábban ugyanis megállapítottuk, hogy ezek a plakátok tényszerű tévedéseket és szándékosan hamis állításokat is tartalmaznak. A kék mégis komolyabbá, elfogadhatóbbá tette ezeket a közléseket.

Különösen ügyes húzás volt a migránshelyzet felfokozott érzelmi hangulatában bedobni az arculatváltást. A kormány ugyanis úgy tudta hergelni a közvéleményt a menekültek ellen, hogy önmagáról magabiztosságot és nyugalmat sugárzott. És ez nagyrészt a kék háttérnek volt köszönhető, mely szinte pontosan megegyezik azzal az árnyalattal, mely előtt annak idején Kuncze Gábort, Ungár Klárát vagy Pető Ivánt fotózták 15-20 évvel ezelőtt.

                           Fotó: index.hu

A politikai kommunikáció az érzelmekre hatásról, és nem az értelmi meggyőzésről szól, ezért van különös jelentősége a jelenlegi politikai helyzetben a Fidesz arculatváltásának. Nem csodálkoznánk, ha a párt logójából is eltűnne e nyugtalanságot sugárzó narancssárga szín, és ott is a kék uralná a teret. Azért ne feledjük, hogy a narancs szín a napsugarakra is utal, életerőt, vidámságot, izgalmat sugall, és a Fidesz éppen ezektől az érzelmi utalásoktól szeretne megszabadulni. Ők tudják, hogy érdemes-e megválniuk ezektől a rejtett üzenetektől. Ahogy egy ősi dakota közmondás tartja: “Ha elnyűtted a mokaszint, az új legalább hasonlítson a régire, mert különben azt hiszik, hogy más lábbelijét hordod, vagy te magad lettél más.”  

„Ne oda korcsolyázz, ahol a korong éppen van, hanem ahol lesz.”- idézte egyik évértékelőjében a magyar miniszterelnök Wayne Gretzkyt a világhírű kanadai jégkorongozót. Ez nem egy szokásos fiktív dakota közmondás volt, hanem pontosan rávilágított Orbán Viktor taktikai érzékére. A nyáron elkezdett kerítésépítéssel ugyanis jó előre gondolkodott, és olyan helyzeti előnybe navigálta magát, amire európai kollégái csak most döbbennek rá. Saját szavazóinak jól eladta a kerítést, a szomszéd országokat pedig lényegében megzsarolta azzal, hogy folyamatosan lebegteti Magyarország „légmentes” lezárását a migránsok elől.

Fotó: index.hu

1. A játék legkegyetlenebb eleme az, hogy emberi sorsokkal üzletel. Orbán arra játszik, hogy aki meghatározza a migránsok mozgásának irányát, az előnyösebb helyzetbe jut, mint a szomszédos országok, akik elszenvedik ennek az iránymódosításnak a következményeit. A szerb-magyar határra épített műszaki zár egyik funkciója az volt, hogy Szerbiát döntési kényszerbe hozza, így kénytelenek legyenek Horvátország felé terelni a menekülteket. Az persze várható volt, hogy a migránsok döntő hányada ismét Magyarország felé veszi az irányt, de ezt is a maga javára fordította a miniszterelnök. Egyrészt bebizonyította, hogy egy kerítéssel el lehet terelni egy szakaszról a menekülteket, másrészt a felszínen tartotta a miigránskérdést, ami számára rengeteg politikai előnnyel jár.

2. Innen jön Orbán Viktor csiki-csukijának második eleme. Hetek óta lebegteti ugyanis, hogy hasonlóan jár el a horvát szakaszon, ahogy a szerb-magyar határnál, vagyis, kerül, amibe kerül, fizikailag teszi lehetetlenné, hogy nagyobb csoportokban Magyarország területére lépjenek a délről érkezők. Ha ezt meglépi, rendkívül kellemetlen helyzetbe hozza Horvátországot, Szlovéniát és Szerbiát, ugyanakkor az sem elképzelhetetlen, hogy a menekültek egy része Románián át próbálna nyugatra jutni, aminek Viktor Ponta nem igen tapsolna. A magyar miniszterelnök most végighaknizza az összes érintett országot, és benyújtja a számlát. Nem tudjuk, mit kér cserébe (gyanítjuk, hogy politikája támogatását az EU-ban), de biztos, hogy ára van annak, hogy ne léptesse életbe a teljes határzárat.

Fotó: gyerekjatekok.hu

3. Ezzel persze kijátssza az osztrák és német kártyát is, hiszen amennyiben a sógorok és/vagy a németek lezárnák a határaikat a menekültáradat láttán, akkor Orbán Viktor is biztosan minden határátkelőt és vasúti folyosó elreteszelne, nehogy a nyakán maradjanak a Horvátország felől beérkező menekültek. Zákánynál már elkészítették a röszkeihez hasonló drótos tehervagont, amelyet a határra tolva hasonló helyzetet idéznének elő, mint amilyen a horgosi csatához vezetett. Orbán Viktor még engedi a kuktából a gőzt, ám ha minden rést betöm, akkor nagy robbanás lehet. Tudja ezt Faymann, Merkel és Milanovics is, ezért rendkívül óvatosan tárgyalnak Orbánnal.

4. A GYODA kihúzása – és később a szerbiai szakaszról már ismert magas kerítés felépítése – egyelőre még nem történt meg minden érintett szakaszon, ezért van még lehetőség arra, hogy kompromisszum szülessen az érintett felek között. Gyanítható, hogy Orbán azt szeretné elérni, hogy Magyarország mentesüljön a kvótarendszer előírásai alól, így belpolitikai értelemben teljes győzelmet arasson. Számára ugyanis visszalépés lenne, ha makacsul megvívott szabadságharca ellenére mégis be kéne fogadnia néhány száz, esetleg néhány ezer menekültet. A miniszterelnök kinyilvánította, hogy a migránsokkal kapcsolatban semmiféle kompromisszumra nem hajlandó, így lényegében egy platformon van a Jobbikkal, és rendíthetetlenebb ebben a kérdésben, mint több európai ország szélsőjobboldali csoportosulása. 

Fotó: index.hu

5. És itt jön a legveszélyesebb vonása Orbán Viktor játszmájának. A CSU (Bajor Keresztényszociális Unió) vezetőinél tett látogatásával lényegében közvetlenül beavatkozott a német belpolitikai csatározásokba, és tett egy lépést abba az irányba, hogy Angela Merkelt szövetségesein keresztül kényszerítse egy radikálisabb fellépésre a migránsokkal szemben. Távlati célja az, hogy az európai mérsékelt jobboldalt radikalizálja, a menekültek iránti megértést és szolidaritást lényegében baloldali és liberális tévelygéssé minősítse az általános közfelfogás a nyugati demokráciákban is. Amennyiben ez sikerülne neki, akkor a kerítésekkel elindított csiki-csukijával közvetlenül tudná befolyásolni az uniós tagországok politikai viszonyait, kedvére válogathatna a szövetségesek között, és a jelenleginél jóval nagyobb súllyal esne latba a véleménye minden fontosabb uniós kérdésben. Ha ezt elérné, Európában nem csak kerítések épülnének, de több országban megismétlődnének a demokratikus jogállam leépítésének azok a fokozatai, melyeket 2010 óta a magyar polgárok már jól ismernek.Ahogy egy dakota bölcsesség fogalmaz: "Csak az első sátorrudat nehéz kirúgni a helyéről,a többi már összecsuklik magától."

Orbán Viktor már régen egyértelművé tette az európai vezetők számára, hogy közös hazánk, az Európai Unió vagy olyan lesz, mint amilyennek ő szeretné, vagy állandó szabadságharcot vív ellene. Ez az álláspontja most különös élt kapott a menekültügy magyar kezelése, vagyis a kerítésépítési mánia beindulása óta. Az EU nyugati felén elborzadva látják, hogy azok a keleti országok, melyek vasfüggönyt húztak maguk köré a szocializmus idején, negyed századdal később ismét ezt a megoldást választják, holott a menekültkrízis elsősorban nem is őket terheli.Vendégszerzőnk, Siposvölgyi Ármin írása.

Fotó: index.hu

A kerítések osztódással szaporodnak. Egyelőre csak Magyarországon, de nem kell hozzá jóstehetség, hogy ha nem alakul ki rövid időn belül közös koncepció a menekültkérdés rendezésére, Európa keleti felén egyre több határt keríthetnek el a krízist kezelni képtelen tagországok. Ugyanolyan pánikreakció lesz ez a horvátok, a szlovénok, esetleg a románok, szerbek vagy macedónok részéről, mint ahogy Magyarországon is egy távlataiban végiggondolatlan terv részeként épült meg a GYODA, és nagytestvére, a három és fél méteres kerítés. Ahogy azt sejteni lehetett, a két kerítés, a jogszabályok bekeményítése, valamint a hadsereg bevetése arra ösztönözte a menekülteket, hogy a szerb határszakaszról a horvát felé vegyék az irányt, így már nem Csongrád megyénél lépnek be hazánk területére, hanem Baranyánál, Somogyban és Zalában.

Van azonban a szerb-magyar szakaszon épült 175 kilométeres dupla kerítésnek egy másik, ennél sokkal veszélyesebb következménye. Az egymással korábban is sok konfliktus megélt balkáni országok kormányai egymást bosszantják a menekültek átpaterolásával, így mérgesítve el az éppen csak javulófélben lévő szerb-horvát, horvát- szlovén, magyar-román, illetve magyar-horvát viszonyt. Ha azonban a magyar kormány ugyanazokat a lépéseket meglépi a horvát-magyar határon, mint azt keletebbre a szerb szakaszon megtette, ezek a durva diplomáciai üzengetések tovább mérgesedhetnek, a civakodó felek pedig végső megoldásként szintén a kerítésépítés mellett dönthetnek.

Fotó: index.hu

Ha ugyanis a legrövidebb utat Orbán Viktor szavaival élve „légmentesen” lezárják, akkor úgymond a balkáni országok nyakán maradnak a menekültek, és arra egyik ország sincs felkészülve, hogy ekkora tömeget ellásson, adminisztráljon, és a bevett eljárások szerint továbbítson nyugat felé. Jelenleg ugyanis államilag végrehajtott utaztatás zajlik Szerbia, Horvátország és nem utolsó sorban Magyarország hathatós közreműködésével, amit méltán nevezhetünk tömeges embercsempészetnek, mivel a menekülteg regisztráció nélkül érkeznek az osztrák határra.. A végállomás Ausztria érintésével Németország, esetleg Hollandia, Belgium vagy Svédország. Ha ez a kör megszakad egy újabb kerítés miatt, akkor hosszabb útvonalakon folyik majd a szállítás, aminek megint újabb kerítések szabhatnak gátat.

A magyar kerítés azért zavarja a nyugati politikusok komfortérzetét, mert jól tudják, hogy példa ragadós lehet, így a schengeni zónán belül is kerítések épülhetnek, ami szimbolikusan és gyakorlatilag az EU egyik alapeszméjének totális bukását jelentené. Nem csodálkoznánk azon, ha néhány év múlva úgy emlegetnék az Ásotthalom körzetében elindított kerítésépítést, mint az EU szétforgácsolódásának nyitányát. Ha ugyanis a migránsokra hivatkozva mindenki a saját birtokát keríti körbe, és fittyet hány azokra a törekvésekre, melyek globálisan igyekeznek a válságot kezelni, akkor a nemzeti érdekek felerősödésével olyan nacionalista csoportok kerülnek hatalomra ezekben az országokban, melyek ezeket a kerítéseket már nem csupán a távolról jött menekültek, de a közvetlen szomszédjai ellen is felhasználják.

Fotó: index.hu

A kerítésekkel elválasztott államok viszonya egészen más, mint ahol egy jól őrzött természetes zöldhatár húzódik, amit Orbán Viktor is jól tud. Talán azért hezitál még a dupla kerítés építése kapcsán, mert Horvátország fontos szövetséges lehetne a közeljövőben, ám az egyoldalú döntésünkkel fizikai értelemben is elidegenítjük magunktól déli szomszédunkat. Szlovénia esetében ez súlyosabb probléma, hiszen ha precedenst teremtünk azzal, hogy egy schengeni ország határára kerítést húzunk, akkor ez bárhol máshol is megtörténhet az EU területén. Orbán viszont azt is tudja, hogy ha beindul a kerítésépítési láz a szomszédos országokban, az az ő diadalát jelentené.

A magyar miniszterelnök végső célja ugyanis annak bebizonyítása, hogy csakis az ő módszere üdvözítő, fizikailag kell megállítani a migránsokat, mert más megoldás nem létezik. Az a javaslata álságos, hogy Görögországnál közös határőrizettel (és persze kerítéssel) tartsák kívül az EU-n a menekülteket. A görög szigeteket ugyanis nem lehet körbeépíteni kerítéssel, hadihajókkal pedig nem lehet civileket szállító lélekvesztőkre vadászni. Görögország pedig gazdasági értelemben most veszítette el az önállóságát, idegen rendfenntartók megjelenése pedig azt sugallná, hogy politikai függetlensége is csorbát szenvedett.

Orbán azt a látszatot kelti, mintha mindent megtenne a megoldás érdekében, pedig csak a válság eszkalációja a célja. Újabb kerítéseket akar emeltetni, gyengíteni akarja az amúgy is törékeny kohéziót a tagországok között, hogy az ő radikális megoldásai egyre vonzóbbá váljanak a nemzeti kormányok számára. Lényegében azzal zsarolja az osztrákokat, hogy ha nem engedik a tranzitfolyosó kialakítását, akkor ugyanazt a radikális határzárat hozza létre a horvát szakaszon, mint azt a szerb határon tette. Ez pedig törvényszerűen újabb kerítések építését indukálja majd a horvátok, a szlovének, esetleg a románok, szerbek, macedónok részéről.

Fotó: index.hu

Az osztrákok és németek - akik történelmi okokból elborzadnak az ilyen forgatókönyvek lehetőségétől is -, nyilván el akarják kerülni újabb kerítések felhúzását, ami sokba fog nekik kerülni. Számukra az lenne a legcélravezetőbb, ha nem a balkáni országokon és Magyarországon keresztül érkeznének a menekültek, de a földrajzi kényszer nagy úr az ilyen válságos időkben. Az ugyanis jól látszik, hogy ezek a tranzit országok saját belpolitikai céljaikra használják a problémát, a krízis kezelése a hatalmon lévő nemzeti kormányok számára csak másodlagos. Az elsődleges cél ugyanis az, hogy a migránsokat felhasználva bebizonyítsák választóiknak, gyorsan, és sallangmentesen tudják átpasszolni ezeket a messziről érkezett idegeneket a szomszédos országoknak. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha éjszaka vonul át a földeden a koldusok tömege, akkor nyugodt marad az álmod, de ha nappal jönnek, ételt és szállást kell adnod nekik, pedig neked sincs elegendő kölesed a raktárban.”  

Mint azt korábban is biztosra vettük, Lázár János nem vonul ki a politikából, nem kezd üzleti karrierbe, ugyanakkor a pozíciói látványosan meggyengültek a kormányzati gépezeten belül. Valaha a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának belső mozgásai voltak olyan sejtelmesek, mint a mostani kormány erőtereinek változásai. Valami persze kiszivárog a belső körökből, ám még a bennfentes újságírók, az úgymond kormányhoz közel álló körök sem biztosak abban, hogy Rogán Antal végleg fölé nőtt legfőbb riválisának, és, hogy Lázár végképp elkopott a nagy belső (és persze külső) csatározásokban.

Fotó: direkt36.hu

Lázár János a végrehajtó hatalom első számú vezetője marad, de főhivatalnokként hiába tartott az utóbbi hónapokban kimerítő csütörtöki sajtótájékoztatókat, a menekültügyet nem ő vitte kormányzati szinten, hanem a kormány szakrális vezére, Orbán Viktor. Mivel a miniszterelnök imádja az olyan szituációkat, amikor keményen be lehet szólni vélt és valós ellenfeleinek, márciustól ismét kezébe vette a gyeplőt, és a menekültügy nyergében tulajdonképpen elvágtatott az adminisztrációs gondoktól terhelt Lázár mellett. A menekültkrízist használta fel Rogán Antal is arra, hogy elvigye a show-t Lázár elől. Az egykori frakcióvezető persze sikeresen elterelte a figyelmet saját kínos ügyeiről is, és szinte tisztítótűzként élte meg a migrációs probléma által felcsapott indulatcsóvákat, melyeket főként a kormány provokált ki a társadalomból.

Sokan kárörvendőn figyelik, ahogy Lázár kénytelen meghunyászkodni a főnöke, és frissen kinevezett miniszterként parádézó Rogán előtt. Tarlós István főpolgármester például elérkezettnek látta az időt, hogy egy jóízűt belerúgjon régi ellenlábasába, és lényegében vidéki suttyónak bélyegezte a hódmezővásárhelyi származású politikust. Lázár persze riposztozhat erre, akár meg is fenyegetheti pártbéli vetélytársait, ám már nem olyan élesek a körmei, mint egy éve, amikor arra panaszkodott, hogy a miniszterelnök túl sok feladatot tol át a minisztériumára.

Fotó: index.hu

Nagyban rontja Lázár esélyeit a kormányzati mainstreamben maradásra, hogy őt sem kerülték el a kínos ügyek, ahogy vezető beosztású párttársainak többsége esetében történt. Rövidesen ugyanis választ kell adnia azokra a kérdésekre, mennyiért szállt meg olaszországi svájci és angliai hivatalos útjain, és talán arra is választ kaphatunk, hogy kikkel, milyen ügyekről tárgyalt még államtitkárként Lázár ezeken a hivatalosnak nevezett kiküldetéseken. Mivel ebből a hurokból minden igyekezete ellenére sem tudta kirángatni a fejét a miniszterelnökség vezetője, most a média, az ellenzék és Lázár belső ellenfelei lélegzetvisszafojtva figyelik, Orbán Viktor segítő kezet nyújt-e neki, ha kínos részletekre derül fény.

Tény, hogy a miniszterelnök szereti a környezetében tartani az olyan embereket, akiknek politikai karrierjét egyetlen mozdulattal darabokra törheti, és ehhez a legjobb eszköz a kínos ügyek elkenése, illetve nyilvánosságra hozása. Rogán sorsa is Orbán kezében van, de neki nagy előnye, hogy a miniszterelnök két kedvenc tanácsadójával, Andy Vajnával és Habony Árpáddal is jó viszonyt ápol, ami nem mondható el Lázár Jánosról.

Rogán simulékonysága és Lázár érdessége megosztja a Fidesz vezérkarát is, hiszen Rogán a nyilvánosság előtt nem kritizált olyan emblematikus figurákat, mint L Simon László, Csányi Sándor, Tarlós István vagy a miniszterelnök barátja, Mészáros Lőrinc. Sokan értékelik Lázár őszinteségét, sőt olykor nyers modorát, ami nem tenne rosszat a kormánypártnak, mert sokakat irritál, hogy csak puncsolással, őszinte megnyilvánulások nélkül lehet előre jutni a ranglétrán.      

Lázár mellett szól az az erénye is, amit ellenfelei sem vitatnak. Hatalmas munkabírás, jó szervezőkészség, következetes számonkérés jellemzi ugyanis a miniszterelnökséget vezető politikust. Ilyen képességekkel kevesen rendelkeznek a Fidesz vezetői közül, új figurák kinevelésére pedig nincs idő. Ez azért is fontos körülmény, mert a harmadik Orbán-kormány a látványpolitizáláson kívül (kerítésépítés, veszekedés Brüsszellel, civilek elleni kampány) szinte semmit nem csinált hivatalba lépése óta. Lázár ugyan időről időre meghirdeti a takarékos állam eszményét, de az aktuális politikai érdekek mindig felülírják ezt a törekvést.

Fotó: index.hu

Lázár fiókja nyilván tele van reformtervekkel, melyek közül néhányat illendő lenne még az idén elindítani, mert rövidesen itt a ciklus közepe, és szinte egyetlen akut problémát sem oldott meg a kormány. Pedig az egészségügy vergődik a KLIK által irányított oktatás agonizál, a gazdaságot szinte kizárólag az EU-s források működtetik, az állam pedig továbbra is pazarló, és túl sok embert tart el. A szociális krízis is az ajtónkon kopogtat, ahogy közeledik a tél, így nagy szükség van olyan buldogszerű politikusokra, mint amilyen Lázár.

Az egykori hódmezővásárhelyi politikus olyan vidéki észjárást honosított meg a Fideszen belül, ami egyrészt tetszik Orbán Viktornak, másrészt viszont tart tőle. Tetszik a szókimondása, hiszen ő maga is gyakran él ezzel az eszközzel, ugyanakkor nem szereti, ha ez az őszinteség a saját köreiket sérti. Ha ugyanis Lázár is lóra pattan, mint sokan teszik a kormány prominensei közül, akkor nem csak ugratni fogja a hátast, mint tette azt Rózsa Sándor, hanem vágtatni kezd, és ki tudja, meddig jut egy szélvész gyors paripa hátán. Mert ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ne add el a legjobb lovadat az ellenségednek, hiába kínál érte három cobolyprémet, mert ha menekülnöd kell előle, nem lesz semmi esélyed.”

Nem a menekültekkel kapcsolatban szárnyra kapó szokásos összeesküvés-elméletek egyike az, mellyel Gyurcsány Ferenc állt elő a napokban, szerinte ugyanis Röszkénél előre megfontolt szándékkal, brutális módon, tervezetten, "minden bizonnyal a miniszterelnök" utasítására a rendőrök támadtak rá a békés menekültekre, nem pedig fordítva. Ha ugyanis górcső alá vesszük a kormányzati kommunikációs gépezet utóbbi hónapokban felépített „menekültképét”, úgy fogunk tekinteni a röszkei eseményekre, mint egy több lépcsőben felépített médiakampány utolsó fokozatára.

Fotó: index.hu

Orbán Viktor nagyon szereti a kiélezett szituációkat, főleg az olyan sorfordító eseményeket, amikor megmutathatja a választóinak és a világnak egyaránt, milyen nagy formátumú politikus, és mint ilyen, képes jó döntéseket hozni, amikor a „történelem ránk rúgja az ajtót”. A közelmúlt eseményei közül idézzük fel a 2013-as dunai árvizet, amikor úgy masírozott a gátakon, mint egy csatára készülő hadvezér. Az alázatosan mögötte lépdelő Hende Csaba azóta többször bizonyította, hogy csak árnyéka a főnökének, és nincs az a megfelelési kényszer, ami meg tudná menteni, ha nem tartja a lépést a főnökével.

De Orbán Viktor nem csak a veszély elhárításában jeleskedett az utóbbi években, hanem elé is ment az eseményeknek. Emlékezetes 2007-es kordonbontási akciójával nyíltan szembement a hatályos magyar jogszabályoknak, igaz ebből nem lett semmi baja. A törvények betartása számára mindig kevésbé volt lényeges, mint annak betartatása. A 2006. őszi rendbontások számára olyan muníciót szolgáltattak, melyből még ma is rendesen tud pufogtatni Gyurcsány Ferencre és a szocialistákra. A Fidesz akkori szerepe a zavargások kirobbantásában máig tisztázatlan, ugyanakkor rendőrök tucatjai ellen indult eljárás a 2010-es kétharmados fülkeforradalom után, mondván, brutálisan támadtak békésen tüntető magyar állampolgárokra.

Fotó: index.hu

De térjünk vissza a legaktuálisabb összecsapásra, mely szeptember 16-án, a felújított régi röszkei határátkelőnél zajlott a migránsok egy csoportja és a magyar rendőrök között! Orbán Viktor még önmagához képest is igen élesen fogalmazva azt mondta ez után, hogy szervezett támadás érte az ország határát, melyet sikeresen visszavertek a magyar rendvédelmi szervek. A közszolgálati televízió nem győzte a „bevándorlók” (most ez a hivatalos terminus náluk) brutalitását ecsetelni, amivel sikeresen elterelték a magyar rendvédelmi szervek keménykedéséről a figyelmet.

Gyurcsány ugyanakkor felhívta a figyelmet olyan momentumokra, melyek arra engednek következtetni, hogy az összecsapást nem a reményt vesztett migránsok kezdeményezték, hanem tulajdonképpen a rendőrök provokálták ki. A volt miniszterelnök által bemutatott képi bizonyítékok alapján erős a gyanú, hogy Röszkénél a rendőrség hátrébb vonta a sorfalat, kinyitották a határzárat, hogy később a Magyarországra érkező ünneplő, boldog tömeget  minden előzetes figyelmeztetés nélkül megtámadják. A helyszínen a magyar rendőrök által brutálisan megvert szerb tévéstáb, a lengyel köztévé riportere és az ENSZ ott tartózkodó cseh alkalmazottja egybehangzóan állította, hogy a migránsokat lényegében kelepcébe csalták.

Az ő állításukat erősíti az a neve elhallgatását kérő szegedi civil önkéntes, aki rendszeresen tolmácsolt a menekülteknek, és elmondása szerint a rendőrök a sajnálatos események előtt arra kérték, hogy közölje a migránsokkal: száz fős csoportokban beengedik őket a tranzitzónába. Az önkéntes lefordította a rendőrök üzenetét, majd megindult a tömeg a kinyitott kapuk felé. Az újságírók is valószínűleg a tömeg lelkesedését szerették volna megörökíteni, amikor megindult a rendőrök rohama, és így kerültek a karhatalom és a migránsok közé.

Tény, hogy a közszolgálati tévé kibontakozó küzdelemnek főként azt az oldalát domborították ki, amikor a feldühödött tömeg kövekkel és betondarabokkal dobálta a rendőröket, akik persze nem maradtak adósaik, hiszen vízágyúval és könnygázzal viszonozták a kőzáport. A Gáza övezetet idéző képsorok nyilván azt az érzetet keltették a békés magyar lakosságban, hogy aki arab, illetve muszlim, annak a vérében van a balhé, a rendbontás, az agresszió.

Gyurcsány Ferenc sajtótájékoztatóján azt is érzékeltette, hogy ez az akció betetőzése volt egy hónapok óta előkészített kampánynak, mely a menekültek démonizálását tűzte ki céljául. "Orbán Viktor tudatosan megszervezte a menekültek elleni támadást, hazug, manipulatív szándékkal harcot robbantott ki, erre készült hónapok óta, és bizonyítani akarta, hogy erőszakos menekülthullámmal állunk szemben" – vádolta a kormányfőt Gyurcsány Ferenc, aki szerint a Orbán Viktor erőszakot szított és szervezett, hazug propagandát épít, félrevezeti a hazai és a nemzetközi közvéleményt.

Kevés ember ismeri olyan jól Orbán Viktor manipulációs képességeit, mint Gyurcsány, aki a saját kárán tapasztalhatta meg, milyen hatásosan képes karaktergyilkosságot végrehajtani a jelenlegi magyar miniszterelnök. Ezúttal nem egy személyt, nem egy pártot, vagy egy szakma képviselőit kellett lejáratnia a közvélemény előtt, hanem különböző országokból, különböző háttérrel rendelkező embercsoportokat, melyekben egy volt közös: a vágy, hogy átjussanak Magyarországon, és folytathassák útjukat nyugat felé.

Ha Orbán könyörületes lett volna velük, biztosítja az ellátásukat, megfelelő menekültügyi eljárást nyújt számukra, akkor nem használhatta volna fel őket arra, hogy javítson pártja és kormánya megtépázott tekintélyén. Ő azt az utat választotta még februárban, hogy felépíti a magyar lakosságban a parazita muszlim söpredék képét, és amikor nagy tömegben elérik ezek az emberek a magyar határt, ő Hunyadi Jánosként útjukat állja, sőt le is győzi őket, mint nagy elődje tette Nándorfehérvárnál 1456-ban.

Fotó: diplomaci.blog.hu

A századvéges kommunikációs agytröszt lépésről lépésre építette fel az agresszív migránsok képét, és lényegében egy drámai pillanatra fókuszálva a röszkei határátkelőnél elérkezettnek látták az időd, hogy keményen odacsapjanak az ellenségnek. Ha a migránsokat csicskáztató magyar nyelvű plakátoktól a manipulatív nemzeti konzultáción át eljutunk a közszolgálati média által sulykolt gonosz bevándorló, sőt veszélyes terrorista fogalmáig, akkor megértjük, hogy az összecsapás betetőzése volt egy kegyetlen logikával végigvitt karaktergyilkosságnak, melynek elszenvedői a migránsok voltak.

Ha végiggondoljuk, mivel is vádolták meg azokat a fiatal férfiakat, akik az első vonalban küzdöttek a vízágyúval és a könnygázzal, akkor nagyon is logikus Gyurcsány Ferenc felvetése. Maga a miniszterelnök célzott ugyanis arra, hogy terrorizmus a vád ezek ellen az emberek ellen. Érdekes, hogy a 2006 őszi események szervezői esetében fel sem vetődött ilyen vád, pedig nem csak megostromolták, de el is foglalták a Magyar Televízió akkori székházát olyan arcukat eltakaró fiatalemberek, akik többszörös túlerőben voltak az épületet védő rendőrökkel szemben. Gyurcsány a bizonyítékokat mindenesetre eljuttatta Ban Ki Mun ENSZ főtitkárnak és a Hágai Nemzetközi Bíróságnak is, hogy Orbán ne érezze olyan nagy biztonságban magát. Az Orbán-Gyurcsány csata mindenesetre folytatódik, melynek végkimenetele épp úgy megjósolhatatlan, mint a migránsügy hozadéka a két politikus számára.Ahogy egy ősi dakota közmondás tartja: "Ha a tomahawkod az ellenfeled hátába vágod, számolj azzal, hogy felkel, és elfut, így új tomahawk után kell nézned."

Megszólaltak a magyar szerzetesrendek menekültügyben. Nem véletlen, hogy most. Eddig a háttérből, szinte illegalitásból támogatták azokat a civil szervezeteket, melyek közvetlen segítséget nyújtottak a menekülteknek, de az utóbbi napok egyértelművé tették, hogy a társadalmi megosztottságot ebben az ügyben csak nyílt kiállással lehet enyhíteni. Tudják ezt a keresztény egyházak is, hiszen egyre kínosabb számukra, hogy a keresztény nemzetinek mondott kormány rossz szemmel nézi, ha valaki emberségről prédikál napjainkban.

Fotó: Szincsok György

Közös közleményt adott ki a Labancz Zsolt SP vezette Férfi Szerzetes-elöljárók Konferenciája és a Deák Hedvig OP vezette Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája a menekülthelyzetről, illetve a magyar szerzetesrendek feladatáról, melynek teljes szövegét a Magyar Kurír honlapján adták közre.

A menekültügy többhónapos kulminálódás után jutott el odáig, hogy azok a szervezetek is szükségét érzik annak, hogy nyíltan véleményt formáljanak a kialakult helyzetről, melyek egyik alapértéke a szolidaritás és az emberi együttérzés. Nem véletlen, hogy a nyílt levél egyik legfontosabb gondolata a következő: „Együttérzésre képes szív” – úgy hisszük, erre van ma a legnagyobb szükség”. Egyszerű, mégis zavarbaejtő kijelentés egy olyan közhangulatban, amikor nem csak a menekültek ellen szít a kormány, hanem azok ellen is, akik áldozatos munkával ellenszolgáltatás nélkül igyekeznek segíteni embertársaikon.

                    Fotó: magyarkurir.hu

A szerzetesek nem a középkorban élnek, jól ismerik a közhangulatot, olvassák az internetes kommenteket, látják azt a hömpölygő gyűlöletet, amely a közösségi oldalakon söpör végig minden nap. “Hazánkban, ahol oly nagyon hiányzik a társadalmi bizalom, az egymás iránti bizalom, nem szeretnénk belenyugodni abba, hogy közösen azt éljük át, elzárjuk szívünket mások szenvedése elől. Akármi is legyen a helyes politikai megoldás – s egyértelmű, hogy itt okosságra és távlatos bölcsességre van szükség –, egy biztos: csak annak az embernek és annak az országnak van jövője, aki és amely képes az együttérzésre, képes átlépni a bizalom küszöbét, aki meg tudja osztani a sajátját, s képes odalépni irgalmas szamaritánusként testvére testéhez és sebéhez, hogy ott titokzatos módon találkozzék Jézus testével és sebével.”- írják közleményükben.

Előállt az az első látásra furcsa helyzet, hogy az úgynevezett balliberális értékek egy platformra kerültek az egyházak nézeteivel, ám ha megvizsgáljuk a menekültkérdés lényegét, akkor ez a közeledés teljesen logikus következménye az elmúlt hetek történéseinek. Az összekötő kapocs az a civil társadalom, mely a migránskrízisben megtalálta saját identitását, egyesítette a szolidaritás, a szabadsághoz, a jobb élethez való jog eszméit, így teljesítve ki azt a missziót, melyet emberek ezrei a saját egzisztenciájuk (például polgári állásuk) kockáztatásával együtt is felvállaltak. A kormány - néhány üdítő kivételtől eltekintve – “elfelejtett” köszönetet mondani ezeknek az embereknek, akik nélkül Budapest vagy Szeged szó szerint a káoszba süllyedt volna a legnehezebb napokban.

Nem véletlen, hogy a szerzetesek is fontosnak tartották, hogy méltassák a civil önkéntesek munkáját. “Mi, szerzetesek, ki szeretnénk fejezni mélységes hálánkat és köszönetünket mindazok iránt, akik együttérző szívvel fordultak az utóbbi időkben a hazánkba érkező menekültek felé: önkéntes segítők, adományozók és adományosztók, orvosok és mentális, pszichológiai segítséget nyújtók. Lelkünk jobbik feléről tettek ők tanúságot, s mindannyiunkat kihívnak zárkózottságunkból, félelmeinkből. Köszönet és hála nekik.” – teszik egyértelművé, hogy a nyílt kiállás egy ügy mellett sokkal erényesebb dolog, mint álnevek mögé bújva az interneten gyalázni menekülteket, és azokat, akik segítik őket.

Fotó: APF 

A közlemény jól érzékelteti, hogy a gyűlöletnek olyan mély bugyrai nyíltak meg a magyar társadalomban, melyet már nem igazán lehet kordában tartani, és egy olyan borzalmas közösségi mentális állapot lenyomata lett a migránskérdés, aminek láttán megrémülnek azok, akik hisznek a szeretet és az együttérzés erejében. Nem mondja ki a szöveg, de céloz rá, hogy a hatalom által nyíltan vagy burkoltan támogatott idegenellenesség olyan ellentéteket szít a magyar társadalomban, melynek feloldása csak éles politikai csatározások mentén képzelhető el, amire most nincs szüksége az országnak.

Amire viszont égetően szüksége lenne, az az összefogás, az egység, olyan ügyek mentén, mely az életünk, közös mentális állapotunk javulását szolgálnák. A gyűlöletből nem lehet építkezni, a harag téglái nem tartják sem a hit, sem a jólét pilléreit, ezért nem mások üldözése, hanem megértése, és lehetőség szerinti támogatása tudná egységbe kovácsolni azt a magyar társadalmat, melyet napjainkban a széthullás fenyeget. Ezt nem látjuk még elég élesen, mert szemünk előtt tornyosul egy kerítés, mely nem csak egy másik államtól, de egymástól is végzetesen elválaszt bennünket.