Dúl a plakátháború Magyarországon, ami jó hír a keményen kiábrándult polgárok számára, hiszen Orbán Viktor árnyékbokszolása a menekültekkel megmozgatta az emberek elgémberedett fantáziáját. Végre jól kitombolhatják magukat a plakátrongálók, a fedett nyomozók újra komoly megfigyeléseket végezhetnek a parkok cserjéi közül, a szlogenírók és mémgyártók pedig beleadhatnak apait, így bőséggel áradnak az ötletek az interneten és az utcákon. A Szegedi Kattintós sem maradhat ki ebből a szellemi pezsgésből, így ezúttal megosztjuk olvasóinkkal tíz saját gyártású szlogenünket.

 Fotó: rtl.hu

1. Ha Magyarsága jössz, hagyj fel minden reménnyel!

2. Ha Magyarországra jössz, hozz magaddal még egy embert!

3. Ha Magyarországra jössz, vidd magaddal az anyósom!

4. Ha Magyarországra jössz, szállj meg Fekete Pákónál!

5. Ha Magyarországra jössz, ne idd ki a Balatont, mert a magyarok abban szoktak fürdeni.

6. Ha Magyarországra jössz, hozz magaddal pulcsit, sapkát, meg vastag zoknit, mert nálunk spórolnak a fűtéssel a menekülttáborokban.

7. Ha Magyarországra jössz, hozz magaddal tolmácsot, hogy el tudd olvasni az ellened uszító plakátokat, és tudj beszélni Vida Ildikóval.

8. Ha Magyarországra jössz, adj vizeletmintát a zöldhatáron, mielőtt átúsznál hozzánk.

Fotó: gamechannel.hu

9. Ha Magyarországra jössz, úgy fogod érezni magad, mintha itt forgatnák a Majmok bolygója legújabb részét.

10. Ha Magyarországra jössz, megszívtad!

Talán az ország más településein hihetetlenül hangzik, de az ellenzéki vezetésű Szegeden a hányatott sorsú jobboldali sajtó kapkod mentőöv után. A tavaly ősszel elbukott önkormányzati választás után a magántulajdonosok kezében lévő kormánypárti internetes portál léte vált kérdésessé, pedig a helyi Fidesznek nagy szüksége lenne egy markáns és népszerű orgánumra, hiszen a szocialista Botka Lászlónak jelentős fölénye van a helyi közgyűlésben. A Lópici Gáspár néven publikáló vendégszerzőnk a számokból kiindulva arra a következtetésre jutott, hogy ha nem segít valaki a szegedma.hu-n, akkor a polgármester egy fontos ellenzéki médiumtól szabadulhat meg. Mintha nem is Magyarországon lennénk!

Kép: NÉGYmadár

A napokban tették közzé a vállalkozások kötelező beszámolóikat, így megnéztük, miből és miként működik a szegedi Fideszt – választások idején a mindenkori jobboldali polgármester-jelöltet – feltétel nélkül támogató szegedma.hu. A szegedieknek talán nem kell bemutatni, hogy a tavaly ősszel kothenczma.hu-vá vált portál szép lassan elveszítette a több darabra hullott helyi jobboldal támogatását. Hol vannak már azok a régi szép idők, amikor Magyar Anna és a Csongrád Megyei Önkormányzat szárnyai alatt hétről hétre beszámoltak a fideszes megyei önkormányzat csodálatos munkájáról, terjesztették a baloldali Szegedi Tükröt is kenterbe verő Déli Szó című remeket?

De lássuk a számokat! A szegedma.hu tulajdonosa a Leonardo Kft. 2010-ben még 73,5 millió forintból gazdálkodhatott, a második Orbán-kormány győzelmével valami elszakadt. 2011-ban már csak 48 millió forint jutott a kasszába. A helyzet 2012-re javult, a cégnél egyre többet hirdettek az akkor fideszes vezetésű önkormányzati cégek. 2013 megint az ínség éve lett, 43 millióra apadt a bevétel, miközben arra is fény derült, hogy a jobboldali lakájmédia havonta több mint 1 millió forintos veszteséget termel tulajdonosainak. A 2014-es, választási év sem hozott csodát, ami nem meglepő. A fideszes Gyimesi László polgármester-jelöltet Kothencz János váltotta, akiről azt gondolhatták, ha mindent megígér, legyőzheti Botka Lászlót.

Kép: NÉGYmadár

Nem így lett. Egyes becslések szerint Kothencz kampánya 100 millióra rúgott, de ez a pénz nem a szegedma-nál landolt. A friss beszámoló szerint az 56 millióra nőtt bevétel arra volt elég, hogy a veszteséget az előző évi 12 millióról 9,1 millióra csökkentsék. A Leonardo Kft. anyagi helyzete eléggé megroppant, miközben januárban az ügyvezetői posztot a főszerkesztő, Pintér Lajos vette át. A számok azt mutatják, hogy a Leonardo 29 millióval tartozik hitelezőinek, miközben saját tőkéje mínusz 3 millió forintra „nőtt”. A 2012-ben még 15 millió tőkével működő vállalkozás 2 év alatt 18 millió bukott, miközben durván eladósodott. Ki lehet jelenteni, a Leonardo Kft. csődközelben van.

Hogy mi lesz így az ál-civilek, jobboldali politikusok szócsövének használt szegedma.hu-val? Ezt senki sem tudja, de nem lepődnénk meg, ha a korábbi jobbos sajtótermékek sorsára jutna: azaz, eltűnne a süllyesztőben.

Lópici Gáspár

(Természetesen lehetőséget adunk a Leonardo Kft-nek a válaszra, amennyiben reagálni kíván a szerző állításaira.)

Turbófokozatba váltott a kormány bevándorlókat csicskáztató kampánya, közben pedig a miniszterelnök arról beszél arab bankároknak, hogy mi egy nyitott ország vagyunk. Kétségtelen, már többször megszédültünk Orbán Viktor lendületes pávatáncának láttán, de ami most történik, ép eszű (és szemű) ember számára már követhetetlen. A Fidesz kommunikációs birodalmi lépegetőjének lábai kezdenek elbotlani a saját hazugságaiban, és nem veszik figyelembe a stratégák, hogy az emberek belefáradtak már trükkökbe, szeretnének már valami olyasmivel foglalkozni, ami tényleg előreviszi az életüket. 

   Fotó: hungarianvirus.wordpress.hu

A magyar miniszterelnök olyasmire képes, amire más államok kormányfői csak akkor, ha nagyon összeszedik magukat: Egy napon belül képes állítani valamit, majd önmagát megcáfolni. Amit Orbán Viktor pávatáncnak szokott hívni, máshol úgy nevezik: nem tudja, mit beszél. Már legalább egy hete teljesen nyilvánvaló, hogy kudarcba fulladt a bevándorlásról és terrorizmusról indított konzultációnak csúfolt össznépi butítás, ám a kormány ráerősít a saját hülyeségére. Rendőröket állít a népharag által elsöpörni kívánt óriásplakátok mellé, majd a napilapokban megmagyarázza, milyen égetően fontos számunkra, hogy móresre tanítsunk mindenkit, aki a határainkon keresztül igyekszik eljutni Európa nyugati felébe.

A nemzeti gumicsontokra egyre kevésbé ugrik rá a korgó gyomrú magyar ember, hiszen a miniszterelnök egyik nap azt mondja, hogy hazaküldünk mindenkit, aki nem tudja rovásírással bevésni a nevét a menekülttábor vendégkönyvébe, aztán, hogy mi egy barátságos, nyitott ország vagyunk, utána a magyarok falát akarja felhúzni a zöldhatáron, de megpendíti, hogy az itt tanuló, kemény valutával fizető arab diákok kedvéért akár mecsetet is építtetne Budapesten.

Kapkodjuk a fejünket, minden nap képesek vagyunk megdöbbenni, mennyire nem érti az ország első számú vezetője, hogy az emberek nem a szerb határon botorkáló koszovóiakról és afgánokról akarnak konzultálni, hanem a magyar egészségügyről, az oktatás helyzetéről, a kivándorolt hatszázezer fiatalról, a miniszterek és államtitkárok luxusutazásairól, a tucatszámra épülő stadionokról, a brókerbotrányok felelőseiről, vagy a nemzeti bank felelőtlen pénzszórásáról. Volna itt téma bőven, melyekről akár minden nap konzultálhatnánk, ám Orbán Viktor köti a pávát a karóhoz. Ő jól érzi magát abban a szerepben, hogy belengeti a halálbüntetést, majd kitáncol mögüle, odapörköl a menekülteknek, majd Európában azt mondja, hogy ő csak egy valós problémáról kíván konzultálni a népével. Olyannyira rácuppant a témára, hogy már Vona Gábor is azt mondta erre: a kormány túltolta a biciklit. 1:0 a Jobbik elnöke javára! Tegyük hozzá, ő is az ellenfél hibáiból él, úgyhogy könnyen vitte be ezt a találatot.

Fotó: hotdog.hu

Orbán Viktor számára láthatóan komoly problémát okoz a helyes arányok megtalálása. Görcsös igyekezettel szeretné visszaszerezni a Jobbikhoz vándorolt fideszes szavazókat, ugyanakkor nem kéne elveszítenie pártja mérsékelt támogatóit sem. Az ősi dakota bölcsesség szerint nem ildomos egy seggel két lovat megülni, mert könnyen a lócitromba pottyanhat az ember. Orbán Viktor vad pávatáncát azt az illúzió élteti, hogy meg tudjon felelni a szélsőjobboldali, a mérsékelten liberális, és a centrum szavazóinak is, ugyanakkor Európában is szalonképes tud maradni. Rövidesen rá fog jönni arra, hogy minden meghatározó csoport szemében elvesztette a hitelét, mert az ember nem mindenevő. Legyen a szavazó ellenzéki, kormánypárti, kiábrándult, szélsőséges vagy mérsékelt, mindenkinek meg van a kedvenc étele, ezért ne gondolja egyetlen politikus sem, hogy bármit bekajálnak a keményen dolgozó emberek.

Frédi és Béni

Az álmok nem hazudnak, úgyhogy vegyük nagyon komolyan a rémálmainkat is. A magyar miniszterelnök annyi mindentől próbálta már megvédeni a keményen dolgozó magyar embereket, hogy valószínűleg rengeteg ellenséggel hadakozik álmában is, főleg, ha hozzátesszük azt, hogy ő előszeretettel álmodik nagyokat. A Szegedi Kattintós most összeállította azoknak a rémálmoknak a listáját, melyek leggyakrabban gyötörhetik Orbán Viktort.

Fotó: nepszava.hu

1. A felcsúti Puskás Akadémia FC kieseik az NB I-ből, a csapatot már nem támogatja egyetlen nemzeti oligarcha sem, a büfében már szotyit sem árulnak, neki pedig egyedül kell végignéznie, amint a Dusnok öt góllal kitömi kedvenc csapatát.

2. Egy napra összeköltözik Friderikusz Sándorral, és a szalonnás rántotta készítése közben férfiasan bevallja a műsorvezetőnek, hogy Habony Árpád tőle kapta a Gucci táskáját, a polgári Magyarország tényleg csak egy politikai termék volt, és tulajdonképpen nagyon zavarja, amikor Semjén Zsolt átszellemült arccal néz rá minden egyes parlamenti felszólalásánál.

3. Kövér László a Parlament őszi ülésszakának kezdetén maga viszi vissza az EU zászlaját az ülésterembe, megköveti Fodor Gábort, és őszintén bevallja, hogy a lelke mélyén mindig is liberális maradt.

4. Lázár János norvégmintás pulcsiban jelenik meg a következő kormányülésen, és bejelenti, ha a kabinet nem békül ki az Ökotárs Alapítvánnyal, ő tiltakozásul éhségsztrájkot kezd Rogánék tetőteraszán.

5. Pozsgay Imrét választják meg köztársasági elnöknek, aki tévedésből visszahívja a szovjet csapatokat, neki pedig ismét ki kell űznie őket szép hazánkból.

6. Putyin elnök hatalmát népi felkelés dönti meg Oroszországban, így kútba esik a paksi bővítés terve. Illés Zoltán ismét miniszter lesz, Szél Bernadett pedig a szélerőművekért felelős államtitkári pozíciót kapja meg. Magyarország területének kétharmadára napelemeket telepítenek, és mi látjuk el Timbuktut is megújuló energiával.

7. Kikötözik az Európai Parlament pulpitusára, miközben Jean-Claude Juncker és Angela Merkel kokikat és tockosokat osztanak neki, és azt követelik tőle, hogy vonja vissza a nemzeti konzultációt a bevándorlásról.

8. Turistának öltözött gazdasági bevándorlók csellel elfoglalják a Parlamentet és a budai várat, túszul ejtik Németh Szilárdot és Kósa Lajost, majd azt követelik, hogy bővítsék a debreceni menekülttábort, és építsenek mecsetet Kőbányán.

9. Simicska Lajos Hoffmann Rózsa harisnyájával fojtogatja.

Fotó: origo.hu

10. Elveszíti a 2018-as választást, és Gyurcsány Ferenc gúnyos mosollyal narancsos buktával kínálja. Fásy Ádám még a választás éjjelén bejelenti, hogy tulajdonképpen mindig is baloldali értékeket vallott, Kovács Kokó István pedig benyújtja igényét a sportminiszteri posztra. Csintalan Sándor javaslatot tesz arra, hogy Simicska Lajos legyen a nemzetgazdasági miniszter, Mészáros Lőrincnek pedig újra el kell készítenie az adóbevallását öt évre visszamenőleg.

Frédi és Béni

Nem is olyan régen még azon háborogtunk, hogy a bécsi Mariahilferstrasse egyes boltjainak kirakataiban a következő felirat jelent meg: Magyarok, ne lopjatok! Most visszaadjuk a megaláztatást, igaz nem a derék sógorokon verjük el háromszor, hanem az országunkon keresztül menekülő szíreken, irakiakon és afgánokon. A magyar kormány idegenellenes kampánya ugyanis elért egy olyan szintet, amely nem pusztán pökhendiségével hivalkodik, hanem a rabszolgatartók arroganciáját idézi.

Fotó: nol.hu

Azok a plakátok, melyek most kezdik fertőzni Magyarország köztereit, valamint a magyar polgárok gondolatait nem pusztán ostobák, rosszindulatúak és félrevezetők. A legkifejezőbb jelző rájuk, hogy arrogánsak. Azt sugallják, hogy bárki is vagy, aki az országhatárainkhoz közelítesz, hajolj meg előttünk, add fel minden egyediségedet, sajátos értékedet, kultúrádat, vallásodat, nyelvedet, legyél a mi engedelmes alattvalónk, és akkor kaphatsz egy szelet zsíros kenyeret. Képzeljük el, milyen érzés uralkodna el az Angliába, Németországba vagy Ausztriába igyekvő magyarokon, ha olyan tegeződő, nem magyar nyelven megírt fenyegető és kioktató szövegekkel fogadnák őket, mint amilyen például ez lenne: „Ha Németországba jössz, tiszteletben kell tartanod a kultúránkat!” Olyan leplezetlen felsőbbrendűségi gőg cseng ki ebből a mondatból, mintha egyértelműnek vennénk, hogy hazánk kultúrája minden más népé fölött áll.

Mintha bárki is rárontott volna a kultúránkra, mintha nem tisztelnék a törvényeinket azok, akik eddig abban a megtiszteltetésben részesültek, hogy magyar állampolgárságot kaptak. Tudjuk, nagy a baj a Fidesz háza táján, de nem úgy lehet a népszerűséget növelni, hogy arrogánsabban ütjük a háború elől menekülőket, mint az Iszlám Állam. Az egész hecckampányból persze egy fontos szereplő hiányzik, amit a plakátok nyelve és stílusa is elárul. Magyarul, tegeződve szólítja meg a járókelőket, vagyis nem a menekülttáborban élő, a nyelvünket nem beszélő néhány száz szerencsétlen az üzenet címzettje, hanem mi, keményen dolgozó kisemberek, akik néha láttunk már néger orvostanhallgatót, vagy palesztin fogorvost. Az igazi baj az, hogy olyan bunkó módon szólítják meg a kormány kampánystratégái saját polgáraikat is, mintha a 10 millió Kunta Kinte országa lennénk.

Csak azt nem írták ki még a plakátokra, hogy ha ide akarsz jönni, akkor pucold ki a cipőnket, és akkor elgondolkodunk, hogy nem küldünk vissza a bombák földjére. A tőlünk kivándorolt 600 ezer gazdasági menekült esete taníthat bennünket szerénységre. Nem kellett nekik elmagyarázni, hogy egy másik országban élnek és dolgoznak, tudták ők, hogyan éljenek Ausztriában, Belgiumban vagy Franciaországban úgy, hogy közben magyarok maradnak. Ha eleve arrogánsan közelítünk a külföldiekhez, akkor ne csodálkozzunk, ha senki sem fog szeretni bennünket Európában. Befelé forduló, önző, kivagyi népként tekintenek majd ránk, és hiába emlegetjük majd a legendás magyar vendégszeretetet, a kutya nem jön ide sem pénzt költeni, sem tanulni.

Fotó: index.hu

A Szegedi Tudományegyetem kancellárja a napokban arról beszélt, hogy szeretné, ha a közeljövőben 400 kínai diák tanulna az intézményben. Ha fizetnek jöhetnek csőstül, akár Kínából, Malajziából vagy Burkina Fasoból is, de aki az életét menti azt fenyegető plakátokkal és pucolásra váró lábbelivel fogadjuk. Olyan viselkedés ez, mint amikor a Fradi szurkolók kemény magja huhog az ellenfél sötét bőrű játékosa láttán, amikor azonban az ő fekete játékosuk lép pályára, tapsolnak, mondván: „Ez a mi négerünk.”

A Fidesz kommunikációs csapata ezúttal nem csak melléfogott, de plakátjaival olyan színben tüntette fel az ország polgárait, mint akik eleve minden újnak ellenállnak, nincs irgalom a lelkükben, és szolgai módon követik kormányuk irányvonalát. Nézzünk magunkba, és döntsük el, hogy ilyenek vagyunk-e, és ha netán mégis igaza van Orbán Viktornak és csapatának, akkor készítsük elő a félcipőinket, mert lesznek olyanok, akik örömmel kisuvickolják azokat egy kis könyöradomány fejében. És miközben fényesítik a lábbelinket a menekültek, eltölt bennünket a jó érzés, hogy vannak nálunk szerencsétlenebb népek is. Nehogy akkor vegyük észre, hogy a skinhead bakancsunkat vettük magunkra...

"A magyar demokrácia válságban van. Válságban van, mert félelemben él." Nem napjainkban írták le ezt a mondatot, de aktualitása aligha vonható kétségbe. Szociológus szerzőnk írása arra mutat rá, hogy a xenofóbia, a szervilizmus, illetve a politikai haszonszerzés ösztöne milyen szoros kapcsolatban áll egymással Magyarországon már évtizedek óta. Azok a politikai kurzusok, melyek a polgárok megfélemlítésére, illetve bennük megbúvó félelmeik felébresztésére építették hatalmukat egy darabig akár sikeresek is lehetnek, ám hosszútávon kudarcra vannak ítélve. A mai Európában mindenesetre ez a helyzet. Balog Iván írása.

Illusztráció: nol.hu

Bibó István egyik legismertebb tanulmánya, A magyar demokrácia válsága ezekkel a mondatokkal kezdődik: „A magyar demokrácia válságban van. Válságban van, mert félelemben él.” Nagyon különös dolgot állít itt a szerző, de nem az első mondatban. Abban nincs semmi szokatlan: a politikai publicisztikában bevett retorikai fordulat azzal hívni fel a szöveg elején magunkra az olvasók figyelmét, hogy az általunk artikulálni kívánt problémákat krízisként tálaljuk. A meghökkentő és egyúttal sokatmondó momentum a második mondatban található. Azért van válságban, mert félelemben él? Persze, a félelem valóban szörnyű dolog, de miért okoz válságot? Eddig úgy tudtuk, hogy akut krízis akkor van, ha ténylegesen háború, forradalom, ellenforradalom vagy éhínség, tömegkatasztrófa stb. dúl. Ha azonban csak félnek tőle az emberek, hogy lesz, lehet ilyesmi, csak elővételezik, hogy bekövetkezhetnek rossz dolgok, de valójában nem dörögnek a fegyverek, nem hevernek halottak az utcán, az mitől válsághelyzet?

Nos, Bibó gondolkodásának egyik sarkalatos pontjához érkeztünk el. Bibó valóban úgy gondolja, hogy a félelemnél nagyobb rossz nem létezik. Ha egy társadalomban, egy közéletben az emberek félnek, akkor a rettegett dolgoknak nem kell ténylegesen is bekövetkezniük, mert a félelem már maga a katasztrófa-forgatókönyv realizálódását jelenti. A jó politikának ezért egy félelemmentes világ megteremtésére kell törekednie.

De miért ennyire fontos a félelem? Nos, Bibó Az európai társadalomfejlődés értelme című, 1971-es előadása elején leszögezi: az ember az egyetlen lény, aki tudja, hogy meg fog halni. A félelem tehát az emberi feltétel része, és minden félelmek közül a legrosszabb a másik embertől való félelem, vagyis a rettegés attól, hogy én, aki alany vagyok, más, nálam hatalmasabbak kezében puszta tárggyá válhatok, és ezzel elveszítem a puszta emberi méltóságomat is, hiszen ember embernek nem lehet eszköze. De félelmet okoz az is – fejtegeti a szegedi jogi karon tartott Politikatudományi előadásaiban –, hogy az emberek közti hatalmi erőviszonyok állandóan változnak, és ez akkora bizonytalanságot okoz, hogy végül sokan inkább vállalják a tartós, de kiszámítható alávetést, mint az örökös kiszámíthatatlanságot. (Ez a bibói meglátás ma nagyon is aktuális!)

Bibó elsősorban a rendszer- és impériumváltások, forradalmak és ellenforradalmak során fellépő Nagy Félelmek specialistája volt - ebben tanítómestere, Guglielmo Ferrero, a nagy olasz történész hatott rá. De még a Ferrero munkásságával való megismerkedése előtt, 1935-ben írott jogfilozófiai disszertációjában, a Kényszer, jog, szabadságban foglalkozott - a rá, jellemző, empatikus pszichológiai megközelítéssel – a kényszerélménnyel, a kényszerítettség lelkiállapotával, ami igen hasonlít a megfélemlítettséghez.

Foglaljuk össze röviden Bibó művei alapján – vállalva, hogy ez saját interpretáción alapszik -, hogy mi jellemzi a kényszerélményt! Elsősorban az, hogy traumatizál: sérelmet okoz, ha valakire az akarata ellenére erőltetnek valamit. Ezt egyúttal igazságtalannak is érezzük – amit oktrojáltak, az érvénytelen, az „nem ér”! Nyilván félelmet is érzünk, elvégre akit kényszerítenek, az fél. Egy másik kísérő érzés a tehetetlenség, az, hogy zsákutcába kerültünk.

  Fotó:pupublog.hu

Ebből következik az is, hogy – és ez az egész bibói megközelítés legfőbb mondandója -, hogy akit kényszerítenek, az áldozatul esik, és ezért elégtételt keres, a kényszer hatására elkövetett cselekedeteiért való felelősséget pedig elutasítja. Hangsúlyozni kell, hogy az áldozat hibáztatásával kapcsolatos problémák ez esetben fel sem vetődhetnek, mert itt valódi áldozatról van szó. A probléma másutt van: a kényszer alatt csinált dolgokért nagyrészt a kényszerítő a felelős, de soha nem száz százalékig, mert a szabad akarattal rendelkező ember maga dönti el, hogy enged a kényszernek! A kényszerélmény a vereség tapasztalata: ekkor éljük meg saját gyengeségünket, azt, hogy a végén beleegyezünk abba, amit nem akartunk, és azonosulunk az agresszorral. Ezért nem lehet tárgyakat vagy állatokat kényszeríteni, csak szuverén erkölcsi lényeket.

Aki ezt az (akár 1-2 százaléknyi) felelősséget is elutasítja, az nem akarja megoldani a problémáját, mondván: azt nem ő okozta, és nem hajlandó rezilienciára (ilyenkor a minket ért bajból megerősödve kerülünk ki), nem akarja felnőtt módon a saját kezébe venni a sorsát. Nem akar, nem mer szabaddá válni, mert beleszeretett az áldozat pozíciójából fakadó pszichológiai előnyökbe és gratifikációkba, abba, hogy neki mindig igaza van, hiszen ővele szemben gyalázatos gaztettet követtek el. Látszólag támadhatatlan érvelés ez – a bökkenő éppen az, hogy túl „csalhatatlan”, kritizálhatatlan és ezért túlságosan zárt, ezért a valóság éppúgy lepereg róla, mint bármilyen ellenérv. Itt ismét és nagyon erősen hangsúlyozni kell: valóban súlyos problémáról van szó, amit nem lehet önsegítő közhelyekkel elintézni, és nem szimulánsokkal vagy tettetett, hanem valódi áldozatokkal van dolgunk, akik igazi együttérzést és kárpótlást érdemelnek. Ezt az okfejtést nem megérteni nehéz – érzelmileg állítja az olvasót nehéz feladat elé. Bibó elfogulatlanságát és bátorságát dicséri, hogy ezt vállalva rámutat: az áldozat-szerep mindenképpen csorbítja az autonómiát, amit az egyén csak maga szerezhet vissza, és ha nem teszi, éppen akkor szenved végleg vereséget a kényszerítővel szemben.

A kudarc esetén a heteronómia kétféleképpen nyilvánulhat meg. Az egyik a kényszerpálya-diskurzus: rengeteg könyv, cikk született és születik az elmúlt évtizedekben, amely azt bizonygatja, hogy a magyar politikai osztálynak nulla mozgástere volt krízishelyzetekben, mert egyáltalán nem volt döntési helyzetben – megfeledkezve arról, hogy a vezető éppen felelős, mert vezető. A másik az agresszió, amelyről adjuk át a szót A békeszerződés és a magyar demokráciát jegyző Bibónak:” az emberek a legszörnyűbb és a leghajmeresztőbb dolgokat nem akkor követik el, amikor természetes állati vadságukat szabadjára engedik. A természetes állati vadság hamar kitombolja magát, a legvadabb vérengzés is fizikai undorban végződik, és az emberben éppúgy vannak szelíd ösztönök, mint vad ösztönök. A legszörnyűbb dolgokat akkor követi el az ember, mikor valami okból veszélyben levőnek és ugyanakkor valami címen erkölcsileg igazoltnak, minden erkölcsi szempont alól felmentettnek vagy pláne mások megbüntetésére jogosultnak és kötelezettnek érzi magát. Ilyenkor képes elvetni minden szégyenkezést, ilyenkor képes fizikai undorát legyőzve is vérengző lenni, és ilyenkor képes engesztelhetetlen lenni ott, ahol a kövek is meglágyulnak, nemhogy az állítólagos állati vadságukat kitomboló emberek.”

(Elhangzott 2015. május 15-én, a SZAB-székházban, A MAGYAR FILOZÓFIAI TÁRSASÁG, AZ SZTE BTK FILOZÓFIA TANSZÉK ÉS AZ MTA SZEGEDI AKADÉMIAI BIZOTTSÁG LÁBJEGYZETEK PLATÓNHOZ című, évente megrendezésre kerülő konferenciasorozatának 14., AZ AGRESSZIÓ című konferenciáján)

Balog Iván

…de csak idő kérdése. Az Orbán-kabinet lázas sietséggel terjesztette a 2016-os költségvetés tervezetét az országgyűlés elé, mintha azt akarná sugallni ezzel is, hogy nix ugribugri, mi leszünk még hatalmon akkor is, amikor ezek a sarokszámok már rég nem érnek semmit. Szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a tervezet lyukas, mint az ementáli, vagyis egy csomó bevétel kérdéses, a kiadási tételek pedig ötletszerűen sorakoznak benne. Erős a gyanúnk, hogy most sem ússzuk meg korrekciók nélkül, ami azt jelenti, hogy év közben Varga Mihály és csapata új adókat vethet ki. A Szegedi Kattintós összeszedte a lehetséges adótételeket.

Fotó: delia.com

1 Csikkadó. Bevezetését az indokolja, hogy a trafiktörvény bevezetése óta látványosan megerősödött az illegális cigarettapiac. A hatóságok csak úgy tudják pótolni a kieső jövedéki adót, ha a szórakozóhelyeken, éttermekben, kocsmákban, illetve az épületek előtt elszívott cigaretták csonkjait megadóztatják. Itt ugyanis nem számít, hogy csempészett ukrán cigi csutorája, vagy Andy Vajna szivarjának vége éktelenkedik a hamutartóban. A NAV munkatársai minden műszak után összeszámlálják a csikkeket, melyek után meghatározott összeget kell bepengetni a központi büdzsébe, ugyanakkor szigorú büntetést kap az, aki a csikkeket igyekszik eltüntetni a hatóságok elől.

2. Csengőadó. A központi kormányzat már régen töri a fejét azon, hogyan lehetne a kapucsengők használatát is a közteherviselés részévé tenni. Vannak ugyanis olyanok, akik minden önmérséklet nélkül nyomják a lakáscsengőket (mintha süketek lennének), megzavarva ezzel a keményen pihenő (vagy piáló) kisemberek nyugalmát. Ha adóköteles lesz minden csengetés, akkor a szomszéd, a paplanárus és a hittérítő is háromszor meggondolja, hogy ész nélkül ráfekszik-e a kapucsengőre. A csengők ugyanis digitális összeköttetésben lesznek a NAV központjával, ahol regisztrálnak minden gombnyomást, így a postás is meggondolja, hogy kétszer csengessen-e. Télen az adót ki lehetne terjeszteni a száncsengőkre is.

Fotó: csodaceruza.hu

3. Jogdíj fizetése az énekes madarak csicsergése után. A költségvetésnek komoly kára származik abból, hogy a kertjeinkben, házunk előtt éneklő madarak dalai után senki sem fizet jogdíjat. A tervezet szerint olyan alkalmazást töltenének az adóellenőrök telefonjaira, melyek be tudnák azonosítani a cinke, a búbos vöcsök, vagy a sárgarigó énekét. Minden madár énekének más lenne az adótartama, így a ritkábban előforduló madárfajok után súlyosabb adót kéne fizetniük a hallótávolságban élőknek. Ezt azzal indokolják, hogy már eddig is túl sok szép madárdalt hallhattunk teljesen ingyenesen, a jogdíjakat ezért visszamenőlegesen is be kell szedni.

4.Buliadó. Szintén a hangok megadóztatása a cél, de itt kissé más felhanggal, hiszen, ha valaki bulit rendez, az nagy valószínűséggel zavarja majd a szomszédokat, ennek pedig járulékos költségei vannak. Fel kell hívnia a rendőrséget, ott adminisztráció következik, a kollégáknak ki kell szállniuk a helyszínre, ami benzinköltséggel jár, majd ott intézkedniük kell, ami szintén terheli a költségvetést. Ha a bulizók előre befizetik ezt a pénzt az államkasszába, akkor nyugodtak lehetnek a szomszédok is, hiszen a yard a bulizók költségére jön ki, és a garázdákat is a saját költségükön sittelik le. A buliadó összegét tanácsos jó előre beszedni a buliba érkezőktől, így később nem alakul ki verekedés abból, hogy valaki adózott-e a részvételért, vagy sem.

5. Rádióadó. Nem is olyan régen nálunk is létezett olyan, hogy TV használati díj, ma már csak a hanyatló nyugaton kell a bejelentett készülékek után egységes adót fizetni. Ha már itthon a reklámadó alól ki akar bújni minden hazai kicsi és nyugati multi, akkor terítsük szét az adót a lakosság körében. Első lépésben a rádiót használók kapnának az arcukba egy kis adót, ha hallgatni akarják az ellenzéki fröcsögést vagy a kormánypárti sikerpropagandát. Később ki lehetne terjeszteni a ezt az adónemet a televíziókra és az MP3 lejátszókra is.

Frédi és Béni

Mi lehetne egyértelműbb bizonyíték arra, hogy a kormány diszkriminálja a tavalyi három választáson balra húzó Szegedet, minthogy még nem érkeztek meg a városba a legfrissebb nemzeti konzultáció kérdőívei. A szegediek izgatottan kérdik egymástól, mi lehet az oka, hogy hiába lesik a postást, de megnyugtató válasz eddig nem érkezett. Addig is, amíg nem érkeznek meg a várva várt konzultációs levelek, a Szegedi Kattintós vázol néhány újrahasznosítási ötletet.

     Fotó: papirrapulok.blog.hu

Rendkívül szellemesek a Kettős Mérce ajánlatai a nemzeti konzultációs papírok megsemmisítésére, de kár lenne elégetni vagy ledarálni, esetleg ellenzéki pártokra bízni ezt a feladatot, legyünk kreatívak, és az egyéniségünknek megfelelő módszert válasszuk ki az alábbiak közül:

1. Daraboljuk kis cigarettapapírokra, sodorjunk belőle cigit, és kopogtassunk be egy fideszes cimbihez, hogy hoztunk egy kis mahorkát, füstöljük el ketten, mint két fasírtban lévő indián a békepipát. A címzés és a főszöveg lehetőleg az ő cigijére kerüljön jól látható helyre, és amikor meggyújtja a végét, Orbán Viktor fotója kapjon lángra. Tuti, hogy soha nem lesz többé a közös cigizés!

2. Hajtogassunk belőle papírrepülőt, papírcsákót, papírhajót vagy sótartót. A papírrepülőt ügyesen behajíthatjuk a CÖF-ös szomszéd kertjébe, vagy a nyitott ablakán, a papírcsákóval pedig jelentkezzünk önkéntes festésre a helyi Fidesz irodán. Kevésbé kreatív hajtogatók tekerjenek belőle távcsövet, és azzal kémleljék az eget esténként a CÖF-ös szomszéd kertjéből. Nagy hőségben legyező is készíthető a papírlapokból.

            Fotó: hvg.hu

3. Hívassuk meg magunkat egy fideszes házi buliba, egy óvatlan pillanatban surranjunk ki a WC-re, és a nemzeti konzultációval dugítsuk el a klozetet. Soha többé nem hívnak oda bulizni!

4. Ha bosszúból a buli házigazdája bedobja az ablakunkat kaviccsal, akkor nem hívjunk üvegest, hanem a nemzeti konzultációval takarjuk el a lyukat úgy, hogy lehetőleg az utca felé nézzenek a miniszterelnök köszöntő sorai.

5. Csomagoljunk bele lila hagymás zsíros kenyeret, tegyük bele műanyag ételes dobozba, és adjuk fel a debreceni menekülttábor címére. A bangladesi gyerekek még le is nyalogatják a zsírt a nemzeti konzultációról.

6. Kérjük el a szomszédtól az ő nemzeti konzultációját, a miénket pedig cseréljük el olyannal, akinek van még a régi konzultációkból, hogy teljes legyen a gyűjteményünk. Később még sokat érhet ez a konzultációs múzeum számára.

Fotó: port.hu

7. Vágjuk ki a betűket, és állítsuk össze Woody Allen örökbecsű mondatát a Fogd a pénz és fuss című filmből: „Csak semmi cicó nálam van a slukker.” Küldjük el Matolcsy Györgynek, hátha vág megint a kamatokon, vagy Varga Mihálynak, és 16-ról 5 százalékosra csökkenti a személyi jövedelemadót.

8. Ha már kikapcsolták a gázt nálunk, mert nem fizettük a számlát, tegyük el télire a konzultációt, és jó lesz gyújtósnak.

9. Küldjük vissza a feladónak azzal az indokkal, hogy elázott a levél, és nem látjuk pontosan, hová kell tenni az x-et. Ha küldenek újat, akkor pedig azzal küldjük vissza, hogy most már látjuk a kérdéseket, de nem értjük azokat. Egyszer biztosan megunják, és nem küldenek többet.

10. Gyúrjunk kis papírgalacsinokat belőle, és köpőcsőbe töltve rendezzünk célba lövő versenyt. Mindenki vérmérsékletének és politikai irányultságának megfelelő célpont választhatna magának, hiszen politikusok portréira épp úgy lőhetünk, mint afgán, szíriai vagy bangladesi menekültek képeire, akik éppen igyekeznek átjutni a háborgó tengeren, de mi a köpőcsövünkkel távol tartjuk őket Európa partjaitól.

Frédi és Béni

A magyar politika két erősen megosztó figurája közel tíz éve osztja egymást, így nem csoda, ha politikai ars poétikájukat egymás ellenében tudják csak meghatározni. Ha ez a jelenség nem tematizálná újra és újra a magyar közbeszédet, nem is lenne vele gond, az viszont riasztó jelenség, hogy ma politikai (szekér)táborokat szinte csak orbánozással és gyurcsányozással lehet létrehozni és egyben tartani. A Szegedi Kattintós arra keresi most a választ, miért érezte  fontosnak a miniszterelnök, hogy a szokásosnál is keményebben nekimenjen a DK vezetőjének, miközben az igazi kihívó Jobbik nyugodtan építkezik a háttérben.

Fotó: origo.hu

1. Elképzelhető, hogy Orbán Viktort és a Fideszt viszi a lendület, képtelen kilépni abból a kommunikációs mezőből, amely meghatározta az utóbbi tíz évének arculatát. A gyurcsányozás mindig összerántotta a fideszes szavazóbázist, mindig jól lehetett riogatni a Gyurcsány Ferenc által megtestesített vörös veszedelemmel. A Gyurcsány-Bajnai időszak ekézése annyira beleivódott a fideszes választók agyába, hogy szinte csak le kell játszani a régi dallamokat, és a közönség már harsogja is a második versszakot.

2. Az, hogy tiltott pártfinanszírozásra való hivatkozással a jogállamiság kereteit igen erősen feszegetve ismét a célkeresztbe állította a DK-t és Gyurcsányt a Fidesz, gyakorlatilag kéretlen (vagy kért?) segítség az MSZP-nek. Ha Orbán és Gyurcsány egymást ütik, akkor az MSZP nyugodtabban építkezhet, politikusait nem tünteti fel a kormánypárti közmédia a nemzet ellenségeinek. Az MSZP megerősítése a DK ellenében ugyanis elemi érdeke a Fidesznek, mert amíg nincs olyan karizmatikus vezetője a szocialistáknak, mint amilyen Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíciónak, addig nem vehető számba komoly kihívóként.

3. Csak egy indokot keresett a kormánypárt arra, hogy az Altus Zrt. megbízása kapcsán újabb éles kirohanást indítson az Európai Unió ellen. Ráadásul, ha összeesküvést sejtetnek az Unió és a baloldal között, akkor élesedhez az a hang, amely szerint Brüsszel még az ördöggel is cimborál, csak hogy megszabaduljon Orbán Viktortól. Ez a lehetőség a fideszes választókba táplált üldözési mániát erősítené, így újabb lépéssel távolodnának el a nyugati értékektől azok, akik változatlanul kitartanak Orbán függetlenségi retorikája mellett.

Fotó: tdyweb.wbteam.com

4. A Fidesz nem tud, vagy nem akar mit kezdeni azzal, hogy a Jobbik a nyakán liheg, ezért nem arra az ellenfélre veti rá magát, amely vissza tud harapni, hanem arra, amelyik még a sebeit nyalogatja. Gyurcsány pártja erősödik ugyan, ám túlzás lenni azt állítani, hogy látványos eredményeket ért volna el a pártépítés terén. Gyurcsány ostorozása egyébként jó üzenet a Jobbik felé is, hiszen a szélsőséges párt támogatói elutasítóbbak a DK-val, mint az MSZP-vel szemben. Felfoghatjuk ezt a törekvést egy tehetetlenségi reakciónak is, hiszen a Fidesz már annyira rámászott a Jobbik programjára, hogy a nyílt cigányozáson és zsidózáson kívül gyakorlatilag tökéletesen átvett minden elemet a szélsőséges párttól, így szinte eszköztelen maradt a Jobbik ellen folytatott kampányhoz.

5. Gyurcsány Ferenc maga provokálta ki, hogy ősi ellenfele ismét vele foglalkozzon. Egy olyan pártnak, amelynek támogatottsága nem éri el a tíz százalékot szinte áldás a kormánypárt ilyen kitüntetett figyelme. A keményen kormányellenes kisemberek mindenesetre akár meg is kedvelhetik a volt miniszterelnököt, ha benne látják Orbán Viktor legfajsúlyosabb ellenfelét. A negatív reklám is reklám elve alapján a DK sokat nyerhet a Fidesz arroganciájával, ráadásul olyanok kiáltanak tiltott pártfinanszírozást, akik ezt a módszert csúcsra járatták a Simicska-érában, és gyaníthatóan azóta is dagad a pártkassza, mióta csúnya véget ért az oligarcha és a miniszterelnök barátsága. Egyébként a kérdésünkre a jó választ valószínűleg az az Arthur J. Finkelstein tudná megadni, akit - mint a Fidesz kampánytanácsadóját -, szintén ebből a kasszából fizetnek.

Frédi és Béni

Régóta tudjuk, hogy ha a hatalom megtartásáról van szó, a miniszterelnöknek semmi se drága. Ami azonban a bevándorlók elleni nemzeti konzultációs, Európai Uniót fikázó, rendpárti ösztönöket élesztgető hecckampányt illeti, az nem egyszerűen kommunikációs hazárdjáték, hanem tragikus baklövés. Az MTA Kisebbségkutató Intézetének nyilatkozata mértani pontossággal tárja elénk ennek a politikának a tarthatatlanságát.

     Fotó: civilhetes.hu

Le a kalappal azok előtt a kutatók előtt, akik a sarkukra álltak, és nem félve a következményektől Orbán Viktor képébe vágták többek között azt a tényt, hogy „Magyarország népességének közel tíz százalékát etnikai és kulturális kisebbségek alkotják. Magyarország Közép-Európa része, amely régiót semmi sem jellemez jobban, mint a jól szervezett, kulturális identitásukhoz ragaszkodó kisebbségek jelenléte.” Ha ezt valaki eddig nem tudta volna, akkor idézzük fel azt a történelmi tényt, hogy a Trianon utáni Magyarországon is legalább egymillió, önmagát nemzeti kisebbséginek valló polgár maradt. Nagy részük német volt, akiknek döntő hányada elhagyta az országot a második világháború után, kisebb részük szlovák, akik közül a magyar-szlovák lakosságcsere következtében körülbelül százezren települtek át Csehszlovákiába. Nem beszéltünk még a romák több mint félmilliós közösségéről, illetve arról, hogy jelenleg is közel 20 bejegyzett magyarországi kisebbséget tartanak nyilván.

Ennek a sokszínűségnek soha nem látta kárát Magyarország, sőt, ahogy a kisebbségkutatók fogalmaznak: „A kulturális sokszínűség ezen felül érték, amely állami védelemben részesül, nem csak a Magyarországon jelenleg hatályos nemzetiségi törvény, hanem több, különböző nemzetközi szerződés alapján is. Aki ezt tagadja, az a kisebbségi közösségek elismerését, a kisebbségi közösségekhez tartozó és azok fontosságának tudatában élő embereknek a politikai közösséghez való tartozását vonja kétségbe.”

Azt üzenjük ezzel a világnak, hogy a pénznek nincs szaga, azok előtt viszont, akik egy tál levest kérnek tőlünk a küszöbünk előtt, becsapjuk az ajtót.

Ne feledjük, a magyarországi kisebbségek zöme úgynevezett gazdasági bevándorlóként érkezett ide, de ha a besenyőket, jászokat és kunokat is ide soroljuk, akkor volt részünk háborús menekültekből is bőven. A magyar miniszterelnök ugyanakkor nem beszél arról, hogy letelepedési kötvény segítségével szinte minden külföldi magyar állampolgárságot vásárolhat magának, feltéve, ha van elegendő pénze hozzá. Azt üzenjük ezzel a világnak, hogy a pénznek nincs szaga, azok előtt viszont, akik egy tál levest kérnek tőlünk a küszöbünk előtt, becsapjuk az ajtót. A nemzeti konzultációs kérdőív ennek az antihumánus ideológiának a szemérmetlenül pontos leirata.

Ha egy magyar politikus csak orra végéig lát, és nem veszi figyelembe, hogy bevándorló-, illetve kisebbségellenes kirohanásaival a külföldön élő és dolgozó magyar polgárok érdekeit épp úgy sérti, mint ahogy rontja a környező országokban élő magyar nemzeti kisebbségek esélyeit az érdekérvényesítésre, az ne gondolja, hogy valaha nagy államférfiként fognak rá emlékezni. Kicsinyes belpolitikai haszonszerzés céljából kétségbe vonni saját államunk nemzeti és kulturális sokszínűségét hatalmas öngól, ráadásul ellenkezik a keresztény erkölcs tanításaival is.

Fotó: index.hu

Orbán Viktor úgy konzultál a bevándorlókról, hogy azok nincsenek közöttünk, nem találkozunk velük sem az utcán, sem a munkahelyünkön, az iskolában a gyerekeik nem „színesítik” az osztályokat. Kétségtelen tény, hogy az antiszemitizmushoz sem kell zsidó, de a xenofóbia ilyen kicsinyes készpénzre váltása ordas politikai szándékokat takar. Nem ártana tisztában lennünk azzal, hogy kikkel riogatnak bennünket, de erre ez a konzultációnak nevezett népbutítás teljesen alkalmatlan. Ha beesteledik körülöttünk, akkor jobban félünk minden nesztől, mintha látnánk, kik járkálnak körülöttünk. Orbán Viktor nem akarja, hogy világosban is felmérhessük, kik vesznek körül bennünket. A kisebbségkutatók nyilatkozatukkal egy gyertyát gyújtottak, de ez a fény még mindig nagyon kevés ahhoz, hogy ne féljünk a félhomály démonaitól. A sötétben azonban a magyar miniszterelnök sem veszi észre, hogy hol az a fal, amelynek nem kéne nekirohannia.  

Juncker mókás figura, és a maga módján elég bunkó is. Ettől még Orbán Viktor nem lett jó fej, és persze nem hisszük el egyiküknek sem, hogy különös kis magánszámuk mögött egyszeri jópofizás lenne. A bizottsági elnök szóvivője most azt mondja, hogy csak a szokásos kötöttségeket akarta oldani Juncker, mi meg továbbra is úgy gondoljuk, hogy a magyar miniszterelnök egy elkapart pattanás Európa hátsó felén. Vendégszerzőnk, Greiner Adolf írása.

Fotó: origo.hu

Silvio Berlusconi is megirigyelhetné Jean-Claude Juncker finoman szólva is extrém viselkedését, de azért ne soroljuk az Európai Bizottság elnökét a médiabohócok táborába. Az egykori olasz miniszterelnök ráadásul Orbán Viktor régi barátja és mentora, úgyhogy a párhuzamnak most különös aktualitása lenne. Mivel Berlusconi jelenállapot szerint a történelem szemétdombjáról igyekszik visszakaparni magát a fősodorba, Orbán most a ködös Albion felé tájékozódik, mert onnan remél segítséget az Európai Unió ellen folytatott szabadságharcához. Junkcker nyilván tisztában van azzal, hogy ennek a kis közép-kelet európai országnak most kulcsszerepe van az Unió jövője szempontjából, mert ha Orbán össze tud rántani egy euroszkeptikus koalíciót – melynek része a brit oroszlán is – akkor bizony főhet a luxemburgi nagyherceg feje.

Az Európai Unió a saját csapdájában dagonyázik, hiszen olyan bonyolult döntéshozatali rendszert szabott önmagára, amely nem tud hatékonyan fellépni az írott és íratlan szabályokat fenekestől felforgató fülkeforradalmárok ellen. Juncker diktátorozása és tréfásnak titulált taslija az elnök tehetetlenségéről tanúskodott, ami rossz hír minden európai és magyar demokrata számára. Orbán tisztában van vele, hogy kellemetlen kis figurának tartják Európa nyugati felén, és egyáltalán nem lepődött meg azon, ha diktátornak bélyegzik. Ugyanakkor tudja, hogy az EU jelenlegi szabályozása neki kedvez: a magyarokat az Unió ellen hangolja, ezzel szavazatokat optimalizál, közben a közös kasszából hizlalja saját oligarchái bankszámláit, és az EU pénzforrásaiból tartja életben a magyar gazdaságot. Tudja, hogy az Unió egy öreg, lassú, nagytestű tengerjáró, amely lassan vált irányt, és olykor nem is tudja, merre kéne fordulnia, ő viszont a kis gyorsnaszád mozgékonyságát kihasználva mindig a hátába kerülhet ennek a vén tengeri medvének.

Európa nem tudja kihasználni azt sem, hogy Orbán tábora fogy saját hazájában, a kormányzó párt pedig egyik legmélyebb válságát éli. A miniszterelnöknek viszont sikerült a kínos belföldi ügyekről tágabb kontextusba terelnie a közbeszédet, és ránk tukmálja a bevándorlók ügyét, holott számunkra ez nem központi kérdés, mert csak azok a menekültek kérnek itt letelepedési engedélyt, akik olyan messziről jöttek, hogy összetévesztenek bennünket Franciaországgal, Dániával vagy Belgiummal. Orbán a halálbüntetés kérdésének felmelegítésével, illetve a bevándorlás kriminalizálásával kilépett az európai porondra, mert ott nem kell megmagyaráznia, miért nő rohamosan a szegények száma Magyarországon, miért vergődik az egészségügy és az oktatás, és miért hagyta el az országot közel félmillió ember.

Fotó: index.hu

Ráadásul a strasbourgi publikum előtt szónokolva kiteljesedik az egója, nemzetközi értelemben véve is meghatározó politikusként tudja eladni magát, és részben tematizálhatja az összeurópai közbeszédet is. Úgy igyekszik kimászni a hazai veremből, hogy közben a kezüket nyújtókat is magával rántja a mélybe, vagyis az uniós vezetők is a gödörben kötnek ki, mert bármilyen kellemetlen is számukra, de egy csapatban játszanak Orbán Viktorral.

Juncker bosszús, egyben agresszív legyintése annak a ténynek a beismerése volt, hogy Orbán számára is közvetlen veszélyt jelent, hiszen most már nem lehet csak úgy hazaküldeni, hogy foglalkozzál a saját népeddel, amelyik volt olyan naiv, hogy újra adott neked négy évet. Orbán úgy rázta le magáról Juncker kellemetlen megjegyzését és tasliját, mint kutya a vizet, így aztán nem lehet kérdés számunkra, hogy a magyar miniszterelnök jól érzi magát az európai színpadon. Juncker először csak le akarta vonszolni erről a nagyszínpadról, másodszorra le akarta pofozni onnan, de most már jól látszik, hogy ennél sokkal radikálisabb eszközökre lesz szüksége, ha Orbánt is Berlusconi sorsára akarja juttatni.

Greiner Adolf