Szegedi Kattintós

Tizenhárom kérdés, melyeket szívesen feltennénk Orbán Viktornak

Tizenhárom kérdés, melyeket szívesen feltennénk Orbán Viktornak

Közismert tény, hogy Orbán Viktor leginkább mikrofonállványnak tekinti sajtó munkatársait, ezért is kerüli a személyes találkozókat olyan újságírókkal, akik érdemi kérdésekkel bombázhatnák. Ha minden igaz, rövidesen megtörik a jég, és akár az ellenségesnek tekintett független szerkesztőségek munkatársai is feltehetik a saját kérdéseiket a miniszterelnöknek. A váratlanul felkínálkozó lehetőséggel a Szegedi Kattintós is szeretne élni, ezért most összefoglaljuk néhány kérdésben, mennyi minden furdalja az oldalunkat. És, mivel nem számítunk azonnali, egyenes válaszra, adunk magunknak még egy kiegészítő kérdésre lehetőséget. Íme:

nepszava_7.jpg

Fotó: népszava

1. Miért nem tartott két éve magyar újságírók számára olyan sajtótájékoztatót, mint amilyet Szegeden, a Modern Városok programról szóló tárgyalásai után? Csak nem azért, mert ott kellemetlen kérdéseket kapott az akkor zajló olimpia elleni aláírásgyűjtésről?

2. Ha együtt ebédelne Nikola Gruevszkivel, akkor melyik étterembe vinné? Miért nem a Gundelbe?

3. Rendelt már a baráti Kínai Népköztársaságból O1G-s kitűzőt? Vagy inkább hűtőmágnest?

facebook_3.jpg

Fotó: facebook.hu

4. Mit adott a karácsonyi ünnepek alkalmából Mészáros Lőrincnek? Miért nem egy csőszorító bilincset?

5. Mit küldött Andy Vajnának a karácsonyi ünnepek alkalmából? Csak nem egy selyemzsinórt?

6. Az idén mennyi jogerősen elítélt, korrupt politikusnak kíván menekültstátuszt adni Magyarország kormánya? Vagy inkább az oroszok által lebombázott szír városokból érkező menekültek befogadását tervezi?

7. Az idén összejöhet a négyszemközti találkozó Donald Trump amerikai elnökkel? Akkor legalább küld neki egy videót a magyar határkerítésről?

alfahir_6.jpg

                             Fotó: alfahir.hu

8. Ön szerint a családi összefogásnak köszönhetően lett a Figyelő című lapnál Szijjártó Péter az év embere? És Tiborcz Pistáék is megállnak a saját lábukon?

9. Szokott hajléktalanokkal beszélgetni az időjárásról? És miért nem?

10. Szokott bérből és fizetésből élőkkel a rabszolgatörvényről beszélgetni? És miért nem?

11. Szokott-e beszélgetni magyar labdarúgókkal? Velük miért?

12. Fogadott Soros Györggyel, mielőtt elüldözte Budapestről a CEU-t? És ki nyerte a fogadást?

origo_28.jpg

Fotó: origo.hu

13. Szokta nézni az M1 hírcsatornát? Hogy bírja?

   

Tizenhárom kérdés, melyeket szívesen feltennénk Orbán Viktornak Tovább
Öt érv amellett, hogy a Fidesznek érdemes lenne átgondolnia a rabszolgatörvény visszavonását

Öt érv amellett, hogy a Fidesznek érdemes lenne átgondolnia a rabszolgatörvény visszavonását

Szinte a semmiből kapott új esélyt a magyar ellenzék arra, hogy megizzassza a harmadik kétharmadát a választókat sokkoló törvények meghozatalára használó kormánypártot. A kiélezett helyzet még abszurdabb kormányzati kommunikációt, ugyanakkor egyre tudatosabb ellenzéki akciókat eredményezett. A január 5-i tüntetésen bejelentett érdekképviseleti lépések után érdemes elgondolkodnia azon Orbán Viktor kabinetjének, hogy a közelgő uniós választások előtt nem lenne-e taktikus lépés tőlük, ha a demonstrálók folytonos leszólása helyett együttműködési készséget mutatnának. Az érvek emellett eléggé egyértelműek.

24_44.jpg

Fotó: 24.hu

1. A Fidesz jelenleg magasan vezeti a pártok népszerűségi mutatóit, ám a számok a kormánypárti tábor elbizonytalanodását mutatják. Vannak ugyanis olyan hagyományosan jobboldalra szavazók, akik számára már túl sok volt a közigazgatási bíróságok létrehozásáról rendelkező törvény, a CEU elűzése, és természetesen nem szimpatizálnak a nyugati multik érdekeit kiszolgáló rabszolgatörvénnyel sem. Ezt a támogatói bázist nem lehet olyan nyilvánvaló butaságokkal megnyugtatni, hogy Soros György ügynökei tüntetnek Budapesten és a vidéki településeken. A mostani demonstrációk kézzelfogható ügyek mentén szerveződnek, és a követelések egy részével az áprilisi választásokon a kormányra szavazó polgárok egy része is egyetért. Mivel ezek közül a rabszolgatörvény érinti a legtöbb embert, és ezt a rendelkezést nem lehet egyszerű migránsozással és sorosozással megmagyarázni, az ellenzék megerősödését, illetve a kormány támogatásának meggyengülését e törvény visszavonásával tudnák megelőzni.

2. Szorosan idetartozik az az érv is, hogy a rabszolgatörvény beáldozásával elterelnék a figyelmet a többi, a polgárokat szintén meglehetősen hátrányosan érintő jogszabályról. Így például már nehéz lenne demonstrációkat szervezni a közigazgatási bíróságok létrehozása ellen, a CEU elűzésébe pedig szép lassan beletörődne a magyar társadalom is. A kormánynak nem érdeke a helyzet eszkalálódása, hiszen nem lenne jó üzenet sem az uniós szövetséges Európai Néppárt, sem a hazai választók felé, ha állandósulnának a tiltakozások a kormány intézkedései nyomán. Ilyen puskaporos levegőben nem tanácsos újabb irritáló törvényeket meghozni, az ellenzéket becsmérlő kijelentéseket tenni, vagyis a kormány önmagát köti gúzsba, ha csak arra vár, hogy kifulladjanak a tüntetések.

utalni.jpg

             Fotó: Szegedi Kattintós

3. És nem csupán a tüntetések kifullasztásáról van szó. A tönkretett, lesajnált ellenzék mellett kezd felnőni a jogaitól, eszközeitől szintén alaposan megfosztott szakszervezeti mozgalom a feladathoz. A szakszervezetek vezetőit szinte észre sem lehetett venni, mióta a munka törvénykönyvének alapos átírása után a kormány lényegében nem tekinti tárgyaló partnereknek a szakmai érdekképviseleteket. Ha ennek ellenére öntudatukra ébrednek a szakszervezetek, ráadásul erős támogatást kapnak az ellenzéki pártoktól, valamint a demonstrációk résztvevőitől, akkor olyan széles egységfront jöhet létre a kormánnyal szemben, amire már nehezen mondhatja az állami propagandagépezet, hogy Soros György tervét hajtják végre, hiszen az egyetemisták, köztisztviselők és vasesztergályosok soha nem egyesülhetnek egy amerikai milliárdos zászlaja alatt. Ezt még a legelszántabb fideszes szavazók sem gondolhatják komolyan.        

4. Fontos érv a törvény visszavonása mellett az is, hogy a Fidesz korábban már meghátrált néhány fontos ügyben, mégsem származott belőle komolyabb hátránya. Mintha az ellenzék tartana is attól, hogy a vasárnapi boltzár, az olimpia, vagy az internetadó mintájára, ezúttal is kifarol a Fidesz a számára kínos törvény mögül, ugyanis ezzel veszélybe kerül az ellenzéki egység, a közös fellépés a szakszervezetekkel, illetve sokan már nem érzik szükségét a demonstrációk folytatásának. Erre több szónok is utalt szombaton, a Kossuth téren, és aggodalmuk nem alaptalan. Orbán Viktor kiváló politikai érzékét mindig a válságos pillanatokban villantotta meg, és ezzel elhárított számos csapdát saját maga és pártja útjából. Mivel a szakszervezetek most lényegében ultimátumot adtak a kormánynak, a 24. órába értünk, hogy komolyan politikai veszteségek nélkül megússza a kormány a kissé meggondolatlanul benyújtott és elfogadott törvény következményeit.

index_149.jpg

Fotó: index.hu

5. A legfontosabb érv mégis az, hogy egyelőre nem jött be a kifárasztás taktikája, így egyre nevetségesebben hangoznak a kormánymédiából áramló lekicsinylő kritikák. Érezhető volt a budapesti és a vidéki demonstrációkon, hogy olyan egység született meg Orbán-rendszere ellen, ami talán meg sem áll a jelenlegi követelések szintjén. Jó példa erre a jövő évi bérek növekedéséről született kormánydöntés bírálata, ugyanis több szakszervezet nem elégszik meg a 8 százalékos emeléssel. Ha egy törvény visszavonásával meg lehet akasztani ezt az elszántságot, akkor már jól járt a Fidesz. Kérdés, hogy a mostani közhangulatban elegendő lesz-e csak a rabszolgatörvény visszavonása, vagy épp ettől kap vérszemet az ellenzék? Orbán Viktor és tanácsadói már valószínűleg az ünnepek alatt elemezték a helyzetet, és arra jutottak, hogy megvárják a január 5-i tüntetést, és annak hangulata alapján döntenek a további lépésekről. Mert, ahogy egy dakota harcos mondta egykor: „Olyankor küldj békeajánlatot az ellenségednek, amikor még neked is lehetnek követeléseid, mert ha túl későn eszmélsz, akkor mindened fel kell ajánlanod a fegyvernyugvás érdekében.”    

Öt érv amellett, hogy a Fidesznek érdemes lenne átgondolnia a rabszolgatörvény visszavonását Tovább
Egy film, amit biztosan egyedül akar megnézni Orbán Viktor

Egy film, amit biztosan egyedül akar megnézni Orbán Viktor

A gazdagok villákban mulatnak, a szegények vagy buta sorozatokat vagy együgyű kvízműsorokat néznek a tévében, és abban reménykednek, hogy egyszer talán nekik is lesz annyi pénzük, mint a politikusoknak. Paolo Sorrentino, a még mindig nagyon fiatal olasz rendező olyan helyként ábrázolja hazáját, ahol minden viszonylagos. A szavaknak nincs valódi jelentésük, az ígéreteket szinte senki sem tartja be, a törvényeket pedig mindig meg lehet kerülni. Ennek a világnak a közepén áll Silvio Berlusconi, akiről olyan filmet készített Sorrentino, hogy Orbán Viktor legyen a talpán az, aki nem retten meg az alkotás végkövetkeztetéseitől.

index_148.jpg

Fotó: index.hu

Csoda, hogy egy ilyen filmet ma még be lehet mutatni Magyarországon! Ma épp úgy hajlongnak Orbán Viktor előtt középszerű vállalkozók, kilóra megvett oligarchák, politikusok, kisvárosi polgármesterek, sőt olykor színészek, egyházi vezetők és humoristák, mint a körülbelül 10 évvel ezelőtti eseményeket feldolgozó Silvio és a többiek című filmben Berlusconi előtt az olasz társadalom színe-java. Pedig ekkor az olasz politikai élet nagy túlélője éppen ellenzékben volt, hiszen egy széles ellenzéki összefogásnak köszönhetően a Forza Italia elveszítette többségét a Parlamentben, így a párt vezetője egy vidék luxusvillában tengeti mindennapjait. Mivel épp van egy kis ideje, épp azon mesterkedik, hogy visszahódítsa feleségét, aki nem hajlandó megbocsátani neki a hazugságait, a kicsapongásait, a felszínességét.

Közben a szomszéd villában nagy a felfordulás, hiszen, Sergio, egy fiatal szardíniai „üzletember” azzal kívánja felhívni a figyelmet magára és a vállalkozására, hogy hatalmas partit rendez az általa futtatott luxusprostituáltaknak. Berlusconi egy darabig ellenáll, és még mindig a hajthatatlan Veronica visszahódításra koncentrál, aztán megtörik a jég, és meghívja a zajos társaságot a saját villájába. Sorrentino éles kontúrokkal rajzolja meg az elvtelenül nyomuló, a reményei szerint lányfuttatást politikai karrierre cserélő Sergio alakját, akivel szemben ott van Stella, egy római bölcsészlány, aki csak a barátnőjét kísérte el a végtelennek tűnő buliba. Berlusconi szeretné becserkészni a 20 éves diáklányt, ám az a képbe vágja az igazságot: olyan a szájszaga, mint a nagyapjáé.

A politikai cinizmus hatalmas szimfóniája ez a film, azt üzenve, hogy napjaink illiberális politikusai folyamatosan a népük érdekeiről szónokolnak (Putyin, Trump, Erdogan, Orbán stb.), ugyanakkor az üres szólamok mögött saját egoizmusuk, manipulációra épülő populizmusuk, és csillapíthatatlan hataloméhségük található.

Fura, hogy a nők szembesítik a leginkább a kíméletlen igazsággal az egykori kormányfőt. A gyengébbik nemet lényegében tárgyként kezelő macsó úgy tesz, mintha nem rendítené meg Veronica és Stella őszintesége, de mélyen legbelül tudja, hogy az ideje lejárt, már túl sokan látnak át a hazugságain, már nem képes mindent eladni az embereknek, mint hajdanán, amikor ingatlankereskedőként olyan házakat sózott az olaszok nyakára, melyek építését el sem kezdték. Mégis elfogadja egy barátja tanácsát, hogy buktassa meg az éppen regnáló (Romano Prodi által vezetett) kormányt azzal, hogy hat képviselőt lényegében kilóra megvesz. Berlusconi ismét választásokat nyer, megint eladott valami olyasmit, aminek sem értéke, sem tartalma nincs, így a hiúságán esett csorbát az olasz társadalom kárára ismét sikerült kiköszörülnie.

jegy_hu.jpg

           Fotó: jegy.hu

A történet azonban ugyanúgy ér véget, ahogy a valóságban megtörtént, hiszen Berlusconi sokadszorra is megbukik, de a film már csak sejteti a végső összeomlást. A 2009-es aquiliai földrengés képeivel zárul a film, amely ismét a legszegényebbeket sújtotta, és akiket ugyanúgy átvert a kormány, mint szerencsésebb honfitársaikat, akik legalább az otthonaikat nem vesztették el. A politikai cinizmus hatalmas szimfóniája ez a film, azt üzenve, hogy napjaink illiberális politikusai folyamatosan a népük érdekeiről szónokolnak (Putyin, Trump, Erdogan, Orbán stb.), ugyanakkor az üres szólamok mögött saját egoizmusuk, manipulációra épülő populizmusuk, és csillapíthatatlan hataloméhségük található.           

Ha Orbán Viktor megnézi a filmet, valószínűleg több részt sietve átcsévél majd, mert olyan egyértelműek a hasonlóságok barátja és harcostársa karakterével, hogy ezekkel nehéz lehet szembesülnie egy olyan embernek, aki tökéletes hatalomgyakorlás megszállottja. Sorrentino filmjében elhangzanak olyan mondatok, melyek a habonyi kormánykommunikációt épp úgy jellemzik, mint Berlusconi médiabirodalmát. Veronica például azt veti férje szemére, hogy általános iskolások szintjére süllyesztette az olasz tévénézők szellemi színvonalát azokkal a bugyuta műsorokkal, melyek Silvio csatornáiból áradnak. A kormányfő nem hajlandó azt sem beismerni, amikor egyszer kutyakakába lépett, mert azt vallja, hogy nem az számít, ami megtörtént, hanem ami eljut belőle az emberekhez. Ennél pontosabban nehéz lenne megfogalmazni a magyar kormányzati propagandagépezet működésének alapelvét.

est_hu.jpg

Fotó: est.hu

Berlusconit olyan vazallusok veszik körül, akik tőle remélik a felemelkedést, és általa látják biztosítottnak a hatalmon maradásukat, a megtollasodásukat. Amikor azonban meglegyinti a nagy mágust a bukás szele, néhányan igyekeznek kifarolni mögüle. Berlusconi eleinte még megtorolja az árulást, később azonban már nem képes irányítani a folyamatokat. Hiába züllik le a társadalom krémje, hiába menekülnek a politikusok a hedonista bulik kokaincsíkjaihoz, hiába a sok szép lány, autó, ház, az erkölcsi tartást nem lehet kiölni azokból az emberekből, akik bizonyos időnként véleményt mondanak a saját vezetőikről. Ha van kőkemény üzenete ennek a filmnek a mai magyar politikai vezetés felé, hát akkor ez az. Mert, ahogy a dakoták egyik régi bölcsessége tartja: „Ne kuncogj azon, ha a szomszéd törzs főnökét elüldözi a népe, hanem inkább tanulj a példájából!”

Egy film, amit biztosan egyedül akar megnézni Orbán Viktor Tovább
Emlékezzünk 2018 hat legfontosabb közéleti pillanatára!

Emlékezzünk 2018 hat legfontosabb közéleti pillanatára!

A magyar polgári demokrácia egyik legsötétebb évét zárja, és ki tudja, hogy hol a vége? Nemzetközi megítélésünk lényegében Tadzsikisztán és Mianmar között határozható meg, jogerősen elítélt korrupt politikusokat szöktet meg és védelmez a magyar állam, ugyanakkor nemzetközi hírű egyetemet üldöz el itthonról. Volt azért némi gyógyír is a magyar demokraták sebeire: olyankor és ott verték el a Fideszt, amikor és ahol senki sem számított rá. Következzen az elmúló esztendő hét legfontosabb politikai eseményének rövid bemutatása:

hetek_2.jpg

    Fotó: Hetek

1. Hódmezővásárhelyi pofon a Fidesznek. Amikor meghalt Almási István, Hódmezővásárhely fideszes polgármestere, sokan csak legyintettek, mondván, hogy teljesen mindegy, melyik kormánypárti politikust választják meg az időközi voksoláson, úgyis Lázár János fogja továbbra is irányítani a lassan harminc éve jobboldali vezetés alatt álló alföldi várost. Kétségtelen, hogy két, országosan is ismert, erős karakterű vásárhelyi politikus határozta meg Vásárhely életét a rendszerváltás óta. Előbb Rapcsák András, majd az egykori polgármester és parlamenti képviselő táskahordozójából az Orbán-kormány meghatározó miniszterévé váló Lázár János adott különös arculatot az alföldi település közéletének. Az Almási halálát követő választási kampányt az országgyűlési voksolás főpróbájának tartották ellenzéki és kormányoldalon egyaránt. A február 25-én lezajlott választáson hatalmas meglepetésre a széles ellenzéki összefogást maga mögött tudó független jelöltként induló Márki-Zay Péter 57-42 százalékos arányban felülmúlta a Fidesz és Lázár személyes támogatását élvező Hegedűs Zoltánt. Olyan jobboldali fellegvárat vett be ezzel az ellenzék, mely korábban az országos politikai folyamatoktól függetlenül mindig a Fidesz magabiztos győzelmét hozta. Szinte mindent újra kellett volna értékelni ezzel értékelni ellenzéki oldalon, hiszen a Jobbiktól a DK-ig terjedő teljes összefogás megmutatta, hogy a Fidesz legyőzhető egy széles egységfront kialakításával, közös jelöltek indításával. Nem tették, sőt… 

jogasz_blog_hu.jpg

             Fotó: JogÁsz.blog.hu

2. Végleg kettészakadt Magyarország. Az április 8-án megtartott országgyűlési választások megmutatták, hogy a vásárhelyi kudarcból okult a kormánypárt, és mivel különböző machinációk segítségével ( a részletekbe nem mennénk bele) sikerült megakadályozniuk a teljes ellenzéki összefogást, újabb kétharmados parlamenti többséget sikerült szereznie. Az ellenzék megosztottsága azt eredményezte, hogy a biztosan nyerhető nagyvárosi (főleg budapesti) körzetekben is elhullajtottak egyéni képviselői mandátumokat, így lényegében ismét statiszta szerepre készülhettek a hivatalos eredményhirdetés után. Az ellenzéki szavazók csalódottságát az is fokozta, hogy a választások éjszakáján nehezen megmagyarázható informatikai anomáliák miatt furcsaságok sokasága került napvilágra a választási eredmények kapcsán. Sokan csalást sejtettek, mások egyértelműen az eredmények meghamisításával vádolták a kormányt, néhány jelentősebb ellenzéki demonstráción kívül mégsem alakult ki különösebben erős civil és politikai ellenállás Orbán Viktor kormányával szemben. Kezdett úgy tűnni, hogy a Fidesz végképp bedarálja a politikai, civil és közéleti ellenállás utolsó bástyáit, megszünteti vagy lehetetlenné teszi a független sajtóorgánumokat. Volt egy ennél is súlyosabb üzenete az áprilisi választásnak: a nagyvárosok és a vidék teljesen másként szavazott, és főként az elmaradott kisebb településeken kialakult hatalmas fölényének köszönhetően győzött a Fidesz.     

blikk_hu_4.jpgFotó: blikk.hu 

3. A jelentés, amely felkavarta az állóvizet. Amikor már mindenki elkönyvelte, hogy tulajdonképpen az Európai Unió belenyugodott Magyarország eltávolodásába a liberális demokráciák táborától, egy szakbizottsági jelentés mindent megváltoztatott az EU és Magyarország viszonyában. A Judith Sargentini, holland zöldpárti politikus által jegyzett jelentés sebészi pontossággal tárta fel a magyar jogállamiság gyenge pontjait. Orbán Viktor a dokumentumról szóló szeptemberi végszavazás előtt jelezte saját frakciójának, hogy valószínűleg meg tudják szerezni a kétharmados többséget azok a politikai erők, melyek számára fontos, hogy végre szülessen egy határozott elítélő nyilatkozat a magyar kormány tevékenységével kapcsolatban. Miután azonban a néppártiak többségének támogatásával meglehetősen egyértelmű szavazati arányban elfogadták a Sargentini-jelentést az Európai Parlament plenáris ülésén, hisztérikus támadást indítottak a magyar kormánypárti politikusok mindazok ellen, akik igennel szavaztak. Orbán Viktor odáig ment, hogy lényegében megfenyegette a néppárti frakció azon tagjait, akik szavazatukat adták a jelentés elfogadásához. A magyar ellenzék számára győzelemmel felérő végszavazás ugyanakkor újra felcsillantotta a reményt, hogy az ország mégsem sodródik teljesen az orosz befolyási övezet felé, illetve, hogy uniós támogatással megállíthatók az orbáni illiberális állam autokrata törekvései.  

hvg_53.jpg

Fotó: hvg.hu

4. Fut Gruevszki, a gyáva. Szinte példátlan az a történet, amely novemberben rázta meg a magyar közéletet. A hazáját több cikluson keresztül illiberális irányba navigáló Nikola Gruevszkit magyar diplomáciai segédlettel hazákba menekítették, majd sietve menekültstátuszt kapott az egykori macedón kormányfő. Orbán balkáni szövetségesét nem sokkal korábban jogerősen két év börtönbüntetésre ítélték korrupciós bűncselekmények miatt, ám a büntetés letöltése helyett Magyarországra menekült. Gruevszki a soroszást az európai országok kormányfői közül elsőként használta politikai fegyverként, tőle vette át Orbán Viktor is, ezért a menedék indokául is a Soros György ügynökei elől való menekülés szolgált. Gruevszki ugyanakkor Vlagyimir Putyin szoros szövetségese volt, így felvetődött a gyanú, hogy Orbán tulajdonképpen az orosz elnök utasítását hajtotta végre Gruevszki kimenekítésével.  

24_43.jpg

Fotó: 24.hu

5. Csapás a magyar oktatásra. Az év utolsó hónapjában egyértelművé vált, hogy a Soros György által alapított Közép-európai Egyetemnek el kell költöznie Budapestről. Az amerikai-magyar oktatási intézményt korábban egy olyan törvénnyel kezdték csicskáztatni a magyar pártkomisszárok, melyet kifejezetten a CEU-ra találtak ki. Az ügy kezdetétől fogva jól érzékelhető volt, hogy a magyar kormány végső célja a nemzetközi egyetem kiszorítása Magyarországról. Az amerikaiak ugyan tettek néhány tétova diplomáciai lépést az egyetem megmentése érdekében, ám Orbán Viktor inkább beáldozta saját washingtoni látogatását annak érdekében, hogy megszabaduljon a CEU-tól. Az amerikai-magyar kapcsolatok amúgy is mélypontra jutottak 2018-ban, ugyanis a magyar diplomácia sokkal inkább szolgálta az orosz érdekeket, mint nyugati szövetségeseiét. A CEU kiszorítása is orosz érdeket szolgált, ugyanis Putyin nem nézte jó szemmel, hogy orosz diákok nyugati egyetemeken, többek között a budapesti intézményben szívták magukba a liberális demokrácia eszményeit.    

azonnali.jpg

Fotó: azonnali.hu

6. Rabszolgák legyünk, vagy szabadok! Nem maradt el a csattanó az év végén, ugyanis szokásához híven a legdurvább törvényeket az idén is az utolsó parlamenti ülésnapokon verte át a kormány. Ezek közül a szakszervezetek által csak rabszolgatörvényként emlegetett, a túlóraszámot radikálisan megemelő jogszabály verte ki a biztosítékot az ellenzéki politikusoknál, majd később az utcán demonstráló polgároknál. A rabszolgatörvény csak az utolsó csepp volt a pohárban, hiszen a Fidesz arrogáns és cinikus politizálása folyamatosan hergelte az ellenzéki érzelmű választókat. Elegünk van! – skandálták december utolsó napjaiban is Budapest és néhány város utcáin a tüntetők, ám a kormány nem volt hajlandó sem tárgyalni, sem gesztusokat gyakorolni az ellenzék felé. Most úgy megyünk át egy új esztendőbe, hogy fogalmunk sincs, merre tart a magyar politikai közélet. Az is elképzelhető, hogy folytatódnak a tüntetések, sőt az általános sztrájk sem kizárt, ugyanakkor arra is van esély, hogy a Fidesz halogató és kifárasztó taktikájának köszönhetően továbbra is az történik az országban, amit Orbán Viktor eltervezett. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Nem az a fontos, hogy hosszú dárdád legyen, hanem, hogy minél messzebb hajítsd.”  

 

 

Emlékezzünk 2018 hat legfontosabb közéleti pillanatára! Tovább
Orbán Viktor szeretné betömni a magyarok száját, de nem lesz könnyű dolga

Orbán Viktor szeretné betömni a magyarok száját, de nem lesz könnyű dolga

Az egyik kezével elvesz, a másik kezével pedig visszaadja annak egy részét. Röviden így írható le az Orbán-kormány taktikája az utóbbi években. Úgy volt képes megszorítani a gazdaságban, hogy a legutóbbi időkig nem kellett komoly ellenállással számolnia a kormányzatnak, így nem csoda, ha ezt a gyakorlatot szeretné tovább vinni a következő esztendőkre is. Orbán Viktor olyan autokratikus rendszerek példáját követi, melyek a szabadságjogok megnyirbálása ellentételezéseként gazdasági növekedést, politikai alkukért cserébe akár a felső tízezerbe való bebocsáttatást ígér.

o1g.jpg

Fotó: Facebook

Orbán Viktor nagyon ügyel arra, hogy véletlenül se tűnjön úgy, mintha gesztusokat gyakorolna az ellenfelei irányában. Pedig az év vége közeledtével suttyomban visszavont a kormánya egy olyan törvényt, amely hatálybalépése esetén a gyülekezési jog korlátozásával járt volna. Röviddel az ünnepek előtt ugyanis annulálták azt a törvényhozásban megszavazott jogszabályt, amely szerint a nemzeti ünnepeken, emléknapokon és gyásznapokon nem lehetett volna demonstrálni a Kossuth téren. Kicsi engedmény az ellenzéknek, nagy a jelentősége viszont olyan szempontból, hogy megmutatja: apró gesztusokat ki lehet csikarni a kétharmados többségből kitartó és következetes ellenállással.

A frontvonalak az ünnepi bejgliknek köszönhetően egyelőre befagytak a kormány és a rabszolgatörvény elfogadása óta szinte permanensen protestáló ellenzék között, de mindkét fél tudja, hogy ez most a vihar előtti csend időszaka. Január elején újabb demonstrációk várhatók, és, ha a szakszervezetek is összeszedik magukat, akár komoly sztrájkhullám is végigsöpörhet az országon az év első heteiben. Orbán Viktort azonban nem olyan fából faragták, mint aki ölbe tett kézzel várja a dolgok alakulását, ő ugyanis megszokta, hogy irányítása alá veszi azokat a folyamatokat, melyek veszélyeztetik az országlását.

A Fidesz agytrösztje már nyilván kielemezte azt a helyzetet, amely a decemberi parlamenti törvénydömping elfogadása után alakult ki az országban. Az ellenzéki pártok soha nem látott egységben léptek fel a közigazgatósági bíróságok létrehozása és a túlóratörvény elfogadása után. Többezres tömeg demonstrált napról-napra Budapest, és olykor a vidéki városok utcáin azt skandálva, hogy: Elég volt! Ezt a jelszót értenie kell a Fidesz stratégáinak is, ugyanis azt jelzi, hogy olyan elégedetlenség halmozódott fel a tüntetők lelkében, amit már nem lehet apró gesztusokkal vagy lefitymáló kormányzati kommunikációval elnémítani.

A rabszolgatörvény elfogadása fontos motívum volt a tiltakozó hullám elindításában, ám, ha azt megelőzően korrekt politizálást, érdemi társadalmi párbeszédet tapasztaltak volna a polgárok a kormány részéről, nem tört volna fel ilyen elemi erővel az elégedetlenség. Orbán és csapata tehát valószínűleg már látja, hogy soroszással és migránsozással már csak a legelvakultabb kormánypárti szavazókat tudja magához édesgetni, a politikától eddig tudatosan elhatárolódó polgárok számára már kevés lesz az a nyomokban rasszizmust tartalmazó kommunikációs nyomulás, amit a közelmúltban téeszesített kormánysajtó produkál.

Az eddig szinte észrevétlen gazdasági megszorítások, a munkavállalói jogok megnyirbálása ellentételezéseként most valami olyan alternatívát kell felmutatnia a kormánynak, melynek hatására lecsillapodnak a kedélyek. Ez pedig nem lehet más, mint a jóléti intézkedések sorozata. Már most meglebegtették, hogy jövőre komoly adócsökkentések, illetve adókedvezmények várhatók. Orbán Viktor kommunikációs csapata és az a hatalmas kormányzati médiatúlsúly, amely jellemzi a magyar sajtót, majd gondoskodik arról, hogy a kis kedvezmények is hatalmasnak látszódjanak, a rabszolgatörvényt pedig kifejezetten előnyös intézkedésként mutassák be.

infostart_2.jpgFotó: infostart   

Ha kitartanak még egy darabig a kedvező nemzetközi gazdasági folyamatok, illetve az EU sem tart vissza jelentősebb kohéziós pénzeket, a kormány akár véghez is tudja vinni azt a tervét, hogy jóléti intézkedések bejelentésével szerelje le az elégedetlenkedőket. Ha azonban beköszönt a hét szűk esztendő, akkor nagy bajban lesz Habony Árpád és csipetcsapata, és tovább kell törniük a fejüket, mivel kenyerezzék le az elégedetlenkedőket. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha ajándékot kapsz a szomszéd törzstől, fogadd el akkor is, ha nincs rá szükséged, meg különben is utálod az ajándékozót, mert visszautasítás esetén biztosan kitör a háború.”

Orbán Viktor szeretné betömni a magyarok száját, de nem lesz könnyű dolga Tovább
Beszélhet-e lekezelően egy miniszterelnök az ország polgárairól?

Beszélhet-e lekezelően egy miniszterelnök az ország polgárairól?

Egyre népszerűbb politikai gyakorlat a világban, hogy az államok vezetői csakis saját szavazóbázisuknak akarnak megfelelni, azokat viszont, akik soha nem adnák voksukat a kormányzó erőre lényegében másodrendű polgárokként kezelik. A nagy hagyományokkal bíró nyugati demokráciákban is megesik, hogy az ellenzéki szavazókat szapulja a kormánypárt vezetője, ám az soha nem fordulhat elő, hogy a politikai nézetei miatt valakit ne tekintenének a nemzet részének. A mai Magyarországon már fel sem kapjuk a fejünket arra, hogy balhézó kisebbségnek, hisztériázók gyülekezetének nevezi a miniszterelnök azokat, akik az utcán fejezték ki elégedetlenségüket a kormány intézkedései miatt.

24_hu_91.jpg

Fotó: 24.hu

Bizonyára sokan emlékeznek még azokra az időkre, amikor Antall József egykori miniszterelnök törpe minoritásnak nevezte a kormánya ellen demonstrálók tömegét. Hatalmas felháborodás lett a szerencsétlen szóhasználatból, mára azonban a politikai ellenfél ilyen szintű becsmérlése szinte napi gyakorlattá vált. Orbán Viktor a közszolgálatinak csúfolt rádióban például a következőket mondta az ellenzéki képviselők és a rabszolgatörvény elfogadása után az utcán demonstráló polgárok akciói kapcsán: „Ugyanez a hisztérikus sikongatás volt akkor, amikor hazaküldtük az IMF-et, amikor csökkentettük az adót, bevezettük a közmunkát, akkor is rabszolgázott az ellenzék."  

Orbán szinte meg is feledkezett arról, hogy van hazai ellenzéke, annyira lekötötte a figyelmét az Európai Unió porondján zajló pozícióharc. A magyar kormányfő ugyanis nem rejti véka alá, hogy számára már elég szűk az a politikai tér, ami itthon kínálkozik számára, ugyanakkor rutinból nyomja át kétharmados kormánytöbbsége a legelképesztőbb törvényeket is a Parlamenten. Orbán Viktor azonban most kénytelen volt azzal szembesülni, hogy egy szúnyogcsípésnél valamivel nagyobb problémát okoztak az összecsiszolódó ellenzéki pártok azzal, hogy a lehetőségeikhez mérten elég nagy ellenállást fejtettek ki a parlamenti szavazáskor, majd az azt követő utcai akciók során.

Ő azt tartaná jónak, ha a kormány pozitív diszkriminációt gyakorolna az ellenzék felé, mert szükség van a kontrollra.

A magyar miniszterelnök igyekszik úgy viselkedni, mintha sem ellenzéke, sem ellenzéki szavazók nem okoznának számára semmiféle fejfájást. Frusztrált, szervezetlen, agresszív kisebbségként jelenítik meg a kormánypárti sajtóorgánumokban azokat a tüntetőket, akik egyébként a kormányt szidalmazó rigmusokon kívül komoly atrocitásokat nem vittek végbe. Teljes kormányzati kommunikációs elhárító gépezet dolgozik azon, hogy a kormányt támogató szavazóknak semmi kétségük ne legyen a törvény elfogadásának törvényességéről és társadalmi, gazdasági hasznáról. Ehhez lényegében abnormálisnak, erőszakosnak, és leginkább lényegtelennek kell bemutatniuk azokat az ellenzéki megmozdulásokat, melyek ezek ellen a törvények ellen szerveződtek.

Orbán lefitymálja azokat az ellenzéki pártokat is, melyekről már azt gondolta, hogy teljesen megvette, megfélemlítette, vagy kompromittálta a vezetőiket. Számára nem túl jó hír az, hogy a magyar ellenzék továbbra sem hajlandó úgy működni, mint Oroszországban a látszatból fenntartott, csak papíron ellenálló politikai alakulatok. A tüntetések alatt meg is köszönték Orbán Viktornak a magyar ellenzéki szónokok, hogy a rabszolgatörvény erőszakos elfogadásával eddig nem látott egység kovácsolódott köztük. Szinte tapintható volt az utcai demonstrációkon az katartikus felismerés, hogy az elégedetlenkedőket nem azok pártzászlók érdeklik, melyek alatt vonulnak, hanem az a cél, hogy minél nagyobb nyomás alá helyezzék Orbán kormányát.

Beer Miklós váci püspök nem véletlenül figyelmeztetett a minap arra a veszélyre, hogy a kormány pökhendi, az ellenvéleményeket élből elutasító politikája komoly veszélyekkel jár. Ő azt tartaná jónak, ha a kormány pozitív diszkriminációt gyakorolna az ellenzék felé, mert szükség van a kontrollra. Valójában a nemzet egységét azzal lehetne leginkább demonstrálni kormányzati részről, ha ezek a gesztusok eljutnának azokhoz, akiket Kövér László házelnök most a következő szavakkal minősített: "Ez a fajta embertípus, ha a történelem fordulatai hatalomhoz juttatták, mindig káoszt és hullahegyeket hagyott maga után, akár francia trikolórba, akár barna, akár vörös rongyokba öltözött." Innen is gratulálunk a mélyreható, körültekintő és tudományos helyzetértékeléshez!

magyarhirlap_hu_2.jpg

  Fotó: magyarhirlap.hu

A miniszterelnök ugyanakkor igyekszik úgy tenni, mintha mi sem változott volna a rabszolgatörvény elfogadásával: „Azt javaslom mindenkinek, ne idegeskedjenek, elvégezzük a munkánkat." Egyetlen mondattal üzent az ellenzéknek és saját híveinek is. Előbbiek számára egyértelművé tette, hogy tüntethetnek bármeddig, akárhányan vonulhatnak utcára, sőt akár sztrájkolhatnak is, ő nem enged a törvényből. A saját tábort ugyanakkor igyekezett megnyugtatni, hogy ez csak vihar a biliben, a Soros György pénzéből most „hisztiző” elégedetlenkedő rendbontók bele fognak fáradni a harcba, és majd ők is belesimulnak a Nemzeti Együttműködés Rendszerébe. Ha pedig lesznek olyanok, akik még jövőre is utcára akarnak vonulni, majd meglátják, mi vár rájuk. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha az ellenség messze van, már a lovaglásban is elfáradsz, úgyhogy várd meg, míg ő ideér.”    

Beszélhet-e lekezelően egy miniszterelnök az ország polgárairól? Tovább
Megráncigálták az oroszlán bajszát, de a prédáról ettől még nem mond le

Megráncigálták az oroszlán bajszát, de a prédáról ettől még nem mond le

Megváltozhat-e a közhangulat Magyarországon egy törvény miatt? Bár a kérdés költői, a magyar társadalom hangulata olyan hektikusan változik, hogy a határozott igent, vagy a határozott nemet senki sem kockáztatja meg. Az ellenzék igyekszik összeszedni minden tudását és erejét, ám az utcai tüntetések folytatása és a szakszervezetek háttérmunkája nélkül esélye se lehet megrendíteni Orbán Viktor hatalmát. A kormány stratégái mindezt jól tudják, ezért most azon mesterkednek, hogy leválasszák a sértett munkavállalókat az utcán demonstrálóktól és a politikai ellenzékről. Ha ez sikerül nekik, a rabszolgatörvényt épp úgy lenyomják a magyarok torkán, mint megannyi korábbi kormányzati intézkedést, melyek csakis a hatalom érdekeit szolgálták.

infostart_1.jpg

Fotó: infostart.hu

A mostani tüntetéshullámnak annyi hozadéka mindenképpen van, hogy az ellenzéki pártok már nem finnyáskodnak, amikor a közös fellépésről van szó. Zseniális ötlet volt a politikus hölgyeket előtérbe tolni, közös kiállásukkal sokkal jobban tudták ugyanis az egységet demonstrálni, mintha mondjuk Gyurcsány Ferenc, Tóth Bertalan, Ungár Péter és Jakab Péter szólaltak volna fel egymás után egy tüntetésen. A Fidesz megosztó taktikája azzal mondott csődöt ezúttal, hogy az ellenzéknek a kormánypárt szolgáltatta az egységhez szükséges muníciót. Ez pedig az a rabszolgatörvény volt, amely ellen politikai hovatartozástól függetlenül tiltakoznia kellett mindazoknak, akik továbbra is ellenzéki politikusnak akarták vallani magukat.

Orbán Viktor szereti tesztelni a polgárokat és az ellenzéket egyaránt, ezúttal azonban mintha elmérte volna az arányokat. A különbíróságok létrejöttének társadalmi súlyát ugyan nem képes artikulálni az ellenzék, de még a CEU elüldözése sem lehet mindeneken átívelő közös ellenzéki ügy, ám a multik kiszolgálására megszavazott durva túlórakeret, és a hozzácsapott hároméves kifizetési határidő minden magyar munkavállaló számára húsbavágó kérdés. A kormányfő úgy okoskodhatott, hogyha ezt a törvényt is minden gond nélkül áttolja a parlamenti ellenzéken, a szakszervezetek pedig üres szólamokon kívül semmilyen ellenállást nem mutatnak, akkor lényegében mindenki behódolt már előtte ebben az országban.

Mindeközben a közszolgálatinak csúfolt televízió tovább száguld a teljes szakmai ellehetetlenülés felé.

A helyzet azonban most úgy néz ki, hogy sokaknak ez a törvény volt az utolsó csepp a pohárban, ugyanis a korábban áterőszakolt jogszabályok többsége sem találkozott a választópolgárok tetszésével. Orbán Erzsébet-utalványokkal és semmitmondó nemzeti konzultációkkal, migránsozással, és rengeteg csúsztatással igyekezett ellensúlyozni az erősen vitatható törvénykezéssel járó népszerűségvesztést. Ez a taktika még akár működhet is egy olyan durva médiafölénnyel rendelkező pártnál, mint a Fidesz, ám egyre több a kérdőjel az ilyen cinikus és agresszív stratégia láttán.

A Fidesz az ellenzéki képviselőket provokátorokként, a tüntetések részvevőit pedig erőszakos huligánokként, esetleg Soros György fizetett ügynökeiként igyekeznek bemutatni, ami az elszánt kormánypárti szavazóknak talán hihető magyarázat arra, miért bolydult meg a magyar politikai élet az ünnepek előtt néhány nappal. A kormányzati kommunikáció azonban olyan túlzásoktól sem retten vissza, minthogy a kereszténység elleni támadásként tálalják az ellenzék tiltakozását egy erősen kizsákmányoló törvény ellen. Egy jóérzésű, igaz kereszténynek ettől émelyegni kezd a gyomra, és kikéri magának, hogy egy ilyen helyzetben politikusok visszaéljenek a kereszténység szellemiségével.

Mindeközben a közszolgálatinak csúfolt televízió tovább száguld a teljes szakmai ellehetetlenülés felé. Azzal, hogy egyre elfogultabban tudósítanak az ellenzék követeléseiről, hogy lényegében már kormánytagon és a rezsimet civilnek vagy szakértőnek álcázva támogató megmondó embereken kívül senkit sem hajlandók beengedni a műsoraikba, teljesen egyértelművé tették, hogy propagandagyárként kívánnak tevékenykedni az adófizetők pénzéből. A mostani megmozdulások egyik fontos hozadéka, hogy még mélyebb kontúrokkal rajzolja ki a kormány tenyeréből falatozó sajtóorgánumok és a lassan anyagilag teljesen ellehetetlenülő ellenzéki és független sajtó közti személetbeli és szakmai különbségeket.

24_hu_90.jpg

Fotó: 24.hu

Az igazság pillanata azonban nem érkezett még el egyik oldalon sem. Az ellenzék csakis úgy juthat előbbre, ha fenn tudja tartani a kormányra nehezedő nyomást az utcákon, és ezt meg tudja támogatni egy általános, vagy legalább részleges sztrájkkal. Amennyiben ugyanis a munkabeszüntetés révén veszteségeket okoznak a rabszolgatörvényt kezdeményező cégek, már ők is meg fogják gondolni, hogy kitartásra, teljes elutasításra biztassák-e a kormányt. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: "Ha kicsavarják a karod, jobb, ha feladod a küzdelmet, mert törött kézzel nehéz lesz később lenyilaznod azt, aki csavargatta a karod.”    

Megráncigálták az oroszlán bajszát, de a prédáról ettől még nem mond le Tovább
Birkák vagyunk? Áldozati bárányok? Talán egyik sem!

Birkák vagyunk? Áldozati bárányok? Talán egyik sem!

Kiderült, hogy a király meztelen. Amikor Szabó Tímea Orbán Viktor arcába sípolt, idegesen reagált a miniszterelnök, vagyis zavarba lehet hozni őt is. A lenézett, partvonalra száműzött ellenzék miniforradalmat robbantott ki a parlamenti padsorokban, ami aztán kiterjedt előbb Budapest, később a vidéki nagyvárosok utcáira is. Ahogy az autokratikus rendszerek esetében lenni szokott, a hatalom mereven tartja hadállásait, és nem hajlandó még egy tapodtat sem átengedni saját területéből. Még mindig a téli fagyokban és a karácsonyi bejgliben bíznak ahelyett, hogy ünnepi gesztusként legalább a rabszolgatörvényt beáldoznák a társadalmi béke érdekében.

gent43.JPG

Fotó: Szegedi Kattintós

Akaratlanul is 1989 decembere jut az ember eszébe a mostani budapesti tüntetések láttán. Akkor egy ismeretlen magyar református pap generálta a temesvári tüntetéseket, majd az elégedetlenség átterjedt egész Erdélyre, majd Romániára, végül a mindig oly magabiztos Ceausescu rémülten próbált menekülni a nép haragja elől. Soha nem tudott beköltözni a Nép Háza névre keresztelt grandiózus épületbe, noha ezt szánta országlása csúcspontjának. A romániai forradalmat kirobbantó lelkészt egyébként Tőkés Lászlónak hívják, aki most Orbán Viktor rendszerének elkötelezett híve. Az analógiák nemcsak ezért hagynánk abba. Hasonló forgatókönyvre ugyanis ma Magyarországon nem lehet számítani, hiszen Orbán Viktor minden valószínűség szerint januárban a Karmelita kolostor felújított épületében kezdi meg a munkáját. Ettől még sok minden megváltozott a magyar közéletben néhány viharos nap után.

A közbeszéd témáit lényegében tíz éve meghatározó Fidesz így veszítette el egyik pillanatról a másikra a kezdeményezés előnyét, hiszen most lényegében kullog az események után.

Egyrészt - kissé késve -, de végre egymásra találtak az ellenzéki pártok, és a kormányváltást akaró magyar választópolgárok. Tulajdonképpen április 8-a letargiában, részleges bénult állapotban voltak a Fidesz ellenzékét képező politikai erők, ám a tavasszal kormányváltásban bízó választók még ennél is rosszabb hangulatban várták, hogy valami végre történjen a közéletben, ami reményt adhat a Fidesz gőzhengerének megállításához, esetleg visszafordításához. Nagyon úgy tűnt, hogy a kormánypárt szokása szerint az év utolsó parlamenti ülésnapjaira időzítve ismét olyan jogszabályokat erőltet át a törvényhozáson, melyek tovább erősítik a Fidesz hatalmát, ugyanakkor gyengítik az ellenzéket, kiszolgáltatott helyzetbe hozzák a magyar munkavállalók tömegeit. Ez meg is történt, de úgy látszik ez már tényleg sok volt az embereknek. 

A csuklóból szívatás csúcspontja az úgynevezett rabszolgatörvény, mely azért válthatott ki a politikai ellenzékből és a magyar polgárokból egyaránt elemi erejű tiltakozást, mert lényegében az egész társadalmat hátrányosan érintette. Ezért nem működött a Fidesz korábbi taktikája, melynek lényege, hogy egymás ellen játssza ki a különböző társadalmi csoportokat, így atomizálja a munkavállalók különböző csoportjait, egyúttal letöri az ellenállásukat.

A közbeszéd témáit lényegében tíz éve meghatározó Fidesz így veszítette el egyik pillanatról a másikra a kezdeményezés előnyét, hiszen most lényegében kullog az események után. A kormány hatalmas médiaholdingja kiegészülve a propagandagépezetté alakított közszolgálatinak csúfolt MTVA-val lényegében képtelen kilépni korábbi szerepéből, ezért válik nevetségessé, hogy arról a tüntetésről sem számol be a köztévé, amelyik a kapui előtt zajlik. Amíg a kormányzati sajtóholding elmerül a sorosozás és migránsozás ingoványában, addig az ellenoldal valós problémákra, kézzelfogható társadalmi feszültségekre hívja fel a figyelmet.

A kivéreztetett, megcsonkított, megfélemlített ellenzéki, illetve független sajtó most abból profitál, hogy csak ők vannak az események forgatagában, az ő tudósítóiktól tudjuk meg, hogy mi zajlik ma Magyarországon. Ha valaki a köztévét nézi, a közrádiót hallgatja, olyan hírportált olvas, mely a kormány kommunikációs szócsöve, akkor előbb tudja meg, hogy két afgán menekült összeverekedett egy boszniai menekülttáborban, mint azt, hogy jövőre a túlórákat csak három éven belül köteles kifizetni a munkáltató. Teljesen abszurddá vált Magyarországon a tömegtájékoztatás, hiszen lényegében kettészakadt a sajtó: A kisebbik rész igyekszik az újságírás normáihoz tartani magát, és tájékoztatni a polgárokat az őket érintő eseményekről, a másik egy alternatív valóságot igyekszik teremteni, amely a valós problémákról igyekszik elterelni a figyelmet.

magyar_hang.jpg

Fotó: Magyar Hang

Az ellenzék részéről ezért volt okos gondolat a köztévé épülete elé vezetnie az elégedetlen polgárokat. Amit ma a gigantikus közpénzből fenntartott MTVA művel, méltatlan a szakmához, az országhoz és annak polgáraihoz attól függetlenül, hogy melyik politikai oldalt támogatják. Ideje, hogy azok is jelezzék, nem lehet sem birkának, sem áldozati báránynak nevezni őket, akik idén áprilisban bíztak a Fideszben. A saját hatalmától megrészegült kormánypárt ugyanis most a rabszolgatörvénnyel odavág mindenkinek, még azoknak is, akik jóvoltából ismét kétharmados többséggel hozhatnak törvényeket. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Addig jár a birka a kútra, amíg bele nem pillant a vízbe, és egy birka néz vissza rá.”

Birkák vagyunk? Áldozati bárányok? Talán egyik sem! Tovább
Hét dolog, melyekből végképp elegük van a magyaroknak

Hét dolog, melyekből végképp elegük van a magyaroknak

A kemény fagyok beálltában, és az ünnepek közeledtében bízhat a kormány. Ha nem az év végén fogadták el azt a több szempontból is felháborító törvénycsomagot a kormánypárti képviselők, akkor most komolyan kéne számolniuk azzal, hogy minimum a rabszolgatörvényt vissza kell vonniuk a magyar polgárok felháborodása miatt. A tüntetések hangulatán ugyanis érződik, hogy a sok felgyülemlett sérelmet csak úgy lehet némiképp enyhíteni, ha a kormány  egy kis kompromisszumkészséget mutat. Orbán Viktor azonban abban bízik, hogy némi fellángolás után ismét eluralkodik a magyarokon az apátia, és a kormánya azt tesz továbbra is az országgal, amit csak akar. Lássuk, milyen tényezők vezettek idáig:

index_147.jpg

Fotó: index.hu

1. Arrogancia. A Fidesz olyannyira megrészegült a hatalomtól, hogy ellentmondást nem tűrően veri át a Parlamenten és a magyar társadalmon a legképtelenebb intézkedéseket és törvényeket. Leszólnak mindenkit, aki akárcsak kérdezni merészel, az ellehetetlenítés különböző eszközeivel támadnak mindazoknak, akik a törvényességet, a társadalmi párbeszéd hiányát kérik rajtuk számon. A kormányzati sajtó hatékony támogatást nyújt ehhez, acsarkodásával megadja az alaphangját annak az egyre elhatalmasodó szemléletnek, hogy vagy behódolsz a kormány akaratának, vagy elmenekülsz, vagy átállsz, de ha továbbra is hangot adsz az ellenvéleményednek, akkor számolhatsz a lehető legrosszabbal is.

2. Sorosozás. Ennek az agresszív kommunikációnak a része az papagájkommandó, amely minden politikai kritika mögött azt az amerikai üzletembert sejteti, aki egyébként több fideszes politikus tanulmányait fizette még a rendszerváltás környékén. A Soros György személyével riogató makaróni hosszúságú kampány jó szolgálatot tett a kormánypártnak a tavaszi választásokon, ám ezt az általános iskolai szintet sem megközelítő történelemmagyarázatot valószínűleg már a Fidesz támogatói sem veszik igazán komolyan. Ennek ellenére a mostani tüntetések résztvevőit is Soros ügynökeiként emlegetik kormánypárti politikusok, és a velük egy húron pendülő kormánysajtó.

3. Cinizmus. Tulajdonképpen a sorosozás is az Orbán-kormányra oly jellemző cinikus kommunikáció része. Az, hogy nem arról beszélnek, amiről kérdezik őket, és a nemzet érdekeit emlegetik olyankor, amikor kifejezetten a saját érdekükben tesznek meg lépéseket, alkotnak törvényeket, illetve hágják át a törvényi kereteket, kifejezetten irritáló, lekezelő magatartás. A kormányról minden lepereg, ami érdemi kérdésfelvetés, a parlamenti vitában pedig az otromba tréfálkozástól sem rettennek meg a kormánypárti politikusok, ha éppen ezzel tudják elkerülni a valós problémák megvitatását.

4. Korrupció. Hiába próbálják migránsozással, sorosozással, a keresztényüldözés rémének emlegetésével elnyomni azt az elemi felháborodást, ami az egyre arcátlanabb lenyúlások miatt alakult ki a magyar választókban, sokáig nem lehet kommunikációs szinten semlegesíteni ezt a problémát. Továbbra sem törődött bele a magyarok többsége abba, hogy az EU támogatások és a költségvetési jelentős része köddé válik. Különösen felháborítja a magyar polgárok többségét, hogy az ügyészség lényegében asszisztál ehhez, a kormányhoz közel álló oligarchák a legelképesztőbb pénzügyi machinációk ellenére is biztonságban érezhetik magukat.

5. Álszentség. Amíg a magyar kormány túlórára kényszeríti a munkavállalókat, a kormánymédiát pedig a versenypiaci vizsgálatokat kikerülve vonja össze, minduntalan közérdekre, sőt, a jogaiktól megfosztottak érdekeire hivatkozik. Ez persze kőkemény cinizmus, de van egy olyan üzenete is, hogy a kormány mindig mindenben jót akar a magyar embereknek, ami egyben álszentség is.

6. Szabadságdeficit. Főként a fiatalok idegeit borzolja a kormányzat azzal, hogy minden szinten bőszen nyirbálja a szabadságjogokat. Az oktatás szabadsága, a sajtó mozgásterének szűkítése, a szabad véleménynyilvánítás korlátozása, mind arra utalnak, hogy Orbán Viktor rendszere hosszú időre szeretne berendezkedni, és valószínűleg a 24. órában vagyunk, hogy tegyünk ez ellen valamit. Ez vált nyilvánvalóvá azoknak a törvényeknek az elfogadásakor, melyek tovább szűkítik a magyar polgárok érdekérvényesítő képességét.

alfahir_5.jpg

Fotó: alfahir.hu

7. Kiábrándultság. A rendszerváltás óta valószínűleg soha nem volt annyira csalódott a magyar társadalom, mint most. Tulajdonképpen leépültek a demokratikus intézményrendszerek, a jogállamiság eszménye kiüresedett, a kormányfő pedig nem is igazán titkolja, hogy a vele nem szimpatizáló állampolgárok véleményét nem sokra tartja. Tulajdonképpen csak a saját táborának politizál a Fidesz, a vele szembeszegülőket pedig hazátlan bitangokként bélyegzi meg. Ez kísértetiesen emlékeztet a kései Kádár-korszakra, de bőven vannak már olyan jelenségek is, melyeket leginkább az 50-es években tapasztalhattak az idősebb generációk tagjai. Ezek nem túl fényes kilátások olyan emberek számára, akik most ébrednek igazán öntudatukra, és lényegében az egész élet még előttük áll. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha olyan borzalmasnak képzeled a jövőt, hogy gondolni sem mersz rá, csinálj valami fontosat a jelenben!”   

Hét dolog, melyekből végképp elegük van a magyaroknak Tovább
A kormánynak szüksége van a multikra, ezért küzd az érdekeikért

A kormánynak szüksége van a multikra, ezért küzd az érdekeikért

Valamit nagyon elrontottunk, úgyhogy mindent kezdhetünk elölről. Körülbelül ez a tanulsága a Fidesz idei térfoglalásának. Orbán Viktor ugyanis nem hagy kétséget afelől, hogy mélyen megveti a demokratikus alapelveket, ha kell csellel, ha kell hízelgéssel, ha pedig úgy hozza az élet, akár erőszakkal is keresztülviszi az akaratát a magyar társadalmon. Most, hogy közeledik az év vége, nem akar kétséget hagyni bennünk a miniszterelnök saját mindenhatóságát illetően.

24_hu_89.jpg

Fotó: 24.hu

Az Orbán-kormány pragmatizmusára jellemző, hogy akár korábbi ellenfeleinek is hajlandó kedvében járni annak érdekében, hogy a hatalma stabil maradjon. Korábban már egyértelművé tették a Fidesz potentátjai, hogy számukra léteznek jó multik és rossz multik, most azonban azoknak a cégeknek is nagy szívességet akarnak tenni, melyekkel perben és haragban álltak. Ha ugyanis átpasszírozzák a Parlamenten az úgynevezett rabszolgatörvényt, abból nemcsak a kormány által preferált multinacionális cégek fognak profitálni.

A magyar dolgozók érdekképviseletének állapotára jellemző, hogy a munkavállalók számára megalázó törvénymódosítás ellenére sem voltak egyelőre képesek a szakszervezetek elemei erejű demonstrációk, esetleg a multik számára komoly veszteségeket jelentő sztrájkok megszervezésére. Orbán ugyanakkor azt a Kósa Lajost bízta meg a törvény menedzselésével, akinél alkalmatlanabb személyt aligha talált volna saját frakcióján belül. Nem tudni, hogy Kósa kijelölése merő gúny volt, esetleg elbizakodottságra utal, de az biztos, hogy a politika útvesztőiben ma már inkább csak csetlő-botló Kósa is el tudja majd végezni a feladatot, ami nem túl biztató tény a jövőre nézve.

Persze, a kommunikációs mezőben gyakran zavartan tébláboló frakcióvezetőt nem hagyták egyedül a kormány tagjai, így azért azt végre elismerték a kormány tagjai, hogy a sokat szidott, főként külföldi tulajdonú nagyvállalatok érdekeit próbálják előzékenyen kiszolgálni. A rabszolgatörvény elfogadása ugyanis komoly profittal kecsegtet számukra, ugyanis részben gyógyír a fojtogató munkaerő hiányra, másrészt olyan jogokat adnak a munkaadók kezébe, melyekkel élve az eddigieknél jobban befolyásolhatják a munkavállalók idejének és energiájának beosztását.

A kormány emberei persze szokásukhoz híven akár a cinikus hazudozásig is elmennek annak érdekében, hogy mérsékeljék az érintettek amúgy nem túl heves felháborodását. Palkovics László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium első ember például a következő arcpirító csúsztatással igyekezett nyugtatni a kedélyeket: "Határozottak vagyunk a tekintetben, hogy ez a jó irány, és azt gondolom, hogy a több túlóra lehetősége mindkét fél számára előnyös lehet. Az a célunk, hogy aki többet akar dolgozni, és így többet akar keresni, az elől lebontsuk a bürokratikus akadályokat. A munkaerő piacon kínálati helyzet van, akinek nem felelnek meg a körülmények, elmegy máshova dolgozni, hiszen a cégek versenyeznek a dolgozókért.”

Kérésünk volna, milyen bürokratikus akadályokról beszél Palkovics? Ami számárára bürokrácia, az a munkavállaló számára munkavállalói jog. Aki pedig többet akar keresni, és ennek érdekében más céghez igazol, az nem a rabszolgatörvény miatt teszi ezt meg, hanem, mert van egy szabad munkaerőpiac, amelynek keretében ezt bármikor megteheti. Az új törvényi szabályzásnak és a szabad munkaerő-áramlásnak tehát lényegében semmi köze nincs egymáshoz, Palkovics viszont mondott egy olyat, ami jól hangzik, de lényegében sületlenség.

24_hu.jpeg

Fotó: 24.hu

A rabszolgatörvény tehát egy olyan próbatétel a magyar munkavállalók számára, amely eldönti, maradt-e bármiféle érdekérvényesítő képességük, illetve hajlandóságuk, és legalább jelezni tudják a kormány számára, hogy idáig, és ne tovább. Valószínűleg semmi sem mentheti meg a dolgozókat a kiszolgáltatottság fokozódásától, de azt mindenképpen jelezhetik a hatalom számára, hogy a parttalan hazudozást nem tűrik a végtelenségig. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Aki egyszer füllentett, az hazudni fog másodszorra is, csak az a kérdés, hogy adunk-e neki egy harmadik esélyt is.”

A kormánynak szüksége van a multikra, ezért küzd az érdekeikért Tovább
Magyarországon azért vannak a törvények, hogy a kormányfő gúnyt űzzön belőlük

Magyarországon azért vannak a törvények, hogy a kormányfő gúnyt űzzön belőlük

A miniszterelnök szavai felülírhatnak minden jogszabályt, ha Orbán Viktor szükségét érzi ennek. Lényegében ez derül ki abból az eseménysorból, melynek tanúi voltunk az elmúlt napokban. Ma már nem csupán nyomokban bírálja felül a törvényeket pártunk és kormányunk vezetője, hanem szisztematikusan dörgöli a képünkbe, ne bízzunk a törvényi korlátozásokban, ő megtalálja a módját annak, hogy ami első látásra képtelenségnek tűnik, az ő akaratából valósággá váljon.

magyar_narancs_2.jpg

Szinte már meg sem lepődünk azon, hogy durva gyomrost vitt be a jogállamiság szalmabábjának a magyar kormány feje. Orbán Viktort már nem érdekli különösképpen, hogy elvileg a törvényesség legfőbb őrének választották az ország polgárai, ő félresöpört minden jogi aggályt annak érdekében, hogy egyetlen hatalmas konzorciumba vigye be a hozzá hű sajtótermékeket.

A kormányfő improvizatív készsége mindig megsokszorozódik olyankor, ha éppen hatályos törvényeket kell kijátszania. Most például a Magyar Közlönyben megjelent, hogy az Orbán Viktor által aláírt kormányhatározat értelmében a kormány nemzetstratégiai jelentőségűvé minősítette az augusztusban életre hívott a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványnak (KESMA) történt felajánlásokat, és ezzel saját kezűleg kivonta a versenyjogi szabályok alól minden idők legnagyobb értékű médiapiaci üzletét.

Az egy hete téeszesített kormánypárti sajtóra tehát nem vonatkoznak a piaci versenyszabályok, a miniszterelnök egyetlen tollvonással felülírta azokat a törvényi előírásokat, melyek garantálnák a médiapiacon az esélyegyenlőséget. Orbán azzal, hogy nemzetstratégiai jelentőségűvé tette a Liszkay Gábor felügyeletére bízott kormányalapítványt, lényegében mindenek fölé emelte a bulvármédiát, bedobós hirdetőújságokat és mániákusan migránsozó megyei napilapokat. Lényegében elővette azt a régi trükkjét, amelynek segítségével mindent nemesnek, előremutatónak, patriótának minősít, ami a kormány kommunikációs céljait szolgálja, és hazátlan bitangok gyülekezetévé nevezi ki a sajtó azon szereplőit, akik nem fújnak vele egy követ.

A kormányfő mostani lépése messze túlmutat a versenypiaci keretek felrúgásán, a reklámpiac mesterséges eltorzításán, valamint a sajtószabadság kifigurázásán. Itt már arról van szó, hogy a törvények írott malaszttá váltak a törvényességet felügyelő szervek pedig gittegyletekként tengetik a mindennapjaikat, amíg úgy nem dönt a kormányfő, hogy már a törvényesség látszatára sincs szüksége, és meg nem szünteti ezeket az intézményeket. Ezek a hivatalok most még megtehetik, hogy forró krumpliként dobálják egymáshoz Orbán Viktor rendelkezéseit, de valójában már csak a túlélésükért küzdenek.

A Gazdasági Versenyhivatal most kifejezetten szerencsésnek mondhatja magát, hogy a kormányfő saját hatáskörében levette a döntés felelősségét az intézmény munkatársainak vállairól, hiszen amennyiben náluk pattogna még a labda, vagy a törvények szellemével ellentétes döntést kéne hozniuk, vagy visszadobnák az óriásholding ötletét, és szorongva várhatnák, mit tesz velük haragjában Orbán Viktor. Az azonban elkerülhetetlenek tűnik, hogy a kormánypárti alapítvány ügye eljusson az Alkotmánybírósághoz, így majd főhet a jogtudósok feje, miként próbáljanak egyszerre megfelelni a törvényeknek és a kormányfőnek?

index_146.jpg

           Fotó: index.hu

Azért is nyugtalanító, hogy Orbán közérdekkel magyarázza, miért vonja ki a törvényes vizsgálat és felügyelet alól saját médiabirodalmát, mert meglehetősen kilátástalan jövőt vetít elénk ez a körülmény. Ez ugyanaz a logika, mint amikor tájékoztató kampányként adta el a magyar polgárok felé a rasszista felhangoktól sem mentes migrációellenes kampányát. Eljutottunk tehát a közpénzen finanszírozott gyűlöletkampánytól a kvázi rendkívüli állapotig, amikor a közérdekre hivatkozva minden törvényt felül lehet írni. Valószínűleg ezzel a jogállamiság felszámolásának utolsó stádiumába léptünk. Ez most már tényleg egy következmények nélküli ország. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „A szabályok azért vannak, hogy kettéhasítsuk azokat a tomahawkunkkal.”

        

Magyarországon azért vannak a törvények, hogy a kormányfő gúnyt űzzön belőlük Tovább
süti beállítások módosítása