Mindent elkövet annak érdekében, hogy ismét odafigyeljenek a mondandójára, ugyanakkor saját párttársai sem veszik már komolyan. Lázár János lényegében belső emigrációban tölti mindennapjait Hódmezővásárhelyen és Makón, miután kegyvesztett lett főnökénél, és a mellőzöttség keserű kenyere kezdi megülni a gyomrát. Választókörzetének kormánypárti médiaorgánumai azért az ünnepek előtt lehetőséget adtak neki, hogy odaszúrjon a kormánypártnak, és jelezze, ő mindig készen áll átvenni a kormányrudat.

Fotó: 168ora.hu

Lázár János látnoki képességeit igyekezett megcsillantani a makói tévének napokban adott exkluzív interjújában. Az önkormányzati választások legfőbb tanulságaként azt a nem túl eredeti megállapítást tette, hogy manapság két erő feszül egymásnak a hazai politikában: az egyiket úgy hívják, hogy Fidesz, a másikat meg úgy, hogy nem Fidesz. Ő legalább kimondta azt az igazságot, melyet párttársai annak ellenére sem mernek hangoztatni, hogy maguk is tudják: ma már nem csak a kormánypárti tábor egységes, hanem az ellenzéki összefogás is.

Az igazi látnoki megjegyzéseket azonban csak ezt követően adta elő az egykori kancelláriaminiszter. Szerinte ugyanis vérre menő, durva kampányra lehet számítani 2022-ben, és az eddig legyőzhetetlennek hitt rezsim akár el is bukhat a parlamenti választásokon. Már korábban is kongatta a vészharangot a vidéki magányában gyakran elmélkedő parlamenti képviselő, ugyanis a Vásárhely 24 nevű hírportálnak azt mondta, hogy változásra van szükség a Fidesz politikájában, és főként a fiatalok felé kellene nyitnia a pártnak. Valljuk meg, Lázár János nagy igazságokkal ajándékozza meg hallgatóságát mostanában, a baj azonban az, hogy ő maga rengeteget tett azért, hogy a pártja és országa ilyen helyzetbe kerüljön.

Ne feledjük egy pillanatig se, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerének felépítésében milyen meghatározó szerepet játszott az a politikus, akit nagy dirrel-durral kért ki Orbán Viktor a hódmezővásárhelyiektől annak érdekében, hogy kormányzati szereplőként minél precízebben megalapozta azt a rendszert, mely semmibe veszi a társadalmi egyeztetéseket, saját haverjainak készíti elő a talajt a törvényalkotással (lásd, a Lázár által egyengetett út a trafikmutyihoz), ugyanakkor a jogállami normák fokozatos leépítése is fontos adalék volt a NER büszkén pöfögő motorjában.

Fotó: Makói Híradó

Szintén Lázár János volt, aki gőgösen leszólta a szegényeket, ugyanakkor a jogerős bírósági ítélet ellenére sem volt hajlandó elszámolni néhány külföldi utazása körülményeiről. Lelkesen beállt a sorosozó kórusba, ha éppen ez volt a kommunikációs sorvezető a Fideszben, sőt szorgalmi feladatként még Bécsbe is ellátogatott, hogy ott látványosan elborzadjon a migránsok által eldobált szemét látványától. Lázár János volt a negatív kampánystratégia egyik legfontosabb arca az utóbbi választásokon, és ne feledjük, ő rohant először a falnak a vásárhelyi időközi polgármester-választáson azok közül a fideszes politikusok közül, akik túl nagy mellényt viseltek 2018-ban.

Ezzel csak jelezni szeretnénk, hogy Lázár János kritikája a kormánypárt irányába akkor lenne igazán hiteles, ha a hibák felsorolását saját tevékenységén kezdené. Ha abban térne el a többi fideszes képviselőtől, hogy beismerné: a naphosszat tartó migránsozással, sorosozással hitelét vesztette a párt főleg a fiatalok előtt, hiszen a huszonévesek többsége csak ostoba mantraként fogja fel ezt a kommunikációt. Ha a pártját érintő korrupciót súlyos teherként értékelné, és esetleg megemlítené, hogy a fényűző életmód tőle sem állt távol, akkor talán még új híveket is szerezhetne magának, ám amíg csak a partvonalról morog néhány szitokszót, senki sem fogja őt komolyan venni.     

Fotó: infostart.hu    

Lázár magatartásán érződik, hogy szíve szerint keményebb szavakat is használna, ám elég sok példát látott arra, mi történik azokkal, akik nyíltan szembe mennek Orbán Viktor akaratával. Lázár nem akar Simicska Lajos sorsára jutni, ugyanakkor azt is látja, hogy a lojális, ám túl mohó képviselőtársak is megüthetik a bokájukat, így Simonka György esete is elég riasztó ahhoz, hogy megbecsülje azt, amije van, és ne terjessze ki politikai és gazdasági hatalmát túlságosan. Jól tudja, hogy főnöke rajta tartja a szemét, és amennyiben a mostaninál élesebb kritikával illetné a kormányzását, akkor nemhogy teret nyerne, de a mostani, nem túl combos pozícióit is elveszítené. Mert ahogy egy dakota bölcsesség tartja: „A lónak is vannak jogai, de csak az után, hogy virslit csináltak belőle.”   

A szédületes pávatáncnak van egy káros mellékhatása. Amikor ugyanis, valaki túlságosan beleéli magát mások átverésébe, olyan siralmas bizalmi indexet produkál néhány év alatt, amire már nem lehet építeni semmilyen politikát. A Fidesz megítélését ma már külföldön és belföldön egyaránt az a tudat határozza meg, hogy ennek a pártnak a politikusai csakis a széljárást figyelik, amikor megnyilatkoznak egy-egy ügyben, aztán pedig - ha érdekeik úgy diktálták - épp az ellenkezőjét teszik annak, mint amit ígértek.

Fotó: zsurpubi.hu

Különösen a szokásos évzáró törvényelfogadási dömpingben lehet ezt a jelenséget érzékelni, amikor először a kétharmados többségben lakozó erejét villantotta meg a kormánypárt, aztán minden gond nélkül áttolt a törvényhozáson olyan jogszabályokat, melyek borzolják a választók idegeit. A Fidesz korábban se vacakolt sokat azzal, hogy részletesen elmagyarázza a választóknak, a törvényeket milyen szükségszerűségek alapján módosítgatják, bővítik, szűkítik, vagy írják át teljesen, de amit most csinálnak, az a cinizmus hegyláncának csúcsaira emeli őket.

A múlt is tele van ilyen átverésekkel. Gondoljunk csak a magánnyugdíj-pénztárak einstandolására, amikor Selmeczi Gabriella azzal hülyítette a népet, hogy a pénztárak eltőzsdézték a pénzüket. Utólag ugyan kiderült, hogy egészből semmi sem igaz, de akkor már államosították az egész rendszert, így – ahogy a sláger mondja – „utólag már sopánkodni kár” lenne. Így van ez most az újra felizzott kultúrharccal, és az alapítványi iskolákra vonatkozó jogszabály-módosítással is, hiszen azt mondják, érdemben semmi sem fog változni, ugyanakkor az érintettek láttak már karón varjút, vagyis attól tartanak, hogy a kormány sokadszorra akarja átverni őket.

A bizalom nem csupán kicsi országunkban rendült meg a kormányzó erőben, külföldön se veszik készpénznek azt, amit a Fidesz mond. Ott van például az Európai Néppárt által folytatott vizsgálat a pártcsaládba tartozó, ám annak elveire és értékeire látványosan fittyet hányó magyar kormánypárt ügyében. Jól látszik ugyanis, hogy a Fidesznek esze ágában sincs változtatni az álláspontján a jogállamisággal kapcsolatban, ugyanakkor politikusai nyilatkozataikban lebegtetik, hogy maradnának, vagy mennének a kereszténydemokrata pártok közösségéből. Ezzel azt a látszatot keltik, hogy ők fogják eldönteni, van-e értelme ebben a pártcsaládban maradni, vagy nincs.

A taktikázás, mellébeszélés, időhúzás persze a politikai eszköztárak fontos eszközei, ám ne feledjük, hogy külföldön és belföldön is nagy becsben tartják azokat a politikusokat, akiknek adni lehet a szavára, akik megbízható szövetségesként olyankor segítő kezet nyújtanak, amikor éppen nagy a baj. A Fidesz büszkén vallja, hogy a sajátjait soha nem hagyja az út szélén, ám ez az összetartás már egyáltalán nem jellemző rájuk, amikor kilépnek a nemzetközi színtérre, vagy ha hazai pártokat vagy társadalmi csoportot akarnak lehetetlenné tenni.

Fotó: pestisracok.hu

Orbán Viktor hatalmi játszmáit mindig az jellemezte, hogy finoman szólva is alábecsülte az ellenfelei realitásérzékét és bátorságát, így nyugodtan elmehetett a falig. Érezte hogy, nem éri olyan szintű retorzió sem a nemzetközi szövetségesei, sem a magyar társadalom részéről, mellyel ne tudna mit kezdeni. Szép lassan azonban felélte azt a bizalmi tőkét, melyre közel 10 éves országlását építette. Rá kell ébrednie, hogy a huncutkodás és a zsiványság között most már minden partnere és ellensége különbséget tud tenni. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Ha felemeled a kezed, hogy megadod magad, ne kapkodj az övedbe rejtett késed után!”

A Fidesz brutális erődemonstrációval próbálja bizonyítani, hogy nem rendült meg a Nemzeti Együttműködés Rendszere az októberi önkormányzati választáson elért gyenge eredménye miatt. Ennek része a kultúrharc újraindítása, valamint olyan parlamenti döntések átverése, melyek kifejezetten provokálják az ellenzéket, és a jelenleginél is hátrányosabb helyzetbe hozzák a politikai ellenfeleket. Orbán Viktor maximálisan ki akarja használni a helyzeti előnyét, hiszen a parlamenti kétharmad továbbra is lehetőséget biztosít számára ahhoz, hogy az ellenzéket szinte lehetetlen helyzet elé állítsa. A gátlástalan nyomulásnak azonban vannak veszélyei is, ugyanis olyan ellenérzéseket válthat ki a társadalomból, amelyek visszaüthetnek a kormánypártra.

Fotó: mandiner.hu

Senki se gondolja, hogy a Fidesz ölbe tett kézzel fogja nézni, ahogy az októberben polgármesteri székekhez jutott ellenzék lecseréli több megyei jogú városban a kormánypárt kádereit, többek között a helyi színházak igazgatóit. Körülbelül ez az üzenete annak a törvénymódosításnak, amely heves érzelmeket kavart a politikai közéletben röviddel az év vége előtt. Orbán Viktorról többször megírtuk, és ezúttal újfent bizonyította, hogy kizárólag az erő nyelvét ismeri, így olyan frontok nyitását kezdeményezte, melyek esetében több katonával és jobb fegyverzettel rendelkezik.

Ennek ellenére nem biztos, hogy a többször elbukott vagy félbehagyott kultúrharc újraindítása ezúttal kifizető döntés lesz. A kádári időket is felülmúló központosítás ugyanis teljesen értelmetlen a kultúrában, a színház területén pedig kifejezetten veszélyes vállalkozás. A párthűség alapján történő kinevezések és a központi direktívák útmutatásai szerint irányított teátrumok ugyanis teljesen érdektelenek a nagyközönség számára. Mondhatnánk erre, hogy a NER azt is kibírja, ha üresek lesznek a széksorok, cserébe legalább nem szólhatnak be a kormánypártnak a színházcsinálók, és nem tapsol ehhez a közönség. A helyzet azonban az, hogy a kiüresedett művészet a Fidesznek épp úgy nem érdeke, mint az ellenzéknek.

Orbán Viktorról tudni kell, hogy a közvetlen célnál sokszor előrébb tartja a járulékos hatásokat. Ez a jelenlegi helyzetre vetítve azt jelenti, ő maga sem gondolja komolyan, hogy csinovnyikokat ültet minden színház élére, a NER-kompatibilis írók és költők jelentethetnek csak meg új könyveket, vagy elfoglal minden alapítványt és pénzosztó szervezetet, annak érdekében, hogy kivéreztesse az úgynevezett balliberális művészeti közösségeket. A mostani tervezet egy olyan provokáció, amelynek sokkal inkább azt a célt szolgálja, hogy az ellenzék újra háborogjon, tüntetéseket szervezzen, petíciókat adjon ki, így láthatóvá tegye az ellenséget azon kormánypárti szavazók számára, akik kissé hitehagyottá váltak az októberi önkormányzati fiaskó után.

Fotó: 168óra.hu

Orbán rendszeresen előveszi ezt a forgatókönyvet, amelynek egyetlen igazi küldetése az, hogy saját táborát tisztán és világosan elválassza az ellenzéktől, illetve ne hagyjon kétséget a sajátjaiban: a politika életről és halálról, nemzetről és nemzetellenességről szól, és aki veszít, az mindenről lemondhat a jövőben. Apokaliptikus világszemlélete persze ellentmond a demokratikus intézményekbe vetett bizalom szükségszerűségének, ám úgy tűnik, Orbánt  már az sem érdekelné igazán, ha végleg kiebrudalnák az Európai Néppártból.

Durva és kíméletlen módszereinek az a haszna, hogy a politika iránt fogékony emberekből kiölje a bizonytalanságot. Ha ugyanis emeli a tétet, akkor az ellenség összefogását látva a sajátjait is egy akolba tudja terelni. Hogy csak két hasonló példát említsünk a közelmúltból: ilyen célokat szolgált a CEU elleni hajtóvadászat, valamint a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézeteinek államosítása is. Ezek az intézmények végül komoly veszteségeket szenvedtek el, ám erősen megosztotta a jobboldali tábort is ez az eljárás. Orbán mégis úgy érezte a végén, hogy meg tudta győzni a sajátjait a támadások jogosságáról.

Fotó: index.hu

Aki tehát azt gondolja, hogy az állítólagos balliberális túlsúly megszüntetése, az ellenzéki tematika felszámolása a művészetek területén az elsődleges célja a kormányfőnek az emberminisztérium által benyújtott jogszabállyal, az téved. Persze, a közvetlen irányítás, a központból kinevezett káderek veszélye is valós, ám Orbán arra számít, hogy még az ünnepek előtt egyértelművé tudja tenni saját választói számára, hogy valódi ellenséggel hadakozik, amelyik erőt és hitet nyert magának október 13-án, amikor bevette a fővárost és néhány fontos nagyváros önkormányzatát. Ez ezt eredményezi, hogy a megtámadott kulturális intézmények munkatársai, valamint az ellenzéki szavazók - ha akarják, ha nem - Orbán kottájából játszanak, hiszen nem hagyhatják szó nélkül a kormányzati nyomulást, a hallgatás beleegyezés lenne. Mert, ahogy egy dakota bölcsesség tartja: „Ha felgyújtják a sátradat, nem az az első gondolatod, ki csinál ilyen aljas dolgot, hanem, hogy minél előbb eloltsd a tűzet.”

A demokrácia alapelveire hivatkozva akarja megváltoztatni a Fidesz a frakcióalakítási szabályokat az országgyűlésben, ugyanakkor súlyosan sérti ezzel a népképviseleti elveket. Olyan, általuk törpe pártoknak nevezett formációkat akarnak kiszorítani a parlament falai közül, melyek az ellenzéki összefogásnak köszönhetően jutottak mandátumokhoz. Akkor viszont felvetődik a kérdés: milyen alapon küld képviselőket a törvényhozásba az a párt, melynek népszerűségét évtizedek óta nem mérték, a társadalmi támogatottsága pedig a Fidesz által elrettentő példaként felhozott Párbeszédéhez lehet hasonlatos? Kereszténydemokrata Néppárt, üdv a való világban!

Fotó: index.hu

A politikailag hatékony, széles ellenzéki összefogást tulajdonképpen a Fidesz találta ki a 2000-es évek derekán, amikor egyrészt ledarálta azokat a jobboldali pártokat, melyek nem akartak beolvadni a narancsos világba, másrészt Orbán Viktor biodíszletként beemelte maga mellé Semjén Zsoltot, és KDNP-s csipetcsapatát, hogy hitelesítse egykori liberális pártja kereszténydemokrata elköteleződését. Azóta két részből áll a jelenlegi kormánypártok parlamenti frakciójának neve, ugyanakkor elvileg továbbra is két különálló politikai erő alkotja a kormánykoalíciót.

A kormányfő eddig is arra használta a kezében összpontosuló hatalmat, hogy eltorzítsa azokat az arányokat, melyek a választói akaratot reprezentálják.

Eddig nem is nagyon firtatta az ellenzék, milyen felhatalmazás alapján kapnak KDNP-s politikusok fontos kormányzati pozíciókat, hiszen ez a párt már nagyon régóta nem mérettette meg magát külön a különböző választásokon, a közvélemény-kutatások pedig mindig a nagy testvérrel, a Fidesszel együtt mutatják ki a támogatottságukat. A KDNP fű alatt, mondhatni sutyiban foglal el miniszteri, államtitkári, helyhatósági és egyéb közigazgatási pozíciókat annak köszönhetően, hogy úgy tapad a párt a Fideszre, mint az éhes pióca. Van ebből haszna persze a nagyobbik kormánypártnak is, hiszen ha a keresztény nemzeti értékeket kell fényezni, akkor előre küldik a KDNP-s csapatot Semjén Zsolttal, Harrach Péterrel és Rétvári Bencével, akik talán valamivel hitelesebben tudják ezt az eszmerendszert képviselni, mint mondjuk Németh Szilárd vagy Kósa Lajos.

Fotó: origo.hu

Orbán Viktor ugyanakkor erősen túlreprezentálja a kormányában a KDNP-t, ami számára azzal a haszonnal jár, hogy a lekötelezettjeivé válnak a kereszténydemokrata káderek. Ha ugyanis külön kéne csatába szállniuk a kisebb testvérpárt tagjainak a mandátumokért, valószínűleg ugyanannyi képviselővel rendelkeznének a parlamentben, mint a Fidesz által most éppen lefitymált Párbeszéd. A Fidesz ráadásul szereti eljátszani a gazdatest szerepét, hiszen ezzel saját erejét és fontosságát reprezentálja, ugyanakkor most még van annyi politikai pozíció a kezükben, hogy a fideszes káderek se hörögjenek a KDNP-sek térnyerése miatt. Más kérdés, hogy az októberi önkormányzati választás megmutatta, hogy az elosztható pozíciók száma véges, így ez egy visszaszoruló kormánykoalíció esetében feszültséget generálhat a KDNP és a Fidesz között.

Most azonban még egy a tábor és egy a zászló is, így együtt elkezdhetik faragni az ellenzéki összefogás pártjait, igyekeznek lehetetlen helyzetbe hozni olyan formációkat, melyek egyedül nem érnék el a parlamenti bejutáshoz szükséges szavazatszámot. Tipikus orbáni megoldás adminisztratív eszközökkel korlátozni az ellenzék erejét, hiszen ezzel szembeköpi a képviseleti demokrácia alapvető értékeit. A kormányfő eddig is arra használta a kezében összpontosuló hatalmat, hogy eltorzítsa azokat az arányokat, melyek a választói akaratot reprezentálják. Így lehet kétharmados többsége az országgyűlésben már a harmadik ciklus óta egy olyan pártszövetségnek, melynek támogatottsága a választásokon általában nem érte el az 50 százalékot sem.

   Fotó: nol.hu

Orbánt tehát csakis a hatalom megtartása érdekli, és ennek érdekében az eszközök között sem igen válogat. Igazi autokrata vezetőként nem a választói akaratot tartja elsődlegesnek, hanem a saját érdekeit. Kérdés, hogy meddig tűri ezt az a társadalom, amelyet ilyen és hasonló machinációkkal már számtalanszor átvert a kormányfő. Talán ennél is fontosabb kérdés, hogy az éppen kis sikerélményhez jutó ellenzék mennyire lesz egységes az újabb kormányzati támadás kivédésében. Az önkormányzati választáson létrejött összefogás ugyanis az ellenzék legnagyobb értéke, ami értelemszerűen a kormány számára a legnagyobb veszélyt jelenti. Mert, ahogy egy dakota bölcsesség tartja: „Minél nagyobb porfelhő közeledik feléd, annál jobban zárd a soraidat, mert por egyszer elül, a mögötte lovagló ellenség pedig elbizonytalanodik.”

Lassan két hónap telt el az önkormányzati választás óta, a kormánypárt azonban még mindig nem tudta feldolgozni az akkor elszenvedett vereség tanulságait. A totális zavarodottság a Fidelitas hétvégi kongresszusán is érződött, melynek csúcspontján Kósa Lajos eleresztett egy alig burkolt zsidózást is. Az egymásnak ellentmondó kormánypárti elemzések csak egy alapvető aspektust nem vesznek figyelembe, amikor az okokat kutatják: az emberek ugyanis már annyira torkig vannak a Fidesz arrogáns, pökhendi stílusával, hogy szinte bárkire szívesen szavaznak, aki azt ígéri, megszabadítja őket az uralkodó párt nyomulós politikusaitól.

Fotó: index.hu

Kósa Lajos szokása szerint beleszaladt egy durva elszólásba, annak köszönhetően, hogy megint nyeglén, átgondolatlanul nyilvánult meg egy érzékenységet kívánó ügyekben. A Fidesz alelnökeként most szükségét érezte annak, hogy megmagyarázza azt a fiaskót, melyet október 13-án szenvedett el a pártja. A 2006 ősze óta nyerő szériában lévő kormánypárt ekkor különösebb előjelek nélkül alulmaradt Budapesten és 10 megyei jogú városban az ellenzék közös jelöltjeivel szemben. Amit 2018 áprilisában még zsarolással, fenyegetéssel, megvesztegetéssel meg tudott akadályozni a Fidesz, az most nem jött össze, vagyis létrejött a széles alapokon nyugvó ellenzéki összefogás.

És ez a tény nem hagyja nyugodni a Fidesz vezetőit és megmondó embereit. Kósa szerencsétlen kijelentése azért hangozhatott el a Fidelitas kongresszusán, mert mindenáron magyarázatot akart találni arra, miért szavaztak az emberek tömegesen olyan ellenzéki jelöltre, akit egy értékrendjüktől távol eső párt indított a kormánypárti vetélytárs ellen. A válasz olyan egyszerű, hogy maga Kósa sem akarja elhinni, mert ezzel az igazsággal nem hozakodhatott elő a fiatal kormánypárti káderek előtt. A Fidesz hamis önképe ugyanis nem engedi meg kimondani az igazságot: Az emberek jelentős része az ördöggel is cimborálna, csakhogy eltüntesse a Fidesz néhány politikusát a politika süllyesztőjébe.

Ők ugyanis soha el nem tudták volna képzelni, hogy egy szélsőjobbos jelöltre minden gond nélkül szavaznak baloldali érzelmű polgárok (és fordítva), ha a Fidesz legyőzése a távlati célja az összefogásnak.

És bizony nem a zsidóságot, vagy a nem Fideszre szavazó konzervatív szavazókat kell kárhoztatni ezért. A kormánypárt stílusa annyira irritáló lett az utóbbi évtizedben, hogy a jórészt kényszerből létrejött ellenzéki koalíció beszippantotta mindazok szavazatát, akik torkig vannak a regnáló hatalommal. Ezért nem érdekelte a proteszt szavazókat, hogy az ellenzéki pártok DK-s, MSZP-s, momentumos, netán jobbikos jelöltet indítottak a fideszessel szemben, simán behúzták az x-et arra, aki alternatívát jelentett. Kósa szerencsétlen megfogalmazása arra jó volt, hogy elárulta a kormánypárt belső tanácstalanságát. Ők ugyanis soha el nem tudták volna képzelni, hogy egy szélsőjobbos jelöltre minden gond nélkül szavaznak baloldali érzelmű polgárok (és fordítva), ha a Fidesz legyőzése a távlati célja az összefogásnak.

A Fidesz tehát úgy akarja fenntartani hatalmát akár évtizedeken át Magyarországon, hogy atomjaira szedi az ellenzéket, és amennyiben ezek a pártok közelíteni kezdenek egymáshoz, különböző manipulációk segítségével szétrobbantják a szerveződő koalíciókat. Ez pusztán hatalomtechnikai eljárás, semmi köze a jó kormányzáshoz, illetve a demokratikus elvek tiszteletéhez. Pusztán az a cél lebeg a szemük előtt, hogy a saját szavazótáborukat egyben tartsák, az ellenzékét pedig szétaprózzák. Valami azonban megbicsaklott ebben a logikában október elején, és nem pusztán azért következett ez be, mert Borkai Zsolt győri polgármester botránya erodálta a Fidesz táborát, az ellenzéki összefogásnak pedig új lendületet adott.

Fotó: 24.hu

Kósa tehát rossz, sőt bűnös úton jár akkor, amikor antiszemita kiszólással próbálja megmagyarázni a megmagyarázhatatlant. Ezzel nem segít saját pártjának sem abban, hogy végre felfogja: a közvélemény-kutatásokban jelentkező fölényük ellenére a magyarok milliói ítélik el azt, amit a Fidesz a bel- és külpolitikában, a szociálpolitikában, az oktatásban, az egészségügyben képvisel. Nem teszi őket szerethető párttá az, hogy nincs érdemi párbeszéd a kormány és a polgárok között, hogy olyan közügyeket, mint a környezetvédelem teljesen kiír a közbeszédből. Nem csoda, ha a fiatalok zöme megundorodik attól a politikai stílustól, mely csak kinyilatkoztat, és akkor sem kéri ki az emberek véleményét, amikor az mindannyiunk érdekét szolgálná. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha van egy jó lovad, de karámban tartod egész életében, akkor rólad se fogja senki elhinni, hogy jól ülsz a hátán.”  

Egyszerűen nem tud megbékélni Orbán Viktor kormánya azzal a ténnyel, hogy vannak olyan globális problémák a világban, melyekre az emberiségnek közös megoldást kell találnia. A Fidesz számára valamiféle internacionalizmus a klímaváltozás elleni harc, ugyanakkor mindent megtesz annak érdekében, hogy a Föld légkörének melegedése és a migrációs nyomás erősödése közötti összefüggések rejtve maradjanak a magyar választók elől. Sokkal egyszerűbb Soros Györgyöt hibáztatni a menekültáradatért, mint elismerni, hogy a világ bizonyos részei gyakorlatilag élhetetlenné váltak az emberiség nemtörődömsége miatt.

Fotó: 24.hu

Suttyomban intézte a kormány az Európai Unió által kezdeményezett, és a tagállamok számára kötelezővé tett társadalmi konzultációt a klímaváltozásról. Nyilván azt szerette volna demonstrálni Orbán Viktor Brüsszel felé, hogy a magyarokat nem igazán érdeklik a globális kérdések, az ország lakossága inkább a bevándorlóktól retteg, mint a jéghegyek és gleccserek megolvadásától. A Fidesz politikájának szerves része ugyanis, hogy az uniót lélektelen, bürokratikus szervezetként mutatja be az ország lakói számára, amely olykor Soros György parancsaira cselekszik, így például az is előfordulhat, hogy a magyarok számára nem tetsző intézkedésekkel kell borzolniuk a honi közönség idegeit.

Ilyennek tartja például a kormány a klímavédelmet is, melynek jelentőségét minden eszközzel igyekszik kicsinyíteni. Nem lát ugyanis érdemi propagandaeszközt egy olyan globális problémában, mely határon átnyúló, évtizedeken, sőt évszázadokon át tarthat, megoldása pedig szolidaritás és empátia nélkül lehetetlen. Orbán Viktor kormánya kifejezetten önző politikát folytat ugyanis, és ezt a magatartást próbálja átplántálni az ország polgáraiba is. Nem akar együttműködni még egy ilyen fontos kérdésben sem olyan politikai erőkkel, civil és szakmai szervezetekkel, melyeket céltáblaként használ más ügyekben. Azt üzeni ezzel a külvilágnak, hogy a bezárkózás, az elutasítás megoldást jelenthet egy olyan probléma esetében, mint a globális felmelegedés.

Egyetlen esélyünk lenne a tragédia elkerülésére: a határozott, egységes fellépés.

Szerencsére a magyar polgárok jelentős többsége nem így látja a világ ügyeit, és többségük tisztában van azzal, hogy hosszútávon ez egy öngyilkos küldetés. Ha elhinnénk, hogy a magyar kormány tízmilliárdokat felemésztő, gyermeteg egyszerűséggel kampányoló nemzeti konzultációi nagyobb hasznot hajtanak, mint a most dugdosott uniós kérdősor, akkor valószínűleg nem üzentek volna Orbán Viktor csapatának október 13-án, az önkormányzati választásokon. Nincs persze közvetlen összefüggés a magyar társadalom fogékonysága az ökológiai problémák iránt, és a Fidesz gyenge szereplése között, de a választók egyre inkább elutasítják azt az agresszív, elutasító, avíttas stílust, melyet Orbán Viktor kormánya képvisel.

A Brüsszellel szakadatlan háborúban álló kormánypárt már nem is igazán próbálja palástolni, hogy a nemzeti szuverenitás ügyét olyankor is előtérbe helyezi, amikor az uniós szövetségnek létkérdés lenne a közös fellépés. Ezt bemutatta több külpolitikai állásfoglalás megtorpedózásánál, emberjogi ügyek bojkottjánál, és most, amikor az EU egységesen kíván fellépni az egész bolygót érintő környezeti probléma ellen. Más kérdés, hogy a szuverenitásnak ehhez semmi köze, hiszen a klímaváltozás nem áll meg a határoknál, nincs értelme kerítéseket emelni ellene, nem lehet rafinált politikai alkukkal térdere kényszeríteni. Egyetlen esélyünk lenne a tragédia elkerülésére: a határozott, egységes fellépés.

Fotó: kecsup

A kormány nemhogy nem propagálta az uniós kérdőív kitöltését, de a létét is igyekezett eltitkolni. Miután lebukott a Fidesz vezérkara, azzal védekeztek, hogy csak azért tették nyilvánossá a kérdőívet, mert kötelező volt. Még azután is azt hajtogatták, hogy tulajdonképpen nem is érdekli őket az emberek véleménye ebben a témában, amikor már 200 ezer magyar kitöltötte a konzultációs ívet.  Valójában se kiköpni, sem lenyelni nem tudja Orbán Viktor kormánya ezt a témát, ezért viselkedik úgy ilyen helyzetekben, mint egy durcás kisgyerek, akinek kötelező megennie a spenótot. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Ha mindig elvered a gyereket, amikor igazat mond, egyszer azt fogod észrevenni, hogy hazudik, mint a vízfolyás.”  

Rövid szünet után újult erővel tért vissza a sorosozás a magyar kormány kommunikációs fősodrába. A magyar származású amerikai milliárdos elleni kampány akkor csillapodott kicsit, amikor az Európai Néppárt rossz néven vette az erős antiszemita beütésekkel tarkított „Dzsordzsibácsizást”. Most maga a miniszterelnök indította újra a projektet szokásos péntek reggeli rádiós észosztásában, majd sietve csatlakozott hozzá minden idők legkiszámíthatatlanabb emberminisztere is. Valószínűleg már egyáltalán nem érdeklő őket, mit szól ehhez az Európai Néppát. Talán, mert úgyis távozik a Fidesz a pártcsaládból.

Fotó: nyugatifeny.hu

Vajon hányan hisznek még a magyar kormány migránsozó, sorozozó ellenségkeresésének hatékonyságában? Ha nem is ez volt a fősodor az önkormányzati választások kormánypárti kampányában, de azért odatettek a megmondó emberek néhány alapszlogent az utóbbi esztendőket jellemző rasszista, olykor antiszemita megnyilatkozásokból. Az eredmény ismert: A Fidesz több nagyváros mellett elbukta a fővárost is.

Úgy tűnik, több mint egy hónappal a történtek után sem érti igazán a Fidesz agytrösztje, miként fordulhatott elő velük ez a csúfság. Hiába öntötték számolatlanul a pénzt a kampányba, hiába nyomta a központi irányelveket éjjel-nappal a közszolgálatinak csúfolt média, hiába próbálta folyamatosan lejáratni az ellenzéki jelölteket a kormányzati médiakolhoz (KESMA), a nép, az istenadta nép nem hallgatott a jó szóra, és a legtöbb helyen a változásra voksolt.

A kormány központi idegrendszerének számító kommunikációs központ azonban nem csupán a kampányt rontotta el (nem kicsit, nagyon), de azokról a sémáktól se tud lemondani, melyek hatástalannak bizonyultak október 13-án. Az, hogy most Orbán Viktor ismét a falra festette az ördögöt Soros György személyében, annak a jele, hogy semmi újat nem főztek ki a kormányzati agytröszt boszorkánykonyhájában a választási kudarc óta.

A kormány főleg akkor ragaszkodik a Soros-hálózat mesterkedéseit bemutató meséjéhez, amikor éppen valami életszerű magyarázatot kéne adnia a társadalom számára elfogadhatatlan helyzetekre.

A miniszterelnök ugyanis annak tulajdonította második biztos-jelöltjének bukdácsolását az illetékes bizottságok meghallgatásán, hogy Soros György igyekezett a háttérből megakadályozni Várhelyi Olivér személyének elfogadását. Elég abszurd állítás, hiszen egy amerikai milliárdosnak véleménye, sőt befolyása is lehet, de azért lássuk be, még ő sem tudja érdemben beavatkozni az Európai Unió tisztségviselőinek kiválasztásába.

Ha Orbán összeesküvés-elmélete nem lett volna elég átütő magyarázat a kormány hívei számára Várhelyi előszobáztatására, akkor rakja mellé Kásler Miklós emberminiszter magyarázatát arra, miért vonulnak utcára ismét a pedagógusok. Kásler ugyanis a következővel indokolta a tanárok elégedetlenségét: „Azok a szakszervezetek készülnek jövő héten tüntetésre, akik eddig is minden ellenzéki és Soros-hálózat által szervezett akció mögé beálltak. Most is ezt teszik, a Soros-hálózat háromnapos tüntetéséhez csatlakoznak."

Fotó: hirekmindenkinek.hu

A kormány főleg akkor ragaszkodik a Soros-hálózat mesterkedéseit bemutató meséjéhez, amikor éppen valami életszerű magyarázatot kéne adnia a társadalom számára elfogadhatatlan helyzetekre. Ezért ma már inkább ironikus minden szintű és rangú sorosozás a Fidesz vezetői szájából, mint komolyan veendő állítás. Az Orbán-adminisztráció tagjai pavlovi reflexszel húzzák elő Soros Györgyöt a bűvészkalapból, ha éppen semmi nem jut eszükbe, amikor valami fontos kérdésben vonják kérdőre őket. Márpedig mostanában tényleg mindenről Soros György jut eszükbe, ami azt jelzi, ma már nem sok energiát fordít a kormány arra, hogy érdemi válaszokat adjon fontos kérdésekre. Ahogy egy dakota mondás tartja: „Ha mindig ugyanazt a nótát fújod a tábortűznél, egy idő után azt veszed észre, hogy egyedül dalolsz az éjszakában.” 

Kevesen engedhetik meg maguknak a világon azt a luxust, hogy milliárdokat költsenek a saját hobbijukra. Orbán Viktor azonban úgy döntött 2010-ben, nem sajnálja az ország idejét, pénzét és energiáját arra, hogy az általa annyira kedvelt labdarúgást szinte minden közügy elé helyezze. A gombamód szaporodó focistadionok ékköveként most átadták a Puskás Ferenc Arénát is, amely Orbán grandiózus tervének központi építménye. Kérdés, hogy hoz-e a konyhára, vagy visz. Vagyis a Fidesz profitálhat-e a közel 200 milliárd forintos létesítményből, vagy ez a drága hobbi irritálja-e majd az adófizetőket?

Fotó: alfahir.hu

Ma Magyarországon a foci ügyei nem elsősorban a sport világát érintik, hanem a politikáét. A magyar kormány feje ugyanis közvetlenül felügyeli ezt a sportot, ott van minden fontosabb nemzeti- és klubmeccsen, rendszeresen megnyilatkozik a labdarúgás témakörében. Általában véve minden sportágra rátelepedett a Fidesz, mióta 2010-ben magához ragadta a hatalmat, de a labdarúgás kifejezetten Orbán Viktor felségterülete, így a magyar foci sikerei és kudarcai közvetlenül hatnak a miniszterelnök és a kormány megítélésére.

Orbán Viktor focimániája persze jó marketingfogás is lehetne, hiszen a VIP páholyban szotyihéjat köpködő miniszterelnök egy ősi magyar hagyomány megtestesítője: bámulja a zöld gyepen futkározó játékosokat, és mindenről van véleménye, ami odalent történik. A kormányfő a nép egyszerű fiaként nyilvánul meg ebben a közegben, és a focibolond magyarok számára ez akár megnyerő gesztus is lehetne.

Csakhogy Magyarországon nem mindenki fociőrült, sőt, a felnőtt lakosság elenyésző részét érdekli napi szinten, milyen eredményesen (vagy eredménytelenül) teszik-veszik a labdát a magyar játékosok. A nemzeti öntudat erősítését előszeretettel hangsúlyozó Fidesz számára jó reklámhordozó is lehetne a nemzeti csapat istápolása, ám ez kétélű fegyver, hiszen egy elbukott mérkőzés a politika ilyen szintű befolyása esetén magára a kormánypártra, és annak vezetőjére is visszaüt.

Annyit azonban felfogott a korábbi esetekből, hogy az új stadionok nem feltétlenül szolgálják a népszerűségét, sőt, sokan épp az avatóünnepségeket használják arra, hogy egyértelművé tegyék az elégedetlenségüket.

Orbán szereti megosztani a társadalmat, és a sportot, de különösen a labdarúgást is erre a célra használja fel. Aki nem szereti a focit, vagy háborog a közpénzből felhúzott stadionok, és a botlábú focisták csillagászati összegű fizetése miatt, az nemzetáruló, aki viszont örvendezik mindezeken, az igaz hazafi. Teljesen abszurd, hogy a válaszvonalakat ilyen koordináták mentén húzza meg egy kormányzat a társadalom különböző csoportjai között, de ez Magyarország, itt még ez is természetesnek számít.

Ami viszont a Puskás Ferenc Arénát illeti, nem túl jók az előjelek a kormány számára. A gigantikus építmény átadója olyan időpontra esett, amikor a Fidesz az utóbbi évtized legnehezebb napjait éli. Egy csúnyán benézett önkormányzati választás után, külföldi támadások kereszttüzében a nemzeti összetartozást szimbolizáló létesítmény avatója nem hozta azt az eufóriát, amelyben a tervezésekor még bíztak a kormány tagjai. Ráadásul a nyitómeccsről vesztesen vonult le a nemzeti tizenegy, mivel Uruguay legjobbjai megmutatták a magyar focistáknak és közönségnek, milyen a gyors, kombinatív és eredményes foci napjainkban.

Az sem véletlen, hogy Orbán Viktor nem beszélt a megnyitón, noha vélhetőleg szívesen szónokolt volna ennyi focikedvelő előtt. Korábban több stadionavatón kifütyülték, így nem reszkírozhatott meg egy újabb beégést. Valószínűleg nehezen viseli, hogy épp azok küldik el melegebb éghajlatra, akik egyébként hozzá hasonlóan szerelmesei ennek a sportnak. Annyit azonban felfogott a korábbi esetekből, hogy az új stadionok nem feltétlenül szolgálják a népszerűségét, sőt, sokan épp az avatóünnepségeket használják arra, hogy egyértelművé tegyék az elégedetlenségüket.

                        Fotó: Szeretlek Magyrország

Az önkormányzati választáson az is kiderült, hogy azokban a városokban is komoly vereséget mértek a Fideszre, ahol új, impozáns stadionokat emelt a kormány közpénzből. Megdőlni látszik az a tétel tehát, hogy a nép beéri a kenyérrel és cirkusszal, a többi csak maszlag, és nem igazán érdekli, kik az ország urai. A kormány, és különösen Orbán Viktor különösen ragaszkodik ahhoz a téveszméhez, hogy az élsporton keresztül tudják magukhoz édesgetni a választók jelentős részét. Érdemes lenne esetleg más területekre is fókuszálniuk, hiszen az oktatás, az egészségügy, a szociális ellátórendszer gondjai sokkal több embert érintenek, mint a magyar fociválogatott meccsei. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Ha állandóan a saját hőstetteidről mesélsz a barátaidnak, azt fogod észrevenni, hogy egy idő után magányosan vedeled a tüzes vizet a sarki kocsmaasztalnál.”

Orbán Viktor kizárólag az erőben hisz. Ez persze csak a belpolitikájára vonatkozik. Külföldön ugyanis inkább hízeleg, alkudozik, ígérget, ott az erő alkalmazása nem hoz túl sok eredményt számára. De ez az állítás igaz lesz a közeljövőben itthon is, hiszen minden valószínűség szerint az ellenzéki vezetésű városoknak küldött hadüzenettel újabb magyar polgárokat tántorít el attól, hogy egy újabb választáson a Fideszt támogassa.

Fotó: szalonnazo.hu

Orbán valószínűleg nem hisz azoknak az elemzéseknek, melyek szerint a kormánypárt erőszakos stílusából lett elegük a választóknak, és ezért bukták el a főváros és még 10 megyei jogú város irányítását. A kormányfő olyan hadvezérhez hasonlít, aki tele van fegyverekkel, csak a muníció hiányzik a puskákból és ágyúkból. Érzékeli, hogy számbeli fölényben van, de már nem tud rendesen odapörkölni az ellenség sorai közé.

Az október 13-i önkormányzati választások utáni zűrzavarban Orbán még hajlott némi kompromisszumra az ellenzékkel kapcsolatban, hiszen a főpolgármesternek megígérte, hogy az elődjének beígért fejlesztéseket nem vonja vissza, és különleges kegyként Karácsony Gergelyt meghívta egy kormányülésre is. A Fidesz által elbukott nagyvárosokban is reménykedtek az új vezetők abban, hogy nem kell szembesülniük majd Orbán Viktor bosszúhadjáratával.

Ma már világos, hogy ez hiú ábránd volt. Az a kicsinyes, bosszúszomjas, önző politikai magatartás kerekedett ugyanis felül a kormánypárton belül, ami 2010 óta jellemzi az egymást követő Orbán-kormányokat. A politikai küzdőtér túloldalán lévőket ugyanis csakis ellenségként képesek kezelni, így fel sem merül, hogy a közös célokért bármelyik ellenzéki erővel összefogna a közeljövőben.

A Fidesz mostani hadüzenete tehát megint bizonyítékul szolgál arra, hogy rosszul értelmezik a magyar társadalom állapotát, illetve, hogy nem igazán érdekli a párt irányítóit, hogy a választópolgárok milyen üzeneteket küldenek feléjük a szavazófülkékből.

A Fidesz pökhendi stílusa most már egyre több választó számára irritáló, ezért is dőlt egy hónapja látványosan a mérleg nyelve a közös ellenzéki jelöltek felé a nagyvárosokban, és csak azért maradt talpon a kisebb településeken a kormánypárt, mert a zsarolások, megfélemlítések, ígérgetések a jóval zártabb közösségekben még hatásos eszközöknek bizonyultak. Ez azonban gyorsan megváltozhat, ha azt látják az emberek, hogy következmények nélkül szembe lehet szállni az állampárttal.

Groteszk módon épp ez a logikája annak, amit az Orbán-kormány most művel. Parlamenti kétharmadát kihasználva egyre-másra hozza az olyan törvénymódosításokat, melyek célzottan az ellenzéki vezetésű városokat hozzák hátrányos helyzetbe. A Fidesz nyílt háborút indít a közvetlen befolyása alól kiszakadt városok és budapesti kerületek ellen, hogy bebizonyítsa a választóknak: az ő érdekük mindig az lesz, hogy a kormánypártot támogassák.

Ez a logika azonban megbicsaklik azon, hogy már maguk a kormánypárti politikusok is kissé másként látják a helyzetet, mint bő egy hónappal ezelőtt. Legutóbb épp egy olyan megyei jogú város polgármestere fakadt ki, aki szép sikert elkönyvelve megtartotta Székesfehérvárt a Fidesz számára. Cser-Palkovics András fideszes politikustól szokatlan őszinteséggel válaszolt ugyanis arra a kérdésre, miért vesztett jelentős teret a pártja október 13-án? Szerinte nem azt kellett volna mondani unásig, hogy a politikai ellenfél alkalmatlan, hanem hogy a megkezdett munkát szeretné az eddigi városvezető tovább folytatni.

Ehhez azonban konstruktivitás, vitára való hajlam, sőt kompromisszumkészség kellett volna, amit kiöltek a kormánypárti jelöltekből. A központilag koreografált kampányok nagy hátránya ugyanis, hogy nem számolnak a helyi viszonyokkal. Cser-Palkovics András például annak tulajdonította saját győzelmét, hogy egyetlenegyszer sem minősítette a politikai ellenfelét, noha vélhetően ez elvárás lett volna a központi propagandaosztály részéről. De, hogy a másik oldalról is hozzunk egy példát, idézzük fel, mit mondott Botka László, miután újra megválasztották Szeged polgármesterének: „Én Szegedről beszéltem, a Fidesz rólam.”

Úgy tűnik, a siker receptje ma már sokkal inkább az együttműködésre való hajlamban, a politikai ellenfél erényeinek elismerésében rejlik, és nem az ellenoldal könyörtelen lezúzásában. Az emberek kezdenek hinni az olyan politikusoknak, akik a közéletet a vélemények ütköztetésének terepeként, és nem az élet-halál harc csatatereként értelmezik. A Fidesz mostani hadüzenete tehát megint bizonyítékul szolgál arra, hogy rosszul értelmezik a magyar társadalom állapotát, illetve, hogy nem igazán érdekli a párt irányítóit, hogy a választópolgárok milyen üzeneteket küldenek feléjük a szavazófülkékből.

Fotó: OKTL.hu

Azzal, hogy megbélyegzik, hátrányos helyzetbe sodorják azokat a városokat, melyek vezetését megszerezte az ellenzék, közel három millió magyar polgárnak ártanak, akik ezeken a településeken élnek, és nem mellesleg sokan közülük a Fideszre szavaztak. Az ellenzék ellenségként való kezelése, illetve, hogy az együttműködés helyett a totális ellehetetlenítést tűzte ki céljául a magyar kormánypárt, arra utal, hogy egyre méltatlanabb a szavazók bizalmára, ráadásul önmagát sodorja végveszélybe. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Ha semmire sem becsülöd az ellenfeled, olyan előnyt adsz neki, amivel előbb-utóbb élni fog.”    

Régóta tudjuk, hogy Orbán Viktor környezetében csak néhányan engedhetik meg maguknak azt a luxust, hogy olykor beszóljanak a rendszernek. Ilyen az egykor szebb napokat megélt showman, Fábry Sándor, aki most is kicsit odapiszkált a Fidesznek. Egy nyilatkozatában a napokban épp azt magyarázta, hogy az önkormányzati választások kudarca jelezte a kormánypárt számára, politikusaiknak kicsit vissza kéne venniük az arcukból. Ezúttal nem értünk egyet a humoristával, mert szerintünk nem kicsit, hanem nagyon vissza kéne vennie a Fidesznek. A vasárnapi megismételt választások eredményei fényében ez nem is kérdés.

Fotó: Alfahir.hu

Jászberényben érvényesült az Isztambul-hatás. A török nagyvárosban ugyanis azért söpörték el végleg az útból a választók Erdogan emberét, mert a török elnök kavarásai hatására meg kellett ismételni a kormánypárt által elbukott első szavazást, akárcsak a Jászság fővárosában. Végül Isztambulban és Jászberényben is sokkal nagyobb arányban győzött az ellenzék a második körben, mint az elsőben, így a fiaskó még kínosabb lett a török elnök, illetve Orbán Viktor számára.

A vasárnapi megismételt voksolások egyébként is azt a tendenciát erősítették, hogy az október 13-i önkormányzati választás meglepő végeredménye egy folyamat kezdetét jelezte. A Fidesz ugyanis most még rosszabbul szerepelt, mint egy hónappal ezelőtt, igaz, a 10 településen megismételt erőfelmérő nem nevezhető reprezentatív mutatónak. Azt viszont bizton állíthatjuk, hogy a kormánypárt finoman szólva se heverte ki azt a sokkot, amit Budapest és 10 megyei jogú város elvesztése okozott számára október 13-án.

                       Fotó: 24.hu

Eleve elhibázott volt a kampány az önkormányzati választás előtt, amit még az is fokozott, hogy rosszul mérte fel a kormányzati propagandaközpont a Borkai-botrány hatásait. A korábban az ellenzék soraiban nagy hatásfokkal pusztító lakájmédia eszköztára meglehetően szegényes volt, és kimerült abban, hogy alkalmatlannak bélyegezték az ellenfelek jelöltjeit, illetve migránsok betelepítésével riogatták a polgárokat abban az esetben, ha nem fideszes vezetőt választanak a településük élére. Emellett megtiltották a jelöltjeiknek, hogy nyilvános vitára álljanak ki kihívóikkal, amit utólag Tarlós István is hibának nevezett a saját kampányában.

Továbbra a migrációval kapcsolatos hírek áradnak a közmédiából, a KESMA nevű médiakolhoz csatolt lapjai pedig utána rúgnak azoknak a polgármestereknek, akik elhódították tőlük a korábban kormánypárti irányítású településeket, illetve ajnározzák Orbán Viktor külpolitikáját, ami lényegében abból áll, hogy lépten-nyomon betart az EU-nak, ugyanakkor boldogan ölel magához olyan autokratákat, mint Putyin vagy Erdogan.

A Fidesz egy olyan elaggott birodalmi lépegetőhöz hasonlított az utóbbi hónapokban, amely csípőből lő mindenre, ami elé kerül, és néha próbál rátaposni azokra, akik igyekeznek leteríteni ezt a hatalmas pusztító gépezetet. Most úgy tűnik, szinte senkit sem sikerült elpusztítania ebben az esztelen lövöldözésben a Fidesznek, ám a nagy lépegető többször megbotlott az elé helyezett akadályokban. Finom kis kritikai elszólások jelezték a kormánypárt háza tájáról, belül is érzékelik már, hogy valami nagyon nincs rendben ezzel a mentalitással, vagyis a régi módszerekkel és szlogenekkel már nem lehet választást nyerni Magyarországon.

Ami pedig ennél is aggasztóbb a kormánypártiak számára, hogy tanácstalan a Fidesz belső körei is, hiszen Orbán Viktor semmi új ötlettel nem hozakodott elő attól eltekintve, hogy végre meghozta a már rég elkerülhetetlen döntést: Borkai Zsoltnak távoznia kell Győr éléről. A miniszterelnöknek kell legjobban tudnia, hogy pártját csak a sikerek, a folyamatos térnyerés, a párthoz kötődő oligarchák folyamatos etetése tarthatja egyben. Ha már nem csak Fábry Sándor piszkál oda a Fidesznek, hogy vissza lehetne venni a nagy arcból, hanem mások is morogni kezdenek, akkor gyors erjedési folyamat indulhat be, és erre rámehet a 2022-es országgyűlési választás is.

A Fidesznek tehát új ellenségekre, megújuló médiára, kevésbé szájbarágós propagandára volna szüksége, ám egyelőre a régi mechanizmusok határozzák meg a párt és a kormány működését. Továbbra a migrációval kapcsolatos hírek áradnak a közmédiából, a KESMA nevű médiakolhoz csatolt lapjai pedig utána rúgnak azoknak a polgármestereknek, akik elhódították tőlük a korábban kormánypárti irányítású településeket, illetve ajnározzák Orbán Viktor külpolitikáját, ami lényegében abból áll, hogy lépten-nyomon betart az EU-nak, ugyanakkor boldogan ölel magához olyan autokratákat, mint Putyin vagy Erdogan.

Fotó: index.hu

E politikai farkasvakság miatt persze fájjon a kormányhívők feje, ugyanakkor az is egy lényeges kérdés ma Magyarországon, hogy egy realitásérzékét elvesztett, csak az egyszemélyi vezetésben hívő kormánypárt mennyi ideig maradhat kormányzóképes erő? Ha ugyanis továbbra is a parlamenti kétharmad logikája szerint mennek a dolgok hazánkban, akkor olyan törvények, sőt alkotmánymódosítások születhetnek meg a közeljövőben, melyek nyíltan szembe mennek a választópolgárok akaratával és érdekeivel. Ezt egyelőre csak azok a fideszesek akadályozhatják meg, akik egyelőre csak morgolódnak. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Ha túl sokszor dobod a lándzsádat egy fa törzsébe, jól megtanulsz lándzsát hajítani, de a fa rövidesen ki fog dőlni.”  

Orbán Viktor ismét tévedett, és ezúttal elég nagyot. Ha engedte volna ugyanis, hogy Borkai Zsolt még az október 13-i önkormányzati voksolás előtt visszalépjen a polgármester-jelöltségtől, akkor pártja megúszta volna kisebb veszteséggel. Azzal azonban, hogy bevállalták az egykori olimpikont a keresztény-nemzeti ideológiától finoman szólva se harmonizáló tetteivel együtt, komolyan megkérdőjelezték a Fidesz többi jelöltjének szavahihetőségét és erkölcsi tartását. A szűken megnyert választás után ráadásul Borkai továbbra is csak bukdácsolt, és egyre nagyobb terhet jelentett pártja számára.

Fotó: varosikurir.hu

Egy dolgot mindenképpen kijelenthetünk Borkai Zsolt politikai karrierjének csúfos végét látva: Mégsem élünk következmények nélküli országban. A győri közgyűlés alakuló ülése után, péntek 16 órai határidővel ugyanis lemond polgármesteri tisztségéről Borkai Zsolt, Győr polgármestere, politikus ezt a győriekhez írt szerdai nyílt levelében jelentette be. Persze, egy ilyen súlyú hírt nem nyílt levelekben kéne közölni, hanem személyesen azokkal a választókkal, akik – ha kicsi többséggel is – de a polgármester szexbotrányát követően is bizalmat szavaztak neki.

A kormányfő rossz döntései pedig arra világítanak rá, hogy teljesen elszakadt a valóságtól, nem ismeri a választók lélektanát, és továbbra is hisz abban, hogy erővel, pénzzel és hazugságokkal szinte minden politikai hiba orvosolható.

Borkai azonban az önkormányzati választás óta lényegében belső emigrációba vonult. Persze, valószínűleg a mostani döntést is Orbán Viktor hozta meg helyette, hiszen a győri városvezető valószínűleg még a polgárok döntése előtt szabadult volna a pozíciójától, és azoktól a kötelességektől, melyeknek ilyen botrány után egyszerűen nem lehet megfelelni. Orbán azonban azt az utasítást adta, hogy Borkai tartson ki, mert nem adhatta oda a várost az ellenzéknek harc nélkül. Most azonban bebizonyosodott, hogy stratégiai értelemben komoly hiba volt Borkaihoz és Győr vezetéséhez ragaszkodni.

Fotó: mfor.hu

Ráadásul, azon kívül, hogy az ügy teljesen ráégett a Fideszre, most még abban sem lehetnek biztosak kormányoldalon, hogy egy új, időközi polgármester választáson le tudják győzni az ellenzéki jelöltet. Most azzal kampányolhatnak maximum, hogy a kormánypárti többségű közgyűlésnek egy fideszes vezetőre van szüksége, ha nagy állami támogatásokra lesz szüksége Győrnek. Azonban az, hogy első menetben azt hitték, hogy a Borkai-ügy menthető azzal, ha a polgármester visszaadja a párttagkönyvét, eléggé kaotikus állapotokról, sőt hozzá nem értésről árulkodik a kormánypártban.

Az ügy kezelése amúgy is egyértelműen rámutatott, hogy egy olyan súlyú kormánypárti politikus is, mint Borkai csak dróton rángatott bábu Orbán kezében, ha igazán komoly ügyekről van szó. A kormányfő rossz döntései pedig arra világítanak rá, hogy teljesen elszakadt a valóságtól, nem ismeri a választók lélektanát, és továbbra is hisz abban, hogy erővel, pénzzel és hazugságokkal szinte minden politikai hiba orvosolható. Borkai azonban hiába magyarázza most nyílt levelében a bizonyítványt, belőle azért lett visszavonhatatlanul bukott politikus, mert Orbán Viktor ismét elszámolta magát.

Fotó: civilhetes.hu

Azért érdemes Borkai győriekhez címzett közleményéből idézni: „Ma én vagyok a célpont, holnap más lesz, amíg a hazug hírterjesztésnek, tényként feltüntetett rosszindulatú feltételezéseknek senki nem szab határt. Ne gondolják, hogy ez egy ember bosszúja, nem létezik az ördög ügyvédje. Véleményem szerint ez egy gondosan kitalált, profin előkészített csapda volt, melytől vélhetően komoly politikai vagy anyagi előnyöket reméltek.” Mintha a Fidesz utóbbi 10 évének politikai krédóját foglalta volna össze. Aligha hihető egy olyan ember szájából, hogy mások manipulációjának áldozata lett, aki évtizedek óta szolgálja ezt a pártot. Mert, ahogy egy dakota bölcsesség tartja: „Aki másnak vermet ás, maga esik bele.”