Ahogy eddig is tudtuk, a Nemzeti Együttműködés Rendszere vegyíti a Kádár-korszak szellemiségét a Horthy-korszak elemeivel, ugyanakkor igyekszik modernnek, előremutatónak tűnni. A most nyilvánosságra hozott új Nemzeti alaptantervet is ezek jellemzik, azzal súlyosbítva, hogy a fent említett elemekből a lehető legrosszabb részeket veszi át. Tulajdonképpen semmi különös nincs abban, hogy közel 10 év vajúdás után egy ilyen szörnyszülöttet segített világra a NER.

    Fotó: hvg.hu

Két és fél parlamenti ciklus kitöltése után végre valamire jutnia kellett az Orbán-kormánynak az oktatásban. Mivel a Fideszt főként ideológiai megfontolások vezetik a politikai döntésekben, várható volt, hogy előbb-utóbb egy olyan fontos területen, mint az oktatás, egy olyan szellemiségű alaptantervvel rukkol elő, amely visszatükrözi a hatalmon lévők világszemléletét.

Akik nekiveselkedtek már a vaskos dokumentum elolvasásának, úgy érzik magukat, mint aki alászáll a pokol legmélyebb bugyraiba. A kormánypárti ideológusok múltba révedő szemléleténél is nagyobb baj, hogy az amúgy is nagy bajban lévő magyar oktatás szekerét még inkább a szakadék felé löki. Ahogy a felsőoktatásban dolgozó tanárok nyílt levele fogalmaz: „Az alaptanterv bevezetése óriási visszalépést jelentene az irodalomtanításban egy olyan korábbi oktatási szerkezet felé, amelytől 1990 után mindenképpen el kellett mozdulni, sőt a 21. században egészen magunk mögött kellene hagyni.”

Valószínűleg a szakma szereplői még sok kritikát fognak megfogalmazni a Nemzeti alaptantervvel kapcsolatban, ám mi most szemléljük kicsit tágabb perspektívában a történteket. A NAT körüli bénázás, majd a nagy nehezen megszült új változat arra világít rá ugyanis, hogy a Fidesz a lényegi kérdések területén lényegében elszabotálta eddig azt a 10 évet, melyet a magyar választók biztosítottak számára.

Háromszor egymás után kétharmados felhatalmazással láthattak munkához az Orbán-adminisztráció emberei olyan kedvező világgazdasági környezetben, melyet még jelentős mértékben megtámogattak uniós források is. Ennek ellenére nem hajtottak végre sem államháztartási reformot, jelentős mértékben nem csökkentették az államadósságot, csak toldozgatták-foldozgatták az egészségügyi rendszert, azt oktatást pedig hagyták mély válságba süllyedni.

Orbán Viktor azonban már attól is retteg, hogy egy ellenzéki párt a Fidesz népszerűségének közelébe jut, ezért lényegében semmilyen reformot nem indított el a kormányzati ciklusok elején.

Érezhető volt a kényszer, hogy a mostani kormányzás félidejéhez közeledve valami rendszerszintű eredménnyel rukkoljanak elő, ám az az iromány, melyet Nemzeti alaptantervként mutattak be nemhogy nem mutat előre, hanem tovább növeli a káoszt az oktatásban. Itt nem csupán a fókuszban lévő irodalomoktatás tartalmának értelmezhetetlen átalakítása, de a természettudományos tantárgyak körüli mizéria kiteljesedése is sokat ront az amúgy sem rózsás helyzeten.

Az oktatás az egészségügy mellett olyan terület, amelyben lényegében minden magyar családnak van érintettsége, tehát a maga módján mindenki el fogja mondani a véleményét a most tervezett átalakításokról. Ez is lehet az oka annak, hogy a kormány tojástáncot járt ez ügyben, hiszen olyan figyelem övezi az oktatást az általános iskolától az egyetemekig, ami erős befolyással lehet a pártok népszerűségi mutatóira.

Orbán Viktor viszont már rég elvetette azt a demokráciákban megszokott gyakorlatot, mely szerint a választási győzelmek után a kampányígéretek, illetve az ezekre épülő kormányprogram iránymutatásai szerint bizonyos rendszerek átalakításához kezdenek, melyek az első években a népszerűség megcsappanásával jár, de a ciklus második felében a kormánypártok támogatottságát erősíthetik. Orbán Viktor azonban már attól is retteg, hogy egy ellenzéki párt a Fidesz népszerűségének közelébe jut, ezért lényegében semmilyen reformot nem indított el a kormányzati ciklusok elején.

Fotó: tehepost.hu

A NAT jelenlegi formájának megszületése tehát többszörösen rávilágít a NER gyengeségeire. Egyrészt a ciklus közepén borzolja a kedélyeket, másrészt lényegében egy ideológiai alapon átírt korábbi alaptanterv rosszabb verzióját volt csak képes kiköhögni magából. Nincs meg benne semmi korszerű, semmi előremutató, semmi innovatív, így könnyű megjósolni, a hatása lesz a magyar társadalomra. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Attól, hogy valaki sokáig ül az árnyékszéken, még nem jelenti azt, hogy a végén vécépapírt is használnia kell.”

Orbán Viktor most azt a pénzelosztási rendszert kezdte szidni, amelyik eddig nagyon bőkezűen osztotta a támogatásokat a kelet-európai országok kormányainak. Tudjuk, ez a kommunikáció is a saját táborának szól, ám nem árt tisztázni: Magyarország hihetetlen összegekhez jutott az előző költségvetési ciklusokban, ám ez a mézes bödön nem lesz mindig csurig számunkra. Vannak ugyanis leszakadó régiók a régi, nyugati tagországokban, és számukra létfontosságú, hogy a lemaradásuk ne folytatódjon tovább. Orbán persze másként magyarázza az arányok megváltoztatásának igényét, szerinte ugyanis a bevándorlást szorgalmazó erők bosszúja ez a migránsellenes kormányokkal szemben.

Fotó: 24.hu

Orbán Viktornak végre el kéne döntenie, hogy Magyarország az EU gazdaságának motorja, vagy egy szegény kis kelet-európai állam. Ha ugyanis az érdekei úgy diktálják, akkor a magyar gazdasági csodáról szónokol, ha pedig a pávatánc úgy alakul, akkor szegény kis megtűrt keleti rokonai vagyunk a nagy és gazdag nyugati államok számára. Nem is olyan rég a klímaváltozás elleni küzdelem kapcsán nyilatkozta azt, hogy a gazdag államok olyan kis szegény országokkal akarják megfizettetni a globális felmelegedés elleni harcot, mint Magyarország.

Most is úgy hozta a sors, hogy a kuncsorgó kis szegény rokon bőrébe bújva bírálja az EU-t. Orbán ugyanis nagyobb szeletet szeretne kihasítani a költségvetési tortából, mint amekkora az előzetes tervekben szerepel. „Tisztességes alapokra kell helyezni az új uniós keretköltségvetést, mert az a szegényebb országok felől a gazdagok felé csoportosítja át a pénzeket” - mondta Orbán, miután az Európai Tanács elnökével, Charles Michellel tárgyalt.

Orbán azt felejti el, hogy a felzárkóztatási pénzeket elsősorban a gazdasági mutatók, a régiók egymáshoz viszonyított fejlettségi adatai alapján számolják ki, így ha ezek a déli államok leszakadását jelzik, a pénzek jelentős hányadát át kell csoportosítani oda.

Ezzel persze azt is állította, hogy eddig nem volt tisztességes az elosztás, amit egy nyugati ország politikusától el is fogadnánk, hiszen a nettó befizető kormányok elég nehezen tudják letolni saját polgáraik torkán, hogy van annak ésszerű magyarázata, ha a felzárkózó országokat kitömik pénzzel. Pláne akkor nehéz ezt ésszerű döntésként aposztrofálni, ha arról olvasnak a gazdagabb országok választói, hogy a keleti kormányok a támogatások jelentős részét finoman szólva se arra költik, amire eredetileg kapták.

A korrupt kelet-európai kormányokról szóló sajtóhírek szinte már megszokottak nyugaton, épp ezért lehet irritáló egy német, osztrák vagy francia polgár számára, ha azt hallja, hogy Orbán Viktor a jelenleginél is több pénz elköltésére kér felhatalmazást. Az EU-s támogatások persze mindig jól jönnek, és mi magyar állampolgárok is abban vagyunk érdekeltek, hogy ezek az összegek továbbra is bőségesen álljanak rendelkezésünkre, hiszen van még mit behoznunk a nyugatiakhoz képest, ám be kell látnunk, hogy a források végesek, és van rájuk jelentkező bőven máshol is.

Ha a számok mögé nézünk, akkor Orbán állításával szemben az előző hétéves költségvetési ciklus nagy nyertese volt régiónk, Magyarország pedig különösen sokat profitált a közös büdzsé akkori elosztási elveiből. Európai Bizottság adatai szerint ugyanis 2014 óta az összes magyarországi beruházás 43 százalékának megfelelő összegű forrás érkezett az európai adófizetőktől. A pénzbőség azonban nem mondható el olyan térségek esetében, melyek fejlett uniós országok régiói, mégis erősen leszakadtak az utóbbi évtizedben.

Főként olyan déli államok jártak rosszul, ahol országon belül is nagyok a különbségek gazdasági fejlettség területén. Főként Görögország, Olaszország, Spanyolország és Portugália fejletlenebb régiói itták meg a levét annak, hogy az új belépők a felzárkóztatási pénzek nagy hányadát vitték el az előző két költségvetési ciklusban. Orbán azt felejti el, hogy a felzárkóztatási pénzeket elsősorban a gazdasági mutatók, a régiók egymáshoz viszonyított fejlettségi adatai alapján számolják ki, így ha ezek a déli államok leszakadását jelzik, a pénzek jelentős hányadát át kell csoportosítani oda.

Fotó: 24.hu

Orbán persze ilyenkor a szegények közé sorolja hazánkat, mert így jobb tárgyalási pozícióra számíthat, ám ebben az esetben is igaz a mondás: a számok makacs dolgok. Azt sem szabad figyelmen kívül hagynia, hogy olyan populista barátai, mint például az olasz Matteo Salvini szintén körömszakadtáig fog küzdeni azért, hogy országa leszakadó régiói több pénzhez jussanak. Mert, ahogy egy dakota bölcsesség tartja: „Egy bölényről nagy bőrt lehet lenyúzni, de ha sok a vadász, sok felé kell majd darabolni.”  

Orbán Viktor ismét bebizonyította, hogy a törvények nem szabhatnak gátat az akaratának. Kormánya ugyanis tovább folytatja azt a bújócskát, melynek segítségével kicselezheti a törvényeket, felülírhatja a különböző ellenőrző szervezetek feladatait. Ami most a kormányzati médiakolhoz (KESMA) körül zajlik, az nem csak a jogállamiság megcsúfolása, de egyben a sajtószabadság lábbal tiprása is.

Fotó: seenpm.org

Többször foglalkoztunk már a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) névre keresztelt kormányzati szörnyszülött körüli anomáliákkal, de bármennyire is abszurd, hogy a lakájmédia közel 500 sajtótermékét egyetlen cégben egyesítik, Orbán Viktor és csapata továbbra is úgy érzi, hogy a részben általuk hozott törvények úgy hajlíthatók, ahogy nekik tetszik.

Most, hogy a Fővárosi Törvényszék megsemmisítette azt a hatósági bizonyítványt, amellyel a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jóváhagyta a KESMA tulajdonszerzését azokban a cégekben, amelyeket kormánypárti üzletemberek egyszerre ajánlottak fel az alapítvány számára 2018. november 28-án, még mindig úgy gondolják kormányzati körökben, hogy az általuk teremtett birodalmi lépegető továbbra is törvényesen működik, és hinti a Fidesz központi propagandáját.

Azt, hogy számítottak a számukra kedvezőtlen bírósági döntésre, az is bizonyítja, hogy az ítélet kihirdetését követő órákban máris közleményben reagált a Kormányzati Tájékoztatási Központ a fejleményekben. Indoklásuk természetesen olyan jogi csűrcsavar, amit ember legyen a talpán, aki megért. Lényeg, hogy szerintük a bíróság nem arról döntött, hogy jogszerűtlenül egyesítették a magyar médiapiac közel ötszáz sajtótermékét, előidézve ezzel egy olyan torz hirdetési piacot, melyben behozhatatlan hátrányba kerülnek a független és ellenzéki termékeket kiadó cégek.

A hivatal a saját hatáskörének hiányára hivatkozva lezárta az eljárást, és igazolta, hogy nem áll fenn olyan körülmény, ami miatt vizsgálatot kellene lefolytatnia az összefonódás előtt.

Ez csak a gazdasági vetülete a KESMA létrehozásának, ám a szakmai károkról ritkán esik szó. E kormányhoz hű médiakolhoz összetákolásával ugyanis az alapítványhoz tartozó szerkesztőségekben lényegében csak a szervilizmus mértéke különbözteti meg a különböző sajtótermékeket. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy már a látszatra sem ügyelnek a Fidesz propagandistái, számukra ugyanis csak az számít, hogy a központilag kiadott direktívákat szajkózza minden KESMA-s termék, így téve tönkre azokat az egyesülés előtt még nyomokban fellelhető szellemi műhelyeket, melyek olykor még megütöttek egy-egy eredeti, netán kritikus hangot. Egyébként maga Orbán Viktor is célzott arra az elbukott önkormányzati választások után, hogy a KESMA nem hozza azt az eredményt, amit elvárna tőle.

Van a történetnek egy olyan aggasztó vetülete is, amellyel nem igazán lehet mit kezdeni addig, amíg nincs érdemi párbeszéd a politikai oldalak között, az állami szerveket pedig arra használja a kormány, hogy törvényesítsék a törvénytelenségeket. A GVH ugyanis azután adott zöld utat a KESMA tulajdonszerzésének, hogy a kormány egy rendeletben nemzetstratégiai jelentőségűnek minősítette az üzletet, kizárva a versenyjogi vizsgálatot. A hivatal a saját hatáskörének hiányára hivatkozva lezárta az eljárást, és igazolta, hogy nem áll fenn olyan körülmény, ami miatt vizsgálatot kellene lefolytatnia az összefonódás előtt.

           Fotó: hvg.hu

Ez egy olyan precedenst teremthet, ha a mostani bírósági döntést követően sem áll vissza a törvényes rend, amelynek következtében a kormány simán átgyalogol mindenféle jogszabály fölött olyan értelmezhetetlen indoklásokkal, minthogy (az egyébként törvényt sértő döntés) nemzetstratégiai jelentőségű. Olyan feloldhatatlan ellentmondás keletkezik ezzel, amit egyetlen bíróság sem tud majd orvosolni, a választópolgárok pedig kezdik úgy érezni, hogy a törvények csak bokréták Orbán Viktor kalapján. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „A törzsfőnök nem azért van, hogy saját törvényeket hozzon, hanem, hogy betartassa a közösen meghozott törvényeket.”

A Fidesz új kommunikációs stratégiájában ezúttal is Orbán Viktor jelölte ki a fő csapásirányt azzal, hogy két kártérítési ügyben is a bíróság döntésével szemben foglalt állást. Hivatkozási alapja az volt, hogy a társadalom igazságérzete sérül, ha kártérítést kapnak az államtól a szegregációba kényszerített romák, illetve az emberhez méltatlan körülmények között tartott rabok. A miniszterelnök arról azonban megfeledkezik, hogy társadalmi igazságosságra hivatkozni veszélyes egy olyan országban, ahol a rendszer haszonélvezői komolyabb szellemi és fizikai teljesítmény felmutatása nélkül gazdagodnak, és ahol a politikai bűnöket elvétve követi felelősségre vonás. Ezúttal csak a nagyon kirívó esetekre hívjuk fel a miniszterelnök és pártja figyelmét.

  Fotó: The Hungarian Times

1. Nem sérti a társadalmi igazságérzetet, ha egy felelős kormányzati pozícióban lévő politikus és felesége helikopterrel repül el egy vidéki esküvőre, és ennek semmilyen következménye nincs az illetőre nézve? Ráadásul azt az újságot, amelyik erről beszámol, néhány hónapon belül beszántja a kormány!

2. Az olyan egyházak sorsa, nem sérti a társadalom igazságérzetét, melyek azzal, hogy olykor bírálatokat fogalmaznak meg a kormány politikájával kapcsolatban nemhogy nem kapnak állami támogatást, de folyamatos kirekesztésben, megbélyegzésben részesülnek? Azok viszont akik gazsulálnak a hatalomnak, stadionokat áldanak meg, bevásárolják magukat a független sajtót működtető médiavállalkozásokba, hogy aztán belülről kontrollálják azokat, számolatlanul kapják az állami támogatást, a kormány pedig szinte a tenyerén hordozza ezeket az egyházi vezetőket.

3. Amikor a devizahitelesek problémáinak megoldása volt a kormány feladata a végtörlesztés lehetőségével nem azokat segítette-e, akik legkevésbé voltak rászorulva az állami támogatásra? Ők ugyanis rendelkeztek annyi pénzzel, hogy kifizessék a kölcsönt, ráadásul alacsony árfolyamon törleszthettek. A többieknek maradt az évekig húzódó adósságtörlesztés, esetleg a kilátástalan pereskedés.

4. Az senki igazságérzetét nem bántja, hogy a kormány üldözi azokat a civileket, melyek sokszor rászorulókon segítenek, olyan pedig társadalmi rétegeket támogatnak, melyek különben végleg leszakadnának? Ugyanakkor azt a CÖF-öt (Civil Összefogás Fórum) pénzeli, amely nyíltan hirdeti hűségét a kormányhoz és a Fideszhez, békemeneteket szervez, ha Orbán Viktor ezzel megbízza a „civil” szervezet vezetőit.

Fotó: alfahír

5. A társadalomban milyen igazságérzetet kelt, hogy a kormány rendszerint úgy szabja át a választási törvényt, hogy az kedvezzen számára? Az már csak hab a tortán, hogy most már se választási programmal, sem kormányprogrammal nem bíbelődik, így lényegében semmit se ígér, de azt legalább betartja.

6. Milyen társadalmi igazságosság az, hogy a tanárok, orvosok, mérnökök fizetésének többszörösét keresik azok a focisták, akik sokszor még pályára se lépnek tétmeccseken? Attól, hogy a miniszterelnök imádja a focit, a TAO pénzeknek nem kéne kikötniük olyan kluboknál, ahol többségében túlfizetett hazai és külföldi focisták kergetik a labdát általában látható eredmény nélkül.

7. Nem sérti-e az emberek igazságérzetét, hogy kormánypárti politikusok kiskirályokként viselkednek a saját választókörzetükben? Lényegében feudális viszonyokat hoztak létre a saját környezetükben, ami nem csak az emberek kiszolgáltatottságát idézi elő, de megágyaz a korrupciónak is.

Fitó: B1 blogcsalád

8. Milyen társadalmi igazságérzet az, amely nem emeli fel a szavát az ellen, hogy a miniszterelnök rokonai és barátai a fénysebességnél is gyorsabban gazdagodnak? És amikor erre a parlamentben rákérdez egy ellenzéki képviselő, a kormányfő egy dakota közmondással válaszol: „Üzleti ügyekkel nem foglalkozom.”

Ma már egyértelmű, hogy az októberi választási fiaskót követően sem a kormányzati politika átstrukturálását, sem a központi kommunikáció súlypontjainak átrendezését nem tartja hatásos válságkezelésnek Orbán Viktor. Ismét a legegyszerűbb, ugyanakkor a legtöbb haszonnal kecsegtető taktika mellett tette le a voksát, de komoly feszültségeket is generál ezzel itthon és külföldön. Az alig burkolt rasszizmus elemeinek bevetésével tényleg gyorsan vissza lehet szerezni a Fidesz dominanciáját a politikai küzdőtéren, ám egy érzelmileg túlhevült társadalmi légkörben olyan előre nem látható események is bekövetkezhetnek, melyek akár a Fideszt is kellemetlenül érinthetik.

     Fotó: hvg.hu

Nem okozott meglepetést azzal Orbán Viktor, hogy a legkockázatosabb, ám komoly politikai haszonnal kecsegtető eszközhöz nyúlt azok után, hogy három hónapig emésztette a tavaly októberi önkormányzati választás után bekövetkezett népszerűségvesztést. Nem csupán az rémítette meg, hogy komoly nagyvárosok, és maga a főváros is ellenzéki vezetésű lett, de saját táborában is nyilvánvaló lett a bizonytalanság, felerősödtek a kritikai hangok, sőt a pártsajtót is belengte az őszinteség eddig ismeretlen fuvallata.

A kormányfőnek ezért gyorsan új ellenségek után kellett néznie, és olyan témákat vinnie a közbeszédbe, melyek kommentálásában az ellenzéknek nehéz dolga lesz. A romák, a bűnözők és az ügyüket felkaroló civil szervezetek elleni roham kitűnő eszköznek tűnik kommunikációs szempontból, hiszen Magyarországon általában politikai hasznot hozott volt a cigányokkal szemben megütött kemény hang. Orbán igyekszik koherens világképet rajzolni azok számára, akik komolyan veszik, hogy az országra törő Soros György pénzéből olyan civilek pereskednek az állammal, akik bűnözők és/vagy romák számára járnak ki ingyen pénzt.

A kialakult helyzetben Orbán úgy viselkedik, mint akit már nem kötnek a külső kötöttségek, a politikai etikett pedig csak a moralizáló értelmiségiek számára szolgálna némi iránymutatásul, a döntéshozók viszont akár a bírósági ítéleteket is figyelmen kívül hagyhatják, ha az érdekük ezt diktálja.

 

Az összeesküvés-elméleteket magas szinten gyártó és fazonírozó kormányzati kommunikációs gépezet tehát megkapta a kormányfői felütést ahhoz, hogy telekiabálja a világot olyan szlogenekkel, mint például: „a társadalmat két igazságtalanság tartja izgalomban.” A Jobbik legdurvább időszakaira hajazva uszítja sajátjait azok ellen a romák ellen, akik egyébként inkább számítanak a Fidesz támogatóinak, mint ellenségeinek. De nem is ez a lényeg, hiszen a kiszolgáltatottak szavazatai mindig könnyebben megszerezhetők, mint azé a középosztályé, amely kezdett elbizonytalanodni a Fidesz korrupciós ügyeinek láttán.

Orbán húzása azért is arcátlan, mert pártja meghatározó alakjai (Kósa, Kövér) nemrég nácizták le azokat a jobbikos politikusokat, akikre szerintük még a zsidók is szavaztak, ha az ellenzéki összefogás azt kívánta. Már ezekből a megnyilatkozásokból is jól kirajzolódott, hogy nincs semmi visszatartó erő a Fidesz háza táján, ami megakadályozná, hogy a párt etnikai alapú uszítással kezdje visszacsábítani a tőlük elcsatangolt, rasszista felhangokra azonnal rezonáló választókat. Orbán úgy indította ezt a durva támadását a cigányság és a zsidóság ellen, hogy egyszer sem ejtette ki a száján a két etnikum nevét, ám egyértelmű utalásokat tett arra, hogy valahol mindkét csoport a magyarság érdekei ellen dolgozik.

A kormányfő ezt annak tudatában teszi, hogy lényegében már eldőlt, a Fidesz nem marad az Európai Néppárt tagja, ugyanakkor közeledik a győri időközi polgármester-választás, amely élet-halál kérdése a kormánypárt számára, hiszen ha egy újabb megyei jogú várost bukik el, azt már igen nehezen lehetne megmagyarázni a belső kritikusok előtt. A kialakult helyzetben Orbán úgy viselkedik, mint akit már nem kötnek a külső kötöttségek, a politikai etikett pedig csak a moralizáló értelmiségiek számára szolgálna némi iránymutatásul, a döntéshozók viszont akár a bírósági ítéleteket is figyelmen kívül hagyhatják, ha az érdekük ezt diktálja.

Fotó: index.hu

Biztos lesznek olyanok, akik honorálni fogják a kormánypárt alig burkolt rasszista hangvételét, ám nagyon kockázatos a szellemet kiengedni a palackból. Orbán ugyanis most nem arról papol, hogy nem szabad beengedni az országba a más vallású és kultúrájú menekülteket, hanem, hogy a törvények felülírásával is harcolni kell olyanok ellen, akiknek hátrányos helyzetük miatt a bíróság kártérítést ítélt meg. A történelmi példák arról tanúskodnak, hogy a belső ellenség elleni hadüzenet sokkal kockázatosabb, mint a külső erők elleni küzdelemre buzdítani. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha a saját szomszédodat vádolod lopással, sokkal többet kockáztatsz, mintha a szomszéd falu lakót gyanúsítod meg azzal, hogy beosontak a sátradba.”

A Fidesz kommunikációs gépezete folyamatosan zakatol, ami azt a látszatot kelti, hogy a lakosságot folyamatosan informálják a közélet eseményeiről. A valóság azonban az, hogy csakis erősen megszűrt információk jutnak el a kormányzati médiából tájékozódó polgárokhoz, az állampárt pedig ügyel arra, hogy az üzenetei a lehető legtöbb orgánumon keresztül jusson el hozzánk. Legjobb példa erre Orbán Viktor szokásos péntek reggeli igehintése a Magyar Rádió mikrofonja előtt, amely mindig kijelöli az irányt a kormány támogatói és saját médiája előtt.  

Fotó: infostart.hu

"Az Európai Néppárt (EPP) sok tagja elárulta Magyarországot, a Fidesz egy centire volt attól, hogy kilépjen a pártszövetségből" – mondta többek között legújabb pénteki rádiós monológjában Orbán Viktor miniszterelnök. Ebben az állításban legalább két dolog nem stimmel. Egyrészt az Európai Néppárt soha nem árulta el szövetségesét, a Fideszt, hiszen a pártcsalád értékrendje nem sokat változott az utóbbi 40 évben, másrészt a magyar tagpárt politikája jelentősen változott az utóbbi években. Az a tény tehát, hogy az EPP képviselői rendre az Európai Parlament többségével szavaznak a magyar jogállamiságról folytatott vitákban, egy következetes álláspont továbbvitelét mutatja.

A mondat másik részében emlegetett hajszál híján való kilépés szintén elég nagy csúsztatás, hiszen a magyar fél már egy ideje új szövetségesek után kajtat, amit Novák Katalin, a párt alelnöke is meglebegtetett a napokban. A néppárt és a Fidesz közötti szájkarate amúgy se tesz jót egyik félnek sem, ezért úgy tűnik, hogy a magyar kormánypárt már csak azon ügyködik, hogy saját magát, mint a kilépést kezdeményező felet állítsa be, mert, ha az EPP kizáró határozata előbb születik meg, az rossz fényben tünteti fel az éppen szövetségeseket kereső Orbánékat.

A szakítás jelen pillanatban teljesen elkerülhetetlennek látszik, hiszen a Fidesz lényegében lesorosbérencezi, lekommunistázza, leliberálisozza az EPP-t, a néppártiak viszont korábbi óvatos hozzáállásukat félretéve elég kemény hangnemben bírálják Orbán kormányának ténykedését. A magyar kormányfő tehát azért próbál időt nyerni, mert kezdi elvarrni a szálakat a néppártiak felé, miközben elindult már lehetséges új szövetségesei, a lengyel Jog és Igazság (PiS) vezette konzervatívok felé.

A jelenlegi szorult helyzet mindenesetre annak az eredménye, hogy Orbán rosszul mérte fel az európai erőviszonyokat a tavalyi uniós választások előtt, ezért lényegében a politikai senki földjére kormányozta pártját.

Első ránézésre ez jó mindenki számára, ám az Európai Parlamentben ez utóbbi tömörülésnek vajmi kevés befolyása van, ráadásul a lengyel kormánypárt mellé szegődve a jogállamiság leépítésére vonatkozó uniós kritikák is más fénytörésben kerülhetnek, hiszen joggal mondhatják Orbán és Kaczynski bírálói, hogy összenőtt, ami összetartozik. A magyar kormányfő tehát menti, ami menthető, ezért is csúsztat folyamatosan, amikor azt kommentálja, hogy Brüsszel és saját pártcsaládja egyaránt bírálja a jogállamiság magyarországi leépítése miatt.

Orbán ezért még nem döntött véglegesen arról, milyen jövőt szán pártjának és kormányának, hiszen volt egy érdekes mondata a rádiós nyilatkozatban, ami arra utal, hogy a sok félmegoldás közül végül melyik mellett teszi le a voksát. „Ha az EPP nem áll ki Magyarország mellett, akkor egy új, kereszténydemokrata jellegű mozgalmat kell indítani.” – jelentette ki ugyanis, ami arra utal, hogy akár saját maga is kezdeményezheti egy új populista pártszövetség létrehozását. Ez viszont azért veszélyes, mert olyan pártoktól szipkázhat el képviselőket, amelyek jelenleg szimpatizálnak vele. Egy ilyen húzásnak nem tapsolna se Salvini, se Le Pen, se Kaczynski.

Fotó: politico.eu

A jelenlegi szorult helyzet mindenesetre annak az eredménye, hogy Orbán rosszul mérte fel az európai erőviszonyokat a tavalyi uniós választások előtt, ezért lényegében a politikai senki földjére kormányozta pártját. Jól tudja, hogy erős szövetségesek nélkül nem lesz képes az érdekérvényesítésre, az ország eleshet jelentős fejlesztési pénzektől, ráadásul folyamatos lesz rajta a nyomás, hogy ne támadja tovább a független bíróságokat, a civil szervezeteket, ne csorbítsa tovább a sajtó szabadságát, illetve, hogy ne folytasson közpénzből EU-ellenes kampányokat. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Aki döglött lónak ás gödröt, nagyon húzzon bele, mert lemehet a nap, mire elkészül vele.”

Meglepően kínos kérdést kapott a minap a baráti sajtótól Novák Katalin, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár. A Magyar Nemzet ugyanis azt a kérdést tette fel a Fidesz egyik meghatározó politikusának, hogy mit szólt volna annak idején, ha a Gyurcsány-kormány nevezett volna ki valakit diploma nélkül helyettes államtitkárnak? A 22 évesen fiatalokért felelős helyettes államtitkárként hivatalába lépő Rácz Zsófia kedvéért ugyanis még törvényt is módosított a kormánypárti kétharmad, és a Fideszen belül is volt némi morgolódás az eljárás visszásságai miatt. Csak gratulálni tudunk a kormánylapnak az igen kézenfekvő kérdésért, ám volna még néhány javaslatunk, milyen témákban lenne érdemes faggatni Novák Katalint. Íme, a kérdéseink a Magyar Nemzet által felvázolt tematikában:

Fotó:24.hu

1. Nem tiltakozott volna-e, ha a Gyurcsány-kormány idején a magánnyugdíj-pénztárak szinte teljes vagyonát államosítják, és az embereket azzal riogatják, hogy a pénzüket kezelő pénzügyi szervezetek „eltőzsdézték” a pénzüket? Ami persze nem volt igaz.

2. Mit szólt volna hozzá, ha a Gyurcsány-kormány ideje alatt a Nemzeti Bank elnöke magánalapítványokba szervezi ki a forintátváltásból keletkező nyereséget, majd ezek élére saját bizalmasait ülteti?

3. Nem lett volna kiakadva akkor, ha a Gyurcsány-kormány idején olyan módosítást fogadnak el, mely lehetővé teszi a munkáltatók számára, hogy a munkavállalók akár évi 400 óra túlórára kötelezzék a munkavállalókat?

4. Nem borult volna-e ki azon, ha a Gyurcsány-kormány közpénzből focistadionok tucatjait építi fel, ráadásul a legtöbb támogatás a miniszterelnök kedvenc csapatának jutna?

5. Mit szólt volna hozzá, ha a Gyurcsány-kormány minden előzetes egyeztetés és szakmai konzultáció nélkül bejelentette volna egy oroszok által finanszírozott és épített atomerőmű építését?

6. A bejelentést követően nem bosszantotta-e volna, hogy mind politikailag, mind gazdaságilag egyre jobban elköteleződik a kormány Oroszország felé?

7. Nem háborította volna fel, mint az ifjúsági ügyeket szívén viselő politikust, ha Gyurcsány Ferenc kormánya úgy beszélt a fiatalságról, mintha többségük a kommunista örökség továbbvivői lennének, csak azért, mert nem szavaznak a kormányra?

8. Nem háborította volna fel, mint az ifjúsági ügyeket szívén viselő politikust, ha Gyurcsány Ferenc kormánya lényegében megszünteti az ingyenes felsőoktatást, és egyre csökkenti az államilag finanszírozott helyek számát az egyetemeken és főiskolákon?

9. Nem tiltakozott volna-e akkor, ha Gyurcsány Ferenc a fejébe veszi, hogy a Budai Várba költözik, és súlyos közpénzek felhasználásával ennek érdekében átalakítja az épületegyüttes jelentős részét?

10. Nem akadt volna ki azon, ha először vasárnapi boltzárat rendel el a Gyurcsány-kormány, majd amikor népszavazási kezdeményezést akar beadni egy ellenzéki párt, akkor kopasz focihuligánok akadályozzák meg ebben annak képviselőjét?

11. Nem bosszantotta volna, ha Gyurcsány Ferenc szülőhelyén egy olyan kisvasutat építenek, amelyre rengeteg uniós forrást pazarolnak el, de szinte senki se utazik rajta?

Fotó: kormany.hu

12. Nem protestált volna akkor sem, ha először Gyurcsány Ferenc kormánya átírja az Alkotmányt, majd az új alaptörvényt is rendszeresen módosítgatja, ahogy az az érdekeinek megfelel? Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: "A tábortűz nem arra szolgál elsősorban, hogy jól lássunk a sötétben, hanem arra, hogy melegítsen, és bölényhúst süssünk rajta."  

Orbán Viktor évindító sajtótájékoztatója első ránézésre rengeteg mindenről szólt, ám lényegében semmi újdonságot nem tartalmazott. Sokan új elemként értelmezik, hogy a miniszterelnök elismerte pártja vereségét az októberi önkormányzati választáson, ám ez körülbelül olyan gesztus volt, mint amikor az oroszlán elismeri, hogy meglőtték, amit már mindenki tudott, hiszen már napok óta vércsíkot húzott maga után. Ettől függetlenül érdemes egy kicsit elmerengeni azon, vajon Orbán elismerte-e már magában azt, hogy lényegi strukturális reformok nélkül elfecséreltek 10 évet, amit már nehéz lesz kommunikációs handabandával leplezni.

Fotó: hvg.hu

Bizonyára Orbán Viktor is érzi, hogy vízválasztó lehet pártja számára az idei esztendő. Eldől például, hogy kitessékelik-e az Európai Néppárt kapuján, illetve, milyen eredménnyel jár az az uniós vizsgálat, mely a 7-es cikkely élesítése alapján indult Magyarország ellen. Az is fontos lehet a kormány számára, mennyire tudja szétaprózni az ellenzéki erőket, illetve egyben tartani saját táborát. Bár néhány időközi választáson kívül (például Győr, Dunaújváros) nem lesznek komolyabb politikai felmérők 2020-ban, azért ne higgyük, hogy a Fidesz majd nem törekszik megrendült renoméját visszaállítani a következő hónapokban.

A kormánypárt azonban máris időzavarban van, amit nem csak az jelez, hogy Orbán három hónapos csúszással ismerte el a Fidesz vereségét az önkormányzati választáson, hanem az is, hogy egyelőre nincs olyan produktuma a kormánynak, melyre építhetné a kommunikációját. Az unásig ismert migránsozással, soroszással a környezetvédelmi problémák bagatellizálásával ugyanis már nem lehet előhozakodni a 2022-es parlamenti választásokon, az úgynevezett családvédelmi akcióterv pedig egy olyan hosszú távú projekt, mely még nem hoz látványos eredményeket két év múlva.

Ami igazán hiányzik most a Fidesz arzenáljából, az egy tudatosan végigvitt, átgondolt, ugyanakkor eredményeket már produkáló reform, amelyet az Orbán-kabinet az utóbbi három ciklusban vagy annak jelentős részében vitt véghez. A reform azonban veszélyes műfaj a politikában, elszántság és kitartás kell hozzá, ugyanakkor komoly politikai kockázattal jár, amit semmiképpen nem akart felvállalni Orbán az utóbbi évtizedben. Tanácsadóival együtt úgy gondolták, hogy menekültekkel riogatni, az ellenzéki pártokat megosztani, a jogállamot meggyengíteni, a házi oligarchákat pénzzel kitömni sokkal egyszerűbb dolog, mint egy bizonytalan kimenetelű egészségügyi, államháztartási, esetleg oktatási átalakításba kezdeni.

A hazai és külföldi politikai ellenfeleivel küzdő Orbán mindig nagyon vakmerőnek tűnt, ám bátorsága nem terjedt ki a reformfolyamatok felvállalására, pedig a pénzügyi, gazdasági környezet kifejezetten kedvező volt nagy volumenű reformok megvalósításához. Így aztán maradt a marketingkormányzás, amely persze jól működött mindaddig, amíg el nem koptak az igazán hatékony kommunikációs panelek. Orbán és miniszterei tulajdonképpen csak lemenedzselték az utóbbi évtizedet, vagyis nem a szükségszerűség, hanem a hasznosság elve határozta meg ténykedésüket.

Ezt a helyzetet azonban ő idézte elő, és a felelősség épp úgy terheli ebben a kérdésben, mint a nagyvárosok vezetésének elvesztése az önkormányzati választáson.

Orbán Viktor nagy tévedése az, hogy valós politikai teljesítmény nélkül is hatalmon lehet maradni akár évtizedekig is. Az évek során kommunikációs présgép segítségével elbutított kormánypárti szavazók mintegy másfél milliós tömegére bízza a jövő sikereit, vagyis, amennyiben 2022-ben is hasonló kampányszlogenekkel indul neki a választásnak, akkor csak abban bízhat, hogy az ellenzék ezúttal megosztott lesz, nem úgy mint az önkormányzati voksoláson. Nem véletlen, hogy egyre hangosabbak a belső kritikai hangok is, hiszen azok a parlamenti képviselők és polgármesterek, akik még közvetlen kapcsolatban vannak a magyar polgárokkal, jól tudják, hogy milyen ellenérzéseket váltott ki a Fidesz arrogáns, sőt flegma kormányzása a választókból.

Ezért téves felfogás az Orbán részéről, hogy hazahívja londoni száműzetéséből Habony Árpádot, és azt hiszi, egy újabb negatív kampánnyal (Habony lényegében csak ehhez ért) vissza tudja szerezni a magyar polgárok többségének bizalmát. A szavazók ugyanis épp azt unták meg, hogy nem folyik érdemi kormányzás, a véleményükre senki sem kíváncsi, a Fidesz helyi kiskirályai pedig élet-halál urai a saját környékükön. Orbánnak inkább azokkal a párttársaival kellene értekeznie, akik látják a valóságot, és nem úgy képzelik a problémák megoldását, hogy elemi iskolás szintű kormányzati gigahirdetésekkel mossák tovább az emberek agyát.          

A helyzet tragikomikumáról mi sem árulkodik jobban, minthogy Orbán egyszerre haragszik a hatalmas kormányzati sajtóbirodalomra, mert miközben egyáltalán nem hatékony, a kritikus belső ellenzék számára is megszólalási lehetőséget biztosít, és a megmaradt független, illetve ellenzéki orgánumokra, melyekre sokkal jobban figyel a lakosság, mint a kormányzati médiakolhoz, a KESMA termékeire, vagy az észak-koreai propaganda szintjére süllyedt közszolgálati tévére és rádióra. Ezt a helyzetet azonban ő idézte elő, és a felelősség épp úgy terheli ebben a kérdésben, mint a nagyvárosok vezetésének elvesztése az önkormányzati választáson.

  Fotó: mandiner.hu

Korábban már többször értekeztünk arról, vajon konszolidálható-e Orbán Viktor rendszere, és a ha igen, mikor következhet ez be? Nos, a mostani helyzetet igazán indokolttá tenné ezt a lépést, ám Orbán Viktor személyisége nem olyan, hogy a konszolidáció akár csak egy kicsit is beinduljon. Ő mindent meghátrálásként értelmez, ami kicsit is eltér az erő politikájától, így ha most kicsit furcsa is a fülünknek néhány mondata, ne higgyük el, hogy lényeges változások jönnek a Fidesz irányvonalában. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „A hadi ösvény azért van, hogy átvágd magad rajta, a turista ösvény meg azért, hogy csodáld a természetet.”

Régóta tudjuk, hogy valami nagyon nincs rendben a Fideszben, ám Orbán Viktor turkomán népek iránt érzett egyre fokozódó vonzalma fejezi ki legjobban, mennyire nem számít ma már, mi a legenda, és mi a valóság a kormánypárt világnézetében. A lovat szőrén megülő nomád ősökről, a keresztény államokat rendre kifosztó kalandozó pogány harcosokról szóló legendák ma már a legmagasabb szinten is megfogalmazódnak, így jól megágyaznak annak az ideológiának, mely szerint a nyugati örökség csak kötelezettségeket, idegen szokások reánk erőltetését jelenti, mi magunk azonban inkább a sztyeppéken érezzük jól magunkat. A modern Európa pedig klímavédelmével, jogállamiságával, meg az emberi jogaival tehet nekünk egy szívességet!

Fotó: mandiner.hu

Orbán Viktor számára az se jelent problémát, ha azok a türkmén népek, melyek között (ismét) helyet keres magának a magyar állami vezetés, kivétel nélkül az iszlám hívei, történelmük során pedig szent háborúk sorát vívták meg a keresztény hadakkal. A kereszténység végső bástyájának szerepét önként magára vállaló magyar kormánypárti erők azonban elég nagyvonalúan kezelik az ilyen és hasonló ellentmondásokat, így egyszerre bratyizunk muszlim hadurakkal és védjük meg az iszlám hit képviselőitől keresztény kultúránkat a déli határon.

A nyelvi, kulturális és genetikai rokonság persze eléggé önkényesen kezelhető egy olyan országban, ahol a forradalmainkat rendre eltipró oroszokból egyik percről a másikra gyártott az állami propagandagépezet nagy barátot. Ha hozzátesszük ehhez azt, hogy a 150 éves megszállásuk alatt elég nagy kulturális és gazdasági űrt maguk mögött hagyó törökök is most Orbán Viktor örök barátságát élvezik annak ellenére, hogy szintén az iszlám hívei, és az ország vezetője finoman szólva sem az európai értelemben vett demokratikus hagyományok mentén kormányozza alattvalóit, akkor azt kell mondanunk, hogy már semmin se csodálkozunk.

Érdekesebb kérdés azonban az, hogy a fiatalon még a nyugati civilizáció értékeihez vonzódó Orbán Viktorból miért lett a türk népek nagy barátja annak ellenére, hogy sem diplomáciai, sem gazdasági, sem geopolitikai értelemben nem hoz túl sokat a konyhára, ha kivívjuk a kipcsakok, türkmének, kirgizek, azeriek, üzbégek, esetleg a kazahok barátságát. A Türk Tanácsba bekerülni inkább egzotikus kaland, mint jól érzékelhető előny egy ország számára, ugyanakkor ebben a társaságban olyan autokrata vezetők gyűlnek össze, akik között Orbán Viktor egy lágyszívű liberális demokratának számít.

A Fidesz és a kormány első embere maga is többször hangsúlyozta, hogy a gyakran egykori szovjet párttitkárokból lett nemzeti autoriter vezetők között érzi otthon magát, így akár úgy is tekinthetünk a Türk Tanácsra, mint arra a testületre, ahol Orbán igazán önmaga lehet, vagyis nem kell csatáznia az Európai Unió akadékoskodó hivatalnokaival, a jogállamiságot, szabad sajtót, a civilek elleni fellépést bíráló nyugati politikusokkal. A magyar kormányfő itt igazán elengedheti magát, és ha képletesen belerúg egyet-kettőt egy-egy európai vezetőbe, inkább elismerést vív ki magának, mintsem haragot.

Fotó: facebook

A probléma ott kezdődik, hogy a magyar lakosságnak csak egy nagyon kicsi hányada gondolja azt, hogy jelen helyzetünkben az a legjobb megoldás, ha elmerengünk a sztyeppék örökségén, és magunkhoz ölelünk olyan vezetőket, akik vasököllel irányítják saját népüket. A magyarok többsége szerint nincs szükségünk egy alternatív identitásra, mely bármikor felválthatja az európai kötődésünket, ha az éppen nem hoz elegendő hasznot az ország vezetői számára.

Az egész kipcsak-kötődés azonban leginkább arról szól, hogy Orbán számára fontos egy olyan nemzetközi közösséghez való tartozás, melyben ő a meghatározó szereplő. Nem vitatható ugyanis, hogy a türk népek társasága nagy becsben tartja egy uniós tagország miniszterelnökét, hiszen komolyan mérhető befolyása neki van a zömében közép-ázsiai középhatalmak vezetőihez képest. Orbán ugyanezt a vezető szerepet szeretné eljátszani a V4-ek között, ám erre ott a legritkább esetben van reális lehetősége.

Fotó: napi.hu

Orbán úgy szemléli saját országlását, melynek az ad értelmet, ha a hatalma növekszik itthon és külföldön egyaránt. Itthon most éppen megtorpanóban van az expanziója, külföldön pedig szintén teret veszített a pártja számára balul sikerült uniós választások után. Így aztán a türk nagyurakkal parolázva úgy érezheti, hogy a honi és külhoni nehézségek ellenére a hatalma töretlen, sőt újabb irányban terjeszkedhet a közeljövőben. Olyan illúzió ez, mely nem csupán saját maga számára megnyugtató, de a hívei is boldogok, ha vágott szemű kistestvérekkel látják együtt a főnöküket. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha sok barátod van, kevesen kérdik meg tőled, hogy ezek a barátok mennyit érnek.”

Egész jól megúszta Orbán tévedéseit eddig a Fidesz, de jól látszanak a párt köreiben a pánik jelei. A nagy stratégiai hibák mellett az sem játszott a kormánypárt kezére, hogy az ellenzék ráérzett a siker ízére. Már sokkal kevésbé szólnak a hírek a kis pártocskák egymás elleni csatározásairól, mint a közös jelöltek kereséséről, és ez megrettentette a Fidesz stratégáit. A következő év nagy kérdése az lesz, hogy Orbán Viktor lelassult birodalmi lépegetőjével szemben milyen fegyvereket tud bevetni a magyar ellenzék, és elbizonytalanodhat-e a kormánypárti tömeg az egyre erősödő ellenállás láttán.

Fotó: nol.hu

Amikor arról írunk, hogy a Fideszben tévedések sorát követték el, akkor lényegében arra célzunk, hogy Orbán Viktor rosszul érzékelte a politikai széljárást az idén. A királyi többes tehát indokolt, hiszen a kormánypártban ennek ellenére tartja magát az a nézet, hogy a miniszterelnök tévedhetetlen, és ha most úgy is néz ki, hogy mellélőtt néhány ügyben, az idő majd igazolja a párt és a kormány első emberét. Kétségtelen, hogy Orbán hihetetlen magabiztosan vezette az övéit az utóbbi kormányzati ciklusokon át, ám a tévedhetetlenségébe vetett hit már akkor megrendült sok korábbi hívében és harcostársában, amikor pártját a szélsőjobb felé kezdte navigálni, és tulajdonképpen meg is feneklett ezekben a sekély vizekben a Fidesz hajója.

Jól látható, hogy a korábban nyerőnek bizonyuló migránsozó, Brüsszelt ostorozó, a keleti autokráciákkal parolázó, a kereszténydemokrata testvérpártokat lefitymáló, magyar gazdasági teljesítményt erősen felnagyító, a rezsicsökkentés megvédésének szükségességét a legváratlanabb pillanatokban is felböfögő kommunikáció amellett, hogy még jól összetartja a párt leghűségesebb szavazóit, sokak számára már nem igazán innovatív, és a legkevésbé sem hiteles. Már az év elején is voltak intő jelek, de az uniós választásokon (az ellenzéki összefogás hiányában) nagy diadalt arató kormánypárt vezetőit és híveit ekkor még elvakította a siker, és ezért nem látták be, hogy ez a nyomvonal már nem járható.

Egyetlen érdekességre lehetett felfigyelni a szeptembertől felpörgő politikai adok-kapokban: Orbán Viktor látványosan távol maradt a kampánytól.

Már a májusi voksolás végeredménye is kiábrándító volt a Fidesz vezérkara számára, hiszen az Orbán által vizionált jobboldali, populista áttörés nem következett be. A magyar kormánypárt kettős játékot játszott a kereszténydemokratákkal, akik nem igazán tolerálták, hogy a pártcsalád vezetőiből űzött gúnyt az uniós kampányban Orbán és csapata. Az Európai Néppártból akkor még nem űzettek ki, de a Fidesz lényegében kívül került azon a körön, amely később meghatározta az Európai Parlament és az Európai Bizottság posztjainak újraosztását. A Fidesz kétszínű politikájának köszönhetően alázták meg a jelöltjeiket a bizottsági meghallgatásokon, és gyengült a magyar kormány érdekérvényesítő képessége a döntéshozatali testületekben.

Fotó: 24.hu

A májusi kudarcot lehetett még azzal magyarázni, hogy a Fidesz szövetségeseinek számító populisták a saját országaikban szerepeltek gyengén, így a magyar felet nem lehet hibáztatni azért, mert egy újabb ciklus kezdődött meg a hagyományos, mérsékelt politikai pártok vezetésével az Európai Unióban. Azonban arra is ráirányította a figyelmet, hogy erősen romlott Orbán Viktor stratégiai érzéke, amit azzal is tetézett, hogy pártját a politikai senki földjén hagyta. Azok után ugyanis, hogy sem a vesztes populistákhoz nem csatlakozott, sem a nyertes, ám őt kritizáló néppárti pártcsaládhoz nem tért vissza, a Fidesz egy sajátos képződmény lett az európai politikai palettán, amely csak alkalmi szövetségek megkötésére lesz képes a közeljövőben.

A Fidesz médiahengere azonban továbbra is a belpolitikára fókuszált, igaz nem lehetett túl sok újdonságot felfedezni a négy éve lényegében változatlan irányelvek szerint működő kommunikációs stratégiában. A közelgő önkormányzati választások ezúttal is a legrosszabbat hozták ki a Fidesz vezérkarából. A parttalan migránsozás, sorosozás, az ellenfelek lejáratását művészi fokra emelő negatív kampány elemeivel keveredve nem hordozott túl sok üzenetet a magyar választók számára. Egyetlen érdekességre lehetett felfigyelni a szeptembertől felpörgő politikai adok-kapokban: Orbán Viktor látványosan távol maradt a kampánytól.

Igaz, a kormányfő nyilatkozataiban azt sugallta, hogy egy jól bevált recept alapján bármikor porig lehet alázni egy ilyen küzdelemben a gyenge és megosztott ellenzéket, ám a legnagyobb tévedése ez volt ebben az esztendőben. Nem érzékelte, hogy az ellenzéki szavazók végre megkapták azt a Fideszt leváltani kívánó pártoktól, amit már 2018-ban a parlamenti voksolások előtt is elvártak volna tőlük. Az összefogás ugyanis a vártnál is hatékonyabbnak bizonyult, az ellenzéki érzelmű embereket ugyanis nem igazán zavarta, hogy a DK-tól a Momentumon keresztül a Jobbikig minden túloldali politikai erő egy zászló alatt sorakozott fel.

Ezzel eltüntették a Fidesz legnagyobb előnyét, hiszen Orbán egyesített minden jobboldalinak mondott erőt a saját zászlaja alatt, és a stratégiája arra épült, hogy zsarolással, megvesztegetéssel, fenyegetéssel egymásnak ugrassza az ellenfeleit, így garantált volt számára a siker a különböző rendszerű választásokban. A Fidesznek tudomásul kellett volna vennie, hogy olyan szintű elégedetlenség ébredt az emberekben az elmúlt évek flegma, korrupt és sokszor erőszakos kormányzását látva, hogy az ellenzéki összefogás megszületése csak idő kérdése volt.

Fotó: infostart.hu

Egy másik tanulság levonásával is késlekedik a kormánypárt, aminek komoly következményei lehetnek. Azzal ugyanis, hogy kommunikációjának egyetlen célja a saját táborának összetartása, az ellenoldalon lévők is egyre jobban összekovácsolódnak. Egy kormány nem sajátíthatja ki a nemzet fogalmát, nem nevezhet hazaárulónak olyanokat, akik nem osztják a nézeteit, mert ezzel karakteres identitást ad az ellenfeleinek. És ez az elkötelezettség olyan elszántsággá változhat a 2022-es választásokra, ami komolyan veszélyezteti Orbán Viktor országlását. Egy örökbecsű dakota közmondással búcsúztatjuk hát a 2019-es évet, mely így szól: „Ha a ló sörényébe kapaszkodva lovagolsz, bravúros mutatványnak látszik, de egy idő után a sörénytépés fájni kezd a hátasnak, ezért leveti magáról a terhét.”

Huszonöt évvel ezelőtt Zöldi László szerkesztésében megjelent egy olyan könyvecske, mely politikusok, művészek, üzletemberek, sportolók, közéleti személyiségek legjobb, illetve legrosszabb mondásait adta közre. A kötet sztárja kétségtelenül Orbán Viktor, volt aki 1994 elején még abban bízott, hogy ebben az évben a parlamenti választásokon magához ragadja a hatalmat. Akkor a Fidesz akkorát bukott, hogy még a parlamentbe is alig jutott be, de a pártvezér mondatai már akkor jelezték, hogy amennyiben hatalomra jut Orbán, a hangzatos kijelentések új értelmet kapnak, és az is biztosnak tűnt, hogy ennek nem igazán fogunk örülni. Íme, ezek a negyedszázados gondolatok, melyekhez csak rövid megjegyzéseket fűztünk, nehogy gúzsba kössük az olvasók fantáziáját.

Fotó: vatera.hu

1.„Ha egyszer kiöregszem a politikából, az MLSZ elnökeként szeretnék nyugdíjba menni.”

Ez az óhaj akár rövidesen teljesülhetne is, és ebben az ellenzéki szavazók feltétlen támogatására is számíthat a miniszterelnök.

2. „Európát sajnos nem tudjuk megerőszakolni, mert nagytestű, és mi kicsik vagyunk.”

Azóta már nagyot mer álmodni Orbán Viktor, és bizony nekidurálja magát olyan nagy testnek is, mint Európa.

Fotó: MTI

3. „Az volt a stratégiánk, hogy a reformkommunizmus alatt keményebben kell fellépnünk, mint a diktatúra alatt, mert a puhákat kell lenyomni.”

Ehhez azóta is tartják magukat, hiszen Orbán Viktor és kormánya jobban szereti ütni a gyengéket, mint az erősekkel küzdeni.

4. „Nekünk 1994 után nem agyagba döngölni valónk lesz, sokkal inkább megegyezni valónk.”

Ebben a kérdésben nagyot változott Orbán álláspontja, hiszen a megegyezés már nem pálya, az agyagba döngölés azonban nemzeti sport lett nálunk.

     Fotó: Heti Válasz

5. „A politikus nem szolgáló, hanem ügynök, nem áldozatot hoz, hanem üzletet ajánl: én ezt a politikát kínálom, ha rám szavazol, kitűnő terméket vásárolsz.”

Ezt a bölcsességet ma már inkább csak belső körben, főként saját oligarchái társaságában mantrázza a kormányfő.

6. „Annyi szabadságunk van, amennyi hatalmunk.”

Ma már tudjuk, hogy Orbán Viktornál szabadabb ember nincs ma Magyarországon.

7. „Csak az bosszant, hogy nem én találtam fel Kolumbuszt.”

A Soros-hálózatot se ő találta ki, mégis működik.

Fotó: Blikk

8. „Gyenge közepes voltam, ma ez voltam.”

Végre, egy őszinte mondat! Kár, hogy egy focimeccs után mondta Orbán Viktor, amikor tényleg rosszul játszott.