A Fidesz taktikája nagyon egyszerű egy olyan rendszerben, amelyben látszatra demokrácia van, és talán még nem illant el teljesen a jogállamiság eszménye. Áthágják ugyanis a szabályokat itthon és uniós szinten is, de mire ezeknek komolyabb következményei lennének, már elérték a céljukat, és akár meg is lehet semmisíteni az adott intézkedéseket. A jog mindig fáziskésésben van a jogtalansághoz képest, és az így nyert idő mindig elegendő arra, hogy céljaikat megvalósítsák a hatalmon lévők. Orbán Viktor ezt a módszert alkalmazza akkor is, amikor provokálja az EU intézményeit, és akkor is, amikor saját törvényeiket, illetve, amikor az általuk írt és elfogadott alaptörvényt sérti meg a kormánypárt.

Fotó: Index.hu

Az uniós alapjogok megsértése miatt eljárást kezdeményezett az Európai Bizottság a lengyel kormánnyal szemben. Ez az első eset, hogy az uniós kvázi-alkotmány hetes cikke szerint lépnek fel valamelyik uniós tagnál. Első hallásra meglepő, hogy az illiberális lengyel kormány alig több, mint két esztendő alatt eljutott idáig, míg a közel nyolc éve nyíltan unióellenes politikát folytató magyar politikai vezetés eddig megúszta az ilyen kemény fellépést. Orbán Viktor pávatáncát azért is rophatta ilyen sokáig, mert idő kellett az uniós tisztségviselőknek ahhoz, hogy egyáltalán felfogják a magyar kormány viselkedésének indítékait és okait.

Ma azonban már úgy tűnik, a lengyelek esetében éppen a megelőzés a fő motiváció, hiszen a Magyarországnál sokkal nagyobb súllyal bíró Lengyelország magával ránthatja az EU tagországok jelentős részét az illiberalizmus mélységeibe. Míg az uniós vezetők csak értetlenül bámultak 6-7 évvel ezelőtt, amikor Orbán Viktor kokikat és sallereket osztogatott nekik, addig most megpróbálják idejében megállítani a jogállamiság lebontásához nagy elánnal hozzálátó lengyel kormánypártot. Orbán ebből a sztoriból is viszonylag jól kerülhet ki, hiszen azért, amit ő talált ki, és amire úgymond megtanította a lengyeleket, nem ő viszi el a balhét. Most úgy is értelmezhetik az unióban a magyar kormány tevékenységét, hogy az a kisebbik probléma a lengyelek rombolásához képest.

A lengyelek most annak isszák a levét, hogy nem figyelték meg elég jól Orbán pávatáncát. A hetes cikkely élesítése ugyanis azért fenyegeti őket most már közvetlen közelről, mert nem játszották el soha a jófiút, ahogy ezt Orbán szép csendben többször is megtette. Retorikája ugyanis csak itthon volt ennyire éles, Brüsszelben rendre békülékenyebb hangnemet ütött meg, pártja képviselői pedig szinte mindent megszavaztak, amit a kereszténydemokrata frakció képviselt. Ezért úszták meg, hogy a szélsőséges retorika ellenére nem száműzte őket a radikális jobboldali frakcióba őket a jobbközép többség. Ugyanakkor az Európai Bizottság azzal szokta megkülönböztetni a magyar és a lengyel helyzetet, hogy a budapesti kormány legalább reagál, és ha kell, módosít a jogszabályokon, igaz, ezek általában csak jelentéktelen változtatások. A lengyelek olyan adóshoz hasonlítanak, akik deklarálják, hogy nem fognak fizetni, a magyarok viszont néha befizetnek egy-egy számlát, így kevésbé szállt rájuk a szolgáltató. 

Fotó: Index.hu   

Orbán olykor dob egy csontot az Európai Bizottságnak, a  Kaczynski által vezetett Jog és Igazságosság nevű lengyel kormánypárt azonban meglehetősen rugalmatlan volt. Orbán beérte azzal, hogy időt nyert, amikor olyan jogszabályokat fogadtatott el a parlamenti többségével, melyekről tudni lehetett, hogy különböző eljárások indulnak majd ezekben az ügyekben, aztán, amikor már például élesedett a helyzet CEU-ügyben, gyorsan találtak megoldást az általuk generált problémára. Orbán folyamatosan időt nyer, és jó érzéke van ahhoz, hogy az így szerzett előnyt a lehető leghatékonyabban kihasználja. A lengyelek elleni eljárás megindításának egyelőre nem lesznek gyakorlati következményei, ám kemény üzenet ez a Jog és Igazságosságnak és a Fidesznek egyaránt. Kérdés, hogy elég-e üzengetni egy olyan helyzetben, amikor Orbán Viktor arra készül, hogy a hatalomba olyan mélységig beássa magát, ahonnan sem az EU vezetői, sem a hazai választók nem tudják majd kipenderíteni, történjék bármi is. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Mindenkit ledob egyszer a ló magáról, kivéve azt, akit odakötöztek a nyereghez.”  

Végre vannak újra jó magyar politikai viccek. Az egyik például így szól: Két barát beszélget. Az egyik felháborodottan kérdi a másikat: Te tényleg lefeküdtél a feleségemmel? A másik csak ennyit mond: Békés, boldog karácsonyi ünnepeket kívánok! Ebben a keserű humorban benne van mindaz a cinizmus, ami a mai politikai vezetést jellemzi hazánkban. Orbán Viktor ugyanis így válaszolt arra kérdésre, mit szól ahhoz a listához, amelyen a kormányhoz és a kormánypárthoz kötődő politikusok bűneit foglalták össze ellenzéki politikusok. Ennek a jelenségnek azonban vannak előzményei, melyeket az alábbiakban foglalunk össze időrendi sorrendben.  

Friss Hírek.hu

1. „Senki sem lépheti át a saját árnyékát. Ha egy politikus nem tartja magát korábban kimondott gondolataihoz, s mindig csak a pillanatnyi népszerűségre gondol, eltávolodik egykori önmagától, akkor előbb-utóbb erkölcsileg megsemmisül, kiürül, és zörögni kezd, mint a mákgubó ősszel, ha fújja a szél.” Ezt 1993-ban mondta ellenzéki politikusként Orbán Viktor. Nincs több hozzáfűznivalónk.

2. „A Fidesz és az FKGP békés egymás mellett élése immár valósággá vált, ennél többről azonban nincs szó.” Ezt Magyar Hírlapnak nyilatkozta a jelenlegi kormányfő 1997-ben. Egy évre rá az ígéretekkel ellentétben koalícióra lépett Torgyán Józseffel, és megalakult az első Orbán-kormány.

3. „Nem azért dolgozott-e az elmúlt nyolc évben a társadalom, hogy soha többé ne legyen olyan kormányfője Magyarországnak, aki nyugodtan kijelentheti: rajta kívül nincs más alternatíva. Aki ezt állítja, az nem kormányozni, hanem uralkodni akar.” Ez a Magyar Nemzetnek nyilatkozta Orbán 1998-ban közvetlenül hatalomra kerülése előtt.

4. "Ne nyerjünk annyit, amennyit kértünk, ne mi kapjuk a legtöbbet" - tanácsolta Orbán Viktor 2000-ben még aktív miniszterelnökként, miután a részben neje által tulajdonolt Szárhegy dűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja Kft. számos állami forrásból próbált pénzt szerezni az évi fejlesztésekre. A végül 41 milliós állami támogatást elnyert cég az Élet és Irodalom által közölt jegyzőkönyvek szerint a miniszterelnöki rezidencián is tartott taggyűlést.

Fotó:hir24.hu

5. „Hiszünk a szeretet és az összefogás erejében… „ Mondta 2002-ben. Mi is szeretnénk hinni benne!

6. „Meglehet, pártjaink és képviselőink az országgyűlésben ellenzékben vannak, de mi, akik itt vagyunk a téren, nem leszünk és nem is lehetünk ellenzékben, mert a haza nem lehet ellenzékben.” Szintén 2002-ben mondta Orbán Viktor közvetlenül a választási veresége utáni demonstráción a hívei előtt.

7. „Engem is piszkálni fognak, mert az ellenfelet elmarasztalta az Országos Választási Bizottság, hogy telefonon országosan még biztattak szavazási részvételre, de következménye nem lett. Úgyhogy én is biztatok szombaton és vasárnap a talpon maradt összes kerületben az én hangomon megy a szavazásra való felhívás, amiért majd engem elmarasztal az Országos Választási Bizottság, a jogászok meg megvédenek, oszt jónapot.”  2006-ban a választási kampányban Tatán egy nem nyilvános eligazításon mondta ezt a párt aktivistáinak. A választást elbukták.  

8. „Természetesen a kiadásokat csökkenteni kell. Bizonyos területeken a bevételeket növelni kell. De ez nem megszorítás.” 2011-ben sikerült ezt a csodás mondattal megmagyaráznia, hogy az általa vezetett kormány nem hoz megszorító intézkedéseket a látszat ellenére sem.

9. „Nőügyekkel nem foglalkozom.” No, ez már egy 2017-es történet. A mindig macsós szövegekkel operáló kormányfő így reagált arra, amikor Szemerkényi Réka washingtoni nagykövetet  hivatalából való távozásának okairól faggatták az újságírók.

10. „A disznóvágás ügyei nem tartoznak a kormány hatáskörébe.” Szinte tegnap történt. Pócs János fideszes képviselő azt a megjegyzést fűzte egy facebookra kitett képhez, hogy “Erdélyben egy disznóval kevesebb van”. Az embernek és politikusnak is méltatlanná vált képviselő a sajtó kérdésére tagadta, hogy a fényképpel és a hozzá fűzött kommentárral Soros Györgyre célzott. Orbán ezt a témát kommentálta a fenti mondattal.

Fotó: nepszava.hu

11. „Boldog karácsonyi ünnepeket kívánok”  És a legfrissebb, egyben talán a legcinikusabb orbáni mondat néhány nappal az ünnepek előtt. Táblázatba szedte az LMP, hogy az általuk remélt 2018-as kormányváltás után milyen bűncselekmények miatt indulhatnának büntetőeljárások a jelenlegi kormány tagjai vagy a hozzájuk közelállók ellen. Demeter Márta, az LMP országgyűlési képviselője személyesen Orbán Viktort is szembesítette vádjaikkal a parlamentben, de érdemi választ egyik esetben sem kapott. A miniszterelnök ugyanis a számára rendelkezésre álló két percben mindössze boldog karácsonyt kívánt, majd leült. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha nem akarsz nyíltan megfutamodni a csatából, akkor tegyél úgy, mintha nem értetted volna pontosan, merre van az ellenség, majd lovagolj el abba az irányba, ahol biztosan nem botlasz beléjük.”

A Szegedi Kattintós elérkezett az ötszázadik bejegyzéséhez, ami okot ad arra, hogy egy kicsit magunk mögé nézzünk. Egyik alaptevékenységünk ugyanis a politikai folyamatok elemzése, azok lehetséges következményeinek számbavétele, így megvizsgáltuk, mely jóslataink váltak valóra az elmúlt bő három esztendőben. Természetesen voltak olyan jövendölések is, melyek nem váltak valósággá, illetve olyanok is, melyek végkifejlete csak a jövőben várható, de ezekkel majd az ezredik bejegyzésben foglalkozunk. Azt azért megígérhetjük, hogy most is lesz dakota közmondás és szavazás a végén.

Fotó: asztro24.hu

1. Simicska nem hagyja magát. Az emlékezetes G-nap után azt jósoltuk, hogy a partvonalon kívülre került oligarcha keményen vissza fog vágni egykori katona- és szobatársának, Orbán Viktornak. Nos, Simicska a Süsü a sárkányból vett bölcsesség szerint járt el: „Sárkány ellen sárkányfű.” Ott támadta a Fideszt, ahol a legjobban fájt neki, és bár a birodalom keményen visszavágott, vannak még ütőkártyái ebben a megjósolhatatlan végkimenetelű játszmában, mely valószínűleg 2108 áprilisában ér véget az országgyűlési választásokkal. Hogy a zabos vállalkozó vagy a bosszúéhes miniszterelnök bont pezsgőt a választások éjszakáján, még nem merjük megjósolni.

2. A Jobbik középre tart. Simicskához kötődik bizonyos értelemben a második jóslatunk is, amit a Jobbik tökéletesen beigazolt. Ma már nehéz lenne tagadni, hogy a kegyvesztett oligarcha beállt a nem is olyan rég még rendkívül szélsőséges ideológiát valló párt mögé. Az anyagi támogatásnak azonban feltétele volt, hogy hagyja el a rasszista felhangokkal teletűzdelt retorikát, és húzódjon be abba jobbközép politikai térbe, melyet a Fidesz elhagyott azért, hogy kedvére migránsozhasson, sorosozhasson, és éjjel-nappal szidhassa Brüsszelt. Vona Gábor pártja meglepően gyorsan váltott irányt, így ma már a Fidesz a legszélsőségesebb magyar parlamenti párt, a jobbikos képviselők pedig megnyerték maguknak az ellenzéki sajtó szimpátiáját, így lassan többet szerepelnek már a Simicskához kötődő orgánumokban, mint a többi ellenzéki párt képviselői együttvéve.

3. A kormány kihátrál a vasárnapi boltzárból. Néhány nappal a hivatalos bejelentés előtt már megpendítettük, hogy logikus lépés lenne a pávatáncot néha hasznos dolgokra is felhasználni. A vasárnapi boltzár folyamatos problémát okozott a Fidesznek, ráadásul Kubatov Gábor pártigazgató kopaszai kissé túltolták a „viperát”, amikor Nyakó Istvánt blokkolták az ügyben kezdeményezett népszavazás beadásának kísérleténél. Egyszóval, a Fidesz önmagához képest is rendkívül bénán kezelte az ügyet, ami odáig ment, hogy visszavonulót kellett fújnia Orbán Viktornak.

Fotó: blikk.hu

4. A kormány kihátrált az olimpiából. Ma már különböző összeesküvés-elméletek szerint a Momentum Mozgalom nagy szívességet tett az Orbán-kormánynak azzal, hogy a szükséges aláírás sokszorosát gyűjtötte ahhoz, hogy népszavazást lehessen kiírni a budapesti olimpia rendezéséről. Kétségtelen, hogy a semmiből jött a Momentum, ehhez képest meghátrálásra késztette a kormányt, amely hatalmas adminisztratív és anyagi fölénye ellenére sem tudta érvényesíteni az akaratát, ám ettől még nem bizonyított, hogy a Fidesz pénzelte volna a Momentumot, hogy az ő kezdeményezésük miatt kelljen visszavonni az eleve kudarcra ítélt pályázatot. Az azonban tény, hogy nagy szívességet tesz most Momentum azzal, hogy semmiféle együttműködésre nem hajlandó a kormányváltásra törő politikai erőkkel, így komoly veszteséget okozhat főként Budapesten az ellenzéknek.

5. A foci nem lett jobb a sok állami pénztől. Orbán Viktor olyan erősnek érzi magát, hogy bátran belevág teljesen értelmetlen projektekbe, melyek irdatlan mennyiségű közpénzt emésztenek fel. Ilyen például a magyar labdarúgás felvirágoztatása címén indított stadionépítési program, aminek maximum azok számára van értelme, akik nagyot kaszáltak a TAO-os pénzeken. Az Orbán-kormány felfogása szerint a sport arra való, hogy világversenyek megrendezésével demonstrálja a világ számára, milyen gazdag ország hazánk, ugyanakkor a beruházásokon keresztül pénzelheti saját oligarcháit. Az igazság azonban az, hogy sem a riói olimpia, sem a hazai vizes vb nem hozott kiemelkedő sportsikereket, a magyar focisták pedig mélyrepülésben vannak, melynek eredményeként kikaptunk Luxemburg és Andorra válogatottjaitól is.

6. Rogán Antal azt csinál, amit akar, mert soha sem bukik meg. Ez persze teljesen nem igaz, ugyanis Rogán addig tündököl a magyar politika egén, amíg Orbán Viktor úgy akarja. A Fidesz Jolly Jokerét a kormányfő épp arra használja, hogy demonstrálja: ő olyan erős, hogy még azt is megteheti, hogy a zűrös ügyekben fuldokló propagandaminisztert egyre feljebb emeli. Orbán meghazudtolja a politika törvényeit, ugyanis egy hagyományosan működő demokráciában egy ilyen kínos figurát már rég kitettek volna nem csak a kormányból, de a pártból is. Persze, Magyarország nem egy hagyományosan működő demokrácia.

7. Lázár János soha nem vonul ki a politikából. A kancelláriaminiszter időről időre pedzegeti a témát, hogy ő visszavonul a politikából. Rövid reakciónk ezekre a nyilatkozatokra: Haha! Lázárnak már az első pozíción kívüli napon hatalom elvonási tünetei jelentkeznének, így teljes képtelenség, hogy sértettségből vagy akár kényszerből is otthagyja azt a pozíciót, amely számára a lehető legmagasabb. Most ugyanis a kormány második számú vezetője, és amennyiben a főnöke megorrolná, hogy egy lépcsővel feljebb szeretne lépni, könnyen úgy járna, mint Simicska Lajos.

Fotó: pestisracok.hu

8. Nem lesz Trump-Putyin-Orbán illiberális tengely. Tavaly még a lázadás éveként tekintett Orbán Viktor 2017-re, hiszen nagy reményeket fűzött Donald Trump győzelméhez az amerikai elnökválasztáson. Nos, mi arra figyelmeztettünk, hogy ez hiú ábránd, hiszen az amerikai-orosz szembenállás nem szűnik meg attól, hogy Putyin a jelek szerint erősen megtámogatta Trump kampányát. Ráadásul az amerikai elnök finoman szólva sem váltott be a hozzá fűzött reményeket sem az orosz, sem a magyar, de még amerikai közvélemény számára sem, és jó esély van arra, hogy Trump nem viheti végig elnöki ciklusát a sorozatos vizsgálatok és botrányok miatt. Szóval, egyelőre maradnak a régi illiberális haverok, a jó öreg Erdogan Törökországban, Alijev Azerbajdzsánban, és persze Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin, minden oroszok elnöke, aki jövőre ismét nekifut a választásoknak, hogy meghosszabbítsa országlását. És persze ezt teszi majd nálunk is Orbán Viktor. Mert, ahogy egy dakota bölcsesség fogalmaz: „Ha egyszer már voltál törzsfőnök, nem szívesen mész vissza a konyhába krumplit pucolni.”    

Izzóbb bosszúvágy tombol Orbán Viktor lelkében, mint ahogy ezt bárki is gondolta eddig. Talán erős szavak ezek, de azok után, amit a Jobbik kivégzése érdekében az Állami Számvevőszékkel elvégeztetett, még a Fidesz hívei is meglepődtek. Eddig sokan gondolták ugyanis, hogy Orbán úgymond „tökös gyerek”, ám mostani húzása arról árulkodik, semmitől sem fél jobban, minthogy nyílt csatába kelljen valakivel bocsátkoznia. Orbán ugyanakkor nem közvetlenül a Jobbiktól tart, hanem a mögötte álló egykori baráttól, Simicska Lajostól. Egy biztos, Orbán Viktor végleg bebizonyította, hogy kicsinyes és bosszúálló politikus, aki nem képes túllépni a saját árnyékán.

Fotó: mno.hu

Feltűnően kesztyűs kézzel bánt évekig a jobboldal kisebbik pártjával a Fidesz, ám mióta egyértelművé vált, hogy Simicska Lajos a korábbi szélsőséges irányvonalát levedlő Jobbik mögé állt, Orbán Viktor nem ismer pardont Vona Gáborral és társaival szemben. Korábban már felvetődött a kormánypárton belül az az ötlet, hogy be kéne tiltani a szélsőséges pártot, ám mire ez a terv megvalósulhatott volna, a Jobbik már elvesztette szélsőséges jellegét. Egy középutas, mégis menekültellenes konzervatív pártot nem érdemes ideológiai szinten támadni, így maradt az anyagi ellehetetlenítés. Mivel a Jobbik plakátkampánya érzelmileg erősen megérintette a választókat és a korrupcióval vádolt kormánypárti politikusokat egyaránt, nem maradt más választása a Fidesznek, mint olyan törvényeket alkotni, melyek a Jobbik ellehetetlenítését szolgálják.

Első ránézésre elég érthetetlen a közvélemény-kutatásokban népszerűségi csúcsokat döntögető kormánypárt frusztrációja a Jobbik néppártosodása miatt, ám ha a számok mögé nézünk, van oka az aggodalomra Orbán Viktor csipetcsapatának. Amíg ugyanis az úgynevezett demokratikus ellenzéki pártok egymás kinyírásában jeleskednek, addig a Jobbik szépen lassan komoly kihívóvá nőtte ki magát. Az MSZP népszerűségének zuhanásával már nem is kérdés, hogy az egykor a rasszizmus legelvadultabb irányait is bejáró Jobbik a legerősebb ellenzéki párt, amely már nem is olyan szalonképtelen, amennyire ezt a Fidesz és sok ellenzéki politikai erő szeretné. Ha a választók elhiszik, hogy a Fidesz leváltása érdekében a Jobbik jelöltjeit kell támogatniuk, akkor akár lesz összefogás a demokratikus ellenzéki pártok között, akár nem, Vona Gábor emberei az egyéni körzetekben sem lesznek esélytelenek.

Ha valaki számára még nem világos, jó, ha most az eszébe vési: ma már az állami és pártfunkciók épp úgy nem különülnek el egymástól, mint az MSZMP által vezetet Kádár-kori Magyarországon.

Orbán, a nagy hintapolitikus most már odáig ment, hogy inkább szeretne magának egy közepesen erős MSZP-t ellenfélnek, mint egy folyamatosan erősödő Jobbikot.  Mivel azonban a Fidesz nem hozhatja vissza a szocialistákat a ringbe, azzal kellett szembesülnie, hogy a választásokon egy olyan jobboldali párttal kell majd megmérkőznie, mely elfoglalta azt a jobbközép politikai teret, melyet a kormánypárt a sorozás és migránsozás, kedvéért elhagyott. Ráadásul egy olyan oligarcha támogatja ezt a pártot, akinél jobban senki nem ismeri a Fidesz belső viszonyait, féltett titkait, és azokat a hiányosságokat, melyek a külvilág számára észrevehetetlenek. Vona Gábor, azzal, hogy szakított a szélsőséges retorikával, hogy szövetséget kötött a Fidesz egykori pénztárnokával, hogy sok baloldali szavazó számára is elfogadhatóvá tette pártját, olyan kesztyűt dobott Orbán Viktor elé, melyet kénytelen volt felvenni a miniszterelnök.

Ám Orbán nem úgy párbajozik, ahogy az úri körökben szokás, hanem másokkal igyekszik elvégeztetni a piszkos munkát. Nem pusztán saját propagandagépezetét, hanem olyan állami szervek eszközeit is mozgósította a Jobbik ellen, melyek feladata távolról sem az lenne, hogy részt vegyenek a kormányfő bosszúhadjáratában. Nem véletlen hát, hogy az ügyészség éppen most emelt vádat Kovács Béla, jobbikos európai parlamenti képviselő ellen, az Állami Számvevőszék épp most találta törvénytelennek a párt finanszírozását, holott, köztudott, hogy minden politikai erő követ és követett el szabálytalanságokat, ráadásul egy valóságshow kiszuperált sztárja is megvádolta a Vonáról könyvet író Havas Henriket a mostanában divatos szexuális zaklatással. Mintha VV Baukó Évától az ÁSZ-on keresztül az ügyészségig mindenki Orbán Viktor intésére esett volna neki a legnagyobb ellenzéki pártnak.

Fotó: hirtv.hu

Persze, hagyjuk az ál-naiv kijelentéseket: nyilvánvaló, hogy ma már az élet szinte minden területe Orbán Viktor közvetett vagy közvetlen felügyelete alá tartozik, így sem egy általános iskolai igazgató, sem egy egyetemi rektor, de egy kisebb állami cég vezetője nem foglalhatja el pozícióját, ha közvetlenül vagy közvetve nem kapott rá engedélyt a kormányfőtől. Ha valaki számára még nem világos, jó, ha most az eszébe vési: ma már az állami és pártfunkciók épp úgy nem különülnek el egymástól, mint az MSZMP által vezetet Kádár-kori Magyarországon. Épp ezért borzasztó aggályos az, ami a Jobbikkal történt, függetlenül attól, hogy valaki szimpatizál-e a Vona-párttal vagy sem. Orbán Viktor ugyanis azzal, hogy a papíron pártatlan Állami Számvevőszékkel és a szintén elvi függetlenséggel rendelkező ügyészséggel végezteti el a piszkos munkát, arra mutat rá, hogy már a látszatra se ad a hatalom.

Fotó:24.hu

A mindig macsós magabiztossággal nyilatkozó Orbán azonban most akár el is számolhatta magát, ugyanis egyfelől gyáva tettét nem felejtik el neki sem a hívei, sem az ellenségei, ugyanakkor mártírt csinált a Jobbikból, ami erősítheti a szolidaritást az ellenzéki párt iránt. Ha valaki olyan elszántan próbálja elpusztítani ellenfelét, még mielőtt elérkezne a valódi megmérettetés ideje, az annak a jele, hogy nem bízik önmagában. Ha a Jobbik adománygyűjtése eredményes lesz, így a párt nemcsak ki tudja fizetni a több mint félmilliárdos büntetést, de még forrásokat is szerez a kampányra, akkor a Fidesz nagy bajban lehet. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha el akarod kerülni a harcot, dicsérd az ellenséged harci díszét, így az olyan elégedett lesz magával, hogy elfelejti, miért akart megtámadni.”   

Elképzelhető, hogy soha nem fogjuk megtudni, milyen paktumot kötött még 2010-es újbóli hatalomra kerülése előtt Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin, ám az biztos, hogy hosszútávon kényszerpályára állította a magyar diplomáciát. Mivel az oroszokhoz egyre erősebben kötődünk gazdaságilag és politikailag, a magyar kormány mozgástere egyre zsugorodik, holott a világpolitikában felgyorsultak az események, és félő, képtelenek leszünk lekövetni ezeket.

Fotó:MTI

Míg Litvánia, Észtország, Lettország és Lengyelország minden eddiginél jobban küzd az orosz befolyás ellen, addig Magyarország nyíltan barátkozik Vlagyimir Putyin rezsimjével. Az orosz álhírgyárak ideológiai rombolása ellen még az a Csehország és Szlovákia is fellép, melyek egyébként a V4-ek tagjaiként elvileg Magyarország szövetségesei. Nem volt azonban mindig ennyire elnéző Oroszország vezetésével Orbán Viktor. Amikor Gyurcsány Ferenc lapogatta még kedélyesen Putyin vállát, még farkast kiáltottak a fideszesek, akit nem szabad beengedni a kertünkbe, később pedig már kormányon nemzetbiztonsági kockázatra hivatkozva vásárolták ki súlyos állami pénzekből az oroszok részvénypakettjét a MOL-ból.

Azóta nagyot fordult a világ Orbán Viktorral, és eszébe se jut, hogy az orosz medvét ölelgetni nagyon veszélyes játék. Putyin nyilván ad valamit cserébe azért, hogy a segítségünkkel éket üthet az EU és végső soron a NATO tömbjeibe, ám ne legyenek illúzióink, mi is megadjuk az árát az oroszok támogatásának. Például hitelt veszünk fel tőlük néhány évvel azután, hogy Matolcsy György szinte kiverte az országból az IMF-et. Pedig az a kölcsön sokkal kedvezőbb kamatozású volt, ráadásul a 2008-as válságot követően megóvta ez a segítség Magyarországot a nagyobb bajtól. Az oroszok (és most már a kínaiak is) azonban olyan beruházáshoz adnak pénzt, amelyet ők kiviteleznek, ráadásul energiafüggőségbe is taszítják a következő kormányokat, legyenek azok bármilyen színezetűek.

A nagy kötéltáncos (és természetesen pávatáncos) Orbán úgy próbál meg jópofizni az oroszokkal, hogy közben minél tovább meg tudjon ragadni az Európai Unióban. Ez a játék addig folytatható, amíg az oroszok „csak” információs háborút folytatnak az EU-val, illetve, amíg nem keresztezik egymást végletesen a NATO és Oroszország katonai érdekei. Magyarország ez utóbbi szövetségben már most is komoly kockázati tényező, ezért fontosabb információkat meg sem osztanak a magyar féllel, mert félő, hogy azok rövidesen az oroszoknál kötnének ki. Persze, sok elemző azzal nyugtatja a közvéleményt, hogy Orbán és Putyin szövetsége csak a retorika szintjén olyan mély, valójában sokkal több dolog köti Magyarországot nyugati szövetségeseihez, mint Oroszországhoz.

Az biztos, hogy a magyar kormányfőt csakis a belpolitikai előnyök érdekében tesz harcias kijelentéseket Brüsszellel szemben, és támad neki olyan amerikai érdekeltségeknek, mint például a CEU. Orbán számára fontos, hogy legyen egy nagy szövetséges a háta mögött, amikor kakaskodni kezd az EU-val vagy az Egyesült Államokkal. Valójában nincs is határozott irányvonala a magyar külpolitikának, hiszen Szijjártó Péter minden lépését a belpolitikai szempontok motiválják. Hajlandó például ölre menni a NATO tagállamokkal is csak azért, hogy megbüntesse Ukrajnát azért a nyelvtörvényért, aminek részleteit alig ismerik a magyar polgárok. Ebben nem csak a nacionalista kártya kijátszását kell látnunk, hanem egy gesztust is Oroszország felé, amely szeretné teljesen befalni keleti szomszédunkat.     

Fotó: hvg.hu

Az biztos, hogy egyre nehezebb lesz egyszerre megfelelni a nyugati szövetségi rendszerek, és egyben Oroszország elvárásainak. Ahogy egyre jobban szorul a hurok Donald Trump nyakán, ahogy az orosz beavatkozást az elnökválasztásba egyre több ténnyel támasztják alá az Egyesült Államokban, úgy lesznek egyre nyilvánvalóbbak a szakadékok a nyugati és a keleti érdekek között. Mi pedig erősen függünk mindkét oldaltól, és rövidesen eljöhet az idő, amikor Vlagyimir Putyin választás elé állítja Orbán Viktort: Vagy ő, vagy jöhetnek a keményebb módszerek annak érdekében, hogy beváltsa azt az ígéretét, amiről egyelőre keveset tudunk. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Amíg hátszélben lovagolsz, észre sem veszed, hogy milyen vén gebén ülsz, de a szembeszél majd kijózanít.”  

Lényegében semmi mást nem kell csinálnia a magyar kormány első emberének, mint rendet tartania a saját pártjában, illetve ellehetetleníteni a külső ellenséget, vagyis az ellenzéki pártokat. Négy hónappal az országgyűlési választások előtt azért tűnik reménytelen vállalkozásnak a Fidesz leváltása, mert Orbán Viktor ügyesen manipulálja az erőviszonyokat kívül és belül. Igazi fordulatra akkor lenne esély, ha a kormányfőbe vetett hit megrendülne a kormánypárton belül, illetve az ellenzék markáns arculattal ellensúlyozná a Fidesz megbonthatatlannak tűnő egységét.

Fotó: Szegedi Kattintós

Még azokat a fideszeseket is megvédik a kormány vezető politikusai, akik amúgy védhetetlennek tűnnek. Sőt, olyanokat sem hagynak a politika sztrádája mellett, akik egyébként vetélytársak a párton belül. Köztudott például, hogy Lázár János és Rogán Antal nem igazán szívlelik egymást, ám amikor sokadszor is zűrös ügybe keveredett a propagandaminiszter, a kancelláriaminiszter kiállt mellette. Mondhatjuk, hogy kéz kezet mos, ám sokkal közelebb járunk a valósághoz akkor, ha felhívjuk a figyelmet a tavaszi választások hatalmas tétjére. Ha most hajítanák ki ugyanis valamelyik vezető fideszes politikust a kormánypárt száguldó vonatából, akkor az nem csak annak fájna, aki a vasúti töltésen csattan.

A kormánypárti politikusokat az elmúlt nyolc év svindlis ügyei kötik össze, és ha egyikük bukik, akkor ő Dugovics Tituszként ránthatja magával a többieket is. Erre épp az ezt megelőző nyolc év tapasztalatai tanították meg a fideszeseket, hiszen a szocialista-szabaddemokrata kormányok tagjai meglehetősen előzékenyen áldozták be egymást, ha az egyéni érdekeik ezt diktálták. Meg is lett az eredménye ennek: a szabaddemokraták eltűntek a történelem süllyesztőjében, a szocialisták két pártra szakadtak, de a látványos belső ellentétek ettől még nem szűntek meg a baloldalon. Nem beszéltünk még a többi ellenzéki párton belüli csetepatékról, a kilátástalannak tűnő egyeztetésekről a választási együttműködés lehetséges formáiról.

Orbán mesterterve tehát egyelőre működik. Leszalámizta az ellenzéket, a sajátjait pedig egyben tudta tartani. Hogy milyen áron, azt ne firtassuk, de azért tűnik erősnek, mert a sajátjai között rendet tud tartani, az ellenfelei pedig civakodnak egymással. Már csak a Jobbik tűnik számára veszélyes kihívónak, mert valami talányos oknál fogva az ő esetükben nem működött az a szalámi-taktika, ami annak idején az MDF, a kisgazdák, sőt a kereszténydemokraták esetében is sikerre vezetett. Talán abban van a titok nyitja, hogy a Jobbik mögött az a Simicska Lajos áll, aki jól ismeri egykori kollégiumi szobatársa módszereit, és jól kivédte Orbán minden eddigi próbálkozását, ami az ellenzéki párt feldarabolására irányult.

Fotó: origo.hu

Sokan csodálják Orbán politikai ösztöneit, melyek kétségtelenül segítik abban, hogy közel 30 éve a magyar politika egyik meghatározó alakja legyen. Ám, amíg szinte mindet alárendel a hatalmon maradása érdekében, ugyanakkor minden egyéb szempontot háttérbe szorít a döntései meghozatalánál, addig az ország érdekei nem igazán találkoznak a miniszterelnök stratégiájával. Magyarán, egy olyan párti irányítja az országot, melynek tagjai rettegnek a bukástól és az azt követő elszámoltatástól, ezért lényegében bármit megtesznek főnökükért, és ha kell a feneketlen kútba is utána ugranak. Az ellenzék felelőssége sem kicsi ebben a helyzetben, hiszen ha tartósan beveszi magát ez a politikai elit a hatalom bevehetetlennek tűnő bástyáiba, akkor sem ők, sem a bennük bízó ellenzéki szavazók nem vehetnek mérget arra, hogy bármiféle beleszólásuk lesz az ország sorsába 2018 tavasza után. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha nem lövöd ki időben a szomszéd csordáját fosztogató prérifarkast, előbb utóbb a te állataidat is pusztítani fogja.”

„Ha a cáfolatoktól félünk, jobb, ha csak meséket mesélünk.” John Gay örökbecsű mondása a Nemzeti Együttműködés Rendszerében nyer igazán értelmet, hiszen a Fidesz semmitől sem fél jobban, mint a cáfolatoktól. Ennek szellemében olyan mesemondók lettek a kormányzati propagandáért felelős kommunikációs szakemberek, akik megóvják a kabinetet és az embereket is attól, hogy valós tényekkel kelljen szembesülniük. Ha tehát elrugaszkodunk a valóságtól, akkor nincs is mit számon kérni rajtunk. Ez a Fidesz nagy varázslata.

Fotó: zsurpubi.hu

A 2002-es választási vereség után a Fidesz berkein belül népszerű volt az a magyarázat, hogy a baloldal még mindig hatalmas médiafölénye hozta meg a győzelmet az MSZP-SZDSZ koalíció számára. Ez ugyan már akkor sem volt igaz, de Orbán Viktor jó indokot látott ebben a hiedelemben arra, hogy szisztematikusan bedarálja a baloldalhoz kötődő sajtóorgánumokat, és hatalmas pénzeket öljön a pártját kiszolgáló úgynevezett jobboldali sajtóbirodalomba, amit akkor még hű barátja Simicska Lajos gründolt.    

A 2010-es fülkeforradalom után aztán már a közszolgálati médiákat is szűk pórázon vezette Orbán, és Simicska három évvel ezelőtti lázadása sem ejtette kétségbe, hiszen közpénzekből szinte hónapok alatt újabb jobboldali portfóliót épített Mészáros Lőrinc, Habony Árpád, valamint Andy Vajna asszisztálásával. Az erős sajtóbirodalom legfontosabb küldetése az, hogy uralja a közbeszédet, illetve meghatározza annak témáit. Ha olyan médiatúlsúlyra teszel szert, mint amilyennel most a Fidesz rendelkezik, akkor lényegében bármit el tudsz hitetni az emberekkel, és szinte minden számodra fontos témát a felszínen tudsz tartani. Ilyen egyszerű!

Soha nem gondoltuk volna, hogy egy amerikai milliárdos sehol sem publikált tervéről nemzeti konzultációt lehet tartani, és a közszolgálati híradó olyan valótlanságokat szajkózhat az Európai Unió döntéseiről, melyek köszönő viszonyban sincsenek a valósággal. Márpedig, ha a fogorvos a szádban kotorászik, bármilyen hülyeséget mondhat rólad, te nem tudsz érdemben válaszolni, legfeljebb csak nyögsz néhányat. És ez nem egy dakota közmondás!

Az Orbán-kormány nagy újítása tehát az 1998-2002-es kormányzáshoz képest, hogy gigantikus médiabirodalma segítségével a legnagyobb képtelenségeket (ha úgy tetszik meséket) is képes valóságként elfogadtatni a választók jelentős részével. Így tehette meg a Fidesz, hogy 2014-ben úgy vágott neki a kampánynak, hogy nem volt választási programja (illetve csak annyi, hogy: Folytjuk!), majd amikor ismét besöpörte a kétharmadot, kormányprogram nélkül kezdett kormányozni.

Ha tehát nincs ígéret, nincs is mit számon kérni. Ha pedig nem kérnek bennünket számon a polgárok, akkor nyugodtan seftelgethetünk kétes hírű arab sejkekkel, ugyanakkor gyűlöletkampányba kezdhetünk magyar civilek vagy külföldi menekültekkel szemben. Senki sem kérheti számon az egészségügyi várólistákat, a romló közoktatási mutatókat, az elvándorló fiatalokat, az alacsony béreket. És miért? Mert senki sem ígérte meg 2014-ben, hogy jobb lesz a helyzet az egészségügyben és az oktatásban, egy rövid fellángolást leszámítva nem foglalkoztatta a kormányt az elvándorlás problémája, a fizetések vásárlóereje pedig nem központi kérdése ennek a kabinetnek.

Amikor nyomokban még tartalmazott valós problémákat a Fidesz kommunikációja, akkor meg is égette magát például az államadósság elleni harccal. Akkor még nem Soros György volt az ellenség, hanem az államadósság, aminek csökkentéséért valóban tehetett volna lépéseket a kormány. Aztán rájöttek, hogy „ez a harc lesz a végső”, mert azzal a gazdaságpolitikával, amit az Orbán-kormány vall magáénak, érdemben nem lehet csökkenteni az állam adósságállományát. Ha valós problémákkal próbál meg megküzdeni a kormány, akkor racionális térben zajlik a küzdelem, és ez egy olyan kommunikációs párt esetében, mint a Fidesz, ez nem vezethet semmi jóra.

Fotó: zsurpubi.hu

Így aztán nem csodálkozunk azon, hogy a miniszterelnök még hezitál azon, hogy legyen-e választási programja a kormánypártnak 2018-ban. Sokkal kényelmesebb sorosozni, migránsozni, szidni Brüsszelt, a hanyatló Nyugatot, és nem adni lehetőséget az ellenzéknek arra, hogy a mindennapjainkat alapvetően meghatározó témákról vitatkozzon a nyolc éve kormányzó párt képviselőivel. A Fidesz imád titkosítani minden adatot, melyekkel szembesíteni tudnák a kormányt, hónapokig visszatartani közérdekű információkat, végső esetben pedig még a jogerős bírósági ítéleteket sem hajtja végre, ha az érdekei azt szolgálják. Ahogy egy dakota bölcsesség tartja: „A szemétdomb soha nem lesz elég magas ahhoz, hogy a felhők eltakarják a tetejét.”   

Könnyebb utolérni a hazug embert, mint a sánta kutyát – ezzel a színtiszta magyar közmondással tudnánk leginkább illusztrálni azt a kutyaszorítót, melybe a magyar kormány belekényszerítette saját magát. A Szegedi Kattintós korábban is figyelmeztetett arra, hogy a Soros-kampány annyira ingatag lábakon áll, hogy nem lehet rá felfűzni egy egész évig tartó kampányt. Márpedig, ha a Fidesz jövő év áprilisáig pörgetni szeretné a migránskereket - melynek szerves része a Soros Györgyre épített összeesküvés-elmélet -, akkor nagyon össze kell kapnia magát, mert a nemzeti konzultációs reakciók e téma elfáradását jelzik még a kormánypárti szavazók esetében is.

Fotó: frissHírek

Andreas von Rétyi Soros Györgyről írott könyvével próbálja bebikázni kissé lefulladt kampányát a kormány. A szerző finoman szólva nem a megbízható, tudományos alapossággal megírt szakmunkák élharcosa, többnyire ugyanis űrlényekről vagy az illuminátusról jelentetett meg koherensnek nem igazán nevezhető elméleteket. Andreas von Rétyi szakmányban gyártja az összeesküvés-elméleteket, amivel sok olvasót lehet szerezni, ám politikai kampányokat egyelőre még nem sikerült felépíteni ilyen labilis ismeretanyagra. Persze, az Orbán-kormány arról híres, hogy mer nagyot álmodni, így rendelt 5000 darabot, 13 millió forint értékben ebből a „korszakos műből”.

Csak a miheztartás végett kicsit idézzük fel, milyen szerzőt hívott segítségül ideológiája megtámogatására a magyar kormány. Az ötvenes éveiben járó német szerzőről az írja a német Wikipedia, hogy populär- und parawissenschaftlicher (vagyis népszerű és para-tudományos) könyvek szerzője. Itt mindjárt megtaláljuk a kapcsolódási pontot a magyar kormány propagandagépezetével, ami népszerűségre hajt, és érvelésében szintén para-tudományos. Nem csodálkoznánk, ha az ufó-kutató von Rétyi Soros Györgyről kiderítené, hogy tulajdonképpen földönkívüli, és a kormánypártiságáról elhíresült egykori rocker, Pataky Attila is neki köszönhetné, hogy olykor elviszik egy kis időre az ufók.  

Ezzel Orbán lett a politikai kommunikáció Fásy Ádámja, akinek nem számít, ha hamisan énekel, csak az a fontos, hogy ő lehessen a színpadon, és mindenki rá figyeljen.

A magyar adófizetők milliárdjait felemésztő Soros-kampány valóban nagy bajban lehet, ha egy műkedvelő ufókutató szellemi termékével kíván ráerősíteni a magyar társadalom Soros-ellenességére. Ha ugyanis szőröstül-bőröstül magáévá teszi von Rétyi para-tudományos elméletét a milliárdosról, akkor épp olyan sebezhetővé válik az ügyben indított nemzeti konzultáció, mint ez a szellemi tákolmány. Egyébként Orbán Viktor maga is elismerte, hogy nem ismeri a könyv tartalmát, de biztosította népét, hogy meg fogja ismerni annak tartalmát.   

A mindig megfontolt miniszterelnök ezzel elismerte, hogy az ok-okozati összefüggések, a tények megalapozottsága egyáltalán nem szempont egy Fidesz által indított kampányban, csupán az a fontos számára, hogy valami rosszat írjanak az amerikai milliárdosról. Ezzel Orbán lett a politikai kommunikáció Fásy Ádámja, akinek nem számít, ha hamisan énekel, csak az a fontos, hogy ő lehessen a színpadon, és mindenki rá figyeljen. Bele se merünk gondolni, mi lenne, ha a kormányfő netán lemásolná az elhíresült mesterhármast ( a gyengébbek kedvéért: Fásy Ádám,  Bunyós Pityu, Sláger Tibó), és segítségül hívná a tér elgörbítésének két másik nagy nemzetközi klasszisát, Donald Trumpot és Vlagyimir Putyint. Emlékezetes mulatós lenne, az biztos.

A magyar kormánypárt tehát most jutott el az Uri Geller-féle kanálhajlítás szintjére, mert törvényszerű volt, hogy ha kormányzás helyett egy kabinet csak a kommunikáció uralásával, a valós eseményeket elfedő áltörténetek kitalálásával foglalkozik, egy idő után már saját abszurditását sem lesz képes felülmúlni. Politikusaikat, sőt hivatalnokaikat arra kényszerítik, hogy beálljanak egy olyan történet mögé, melynek egyetlen sorát sem hiszik el Szegeden már odáig jutottak a helyi fideszesek, hogy aláírást gyűjtenek a szocialista polgármester ellen, aki szerintük menekülteket akar beköltöztetni a helyi IKV-s lakásokba. Nyilván egyetlen épelméjű kormánypárti politikus nem hiszi el, hogy egy olyan ügyben, amely kormányzati hatáskörű, bármelyik helyi önkormányzat döntést hozhatna. IKV-s lakásokba pedig csakis olyan helyi polgárok költözhetnek, akik pályáznak a bérleti jogra, és megfelelnek az igen szigorú előírásoknak. Arról nem is beszélve, hogy ez a hisztériakeltés előbb-utóbb odáig vezethet, hogy inzultálni kezdik a városban a magyar állam ösztöndíjával tanuló iráni, jordániai vagy palesztin egyetemistákat.       

Fotó: pestisracok.hu

No, azért ne menjünk ilyen messzire! Inkább fontoljuk meg, vannak-e még újabb szikrák a Soros-kampányban, esetleg a kormány eldobja, mint egy ócska vasalót? Ha Orbán Viktor most új témára hasal rá, akkor legkésőbb januárban el kell kezdenie felépíteni azt a kommunikációs mezőt, melyben hatásosan el tudja helyezni az üzeneteit. Ez maximum három hónapos kampányolást jelent számára egy teljesen új téma felszínre hozására és erősítésére. Ha ejti a Soros-tervet, akkor az utóbbi egy év folyamatos kampányolása értelmét veszti, így valószínűbb, hogy marad a Soros-lemez, mert Orbán DJ ezt tuja még mindig leghatékonyabban pörgetni. Mert ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha kapkodva pisálsz, nem csak nedves lesz a gatyád, de a buszra sem engednek felszállni.”

Régi mániája Orbán Viktornak, hogy míg a Kelet országai feljövőben vannak, addig a nyugati hatalmak hanyatlanak. Minden alkalmat megragad a magyar miniszterelnök arra, hogy ennek a meggyőződésének hangot is adjon, és az sem zavarja, hogy a hanyatló Nyugatról ingyen pénzt fogad el, Kelet viszont kölcsönt ad, ráadásul ebből a kölcsönből a keletiek építhetnek atomerőművet és vasutat. Nagyon úgy fest, hogy Orbán gazdaságpolitikáját nem elsősorban a pénzügyi megfontolások, sokkal inkább az ideológiai nézetek határozzák meg, ami komoly problémákat okozhat a jövőben Magyarország számára.

Fotó: blikk.hu

Amíg a közelgő parlamenti választásoknak köszönhetően bőszen kommunistáznak a Fidesz vezetői, addig főnökük a világ meghatározó kommunista országának vezetőjével parolázik. Tudjuk, hogy Orbán Viktor politikai krédója nem elsősorban a következetességéről híres, azt azért nem árt leszögeznünk, hogy a kormányfő már 2010-es hatalomra jutásakor is elkötelezett híve volt a világgazdaság vezető erejének számító Kínának. Akkor még nem barátkozott látványosan Vlagyimir Putyinnal, a keleti nyitás fedőnevű gazdasági program is elsősorban a világ legnépesebb országára lett kitalálva.

Orbán többször hangsúlyozta, hogy Magyarország Kína kapuja szeretne lenni, és ennek érdekében komoly gesztusokat is hajlandó gyakorolni a kommunista vezetés felé. A Budapest-Belgrád vasútvonal  kínai finanszírozással történő felújítására vonatkozó közbeszerzési kiírás ünnepélyes bejelentése jelentősen csúszott ugyan, de az ázsiai nagyhatalom miniszterelnökének budapesti látogatásán ez is megtörtént. Nem tudjuk, mi az ára ennek a kínai szempontból valószínűleg igen nagy megtérüléssel kecsegtető egyezménynek, de az biztos, hogy a kínai hitelt nem a korábban Orbán által meghirdetett államadósság elleni harc jegyében vesszük fel.   

Maga a Balkánt Budapesttel összekötő vasútvonal korszerűsítése is kínai érdek, hiszen a földközi-tengeri görög kikötőkből ezen az útvonalon érkezhet meg az árujuk a legrövidebb szárazföldi útvonalon egy olyan tranzitelosztóba, melynek szerepét remélhetőleg a magyar főváros fogja ellátni. Hosszútávon valószínűleg nagyobb megtérülési rátával kell számolnunk ennél a beruházásnál, mint a paksi bővítésnél, ám az szinte borítékolható, hogy a kínaiak kaszálnak majd rövidtávon a legtöbbet. Nekik ugyanis most van kihelyezhető tőkéjük, ezzel egy útvonalat vásárolnak maguknak a saját árujuk célba juttatásához, ráadásul a hitel törlesztése révén igen előnyös pénzügyi befektetés is ez számukra. Legalább annyira tuti üzlet ez nekik, mint az oroszoknak a paksi beruházás megvalósítása orosz kölcsönből. Mint általában a hitelt felvevő országok esetében, ebben az üzletben nekünk van inkább vesztenivalónk.  

Azért azt se felejtsük ki ebből a helyzetelemzésből, hogy Orbán Viktor megint tett egy látványos lépést Kelet felé, ami egyben további távolodás Nyugattól. Kínával nem bűn üzletelni, sőt, előszeretettel teszik ezt az EU tagországok és az USA is, ám Orbán olyan stratégiai ágazatokba ágyazza be a kínaiakat és az oroszokat, mint a közlekedési infrastruktúra, valamint az energetika. Míg az EU egyik alapfilozófiája a stratégiai együttműködés a tagországok között a legfontosabb területeken, addig a magyar kormány önként és dalolva teszi magát függővé e két fontos ágazatban két világgazdasági riválistól.

Fotó: hirekma.hu

Nem kétséges, valamilyen szinten ezzel is üzent Brüsszelnek a magyar kormány, bár az uniós központban most biztos nem bosszankodnak annyira, mint a két legutóbbi nemzeti konzultáción. Nyilvánvaló ugyanis a brüsszeli bürokraták számára, hogy Orbán alternatívákat keres, hiszen kitartó aknamunkája ellenére nem sikerült érdemi befolyást szereznie az unión belül. Elmaradt az Orbán által vizionált lázadás éve, az EU erősebb államai, (főként az euróövezet tagjai) pedig szorosabbra kívánják vonni az együttműködésüket a jövőben, így a magyar kormány körül kezd elfogyni a levegő. Ezért kellett az oroszok felé nyitni, és ezért jön jól a kínaiak nyomulása Orbán Viktornak. És hogy ki fizeti vissza e kölcsönöket a két nagy keleti szövetségesnek? Valószínűleg ez a kérdés foglalkoztatja most legkevésbé a magyar kormányfőt. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Attól, hogy a dakota rézbőrű, még nem összetévesztendő a kínaiakkal!”  

A Nemzeti Együttműködés Rendszere nevével ellentétben éppen a társadalom különböző csoportjainak egymás ellen hangolásával, a felfokozott érzelmek egymásnak feszülésével igyekszik tartósítani hatalmát. A társadalmi és gazdasági kutatások azonban ékesen bizonyítják, hogy olyan polgárháborús helyzethez vezethet ez a megosztó politika, ami senkinek sem lehet az érdeke. Talán értelmet nyer így a Fidesz korábbi riogatása azzal, hogy az ősz folyamán zavargások lesznek Magyarországon. Nem lettek, de ettől még egyre mélyebb vájatokat ás a kormány a társadalmi csoportok között.

Fotó: fideszfigyelo.hu

1. Nagyvárosok vs kis települések. Ahogy a Fidesz kampányai egyre alpáribb hangvételt ütöttek meg, minél inkább nélkülözték a valós tényeket, összefüggéseket, minél jobban előlopakodott a kommunikációjukból az idegengyűlölet, annál népszerűbbek lettek ott, ahol kevésbé lehet széleskörű információkhoz jutni. Ezek a helyek jellemzően a falvak, községek, kisvárosok. A Fidesznek mindig is a kistelepülések voltak az igazi bázisai, ám most már elég jól kirajzolódik az a tendencia, hogy míg a nagyobb városokban kezdenek az emberek elfordulni a szélsőségessé és populistává vált kormánypárttól, addig a kisebb településeken (főleg Északkelet-Magyarországon) elhappolják a szavazókat akár a Jobbiktól is. Magyarán, a választásokon az a tendencia várható, hogy a nagyobb városok egyéni körzetekben szoros lesz a versenyfutás az ellenzéki jelöltek és a kormánypártiak között, addig a kisebb települések esetében a Fidesz újra tarolhat. Az igazsághoz persze hozzátartozik az is, hogy Budapesten jelenleg még a hagyományosan jobboldali budai körzetekben is az ellenzék az esélyesebb.

2. Gazdagok vs szegények. Egyetlen közép-kelet európai országban sem szakad szét a társadalom olyan sebességgel szociális értelemben, mint Magyarország. A kormány gazdaságfilozófiája, az ellátórendszerek megnyirbálása, sőt sokszor ellehetetlenítése, és különösen az egykulcsos adóhoz való ragaszkodás olyan társadalmi feszültségeket generál, melyek már robbanással fenyegetnek. Amíg a magyar oligarchák fénysebességgel gazdagodnak, addig máig nincs megoldás a devizahitelesek gondjaira, nincs koncepció a szociálisan leszakadt rétegek felzárkóztatására, az alacsony bérek pedig arra ösztönzik a fiatalok tömegeit, hogy ne itthon kezdjék felépíteni a karrierjüket. Közben a nyugdíjasoknak Erzsébet-utalványok formájában dobnak csontot immár második éve az ünnepek előtt. Egyszerűen semmi koncepciója nincs a szociálpolitikának hazánkban, ugyanakkor a menekültellenes kampánnyal azt elérte a kormány, hogy a szegények találjanak olyan ellenségeket, akik még náluk is szerencsétlenebbek, így saját bajaikra kevésbé figyelnek. Amíg a hazai romák vezetője az a Farkas Flórián, aki nem tud és nem is akar elszámolni több milliárd forint felzárkóztatási pénzzel, ne gondoljuk, hogy a cigányság egy tapodtat is közelít az amúgy is alacsonyan lévő magyar átlaghoz iskolázottságban, szociális téren, foglalkoztatásban. Mészáros Lőrinc és a hozzá hasonló oligarchák pedig egyrészt nem tudják már azt sem megmondani, hogy hány cégük van, így nem csoda, ha olykor elfelejtenek bevallani néhány millió forint adót. Ennek biztosan nem lesz jó vége.

3. Értelmiség vs alacsony iskolázottságúak. Furcsa ellentmondásnak tűnik, hogy az elitista politikát folytató Fidesz a kevésbé képzett lakosság felé küldi elsősorban üzeneteit. A magyar értelmiség (még a jobboldali érzelműek is) sértőnek érzik az olyan alpári kampányokat, melyekben népcsoportokat, vallási közösségeket alacsonyabb rendűként kezelnek a kormányzati propagandában. Olyan bántóan egyszerű üzenetekkel és nyilvánvaló hazugságokkal bombázta a magyar társadalmat a kormány a Brüsszel és Soros György ellen hirdetett kampányokban, hogy az értelmiség joggal érzi úgy, hogy ezek a szlogenek már nem hozzá szólnak. Ez egyrészt felerősíti a kevésbé iskolázott rétegek ellenszenvét az értelmiség ellen, amelyet most már nyíltan finnyás demokratákként aposztrofál a kormány, másrészt kiüresedett a kormánypárt értelmiségi holdudvara azáltal, hogy Orbán Viktor környezetében már pusztán olyan technokratákat találunk, akik csak a szavazatszámok optimalizálásával hajlandók foglalkozni, a társadalomban felhalmozódó feszültségeket pedig csakis saját céljaikra használják.

4. Civilek vs nem civilek. Nem véletlen, hogy Soros György azzal indokolta mostani megszólalását, hogy veszélyben érzi a Magyarországon működő civil szervezetek működését, munkatársaik jövőjét. A mérések szerint ugyanis a kormány civilellenes kampánya célt ért azzal, hogy főként a kisebb településeken a civil szervezetek ellen hangolódott a társadalom. Jellemzően ezeken a településeken a helyi hímzőkörön vagy honismereti társaságon kívül nincsenek civil szervezetek, mégis őket utálják most leginkább ott, ahol termékeny talajra hullott a kormány gyűlöletkampánya. Ez ugyanaz a mechanizmus, amit a menekültekkel kapcsolatba tapasztalhattunk meg, ugyanis az országban olyan helyeken erősödött fel leginkább a migránsgyűlölet, ahol legfeljebb televízióban láttak menekülteket, a déli határnál, ahol tényleg testközelből lehetett átélni a krízist, ez az izzó gyűlölet nem tapasztalható.

Fotó: nyugat.hu

5. Liberálisok vs magyar emberek. A Fidesz régóta dolgozik azon, hogy a demokratákat azonosítsa a liberálisokkal, vagyis a már régóta szitokszóként használt libsiket összemossa a demokráciáért aggódók egyelőre elég népes táborával. A kettő pedig távolról sem azonos. Egy konzervatív ember úgy is lehet demokrata, hogy nem feltétlenül hisz a liberalizmus eszméiben. Ma nemes egyszerűséggel mindenkit lekomcsiz a magyar kormány, aki aggódik a jogállamiságért, a demokratikus intézményrendszerért, illetve a szabadság eszméjét többre tartja, mint Orbán Viktor autokratikus rendszerét. Ellenben minden magyar ember nevében szónokol a miniszterelnök minden alkalommal, amikor meg kell védeni az országot a liberálisoktól, szabadkőművesektől, a kommunistáktól, vagy a demokratáktól. Az egész olyan abszurd, hogy el se hinnénk, hogy ezt a maszlagot bárki is beveszi kis hazánkban. Pedig a mechanizmus egyelőre jól működik, mert ellenséget nagyon tud kreálni az Orbán-kormány. De mi lesz akkor, ha már kifogynak az országunkra fenekedő ellenfelekből? Habony Árpád bizonyára olykor már gondol erre is, de egyelőre köszöni szépen, jól van, mert az emberek helyette egymást utálják. Ahogy egy ősi dakota közmondás tartja: „Ha valaki arról kezd faggatni, miért adtál el húsz lovat az ellenségnek, vagy tüntesd el az illetőt, vagy találj ki valamit, ami ennél is jobban érdekli az embereket.”    

Most Soros György mondja el, mit is gondol a migrációs helyzetről, a globális kihívásokról, az Európai Unió jövőjéről. Elég furcsán hangzik ez a mondat azok után, hogy a Fidesz hónapok óta azt ad a milliárdos szájába, amit csak akar. A Soros-kampány lényegében arról szólt eddig, hogy a Fidesz olyan történetet körített Soros György személye köré, amilyen az érdekeinek megfelelt. Kérdés, hogy mennyi jut el Soros György cáfolataiból a kormányzati propaganda által már alaposan félrevezetett magyar társadalomhoz.

Fotó: hvg.hu

Ha Soros György önmagáról és az elképzeléseiről beszél, akkor lényegében felvázol egy valósághoz valamiben hasonlító képet önmagáról. Nem lehetünk azonban biztosak abban, hogy a magyar választókat egyáltalán érdekli a valóság, illetve a brutális kormányzati kommunikációt meg lehet-e ingatni azzal, ha az érintett személy színre lép. Már az is abszurd, hogy egy embernek azzal kell foglalkoznia, hogy cáfolja a róla terjesztett hazugságokat és féligazságokat, de tegyünk a szívünkre a kezünket, nem ez az első eset a magyar történelemben.

Lehet vitatkozni azon, hogy Soros György időben lépett-e, illetve, hogy használ-e az igazságnak azzal, ha cáfolni akarja a kormány állításait, de tény, hogy új helyzet állt elő. Valahogy úgy érezheti magát most a magyar kormány, mint Németh Szilárd a Parlamentben, amikor bősz soroszása közben Szél Bernadett és Hadházy Ákos „Hazudik” feliratot tartottak fel a háta mögött. Mintha Sorost és a magyar ellenzéket is valamifajta szemérmesség tartotta volna vissza attól, hogy Orbán Viktor és csapata szemébe vágják, hogy ordas hazugságokkal plakátolják tele az országot, és tömködik tele az emberek postaládáit.

Ennek a szeméremnek úgy tűnik, most tényleg vége, mert már nem lehetett szó nélkül tűrni, hogy a saját kénye-kedve szerint írja át a magyar kormány a történelmet és a jelen eseményeit. Minél kevésbé érezték, hogy mélyen felháborodnak az emberek azon, hogy teljesen hülyének nézik őket, ők annál nagyobb ostobaságokkal tömték a fejüket. Tény, hogy a visszafogottság arcátlanságot szült ebben a helyzetben, és ez a szituáció most talán kezd átformálódni.     

Nyilvánvaló, hogy Soros György tudja a leghatékonyabban cáfolni mindazokat az állításokat, melyeket róla talált ki a magyar kormány propagandagépezete, ám ha ebbe a kampányba beszállnak az ellenzéki pártok, akkor a Fidesz kijátszhatja azt a kártyáját, melyet régóta a kezében tart, tudniillik, az ellenzéki pártok is a Soros-hálózat részei, tőle kapják a pénzt, az ő érdekeit szolgálják. Ugyanakkor azt is nehéz lenne elvárni az ellenzékiektől, hogy a magyar kormány és Soros György párviadalának tekintsék a két fél egymásnak feszülését, hiszen a választókhoz mégis ők szólhatnak közvetlenül, és nem a milliárdos vállalkozó.

Fotó: index.hu

Van itt gond tehát elég, ezért kell nagyon alaposan megfontolni Sorosnak is, miként szól a magyar nyilvánossághoz. Nyilvánvaló, hogy a megmaradt ellenzéki sajtóorgánumokon keresztül, esetleg némi plakátfelületen át éri el a magyar választókat, kormánypárt és úgynevezett közszolgálati médiumok vagy hallgatnak Soros megszólalásairól, vagy szokás szerint átírják azokat a saját érdekeik szerint. A kormánypártiak és ellenzékiek között tovább mélyül a szakadék a választásoknak pedig az lesz a tétje, hogy számít-e még Magyarországon valamit, hogy valaki igazat mond, vagy hazudik. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Gyanús kavics az, amelyik nem csobban, ha a vízbe ér.”